Sokan érdeklődnek a tanyafejlesztési program iránt

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Sokan érdeklődnek a tanyafejlesztési program iránt"

Átírás

1 Ára: 99 Ft FÜGGETLEN, KÖZÉLETI KÉTHETILAP Sokan érdeklődnek a tanyafejlesztési program iránt A Vidékfejlesztési Minisztérium idén is meghirdette a Nemzeti Tanyafejlesztési Programot, melynek keretében összesen 1,2 milliárd forintra lehet pályázni. A program iránt Mindszenten is nagy az érdeklődés tájékoztatott Zsótér Károly polgármester. (Írásunk a 7. oldalon) Minden az ütemterveknek megfelelően A mesékről szólt a Kék halad (2. old.) Virág tábor (4. old.) Szobrot terveznek Ávéd Lászlóról (3. old.) Főként a kezdő horgászokat fogja az új törvény érinteni, szigorúbb lesz a vizsga, de továbbra is megmarad például a két botos horgászati lehetőség, botonként háromhárom horoggal. Változik a halászati törvény (12. old.) Változások a mindszenti A mindszenti kispadon Korom Ernő (14. old.) iskolában (7. old.)

2 2 AKTUÁLIS Kártérítést fizet a Lázár János emberi méltóságát sértő kommentek miatt egy portál Ötszázezer forint nem vagyoni kártérítést fizet a Lapcom Lapkiadó és Nyomdaipari Kft. a Lázár Jánost szállító mikrobusz tavaly őszi balesete után megjelent, az államtitkár emberi méltóságát sértő kommentek miatt - közölte a Kormányzati Információs Központ július 23-án az MTI-vel. A pénzt a politikus a karambolban meghalt nő családjának ajánlotta fel. A Kormányzati Információs Központ tájékoztatásában felidézte, hogy tavaly októberben a Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárt szállító mikrobusz balesetet szenvedett, amelyben egy gyermekes fiatal nő meghalt. Lázár János egyes sajtótudósításokkal összefüggésben személyiségi jogának megsértése miatt pert indított. A perben a Lapcom Lapkiadó és Nyomdaipari Kft. elismerte, hogy a hírportálon a Lázár János autója karambolozott - egy 36 éves szentesi nő meghalt című cikkhez kapcsolódó kommentek megsértették a politikus emberi méltóságát - írta közleményében az információs központ. A kiadó vállalta - folytatták -, hogy közleményt jelentet meg, amelyben sajnálkozását fejezi ki, amiért megsértette Lázár János emberi méltóságát, továbbá azt is: a rendelkezésére álló eszközökkel mindent megtesz azért, hogy az általa működtetett portálon a jövőben ne jelenjenek meg az államtitkár személyiségi jogait sértő hozzászólások. Emellett a kiadó kötelezettséget vállalt arra, hogy 15 napon belül megfizet Lázár János kérésére és felajánlására ötszázezer forint nem vagyoni kártérítést a balesetben elhunyt nő családjának - tudatta az információs központ, hozzátéve, a Győri Törvényszék július 2-i végzésével jóváhagyta az egyezséget. Forrás: MTI Zsótér Károly: minden az ütemterveknek megfelelően halad Jó ütemben halad a mindszenti szennyvízberuházás tájékoztatta lapunkat Zsótér Károly polgármester, akitől megtudtuk, hogy már a projektmenedzser is megvan, így már csak a legnagyobb feladat, a kivitelező kiválasztása maradt hátra. A település első embere reméli, hogy az is hamarosan meglesz, és kicsivel több mint egy hónap múlva indulhatnak a munkálatok. A kivitelezés előtti utolsó szerződéskötéses fázisba érkezett a szennyvízberuházás kezdte Zsótér Károly, aki hozzátette: korábban már aláírták a megállapodást a mérnökkel, a PR tevékenységet végző vállalkozással, július 18-án pedig a projektmenedzserrel, aki a pénzügyi rendszert figyeli. A projektmenedzseri pályázatot a sződligeti Sport-Infrastruktúra Kft. nyerte tájékoztatott a polgármester. "A negyedik aláírás, azaz a kivitelező kiválasztása és a szerződés megkötése még hátra van. A kivitelezői pályázat határideje már lejárt. A beérkező pályázatok közül a bíráló bizottság már ki is választotta a kivitelezőt. Most az a feladatunk, hogy döntésünket elküldjük a közreműködő szervezetnek, akiknek két hetet kell várni, ugyanis ennyi idő, míg jóváhagyják. Ezek után kezdődik az egy hónapos türelmi idő, a szerződéskötés előtti moratórium" ismertette a folyamatokat Zsótér Károly. Jelen állás szerint úgy néz ki, hogy minden szereplővel augusztus végéig meg tudjuk kötni a szerződést. Miután az utolsó aláírás is létrejön, azt fogom kérni, hogy egy nappal utána már kezdjék is a munkálatokat zárta a polgármester. Tekergő Kalandtábor augusztus ig Antal Sándor Izgalmas túrákkal, kalandokkal teli 3 nap vár rátok a Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központ szervezésében! Fedezzük fel, ismerjük meg környékünket - kirándulásokkal, játékos sportés kézműves foglalkozásokkal, kalandtúrával. Jelentkezéseteket, érdeklődéseteket várjuk személyesen, telefonon 06-62/ ; 06-30/ vagy címen. Szülői megbeszélés: augusztus 8-án 18 órakor a Kulturális Központban.

3 AKTUÁLIS 3 Ősszel avatják dr. Ávéd László bronzszobrát Mindszenti Idősekért Alapítvány és a Szőlő-party Baráti Kör nemes ötlettel állt a képviselők elé a júniusi rendes testületi ülésen, ugyanis szoborállítási javaslatot kezdeményeztek, melyet a képviselők támogattak, így hamarosan dr. Ávéd László mellszobra kerül majd a Polgármesteri Hivatal elé. Egy köztéri szoborral szeretnénk emléket állítani dr. Ávéd László emberi nagysága előtt kezdte beszélgetésünket Szécsényi Józsefné, aki hozzátette, hogy a doktor magas szakmai tudása, az emberi humánuma, az erkölcsi magatartása és a gyógyító munkája során önzetlen segítőkészsége miatt szeretnék felállítani a köztéri bronz mellszobrot. Dr. Ávéd László Mindszent Városért első kitüntetettje, valamint a város díszpolgára is mondta Pölös Mihály, képviselő, aki arról is tájékoztatott, hogy a szobor megalkotását Németh Erika, mindszenti szobrász művésznő végzi majd. A bronzba öntés Máté István csongrádi műhelyében történne meg, míg a talpazat kialakítását Zsótér Károly polgármester vállalta. A szoboravatásra az ősz folyamán kerül sor, melyet a Polgármesteri Hivatal elé helyeznek majd el. A kezdeményezést a leszármazottak, a mindszenten élők volt betegek, tisztelők összefogásával szeretnénk megvalósítani. A helyiek adományait augusztus végéig várjuk mondta Szécsényi Józsefné. Pénzbeli adományokat átvételi elismervény ellenében az alábbi személyeknél lehet leadni: Pölös Mihály, kuratóriumi alelnök, Bagitáné Szécsényi Mária és Lucza János kuratóriumi tagok. Továbbá csökkentené a bronz ba öntés kiadásait, ha a segítőszándékú helyiek a háztartásukban fellelhető bronz, réz, sárgaréz hulladékkal segítenének a szobor elkészítésében. Így aztán a már hulladékokat csapokat, szelepeket - a Szőlő utca 8. szám alá adhatják le. Mindezek mellett a következő bankszámlaszámra is várják a támogatók segítségét: Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet Antal Sándor Dr. Ávéd László (Gyergyóalfalu, ) Kivonat Dr. Ávéd László önéletrajz írásából: Születtem: szeptember 30.-án Gyergyóalfaluban. Édesapám dr. Ávéd János ügyvéd, édesanyám Nagyiványi Fekete Lenke, szegedi felsőbb leányiskolát végzett háztartásbeli, akik az első világháború kapcsán ismerték meg egymást Szobráncon, apám révén, aki mint tartalékos tüzérfőhadnagy járt ott. Háború után megesküdtek és én elsőszülöttként érkeztem meg. Később még hat testvérem született, de ők fiatalon elhaltak. Elemi iskoláimat szülőfalumban végeztem. Később Kolozsvárra költöztünk, ott végeztem el a Piarista gimnáziumban a középiskolámat. Tagja voltam a Mária Kongregációnak és a Cserkészetnek. Én orvos szerettem volna lenni, mert az mindenkin igyekszik segíteni. Az orvosi egyetemet is Kolozs-váron kezdtem és fejeztem be, háborús körülmények között. Óvóhelyen avattak orvosdoktorrá, záradékkal a diplomán, hogy a kötelező kórházi gyakorlatot háború után kötelesek vagyunk pótlólag elvégezni és kezünkbe adták a behívó parancsot is. Amerikai fogságba estem, közel egy év után szabadultam, de nem mentem Kolozsvárra, mert nem akartam, amint hírlett román katona lenni. Szentesre jöttem a kórházba, letölteni a hiányzó gyakorlatot és letörőltetni a záradékot a diplomámról. A kórházban megbízott alorvos voltam, előbb a bőrgyógyászaton, majd a belgyógyászaton. Több mindszenti beteggel találkoztam a kórházban és egy idős bácsi meghívott jöjjek ki Mindszentre, két idős orvos mellett van két üres hely, foglaljam el az egyiket. Kimentem, elfoglaltam és nem bántam meg! Felállították a Magyar Néphadsereget és ehhez orvosok is kellettek. A környékről többünket összehívták és toboroztak. Később behívtak katonaorvosnak, mint önként jelentkezőt. Az a megtisztelő feladat érte Önt, hogy Önt jelölték az újonnan alapított hadsereg egyik katonaorvosának.. Négy év után, többszöri kérelmezés után végre leszereltek, mert én gyógyító orvos akartam lenni világ életemben. Azóta itt élünk Mindszenten, itt voltam körzeti orvos és adtam át a fiamnak a körzetem, mikor ő végzett és én nyugdíjba mentem. Még a szentesi tartózkodásom alatt ismertem meg Adamkovics Éva tanítónőt, aki az Evangélikus iskola tanítója és a templom kántora volt. Az ismeretségből szerelem és házasság lett. A feleségem először tanított, mindig maximálisan biztosította nekem a hátteret, nevelte a gyermekeinket, majd mikor kirepültek eredményesen munkálkodott a népfrontban. Ennek titkára, majd elnöke lett és munkájáért ezüst érdemrendben részesült. Sokat tett a helyi cigányság érdekében is. Három gyermekünk született. Mária leányunk gyenge áramú elektromérnök, majd mérnöktanát lett. Katalin leányunk fülorr-gégész főorvos. János fiunk családorvos, oktató körzete van és előadó, vizsgáztató az egyetemen. Szeretek barkácsolni. hobbim a horgászat, de főleg a vadászat. A vadászatot anyai nagyapámtól és két nagybátyámtól tanultam és szerettem meg ben az Egészségügyi Minisztériumba írva javasoltam, hogy az orvostanhallgatók az alapellátásban is szerezzenek tapasztalatokat, hisz általános orvosi diplomát kapnak és az itt dolgozók munkáját nem látják. Majd a budapesti kollégáknak is eszükbe jutott ez a gondolat és megalakítják a MÁOTE-t, melynek én is alapító tagja lettem és körzetemet oktató körzetté nyilvánították. Később szakorvosi minősítést is kiharcoltak az utódok. Úgy érzem, talán érdemes volt élnem. Drága jó feleségem ben rákos megbetegedés következtében meghalt, én 3 szívinfarktus és 5 acut tüdővizenyő után itt Mindszenten várom, felkészülten, a végleges behívómat. A behívó július hó. 13.-án érkezett meg.

