BARBARA ERSKINE. A harcosok hercegnője. Újabb lebilincselő alkotás a történelmi regények nagymesterétől

Átírás

1 Jess, a fiatal londoni tanárnő erőszak áldozata lesz. A támadó személye ismeretlen, de Jess attól tart, valamelyik ismerőse volt a tettes. A nővére walesi házába vonul vissza, de ott sem talál nyugalomra: egy titokzatos gyermekhang riasztja fel álmából. Két évezreddel ezelőtt végzetes ütközet zajlott a szomszédos völgyben Caratacus, a brit törzsek vezére és a megszálló római sereg között. A büszke király fogságba esik; feleségével és lányával, Eigon hercegnővel együtt Rómába hurcolják. Jesst magával ragadja a történet, és nyomozni kezd Eigon sorsa után. A szálak Rómába vezetnek: Jessnek nincs többé maradása a walesi tanyán. Az Örök Városba utazik, ahova azonban egykori támadója is követi...

2 Újabb lebilincselő alkotás a történelmi regények nagymesterétől BARBARA ERSKINE A harcosok hercegnője A nő, aki bátorságával a hősöknek is példát mutatott

3 BARBARA ERSKINE A Tűz Leányai Az írónő ezúttal is a rómaiak által megszállt Britanniába repíti az olvasót, ahol megismerkedhetünk Cartimandua királynőjével egy viszályokkal, bosszúval és megtorlással teli korban. A regény másik szála napjainkban játszódik: egy edingburgh-i történész elmélyed a kelta királynőt övező mítoszok kutatásában, és a hősnő életének dramatizálásán fáradozik Pat Hebden színésznő segítségével. Múlt és jelen összeér, amikor Pat látomásaiban megelevenednek a kétezer évvel ezelőtti történések, a lidércnyomás pedig csak félelmetesebbé válik, amikor előkerül egy kelta korabeli megátkozott melltű. A legenda nyomán felizzanak a szenvedélyek, és a nagy játék szereplőinek a legnagyobb életveszéllyel is szembesülniük kell

4 Fordította: Gettó Katalin

5 Barbara Erskine A harcosok hercegnője ALEXANDRA

6 Ez a könyv a képzelet műve. A benne szereplő nevek, személyek, helyek és események a szerző képzeletének szüleményei. Bármilyen egybeesés valós személyekkel, eseményekkel vagy helyszínekkel pusztán a véletlen műve. A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Barbara Erskine: The Warrior's Princess HarperCollinsPublishers Fulham Palace Road, Hammersmith, London W6 8JB Copyright Barbara Erskine, 2008 Hungarian translation Gettó Katalin, 2009 Minden jog fenntartva. Tilos ezen kiadvány bármely részét sokszorosítani, információs rendszerben tárolni vagy sugározni bármely formában vagy módon a kiadóval történt előzetes megállapodás nélkül; tilos továbbá terjeszteni másféle kötésben, borítással és tördelésben, mint amilyen formában kiadásra került. Kiadja a Pécsi Direkt Kft. Alexandra Kiadója, Pécs, Üszögi-kiscrdő utca 1. Telefon: (72) inrb@alexandra.hu www. alexandra. hu Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója Felelős szerkesztő Ágoston Zoltán A kiadványt Merényi Tamás tördelte A borítót Müller Péter tervezte Nyomta a Kinizsi Nyomda Kft., Debrecen Felelős vezető Bördős János igazgató Megjelent 34,13 (A/5) ív terjedelemben

7 Prológus Jess azt álmodta, hogy az erdő szélén kanyargó földúton áll. Szemben az öreg, göcsörtös törzsű tölgyek és a karcsú kőris pompás lombkoronájának körvonalai rajzolódtak a holdfényes égre. Háta mögött a nővére fehérre meszelt kőháza szendergett a langyos nyári éjszaka csendjében, a levegőben a cserépbe ültetett levendula- és rozmaringbokrok édes illata és a vad hegyi kakukkfű nyers aromája érzett. Merre vagy? csendült fel egy gyermekhang a hallgatag éjszakában. A hang a fák közül érkezett. Ugye játszunk még? Lágy szellő borzolta a fák leveleit; susogásuk mintha válaszolni akart volna a kérdésre. Hahó! kiáltott Jess, és elindult az erdő felé. Arról a helyről, ahol állt, nem láthatta be a sűrűbe vezető ösvényt. Semmi válasz. Jess ismét tett néhány lépést az erdő széle felé. Ott vagy? kérdezte. A sűrűből érkező hideg fuvallat érintése olyan volt, mintha fagyos kéz simított volna végig az arcán. Megborzongott. A mögötte álló ház némaságba burkolózott. Ablakai sötéten meredtek az éjszakába. Jess eddig a pillanatig abban a tudatban volt, hogy a ház lakói a nővére, a nővére vendégei, közös barátaik az igazak álmát alusszák odabent, de most egyszerre rájött, az álmok hideg fejű logikájával kikövetkeztette, hogy a ház üres. Nincs ott egy lélek sem; a kandalló hideg, az elhúzott függönyű ablakok vakon bámulnak a sötétbe. Hol vagy? A gyermekhang most mintha közelebbről szólt volna. Jess figyelmét nem kerülte el a vékony hangocska aggodalmas remegése. Itt vagyok! kiáltotta, és szaladt néhány lépést az erdő felé. Gyere a hangom után! Itt vagyok az ösvényen! Feltámadt a szél. Halk suttogása zúgassa erősödött, a fák koronája megmozdult, ágaik egymáshoz csapódtak. Egyre közelebbről érkezett a hang, s a szél zúgása morajlássá fokozódott. Jess jeges leheletet érzett az arcán, haja meglibbent. A hold előtt vonuló felhők árnyéka végigsöpört a sötét hegyvonulatokon és a széles völgyön. Gyere ide, kicsikém, hiszen mindjárt itt a vihar. Mellettem biztonságban leszel. Gyere, menjünk be gyorsan a házba! Jess most már torka szakadtából kiabált; a vadul csapkodó ágak zajától alig hallotta a saját hangját. Aztán egyszer csak meglátta a kislányt. Ott állt a völgy felett vonuló felhők fekete háttere előtt a holdfényben. Világosszőke haja, hosszú ruhája lobogott az örvénylő árnyékok között. Mezítláb állt az ösvényen, karját kétségbeesetten kitárta, szeme óriásira tágult a rémülettől. Itt vagyok! kiáltotta Jess, és a kislány felé rohant. Már csak néhány méter; egy pillanat, és eléri, magához vonja és szorosan átöleli, hogy semmi baj ne érhesse a gyereket. A hold egy percre eltűnt a vadul kavargó felhőgomolyok mögött. Mire ismét előbukkant, a szélroham elvonult. Csendes volt az éjszaka. A kislánynak nyoma sem volt. Jess! A nővére hangja közvetlenül a háta mögül szólt. Jess! Gyere be! Nem szabad kijönnöd egyedül ebben a sötétben! Nyugtalanul a másik oldalára fordult. Kinyújtott kezével a párnája után tapogatózott. Érezte, hogy könnyei végigperegnek az arcán. Kinyitotta a szemét. Az álom tovaröppent.

