XV. Erdők Hete programjai október 3 9.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "XV. Erdők Hete programjai. 2011. október 3 9."

Átírás

1 XV. Erdők Hete programjai október 3 9. Dátum Program megnevezés Helyszín Rendezi Megjegyzés Kutatók éjszakája NYME Apáczai Kar I.sz. épület Győr Erdészeti Erdei Iskola Ravazd Az Erdők Nemzetközi Évéhez kapcsolódva vetélkedőt szervezünk győri és Győr környéki általános iskoláknak. A vetélkedő keretében az erdő élővilága, az erdő és az ember kapcsolatának kulcskérdései, valamint az OEE által javasolt A fa nemzeti vagyon témakörben több állomáson szereznek ismereteket a résztvevő diákok és kísérő pedagógusaik. A vetélkedő elméleti és gyakorlati feladatokból áll. A programok szervezésében és megvalósításában a Kar tanító és gyógypedagógus hallgatói is résztvesznek, akik így szakmai gyakorlatot is szereznek hasonló programok szervezésében Nyitórendezvény XV. Erdők Hete Ipoly Erdő Zrt. ökoturisztikai fejlesztés átadás Szendehely Katalinpuszta (Nógrád megye) Ipoly Erdő Zrt. Országos Erdészeti Egyesület A XV. Erdők Hete hivatalos nyitóprogramja az Ipoly Erdő Zrt. európai uniós támogatással megvalósult ökoturisztikai fejlesztéseinek átadási ünnepsége. 1

2 :30 A fa nemzeti vagyonunk címmel az Erdők Hete programjának megnyitójasajtótájékoztatója, 15:00 18:00 Erdőjárók Szakkörének nyílt napi foglalkozása Ha a fák beszélni tudnának címmel Szakvezetéses túra a Mecsekben Az erdő és az ember Erdészeti erdei iskolai bemutató foglalkozás Résztvevők: alsó tagozatos diákok XV. Erdők Hete kecskeméti nyitórendezvény Kiből lesz az erdész? erdőismereti akadályverseny az Erdész szemmel tanösvényen Szolnok, Széchenyi Ökoturisztikai Parkerdő Művelődési Ház Mecsek Mecsekerdő Zrt. A jelentkezők egy túra alkalmával ismerhetik meg az erdészek munkáját. Az útvonalhoz kapcsolódik egy feladatlap, melyet kint terepen erdész vezetésével, valamint otthoni, iskolai kutatómunka során tudnak megoldani a csapatok. A feladatlap elméleti, gyakorlati és kreatív feladatokból áll. Szolnok, Széchenyi Ökoturisztikai Parkerdő Kecskemét, Városháza Díszudvar Nyíregyháza, Erdei Tornapálya Témanapok Fekete Vörösmarty Ált. Iskola Ajka Művelődési Ház KEFAG Zrt., OEE Kecskeméti HCS NYÍRERDŐ Zrt. Hubertus Erdészeti Erdei Iskola HM VERGA Zrt. Meghívottak: tanulók szülei, alsós tanulók A Résztvevők az iskoláknak kiküldött teszt alapján lesznek kiválasztva. 6 csapat 3 3 fővel felső tagozatosak számára. Ált. iskola alsó tagozatos diákjainak témanapok rendezése 2

3 XV. Erdők Hete Erdészeti Erdei Iskola Oktatóközpont Ravazd AZ ÖREG BÜKKÖS MESÉI Játékos vetélkedő és nyílt napok a Zselicben Ingyenes erdei iskola foglalkozások Erdő a város szívében! óvodásoknak Természetes felújítás lehetősége a mesterségesen kialakított alföldi tölgyesekben Pál Miklós emléktábla avatása Sziki tölgyes élővilága 05. címmel, Őszi erdő Bemutató foglalkozás óvodásoknak Almamellék Erdészeti és Kisvasúti Múzeum, Sasrét Kikerics Erdészeti Erdei Iskola Erdészeti Erdei Iskola Ravazd Nyíregyházi Erdészet Pál NYÍRERDŐ Zrt. Miklós Erdészeti Erdei Iskola Kecskeméti Arborétum KEFAG Zrt. Karcag Apavára Nyíregyházi Erdészet Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola Szolnok, Széchenyi Ökoturisztikai Parkerdő Erdészeti Erdei Iskolai Oktatóközpont Ravazd a óvodáknak, általános és középiskoláknak hirdet meg fél és egész napos erdei iskolai programokat az OEE által javasolt témakörökben. A programokat a NYME AK Neveléstudományi Intézetének oktatói és az erdőgazdaság erdészei, erdőmérnökei vezetik. Mecsekerdő Zrt. A helyszínek között közlekedő Erdei Vasút Almamellékről indul 9 és 13 órakor, Sasrétről indul 12 és 16 órakor Művelődési Ház+Szolnoki HCS NYÍRERDŐ Zrt. Művelődési Ház+Szolnoki HCS Várjuk az általános iskolásokat, akik csapatban versenyezhetnek egymással, és azokat a természetszerető érdeklődőket, akik szívesen vállalkoznának egy izgalmas barangolásra egy feladatlappal a kezükben. Jelentkezés alapján, igény szerint Résztvevők: a Györffy István általános iskola érdeklődő diákjai Meghívottak: óvodások szülei, óvodapedagógusok 3

4 Erdő a város szívében! iskolásoknak Bugaci Alkotótábor kiállítással egybekötött záróünnepsége Az erdő színei Az erdész munkája egy arborétumban Fekete István nyomában V. Természetismereti, életrajzi terepi akadályverseny Erdő és klíma, tudáspróba, kézművesség OEE 160 éves jubileumi ünnepség Ki dolgozik az erdőben? A fenntartható erdőgazdálkodás egy parkerdőben, foglalkozás középiskolásoknak Tájékozódási erdei akadályverseny középiskolás diákoknak Homoki erdőssztyepp tölgyesek és pannon homoki gyepek konferencia Kecskeméti Arborétum KEFAG Zrt. Bugac, Bucka Szálló KEFAG Zrt. Tiszaigari Arborétum Bakóca, Alsókövesd környéke Csanyiki Erdészeti Erdei Iskola Rátót Szolnok, Széchenyi Ökoturisztikai Parkerdő Szolnok, Széchenyi Ökoturisztikai Parkerdő Kecskemét, Aranyhomok Konferencia és Wellness Szálló Művelődési Ház+Szolnoki HCS Mecsekerdő Zrt. ÉSZAKERDŐ Zrt. Széll Kálmán Alapítvány MFB Zrt. OEE Szombathelyi Erdészeti Zrt. Művelődési Ház+Szolnoki HCS Művelődési Ház+Szolnoki HCS WWF Magyarország Hagyományos ismeretterjesztő rendezvények alsó és felső tagozatos tanulóknak Megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének 162. évfordulója alkalmából Megemlékezés az OEE 160. évfordulója alkalmából 4

