J e g y z ő k ö n y v

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J e g y z ő k ö n y v"

Átírás

1 J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőszilas község Önkormányzatának április 12-én tartott képviselő-testületi üléséről Ülés helye: Mezőszilas községháza Jelen vannak: Magyar József polgármester, Horváthné Gogán Jolán, Kónya Vilmosné, Nagy Tibor, Nagy Sándor, Pethes Pál és Pordán Attila képviselőtestületi tag Dr. KardosTamás körjegyző Üdvözölte a képviselőtestületi ülés megjelent képviselőtestületi tagokat és a körjegyzőt. Megállapította, hogy az ülés határozatképes, mert a 7 képviselőtestületi tag közül 7 jelen volt, az ülést megnyitotta. A napirendi pontok jóváhagyása és tárgyalása előtt bejelentette, hogy Szabó Sándorné mezőszilasi lakos tájékoztatást szeretne adni Mezőszilas községben működő St. Antónió Kft ellen folyó környezetszennyezési ügyről. Kérte a képviselőtestület tagjait, hogy a közleményt ne kommentálja és vitassa meg a képviselőtestület. Szabó Sándorné: Röviden ismertette a helyi televízión keresztül a lakossággal, hogy bírósági per zajlik a St. Antónió Kft ellen a sertéstelep környezetszennyezésével kapcsolatban. Felkérte Pordán Attila képviselőt a környezetvédelmi hatóság határozata első részének felolvasására. A határozatában a környezetvédelmi hatóság a St. Antónió Kft részére magas összegű bírságot szabott ki, melynek 30 %-a a helyi önkormányzatot illeti meg. Elmondta még, hogy a mezőszilasi embereknek nem kell félniük, az engedély nélkül működő kft-nek kell a törvényi előírásoknak megfelelően működni. Megköszönte a lehetőséget az eljárás ismertetésére. Javaslatot terjesztett elő az ülés napirendi pontjaira, melyet a képviselőtestület 7 igen szavazattal az alábbiak szerint fogadott el: N a p i r e n d 1./ A évi Közbeszerzési Terv elfogadása Előadó: Magyar József polgármester 2./ Az egyes anyakönyvi eljárások díjáról szóló rendelet elfogadása 1

2 Előadó: Dr. Kardos Tamás körjegyző 3./ A szociális igazgatásról és az egyes szociális ellátási formák szabályairól szóló rendelet elfogadása Előadó: Dr. Kardos Tamás körjegyző 4./ A képviselőtestület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendelet elfogadása Előadó: Dr. Kardos Tamás körjegyző 5./ Fakivágási kérelmek megvitatása Előadó: Magyar József polgármester 6./ Bejelentések Előadó: Magyar József polgármester Első napirendi pont tárgyalása (Előterjesztés a melléklet szerint) Ismert a képviselőtestület tagjai előtt, hogy minden évben Közbeszerzési Tervet kell elfogadni, ha lesz az önkormányzatnak közbeszerzési eljárás hatálya alá tartozó fejlesztése. Ismertette a évre tervezett közbeszerzési eljárás hatálya alá tartozó fejlesztéseket. 1./ Nagy Tibor képv.: A meghívásos közbeszerzési eljárás lefolytatása során remélhetőleg nem kerülünk olyan helyzetbe, mint az iskolabútor beszerzésekor. 2./ Ez az eljárás nem olyan jellegű, mint a nyílt közbeszerzési eljárás. A napirendi pont megtárgyalása után a képviselőtestület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és 30/2011. (IV. 12.) számú határozat Közbeszerzési Terv elfogadásáról Mezőszilas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat 1. számú mellékleteként az előterjesztés szerinti szövegezéssel elfogadja a évi közbeszerzési tervet. A képviselő-testület megbízza a polgármestert, hogy a szükséges intézkedések megtételéről gondoskodjon. 2

3 Második napirendi pont tárgyalása (Előterjesztés a melléklet szerint) Dr. Kardos Tamás körjegyző: január 1-én hatályba lépett törvény lehetőséget ad az önkormányzatoknak az egyes anyakönyvi eljárásokban díj fizetésére, amelyet helyi rendeletben kell szabályozni. Ebben a rendeletben kell szabályozni a hivatali munkaidőn kívüli munkavégzés díjazását is. 1./ A házasságkötések száma nem indokolja a díjak fizetését, és a rendelet-tervezet szerint a mezőszilasi lakosoknak ezután sem kell fizetnie. 2./ Pethes Pál alpolgármester: Ft-os díjazás jól hangzik, de ha a nettó összegét nézzük, nem olyan nagy összeg. Ha a költségeket figyelembe vesszük (fodrász, ünnepélyes ruhaviselet, stb.) magasabb összegű díjazás fizetési is indokolt lehet. 3./ Kónya Vilmosné képv.: Ft méltányos összegnek tűnik, de pl. a fodrászköltség kb Ft és még nem beszéltünk a többi költségről. 4./ Javasolta az anyakönyvvezető díját bruttó Ft-ra emelni. A napirendi pont megvitatása után a képviselőtestület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi rendeletet alkotta: MEZŐSZILAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2011. (IV. 15.) számú önkormányzati rendelete az egyes anyakönyvi eljárások díjáról Mezőszilas Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a 4/2011. (IV. 15.) számú önkormányzati rendeletét az egyes anyakönyvi eljárások díjáról a jegyzőkönyv 2-es számú melléklete szerinti szövegezéssel elfogadta, jóváhagyta. Harmadik napirendi pont tárgyalása (Előterjesztés a melléklet szerint) A szociális törvény módosítása indokolttá tette a helyi rendelet módosítását. A rendelettervezet egységes szerkezetbe foglalt rendelet. Dr. Kardos Tamás körjegyző: A szociális törvény módosítása és kormányrendelet írja elő az önkormányzati rendeletek formáját, szövegezését. Ismertette a szociális igazgatásról és az egyes szociális ellátási formák szabályairól szóló rendelet változásait. 3

