Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül megjelent:
|
|
- Csilla Tamás
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1 Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének, a Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében február 25-én du órakor tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen voltak: Gémes László polgármester Döbrőssyné dr. Seres Ilona képviselő Határné Bottyán Erika képviselő Lukács Istvánné alpolgármester Puskásné Halál Ágnes képviselő dr. Vigh-Molnár Henriett képviselő A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül megjelent: dr. Verasztó József Szentes Járás Hivatal vezető helyettes Gajdánné Szatmári Mária könyvvizsgáló Gyömbér Ferencné jegyző Márton Rozália gazdálkodási osztályvezető Lukácsné Csurgó Csilla gazdálkodási osztályvezető helyettes Berkeczné Csák Andrea igazgatási osztályvezető Csurka Zoltánné óvodavezető Pöszmet Zsolt intézményvezető Pap János intézményvezető Gyömbér Ferenc Falufejlesztő Kft. ügyvezetője Gémes László polgármester szeretettel köszöntötte a testületi ülésen megjelenteket. Külön köszöntötte Gajdánné Szatmári Mária könyvvizsgálót. Elmondta, hogy Tóth Péter képviselő jelezte távolmaradását. Megállapította, az ülésen 6 képviselő-testületi tag megjelent, az ülés határozatképes, az ülést megnyitotta. A jegyzőkönyv vezetésére felkérte Török Juliannát. A jegyzőkönyv hitelesítésére Határné Bottyán Erikát és Puskásné Halál Ágnes testületi tagokat javasolta. Kérte, aki a hitelesítők személyével egyetért, kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 6 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. A döntéshozatalban 6 fő vett részt. 20/2016. (II.25.) KT. Tárgy: Jegyzőkönyv-hitelesítők kijelölése.
2 2 Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete jelen ülés jegyzőkönyvének hitelesítésével Határné Bottyán Erika és Puskásné Halál Ágnes képviselőt bízta meg. Gémes László polgármester ismertette a napirendi pontokat (1. sz. melléklet). Kérte, aki egyetért, kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 6 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. A döntéshozatalban 6 fő vett részt. 21/2016. (II.25.) KT. Tárgy: Napirend elfogadása. Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete jelen ülés napirendi pontjait az alábbiak szerint fogadta el: NAPIRENDI PONTOK: 1./ Az önkormányzat évi költségvetése Gémes László polgármester 2./ Egyéb előterjesztések 1./ Napirend AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE Gémes László polgármester előterjesztette Szegvár Nagyközségi Önkormányzat évi költségvetését (2. sz. melléklet). Felkérte dr. Vigh-Molnár Henriett bizottsági elnököt ismertesse az Oktatási, Kulturális és Szociális Bizottság véleményét. dr. Vigh-Molnár Henriett képviselő elmondta, az Oktatási, Kulturális és Szociális Bizottság megtárgyalta és elfogadásra javasolta az önkormányzat évi költségvetését.
3 3 Gémes László polgármester kérte Puskásné Halál Ágnes bizottsági elnököt, ismertesse a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság véleményét. Puskásné Halál Ágnes képviselő elmondta, Szegvár Nagyközség Önkormányzata évi költségvetésének írásos véleményezése elkészült és rendelkezésre bocsátotta, a jegyzőkönyv mellékletét képezi. A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság megtárgyalta és elfogadásra javasolta az önkormányzat évi költségvetését. Gémes László polgármester megkérdezte, van-e kérdés az előterjesztéssel kapcsolatban? Döbrőssyné dr. Seres Ilona képviselő elmondta, a költségvetés tervezet 6. oldalán szerepel, A Szegvári Közös Önkormányzati Hivatalnál a megnövekedett törvényi gazdálkodási adatszolgáltatási kötelezettségek, valamint a szennyvíz-csatorna hálózat kialakításával kapcsolatos talajterhelési díj bevezetéséből adódó feladatok ellátására egy álláshely került kialakításra július 1-től. A megfogalmazás múlt idejű. Nem emlékszik arra, hogy a képviselő-testület döntést hozott volna álláshely betöltésére. Nincs feltüntetve, hogy milyen jellegű a személyi kiadás és milyen szintű végzettség szükséges az állás betöltéséhez? Az Oktatási, Kulturális és Szociális bizottság ülésén szó volt arról, hogy az önkormányzatunknak EU-s forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programja, projektje jelenleg nincs. Ebből arra következtetett csatornázási projekt is lezárult. A bizottsági ülésen azt a választ kapta, hogy a projekt lezárult. Bizottsági ülésen kérte, hogy a képviselő-testület kapjon tájékoztatást arra vonatkozóan, hogy mennyibe került a projekt. Tudni szeretné összegszerűen, százalékosan, mennyi volt az EU-s támogatás, valamint mennyi volt az önrész. Elmondta, a lakosok szeretnék tudni, mikor kapják vissza a pénzüket. A 17. oldalon szerepel a SZEESZI költségvetése, melyben a évi átlagos statisztikai állományi létszám átlaglétszám 11 fő. A 27. oldalon található 8. számú mellékletben a évi főfoglalkozású és részfoglalkozású létszámadatoknál a főfoglalkozású 9, részfoglalkoztatásban 2 fő szerepel, ez összesen 11 fő. A évi tervben 9 a főfoglalkozású, 3 fő részfoglalkozású szerepel. A testület arról döntött, hogy egy főfoglalkozású közalkalmazott jogviszonyát megszünteti és egy fő részfoglalkozású közalkalmazottal bővül a szakmai létszám. A mellékletben miért maradt mégis 9 fő főfoglalkoztatású közalkalmazott? Gémes László polgármester elmondta, azért került betervezése 1 fő létszám, mert szeretné a pénzügyi gazdálkodást a 2. félévtől erősíteni. Az önkormányzat gazdálkodási osztálya túlterhelt, a feladatok egyre nőnek, szükség lehet júliustól egy új álláshely kialakítására, ezért szerepel a tervezetben. Az álláshely betöltéséhez egyelőre középfokú végzettség elég. Hozzátette, nem a képviselő-testület hatásköre a végzettségek megítélése. A munkáltató fogja előírni, hogy az adott feladathoz milyen végzettség szükséges. Elmondta, a szennyvíz beruházásról már korábban is tájékoztatta a képviselőtestületet, majd részletesen ismertette a beruházás költségeit. Az önerőt a Lakáskassza előfinanszírozási hitelből tudtuk igénybe venni. Hozzátette, az önkormányzatnak semmi köze nincs a lakosok pénzéhez. Lakossági kérdésre