5 Alföldi erdők a kutató, a természetvédő és a gazdálkodó szemével szakmai előadássorozat és fotókiállítás Jeles napok az óvodában projekt értékelése, zárása. Erdők Hete zárása. Szolnok, Damjanich János Múzeum és Kossuth tér Erdők Hete program Lengyel Annafürdő, Turisztikai és Természetismereti Központ Szakvezetéses túra a Mecsekben Családi Nyílt Nap az erdei iskolában NEFAG Zrt.+Szolnoki HCS Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. Szakmai előadások, óvodások erdei játékai a színpadon, játék és dísztárgyak készítése az erdő termékeiből, faszobrászat, állatsimogató, fotópályázat díjátadó Meghívottak: Óvodapedagógusok, óvodás gyermekek Tanösvény látogatás, termésjáték és kép készítés, csuhé baba készítés, hangszerkészítés, fajáték készítés, erdei büfé, Beréti István fafaragó művész kiállítása Mecsek Mecsekerdő Zrt. A jelentkezők egy túra alkalmával ismerhetik meg az erdészek munkáját. Az útvonalhoz kapcsolódik egy feladatlap, melyet kint terepen erdész vezetésével, valamint otthoni, iskolai kutatómunka során tudnak megoldani a csapatok. A feladatlap elméleti, gyakorlati és kreatív feladatokból áll. Hubertus Erdészeti Erdei Iskola Tájfutás az arborétumban Kecskeméti Arborétum, Kápolna domb Hubertus Erdészeti Erdei Iskola HM VERGA Zrt. KEFAG Zrt. Megnyitó, vadászkürt bemutató, erdei futóverseny, ebéd, vadászkutya bemutató, kézműves foglalkozások Futóverseny óvodástól a nyugdíjas korúig. 5

6 Nyílt Nap Erdészeti Tájékoztatási Központ Gyula Városerdő Nyírerdő Nap Nyíregyháza, Erdei Tornapálya DALERD Zrt. - Erdőjáró (Galagonya; és Poronty Tanösvény), amelyben szerepelnek moduljaink közül: az erdő, mint megújuló természetes erőforrás, a fenntartható erdőgazdálkodás és az erdész munkája is. - Méricskélő: meteorológiai mérések és az erdő és klíma viszonya (hőmérséklet, csapadék, szélirány), erdei mérések (fa kerület és magasság mérése, távolság, egyedszám, területkijelölés, geometriai alakzatok kijelölése a terepen). - Kézműves foglalkozások - Vadászfegyver és trófea bemutató - Morfológiai vizsgálatok sztereo mikroszkóppal - Diavetítés NYÍRERDŐ Zrt. Süni futás, erdész és vadász bemutatók, kézműves foglalkozások, Dió Zenekar népzenei koncertje 6

7 Vasverő a vasúton Kemencei Erdei Múzeumvasút Ingyenes családi túra a Sóstói Erdőben erdész vezetésével. Nyíregyháza, Erdei Tornapálya Irány a Holló kő! Találkozó: 9.00 Kemence, Feketevölgy panzió Nyílt nap a Domszky Pál Erdészházban Ipoly Erdő Zrt. NYÍRERDŐ Zrt. Ipoly Erdő Zrt. Tudta, hogy a Kemencei Erdei Múzeumvasúton kovácsműhely is található, ahol a kovácsmesterség csínját bínját megismerheti? október 8 án személyesen egy kovácsmestertől! Egy napra újra életre kél a múzeum: csattogni fog a kalapács, szakadatlan fú majd a fújtató, és megtudhatjuk, mi célt szolgálnak a tűzi fogók. Ismerje meg a kovácsműhely berendezési tárgyait, dolgozzon a mester keze alá, és segítsen a régi szerszámok javításában. Legyen Ön is a mester inasa 10 és 17 óra között, míg a vonat indulására vár! Az Erdők Hete alkalmából családi túrát szervezünk a Csarna völgy fölé magasodó Holló kőre. Fókuszban az erdők fenntartható használata, az észak börzsönyi erdők múltja és jelene, az erdész munkája és az őszi erdészeti tevékenységek. Kemencei Erdészet Ipoly Erdő Zrt. Csatlakozzon hozzánk vasárnap és legyen részese a Domszky Pál Erdészházban zajló nyílt napnak! A programokon kívül erdészettörténeti kiállítás megtekintésére, a dendropark felfedezésére, az erdei iskola programjainak megismerésére is lehetőség nyílik. 7

8 Szakvezetéses túra a Mecsekben 1. Erdei Vasúttal A Duna és a holtágak élővilága. A halászat, mint ártéri haszonvétel fokgazdálkodás. Séta a Malomtelelő tanösvényen, madármegfigyelő torony: A Duna ártéri erdő növényvilága, fafajai. 2. Gyalogtúra: A kemény és puhafás ligeterdők, a holtágak, tavak, kubikok élővilága, folyószabályozási munkálatok 3. Rovarok munkára fogva: A méhek élete, méhészkedés eszközei, mézfajták Mecsek Mecsekerdő Zrt. A jelentkezők egy túra alkalmával ismerhetik meg az erdészek munkáját. Az útvonalhoz kapcsolódik egy feladatlap, melyet kint terepen erdész vezetésével, valamint otthoni, iskolai kutatómunka során tudnak megoldani a csapatok. A feladatlap elméleti, gyakorlati és kreatív feladatokból áll. Malomtelelő tanösvény, Lassi Halászati kiállítás az Ökoturisztikai Központtól a Nyéki holt Dunai tanösvényig méhészkedés az ártéri erdőben: Pörböly, Méhészeti kiállítás 8

9 4. Erdőgazdálkodás Az erdész munkája, erdészeti feladatok, ember erdő viszonya 5. Vadgazdálkodás Vadászat, vadgazdálkodás. Gemenci erdő nagyvadjai (gímszarvas, vaddisznó) Pörböly, Erdészeti és vadászati kiállítás Oktatóközpont, Vadmegfigyelő 6. Az erdő, mint megújuló természeti erőforrás megújuló és nem megújuló természeti erőforrások. 7. Láthatatlan Gemenc A holtágak, tavak mikroszkópikus élőlényei. Az ADUKÖVIZIG kutatóinak előadása projektorral kivetített mikroszkóppal 8. A fenntartható erdőgazdálkodás 2008 ban indított projekt az Őcsényi Általános Iskola tanulóival. Hogyan lesz itt erdő? Oktatóközpont, tanterem Oktatóközpont, Konferencia terem Őcsény 30 C erdőrészlet 9