4 A szociális és egészségügyi bizottság megtárgyalta a rendelet-tervezetet és javasolták, hogy ne csak a lakóingatlant, hanem a tulajdonában lévő telek tisztántartásáról is köteles gondoskodni a bérpótló juttatásban részesülő, de ezt nem lehet belevenni, csak a lakóingatlant. 1./ Kónya Vilmosné szoc. és eü. biz. elnöke: A szociális és egészségügyi bizottság megtárgyalta az előterjesztést. Jónak tartják, hogy a bérpótló juttatásban szereplő személyeknek a környezetüket rendben kell tartani és a kertjükben valamit termeljenek. Javasolta a bizottság a méltányossági ápolási díjak megszüntetését. A temetési segélyek kifizetésénél a jövedelemhatárok, illetve az 1 főre eső jövedelem emelését javasolták. 2./ Pordán Attila képv.:kérdezte, hogy hány fő részesül méltányossági ápolási díjban. 3./ Jelenleg 5 fő részesül méltányossági ápolási díjban. 4./ Pethes Pál alpolgármester: A bérpótló juttatásban részesülő személy nem tud elhelyezkedni, nem szerencsés dolog szankciókat alkalmazni velük szemben, amikor amúgyis hátrányos helyzetben vannak. Ha nem megfelelő a környezetük, még azt a kevés segélyt sem kapják, szívesebben dolgoznának. 5./ Dr. KardosTamás körjegyző: A lakókörnyezetük rendben tartása nem lehetőség az önkormányzat részére, hanem kötelezettség. 6./ A bérpótló juttatás igénybevétele esetén kötelező munkát is kell végezniük napi 4 órában. Csak azokat a személyeket lehet felmenteni a munkavégzés alól, akik orvosi vélemény alapján alkalmatlanok. A feltételeket a törvény írja elő, az önkormányzatoknak is be kell tartani. A munkahelyek be lettek ígérve, vannak, akik szeretnének dolgozni. 7./ Pordán Attila képv.: Vannak olyan személyek is, akik nem is akarnak elmenni dolgozni és azok akkor igenis rendben tarthatják a környezetüket. Elfogadhatónak tartja, sajnos vannak olyanok, akiket rendre kell szoktatni. 8./ Kónya Vilmosné képv.: Vannak családok, ahol azt látják a gyermekek, hogy gazos az udvar, nem termelnek semmit a kertben. Szomorú, hogy szabályozni kell, de elengedhetetlen a környezet rendben tartása. 9./ Horváthné Gogán Jolán képv.: Van olyan korcsoport, akik úgy gondolják a segélyekből is meg lehet élni. Vissza kell őket szoktatni arra, hogy menjenek el dolgozni. 10./ A bérpótló juttatásban részesülőknek továbbra is részt kell venniük a foglalkoztatásban. Akik nem járnak dolgozni és csak a segélyt veszik fel, rendben tarthatják a környezetüket. Vannak hiányszakmák, ahol tudnak alkalmazni munkavállalókat. Az intenzív közfoglalkoztatást a jelenlegi rendszer visszafogta, ami sajnos meg fog látszani a település köztisztaságán, temetők rendezettségén is. Kérte a képviselőtestület tagjai véleményét, a bizottsági elnök javaslatával kapcsolatban: méltányossági ápolási díj megszüntetése, temetési segély és a jövedelemhatárok összegének megemelésével kapcsolatban. A temetési költségek amióta meg vannak állapítva nem lettek megemelve. Nem kell ebben most 4

5 dönteni. A sírhelyek költsége sem magas, nem a fővárosi árakhoz hasonlítaná, csak a környező településekéhez. 11./ Dr. Kardos Tamás körjegyző: A méltányossági ápolási díjak megszüntetése már évek óta foglalkoztatja a képviselőtestület tagjait, de döntést még nem hoztak. A temetési költségek megemelésével kapcsolatos kiadások összegét előre nem látjuk. 12./ Pethes Pál alpolgármester: Az ápolási díjak megszüntetését alaposan át kell gondolni, mert vannak olyan személyek, akik jogosan kapják. 13./ Dr. Kardos Tamás körjegyző: Csak a 18 éven felüli, és méltányossági ápolási díjak felülvizsgálatáról, esetleges megszüntetéséről lenne szó. 14./ Orvosi vélemény alapján, a tartósan beteg, vagy súlyosan fogyatékos személyeket gondozók esetében nincs szó az ápolási díj megszüntetéséről, csak a méltányossági ápolási díjról. 15./ Kónya Vilmosné szoc. és eü. biz. elnöke: Körültekintő intézkedést kell végezni, csak abban az esetben lenne megszüntetve az ápolási díj, ha ezt a munkát nem végzik el. 16./ A felülvizsgálat elvégzésekor az indokolatlan díjakat lehetne megszüntetni és az új kérelmek esetében pedig körültekintő, orvosi javaslat alátámasztásával kell döntést hozni. A temetési segélyek esetében a bizottság által javasolt emelések elfogadhatók. A napirendi pont megvitatása után a képviselőtestület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi rendeletet alkotta: MEZŐSZILAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2011. (IV. 15.) önkormányzati rendelete a szociális igazgatásról és az egyes szociális ellátási formák szabályairól Mezőszilas Község Önkormányzatának Képviselőtestülete az 5/2011. (IV. 15.) önkormányzati rendeletét a szociális igazgatásról és az egyes szociális ellátási formák szabályairól a jegyzőkönyv 3-as számú melléklete szerinti szövegezéssel elfogadta, jóváhagyta. Negyedik napirendi pont tárgyalása (Előterjesztés a melléklet szerint) Dr. Kardos Tamás körjegyző: Ezt a rendelet is két okból kell módosítani, egyrészt mert kormányrendelet előírja, másrészt pedig a képviselőtestület megalakulása után 60 napon belül felül kell vizsgálni. 1./ Véleménye szerint a rendkívüli gyermekvédelmi támogatási kérelmek elbírálását a képviselőtestület átruházhatja a polgármesterre, majd a gyermekvédelmi rendelet felülvizsgálatakor. Sok esetben gyorsabb döntéshozatal szükséges, 5