4 4 képviselő-testületi tag nem tud érdemi választ adni, mivel az önkormányzat nem kezeli a lakosok pénzét. Ha pénzügyi kérdése van valakinek, forduljon a viziközmű társulathoz. A pénzügyi elszámolást nem az önkormányzat fogja végezni, hanem a társulat. Egyelőre a lakosok irányába való visszatérítések összege ismeretlen. Hozzátette, a képviselők fals információkat adnak a lakosságnak a beruházással kapcsolatban, így nem csoda, hogy káosz alakul ki az emberek fejében. A viziközmű társulat sem tudja még most megmondani, hogy a lakosok mennyit fognak visszakapni. A lakossági befizetések eltérőek, ez nehezíti és lassítja az elszámolást. Amikor lejár az utolsó lakáskassza szerződés és az összes pénz megérkezik a társulat számlájára, akkor végzik el az elszámolást. Bízik benne, hogy év végére ez megtörténik. Kérte a képviselő-testület és a lakosok türelmét és megértését. Felhívta a képviselő-testületi tagok figyelmét, mielőtt válaszolnának egy lakossági kérdésre, informálódjanak. Döbrőssyné dr. Seres Ilona képviselő kérdezte, mennyi lesz július 1-től az új álláshely személyi jellegű kiadása? Ezt be kellene építeni a költségvetésbe. Gémes László polgármester elmondta, azért nincs feltüntetve, mert a hivatal működési költségeiben szerepel az összes létszám bérterve. Ez a bér egyelőre középiskolai végzettségre van betervezve. Személyi jogokat sértenénk, ha külön ismertetnénk a személyi jellegű kiadást. Döbrőssyné dr. Seres Ilona képviselő kérte, a SZEESZI évi létszámtervének ismertetését. Gyömbér Ferencné jegyző elmondta, a rendelet 12. oldalán a 6. foglalkozik a létszámkerettel. A létszám előirányzatot a 8. és a 8/1 számú melléklet alapján kell megállapítani. A 8. melléklet tartalmazza a SZEESZI család- és gyermekjóléti szolgálat évi szakmai létszámnövekedését. 1 fő részfoglalkozású közalkalmazottal 12 főre emelkedett a létszám. A 8/1. mellékletben látható 1 fő főfoglalkozású közalkalmazott jogviszonyának megszüntetésével 11 főre csökken a szakmai létszám. A rendelet az átlagos statisztikai állományi létszámot 68 főben állapítja meg, melyet a 8/1. melléklet mutat. Egy táblázatban ezt nem tudtuk kimutatni a létszámnövekedést és a csökkentést. Márton Rozália gazdálkodási osztályvezető elmondta, a évi létszám leépítési pályázatban ki kell mutatni és alá kell támasztani a létszámváltozást. Döbrőssyné dr. Seres Ilona képviselő kérdezte, a 34. oldalon szereplő 14. melléklet Szegvár Nagyközségi Önkormányzat összesített felhalmozási kiadásai évi adósságot keletkeztető ügyletek számításának végösszegét lehetne-e valamennyivel csökkenteni? Gémes László polgármester elmondta, ezek azok a felhalmozási várható kiadások, melyek a jövőbeli terveinket mutatják be. Az önkormányzat és intézményei fejlesztési
5 5 tervei ezek, melyekre, ha lesz keret megvalósítjuk, ha nem lesz miből finanszírozni, a megvalósítás elmarad. Hitelt nem veszünk fel a megvalósításhoz csak a képviselőtestület döntése alapján. További kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Gémes László polgármester átadta a szót Gajdánné Szatmári Mária könyvvizsgálónak. Gajdánné Szatmári Mária könyvvizsgáló köszöntötte az ülés résztvevőit. Elismerését fejezte ki a költségvetési-tervezet elkészítőinek. A jogszabályok folyamatosan változnak, nehéz feladat egy költségvetés összeállítása. Megjegyezte, hogy nagy változás előtt áll az egész államháztartási szféra, és ez már érezhető. A könyvvizsgálói véleményezésnél alátámasztást nyert az összes jogszabályi előírás, melyet kötelező volt betartani kiemelt, meghatározott pontjaira hivatkozva a táblázat szerkezetében, tartalmában való összeállítása és egységes szerkezetbe foglalása, a mérlegegyensúly megtartásával. Pozitív, hogy a pénzügy a költségvetés tervezésnél a rendelet-tervezetben számszaki adatok összeállításánál nem nyúlt a évi pénzmaradványhoz. Szegvár Nagyközségi Önkormányzatának és intézményeinek a évi költségvetése eft összeggel elfogadásra javasolható. A évi költségvetéshez képest emelkedést állapíthatunk meg. Elmondta, a költségvetés tervezésekor a prioritást betartották, a kötelező és nem kötelező, önként vállalt feladatok külön lettek bontva, bemutatás tárgyát képezték. A költségvetési intézményekkel előegyeztetés történt, jegyzőkönyvbe foglalva alátámasztja az anyagi költségvetést. Szabályszerű, minőségi, szakmai munka került a képviselő-testület elé. A évi költségvetési tervezet összhangban van a jogszabályi előírásokkal, nem merült fel olyan lényeges információ, amely a bevételi és kiadási előirányzatok megalapozottságát érintené. A Tisztelt Képviselőtestület elé beterjesztett rendelettervezet rendeletalkotásra alkalmas. Gémes László polgármester megköszönte Gajdánné Szatmári Mária könyvvizsgáló véleményét. Kérte, aki elfogadja az önkormányzat évi költségvetését, kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 6 igen szavazattal a következőket rendelte el Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének A rendeletalkotásban 6 fő vett részt. 3/2016. (II.25.) Önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
6 6 2./ Napirend EGY ELŐTERJESZTÉSEK Gémes László polgármester ismertette az önkormányzat rendkívüli önkormányzati támogatásra pályázat benyújtásáról szóló írásos anyagot (3. sz. melléklet). Kérdés, hozzászólás a képviselő-testület részéről nem hangzott el. Gémes László polgármester kérte, aki egyetért az önkormányzat rendkívüli önkormányzati támogatásra pályázat benyújtásával, kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 6 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. A döntéshozatalban 6 fő vett részt. 22/2016. (II.25.) KT. Tárgy: A helyi önkormányzatok rendkívüli önkormányzati költségvetési támogatására vonatkozó évi igény benyújtásáról. Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság évi költségvetéséről szóló évi C. törvény 3. számú melléklet III. pontja Önkormányzati fejezeti tartalék (a továbbiakban: 3. számú melléklet) támogatási igényt nyújt be a helyi önkormányzatok működőképessége megőrzését szolgáló évi kiegészítő támogatásra. Felelős: Gémes László polgármester, Gyömbér Ferencné jegyző Határidő: folyamatos A határozatot kapja: Gémes László polgármester, Gyömbér Ferencné jegyző, Márton Rozália gazdálkodási osztályvezető Gémes László polgármester előterjesztette az önkormányzat adósságot keletkeztető ügyleteket bemutató évre vonatkozó táblázatot (4. sz. melléklet). Az anyaggal kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Gémes László polgármester kérte, aki egyetért az önkormányzat adósságot keletkeztető ügyleteket bemutató évre szóló táblázattal, kézfeltartással jelezze.