10 2011. október Erdő klíma kölcsönhatás Klímaváltozás, erdőterület változás éghajlati hatásai. 10. Kézműves foglalkozások: (modulokhoz kapcsolódó választható foglalkozások) Lehetőségek: Méhviasz gyertya készítése, gyertyamártás, fa játék készítés, nemezelés, papírszövés, papírmerítés, szövés, körmönfonások, karkötő készítése (pet palack hasznosítása) Nyitott Gemenc Oktatóközpont, Arborétum Oktatóközpont, szabadtéri foglalkoztató Oktatóközpont Egész napos programok gyerekcsoportok részére Egész napos rendezvény családok részére 10

11 2011. november 7 9. Erdők Nemzetközi Éve Árkád Győr Erdészeti Erdei Iskola Ravazd A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt-vel közösen 3 napos interaktív program és kiállítás a győri Árkád bevásárlóközpontban. A program során az Erdők Nemzetközi Évéhez kapcsolódóan kiállítás keretáben mutatja be a Kisalföldi Erdőgazdaság: a tevékenyéségét (fenntartható erdőgazdálkodás, vadászat, faipar, közjóléti tevékenységek, valamitn ezekhez a főbb tevéeknységekhez kapcsolódó ezsközök: átlalók, vadles, tüzifa stb.), továbbá természetfotó kiállítás és egy korábban a gyerkeknek meghirdetett alkotó pályázat legszebb darabjainak bemutatása teszi színesebbé a rendezvényt. A háromnapos progrma részeként különböző erdei iskolai interaktív foglakozások keretében az érdeklődők további ismereteket szerezhetnek a kiállítás tartalmával kapcsolatban. 11

A SZOMBATHELYI ERDÉSZETI ZRT ÉVI KÖZJÓLÉTI ÉS SZAKMAI PROGRAMTERVE

A SZOMBATHELYI ERDÉSZETI ZRT ÉVI KÖZJÓLÉTI ÉS SZAKMAI PROGRAMTERVE A SZOMBATHELYI ERDÉSZETI ZRT. 2018. ÉVI KÖZJÓLÉTI ÉS SZAKMAI PROGRAMTERVE Összeállította: Varga László Bándy Fruzsina Varga Péter erdei iskolai referens sk. természetvédelmi előadó sk. közjóléti csoportvezető

Részletesebben

KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ

KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ Szeretettel meghívjuk a 2012. május 12-13-án (szombat-vasárnap) Lengyel-Annafürdőn (Tolna megye) megrendezésre

Részletesebben

srsz.: illetékes Erdészeti Igazgatóság pályázó neve kifizetett támogatás (Ft) egyedi azonosító támogatási jogcím

srsz.: illetékes Erdészeti Igazgatóság pályázó neve kifizetett támogatás (Ft) egyedi azonosító támogatási jogcím srsz.: illetékes Erdészeti Igazgatóság pályázó neve kifizetett támogatás (Ft) egyedi azonosító támogatási jogcím 1. Bács-Kiskun Megyei MgSzH EI Bedő Albert Középiskola 1 750 000 08-EGYSZA-D-07 2. Bács-Kiskun

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar. Sopron március 20.

Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar. Sopron március 20. Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Sopron 2013. március 20. Az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság az Állami Erdőgazdaságok tulajdonosi joggyakorlója Az erdőgazdaságok

Részletesebben

SEFAG Zrt októberi Programterv

SEFAG Zrt októberi Programterv SEFAG Zrt. 2018. októberi Programterv 2018. október : Erdők Hete országos rendezvénysorozat Általános iskolások részére erdőgazdálkodással, természetismerettel, megújuló energiaforrásokkal, fenntartható

Részletesebben

Pákozd Sukoró Arborétum és Erdészeti Erdei Iskola

Pákozd Sukoró Arborétum és Erdészeti Erdei Iskola Pákozd Sukoró Arborétum XVI. Erdők Hete programjai 2012. október 1-5. Dátum Program megnevezés Helyszín Rendezi Megjegyzés 2012. 10. 01. Erdők hete programsorozat 1. nap: 9:30 Mit csinál az Erdész? Arborétum

Részletesebben

Hallgatók felkészítése a környezeti nevelésre az SZE Apáczai Csere János Karán

Hallgatók felkészítése a környezeti nevelésre az SZE Apáczai Csere János Karán Hallgatók felkészítése a környezeti nevelésre az SZE Apáczai Csere János Karán ERDEI ISKOLA EGYESÜLET A FENNTARTHATÓSÁG TANULHATÓ! HOGYAN TOVÁBB ERDEI ISKOLA? Lampert Bálint tanársegéd SZÁNTÓD, 2016. MÁJUS

Részletesebben

Kisbetyárok a Bakonyban

Kisbetyárok a Bakonyban Az erdő a világ egyetlen olyan könyvtára, mely akkor is tudáshoz juttat, ha csendben és nyitott szemmel sétálsz benne. /Madas László erdőmérnök/ 1. oldal (összes: 5) Az erdő rovaraival ismerkedünk Az erdei

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola

Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola Hónap szeptember Önkormányzati rendezvények 19. Műsorszámos részvétel a Pestújhelyi Emlék tér emléktábla avatásán Kiemelt iskolai rendezvények 1.

Részletesebben

Muzsikál az erdő a Körösök völgyében

Muzsikál az erdő a Körösök völgyében Muzsikál az erdő a Körösök völgyében a regionális Erdők Hete nyitórendezvénye 2017. szeptember 29. - október 1. Programterv: 2017. szeptember 29. Helyszín: Gyula - Városerdő, DALERD ZRT. Erdészeti Erdei

Részletesebben

APARTMAN SZÁLLÁS SZÁLLÁS ÉS ÉTKEZÉS ÁRLISTA AZ ÉTKEZÉSEK MENÜ JELLEGGEL ÉRTENDŐK. AZ ÁRAK AZ ÁFA-T TARTALMAZZÁK, IFA 200,- FT/FELNŐTT/ÉJ

APARTMAN SZÁLLÁS SZÁLLÁS ÉS ÉTKEZÉS ÁRLISTA AZ ÉTKEZÉSEK MENÜ JELLEGGEL ÉRTENDŐK. AZ ÁRAK AZ ÁFA-T TARTALMAZZÁK, IFA 200,- FT/FELNŐTT/ÉJ APARTMAN SZÁLLÁS SZÁLLÁS ÉS ÉTKEZÉS ÁRLISTA AZ ÉTKEZÉSEK MENÜ JELLEGGEL ÉRTENDŐK. AZ ÁRAK AZ ÁFA-T TARTALMAZZÁK, IFA 200,- FT/FELNŐTT/ÉJ (Ft/fő/éj) Szállás teljes panzióval * félpanzióval* Reggeli* Ebéd*