6 mint megvárni a képviselőtestület ülését. A rendelet részletesen szabályozza azt, hogy ki és mikor, milyen feltételek esetén részesülhet ilyen kedvezményben. A napirendi pont megvitatása után a képviselőtestület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi rendeletet alkotta: Mezőszilas Község Önkormányzata képviselő-testületének 6/2011.(IV.15.) önkormányzati rendelete a képviselő-testület szervezeti és működési szabályzatáról Mezőszilas Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a 6/2011.(IV.15.) önkormányzati rendeletét a képviselő-testület szervezeti és működési szabályzatáról a jegyzőkönyv 4-es számú melléklete szerinti szövegezéssel elfogadta, jóváhagyta. Ötödik napirendi pont tárgyalása (Előterjesztés a melléklet szerint) Az előterjesztés szerinti fakivágási kérelmeket ismertette. A napirendi pont megtárgyalása után a képviselőtestület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és 31/2011. (IV. 12.) számú határozat fakivágás engedélyezéséről Mezőszilas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy engedélyezi Fáncsik Gézáné Mezőszilas József A. u. 2/4.. szám alatti lakos számára Mezőszilas 1204 és 1205 hrsz-ú ingatlana mellett a közterületen található 2 db. száraz diófa kivágását. A kérelmező a kivágást a Ft-os általános eljárási illeték lerovása és a körjegyző eljárásának lefolytatása, valamint hozzájáruló határozatának kézhezvétele után kezdheti meg. A képviselő-testület megbízza a polgármestert, hogy értesítse a testület döntéséről a kérelmezőt. A napirendi pont megtárgyalása után a képviselőtestület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és 32/2011. (IV. 12.) számú határozat fakivágás engedélyezéséről Mezőszilas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy engedélyezi Molnár József Mezőszilas Kossuth tér. 5 szám alatti lakos számára Mezőszilas 1019 hrsz-ú ingatlana mellett a közterületen található 2 db. száraz diófa és 1 db száraz szederfa kivágását. 6

7 A kérelmező a kivágást a Ft-os általános eljárási illeték lerovása és a körjegyző eljárásának lefolytatása, valamint hozzájáruló határozatának kézhezvétele után kezdheti meg. A képviselő-testület megbízza a polgármestert, hogy értesítse a testület döntéséről a kérelmezőt. A napirendi pont megtárgyalása után a képviselőtestület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és 33/2011. (IV. 12.) számú határozat fakivágás engedélyezéséről Mezőszilas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy engedélyezi Magyarósi György Mezőszilas Szécheny. u szám alatti lakos számára Mezőszilas Széchenyi u számú ingatlana mellett a közterületen található 1 db. száraz akácfa kivágását. A kérelmező a kivágást a Ft-os általános eljárási illeték lerovása és a körjegyző eljárásának lefolytatása, valamint hozzájáruló határozatának kézhezvétele után kezdheti meg. A képviselő-testület megbízza a polgármestert, hogy értesítse a testület döntéséről a kérelmezőt. A napirendi pont megtárgyalása után a képviselőtestület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és 34/2011. (IV. 12.) számú határozat fakivágás engedélyezéséről Mezőszilas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy engedélyezi Farkas József Mezőszilas Széchenyi u. 1. szám alatti lakos számára Mezőszilas 1175 hrsz-ú ingatlana mellett a közterületen található 2 db száraz diófa kivágását. A kérelmező a kivágást a Ft-os általános eljárási illeték lerovása és a körjegyző eljárásának lefolytatása, valamint hozzájáruló határozatának kézhezvétele után kezdheti meg. A képviselő-testület megbízza a polgármestert, hogy értesítse a testület döntéséről a kérelmezőt. 7