4 4 HÍREK A mesékről szólt a Kék Virág tábor Pom Pommal, a Nagy Hohoho horgásszal és még számos mesével ismerkedtek meg a Kékvirág tábor lakói Mindszenten. A tábor idén is nagy sikernek örvendett a gyerekek körében. FELHÍVÁS JAVASLATTÉTELRE Mindszent Város Önkormányzata a 2/1994. (I. 31.) Kvt. sz. rendeletével Mindszent Városért kitüntetést alapított, amellyel elismerését kívánja kifejezni azoknak, akik a város gazdasági, társadalmi fejlődése és a szellemi élet területén, valamint a település lakossága érdekében hosszabb időn át eredményes tevékenységet végeztek. A Mindszent Városért kitüntetés természetes és jogi személy(ek)nek, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező közösség(ek)nek adományozható. Idén sem maradhatott el a Kékvirág Klub tábora, melynek már nagy hagyománya van Mindszenten, ugyanis évek óta megrendezi a Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központ. Hagyományokhoz hűen két részből áll a tábor, melynek első hetében a négytől nyolc éves korosztály számára tartanak foglalkozásokat, míg a második héten a nyolctól tizenkét éves gyerekek táboroznak. A kitüntetés adományozására javaslatot tehetnek: - a települési képviselők, - a képviselő-testület bizottságai, - a városban működő társadalmi szervezetek, -természetes személyek és azok közösségei. Évente legfeljebb két kitüntetés adományozható. A díjazottakra vonatkozó javaslatot - részletes indokolással augusztus 31. napjáig lehet benyújtani írásban a Polgármesteri Hivatalnál Zsótér Károly polgármesternek címezve. A július 15-től 19-ig tartó Mesetáborban a mesék világába kalauzolták a gyerkőcöket, akik a Hét Halász Vendégházban töltötték napjaikat. A hét folyamán megismerkedtek Kukori és Kotkodával, Pompommal, Vukkal és a Nagy Hohoho horgásszal számolt be lapunknak Koncsekné Tóth Mónika óvónő, aki hozzátette: töb-ben már ismerték ezeket a rajzfilmeket, de voltak olyanok is, akiknek néhány mese, rajzfilm új volt. Az egy hetes táborban idén 15 kispajtás vett részt, akik között főként helyiek voltak, de néhányan érkeztek a környező településekről is. Koncsekné Tóth Mónika elmondta, a táborozás ezzel még nem ért véget, ugyanis július 29-től augusztus 3-ig a nagyobbak Harry Potterrel ismerkednek majd meg. Antal Sándor A jelöltek által önmagukról írt pályázatot nem fogadunk el. A kitüntetés posztumusz is adományozható. A kitüntetést a polgármester adja át a október 23-án megrendezendő városi ünnepség keretében. (A kitüntetéssel kapcsolatban részletes felvilágosítás kérhető a Polgármesteri Hivatal H/1. sz. szobájában.)

5 HÍREK 5 A nándorfehérvári diadalra emlékeztek Mindszenten is megemlékeztek a nándorfehérvári diadal emléknapjáról a Római Katolikus Templom kertjében a szabadtéri misét követően, ahol mintegy 60 fő kísérte figyelemmel a diadal tiszteletére ültetett fa elhelyezését. Augusztusban lesz a Gulyás Party Idén sem maradhat el a Szőlő-parti Gulyás Party, amelyet immáron hatodik alkalommal rendeznek meg Mindszenten. A hagyományokhoz hűen keresik a település legjobb pálinkáit, süteményeit, de a koncertek sem maradnak el tájékoztatott Bagitáné Szécsényi Mária, a Szőlő-Parti Baráti Kör elnöke. Szabó Zoltán Jenő plébános szabadtéri miséjét követően a templom kertben összegyűltek jelenlétében ültette el az 557 évvel ezelőtti diadal tiszteletére az ezüsthárs facsemetét az egyház nevében Lucza János, az egyházközség világi elnöke, és az önkormányzat képviseletében Kecskeméti János alpolgármester. A fa megszentelése után az alpolgármester szólt a jelenlévőkhöz. Beszédében elmondta: július 22. óta az ünnep célja, hogy nemzetünk minden évfordulón méltó módon emlékezhessen a nándorfehérvári hősök áldozatára, és hazaszeretetükből bátorítást nyerjen jelen és jövőbeni erőfeszítéseihez. Ez a nap nem csupán a nemzetnek, hanem a keresztény Európának és a mai keresztény világ összességének az emléknapja. Kecskeméti János alpolgármester felelevenítette a döntő küzdelmet megelőző történelmi eseményeket, megidézte a legfontosabb szereplőket, így Hunyadi Jánost, Kapisztrán Jánost és Dugovics Tituszt. Mint mondta, a győzelem történelmi jelentőségét az a tény is mutatja, hogy a hódító törököket közel háromnegyed évszázadra visszavetette az európai hadműveletektől. A megemlékezést az alpolgármester a következő szavakkal zárta: A nándorfehérvári hősök megtették, amit a haza megkövetelt tőlük, áldozatuk nem volt hiábavaló. Míg magyar él, emlékük örök időkbe zúgó harangkondulás. Ezért, ha délben megkondulnak a harangok, ne kérdezd magyar, hogy kiért szól. Érted szól. Az elmúlt esztendőben új helyszínre költözött a Szőlő-parti Gulyás Party, amit a helyi lovas pályán tartottak meg. Dodzsem, számos ugráló vár és színes programokkal kedveskedtek a mindszentieknek, ami az idén sem marad el. Augusztus 23-án és 24- én rendezzük a Gulyás Partyt nyilatkozta Bagitáné Szécsényi Mária, aki hozzátette, a programok július végére állnak össze, így akkor tud majd pontos tájékoztatást adni. (A teljes program a következő számunkban már benne lesz.) Egy dolog viszont biztos: nem maradhat el a party! A szórakozás mellett a helyiek már készülhetnek, ugyanis idén is keresik a település legjobb pálinkáit szilva, körte, barack, vegyes, illetve legfinomabb süteményeit. Fotó: Archív

6 6 HÍREK Nincs tovább száguldás Újra előkerültek a fekvőrendőrök a mindszenti strand felé vezető utakon. A hosszú egyenesekben nem lehet száguldozni, ugyanis a Tisza és a Horváth Gyula utcán három-három helyen kell lassítani, de a gát túloldalán is van két fekvőrendőr. Úgy néz ki, valakinek nem tetszett a bukkanóra figyelmeztető tábla és a háromszöget egy kissé átalakította. A Horváth Gyula és a Tisza utcán három-három helyen van fekvőrendőr. Mindszenten három helyett, immáron hatszögű a bukkanóra figyelmeztető tábla. Tisztelt Lakosság! Zsótér Károly polgármester évben fogadóóráit a páros hetek hétfői napján órai kezdettel tartja: Augusztusban: augusztus 5-én (hétfő) 16 óra Polgármesteri Hivatal Tanácstermében

