Jászkürt. Újság. Jászfényszaru nagy ünnepe. A lakosságnak is főznek. Interjú dr. Gottdiener Lajos jegyzővel Akciózások felkészületlenül

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jászkürt. Újság. Jászfényszaru nagy ünnepe. A lakosságnak is főznek. Interjú dr. Gottdiener Lajos jegyzővel Akciózások felkészületlenül"

Átírás

1 A város a legszebb arcát mutassa vendégeinek Horgosi Zsoltot, a JVV Zrt. vezérigazgatóját kérdeztük változásokról, fejlesztésekről, nyárról. Interjú a 3. oldalon. Pikáns téma péntek este Az Olvass a lelki egészségedért! sorozat második előadója, Hevesi Krisztina az intimitás témakörébe vezette be hallgatóságát. Cikk a 6. oldalon. Egy kiadó élete egészen közelről Az Európa Klub csütörtöki rendezvényén a Kossuth Kiadói Csoport mutatkozott be a városi könyvtárban. Írás a 7. oldalon. Új folyam 2. év 21. szám (XXV./21.) Május 23. Jászkürt Újság Jászberény város lapja Interjú dr. Gottdiener Lajos jegyzővel Akciózások felkészületlenül Érdekes és zavarba ejtő, néha zavaros jelensége Jászberény helyi politikai életének Budai Lóránt. A jobbikos képviselő pártjának helyi elnöke, aki listás képviselőként került a képviselő-testületbe. Egyéniben nagyon simán kikapott, saját egyéni választói nincsenek, ezért állítása szerint az egész város ügyeit viseli a szívén. Mindenesetre izeg-mozog, akciózik, ígérget és keménykedik, és ez sokaknak szimpatikus. A kérdés csak az, hogy milyen módszerekkel és milyen eredménnyel teszi a dolgát, ha teszi. A város jegyzőjével dr. Gottdiener Lajos jegyzővel szigorúan a tények alapján beszélgettünk a képviselő tevékenységéről. halász Budai képviselő fórumain, tájékoztatóin azt hangoztatja, hogy beadványt nyújtott be a hivatalhoz ám a hivatal nem dolgozik, még csak nem is reagál a beadványaira januárjától a mai napig Budai képviselő, valamint még két jobbikos kollégája együttesen kilenc beadványt nyújtott be hivatalunkhoz. Hogy dolgozik-e a hivatal? Talán beszédes adat, hogy a hivatal ez idő alatt több mint hatósági ügyben járt el nem számítva az adóügyeket, amelyek megdupláznák ezt a számot. A képviselő jellemzően a Neszűrre hivatkozik A fent említett kilenc beadvány közül hét kapcsolódik a Neszűrhöz. Állítsuk mellé ha már itt tartunk, hogy ez idő alatt a hivatal a Neszűrrel kapcsolatban 125 ügyet indított és intézett. Ha tartalmilag is érdekli a dolog, ez utóbbiaknak, tehát a városvezetés és a hivatal munkájának köszönhetőek a Neszűrben eddig elért eredmények, például szabálytalanságok, életveszélyes állapotok megszüntetése, többek között közel harminc ingatlan lebonttatása. Tágítva a kört például a Munkás utca kérdését is mi oldottuk meg, de ez a természetes, ez a dolgunk, és ez a tény, nem más. Maradjunk még picit Neszűr problematikájánál. Budai képviselő sokak szerint azért mondott le a munkacsoport operatív részlegének vezetéséről, mert Ő maga nem tudott eredményeket felmutatni. Rendben van, hogy politikussá akar válni, politikai hasznot húzni más sikereiből is, de hogyan lehetséges ekkora eltérés az ő emlékei és hivatal iktatószámai között? Nem szívesen találgatok, az nem az én műfajom. Tény, hogy ennyi beadványuk érkezett. Legjobb indulattal arra gondolhatunk, hogy a Budai úr a dr. Győri János képviselő által a Neszűri Munkacsoport képviseletében benyújtott egy-egy olyan beadványt, amiben például felsorolja, hogy a Neszűrben tartózkodó több tucat embernek a lakcímkártyája nem oda szólt, nem egy, hanem több beadványnak számítja. De ez megint csak találgatás, nem tény! (Folytatás a 2. oldalon.) A lakosságnak is főznek Napjainkban nem könnyű feladat, sokszor anyagilag is igen megterhelő az egészséges étrend kivitelezése, főként a tavaszi szezonban. A kórházban fekvő betegek számára pedig még fontosabb, hogy megfelelő tápanyagok jussanak szervezetükbe. A jászberényi Szent Erzsébet Kórházban is figyelnek a megfelelő diétás menü összeállítására, melyből naponta tizenöt félét is főznek. A kórház konyháján történt változásokról, a szolgáltatás kibővítéséről Bánföldi Józsefnét, élelmezésvezetőt kérdeztük. Gergely Csilla Ebben az átmeneti időszakban, amikor még nincsenek primőrök, mivel tudják pótolni a friss zöldségeket, gyümölcsöket? Ilyenkor van egy hónap, amikor a déli gyümölcsök már, frissek még nincsenek. A narancs, kivi, mandarin szezonnak már vége, marad az alma és a banán. De hamarosan érik a nyári alma, körte, cseresznye, meggy. Friss zöldségféléket, köztük paradicsomot, paprikát, uborkát egész évben be tudunk szerezni Csanytelekről. Bizonyos nyersanyagok beszerzése persze pénzfüggő, de azért próbáljuk úgy összeállítani a nyersanyagok listáját, hogy megfelelő minőségűek legyenek, elérhető áron. Anyagi keretek elegendőek a szükséges mennyiségű és minőségű nyersanyag beszerzéséhez? Bizonyos összegen belül kell gazdálkodnunk, a törvény által meghatározott nyersanyag norma alapján és egyéb követelményeknek is meg kell felelnünk. Az egészséges táplálék összeállítása sokszor nem könnyű feladat, ebben az átmeneti időszakban pedig a legnehezebb. (Folytatás az 5. oldalon.) Jászfényszaru nagy ünnepe Lezárult a Jászfényszaru város életének egy fontos mozzanata. A városrehabilitáció befejeződött, és ezt méltó módon ünnepelte meg a város. Az ünneplés centrumában a Cigányzenész emlékmű avatása állott. Farkas Ferenc 2012-ben négyszázmillió forint révén megújult a város jelentős része. Létrejött a Szent József téri Szabadidőpark. Ennek centrumában a Szabó Imrefia Béla szobrászművész és Tóásó Tibor kőszobrász műve állott, amely egyedülálló módon hirdeti egy életforma, egy művészeti ág erejét, jelentőségét. A mű nem szokványos. Hatalmas kőtömbben egy ablakon át érzékelhetjük a mulató és a mulattató személyeket. Ez a szoborba öntött jelenet örökíti a jövő számára a cigányzenészek életformájának színes mozzanatát. Mintegy fölé is emelkedik a valóságnak, hiszen ünnepi jellegét megformáltságának hitelessége bizonyítja. Az egykori tanítóképzős növendék öntötte formába az ismert népcsoport tevékenységének tipikus jegyeit. A talapzaton a mélabú magyar költője, Juhász Gyula örökbecsű sorai olvashatók. Ha csak ennyi történt volna, akkor is sokat kaptunk az ünnepi mozzanattól. A város azonban hiteles ünnepséget szervezett a szobor köré, igazán mélyen a megjelentek szívébe hatott a rendezvény. (Folytatás a 3. oldalon.) (Sárközi János felvételei) Dr. Bathó Edit a néprajzról, a népművelésről és a göröngyös útról A Jász Múzeumot a szeretet ereje tartja fenn A képviselő-testület múlt szerdai tanácskozásának végén zárt ülésen újabb öt évre megbízta a Jász Múzeum vezetésével dr. Bathó Editet. Mindenki Editkéje húsz éve tölti be ezt a megtisztelő posztot. A mostani kinevezési aktusra azért volt szükség, mert az intézmény visszatért oda, ahova mindig is tartozott, a város kebelébe. A város egyik legismertebb személyiségét bemutatni botorság lenne, gondolatait viszont szívesen közreadjuk a városról és a múzeumról egyaránt. h. l. Temperamentumos, karakteres személyiségként ismeri a város, sőt az egész Jászság. Sokan meg vannak róla győződve, hogy eleve néprajzosnak született. Semmi sincs véletlen az életben, az sem, hogy hova születünk. Innen visszatekintve már tudom, hogy lehet a kérdésében valami. Redemptiós parasztcsaládba születtem, amelyben a nagyszülők tanyán éltek, és az öcsémmel én is ott nőttem föl, ha úgy tetszik, maga a néprajz volt, amit éltünk. Ezt azonban akkor nem így gondoltam. Nagyon tudatosan készülődtem egy másik pályára, amit aztán hivatásszerűen ki sem próbáltam. Nekem nyolcévesen Déryné Széppataki Róza volt a példaképem: akkortájt tettek fel először a színpadra, és mindent megtettem, hogy ott is maradjak. Énekelni, táncolni tanultam, a Lehel társastánc alapító tagja, majd Papp Imrénél néptáncos lettem. Még a Lehel Gimnáziumba járva sem tudtam, mi is az a néprajz. Vajon az is tévhit, hogy Bathó Editnek mindig minden simán sikerült? Néha nagy fájdalmat élünk át, és csak később értjük meg, hogy az egyenes útnál hasznosabb, gyümölcsözőbb volt számunkra a göröngyös. Jómódú családból származtam, de a paraszti mentalitás 1973-ban nem feltétlenül támogatta egy lánygyermek tanulását, netán túlképzését, főleg nem a színművészeti főiskola irányába. Talán kissé meg is sértődtem, mindenesetre idejében jött Papp Imre állásajánlata, aki népművelőt keresett, de azonnal a Déryné Művelődési Központba januárjában beléptem mozgásművészeti előadónak, még a gimnáziumot is levelezőn fejeztem be, s innentől kezdve minden iskolámat munka mellett végeztem. A népművelést, a C-kategóriás néptánc-oktatóit, a néprajzot, később a kisdoktorit, az egyetemi doktorit, a PhD-t. A népművelési ismeretek hatása ma is jól érzékelhető a tevékenységén, de többet mondunk, a gyerekkori álmát sem igazán kellett eldobnia. Én is úgy gondolom, hogy a népművelés-néprajz párosítás szerencsés ötvözet, nem is vagyok ezzel egyedül a szakmában. Sokat segít abban, hogy azt a vérig sértő tréfásnak szánt mondást, hogy a kocsma belülről, a múzeum kívülről, segít feloldani. Élővé kell varázsolni a múzeumot, nem engedni, hogy tetszhalottá váljon. Ebben a népművelői gyakorlatom természetes szövetségesem lett, de a színésznői ambícióim is. Egyáltalán nem mindegy, hogyan szólalunk fel egy konferencián kétszáz szakmabeli előtt, vagy éppen mennyire tudjuk a megjelenésünkkel, hanghordozásunkkal egy gyerekcsoport kis lurkóit kiragadni, elhitetni velük, hogy most nem is egy helyiségben vannak, hanem egy másik korban. Ha mindent összevetünk, akkor ebben a komplexitásban azt mondhatom, hogy a néprajz az életem. A mozgásművészeti előadóság, az akkor még i betűs Jászság(i) Népi Együttes elég természetesen vezette át a néprajzhoz. Tímár Sándor koreografált akkor sokat itt, nem véletlenül nyertük meg a Ki mit tud?-ot. Hatalmas munka volt a koreográfiák mögött és nagy gyűjtőmunka a Jászságban, Kartalon, Turán. Na, ezeken az utakon értettem meg, hogy amit gyűjtöttünk, az az élet, és az a néprajz. (Folytatás az 5. oldalon.)