8 Bejelentések: 1./ A Telenor szerződés módosítási kérelmét ismertette. Nem javasolta az engedmény megadását, érvényben maradhat a korábbi szerződés. A bejelentés meghallgatása után a képviselőtestület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és 35/2011. (IV. 12.) számú határozat szolgáltatási szerződés módosításának elutasításáról Mezőszilas Község Önkormányzatának képviselő-testülete megismerve a TELENOR szerződésmódosítási ajánlatát, úgy határozott, hogy nem kívánja a jelenleg fennálló szerződést módosítani. Megbízza a képviselő-testület a polgármestert, hogy a döntésről a TELENORT értesítse. 2./ Magyar József polgármester a Sugallat Kft döntési javaslatát ismertette az iskolabútor beszerzésével kapcsolatban. Tárgyalásos közbeszerzési eljárás lefolytatását javasolták. A bejelentés meghallgatása után a képviselőtestület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és 36/2011. (IV. 12.) számú határozat közbeszerzési eljárásról Mezőszilas Község Önkormányzatának képviselő-testülete a Mezőszilas Németh László Általános Iskola fejlesztése tárgyú projekt keretén belül iskolabútor konyhai eszközök és taneszközök szállítása, KÉ 25412/2010 számú közbeszerzési eljárást az 1. Rész tekintetében eredménytelennek állapította meg és új tárgyalásos közbeszerzési eljárás lefolytatását határozza el. Megbízza a képviselő-testület a polgármestert, hogy a nyerteseket értesítse a szerződések aláírásáról az első rész tekintetében gondoskodjon a új közbeszerzési eljárás kiírásáról. 8

9 3./ Dr. Kardos Tamás körjegyző az óvoda nyári zárva tartási kérelmét ismertette. 1./ A Németh László Általános Művelődési Központ tagintézménye az óvoda. 2-3 hét szokott a nyári szünet lenni. Kérdezte, hogy az igazgató úrral történt-e egyeztetés a nyári zárvatartásról. A karbantartási munkákat 1 hét alatt elvégzik, ez nem indokolná az egyhónapos zárvatartást. Ha a szülők részéről felmerül az igény, el tudják-e helyezni a gyermekeket? 2./ Kónya Vilmosné képv.: Az elmúlt évben 1 hétig volt zárva az óvoda. Nem szerencsés akkor végezni a meszelést, amikor a gyerekek ott vannak. Az igari óvoda tavaly is 1 hónapig volt zárva. Augusztus hónap második felében kevés a gyermeklétszám, és ezért kérte az 1 hónapos nyári szünetet. Felmérést készítenek a szülők körében és ennek függvényében tartják zárva az intézményt. 3./ Pordán Attila képv.: 3 hét nyári zárvatartást javasolt és 1 hétig legalább ügyeleti rendszerben kellene megoldani a gyermekek elhelyezését, ahol mindkét szülő dolgozik. 4./ Pethes Pál alpolgármester: A felmérést előre kellett volna elvégezni, és akkor nem lenne az a helyzet, hogy az önkormányzat 1 hónapra bezárta az óvodát. 5./ Szakmailag nem tudja megítélni az 1 hónapos nyári szünet indokoltságát, de ha a tantestület úgy látja, hogy szükséges, és vállalja a felelősséget, elfogadja, amennyiben a szülők is elfogadhatónak tartják. 6./ Kónya Vilmosné képv.: Megoldás lehet a korábbi javaslata, hogy a két óvoda (Mezőszilas és Igar) felváltva tart zárva és a gyerekeket fogadja a nyitva tartó óvoda. 7./ Pordán Attila képv.: Ez a megoldás jónak mutatkozik, ezt kellene megvalósítani, összeegyeztetni. 8./ Ha az óvodavezető szakmailag indokoltnak tartja az 1 hónapos zárvatartást, támogatja a kérelmet. A bejelentés megvitatása után a képviselőtestület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és 37/2011. (IV. 12.) számú határozat óvoda nyári zárva tartásáról Mezőszilas Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a Mezőszilasi Németh László Általános Művelődési Központ Dr. Végh János Óvodájának nyári szünetét augusztus 1-től augusztus 31-ig engedélyezi, úgy hogy a zárva tartás 2 hete alatt az igari tagintézmény tart ügyeletet.. Megbízza a képviselőtestület a polgármestert, hogy az engedélyező határozatot az óvodának adja ki. Határidő: április 12. 9

10 4./ Dr. Kardos Tamás körjegyző a szemétszállítással kapcsolatban elmondta, jogszabály írja elő, hogy hetente kell elvégezni. Mezőszilason ez eddig kéthetente volt, de törvényességi felülvizsgálat alapján kéri a kormányhivatal a rendelet módosítását. 1./ A hulladékgazdálkodási törvény már 2002-ben előírta a hetente történő szemétszállítást. Eddig ennek a bevezetését elhalasztottuk, de a törvényességi észrevétel alapján ez módosítani kell. 5./ tájékoztatta a képviselőtestület tagjait a nyárfasor kivágásával és újratelepítésével kapcsolatban 2 ajánlat érkezett, a magasabb összegű ajánlattevővel a szerződéskötés megtörtént, a díjat befizette. A buszvásárlással kapcsolatban elmondta, hogy mindkét buszt megvásárolták összesen Ft-ért. 6./ A mai ülés elején ismertetett határozatra visszatérve elmondta, hogy az ún. bűzügyben a környezetvédelmi hatóság járt el, a bírság 30 %-a azt önkormányzatot illeti meg. A St. Antónió Kft a döntést megfellebbezte, így a bírságot még nem kaptuk meg. 7./ Pordán Attila képv.: Az önkormányzati tulajdonban lévő földeladásokkal kapcsolatban többen megkeresték és sérelmezték, hogy nem tudtak róla (bérlők, illetményföldet használók). Kérte, hogy értesítést kapjanak arról, hogy vételi ajánlat érkezett, elővételi joggal kívánnak-e élni. 1./ Dr. Kardos Tamás körjegyző: Az első földértékesítéseknél a bérleti szerződések nem voltak még megkötve, azokat nem kellett felmondani. Az aláírt bérleti szerződések esetében az értesítések megtörténtek ben döntötte el a képviselőtestület a földterületek értékesítését, amely a helyi újságban is megjelent. A telkek értékesítése nem tartozik a termőföld értékesítés hatálya alá, ezek belterületi telkek voltak. 2./ Kónya Vilmosné képv.: Az illetményföldként használt földterületek értékesítése esetén is fel kell ajánlati a vásárlás lehetőségét. 3./ A képviselőtestület tagjainak a nagyobb érdeket kell szem előtt tartania az önkormányzati vagyongazdálkodással kapcsolatban. Kényelmes volt a földterületeket használni, bérelni, mint esetleg megvásárolni. Most érkezett vételi ajánlat, amelyet a képviselőtestület megtárgyalt és az értékesítés mellett döntött a bevételek növelése érdekében. 8./ Kónya Vilmosné képv.: A Vásár utca és József Attila utca kereszteződésében a csapadékvíz átfolyik az úttesten, esetleg alámoshatja az utat, amely leszakadhat. Kérdezte, mi az oka, hogy nem mezőszilasi lakos lett a családgondozó. 10