7 HÍREK 7 Sokan érdeklődnek a tanyafejlesztési program iránt A Vidékfejlesztési Minisztérium idén is meghirdette a Nemzeti Tanyafejlesztési Programot, melynek keretében összesen 1,2 milliárd forintra lehet pályázni. A program iránt Mindszenten is nagy az érdeklődés tájékoztatott Zsótér Károly polgármester. A kormány 2011-ben indította el az első tanyafejlesztési pályázatot, majd 2012-ben és idén is meghirdette azt. A Vidékfejlesztési Minisztérium idén 1,2 milliárd forinttal segíti a tanyás térségek, az érintett önkormányzatok, illetve a tanyás gazdaságok fejlesztését. A pályázat négy célterületet fogalmaz meg mondta Zsótér Károly. Az elsőben a kistérségi önkormányzatok, társulások pályázhatnak, például a tanyai termékek piacra jutásának elősegítésére. A második célterület a jelenleg működő, már meglévő tanyagazdaságok fejlesztését veszi középpontba. A tanyatulajdonosok a lakóépületük felújítására, gépekre és állatállomány vásárlásra, ivó- és szennyvízkezelésre, vagyonbiztonságra, valamint tanyató kialakítására pályázhatnak, de csak kizárólag mezőgazdasági tevékenységet végző őstermelők, egyéni vállalkozók, családi gazdálkodók, akiknek a 2010/11/12-es évre vonatkozó összes bevételük legalább ötven százaléka mezőgazdasági tevékenységből származik. A harmadik terület a tanyagazdaságok indításához nyújt támogatást, olyanok is pályázhatnak, akik eddig nem folytattak mezőgazdasági tevékenységet, azonban ha valaki támogatást nyer, akkor a pályázat megnyerése után három gazdasági éven keresztül mezőgazdasági tevékenységet kell végeznie. A negyedik célterület azoknak a villany nélküli tanyáknak a fejlesztése, ahol eddig nem történt meg a villamosítás. Ennek a pályázatnak nem feltétele gazdasági tevékenység folytatása. A pályázat elektronikusan benyújtható a honlapon, július 8. és augusztus 7. között. Az augusztusi időpont után három napon belül papíralapon is be kell nyújtani. A fejlesztéseket pedig április 30-ig kell megvalósítani. Zsótér Károly mindenkit bíztat arra, hogy érdeklődjön, majd pályázzon, ugyanis a polgármester szerint ez a pályázat egy jó kiugrási pont lehet. Mindezek mellett a település első embere kiemelte: nagyon fontos, hogy csak azok pályázhatnak, akiknek az állandó lakcíme a tanyára szól. Mindszenten az elmúlt egy év alatt 92-ről 125-re emelkedett a bejelentettek száma. A polgármester arra kéri azokat a helyieket, akik tanyán élnek, hogy a helyi okmányirodában változtassák meg állandó lakcímüket, hiszen ezáltal nagyobb pályázatokhoz, felújításokhoz is hozzáférhet a település. Antal Sándor Változások a mindszenti iskolában: új szakkörök indulnak, de a KRESZ is előtérbe kerül Új szakkörök indulnak szeptembertől a Mindszenti Általános Iskolában, melyek az alsósokat és a felsősöket is érintik. Így aztán irodalmi, matematikai, informatikai szakköröket indítanak, de újra bevezetik a mezőgazdasági programot is. Mindezek mellett nagy figyelmet fordítanak a labdajátékokra, de a közlekedésre is odafigyelnek, ugyanis KRESZ oktatás indul az intézményben. A törvényi változásoknak megfelelően a 2013/14- es tanévben olyan tanórai és tanórán kívüli programokat kínálunk a gyerekeknek, amelyek vagy voltak már, vagy teljesen újak lesznek kezdte beszélgetésünket Bagitáné Szécsényi Mária igazgató, aki a változásokról beszélt lapunknak. A korábbi években nem volt lehetőségünk, hogy szakköröket indítsunk, de az új tanévtől ez megváltozik. Irodalmi, matematikai, kézműves, informatikai, média, logikai és népi játékok címen szakköröket indítunk a gyerekeknek, valamint tovább folytatódik a projektoktatás sorolta az újdonságokat az igazgató, majd hozzátette: a szakkörök mellett természetesen a korrepetálások is segíteni fogják a tanulókat. Az iskolában kiemelten kezelik a természettudományos tantárgyakat. Nagy óraszámot kapott a természetjárás, mely évszaktól függetlenül heti rendszerességgel jelentkezik majd. A természetjárás a felsőben is elindul, valamint a korábban már bevezetett, de az anyagiak miatt megszüntetett mezőgazdasági program is újra kezdődik. Ez a program sok-sok üzemlátogatással jár, amit nagyon szerettek a diákok, de reméljük, hogy újfent is sikeres lesz tette hozzá az igazgató. Az intézményben fokozottan segíteni kívánják a negyedikből ötödik osztályba történő átmenetet, ami miatt tantárgyakként rendeznek külön foglalkozásokat. A felsősöknek középiskolai előkészítő oktatás indul magyar, német és történelem tantárgyakból tudtuk meg Bagitáné Szécsényi Máriától, aki elmondta, hogy újként jelenik meg az iskolában a KRESZ oktatás, ami az alsó és a felső tagozatosokat egyaránt érinti. A sportra, így a labdajátékokra is nagy figyelmet fordítanak. A felmérések után az igényeknek megfelelően röplabda, kézilabda, vagy kosárlabda szakkört rendeznek. Az igazgató elmondta, a felsősök tanulását továbbra is segíti majd a tanulószoba, valamint szakköri szinten egy új tantárgyat, természettudományos gyakorlatokat indítanak. Ezek leginkább a kísérletezésen alapulnak majd, és reméljük értékes, valamint élményszerű órák lesznek. Továbbá bízunk benne, hogy a tanulók és a szülők is választani tudnak majd az ajánlatok közül, melyek jól kiegészítik a tanítási órákat, de a szabadidős tevékenységet is hasznossá teszik zárta Bagitáné Szécsényi Mária. Antal Sándor Mindszent Idősek ápolást-gondozást nyújtó otthonába 1 fő férfi, 1 fő nő férőhelyre várják a jelentkezőket. Érdeklődni: Mindszent, Kőrösi Cs. S. u.1. Tel.:

8 8 HÍREK Most kell lépni a hiteleseknek A gazdasági válság kirobbanása óta sok hitel esetében akár háromszorosa is lehet a törlesztő részlet, ennek köszönhetően életek, családok, vállalkozások mennek tönkre. Számukra nyújt segítséget a Mentőöv Szövetkezet. Erről beszélgettünk Molnár Istvánnal, a Mentőöv Szövetkezet elnökével és Knyur Gézával, a Szövetkezet hódmezővásárhelyi csoportjának vezetőjével. 1 millió 267 ezer devizahitelesről szól a legutolsó statisztikai adat tudtuk meg Molnár Istvántól, aki hozzátette, nincs megnyugtató hír arról, hogy ebben a számban benne vannak-e a gépjármű hitel és lízing hitelesek is. A Mentőöv Szövetkezet február 15-én kezdte el működését, és létrehozták az úgynevezett Deviza Garancia Programot, amely egy egyedi, átfogó képviseletet tud biztosítani minden egyes devizával eladósodott állampolgárnak és cégnek mondta el Molnár István. A tapasztalatok szerint a legtöbben már akkor érkeznek, amikor a végrehajtó kopogtat az ajtón folytatta Knyur Géza, a vásárhelyi csoport vezetője, aki hangsúlyozta, már akkor keressék fel őket, amikor látják, hogy baj lesz a hitel visszafizetésével, ne várják meg az utolsó pillanatot az ügyfelek. Elsőként bekérünk minden olyan dokumentumot, amely a hitellel kapcsolatos, ezeket átvizsgáljuk jogilag és pénzügyileg, majd kialakítunk egy véleményt, javaslatot teszünk az ügyfélnek, hogy milyen úton induljon tovább, emellett végrehajtási védelmet tudunk az ügyfél számára biztosítani, amíg jogerős ítélet nem születik az ügyben fejtette ki Molnár István az eljárás menetét. Ezek a perek előreláthatóan akár több hónapig is eltarthatnak majd, de fontos megemlíteni, hogy a per lefolyása alatt is tudunk a deviza hiteleseknek védelmet biztosítani hangsúlyozta Molnár István, aki hozzátette, ez azt jelenti, hogy amíg az ügy nem zárul le, a bank nem viheti el sem az autót, sem a lakást, házat. A Szövetkezet tájékoztató fórumokon is ismerteti a legfrissebb híreket, változásokat az ügyfelekkel. Legutóbb Hódmezővásárhelyen július 13-án volt találkozó, ahol sok visszatérő ügyféllel találkoztunk mondta el Knyur Géza. Tapasztalták, hogy volt olyan devizahiteles, aki az első fórumon részt vett, majd csak akkor jött ismét, amikor már nagy volt a baj. Molnár István hangsúlyozta, ne várjanak, tegyék meg a lépéseket, hiszen így időt is nyernek. A devizahitelek kérdése az utóbbi hetekben újra fókuszba került, miután a Kúria hatályon kívül helyezett egy devizahiteles ügyben hozott ítéletet. A bíróság az egyik bank ellen indított ügyet tárgyalta, amelyben a felperes a hitelszerződés semmisségének kimondását kérte. Molnár István elmondta, újabb segítséget készít elő a devizahiteleseknek a kormány. Jelenleg azt vizsgálják, hogy egy jogszabállyal hogyan lehetne felülvizsgálni a bankokkal kötött szerződéseket. Például abban az esetben, ha a szerződéskötéskor fennállt körülmények idővel megváltoznak, és így ebből adódóan az ügyfélnek nem róható fel, hogy lehetetlenné válik a fizetés. A Szövetkezet továbbra is szervez fórumokat az ország minden pontján. Az időpontokról, az irodák helyéről már egy megújult honlapon, a www. devizasegitseg.hu oldalon tájékozódhat mondta el Knyur Géza, aki hozzátette, folyamatosan friss hírekkel, tartalommal töltik fel az oldalt, ezzel is segítve a bajbajutottakon. A hódmezővásárhelyi iroda, a Szántó Kovács János utca 64 szám alatt található meg. Telefonon, a es számon lehet érdeklődni, továbbá t is írhatnak az címre, tájékozódni pedig a oldalon lehet. Nagy Ágnes

9 HÍREK 9 Vigyázat, átverhetnek! Romlott áru, nem megfelelő telefonszolgáltatás, hibás műszaki cikk többnyire ilyen problémákkal keresték meg a hallgatók a Rádió 7 július 22-ei Napraforgó műsorának vendégét, Petrik Sándort, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének igazgatóját. Az igazgató minden felmerülő problémánál hangsúlyozta: először a kereskedőt kell felkeresni, majd ha nem segítőkész, elkérhetjük a vásárlók könyvét, és panaszt tehetünk a fogyasztóvédelemnél is. Nem megfelelő az egyik telefontársaság szolgáltatása Szikáncson, sokszor nincs térerő, nem lehet telefonálni jött az első panasz már a műsor elején. Ezt követően a hallgatók beszámoltak romlott áruról, hibás műszaki cikkről, amit már több mint egy hónapja javítanak, de a kérdések között felmerült, hogy a kereskedő köteles-e a megvásárolt dinnyét visszavenni, amennyiben csupán az ízét kritizálta a vásárló. Minden vásárlónak érdemes megkeresni a kereskedőt, ha problémája akad a megvett termékkel kapcsolatban. Ha a kereskedő nem segítőkész az ügyben, akkor el kell kérni a vásárlók könyvét, majd panaszt lehet tenni a fogyasztóvédelemnél is. A kereskedőknek pedig minden esetben felül kell vizsgálniuk a panaszt, arról jegyzőkönyvet kell írniuk adott tájékoztatást Petrik Sándor. A Fogyasztóvédelmi Felügyelőség igazgatója a hibás műszaki cikk kapcsán elmondta, a jogszabály szerint maximum 15 napig tarthat a javítás, ha ezen a határidőn belül nem készül el a termék, akkor ki kell cserélni. Itt megemlítette, hogy elég gyakori a műszaki cikkek mellett, főként nyáron, a ruhaneműk körében az akciós termékek árusítása. Itt érdemes a vásárlóknak odafigyelniük, ugyanis nem minden esetben valósul meg az akció, előfordul, hogy a termék árát először felemelik, majd az akciós terméket ugyanazon az áron kapjuk meg, mint előtte néhány héttel. De azt is figyelni kell, hogy az adott terméken már az akciós ár szerepel-e, és a kasszánál valóban azt az árat fizetjük-e ki. A nyári melegben végre hozzájuthatunk az ízletes idénygyümölcsökhöz is, szinte minden út mentén kapható dinnye, barack. Az átverésnek azonban itt vagyunk a leginkább kitéve, külföldről származó dinnyét magyar áruként adhatják el nekünk, sokszor nem hitelesített mérlegen mérve. Ezeket az árusokat is fokozottan ellenőrzik a fogyasztóvédelem munkatársai. Ha valaki magyar áruként tünteti fel a külföldről érkezett gyümölcsöt, vagy nem hiteles az a mérleg, amelyen méri, magas büntetésre számíthat hívta fel az árusok figyelmét Petrik Sándor. A közelmúltban megkezdődött a Nemzeti Dohányboltok ellenőrzése is, a hatóság most már nem elnéző, ha hibát talál. Az ellenőrök kiemelten figyelnek a 18 éven aluliak kiszolgálására. Az elmúlt időszakban a megvizsgált közel 100 trafikban az ellenőrök mintegy 63%-ban találtak az előírt tájékoztatási kötelezettséggel összefüggő hiányosságot, az egységek 21 %-a pedig adott el cigarettát fiatalkorúnak. Ami jó hír, Csongrád megyében egyetlen dohányboltban sem tapasztaltuk, hogy kiszolgáltak volna fiatal korút számolt be az eddigi tapasztalatokról Petrik Sándor. Ha bárkinek bármilyen problémája akad a vásárlás során, és azt nem orvosolja a kereskedő, fordulhat a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség tanácsadó irodájához, melyet Szegeden a Tisza Lajos krt. 11 szám alatt talál. Tájékozódni pedig a internetes portálon lehet. Molnár Gitta