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016-2017. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 05-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László, Frák Erika 09.01 Felhívás

Részletesebben

PROGRAMAJÁNLÓ 2015 JÚNIUS

PROGRAMAJÁNLÓ 2015 JÚNIUS PROGRAMAJÁNLÓ 2015 JÚNIUS Június 5. Környezetvédelmi Világnap A jeles nap alkalmából környezetünk, természetünk védelmével kapcsolatos játékos feladatokkal várjuk a gyerekeket. Időpont: 10.00, 11.00, 12.00,

Részletesebben

Baranya és Somogy Megyei Rövidtávú Egyéni Bajnokság Zselic Szíve kupa

Baranya és Somogy Megyei Rövidtávú Egyéni Bajnokság Zselic Szíve kupa Baranya és Somogy Megyei Rövidtávú Egyéni Bajnokság Zselic Szíve kupa és Baranya és Somogy Megyei Sprint Váltó Bajnokság Szarvasfarm Kupa MÓDOSÍTOTT Versenykiírása A verseny rendezője: A Somogy és a Baranya

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014-2015. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 15. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók Szántóné Seller Szilvia, Frák Erika 09. hótól folyamatos

Részletesebben

Választható erdei iskola foglalkozások

Választható erdei iskola foglalkozások Sorsz. Foglalkozás megnevezése Foglalkozás jellege 1 Csillagászat és távcsöves Előadás és terepi égboltvizsgálat 2 Vászoly földrajzi elhelyezkedése, története és építészeti emlékei 3 Pécselyi-medence földtana,

Részletesebben

A 2016/17-es tanév tanulmányi időbeosztása hónap nap óra esemény megjegyzés 1. csütörtök. 7:45 Évnyitó megjelenés iskolai egyenruhában 12.

A 2016/17-es tanév tanulmányi időbeosztása hónap nap óra esemény megjegyzés 1. csütörtök. 7:45 Évnyitó megjelenés iskolai egyenruhában 12. A 2016/17-es tanév tanulmányi időbeosztása hónap nap óra esemény megjegyzés 1. 7:45 Évnyitó megjelenés iskolai 12. 17:00 Szülői értekezlet 22-23. (24.) - Tanulmányi osztálykirándulások 23. OKTV jelentkezés

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje

A 2018/2019. tanév rendje A 2018/2019. tanév rendje A tanév, a szorgalmi idő (tanítási év) A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek).

Részletesebben

Versenyek, pályázatok általános iskoláknak

Versenyek, pályázatok általános iskoláknak Versenyek, pályázatok általános iskoláknak Pályázat neve: Szabadnapló 2015 Litera naplópályázat Pályázat kiírója: www.litera.hu Téma: netnapló-pályázat Akik pályázhatnak: bárki Beadási időszak, határidő:

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2015-2016. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László,

Részletesebben

Ökoturizmus és természetvédelem 2013

Ökoturizmus és természetvédelem 2013 Magyar Nemzeti Parkok Hete 2013 Értékek és élmények nyomában nemzeti parkjainkban Ökoturizmus és természetvédelem 2013 Dr. Rácz András Környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkár A

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA

RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA KÉSZÍTETTE: KOVÁCS JUDIT 2017/2018 FEKETE ISTVÁN - VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM AJKA SZEPTEMBER Tanévnyitó ünnepély augusztus 31. Némethné Horváth Andrea Némethné

Részletesebben

Szentes Város Önkormányzata és partnereinek városközpont rehabilitációs programja Programalap felhasználásával megvalósuló mini-projektek

Szentes Város Önkormányzata és partnereinek városközpont rehabilitációs programja Programalap felhasználásával megvalósuló mini-projektek Szentes Város Önkormányzata és partnereinek városközpont rehabilitációs programja Programalap felhasználásával megvalósuló mini-projektek Eseménynaptár Címzett neve Benignus Közhasznú A mini-projekt címe,

Részletesebben

Muzsikál az erdő a Körösök völgyében

Muzsikál az erdő a Körösök völgyében Muzsikál az erdő a Körösök völgyében a regionális Erdők Hete nyitórendezvénye 2019. szeptember 27 29. 2019. szeptember 27. Helyszín: Gyula Csigakert 15.00 Kiállítás a Muzsikál az erdő Gyermekrajzpályázat

Részletesebben

PÖRBÖLY. egyéb.140.7319

PÖRBÖLY. egyéb.140.7319 PÖRBÖLY 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 1111.1208 Ebből szántó 597.8635 gazdasági erdő..362.5254 védett terület 362.5254 ipari hasznosítású..10.0000 terület egyéb.140.7319

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról Pályázati azonosító: 204108/01422 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról (a beszámoló megtalálható a www.mvkkvar.hu

Részletesebben

Kedvezményes kirándulások a Hortobágyi Nemzeti Parkban

Kedvezményes kirándulások a Hortobágyi Nemzeti Parkban Kedvezményes kirándulások a Hortobágyi Nemzeti Parkban (kizárólag óvodás és iskolai csoportoknak, iskolai tanévben) 2019. május - június, szeptember - október Hortobágy, hazánk varázslatos szépségű tája,

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE Kecskeméti Széchenyivárosi Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája 6000. Kecskemét, Forradalom u. 1. Tel.: 76/488-762 Fax.:76/508-309 E-mail: moraisk@keszeiskola.hu ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as

Részletesebben

2. A TANÍTÁSI ÉV. A tanítási év első féléve január 26-ig tart. A félévi értesítők kiosztásának határideje: február 2.

2. A TANÍTÁSI ÉV. A tanítási év első féléve január 26-ig tart. A félévi értesítők kiosztásának határideje: február 2. 2. A TANÍTÁSI ÉV első tanítási nap: 2017. szeptember 1. (péntek) utolsó tanítási nap: 2018. június 15. (péntek) a gimnázium utolsó, befejező évfolyamán az utolsó tanítási nap: 2018. május 03. A tanítási

Részletesebben

m 0~ Iw\ mos FÖLDM ŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIU M FAZEKAS SÁNDO R miniszter Országgy ű lés Hivatal a trományszám :.Y- Án)f 0 r /A Érkezett: 2016 AUG O 4.