11 1./ A családgondozói állásra benyújtott pályázatok közül 5 nem felelet meg, a Háló Dél-Mezőföldi Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat vezetőjének döntése alapján lett a családgondozó kinevezve Mezőszilas községben. 9./ Pethes Pál alpolgármester: Kérdezte, hogy a sportpálya-gondnoki állásra Tücsök László lesz-e alkalmazva. Meg kell oldani a sportpálya gondnoki, szertárosi feladatainak ellátását, valamint a temetőgondnoki feladatokat is. 1./ Semmilyen formában nem tudja alkalmani az említett személyt, rendszeres szociális segély hatálya alá tartozik, alkalmazni nem lehet. Esetben a bérpótló juttatásban részesülők közül alkalmazni lehet háromhavonta más-más személyt. 10./ Pethes Pál alpolgármester: A Németh László utcában az üres telek előtti árok és járdaszakaszt rendbetételét javasolta. Megköszönte a képviselőtestületi tagok és a körjegyző megjelenését. Bejelentette, hogy a rendkívüli gyermekvédelmi támogatási kérelem elbírálása zárt ülésen történik, amelyről külön jegyzőkönyv készül. Kmft. Magyar József polgármester Dr. Kardos Tamás körjegyző 11

Jegyzőkönyv. Napirend

Jegyzőkönyv. Napirend Jegyzőkönyv Készült: Mezőszilas Község Önkormányzatának 2011. március 30-án tartott képviselőtestületi üléséről Ülés helye: Mezőszilas községháza Jelen vannak: Magyar József polgármester, Horváthné Gogán

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Igazoltan távolmaradt: Kónya Vilmosné képviselőtestületi tag

Jegyzőkönyv. Igazoltan távolmaradt: Kónya Vilmosné képviselőtestületi tag Jegyzőkönyv Készült: Mezőszilas Község Önkormányzatának 2013. március 26-án tartott képviselőtestületi ülésről Ülés helye: Mezőszilas községháza Jelen vannak: Magyar József polgármester, Horváthné Gogán

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mezőszilas Község Önkormányzatának. rendkívüli nyílt képviselő-testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Mezőszilas Község Önkormányzatának. rendkívüli nyílt képviselő-testületi üléséről. Sorszám: 19 /2013. Ikt.szám: M 2389/2013. JEGYZŐKÖNYV Mezőszilas Község Önkormányzatának 2013. augusztus 29-én, 17 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt képviselő-testületi üléséről. Napirendi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőszilas község önkormányzatának 2006. november 30-án tartott rendkívüli üléséről. Ülés helye: Mezőszilas községháza Jelen vannak: Magyar József polgármester, Borza Vilma,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend

Jegyzőkönyv. Napirend Jegyzőkönyv Készült: Mezőszilas Község Önkormányzatának 2012. december 21-én tartott képviselőtestületi ülésről Ülés helye: Mezőszilas községháza Jelen vannak: Magyar József polgármester, Horváthné Gogán

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Mezőszilas község önkormányzatának rendkívüli képviselőtestületi üléséről augusztus 15-én

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Mezőszilas község önkormányzatának rendkívüli képviselőtestületi üléséről augusztus 15-én J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőszilas község önkormányzatának rendkívüli képviselőtestületi üléséről 2012. augusztus 15-én Ülés helye: Mezőszilas községháza Jelen vannak: Magyar József polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 18 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. N a p i r e n d

J e g y z ő k ö n y v. N a p i r e n d J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőszilas község önkormányzatának 2005. július 12-én tartott rendkívüli üléséről. Ülés helye: Mezőszilas községháza Jelen vannak: Kiss Géza polgármester, Fáncsik Géza, Horváthné

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének március 12. napján 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének március 12. napján 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Ikt.szám: 875-3/2015. JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 12. napján 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 19/2013. J E G Y Z

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mezőszilas Község Önkormányzatának. rendkívüli nyílt képviselő-testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Mezőszilas Község Önkormányzatának. rendkívüli nyílt képviselő-testületi üléséről. Sorszám: 11/2013. Ikt.szám: M 1954/2013. JEGYZŐKÖNYV Mezőszilas Község Önkormányzatának 2013. május 13-án, 17 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt képviselő-testületi üléséről. Napirendi pontok:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csataszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének július 30-i képviselő - testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csataszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének július 30-i képviselő - testületi üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csataszög Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. július 30i képviselő testületi üléséről M u t a t ó: Határozat: Rendelet Tárgy: 147/2013.(VII.30.) Határozat 148/2013.(VII.30.)

