Jegyzőkönyv. Készült: augusztus 12-én a Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat rendkívüli testületi ülésén.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jegyzőkönyv. Készült: augusztus 12-én a Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat rendkívüli testületi ülésén."

Átírás

1 Jegyzőkönyv Készült: augusztus 12-én a Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat rendkívüli testületi ülésén. Jelen vannak képviselők: Incze Sándor, Bata József, Czirják Attila, Ill László, Kovács Ferenc, Nagy Jusztina, Dr. Varróné Dr. Dávid Éva, Dr. Varró István, Walter János Távol maradt képviselő: Anka László, Dósa Anna, Dósa Zoltán, Halász Tibor, Tábori Tivadar Tanácskozási joggal meghívottak: Dr. Kissné Dr. Kada Zsuzsanna általános igazgatási előadó, Jánosik Andrea Pénzügyi csoportvezető, Kanyó Sándor Műszaki csoportvezető Incze Sándor: szeretettel köszöntök mindenkit, megkezdenénk a mai rendkívüli ülésünket. Először szeretném bejelentésként mondani, hogy a tóalmási Polgármester asszony keresett meg azzal, hogy szeretnének az óvodások, illetve az iskolások részére ebédet kérni tőlünk 2 hónapra, mert náluk felújítás van a Konyhánál. Mi kértünk tőlünk gyereklétszám adatot, hogy hány főről lenne szó, Ők bemondták az adatokat, megkérem az Andreát, hogy mondd el légy szíves, mik az adatok? Jánosik Andrea: kb. 200 adag ebédre lenne szükségük, náluk a menzások (csak ebéd) térítési díja 290,-Ft, nálunk 271,-Ft, ezért úgy gondoltuk, hogy a mi árainkat 10 %-kal megemelnénk, és így 298,-Ft lenne egy ebéd, ennyiért tudnánk nekik adni. Dr. Varróné Dr. Dávid Éva: az, hogy nekünk mennyibe kerül, az nemcsak a nyersanyagnorma, hanem a munkadíj és rezsiköltség. Szerintem az pontosan kiderül, hogy mennyi a nyersanyag ára és mennyi a munkáltatói költség rajta, pl. munkadíj. Nem tudom, hogyha idegeneknek szolgáltatunk, akkor miért kellene ettől eltekinteni, itt a faluban sem, a saját lakosainknál sem tekintünk el ettől? Van ennek egy arányosítási száma, aminek alapján ki lehet számolni, amit a többieknél alkalmazunk, ugyanazt kellene érvényesíteni feléjük. Incze Sándor: Kókával már van egy szerződésünk, véleményem szerint ez az ár elfogadható vendégebéd vonatkozásában. Dr. Varróné Dr. Dávid Éva: de ha vendégebédért nem szabunk meg hasznot, akkor ha nincs haszon, miért dolgoztatjuk ezeket az embereket? Nem is az, hogy haszon legyen rajta, de legalább a saját költségeinket kérjük el, ne legyen nekünk ráfizetéses.