m 0~ Iw\ mos FÖLDM ŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIU M FAZEKAS SÁNDO R miniszter Országgy ű lés Hivatal a trományszám :.Y- Án)f 0 r /A Érkezett: 2016 AUG O 4. m ~ Iw\ mos FÖLDM ŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIU M DR. FAZEKAS SÁNDO R miniszter Iktatószám: PTKF/1216/2/216. Mesterházy Attila ú r országgy űlési képviselő részére Országgy ű lés Hivatal a trományszám :.Y- Án)f

Részletesebben

ÖKOMUNKATERV 2011/2012. KÉSZÍTETTE: ÖKOMUNKACSOPORT

ÖKOMUNKATERV 2011/2012. KÉSZÍTETTE: ÖKOMUNKACSOPORT ÖKOMUNKATERV 2011/2012. KÉSZÍTETTE: ÖKOMUNKACSOPORT 1 Szeptember: Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások \túrák_kirándulások Szeptember 17. Ásványkiállítás - kiállítás

Részletesebben

Terebélyesedő zöldben - interjú Nagy Istvánnal

Terebélyesedő zöldben - interjú Nagy Istvánnal Az erdészetek jóvoltából jelenleg nem kevesebb, mint 81 kilátó, 159 szálláshely és 25 látogatóközpont várja a természetbe vágyókat egész évben, emellett erdei vasutakat, tanösvényeket és erdei iskolákat

Részletesebben

A magyar-szlovák határ menti együttműködés lehetőségei KKV-k részére fókuszban a faipari és erdészeti vállalkozások

A magyar-szlovák határ menti együttműködés lehetőségei KKV-k részére fókuszban a faipari és erdészeti vállalkozások A magyar-szlovák határ menti együttműködés lehetőségei KKV-k részére fókuszban a faipari és erdészeti vállalkozások Nyerges Andrea Az MKIK Magyar-Szlovák Tagozatának titkára Szolnok, 2011. november 9.

Részletesebben

Muzsikál az erdő a Körösök völgyében

Muzsikál az erdő a Körösök völgyében Muzsikál az erdő a Körösök völgyében a regionális Erdők Hete nyitórendezvénye 2018. szeptember 28 30. 2018. szeptember 28. Helyszín: Gyula - Városerdő, DALERD ZRT. Erdészeti Erdei Iskola GPS: É 46 41'

Részletesebben

Muzsikál az erdő a Körösök völgyében

Muzsikál az erdő a Körösök völgyében Muzsikál az erdő a Körösök völgyében a regionális Erdők Hete nyitórendezvénye 2018. szeptember 28 30. 2018. szeptember 28. Helyszín: Gyula - Városerdő, DALERD ZRT. Erdészeti Erdei Iskola GPS: É 46 41'

Részletesebben

KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA es TANÉV RENDJE

KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA es TANÉV RENDJE KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018-2019-es TANÉV RENDJE KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018-2019-es TANÉV RENDJE HÓNAP NAP ESEMÉNYEK (RENDEZVÉNYEK, ÜNNEPÉLYEK)

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

Ökoturizmus és zöld partnerség Magyarországon és a közép-dunántúli régióban

Ökoturizmus és zöld partnerség Magyarországon és a közép-dunántúli régióban Ökoturizmus és zöld partnerség Magyarországon és a közép-dunántúli régióban Ökoturisztikai és természetvédelmi konferencia Magyar Nemzeti Parkok Hete, Tata, 2014. június 13. Ökoturizmus a Magyar Turizmus

Részletesebben

Muzsikál az erdő a Hírös Városban május

Muzsikál az erdő a Hírös Városban május Muzsikál az erdő a Hírös Városban 2017. május 26-28. Programterv: 2017. május 26. Helyszín: Kecskeméti Arborétum 15.45 Muzsikál az erdő kerékpártúra. Indulás: Kecskemét, Főtér, 0 kilométerkő. 16.00 Erdei

Részletesebben

Lecsó fesztivál a Szt. István Általános Iskolában

Lecsó fesztivál a Szt. István Általános Iskolában 1. 1. Hétfő 2. 2. Kedd 3. 3. Szerda 4. 4. Csütörtök 5. 5. Péntek 6. Szombat 7. Vasárnap 6. 8. Hétfő 7. 9. Kedd 8. 10. Szerda 9. 11. Csütörtök 10. 12. Péntek 13. Szombat 14. Vasárnap 11. 15. Hétfő 12. 16.

Részletesebben

AUGUSZTUS SZEPTEMBER

AUGUSZTUS SZEPTEMBER 2017/2018-as tanév munkaterve Időpontok Programok AUGUSZTUS 2017.08.22. Javító vizsga 2017.08.28. Tankönyvosztás 2017.09. 01. 08.00 2017.09.04. 16:30 2017.09.13-14. 14.00-17.00-ig 2017.09.15-ig SZEPTEMBER

Részletesebben

Felhívás. általános iskolás tanulók részére. Tisztelt Intézményvezető!

Felhívás. általános iskolás tanulók részére. Tisztelt Intézményvezető! Felhívás általános iskolás tanulók részére Tisztelt Intézményvezető! A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság az alábbi játékos vetélkedőkön, programokon várja az érdeklődő iskolás csoportokat 2018. február-augusztus

Részletesebben

2015. évi belvárosi közterület-használat

2015. évi belvárosi közterület-használat 2015. évi belvárosi közterület-használat 2015. január 9. A Remény Sétája Rákóczi Szövetség - Irgalmasok útja Széchenyi tér Hunyadi János utca Kálvária Domb vonalán sétálna végig. A megemlékezés az útvonal

Részletesebben

Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-20. A szentgotthárdi Móra Könyvtár programjai

Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-20. A szentgotthárdi Móra Könyvtár programjai MÓRA FERENC VÁROSI KÖNYVTÁR ÉS MÚZEUM SZENTGOTTHÁRD Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-20. A szentgotthárdi Móra Könyvtár programjai Program: Versek és dalok a barátságról Alcím: Óvodás foglalkozás

Részletesebben

Együtt az európai erdőkért! 2008. Programfüzet

Együtt az európai erdőkért! 2008. Programfüzet EURÓPAI ERDŐK HETE Együtt az európai erdőkért! 2008. Programfüzet www.erdo.hu EURÓPAI ERDŐK HETE 2008. Együtt az európai erdőkért! 2 Tisztelt Olvasók! Az Európai Erdők Hete rendezvénysorozat 46 európai

Részletesebben

Környezeti nevelés- élményalapú tanulás szakmai együttműködéssel a természetben

Környezeti nevelés- élményalapú tanulás szakmai együttműködéssel a természetben Környezeti nevelés- élményalapú tanulás szakmai együttműködéssel a természetben Dr. Hartl Éva egyetemi docens Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar Magyar Nemzeti Parkok Hete 2018 Értékek és élmények