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 14/2012. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 28-án 19 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Szociális Bizottsága 2015. február 24-én tartott nyilvános üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Szociális Bizottsága 2015. február 24-én tartott nyilvános üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Szociális Bizottsága 2015. február 24-én tartott nyilvános üléséről. Tartalmazza az 5/2015.(II.24.) 6/2015.(II.24.) 7/2015.(II.24.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőszilas község önkormányzat Képviselő-testületének 2007. október 29-én tartott üléséről. Ülés helye: Mezőszilas községháza Jelen vannak: Magyar József polgármester, Borza

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8478. Somlójenő, Petőfi u. 99. Szám: 229-3/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2012. április 26-án

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8293 Vigántpetend Száma: 270-6 /2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 19-én (csütörtökön ) 18 órai

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Mezőszilas Község Önkormányzatának március 8-án tartott rendkívüli képviselőtestületi ülésről

Jegyzőkönyv. Készült: Mezőszilas Község Önkormányzatának március 8-án tartott rendkívüli képviselőtestületi ülésről Jegyzőkönyv Készült: Mezőszilas Község Önkormányzatának 2013. március 8-án tartott rendkívüli képviselőtestületi ülésről Ülés helye: Mezőszilas községháza Jelen vannak: Magyar József polgármester, Horváthné

Részletesebben

Szám: /2010. J e g y z ő k ö n y v. Készült: Noszlop Községházán, Noszlop község Önkormányzat 2010. május 31-én 16.00 órakor megtartott üléséről.

Szám: /2010. J e g y z ő k ö n y v. Készült: Noszlop Községházán, Noszlop község Önkormányzat 2010. május 31-én 16.00 órakor megtartott üléséről. 1 Noszlop-Oroszi-Doba Községek Körjegyzősége 8456.Noszlop, Dózsa Gy. u. 45. Tel./Fax: 88/505-820, 505-821 Mobil: 06/20-524-2323 E-mail: noszlop@ajkanet.hu Telephely: 8482 Doba, Kossuth u. 10. Tel: 88/502-920,

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 120-27/2011. Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 5-én 18,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 40-32/2010. 1. Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. április 21-én 18,05 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/16-3/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 26. napján 15,00 órakor

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőszilas község önkormányzatának rendkívüli képviselőtestületi üléséről 2005. június 13-án. Ülés helye: Mezőszilas községháza Jelen vannak: Kiss Géza polgármester, Fáncsik

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Nemesbikk Község Önkormányzata képviselő testülete december 22.napján megtartott ülésen.

Jegyzőkönyv. Készült: Nemesbikk Község Önkormányzata képviselő testülete december 22.napján megtartott ülésen. Nemesbikk Község Önkormányzata Képviselő testülete 3592 Nemesbikk Petőfi út 13. Jegyzőkönyv Készült: Nemesbikk Község Önkormányzata képviselő testülete 2014. december 22.napján megtartott ülésen. Jelen

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők:

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők: Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-2/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. február 21-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Készült: Mezőszilas község önkormányzatának rendkívüli képviselőtestületi üléséről január 7-én.

Készült: Mezőszilas község önkormányzatának rendkívüli képviselőtestületi üléséről január 7-én. J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőszilas község önkormányzatának rendkívüli képviselőtestületi üléséről 2008. január 7-én. Ülés helye: Mezőszilas községháza Jelen vannak: Magyar József polgármester, Borza

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére.

JEGYZŐKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére. JEGYZŐKÖNYV Készült: Sáregres Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 24-én 15.00 órai kezdettel a Községháza tanácstermében tartott üléséről. Jelen vannak: Tiringer Mária polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu és Vámoscsalád községek Képviselő-testületeinek 2014. december 18-án, csütörtökön a Vasegerszeg, Nagygeresd, Nemesládony és Simaság Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeivel

Részletesebben

KIVONAT. az Egészségügyi és Szociális Bizottság március 8-ai üléséről. 20/2016. (III. 8.) Eü. és Szoc. Biz. határozat

KIVONAT. az Egészségügyi és Szociális Bizottság március 8-ai üléséről. 20/2016. (III. 8.) Eü. és Szoc. Biz. határozat Tárgy:Napirendi pontok elfogadása 20/2016. (III. 8.) Eü. és Szoc. Biz. határozat Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Egészségügyi és Szociális Bizottsága úgy dönt, hogy a meghívóban szereplő

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/16-18/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 3. napján 18,20 órakor

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs Száma: 271-10/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 9-én (hétfőn) 18 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 12/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 12/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. május 28 án megtartott rendkívüli ülésről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 12/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. május 28 án megtartott rendkívüli ülésről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/2015. sz. jegyzőkönyve a 2015. május 28 án megtartott rendkívüli ülésről 1 Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mezőszilas Község Önkormányzatának. 2013. április 29-én, 17 00 órai kezdettel megtartott nyílt képviselő-testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Mezőszilas Község Önkormányzatának. 2013. április 29-én, 17 00 órai kezdettel megtartott nyílt képviselő-testületi üléséről. Sorszám:.../2013. Ikt.szám:.../2013. JEGYZŐKÖNYV Mezőszilas Község Önkormányzatának 2013. április 29-én, 17 00 órai kezdettel megtartott nyílt képviselő-testületi üléséről. Napirendi pontok: 1./ Az önkormányzat