7 7 A képviselő-testület 6 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. A döntéshozatalban 6 fő vett részt. 23/2016. (II.25.) KT. Tárgy: Az önkormányzat adósságot keletkeztető ügyleteket bemutató táblázat évre. Az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 29. /3/ bekezdése szerint a helyi önkormányzat évente, legkésőbb a költségvetési rendelet elfogadásáig határozatban állapítja meg az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló 353/2011. (XII.30.) kormányrendeletben meghatározottak szerinti saját bevételeinek, valamint a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló évi CXCIV. törvény 3. /1/ bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek a költségvetési évet követő 3 évre várható összegét. Szegvár Nagyközségi Önkormányzata az alábbiak szerint határoz az adóságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségek alakulásáról a költségvetés követő három évben. Megnevezés 2016.év 2017.év 2018.év 2019.év Kiadások Felhalm. hitel törlesztés Kiadások összesen: Bevételek Helyi adók Bírság, pótlék Bevételek összesen: A képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy az önkormányzat évi költségvetésébe építse be a évre vonatkozó adatokat. Felelős: Gémes László polgármester, Gyömbér Ferencné jegyző A határozatot kapja: Gémes László polgármester, Gyömbér Ferencné jegyző, Márton Rozália gazdálkodási osztályvezető. Gémes László polgármester előterjesztette a támogatási szerződés megkötése az Ovifoci műfüves focipálya építésére vonatkozó írásos anyagot (5. sz. melléklet). Kérte a bizottságok elnökeit, mondják el a bizottságok javaslatát.
8 8 Puskásné Halál Ágnes képviselő elmondta, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság támogatását fejezte ki az anyaggal kapcsolatban, az előterjesztést elfogadásra javasolta. dr. Vigh-Molnár Henriett képviselő elmondta, az Oktatási, Kulturális és Szociális Bizottság az Ovi-foci műfüves focipálya építésére vonatkozóan 2 igen, 1 nem és 1 tartózkodással szavazott. Gémes László polgármester fontosnak tartotta az előterjesztésből kiragadni az alábbi gondolatot: 3 és 6 éves korban a szakszerű mozgáskultúra fejlesztés nagymértékben elősegíti a gyermekek fizikai és szellemi képességének fejlődését, serkenti a tanulási folyamatokat, nagyobb lesz a koncentráló képességük, jobb eredményeket érhetnek el az óvodában, iskolában. Az Ovi-Foci Közhasznú Alapítvány célkitűzése, hogy támogatást nyújtson ahhoz, hogy az óvodás korú gyermekek megismerjék, megszeressék a sportot, és ez által gátat lehessen vetni annak a riasztó tendenciának, amely szerint hatalmasra nő az elhízott gyermekek száma. Átadta a szót a testület tagjainak. Határné Bottyán Erika képviselő elmondta, vannak aggályai a tervezettel kapcsolatban. Elsősorban az, hogy budapesti alapítványról van szó. Gémes László polgármester elmondta, Budapesten bejegyzett, de országos hatókörű alapítványról van szó. Határné Bottyán Erika képviselő elmondta, aggályai vannak a megvalósítás és üzemeltetés egyes szabályaira vonatkozóan. Idézett az előterjesztésből: A program részét képező pálya az alapítvány tulajdonában marad, az önkormányzat vállalja, hogy a pályát a használatba vétel napjától számított 15 évig az alapítvány programjának megfelelő használja, fenntartja. Az Alapítvány külön, írásbeli engedélye nélkül az Alapítvány által meghatározott és összeállított szakmai- oktatási program és a közvetlenül hozzá kapcsolódó egyéb programokon kívül a Pálya semmilyen más célra nem használható. Felek rögzítik, hogy a Pálya el nem bontható, át nem helyezhető, át nem alakítható kivéve, ha a felek ahhoz előzetesen és együttesen, külön megállapodás formájában közösen hozzájárulnak. Elmondta, hogy tájékozódott a témában, egy kis pálya fenntartása éves szinten forint. Le van írva, hogy a karbantartáshoz milyen eszközöket kell beszerezni. Az önkormányzatnak erre 15 évig lesz kerete? Tudomására jutott más hasonló pályázat benyújtása egy másik alapítvánnyal és ott nincs szükség az önkormányzat támogatására. Gémes László polgármester elmondta, ez egy országos konstrukció, meglepi a 600 eft-os fenntartási díj. Hozzátette, a nagy focipálya karbantartása akkor ennek többszöröse lehet. Nem tudja elképzelni, hogy egy kispályának ilyen összegű karbantartási költsége lenne. Úgy gondolja, saját hatáskörben meg lehet oldani a pálya karbantartását. Igazából nem tudja, mit foglalt magában a 600 eft.
9 9 Döbrőssyné dr. Seres Ilona képviselő elmondta, ki kell vágni egy tükröt, abba kerül homokágy réteg, arra egy gumi granulátum réteg, amely teherautók és gépjárművek gumijából készül speciális festékkel bevonva. Erre kerül rá a műfű. A gumi granulátumot rendszeresen pótolni kell, 7 évente nagygenerál kell, 15 év alatt minimum kétszer a műfüvet, 3-4 évente a gumi granulátumot is ki kell cserélni. Heti illetve havi szinten különböző karbantartási feladatokat kell elvégezni ahhoz, hogy a szerződésben foglaltaknak megfeleljen. A műfű eleinte csomósodik, azt el kell távolítani, tisztán kell tartani. Falevél nem potyoghat rá, gyom mentesíteni, tehát permetezni kell. A gumi granulátum mohásodik. Gémes László polgármester kérdezte, egy normálméretű műfüves pályáról beszélünk? Döbrőssyné dr. Seres Ilona képviselő elmondta, ez egy kisméretű pályára értendő. Az előterjesztésben kevés az információ, nagyon hiányos. Megjegyezte, az egy dolog, hogy 2014-ben született egy testületi döntés. Ebből az anyagból nem lehet tudni mekkora a tervezett műfüves pálya mérete. Gondolatai szerint ez a tervezet a kisméretű kategóriába sorolható, amely 12x24 méteres vagy 14x26 méteres lehet. Az előterjesztésben nem szerepel a teljes beruházás költsége, csak annyi, hogy az önkormányzat eft támogatást ad. Nincs információja a pályázati kiírás feltételeiről. Nincs feltüntetve a fenntartás költsége. Kijelentette, felelősségteljes döntést ebben a témában nem tud hozni, nem támogatja a megvalósítást. Hozzátette, a támogatási szerződésben nagyon sok kötelezettség van rögzítve. Reklámcélra is felhasználhatja az Ovi-Foci Közhasznú Alapítvány a palánkot. Mekkora palánkról van szó? Az eszközkészlet és a pálya az Alapítvány tulajdonában marad. Milyen eszközkészlet ez? Csurka Zoltánné óvodavezetőt kérdezte, milyen jellegű reklámot lehet elhelyezni az Óvoda területén? Csurka Zoltánné óvodavezető elmondta, nem lehet reklámot elhelyezni az Óvoda területén. Döbrőssyné dr. Seres Ilona képviselő elmondta, március 17-ig el kell utalni a pénzt az alapítvány számára. A 44. oldal V. fejezetében szerepel legfeljebb bruttó eft ez, hogy értendő? A 45. oldalon az Alapítvány kijelenti, a számviteli törvény szerinti évi beszámolóját az OBH letétbe helyezte ez már nem aktuális. A 47. oldalon a XI. fejezetben szereplő az önkormányzat a folyósítás felfüggesztéséről és annak indokáról írásbeli értesítést küld az Alapítványnak miért szükséges? Az 50. oldalon XVI. fejezetben említett mellékletek az előterjesztésben nem szerepelnek. Elmondta, az anyagot nem tartja előkészítettnek, nem átlátható. Tisztázni kellene, hogy a eft-ot miből kellene finanszírozni. Gémes László polgármester elmondta, ha egy adott előterjesztéssel kapcsolatban bármilyen információra szükség van a döntéshez, akkor az ülés előtti 8 napban lehetőség van ezek kikérésére, begyűjtésére. Kérte képviselő társait, képviselői munkájukat értékeljék át. Nézzenek utána annak is, hogy egy képviselőnek mi a
10 10 dolga, feladata és mire vállalt kötelezettséget. A hiányzó információkat be lehet gyűjteni akár személyesen, de telefonon keresztül is. Hozzátette, a kérdésekre így is tud válaszolni. Elmondta, a képviselő-testület márciusi ülésén döntött a focipálya megépítéséről. Ha 2014-ben kötöttünk volna a szerződést, megfelelő lett volna a évi beszámoló letétbe helyezése. Most már 2016-ot írunk, az évszámot ki fogják javítani. Jelen esetben egy mini pályáról van szó óvodás felhasználókkal, nem lehet összehasonlítani a kispályás futballpályák költségeivel. A TAO-s támogatásokat sportegyesületeken, alapítványokon keresztül lehet elérni, ezért marad az Alapítvány tulajdonában a pálya. Ez minden településen így működik. A reklámok kihelyezésével nem fogunk élni. Úgy gondolja, ez egy nemes cél, amit támogatni kell. A március 17-ig történő utalás időpontját az önkormányzat határozta meg. Az önkormányzat évi költségvetésében szerepel a eft, mint felhalmozási kiadás. Döbrőssyné dr. Seres Ilona képviselő hangsúlyozta, az a probléma, hogy nincs elég információ az adott előterjesztéssel kapcsolatban. Hiába nézte volna meg a évi döntést, abban nem szerepel, hogy pl. milyen kötelezettséget kell vállalni a pálya karbantartására vonatkozóan. Újra elmondta, felelősségteljes döntést csak úgy lehet hozni, ha az ember tisztán lát. Gémes László polgármester elmondta, Döbrőssyné dr. Seres Ilona képviselő felvetésére már korábban megadta a választ. Hozzátette, nem lehet összegszerűen kidolgozni azt, hogy 15 év alatt mennyibe kerül a pálya karbantartása. A képviselőtestületnek nincs arról tudomása, hogy az önkormányzati cég mennyi mindent megold kevés pénzből. Döbrőssyné dr. Seres Ilona képviselő elmondta, valószínű, hogy kevesebb pénzből is meg lehet oldani a pálya karbantartását. Határné Bottyán Erika képviselő elmondta, az anyagban nincs feltüntetve, hogy a projekt mennyibe került? Gémes László polgármester elmondta, a pályázatban minden adat szerepel. Határné Bottyán Erika képviselő elmondta, a pályázati anyagot nem látta. Nem tudja, mennyi a TAO teljes összege. Úgy gondolja, az anyag mellé kellett volna tenni. Egyetért Döbrőssyné dr. Seres Ilona képviselővel. Gémes László polgármester elmondta, egy pályázati anyagot nem kell pluszként az anyaghoz csatolni. Amennyiben a képviselő tudni szeretné az előzményeket, azt ülés előtt megteheti. dr. Vigh-Molnár Henriett képviselő kérte, a hozzászólások tekintetében mindenki tartsa magát az SZMSZ-ben foglaltakhoz.
11 11 Több kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Gémes László polgármester kérte, aki az Ovi-foci műfüves pálya építésére vonatkozó Támogatási szerződés megkötésével egyetért, kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 4 igen, 2 nem szavazattal meghozta alábbi határozatát. A döntéshozatalban 6 fő vett részt. 24/2016. (II.25.) KT. Tárgy: Ovi-foci műfüves pálya építése a Kurca-parti Óvodában. Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Támogatási szerződés megkötése az Ovi-foci műfüves focipálya építésére tárgyú előterjesztést és az alábbi döntést hozta: A képviselő-testület kötelezettséget vállal arra, hogy az Ovi-Foci Közhasznú Alapítvánnyal támogatási szerződést köt. A képviselő-testület A Kurca-parti Óvodában létrehozandó műfüves focipálya építéséhez és a hozzá kapcsolódó program megvalósításához az Ovi-Foci Közhasznú Alapítványnak fejlesztési támogatást biztosít, mely bruttó Ft, azaz: Kettőmilliónyolcszázötvenezer forint. A Képviselő-testület hozzájárul a évi önkormányzati költségvetés céltartalékában lévő Ft-nak az Ovi-Foci Közhasznú Alapítvány részére történő folyósításához. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a támogatási szerződés aláírására. A határozatot kapja: Gémes László polgármester, Márton Rozália gazdálkodási osztályvezető, Csurka Zoltánné óvodavezető, Ovi-Foci Közhasznú Alapítvány Budapest, Munkácsi Zoltán kabinet munkatárs Gémes László polgármester ismertette a Csongrád Megyei Kis- és Hátrányos Helyzetű Térségekért Egyesület megalapozása és csatlakozás tárgyú előterjesztést (6. sz. melléklet). Átadta a szót a képviselőknek. Döbrőssyné dr. Seres Ilona képviselő kérdezte, milyen gyakorlati szerepe lenne az egyesületnek? Kik lesznek a tagok? Véleménye szerint 15 évre nem lehet tervezni, mivel a jogszabályokat állandóan módosítják. Egy helybeli egyesület üléseit helyben kellene tartani, legalábbis a megyén belül, nem Budapesten.