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HETEK PROGRAMJA

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HETEK PROGRAMJA TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HETEK PROGRAMJA 2017.03.-22-től 04.22.-ig Program Időpont Helyszín Résztvevők Felelős Megjegyzés Víz Világnapi megemlékezés Iskolarádiós műsor 03.22. 3. óra Minden diák Magyarné Gyarmati

Részletesebben

Pákozd-Sukoró Arborétum és Erdészeti Erdei Iskola

Pákozd-Sukoró Arborétum és Erdészeti Erdei Iskola Pákozd-Sukoró Arborétum és Erdészeti Erdei Iskola A Velencei-hegység legdélebbi nyúlványának oldalában, a Velencei-tó egyik legszebb táján elterülő arborétum 96 hektáros terültén több mint 250 féle fa-

Részletesebben

2019/2020. tanév eseményterve

2019/2020. tanév eseményterve 2019/2020. tanév eseményterve Dátum nap Esemény 8:00 Veni Sancte 1.tanítási nap 2019.09.02. hé 17.00 1.évf. szülői értekezlete 17.00 Egyházmegyei Veni Sancte a Bazilikában 8.évf. 2019.09.03. ke 16.30 2.évf.

Részletesebben

MANNA - ZSÁLYALIGET - POGÁNY

MANNA - ZSÁLYALIGET - POGÁNY MANNA - ZSÁLYALIGET - POGÁNY Napok Bentlakásos táboroztatás (6 nap / 5 éjszaka) Gyerekek és pedagógusok Egy turnusba 80 fő tanulót, velük 4 fő kísérőtanárt tud fogadni a Manna 6 fős tantestülete. Vigyázók

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14.

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14. TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT 2014. november 10 - november 14. A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT PROGRAMJA 2014. november 10 - november 14. November 10. hétfő 13 45 óra Megnyitó 14 00 óra Matematika verseny I. forduló

Részletesebben

ÖKOSODJUNK! ÖKO SZAKKÖRI PROGRAMJA (HETI 2 ÓRA) FOGLALKOZÁS: CSÜTÖRTÖK A

ÖKOSODJUNK! ÖKO SZAKKÖRI PROGRAMJA (HETI 2 ÓRA) FOGLALKOZÁS: CSÜTÖRTÖK A ÖKOSODJUNK! ÖKO SZAKKÖRI PROGRAMJA (HETI 2 ÓRA) FOGLALKOZÁS: CSÜTÖRTÖK 14.00-15.30 A Serényi László Általános Iskola tanulói számára 2016/17-es tanév Készítette: Novák Ilona ökoiskolai koordinátor CÉLOK

Részletesebben

Építő közösségek 3. ütem TÁMOP-3.2.3/A-11/1 Az ART nem árt! Ütemterv

Építő közösségek 3. ütem TÁMOP-3.2.3/A-11/1 Az ART nem árt! Ütemterv Építő közösségek 3. ütem TÁMOP-3.2.3/A-11/1 Az ART nem árt! Ütemterv Időpont Csoportok Tevékenység Helyszín 2012. augusztus Pedagógusok, művésztanárok, team-megbeszélés, előkészítés menedzsment 2012. augusztus

Részletesebben

2011. évi Egyesületi Program

2011. évi Egyesületi Program ALFÖLDI ERDŐKÉRT EGYESÜLET 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 135. Tel/fax: 00 (36) 76 321 048 Tel.: 00 (36) 30/626 20 39 E-mail: aeetitkar@freemail.hu Nyilvántartó: Bács-Kiskun Megyei Bíróság: Pk.. 60.148/1998/3.

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember

Részletesebben

XI. Őrségi Tökfesztivál

XI. Őrségi Tökfesztivál XI. Őrségi Tökfesztivál 2014. szeptember 26-28. Szeptember 26. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Fókuszban a töktermesztés, konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18

Részletesebben

5/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.

5/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te. 5/2010. számú körlevél GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ Köszönjük a Vértesi Barangolások segítő csapat résztvevőinek

Részletesebben

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7.

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. KEDVES INTÉZMÉNYVEZETŐ! Egy ünnepi programfüzetet tart a kezében, amely a Váci Mihály Gimnázium fennállásának 50. évfordulója alkalmából színes, tartalmas,

Részletesebben

FÖLDMŰVELÉSÜGY I. MINISZTÉRIUM Irományszám : ÁAs s[ A DK. FAZEKAS SÁNDO R. miniszte r. Tisztelt Képviselő Úr!

FÖLDMŰVELÉSÜGY I. MINISZTÉRIUM Irományszám : ÁAs s[ A DK. FAZEKAS SÁNDO R. miniszte r. Tisztelt Képviselő Úr! Országgy űlés Hivatala MINISZTÉRIUM Irományszám : ÁAs s[ A FÖLDMŰVELÉSÜGY I DK. FAZEKAS SÁNDO R miniszte r Érkezett: 216 AUG 5. Iktatószám: PTKF/1236/2/216. Mesterházy Attila ú r országgy űlési képviselő

Részletesebben

ÁLLÁSBÖRZE. SOPRON 2007. március 29.

ÁLLÁSBÖRZE. SOPRON 2007. március 29. ÁLLÁSBÖRZE SOPRON 2007. március 29. Kiadja a Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Szerkesztette: Kisfaludi Balázs emh. EMK HÖK általános alelnök Kiadásért felelős: Dr. Varga Viktória Dékáni Hivatal

Részletesebben

CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014

CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2014 június 6-án, a Bugaci Lőtéren tartotta meg a hagyományos Csontos István Lövész Emlékversenyt a KEFAG Zrt. és az Egyesület közös szervezésében.

Részletesebben

ERDÉSZET EMLÉKEZTETŐ: Történet Tartamos erdőgazdálkodás Fenntartható fejlődés

ERDÉSZET EMLÉKEZTETŐ: Történet Tartamos erdőgazdálkodás Fenntartható fejlődés 1. Erdészet, erdőgazdálkodás 1.1 Története 1.2 Szervezetek, jog 2. Erdőgazdálkodás alapjai 2.1. Szakterületek, fogalmak 2.2. Termőhely, fafajok 2.3. Erdőtársulások 2.4. Erdődinamika 3.) Erdőgazdálkodás

Részletesebben

Gördülő Tanösvény témakör-modulok

Gördülő Tanösvény témakör-modulok Gördülő Tanösvény témakör-modulok E: Élőhelyek és életközösségeik E.1. Lombhullató erdők és élőviláguk tölgyesek bükkösök E.2. Tűlevelű erdők és élőviláguk E.3. E.4. E.5. E.6. lucfenyvesek Patakvölgyi,