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 4-én (péntek) 11.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 4-én (péntek) 11.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Szám: 1/1-173/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 4-én (péntek) 11.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. sz. példány Szám: 476-23/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Képviselő-testület Hegymagas J e g y z ő k ö n y v Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2019. március 5-én, 16.00 órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Mezőszilas Község Önkormányzatának 2012. november 30-án tartott képviselőtestületi ülésről

Jegyzőkönyv. Készült: Mezőszilas Község Önkormányzatának 2012. november 30-án tartott képviselőtestületi ülésről Jegyzőkönyv Készült: Mezőszilas Község Önkormányzatának 2012. november 30-án tartott képviselőtestületi ülésről Ülés helye: Mezőszilas községháza Jelen vannak: Magyar József polgármester, Horváthné Gogán

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. február 3-án megtartott soron következő üléséről. Az ülés helye: Mártírok u.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2005. június 27-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2005. június 27-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2005. június 27-i ülésére Tárgy: Tájékoztató az átruházott hatáskörben hozott bizottsági döntésekről. Előadó: dr. Horváth Sándor bizottsági

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend

Jegyzőkönyv. Napirend Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 30-án 16 órakor megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt, Csernik József,

Részletesebben

Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. 031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu... J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. 031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu... J E G Y Z Ő K Ö N Y V Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. Tel.:88/230-003, 003, 88/507-031. 031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu...... Szám:81-15/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Úrkút Község Önkormányzati

Részletesebben

ALSÓSZÖLNÖK. Község Önkormányzata június 14-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

ALSÓSZÖLNÖK. Község Önkormányzata június 14-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v ALSÓSZÖLNÖK Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 14-én megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Alsószölnök Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 848 Somlóvásárhely, Szabadság tér Szám: 386-1/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2012.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Barbacs Községi Önkormányzat 9169 Barbacs, Kossuth utca 5. 91-10/2015.NY. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. november 26-án 16.30 órakor a barbacsi Önkormányzat tanácskozó termében megtartott üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 02-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 02-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Ikt.szám: 1062-3/2014 JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 02-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése.

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése. NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2013.február 13.-án megtartott Képviselő-testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Mezőszilas Község Önkormányzat Képviselőtestületének október 12-én tartott alakuló üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Mezőszilas Község Önkormányzat Képviselőtestületének október 12-én tartott alakuló üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőszilas Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. október 12-én tartott alakuló üléséről. Ülés helye: Mezőszilas községháza Jelen vannak: Magyar József polgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KIRÁLYSZENTISTVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. FEBRUÁR 23. NAPJÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KIRÁLYSZENTISTVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. FEBRUÁR 23. NAPJÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KIRÁLYSZENTISTVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. FEBRUÁR 23. NAPJÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV Készült: Királyszentistván Közösségi Ház tárgyalótermében 2011.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 03-án órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 03-án órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: 58-10//2013/ÁBR. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 03-án 14.30 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. december 23. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. december 23. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. december 23. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL

MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL 1-8/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PETRIVENTE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2010. június 17. napján MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL Határozatok: Sorszáma: Kódja 39/2010. (VI.17.) Z1

Részletesebben

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete január 16-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete január 16-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyve Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. január 16-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyve 4/2017.(I.16.) határozat Dédestapolcsány Község Önkormányzata 2017. évi Startmunka

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. június 22-én 8.00 órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 10. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. augusztus 24.) Napirend:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 18-án tartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 18-án tartott rendkívüli üléséről. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu 1/2013. Jegyzőkönyv Készült:

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax:

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax: Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somogyzsitfa Község Önkormányzata

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 128. Száma: 3-45/2012. T Á R G Y S O R O Z A T 1.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. február 16. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. február 16. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. február 16. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: dr. Kormányos László polgármester Dékányné dr. Balogh Andrea alpolgármester Barna

Részletesebben

Ortaháza Község Önkormányzata. J e g y z ő k ö n y v

Ortaháza Község Önkormányzata. J e g y z ő k ö n y v 32/13/2013 Zala Megye Ortaháza Község Önkormányzata J e g y z ő k ö n y v Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 31.- én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 96/2013.(X.31.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Csönge Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.január 16.napján 17 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Csönge Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.január 16.napján 17 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Csönge Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.január 16.napján 17 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye: Csönge Község Önkormányzata hivatalos helyiségében

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. július 24-én (szerda) 18 órakor megtartott rendkívüli ülésén, a Varsányi Közös Önkormányzati Hivatalban. Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit polgármester Bárány Erzsébet

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőszilas község önkormányzatának 2006. május 19-én tartott képviselőtestületi üléséről. Ülés helye: Mezőszilas községháza Jelen vannak: Horváthné Gógán Jolán alpolgármester,

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 08-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 08-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Képviselő-testülete 8066 Pusztavám, Kossuth Lajos u. 64-66. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. szeptember 08-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. február 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 7/2012. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. április 25-én 19 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: Svh 79-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. április

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére.

JEGYZŐKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére. JEGYZŐKÖNYV Készült: Sáregres Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 11-én 15.30 órai kezdettel a Községháza tanácstermében tartott üléséről. Jelen vannak: Gulyás Tibor alpolgármester

Részletesebben

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-3/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 20/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-18/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17. napján

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 26-án megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 26-án megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testülete Szám: 4/2015 Határozatok száma: 47-48/2015.(02.26.) Rendeletek száma: 3/2015. (II.26.) JEGYZŐKÖNYV Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Határozatok: - 41/2013. (IV. 4.) számú határozat: Simon János és Czibere József kérelme a művelődési ház bérlésére vonatkozóan

Határozatok: - 41/2013. (IV. 4.) számú határozat: Simon János és Czibere József kérelme a művelődési ház bérlésére vonatkozóan Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.április 4.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. könyve c. határozatok:41/2013. (IV. 4.) számú határozat d. rendeletek:

Részletesebben

KIVONAT. az Egészségügyi és Szociális Bizottság január 19-ei üléséről. 1/2016. (I. 19) Eü. és Szoc. Biz. határozat

KIVONAT. az Egészségügyi és Szociális Bizottság január 19-ei üléséről. 1/2016. (I. 19) Eü. és Szoc. Biz. határozat Tárgy:Napirendi pontok elfogadása 1/2016. (I. 19) Eü. és Szoc. Biz. határozat Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Egészségügyi és Szociális Bizottsága úgy dönt, hogy a meghívóban szereplő

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mezőszilas Község Önkormányzatának. nyílt képviselő-testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Mezőszilas Község Önkormányzatának. nyílt képviselő-testületi üléséről. Sorszám: 20 /2013. Ikt.szám: M 2469/2013. JEGYZŐKÖNYV Mezőszilas Község Önkormányzatának 2013. szeptember 12-én, 17 00 órai kezdettel megtartott nyílt képviselő-testületi üléséről. Napirendi pontok: Nyílt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2018. január 25-én a Kéthelyi Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános üléséről. Jelen vannak: Németh Lajos al Bartis László Imre képviselő

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 14. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. november 13.) Napirend:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/104-10/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. november 03. napján 14,00 órakor

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/132-4/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 30. napján 15,00 órakor

Részletesebben

Ortaháza Község Önkormányzata. Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 13- án megtartott nyílt ülésről.

Ortaháza Község Önkormányzata. Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 13- án megtartott nyílt ülésről. 32/10/2013 Zala Megye Ortaháza Község Önkormányzata Jegyzőkönyv Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13- án megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 69/2013.(VIII.13.) kt.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV /2017./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK február 23-án du. 13,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV /2017./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK február 23-án du. 13,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV 10 015-7/2017./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. február 23-án du. 13,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Hozott rendeletek: 6/2017. (II.23.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről. Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-5/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének február 12-én megtartott üléséről felvett J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének február 12-én megtartott üléséről felvett J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097. Kunadacs Rákóczi u. 2. Telefon: 76/558-131 Fax: 76/422-057 E-mail: kunadacs.ph@tanet.hu 57-3/2015. Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 3 igen, 0 nem, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta meg: 1/2015. (I. 22.) Kt. határozat

JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 3 igen, 0 nem, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta meg: 1/2015. (I. 22.) Kt. határozat JEGYZŐKÖNYV Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 22-én, 13:00 órai kezdettel megtartott, Képviselő-testületi üléséről a Gamási Önkormányzat tanácstermében. Jelen vannak:

Részletesebben

KIVONAT. az Egészségügyi és Szociális Bizottság október 13-i üléséről. 140/2015. (X. 13.) Eü. és Szoc. Biz. határozat

KIVONAT. az Egészségügyi és Szociális Bizottság október 13-i üléséről. 140/2015. (X. 13.) Eü. és Szoc. Biz. határozat Tárgy:Napirend 140/2015. (X. 13.) Eü. és Szoc. Biz. határozat Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Egészségügyi és Szociális Bizottsága úgy dönt, hogy a meghívóban szereplő napirendi pontok

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 15-én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VI.28.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE UZSA TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 600-19/2014. iktatószám 19. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Felelős: Jobb Gyula polgármester Határidő: azonnal

JEGYZŐKÖNYV. Felelős: Jobb Gyula polgármester Határidő: azonnal JEGYZŐKÖNYV Készült Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. január 18. napján 8.00 órakor a Polgármesteri Hivatal Dísztermében megtartott rendkívüli nyílt testületi üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. május 22-én megtartott rendkívüli ülésének T Á R G Y S O R O Z A T

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. május 22-én megtartott rendkívüli ülésének T Á R G Y S O R O Z A T ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. május 22-én megtartott rendkívüli ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 44-45. Száma: 1-64/2013. T Á R G Y S O R O Z A T 1. Előterjesztés

Részletesebben

Napirendi javaslat... 532. I. napirend Rendkívüli önkormányzati támogatás pályázat benyújtása... 533. II. napirend Indítványok, egyebek...

Napirendi javaslat... 532. I. napirend Rendkívüli önkormányzati támogatás pályázat benyújtása... 533. II. napirend Indítványok, egyebek... 530 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. július 21-én 17,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 11/2015.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mezőszilas Község Önkormányzatának. nyílt képviselő-testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Mezőszilas Község Önkormányzatának. nyílt képviselő-testületi üléséről. Sorszám:.../2013. Ikt.szám:.../2013. JEGYZŐKÖNYV Mezőszilas Község Önkormányzatának 2013. június 25-én, 17 00 órai kezdettel megtartott nyílt képviselő-testületi üléséről. Napirendi pontok: Nyílt ülés:

Részletesebben

b./ Tanácskozási joggal résztvevők:

b./ Tanácskozási joggal résztvevők: Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 32-2/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. február 12-én 18,00 órai kezdettel

Részletesebben