2 2. oldal Önkormányzat május 23. A helyi iparűzési adó bevallási határideje Tisztelt Adózók! Jászberény Város Önkormányzati Adóhatósága felhívja szíves figyelmüket a évi helyi iparűzési adóbevallás határidejére, amely május 31. péntek. Adóirodánk május 30-án csütörtökön rendkívüli, egész napos ügyfélfogadást tart. A bevallások benyújtásának határidejével megegyezően, május 31-ig kell teljesíteni a bevallásokban kiszámított fizetendő adókülönbözetet a Helyi iparűzési adó: beszedési számlára. Kiemelten felhívjuk a figyelmet arra, hogy önkéntes adófizetés elmaradása esetén adóhatóságunk behajtási cselekményt kénytelen foganatosítani, mely után a hátralékos adózóknak 5000 Ft végrehajtási költségátalányt kell fizetni. A bevallási nyomtatványok letölthetők a honlapról. A bevallások személyesen, postai úton vagy ügyfélkapun keresztül beküldhetők. Adózással kapcsolatos kérdésekkel szíveskedjenek az adóigazgatási iroda munkatársaihoz fordulni, ügyfélfogadási időben az 57/ es telefonszámon, vagy személyesen Rákóczi út szám alatti irodánkban. Ügyfélfogadási idő: Hétfő, Kedd, Péntek 8-12 óráig Szerda 8-12 óráig és óra 30-ig. Önkormányzati Adóhatóság Tájékoztatás közzétételről Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény 9. (6) bekezdése alapján a véleményezési eljárás befejezését követően ezúton teszem közzé Jászberény város hatályos településrendezési eszközei évi felülvizsgálatának és módosításának egyeztetett dokumentációját, valamint az alátámasztó munkarészek módosítását, amely tartalmazza az Étv. 9. -a szerinti egyeztetési eljárás során beérkezett véleményeket és azok öszszefoglaló táblázatait. A dokumentáció tartalmazza továbbá az egyes tervek, illetve programok környezeti vizsgálatáról szóló 2/2005. (I. 11.) Kormányrendelet szerinti környezeti értékelés mun-karészt is. A közzététel ideje: május június 24. Helye: a Polgármesteri Hivatal Lehel vezér tér 18. sz. alatti főépülete földszint 44. iroda A közzétett dokumentáció elektronikus formában megtekinthető a város honlapján: Az érintettek a közzététel ideje alatt a fentiekkel kapcsolatban írásbeli észrevételt tehetnek, amit a földszinti előcsarnokban elhelyezett gyűjtőbe kérünk bedobni vagy postai úton címünkre eljuttatni. Akciózások felkészületlenül (Folytatás az első oldalról.) Ha már a törvény őrével beszélgetünk, óhatatlan a kérdés, egy belvárosi lakos nem sétálhat a Neszűrben? Egyáltalán honnan tudja a képviselő, hogy kinek, mi van a lakcím kártyáján? Ennek megítélésére nem vagyok hivatott, Budai képviselő úrnak minden bizonnyal van annyi helyismerete, hogy el tudja dönteni, ki a neszűri lakos, és ki a városból arra sétáló. Tény, hogy a képviselő nem jogosult hatósági tevékenységek végzésére, pl. lakcím igazoltatásra sem, így csak feltételezhetem, hogy az érintettek önként mutatták be neki irataikat.. A képviselő azt állítja, hogy a hivatal nem foglalkozik a beadványaival, ez hogyan lehetséges? A képviselő és társai említett beadványai álcázott közérdekű beadványok, amelyek valójában egyedi hatósági ügyeket takarnak. Építéshatósági ügyek esetében például illeték lerovása mellett kezdeményezhetne eljárást bármely állampolgár, így a képviselő is. Ennek ellenére, amikor lehetséges volt, mi hivatalból megindítottuk az eljárást. Ilyenkor azonban a bejelentő képviselő ügyféli jogosítványokkal nem bír. Kivételt velük sem tehetünk, azaz csak a jogszabályoknak megfelelő eredmény érhető el. Mondjon egy példát, hogy érthető legyen! Jellemzően körbejár a Neszűrben, fotókat készít, azokat benyújtja hozzánk, majd hónapok elteltét követően ismételten beküldi ugyanazon fotókat bizonyítékként, hogy semmi változás nem történt. Nekünk ezzel szemben teljes körű dokumentációnk van arról, hogy időközben milyen változások történtek Jászfényszaru nagy ünnepe az adott területen. A gondot a legtöbb esetben az jelenti, hogy a megoldás kikényszerítését követően a probléma újra termelődik, jelen esetben a szemét tulajdonos általi elszállíttatása után a szomszédság újra megkezdi a hulladék felhalmozását. Az eredményes problémakezeléshez elengedhetetlen lenne a Neszűrben élők megfelelő hozzáállása is, mert e nélkül folyamatos hatósági intézkedésekkel sem mindig lehet fenntartani a megfelelő állapotot. A hivatal kapacitása is véges, hiszen feladatainkat nem csak a Neszűr, hanem az egész város, sok esetben pedig a járás területén látjuk el, ahol szintén igen sok munkánk van. De mondhatnám azt is, hogy már eleve a területek azonosítása is plusz feladatot jelent, hiszen a beadványokban megjelölt helyrajzi számok az esetek nagy százalékában helytelennek bizonyulnak. A képviselő viszont más véleményen van, újabban feljelenti a hivatalt és a köztisztviselőket. Ez valóban új fejlemény Jászberény történetében, hiszen eddig egyetlen politikai erő sem jelentgette fel a hivatalt, illetve munkatársait hivatali visszaélés gyanújával. Olcsó népszerűséget hajhászó viselkedés ez, aminek hátterében véleményem szerint alighanem az áll, hogy a politikai ellenfeleivel szemben gyengének bizonyult. Ez azonban nem a hivatal dolga, mi a jogszabályoknak megfelelően járunk el. Ugyanakkor valamennyi munkatársam nevében kikérem magamnak az olyan kijelentések használatát, minthogy a hivatal nem dolgozik meg a pénzéért, és hasonlóak. Megfelelő szakmai ismeretek hiányában az ilyen bírálat semmilyen alappal nem bír. Sajnos azonban más ügyektől sok energiát von el ez a fölösleges cirkusz, ami alapvetően a képviselő felkészületlenségéből ered, így szakmai vitának érthetően nincs közöttünk lehetősége. Elnézést jegyző úr, de a hivatal minden képviselő szakmai támasza kell, hogy legyen, természetesen az ellenzéké is. Ez valóban így van, és a hivatal legjobb szakmai tudása szerint segíti a hozzá forduló képviselőket, akár egyéni akár listáról bejutott képviselők. Arra azonban nem kötelezhetjük egyiküket sem, hogy beadványaik, előterjesztéseik elkészítésénél vegyék igénybe munkatársaink szaktudását, jogszabályismeretét. Budai képviselő ezzel a lehetőséggel még nem igazán élt. Az egyik legutóbbi testületi ülésre például javaslatot nyújtott be a magyar zászló használatának szabályairól, és nehezményezte, hogy képviselő társai ebben nem támogatták. A nemzeti lobogó használatát törvény biztosítja és szavatolja, ezért a helyi döntéshozatal nem csak szükségtelen, de nem is lehetséges ebben a témában. Ha előzetesen egyeztetett volna velünk, mi ezt is szívesen elmagyaráztuk volna neki. Szabó Tamás polgármester Regisztrálják a hulladékgyűjtőket Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Zrt. Kommunális Ágazata ezúton tájékoztatja Önöket, hogy az alábbi utcákban május 29-én a hulladékgyűjtő edényeket regisztrálja. Kérjük, hogy ezen a napon az edényeket 7 óra és között legyenek szívesek közterületen kint hagyni. Az érintett utcák jegyzéke: Messzelátó u., Rácz A. u., Hársfa u., Vereckei u., Kengyel u., Bognár u., Vas u., Árva u., Verseny u., Tavasz u., József A. u., Ábránd u., Pacsirta u., Pannónia u., Dárdás u., Lövész u., Mező u., Gallér u., Perec u., Áldomás u., Irányi D. u., Lepke u., Bedekovich u., Bercsényi u., Kölcsey F. u., Négyház u., Régi vágóhíd u., Mátra u., Kádár u., Könyök u., Virág u., Szarka u., Vértes u., Csatorna u., Zerge u., Agancs u. Együttműködésüket előre is köszönjük! Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Zrt. Felhívás Felhívjuk a jászberényi lakosság és közületek figyelmét, hogy a víziközmű-szolgáltató váltás miatti türelmi idő lejárt. Kérjük azon fogyasztóinkat, akiknek a mai napon lejárt közüzemi (szemétdíj, vízdíj, csatornadíj) tartozása van, azt legkésőbb június 15-ig társaságunk részére rendezze. Ebben az esetben társaságunk a késedelmi kamat felszámolásától eltekint. A határidő lejártát követően követelésünket minden esetben jogi útra fogjuk terelni. A tartozás rendezése történhet átutalással, vagy személyesen az ügyfélszolgálatunkon (JVV Zrt Jászberény, Margit-sziget 1.). Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető (Folytatás az első oldalról.) Mezei Paula köszöntötte Győriné dr. Czeglédy Márta polgármestert és a képviselő-testület tagjait, dr. Kállay Mária kormánymegbízottat, Urbán Ildikó kor mányhivatali igazgatót, a két alkotót, Mága Zoltán hegedűművészt és a vendégeket. Rácz Rudolf és dr. Katona Szabolcs előadásában tárogató és trombita idézte meg az egyre távolodó múltat. Majd felhangzott a szerző előadásában Farkas Lajos Cigány vagyok című verse, amely a sajátos sors büszke vállalását idézte meg. Felcsendült himnuszunk, majd Győriné dr. Czeglédy Márta mondott emelkedett hangulatú köszöntőt. Ezután Pócs János országgyűlési képviselő méltatta a jeles rendezvényt, s ennek végén virággal tisztelte meg a város vezetőjét. Ezt a kisebbségkutató, esélyegyenlőségi szakértő köszöntője követte. Ezután tehetséges helyi fiatalok zenéje szólította meg a megjelenteket, bizonyítván, hogy a cigányzenének nemcsak múltja, hanem jelene és jövője is van. Dr. Mező Ferenc, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője méltatta a nap jelentőségét. Megszólalt a magyar hegedűművészet egyik legnagyobb egyénisége, Mága Zoltán is. Ekkor következett a nap egyik legkiemelkedőbb pillanata a Cigányzenész emlékmű leleplezése. Győriné dr. Czeglédy Márta, Mága Zoltán, Szabó Imrefia Béla, Tóásó Tibor, és a fényszarui cigányzenészek képviseletében Farkas Gyula leplezte le a tájékon egyedüli emlékművet. Néma ünnepi pillanat volt, amikor elénk tárult a művészi produktum. A közönség percekig csodálta a művet. Kiss Gábor esperesplébános méltató beszédet, majd könyörgést mondott, s végül megáldotta a település új művészi alkotását. Radics Ivett és Farkas Franciska olvasta fel a városban élt és élő cigány zenészek nevét, születési és elhalálozási évét. Radics Flórián kutató elmondta, hogy száznál több zenész nevét hallhattuk. Ezután helyi cigányzenészek produkciója hangzott fel a tisztelet és a megbecsülés jeléül. Az aktust koszorúk és virágok elhelyezése zárta. Végezetül elénekeltük a Szózatot. A nem egészen szokásos templomban került sor Mága Zoltánnak ünnepség csúcsát jelentő koncertjére. Négy óra után pár perccel a hegedűművész négy vonós hölgy kíséretében vonult be a templomba. A karmester köszöntötte a megjelenteket, és megkezdődött a bő egyórás varázslat. Szinte minden lépésüket taps vagy vastaps kísérte, és méltán. Mága Zoltán ugyanis szinte mindent tud, amit hegedűn tudni lehet. A zenélő hölgyek árnyalták, tagolták mindazt, amit a hegedűművész csodás eszközén életre keltett. Az, hogy mindez oltár előtt hangzott el, nagyban emelte a produktum hatóerejét. Mintha a templom is hallotta volna, hallgatta volna a különös művészi erővel megszólaltatott művek erejét. Különösen megragadó erejű volt az Elindultam szép hazámból kezdetű alkotás, amely felrázhatta, felrázta a megjelenteket. Hallottunk Adagiót, majd filmzenét is. Hubay Jenő műve ugyancsak emlékezetes volt. Ekkor már a közönség állva tapsolt szűnni nem akaró intenzitással. Brahms Magyar táncok, majd a Monti csárdás adott eddig alig tapasztalt sikerélményt. Úgy tűnt, ez nem fokozható. Pedig igen. Hiszen a művész nemcsak produkálta, de élte is a sorjázó számokat. Külön élményt jelentett a hegedűművész közreműködésével született pacsirtaszóló. Úgy éreztük, megjelent Paganini szelleme, hiszen Mága Zoltán szerzői önkifejezésének is fültanúi vagyunk. Állva tapsoltunk szűnni nem akaró módon. Újabb számokat hallottunk szinte önfeledten Ezután Mága Zoltán megemlékezett azokról, akik tevékenységét segítették, és művészetének egy-egy darabját adta át nekik. Emelkedett pillanatok voltak ezek is, hiszen övéire emlékezett Kiki meghatottan vette át az emléktárgyat. Természetesen nem maradhatott el a művész és társai elismerése sem. Méltó lezárása volt az emlékezetes hangverseny a két órakor kezdődő avatásnak, a jeles városi ünnepségnek.