Részletesebben

A 90 éves Lillafüredi Állami Erdei Vasút jubileumi éve 2010

A 90 éves Lillafüredi Állami Erdei Vasút jubileumi éve 2010 A 90 éves Lillafüredi Állami Erdei Vasút jubileumi éve 2010 A LÁEV rövid története Az első vasúti szerelvény fával megrakva 1920. november 14-én futott be Garadnáról a miskolci Fáskertbe. A mellékvonal

Részletesebben

Muzsikál az erdő a Hírös Városban május

Muzsikál az erdő a Hírös Városban május Muzsikál az erdő a Hírös Városban 2018. május 26-27. Programterv: 2018. május 26., szombat Helyszín: Vackor Vár Erdei Iskola, Nyíri-erdő, Kecskemét - Hetényegyháza 8.30 Muzsikál az erdő kerékpártúra. Indulás:

Részletesebben

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA. Nyitott szemmel az erdőben

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA. Nyitott szemmel az erdőben AZ ISKOLA Neve:Móricz Zsigmond Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda Címe:2016 Leányfalu, Szent Imre herceg útja 9-13. Résztvevő diákok száma:270 fő Tervezésben résztvevő pedagógusok száma: 3 fő Kapcsolattartó

Részletesebben

AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK:

AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK: AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK: Tanítási napok száma: 180 Első tanítási nap: 2017. szeptember 1. (péntek) Utolsó tanítási nap: 2018. június 15. (péntek) Az első félév 2018. január 26-ig

Részletesebben

Harmóniában a természettel

Harmóniában a természettel Fő küldetése a fiatal korosztály környezeti nevelése, amely sokat segíthet abban, hogy harmóniában élhessünk a természettel. A Kemencei Erdészet 2006 óta tart erdei iskolai foglalkozásokat. Domszky Pál

Részletesebben

BaBaKO tanév 2. félévi részletes beszámolója

BaBaKO tanév 2. félévi részletes beszámolója BaBaKO 016-17. tanév. félévi részletes beszámolója Január: fő 0. Klímaváltozás: Hülyeségünk kora Deák iskola 5.B 9 04. Zöld munkacsoport szelektív 8 SÉF erdőismereti vetélkedő terepi munka SÉF 4 Rab Mária

Részletesebben

A tárca háttérintézményei által tolmácsolásra költött kiadásokat a 2. számú melléklet tartalmazza tételesen.

A tárca háttérintézményei által tolmácsolásra költött kiadásokat a 2. számú melléklet tartalmazza tételesen. FÖLDMŰVELÉSÜGY I MINISZTÉRIU M Iktatószám: PTKF/1225/2/216. DR. FAZEKAS SÁNDO R miniszte r Mesterházy Attila ú r országgy űlési kéviselő részére MSZP Országgyűlési Kéviselőcsoortja Országgy űlés Hivatala

Részletesebben

ÖKO - MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018. TANÉV. -Dr.Füredi Árpádné Társadalomtudományi és nevelési munkaközösség vezető

ÖKO - MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018. TANÉV. -Dr.Füredi Árpádné Társadalomtudományi és nevelési munkaközösség vezető Az ÖKO Munkaközösség tagjai: -Németh Gábor Intézményvezető ÖKO - MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018. TANÉV ÖKO munkaközösség vezető Szakos Ibolya Természettudományi munkaközösségi tag -Dr.Füredi Árpádné

Részletesebben

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.

Részletesebben

2012. évi Pályázati program címe. Összművészeti programsorozat. A év májusdecember. kulturális tevékenységének támogatására

2012. évi Pályázati program címe. Összművészeti programsorozat. A év májusdecember. kulturális tevékenységének támogatására Melléklet ok: Sorszám Kulturális tevékenységek támogatása szervezet neve 2011.évi Önkormányzati pályázat megnevezése Korábbi önkormány zati támogatáss al elszámolte? 2012. évi Pályázati program címe Mellékletek?

Részletesebben

Erdőpedagógiai foglalkozások

Erdőpedagógiai foglalkozások GEMENCI ERDEI VASÚT A Gemenci Erdészeti Erdei Vasút Erdei Iskola A Az Gemenci erdei iskola Erdei magas Vasút színvonalú hazánk egyetlen erdei infrastruktúrával, ártéri erdészeti kisvasútja. tematikus bemutatóhelyekkel,

Részletesebben

Zöld Suli, avagy. a környezeti nevelés sikerei a pécsi óvodákban. - a BIOKOM Kft. gyakorlatában

Zöld Suli, avagy. a környezeti nevelés sikerei a pécsi óvodákban. - a BIOKOM Kft. gyakorlatában Zöld Suli, avagy a környezeti nevelés sikerei a pécsi óvodákban és általános iskolákban - a BIOKOM Kft. gyakorlatában Készítette: Rácz Henriett Tünde marketingvezető BIOKOM Pécsi Környezetgazdálkodási

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág: KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám

Részletesebben

OEE Győri Erdőgazdasági Helyi Csoport. Elnök: Kóródi Sándor korodi.sandor[kukac]kaeg[pont]hu

OEE Győri Erdőgazdasági Helyi Csoport. Elnök: Kóródi Sándor   korodi.sandor[kukac]kaeg[pont]hu OEE Győri Erdőgazdasági Helyi Csoport Elnök: Kóródi Sándor E-mail: korodi.sandor[kukac]kaeg[pont]hu Titkár: Iványi Ákos E-mail: ivanyi.akos[kukac]kaeg[pont]hu 1. A Helyi Csoport története, működése A Győri

Részletesebben

Pályaválasztási nyílt napok a tanévben

Pályaválasztási nyílt napok a tanévben Intézmény Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium és Gimnázium Pályaválasztási nyílt napok/beiskolázási k Előre történő bejelentkezés alapján az érdeklődő diákok az iskola bemutatása után

Részletesebben

A BÁNYÁSZ-KOHÁSZ-ERDÉSZ TALÁLKOZÓ PROGRAMJA

A BÁNYÁSZ-KOHÁSZ-ERDÉSZ TALÁLKOZÓ PROGRAMJA A TALÁLKOZÓ VÉDNÖKEI WARVASOVSZKY TIHAMÉR, Székesfehérvár polgármestere Dr. TOLNAY LAJOS, az OMBKE elnöke Dr. PETHÕ JÓZSEF, az OEE elnöke Dr. FORGÓ BÉLA az ALCOA-KÖFÉM Kft. vezérigazgatója A BÁNYÁSZ-KOHÁSZ-ERDÉSZ

Részletesebben

Olvassatok mindennap!