12 12 Ellentmondásos, hogy az elnökség az elnökét maga választja tagjai közül. Ezzel szemben a következő oldalon a polgármester már benne szerepel, mint elnök. Feleslegesnek tartja, hogy külön legyen felügyelő bizottság és külön számvizsgáló bizottság. Nem tudja, hogy lehet egyesületnek alapító tagja egy önkormányzat úgy, hogy nem tudja kikkel együtt alapít egyesületet. A létrehozandó szervezetet titkosnak látja. Nem hiszi, hogy jó az, ha egy közgyűlés nem nyílt ülést tart. Egy ilyen egyesületnél, ahol a tájékoztatás fontos, nem szerencsés, ha nem nyílt az ülés. Magasnak tartja a tagdíjat. Megkérdezte, mely települések tartoznak Csongrád-megyében a kis- és hátrányos helyzetű települések közé? Gémes László polgármester elmondta, kormányrendelet szabályozza, hogy kik tartoznak a kis- és hátrányos helyzetű települések közé. Határné Bottyán Erika képviselő kérdezte, Szegvár miért nem tartozik a kis- és hátrányos helyzetű települések közé? Szegvár miért nem pályázik a védőnői tanácsadó felújítására? Gyömbér Ferencné jegyző elmondta, a pályázatot az nyújthatja be, aki korábban hátrányos helyzetű település volt. Gémes László polgármester elmondta, Szegvár nem pályázhat az orvosi rendelő felújítására, de energetikai korszerűsítésre az egész épületben igen. Az alapítvánnyal kapcsolatban elmondta, hogy nem a képviselő társai lesznek az alapítvány tagjai, hanem az önkormányzat. Elsősorban az egyesület céljával kell egyetértenie a leendő tagnak, vagy annak a közösségnek. Az egyesület a képző központ fenntartó szerepét tölti be. Az összes programot, pályázatot az egyesületen keresztül szeretnénk a térségbe hozni, ezért nem lesznek nyilvánosak az ülések, az információk kiáramlását akadályozzuk meg ezzel. Jelenleg hat önkormányzati tag van: Derekegyház, Árpádhalom, Szegvár, Mindszent, Mártély és Székkutas. A Minisztérium részéről is lesznek delegálva tagok. Elképzelhető, hogy helybeli személyek, vállalkozások is lehetnek tagok a Minisztérium beleegyezésével. Azt szeretnék, hogy ahol a közösségi központ van, ott legyen az egyesület székhelye, helybeli vezetővel. Az írásos anyag javítását javasolni fogja. 15 éves működtetési kötelezettséget vállalt az Állam erre a központra, a működéshez szükséges költséget biztosítani fogják. Reméli, hogy ez működni fog. Örül annak, hogy helyi irányítás alá kerül a kastély természetesen a helyi településekkel együttműködve. Hozzátette, ez nem zárja ki, hogy más település is tudjon csatlakozni, de ennek nem feltétele, hogy az egyesületnek tagja legyen. Március 16-ára van tervezve az ülés, áprilistól már indulhatnának a projektek előkészületei. A képviselő-testület részéről több kérdés, hozzászólás nem hangzott el.
13 13 Gémes László polgármester kérte, aki a Csongrád Megyei Kis- és Hátrányos Helyzetű Térségekért Egyesület megalapításával és csatlakozásával egyetért kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 5 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett meghozta alábbi határozatát. A döntéshozatalban 6 fő vett részt. 25/2016. (II.25.) KT. Tárgy: Csongrád Megyei Kis- és Hátrányos Helyzetű Térségekért Egyesület megalapítása és csatlakozása. 1. Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) elhatározza, hogy a Szegvár Nagyközségi Önkormányzat alapító tagként belép a Csongrád Megyei Kis- és Hátrányos Helyzetű Térségekért Egyesületbe, elfogadja és magára nézve kötelezőnek tekinti annak A1apszabá1yát. 2. A Képviselő-testület hozzájárulását adja, hogy a Csongrád Megyei Kis- és Hátrányos Helyzetű Térségekért Egyesület székhelyeként a Szegvár Nagyközségi Önkormányzat tulajdonában álló (Cím: 6635 Szegvár, Szabadság tér 2. szám alatti) ingatlant haszná1hassa, illetve jegyeztesse be a bírósági nyilvántartásba. 3. A képviselő-testület az Alapszabályra figyelemmel dönt arról, hogy a Csongrád Megyei Kis- és Hátrányos Helyzetű Térségekért Egyesületben a Szegvár Nagyközségi Önkormányzat, mint jogi személy az elnökségi tagi tisztségét elfogadja azzal, hogy kijelöli Gémes László polgármestert, hogy személyében az elnökségi tagi tisztséget lássa el. Az elnökségi tagi tisztséggel összefüggésben a jogi személy taggal szemben a Ptk-ban írt, vagy a Ctv-ben rögzített kizáró, összeférhetetlenségi okok nem állnak fenn. 4. A Képviselő-testület felhatalmazza Gémes László polgármestert a Csongrád Megyei Kis- és Hátrányos Helyzetű Térségekért Egyesülettel kapcsolatos dokumentumok aláírására, az Egyesületben az Önkormányzat képviseletére. Határidő: azonnal Felelős: Gémes László polgármester A határozatot kapja: Gémes László polgármester, Márton Rozália gazdálkodási osztályvezető, Munkácsi Zoltán kabinet munkatárs
14 14 Gémes László polgármester előterjesztette a Szegvári Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény alapító okiratának módosításáról szóló írásos anyagot (7. sz. melléklet). Kérdés, hozzászólás az előterjesztéssel kapcsolatban nem hangzott el. Gémes László polgármester kérte, aki a Szegvári Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Alapító Okiratának módosításával egyetért, kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 6 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. A döntéshozatalban 6 fő vett részt. 26/2016. (II.25.) KT. Tárgy: Szegvári Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Alapító Okiratának módosítása. 1./ Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a Szegvári Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény alapító okiratának módosítását az 1. sz. melléklet szerinti Módosító okirattal jóváhagyja. 2./ A képviselő-testület felhatalmazza a jegyzőt az egységes szerkezetű Alapító Okirat elkészítésével. 3./ A képviselő-testület felkéri a Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjét, hogy a módosító és az egységes szerkezetű Alapító Okiratot a Magyar Államkincstár Törzskönyvi Nyilvántartása és az intézmény részére küldje meg. 4./ A képviselő-testület a Szegvári Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Alapító Okiratának módosítása tárgyú, 10/2016. (II. 11.) KT. számú határozatát visszavonja. Határidő: azonnal Felelős: Gyömbér Ferencné jegyző A határozatról értesül: Gémes László polgármester, Gyömbér Ferencné jegyző, Márton Rozália gazd. osztályvezető, MÁK. Törzskönyvi Nyilvántartó, Pap János intézményvezető.
15 15 Gémes László polgármester ismertette a gépjárművásárlásra vonatkozó írásos anyagot (8. sz. melléklet). Elmondta, több, mint egy éves szándék az, hogy a Szegvári Falufejlesztő Kft-nek l db terepjárót és 1 db kisbuszt vásároljunk. Önkormányzatok esetén a 10 millió forintot meghaladó hitel felvételéhez az adósságot keletkeztető ügyletekre vonatkozó kormányzati engedély szükséges, önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok esetében a hitel felvételéhez szükséges a kormányzati engedély beszerzése. Terveink szerint eddig a Kft. igényelte volna a hitelt. A tapasztalat az, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő gazdasági társaságok hitelfelvételét nem támogatja a kormányzat. A Kurca-parti Óvoda TOP pályázatába be tudjuk építeni a kisbusz megvásárlását, a terepjáró megvásárlását pedig a Kft. bonyolítaná le úgy, hogy finanszírozására az önkormányzat venné fel a hitelt. A Kft. az áfát vissza tudja igényelni. Puskásné Halál Ágnes képviselő elmondta, a Pénzügyi, Gazdasági Bizottság megtárgyalta a gépjármű vásárlásra vonatkozó előterjesztést, javasolta annak elfogadását. Gémes László polgármester kérte, aki a gépjármű vásárlással egyetért, kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 6 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. A döntéshozatalban 6 fő vett részt. 27/2016. (II.25.) KT. Tárgy: Gépjárművásárlás. Tárgy: Ford Ranger, 2,2L TDCi (150 Le) M6 XL típusú terepjáró vásárlása a Szegvári Falufejlesztő, Üzemeltető és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft-nek. Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a gépjármű vásárlásra vonatkozó előterjesztést és az alábbi döntést hozta: 1./ Szegvár Nagyközségi Önkormányzat mint a Szegvári Falufejlesztő, Üzemeltető és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. egyedüli tulajdonosa hozzájárul, hogy a Szegvári Falufejlesztő, Üzemeltető és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. 1 db Ford Ranger, 2,2L TDCi (150 Le) M6 XL típusú terepjárót megvásároljon 2./ A képviselő-testület a gépjármű nettó vételárának összegére, ,- Ftra a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet hitelajánlata alapján 24 hónap futamidőre hitelt vesz fel. Az ügyleti kamat mértéke: mindenkori JBA + 1,65 kamatfelár. Fizetési ütemezés: tőkefizetés évente kétszer, kamatfizetés: havonta. Egyszeri díj összege: ,- Ft.
16 16 3./ A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a hitelszerződés aláírásával. 4./ A képviselő-testület felhatalmazza a Szegvári Falufejlesztő, Üzemeltető és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetőjét az adásvétel lebonyolításával. 5./ Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a gépjármű megvásárlásához szükséges forrást támogatásként a Szegvári Falufejlesztő, Üzemeltető és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft-nek biztosítja. 6./ A képviselő-testület a 142/2015. (XII.17.) KT. számú, a Gépjárművek vásárlása a Szegvári Falufejlesztő, Üzemeltető és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft-nek tárgyú határozatát visszavonja. A határozatot kapja: Gémes László polgármester, Márton Rozália gazdálkodási osztályvezető, Szegvári Falufejlesztő, Üzemeltető és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. Gyömbér Ferenc ügyvezető, Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet Szegvári Kirendeltsége. Gémes László polgármester elmondta, az Alsó-Tisza Vidék Fejlesztéséért Egyesület azzal kereste meg az önkormányzatot, hogy a LEADER Egyesületbe delegáljon a képviselő-testület egy tagot R. Nagy Mihály helyett. Delegált tagnak Lukács Istvánné alpolgármestert javasolja. Kérte, aki a javaslattal egyetért kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 6 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. A döntéshozatalban 6 fő vett részt. 28/2016. (II.25.) KT. Tárgy: Alsó-Tisza Vidék Fejlesztéséért Egyesületbe képviselő delegálása. Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alsó- Tisza Vidék Fejlesztéséért Egyesületbe (LEADER) Lukács Istvánné alpolgármestert delegálja. A határozatot kapja: Gémes László polgármester, Lukács Istvánné alpolgármester, Alsó-Tisza Vidék Fejlesztéséért Egyesület Csongrád, Kossuth tér 7. sz. Feketéné Pap Nikolett munkaszervezet vezető
17 17 Gémes László polgármester megkérdezte, van-e valakinek szóbeli egyéb előterjesztése? Döbrőssyné dr. Seres Ilona képviselő elmondta, tudomása szerint a TOP-os pályázatok megjelentek februárban. Megkérdezte, a Képviselő-testület mikor kap erről tájékoztatást? Gémes László polgármester elmondta, nem minden pályázat jelent meg. Legkésőbb március 25-én kap a testület tájékoztatást a TOP-os pályázatokról. Egyúttal meghívta a Képviselő-testületet a március 25-én, a kastélyban tartandó Megyei Közgyűlésre. Jelenleg megjelent TOP-os pályázatot a Kurca-parti Óvodában lévő bölcsődei férőhely kialakítására, kapacitás bővítésére és a konyha felújítására szeretnénk fordítani. Ennek előkészítése folyamatban van, április 25-től május 25-ig lehet benyújtani. Várható az energetikai pályázat, melyet a védőnői szolgálat teljes épületének energetikai korszerűsítésére szeretnénk felhasználni. Terveink között szerepel a központi iskola és a bérlakások energetikai korszerűsítése és a kerékpárút bővítése is. A Kórógy-tó karbantartását a Vidékfejlesztési turisztikába tudjuk beépíteni. A főút és a Tiszára vezető út felújítása marad még hátra. Vidékfejlesztési programon belül várható külterületi útfelújításra pályázati kiírás. Felmérette a Szőlőkalja utca végét, a Jakó kövesutat és folyamatban van a Szegvárt Derekegyházzal összekötő út, mint feljavítandó út becslése is. A kiírások megérkezésével tudjuk majd, hogy pályázhatunk-e, mekkora a forrásösszetétel, mekkora a támogatás intenzitása mit tudunk vállalni? Az előkészületek folyamatosan zajlanak. Döbrőssyné dr. Seres Ilona képviselő elmondta, a legutóbb benyújtott képviselői interpellációra a választ megkapta, azokat elfogadja. Puskásné Halál Ágnes képviselő elmondta, a Pénzügyi, Gazdasági Bizottság javasolta pályázat kiírását a civil szervezetek támogatására. A pályázat beadási határideje március 20. Javasolta ennek elfogadását. Döbrőssyné dr. Seres Ilona képviselő elmondta, erre a célra szánt összeg eft az egyesületek száma túl sok, nem tudunk érdemben segíteni. Gémes László polgármester elmondta, jól jön minden segítség a szervezeteknek. Kérte, amennyiben nincs több kérdés, aki egyetért a javaslattal, kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 6 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. A döntéshozatalban 6 fő vett részt.