10 10 HIRDETÉS Apróhirdetés Kétsebességes babetta, típusváltás miatt eladó. Irányár: 28 ezer forint. Érd: 62/ Bolti kávédaráló 380 voltos eladó, vagy kávéra, egyébre cserélhető. Irányár: 10 ezer forint. Érd: 62/ Épületek felújítását, vakolását, falazását, betonozását, burkolását, gipszkartonozást, komplett hőszigetelést, tetőáthajtást, kéményrakást vállalok. Tel: 0630/ Családi események 40 éve kötött házasságot: augusztus 4. Balázsa László és Farkas Mária 35 éve kötött házasságot: július 29. Kispál István és Majoros Magdolna Szeri Ferenc és Darabos Zsuzsanna 25 éve kötött házasságot augusztus 1. Ecseki András és Szeri Rozália Házasságot kötött: július 20. Balogh Béla és Bereczki Rita Elhalálozott: Barát Gyuláné /szül: Losonci Katalin/ meghalt július éves volt. Lakott: M. Jókai utca 50. Gémes Pál meghalt július éves volt Lakott: M. Bethlen Gábor utca 9. Eb befogó elérhetősége: Ferenczi György Tel: 06/ Született: - Kis Istvánnak és Sajben Évának július 9-én Zétény utónevű gyermeke született, - Hevesi Péternek és Gyermán Gabriellának július 12-én Ágnes és Szabolcs utónevű gyermekei születtek, - Tóth Gábor Istvánnak és Kovács Krisztinának július 18-án Gréta Krisztina utónevű gyermeke született. Központi ügyelet Egészségház 6630 Mindszent, Csokonai u. 2. Rendelési idő (felnőttek és gyermekek részére): hétfőtől péntekig 16:00 07:00 szombat, vasárnap, ünnepnap: 07:00 07:00 Telefon: 06-30/ / Az ügyeleti ellátás csak sürgős esetben vehető igénybe.

11 HÍREK 11 Fontos tudnivalók a tűzgyújtási tilalomról, a tűzgyújtás szabályairól Minden nyáron vannak olyan napok, amikor a kánikulai meleg és a csapadékmentes időjárás következtében fokozott tűzveszély alakul ki hazánkban. Ez jellemző most is, ezért a katasztrófavédelem kezdeményezésére a vidékfejlesztési miniszter az erdőkre és fásításokra, valamint az ezek határaitól számított kétszáz méteren belüli területre július 22- én átmeneti időszakra vonatkozó általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el. A tűzgyújtási tilalommal kapcsolatos legfontosabb tudnivalók, továbbá az erdőterületen és a szabadban történő tűzgyújtás szabályai az alábbiakban olvashatók. venni. A tűz meggyújtása előtt a tűzrakó hely környékét meg kell tisztítani a tűz terjedését lehetővé tevő anyagoktól, levelektől, faágaktól. Soha nem szabad felügyelet nélkül hagyni az égő tüzet, a még ki nem hűlt parazsat, hamut. Fel kell készülni a tűz eloltására, ha feltámadna a szél, gondoskodni kell arról, hogy készenlétben legyen a tűz oltására alkalmas anyag, eszköz (pl. víz, homok, lapát). Ahogy a tűzre nincs szükség, azt gondosan el kell oltani és meg kell győződni arról, hogy valóban elaludt, a hamura távozás előtt lehetőleg földet kell szórni. Az erdőgazdálkodási tevékenységhez kapcsolódó égetésre csak az erdőgazdálkodó vagy az erdő tulajdonosa írásbeli engedélye birtokában lévő személy jogosult. Nagyon fontos tudni, hogy az erdőgazdálkodási tevékenység keretében végzett égetés alkalomszerű tűzveszélyes tevékenységnek minősül, amelyet 24 órával a tevékenység megkezdése előtt az illetékes tűzoltósághoz be kell jelenteni. Védett természeti területen lévő erdőben, a kijelölt és a kiépített tűzrakó hely kivételével, tűz gyújtásához a természetvédelmi hatóság engedélye is szükséges. Forrás: Arany-Tóth Attila szóvivő Fokozott tűzveszély esetén az erdészeti hatóság, illetve az erdőgazdálkodásért felelős miniszter rendelheti el a tűzgyújtási tilalmat, például a katasztrófavédelem kezdeményezésére. Tűzgyújtási tilalom idején tilos tüzet gyújtani az erdőterületeken, valamint a fásításokban és az ezek 200 méteres körzetén belül lévő külterületi ingatlanokon. Ide értendők a felsorolt területeken található tűzrakó helyek, a vasút és közút menti fásítások, de tilos a parlag- és gazégetés is. A tűzgyújtási tilalom elrendelése és annak visszavonása függ a meteorológiai körülményektől, az erdőben található élő és holt biomassza szárazságától és a keletkezett tüzek gyakoriságától. A tűzgyújtási tilalomról az érintett hatóságok a hivatalos honlapjukon teszik közzé a tűzgyújtási tilalomról szóló határozatot és térképet, de erről az országos közszolgálati média is tájékoztatást ad. Az aktuális tűzgyújtási tilalomról mint a jelenleg kihirdetett esetben is a weboldal, valamint az onnan is elérhető szakmai honlapok is tájékoztatnak, amelyek ezen túl számos egyéb hasznos információval is szolgálnak. Honlapja kiemelt helyén teszi közzé a hírt a katasztrófavédelem is: katasztrofavedelem.hu/ A tűzgyújtási tilalom a közzétételtől a visszavonásig él! Az említett honlapokon napi frissítéssel megtekinthető az aktuális állapot. A lakosság a lakóhelye környékén található erdőterületekről az erdészeti hatóság által készített interaktív erdőtérképen is tájékozódhat. Az erdőgazdálkodók a parkerdők területén turisztikai célból állandó és biztonságos tűzrakó helyet kötelesek kialakítani. A kijelölt tűzrakó helyet az erdőgazdálkodó kötelessége karbantartani és arról is gondoskodnia kell, hogy az erdőtűz elleni védelemmel kapcsolatos feltételek biztosítottak legyenek. A kialakított tűzrakó helyen az alábbi szabályok betartásával bárki rakhat tüzet, de számos fontos szempontot figyelembe kell Zöldhulladék szállítás A Csongrádi Víz- és Kommunális Szolgáltató Kft. a zöldhulladék (fűnyesedék, kaszálék, lomb- és gallyhulladék, gyomnövények) elkülönített gyűjtését és elszállítását a következő menetrend szerint kéthetente szombaton végzi: augusztus 10., szeptember 7., 21. Az elszállítás zökkenőmentessége érdekében kérünk minden ingatlantulajdonost, hogy a begyűjtési napon kizárólag rendezett formában (zsákban vagy kötegelve) helyezze ki a zöldhulladékot reggel 6 óra 30 percig a ház elé. Dr. Megyeri Szilvia s.k. Jegyző Mindszenti hírek független, közéleti kéthetilap Kiadja: Kisbíró Hirdetõ, Szervezõ és Mûsorszóró Kft Hódmezõvásárhely, Szabadság tér 71. Felelős szerkesztõ: Megyeri József (+3662/ ) Hirdetés: Antal Sándor (+36-30/ ) Nyomás: Szoliter Kft. Hódmezõvásárhely Terjeszti: a Kiadó. Megvásárolható a mindszenti üzletekben. ISSN Meg nem rendelt kéziratot nem közlünk, nem õrzünk meg és nem küldünk vissza. A hirdetések tartalmáért nem vállalunk felelõsséget! Minden jog fenntartva!