8 1. Az ablakon át nappali világosság áradt a szobába. Este elfelejtette behúzni a függönyt. Az álombeli hang, az eltévedt gyermek sírása még mindig a fülében csengett. De mintha nem is egy gyerek lett volna, hanem kettő vagy három? Egy ideig töprengve bámult maga elé. A keskeny fénysugarat figyelte, amely lassan keresztülvándorolt a szobán, és elérte az ágyával szemközti falon függő festményt. Erdőrészletet ábrázolt a kép, ő maga festette a nővére háza mögött magasodó fákról. Lombjukat már megcsípte az első őszi fagy. A barnák és vörösek gazdag árnyalataival adta vissza az őszi erdő színpompáját, s most, hogy az ablakon át érkező fénypászma éles fénybe vonta a képet, a bíbornak egy olyan tüzes árnyalatát fedezte fel a festményen, amire nem is emlékezett. Mennyi szép részlet, mennyi finom tónus! Ha nem ebben a különös megvilágításban látja, talán sosem fedezi fel őket. Hogy lehet, hogy eddig mindez elkerülte a figyelmét? Hát a gyerek? Hogyhogy eddig sosem hallotta a hangját? Elfordította a fejét, és kinézett az ablakon. Hirtelen szédülés fogta el. Az émelygés hullámokban tört rá. Hangosan felnyögött, az álom és a festmény azonnal kiment a fejéből. Az utca felől a High Street-i útkereszteződés irányába araszoló kocsisor motorzúgása kúszott a szobába; egy-egy percre alábbhagyott, aztán felmorajlott megint. Jess néhány percig lehunyt szemmel feküdt, várta, hogy elmúljon a rosszullét. Mire felpillantott, a napsugár fénykévéje arrébb vonult a falon. A festményt ismét a megszokott félhomály vette körül. Nagy nehezen félkönyékre emelkedett, és az éjjeliszekrényen álló órára pillantott. A fenébe! dörmögte. Dél felé járt az idő. Nem csoda, ha rá sem ismer a szobára ebben a szokatlan fényben. Nyögdécselve, még mindig szédelgő fejjel felült, lábát lelógatta az ágy szélén. Vajon mennyit ihatott tegnap este? Amikor felállt, megpillantotta magát a fésülködőasztal tükrében. Döbbenten bámulta a saját képét. Vállig érő szőke haja csapzottan hullott a homlokába, máskor oly derűs tekintetű szürkéskék szeme most véreres volt és duzzadt. Tekintete lassan vándorolt lefelé az alakján. A döbbenettől szinte moccanni sem tudott. A szép új blúz, amit a partin viselt először, kis híján kettévált; melltartója a melle alatt fityegett, szoknyája a derekáig felcsúszott. Hitetlenkedve végigfuttatta ujját a combján látható kékes zúzódáson, a hasán keresztül-kasul virító vörös karmolásokon. A karján is több horzsolás éktelenkedett. Te jó ég motyogta. Mi történt velem? Szavai süketen hullottak a szoba csendjébe, miközben a tükörképét bámulta. A hálószoba ajtaja felé támolygott, és az ajtókeretbe kapaszkodva végignézett a nappalin. A dohányzóasztalon két borospohár állt, körülöttük a kiömlött vörösbor foltjai. Az asztal alatt üres palack hevert. Akárki is volt nála az éjszaka, most nem volt sehol; sem a konyhában, sem a fürdőszobában. A bejárati ajtót zárva találta. Reszkető kézzel megvizsgálta a zárat. Nem, senki sem törte fel. Az, aki vele töltötte az estét, nem erőszakkal jutott be a lakásba. Nyilván ő engedte be. Évzáró bulit tartottak az iskolában ennyi volt, amire vissza tudott emlékezni, a többit sűrű homály fedte. Hogy mit ivott, hova ment a diszkó után, és főként kivel, arról fogalma sem volt. Filmszakadás. Az évzáró buli már javában tartott, mire Jess megérkezett. A középiskola tornatermében cikázó fények kavarogtak, fülsiketítő volt a ricsaj. Jess megállt a dupla

9 szárnyú ajtóban, amely tárva-nyitva állt, hogy a párás kora nyári levegő beáradhasson a fülledt terembe. Alig tudta rávenni magát, hogy belépjen. Legszívesebben fülére tapasztott kézzel sarkon fordult és elfutott volna. Semmi kedve sem volt keresztülverekedni magát az izzadt testek tömegén, melyek felett az olcsó parfümök és borotvaszeszek párája, áporodott dohányfüst, marihuánaillat, verejtékszag és alkoholgőz kábító elegye lebegett. Hiába, lehetetlen minden kölyköt megmotozni, mielőtt beengednék. De nem is lenne értelme, hiszen a teremben is árulnak italt. Különben is, a diákoknak legalább a fele legálisan, szülői beleegyezéssel fogyaszt alkoholt. Szia, Jess! A hullámzó sötétségből Dan Nicolsonnak, a szaktanári munkaközösség vezetőjének alakja bontakozott ki, aki a tornateremből a parkoló felé tartott. A férfi elgyötört mosolyt vetett Jess felé. Én ehhez már öreg vagyok! legyintett. Élénk színű pólója rácáfolt a szavaira; ez volt az egyetlen este a tanév folyamán, amikor öltöny nélkül mutatkozott az iskola területén. Jess elnevette magát. Én mindig is túl öreg voltam hozzá, Dan. Mondhatni születésem óta. Te viszont remekül nézel ki! A férfi rövid, egérszürke haját hátrafésülte, dióbarna szemét ezúttal divatos napszemüveg takarta el. Hallottam, te húztad a rövidebb gyufaszálat. Ezek szerint végig maradnod kell? Igen. Rám vár a feladat, hogy szétválasszam azokat a párokat, akik képtelenek abbahagyni a dugást. A férfi az égre emelte a tekintetét. Hacsak rá nem tudok venni valakit, hogy vegye fel helyettem ezt a keresztet. Hozhatok neked egy italt? A férfi a feje búbjára tolta a napszemüveget. Jess bólintott. A teremből áradó rémes dübörgést úgyis lehetetlen lett volna túlkiabálni. Még mindig nem tudta rávenni magát, hogy bemenjen; anélkül is el tudta képzelni, mi folyik odabent. De ha egyszer megígérte, hogy eljön! Sőt Ashley-nek még táncot is ígért. Ash volt a legígéretesebb tanítványa, a legtehetségesebb gyerek azok közül, akiket az utóbbi években tanított. A srácnak komoly esélye volt rá, hogy kitűnő eredménnyel végezze el a középiskolát. Jess rengeteg időt, energiát fektetett ebbe a jamaicai származású fiúba, aki most a színpadon, a keverőpult mögött állt és az erősítő gombjait csavargatta. Jess széles mozdulatokkal igyekezett felhívni magára a fiú figyelmét a pokoli zajban. Elismerése jeléül magasra emelte a hüvelykujját, aztán körülmutatott, és egy kézlegyintéssel jelezte, hogy ebben a zsúfoltságban inkább lemond a táncról. Végül a fal mellett tapogatózva kisurrant a teremből. Dant közben elnyelte a tömeg, de alig telt bele néhány perc, Jess másik kollégája, Will Matthews tűnt fel a színen. Helló, Jess! köszönt rá Will, mulatságosan grimaszolva a lárma miatt. Meglátod, meggyűlik a bajunk a szomszédokkal intett a terem ajtaja felé a kezében lévő félig telt üveggel. Jess három éve tanított angol irodalmat a London déli negyedében lévő North Woodley Sixth Form College-ban, s e három év során szinte mindvégig ezzel a magas, jóképű, szőke fiatalemberrel járt. Nemrégiben szakítottak. Will a történelemtanárok munkaközösségének volt a vezetője, emellett kosárlabda-, squash- és atlétikaedzőként is tevékenykedett. Jess figyelmét nem kerülte el, hogy jó néhány diáklány sóvár pillantásokkal méregeti Willt, aki kigombolt nyakú kék inget, szűk farmernadrágot és szegecsekkel kivert nehéz bőrövet viselt aznap este. Jess és Will több szempontból is remekül illettek egymáshoz, valami miatt mégsem volt tökéletes a kapcsolatuk. Talán a fiatalember túlzott ambíciói álltak a háttérben. Will ellenállhatatlannak gondolta magát, s ezt a hitét édesanyja és két húga odaadó rajongása is táplálta. Magától értetődőnek vette, hogy a munkája, a karrierje, a véleménye elsőbbséget élvez a partnerével szemben, Jess tevékenységéhez pedig, akár az irodalomtanításról, akár a lány kétségbevonhatatlan festői tehetségéről volt szó, valószínűleg öntudatlan, de jól

10 érzékelhető lenézéssel viszonyult. Mindez egyre nagyobb ellenállást váltott ki Jessben, és amikor hosszú együttjárás után Will megkérte, hogy költözzön hozzá, a lány ráébredt, hogy képtelen volna feladni a függetlenségét, bárhogy szeretik is egymást. Kapcsolatuk meglazult, és végül eljutottak a szakításig. Nem egy másik nő miatt mondtak búcsút egymásnak, Jessnek legalábbis sosem volt tudomása arról hogy Will mások iránt érdeklődne. Egyszerűen arról volt szó, hogy Will nem tudott kompromisszumot kötni; képtelen volt elismerni Jess függetlenségigényét. Ez vezetett a szakításhoz, amire mindössze két-három héttel korábban került sor. Jess azóta értetlenül, haragvó szívvel, Will pedig egyre erősödő megbánással gondolt vissza kapcsolatukra. A csúnya veszekedésbe torkolló szakítási jelenetet követően gondosan kerülték egymást, amit tekintettel az iskolai körülményekre nem volt könnyű megvalósítaniuk, de mivel mindketten elszántan törekedtek rá, mégiscsak lehetségesnek bizonyult. Márpedig ők erre törekedtek. Egészen addig az évzáró estéig. Nos, Jess? Mit szólnál egy tánchoz? A régi szép idők emlékére! Will a legmegnyerőbb mosolyát vetette be a siker érdekében. Hát nem is tudom, Will fanyalgott a lány. Ugyan már! Gyere, csak hogy bebizonyítsd, már nem neheztelsz rám. Hiszen vége az évnek! Aztán sose látsz többé! Jess felvonta a szemöldökét. Miért? Elmész az iskolából? Will felkacagott. Szeretnéd, mi? Nem, nem megyek el, de megígérem, hogy jövőre nagy ívben elkerüllek. Jess alig tudta megállni, hogy maga is el ne mosolyodjék. Will kedvessége mindig levette a lábáról. Túlságosan is tisztában volt a vonzerejével, és Jessnek tudatosan védekeznie kellett lefegyverző bája ellen. Mi lenne, ha azonnal elkezdenénk, Will? Ha ettől a perctől kezdve elkerülnénk egymást. Bocsáss meg, de köszönnöm kell Ashnek. Jess mindenáron el akarta kerülni, hogy a férfi megsejtse: lelke mélyén ma is vágyik utána. Védekeznie kellett a kísértés ellen, ezért erőltetett könnyedséggel megvonta a vállát és hátat fordított. Mélyet szippantott a friss levegőből, aztán belevetette magát a táncoló testek fortyogó tömegébe, faképnél hagyva Willt, aki megsemmisülten bámult utána. Amikor észrevette, hogy Jess belépett a terembe, Ashley azonnal kibújt a keverőpult mögül. Odaintett mellette álló öccsének, Maxnek, hogy vegye át a munkát, és leugrott a színpadról. Jess! nevetett a fiú. Gyere táncolni! Csinos arcáról folyt a verejték, tarka inge nyirkosán tapadt a hátára. Kezét a tanárnő felé nyújtotta, elkapta a csuklóját, és a karját felemelve a táncparkettre penderítette. Jess akaratlanul is elmosolyodott, amint a fiú a csípőjét riszálva illegette magát előtte. Nem volna szabad ilyen engedékenynek lennie. Igazság szerint meg kellett volna dorgálnia, amiért Jessnek nevezte őt, de mi értelme lett volna? A tanításnak vége, nemsokára a vizsgák is befejeződnek. A forró nyári éjszaka csábító varázsa alól ő sem vonhatta ki magát. Miért ne élveznék az életet, ha egyszer fiatalok? Eszébe jutott, hogy talán leengedhetné a haját. Táncolt Ashley-vel és más diákokkal, sőt magával a dirivel is. Végül Willnek is beadta a derekát, és elment egy fordulóra; túlságosan nagy erőfeszítésébe került volna visszautasítani. Megitta a gyümölcskoktélt, amit Dan hozott neki, aztán ivott valami jóval erősebbet is. Később Dannel is táncolt, végül még egyszer, utoljára, Ashley-vel. Hajnal volt már, amikor a diszkó véget ért, a környéken lakók addig kétszer is kihívták a rendőrséget. Az utolsó dolog, amire vissza tudott emlékezni, az volt, hogy Ashley a csarnok előtt várta. Utána következett a filmszakadás.

11 Remegő kézzel kávét készített magának, és lassan elkortyolta. Ki lehetett az, akit ma hajnalban felhívott a lakásába, hogy megigyanak együtt egy pohár bort? Miután Will-lel szakítottak, nem járt senkivel. Nem is igen tetszett neki senki, az iskolai kollégái közül biztosan nem. Nem volt az a fajta, aki alkalmi ismerősöket cipel fel a lakására és rögtön ágyba is bújik velük. Arról pedig, hogy ki bántalmazhatta, ki lehetett az, aki ilyen állapotban hagyta az ágyán, végképp nem volt elképzelése. Töltött magának még egy csésze kávét. Kínlódva törte a fejét, hátha eszébe jut valami. Lassan felrémlett egy kép: hazafelé menet Ash felugrott az egyik autó motorháztetejére, és onnan szónokolt, öklével az eget fenyegetve. Shakespeare. Igen, Shakespeare-t szavalt. A fiú, akinek útját Jess minden rendelkezésére álló eszközzel igyekezett egyengetni, amatőr színjátszókört szervezett maga köré, és titokban arról álmodozott, hogy a Royal Academy of Dramatic Arton tanul majd színészmesterséget, aztán valamelyik West End-i színház társulatában fog játszani. Túl akart lépni mindenen, ami visszahúzta. El akarta felejteni, hogy az apja elhagyta őket, hogy testvérei drogoznak, hogy egyedül anyja csendes elszántságára támaszkodhat. Ash elszavalta a monológot, aztán nevetve leugrott a kocsiról, és könnyedén meghajolt Jess felé. Ugye hazakísérhetlek, Jess? A fiú behízelgő hangja még mindig a fülében csengett. Aztán semmi. Jess emlékei ettől a pillanattól kezdve sűrű homályba vesztek. A lakása mintegy félórányira volt az iskolától. Biztos volt benne, hogy gyalog jött haza, mégsem emlékezett rá, hogy áthaladtak volna a főút kereszteződésén, ahol még éjfél után is nagy volt a forgalom. A zsúfolt főutca üzleteinek jó része ilyenkor, nyáron éjfél után is nyitva tartott, de hiába kutatott emlékezetében, nem sikerült felidéznie a környék hajnali képét. Fogalma sem volt, mikor kanyarodtak be a térre, amelynek közepén poros levelű bokrok és fák apró oázisai zöldelltek hegyes csúcsú védőrácsok mögé rejtve az eldobált papírhulladék halmai között. Elérték a házat, kinyitották a kaput, felmentek a lépcsőn, és bementek a lakásba. Feltehetőleg megkínálta kísérőjét egy utolsó itallal. Mindebből egyetlen képet, egyetlen mozzanatot sem tudott felidézni. Nem, nem Ashley volt. Istenem, add, hogy ne Ashley legyen! De ki más lehetett volna? Biztosan Ashley volt. Ó, hány jóindulatú figyelmeztetést kapott már a fiú miatt! Azt mondták, erőszakos is tud lenni. Intették, hogy túlságosan közvetlen modort vett fel vele, a tanárnőjével szemben, és feltűnően sokat legyeskedik körülötte. De ő nem hallgatott rájuk. Jobban ismerte a srácot, mint bárki más, tudta, milyen jó képességű gyerek, és senkinek sem engedte volna, hogy lehűtse a vele kapcsolatos ambícióit. És ha mégis Ashley volt? Akkor sem ő tehet róla. Talán bizony ő kezdett ki a sráccal? Nem! suttogta szenvedélyesen, mintha a kimondatlan vád ellen védekezne. Nem én voltam! Nem én vagyok a hibás! Óvatosan végigsimította a zúzódásokat a karján. Akárki tette is ezt vele, csakis erőszakkal tehette. Nem arról van szó, hogy lefeküdt valakivel, hanem arról, hogy megerőszakolták. Sokáig álldogált a zuhany alatt, pedig jól tudta, hogy nem jól teszi. Ha valóban megerőszakolták, akkor mielőbb hívnia kellene a rendőrséget. Nem lenne szabad eltüntetni a bizonyítékokat, amikkel a teste szolgál. De a lelke mélyén érezte, amint tetőtől talpig végigdörzsölte magát a forró vízsugár alatt, hogy nincs ereje kitenni magát a rendőrségi eljárás megpróbáltatásainak. Egyszer az egyik diákja hasonlóan járt; neki kellett elkísérnie a lányt a rideg kihallgatószobába, ahol kezdetét vette a végtelennek tűnő procedúra. A lányt órákon át faggatták, végül kijelentették, hogy minden valószínűség szerint hazudik. Jesst az emlék hatására kirázta a hideg. Soha többé nem akar ilyesmibe keveredni. Soha! Egyre izzóbb haragot érzett az ismeretlen elkövető iránt. Nyilvánvalóan leitatták, talán