18 18 29/2016. (II.25.) KT. Tárgy: Helyi szervezetek támogatása. Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határozott, hogy évben pályázatot ír ki a helyi szervezetek támogatására. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a helyi szervezetek támogatásáról szóló 3/2008. (II. 14.) Önkormányzati rendelet alapján gondoskodjon a pályázati felhívás megjelentetéséről. A határozatot kapja: Gémes László polgármester, Gyömbér Ferencné jegyző Csurka Zoltánné óvodavezető tájékoztatta a képviselő-testületet, Márton Attila és neje részére a gyűjtés fejleményeiről. A Legrand Zrt. támogatja a családot, felmérést kell végezni villanyszerelő szakember segítségével az anyag szükségletekről, ezt be kell a Legrand Zrt. részére nyújtani. Gémes László polgármester megköszönte a tájékoztatást, hozzátette, egy nyílászáró cég is jelezte támogatási szándékát. Puskásné Halál Ágnes képviselő elmondta, bútorokkal is tudják támogatni a családot. Gyömbér Ferencné jegyző elmondta, elkészített egy felhívást a gyűjtésről. A felhívást közzé fogják tenni a Szegvári Naplóba, elküldik vállalkozásoknak, civil szervezeteknek, cégeknek. Hozzátette, bármilyen kis összegű támogatás segítséget nyújt a család számára, mert szeretnének visszaköltözni a családi házba. Beszélt a könyvvizsgáló asszonnyal is arról, hogy az önkormányzat nyit egy alszámlát és erre gyűjtenénk a támogatásokat. Gémes László polgármester megköszönte a részvételt. A nyílt ülést bezárta. A képviselő-testület zárt ülés keretében folytatta munkáját. Kmft. Gémes László polgármester Gyömbér Ferencné jegyző Határné Bottyán Erika Puskásné Halál Ágnes képviselő, jkv. hitelesítő
Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül:
1 Jegyzőkönyv Készült A Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. október 25-én 14:00 órakor tartott nyílt üléséről. Jelen voltak:
Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat
Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14-én Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében tartott rendkívüli nyílt üléséről Jelen voltak:
Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül megjelent:
1 Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének, a Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében 2016. január 6-án du. 17.00 órakor tartott nyílt üléséről. Jelen
Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 6 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat
Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2011. október 10-én tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen voltak:
Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 5 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat
Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2011. december 15-én tartott nyílt üléséről. Jelen voltak: Gémes
Jegyzőkönyv. Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 9-én tartott üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 9-én tartott üléséről. Jelen vannak: Varga Ferenc elnök Berta Sándor képviselő A jelenléti íven feltüntetett
Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül megjelent:
1 Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének, a Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében 2015. december 17-én du. 16.30 órakor tartott nyílt üléséről.
Jegyzőkönyv. Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 12-én de órakor tartott üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. január 12-én de. 10.00 órakor tartott üléséről. Jelen vannak: Varga Ferenc elnök Ajtainé Kondor Katalin képviselő
Jegyzőkönyv. Ajtainé Kondor Katalin képviselő Mihály Mária képviselő
Jegyzőkönyv Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. november 28-án de. 10 00 órakor tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Varga Ferenc elnök Ajtainé Kondor
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről
170/16/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről Határozatok: 106/2014. (IX.15.)
JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 14-17. TARTALOMJEGYZÉK OK: 14/2015.(III.25.)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. december 3-án megtartott nyilvános, rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság
Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül:
1 Jegyzőkönyv Készült A Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. december 14-én 15.30 órakor tartott nyílt üléséről. Jelen
Jegyzőkönyv. Kérte, aki a jegyzőkönyv-hitelesítők személyével, valamint a tárgyalandó napirendi ponttal egyetért, kézfeltartással jelezze.
Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2011. május 31-én tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen voltak:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 18 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi
Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül:
1 Jegyzőkönyv Készült A Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. november 23-án 13.00 órakor tartott nyílt üléséről. Jelen
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. október 29-én (szerda) 13:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. február 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal
Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 29- i nyílt ülésének jegyzőkönyve
7/2013. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 29- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 9/2013. (V.2.) önkormányzati rendeletet az önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról
Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/
Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 10. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. augusztus 24.) Napirend:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2015. szeptember 23 -án (szerda) 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. június 23-án (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Nagyecseden, a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, 2015. április 16-án az önkormányzati képviselő-testület r e n d k í v ü l i nyilvános üléséről Jelen voltak: Kovács Lajos,
Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének február 25-én órakor megtartott nyilvános üléséről.
VESZPRÉMI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Thököly u. 11. Szám: KOZP/927/2/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről.
Községi Képviselő-testület Csögle Szám: 229-4/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Csögle
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Rudabánya Város Önkormányzat Képviselő-testületének, Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének, és Alsótelekes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző
J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Az ülés helye: Jelen vannak Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. szeptember 13-án 15,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. február 16. napján megtartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. február 16. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: dr. Kormányos László polgármester Dékányné dr. Balogh Andrea alpolgármester Barna
Jegyzőkönyv. 1. Jászszentlászlói Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének módosítása (Írásbeli előterjesztés)
Jegyzőkönyv Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 23-án 10 00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Zöldág János alpolgármester Borsik Imre képviselő
PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. július 16-án (szerda) 17:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2014. július 16. Határozat:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 15-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 469-4/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án megtartott soron kívüli ülésén.
7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő
Jegyzőkönyv. Gyömbér Ferencné jegyző Várkonyiné Mihály Erna Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója
Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2009. június 17-én tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen voltak:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2015. november 25 -én (szerda) 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati
Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül megjelent:
1 Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének, a Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében 2015. november 26-án du. 16.30 órakor tartott nyílt üléséről.
Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 7 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. 190/2012. (XII. 13.) KT. Tárgy: Jegyzőkönyv-hitelesítők kijelölése.
Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2012. december 13-án tartott nyílt üléséről. Jelen voltak: Gémes
BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com
BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. június 23- án megtartott
Jegyzőkönyv Készült Apaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 24-én megtartott üléséről
Apaj Község Önkormányzata 2345. Apaj, Fő tér 2. Jegyzőkönyv Készült Apaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 24-én megtartott üléséről Megalkotott rendeletek: 5/2014. (V. 8.) önkormányzati
JEGYZŐKÖNYV. Soltész Balázs aljegyző. Vadászi Sándor RNÖ elnöke
K ö r ö m K ö z s é g i Önkormányzat Képviselő - testülete 3577 Köröm, Rákóczi u. 11. Tel.: 49/459-821; Fax: 49/459-817 E-mail: korom@korom.hu Szám: 2/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Köröm Község Képviselő-testületének2014.
Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve
1/2014. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 1/2014. (II.10.) önkormányzati rendeletet az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről
J e g y z ő k ö n y v
Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/104-8/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. szeptember 09. napján 14,00 órakor
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án 17 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi
JEGYZŐKÖNYV. Meghívott: Rontó Attila kisebbségi képviselő
K ö r ö m K ö z s é g i Önkormányzat Képviselő-testülete 3577 Köröm, Rákóczi u. 11. Tel.: 49/459-821; Fax: 49/459-817 E-mail: korom@korom.hu Szám: 4/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült: Köröm Község Önkormányzat
Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén.
Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:
Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu
Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Szám: Svh/62-6/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-i üléséről
JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-i üléséről Helye: Váli Közös Önkormányzati Hivatal, emeleti tanácskozó terme Jelen vannak:bechtold Tamás polgármester,
Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szám: 40-32/2010. 1. Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. április 21-én 18,05 órakor megtartott nyilvános üléséről.
JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 29-30. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 29/2014.(V.08.)
JEGYZŐKÖNYV. Az Ádándi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének március 16-ai üléséről
JEGYZŐKÖNYV 1 Az Ádándi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 16-ai üléséről 2 JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádándi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.március
PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK
Ikt.szám: 32-25/2016. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 486, 487, 488, 489, 490/2016. (XII. 5.) RENDELET SZÁM:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-2/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. február 12-én 17 órakor megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. augusztus 19-én (kedd) 8:30 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal
T Á R G Y S O R O Z A T
Nagydobos Község Önkormányzat Képviselő - Testület 2014. október 2-án megtartott rendkívüli ülésének a.) jegyzőkönyve: 1 b.) tárgysorozata: 1- c.) határozatai: 94-97. d.) rendelete: - 369-31/2014. T Á
Jegyzőkönyv. 2. Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 2/201 5.(II. 12.) önkormányzati rendelet megtárgyalása.
Jegyzőkönyv Készült: Kisköre Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 2-i rendkívüli üléséről a Kiskörei Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében. Jelen vannak: Takács Attila alpolgármester
Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 6 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat
Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2011. november 15-én tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen voltak:
K I V O N A T. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 12-én megtartott ülése jegyzőkönyvéből
2014. február 12-én megtartott ülése könyvéből 17/2014. (II. 12.) sz. NORMATÍV Kth. 2014. február 12-én megtartott képviselő-testületi ülés napirendje Normatív Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dozmat Község képviselő-testületének február 04-én megtartott testületi ülésén
DOZMAT KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSE JEGYZŐKÖNYV Készült: 2015. február 04-én megtartott testületi ülésén Helye: Dozmati Faluház Jelen vannak: Horváth Ádám Csongor polgármester, Dankovics Norbert képviselő,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Önkormányzat hivatali helyisége Halimba
Ügyszám: 11/1-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Halimba község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. június 13-án 16.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Önkormányzat hivatali
8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete
Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 182-4/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete,
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. Július 1.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. Július 1.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:69-72/2013. (VII. 1.) számú határozatok d.
Jegyzőkönyv. Készült: február 14-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselőtestületének
Jegyzőkönyv Ikt.: 139-9/2018. Készült: 2018. február 14-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselőtestületének nyilvános ülésén. Jelen vannak: Meghívottak: Kálozi Sándor polgármester Varga Attila alpolgármester
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2007. november 27. napján 15.30 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal Alagsori terme
29/2013. számú. 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/a. Ikt.sz.: 5053-2/2013. 29/2013. számú 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 190-192/2013. (XI. 22.)
Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV
JEGYZŐKÖNYV Szám: 7/2012. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. április 25-én 19 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen
J e g y z ő k ö n y v
Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296 Monostorapáti, Petőfi u.123. Tel: 87/435-055. Száma: 1092-5/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete
LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V
LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 640-1/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lesencetomaj Települési Önkormányzat Képviselő-testülete
TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2014. NOVEMBER 5-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. NOVEMBER 5-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 15/2014. (XI. 06.) önkormányzati rendelet Told Község Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. január 23-án (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 10-én a Sárbogárdi Polgármesteri
o k t ó b e r á n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l
Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2011. október 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
75 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. július 2-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti
JEGYZŐKÖNYV. Vámosgyörk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 14-én 7.00 órakor tartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Ülés helye: Vámosgyörk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 14-én 7.00 órakor tartott rendkívüli üléséről. Vámosgyörki Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozóterem
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 8478 Somlójenő, Petőfi u. 99. Szám: Svh/61-1/2015. Készült: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselő- testületének 2015. február
NYÍLT ÜLÉSE. 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/ /2012. Kt. hat.
Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/2012. - 19/2012. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testületének
JEGYZŐKÖNYV. a Szentesi Roma Nemzetiségi önkormányzat Képviselő-testületének december 28. napján 10,30 órakor
JEGYZŐKÖNYV a Szentesi Roma Nemzetiségi önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 28. napján 10,30 órakor a Szentesi Közös önkormányzati Hivatal Kistanácskozótermében megtartott rendkívüli üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2013. november 25-én (hétfő 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati
ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 8/2015. (VIII.13.) önkormányzati rendelete 9/2015. (VIII.13.) önkormányzati rendelete
Jegyzőkönyv. Ignácz József György alpolgármester Bogdán Imre képviselő Orsós József képviselő
Jegyzőkönyv Készült Pálmajor Község Önkormányzat képviselő-testületének 2015. szeptember 7-én az önkormányzat tanácskozó termében megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: Pozsonyi Erika polgármester
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 16/2014.(II.20.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 17/2014.(II.20.)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 27-én tartott nyílt üléséről
170/13/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 27-én tartott nyílt üléséről Rendeletek: 9/2014. (VI.28.)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 4-én 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 314-17/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének
Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül:
1 Jegyzőkönyv Készült A Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. április 26-án 14:00 órakor tartott nyílt üléséről. Jelen voltak:
J e g y z ő k ö n y v
Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9. /2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 24-én (hétfő) 17: 00 órakor tartott
TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 06-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 06-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 11/2015. (VIII.07.) önkormányzati rendelete 12/2015. (VIII.07.) önkormányzati rendelete
Jegyzőkönyv. László János képviselő 14:05 órától B./ Tanácskozási joggal:
Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 8-án, 13:15 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)
Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén
Jegyzőkönyv Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Helyszín: Polgármesteri Hivatal 2135 Csörög, Kisfaludy u. 40. Jelen
HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI 66/2013.(VIII.09.) határozat a Védőnői Szolgálatot Fenntartó Egészségügyi Társulás megszüntetése
A L S Ó N E M E S A P Á T I és N E ME S A P Á T I Községek ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2013. augusztus 9-ei együttes ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 151-2/2013/ANA. Tartalom:
Jegyzőkönyv. Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 25-én órakor megtartott nyilvános üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 25-én 15 00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Nagy András polgármester Patyi Norbert alpolgármester
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 4-8/2015. (II. 16.) számú határozatok. d. rendeletek:-
JEGYZŐKÖNYV. 1.) Javaslat a saját bevételek és az adósságot keletkeztető ügyletekből eredő fizetési kötelezettségek megállapítására.
Iktatószám: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2016. február 11. napján 16.30-kor a Művelődési Ház Könyvtártermében megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Nagy Gábor képviselő Szentes János képviselő Irsa-Borján
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/21-34/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án, 18:00 órai
Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szám: 120-27/2011. Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 5-én 18,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati
JEGYZŐKÖNYV. Hosszúné Deli Hajnal alpolgármester Kovács Géza Győzőné képviselő Németh Zsolt képviselő
JEGYZŐKÖNYV Készült Jákó Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2015. április 29-én az önkormányzat tanácskozó termében megtartott üléséről. Jelen vannak: Kovács János polgármester Hosszúné Deli Hajnal
JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület április 6-án megtartott rendkívüli üléséről
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 6/2016. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2016. április 6-án megtartott rendkívüli üléséről Határozat száma: 46. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZAT: 46/2016.(IV.6.)
Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete I/1-24/2015. J e g y z ő k ö n y v 2015. december 14-én 18:00 órakor a Községházán tartott rendes, nyilvános üléséről. Jelen vannak: Babos Attila polgármester
J e g y z ő k ö n y v
Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 1. /2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 16-án (kedd) 15: 00 órakor tartott üléséről.
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Nagyecseden, a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, 2018. augusztus 28-án az önkormányzati képviselő-testület r e n d k í v ü l i nyilvános üléséről Jelen voltak: Kovács
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. november 22-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK