TÁRSASÁGI HÍREK HORVÁTH JÁNOS

Átírás

1 TÁRSASÁGI HÍREK HORVÁTH JÁNOS Tudományágak osztoznak abban a súlyos veszteségben, amely Horváth János elhunytával érte a magyar tudományos életet. Tanszékvezető egyetemi tanár volt az ELTE Latin Tanszékén, társelnöke az MTA Középkori Munkabizottságának, tagja az Irodalomtudományi Intézetben működő Reneszánsz-kutatások Osztálya tudományos tanácsának, szerkesztő bizottsági tagja a Bilbiotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum c. közép- és újlatin kiadványsorozatnak, társszerkesztője a Középkori kútfőink kritikus kérdései (1974) c. tanulmánykötetnek s korábban egy ideig irányítója az MTA Ókortudományi Kutatócsoport középlatin szótárszerkesztőségének. Jó kapcsolat fűzte a magyar nyelvészekhez is. Horváth János elsősorban klasszika-filológus volt, ezért is indította meg tanszéki kiadványként a Klasszika-Filológiai Tanulmányok c. sorozatot 1974-ben. Akik tőle tanulták meg a latin filológia alapismereteit, jó iskolát jártak és később is bizton támaszkodhattak tanácsaira oktató munkájuk vagy tudományos kutatásaik közben. Horváth János azonban nemcsak klasszika-filológus volt, hanem magyar irodalomtörténész is. Egyike azoknak, akik felismerték és nyíltan hirdették a magyarországi latinság szoros hozzátartozását egyfelől a klasszika-filológiához, másfelől pedig a magyar irodalomtörténethez. A felszabadulást követő évtizedekben minden alapvető munkája ennek a felismerésnek jegyében fogant s nyitott újabb és újabb fejezeteket az Árpád-kori irodalom történetében. Horváth kamatoztatta elsőként a latin prózaritmusból levonható forráskritikai tanulságokat középkori szöveghagyományunk rekonstrukciója során (A ritmikus próza történetéhez : Rogerius mester Carmen miserabile-je. Magyar Századok 1948.) és kutatásait folytatva átfogó igénnyel kiterjesztette vizsgálatait az egész Árpád-korra. így született meg élete főműve, a Kossuth-díjjal jutalmazott Árpád-kori latin nyelvű irodalmunk stílusproblémái (1954) c. nagyszabású szintézise, mellyel elnyerte az irodalomtudományok doktora fokozatot. A Stílusproblémák hoz hasonló, széles körű visszhangot keltettek más alapvető kutatásai is. Magára vonta a közvélemény figyelmét a krónikás hagyomány hun magyar koncepciójának Kézaira visszavezetett genezise (A hun-

2 782 Társasági hírek tö'ténet és szerzője. ItK 1963.), az eredeti gondolatokban különösen gazdag, de felfokozott polemikus kedvvel írt összefoglalása középkori történetírásunkról (Die ungarischen Chronisten der Angiovinenzeit. Acta Linguistica 1971.), a sokat vitatott Anonymus-kerdés merőben új értelmezése, a tények és a belőlük levonható következtetések zárt rendszerbe állítása s az egész problematikának e logika alapján történő felgöngyölítése (P. mester és műve. ItK 1966.; Anonymus és a Kassai Kódex. In: Középkori kútfőink kritikus kérdései ), végül forrásértékű tanulmányai Janus Pannoniusról elvi síkon (Janus Pannonius műfajai és mintái. In: Janus Pannonius ) és szövegfilológiai tekintetben (Janus Pannonius ismeretlen versei a Sevillai-kódexben. ItK I975-). Horváth János magyar irodalomtörténészi érdemei nem merülhetnek, s természetesen nem is merültek ki a felsoroltakkal. Sőt, e látványosnak mondható, mindenesetre általános érdeklődést keltő tanulmányai mellett szép számmal akadnak nagy figyelmet, de szűkebb szakmai publicitást kapott, mikrofilológiai dolgozatai is. Ragadjuk ki példaképp Árpád-kori irodalmunk kezdeteire vonatkozó részeredményeit. Horváth a Gellért-legendák forrásértékét kutatva (MTA I. OK XIII ) nemcsak a Legenda maior és minor közötti kronológiát tisztázta, hanem azt is, hogy mindkettő visszavezethető egy olyan őstípusra, mely kétscgtkívül egyidős a marosvári püspökséggel. Ily módon a történeti hitelesség rangjára emelte a Legenda maior sokak által interpoláltnak vélt részeit (Ajtony-monda, őrlődal stb.), nevezetesen a Walther mester rectori működéséről szóló híradást is. Ez utóbbi nem kevesebbet állít, mint azt, hogy 1030-ban Walther irányítása alatt már nagy létszámú latin oktatás folyt Marosvárott az elűzött baziliták megüresedett görög monostori iskolájában. íme egy továbbgondolásra késztető végkövetkeztetés. Horváth egy másik tanulmánya (Legrégibb magyarországi latin verses emlékeink. ItK 1956.) a marosvári görög keresztény központ megszűnése (kb. 1030) utáni időszakba vezet át, tüzetes irodalomtörténeti vizsgálat tárgyává téve a veszprémvölgyi görög monostor úgynevezett István-causulájának leoninus hexametereit (1031). Az Intelmek elemzése (Művelődésügyünk sz.) eredetileg sokkal részletesebben készült el, mint ahogyan azt a lényeges részeiben megrövidített publikációból vélhetnénk. De még így is élesen exponálódik Horváth igen határozott, sokfelé alludáló véleménye. A sok megállapítás közül kettőre kell különösen odafigyelnünk. A szerzőségről ezt mondja: Az Intelmek több közreműködő munkájaként állott elő, de ebben a munkában a súlypont István királyra esik, talán valóban ő a szerkesztő constituit"; műfajáról pedig így nyilatkozik: nem törvény, hanem királyi tükör speculum regum".

