NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL"

Átírás

1 NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL A Nagyecsed és Vidéke Takarékszövetkezet (Takarékszövetkezet) az évi CXII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról (137/A. ) 234/2007.(IX.4.) kormány rendelet a hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményének teljesítéséről szóló jogszabályok valamint a belső szabályzata alapján az alábbiakban teljesíti a nyilvánosságra hozatali kötelezettségét: Nyilvánosságra hozatali célok: A szavatoló tőkével, a kockázatokkal és a tőkemegfeleléssel kapcsolatos információk nyilvánosságra hozatalának célja: transzparens módon biztosítani a piaci szereplők számára a Takarékszövetkezet helyzetének megítélését és ennek révén elősegíteni a piaci szereplők Takarékszövetkezeti ügyleteikkel kapcsolatos döntéseit; hozzájárulni a Takarékszövetkezet és az integráció imázsának javításához, továbbá a piaci pozícióinak erősödéséhez; megfelelni a jogszabályi követelményeknek és felügyeleti elvárásoknak, elősegítve ezzel a magyar pénzügyi piac átláthatóságának erősítését. Nyilvánosságra hozatali alapelvek: 1) Lényegesség elve a Takarékszövetkezet minden olyan információt nyilvánosságra hoz, amelyet jogszabály, vagy a Takarékszövetkezet vezetése lényegesnek ítél abból a szempontból, hogy az információ nyilvánosságra hozatalának elmaradása, vagy téves közlése megváltoztathatja, vagy befolyásolhatja az adott információt felhasználó személy gazdasági döntését vagy értékítéletét. 2) Védett információk nyilvánosságra hozatala tilalmának elve a Takarékszövetkezet nem hoz nyilvánosságra olyan információt, amely ronthatná versenyképességét, csökkenthetné a termékek vagy rendszerek fejlesztéseinek az értékét 3) Bizalmas információk nyilvánosságra hozatala tilalmának elve a Takarékszövetkezet semminemű olyan információt nem hoz nyilvánosságra, amelynek tekintetében titoktartási kötelezettség terheli ügyfele, vagy harmadik személy felé. 4) Valódiság elve a Takarékszövetkezet által nyilvánosságra hozott információknak a valóságban is megtalálhatóknak, bizonyíthatóknak, kívülállók által is megállapíthatóknak kell lenniük. Az információk tartalmának, az értékeléseknek meg kell felelniük a jogszabályi előírásoknak. 5) Világosság elve az információkat jól strukturált, áttekinthető, érthető formában kell nyilvánosságra hozni. 6) Összehasonlíthatóság elve a Takarékszövetkezet által nyilvánosságra hozott információkat olyan szerkezetben kell bemutatni, hogy az információkat felhasználók számára a lehető legnagyobb mértékben biztosított legyen az adatok, információk előző évi adatokkal, információkkal, valamint más piaci szereplők adataival, információival való összehasonlítás. 7) Rendszeresség elve a Takarékszövetkezet évente legalább egyszer nyilvánosságra hozza a Takarékszövetkezetre vonatkozó lényeges információkat.

2 8) Kontrolláltság elve a Takarékszövetkezet csak olyan információt hoz nyilvánosságra, amelynek helytállóságáról megbizonyosodott, és azt megfelelő belső kontrollokkal ellenőrizte. I. Kockázatkezelési elvek, módszerek Kockázatkezelési alapelvek: 1. A Takarékszövetkezet mindenkor úgy alakítja kockázatvállalását, kockázatkezelési és a belső tőkemegfelelés értékelési folyamatát, hogy az ne veszélyeztesse a Takarékszövetkezet biztonságos működését és a Felügyelet ne korlátozhassa tevékenységét. A Takarékszövetkezet által meghatározott belső tőkeszükségletnek mindig megfelelő tőketöbbletet kell biztosítania a szabályozás által meghatározott minimális tőkekövetelmény felett (Biztonságos működés elve). 2. A Takarékszövetkezet úgy alakítja ki kockázatkezelési folyamatait, hogy elkerülje az érdekkonfliktusokat és az összeférhetetlenségi helyzeteket. A kockázatkezelési módszerekért, a kockázatok mértékének behatárolásáért, figyeléséért és jelentéséért felelős személyek nem végezhetnek olyan tevékenységet, amelyek az érintett kockázatokat hordozó üzleti tevékenységgel vagy azt támogató tevékenységekkel összefüggnek. (Összeférhetetlenség elve) 3. A Takarékszövetkezet a kockázatkezelési módszereinek és folyamatainak kialakításánál alkalmazza az intézményvédelmi rendszer központi szervei által rendelkezésére bocsátott szabályzatokat, együttműködik az intézményvédelmi rendszerrel a kockázatkezelési módszerek fejlesztésében, a kockázatok alakulásának figyelésében és a minimális tőkekövetelmény mértékének, valamint a belső tőkeszükséglet nagysága meghatározásának kialakításában, a belső tőkeszükséglet megfelelőségének ellenőrzésében (Együttműködés elve) 4. A Takarékszövetkezet az integráció által kidolgozott sztenderd szabályozásnál szigorúbb belső előírásokat alkalmazhat, de ezeket a Felügyelet és más külső személyek számára transzparens módon kell beilleszteni a jelen szabályzatába. Ha a Takarékszövetkezet az integráció által kidolgozott sztenderd szabályozásnál megengedőbb belső előírásokat kíván alkalmazni, azt megfelelően alá kell tudni támasztania, és a Felügyelet, az OTIVA, a SZHISZ és más külső személyek számára meg kell tudni indokolnia, és transzparens, kiemelt, jól észrevehető módon kell beilleszteni a jelen szabályzatába. 5. A Takarékszövetkezet kockázatokat a belső szabályokban meghatározott keretek között és mértékig vállal. 6. A Takarékszövetkezet minden lényeges kockázatát azonosítja, méri, figyeli és jelentést készít róluk. A számszerűsíthető kockázatokat limitekkel és a szükséges belső kontrollokkal kezeli, a nem-számszerűsíthető kockázatoknál kontrollokat alkalmaz és a kockázatok alakulásáról rendszeres jelentést készít. (Lényeges kockázatok kezelésének elve) 7. A kockázatok behatárolása érdekében a Takarékszövetkezet által meghatározott limitek betartása minden érintett számára kötelező. 8. A kockázatkezelési módszereknek és kontrolloknak, és a kockázatkezelés költségeinek arányban kell állni a kockázat mértékével, bonyolultságával. (Költség-haszon elve) 9. A Takarékszövetkezet a kockázatvállalással kapcsolatos döntési hatásköreit és kockázati limiteit úgy alakítja ki, hogy az megfeleljen legalább a hasonló méretű és hasonló üzleti 2

3 tevékenységet végző takarékszövetkezeteknek és az OTIVA erre vonatkozó ajánlásának. (Hasonlóakhoz történő viszonyítás elve vagy hasonlóakkal történő összemérés elve) 10. A Takarékszövetkezet a kockázatvállalását olyan üzleti tevékenységekre összpontosítja, amelyeknél kellő szaktudással és technikai feltételekkel rendelkezik a kockázat megítélésére, mérésére és nyomon követésére. 11. A Takarékszövetkezet az új termékek, szolgáltatások bevezetése előtt minden lényeges kockázati típus vonatkozásában felméri a termék kockázatait, meghatározza a kockázatkezelés módszereit, ideértve a monitoring tevékenységet. 12. A Takarékszövetkezet minden lényeges kockázat esetében gondoskodik az alábbi fő funkciók ellátásáról: a. Kockázati kitettségek és a kitettségeket mérséklő tételek azonosítása, számbavétele, nyilvántartása b. Kockázatok mérési módszereinek meghatározása, kockázatok számszerűsítése c. Kockázatok kezelése, ideértve a kockázatvállalásra vonatkozó döntéseket, a kockázatvállalás mértékének a korlátozását, a kockázatok csökkentését d. Kockázatok alakulásának figyelése e. Kockázatokra vonatkozó belső és külső jelentések 13. A Takarékszövetkezet nem folytat számára jogszabály által tiltott tevékenységet, nem vállal kockázatot jogszabályok által tiltott vagy jogszabályba ütköző tevékenységekkel, illetve olyan személyekkel kapcsolatban, akiknek rosszhiszemű magatartása a Takarékszövetkezet vagy más az integrációban résztvevő tag számára veszteséget okozott. (Tiltott tevékenységek elve) 14. A Takarékszövetkezet nem vállal olyan kockázatot, amelynek révén várható, hogy a tőkemegfelelési mutató a kockázati étvágynál meghatározott minimális szint alá csökken. KOCKÁZATI STRATÉGIA A kockázati stratégia a belső tőkeellátottság biztosítására irányul, az üzleti stratégiával összhangban bemutatja a takarékszövetkezet kockázatokkal kapcsolatos általános irányvonalát. A kockázati stratégia tartalmazza a hitelintézet kockázatokhoz és kockázatkezeléshez való viszonyát, és az alábbi témakörökre terjedhet ki: Kockázatvállalási politika Kockázati étvágy, kockázatvállalási hajlandóság Kockázati szerkezet Kockázatkezelés szervezete A kockázatvállalási politika összefoglalja a Takarékszövetkezet vezetése által elfogadott kockázatvállalási és kockázatkezelési elveket, és tartalmazza mindazokat a szabályokat, kockázatkezelési célokat, amelyek egységes alkalmazását a vezetés az egész intézményen belül elvárja. A Takarékszövetkezet kockázati étvágya, kockázatvállalási hajlandósága azt mutatja, hogy milyen kockázatoknak, milyen mértékben kívánja magát kitenni, mely kockázatokat tart elfogadhatónak és melyeket nem, milyen módon ellenőrzi és jelenti a kockázatokat 3

4 Kockázati étvágy mértékére vonatkozó általános célkitűzés A Takarékszövetkezet belső tőkeértékelési folyamatának biztosítania kell, hogy a takarékszövetkezet szavatoló tőkéje mindenkor magasabb legyen, mint az alábbiak közül a legmagasabb érték: a) Hpt. 76. (1) bekezdése alapján számított szabályozói minimális tőkekövetelmény (1. pillért), 120 %-a, amennyiben a Hpt. 76. (2) bekezdés alapján a Felügyelet többlet tőkekövetelményt nem ír elő az intézmény számára; 1 b) Hpt. 76/K. (1) bekezdése alapján meghatározott belső tőkeértékelés (I1. pillér) által meghatározott tőkeszükséglet, c) Hpt. 76. (1) alapján számított szabályozói minimális tőkekövetelmény és a (2) bekezdés szerint a Felügyelet által határozatban előírt többlet tőkekövetelmény összege d) Hpt-ben, engedélyezési feltételként megállapított legkisebb jegyzett tőke(sajáttőke) összege 250.millió forint. A Takarékszövetkezet minimális tőkemegfelelési mutatója az a) pont alapján 9,6%, amely a b), a c) és a d) pont többlet tőkeszükséglete alapján módosulhat. Annak érdekében, hogy a Takarékszövetkezet kockázati étvágya a Takarékszövetkezet által meghatározott kockázati szintek között maradjon, a számszerűsíthető kockázatok esetében limitek kerültek meghatározásra. az alábbi területeken vállalkozói ügyfelek adósminősítéstől és a felajánlott biztosítékoktól függően a kockázatvállalási szabályzatban meghatározottak szerint az egy ügyféllel, ügyfélcsoporttal szembeni kitettségre nagykockázatvállalás állami kockázatot jelentő kibocsátók, hitelintézetnek vagy befektetési vállalkozásnak minősülő partnerek, illetve egy partnerként kezelendő partnerek csoportja a jogszabályokban előírt korlátozásoknak megfelelően nagykockázatvállalás vállalkozások a jogszabályokban előírt korlátozások figyelembe vételével és a koncentrációs kockázatokra vonatkozó belső szabályozásban előírtak szerint ügyfelek/partnerek portfolió szintű koncentrációja a koncentrációs kockázatokra vonatkozó belső szabályozásban előírtak szerint a 20 legnagyobb adósnál lévő kitettségekre és a Hpt. szerinti össznagykockázati kitettségre egy ágazattal szembeni kitettségek a koncentrációs kockázatokra vonatkozó belső szabályozásban előírtak szerint az abban meghatározott ágazatokra elszámolási kockázat a kockázatvállalási szabályzatban foglaltak szerint országkockázat az országkockázat kezelésére vonatkozó belső szabályozásban előírtak szerint az egyes országokra nem-kereskedési könyvi kamatkockázat a nem-kereskedési könyvi kamatkockázatra vonatkozó belső szabályozásban előírtak szerint a sztenderd módszer szerinti súlyozott pozícióra, valamint a kumulált nettó kamatpozícióra likviditási kockázat a likviditási kockázatra vonatkozó belső szabályozásban előírtak szerint a lejárati összhangra, a nagybetétesekre, a likvid eszközök minimális szintjére 1 Az arány meghatározásánál a Takarékszövetkezet abból indul ki, hogy a Felügyelet a 2. pillér keretében nem ír elő többlettőkekövetelményt és a Hpt. 76. (5) bekezdésében meghatározott 120%-os korlát felügyeleti szempontból a biztonságos működéshez szükséges szavatoló tőke szint tartását jelzi. 4