12 12 HÍREK Folyamatosan gyérítik a szúnyogokat A héten folytatódott Csongrád megyében a szúnyogok gyérítése. A központilag szervezett program szerint zajló folyamat lépéseit a katasztrófavédelem ellenőrzi. Július 22-én este légi és földi úton is szembeszálltak a vérszívókkal a megye több pontján. A szatymazi repülőtérről szállt fel az a repülőgép, amelynek feltöltésénél a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság katasztrófavédelmi műveleti szolgálata volt jelen. A felszállást követően a repülő a Tisza mentén az országhatártól haladt, érintve Tiszasziget, Újszentiván, Mártély és Mindszent térségét is. Csongrád térségében is végeztek repülőgépes szúnyoggyérítést hétfő este, azonban az ott feladatot ellátó repülő a Békés megyei Nagyszénásról szállt fel. A földi kémiai irtást is ellenőrizték a katasztrófavédelem egységei. A 300 hektáron végzett csongrádi melegködös irtást a helyi hivatásos tűzoltó-parancsnokság ellenőrizte az önkormányzat munkatársával, míg az Algyő térségében 50 hektáron végzett munkát a Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság ellenőrizte, valamint a Hódmezővásárhelyi HTP ellenőre a Mártély térségében végzett földi kémiai irtás elvégzésénél volt jelen. Forrás: katasztrófavédelem Szeptember elsejétől lép életbe az új halvédelmi törvény Megjelent az új halvédelmi törvény, amely jóval szigorúbb szabályokat foglal magában az eddigieknél. A részletekről Patócs Sándorral, a Dobó Ferenc Horgászegyesület elnökével beszélgettünk. bár nem olyan nagy mértékben, mint arra számítani lehetett kezdte Patócs Sándor, a Dobó Ferenc Horgászegyesület elnöke, aki azt is elmondta, főként a kezdő horgászokat fogja az új törvény érinteni, szigorúbb lesz a vizsga, de továbbra is megmarad például a két botos horgászati lehetőség, botonként három- három horoggal. Ahol szigorúbb szabályok lépnek életbe, az a halászat lesz derült ki. Patócs Sándor elmondta, nőni fog például a halászati tilalom ideje, így március 1-től június 1-ig tilos lesz halászni az élő vizeken. Ezen kívül többször fogják ellenőrizni a fogásnaplót, és a büntetések mértéke is magasabb lehet, amennyiben nem tartják be a szabályokat. A halászati idő visszaszorításáért aláírásgyűjtésbe kezdtek a horgászok, de nem csak ők, bárki aláírhatta a petíciót. Jelenleg van körülbelül 300 halász, aki ebből él, és több mint hobbihorgász. A halászok viszont egy nap alatt sokkal nagyobb mennyiségű halat visznek el a folyóból, ráadásul felső korlát nélkül, ha jól tudom. Emiatt elég erős az ellentét mondta el Patócs Sándor. Azt már lehet tudni, hogy aki nem tartja be az új szabályokat, akár forintos büntetésre is számíthat. Összességében az új törvénynek köszönhetően a horgászok arra számítanak, hogy több hal marad az ország élő vizeiben - zárta mondandóját a Dobó Ferenc Horgászegyesület elnöke. A Kékvirág klub 8-12 éves gyermekek részére szervezett táborának címe: Harry Potter Molnár Gitta Szeptember 1-től lép hatályba az új halvédelmi törvény, melynek célja a halállomány természetes megújítása, a természetesen vizeken folyó halászat szigorú szabályozása és korlátozása, valamint a halgazdálkodás újraszabályozása. A törvény természetesen a horgászokat is érinti, A tábor időpontja: 2013.július 29.- augusztus 2.(hétfő-péntek) A helyszín: a régi Bölcsöde (Hét Halász Háza). A tábor önköltséges:7 900,-Ft (tartalmazza a napi 3-szor étkezést, és programok költségét) Érdeklődni és jelentkezni a Kulturális Központban lehet. Tel: 62/ , 30/ vagy a Ha szeretnél Harry Potter csapatához csatlakozni, jelentkezésedet július 28-ig várjuk!

13 ÉLETMÓD 13 Vaníliás bundás kenyér eperrel Egy nem hagyományos bundáskenyér recept azoknak, akik szeretik a finomságokat! Hozzávalók 2 főre: 2 tojás 2 dl tej vanília kivonat vagy cukor porcukor ízlés szerint, kb. 1 evőkanállal elég 20 dkg eper 6 szelet kenyér Elkészítés: A tojásokat a tejjel felverjük, a vaníliás és sima cukrot elkeverjük benne. Belemártjuk a kenyérszeleteket, és olajban kisütjük. Eperszeleteket halmozunk a tetejére, még egy kis porcukor, és lehet enni. Csőben sült töltött tojás Forrás: nosalty Egy könnyen elkészíthető tojásos ételt ajánljuk olvasóinknak. Hozzávalók: 5 db főtt tojás 1 db zsemle 1 g törött bors fél dl tejföl petrezselyem 2 dkg só 10 dkg vaj 6 dkg liszt 5 dl tej 2 db tojás sárgája 1 dl tejszín 10 dkg reszelt sajt 2 dkg morzsa Elkészítés: Kettévágjuk a tojásokat, és a sárgákat tejbe áztatott zsemlével lepasszírozzuk, hozzáadjuk a fűszereket, 4 dkg vajat, tejfölt, és megtöltjük vele a tojásokat. Rántást készítünk a maradék vajból, lisztből, tejből, tojás sárgákból, tejszínből, és a sajt feléből, megsózzuk. Zsírral bélelt tepsibe beleöntjük a fele mártást, erre jönnek a tojások, és a tetejére a maradék mártás. A tetejére kerül a maradék sajt, morzsa, és az egészet megsütjük. Forrás: mindmegette.hu A baba már a születése előtt is hallgathat zenét Van egy világ, ahol mindenki járt, de senki nem emlékszik rá. Dr. Ciortea Péter aneszteziológus-belgyógyásszal arról beszélgettünk, milyen az élet az anyaméhben. Az élet a fogantatás pillanatában kezdődik, amikor a két ivarsejt találkozik kezdte dr. Ciortea Péter. Hozzátette, az anyaméhben, burokban lévő víz a magzatot mechanikus és hővédelemmel látja el, valamint tápanyagokat biztosít neki. Burokban született gyakran használjuk a hétköznapokban ezt a mondást a szerencsés emberekre. Az aneszteziológus-belgyógyász szerint, aki burokban születik és túléli, az tényleg szerencsés. A születendő baba mindent érez az anyán keresztül. Előfordul, hogy úgy fogan meg, hogy nem akarják őt, és 9 hónapon keresztül így fejlődik. A későbbiekben ez egészségi problémákhoz, fizikai és mentális betegségekhez vezethet mondta a doktor. A modern technikának köszönhetően manapság már könnyen figyelhető a magzat. Kutatások kimutatták, az ikrek már odabent is ölelgetik, simogatják egymást. Ha ilyen tevékenységet végeznek, a statisztika szerint gyerekként és felnőttként is jobban vigyáznak egymásra. Dr. Ciortea Péter ismertette, milyen fejlődésen megy keresztül a kisbaba a terhesség alatt. Kilenc hetes korától már mozog, sóhajt és nyújtózkodik. A tizedik hét környékén már a körmök is fejlődnek, kialakul az ujjlenyomat, majd az orr és az ajkak is. A tizenkettedik héten már megfigyelhetők nemi különbségek. A kismamák tizennégy-tizennyolc hetesen kezdik el érezni először babájuk mozgását. Alig húsz hetesen a baba már hall, légzése és a szívritmusa követi a napi ciklust, a nappalok és éjszakák váltakozását. A harmincötödik hétre pedig már a szorításuk is megerősödik. A szülés akkor indul be, amikor a magzat ösztrogént bocsát ki. Amikor már hallanak, jó, ha beszélünk hozzájuk, ugyanis születésük után a csecsemőkre nyugtatóan hatnak az ismerős hangok. Zenét is hallgathatnak, a lényeg, hogy az harmonikus legyen mondta dr. Ciortea Péter. A statisztika szerint a természetes úton született babák egészségesebbek, mint azok, akik császármetszéssel jönnek világra folytatta az aneszteziológusbelgyógyász, aki zárásként hozzátette, a pocaklakók már a magzaton belül felkészülnek a társas kapcsolatokra. Megyeri József

14 14 SPORT/EGYÉB Korom Ernő ül a Mindszent kispadján A Gyálarét otthonában kezdi meg a 2013/14-es bajnoki szezont a Mindszenti Sport Egyesület. A csapat az ősztől a megyei II. osztályban szerepel, melyre a gárdát Korom Ernő készíti fel. Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk, a megyei I. osztály 14. helyén zárta a bajnokságot a Mindszenti Sport Egyesület. Az átszervezések miatt több kiesője lett az első osztálynak, így a zöld- fehér alakulat is kiesett, ami azt jelenti, hogy az augusztus közepén induló szezonban a megye második vonalában szerepel a csapat. A Tisza-parti gárda július 15-én, Korom Ernővel kezdte meg a felkészülést a bajnokságra, aki Bartucz Sándort váltotta a kispadon. A csapat heti háromszor - hétfőn, szerdán, pénteken - edzésen találkozik, míg a hétvégén edzőmeccset játszik. Az első felkészülési meccset július 21-én délelőtt 10 órakor hazai pályán a Csanytelekkel vívták, ami 4-3- as mindszenti sikert hozott. A következő edzőmeccset szintén hazai pályán játsszák, ugyanis július 27-én 10 órakor a megye I-be feljutó Szentesi Kinizsi érkezik Mindszentre. A programban szerepel még a Szentes és a Csanytelek elleni visszavágó. A csapat háza táján egyenlőre nem történt nagy játékos mozgás. Egyedül Molnár Milán kapus távozott, aki vagy Vásárhelyen, vagy Székkutason folytatja. Az érkezők oldalán nincs név, így továbbra is probléma a létszám, amit úgy próbálnak megoldani, hogy az ifjúsági csapatból építenek be játékosokat az első csapatba. A gárda célja a megyei II. osztályban az 1-5. hely egyikének megszerzése. Mindeközben a Magyar Labdarúgó Szövetség Csongrád Megyei Igazgatósága elkészítette a 2013/14. évi sorsolást. Kiderült, a Mindszenti Sport Egyesület az elmúlt évben a megyei II. osztályban 12. helyen záró Gyálarét ellen kezdi a szereplést. A találkozót az augusztus i hétvégén rendezik. A részletes programról a következő lapszámunkban tudunk beszámolni. Továbbá sorsoltak a Csongrád Megyei Magyar Kupában is. A zöld-fehér együttes a Ferencszállás otthonában kezd. A mérkőzést augusztus 21-én rendezik. A Szertár Sportbolt labdarúgó megyei II. osztály 1. fordulójának párosítása (augusztus ): Rosmarin Zrt. Mártély Zsombó Kiskundorozsma Makó II. Csanytelek Tömörkény Deszk USC Tanárképző Csengele Bordány Szőreg Székkutas Tiszasziget Üllés Gyálarét Mindszent Megoldhatná sógor, koma, de ha profit akar, itt a Woma! Köztisztasági szolgáltatások, szennyvízszállítás, csatornatisztítás és duguláselhárítás alkotja a Woma Kft. fő profilját, akiknek ügyfelei 17 éve veszik igénybe a cég segítségét igen nagy megelégedettséggel. A cégről, annak tulajdonosával dr.törökné Szántó Katalinnal beszélgettünk ben alapította az azóta nagy hagyományokkal rendelkező céget néhai férje, Török György. Szegeden a Dorozsmai úti ipari parkban működő telephely szakmai, személyi és tárgyi feltételek szempontjából a legjobbat nyújtja, gépparkjuk teljesen felújított. Vásárhelyen korábban is dolgoztak közszolgáltatóként, ám az idén ismét sikerült elnyernie kitüntető megbízatást, ezt pedig gyors, szakszerű és elérhető árú szolgáltatással igyekeznek meghálálni tudtuk meg dr. Törökné Szántó Katalintól. A cég tulajdonosa elmondta, elsősorban Szegeden és Hódmezővásárhelyen dolgoznak, de megrendelésre természetesen a környező településekre is ellátogatnak. Mint megtudtuk, nagy cégekkel is kapcsolatban állnak, így az M5-ös és M43-as autópályával, valamint Makón több céggel. A Woma Kft kis cég, 8 szakképzett munkatárssal dolgozik együtt, akik 8 gépjárművel látják el az igényeket. Dr. Törökné Szántó Katalin hangsúlyozta, folyamatosan bővítenek, ezért az utóbbi időszakban három új gépjárművet vásároltak, de új beruházást is terveznek, melyhez a pályázatot már benyújtották telephely fejlesztésre. Dr. Törökné Szántó Katalin kiemelte, elsődleges céljuk, hogy a megrendelők elégedettek legyenek, ezért a rugalmasságot és a precízitást helyezik az előtérbe. A cég tulajdonosa reményét fejezte ki, hogy a hódmezővásárhelyiek elégedettek a munkájukkal, kifejtette, hogy Mártélyra is hívják őket, valamint ha Mindszenten van rá igény, akkor nyitottak arra, hogy elvégezzék a település tisztasági szolgáltatását. Telefonos ügyfélszolgálatukon a 62/ es vagy sürgős esetben a 20/ as telefonszámon állnak a megbízók rendelkezésére. A vásárhelyi közszolgáltatást egységes tarifán forintos áron végzik. Mindszenten a lakossági szennyvízszállítás: Ft/ m3 bruttó összeg, nincs kiszállási díj és egyéb költség sem. Nagy Ágnes Július 26-án és augusztus 9-én kor Mindszenti Magazin a Rádió 7 műsorán! Antal Sándor

15 HÍREK 15 Így számítják a táppénzt Változások léptek életbe az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásainak kiszámításában - közölte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) az MTI-vel. Mint hangsúlyozták, a jogszabályváltozások nem érintik a jogosultság szabályait, tehát ugyanaz kaphat táppénzt, terhességi-gyermekágyi segélyt és gyermekgondozási díjat, aki korábban is kaphatott. Azon munkavállalóknál sincs változás, akik ugyanannál a munkáltatónál dolgoznak évek óta, vagyis esetükben az előző éves, illetve a jogosultság kezdő napját megelőző 180 napi jövedelem alapján kell megállapítani az ellátás összegét. Akiknek az utolsó vagy jelenlegi munkaviszonyukban nincs 180 napi jövedelmük, mert munkáltatót váltottak, azoknál változtak a táppénz kiszámítására vonatkozó szabályok. E szerint a táppénz összegének kiszámításánál július 15-től csak annál a munkáltatónál elért jövedelmet lehet figyelembe venni, ahol a munkavállaló megbetegedésekor dolgozik. Eddig a korábbi munkáltatóknál elért jövedelmet is figyelembe vették a táppénz számításnál. A változás eredményeképpen a munkavállaló könnyen kiszámíthatja mennyi lesz a táppénz összege. Az OEP szerint "így egyszerűbbé, kiszámíthatóbbá vált a rendszer és betegség esetén a munkavállaló is tud kalkulálni". Emellett míg július 5-ig beteg gyermek ápolása esetén csak az otthoni ápolás idejére járt a táppénz, már a beteg gyermek kórházi kezelésének idejére is kaphat a szülő gyermekápolási táppénzt. Továbbá a 12 évesnél idősebb, de 18 évesnél fiatalabb beteg gyermek esetén méltányosságból igényelhet táppénzt a szülő, függetlenül attól, hogy kórházban, vagy otthon kezelik a gyermeket. Eddig erre nem volt lehetőség - hangsúlyozta az OEP, megjegyezve, hogy a méltányossági táppénz a súlyosan beteg gyermeket nevelő családok esetében nagy segítséget jelent. Változtak a terhességi-gyermekágyi segély és a gyermekgondozási díj (gyed) összegének kiszámítására vonatkozó szabályok is. Ennek lényege, hogy csak a gyermek születésekor fennálló munkaviszonyból származó jövedelmet lehet figyelembe venni az összeg kiszámításakor. Az OEP közleménye szerint viszont "senki nem járhat rosszabbul az új szabályok miatt". Ezért azok esetében, akiknek a gyermeke május 11. előtt születik meg, a régi és az új szabályok szerint is ki kell számítani az ellátások összegét, folyósítani pedig a kedvezőbbet kell. Változott a jövedelemigazolás kiállítására vonatkozó szabályozás is. Ezért az OEP szerint már csak annak érdemes a jövedelemigazolást kérnie, aki olyan gyermekre tekintettel kér terhességi-gyermekágyi segélyt vagy gyermekgondozási díjat, aki várhatóan május 11. előtt megszületik. "Ez a módosítás könnyebbséget jelent a munkáltatóknak és a munkavállalóknak is" - hangsúlyozták. Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátások kiszámításának szabályváltozásairól, illetve a további módosításokról a oldalon részletes tájékoztató található - olvasható az OEP közleményében. Csongrádi Víz- és Kommunális Kft. Forrás: MTI Ügyfélszolgálat nyitva tartása szemétszállítással kapcsolatban az Okmányiroda 11 sz. irodájában: augusztus 14-én 8,00 12, szeptember 11-én 8,00 12,00 Egyéb munkanapokon telefonos ügyfélszolgálat 8,00 16,00 óra között a 63/ /14 melléken, vagy 06/30/

16 16 SZÍNES Előtte egy cipőfűzőt sem adtam el Több mint 15 éve foglalkozik biztosításokkal Juhász István. Ennek kapcsán beszélgettünk a biztosítási alkusszal. Az eredeti szakmám autószerelő. 47 éves koromban, az 90-es évek végén azt mondták, már öreg vagyok hozzá. Nem tudtam elhelyezkedni a szakmámban, nem volt munkalehetőség kezdte beszélgetésünket Juhász István. Ekkor lettem biztosítós, elsajátítottam a szakma csínját-bínját, azóta is ezzel foglalkozom. Érdekes, mert előtte egy cipőfűzőt sem adtam el. A vagyon- és a gépjárműbiztosítások voltak az alapprofiljaim magyarázta a biztosítási alkusz. Törzsgyökeres vásárhelyi vagyok, de ben kiköltöztünk Mindszentre. Nagy ismeretségre tettem szert, a biztosítások miatt is sok emberrel felvettem a kapcsolatot folytatta Juhász István, aki két éve ismét Vásárhelyen is dolgozik, azonban nem szakadt meg a kapcsolata a Tisza-parti településsel. Továbbra is foglalkozom a mindszentiek biztosítási ügyeivel, a régi és az új ügyfeleimmel egyaránt. Hetente átjárok igény szerint, akár négyszer-ötször is. Elérhető vagyok a 0630/ as telefonszámon, valamint Vásárhelyen, munkanapokon 7.30 és 17 óra között a dr. Rapcsák András utca 50.szám alatt zárta Juhász István. Megyeri József Közeledik az agrárkamarai tagdíj bevallásának határideje Július 31-ig minden Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagnak be kell vallania a tagdíjat, melynek az alapja a gazdálkodó előző évi nettó árbevétele. Ez alapján egy sávos rendszer határozza meg a tagdíjmértékét. A bevallással kapcsolatos tudnivalókról Tonko Tibor Józseffel, a kamara területi ügyfélszolgálatának tanácsadójával beszélgettünk a Rádió 7 július 15-ei Napraforgó műsorában. A bevallás elektronikusan tölthető ki, de csak az előzetesen levélben kapott felhasználói név, valamint jelszó ismeretében lehet ezt megtenni. A bevallás elkészítésében mi is segítséget nyújtunk mondta el Tonko Tibor már a műsor elején, majd azt is hangsúlyozta, a bevallás határideje július 31, majd ezt követően augusztus 31-ig kell a tagdíjat befizetni a kamara számára. A tagdíj alapja az előző évi nettó árbevétel, jelen esetben a 2012.évi, de akinek nem volt előző évben bevétele, mert most alakult, annak a várható alapján kell a bevallásban kalkulálnia adott tájékoztatást a tanácsadó. A műsorban egy hallgató kifejtette, hogy bár a sávhatárok szerint neki mindössze 2000 forintot kellene fizetnie, 5000 forintot fizetett, és érdeklődött, hogy miért alakult ez így. Tonko Tibor felhívta a telefonáló figyelmét, hogy az 5000 forint az egy egyszeri regisztrációs díj, a kamarai tagságot ezen felül kell bevallani, és megfizetni. Az ügyfélszolgálat tanácsadója kérdésre válaszolva azt is elmondta, a bevallást követően a tagdíjat és a regisztrációs díjat a es számú számlára átutalással lehet teljesíteni, és a megadott kamarai regisztrációs számot minden esetben fel kell tüntetni a közlemény rovatban. Lehetőség van postai csekken való fizetésre is, de az ehhez használható csekket a megyei kirendeltségeken kell kérni. Hódmezővásárhelyen a Petőfi utca 6. szám alatt, a Gazdasági Egyesület földszint 4-es számú irodájában kérhetnek tanácsot, segítséget. Tonko Tibor József és munkatársai reggel 8 órától délután 16 óráig várják az érdeklődőket. A sávhatárokat és a bevallással kapcsolatos tudnivalókat a következő honlapon is megtalálják:http:// Molnár Gitta Álláslehetőség megváltozott munkaképességű dolgozóknak! A Hungerit Zrt. munkaerő felvételt hirdet megváltozott munkaképességű dolgozók részére, biztosítva számukra a könnyebb fizikai munkát, részmunkaidőt és az egészségi állapotuk megőrzéséhez szükséges munkakörülményeket. Érd.: 63/ Tisztelt Olvasóink! A Mindszenti hírek következõ száma 2013.augusztus 16-án jelenik meg.

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám Kedves Olvasó! Szeszélyes tavasz vége felé járva végre többször örülhetünk a várva várt melegnek. Az általunk kínált portékák is színesebbek, vidámabbak és nyarat idézik.

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Kiszombor és Vidéke Takarékszövetkezet PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyva az Igazgatóság a VIII/5 (2010.09.22.) számú határozatával. Hatályos: 2010. szeptember 01-t l Módosítás: XI/5 /2010. (12.15.)

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám Kedves Olvasó! Hamarosan kezdődik a nyári pihenés, legalább is gyermekeink részére. Ez számunkra is öröm, viszont az, hogy hol legyen gyermekünk a nyári szünidőben már

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL GYERMEKEINK A JÖVŐ ALAPÍTVÁNY 7530 KADARKÚT, FŐ U. 1. Tartalmi beszámoló A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2104. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2014-ben

Részletesebben

GYAKORLATI KISOKOS a gyed extrához

GYAKORLATI KISOKOS a gyed extrához GYAKORLATI KISOKOS a gyed extrához A gyed extra a gyermekgondozási díjra (továbbiakban: gyed) vonatkozóan 4 fő rendelkezést tartalmaz. Ebben a tájékoztatóban ahhoz kívánunk segítséget nyújtani, hogy minden

Részletesebben

Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (XI.5.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (XI.5.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (XI.5.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

A támogatás jellege és célterületei

A támogatás jellege és célterületei A támogatás jellege és célterületei (1) Az e rendelet szerinti támogatás vissza nem térítendő támogatás. (2) Támogatás vehető igénybe a) a tanyák, valamint az alföldi tanyás térségek megőrzését és fejlesztését

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási támogatás megállapítására

KÉRELEM az ápolási támogatás megállapítására Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata KÉRELEM az ápolási támogatás megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S megüresedett házi gyermekorvosi körzet betöltésére irányuló pályázat kiírására

Részletesebben

Országos Egészségbiztosítási Pénztár

Országos Egészségbiztosítási Pénztár Országos Egészségbiztosítási Pénztár 1 2015/2. számú TÁJÉKOZTATÓ A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI KIFIZETŐHELYEK RÉSZÉRE a csecsemőgondozási díj és a gyermekgondozás díj napi alapjának megállapítását érintő 2015.

Részletesebben

IDŐSEK KLUBJA HÁZIREND

IDŐSEK KLUBJA HÁZIREND Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye Őszi Fény Integrált Gondozási Központ 1046. Budapest, Tungsram u. 9. Tel: 230-5363 Fax: 370-4179 E-mail: oszifeny@ujpestszi. hu IDŐSEK KLUBJA HÁZIREND A házirend

Részletesebben

TISZTELT ADÓZÓ! TŰZRE, VÍZRE VIGYÁZZATOK! SPORTOLNI VÁGYÓK FIGYELEM! XIII. Az egészség és sport jegyében

TISZTELT ADÓZÓ! TŰZRE, VÍZRE VIGYÁZZATOK! SPORTOLNI VÁGYÓK FIGYELEM! XIII. Az egészség és sport jegyében Á G F A L V I K R Ó N I K A XVI. évfolyam 8. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2015. AUGUSZTUS TISZTELT ADÓZÓ! Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzata szeretettel várja Önt, családját és barátait

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. március 28-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. március 28-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. március 28-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű

Részletesebben

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 2015. április 20. 13:23 Összesen 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni a 2007-2013 között még fel nem használt keret terhére

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Felvételi tájékoztató 2014/2015. tanév Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola 7632 Pécs, Melinda u. 23. OM azonosító: 201190 Igazgató: Németh

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Panaszkezelési eljárásunkat az 1997.évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről hatályos rendelkezéseinek alkalmazásával alakítottuk ki.

Panaszkezelési eljárásunkat az 1997.évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről hatályos rendelkezéseinek alkalmazásával alakítottuk ki. Tisztelt Ügyfeleink! A Dél-Dunántúli Hulladékkezelő Nonprofit Kft. a szolgáltatásait jelenleg több mint 110 település önkormányzata és több mint 150 ezer fős lakossága, valamint a hozzájuk tartozó intézményhálózat

Részletesebben

Alkatrészek és egyéb termékek, tartozékok

Alkatrészek és egyéb termékek, tartozékok Sebõ Elektronik - Sebõ Attila e.v. internetes csomagküldõ kereskedelem Általános fizetési rendelési és szállítási feltételek és tájékoztató a panaszkezelés módjáról Alkatrészek és egyéb termékek, tartozékok

Részletesebben

GYULAI TAKARÉKSZÖVETKEZET 5711 Gyula, Széchenyi u. 53. Panaszkezelési Szabályzat

GYULAI TAKARÉKSZÖVETKEZET 5711 Gyula, Széchenyi u. 53. Panaszkezelési Szabályzat GYULAI TAKARÉKSZÖVETKEZET 5711 Gyula, Széchenyi u. 53. Panaszkezelési Szabályzat Tisztelt Ügyfelünk! Munkatársaink mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban szolgáljuk ki,

Részletesebben

A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció

A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció Nimfea Természetvédelmi Egyesület A HUMUSZ Szövetség és a Nemzeti Együttműködési

Részletesebben

A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/29-330-011 /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető.

A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/29-330-011 /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető. Társadalmi egyeztetés A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/29-330-011 /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető. Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének a

Részletesebben

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2013.(XI..) önkormányzati rendelete

Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2013.(XI..) önkormányzati rendelete Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013.(XI..) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifavásárláshoz kapcsolódó kiegészítő támogatás felhasználásának helyi szabályairól TERVEZET Balajt

Részletesebben

Készült: Jászszentlászló Móricgát Községi Önkormányzatok Társulása 2013. november 25- én 14 30 órai kezdettel megtartott üléséről.

Készült: Jászszentlászló Móricgát Községi Önkormányzatok Társulása 2013. november 25- én 14 30 órai kezdettel megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászszentlászló Móricgát Községi Önkormányzatok Társulása 2013. november 25- én 14 30 órai kezdettel megtartott üléséről. Ülés helye: Jászszentlászló Községháza tanácskozó

Részletesebben

Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2013.(XII.15.)önkormányzati rendelete

Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2013.(XII.15.)önkormányzati rendelete Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(XII.15.)önkormányzati rendelete a természetbeni ellátásban nyújtott szociális célú tűzifa juttatásról Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

A Tanyafejlesztési Program

A Tanyafejlesztési Program A Tanyafejlesztési Program Szabó Mátyás főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium, Agrárfejlesztési Főosztály 2015. március 12. Tanyavilág 2020 szakmai műhelykonferencia, Szentkirály A Program előzményei,

Részletesebben

TANYAFEJLESZTÉS 2015. -kivonat- Támogatás vehető igénybe

TANYAFEJLESZTÉS 2015. -kivonat- Támogatás vehető igénybe TANYAFEJLESZTÉS 2015 -kivonat- Támogatás vehető igénybe 1. a tanyák, valamint az alföldi tanyás térségek megőrzését és fejlesztését célzó települési és térségi fejlesztésekhez (1. célterület), 2. a tanyák

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására.

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2015. április 1-i ülésére Készítette: dr. Kozma Enikő alpolgármesteri jogi referens Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Tanyafejlesztési Program - 2011

Tanyafejlesztési Program - 2011 Tanyafejlesztési Program - 2011 Kis Zoltán Osztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály Vidékfejlesztési Minisztérium 2011. szeptember 1. Budapest VM 2. célterület (TP-T2) Tanyagazdaságok fejlesztésének pályázatai

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. (XII. ) önkormányzati rendelete

Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. (XII. ) önkormányzati rendelete Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. (XII. ) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Tabajd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális

Részletesebben

Hírlevél 10. hét. Újabb 10 őrmester az igazgatóságon. Évértékelő a tatabányai kirendeltségen

Hírlevél 10. hét. Újabb 10 őrmester az igazgatóságon. Évértékelő a tatabányai kirendeltségen Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2800 Tatabánya, Ságvári Endre út 18. Tel: 06 (34)/512-070 www.komarom.katasztrofavedelem.hu e-mail: komarom.szovivo@katved.gov.hu Beiskolázás a tűzoltó

Részletesebben

Az Egészségbiztosítási Törvény Változásai 2015.01.01-től

Az Egészségbiztosítási Törvény Változásai 2015.01.01-től T ÁJÉKOZTATÓ Az Egészségbiztosítási Törvény Változásai 2015.01.01-től A tájékoztató nem minden részletre kiterjedő és nem helyettesíti a törvény szövegének ismeretét! I. A ténylegesen kieső jövedelmek

Részletesebben

Kérelem a szociális étkeztetés igénybevételéhez

Kérelem a szociális étkeztetés igénybevételéhez Kérelem a szociális étkeztetés igénybevételéhez 1. Az ellátást igénybe vevő adatai: Név: Születési neve: Anyja neve: Születési helye, időpontja: Lakóhelye: Tartózkodási helye: Állampolgársága: Bevándorolt,

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29. napján

Részletesebben

Tartalom ház lakás lakberendezés egészség szépségápolás divat ruházat állatok Közérdekű telefonszámok autó közlekedés Térkép élelmiszer vendéglátás turizmus sport 7-14 15-24 25-28 29-30 31-34 34 35-39

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-8/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 07. napján (csütörtök)

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS KÉRELEM - Beteggondozási támogatás megállapításához-

TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS KÉRELEM - Beteggondozási támogatás megállapításához- TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS KÉRELEM - Beteggondozási támogatás megállapításához- I. A gondozást végző személyre vonatkozó adatok Neve: Születési neve:. Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:. TAJ szám:..

Részletesebben

b) a tanyák és az alföldi tanyás térségek megőrzése, fejlesztése érdekében a tanyagazdaságok fejlesztéséhez (a továbbiakban: 2.

b) a tanyák és az alföldi tanyás térségek megőrzése, fejlesztése érdekében a tanyagazdaságok fejlesztéséhez (a továbbiakban: 2. TANYAPROGRAM PÁLYÁZAT! 2015. július 15-től!!! Bővebben személyesen: Dr. Fröschl-Nagy Péter Jegyző Bugaci Közös Önkormányzati Hivatal 76-575-100/116 A támogatás jellege és célterületei (1) Az e rendelet

Részletesebben

KÉRELEM gyógyszertámogatás megállapítására

KÉRELEM gyógyszertámogatás megállapítására Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata KÉRELEM gyógyszertámogatás megállapítására 1. A kérelmező személyre vonatkozó adatok: Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési helye, ideje (év, hó, nap):...

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2007. május 21-i ülésére Tárgy: 2007. évi Díszpolgári cím és Pro Urbe Emlékérem kitüntetési javaslatokat véleményező előkészítő bizottság

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

I.A szabadtéri tüzelések fajtái tűzvédelmi szempontból:

I.A szabadtéri tüzelések fajtái tűzvédelmi szempontból: AZ ERDŐ-, A SZÁRAZ FŰ- ÉS AVARTÜZEK MEGELŐZÉSE ÉRDEKÉBEN A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Mosonmagyaróvári Kirendeltségének felhívása Az erdő és a szabadtéri tüzek szempontjából

Részletesebben

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot

Részletesebben

Kedves Uvaterv -es Vendégeink!

Kedves Uvaterv -es Vendégeink! Kedves Uvaterv -es Vendégeink! A TIHANYI ÜDÜLŐ - a 2012-es évben is várja a pihenni, nyaralni vágyó vendégeket. Az üdülési program lehetőséget ad : - rövidebb, hosszabb időszak, - csak szállás, - szállás

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. július 24-én (szerda) 18 órakor megtartott rendkívüli ülésén, a Varsányi Közös Önkormányzati Hivatalban. Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit polgármester Bárány Erzsébet

Részletesebben

Szendrő Város Önkormányzatának Képviselőtestülete

Szendrő Város Önkormányzatának Képviselőtestülete Szendrő Város Önkormányzatának Képviselőtestülete J e g y z ő k ö n y v Készült Szendrő Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2012. április 16-i rendkívüli n y i l v á n o s üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013. (XI.28.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013. (XI.28.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013. (XI.28.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól Rábapatona Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Előzetes hatásvizsgálat a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése alapján

Előzetes hatásvizsgálat a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése alapján Előzetes hatásvizsgálat a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése alapján A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése szerint a jogszabályok előkészítése során

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. a Willis Magyarország Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. Ügyfelei részére

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. a Willis Magyarország Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. Ügyfelei részére PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Willis Magyarország Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. Ügyfelei részére Melléklet: Panaszbejelentõ lap Budapest, 2013. április 10. Hatályos: 2013. április 10. Jóváhagyta:

Részletesebben

Pölöske Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015(IV.07.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék ártalmatlanítás szabályairól

Pölöske Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015(IV.07.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék ártalmatlanítás szabályairól Pölöske Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015(IV.07.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék ártalmatlanítás szabályairól Pölöske Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

Nagybánhegyes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2015. (XI. 25.) Ör. számú rendelete

Nagybánhegyes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2015. (XI. 25.) Ör. számú rendelete Nagybánhegyes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2015. (XI. 25.) Ör. számú rendelete a szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól. Nagybánhegyes Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Csernely Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (I.29.) önkormányzati rendelete. a szociális tüzelőanyag juttatásról

Csernely Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (I.29.) önkormányzati rendelete. a szociális tüzelőanyag juttatásról Csernely Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (I.29.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag juttatásról Csernely Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. Cikk

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 34-36 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2011/2012-es tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2011 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású

Részletesebben

PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS, DÓZSA GYÖRGY ÚT 55-61. TEL: 75/830-690. Hulladékszállítási szerződés (közületi közszolgáltatás)

PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS, DÓZSA GYÖRGY ÚT 55-61. TEL: 75/830-690. Hulladékszállítási szerződés (közületi közszolgáltatás) PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS, DÓZSA GYÖRGY ÚT 55-61. TEL: 75/830-690 Ügyfél azonosító szám: (szolgáltató tölti ki) Iktatószám: /2014. Hulladékszállítási szerződés (közületi közszolgáltatás)

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

mely készült Szeghalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2003. augusztus 13-i rendkívüli üléséről

mely készült Szeghalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2003. augusztus 13-i rendkívüli üléséről J e g y z ő k ö n y v mely készült Szeghalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2003. augusztus 13-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: Macsári József polgármester, Dr. Farkas József alpolgármester,

Részletesebben

Oroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (XI. 28.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa juttatás szabályairól

Oroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (XI. 28.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa juttatás szabályairól Oroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (XI. 28.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa juttatás szabályairól Oroszi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.

Részletesebben

Beszámoló és Közhasznúsági jelentés Nyelvoktatás fejlesztéséért Petőfi Sándor Általános Iskola Alapítványának 2012. évi tevékenységéről.

Beszámoló és Közhasznúsági jelentés Nyelvoktatás fejlesztéséért Petőfi Sándor Általános Iskola Alapítványának 2012. évi tevékenységéről. Beszámoló és Közhasznúsági jelentés Nyelvoktatás fejlesztéséért Petőfi Sándor Általános Iskola Alapítványának 2012. évi tevékenységéről. A társadalmi szervezetet a Fejér Megyei Bíróság 1999. 06. 29-i Pk.

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 19/2006. ( VIII.23. ) rendelete

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 19/2006. ( VIII.23. ) rendelete KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 19/2006. ( VIII.23. ) rendelete az önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézményekben fizetendő térítési és tandíj megállapításának szabályairól

Részletesebben

Tisztelt Szülő/Gondviselő!

Tisztelt Szülő/Gondviselő! Tisztelt Szülő/Gondviselő! Tisztelettel tájékoztatom Önt, hogy az étkezési díj beszedése a 2015/16 tanévtől a szolgáltatást megelőzően, előzetes befizetéssel valósul meg. A szeptember havi díjat 2015.

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2012. (IX. 07.) önkormányzati rendelete az önkormányzati kitüntetésekről és elismerő címekről Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jegyzőkönyv

Jegyzőkönyv. Jegyzőkönyv Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 19-én megtartott soron kívüli üléséről Határozat tárgya: Határozat száma: Old. A Képviselő-testület 2014. június 20-i

Részletesebben

A Szabadszállás és Vidéke Takarékszövetkezet Ügyfél tájékoztatója. A Takarékszövetkezet legfontosabb adatai:

A Szabadszállás és Vidéke Takarékszövetkezet Ügyfél tájékoztatója. A Takarékszövetkezet legfontosabb adatai: A Szabadszállás és Vidéke Takarékszövetkezet Ügyfél tájékoztatója I. A Takarékszövetkezet legfontosabb adatai: A Takarékszövetkezet neve: Szabadszállás és Vidéke Takarékszövetkezet Cégjegyzékszáma: CG

Részletesebben

Panaszkezelés. Tájékoztató a panaszkezelési eljárásról

Panaszkezelés. Tájékoztató a panaszkezelési eljárásról Panaszkezelés Tájékoztató a panaszkezelési eljárásról A Focus Kft. panaszkezelési szabályozásának célja, hogy rendezett eljárásban biztosítsa ügyfelei számára a Focus Kft.. szolgáltatásai igénybe vétele,

Részletesebben

Módosította: a 18/2014.(IX.29.) önk. rendelet. (egységes szerkezetben)

Módosította: a 18/2014.(IX.29.) önk. rendelet. (egységes szerkezetben) Apátistvánfalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014.(I.23.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Módosította:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 42 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. március 11- én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa:

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Tárgykód megnevezése: 10/2011.(V.27.)

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár megjelenése a helyi nyomtatott és elektronikus médiában Előterjesztő:

Részletesebben

Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium

Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium Munkaterve a 2013/2014. tanévre Fehérgyarmat, 2013. szeptember 2. 1 Készült az emberi erőforrások minisztere 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelete

Részletesebben

Rendelet tervezet. Általános rendelkezések

Rendelet tervezet. Általános rendelkezések Rendelet tervezet Putnok Város Önkormányzat Képviselő-testületének./2014. (II.07.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék gyűjtésére, szállítására és elhelyezésére vonatkozó szabályokról

Részletesebben

Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig.

Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig. 2012. A tanulószoba időbeosztása: Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig. A tanulószoba helyszíne: 6. osztály tanterme A tanulószoba

Részletesebben

Az eljárás az ügyfél kérelmére indul az okmányirodában. okmányirodában készül.

Az eljárás az ügyfél kérelmére indul az okmányirodában. okmányirodában készül. Gépjármű vezetői engedélyekkel kapcsolatos eljárások Ki kaphat vezetői engedélyt? 1. Magyar állampolgár, ha lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye Magyarországon van. 2. Az Európai Gazdasági Térség

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2012/2013-as tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2012 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: 1/458-1/2011/I. Tárgy: VII. számú fogorvosi körzet működtetése Üi.: Csomor Ágnes Melléklet: 2 db megbízási szerződés tervezet,

Részletesebben

I. Az irányított égetés engedélyezése külterületen: 1. Az engedélyezés tárgya

I. Az irányított égetés engedélyezése külterületen: 1. Az engedélyezés tárgya 2015. március 5-én hatályba lépett az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet (a továbbiakban: OTSZ), mely új rendelkezéseket tartalmaz a szabadtéri tűzgyújtásra, különösen

Részletesebben

VÁLTOZÁS SZEPT. 1-TŐL, HA FELVESZ EGY ÚJ DOLGOZÓT

VÁLTOZÁS SZEPT. 1-TŐL, HA FELVESZ EGY ÚJ DOLGOZÓT REZON IRODA HÍRLEVÉL 2012. SZEPTEMBER KEDVES ÜGYFELÜNK! ITT VAN AZ ŐSZ, ITT VAN ÚJRA Visszatértünk. Ugye milyen gyorsan elröppent a szabadságunk? Vagy csak nekünk? Hiányoztunk? Ne restellje, ha nemmel

Részletesebben

PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK, ELŐZETES NYILVÁNTARTÁSBA VÉTEL, PROJEKTÖTLETEK BENYÚJTÁSA

PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK, ELŐZETES NYILVÁNTARTÁSBA VÉTEL, PROJEKTÖTLETEK BENYÚJTÁSA PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK, ELŐZETES NYILVÁNTARTÁSBA VÉTEL, PROJEKTÖTLETEK BENYÚJTÁSA DR. BARANCSI ÁGNES Jász-Nagykun-Szolnok megyei referens I. MNVH INFORMÁCIÓS PONT IRODA Gál Ferenc Főiskola Térségfejlesztő

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. 1. Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása.

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. 1. Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása. KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT 1. Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása. 2. Az érettségi bizonyítvány kiadásához a közösségi szolgálat végzésének igazolását

Részletesebben

Munkaterv. Felsős Munkaközösség. 2013/2014. tanév

Munkaterv. Felsős Munkaközösség. 2013/2014. tanév Munkaterv Felsős Munkaközösség 2013/2014. tanév.. Dombi Judit mkv.. Sárközi Ágnes igazgató 1 A munkaközösség tagjai: Felsős osztályfőnökök: 5. osztály: Pete- Pikó Józsefné 6. osztály: Dombi Judit 7. osztály:

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT A Biztosítások.hu Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. Ügyfelei részére I. BEVEZETÉS A Biztositasok.hu Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. (továbbiakban: Alkusz) a tevékenységére,

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására Vác Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztálya 2600. Vác, Március 15. tér. 11. I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyes adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására Neve:... Születési

Részletesebben

A 2016/2017. tanévben induló osztályok:

A 2016/2017. tanévben induló osztályok: Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum BÉKÉSY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLÁJA 1174 Budapest, Széchenyi u. 9-11. Telefon: +36-1-256-16-73 +36-1-257-00-32 OM azonosító: 203061 Telephely kód: 002 Nyitott kapuk

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1424-2/2012. 2. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez az

Részletesebben