3 Társasági hírek 783 Ismét két olyan végeredmény tehát, melyből sok minden következik Árpád-kori irodalmunkra nézve. Visszatérve kiinduló gondolatunkhoz, túlzás nélkül állithatjuk, hogy Horváth eredményei döntően hozzájárulnak a latin keresztény műveltség prioritásának megkérdőjelezéséhez és újabb távlatok felvillantásához. Munkái nyomán ha részeredményeit összegezzük szinte kitapinthatóvá válnak az ősköltészetből a középkorba történő átfejlődés eddig rejtett összekapcsoló ízületei. Mert bizonyítása szerint:i. a marosvári iskola lendületes kezdeti működése tény, de tegyük hozzá: ez csak akkor magyarázható, ha más megközelítéssel feltételezzük falai között előzetesen a görög keresztény oktatást; 2 a veszprémvölgyi István-causula feliratában görögös és magyaros elemek zavarják a latinitást, a bazilisszák szemmel láthatólag nem értik a latin szöveget, meg is csonkítják ( Gislar egina"), nyilván azért, mert bizánci missziós területen dívó szokás szerint a térítők csak görögül és az illető nép anyanyelvén tudtak; 3. Az Intelmek irodalmi műfaja a speculum regum, vagyis nem annyira nyugati import, mint sokkal inkább a divatos bizánci katoptrikus műfaj leszármazottja. Hosszasan időzhetnénk még sok tanulságos megfigyelésnél, mivel Horváth János életművének minden részlete alapos figyelmet érdemel. Méltó lenne emlékéhez, hogy élete utolsó terveinek legkedvesebbikét valóra váltva, gyűjteményes kötetbe foglalnánk időtállónak bizonyult, szétszórtan megjelent és nehezen hozzáférhető dolgozatait. V. KOVÁCS SÁNDOR MÉSZÁROS ( ) VILMA Irodalomtudományunknak és egyetemi világirodalmi oktatásunknak egyik legtisztább szellemű, legrokonszenvesebb munkását temettük el. Mészáros Vilma irodalomtörténész volt. Első renden a francia iroda om kérdései foglalkoztatták, de biztos kézzel nyúlt a német, sőt a kínai irodalom némely jelenségeihez is. Több nyelven olvasott, jól tudott kínaiul. A franciák közül Balzac s az újabb regényírók, kivált Camus, a németek közül Thomas Mann, a kínaiak közüt Lu Hszin vonzotta és ihlette leginkább. Az irodalmi műfajok közül a regény problematikája mozgatta meg legtermékenyebben kutatói fantáziáját.

4 784 Társasági hírek Tanulmányaiban egyszerre tudott világos és mélyenjáró lenni. Marxista volt. Ideológiai biztonsággal tárta föl problémái gyökérzetét, sohasem elégedett meg a felszínes, csak-terminológiai jelzésekkel, a szokványos értékeléssel. Mesterei közül Lukács Györgyöt érezte magához legközelebb. Visszahúzódó, halk és szerény asszony volt, de tudományos elgondolásai mellett keményen kitartott. Szelíd, de szinte törhetetlen erővel védte, amit igaznak érzett, akár élőszóban kellett vitáznia, akár írásban. Az ELTE Világirodalmi Tanszékének docense volt, egészen kivételes hatású pedagógus. A fiatalok nemcsak előadásait hallgatták lankadatlan figyelemmel, nemcsak az általa vezetett szemináriumok munkájában vettek részt lázas igyekezettel, hanem felkeresték őt az egyetemi órákon kívül is, körülsereglették tanszéki szobájában, a folyosókon, s mindenütt, ahol csak elérték. Fiúk és leányok egyaránt. S ő sohasem fáradt bele a tájékoztatásba, bírálgatásba, elismerésbe. Tudásának, előadásmódjának, vitamódszerének sajátos sugárzása volt. Komolyan vette, tüzetesen és sugallatosan elemezte a diákok minden kételyét és ellenvetését, és derűs készséggel adott nekik igazat, ha olykor arra került a sor. S egy-egy hallgatójának egyéni elgondolásai napokig foglalkoztatták. Tájékoztatta róluk tanártársait, megvitatta a kérdéseket velük is. Mészáros Vilmában nagyon sokat vesztettünk. Nemcsak egy hiteles szavú irodalomtudóssal és az ifjúságnak egy varázsos vonzású mesterével lettünk szegényebbek, hanem egy példásan tiszta emberrel is. K. L. SZALATNAI REZSŐ ( ) Eszmélése, íróvá válása a trianoni döntéssel létrehozott Csehszlovákiában bontakozott ki. Ez egyszerre többféle és sajátos kötődést jelentett számára a szülőföldhöz: szülőfalujához Nagyszalatnához s szélesebb értelemben Szlovákiához, és egyben meghatározta munkásságának célját, értelmét. Az ún. első republika demokratikus légköre szabad kibontakozást biztosított a radikális és humanista szellemnek, amely itt közvetlen kapcsolatot teremthetett a munkásmozgalommal. Szalatnai Rezső ifjúkorának meghatározó élménye a szlovákiai parasztság sorsát feltáró és felkaroló Sarló-mozgalom, amelynek alapító tagja volt. Ugyanakkor azonban a Csehszlovákiai Népszava munkatársaként s a po-

5 Társasági hírek 7 zsonyi Munkásakadémia előadójaként bekapcsolódott a szociáldemokrata párt kulturális munkájába is, hidat teremtve a haladó értelmiség és a dolgozó osztályok között. Szellemi arculatának második meghatározója a kisebbségi lét volt, ami ugyancsak komplex feladatok elé állította. Mint pozsonyi tanár és közíró azon munkálkodott, hogy egyrészről: szabadon és magas színvonalon bontakozzék ki a kisebbségbe szakadt magyarság kultúrája; másrészről: hogy e kultúra kapcsolatba kerüljön a haladó cseh és szlovák irodalommal, művészettel. A harmincas negyvenes években sorra jelennek meg művei, amelyek Győri Dezső költészetét (1936), A szlovenszkói magyar lírát (1937), Petőfi, Juhász Gyula, Móricz Zsigmond szlovákiai kapcsolatait tárgyalják. Ugyanakkor jegyzeteket tesz közzé a cseh szlovák magyar szellemi együttműködésről (1934), s antológiákat állít össze, amelyek a szomszéd népek irodalmainak, költészeteinek kölcsönös megismerését szolgálták. a Nem lehet elhagyni a hont a hazáért, holott a haza nyilván jobb, kényelmesebb" írta 1940-ben a bécsi döntést követő időkben, mintegy hitvallást téve szülőföldje, a kisebbségi magyarság sorsa és remélt autonómiája mellett. A fasizmus egyre erősödő nyomása idején ragyogó publicisztikai cikksorozatban hirdeti Pozsonyból a humanizmus és a dolgozó osztályok összefogását célzó népfrontpolitika gondolatát. Meg kellett azonban érnie eszméinek ideiglenes vereségét : a kisebbségi magyarságra nehezedő szörnyű repressziót, amely széles tömegek kitelepítésével járt. Akarata ellenére így kényszerült elhagyni a hont, hogy a hazában, Budapesten települjön le a negyvenes évek közepén. A sorsváltás élete derekán érte. Nehezen, de lassan mégis asszimilálódott új környezetéhez, s töretlen hittel folytatta munkásságát azoknak az eszméknek a jegyében, amelyek ifjúkorát meghatározták. Lírai hangvételű monográfiában rajzolja meg Juhász Gyula hatszáz napját (1962), a költő egyik legtermékenyebb alkotói periódusát a határmenti Szakolcán. Ragyogó portrésorban örökíti meg a magyar irodalom szlovákiai hagyományait Bél Mátyástól Fábry Zoltánig (Arcképek háttérben hegyekkel, 1969), regényben állít emléket a 18. századi pozsonyi polihisztor, Kempelen Farkas emlékének (Kempelen, a varázsló, 1957), s irodalomtörténeti kézikönyvekben népszerűsíti a cseh és szlovák irodalmakat. Elete végén Kisebbségben és igazságban (1970) címmel közzé teszi az 1938 és 1946 között írt antifasiszta publicisztikáját, amely egyszerre küzdött a humánum, a demokrácia gondolatáért és nemzete, nemzetisége jogaiért. Halálával olyan életművet hagyott maga után, amelynek tanulmányozása, eszméinek folytatása igaz kötelességünk. BOTKA FERENC