Olvassatok mindennap! Olvassatok mindennap! A könyvekben, amelyek közt nevelkedtem, láthatatlan, titkos barátokra leltem; s bár lapjaik rég elporladtak már, az illatukat azóta is őrzi kezem. Carlos Ruiz Zafón ZALAI GYERMEKKÖNYVHETEK

Részletesebben

A 2016/17. tanév munkaterve

A 2016/17. tanév munkaterve A 2016/17. tanév munkaterve Alakuló értekezlet Munkavédelmi oktatás Javítóvizsgák Tankönyvosztás Elsősök előkészítője Szakkörök szervezése Elsős szülői értekezlet Tanévnyitó ünnepély Tanévnyitó értekezlet

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014 ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014 I.CÉL: A fenntarthatóság pedagógiájában a környezettudatos gondolkodás, életmód kialakítása, elmélyítése, együttműködve a város önkormányzatával, a szülői házzal, társadalmi

Részletesebben

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00 Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános

Részletesebben

A BALASSI BÁLINT NYOLCÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM OTTHON AZ ERDŐBEN CÍMŰ PÁLYÁZAT BESZÁMOLÓJA AZ MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL. Résztvevők

A BALASSI BÁLINT NYOLCÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM OTTHON AZ ERDŐBEN CÍMŰ PÁLYÁZAT BESZÁMOLÓJA AZ MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL. Résztvevők A BALASSI BÁLINT NYOLCÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM BESZÁMOLÓJA AZ OTTHON AZ ERDŐBEN CÍMŰ PÁLYÁZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL Résztvevők A programon iskolánk 9. évfolyamos diákjai vettek részt két osztályból. A szervezési

Részletesebben

Időpont Téma Felelős Augusztus. 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea

Időpont Téma Felelős Augusztus. 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea Székhely Eseménynaptár 2017-2018 Időpont Téma Felelős Augusztus 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea Munkaközösségi foglalkozások Munkaközösség-vezetők 29-30. Osztályozó- és javítóvizsgák Tanítók, szaktanárok

Részletesebben

Munkaterv SZEPTEMBER OKTÓBER

Munkaterv SZEPTEMBER OKTÓBER SZEPTEMBER 2012.09.02 vasárnap Tanévnyitó ünnepély 18 óra 2012.09.03 hétfő 2012.09.04 kedd 2012.09.05 szerda 2012.09.06 csütörtök Tárlatmegnyitó 2012.09.07 péntek 2012.09.08 szombat 2012.09.09 vasárnap

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2012/2013. TANÉV MUNKATERVE

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2012/2013. TANÉV MUNKATERVE S Z E P T E M B E R 1 Szo 2 V 3 H Tanévnyitó ünnepély 4 K Szülői értekezlet az első évfolyamosok részére Pattantyús, Széchenyi 5 Sze 6 Cs 7 P 8 Sz 9 V 10 H Szülői értekezlet - Széchenyi 11 K Szülői értekezlet

Részletesebben

Beiskolázási tájékoztató 2019/2020. TANÉV

Beiskolázási tájékoztató 2019/2020. TANÉV Beiskolázási tájékoztató 2019/2020. TANÉV Információk az iskoláról 8 osztályos általános iskola 8 osztály ~190 tanuló 16 pedagógus Az épület akadálymentesítve Célunk hogy, a hozzánk érkező gyerekek megtanulják,

Részletesebben

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21.

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21. -1- A TANÉV RENDJE A 2010/2011. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2010. szeptember 1. (szerda) Utolsó tanítási nap: 2011. június 15. (szerda) Az I. félév vége: 2011. január 14. A tanulók

Részletesebben

Unilever Tömegsportegyesület Programtervezet

Unilever Tömegsportegyesület Programtervezet Unilever Tömegsportegyesület - 2017 Programtervezet 01.01 Szilveszteri buli Budapesten szórakozás Program: hangulatkeltő szilveszteri kvíz, hangulatfokozó fergeteges DJ. zenét Csihák Laci és barátai biztosítják

Részletesebben

Vadgazdálkodás és természetvédelem kapcsolata és lakossági megítélése a Pilisi Parkerdő Zrt területén

Vadgazdálkodás és természetvédelem kapcsolata és lakossági megítélése a Pilisi Parkerdő Zrt területén Vadgazdálkodás és természetvédelem kapcsolata és lakossági megítélése a Pilisi Parkerdő Zrt területén Csépányi Péter termelési és természetvédelmi főmérnök Szereplők, érdekcsoportok A problémákat csak

Részletesebben

Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán

Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán Miért? Alapvető fontosságúnak tartjuk, hogy az itt élő, illetve Tatán tanuló fiatalok megismerkedjenek az őket körülvevő környezettel, a város történetével és nevezetességeivel.

Részletesebben

Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium

Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium A tábor időpontja: 2010. szeptember 22-23-24 A tábor helyszíne: Duna-Ipoly Nemzeti Park, Ipolydamásd A tábor célja:

Részletesebben

Mecseker dő Zr t. Mókus Suli Er dészeti Er dei Iskola és Er dő Háza

Mecseker dő Zr t. Mókus Suli Er dészeti Er dei Iskola és Er dő Háza Mecseker dő Zr t. Mókus Suli Er dészeti Er dei Iskola és Er dő Háza Mecseker dő Zr t. Az erdész unokái örökségével gazdálkodik Baranya megye Mecsek, Dráva-sík állami erdőinek kezelője Erdő- és vadgazdálkodás

Részletesebben

ANP osztálykirándulásos ajánlatai Barlang túrák Hucul programok Kúria Oktatóközpont Tanösvények Faluséták és kultúrtörténeti helyszínek

ANP osztálykirándulásos ajánlatai Barlang túrák Hucul programok Kúria Oktatóközpont Tanösvények Faluséták és kultúrtörténeti helyszínek ANP osztálykirándulásos ajánlatai Barlang túrák Hucul programok Kúria Oktatóközpont Tanösvények Faluséták és kultúrtörténeti helyszínek Baradla-barlang, aggteleki rövidtúra 700Ft/fő A túra hossza: 1 km

Részletesebben

Tavasz u. 3., 6041 Kerekegyháza (Magyarország) 0630/7486-936 ugrosandor@gmail.com

Tavasz u. 3., 6041 Kerekegyháza (Magyarország) 0630/7486-936 ugrosandor@gmail.com Önéletrajz SZEMÉLYI ADATOK Tavasz u. 3., 6041 Kerekegyháza (Magyarország) 0630/7486-936 ugrosandor@gmail.com Születési dátum 1976. 02. 02. SZAKMAI TAPASZTALAT 2010. 07. 20. 2014. 09. 21. termelési vezérigazgató-helyettes

Részletesebben