3 2013. május 23. Interjú 3. oldal Horgosi Zsolt változásokról, fejlesztésekről, nyárról A város a legszebb arcát mutassa vendégeinek! Nagy változásokon ment át Jászberény legnagyobb önkormányzati cége, a JVV Zrt. az utóbbi években. Januártól kivált a vízágazat, a kommunális feladatok körüli változások pedig akár szervezeti kihívást is jelenthetnek idén. Ezekről a kérdésekről kértünk interjút a vezérigazgatótól, természetesen aktuális vonzatokkal egészen a rezsicsökkentésig. Halász Lajos Hogyan élték meg a cég dolgozói a víz és szennyvízágazat kiválását? A társaság legnagyobb részlege volt az ágazat hatszázmilliós bevétellel, több mint egymilliárdos vagyonnal. Mi tagadás, sajnáltuk nagyon, hiszen több évtizedes közös múlt van mögöttünk, de elfogadtuk, hogy a város érdeke is egy nagy állami tulajdonú cég közreműködése, ha az erőforrások jobb összehangolásával, az eddigi minőség megőrzésével hosszú távon olcsóbbá teheti a szolgáltatást. A városnak tehát ez remélhetőleg sikertörténet lehet. Milyen a JVV Zrt szempontjából a szaldó? A szolgáltatás átadása korrekt módon megtörtént, a lakosság fennakadást nem észlelhetett. Legalább ennyire sikernek érzem, hogy a szolgáltatóváltás miatt nem kényszerültünk elbocsátásokra. Munkatársaink egy részét átvette az új szolgáltató a TRV, néhányan nyugdíjba vonultak, s volt, akinek új feladatot kerestünk és találtunk cégen belül. Ez tehát kipipálva, de a hulladéktörvény is megváltozott. Lehet, hogy ez az év sem marad átszervezés nélkül a társaságnál? Életbe lépett a hulladéktörvény, és ez új feladatokat és terheket ró a városra és a JVV Zrt.-re is. Önkormányzati alapfeladat a közteherviselés elvén alapuló közszolgáltatás. A közszolgáltatási díj, aminek része a hulladékgyűjtés,- szállítás, -lerakás és az ártalmatlanítás díja, csökken, így csökken az e tevékenység révén képződött bevétel, ami a fő forrása az új törvény előírásainak való megfeleléshez szükséges fejlesztéseknek januárjáig eldől, hogy a városban ki láthatja el a közszolgáltatói tevékenységet. Mi azon dolgozunk, hogy megfeleljünk az új törvényi előírásoknak, tehát továbbra is a város tulajdonában lévő közszolgáltató láthassa Jászkarajenő a díszvendég el ezt a feladatot. A Jászberényen kívüli települések közül két településen még közszolgáltatók vagyunk, további öt településen a Regio-Kom Kft. alvállalkozójaként működünk. Van annak jelentősége, hogy saját cég végzi ezt a feladatot, vagy idegen? A helyi szolgáltató legnagyobb előnye azon túl például, hogy városlakókat foglalkoztat, hogy sok esetben megértőbben kezeli az előírásokat. Elkötelezett a város tisztasága iránt, tudja, hogy a kirakott, de az általa el nem szállított szemét valahol illegálisan megjelenhet a város bel- vagy külterületein. Persze olyan felvetésekkel nem tudunk mit kezdeni, hogy miért nem viszünk el rendszeresen két kukát attól, akinek éppen van, bár csak egyért fizet. Azt sem mi döntjük el, hogy kinek hány kiló szemét van a kukájában, ezeket a kérdéseket rendeletek szabályozzák egészen pontosan az edényzet méretétől az ürítés gyakoriságáig bezárólag. A jogszabályi változások a parlament tudomásunk szerint éppen e héten is módosította a hulladéktörvényt a díjcsökkentés mellett sok olyan területen is módosulást eredményeznek, amelyek alapvetően befolyásolják a közszolgáltatási és szolgáltatási tevékenységet. A hetekben zajlott le a lomtalanítás. Milyen volt a visszhangja? Az elmúlt hetekben a házhoz menő lomtalanítás zajlott le, sikeresen. A meglepő az volt, hogy sok esetben mire a járműveink odaértek, a lomok javarésze eltűnt, valakik még hasznosíthatónak tartották egy részüket. A szolgáltatás javításaként élték meg az emberek az akciónkat. Mi egyébként is azon törjük a fejünket, hogy ebbe az irányba mozduljunk. Az önkormányzat vezetésével tárgyalunk több dologról, így komposztáló- illetve egy új hulladéktömörítő telep létesítéséről, a képződő zöldhulladékok hasznosításának lehetőségeiről. Mindkettő nagyon fontos, de egyenként millió forintba kerülnek. Nem mehetünk el szó nélkül a rezsicsökkentési tervek mellett. Mit jelent ez konkrétan Jászberényben a kommunális hulladék szállítása esetében? A törvény egyértelműen rendelkezik, ez év júliusától csökkenteni kell az alkalmazott közszolgáltatási díjat. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a es díjakat lehet 4,2 százalékkal növelni, és ez az ár december 31-ig érvényes lesz. Idén ismét Jászberény rendezi a jász világtalálkozót. A városüzemeltetésben ez plusz feladatot jelent? Az új zöldrendelet jelentősen megnövelte a JVV Zrt feladatait, és mi igyekszünk az eddigieknél is jobb színvonalon megfelelni az elvárásoknak. Ennek érdekében belső átcsoportosításokat hajtottunk végre, és új technikai eszközöket szerzünk be, köztük nagyteljesítményű Legalább ennyire sikernek érzem, hogy a szolgáltatóváltás miatt nem kényszerültünk elbocsátásokra. önjáró fűkaszát. A jász világtalálkozó és a csángó fesztivál kiemelt cél társaságunk számára. Szeretnénk, hogy a város a legszebb arcát mutassa vendégeinek, aztán ezt a szintet akarjuk a továbbiakban fenntartani a mindennapokban. Ebben sokat segít a közmunkaprogram, a javuló teljesítményű közmunkások. Ez az év speciális volt abban a tekintetben, hogy egészen húsvétig a hóeltakarítással voltunk elfoglalva, míg más években ekkor már a zöldterületek ápolása volt soron. Aztán robbanásszerűen megérkezett szinte a tavaszt átugorva a nyár. Ezzel a tempóval nehéz lépést tartani, de mindent megteszünk ennek érdekében. Kiemelt feladatunk a veszélyes közterületi fák gallyazása, esetenként eltávolítása, amit a rendezvények kezdetéig sikerrel teljesítettünk. Ha a nyarat említette: mi újság az állatkertben és a strandokon, amelyek ugyancsak a vállalathoz tartoznak? Az állatkert a város egyik fő turisztikai attrakciója, kiemelt figyelmet kap tőlünk és a város vezetőitől egyaránt. Az önkormányzat az üzemeltetésre és a fejlesztésre is a korábbiaknál több forrást biztosított ebben az évben. Ennek köszönhető, hogy új leopárdházat építünk, amelyben remélhetőleg a perzsa leopárdok még jobban érzik magukat és talán az állománygyarapításhoz is hozzálátnak, de lehetőség nyílik fejleszteni a látogatók kényelmét szolgáló infrastruktúrát is. A strandok és a fürdő fejlesztését is tervezzük. Gondolok itt például a fiziko- és mágnesterápiás kezelések bevezetésére, mofetta (széndioxid-kamra) telepítésére vagy a kinti fedett uszoda öltözőjének és vizesblokkjának felújítására, melyekhez az önkormányzat is segítséget nyújt. Távlatosan valamelyik strand-medence befedése, illetve a fürdő épületének külső felújítása lehetne a következő lépés. Tulajdonképpen a legaktuálisabb változásról nem esett még szó, ami a sportlétesítményeket érinti. Ezekben a napokban, május elsejétől a városi stadiont, a műfüves pályát és az öltözőket a felnőtt futball klub üzemelteti. A sportszerető közönség számára a jövőben ezek használata a sportegyesülettel való egyeztetés alapján lesz lehetséges. Természetesen a velünk érvényes szerződéses kapcsolatban állók szerzett jogaikat változatlan formában és tartalommal érvényesíthetik. A JVV Zrt a többi sportlétesítményt tovább üzemelteti, de az említettektől sem szakad el, mert az új üzemeltető a területek gondozásában jelentős szerepet szán nekünk. Utolsó kérdés: Nem fárasztó ez a zaklatott, állandóan változó működés a cég dolgozóinak, vezetőinek? Sok esetben látom munkatársaimon a fáradtságot, de az elkötelezettséget is a folyamatosan változó feladatok megoldására. Közhely, hogy az egész világ is változik körülöttünk, és ehhez alkalmazkodni kell. Van ebben valami inspiráló is, ugyanis a változások folyamatosan napirenden tartják a szervezet fejlesztésével kapcsolatos gondolkodást. Ez pedig csak jó lehet a JVV Zrt és a városlakók számára egyaránt. Történelmi játszóház a Jász Múzeumban Az idei XIX. Jászok Világtalálkozóján első alkalommal fogadnak díszvendéget és biztosítanak bemutatkozási lehetőséget az elszármazott jász települések számára a szervezők. Elsőként Jászkarajenőre esett a választás, amit nagy örömmel fogadtak a településen. Az idei világtalálkozón újdonság, hogy az elszármazott jász települések közül egy a rendezvény díszvendégeként mutatkozik be. A szervezők hagyományteremtő szándéka szerint ezentúl minden évben olyan település részesül ebben a kitüntető címben, amelynek alapítói Jászok voltak, és mai napig őrzik jász identitásukat. Jászberény képviseletében Bohárné Bathó Rozália önkormányzati képviselő nyújtotta át a díszes felkérő levelet Palya István Kálmánnak, Jászkarajenő polgármesterének. Az eseményre április 25-én, az V. Jász Hagyományőrző Napon került sor, a városunktól mintegy hatvan kilométerre fekvő Jászkarajenőn. A világtalálkozó második napján, június 22-én Jászkarajenő kulturális programmal lép fel, de a Jász Piacon és egy külön pavilonban is megjelenik a település. A község jász gyökereinek felkutatásával 2006 óta foglalkoznak intenzíven, Palya István polgármester kezdeményezésére, aki maga is Jászalsószentgyörgyről áttelepült családból származik. Múltjukról kevés emlékük van, ezért még inkább fontos számukra, hogy újraélesszék és életben tartsák hagyományaikat. A jász identitás keresése és megélése ma már több formában is tetten érhető. Ezek egyike a hagyományőrző nap, ahol idén hét jászsági település vett részt. A barátságos, rendezett, tágas utcák mellett Bohárné Bathó Rozália, a 9. válaszkörzet képviselője kiemelte a neogótikus stílusú római katolikus templom megkapó szépségét és a helyiek vendégszeretetét. Palya István polgármester lapunknak elmondta, hogy örömmel fogadták el a felkérést és igyekeznek megfelelni az ezzel járó felelősségnek. Ez azt jelenti, hogy megbecsülik az igyekezetünket. Nekem ez a legnagyobb elismerés. Fontosnak tartja, hogy újraélesszék és életben tartsák a jász hagyományokat. A Jász Múzeum és a Polgármesteri Hivatal udvara május 17-én, pénteken délelőtt megtelt gyerek zsivajjal, a helyi és környező települések általános iskoláiból mintegy hétszázan vettek részt a Múltidéző Történelmi Játszóházban. gergely A XIV. Múltidéző Történelmi Játszóház ezúttal az es forradalom és szabadságharc idejébe kalauzolta a gyerekeket. A dramatikus foglalkozások között idén is volt toborzás és csata, ahol természetesen az alkalmi kiskatonák győzedelmeskedtek. Több mint hétszáz gyermek vett részt a Jász Múzeum rendezvényén a helyi és környező települések általános iskoláiból, ahol életre szóló élményekkel gazdagodhattak. A csepergő eső sem riasztotta el őket a közös móka örömétől. A népi játszótéren mindenki megtalálhatta a kedvére valót: volt tandemsík, gólyaláb, célbadobós, ügyességi játékok, és hordóparipa is. Apró kezek sürögtek a kézműves műhelyben, ahol készült a tészta, a mézeskalács figura, a huszársipka, a kokárda és a gyöngyékszer. A gyerekek betekintést nyerhettek a kovácsműhelyben folyó munka rejtelmeibe, de kipróbálhatták az agyagedények készítését, a kukoricamorzsolást is. A délelőtt folyamán Bolla János jászkapitány előadásában korabeli dalokkal ismerkedhetett meg az ifjúság a tárogató kíséretében.

4 4. oldal Fórum május 23. Jobbik fórum A jobboldali eszmékkel szimpatizáló városlakókat várta lakossági fórumra péntek délután 17 órakor a Déryné Rendezvényház kistermébe Budai Lóránt jobbikos önkormányzati képviselő, a Jobbik Magyarországért Mozgalom helyi elnöke. Kárpáti Márta A kisterem széksorai megteltek érdeklődőkkel, bár a jászberényi pártvezető jelezte, hogy a városi médiában nem jelent meg a fórumra invitáló meghívó. (Megjelent: Jászkürt Újság 19. szám, május 9., 4. oldal. a szerk.) A testületi ülések közvetítésének megszüntetése okán kötelességemnek érzem, tájékoztatni a lakosságot arról, mi történik az önkormányzat háza táján ben, a választásokkor ígértük, ami a városban történik, bevisszük az önkormányzatba, ami ott, azt kihozzuk a városlakók elé fogalmazta meg elöljáróban beszámolója apropóját Budai Lóránt. A továbbiakban a közbiztonság, a közérdek és a közpénz témája köré csoportosította a fórum mondandóját a képviselő. Húsz pontban öszszeállított beszédében a februári utolsó lakossági fórum óta eltelt történéseket összegezte, kommentálta. Többek között hangot adott abbéli sérelmének, hogy a jobbik javaslatára a városháza falára kitűzött székely zászló csak egy héten át díszíthette az épületet. Egyet nem értését fejezte ki a korlátozott számú eb tartását szabályozó rendelettel kapcsolatban. Helytelennek tartja a meglátása szerint ronda és drága trianoni emlékmű elhelyezését, valamint véleménye szerint aggályos a Faiskola utcában történő koplex telekprogram kivitelezése. A Jobbik jogtalannak ítéli a jászberényi emberkereskedő vállalkozók támogatását is. Tájékoztatta a hallgatóságot, hogy a márciusi testületi ülésen, mint önkormányzati képviselő, nem fogadta el a közbiztonságról szóló beszámolót. A rendőrség a bűnözők üldözése helyett pénzbehajtást folytat fogalmazott Budai Lóránt. A továbbiakban a képviselő beszámolt a legutóbbi önkormányzati ülésen számára elfogadhatatlan helyekre kerülő, 75 millió forint szétosztásáról. Budai Lóránt nem ért egyet a Jászság Népi Együttesnek, a kosárlabdásoknak, a focistáknak, a Nagyboldog iskolának, az Új Színházért Alapítványnak, a Termálfürdőnek, a Lehel Strand és Uszodának, és a véleménye szerint egyoldalú és sikertelen Jászkürt Újságnak szánt pénzek elosztásával. A fórum következő részében a pártelnök beszámolt a Munkás utca bontásával kapcsolatos jogszerűtlen észrevételeiről, melyeknek a Megyei Főügyészség szerinte helyt adott. A képviselőt, beszámolóját követően, Székely Mihály Tamás, a Jobbik Magyarországért Mozgalom jászberényi tagjának bemutatkozása követte, aki a párt kül- és belpolitikájának álláspontját ismertette. Túróczi György, a Jobbik helyi alelnöke a párt stratégiai felépítését, munkamódszerének mikéntjét tárta a közönség elé. Eredmények, rezsi, dohánytrafik vagy maffiapolitika? Lehull a lepel... Tisztelt Lakosok! Nem szívesen teszem, hogy bulvár hírek és portálok szintjére hívom Önöket, de úgy gondolom, van egy pont, amikor ki kell mondani a szavakat, mert a gondolatokra nem emlékszik senki. Mikor a vállalkozói szférából a közéletre adtam a fejem, egy barátom azt mondta, az lesz majd neked a legnehezebb, ha a lelkiismereteddel szemben kell döntened...mennyire igaz! A lelkem szerint sokkal többet szeretnék segíteni, tenni az emberekért, mint amennyit a lehetőségeink megengednek! Mindezen túl ez a kormány nem hozott olyan döntést, ami nem vállalható, ami nem az emberekről, hanem a pénzről szól. A szocialisták elvették a 13. havi fizetést, a 13. havi nyugdíjat, kórházi napidíjat fizettettek a haldoklókkal is, receptfelírási díjat a betegekkel Felvettek 1400 milliárd forint IMF hitelt, amit Önökkel együtt mostanra nekünk kellett visszafizetnünk. Ennek a kormánynak az ideje alatt nincsenek Zuschlag-, Hagyó-, Tocsikügyek... Mindezzel szemben, ebben az évben, Európában egyedülálló módon 5,2 %-kal emelkedett a nyugdíj és 619 ezer munkavállaló járt jobban a folyamatosan emelkedő minimálbér hatására. Újra három évig jár a GYES, a családi adózással 900 ezer szülő számára 160 milliárd forint adókedvezményt érvényesít a kormány. 40 év munkaviszony után nyugdíjba mehetnek a nők, 300 milliárd forinttal támogatja a kormány a munkavállalókat, 685 milliárd forint adósságot átvállalt a kormány az önkormányzatoktól... És az egyik legfontosabb dolog, hogy magyar kézben tartjuk a magyar földet... Ezek a döntések a hazai és a külföldi nagy tőkének az érdekeit súlyosan sértik és ez ellen harcol az MSZP, a balliberális média... A kormány elsődleges célja, hogy minél kevesebb helyen legyen elérhető és reklámozható a cigaretta, ezzel is viszszaszorítva a mindenki számára súlyos egészségkárosodást okozó dohányzást. Ez volt a célja akkor is kormánynak, amikor minden zárt térből kitiltotta dohányzást, most pedig tizenötezerről ötezerre csökkentette a dohányforgalmazási lehetőségeket Ebben az ötezerre csökkentett dohányárusítási lehetőségben annyi a jobboldali érintettség, mint az időközi választásokon a jobboldali szavazat Például Jászapátiban hét fő pályázóból két fő volt fideszes. A szocialisták mindig is párt alapon üldözték az embereket, és most is ezt várják a kormánytól... Churchill azt mondta: A hazugság a földet körbe járja, amíg az igazság a csizmáját felhúzza... Ezt lovagolják meg a szocialisták, és próbálják elterelni a figyelmet az évtizedek legnagyobb botrányáról, mikor egy kormányzó párt a titkos szolgálatot felhasználva, az alvilág vezéreit pénzelve próbálja a hatalmat megmenteni évben gumilövedékkel lövettek a magyar emberekre, majd felbérelték az alvilági bűnözőket, és megrendelték az ellenfeleket lejárató híreket és persze mindezt az Önök pénzéből Nem volt ez másként a mi választókerületünkben sem! Szekeres Imre honvédelmi miniszter mellett kampányoló ek és sms üzentek mintegy 15 ezer lakásba jutottak el egy orosz szerverről... (forrás: belfold/orosz_szerverezok.html) Majd Szekeres Imre megrendelte az elmúlt 2 évtized legbotrányosabb lejárató filmjeit az Egyenlítő TV stábjánál, szintén elküldve ezt ezer címre... Felvetődik a kérdés, mindezt kinek a pénzén? Honnan tudta az címeket és telefonszámokat az sms-ek küldéséhez?... Működött a hálózatuk és működik ma is, amikor Szekeres Imre a saját facebook oldalán és a JászBlog-on keresztül, csak és kizárólag gyűlöletet tud szítani a kormány és más politikai nézetet vallókkal szemben... Mi, akik itt élünk, akik itt dolgozunk, és akik a jövő évi választás után is együtt, egy úton fogunk járni, ne engedjük, hogy a közös építkezéseinket, a közös eredményeinket szétforgácsolja a rosszindulat, a gyűlölködés, a savanyú szőlő íze. Megértésükben bízva, maradok tisztelettel: Pócs János országgyűlési képviselő Módosult a KRESZ május 1-jei hatállyal módosult a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet, azaz a KRESZ. A változással alapvetően a közlekedő gyermekek kapnak nagyobb védelmet. Változtak a gyermekszállítással kapcsolatos előírások, de egyéb szabályok is módosultak. Az egyik legfontosabb változás, hogy május 1-jétől párhuzamos közlekedésre nem alkalmas úton tilos elhaladni a gyermekszállító autóbuszok mellett az utasok be- és kiszállásának ideje alatt. Amennyiben a gyermekszállítást végző autóbusz az úttesten áll, s mindkét oldali irányjelzőit használja, az autóbuszt a gyermekek be- és kiszállásának ideje alatt kikerülni sem szabad. A szabályozás újdonsága abban áll, hogy az előzőekben ismertetett esetekben korábban az autóbuszok mellett fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel lehetett elhaladni. Május 1-jétől viszont egyértelmű tilalom vonatkozik a gyermekszállítást végző autóbuszok melletti elhaladásra és kikerülésére. A KRESZ-módosítás további újdonsága, hogy a Gyermekszállítás (KRESZ 160/a ábra) táblával kapcsolatban meghatározásra került, hogy az legalább 40x40 cm méretű, fényt kibocsátó vagy megvilágított tábla legyen, amelyet az autóbusz elején és végén kell elhelyezni. A jövőben a Gyermekek (KRESZ 84. ábra) táblával jelölt szakaszokon a tábla alatt kiegészítő táblán feltüntetett távolságon belül legfeljebb 30 km/órás sebességgel közlekedhetnek a gépkocsik. A közútkezelők a jelzőtáblát alapvetően azokon a helyszíneken helyezik ki, ahol a gyermekek úttestre lépésével fokozottan számolni kell (pl. közoktatási intézmények, óvodák, iskolák környékén). Az iskolabuszok és a gyermeket szállító autóbuszok a jövőben megállhatnak a menetrend szerinti járatok (autóbuszok, trolibuszok) számára kijelölt autóbuszöblökben is. A megállóhelyről való elindulásukat az autósoknak lassítással, szükség esetén megállással kell segíteniük. Az iskolabuszok és gyermekeket szállító autóbuszok vezetői ugyanakkor csak abban az esetben indulhatnak el a járművel, ha meggyőződtek annak veszélytelenségéről május 1-jétől az iskolabuszszal csak abban az esetben lehet részt venni a közúti forgalommal, ha a jármű a Gyermekszállítás tábla mellett Gyermekszállítás felirattal is ellátták. (A korábbi szabályozás szerint az iskolabuszokra csak a táblát kellett felszerelni, a feliratot nem). A KRESZ módosítása az 1. sz. függelék II. fejezetében bevezeti a gyermekszállító autóbusz fogalmát, amely nem azonos az iskolabusszal. Amíg az iskolabusz a közoktatási intézmény munkarendjéhez igazodva közlekedik, addig a gyermekszállító autóbusz az iskolabuszon kívül minden olyan nem menetrend szerint közlekedő jármű lehet, amelyen gyermekek és felnőtt kísérőik utaznak, és amelyet előírásszerű Gyermekszállítás tábla és Gyermekszállítás felirat jelöl. A gyermekek védelmére irányuló rendelkezéseken túl egyéb KRESZelőírások is megváltoztak. Fontos most megéri KiVáGni ÖreG Autóját... Használtautó-beszámítási kuponnal most Ft-tal kevesebbért vehet új Peugeot-t! kiemelni, hogy ezentúl lakó- és pihenő övezetbe a mozgáskorlátozott személy által vezetett vagy az őt szállító jármű és annak vezetője is behajthat. Személytaxik az autóbuszöbölben, valamint az autóbusz forgalmi sávban kizárólag az utasok ki- és beszállásának idejére állhatnak meg. Kérjük a lakosokat, hogy a balesetek elkerülése végett a KRESZ módosításokat teljes mértékben figyelembe véve, mindig a közlekedési szabályok betartásával közlekedjenek! Fazekas-Füzesi Nóra rendőrfőhadnagy. Jászberényi Rendőrkapitányság Új PeuGeOt 308, 3008, 5008 használtautó-beszámítási kuponnal mindhárom modell Ft árengedménnyel elvihető* +2 év GArAnCiA,** +1 év CASCO peugeot.hu használtautóbeszámítási kupon Ft árengedmény új Peugeot 308, 3008, 5008 vásárlásához modell: Peugeot 308 Peugeot 3008 Peugeot 5008 Vágjon bele, és szerezze meg az Ft kedvezményt! Vágja ki innen, vagy töltse le a oldalról használtautó-beszámítási kuponunkat, és használt autójával együtt hozza be márkakereskedésünkbe, ahol új Peugeot 308, 3008 vagy 5008 modell vásárlásakor Ft kedvezményre válthatja őket. Az új modellekhez most +2 év garanciát és +1 év cascót is adunk ajándékba. Várjuk márkakereskedésünkben! név: cím: telefon: * Az ajánlat a március 1-től megkötött ügyfélszerződésekre érvényes, visszavonásig, használt autó beszámítása és új Peugeot 308, 3008 vagy 5008 vásárlása esetén (a kedvezmény teszt- és használt autóra nem vonatkozik). Készpénzes vásárlás esetén a kedvezmény mértéke Ft mindhárom modellre vonatkozóan. Peugeot 308, 3008 és 5008 esetén az Ft kedvezmény Peugeot exxtra finanszírozás választása esetén érvényes. A Peugeot fenntartja magának a jogot, hogy a kereskedelmi akció feltételeit megváltoztassa. A Peugeot exxtra finanszírozás a Peugeot Finanszírozás forint alapú, változó kamatozású zártvégű pénzügyi lízing ajánlata, amely minimum 30 % kezdőrészlettől, hónapos futamidővel érhető el, és kiemelt utolsó törlesztő részletet tartalmazhat, minimális finanszírozott összeg: Ft. Ön 1 év ingyen Peugeot Casco+ cascóban és +2 év ingyen kiterjesztett garanciában részesül, kizárólag Peugeot exxtra finanszírozás igénybevétele esetén. A Peugeot exxtra finanszírozási szerződés megkötésének (és a +2 év ingyen kiterjesztett garancia elérésének) nem feltétele a casco szerződés megkötése. Az egyéves ingyenes időtartam elteltével a casco biztosítás díja, megfizetése Önt terheli. Az egyéves ingyenes időtartam elteltével a casco biztosítás havi díja Ft-tól. (Peugeot 5008 esetén Ft.) **A +2 év ingyen kiterjesztett garancia alapján a 2 éves szerződéses garanciát követően, a szerződéses garanciával azonos feltételekkel részesül garanciában, az autó garanciájának kezdetétől számított 4 évig vagy km-ig (amelyik határértéket előbb eléri az autó). A szerződéses és a kiterjesztett garancia szolgáltatásai kizárólag akkor vehetők igénybe, ha a Szervizkönyvben és a Kiterjesztett Garancia Szerződésben foglalt feltételek és körülmények egyidejűleg teljesülnek. A tájékoztatás nem teljes körű, a részletekért forduljon a Peugeot-márkakereskedések valamelyikéhez! A kép illusztráció. PEUGEOT OROSZLÁN, 1234 Oroszlán, Autó utca 7., tel.: , JÁSZBERÉNY Nagykátai út 20/a. Tel.: 57/