2 - 2 - Incze Sándor: most van egy bizonyos adagmennyiség a Konyhán, amit lefőznek, most csak mondok egy számot, kb adag, ha ehhez hozzáteszek 200 adagot, akkor logikus, hogy kedvezőbbé válik a 400 adagnak a megfőzése is, mert a nyersanyagban és sok minden másban nem emelkedik a rezsiköltsége, mert azt mindenképpen meg kell, hogy főzze, a rezsiköltség ebből a szempontból nem teljesen releváns. Jánosik Andrea: 654,-Ft most jelenleg egy külsős ebéd, 88 %-ot emeltünk már rajta év eleje óta. Incze Sándor: meg fogjuk nézni konkrétan ezt a költséget, de tőlünk holnapra árajánlatot kértek. A másik, amit szintén szeretnék bejelenteni, egy pályázat érkezett a védőnői állásra, jövő héten kedden 13 órakor lenne egy megbeszélés ezzel kapcsolatban, meg lesz híva a vezető védőnő, és a Szociális Bizottság tagjait kérném, hogy ezen a megbeszélésen legyenek itt, és dr. Dávid Évát is szeretném megkérni, hogy kedden legyen itt a megbeszélésen. Tordai Noémi, jelenlegi védőnő nem tud itt lenni, mert szabadságon lesz a jövő héten. A mai ülésünkön 2 napirendi pont van, van-e valakinek hozzászólása, véleménye a napirendi pontokkal kapcsolatban? Ha nincs, akkor szeretném megszavaztatni a mai napirendi pontok elfogadását, ki az, aki támogatja? Képviselők a javaslatot 9 igen szavazattal (egyhangúlag) elfogadták. Napirend Tárgy 1.) Döntés a KMOP /A pályázati előkészítéshez építési engedélyezési munkák komplex tervezési feladataival történő megbízásról 2.) A KMOP /A pályázat közbeszerzési eljárás lefolytatásával és projektmenedzsmentjével történő megbízásról döntés Előterjesztő Polgármester Polgármester 1.) Napirendi pont: Döntés a KMOP /A pályázati előkészítéshez építési engedélyezési munkák komplex tervezési feladataival történő megbízásról Előterjesztő: Polgármester Incze Sándor: új javaslattal állt elő a tervező. Az előző ülésen elhangzottak alapján annyiban módosult, hogy kiemelten kell kezelni a még meg nem nevezett Honti teret, és kb. 30 M Fttal lenne megjelölve ebben az esetben az Önkormányzat épületének felújítása is. Nem tudom átnézték-e a költségbecslést? Itt annyiban módosítani kell, mert a pályázati anyagba olyat, hogy tartalékképzés, nem tud a pályázat befogadni. A másik, hogy megjött az a bizonyos levél is, ahol az ÁFA rendezése egyértelművé lett téve. A tervezés összege: ,-Ft az ÁFÁ-val együtt.