5 egyes termékcsoportok a belső szabályozásban meghatározottak szerint (itt meg kell nevezni azokat a termékcsoportokat, ha van ilyen, amelyekre a Takarékszövetkezet belső szabályozása limiteket állapít meg: pl. projektfinanszírozás, zálogházi finanszírozás, egyes lakossági terméktípusok) A Takarékszövetkezet kockázati szerkezetét kockázati típusonként és a hitelezési kockázati kitettségek esetében kitettségi osztályonként kell bemutatni. A kockázati szerkezetben kerül bemutatásra az, hogy a korábbi állapotokhoz képest milyen változások figyelhetők meg a kockázati profilban, és ezt hogyan kezeli a Takarékszövetkezet, belsőleg azonosíthatók-e újabb kockázattípusok, s szükséges-e utánuk pótlólagos tőke képzése. A szabályozási tőkekövetelmény méréséhez alkalmazott módszerek: Hitelezési kockázat sztenderd módszer Hitelkockázat mérséklés pénzügyi biztosítékoknál: egyszerű módszer, garanciák, készfizető kezessége esetében sztenderd módszer Partnerkockázati kitettségek: eredeti kockázat módszere (vagy piaci árazás módszere) Működési kockázat alapmutató módszer Kockázatkezelési szervezet: A Takarékszövetkezet kockázatkezelési rendszerét úgy alakította ki, hogy biztosítsa a kockázatkezelési elvek és célkitűzések megvalósítását. A Takarékszövetkezetben a kockázati típusokra vonatkozó információk összefogásáért és a tőketervezésért a Kockázatkezelő, a Központ, és az Ügyvezetés a felelős. A kockázati stratégiát a Ügyvezetés készíti el, és az Igazgatóság hagyja jóvá. A Kockázatkezelő figyeli és rendszerezi a kockázatokat, vizsgálja azok alakulását, a szükséges tőkét számolja és nyilvántartja. Tevékenységéről folyamatosan beszámol az Igazgatóságnak. A kockázati stratégiában foglaltak évente egyszer felülvizsgálatra kerülnek. A takarékszövetkezet lényegesnek minősít minden olyan kockázati típust, amelyre az alábbi feltételek valamelyike teljesül: a.) a szabályozás szerint a takarékszövetkezetnek a kockázat fedezetére a minimális tőkekövetelmény szerinti szavatoló tőkével kell rendelkeznie; b.) amelyből származó potenciális veszteség mértéke - takarékszövetkezet vezetőségének szubjektív értékelése szerint - egy év alatt meghaladhatja a szavatoló tőke 10%-át, c.) a PSZÁF a kisintézmények szempontjából általában lényegesnek tartja: A Takarékszövetkezet az MNB (korábban PSZÁF) által lényeges kockázathordozónak minősített tevékenységet nem végez. II. Szavatoló tőkével kapcsolatos információk A Takarékszövetkezet kiegészítő tőkével nem rendelkezik

6 Megnevezés (eft) (eft) (eft) (eft) (eft) (eft) (eft) a b c d e f g Alapvető tőke pozitív összetevői Jegyzett tőke Tőketartalék Eredménytartalék Általános tartalék Általános kockázati céltartalék Mérleg szerinti eredmény összesen Alapvető tőke negatív összetevői Immateriális javak évközi negatív eredmény összesen Alapvető tőke Járulékos tőke Értékelési tartalék Járulékos tőke Szavatoló tőke Tőkével fedezett hitel Figyelembe vehető szavatoló tőke Megnevezés (eft) (eft) (eft) (eft) (eft) (eft) (eft) a b c d e f g Saját tőke Szavatoló tőke Fizetőképessségi mutatót 21,6 15,47 14,87 15,92 16,39 17,06 22,97 A szavatoló tőke részei: alapvetőtőke o pozitív összetevők jegyzett tőke tőketartalék eredménytartalék általános tartalék általános kockázati céltartalék adóval csökkentett része auditált mérleg szerinti eredmény o negatív összetevők immateriális javak negatív eredménytartalék kockázati céltartalék, értékvesztés hiánya évközi negatív eredmény járulékos tőke (ingatlan átértékelési különbözetet tartalmazza) 6

7 III. A Takarékszövetkezet tőkemegfelelése Belső tőke: a Takarékszövetkezet saját számítása által belső célokra meghatározott tőke. A belső tőke, ha a hitelintézet a Felügyelet felé kellően meg tudja indokolni eltérhet a Hpt-ben meghatározott szavatoló tőkétől. 2 Belső tőkeszükséglet számítás: hitelintézet minimális tőkeszükségletét határozza meg a Takarékszövetkezet saját módszertanának segítségével, a PSZÁF-nak a tőkemegfelelés belső értékelési folyamatáról szóló útmutatójában foglaltak figyelembe vételével. A tőkemegfelelés belső értékelési folyamatára vonatkozó szabályzatok felölelik a következőket 1. A Takarékszövetkezet kockázati stratégiája 2. A lényeges kockázatok meghatározása és értékelése 3. A tőketervezés és a belső tőkeszükséglet meghatározása, a belső tőkemegfelelés számítása 4. A belső tőkeszükséglet változásának figyelése 5. A belső tőkeszükséglet alakulásával kapcsolatos belső jelentésekre vonatkozó követelmények 6. A kockázatkezelés szervezeti felépítése Belső tőkemegfelelés értékelés folyamat mindazon takarékszövetkezeti folyamatokat magában foglalja, amelyekkel a Takarékszövetkezet Vezető Testületei biztosítják, hogy a Takarékszövetkezet az összes lényeges kockázatot megfelelően azonosítsa, mérje, összesítse és figyelje (monitorozza); az intézmény meghatározza a kockázatok fedezéséhez szükséges belső tőke nagyságát, és folyamatosan biztosítsa, hogy a lényeges kockázatok fedezéséhez megfelelő, a belső szabályok szerint meghatározott tőkefedezet álljon rendelkezésre; hatékony kockázatkezelési rendszert működtessen, és azt folyamatosan fejlessze. A takarékszövetkezet belső tőkeértékelési folyamata az alábbi elemekből áll: 1. Kockázati stratégia meghatározása 2. Lényeges kockázatok meghatározása, a kockázatok mérése, kezelése, figyelése, a kapcsolódó tőkeszükséglet meghatározása és az ezekkel kapcsolatos jelentések 3. Tőketervezés - a minimális szabályozási tőkekövetelmény meghatározása, a lényeges kockázatok belső tőkeszükségletének összegzése és összehasonlítása a minimális tőkekövetelménnyel, a tőkepuffer mértékének a meghatározása és összehasonlítása a takarékszövetkezet rendelkezésére álló tőkével. Hitelezési kockázat általánosságban annak a kockázata, hogy a hitelintézetnek egy szerződéses partnere felé kitettsége áll fenn, és a hitelintézetet veszteség éri a szerződéses partner nem szerződés szerinti teljesítése miatt A hitelezési kockázat tőkeszükségletét sztenderd módszerrel állapítjuk meg. 2 PSZÁF III.3. a tőkeszükséglet meghatározása fejezet vége 7

8 Számszerű adatokat az 1. melléklet tartalmazza. Sztenderd módszer (hitelezési kockázat esetén): A Hpt. 76/A -ában és a Hkr. második részében meghatározott, a kockázattal súlyozott kitettség érték meghatározására irányuló, a nemzetközi szabályozásban kialakított kockázatmérési módszer, amelyben a kitettségek kockázati értékét, az ügyfeleknek az ügyféltípusokhoz kapcsolt kitettségi osztályonkénti kockázatát, és a kockázatmérséklő eszközöknek a figyelembe vehető típusát és mértékét a szabályozás határozza meg, a kitettségekhez kockázati súlyok (partnerkockázati súlyok és ügyletkockázati súlyok) hozzárendelésével, illetve egyéb mértékek előírásával. A partnerkockázati súlyozáshoz a külső minősítő szervezetek minősítései és egyéb leegyszerűsített szabályok szolgálnak alapul. A partnerkockázati súlyok a 8%-os tőkekövetelményhez képest azt jelzik, hogy az adós (kibocsátó, partner) vagy a biztosíték (kibocsátó, garantőr, készfizető kezes) miatt a kitettség tőkekövetelménye a 8%-hoz képest magasabb vagy alacsonyabb. A 8%-os tőkekövetelmény 100%-os kockázati súlynak felel meg. A sztenderd módszer alkalmazásánál a kockázattal súlyozott kitettség érték meghatározásához a Takarékszövetkezet minden kitettséget a Hkr.-ben meghatározott következő kitettségi osztályok valamelyikébe sorol be: o központi kormánnyal vagy központi bankkal szembeni kitettség, o regionális kormánnyal vagy helyi önkormányzattal szembeni kitettség, o közszektorbeli intézménnyel szembeni kitettség, o multilaterális fejlesztési bankkal szembeni kitettség, o nemzetközi szervezettel szembeni kitettség, o hitelintézettel és befektetési vállalkozással szembeni kitettség, o vállalkozással szembeni kitettség, o lakossággal szembeni kitettség, o ingatlannal fedezett kitettség, o késedelmes tétel, o fedezett kötvény formájában fennálló kitettség, o értékpapírosítási pozíció, o kollektív befektetési értékpapírban fennálló kitettség, vagy o egyéb tétel. A sztenderd módszer szerint a kitettség érték eszköztételek esetében a könyv szerinti érték, származtatott ügyletek kivételével a kitettséget jelentő mérlegen kívüli kötelezettségeknél a nyilvántartási érték egyedileg képzett kockázati céltartalékkal csökkentett értékének a Hkr ában meghatározott ügyletkockázati súllyal számított érték származtatott ügyletek esetében a Hkr. Származtatott ügylet súlyozása és a nettósított tételek fejezete értelmében a Pkr.-ben meghatározott, választható módszerek egyikével számított érték Késedelmes tétel: 8

9 1) A kilencven napot meghaladóan, lényeges törlesztési késedelembe esett tételre a kitettségnek az (egyedileg) elszámolt értékvesztés és kockázati céltartalék figyelembe vételével számított összeg. a) 150%-ot, ha az elszámolt értékvesztés és kockázati céltartalék értéke kevesebb, mint a kitettség értékvesztés elszámolása és kockázati céltartalék képzése előtti bruttó értéke - elismert hitelkockázati fedezettel - nem biztosított részének 20%-a, b) 100%-ot, ha az elszámolt értékvesztés és kockázati céltartalék értéke legalább a kitettség értékvesztés elszámolása és kockázati céltartalék képzése előtti bruttó értéke - elismert hitelkockázati fedezettel - nem biztosított részének 20%-a. Az ügyfélnek a Takarékszövetkezettel vagy a leányvállalatával szembeni kilencven napon vagy három hónapon keresztül folyamatosan fennálló olyan késedelmes fizetési kötelezettsége minősül lényegesnek, amelynek összege meghaladja a) lakossággal szembeni kitettség esetén 1. a késedelembe esés időpontjában érvényes legkisebb összegű havi minimálbért, vagy 2. az ügyfél szerződés szerinti összes kötelezettségének kettő százalékát vagy az egy havi törlesztő részletet, és b) az a) pontban meghatározott kitettségi osztályba tartozó kitettségen kívül bármely más kitettségi osztályba tartozó kitettség esetén 1. a kettőszázötvenezer forintot, vagy 2. az ügyfél szerződés szerinti összes kötelezettségének kettő százalékát. 2) A kilencven napot meghaladóan késedelembe esett, lakóingatlanon alapított jelzálogjoggal fedezett eredetileg 35%-os kockázati súlyozású kitettségnek az elszámolt értékvesztés és kockázati céltartalék értékével csökkentett részéhez 50%-os kockázati súly alkalmazható, ha az elszámolt értékvesztés és kockázati céltartalék értéke legalább a kitettség értékvesztés elszámolása és kockázati céltartalék képzése előtti bruttó értékének 20%-a, Egyébként 100%-os kockázati súlyt kell rendelni. 3) A kilencven napot meghaladóan késedelembe esett, és lakóingatlannak nem minősülő ingatlanon alapított jelzálogjoggal fedezett, eredetileg 50%-os kockázati súlyozású kitettséghez 100%-os kockázati súlyt kell rendelni. 4) A késedelmes tétel fedezettel ellátott részének meghatározása esetében elismert hitelezési kockázat-mérséklő tétel vehető figyelembe. 5) Ha a késedelmes tétel nem elismert, de a PSZÁF által a hitelkockázat-mérséklésre vonatkozóan meghatározottak szerint megfelelőnek tekintett, hitelkockázat-mérséklő tétellel teljesen fedezett, valamint az elszámolt értékvesztés és kockázati céltartalék értéke legalább az értékvesztés elszámolása és kockázati céltartalék képzése előtti bruttó értéknek a 20 %-a, akkor 100%-os kockázati súlyt kell alkalmazni Nemzetgazdasági ágak, ágazatok kitettség % kitettség % eft eft Mezőgazdaság, vadgazdálkodás, erdőgazdálkodás, halgazdálkodás , ,95 Bányászat, bányászati szolgáltatás , ,31 Feldolgozó ipar , ,4 9

10 Villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás Vízellátás, szennyvíz gyűjtése, kezelése, hulladékgazdálkodás, szennyeződésmentesítés , ,91 Építőipar , ,04 Kereskedelem, gépjárműjavítás , ,9 Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás , ,76 Információ, kommunikáció Szállítás, raktározás , ,76 Pénzügyi, biztosítási tevékenység Ingatlanügyek , ,5 Szakmai, tudományos, műszaki tevékenység, adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység Egyéb tevékenységek , ,8 Lakosság , ,7 Összesen Bruttó hitelállomány és fel nem használt hitelkeret összegének szerkezetét tartalmazza a fenti táblázat ágazati megbontása Hitelminőség romlás stressz tesztje a.) A hitelezési kockázat esetében a stressz teszt vizsgálat arra irányul, hogy egy éves időhorizonton a hitelportfolió minősége egy nagymértékű válság esetén miképp változik, és ennek következtében miként nő az értékvesztés és céltartalék képzés, és miként emelkedik a késedelmes követelések mögötti tőkeszükséglet. b.) A stressz teszt által mért tőkeszükségletet a két tényező eredményének összege adja. c.) A hitelezési kockázat számításokat a PSZÁF-nak az új tőkemegfelelési követelményekre vonatkozó adatszolgáltatási táblázatai alapján kell számítani több lépésben. A stressz tesztben szerepeltetni kell minden olyan kitettségi osztályt, amelyben a Takarékszövetkezet nettó összkitettsége meghaladja az 5%-ot. d.) A számításra vonatkozó általános szabályok: 1.Mérlegen kívüli tételek lehívása - A mérlegen kívüli kötelezettségvállalások összegét csökkenteni kell, és a mérlegen belüliekét ugyanezzel az összeggel meg kell növelni, feltételezve a megnyitott hitelkeretek lehívását, illetve garanciák beváltását. 2. Magyarország irányadó külső minősítésének BBB-re romlása - Fel kell tételezni, hogy Magyarország irányadó minősítése a BBB besorolásnak megfelelő, és emiatt a devizában denominált magyar központi kormányzattal szembeni kitettségeknél a kockázati súlyt növelni kell (kivéve, ha EU tagállami 10

11 devizákról van szó, és az intézménynek van megfelelő forrása ugyanabban a devizanemben); a 3 hónapon túli magyar hitelintézetekkel szembeni kitettségekre alkalmazott kockázati súlyt meg kell emelni (100 %); 2013-ban a Takarékbankkal szembeni kitettség súlyozása 0%. a 3 hónapon túli magyar önkormányzatokkal szembeni kitettségekre alkalmazott kockázati súlyt meg kell növelni kellett 2011-ben (100 %) január 01-től az önkormányzatok súlyozása 20 % lett. 3.Ingatlan fedezetek romlása - Az ingatlannal fedezett kitettségek közül a fedezetek elfogadhatóságának romlása miatt át kell sorolni az ingatlannal fedezett kitettségek munkalapján belül a fedezetlen állományba a lakossági, illetve vállalkozói kitettségek közé, attól függően, hogy a kitettség fedezet nélkül melyik kitettségi osztályba tartozna. 4. Előre rendelkezésre bocsátott és előre nem rendelkezésre bocsátott fedezetek romlása a garanciák és pénzügyi fedezetek fedezeti értékét 5%-kal csökkenteni kell és átsorolni a fedezett ügylet kitettségi osztályába 5.Késedelmes tételek növekedése - A vállalkozói, a lakossági, az ingatlannal fedezett kitettségi osztályba lévő tételek, valamint az önkormányzati és a 100%-os közszektorbeli intézményekkel szembeni kitettségek külön-külön át kell sorolni a késedelmes tételek közé. 6. Késedelmes tételek közé átsorolt állományok - értékvesztés hányadok - kockázati súlyozás Az átsorolt ingatlannal fedezett kitettségeknél meg kell határozni az átsorolt tételek értékvesztés hányadát 20%-nál nagyobb értékvesztést feltételezve 50%-os súlyozás rendelve a lakóingatlannal fedezett kitettség részekhez 100%-os súlyozást rendelve az egyéb ingatlannal fedezett kitettségekhez Az átsorolt állományokból a feltételezett értékvesztés hányad alapján meg kell határozni a 100%-os és a 150%-os kockázati súlyozás alá eső állományokat az alábbi tételeknél önkormányzatokkal szembeni kitettségek közül átsorolt tételek közszektorbeli intézményekkel szembeni kitettségek közül átsorolt tételek vállalkozói kitettségek közül átsorolt tételek lakossági kitettségek közül átsorolt tételek 7. Hitelintézetekkel szembeni kitettségek A magyar hitelintézetekkel szembeni kitettségeknél a stressz teszt során - az ország minősítésének romlásán kívül - más hatással nem kell számolni. A más országokban bejegyzett hitelintézetekkel szembeni kitettségek esetében (ha lényeges a kitettség) az állománynak a mellékletben meghatározott részét át kell sorolni a késedelmes tételek közé a 100%- os kockázati súlyozási kategóriába, megfelelő értékvesztést feltételezve (Megjegyzés: a Takarékszövetkezetek többségénél nincs külföldi bankközi állomány). A Takarékbankkal szembeni kitettségek besorolása 0 %, futamidőtől függetlenül. 11

12 A késedelemnek és a hitelminőség-romlásnak a belső szabályzatokban való megközelítése: Ügyfél-, és partnerminősítés esetében: Az ügyfél fizetési késedelme szerepet játszik az adósminősítési kategória megállapításában, és ezáltal a kitettség megítélésénél a szükséges fedezet megállapításában, valamint az értékvesztés képzésében. Fedezetértékelés meghatározásánál: A késedelem a fedezet értékét ronthatja, illetve külső körülmény hatására akár javíthatja is. A tartozás, a hátralék növekmény miatt szükség lehet újabb fedezet bevonására. Ügyletminősítés (követelés minősítés) esetében: Az értékvesztés valamint a céltartalékképzés sarkalatos pontja a késedelem. A mérleg- és a mérlegen kívüli tételek megítélésénél egyik alapvető szempont a késedelem ideje, összege. Az egyszerűsített minősítési eljárás esetében a hátralékos napok száma alapján kerül besorolásra minden követelés. Ez alapján a minősítés az alábbiak szerint történik: decemberig Lakossági teljes tartozás 2 millió Ft összeghatárig o Problémamentes: késedelem 30 napon belüli 0 % o Külön figyelendő: késedelem napig 5 % o Átlag alatti: késedelem napig 20 % o Kétes: késedelem napig 50 % o Rossz: késedelem 365 napon túli 90 % Vállakozás teljes tartozás 4 millió Ft összeghatárig o Problémamentes: késedelem 30 napon belüli 0 % o Külön figyelendő: késedelem napig 5 % o Átlag alatti: késedelem napig 20 % o Kétes: késedelem napig 50 % o Rossz: késedelem 365 napon túli 90 % december 31-én: Minden szektor esetében az minősítés felsőhatára az auditált szavatoló tőke 1 %-a, azaz Ft. o Problémamentes: késedelem 30 napon belüli 0 % o Külön figyelendő: késedelem napig 5 % o Átlag alatti: késedelem napig 20 % o Kétes: késedelem napig 50 % o Rossz: késedelem 365 napon túli 90 % A teljes szempontú minősítési eljárás során a késedelmes napokon kívül számításba kerül az adósminősítés kategóriája, a fedezetek milyensége. Ez alapján a minősítés az alábbiak szerint történik: decemberig: Lakossági teljes tartozás 2 millió Ft feletti összeg o Problémamentes értékvesztés: 0 % o Külön figyelendő értékvesztés: 1-10 % o Átlag alatti értékvesztés: 10, % o Kétes értékvesztés: 31, % 12

13 o Rossz értékvesztés: 70,001 % felett Vállakozás teljes tartozás 4 millió Ft feletti összeg o Problémamentes értékvesztés: 0 % o Külön figyelendő értékvesztés: 1-10 % o Átlag alatti értékvesztés: 10, % o Kétes értékvesztés: 31, % o Rossz értékvesztés: 70,001 % felett december 31-én: Minden szektor esetében az minősítés alsóhatára az auditált szavatoló tőke 1 %-a, azaz Ft feletti kitettség. A Takarékszövetkezet ügyletminősítést negyedévente végez, mely alapján kiszámolja és megképezi a szükséges értékvesztést, valamint céltartalékot. December 31-én előzetes ügyletminősítés végzünk, és a mérlegkészítés napján (a következő év január utolsó napja) készítjük el a véglegeset. Az értékvesztés- és a céltartalék-képzést a 8-as számlaosztályba számoljuk, a tárgyévi visszavezetést szintén. Az előző évben képzett tartalékok visszavezetése a 9-es számlaosztályba kerül. (3. sz. melléklet) A földrajzi koncentrációt a koncentrációs kockázatok között a Takarékszövetkezet nem méri, mivel tevékenységének jellegéből fakadóan a földrajzi diverzifikációt nem tekinti kockázatcsökkentő tényezőnek. A Takarékszövetkezet kitettségeinek ágazati megbontását a 2. sz. melléklet tartalmazza. Külföldiekkel nem állunk kapcsolatba, ezért az ország-kockázatunk 0 Kereskedési könyvi tételeink nincsenek, ezért ennek a kockázata 0. Deviza számlavezetéssel foglalkozunk, hitelezéssel nem, A működési kockázatot alapmutató módszerrel állapítjuk meg. Alapmutató módszere (működési kockázat esetén): A Hpt. 76/J. (1) a) és (2) bekezdésében, valamint a Mkr ában meghatározott módszer, amely a szabályozásban meghatározott árbevétel típusú irányadó mutató 3 éves átlagának alakulásával jellemzi a tevékenység méretét, és annak a szabályozásban rögzített 15%-ában határozza meg a működési kockázat mértékét. A 15%-os arányt több nemzetközi hatásvizsgálat alapján a nemzetközi szabályozás írta elő. 13

14 Az irányadó mutatóval a szabályozás a működési kockázatnak való átlagos kitettség mértékét kívánja közelíteni, amellyel a kockázat mértéke lineárisan nő Megnevezés (eft) (eft) (eft) (eft) (eft) (eft) (eft) a b c d e f f Mérleg-főösszeg Nulla súlyozású eszközök % súlyozású eszközök % súlyozású eszközök % súlyozású eszközök % súlyozású eszközök % súlyozású eszközök % súlyozású eszközök Függő köt. súlyozású eszközök Korrigált mérleg-főösszeg % tőkeszüks. (hitel. kockázat) Működési tőke Minimális tőkeszükséglet Önértékelés után tőkeszükséglet Belső tőkeszükséglet Minimális tőkekövetelmény Figyelembe vehető szavatoló tőke Szavatoló tőke Tőkemegfelelési mutató % 21,6 15,47 14,87 15,92 16,39 17,06 22,97 Tőkemegfelelési index 349,36 193,41 185,85 198,99 204,84 213,19 287,18 A 349/2010.(XII.28) Korm. Rendelet 37..-a előírja a javadalmazási politika nyilvánosságra hozatalát. A javadalmazási politika kialakítása során figyelembe kellett venni a PSZÁF Elnökének 3/2011(VIII.04.) ajánlását. Javadalmazási politikánk a fentiekben előírtaknak megfelel. A módosítását 2012-ben készítettük el a kormányrendeletnek megfelelően. Takarékszövetkezetünk februárban fogadta el a javadalmazási politikáját. Bevezetése január 01. Takarékszövetkezetünknél kiemelt személyek a javadalmazás szempontjából: Ügyvezető igazgató Ügyvezető főkönyvelő Kockázatkezelő A javadalmazásnak két fajtáját tartalmazza a szabályzat, mely szerint Rögzített javadalmazás (alapbér, béren kívüli juttatások, gépkocsi használat, telefon használat, kedvezményes, illetve munkáltatói hitel, ingyenes bankszámla vezetés, oktatás.) 14

15 Teljesítmény javadalmazás, mely során vizsgáljuk az egyéni, csoportszintű és banki teljesítményeket o Takarékszövetkezet eredményessége 60 % o Elhivatottság 10 % o Pontos munkavégzés 10 % o Határidők, munkarend betartása 10 % o Helyes külső-belső kommunikáció 10 % A Takarékszövetkezet által kötelezően alkalmazandó teljesítménymutatók: Kiemelt személyek esetén adózás előtti eredmény 90 napon túli lejárt hitelállomány nagysága, hátralék és függő kamat alakulása a korlátozások alapjául szolgáló szavatoló tőke betét - hitelállomány változása, értékvesztés alakulása Ügyfélnek vezetett bankszámlák alakulása belső tőke és a kapcsolódó tőke megfelelési mutató változása (ICAAP) Nem kiemelt személyek esetén (a 2. pont alá nem tartozó munkavállalók) adózás előtti eredmény 90 napon túli lejárt hitelállomány nagysága, hátralék és függő kamat alakulása betét - hitelállomány változása, értékvesztés alakulása Ügyfélnek vezetett bankszámlák alakulása Az elvárt teljesítménymutatók mértékét az Igazgatóság évente megtárgyalja és meghatározza. A teljesítmény javadalmazás mértéke az éves alapbér %-ában: Munkavállalók 10 % Kirendeltség-vezetők 20 % Üzletágvezetők 20 % Belső ellenőr 20 % Kockázatkezelő 25 % Ügyvezetők 30 % A teljesítmény javadalmazás tényleges kifizetésére a következők szerint kerülhet sor a kiemelt személyek esetében: A jogosulttá válást követően a bónusz 60%-a készpénzben kerül kifizetésre. Az első és a második év végén, az akkor elvégzett értékelés eredményének függvényében a halasztott bónuszrészből 13% készpénz kerülhet kifizetésre. A harmadik év végén pedig a maradék 14% készpénz kifizetése kerülhet döntésre. Nem kiemelt személyek esetében a teljesítményjavadalmazás kifizetése egy összegben történik. A javadalmazási politika tartalmazza a munkaviszony megszűnésekor alkalmazásra kerülő lehetséges módozatok előírásait, az elhatárolt juttatások kifizetésének rendjét. A Takarékszövetkezet nem hoz létre Javadalmazási Bizottságot, ezért feladatait az Igazgatóság (3 fő), és a Felügyelő Bizottság (2 fő) öt független tagja látja el. A Javadalmazási Politika elveit az Igazgatóság operatív irányítást el nem látó tagjai készítik el. A Javadalmazási Politikát az Igazgatóság fogadja el, végrehajtásáért a Felügyelő Bizottság felelős. A Javadalmazási Politikát a Takarékszövetkezet belső ellenőrzése évente minimum egy alkalommal ellenőrizni köteles. A Javadalmazási Politika végrehajtására vonatkozó belső ellenőri jelentést az Igazgatóságon túl a Felügyelő Bizottság is megtárgyalja és szükség esetén javaslatot tesz a Javadalmazási Politika módosítására és kidolgozza a megfelelő eljárásokat. 15

16 2013-ban nem került sor jutalom kifizetésére a nehéz gazdasági év miatt. Megnevezés éves alapbér Béreme -lés mérték e éves alapbér Kifizetett jutalom Kifiz. Jut. Elhatárolt jutalom Elh at. Jut. jut. Ft Ft % Ft % Ft % % Adható max. Kiemelt személyek , ,63 a.) ügyvezetők , ,86 30 b.) kockázat kezelő , ,63 25 Nem kiemelt személyek , ,00 a.) Kirendeltség, üzletág vez. belső ellenőr , ,00 20 b.) egyéb munkavállalók , ,00 10 Összesen: , ,63 Halasztott javadalmazás összege az előírásoknak megfelelően 3 évre : elhatárolásra került a kiemelt személyek esetében 2012-ben ban a halasztott jutalom sem került kifizetésre a kiemelt személyek részére. 16

17 1. számú melléklet index % Megnevezés kitettség súlyozott tőke kitettség súlyozott tőke kitettség súlyozott tőke állománya kitettség szükségl. állománya kitettség szükségl. állom. kitetts. szüks. Összes kitettség ,884 66, ,809 Központi kormány, központi bank , Regionális korm.; helyi önkormányzat , , ,159 Közszektorbeli intézmények Hitelintézetek, befektetési vállalkozás ,585 7, ,0308 Vállalkozások , , ,18 Lakosság , , ,276 Ingatlannal fedezett követelések , , ,55 Késedelmes tételek , , ,05 Egyéb tételek , , ,844 Hátralévő futamidő Megnevezés Lejárt éven 1-5 év 5 éven Lejárat összesen kitettség belüli közötti túli nélküli Összes kitettség Központi kormány, központi bank Regionális korm.; helyi önkormányzat Közszektorbeli intézmények Hitelintézetek, befektetési vállalkozás Vállalkozások Lakosság Ingatlannal fedezett követelések Késedelmes tételek Egyéb tételek

18 Megnevezés kitettség megosz- súlyozott megosz- tőke megosz- kitettség megosz- súlyozott megosz- tőke megoszállománya lás % kitettség lás % szükségl. lás % állománya lás % kitettség lás % szükségl. lás % Összes kitettség Központi kormány, központi bank , , Regionális korm.; helyi önkormányzat , , , , , ,28815 Közszektorbeli intézmények , , ,00858 Hitelintézetek, befektetési vállalkozás , , , , , ,73857 Vállalkozások , , , , , ,83363 Lakosság , , , , , ,1216 Ingatlannal fedezett követelések , , , , , ,6919 Késedelmes tételek , , , , , ,08073 Egyéb tételek , , , , , ,2368 Adatok a kitettség arányában % , , , ,90827 Változási index % , , ,

19 A kitettség ágazati megoszlása az alábbiak szerint alakult: sz. melléklet Nemzetgazdasági ágak, ágazatok kitettség % kitettség % eft eft Mezőgazdaság, vadgazdálkodás, erdőgazdálkodás, halgazdálkodás , ,95 Bányászat, bányászati szolgáltatás , ,31 Feldolgozó ipar , ,4 Villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás Vízellátás, szennyvíz gyűjtése, kezelése, hulladékgazdálkodás, szennyeződésmentesítés , ,91 Építőipar , ,04 Kereskedelem, gépjárműjavítás , ,9 Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás , ,76 Információ, kommunikáció Szállítás, raktározás , ,76 Pénzügyi, biztosítási tevékenység Ingatlanügyek , ,5 Szakmai, tudományos, műszaki tevékenység, adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység Egyéb tevékenységek , ,8 Lakosság , ,7 Összesen Késedelmes 90 napon túli hátralékos hitel és hitelkeret Nemzetgazdasági ágak, ágazatok kitettség % kitettség % eft eft Mezőgazdaság, vadgazdálkodás, erdőgazdálkodás, halgazdálkodás ,02 Bányászat, bányászati szolgáltatás , ,02 Feldolgozó ipar , ,02 Villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás 0 0 Vízellátás, szennyvíz gyűjtése, kezelése, hulladékgazdálkodás, szennyeződésmentesítés Építőipar , ,04 Kereskedelem, gépjárműjavítás , ,09 Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás , ,22 Információ, kommunikáció Szállítás, raktározás , ,29 Pénzügyi, biztosítási tevékenység Ingatlanügyek 18 0, ,09 Szakmai, tudományos, műszaki tevékenység, adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység Egyéb tevékenységek ,4 Lakosság , ,8 Összesen

20 Késedelmes 90 napon túli hitel és hitelkeret alakulása nyitó záró Változás 2013-ban Nemzetgazdasági ágak, ágazatok Bruttó % értékv. % nettó % bruttó % értékv. % nettó % képz. állomány eft eft eft eft eft eft értékv. bruttó nettó Mezőgazdaság, vadgazdálkodás, erdőgazdálkodás, halgazdálkodás , Bányászat, bányászati szolgáltatás , , , , , Feldolgozó ipar , , , , Villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás Vízellátás, szennyvíz gyűjtése, kezelése, hulladékgazdálkodás, szennyeződésmentesítés Építőipar , , , , Kereskedelem, gépjárműjavítás , , , , , , Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás , , , , , Információ, kommunikáció Szállítás, raktározás , , , , Pénzügyi, biztosítási tevékenység Ingatlanügyek ,1 35 0, , Szakmai, tudományos, műszaki tevékenység, adminisztratív és szolgáltatást támogató tevék Egyéb tevékenységek , Lakosság , Összesen

15. Tőkemegfeleléssel kapcsolatos információk

15. Tőkemegfeleléssel kapcsolatos információk 15. Tőkemegfeleléssel kapcsolatos információk A tőkekövetelmény számításához Takarékszövetkezetünk a hazai és EU szabályok, előírásainak megfelelően különböző eljárásokat alkalmaz. Hitelintézet tőkekövetelmény

Részletesebben

KOCKÁZATKEZELÉSI JELENTÉS A belső tőkemegfelelés értékelési folyamatára vonatkozó elvekről és stratégiákról

KOCKÁZATKEZELÉSI JELENTÉS A belső tőkemegfelelés értékelési folyamatára vonatkozó elvekről és stratégiákról KOCKÁZATKEZELÉSI JELENTÉS A belső tőkemegfelelés értékelési folyamatára vonatkozó elvekről és stratégiákról A Random Capital Broker Zrt. (cj: 01-10-046204 székhely: 1053 Budapest, Szép u. 2.) (Továbbiakban:

Részletesebben

Nyilvánosságra hozatali tájékoztató 234/2007. (IX.4.) Kormányrendelet alapján

Nyilvánosságra hozatali tájékoztató 234/2007. (IX.4.) Kormányrendelet alapján Nyilvánosságra hozatali tájékoztató 234/2007. (IX.4.) Kormányrendelet alapján Központ: 8900 Zalaegerszeg Kossuth u. 62.64. Tel: 92/346-473; Fax: 92/350-754 email: szihhitelig@t-online.hu www.szih.hu Kockázatkezelési

Részletesebben

A DÉL-PEST MEGYEI TAKARÉKSZÖVETKEZET LÉNYEGES INFORMÁCIÓINAK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALA A 2011. DECEMBER 31. ADATOK ALAPJÁN

A DÉL-PEST MEGYEI TAKARÉKSZÖVETKEZET LÉNYEGES INFORMÁCIÓINAK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALA A 2011. DECEMBER 31. ADATOK ALAPJÁN A DÉL-PEST MEGYEI TAKARÉKSZÖVETKEZET LÉNYEGES INFORMÁCIÓINAK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALA A 2011. DECEMBER 31. ADATOK ALAPJÁN A nyilvánosságra hozatal célja A Dél-Pest Megyei Takarékszövetkezet a hitelintézetek

Részletesebben

Nyilvánosságra hozott

Nyilvánosságra hozott HAJDÚ TAKARÉK Takarékszövetkezet 4026 Debrecen, Bethlen u. 10-12. Nyilvánosságra hozott hitelintézeti információk 2010. A HAJDÚ TAKARÉK Takarékszövetkezet (a továbbiakban: Takarékszövetkezet) a hitelintézetekről

Részletesebben

BORSOD TAKARÉK Takarékszövetkezet Nyilvánosságra hozatal 2013.év. Kockázatkezelési elvek, módszerek

BORSOD TAKARÉK Takarékszövetkezet Nyilvánosságra hozatal 2013.év. Kockázatkezelési elvek, módszerek BORSOD TAKARÉK Takarékszövetkezet Nyilvánosságra hozatal 2013.év A BORSOD TAKARÉK Takarékszövetkezet A hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásról szóló 1996. évi CXII. Tv. 137/A és A hitelintézetek nyilvánosságra

Részletesebben

VÖLGYSÉG-HEGYHÁT TAKARÉKSZÖVETKEZET Nyilvánosságra hozatali követelményei

VÖLGYSÉG-HEGYHÁT TAKARÉKSZÖVETKEZET Nyilvánosságra hozatali követelményei VÖLGYSÉG-HEGYHÁT TAKARÉKSZÖVETKEZET Nyilvánosságra hozatali követelményei A Völgység-Hegyhát Takarék a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 137/A -a és A

Részletesebben

NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL 2010. Kockázatkezelési elvek, módszerek

NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL 2010. Kockázatkezelési elvek, módszerek NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL 2010 A Gádoros és Vidéke Takarékszövetkezet a Hitelintézetekről és Pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996 évi CXII. számú törvény 137 -a, valamint a 234/2007. (IX.04.) Kormányrendeletben

Részletesebben

KÖZZÉTÉTEL. - éves kockázatkezelési jelentés -

KÖZZÉTÉTEL. - éves kockázatkezelési jelentés - KÖZZÉTÉTEL - éves kockázatkezelési jelentés - A GlobalFX Investment Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1113 Budapest, Nagyszőlős utca 11-15., cégjegyzékszám: 01-10-046511; továbbiakban: Társaság)

Részletesebben

Lébény-Kunsziget Takarékszövetkezet Cg: 08-02-000933 9155. Lébény, Fő u. 85. KSH: 10112786 6419 122 08

Lébény-Kunsziget Takarékszövetkezet Cg: 08-02-000933 9155. Lébény, Fő u. 85. KSH: 10112786 6419 122 08 Lébény-Kunsziget Takarékszövetkezet Cg: 08-02-000933 9155. Lébény, Fő u. 85. KSH: 10112786 6419 122 08 Lébény-Kunsziget Takarékszövetkezet a Hpt. 137/A -a és a 234/2007(IX.4.) Korm.rendeletnek megfelelően

Részletesebben

A Takarékszövetkezet a nem lényeges információt és a védett, vagy bizalmas információt nem köteles nyilvánosságra hozni.

A Takarékszövetkezet a nem lényeges információt és a védett, vagy bizalmas információt nem köteles nyilvánosságra hozni. 3200 Gyöngyös, Magyar u. 1. Telefon: 37/505-220 Fax: 37/505-225 A GYÖNGYÖS-MÁTRA Takarékszövetkezet (a továbbiakban: Takarékszövetkezet) a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi

Részletesebben

A Takarékszövetkezet a nem lényeges információt és a védett, vagy bizalmas információt nem köteles nyilvánosságra hozni.

A Takarékszövetkezet a nem lényeges információt és a védett, vagy bizalmas információt nem köteles nyilvánosságra hozni. A Bak és Vidéke Takarékszövetkezet (a továbbiakban: Takarékszövetkezet) a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi 137/A, valamint a hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményének

Részletesebben

Nyilvánosságra hozatal 2009. Kockázatkezelési elvek, módszerek

Nyilvánosságra hozatal 2009. Kockázatkezelési elvek, módszerek Nyilvánosságra hozatal 2009 A Biatorbágy és Vidéke Takarékszövetkezet a hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményének teljesítéséről szóló 234/2007. (IX.4.) Korm. Rendeletben előírt szabályoknak

Részletesebben

Javadalmazási politika

Javadalmazási politika Javadalmazási politika Tartalom I. A javadalmazási politika szabályozása II. A javadalmazási politikával szembeni elvárások 2 I. A javadalmazási politika szabályozása II. A javadalmazási politikával szembeni

Részletesebben

DUNAFÖLDVÁR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET Nyilvánosságra hozatali követelményei

DUNAFÖLDVÁR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET Nyilvánosságra hozatali követelményei DUNAFÖLDVÁR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET Nyilvánosságra hozatali követelményei A Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet A hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény

Részletesebben

A Takarékszövetkezet a nem lényeges információt és a védett, vagy bizalmas információt nem köteles nyilvánosságra hozni.

A Takarékszövetkezet a nem lényeges információt és a védett, vagy bizalmas információt nem köteles nyilvánosságra hozni. 3200 Gyöngyös, Magyar u. 1. Telefon: 37/505-220 Fax: 37/505-225 A GYÖNGYÖS-MÁTRA Takarékszövetkezet (a továbbiakban: Takarékszövetkezet) a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi

Részletesebben

NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL

NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL A Kevermes és Vidéke Takarékszövetkezet jelen dokumentummal a 2013. december 31- én hatályos a Hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.)

Részletesebben

NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI KÖVETELMÉNYEK TELJESÍTÉSE

NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI KÖVETELMÉNYEK TELJESÍTÉSE Környe-Bokod Takarékszövetkezet NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI KÖVETELMÉNYEK TELJESÍTÉSE A 2013. ÉVI ÜZLETI ÉVRŐL Kelt: Környe, 2014. május 14. a Takarékszövetkezet vezetője A Környe-Bokod Takarékszövetkezet

Részletesebben

A RAJKA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET 2009. ÉVI ÜZLETI ÉVRŐL SZÓLÓ NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI KÖVETELMÉNYÉNEK TELJESÍTÉSE

A RAJKA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET 2009. ÉVI ÜZLETI ÉVRŐL SZÓLÓ NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI KÖVETELMÉNYÉNEK TELJESÍTÉSE A RAJKA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET 2009. ÉVI ÜZLETI ÉVRŐL SZÓLÓ NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI KÖVETELMÉNYÉNEK TELJESÍTÉSE I. A kockázatkezelési elvek, módszerek: A Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet (a továbbiakban:

Részletesebben

Nyilvánosságra hozatal

Nyilvánosságra hozatal Nyilvánosságra hozatal A Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet A hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 137/A és A hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményének

Részletesebben

A Rábaközi Takarékszövetkezet tájékoztatója a 234/2007 kormányrendelet szerinti nyilvánosságra hozatali követelményének teljesítéséről.

A Rábaközi Takarékszövetkezet tájékoztatója a 234/2007 kormányrendelet szerinti nyilvánosságra hozatali követelményének teljesítéséről. A Rábaközi Takarékszövetkezet tájékoztatója a 234/2007 kormányrendelet szerinti nyilvánosságra hozatali követelményének teljesítéséről. A Rábaközi Takarékszövetkezet ezúton hozza nyilvánosságra az 1996

Részletesebben

2009. évi kockázatkezelési jelentés Kvantitatív adatok Erste Bank Hungary Nyrt.

2009. évi kockázatkezelési jelentés Kvantitatív adatok Erste Bank Hungary Nyrt. 2009. évi kockázatkezelési jelentés Kvantitatív adatok Erste Bank Hungary Nyrt. A közzétett adatok 2009.12.31-i állapotot tükröznek Minden közzétett adat millió forintban került megadásra (az eltérések

Részletesebben

Pannonhalma és Vidéke Takarékszövetkezet Nyilvánosságra hozatali követelmények teljesítése a 234/2007. (IX. 4.) Korm. rendelet alapján 2013.

Pannonhalma és Vidéke Takarékszövetkezet Nyilvánosságra hozatali követelmények teljesítése a 234/2007. (IX. 4.) Korm. rendelet alapján 2013. Nyilvánosságra hozatali követelmények teljesítése a 234/2007. (IX. 4.) Korm. rendelet alapján 2013. év Pannonhalma, Dózsa György u. 1. Tel/fax.: 96/470-097 www.phalmatksz.hu A Pannonhalma és Vidéke Takarékszövetkezet

Részletesebben

Nyilvánosságra hozatal

Nyilvánosságra hozatal GYULAI TAKARÉKSZÖVETKEZET 5711Gyula, Széchenyi u.53. Nyilvánosságra hozatal 2013.12.31. 1 A Gyulai Takarékszövetkezet a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény ( Hpt

Részletesebben

Kockázati elvek, módszerek. Kockázati stratégia

Kockázati elvek, módszerek. Kockázati stratégia A Tompa és Vidéke Takarékszövetkezet a 234/2007. (IX.04) Kormányrendelet szerinti nyilvánosságra hozatali követelményének teljesítése a 2013. december 31-i adatok alapján. Kockázati elvek, módszerek Kockázati

Részletesebben

Kockázatkezeléssel és tőkemegfeleléssel kapcsolatos információk nyilvánosságra hozatala

Kockázatkezeléssel és tőkemegfeleléssel kapcsolatos információk nyilvánosságra hozatala TISZAVASVÁRI TAKARÉKSZÖVETKEZET... 4440 Tiszavasvári Kossuth út 1. Kockázatkezeléssel és tőkemegfeleléssel kapcsolatos információk nyilvánosságra hozatala 2009. Cg.:15-02-050265 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés...

Részletesebben

Dél-Zalai Egyesült Takarékszövetkezet 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 21.

Dél-Zalai Egyesült Takarékszövetkezet 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 21. Dél-Zalai Egyesült Takarékszövetkezet 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 21. KOCKÁZATOKKAL ÉS TŐKEMEGFELELÉSSEL KAPCSOLATOS NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL 2012. december 31. TARTALOMJEGYZÉK I. Bevezetés... 3 II. Kockázatkezelési

Részletesebben

FŐNIX TAKARÉKSZÖVETKEZET NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI KÖTELEZETTSÉGÉNEK TELJESÍTÉSE

FŐNIX TAKARÉKSZÖVETKEZET NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI KÖTELEZETTSÉGÉNEK TELJESÍTÉSE FŐNIX TAKARÉKSZÖVETKEZET NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI KÖTELEZETTSÉGÉNEK TELJESÍTÉSE 2013.12.31 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 3 2. Kockázatkezelési elvek, módszerek... 3 3. Kiemelt kockázatkezelési alapelvek...

Részletesebben

NAGYKÁTA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL A 234/2007. (IX.04.) KORMÁNYRENDELET ALAPJÁN 2013.ÉV

NAGYKÁTA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL A 234/2007. (IX.04.) KORMÁNYRENDELET ALAPJÁN 2013.ÉV NAGYKÁTA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL A 234/2007. (IX.04.) KORMÁNYRENDELET ALAPJÁN 2013.ÉV A Nagykáta és Vidéke Takarékszövetkezet A hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásról

Részletesebben

Nagyréde és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet Nyilvánosságra hozatali tájékoztató

Nagyréde és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet Nyilvánosságra hozatali tájékoztató Nagyréde és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet Nyilvánosságra hozatali tájékoztató A Nagyréde és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII.

Részletesebben

TÉTI TAKARÉKSZÖVETKEZET

TÉTI TAKARÉKSZÖVETKEZET TÉTI TAKARÉKSZÖVETKEZET Nyilvánosságra hozandó információk a 234/2007. (XI. 4. ) Kormányrendelet alapján év A Téti Takarékszövetkezet A hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII.

Részletesebben

Pannonhalma és Vidéke Takarékszövetkezet Nyilvánosságra hozatali követelményének teljesítése 2012. év

Pannonhalma és Vidéke Takarékszövetkezet Nyilvánosságra hozatali követelményének teljesítése 2012. év Pannonhalma és Vidéke Takarékszövetkezet Nyilvánosságra hozatali követelményének teljesítése 2012. év A Pannonhalma és Vidéke Takarékszövetkezet A hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996.

Részletesebben

POLGÁRI TAKARÉKSZÖVETKEZET KOCKÁZATKEZELÉSSEL ÉS TŐKEMEGFELELÉSSEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK NYILVÁNOSSÁGRAHOZATALA. 2009. december 31.

POLGÁRI TAKARÉKSZÖVETKEZET KOCKÁZATKEZELÉSSEL ÉS TŐKEMEGFELELÉSSEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK NYILVÁNOSSÁGRAHOZATALA. 2009. december 31. POLGÁRI TAKARÉKSZÖVETKEZET KOCKÁZATKEZELÉSSEL ÉS TŐKEMEGFELELÉSSEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK NYILVÁNOSSÁGRAHOZATALA 2009. december 31. 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS. 3 2. KOCKÁZATKEZELÉSI ELVEK, MÓDSZEREK.

Részletesebben

A Takarékszövetkezet a nem lényeges információt és a védett, vagy bizalmas információt nem köteles nyilvánosságra hozni.

A Takarékszövetkezet a nem lényeges információt és a védett, vagy bizalmas információt nem köteles nyilvánosságra hozni. 3200 Gyöngyös, Magyar u. 1 1.em.7. Telefon: 37/505-220 Fax: 37/505-225 A GYÖNGYÖS-MÁTRA Takarékszövetkezet (a továbbiakban: Takarékszövetkezet) a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996.

Részletesebben

Vámosgyörk és Vidéke Takarékszövetkezet Nyilvánosságra hozatali tájékoztató

Vámosgyörk és Vidéke Takarékszövetkezet Nyilvánosságra hozatali tájékoztató Vámosgyörk és Vidéke Takarékszövetkezet Nyilvánosságra hozatali tájékoztató A Vámosgyörk és Vidéke Takarékszövetkezet a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. Törvény (Hpt)

Részletesebben

RUM ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET

RUM ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET RUM ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI KÖVETELMÉNYEK TELJESÍTÉSÉRŐL 2013.12.31 Rum és Vidéke Takarékszövetkezet 1 A Rum és Vidéke Takarékszövetkezet a Hitelintézetek nyilvánosságra hozatali

Részletesebben

Szentgál és Vidéke Takarékszövetkezet Nyilvánosságra hozatali követelmények teljesítése 2010. év

Szentgál és Vidéke Takarékszövetkezet Nyilvánosságra hozatali követelmények teljesítése 2010. év Szentgál és Vidéke Takarékszövetkezet Nyilvánosságra hozatali követelmények teljesítése 2010. év A Szentgál és Vidéke Takarékszövetkezet 8444. Szentgál, Fő u. 30.; cg.: 19-02-000339; adószám: 10046436-2-19;

Részletesebben

Nyilvánosságra hozott hitelintézeti információk 2009.

Nyilvánosságra hozott hitelintézeti információk 2009. Nyilvánosságra hozott hitelintézeti információk 2009. SZABOLCS Takarékszövetkezet 4400 Nyíregyháza, Országzászló tér 4. Cg.: 15-02-050272 Adószám: 10047169-2-15 A SZABOLCS Takarékszövetkezet (továbbiakban:

Részletesebben

Az ABAÚJ TAKARÉK Takarékszövetkezet Nyilvánosságra Hozatali Követelmények

Az ABAÚJ TAKARÉK Takarékszövetkezet Nyilvánosságra Hozatali Követelmények Az ABAÚJ TAKARÉK Takarékszövetkezet Nyilvánosságra Hozatali Követelmények (2013. december 31.) Az ABAÚJ TAKARÉK Takarékszövetkezet (továbbiakban: Takarékszövetkezet) a Hpt. 137/A. -a és a 234/2007. (IX.4.)

Részletesebben

NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL Kockázatkezelési elvek, módszerek

NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL Kockázatkezelési elvek, módszerek NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL 2012 A Gádoros és Vidéke Takarékszövetkezet a Hitelintézetekről és Pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996 évi CXII. számú törvény 137 -a, valamint a 234/2007. (IX.04.) Kormányrendeletben

Részletesebben

NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI KÖVETELMÉNYEK TELJESÍTÉSE 2010. év

NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI KÖVETELMÉNYEK TELJESÍTÉSE 2010. év NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI KÖVETELMÉNYEK TELJESÍTÉSE 2010. év 1 A Bak és Vidéke Takarékszövetkezet ( 8945 Bak, Széchenyi tér 2.; a továbbiakban: Takarékszövetkezet) a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról

Részletesebben

NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL

NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL Drégelypalánk és Vidéke Takarékszövetkezet 2646 Drégelypalánk, Kossuth út 50. Cg.: 12-02-000354 NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL 2013. évről 1 Nyilvánosságra hozatal A Drégelypalánk és Vidéke Takarékszövetkezet

Részletesebben

2011. évi kockázatkezelési jelentés Kvantitatív adatok Erste Bank Hungary Zrt.

2011. évi kockázatkezelési jelentés Kvantitatív adatok Erste Bank Hungary Zrt. 2011. évi kockázatkezelési jelentés Kvantitatív adatok Erste Bank Hungary Zrt. A közzétett adatok 2011.12.31-i állapotot tükröznek Minden közzétett adat millió forintban került megadásra (az eltérések

Részletesebben

A Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. a Hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményeinek teljesítéséről szóló 234/2007. (IX. 04.

A Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. a Hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményeinek teljesítéséről szóló 234/2007. (IX. 04. A Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. a Hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményeinek teljesítéséről szóló 234/2007. (IX. 04.) kormányrendeletben előírt közzétételi kötelezettségének megfelelve

Részletesebben

Kockázatkezeléssel és tőkemegfeleléssel kapcsolatos információk nyilvánosságra hozatala

Kockázatkezeléssel és tőkemegfeleléssel kapcsolatos információk nyilvánosságra hozatala TISZAVASVÁRI TAKARÉKSZÖVETKEZET... 4440 Tiszavasvári Kossuth út 1. Kockázatkezeléssel és tőkemegfeleléssel kapcsolatos információk nyilvánosságra hozatala 2011. december 31. Cg.:15-02-050265 Tartalomjegyzék

Részletesebben

TÉTI TAKARÉKSZÖVETKEZET. Kockázatkezeléssel és tőkemegfeleléssel kapcsolatos. információk nyilvánosságra hozatala. 2013. év

TÉTI TAKARÉKSZÖVETKEZET. Kockázatkezeléssel és tőkemegfeleléssel kapcsolatos. információk nyilvánosságra hozatala. 2013. év TÉTI TAKARÉKSZÖVETKEZET Kockázatkezeléssel és tőkemegfeleléssel kapcsolatos információk nyilvánosságra hozatala év A Téti Takarékszövetkezet A hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996.

Részletesebben

ESZKÖZÖK TERVEZÉSE millió Ft-ban 2014-12-31 2015-12-31 1. Pénzeszközök 410 420 MTB-nél lévő elszámolási számla

ESZKÖZÖK TERVEZÉSE millió Ft-ban 2014-12-31 2015-12-31 1. Pénzeszközök 410 420 MTB-nél lévő elszámolási számla ESZKÖZÖK TERVEZÉSE millió Ft-ban 214-12-31 215-12-31 1. Pénzeszközök 41 42 MTB-nél lévő elszámolási számla 22 23 pénztár és egyéb elszámolási számlák 19 19 2. Értékpapírok Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok

Részletesebben

Nyilvánosságra hozatal

Nyilvánosságra hozatal Nyilvánosságra hozatal A a Hitelintézetekről és Pénzügyi Vállalkozásokról szóló 1996 évi CXII. Számú törvény 137 -a, valamint a 234/2007.(IX.4.) Kormányrendelet szerinti nyilvánosságra hozatali követelményének

Részletesebben

KOCKÁZATI ELVEK, MÓDSZEREK

KOCKÁZATI ELVEK, MÓDSZEREK Nemesnádudvar és Vidéke Takarékszövetkezet Nyilvánosságra hozatali tájékoztató A Nemesnádudvar és Vidéke Takarékszövetkezet a Hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996.évi CXII. törvény

Részletesebben

Borotai Takarékszövetkezet

Borotai Takarékszövetkezet Borotai Takarékszövetkezet A Hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményének teljesítéséről szóló 234/2007.(IX. 4.) Korm. rendeletben foglaltaknak eleget téve az alábbiakban részletezett lényeges

Részletesebben

RAJKA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET

RAJKA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET RAJKA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI TÁJÉKOZTATÓJA A 2011. PÉNZÜGYI ÉVRE 2012. ÁPRILIS 19. A Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet a Hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményének

Részletesebben

SZENDRŐ ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALA

SZENDRŐ ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALA SZENDRŐ ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALA 2011. SZENDRŐ, 2012. MÁJUS 31. 1 A Szendrő és Vidéke Takarékszövetkezet a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII.

Részletesebben

A KBC Equitas Zrt kockázatvállalására és kockázatkezelésére vonatkozó tájékoztatása.

A KBC Equitas Zrt kockázatvállalására és kockázatkezelésére vonatkozó tájékoztatása. A KBC Equitas Zrt kockázatvállalására és kockázatkezelésére vonatkozó tájékoztatása. A KBC Equitas Zrt (székhely: 1051 Budapest, Roosevelt tér 7-8.; cégjegyzékszám: 01-10- 042685, a továbbiakban: Társaság)

Részletesebben

NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL 2013. Kockázatkezelési elvek, módszerek

NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL 2013. Kockázatkezelési elvek, módszerek NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL 2013 A Gádoros és Vidéke Takarékszövetkezet a Hitelintézetekről és Pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996 évi CXII. számú törvény 137 -a, valamint a 234/2007. (IX.04.) Kormányrendeletben

Részletesebben

A MOHÁCSI TAKARÉK BANK ZRT.-RE VONATKOZÓ NYILVÁNOSSÁGRA HOZANDÓ INFORMÁCIÓK 2009.

A MOHÁCSI TAKARÉK BANK ZRT.-RE VONATKOZÓ NYILVÁNOSSÁGRA HOZANDÓ INFORMÁCIÓK 2009. A MOHÁCSI TAKARÉK BANK ZRT.-RE VONATKOZÓ NYILVÁNOSSÁGRA HOZANDÓ INFORMÁCIÓK 2009. Kelt: Mohács, 2010. április 9. 1 Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS... 3 2. VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK... 3 3. FOGALMAK... 3 4. KOCKÁZATKEZELÉSI

Részletesebben

A Hartai Takarékszövetkezet Nyilvánosságra hozatali tájékoztatója

A Hartai Takarékszövetkezet Nyilvánosságra hozatali tájékoztatója A Hartai Takarékszövetkezet Nyilvánosságra hozatali tájékoztatója A Hartai Takarékszövetkezet a Hitelintézti törvény 137/A. -ában hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményének teljesítéséről szóló

Részletesebben

Ercsi és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet Nyilvánosságra hozatali tájékoztató

Ercsi és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet Nyilvánosságra hozatali tájékoztató Ercsi és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet Nyilvánosságra hozatali tájékoztató Az Ercsi és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény

Részletesebben

A Rábaközi Takarékszövetkezet tájékoztatója a 234/2007 kormányrendelet szerinti nyilvánosságra hozatali követelményének teljesítéséről.

A Rábaközi Takarékszövetkezet tájékoztatója a 234/2007 kormányrendelet szerinti nyilvánosságra hozatali követelményének teljesítéséről. A Rábaközi Takarékszövetkezet tájékoztatója a 234/2007 kormányrendelet szerinti nyilvánosságra hozatali követelményének teljesítéséről. A Rábaközi Takarékszövetkezet ezúton hozza nyilvánosságra az 1996

Részletesebben

A MOHÁCSI TAKARÉK BANK ZRT. A NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI KÖVETELMÉNYEK TELJESÍTÉSÉRŐL

A MOHÁCSI TAKARÉK BANK ZRT. A NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI KÖVETELMÉNYEK TELJESÍTÉSÉRŐL A MOHÁCSI TAKARÉK BANK ZRT. A NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI KÖVETELMÉNYEK TELJESÍTÉSÉRŐL A hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményének teljesítéséről szóló 234/2007.(IX.4.) Kormány rendelet (Nykr.)

Részletesebben

A Takarékszövetkezet belső tőkeértékelési folyamata az alábbi elemekből áll:

A Takarékszövetkezet belső tőkeértékelési folyamata az alábbi elemekből áll: NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL A Balmazújváros és Vidéke Takarékszövetkezet a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló (Hpt) 1996. évi CXII. tv. 137/A -a, illetve a Hitelintézetek nyilvánosságra hozatali

Részletesebben

Kiszombor és Vidéke Takarékszövetkezet. Nyilvánosságra hozatali tájékoztató

Kiszombor és Vidéke Takarékszövetkezet. Nyilvánosságra hozatali tájékoztató Kiszombor és Vidéke Takarékszövetkezet Nyilvánosságra hozatali tájékoztató A Kiszombor és Vidéke Takarékszövetkezet a Hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt)

Részletesebben

Nyilvánosságra hozatal

Nyilvánosságra hozatal Nyilvánosságra hozatal Az Erste Befektetési Zrt. alábbi közzététele a 164/2008-as a befektetési vállalkozás kockázatvállalására és kockázatkezelésére vonatkozó információk nyilvánosságra hozataláról szóló

Részletesebben

A KÁPOLNÁSNYÉK ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET NYILVÁNOSÁGRA HOZATALI KÖVETELMÉNYEK TELJESÍTÉSÉRŐL. 2012. év

A KÁPOLNÁSNYÉK ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET NYILVÁNOSÁGRA HOZATALI KÖVETELMÉNYEK TELJESÍTÉSÉRŐL. 2012. év A KÁPOLNÁSNYÉK ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET NYILVÁNOSÁGRA HOZATALI KÖVETELMÉNYEK TELJESÍTÉSÉRŐL 2012. év A Kápolnásnyék és Vidéke Takarékszövetkezet a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló

Részletesebben

A BÁCSKA TAKARÉKSZÖVETKEZET TÁJÉKOZTATÓJA A NYILVÁNOSSÁGRAHOZATALI KÖVETELMÉNYEK TELJESÍTÉSÉRŐL

A BÁCSKA TAKARÉKSZÖVETKEZET TÁJÉKOZTATÓJA A NYILVÁNOSSÁGRAHOZATALI KÖVETELMÉNYEK TELJESÍTÉSÉRŐL A BÁCSKA TAKARÉKSZÖVETKEZET TÁJÉKOZTATÓJA A NYILVÁNOSSÁGRAHOZATALI KÖVETELMÉNYEK TELJESÍTÉSÉRŐL 2011 A nyilvánosságra hozatal célja A Bácska Takarékszövetkezet a Hitelintézeti törvény 137/A. -ában és a

Részletesebben

PILLÉR Takarékszövetkezet. Nyilvánosságra hozatali követelmény teljesítése 2010.

PILLÉR Takarékszövetkezet. Nyilvánosságra hozatali követelmény teljesítése 2010. Nyilvánosságra hozatali követelmény teljesítése 2010. A PILLÉR Takarékszövetkezet A hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló, többször módosított 1996. évi CXII. törvény 137/A és A hitelintézetek

Részletesebben

RAJKA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET

RAJKA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET RAJKA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI TÁJÉKOZTATÓJA A 2013. PÉNZÜGYI ÉVRE 2014. MÁJUS 29. A Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet a Hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményének

Részletesebben

A bankok hitelezési tevékenységének szabályai és eljárásai Hitelintézetek ellenőrzése (GTUPZ204M)

A bankok hitelezési tevékenységének szabályai és eljárásai Hitelintézetek ellenőrzése (GTUPZ204M) A bankok hitelezési tevékenységének szabályai és eljárásai Hitelintézetek ellenőrzése (GTUPZ204M) A bankok mágikus háromszöge Az előadás tartalma 1. A hitelintézetek prudens működésének szabályai. 2. Kockázatosnak

Részletesebben

SAVARIA TAKARÉKSZÖVETKEZET KOCKÁZATKEZELÉSSEL ÉS TŐKEMEGFELELÉSSEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALA

SAVARIA TAKARÉKSZÖVETKEZET KOCKÁZATKEZELÉSSEL ÉS TŐKEMEGFELELÉSSEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALA SAVARIA TAKARÉKSZÖVETKEZET KOCKÁZATKEZELÉSSEL ÉS TŐKEMEGFELELÉSSEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALA 2012. év BEVEZETÉS A SAVARIA Takarékszövetkezet ezúton tesz eleget a hitelintézetekről

Részletesebben

A Vámospércs és Vidéke Takarékszövetkezet kockázatkezeléssel és tőkemegfeleléssel kapcsolatos információk nyilvánosságra hozatala

A Vámospércs és Vidéke Takarékszövetkezet kockázatkezeléssel és tőkemegfeleléssel kapcsolatos információk nyilvánosságra hozatala Vámospércs és Vidéke Takarékszövetkezet 4287 Vámospércs, Nagy u. 9 sz. Tel: (52) - 591-060 Fax: 591 036 E-mail: vptksz@t-online.hu Cégjegyzék sz.: 09-02-000063 Hajdú-Bihar megyei Cégbíróság A Vámospércs

Részletesebben

A Random Capital Zrt március 25. napjára összehívott éves rendes közgyűlésén az alábbi döntések születtek:

A Random Capital Zrt március 25. napjára összehívott éves rendes közgyűlésén az alábbi döntések születtek: A Random Capital Zrt. 2010. március 25. napjára összehívott éves rendes közgyűlésén az alábbi döntések születtek: 1. A Közgyűlés a Társaság 2009. évi éves beszámolóját az igazgatóság által előterjesztett

Részletesebben

BÓLY ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET. Nyilvánosságra hozandó információk a 234/2007. (IX.4.) Kormányrendelet alapján 2010. évre

BÓLY ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET. Nyilvánosságra hozandó információk a 234/2007. (IX.4.) Kormányrendelet alapján 2010. évre BÓLY ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET Nyilvánosságra hozandó információk a 234/2007. (IX.4.) Kormányrendelet alapján 2010. évre Cím: 7754 Bóly, Rákóczi u. 7/A Telefon: (69) 569-990 Fax: (69) 569-991 E-mail:

Részletesebben

Dél-Zalai Egyesült Takarékszövetkezet 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 21. NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL. 2013. december 31.

Dél-Zalai Egyesült Takarékszövetkezet 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 21. NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL. 2013. december 31. Dél-Zalai Egyesült Takarékszövetkezet 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 21. KOCKÁZATOKKAL ÉS TŐKEMEGFELELÉSSEL KAPCSOLATOS NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL 2013. december 31. TARTALOMJEGYZÉK I. Bevezetés... 3 II. Kockázatkezelési

Részletesebben

Borotai Takarékszövetkezet

Borotai Takarékszövetkezet Borotai Takarékszövetkezet A Hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményének teljesítéséről szóló 234/2007.(IX. 4.) Korm. rendeletben foglaltaknak eleget téve az alábbiakban részletezett lényeges

Részletesebben

SAJÓVÖLGYE TAKARÉKSZÖVETKEZET. 3700 Kazincbarcika Egressy út 39. Kockázati stratégia

SAJÓVÖLGYE TAKARÉKSZÖVETKEZET. 3700 Kazincbarcika Egressy út 39. Kockázati stratégia SAJÓVÖLGYE TAKARÉKSZÖVETKEZET 3700 Kazincbarcika Egressy út 39. Kockázati stratégia Az Eszköz-Forrás Bizottság 29/2013.(05.29.) számú határozatával elfogadta. Az Igazgatóság az Eszköz-Forrás Bizottság

Részletesebben

HAJDÚDOROG ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET KOCKÁZATKEZELÉSSEL ÉS TŐKEMEGFELELÉSSEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALA 2012.

HAJDÚDOROG ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET KOCKÁZATKEZELÉSSEL ÉS TŐKEMEGFELELÉSSEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALA 2012. HAJDÚDOROG ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET KOCKÁZATKEZELÉSSEL ÉS TŐKEMEGFELELÉSSEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALA 2012. ÉV 2013. május 10. 1 A Hajdúdorog és Vidéke Takarékszövetkezet a hitelintézetekről

Részletesebben

EGER ÉS KÖRNYÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET 3300 EGER, SZÉCHENYI U. 18. KOCKÁZATI- ÉS LIKVIDITÁSI STRATÉGIÁJA 2012-2014 2014 évek ekre Bevezetés A Takarékszövetkezet három éves időtávokra készíti el Stratégiai

Részletesebben

SZERENCS ÉS KÖRNYÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI TÁJÉKOZTATÓJA. 2011. évre

SZERENCS ÉS KÖRNYÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI TÁJÉKOZTATÓJA. 2011. évre SZERENCS ÉS KÖRNYÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI TÁJÉKOZTATÓJA 2011. évre Tarcal, 2012. május 23. 1 1. BEVEZETÉS... 4 2. VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK... 4 3. JOGSZABÁLYI HIVATKOZÁSOK... 4 4. KOCKÁZATKEZELÉSI

Részletesebben

BOLDVA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET

BOLDVA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET BOLDVA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET 3794 Boldva, Mátyás király út 76. BOLDVA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALA 2013. év A Boldva és Vidéke Takarékszövetkezet (továbbiakban: Takarékszövetkezet)

Részletesebben

SAVARIA TAKARÉKSZÖVETKEZET KOCKÁZATKEZELÉSSEL ÉS TŐKEMEGFELELÉSSEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALA

SAVARIA TAKARÉKSZÖVETKEZET KOCKÁZATKEZELÉSSEL ÉS TŐKEMEGFELELÉSSEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALA SAVARIA TAKARÉKSZÖVETKEZET KOCKÁZATKEZELÉSSEL ÉS TŐKEMEGFELELÉSSEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALA 2010. év I. BEVEZETÉS A SAVARIA Takarékszövetkezet ezúton hozza nyilvánosságra az 1996

Részletesebben

Nyilvánosságra hozandó információk Június 30.

Nyilvánosságra hozandó információk Június 30. Nyilvánosságra hozandó információk 2016. Június 30. OTP Bank Nyrt. egyedi és csoportszintű adatai (A Hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény, valamint a hitelintézetekre

Részletesebben

NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI KÖVETELMÉNYEK I. KOCKÁZATKEZELÉSI ELVEK, MÓDSZEREK

NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI KÖVETELMÉNYEK I. KOCKÁZATKEZELÉSI ELVEK, MÓDSZEREK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI KÖVETELMÉNYEK A Rakamaz és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet a hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményének teljesítéséről szóló 234/2007. (IX. 4.) Korm. rendeletben előírt

Részletesebben

Nyilvánosságra hozatal

Nyilvánosságra hozatal Nyilvánosságra hozatal A Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet a Hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményének teljesítéséről szóló 234/2007. (IX.04.) Korm. Rendeletben előírt szabályoknak történő

Részletesebben

NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI KÖVETELMÉNYEK TELJESÍTÉSE 2011. év

NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI KÖVETELMÉNYEK TELJESÍTÉSE 2011. év NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI KÖVETELMÉNYEK TELJESÍTÉSE 2011. év 1 A Bak és Vidéke Takarékszövetkezet ( 8945 Bak, Széchenyi tér 2.; a továbbiakban: Takarékszövetkezet) a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról

Részletesebben

A KÁPOLNÁSNYÉK ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET NYILVÁNOSÁGRA HOZATALI KÖVETELMÉNYEK TELJESÍTÉSÉRŐL. 2013. év

A KÁPOLNÁSNYÉK ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET NYILVÁNOSÁGRA HOZATALI KÖVETELMÉNYEK TELJESÍTÉSÉRŐL. 2013. év A KÁPOLNÁSNYÉK ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET NYILVÁNOSÁGRA HOZATALI KÖVETELMÉNYEK TELJESÍTÉSÉRŐL 2013. év A Kápolnásnyék és Vidéke Takarékszövetkezet a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló

Részletesebben

A Hévíz és Vidéke Takarékszövetkezet 2013. évi üzleti évről szóló nyilvánosságra hozatali követelményének teljesítése

A Hévíz és Vidéke Takarékszövetkezet 2013. évi üzleti évről szóló nyilvánosságra hozatali követelményének teljesítése A Hévíz és Vidéke Takarékszövetkezet 2013. évi üzleti évről szóló nyilvánosságra hozatali követelményének teljesítése I. BEVEZETÉS A Hévíz és Vidéke Takarékszövetkezet ezúton hozza nyilvánosságra az 1996.

Részletesebben

Kockázatkezeléssel és tőkemegfeleléssel kapcsolatos információk nyilvánosságra hozatala

Kockázatkezeléssel és tőkemegfeleléssel kapcsolatos információk nyilvánosságra hozatala TISZAVASVÁRI TAKARÉKSZÖVETKEZET... 4440 Tiszavasvári Kossuth út 1. Kockázatkezeléssel és tőkemegfeleléssel kapcsolatos információk nyilvánosságra hozatala 2013. december 31. Cg.:15-02-050265 Tartalomjegyzék

Részletesebben

Nyilvánosságra hozatali követelményeket tartalmazó dokumentum

Nyilvánosságra hozatali követelményeket tartalmazó dokumentum Boldva és Vidéke Takarékszövetkezet 3794 Boldva, Mátyás király út 76. Boldva és Vidéke Takarékszövetkezet Nyilvánosságra hozatali követelményeket tartalmazó dokumentum 2012. év Tartalomjegyzék 1 Bevezetés...

Részletesebben

Nyilvánosságra hozatali követelmények teljesítése 2013. év

Nyilvánosságra hozatali követelmények teljesítése 2013. év Nyilvánosságra hozatali követelmények teljesítése 2013. év A Szentgál és Vidéke Takarékszövetkezet 8444. Szentgál, Fő u. 30.; cg.: 19-02-000339; adószám: 10046436-2-19; továbbiakban: Takarékszövetkezet

Részletesebben

Kockázati stratégia. Kockázatvállalási politika Kockázati étvágy, kockázatvállalási hajlandóság Kockázati szerkezet Kockázatkezelés szervezete

Kockázati stratégia. Kockázatvállalási politika Kockázati étvágy, kockázatvállalási hajlandóság Kockázati szerkezet Kockázatkezelés szervezete Kockázati stratégia A jelen kockázati stratégia a belső tőkeellátottság biztosítására irányul, az üzleti stratégiával összhangban bemutatja a Pannon Takarék Bank Zrt. (továbbiakban: Bank vagy Tagintézmény)

Részletesebben

NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI KÖVETELMÉNYEK I. KOCKÁZATKEZELÉSI ELVEK, MÓDSZEREK

NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI KÖVETELMÉNYEK I. KOCKÁZATKEZELÉSI ELVEK, MÓDSZEREK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI KÖVETELMÉNYEK A Rakamaz és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet a hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményének teljesítéséről szóló 234/2007. (IX. 4.) Korm. rendeletben előírt

Részletesebben

A KINIZSI BANK ZRT. 2013. DECEMBER 31.

A KINIZSI BANK ZRT. 2013. DECEMBER 31. A KINIZSI BANK ZRT. Kockázatkezeléssel, tőkemegfeleléssel és javadalmazással kapcsolatban nyilvánosságra hozandó információk 2013. év 2013. DECEMBER 31. Tartalom Bevezetés... 4 Nyilvánosságra hozatali

Részletesebben

Nyilvánosságra hozott hitelintézeti információk 2012.

Nyilvánosságra hozott hitelintézeti információk 2012. Nyilvánosságra hozott hitelintézeti információk 2012. SZABOLCS Takarékszövetkezet 4400 Nyíregyháza, Országzászló tér 4. Cg.: 15-02-050272 Adószám: 10047169-2-15 A SZABOLCS Takarékszövetkezet (továbbiakban:

Részletesebben

Hitelintézetek és befektetési vállalkozások tőkekövetelményeinek változásai

Hitelintézetek és befektetési vállalkozások tőkekövetelményeinek változásai Hitelintézetek és befektetési vállalkozások tőkekövetelményeinek változásai Seregdi László 2006. december 11. 2006. november 16. Előadás témái I. Bevezetés a hitelintézetek tőkekövetelmény számításába

Részletesebben

NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI INFORMÁCIÓK 2013. DECEMBER 31.

NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI INFORMÁCIÓK 2013. DECEMBER 31. NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI INFORMÁCIÓK 2013. DECEMBER 31. Zirci Takarékszövetkezet 8420 Zirc József A. u. 4. Tel: 06/88/593-510 Fax: 06/88/415-472 Email: kozpont@zirc.tksz.hu Tartalom 1. Nyilvánosságra hozatali

Részletesebben

R É T K Ö Z T A K A R É K S Z Ö V E T K E Z E T 4600 Kisvárda, Szent László u. 68. Cg.:15-02-050264 Adószám: 10113189-2-15

R É T K Ö Z T A K A R É K S Z Ö V E T K E Z E T 4600 Kisvárda, Szent László u. 68. Cg.:15-02-050264 Adószám: 10113189-2-15 R É T K Ö Z T A K A R É K S Z Ö V E T K E Z E T 4600 Kisvárda, Szent László u. 68. Cg.:15-02-050264 Adószám: 10113189-2-15 Nyilvánosságra hozott hitelintézeti információk 2013. 1 A RÉTKÖZ TAKARÉKSZÖVETKEZET

Részletesebben

Nyilvánosságra hozatal

Nyilvánosságra hozatal Nyilvánosságra hozatal A Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet a Hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményének teljesítéséről szóló 234/27. (IX.4.) Korm. Rendeletben előírt szabályoknak történő

Részletesebben

A BÁCSKA TAKARÉKSZÖVETKEZET TÁJÉKOZTATÓJA A NYILVÁNOSSÁGRAHOZATALI KÖVETELMÉNYEK TELJESÍTÉSÉRŐL

A BÁCSKA TAKARÉKSZÖVETKEZET TÁJÉKOZTATÓJA A NYILVÁNOSSÁGRAHOZATALI KÖVETELMÉNYEK TELJESÍTÉSÉRŐL A BÁCSKA TAKARÉKSZÖVETKEZET TÁJÉKOZTATÓJA A NYILVÁNOSSÁGRAHOZATALI KÖVETELMÉNYEK TELJESÍTÉSÉRŐL 2010 I. A nyilvánosságra hozatal célja A Bácska Takarékszövetkezet a Hitelintézeti törvény 137/A. -ában és

Részletesebben

PILLÉR Takarékszövetkezet. Nyilvánosságra hozatali követelmény teljesítése 2013.

PILLÉR Takarékszövetkezet. Nyilvánosságra hozatali követelmény teljesítése 2013. Nyilvánosságra hozatali követelmény teljesítése 2013. A PILLÉR Takarékszövetkezet A hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló, többször módosított 1996. évi CXII. törvény 137/A és A hitelintézetek

Részletesebben

Répcelak és Vidéke Takarékszövetkezet Nyilvánosságra hozatali követelmények teljesítése 2013. év

Répcelak és Vidéke Takarékszövetkezet Nyilvánosságra hozatali követelmények teljesítése 2013. év KSH:10046247-6419-122-18 Cg.:18-02-000133 Répcelak és Vidéke Takarékszövetkezet Nyilvánosságra hozatali követelmények teljesítése 2013. év A Répcelak és Vidéke Takarékszövetkezet (9653 Répcelak, Petőfi

Részletesebben

A FELSŐZSOLCA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET KOCKÁZATKEZELÉSSEL ÉS TŐKEMEGFELELÉSSEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALA

A FELSŐZSOLCA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET KOCKÁZATKEZELÉSSEL ÉS TŐKEMEGFELELÉSSEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALA A FELSŐZSOLCA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET KOCKÁZATKEZELÉSSEL ÉS TŐKEMEGFELELÉSSEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALA 2013.12.31. KELT: 2014.05.31. I. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR Vonatkozó jogszabályok

Részletesebben