5 2013. május 23. Egészség 5. oldal A Jász Múzeumot a szeretet ereje tartja fenn A Jászkürt Újság digitális változatát már szerda esténként olvashatja az Interneten! (Folytatás az első oldalról.) Ebben a szerencsés pillanatban hívott többedszer Tóth János, akkori múzeumigazgató múzeumi népművelőnek. A sima átvezetésben azért voltak érdekes pillanatok. Például a debreceni egyetemen felvételikor megkérdezték, hogy majd miből szeretném írni a szakdolgozatomat. Természetesnek vettem, hogy a Jászság táncéletéről a XVIII. századtól kezdődően. Ehhez viszont nem volt szaktanár a tanszéken, így hamar átirányítottak a tárgyi néprajz területére. Így lett a szakdolgozatom, majd a kisdoktorim tárgya a Jászsági népi méhészkedés története, sőt kötet és bővített változatban kiadott kötet is. Ehhez a területhez később, sőt a mai napig sem lettem hűtlen: bár közben írtam kötetet a jászsági viseletekről, jövőre jelenik meg a Jászsági szőlőtermesztés monográfiája. Mentora nyugdíjazása után megbízott igazgató, majd egy évre rá ben pályázaton nyertes igazgató lett, a legutóbbi időkig a megyei múzeumi szervezethez tartozva. Milyen volt az az élet? Roppant szerény, mondhatni szegényes. Gyakorlatilag a fizetéseken túl havi 35 ezer forint jutott minden egyébre, vagyis semmi. Hamar megértettem, hogy az elődöm miért nem tudott arra a kérdésre válaszolni, hogy mennyibe is kerül a múzeum. Ugyanis soha nem bontották le a költségeket, hogy mi is láthassuk. Legtöbb helyen a megyei múzeumi részleg idegen test maradt a városban, ahol működött, talán éppen ezért is. Voltak szebb idők is, amikor 14-en dolgozhattunk, és volt is feladatunk hozzá, de aztán hatan maradhattunk, négy szakalkalmazott és két teremőr. Mi úgy gondoltuk, hogy ilyen körülmények között sem zárjuk be a múzeumot előbb vasárnap, majd szombaton, és ki tudja hol lett volna a sor. A múzeum köré szerveződött a Városvédő Egyesület, társadalmi bázisa lett a tevékenységünknek. Önkénteseket kerestünk és találtunk, így a segítségükkel továbbra is nyitva maradhattunk. Egy idő után többen már tárlatot is vezethettek, és a nyilvántartásban is segítettek. Most a történelmi játszóház idején több mint harminc önkéntesünk működött közre. Ezért szoktam mondani, hogy a Jász Múzeumot a szeretet ereje tartja fenn. Említett a múlt heti történelmi játszóházat. Erre láthatólag büszke. Ez már a tizennegyedik alkalom volt, hogy a fiatalokat tömegesen be tudtuk vonzani a múzeum és a városháza közös udvarára. Hétszáz gyerek volt itt, alig fértünk el. Úgy gondolom, hogy semmivel nem pótolható alkalmak ezek a történelem játékos megtanulására. Hasonló a múzeumok éjszakája is, amikor az idősebb korosztályt célozzuk meg. A lényeg a nyitott múzeum, az, hogy el tudjuk helyezni a múlt értékeit a jelenkorban. Ez a XXI. századi múzeum lényege és küldetése. Persze a nyitottság mást is jelent. Együtt kell élnünk a látogatóinkkal, otthonosan kell, hogy érezzék magukat. Emiatt alakítottuk át ilyenre az előterünket. Sokat számít a környezet és a fogadtatás. Az is, hogy emberi léptékű a múzeumunk, amit be tud fogadni egyszerre a látogató. De a távozás is figyelmes kell legyen: tudjunk ajánlani helyet, éttermet, ha jászsági ételekre kívánkoznak a vendégek. A városban élők pedig immár tudják, hogy jelentős szakkönyvtárunk van, amely segíthet például családfakutatásban. Hétköznapokon egész nap kutatószolgálat is rendelkezésére áll az érdeklődőknek. A város visszavette a múzeumát, és értékelte az Ön eddigi tevékenységét is ötéves kinevezésével. Láthatóan boldog ember. Sosem vágyott máshova? Hívtak nemegyszer megyei és országos múzeumokba is. Én azonban a Jász Múzeumnak szeretek az igazgatója lenni. Kis múzeumnak is lehetnek nagy tervei, itt is lehet nagy dolgokat csinálni. Kiváló csapat jött össze nálunk, az önkéntesekkel együtt pedig valóban csodát tudunk művelni. Megerősítettük a korábban tucatnyi kötetet számoló Jászsági füzetek sorozatot, most jelenik meg az 50. jubileumi kötet. Ugyancsak felelevenítettük a háború előtt Komáromy József által három kötettel jelentkező Jászsági könyvtár sorozatot 2011-től. A harmadik a Jászság néprajza, amelyben több kötetet már ismételten megjelentettünk az érdeklődés fellángolása miatt. Minden esetben alkalmazzuk az előfizetői rendszerünket, amit több városban tanulmányoznak és szeretnének átvenni. Végül is csak erős lokálpatrióták kellenek hozzá a szakmai bázison és a szerzőkön túl. Mi lesz a Redemptio sorsa? A Jász Múzeumért Alapítvány egyik első nagy sikere ez a kiadvány. Huszadik évfolyamában jár, kéthavonta színesben, huszonnégy oldalon jelenik meg minőségi papíron. Ma már tudományos dolgozatok hivatkozásaképpen is elfogadják a közleményeit. Sajnos idén először nem kaptunk pályázati támogatást. Még nem tudom mi módon, de nem hagyom, nem hagyhatjuk, hogy ez a közös kincsünk elvesszen. Nagyon büszke vagyok erre a folyóiratra, a szerzőire, a kivívott tekintélyére. Teljesen költőinek tetszik a kérdés az eddigiek alapján, hogy hite szerint van-e a múzeumoknak jövője. A múzeumok létjogosultsága soha nem fog megkérdőjeleződni. Például egy rokka mindig is érdekes lesz önmagáért, de Csipkerózsika miatt is. A levéltárak kincseket rejtenek, feldolgozásuk több emberöltőt vesz igénybe, miközben változik a világ is. Régen a néprajz a népi életet kutatta, ma már inkább kultúraantropológiáról beszélünk, amely viszont beölelte a XX. századot, sőt a jelenkori állapotokat is. A régmúlt nem változott ilyen gyorsan, ezért a mát hamarabb el kell kezdeni kutatni, ha nem szeretnénk lekésni tárgyakról, korszakokról. A férjem gsm telefonját épp a napokban vittem be a múzeumba. Mára már az is régmúlt, csak a múzeum őrizheti meg. A lakosságnak is főznek a kórház konyháján (Folytatás az első oldalról.) Mennyien vesznek részt az étkeztetésben az étrend összeállításától az étel elkészítéséig? Az étlapot dietetikai szakemberek állítják össze hat héttel előre. Számítógépes rendszer alapján dolgozunk, az adatok így jutnak el hozzánk. A betegmozgás miatt pontos adagszámot csak az adott nap zárásakor látunk. A konyhában tizenöten dolgozunk, három szakképzett szakáccsal, raktárossal és konyhalányokkal. Igaz, hogy a dietetikusok az ápolási vonalhoz tartoznak, de a munkájuk ide köti őket, itt van az irodájuk. Naponta hányféle menüt készítenek a beérkezett alapanyagokból? Körülbelül tizenötféle diétás menüt főzünk, valamint az alkalmazottak részére kétféle választékkal készülünk naponta. A palettánkon összesen 39 diéta létezik. Hogy ezek közül melyiket készítjük el, az aktuális betegállomány határozza meg. Leggyakoribb a cukorbetegeknek, liszt- és tejérzékenyeknek, epe- és vesebetegeknek készült diétás étrend. Tíz évvel ezelőtt még alig-alig igényeltek glutén- és laktózmentes menüt, ma már sajnos ez egyre gyakoribb. Akiknek nincs belszervi problémájuk, könnyű vegyes A és B menüből választhatnak. Johannita adomány Május 14-én egy kamionnyi adomány érkezett a németországi Nürnbergből a jászberényi Szent Erzsébet Kórházba. A hat tonnányi rakomány kórházi textíliákból orvosi és ápolói, valamint műtős ruhákból, ágyneműkből állt össze, értéke közel hatmillió forint. A Jászberényi Szent Erzsébet Kórház korábbi igazgatója, dr. Bálint Péter aki most a gyermekosztály osztályvezető főorvosa a Johannita Segélyszolgálat Hódmezővásárhelyi Szervezetének alelnöke, már évek óta kapcsolatban áll a Johannita Segélyszolgálat Nürnbergi Segítőszolgálatának elnökével, Szüszner Lóránddal, aki édesapja örökébe lépett a szervezet élén. Amikor egy-egy szállítmány Németországban összeáll, akkor fogadó várost, intézményt keresnek hozzá Magyarországon. A nürnbergiektől már korábban is érkeztek adományok a jászberényi kórházba kórházi ágyak, orvosi segédeszközök, ruha, de Jászfényszaru is fogadott már egy karácsonyi csomagokat tartalmazó rakományt. A magyar egészségügy helyzetében minden segítség jól jön. Nagyon jó minőségű kórházi textíliákat kaptunk, melyekre nagy szükségünk van. A Németországból most érkezett adomány nem az első, s remélhetőleg nem is az utolsó mondta a kamion fogadásakor dr. Bálint Péter. Apróhirdetés Eladó összközműves lakótelek a Szatmári lakóparkban. Tel.: 06-30/ Eladó jászberényi gazdasági övezetben közművesített ipari ingatlan a 32. sz. közl. út közelében. Tel.: 06-30/ Ápolók Napja Május 14-én immár negyedik alkalommal ünnepelték az Ápolók Napját a jászberényi Szent Erzsébet Kórházban. Az ünnepségen részt vett Szabó Tamás, a város polgármestere, Felső- Jászság országgyűlési képviselője is. A kórház konyhájában kizárólag a betegek és kórházi dolgozók részére főznek? Az alkalmazottak számára biztosított A és B menü a lakosság számára is elérhető. Újdonság, hogy diétás étkeztetést is tudunk biztosítani külsősök részére, melyre a napokban kaptunk engedélyt. Részt veszünk a város életében, hiszen az önkormányzat és a polgármesteri hivatal által rendezett fogadásokra az ételt mi készítjük (például a képünkön látható Város Napjára a szerk.), de egyéb eseményeken is végzünk catering szolgáltatást. Úgy gondolom, hogy mindez előrelépés a kórház élelmezésében. (Fotó: Baráth Károly) A vendégétkeztetésről bővebb tájékoztatást Bánföldi Józsefné élelmezésvezető nyújt. Telefonszám: 57/ (164-es mellék) cím: Oklevél a támogatóknak A Jászság Egészségéért Alapítvány az elmúlt évek során számos alkalommal segítette a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház működését, elsősorban a gyógyítást szolgáló eszközök, berendezések beszerzésével. Az alapítvány kuratóriuma elmúlt heti ülésén döntött arról, hogy azokat a magánszemélyeket, cégeket, vállalkozásokat, amelyek segítik működésüket, az év végén oklevéllel jutalmazzák. A kuratórium arról is döntött, hogy az alábbi kategóriákba sorolja támogatóit: százezer forintig támogató, ötszázezer forintig kiemelt támogató, egymillió forintig Arany fokozatú támogató, három millió forintig Platina fokozatú támogató. Az okleveleket az év végén, decemberben a média nyilvánossága előtt adják át a támogatóknak. Az ünnepelteknek természetesen csak egy része vehetett részt a rendezvényen, hiszen az élet nem állt meg a kórházban, az egyes osztályokon folyamatos volt a betegellátás az ünnepség ideje alatt is. Az ápolókat dr. Csiki Zoltán főigazgató köszöntötte, aki beszéde végén megköszönte munkatársai eddigi tevékenységét, és jelezte, a menedzsment a jövőben is számít odaadó munkájukra. Szabó Tamás polgármesterként és országgyűlési képviselőként is hazajött a Szent Erzsébet Kórházba, ahol hosszú ideje orvosként is dolgozik, sőt korábban volt az intézmény igazgatója is. Ő a Parlament egészségügyi bizottságának üléséről érkezett és friss hírekkel szolgált hallgatóságának. Az ápolók munkája nélkülözhetetlen a gyógyításban. Kezdő orvosként nagyon sokat tanultam tőlük mondta Jászberény polgármestere, aki arról is szólt, hogy a kormány milyen erőfeszítéseket tesz, hogy az egészségügyben dolgozók helyzete javuljon. Az egészségügyi bizottság ülésén most is folytattuk a törvényelőkészítő munkánkat. A tavalyi béremelés második lépcsőjének előkészítéséről elmondhatom önöknek, hogy mintegy 95 ezer egészségügyi dolgozót érint az újabb béremelés, amely során az előzőnél tapasztalt anomáliákat is helyre tesszük. A béremelés visszamenőleges hatállyal, idén január 1-jétől lép érvénybe, tehát az első nyolc hónapra eső részt egy öszszegben, szeptemberben kapják majd meg. Tudom, hogy sokan ennél nagyobb ütemű előrelépésre számítanak, ám jelenleg ezekre a kis lépésekre van lehetőségünk. Ezzel pedig nem fejeződik be a bérrendezés, a kormány tovább dolgozik azon, hogy a különböző adókból befolyó összegekből az egészségügy is több támogatáshoz jusson mondta Szabó Tamás, aki azt is bejelentette, a hamarosan törvénybe foglalt béremelés 30 milliárdos kiadást jelent az állam számára. Az Ápolók Napi ünnepi köszöntőt Czigány Anikó ápolási igazgató mondta el, majd a Szent István Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 4. b osztályosainak műsorát tekinthették meg az ünnepeltek. A gyerekek felkészítői: Mészárosné Suba Judit és Rékasi Krisztina. A Palotásy János Zeneiskolából Erős Dénes érkezett két tanítványával, Kiss Ákossal és Németh Andrással, akik az általános iskolásokhoz hasonlóan nagy sikert arattak. A hagyományoknak megfelelően idén is átadták az Év Ápolója kitüntetést, melyet ezúttal Ördögné Klebniczky Tünde vehetett át. Az Ápolók Napi ünnepi műsor ezúttal is tombolasorsolással zárult, melyen a támogatók jóvoltából az ápolók nagy részének jutott kisebb-nagyobb ajándék.

6 6. oldal Szabadidő május 23. Szélpál József szegedi méhész 15 éve megáll Portelek határában, ahol állandó helye van. Innen megy tovább a Mátrába, Salgótarján környékére. Az akácvirág nagyon jó, de az időjárás nem kedvez. 140 család méhe van. Kocza Zoltán polgárőr parancsnok nap mint nap járja polgárőr társaival együtt Portelek határát. Nagy figyelmet szentelnek a tanyavilágra. Telefonon sok jelzést kapnak a lakosoktól. (Sárközi János felvételei) Pikáns téma pénteken este Az olvasási szokásokat elemezve, elmondható, hogy soha nem volt még ekkora igény az önsegítésre, mint napjainkban. Erőszakos, médiauralt, szociálisan bizonytalan világunkban egyre több felnőtt válik kedvetlenné, kimerültté, kiégetté, tartósan letargikussá. Buschman Éva Kívülről fújjuk, hogy a háromszög belső szögeinek össze 180 fok, megtanuljuk azt is, hogy melyek az egyszikű- és kétszikű növények, melyek a nyitva- és zárvatermőek. Azt azonban senki nem tanítja meg nekünk, hogyan szeressük úgy a párunkat, hogy kapcsolatunk év múlva is olyan legyen, mint a kezdetekkor. Hogyan beszélgessünk a másikkal, hogyan mondjuk el neki, ha bánt minket valami anélkül, hogy őt megbántanánk. És legfőképpen nem tanítja meg nekünk senki azt, hogyan szeressük egymást, holott a nemi érintkezés éppoly természetes velejárója életünknek, mint a táplálkozás vagy a légzés. Ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg Nagy Nikolett, a Jászkerület Nonprofit Kft. Városi Könyvtárának vezetője május 17-i rendezvényüket, amely az Olvass a lelki egészségedért! sorozat második előadása volt. Többször hírt adtunk már arról, hogy könyvtárunk pályázatot nyert, s az Olvass, Jászberény! című programmal kívánják népszerűsíteni az olvasást és a könyvtár használatát. Ennek keretében több rendezvényt szerveznek, vendégelőadók látogatnak el a jászberényi közönséghez. A bevezetőből leszűrhető, hogy teljes lelki egészségről nem beszélhetünk testünk-szellemünk harmóniája nélkül. Ezt erősítette meg múlt pénteki előadásában Hevesi Krisztina egészségfejlesztő szakpszichológus, egyetemi oktató. Az ELTE-PPK Személyiség- és Egészségpszichológiai Tanszéke, illetve az Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet munkatársa. Az általa tanított szexuálpszichológia a legnépszerűbb választható tantárgy. Igen pikáns dolgokról hallhattak a jelenlévők múlt pénteken, amit sok humorral fűszerezett előadónk: Az intimitás napjainkban: kőkori elménk és a kultúra harca párkapcsolataink színterén témakörben. Krisztina a következővel kezdte előadását: A reklámokból, videoklipekből árad az erotika, de mi a helyzet a másik oldallal, vagyis hogyan néz ki a felvilágosítás? tette fel a kérdést, amelyet kisvártatva meg is válaszolt: A másik oldal úgy néz ki, hogy egy jó húsban lévő, idős védőnő bemegy a fiatalokhoz az osztályba, és elkezd arról beszélni nekik, milyen betegségeket lehet szexuális úton elkapni, és szót ejt a nem kívánt terhességről is. Csak éppen arról nem világosítja fel az ifjúságot, hogy miért jó a nemi együttlét, és hogyan kell a másikkal jó kapcsolatban lenni. Hogyan okozzunk örömet a társunknak, amely összetartja a párkapcsolatot. A folytatásban arról hallhattunk, hogy ma a megfelelő felvilágosítás helyett az elsőszámú információforrása már a 9-11 éveseknek is az internet, ahol úgynevezett felnőtt filmekből kapnak képet ilyen-olyan formán a szexualitásról. Miért baj ez? Baj, hiszen adekvát felvilágosítás hiányában számukra ez az elsőszámú ismeretszerzési forma erről a témáról. A tapasztalatokból leszűrhető, hogy egyrészt mindenfelől az erotikát hirdetik, de mégsem törődnek a fiatalokkal. Nehezen beszélünk az intimitásról. Ősanyáinktól, ősapáinktól örököltük ezt a fajta szégyenlősséget ezzel a témával kapcsolatban. Vagyis: modern és jólfésült koponyáinkban kőkori elme lakozik. Krisztina a nonverbális kommunikáció világába is elkalauzolta közönségét. A szem a lélek tükre szokták mondani. Valóban igaz, hogy a másik ember tekintetéből sok mindent ki tudunk olvasni. Láthatjuk például azt, hogy az illető érdeklődik-e utánunk. A szájáról leolvasható az undor, a szeretet, a mosoly, a harag, az idegesség. Szóba került az örök probléma, vagyis amire mindenki vágyik, hogy örökké fiatal maradjon. Hogy miért? Nem akarunk megöregedni, mert semmi megbecsülést nem kapunk, sem pedig anyagi forrást. Ezért pánikszerűen törekszünk arra, hogy fiatalok maradjunk. Ez is kultúránk hozadéka. Mindenhonnan az árad, hogy csak a fiatalság a megengedett, és hogyan törekedjünk ennek az állapotnak a fenntartására. S végül egy jó tanács Krisztinától: Őrizzük meg a másik iránt a kíváncsiságunkat, törekedjünk vele változatos programokra, hiszen kell az új, közös élmény. Hiszen kedvesünk nem egy háztartási gép, amely ha elromlik, lecseréljük. Derűs szemmel nézve a világot, jobb lesz a párkapcsolatunk is. Nos, akkor erre törekedjünk! Testi, lelki, szellemi egészséget hozzá! Házilag az utolsó csavarig Nem titkolt célunk a könyvtár Ez történt Jászberényben sorozatának hétről hétre történő közlésével, hogy a városunkban évtizedekkel ezelőtt hírértéket kapott történetek utóéletét is felkutassuk. A május 9-i számunkban megjelent ötvenéves gokartsiker esetén az utóélet keresett meg minket, nevezetesen a cikkben említett Utasi mérnök lánya. Rajta keresztül vehettük fel a kapcsolatot az egykori bajnok kocsi konstruktőrével... Sándor Eliza Utasi Lajos 1962-ben, miután végzett a közlekedési karon, társadalmi ösztöndíjasként került a jászberényi AKÖV-höz (Autóközlekedési Vállalat). Még a hatvanas években, gyakorló mérnökként kezdett el a munkája mellett a gokarttal foglalkozni. A beszélgetésre egy vaskos kötettel érkezett szerkesztőségünkbe: a go-karttal (ekkor még így írták) foglalkozó cikkeket tartalmazó újságok gyűjteménye. Az 1954-től egészen a kilencvenes évekig összegyűjtött lapok nemegyszer a jászberényi csapat tagjait is említik. Köztük őt is, teljes névvel. Olvasva a cikkünk alapjául szolgáló írást, felidézte az abban említett gokartosokat. Az egykori csapat tagjai ma már mind nyugdíjasok (a legfiatalabb 2010-ben vonult nyugdíjba), de sajnos olyan is van, aki már elhunyt, köztük a cikkben is említett László Károly és Telek József. Megtudtuk azt is, hogy Kormos Kálmán és Kalla Péter csak az elején, rövid ideig vettek részt a sportban. Telek József AKÖV-ös szakoktatóként, Papp Lajos tanárként segítette a csapat munkáját. Újabb nevek is előkerültek, mint például Darázs László gépműhelyvezetőé, Kalla Józsefé, illetve a fiatalon elhunyt Babucs Károlyé, aki az esztergályos munkában segített be. A felsoroltak mellett aktív versenyzők voltak a Nyíri testvérek: József és Lajos, valamint Szarvas Béla, aki a versenyzés mellett Telek József után a kivitelezés vezetője is lett. A gokart 1961-ig ismeretlen volt hazánkban. Ekkor, egy Feri-hegyi repülőtéren rendezett autóversenyen, egy gokart bemutatón láthattak először ilyen járművet a magyarok, s ekkor sokan kedvet kaptak hozzá. Hosszú évekig hányódott a sportág a labdarúgás és más nagyobb támogatást élvező sportok mellett. A sportszövetségbe nem tartozott bele, az autóklub is csak helyt adott neki, pártfogásába vette, de nem tartozott fő tevékenységei közé, nem is mindig nézte jó szemmel. A gokartokat az utolsó csavarig házilag kellett elkészíteni, semmit nem lehetett beszerezni az üzletekben. Sokáig robogó- illetve targoncakerekeket használtak, később sokszori kérésre már kezdtek csak el gumiabroncsokat gyártani hozzá. A vállalatnál leeső anyagok felhasználása, illetve a hagyományos sportágakra kapott támogatásból kiszakított rész tette lehetővé, hogy egyáltalán el lehessen kezdeni a munkát. A szereléshez természetesen szükség volt egy műhelyre is, erre az AKÖV telephelye szolgált, mely 1990-ig a jelenlegi piactér helyén volt. Az ország különböző nagyvárosaiban rendeztek versenyeket, köztük Pécsett, Győrben, Sopronban, Debrecenben és Dunaújvárosban. A berényiek nemcsak a versenyzésből, de a szervezésből is kivették a részüket. Városunkban a pálya a Nagytemplom Kőhíd Táncsics Mihály utca között kirajzolható T alakú útvonalon haladt. A nemzetközi versenyekre kiutazó magyar gokart válogatottnak mindig tagja volt valaki a jászberényiek közül től a Volán Tröszt kapcsolata révén a kelet-berlini gokartosokkal kölcsönösen részt vettek egymás versenyein, bár a magyar csapatnak nem sok esélye volt a németek fejlettebb technológiája ellen. A hetvenes években aztán egyre csökkent a sportág támogatottsága, s ezzel egyidejűleg a lelkesedés is alábbhagyott. Ehhez hozzájárult, hogy akkortájt a gazdagabb egyesületek már gyári járművekkel jelentek meg a pályán, s ezekkel a berényi maszek gépek már nem tudták felvenni a versenyt. A közönség is megcsappant: míg korábban túljelentkezés volt a versenyekre induló buszra, ekkoriban már meg sem telt. A csapattagok is korosodtak, családot alapítottak, s az évtized végére nemcsak a versenyrendezést, de a versenyzést is abbahagyták. A rendszerváltás után nagy részük vállalkozó lett, illetve szakmájában tevékenykedett tovább. A legutolsó alkalom, amelyen Utasi Lajos nézőként részt vett az 1988-as kecskeméti világbajnoki futam. Azóta csak alig követi figyelemmel a sportágat. Kérdésemre, hogy van-e a családban olyan, aki örökölte volna a sportág iránti lelkesedését, csak ennyit mond: Áh, egy lányom van, és egy lányunokám... Azért technikai sportok iránti érdeklődése megmaradt: évente veszek háromnégy autómotort, hogy megnézzem, mi van benne. Ami a további életét illeti, 1968-ban forgalmi osztályvezetővé nevezték ki, 1980-ban a jászberényi üzemegység üzemigazgatójává, majd '91-ben a Jászkun Volánnal egy nemzetközi árufuvarozással foglalkozó céget alakított óta nyugdíjasként él családjával Jászberényben. A cikkben említett bajnok, Tóth László nemrégiben felkereste őt egy olyan tervvel, melyről Utasi mérnök azonban igyekezte lebeszélni. Gokart-oktatóközpontot szeretne létesíteni Tápiószentmárton térségében. Tóth László most hetvenöt éves Ki emlékszik az operahangversenyre? A Székely Mihály Zenei Napok alkalmával lépett fel Jászberényben nagy sikerű hangversenyen másokkal együtt Simándy József és Gregor József. Az opera barátai a Déryné Művelődési Központban találkozhattak az Állami Operaház és a Szegedi Nemzeti Színház énekeseivel. A két operaénekes ma már legenda. Nevüket az is ismeri, aki nem igazán kedveli ezt a műfajt, hangjukat, ha csak televízión, rádión keresztül is az egész ország ismerte. Simándy József és Gregor József ismertsége ma, a percemberek, a celebek korában sem halványult el. A cikk szerzője (I. A.) feldicséri Gábor Artemiszt, Szirmai Mártát és Gregor Józsefet is, ám Simándy Józsefről megjegyzi, hogy a megszokottnál halványabb volt hangját alig titkolt fáradtság homályosította el. A tolmácsolásában hallott Trubadur Manrico és Tosca Levéláriánál várt drámai muzsika légkörét visszafojtott érzelmi skálájával nem tudta megteremteni. Kiváló énekesnek is lehet rossz napja, mégis jó lenne tudni, emlékszik-e még valaki erre a negyven évvel ezelőtti hétfői koncertre. Vajon a monogramja mögé bújó újságíró volt kissé rosszindulatú, vagy tényleg ilyen lehetett a koncert, ahogy a Szolnok megyei Néplap május 23-i számában arról tudósított. És csak ők írtak róla, itt helyben néma csend?

7 2013. május 23. Ajánló 7. oldal Színes istendicséret fatáblákon Az ikonfestéssel az istendicséretnek új imádságát ismertem meg tíz éve, amikor ecsetet vettem a kezembe. E szavakkal ajánlja figyelmünkbe vándorkiállítását a balassagyarmati művész, Veres József. A bizánci stílusban készült képekből álló összeállítást csütörtökön a főtemplomban nyitották meg a berényi közönség számára. s. e. A lelki ráhangolódást Szántó József címzetes apát köszöntője adta. Úgy nézzük végig e kiállítást, hogy amit látunk nem pusztán képek sorozata, hanem a művész imádsága. utalt az alkotó szavaira. Elmondta: a művészet alapvető rendeltetése, hogy az ember szívét, gondolatait minden szép forrásának a közelébe vigye, figyelmét arra irányítsa. A szépség forrása pedig nem más, mint maga az Isten. S akiknek közel van a szívük Istenhez, azok a jövő hordozói. mondta el Szántó atya. Beszédes a kiállítás időpontja is tette hozzá, hisz Pünkösd Isten Lelkének ünnepe, aki az Isten és ember közötti kapcsolat fenntartója. Ezt követte dr. Szarvák Tibor főiskolai tanár megnyitóbeszéde, melyből megtudhattuk: Jászberény a vándorkiállítás negyedik helyszíne. Elmondta: a képek elrendezése, csoportokba osztása mind a négy helyen különbözőképpen történt, más-más mondanivalót közvetítve a szemlélő számára. Arra kérte a közönséget, a teremtés értelmén gondolkodva tekintsék meg a kiállítást. Ám mielőtt ez megtörténhetett volna, az alkotó is szólt néhány szót. Ebből megtudtuk, az egykori középiskolai hitoktatónak egészen fiatal kora óta élete fontos helyszíne templom. Elmondta: mindig is csodálta annak képeit, hisz az írástudás általánossá válása előtt ez volt a szegények Bibliája, az eszköz, mely közvetítette az evangéliumot a hétköznapi ember számára. Hálás Istennek mondta hogy részt vehet ennek folytatásában, hisz A világ elsősorban Európa újra evangelizációra szorul. idézte a néhai II. János Pál pápa szavait. Ennek megfelelően a 33 kiállított kép nagy része Jézus életének állomásait köztük az általa véghezvitt csodákat, kereszthalálának stációit és a megdicsőült Krisztust jelenítik meg, de szerepelnek olyan képek is, melyek angyalokat, illetve a keresztény ember számára példaértékű, a katolikus egyház által szentekként ismert személyiségeket ábrázolnak. A műfaj szabályai alapján alapozott fenyőfatáblára készültek, tojástempera, illetve aranyfólia felhasználásával. Dr. Beer Miklós püspök szentelte fel őket Balassagyarmaton. A paravánok előtt a szentkúti templom plébánosával, Lajos atyával találkoztam, aki ezúttal nemcsak mint egyházi személy, hanem úgy is mint a művész unokatestvére érkezett a kiállításra. Az egyik képet szemlélve megjegyezte: Ez van a leginkább átimádkozva. Kérdésemre elmondta: számára az ikonokban több lélek van, mint a későbbi naturális, akadémista festményekben. Jómagam az ókeresztény és bizánci művészet nagy csodálójaként nem tudtam vitába szállni vele, hisz ezekben a képekben a Bibliát ismerő szemlélő rengeteg elrejtett utalást, szimbólumokba csomagolt mély lelki tartalmat találhat. Csak legyen elég figyelmes... Az érdeklődők május 31-ig, a templom nyitvatartási idejében misék előtt és után tekinthetik meg a kiállítást. Programajánlatunk OptiKaland Május 25-én, szombaton 10 órakor lesz az utolsó OptiKaland foglalkozás a Hamza Múzeum és Jász Galériában. XXI. Zagyva-Hajta Május 25-én, szombaton 8 órától gyalogos teljesítménytúra indul az Electrolux Sportcsarnoktól (Gorjánc Ignác sétány) 10, 20 és 35 km-es távokon, Jászberény és Jászfelsőszentgyörgy térségében. Veterán autók Május 25-én, szombaton városunkon halad át a VI. Közép-Tisza-Vidéki Veterán Jármű Találkozó és Túra, melynek keretén belül óráig megtekinthetőek a járművek az Electrolux betonos pályáján (volt műjégpálya). Hagyományok hétvégéje Május 25-én, szombaton 9 órától a Jászföld Hagyományőrző Egyesület ismét megrendezi a Hagyományok hétvégéjét a Bartal tanyán (Jászboldogháza), ahol lesz fogathajtó verseny, játszóház, kézműves bemutató, állatsimogató és színpadi műsorok. Homoki búcsú Május 26-án, Szentháromság vasárnapján órakor lesz a Homoki kápolna búcsúja, ahol a kereszt megáldására is sor kerül. VII. Makettinfó Kupa Május 25-én és 26-án, szombaton és vasárnap makettverseny és -kiállítás lesz az ifjúsági házban. A rendezvény alatt folyamatos börze, vásárlási lehetőség, látványmakettezés. Hősök Napja Május 26-án, vasárnap 18 órakor a Szentkúti templomban szentmisével-, majd 19 órakor a II. világháborús emlékműnél tisztelegnek a Hősök Napján. Beszédet mond dr. Notheisz János nyugalmazott főiskolai docens, közreműködnek a Palotásy János Zeneiskola növendékei és a 298. számú Lehel Vezér Cserkészcsapat. Kettős Szentév Május 27-én, hétfőn 17 órától a Kettős Szentév a XXIV. Eucharisztikus Világkongresszus és a Szent István-év jászberényi kapcsolódásairól szervez előadást a KÉSZ helyi csoportja. A vetítéssel és kiállítással egybekötött rendezvényre a Jász Múzeumban kerül sor. Filmklub Május 29-én, szerdán 18 órakor a Tiszti Klubban a Belevágunk közönségtalálkozóval egybekötött filmvetítés vendége Siklósi Szilveszter, Az igazi Mao rendezője lesz. Moderátor: Duló Károly filmrendező. Egy kiadó élete egészen közelről Meghívó Szeretettel várjuk az érdeklődőket a SZIE Gyakorló Sport Általános Iskola és Gimnázium matematika tehetséggondozó pályázatának két programjára. június Várkonyi Péter előadása a Gömböc -ről június Dr. Vancsó Ödön Matematika a hétköznapokban című előadása helyszín: a főiskola Apponyi-terme A pályázat további programjai megtalálhatók honlapunkon: Május 16-án csütörtökön fél hattól különös rendezvénynek lehettünk szemtanúi: a Kossuth Kiadói Csoport képviseltette magát városi könyvtárunkban. farkas Az előtérben több száz könyv fogadta az érdeklődőket. Valamennyi a Kossuth Kiadó produktuma, és a közönség fél áron juthatott hozzá alapvetően fontos, történelmi és egyéb tárgyú igényes kiadványokhoz. A kamarateremben Balogh Béla az Európai Klub nevében köszöntötte a rangos vendégeket és az érdeklődőket. Megjelent Kocsis András Sándor elnökvezérigazgató, Kőrössy P. József irodalmi rovatvezető, Romsics Ignác akadémikus történész, valamint Horváth Péter író, színész, rendező, József Attila-díjas alkotó. Alkotásai többek között sajátos nyelvezetükkel tűntek ki. Van olyan műve, amelynek az utolsó néhány oldalán mondatkezdő nagybetű és központozás nincs, csak a tulajdonneveket írta nagybetűvel (Szabad vegyértékek). Évekig tevékenykedett a szolnoki színházban is. Először Romsics Ignác történész szólalt meg. Értelmezte hazánk második világháborúba való belépését. Emlékezetbe idézte a kassai bombatámadást, majd Horthy Miklós önkéntes hadba lépését. Tanulságként megállapította, hogy a főkormányzó úr hadba lépése jogszerű, de politikailag elhibázott lépés volt. Megidézte Stomm Marcell alakját, aki feloszlatta egységét, amikor látta helyzetük kilátástalanságát. Elhárította azt a feltételezést, hogy a második magyar hadsereg népirtás végrehajtója lett volna. Kocsis István Sándor elnök-vezérigazgató a jeles kiadványokat idézte emlékezetbe. A magyar történelem sok kötetből álló modern bemutatása korszakos jelentőségű, de számos lexikon is hozzájárul ahhoz, hogy a magyar értelmiség hitelesen orientálódhassék. A gyermekirodalom és a képzőművészet is meghatározó jelentőségű. Sajátos színfoltot jelentenek az albumok is. A kiadványok veszteségesek, ennek ellenére a kiadó önállóságra törekszik. Kőrössy P. József Nagyváradról települt át Budapestre. Mind a magyar, mind a világirodalom fontos faktora szerkesztői, kiadói tevékenységének. Krúdy tevékenysége, Gilon Nándor munkásságának bemutatása egyaránt fontos rész az általa szorgalmazott területeknek. Horváth Péter is bemutatkozott, majd átvette a klubélet irányítását. Alapvető kérdéseket tett fel történelemszemléletünk milyenségéről. Többen családi és idősektől hallott események rájuk gyakorolt hatásáról szóltak, majd szóba került a történelmet tanító tanárok felkészültsége, talán a levente mozgalom is mint tudatformáló tényező. Volt, aki úgy vélte, a hozzáértőknek meg kellene írniuk az események menetét, és rá kellene bízniuk az olvasókra a megfelelő következtetések levonását. Felvetődött az emberek koronkénti beállítottsága. A problémák megoldásában elsősorban Romsics Ignác segített a vitatkozóknak. Figyelemre méltó volt, ahogy a huszadik századot értelmezte. A több mint ötvenmillió halott meghatározta az utána következő időszak legfőbb jellegzetességeit. A különböző korszakok persze színezik az életstílust, meghatározzák a cselekvési kört. Magyar Levente szerint akár orvosként, akár politikusként mérlegeljük a korszak folyamatait, szétesést tapasztalhatunk számos területen. Romsics Ignác adott magyarázatot a felvetett kérdésekre. Horthy, Károlyi Mihály, József Attila megítélése újra és újra kibékíthetetlen álláspontot tesznek érzékelhetővé. Lukács György neve az utcanevek adásával kapcsolatban vetődött fel. Romsics megállapította, hogy ezzel kapcsolatban ilyen antagonizált közegben aligha lehet egyetértésre jutni. Emlékezetes és tanulságos volt ez a szellemi életünket befolyásoló személyiségekkel való találkozás, hiszen a tudás és a tudomány egységét élhettük meg szavaik nyomán. Tiszán innen Dunán túl Május 11-én, szombaton került megrendezésre a Tiszán innen Dunán túl országos népdaléneklő verseny döntője Budapesten, a Néprajzi Múzeumban. A SZIE Gyakorló Sport Általános Iskola és Gimnázium három tanulóját érte az a megtiszteltetés, hogy képviselhették megyéjüket, iskolájukat a Zeneakadémia tanáraiból és népzene kutatókból álló szakmai zsűri előtt. A minősítés 4 fokozatú volt, bronz, ezüst, arany és kiemelt arany oklevél. Szóló ének kategóriában Rékasi Emese (8. osztályos) és Zolnai Sára (7. osztályos) kiemelt arany minősítést kapott mezőségi és székelyföldi népdalcsokra előadásáért. Kisegyüttes kategóriában Zolnai Sára és Horvát Róbert (7. osztályos) kalotaszegi népdalcsokrot énekelt, amelyet a zsűri szintén kiemelt arany minősítéssel jutalmazott.

8 8. oldal Sport / Ügyeletek május 23. Rövid hírek Utánpótlás labdarúgás. Az országos utánpótlás labdarúgó-bajnokságban, a Jászberényi SE fiataljai rossz napot fogtak ki, hiszen mindkét meccsen a vendégek diadalmaskodtak: U19: JSE III. ker. TVE 2-4; U17: JSE III. ker. TVE 0-2. Az U15 és U13 csapatok mérkőzéseit május 30-án játsszák le. Női kézilabda NB II. Junior bajnokság. Az alapszakasz utolsó mérkőzéseit rendezték az elmúlt hétvégén. Lányaink Derecskén szerepeltek, ahol nagy csatában, háromgólos vereséget szenvedtek: Derecske Jászberény TF DSE Az alapszakaszt a 6. helyen fejezték be. Gyógyszertárak május 23. csütörtök Elixír Gyógyszertár a TESCO-ban Tel.: május 24. péntek Thököly Gyógyszertár Jb. Thököly út 14. Tel.: május 25. szombat Szentháromság Patika Jb. Lehel vezér tér 14. Tel.: május 26. vasárnap Zöldkereszt Gyógyszertár Jb. Gyöngyösi út 44. Tel.: május 27. hétfő Kígyó Gyógyszertár Jb. Kossuth u. 33. Tel.: Jász Trió TV A Jászság közelebbről május 23. május 29. Apáti Hírmondó: csütörtök 6.00, 7.00; szombat 20.00; vasárnap 7.00; szerda 6.00, 7.00, 19.00, 20.00, Bence Show: péntek 8.30; hétfő 20.30; kedd 18.30, Berényi Hírmondó: (friss hírekkel) csütörtök 19.00, 20.00; 22.00; péntek 6.00, 7.00, 20.30; szombat 6.00, 9.00, 16.30, 19.00; vasárnap 6.00, 16.30, ; hétfő 6.00, Berényi Pillanatok: kedd 19.00, ; Város napi díjátadó ünnepség csütörtök Döntés után csütörtök: 18.30, vasárnap 10.00, 16.00, 20.30, hétfő 8.00 Épí-tech: péntek 8.00, kedd 7.30, 18.00, Értékőrző: csütörtök 8.00, szerda 8.00, Fényszarui pillanatok: péntek Diótörő hétfő 19.00, kedd 6.00 Fényszaruról jelentjük: péntek 19.00, 20.00, 22.00; szombat 7.00, 21.00, 22.00; vasárnap Ügyeletek május 28. kedd Kossuth Gyógyszertár Jb. Kossuth út 92. Tel.: május 29. szerda Mérleg Gyógyszertár Jb. Bercsényi út 10. Tel.: május 30. csütörtök Zöldkereszt Gyógyszertár Központi felnőtt- és gyermekorvosi ügyelet: Jb. Thököly út 13. Hétköznap: 18-tól 8 óráig. Tel.: 0656/ Hétvégén, pihenő- és ünnepnap: 8-tól 8 óráig Tel.: 0656/ Jászkürt Jászberény város közéleti hetilapja Tenisz OB III. Az 5. fordulóval folytatódott a teniszezők csapatbajnoksága, ahol szombaton, hazai pályán a berényi csapat küzdelmes mérkőzésen győzött: CO-OP Star SE Dorog 6-3. Az egyesek csatájában: Sződi Szabolcs, Bábosik Bence, Dancsó Bálint, valamint Bartóki József győzött. A párosoknál pedig Bábosik Bence Dancsó Bálint és Dancsó Márk Molnár Máté szállította a győzelmeket. Fekvenyom Berény 3. Az elmúlt szombaton rendezték a Berek GYM-ben a harmadik jászberényi fekvenyomás, felhúzás raw bajnokságot. Az eredményekről bővebben a következő számunkban tudósítunk. Képújság: csütörtök ; péntek ; szombat ; vasárnap ; hétfő ; kedd ; szerda Kívánság Batyu: csütörtök 21.00; szombat 17.30; vasárnap 17.30, 21.00; szerda 18.00, Kukkantó: péntek 18.30; szombat 8.30, 16.00, 18.30; vasárnap 9.00, 18.30, 20.00; hétfő 7.00, 18.30; kedd A műsorváltozás jogát fenntartjuk! Ambuláns felnőtt-ellátás hétvégén és ünnepnap: 8-tól 8 óráig Tel.: 0656/ Fogászati ügyelet Heti pihenő-, munkaszüneti és ünnepnapokon: 7 és 15 óra között a Szolnok, Temető út 1. szám alatti rendelőben. Tel.: 56/ Gyermekorvosi ügyelet szombat, vasárnap a Thököly úti rendelőben 8-tól 18 óráig lesz. Állattartással és kóbor kutyákkal kapcsolatos bejelentések: a gyepmesteri telepen (Jb, Repce u. 17.) nyitvatartási időben: hétfőtől péntekig 8 és 12 óra között. Tel.: 30/ Újság Jászberény város lapja Főszerkesztő: Halász Lajos Tel.: +3630/ , Munkatársak: Farkas Ferenc, Gergely Csilla, Ács Tibor, Buschman Éva, Gurzó Klári, Kárpáti Márta, Taczman Mária. Tördelő: Sándor Eliza. Szerkesztőség: Jászberény, Fürdő utca 5-7. Tel.: 57/ Hirdetések: Kiadó: JVV Zrt.; Felelős kiadó: Horgosi Zsolt vezérigazgató Nyomás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Lajosmizse Jászkürt Újság minden csütörtökön. Jánoskaeresztés A Városvédő és Szépítő Egyesület tagjai a néphagyomány szerint Jánoskaeresztéssel emlékeztek Nepomuki Szent János ünnepén, május 16- án a vértanúra. A vízen járók, halászok, hajósok, folyók, hidak védőszentjére, Nepomuki Szent János vértanúra emlékeztek világszerte május 16-án. A népszokás szerint ekkor tartották a jánoskaeresztést, tisztelegve a Moldva folyóba vetett vértanú előtt. Térségünkben 2006-ban éledt fel ismét a népszokás gyakorlása, Jászjákóhalmán és Jászdózsán. Néhány éve a jászberényi Városvédő és Szépítő Egyesület élteti a hagyományt. Idén a főtemplom mögötti Zagyva-parton tartották a megemlékezést, ahol Hortiné dr. Bathó Edit múzeumigazgató mesélt a jászsági szokásokról. Annak idején az emlékezők elmentek Nepomuki Szent János szobrához, amely vízparton állt, litániát mondtak és énekeltek, majd virággal gazdagon díszített tutajt engednek a folyóra. A jász viseletbe öltözött egyesületi tagok két előimádkozó segítségével elevenítették fel a népszokást. Berényi focisták a megyei kupadöntőben Az elmúlt héten, csütörtökön a megyei labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjét játszották Jászberényben, amikor is Jászapáti focistái voltak a vendégek. A Sportpálya úti labdarúgó stadionban lejátszott mérkőzésnek az volt a tétje, hogy Jászapáti NB III-ban szereplő gárdája, vagy Jászberény megyei I. osztályban játszó csapata kerül a megyei döntőbe. A meccset a vendégek kezdték jobban, ők szerezték meg a vezetést, ám még az első félidőben kiegyenlítettek a berényiek. A 2. játékrészben ismét a vendégek találtak a hazai hálóba, de szinte azonnal érkezett a válasz büntetőből. A mérkőzés hajrájában aztán, a berényi Hájos Norbert állította be a végeredményt: NKSE Jászberény Jászapáti 3-2. Vigh Tibor edző a mérkőzés után elmondta, hogy nagyon nehéz pillanatokat élt át a kispadon, de nagyon örül a győzelemnek, hiszen egy rutinos ellenfélnél bizonyultak jobbnak. Dicsérte a fiúk lelkesedését és külön kiemelte a kapus Papp Norbert ragyogó teljesítményét, aki mint mondta több ziccert is fogott. Természetesen a másik Kunság ágon is lejátszották az elődöntőt, és a Fegyvernek Kunhegyes párosításból az utóbbi csapat került ki győztesen. Vigh Tibor úgy tájékoztatta lapunkat, hogy a Magyar Kupa megyei döntőjét május 29-én szerdán Kunhegyesen rendezik. A hazai gárda ugyan a megyei II. osztályban szerepel, és jelenleg a 7. helyen tanyázik, de ebből semmilyen következtetést nem szabad levonni, hiszen egy kupameccs hangulata mindig más, mint a bajnoki meccseké. A Magyar Kupa elődöntője után nem sok pihenőt kaptak a berényi focisták, mert bajnoki meccsre az elmúlt szombaton Kisújszállás focistái érkeztek Jászberénybe. Meg is látszottak Vigh Tibor fiain az előző kupameccs nyomai. Fáradtan mozogtak, az ellenfél pedig sokkal fürgébbnek bizonyult, és a sok kidolgozott helyzetük után amelyek közül ismét Papp Norbi hatástalanított legtöbbet a 41. percben megszerezték a vezetést. A második játékrészben aztán már a hazai alakulat is bátrabb volt és több helyzet után, Gacs Gergő ragyogó beadását Tóth Márk váltotta gólra, és állította be a végeredményt: NKSE Jászberény Kisújszállás 1-1. Szombaton a hatodik helyezett Tiszasas csapata fogadja a berényieket 17 órai kezdettel. Nyolc között... Jászberény kosárlabdacsapata befejezte a küzdelemsorozatot az NB I A osztályában, és ismét átírták sporttörténetüket, hiszen az előkelő 5. helyen végeztek. Arról is szóltunk, hogy a 23 évesekből álló gárdának minden esélye megvan arra, hogy a legjobb nyolc csapat közé kerüljön. Ács Tibor Mivel másfél hete Jászberényben kikaptak a fiúk a nagy riválistól, a TF Budapest csapatától, megkezdődtek a számolgatások, hogy milyen eredmények után lehet a legjobbak közé kerülni. Ennek két lehetséges változata látott napvilágot. Egyrészt: ha a TF kikap Szegeden, és a berényiek győznek Győrben, csoportelsőként jutnak a következő körbe. Másrészt: ha a TF győz Szegeden, akkor akár győri vereséggel is csoport másodikként mennek tovább. Nos, a két lehetséges változatra szombaton este csattanós választ adtak a fővárosiak, ugyanis Szegeden nagyarányú győzelmet arattak, ami egyébiránt várható is volt. Így a Halmai Gábor által vezetett berényi alakulat, Magyarország legjobb nyolc csapata közt folytathatja a küzdelmi sorozatot. Biztos, ami biztos, azért a berényi legények kedden este Győrben is győztesen jöttek le a parkettáról.

Módosult a KRESZ: nagyobb védelem a gyermekeknek! (ORFK)

Módosult a KRESZ: nagyobb védelem a gyermekeknek! (ORFK) Módosult a KRESZ: nagyobb védelem a gyermekeknek! (ORFK) 2013. május 1-jei hatállyal módosult a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet, azaz a KRESZ. A változásokat

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. szeptember 18. Dr. Pavlek Tünde

Részletesebben

Előterjesztés. Tápiószele Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. április 3-i üléséhez

Előterjesztés. Tápiószele Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. április 3-i üléséhez Tápiószele Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 3-i üléséhez 1. Tápiószele Város Önkormányzat Polgármestere napirendi pont Készült: Tápiószele Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-8/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 07. napján (csütörtök)

Részletesebben

Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete

Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonú, behajtási tilalommal érintett közterületekre gépjárművel történő behajtás engedélyezésének

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Ügyrendi és Szavazatszámláló Bizottság. A döntéshez egyszerű/minősített többség szükséges.

ELŐTERJESZTÉS. Ügyrendi és Szavazatszámláló Bizottság. A döntéshez egyszerű/minősített többség szükséges. ELŐTERJESZTÉS a települési hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 25/2013.(XII.19.) számú önkormányzati rendelet módosítására Tárgy: Előterjesztő: Sárrétudvari Nagyközség

Részletesebben

Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II.29.) rendelete

Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II.29.) rendelete Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II.29.) rendelete a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás kötelező igénybe vételéről és a szelektív hulladékgyűjtésről

Részletesebben

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska!

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska! Hosszúhetény Online H.H.Franciska 2012. júl. 24. 12:00 Válasz #70 Köszi a gyors választ! Csak arra tudok gondolni, hogy nem jutott el a felajánlás az illetékesekhez, mert máskülönben biztosan éltek volna

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2013. február 28-án a Városháza emeleti kistermében 8 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/1/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 28-i ülésére Tárgy: Beszámoló az Eplényi Gyermekekért

Részletesebben

Tárgy: Önálló képviselői indítvány a Tóth József utca és Sima Ferenc utca forgalmi rendjének tervezett változása miatti lakossági kifogások ügyében

Tárgy: Önálló képviselői indítvány a Tóth József utca és Sima Ferenc utca forgalmi rendjének tervezett változása miatti lakossági kifogások ügyében - 1 Pálmások Szövetsége Horváth István önkormányzati képviselő Szentes, Móricz Zsigmond u. 1/2. Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete részére Szentes Tárgy: Önálló képviselői indítvány a Tóth

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

3. NAPIREND Ügyiratszám: 2/140-5 /2014. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2014. február 13. -i nyilvános ülésére. Dr.

3. NAPIREND Ügyiratszám: 2/140-5 /2014. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2014. február 13. -i nyilvános ülésére. Dr. 3. NAPIREND Ügyiratszám: 2/140-5 /2014. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. február 13. -i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: A Képviselő-testület tájékoztatása a helyi adók 2013.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2011. december 15-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2011. december 15-i rendkívüli ülésére Új napirendi pont 27. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 15-i rendkívüli ülésére Tárgy: Hulladékgyűjtéssel és hulladékudvar

Részletesebben

mely készült Szeghalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2003. augusztus 13-i rendkívüli üléséről

mely készült Szeghalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2003. augusztus 13-i rendkívüli üléséről J e g y z ő k ö n y v mely készült Szeghalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2003. augusztus 13-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: Macsári József polgármester, Dr. Farkas József alpolgármester,

Részletesebben

Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG

Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG ÖNKORMÁNYZAT Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG Közmeghallgatás keretében adtak tájékoztatást a BÁCSVÍZ Zrt. vezető szakemberei

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 30/933-5414

SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 30/933-5414 SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA FŐÉPÍTÉSZ 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 30/933-5414 Témafelelős: Wittek Krisztina főépítész Iktatószám: Tárgy: Melléklet: E-7997/2014.

Részletesebben

Szám: 175-3/2015. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 175-3/2015. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 175-3/2015. BÉB Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8565 Béb, Kossuth u.

Részletesebben

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. március 28-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. március 28-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. március 28-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sajógalgóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 18-án, 9:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Községháza tanácsterme

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése.

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése. NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2013.február 13.-án megtartott Képviselő-testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Szám: 317-8/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013.

Részletesebben

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma:

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma: KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV Tartalma: Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény kimutatás) A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás Célszerinti kifizetések kimutatása Támogatások kimutatása A közhasznúsági

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2012. december 14-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2012. december 14-i rendes ülésére Új napirendi pont 31. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 14-i rendes ülésére Tárgy: Hulladékgazdálkodási tárgyú döntések

Részletesebben

Marcali Városi Önkormányzat Gazdasági Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezete

Marcali Városi Önkormányzat Gazdasági Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezete Marcali Városi Önkormányzat Gazdasági Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezete Közzétételi lista a 2011. évi CXII. törvény 1. melléklete szerinti adattartalommal. I. Szervezeti, személyzeti adatok Adat

Részletesebben

2015. február 24-én ülésezett Királyszentistván Község Önkormányzatának Képviselő Testülete Napirendi pontok

2015. február 24-én ülésezett Királyszentistván Község Önkormányzatának Képviselő Testülete Napirendi pontok 2015. február 24-én ülésezett Királyszentistván Község Önkormányzatának Képviselő Testülete Napirendi pontok 1) Az Önkormányzat szociális és gyermekvédelmi igazgatásról és ellátásokról szóló rendeletének

Részletesebben

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 22/2015

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 22/2015 Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 22/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy tájékoztassuk arról, hogy idén is meghirdetésre került a Magyar Termék Nagydíj nyilvános pályázat,

Részletesebben

2012. május 3-án MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL

2012. május 3-án MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL 3-9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PETRIVENTE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2012. május 3-án Határozatok: MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Sorszáma: Kódja 35/2012. (V.03.) F5 36/2012. (V.03.) F4 37/2012.

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1424-2/2012. 2. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez az

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról.

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Preambulum Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közművelődési,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 42 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. március 11- én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem Jelen vannak: Bukodi Károly

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 08-i rendkívüli ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 08-i rendkívüli ülésére 1. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 08-i rendkívüli ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. ( ) önkormányzati rendelete

Részletesebben

TÁRGYSOROZAT. 1) Beszámoló Bököny Cigány Kisebbségi Önkormányzat megalakulása óta végzett tevékenységéről. /szóbeli előterjesztés/ Előadó: Kis Gusztáv

TÁRGYSOROZAT. 1) Beszámoló Bököny Cigány Kisebbségi Önkormányzat megalakulása óta végzett tevékenységéről. /szóbeli előterjesztés/ Előadó: Kis Gusztáv Bököny Község Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. április 13-i rendkívüli üléséről 37-7/2011. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata határozatai: (7-8/2011) TÁRGYSOROZAT 1) Beszámoló Bököny

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2011. július 13-i rendkívüli ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2011. július 13-i rendkívüli ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2011. július 13-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 128/2011. (VIII.04.) - től 129/2011. (VIII.04.) - ig Hozott rendeletek: - 1 J

Részletesebben

Tata Város Polgármesterétől H-2890 Tata, Kossuth tér 1. : (36) (34) 588-600 Fax: (36) (34) 586-480 E-mail: polgarmester@tata.hu

Tata Város Polgármesterétől H-2890 Tata, Kossuth tér 1. : (36) (34) 588-600 Fax: (36) (34) 586-480 E-mail: polgarmester@tata.hu Tata Város Polgármesterétől H-2890 Tata, Kossuth tér 1. : (36) (34) 588-600 Fax: (36) (34) 586-480 E-mail: polgarmester@tata.hu Szám: I/1-50/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2013. március 28-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2013. március 28-i rendes ülésére 14. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-i rendes ülésére Tárgy: A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2012. augusztus 03-i rendkívüli ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2012. augusztus 03-i rendkívüli ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2012. augusztus 03-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 128/2012. (VIII.03.) tól 130/2012.(VIII.03.) ig Hozott rendelet: 17/2012.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak:

Részletesebben

Megállapodás a Tápszentmiklósi Közös Önkormányzati Hivatal létrehozásáról, közös fenntartásról és a feladatok ellátásáról. (egységes szerkezet)

Megállapodás a Tápszentmiklósi Közös Önkormányzati Hivatal létrehozásáról, közös fenntartásról és a feladatok ellátásáról. (egységes szerkezet) Megállapodás a Tápszentmiklósi Közös Önkormányzati Hivatal létrehozásáról, közös fenntartásról és a feladatok ellátásáról. (egységes szerkezet) A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX.

Részletesebben

1/ 4. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/ 4. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/ 4 Ikt.szám: 18-204/4/2005. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi, Ügyrendi, Ellenőrzési, Gazdasági, Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága J e g y z ő k ö n y v Készült: Gazdasági, Településfejlesztési

Részletesebben

a Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 28-i ülésére

a Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 28-i ülésére Lengyeltóti Város Polgármestere 8693. Lengyeltóti, Zrinyi u.2. Szám: 261/2015. Előterjesztés a Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 28-i ülésére Napirend: A Képviselő-testület

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N YV

J E G Y Z Ő K Ö N YV J E G Y Z Ő K Ö N YV Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. szeptember 7-én (hétfőn) 15.30 órai kezdettel tartott üléséről. A Képviselő-testület teljes ülését hangfelvétel

Részletesebben

Kóny és Győrsövényház Községek Önkormányzatai Képviselő-testületei 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-3/2012. K Szám: 2-3/2012.

Kóny és Győrsövényház Községek Önkormányzatai Képviselő-testületei 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-3/2012. K Szám: 2-3/2012. Önkormányzatai Képviselő-testületei 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-3/2012. K Szám: 2-3/2012. Gy J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Önkormányzat Képviselő-testületei 2012. február 27-én,

Részletesebben

Javaslat a Pásztói Hírlap kiadásával kapcsolatos feladatok ellátására, a helyi TV működtetésére

Javaslat a Pásztói Hírlap kiadásával kapcsolatos feladatok ellátására, a helyi TV működtetésére Pásztói Polgármesteri Hivatal 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-155 Fax: (06-32) 460-918 Szám: 1-46/2015. A javaslat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel! Javaslat a Pásztói Hírlap kiadásával

Részletesebben

Pannon Kultúra Alapítvány. Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén.

Pannon Kultúra Alapítvány. Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén. Pannon Kultúra Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2012 Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén. A Pannon Kultúra Alapítvány 2012. évi tevékenysége: Általános célok, tevékenységi formák: A Pannon

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 5/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. március 4 én megtartott ülésről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 5/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. március 4 én megtartott ülésről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. sz. jegyzőkönyve a 2015. március 4 én megtartott ülésről 1 Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. március

Részletesebben

I. Általános rendelkezések. II. A bevezetett egyes helyi adókra vonatkozó különös rendelkezések. 1. Építményadó. Adókötelezettség

I. Általános rendelkezések. II. A bevezetett egyes helyi adókra vonatkozó különös rendelkezések. 1. Építményadó. Adókötelezettség Ózd Város Önkormányzatának a helyi adókról szóló 38/2007. (XII. 29.) sz. önkormányzati rendelete a 11/2008. (III.21.) sz., a 38/2008.(XII.30.) sz., a 21/2009.(XII.22.) sz., az 1/2010. (I.4.) sz. és az

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jegyzőkönyv

Jegyzőkönyv. Jegyzőkönyv Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 19-én megtartott soron kívüli üléséről Határozat tárgya: Határozat száma: Old. A Képviselő-testület 2014. június 20-i

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2009. november 30-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2009. november 30-i ülésére ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. november 30-i ülésére Tárgy: Földhivatali ügyfélfogadás Zircen Előadó: dr. Árpásy Tamás jegyző Előterjesztés tartalma: tájékoztató Szavazás

Részletesebben

Január 23. péntek 16,00 óra

Január 23. péntek 16,00 óra III. Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek Január 23. péntek 16,00 óra (SZB. ülés időpontja: január 19 hétfő 16.00 óra (PVB. ülés időpontja: január 20 kedd 16.00 óra Előterjesztések

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vaszar község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 26-án 16,30 órakor megtartott testületi üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vaszar község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 26-án 16,30 órakor megtartott testületi üléséről Vaszar Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8542 Vaszar, Fő u. 29. Szám: 22-../2012. Ügyintéző: Pfilfné Bagics Judit körjegyző JEGYZŐKÖNYV Készült: Vaszar község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29. napján

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak:

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2010. augusztus 26.- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester

Részletesebben

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, Gyulai emlék Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, tiszta és turistákkal teli kisváros. Gyönyörűek a belváros szökőkútjai, a vár körüli sétány, ahol a nyári melegben

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 327-2/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 13. napján 17 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

Elfogadták a költségvetést

Elfogadták a költségvetést V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XXI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2012. sz. J e g y z ő k ö n y v Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2009.december 15-én du.i kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. Jelen vannak: Morvai István polgármester, Meggyes Attiláné alpolgármester,barna Zoltán, Gál Tiborné,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 5 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 5 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2011. december 15-én tartott nyílt üléséről. Jelen voltak: Gémes

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-i rendes ülésére 17. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-i rendes ülésére Tárgy: A házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés gyakoriságának

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének 1996. évi 77. sz. rendelete az Önkormányzati Környezetvédelmi Alap létrehozásáról. A rendelet célja 1.

Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének 1996. évi 77. sz. rendelete az Önkormányzati Környezetvédelmi Alap létrehozásáról. A rendelet célja 1. Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének 1996. évi 77. sz. rendelete az Önkormányzati Környezetvédelmi Alap létrehozásáról Pécs M. J. Város Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8478 Somlójenő, Petőfi u. 99. Szám: 214-4/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. április 23-án

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 5. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez önkormányzati tulajdonú

Részletesebben

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 129-2/2015. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

Ennek kapcsán 1992. november 24 én megalakult az Országos Baleset megelőzési Bizottság, majd sora egymás után a megyei és

Ennek kapcsán 1992. november 24 én megalakult az Országos Baleset megelőzési Bizottság, majd sora egymás után a megyei és Veszprém, 2013. április 17. Gradvolt Szilveszter r. őrnagy Pécs VBB. Titkára I. Pécs Városi Baleset megelőzési Bizottság bemutatása Aközlekedésről szóló 1988. évi I. tv. a közlekedési propaganda tevékenységet

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. J e l e n v a n n a k: Tanácskozási joggal jelen vannak:

J e g y z ő k ö n y v. J e l e n v a n n a k: Tanácskozási joggal jelen vannak: A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! J e g y z ő k ö n y v Készült: Balkány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 19-én megtartott rendkívüli üléséről

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 9-én megtartott ülésének

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 9-én megtartott ülésének ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 9-én megtartott ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 1-3. D./ RENDELETEI: - Száma: 1-6/2014. T Á R G Y S O R O Z A T

Részletesebben

Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 51/2011. (XII.15.) önkormányzati rendelete a helyi adókról

Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 51/2011. (XII.15.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 51/2011. (XII.15.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

I. FEJEZET. Általános rendelkezések 1.. 2..

I. FEJEZET. Általános rendelkezések 1.. 2.. Szomor Község Önkormányzatának a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló 13/2002.(XII.12.) számú rendelete. ( egységes szerkezetben ) Szomor Község Képviselő-testülete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. május 15.-én 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Községháza tanácskozó terme, Fő utca 14. Jelen vannak: Kaszanyi

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. Határozati javaslatként a testületi ülés napirendjének a meghívóban szereplő napirendi pontok tárgyalását javasolja.

J E G Y ZŐKÖNYV. Határozati javaslatként a testületi ülés napirendjének a meghívóban szereplő napirendi pontok tárgyalását javasolja. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-11/2014.NY. J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 29-én,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. év május 24.-i ülésére Tárgy: A közterületek tisztántartásáról és a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 54/2015. (III.26.) határozata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendes nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendes nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV rendes nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. 2015. június 24. 8.30 óra Az ülésen megjelent önkormányzati képviselők: Pálffy

Részletesebben

I. Általános szabályok

I. Általános szabályok Pusztaszabolcs Nagyközségi Önkormányzat 19/1995.(XII. 28.) Kt. számú rendelete A helyi adókról Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg A szöveg hatályos: 2004. január 1-től (Módosították: 12/1997.(VI.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 29-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 29-i ülésére 1840-1/2013. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 29-i ülésére Tárgy: A köztisztaságról és a kötelező közszolgáltatások igénybevételéről szóló 20/2004.

Részletesebben

Ezen dokumentum Jászárokszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületének 2007. évi jelentősebb eseményeit, beavatkozásait, híreit foglalja magába Készítette: Tekse Csaba parancsnok-helyettes 2007. október

Részletesebben

Tárgy: Központi Gyermekélelmezési Konyha 2015. évi szolgáltatási díjának megállapítása Mell.: 1 db

Tárgy: Központi Gyermekélelmezési Konyha 2015. évi szolgáltatási díjának megállapítása Mell.: 1 db Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt.sz.: Témafelelős: Kovács Györgyné Tárgy: Központi Gyermekélelmezési Konyha 2015. évi szolgáltatási díjának megállapítása Mell.: 1 db Szentes

Részletesebben

(2) A korlátozott forgalmú közutakat a rendelet 1. melléklete tartalmazza.

(2) A korlátozott forgalmú közutakat a rendelet 1. melléklete tartalmazza. Szalkszentmárton Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2015.(VIII.27.) önkormányzati rendelete Szalkszentmárton község közigazgatási területén a teherforgalom közlekedésének szabályozásáról Szalkszentmárton

Részletesebben

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, IIDddd A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, a Nógrádker Zrt. Szakszervezeti Bizottságának titkárát, a KASZ

Részletesebben

A Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Kar Jászberényi Könyvtár. Könyvtárhasználati és Szolgáltatási Szabályzat

A Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Kar Jászberényi Könyvtár. Könyvtárhasználati és Szolgáltatási Szabályzat 1 A Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Kar Jászberényi Könyvtár Könyvtárhasználati és Szolgáltatási Szabályzat (Az Ügyrend 2. sz. melléklete) Készítette: Fenyvesi Olga Jászberény,

Részletesebben

11. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2012. június 15-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből.

11. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2012. június 15-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. 11. SZ. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2012. június 15-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív alapján. Pisók István polgármester:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs Száma: 271-10/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 9-én (hétfőn) 18 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

1000-32/2008. 268/2008. sz. határozat

1000-32/2008. 268/2008. sz. határozat Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-32/2008. 268/2008. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 30-i rendkívüli

Részletesebben

Előterjesztés Bogyiszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 11. napján tartandó ülésére

Előterjesztés Bogyiszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 11. napján tartandó ülésére Előterjesztés Bogyiszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 11. napján tartandó ülésére Napirend előtt Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az átruházott

Részletesebben

Napirend. Döntések. Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Napirend. Döntések. Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2009. augusztus 13-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: l./ Tóth Ferencné polgármester 2./ dr. Berecz Botond alpolgármester 3./

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár megjelenése a helyi nyomtatott és elektronikus médiában Előterjesztő:

Részletesebben

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő

Részletesebben