3 - 3 - Nagy Jusztina: Egészségházat és orvosi rendelőt megnevezni nem szabad, mert ez ki van zárva a pályázatból. Incze Sándor: nem egyértelműen van kizárva, ez nagyon érdekes dolog, ebben az esetben megnevezi a pályázat lehetőségként, orvosi rendelőként nem, ezt úgy írja, hogy nem támogatandó, de van a pályázatnak egy olyan része, ahol azt mondja, hogy önállóan nem támogatható ezt mondja a pályázat, de az egészségügyi, szociális intézmény külső felújítása a támogatandók körében benne van. Nagy Jusztina: nem kell azt nekünk sehol közölni, hogy egészségügyi intézmény. Incze Sándor: kijönnek ellenőrizni, Én nem szeretném, hogy ebből konfliktus legyen. Dr. Varró István: a Pethes előtt már van műkő, ide nem kellene tervezni, csak a többire. Kovács Ferenc: a költségmegtakarítás miatt természetesen nem lesz kevesebbe, lesz 30 m-es hosszban, máshol tudjuk azt a pénzt beforgatni. A tervezésnél nem lehet úgy, hogy ott van egy 40 m-es szakasz, és akkor az egyik feléről tervezem, a másik feléről tervezem, tehát egységesen lesz megtervezve. Ott nem kell lerakni a térkövet, mert ott már van, csak a járdára van költség tervezve, nem úgy, mint a Pethesnél van. Most, amikor kint voltunk, meg lett nézve minden aprólékosan, méterről-méterre, át lett beszélve, így alakult ki ez a tervezési összeg, egyértelmű, hogy a tartalék nem lehet 10 M Ft, ezt be kell építeni a költségbe. Nem értettem a múlt heti előterjesztést, ami elénk került, vitatkoztunk is egy kicsit rajta, nem értettem abban a formában, úgy, hogy a tervező 200 M Ft-os költséget számolt ki. Azt mondták akkor, hogy akkor hozzuk lejjebb és kisebb hely rendbetételén gondolkozzunk. A mostani előterjesztésben sokkal nagyobb területet tudunk rendbe tenni, mint az előző előterjesztésben volt. Nekem bebizonyosodott az, hogy Én mondjam meg a tervezőnek, hogy mit akarok, ne a tervező adjon nekem tanácsot, Én mondjam meg neki ott a helyszínen, hogy mit akarok belőle kihozni. Most is élő példa volt, végig jártuk, azt mondtuk, hogy az Önkormányzat felé toljuk el annyival, amennyire az összeg belefér, így jött ki ez az összeg. Itt a bizonyíték arra, hogyha Én elmagyarázom a tervezőnek, hogy mit akarok belőle kihozni, akkor az van, amit mi akarunk. Nekem így most elfogadható, hiszen ha nyerünk és tényleg megvalósulhatna, akkor nagyon nagy terület lenne, ami szép. Dr. Varró István: azért mondtam a Pethest, mert a Templomig megvan a műkő. Igazából a Templomtól az Egészségházig nem tudom, hogy költségben mennyit jelentene az a m, ami hiányzik a kanyartól a Templomig? Kovács Ferenc: milyen m? Az kb m van. A Pethes házától a Templomig biztos, hogy van 350 m. dr. Varró István: ez a kis db mekkora költséget jelentene? Incze Sándor: a költségbecslésben a Tartalék előre nem látható műszaki megoldásokra 10 M Ft van benne. Amikor a tervezés konkrétan elindul, akkor konkrétabbak lesznek az árak, tehát ebben az esetben nincs kizárva, hogy valami még belefér, de Én azt hiszem, hogy miután ennek a területnek az ilyen értelmű járda felújítása nem engedélyköteles tevékenység, mert nem kell a szakhatóság, tehát ebből a szempontból a későbbiekben esetleg beleférhet.

4 - 4 - Nagy Jusztina: a múlt heti testületi ülésen a döntésünk úgy szólt, hogy az Egészségház központtal jobbra-balra, ami lehetséges, megterveztetjük. Ötlet szinten sem tehetjük már meg, hogy állandóan visszadobjuk a tervező nőnek. A másik, hogy nagyon szorít a pályázat beadási határideje. Incze Sándor: dr. Varró Istvánnak volt egy felvetése, el tudja-e fogadni azt a választ a doktor úr, hogy menet közben meglátjuk, hogy mi lesz, nem tudok mást mondani jelen pillanatban ezzel kapcsolatban. Dr. Varró István: igen, elfogadom. Incze Sándor: ki az, aki a határozati javaslatot támogatni tudja? Képviselők a javaslatot 9 igen szavazattal (egyhangúlag) elfogadták, és a következő határozatot hozták: 141/2009. (08.12.) KT határozat Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázatot nyújt be a KMOP /A kódszámú Pest megyei település-központok fejlesztése Kisléptékű megyei fejlesztések pályázati kiírásra, a döntés előkészítő tanulmányban foglaltak megvalósítására, amelynek tervezési munkáival az ARCHISol Kft-t (2235 Mende, Fő u. 14. fszt. 1.) bízza meg, ,-Ft + ÁFA díjazásért. Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata a pályázathoz szükséges önrészt felhalmozási kiadásként a évi költségvetéséből biztosítja. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a tervezési szerződés megkötésére, a mellékelt árajánlatban szereplő fizetési ütemezés szerint. Határidő: azonnal Felelős: Polgármester 2.) Napirendi pont: A KMOP /A pályázat közbeszerzési eljárás lefolytatásával és projektmenedzsmentjével történő megbízásról döntés. Előterjesztő: Polgármester Incze Sándor: az előző testületi ülésen már hozott a pályázatírásról a testület egy határozatot.