12 valami droggal is megetették, hogy ne tudjon védekezni és ne emlékezzen semmire, de nem baj, akkor is rá fog jönni, hogy ki tette ezt vele, és gondoskodni fog róla, hogy egy életre megbánja. A kanapé szélén kuporogva szorosabbra húzta magán a fürdőköpenyt. Megpróbálta sorba rendezni az emlékmorzsákat. Behívta volna Asht a lakásba? Miért ne, hiszen az este többször is táncolt vele. Ivott egy pohárral aztán még eggyel. Kitől kapta a második pohár italt? Hiába törte a fejét, nem emlékezett. Az biztos, hogy többet ivott a kelleténél, csak az a kérdés, nem kevertek-e bele valamit az italába. Annyira részeg lett volna, hogy ellenkezés nélkül lefeküdt azzal az illetővel? Netán még élvezte is? A gondolattól nyirkos lett a tenyere. A rekeszizma táján a hányinger újabb hulláma készülődött. Forgott vele a szoba. Hirtelen ráébredt, hogy lépteket hall a lakása ajtajához vezető lépcső felől. Feltápászkodott, az ajtóhoz tántorgott, gyorsan a helyére tolta a reteszt és beakasztotta a biztonsági láncot. Hátát a falnak vetette, és fehér fürdőköntösét görcsösen magához szorítva a padlóra roskadt. Könnyei végigömlöttek az arcán. Soha életében nem félt még így. A léptek elhaladtak az ajtaja előtt, egyre messzebbről kopogtak, majd lassan elhaltak a felső emeletek valamelyikén. Mihelyt elült a zaj, Jess egy szempillantás alatt elaludt, úgy, ahogy volt, a padlón ülve, hátát a falnak támasztva. Kopogtatásra riadt. Látta, hogy valaki elfordítja az ajtó gombját. Elakadó lélegzettel bámulta a kilincset. Gyomra öklömnyire szorult. Jess, ott vagy? kérdezte egy hang. Will volt az. Nincs semmi bajod? Nézd, csak bocsánatot szeretnék kérni az elmúlt éjszaka miatt. Hülyén viselkedtem. Ne haragudj! Hosszabb szünet következett, aztán mély sóhaj hallatszott az ajtó túloldaláról. Jess, ott vagy? Valami baj van? Újabb szünet, aztán ingerült kiáltás. Na jó! Akkor hétfőn találkozunk, és tisztázzuk a dolgokat, rendben van, Jess? Hallotta, amint Will ellöki magát az ajtótól. Léptei hangosan kopogtak, amint lerohant a lépcsőn. A kapu nagyot döndült, ahogy becsapta, aztán csend lett. Úgy viselkedett, mint egy idióta. Hogy értette azt, hogy mint egy idióta? De nem, Will nem lehetett. Sokat vitatkoztak, az igaz. A szakítás után is. Sőt nem is csak vitatkoztak, hanem veszekedtek. De az lehetetlen, hogy Will hogy akarata ellenére ilyesmire kényszerítse. És ha mégsem lehetetlen? És mi van akkor, ha Will követte őket? Őt és Asht, amikor a fiú hazakísérte. Ha követte, hát be is juthatott a lakásába. Jess biztos volt benne, hogy Willnek még megvan a kulcsa az ő lakásához, hiába erősködött, hogy már visszaadta. Szóval mégiscsak sikerült neki táncba vinni tegnap. Nem is volt az akármilyen tánc, erre azért még emlékezett. A férfi karja meghitt mozdulattal fogta át a derekát, és Jess egész teste ellazult a gyöngéd ölelésben. Maga is megijedt ettől a meghittségtől, és kibontakozott a férfi karjából. Egymással szemben, külön-külön táncoltak tovább. Elgyötörten felsóhajtott, és lehunyta a szemét. Később hallotta, hogy Mrs. Lal kinyitja földszinti lakásának ajtaját, és kilép a lépcsőházba. Papucsa csattogott a lépcsőn. Nyilván a sarki fűszereshez indult, oda még cipőt sem kellett húznia. Bármilyen siralmas állapotban volt, Jess nem állta meg mosoly nélkül, amikor maga elé képzelte az idős asszonyt. Mrs. Lal időnként felhívta telefonon, hogy valami apró szívességet kérjen tőle: hozza el neki a vasárnapi újságot vagy vegyen egy kis tejet. De ma még nem jelentkezett. Csendes volt a ház. Az is lehet, hogy Mrs. Lal hallotta, amikor Will az ő ajtaján zörgetett, és most azt hiszi, hogy nincs otthon. Feltápászkodott, kinyújtotta elgémberedett tagjait, az ablakhoz lépett, és lenézett az utcára. Mrs. Lal lassan ballagott lefelé a járdán. Szárija tetejére kék kardigánt húzott, őszes

13 haja kissé rendetlen kontyba csavarva ült a tarkóján. Jess látta, hogy az öregasszony hirtelen lelassít, majd átmegy az utca másik oldalára. Felvonta a szemöldökét, nem értette, miért gondolta meg magát. Aztán meglátta őket. Két fekete fiatal lézengett a téren. Alaposabban szemügyre vette őket, és amikor rájött, hogy kicsodák, kiszáradt a torka. Az egyik fiúban Ashre ismert. A másik Ash bátyja, Zac volt. Álltak, és meglehetősen szemtelenül bámulták szegény Mrs. Lalt, nyilván mulattak a riadalmán. Jess látta, hogy Zac mond valamit neki, mire az asszony megszaporázta a lépteit. A bolt felé igyekezett. Talán le kellene mennie és elzavarni őket. Egyáltalán mit csinálnak ezek itt? A fiúk a Constable Estate-en laktak, a város másik végén. És mintha csak tudta volna, hogy őket nézi az ablakból, Ash hirtelen kilépett az útra, ahonnan Jess tisztábban láthatta, és újra bemutatta azt a színpadias meghajlást, amit az éjjel látott tőle. Pontosan abban az irányban hajolt meg, ahol az ő ablaka volt. Látta, hogy Zac felnevet, és lustán az öccse felé rúg. Ash csókot dobott felé, aztán a két fiú sarkon fordult, és vidáman gesztikulálva, könnyed léptekkel elindult a forgalmas High Streeten lévő metróállomás irányába. Jess hátrahőkölt. Nem, az lehetetlen, hogy Ash észrevette. Ahhoz túlságosan messze voltak. Azt sem tudja, melyik az ő ablaka. Legalábbis neki nincs róla tudomása, hogy tudná. Jess érezte, hogy jéghideg a keze. Ő tette. Ash volt, és most még csúfot is űz belőle. Most mit tegyen? A fiú világosan a tudtára adta, hogy ő volt, és még csak nem is titkolta a kárörömét, hiszen tudja, hogy úgysem vonják felelősségre. Ezt fejezte ki a meghajlással. És ő még azt hitte, sikerült a bizalmába férkőznie, hogy kivívta a tiszteletét! Íme, ez a hála. Felhívta telefonon Brian Barkert, a gimnázium igazgatóját, és bejelentette, hogy beteg, hétfőn nem tudja megtartani az óráit. Képtelen volt ilyen állapotban a gyerekek elé állni. Az igazgató méltatlankodásának azzal vette elejét, hogy kikapcsolta a telefonját. Elment az orvoshoz, aki egyetértett vele abban, hogy az emlékezetkiesés valószínűleg valamilyen kábítószer utóhatása lehet. A biztonság kedvéért bevett egy esemény utáni tablettát is. Arra nem gondolt, hogy HIV-tesztet csináltasson, noha a doktornő, miközben aggódó homlokráncolással szemügyre vette a testén látható sérüléseket, igyekezett rábeszélni erre. Ha nem tudja, ki volt, Jess mondta együtt érző hangon, akkor nem sok esélye van. A zúzódások, az izommerevség maga nyilvánvalóan nem önszántából vett részt a dologban. Szerintem igaza van: megerőszakolták. Jelentkeznie kellene a rendőrségen. De Jess továbbra sem akart hallani a rendőrségi vizsgálatról. A nap hátralévő részét a depresszió és az önsajnálat mocsarába süllyedve töltötte. Valamivel öt óra után megszólalt a csengő. Ezúttal ajtót nyitott. Dan volt az. Amikor meglátta a lány halottsápadt arcát, mintha egy pillanatig habozott volna, aztán mégis belépett. Egyenesen a nappali felé indult, és ledobta magát az ablak előtt álló karosszékbe. Mi ez az egész, Jess? Hogyhogy fel akarsz mondani? Ezt egyszerűen nem teheted! Az iskolának szüksége van rád. Nem tudom nélkülözni a munkádat a munkaközösségben. Egyébként is, nyakunkon a bizonyítványosztás, most nem hagyhatsz cserben bennünket! Briannek megmondtam, hogy beteg vagyok válaszolt rövid hallgatás után Jess. És tényleg az vagy? kérdezte Dan a lány arcát fürkészve. Jess vállat vont. Nem. Vagyis igen. Mindenesetre van rá okom, hogy így döntsek, Dan. Sajnálom, hogy csalódást okoztam neked. Egy ideig dacosan állta a férfi tekintetét, végül lesütötte a szemét. Kényelmetlen pózban, az ülőke szélén billegve kuporgott a székén. Te vagy a legjobb irodalomtanárom! Csodákat művelsz a gyerekekkel. A csapathoz tartozol, Jess! győzködte Dan. Nem árulnád el mégis, mi az ördögért akarsz itthagyni bennünket? Tekintetét egy pillanatra sem vette le a lányról. Ne haragudj rázta a fejét Jess.

14 Megborzongott, pedig az ablakon csak úgy dőlt befelé a nyári délután forró párája. Távolról a High Street autóáradatának morajlása szűrődött a szobába. Halljam, Jess. Csak egyetlen okot mondj! Mi az, amit képtelen vagy elviselni? Talán Willt? Láttam, hogy nyaggatott a táncparketten. A lány megint megvonta a vállát. Jess Dan közelebb húzta a székét, és kezét az előtte kuporgó lány térdére tette. Az összerezzent az érintésétől, mire Dan sértetten elhúzta a kezét. Mi a baj? Újabb fejrázás volt a válasz. Will miatt van az egész, ugye? Ő zaklatott fel ennyire. Dan felállt, egy darabig ingerülten fel-alá járkált a szobában, aztán megállt a lány előtt. Bántott téged? A néma fejrázáson kívül most sem kapott feleletet. Nem, képtelen elmondani neki. Senkinek sem mondhatja el, ami történt. Ugye Will volt? hajolt hozzá Dan. Őszintén szólva sosem bíztam abban az arrogáns alakban! Neki semmi köze ehhez, Dan szólalt meg végre Jess a zsebkendőjét tépkedve. De a partin veszekedtetek, ugye? Ne is tagadd, láttam! Az nem volt komoly dolog. Nekem elég komolynak tűnt. Dan szeme összeszűkült. Néhány pillanatig mindketten hallgattak. Miért szakítottatok? Ez nem tartozik rád, Dan. Nem akarok beszélni róla. A fickón látszott, hogy maga alatt van, amikor a parti után faképnél hagytad. Lehet, hogy követett benneteket Ashley-vel. Újabb csend következett, aztán Dan hirtelen a homlokához kapott. Ashley volt! Hát persze! Ashley tett valamit, ugye? kérdezte. A kis rohadék! Mit tett veled, Jess? Semmit vágta rá a lány. Akaratlanul ökölbe szorult a keze. Hagyj engem békén, Dan! Újabb szünet. Eszébe jutott Ash, amint ott áll a térre nyíló kapu rácsai mellett. A meghajlás. Az arcátlan pillantás, ahogy felnéz az ablakára. Ahogy csókot dob. Próbálta kiverni a fejéből ezt a képet, de nem sikerült. És ő még elment vele táncolni! Kedvelte, bátorította azt a fiút. Lehet, hogy mindez csak arra volt jó, hogy megzavarja a fejét? Jess keservesen sóhajtott. Olyan tehetséges srác, mindenből a legjobban teljesített. És ha mégse ő volt? A feljelentés, a nyomozás egy életre tönkreteheti azt a fiút. Többé senki le nem mossa róla a bélyeget. Nem, ez nem fordulhat elő! Szóval elszántad magad sóhajtott Dan, aki végre felhagyott a faggatózással. Biztos, hogy el akarsz menni? Olyan közelről bámult az arcába, hogy Jess attól félt, olvas a gondolataiban. Bólintott. A férfi néhány pillanatig szótlanul figyelte. Rendben. Majd elintézem a dolgot Briannel. Dan szemlátomást eltökélte magában, hogy többé nem vitatkozik a lánnyal. Ne aggódj, kitűnő ajánlást kapsz. Aztán majd meglátjuk, hogy valóban ezt akartad-e. Nézzük a dolog jó oldalát: abban biztos vagyok, hogy bármelyik leánynevelő intézetben tárt karokkal fogadnak. Az éppen neked való. Keserűen felnevetett. Jess összevonta a szemöldökét. Utazz el valahova a nyáron, Jess folytatta Dan. Felejts el mindent, bármi volt is az, ami ennyire felzaklatott. Ősszel mindent újrakezdhetsz. Közelebb hajolva ismét megpaskolta a nő térdét. Akármi is volt az, Jess, szabadulj meg tőle! Ne gondolj rá többé. Volt nincs!

15 2. Stephanie Kendal a munkaasztalánál ült, és apró mintákat festett azokra a kis agyagedényekre, melyek egy tálcán sorakoztak előtte. Az ablakra pillantott, és összevonta a szemöldökét. Hirtelen felhő takarta el a napot, a kertre homály borult. Hosszú árnyékok kúsztak az udvar pázsitján át a kis kerámiaműhely felé, ahol Steph a rádió hangja mellett dolgozott. Székéről felemelkedve kikapcsolta a készüléket. A műhely ajtaja nyitva állt, és a hirtelen támadt csendben hallhatóvá vált a kert egyik távolabbi fáján üldögélő feketerigó füttye. Steph valamivel alacsonyabb volt, mint a húga, Jessica, és talán testesebb is, mégsem tudták volna letagadni a családi összetartozást. Mindketten édesanyjuk arcvonásait hordozták. De Aurelia Kendaltől örökölték az irodalom iránti rajongásukat és művészi hajlamaikat is, a társadalmi konvencióktól való irtózásukról nem is beszélve. Anyjuk néhány évvel azelőtt úgy döntött, hogy az év azon részében, amikor újságíróként és útikönyvek szerzőjeként éppen nem a nagyvilágot járja, a Pireneusok lábánál elterülő erdővidéken, egy kis tanyán fog élni. Lányainak azonban semmi kedvük nem volt megosztani vele e remetei magányt; mindketten tanárnak készültek, és a diploma megszerzése után London belvárosában telepedtek le. Jess még mindig ott élt, Stephnek viszont a legutóbbi válása után elege lett a nagyvárosi fényekből: vett egy régi parasztházat Wales komor hegyei között, és odaköltözött. Új otthona nem volt messze attól a helytől, ahol édesanyjuk is élt, mielőtt a walesi tájat felcserélte a francia hegyvidékkel. Steph az utóbbi időben egyre többet tépelődött azon, hogy vajon helyesen döntött-e. Letette az ecsetet, és a festékesrongyért nyúlt. Megtörölte a kezét, közben aggodalmaskodva ráncolta a homlokát. Olyan vékonyka volt az a hang, kész csoda, hogy a rádióból áradó zene mellett egyáltalán meghallotta. Egyetlen halk kattanás a műhely távolabbi sarkából, semmi több. Steph végignézett az agyagedényekkel megrakott polcokon. A fal mellett álló asztalon agyaggal teli zacskók, festékestégelyek és azok a dobozok sorakoztak, amelyekben a különféle mázakat tartotta. A régi istálló robusztus köveit fehérre festették, a keskeny lőrésablakokat Steph beüvegeztette. Repedezett mestergerendák tartották a mennyezetet, és ezekre erősítették azokat a díszes vashorgokat is, melyekről a lámpatestek függtek. A mennyezetről lógó széljátékot Steph egyik csodálójától kapta ajándékba; az apró üvegharangok halkan csilingeltek a huzatban. Egyszerre megint megütötte a fülét az a hang. Halk kattanás, aztán mintha megcsörrent volna valami. Talán egy madár vagy más állat betévedt a nyitott ajtón, mialatt dolgozott; az futkározik a polcokon. Csendben hátratolta a székét és felállt. Hosszú perceken át hallgatózott, de a hang forrását továbbra sem találta. Egyre nyugtalanabb lett. Nem látott semmit, mégis érezte, hogy valaki vagy valami ott van a helyiségben, és őt figyeli. Szinte a tarkóján érezte a tekintetét. Helló! Saját magát is meglepte, hogy milyen ingerült volt a hangja. Az ajtóhoz ment és kinézett. A meszelt falú egykori istálló tetejét a walesi hagyományoknak megfelelően palával fedték. Derékszöget zárt be a lakóházzal; a folyosószerű épületrész, amely a konyhával kapcsolta össze a műhelyt, újonnan épült. Ajtaja közvetlenül az L alakú egykori parasztudvarra nyílt, ahol most Steph autója parkolt a kakukkfűvel és rozmaringgal beültetett terrakotta virágtartók között. A lány töprengve ráncolta a homlokát. Az öreg parasztház éppen a teljes elszigeteltségnek köszönhette vonzerejét, emiatt vásárolta meg annak idején. Csodálatos volt a nyugalom, bár az igazat megvallva Steph háza ritkán volt igazán csendes; a barátok és ismerősök az év nagy részében szinte egymásnak adták a

16 kilincset. Mostanában valahogy nyugtalanította az egyedüllét. Nem tudott megszabadulni attól az érzéstől, hogy valaki figyeli. Fogadni mert volna, hogy valaki vagy valami van a házban rajta kívül. Azt is tudta, hogy nem emberi lény. Miért, miért nem, ebben valahogy biztos volt. Sokkal titokzatosabb, megfoghatatlanabb jelenségről volt szó. Valami baljós dologról. Nem is a rejtélyes nesz árulkodott a jelenlétéről, noha észrevette, hogy az utóbbi időben folyton hallgatózik, hiába szól a rádió, ő a furcsa zajra figyel. Nem, nem ember, az biztos. Remegve megfordult és lélegzetét visszafojtva fürkészte a műhelyt. Mintha egy árnyék suhant volna el a hátsó falnál álló asztal előtt. Egy villanás volt az egész, mire egyet pislogott, már el is tűnt. Könnyen lehet, hogy nem is volt ott semmi. Odakintről varjúkárogás hallatszott. A madár átrepült a völgy felett, árnyéka egy pillanatra végigsuhant az udvar napsütötte kövezetén. Bizonyára ezt látta az előbb. A madár árnyékát. Megkönnyebbülten indult a ház belseje felé, amikor a konyhában megszólalt a telefon. Steph? Kim vagyok. Barátnőjének vidáman bugyborékoló hangja napfényt csalt a helyiségbe. Gondolkodtál a meghívásomon? Igazán, Steph, gyere el! Kérlek! Rómában is tudsz dolgozni! Azt csinálsz, amit csak akarsz. Egyedül ücsörgök ebben az átkozott lakásban. Minden barátom elment nyaralni, én meg csak hetek múlva utazhatok a tavakhoz. Szükségem van rád! Steph a válla felett a műhelybe vezető ajtóra pillantott. Végigfutott a hátán a hideg. Kim már korábban is hívta, de őszintén szólva nem volt sok kedve az utazáshoz. Róma nyáron biztosan elviselhetetlenül meleg és zajos. Kim nem egészen tíz évig élt együtt jóval idősebb férjével, aki imádta őt. Az álomherceg nemrégiben elhunyt, tekintélyes vagyonát pedig az egyik római palazzóban lévő gyönyörű lakással együtt a fiatal özvegy örökölte. Steph élt a gyanúperrel, hogy Kim kissé eltúlozza a dolgot, amikor folyton a magányról panaszkodik. Persze lehet, hogy valóban magányos; különben is nagy luxus lenne kihagyni egy ilyen lehetőséget. Nem is lenne rossz Rómában flangálni egy kicsit Végtére is mi tartja vissza? Legfeljebb egy-két hétig nem fazekaskodik. Lehet, hogy még addig sem tart a kirándulás, hiszen kiderülhet, hogy Kimmel már nem jönnek ki olyan jól, mint a régi szép időkben, diákkorukban, amikor folyton együtt lógtak. Félóra sem telt belé, már a számítógép előtt ült. Lefoglalta a repülőjegyet, aztán nekiállt, hogy a szekrény mélyéről előássa a régi bőröndjét. Jess bágyadt mosollyal hallgatta a nővére vidáman csörgedező beszámolóját a telefonban. Jess, ott vagy még? Na, mit szólsz? Ugye mondtam, hogy Kim és én sose szakadtunk el egymástól? Jess megállapította magában, hogy Steph hanghordozásán máris érezni némi walesi ízt. Ez fantasztikus, Steph. Csak csak az a gond, hogy éppen meg akartam kérdezni tőled, mit szólnál hozzá, ha meglátogatnálak Ty Branben. Az volt a tervem, hogy nálad töltöm a nyarat. Tudod, elegem van Londonból; kikapcsolódásra lenne szükségem. Szeretnék elmenni valahova, ahol senki sem talál rám, ha nem akarom. Egy kis nyugalomra vágyom. Festeni szeretnék. Át kell gondolnom néhány dolgot az életemmel kapcsolatban. Képzeld, azon gondolkodom, hogy abbahagyom a tanítást. Kíváncsi vagyok, vajon festőként is meg tudnék-e élni. Semmi értelme nem lett volna elmondani Stephnek a valódi okot. Csak kétségbeejtené, és a nővére nyilván kötelességének érezné, hogy lemondjon a tervezett nyaralásról. De hiszen ez nagyszerű! ujjongott Steph. Máskor mindig azonnal megérezte, ha a húgának valami baja volt, mostani izgatottsága azonban eltompította ezt a képességét. Gyere, és érezd magad otthon! Tulajdonképpen én is örülnék neki, ha valaki rajta tartaná a szemét a birtokon. A növényeimet is meg kellene öntözni. Tökéletes megoldás lenne!

17 Ennél nyugodtabb helyet aligha találsz. Itt aztán kedvedre festegethetsz, és zavartalanul átgondolhatsz mindent. Miután letette a telefont, Jess egy ideig csendben üldögélt az ablaknál. Vajon helyesen cselekszik-e? Hagyta, hogy elüldözzék a munkahelyéről, ahol jól érezte magát, a lakásból, amit otthonának tartott, a városból, amit ismert. Mindenről lemond, és engedi, hogy az a valaki azt gondolja, büntetlenül megúszhatja, amit tett. Hiszen nem tesz feljelentést. Nem lesz nyomozás. A tettes örülhet: semmiféle következménnyel nem kell számolnia. Az ablakon betűző napfényben felizzottak a szőnyeg halványzöld mintái. Jess hosszan szemlélte a kárpit szeszélyes cikcakkjait. Aztán egyszerre felkapta a fejét. Odalent csapódott a kapu, és valaki elindult felfelé a lépcsőn. Visszatartotta a lélegzetét. A léptek lassan közeledtek. Egyenletes, határozott léptek voltak. Férfiléptek. Nagyot nyelt; érezte, hogy a hátán, a két lapocka között kis verejtékpatak indul lefelé. Vajon bezárta az ajtót? Persze hogy bezárta, hiszen valósággal megszállottja lett az ajtózárnak az utóbbi időben. Dermedten ült, tekintetét a kilincsre szegezte. Az ajtó előtti pihenőhöz érve a léptek elhallgattak. Egy pillanatig teljes volt a csend, aztán az a valaki lassan elindult felfelé, a magasabban lévő emeletek irányába. Reszketeg sóhajjal engedte ki a levegőt a tüdejéből. Remegő térddel felállt, és az előszobába indult, ellenőrizte, hogy a helyén van-e a biztonsági lánc. Minden rendben volt, az ajtó kulcsra zárva, a retesz betolva. A lassan oldódó félelem helyét emésztő düh foglalta el. Ki volt az, aki ezt tette vele? Senkinek, igen, senkinek nincs hozzá joga, hogy rettegésben tartsa, hogy üldözött legyen a saját otthonában! Hiszen ez vérlázító! Gyűlölte a férfit, aki ezt művelte vele, és gyűlölte önmagát is, amiért áldozattá vált. Nem, nem akar áldozat lenni! Valahogyan vissza kell nyernie a nyugalmát, a magabiztosságát. Valamivel később sétálni ment. Rájött, hogy odakint az utcán kevésbé szorong, mint a lakásban. A nyüzsgő városban, a zsúfolt üzletekben, a kis utcai kávézók asztalánál ülve, kapucsínót kortyolgatva nagyobb biztonságban érezte magát, mint a zárt ajtó mögött. Elnézte a galambokat a téren, amint minden félelem nélkül bújócskáznak a járókelők lábai között, merészen kerülgetik a biciklik és a babakocsik kerekeit. A szemközti söröző teraszát dekoráló apró zászlókat még az ősszel aggatták fel. Most is ott lógtak; a téli szél alaposan megtépázta színes selymüket. Egy adag áráért kettőt ehet! Nézze nálunk a mai meccset! Jess üldögélt a kávézó teraszán, elnézte a járdaszegélyen feltorlódó tömeget, amely arra várt, hogy átkelhessen az úton. Néhányan a járdát az úttesttől elhatároló védőrácsnak dőlve szemlélték az autók áradatát. A lámpa zöldre váltott, a tömeg megindult; mögöttük már ott gyülekezett a következő csoport. Jess feje felett elrongyolódott, ezüstszínű léggömb lebegett; úgy csapódott ideoda a faágak között, mint valami döglött madár. Az utcát lezáró körtér körül örvénylő forgalom végtelen koreográfiáját figyelte. Belekortyolt a kávéjába. A fülsiketítő zaj ellenére semmi kedve sem volt elmozdulni innen. A motorzúgás, az autórádiók zenefoszlányai, a gumik surrogása a burkolaton, egy tolató teherautó figyelmeztető jelzése, az épületek párkányán kuporgó galambok burukkolása, az emberi beszéd, nevetés, kiabálás és káromkodás a mobiltelefonok makacs szignáljainak végeérhetetlen követelődzésével együtt egyetlen fülsértő szimfóniává olvadt össze. Valaha biztonságban érezte magát ebben a városban. Ez volt az otthona. És most mindez gyűlöletessé vált előtte. Nem akart mást, csak azt, hogy végre csend legyen. Jól átgondolt módszer szerint végezte a csomagolást. Kiselejtezett egy rakásra való papírt, iratot, melyek az iskolára vagy a barátokra emlékeztették; ezzel is lazít a hozzájuk fűződő kötődésen. Igyekezett meggyőzni magát, hogy mindössze átmeneti állapotról van szó. Eltűnik, amíg rendeződik a helyzet. Élvezi a magányt, talán festeni is tud majd. Senkinek sem árulta el, hova megy. Ettől még titokzatosabb lett az egész. Már-már

18 mulattatta a dolog. Hiszen nem örökre megy el! Szereti ezt a lakást, esze ágában sincs eladni. Csak szabad térre van szüksége, hogy végre fellélegezhessen. Meg persze biztonságra. Olyan helyre, ahol senki sem találhat rá. Éppen menni készült, amikor megcsörrent a telefon. Az ajtóból fordult vissza, kézitáskáját és a többi csomagot egyik kezében egyensúlyozva, gyanútlanul nyúlt a kagyló után. Azt hitte, az iskolaigazgató titkárnője, Jane keresi valami elintézetlen ügy miatt. Az ajtót nyitva hagyta maga mögött. Hogy vagy, Jess? Meggyógyultál? kérdezte egy fojtott hang, amely nem hasonlított egyetlen ismerősének a hangjára sem. Ki az? kérdezte riadtan. A bevásárlószatyrot a padlóra ejtette. Megfordult, két hatalmas lépéssel az ajtóhoz ugrott, gyorsan becsapta, aztán reszkető kézzel a helyére illesztette a láncot. Will, te vagy az? kérdezte. A férfi kétszer-háromszor is kereste, de Jess egyszer sem volt hajlandó beszélni vele. Semmi válasz. A kapcsolat nem szakadt meg, Jess érezte annak a valakinek a jelenlétét a vonal túlsó végén. Néhány pillanatig mindketten hallgattak, aztán a másik letette a kagylót. Jess verejtéktől csúszós kézzel illesztette helyére a készüléket. Leült az asztal mellé, és a kezébe támasztotta a fejét. Megpróbált egyenletesen lélegezni. Hívni kell a rendőrséget. Most azonnal. De ha egyszer eldöntötte, hogy senkinek sem szól a tervéről! Ehhez ragaszkodik. Hirtelen felugrott, újra a telefonért nyúlt, és remegő kézzel tárcsázta az 147les számot. De nem sikerült megtudnia, milyen számról hívták. Félóra múlva újra megszólalt a telefon. Jess felállt; néhány pillanatig a készülékre meredt, aztán felvette a kagylót. Jess? Csak ellenőrizni akartam, hogy megkaptad-e az összes cuccot a diri titkárnőjétől. Dan volt az, az iskolából telefonált. Amikor Jess késlekedett a válasszal, a férfi megemelte a hangját. Jess, mi van veled? Történt valami? Valaki folyton ide telefonál, Dan. Amikor felveszem, nem szól bele senki. Az előbb azt kérdezte, hogy vagyok, aztán letette. Felismerted a hangját? Nem. Szóval nem Will volt? Nem, nem hiszem. Illetve nem tudom. Nem mondtál semmit Will-nek arról, hogy hova megyek, ugye, Dan? Dan volt az egyetlen, akit beavatott a terveibe. Évek óta ismerték egymást, Dan Stephfel is jó barátságban volt. Együtt jártak egyetemre. Ha egyszer megígértem Persze, nem is azért mondom. Jess az ajkába harapott. De ha nem Will volt folytatta elgondolkodva Dan, akkor viszont csakis Ash lehetett. Nem, dehogy! fakadt ki Jess. Vagyis lehet illetve nem tudom. Ne felejtsd el, hogy Ash egyebek között remek színészi képességekkel is rendelkezik. Szerintem képes elváltoztatni a hangját, Jess. Jó, tudom, a telefonszámodat nem ismeri, de azt akárhonnan megszerezhette. Például amikor felment hozzád. Egy ideig egyikük sem szólt. Mert ott volt nálad, igaz, Jess? törte meg végül a csendet a férfi, de mivel válasz nem érkezett, folytatta. Most jut eszembe: itt, Jane irodájában is könnyen hozzájuthatott a számodhoz. Diákoknak persze tilos a belépés, de mint tudjuk, ez nem akadály. Jess némán bólintott. Nem akarod, hogy átmenjek? Nem. Szükségtelen, Dan. Ne aggódj, jól vagyok. Nos, ha szükséged lenne rám, tudod, hol találsz. Mikor indulsz? Egy-két nap múlva. Mihelyt végeztem a papírmunkával. Rendben. Vigyázz magadra! Holnap felhívlak, oké?

19 Jess bőröndje kinyitva hevert az ágyon. Éppen az utolsó ruhadarabokat rendezgette, amikor ismét megszólalt a telefon. Mozdulatlanul meredt a készülékre, aztán dobogó szívvel az éjjeliszekrényhez lépett, és felvette a kagylót. Most sem szólt bele senki. Halló! suttogta. Ki az? Most már igazán mondhatna valamit! Ash, te vagy? Semmi válasz. Halló! Jess megrázta a kagylót. Halló, ki az? Halk nevetés hallatszott a vonal másik végén. Annyit hallott, hogy férfihang volt, mégpedig elég mély. És tökéletesen ismeretlen. A félelemtől szűkölve visszacsapta a kagylót a készülékre. Az a rohadék élvezi, ha ráhozhatja a frászt! Hát nem fogja megszerezni neki ezt az örömet. A karórájára pillantott. Mi lenne, ha már ma este elutazna? Igen, most azonnal indul! Egyetlen percig sem marad itt tovább. Már talált is valakit, aki néhány hétre beköltözik a lakásba, hogy ne álljon üresen. Ha most rögtön elutazik, még otthon találja Stephet, és elbúcsúzhatnak, mielőtt a nővére elrepülne Rómába. Walesben biztonságban lesz. Ott senki sem találja meg. A mobiltelefonjára pillantott. Azon még nem hívta eddig az a valaki. Vélhetőleg nem tudja a számát, ami megint arra utal, hogy nem Will hívogatja. Hiszen Will ismeri a mobilszámát, és ismeri Steph walesi címét is; ha akar, Ty Branbe is utánajöhet. Will mindent tud róla. Az nem lehet, hogy Will ilyen aljas módon kínozza. De ha mégis, akkor neki vége. Will egy pillanat alatt rájön, hogy hova tűnt. A tervben Dan volt a leggyengébb láncszem. Ő az egyetlen, aki tudja, hova készül. Beszélnie kell vele. A férfi a harmadik csengetésre vette fel a telefont. Dan, ha valaki érdeklődne utánam, mondd, hogy Olaszországban töltöm a nyarat Stephfel és Kimmel, jó? Dan felnevetett. Jess sem állhatta meg mosolygás nélkül. Hiszen akár igaz is lehetne, amit mond. Ha Kimnek nincs ellene kifogása, talán csatlakozhatna Stephhez. Mindenesetre az útlevelét is bedobja a táskába. Bezárta a bőröndöt, és a konyhába sietett. A hűtőszekrény tartalmát egy kartondobozba pakolta, majd az egészet beletette a hűtőtáskába. Az íróasztalon szanaszét heverő papírlapok az aktatáskájába vándoroltak a laptoppal együtt. A két kissé viharvert szobanövény az utóbbi időben meglehetősen elhanyagolt festőszerszámaival és vázlatfüzeteivel egyetemben egy másik kartondobozban várakozott. Óvatosan kinyitotta az ajtót, és kikukucskált a lépcsőházba. Az egyik pótkulcsot már odaadta Mrs. Lalnek, aki megígérte, hogy a lakó megérkeztéig rajta tartja a szemét a lakáson. Jess kocsija két utcával arrébb parkolt. Felkapta a konyhapultról a kulcsot, és lerohant a lépcsőn. Kora reggel volt még, de az utca máris napfényben fürdött. A motorzúgásba zeneszó vegyült; a levegőben a metróállomás szomszédságában működő indiai étterem felől áradó fűszeres pecsenyeillat lebegett. A kapu nem volt bezárva, valószínűleg Mrs. Lal hagyta nyitva. Jess tétován nyújtogatta a nyakát, mindkét irányban végignézett az utca hosszán, aztán behúzta maga után a kaput. Ő sem zárta be, hogy az idős asszony bemehessen. Sietős léptekkel vágott át a téren, annak az utcának az irányában, ahol a kocsiját hagyta. Persze most is szorosan ráálltak a kocsi hátuljára, ahogy szinte mindig. Dukkóján tenyérnyi madárpiszok éktelenkedett. Legutóbb már csak a terebélyes platán alatt talált helyet. Megizzadt, mire végül sikerült kitolatnia a szűk helyről. Visszament a lakása elé, a kocsit fél kerékkel a járdára állítva a ház előtt hagyta. A kapu még mindig nyitva volt. Gondterhelten körülnézett. Nem látott senkit, sem Mrs. Lalt, sem a ház más lakóját. A sarkon néhány fiatal srác ődöngött, távolabb építőmunkások létrákat és festékesvödröket rakodtak egy furgon hátuljába, két tarka pólós afrikai lány vihorászva figyelte őket. Mögöttük két fekete fejkendőt viselő nő ment a járdán. A kapu közelében egy lelket sem látott. Óvatosan belökte a kapuszárnyat, és benézett a lépcsőházba. Semmi mozgás. Erre a lépcsőfokokat kettesével szedve rohanni

20 kezdett felfelé. Az első emeleti fordulónál nem működött a világítás; lassítania kellett, ha nem akart orra bukni. Hé! kiáltott idegesen. Van ott valaki? Senki sem válaszolt. Remegő kézzel keresni kezdte a táskájában a lakáskulcsot, de mielőtt beleillesztette volna a zárba, az ajtó magától felpattant. Meredten állt a küszöbön. A táskák és dobozok ugyanúgy sorakoztak a padlón, ahogy hagyta őket. Zajt nem hallott odabentről, mégis az volt a benyomása, hogy a lakás légköre megváltozott. Érezte, hogy járt ott valaki. Az a szag Beleszimatolt a levegőbe. Borotvaszesz. Meg verejték. Will? Ő ugyan más illatot használ, de rajta kívül senkinek sincs kulcsa a lakáshoz. Hacsak nem hagyta nyitva az ajtót. Nem. Biztos, hogy nem hagyta nyitva. Will, te vagy az? szólalt meg végül reszketeg hangon. Izmai ugrásra készen megfeszültek. Semmi válasz. Nyakát nyújtogatva a nappali felé kémlelt. A dohányzóasztalon terebélyes virágcsokor hevert. Elállt a szívverése. Bénultan állt a küszöbön, mint a nyúl, amit elvakít a reflektorfény. Will rebegte. Süket csend vette körül. Bármennyire meg volt rémülve, világosan érezte, hogy a lakás üres. Will? kérdezte, aztán lábujjhegyen a hálószoba ajtajához osont. Ott sem volt senki. A takarosan bevetett ágy, a makulátlan padló, a félig behúzott függönyök minden úgy volt, ahogy hagyta. Visszafordult, benézett a konyhába és a fürdőbe is. Mindkettő üres volt. A virágcsokrot kivéve semmi sem utalt arra, hogy valaki itt járt. Amennyire meg tudta ítélni, az ajtó mellett álló táskákhoz sem nyúltak hozzá. Ha járt is itt valaki az alatt a néhány perc alatt, amíg ő távol volt, már elment. Bezárta az ajtót, nagyot sóhajtott, és a dohányzóasztalhoz lépve szemügyre vette a virágcsokrot. A rózsaszín celofánba burkolt, szalaggal átkötözött krizantémok szirmai között egy kártyára bukkant. Remegő kézzel a szeméhez emelte. a gonosz sors Búcsút is tilt, minden kis késedelmet Durván félrelök, ajkunknak nem enged Semmi találkát, kapcsos ölelésünk Elé ugrik, s a vajúdó lehellet Szülésekor megfojtja szavainkat: Nekünk, kik annyi ezer sóhajon Vettük meg, el kell egymást tékozolnunk Egyetlenegynek vad és nyers tüzében. A gonosz perc most mohón, mint a rabló, Dús prédát töm, azt se tudja, hogyan: Annyi búcsút, ahány csillag az égen Külön sóhajjal s egy-egy csókpecséttel, Egyetlen futó Ég veled -be zsúfol; S egy árva, éhes csókra fog, melyet Visszafojtott könny íze keserít. * Köszönet mindenért. Jobbulást kíván: Ash * Szabó Lőrinc fordítása