5 - 5 - Most a közbeszerzési eljárás lefolytatásáról és a projektmenedzsmenttel történő megbízásról kell döntést hozni. Ha a legtöbb támogatást kapnánk meg, ebben az esetben a pályázatírói összeg: ,-Ft + ÁFA lenne. A közbeszerzési eljárás lefolytatásának és a projektmenedzsment feladatok ellátásának díja, ha 100 M Ft körüli az összeg, akkor legalább 1 M Ft minimum, ,-Ft-ig 3 %-ot ír. Ebben az esetben ,-Ft + ÁFA összeg jön ki, tehát összességében a tervezési díjjal és a projektmenedzsment díjával és a közbeszerzéssel együtt ez ,-Ft-ra jön ki. Ennek egy bizonyos részét, ami a menedzsmentnek a díja, a közbeszerzés díja, ez pályázati pénzből fedezhető. A pályázatírás díja nem számolható el a pályázati összegbe. Ennek az összegnek a kifizetésez az Önkormányzatot fogja terhelni. Czirják Attila: ezt nem tudjuk megkerülni, ezeket az összegeket elő kell teremteni. Incze Sándor: ki az, aki támogatja a határozati javaslat elfogadását? Képviselők a javaslatot 9 igen szavazattal (egyhangúlag) elfogadták, és a következő határozatot hozták: 142/2009. (08.12.) KT határozat Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a KMOP /A kódszámú Pest megyei település-központok fejlesztése Kisléptékű megyei fejlesztések pályázat teljes közbeszerzési eljárás lefolytatásának és a projektmenedzsment feladatok ellátásának munkái ellátásával is a pályázatíró European Conformity Check Vállalkozásfejlesztési Tanácsadó Intézet Kft-t bízza meg a megítélt támogatási összeg után felszámított %-os díjazásért. A díjazás összege a fenti munkákért az ajánlat szerint: ,-Ft megítélt támogatási összegig bruttó 5 %, de a megítélt támogatási összeg mértékétől függetlenül legalább bruttó ,-Ft ,-Ft megítélt támogatási összeg után bruttó 4 %, ,-Ft megítélt támogatási összeg után bruttó 3 %. Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata a szükséges díjazás összegét a évi költségvetéséből biztosítja. Incze Sándor: bezárja az ülést. Határidő: azonnal Felelős: Polgármester k.m.f... Dr. Kissné Dr. Kada Zsuzsanna általános igazgatási előadó.. Incze Sándor polgármester

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének április 9-én megtartott rendkívüli ülésén.

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének április 9-én megtartott rendkívüli ülésén. J e g y z ő k ö n y v Készült a Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 9-én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Községháza Jelen vannak képviselő-testületi tagok:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: június 9-én a Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat rendkívüli Képviselőtestületi

Jegyzőkönyv. Készült: június 9-én a Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat rendkívüli Képviselőtestületi Jegyzőkönyv Készült: 2010. június 9-én a Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat rendkívüli Képviselőtestületi ülésén. Jelen vannak képviselők: Incze Sándor, Bata József, Czirják Attila, Dósa Zoltán, Ill

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának dísztermében 2015. október 8-án 16:34 perckor kezdődő képviselő-testületi üléséről Jelen lévő képviselők: Bata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR április 22.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR április 22. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2016. április 22. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. április 22. napján 10 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 11/2017. K-t. Jegyzőkönyv

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 11/2017. K-t. Jegyzőkönyv Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 11/2017. K-t. Jegyzőkönyv A 2017. szeptember 22-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről. (82-83/2017. sz. önkormányzati határozat) (-/2017. sz. önkormányzati

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR május 2.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR május 2. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2016. május 2. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 2. napján 14.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Tárgy: Javaslat a Budakalász Egészségház projekt helyszínének meghatározására és ütemezésére.

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Tárgy: Javaslat a Budakalász Egészségház projekt helyszínének meghatározására és ütemezésére. BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám:34/2011. K I V O N A T Készült: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 15-én megtartott rendes, nyílt ülésén készült

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296 Monostorapáti, Petőfi u.123. Tel: 87/435-055. Száma: 1092-5/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

NAPIRENDI PONTOK: 2. Napelemes rendszer kialakítása pályázati konstrukcióra pályázatírási szerződés megkötése (szóbeli előterjesztés)

NAPIRENDI PONTOK: 2. Napelemes rendszer kialakítása pályázati konstrukcióra pályázatírási szerződés megkötése (szóbeli előterjesztés) Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 18.-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:1-3/2013. (I. 18.) számú határozatok d. rendeletek:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. 1 Jegyzőkönyv Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. Időpont: 2010. március 2. Helyszín: Községi Önkormányzat székhelye, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u.

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. augusztus 1. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. augusztus 1.-én 16.00 órakor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. november 11 - i. RENDKÍVÜLI üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. november 11 - i. RENDKÍVÜLI üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. november 11 - i RENDKÍVÜLI üléséről Önkormányzati rendelet: - Határozat: 118-119 /2013. (11.11.) 2 J E G Y Z Ő K

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV NAPIREND ELŐTT NAPIRENDI JAVASLAT. 1.) Javaslat a évi nyári gyermekétkeztetési pályázat benyújtására

JEGYZŐKÖNYV NAPIREND ELŐTT NAPIRENDI JAVASLAT. 1.) Javaslat a évi nyári gyermekétkeztetési pályázat benyújtására JEGYZŐKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 6-án 9 óra 15 perces kezdettel a Berhidai Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. március 24.- én 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. március 24.- én 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. március 24.- én 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pergõ Margit Nyírõ István Punk József Gerõfi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A képviselőtestület a napirendekre tett ajánlást 13 igen szavazattal elfogadta.

JEGYZŐKÖNYV. A képviselőtestület a napirendekre tett ajánlást 13 igen szavazattal elfogadta. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2009. augusztus 18-án 16 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Márok Csaba polgármester Bán Balázs

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.

Részletesebben

Tanácskozási joggal jelen van: Lajkó Terézia jegyző, Mezei Norbert Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztályvezetője

Tanácskozási joggal jelen van: Lajkó Terézia jegyző, Mezei Norbert Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztályvezetője J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. június 20-án megtartott soron kívüli nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal dísztermében Jelen vannak: Drávucz Katalin polgármester levezetése mellett, Dr. Bakos Beáta,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 104 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. június 13-án megtartott rendes ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt jelenléti

Részletesebben

NYÍLT ÜLÉSE. 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/ /2012. Kt. hat.

NYÍLT ÜLÉSE. 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/ /2012. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/2012. - 19/2012. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: D- 20-2/2014. Oroszi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8458 Oroszi, Szabadság u. 27. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. február 27 -én 16

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. július 31-i rendkívüli nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. július 31-i rendkívüli nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-16/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. július 31-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 145/2012.(VII.31.) 146/2012.(VII.26.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: Molnárné Tarman Renáta jegyző Miklós Imréné jegyzőkönyvvezető

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: Molnárné Tarman Renáta jegyző Miklós Imréné jegyzőkönyvvezető Iktatószám: 571-3/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 22. napján 12:30 órakor, a Polgármesteri Hivatalban (8123 Soponya, Petőfi S. u. 32.) tartott,

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal (8700

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 9-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 9-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 9-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 122/2013. (X.09.) Szociális, Gyermekjóléti és Egészségügyi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. október 03-án tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: október 14-én a Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: október 14-én a Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának rendkívüli ülésén. Jegyzőkönyv Készült: 2008. október 14-én a Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának rendkívüli ülésén. Jelen vannak képviselők: Incze Sándor, Bata József, Dósa Anna, Dósa Zoltán, Ill László, Kovács Ferenc,

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 3/2013. sz. jegyzőkönyve. a február 21-én megtartott üléséről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 3/2013. sz. jegyzőkönyve. a február 21-én megtartott üléséről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3/2013. sz. jegyzőkönyve a 2013. február 21-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 20-án tartott soron kívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 20-án tartott soron kívüli nyílt ülésén. 9/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 20-án tartott soron kívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2014. június 18.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2014. június 18. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2014. június 18. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 18. napján 9 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 12-i rendkívüli üléséről 81-84/2013. (07. 12.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND 1 ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek NAPIREND Napirendek:

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 11-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 11-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 11-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 108-112 /2012. (XII. 11.) számú határozatok.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 01-én 7.30 órai kezdettel tartott rendkívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 01-én 7.30 órai kezdettel tartott rendkívüli nyílt üléséről. 1 Ikt. szám: 1/863-1/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. június 01-én 7.30 órai kezdettel tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak:, Balogh Balázs

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án megtartott soron kívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án megtartott soron kívüli ülésén. 7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő

Részletesebben

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2012. március 29-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyve

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2012. március 29-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyve Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. március 29-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyve Határozatok: 43/2012. (III. 29.) 44/2012. (III. 29.) 45/2012. (III. 29.) 46/2012.

Részletesebben

NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET. 2014.február 11. megtartott rendkívüli testületi ülésének

NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET. 2014.február 11. megtartott rendkívüli testületi ülésének NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014.február 11. megtartott rendkívüli testületi ülésének a.,) jegyzőkönyve b.,) határozata c.,) előterjesztése d.,) tárgysorozata TÁRGYSOROZATA 1., /Nyírgelse

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

Részletesebben

INÁRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

INÁRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA INÁRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Jegyzőkönyv Rendkívüli Képviselő-testületi ülésről 2012. 07. 04. Jegyzőkönyvet készítette: Marosi Magdolna jegyzőkönyv-vezető Iktatószám: 198-37/2012. Jegyzőkönyv Inárcs Községi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 14-én tartott soron kívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 14-én tartott soron kívüli nyílt ülésén. 13/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 14-én tartott soron kívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2018. JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1/2018. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Szakáld Közésg Önkormányzata Képviselő testülete 3596 Szakáld, Aradi u. 4 Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Jelen

Részletesebben

évi költségvetés készítését megalapozó döntések Előadó: Dr. Miluczky Attila polgármester 59/2016.(XI.21.) sz. határozat

évi költségvetés készítését megalapozó döntések Előadó: Dr. Miluczky Attila polgármester 59/2016.(XI.21.) sz. határozat 22/2016. EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. november 21. napján 15:15 órai kezdettel a

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Kékkút Község Önkormányzat

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A

T Á R G Y S O R O Z A T A NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2012. január 12-én megtartott rendkívüli testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) előterjesztése c.) határozata d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Tapolcafői Városrész Önkormányzata Testületének február 11-én órakor tartott ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Tapolcafői Városrész Önkormányzata Testületének február 11-én órakor tartott ülésén. TAPOLCAFŐI VÁROSRÉSZ ÖNKORMÁNYZATA Szám: 1/22-2/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolcafői Városrész Önkormányzata Testületének 2015. február 11-én 17.00 órakor tartott ülésén. Jelen vannak:, Patyi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat i Hivatalának dísztermében 2012. február 13-án megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről. Jelen lévő képviselők: Bata József,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről J e g y z ő k ö n y v Készült: Balkány Város Önkormányzata rendkívüli nyílt üléséről Az ülés ideje: 2015. augusztus 03. Az ülés helye: Balkányi Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme (4233 Balkány, Rákóczi

Részletesebben

NYÍLT ÜLÉSE. 10. számú jegyzőkönyve (2011. SZEPTEMBER 28.) Határozatok: 95/ /2011. Kt. hat.

NYÍLT ÜLÉSE. 10. számú jegyzőkönyve (2011. SZEPTEMBER 28.) Határozatok: 95/ /2011. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 10. számú jegyzőkönyve (2011. SZEPTEMBER 28.) Határozatok: 95/2011. 98/2011. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat

Részletesebben

1/2006. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV

1/2006. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV 1/2006. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2006. február 2-án 14 órai kezdettel megtartott soron kívüli testületi üléséről. Jelen vannak: Ramasz Imre polgármester,

Részletesebben

KÖZVILÁGÍTÁS KORSZERŰSÍTÉS LEHETŐSÉGE

KÖZVILÁGÍTÁS KORSZERŰSÍTÉS LEHETŐSÉGE RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének április 13-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének április 13-án megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. április 13-án megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 34/2017.(IV.13.) Önkormányzati feladatellátást szolgáló

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV /2017./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK június 21-én de. 11,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV /2017./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK június 21-én de. 11,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV 10 015-13/2017./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. június 21-én de. 11,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Hozott rendeletek: - Hozott határozatok: 56/2017. (VI.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának dísztermében 2015. november 30-án 11:22 perckor kezdődő képviselő-testületi üléséről Jelen lévő képviselők:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.május 27-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 14 / 2007. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. július 15-én 8,30 órakor Apc község Önkormányzatának a polgármesteri hivatal tanácstermében megtartott - rendkívüli képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: jelenléti

Részletesebben

K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazat alapján az alábbi határozatot hozta:

K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazat alapján az alábbi határozatot hozta: Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2017. január 18-án megtartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Községi Képviselő-testület Csögle Szám: 229-4/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Csögle

Részletesebben

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. június 23- án megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2018. november 12-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 223/2018. (11.12.)-től 224/2018. (11.12)-ig Hozott rendeletek: - 1 J E G Y

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2009. augusztus 13-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: l./ Tóth Ferencné polgármester 2./ dr. Berecz Botond alpolgármester 3./

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2014. június 12. 15.15 órától 16.00 óráig a Képviselőtestület nyílt

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 34-36 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Polgármesteri Hivatal díszterme.

JEGYZŐKÖNYV. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Polgármesteri Hivatal díszterme. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 22-én 8,00 órai kezdettel tartott soron kívüli, nyilvános ülésén. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Határozatok száma TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. május 29-én

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyilvános üléséről. 1 Jegyzőkönyv rendkívüli, nyilvános üléséről. Időpont: 2011. november 14. Helyszín: Polgármesteri Hivatal, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u. 39. Jelen vannak: Szavazati joggal meghívottak: Bajkai János polgármester

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK április 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK április 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: 196-27/2016/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. április 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 6. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2017. június 16- án 17,00 órai kezdettel, a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli, nyílt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. 05.09-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat száma: 44/2019.(V.09.) 45/2019.(V.09.) 46/2019.(V.09.) 47/2019.(V.09.)

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 8. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 8. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2016. DECEMBER 8. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 15/2016. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Harta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének július 5-én megtartott rendkivüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Harta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének július 5-én megtartott rendkivüli üléséről. Harta Nagyközség Önkormányzat 6326 Harta, Templom u. 68. Tel.: (06)-78/507-070 Fax: (06)-78/507-079 e-mail: harta@harta.hu Szám: 1623-12/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Harta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2016. április 20- án 17,00 órai kezdettel, a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott, rendkívüli,

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE szeptember 09-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE szeptember 09-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. szeptember 09-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 93/2014.(IX.09.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Borsosgyőri Városrész Önkormányzata Testületének február 11-i ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Borsosgyőri Városrész Önkormányzata Testületének február 11-i ülésén. BORSOSGYŐRI VÁROSRÉSZ ÖNKORMÁNYZATA Szám: 1/22-1/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borsosgyőri Városrész Önkormányzata Testületének 2015. február 11-i ülésén. Jelen vannak:, Benkő Dezső, Simon Sándor,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 6 jelenlévő képviselőből 6 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el:

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 6 jelenlévő képviselőből 6 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el: Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. július 23. 10.00 órától 11.00 óráig a Képviselőtestület ülésén

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 16-i ülésére ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 16-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat fenntartásában, illetve működtetésében lévő konyhák vendég étkeztetés térítési

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének május 27-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének május 27-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 27-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 67/2016. (V.27.) Pályázat óvoda fejlesztésére, felújítására

Részletesebben

Kaskantyú, Hunyadi J. u. 16

Kaskantyú, Hunyadi J. u. 16 Kaskantyú Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete 8/2013. Test. ül. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő - testületének 2015. június 14.-én (péntek) napján 8 00 órai

Részletesebben

~ 429 ~ 73-19/2012. Jegyzőkönyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2012. november 14-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről.

~ 429 ~ 73-19/2012. Jegyzőkönyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2012. november 14-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről. 73-19/2012. Jegyzőkönyv Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2012. november 14-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 208/2012.(XI.14.) 209/2012.(XI.14.) 210/2012.(XI.14.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: 80-11/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. szeptember

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1 Ikt. Szám: 22-13/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunszentmiklós Városi Önkormányzat Képviselőtestületének (a továbbiakban: képviselő-testület) 2013. április 19-én a Városháza nagytermében megtartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Hernádnémeti Önkormányzat Képviselő-testülete 3564 Hernádnémeti, Kossuth u. 38. sz. Száma: 1-12/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Hernádnémeti Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 75 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. július 2-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. augusztus 28-án a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata

Részletesebben

Ikt.sz: 35-30/2011. Jegyzőkönyv. Határozatok: 67-től 70-ig. Határozat száma. 0-tól 0-ig. Rendeletek:

Ikt.sz: 35-30/2011. Jegyzőkönyv. Határozatok: 67-től 70-ig. Határozat száma. 0-tól 0-ig. Rendeletek: Ikt.sz: 35-30/2011. Jegyzőkönyv Készült: Hevesaranyos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. szeptember 6- án megtartott rendkívüli testületi üléséről Határozatok: 67-től 70-ig Határozat száma

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. március 31.-én 18 órakor megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. március 31.-én 18 órakor megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. március 31.-én 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Községháza tanácskozó terme, Fő utca 14. Jelen vannak:

Részletesebben

PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA

PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA XV. Iktatószám: 262-10/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 2017. június 29-én megtartott, n y í l t, s o r o

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1 Farmos Község Önkormányzat J e g y z ő k ö n y v Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 25-én 18.00 órai kezdettel tartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Horváth

Részletesebben

Napirend. Döntések. Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Napirend. Döntések. Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö

Részletesebben

TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E. 2014. március 10-én. megtartott ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E. 2014. március 10-én. megtartott ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E 2014. március 10-én megtartott ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 8/2014.(III.10.) számú határozata A tiszasasi Alkony Gondozási

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-én, 11.00 órakor megtartott redkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-én, 11.00 órakor megtartott redkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-én, 11.00 órakor megtartott redkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e 107/2012. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők

Részletesebben

1/7 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

1/7 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T 1/7 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/17/2008. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete 2008.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. szeptember 2-án ( pénteken ) 8.00 --órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza. Jelen vannak:

Részletesebben

Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 10. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 10. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. augusztus 29-én megtartott nyilvános

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 83 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. június 23-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság december 12-én 11:30 órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság december 12-én 11:30 órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2018. december 12-én 11:30

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület június 16-án tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület június 16-án tartott rendkívüli üléséről Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8624 Balatonszárszó, Hősök tere l. Ügyiratszám: 433-16/2014 JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2014. június 16-án tartott rendkívüli üléséről

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének május 19-én kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének május 19-én kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 19-én 08 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 37 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben