Khyentse konferencia

Átírás

1 Khyentse konferencia Az ELTE BTK Buddhizmus-kutatás Központja Buddhák, szentek, mesterek címmel konferenciát rendez április 29-én pénteken 14 órától. Helyszín: ELTE BTK, 1086 Budapest, Múzeum krt. 4. F épület, magasföldszint, Kodály terem Program: 14:00 Megnyitó 14:20 Ruzsa Ferenc: A racionalitás a buddhizmusban görög import? 14:40 Körtvélyesi Tibor: Élveteg jámborok vagy szentek? 15:00 Tóth Erzsébet: Az ideális mester ismérvei Congkhapa lamrim művei alapján 15:20 Kápolnás Olivér: Az 5. Dalai láma meghívása 16:00 Kávészünet 16:12 Mecsi Beatrix: Az arhátok és ábrázolásaik Kelet-Ázsiában 16:40 Kósa Gábor: A Buddha szó használata manicheus szövegekben 17:00 Bagi Judit: Az átjáró Mulian pokoljáró históriája 17:20 Pap Melinda: Egy Tang-kori buddhista szerzetes, Zhanran életrajza 17:40 Kávészünet 18:00 Gelle Zsóka: A bizonyosság szekere Terbön Nyima Szengge életrajza 18:20 Teleki Krisztina: A halha Zaya pandita újjászületési láncolata 18:40 Péter Alexa: Ma-gcig lab-sgron hagyományvonala

2 Ruzsa Ferenc: A racionalitás a buddhizmusban görög import? Johannes Bronkhorst talán a legjelentősebb kortárs indológus izgalmas és provokatív 1999-es írásában rendkívül fontos kérdést vet fel. Why is there philosophy in India? Álláspontja szerint a tulajdonképpeni filozófia nélkülözhetetlen eleme, fejlődésének motorja a racionális vizsgálódás. Eszerint nem elég egy érdekes látomás a világról, hanem azt meggyőzően alá is kell támasztani; és ez azt is jelenti, hogy készen kell állni a szimpatizánsoktól és riválisoktól jövő kérdések, ellenvetések megválaszolására. Azaz a filozófia lételeme a szabad vita. E kritériumnak megfelelő filozófiai tradíciót csak kettőt ismerünk: az indiait és a görögöt. A görög poliszok társadalmi vitáktól hangos légköre kézenfekvően magyarázza a jelenség kialakulását, ám Indiában nincs nyoma hasonló közéletnek. Bronkhorst szerint a korai szövegekből jól ismert papi vita (brahmôdya) nem tekinthető előzménynek, hiszen e teológiai mérkőzésekben sohasem vitatták egymás álláspontját, a győztes az volt, aki még többet tudott, bármiféle bizonyítás nélkül. A racionális-argumentatív filozofálás az egymással szoros összefüggést mutató buddhista sarvāstivāda és bráhmanikus vaiśeṣika filozófiában jelenik meg; Bronkhorst úgy értelmezi ezt, hogy a vaiśeṣika a sarvāstivādára adott válasz volt. A sarvāstivāda viszont Északnyugat-Indiában alakult ki, az indiai hellenisztikus birodalmak korában és területén, mint erről szépen tanúskodik a Milindapañha, amely Menandrosz király és Nágaszéna buddhista bölcs vitáját beszéli el. Bronkhorst tehát úgy látja, hogy noha a filozófiai tartalmak, fogalmak és eszmék sajátlagosan Indiaiak, mindenféle kimutatható külső forrás vagy behatás nélkül a racionális argumentáció és a szabad rákérdezés, a különböző iskolák hosszú távon nagyon is hatékony és konstruktív vitája hellenisztikus hatásra jelent meg Indiában. Előadásomban e gondolatmenet gyengéit kísérlem meg azonosítani. (1) A sāṁkhya rendszer régebbi a buddhizmusnál is, és racionális. (2) A vaiśeṣika párhuzamai az abhidharmával vitathatatlanok, ám semmi érdemi jele nincs annak, hogy egyoldalúan a buddhizmusé lenne a prioritás. (3) A Nagy Sándor előtti szövegekben, mind a bráhmanikus upaniṣadokban, mind a Buddha párbeszédeiben egyértelműen jelen van a valódi vita, szabad rákérdezés és a racionális argumentáció is. De az valóban valószínűnek látszik, hogy a görög vitakultúra jelenléte alapvetően felerősítette ezt a korábban kevéssé domináns vonását az ind bölcseleti hagyománynak.

3 Körtvélyesi Tibor: Élveteg jámborok vagy szentek? A Buddha megvilágosodása előtti személyes élettörténete (születése, családja, ifjúsága) homályban van, amit tudunk, az lényegében legendának tekinthető, noha bizonyára vannak elemek, amelyeknek lehet valóságtartalmuk. A Buddha látványosan nem beszél magáról, a tanításait üdvözültként, tathágataként mondja el, és csak nagyritkán beszél személyes formában (amit amúgy meglehetősen koherensen jelez a páli szöveg). E kérdéssel való foglalkozás a természeténél fogva inkább spekulatív, mintsem tényszerű, mindazonáltal érdekes lehet néhány mozaikot megpróbálni összeilleszteni. A Buddha házból való távozásának és Jasza történetének, (illetve a Mágandija-szutta egyes részleteinek) szembetűnő hasonlatossága eleve zavarba ejtő, de a részletek jelentése is igen fontos kérdés, hiszen az otthonról távozás indítékait és mintáját hivatott képviselni nem csak a szerzetesi közösség számára, hanem a világiak felé is, akik adott esetben joggal háborodnak fel a történet egyes részletein (alvó felesége és gyermeke otthagyása). Ugyanilyen zavarba ejtő a híres Benáreszi beszéd első felvetése, miszerint egy szerzetesnek el kell kerülnie az út két szélét, a két végletes gyakorlási formát, melyek közül az egyik, az aszketikus út, a kánonban viszonylag jól tetten érhető, viszont a másikról csönd van, a hagyomány hallgat. De talán össze lehet valamiképp illeszteni ezeket a nem összefüggőnek látszó elemeket, és ha véletlenül kirajzolódik valami kép, akkor az segíthet máshol is a kánon bizonyos részletei megértésében. Tóth Erzsébet: Az ideális mester ismérvei Congkápa lamrim művei szerint Congkápa (tib. Btsong-kha-pa Blo-bzang-grags-pa i-dpal, ), a dalai lámákat adó gelugpa (tib. dge-lugs-pa) rend alapítója, a tibeti buddhista rendek egyik legkiemelkedőbb mestere A fokozatos út részletes kifejtésben (rövid tibeti címe: Lam-rim chen-mo) című fő művében részletes útmutatást ad a mestereknek (tib. dge-ba i bshes-gnyen erényes barát ), hogyan vezessék tanítványaikat képességeiknek megfelelően a buddha-állapot elérése felé vezető fáradságos úton. A tanítvány szempontjából elsőrendű jelentőségű, hogy céljai eléréséhez megfelelő mestert találjon, ezért a terjedelmes könyv (kiadástól függően oldal) bevezető részében a szerző külön fejezetet szentel annak, hogy tekintélyes kánonikus művekre támaszkodva leírja, milyen ismervekkel kell rendelkeznie az ideális mesternek. Congkápa a mahájána irányzat célkitűzéseire

4 összpontosítva A mahájána szútrák ékessége meghatározását veszi alapul, mely szerint a mesternek tíz kritériumnak kell megfelelnie, legyen: 1. fegyelmezett (tib. dul-ba), 2. békés (tib. zhi-ba), 3. teljesen megbékélt (tib. nyer-zhi-ba), 4. kiváló erényű (tib. yon-tan lhag-pa), 5. fáradhatatlan (tib. brtson-bcas), 6. jól képzett (tib. lung-gis phyug), 7. a valóságot értő (tib. de-nyid-rab-tu rtogs-pa), 8. bölcs beszédű (tib. smra-mkhas-ldan), 9. együttérző (tib. brtse-ba i bdag-nyid), 10. fásultságtól mentes (tib. skyo-ba-spangs). A továbbiakban a szerző korábbi kiváló indiai és tibeti mesterektől származó idézetekkel illusztrálva elemzi a felsorolt tulajdonságokat, képességeket, kiemeli fontosságukat. Az ideális láma ismérveinek bemutatása azonban váratlan fordulattal zárul! Kápolnás Olivér: A 5. Dalai láma meghívása A mandzsu császár meghívására 1652-ben indult el az 5. Dalai láma Pekingbe. Az uralkodó és a láma későbbi kapcsolatáról számos tanulmány született, azonban a korábbi eseményekre eddig nem fordítottak kellő figyelmet. Kérdésként felvetődik, hogy vajon miért pont a Dalai lámát hívta meg a császár? Az elmúlt években publikált, korábban ismeretlen, elsősorban mongol nyelvű levéltári források adhatnak erre választ. Ezekből kiderül, hogy a mandzsuk 1640-ben már meg kívántak hívni egy lámát, akinek a személyével kapcsolatban csak annyi elvárásuk volt, hogy legyen varázsereje. Ennek megfelelően válogatás nélkül vették fel a kapcsolatot a tibeti magas rangú lámákkal, többükkel folytattak levelezést, míg feltehetően egy mongol előkelő tanácsára végül a Dalai lámát hívták meg. A vallási vezető útja nem volt zökkenőmentes, először a találkozás helyével kapcsolatban merültek fel problémák, majd a pekingi tartózkodás vált kényelmetlenné számára, ahogy arról a kortárs források beszámolnak. Dr. Mecsi Beatrix: Az arhátok és ábrázolásuk Kelet-Ázsiában Gyakran találkozhatunk a kínai, koreai és japán művészetben buddhista szenteket, vagyis arhátokat ábrázoló képekkel és szobrokkal. Ezek általában 16, 18 vagy 500-as csoportokban ábrázolják e különös külsejű figurákat. Előadásomban az arhátok megjelenését, a buddhizmusban betöltött szerepüket, ezek változásait vizsgálom, különös tekintettel a vizuális megjelenésükre Kínában, Koreában és Japánban.

5 Kósa Gábor: A Buddha szó használata manicheus szövegekben Tanaik minél hatékonyabb terjesztése érdekében a manicheus misszionáriusok előszeretettel alkalmazták a megtéritendő terület helyi nyelveit, illetve helyi vallási elképzeléseit és azok terminológiáját. Az Egyiptomban koptul megfogalmazott szövegekben keresztény terminológiát használtak, Iránban a középperzsa és párthus szövegekben zoroasztriánus fogalmakat, a Selyemút mentén és Kínában pedig a szogd, ujgur és kínai szövegekben buddhista koncepciókat és kifejezéseket. A legutolsó, harmadik csoporthoz tartozó manicheus szövegek egyrészt többször utalnak a történeti Buddha életrajzának bizonyos motívumaira, másrészt viszonylag gyakran használják a buddha szót a manicheus Fénybirodalomból származó bizonyos emanációk és küldöttek címeként. Előadásomban áttekintem ezeket a manicheus szöveghelyeket és kísérletet teszek tipologizálásukra. Bagi Judit: Az átjáró Mulian pokoljáró históriája az újonnan felfedezett yunnani szövegkorpusz, a hozzá kapcsolódó rítusok, vallási specialisták hármassága tükrében Előadásomban a délnyugati Szárazföldi Selyemút yunnani térségében a han és bai nemzetiségű népi vallási hagyományban megőrzött és mind a mai napig tovább élő Mulianmítoszt és rítust mutatom be. Bemutatásom alapjául egy tengchongi buddhista vallási specialista repertoárjába tartozó Mulian megmenti anyját a pokolból szövegcsoport, egy szintén tengchongi taoista Dongjing vallási zenei társulat szövegkönyve, valamint a Shanghai-i Fudan Egyetem könyvtárában megőrzött 20. század eleji népszerűsítő irodalmi formában írt yunnani Muliandráma szövege és ezek képi illusztrációi szolgálnak. A yunnani Mulian pokoljáró históriájának más-más irodalmi formában megőrzött szövegvariánsai és a hozzájuk kapcsolódó rítusok rövid bemutatásával arra keresem a választ, hogy mik a legfőbb helyi jellegzetességei Mulian, illetve az őt megjelenítő vallási specialisták világok közti átjárásának.

6 Dr. Pap Melinda: Egy Tang-kori buddhista szerzetes, Zhanran életrajzai Az előadás egy rövid betekintést kínál a kínai szerzetesi életrajzok világába egy Tang-kori ( ) szerzetes, a tiantai iskolához tartozó Zhanran ( ) életrajzainak bemutatásán keresztül. Célom nem csupán egy szerzetes életútjának felvázolása, hanem az életrajzok sokszínűségének, tematikai gazdagságának illusztrálása is egyben. A kínai szerzetesi életrajzok sajátossága, hogy a történelmi adatok mellett hagiografikus elemek, buddhista tanítások összefoglalásai és esetenként egyéb témák is helyet kapnak. Előadásomban a Song-korból ( ) fennmaradt Zhanran-életrajzok szövegeinek, szövegtípusainak az összehasonlítására és elemzésére teszek kísérletet. Gelle Zsóka: A bizonyosság szekere Terbön Nyima Szengge élete Jolmó Gangra, melynek mai népszerű neve Helambu, egy Nepál északi határvidékén fekvő terület, a Melamcshi Kola és a Jangri Kola felső folyásánál. A nyingma iskola Északi Kincshagyománya (byang gter) szerint Jolmó egyike a Himalája elrejtett földjeinek (sbas yul). A 16. századtól kezdve számos híres tibeti kincsmester (gter ston) látogatott Jolmóba, hogy megtalálja az elrejtett földet. Gyakran hosszú elvonulásokba kezdtek, templomot építettek, és néha le is telepedtek, új klánt alapítottak. E kincsmesterek egyike Terbön Nyima Szengge ( ) volt, aki sokáig a dél-tibeti Mangjülben a Dzsamtrin templom vezetőjeként tevékenykedett ben, a dzungár támadás után azonban úgy döntött, hogy vándorló jógiként a Himalája elrejtett földjeinek felfedezésébe kezd, és amikor egy csodás gyógyító szertartása után a kathmandui király, Dzsagadzzsaja Malla ( ig uralkodott) földet adományozott neki hálából, Jolmóban telepedett le. Kalandos életéről és tevékenységéről a Bizonyosság szekere című életrajza tudósít, melyet fia, Thrinle Dudzsom, az 5. Jolmówa Cshenpó jegyzett le. A prezentáció célja, hogy Terbön Nyima Szengge életét és tevékenységét a tibeti események fényében értelmezve képet alkosson a korabeli tibeti-nepáli kapcsolatokról, és a határvidék dinamikus természetéről.

7 Teleki Krisztina: A halha Zaya pandita újjászületési láncolata A halha Zaya pandita, Luwsanprinlei ( ) a századi mongol megtérés egyik vezéralakja, a mongol buddhizmus egyik legfontosabb újjászülető szentje. A nemesi családból származó, Tibetben tanult szerzetes életútján, kolostorépítési és irodalmi tevékenységén keresztül bepillantást nyerünk a sárgasüveges rend tanainak terjedésébe. Zaya pandita láncolata Buddha koráig vezethető vissza; számos indiai és tibeti megtestesülés után Mongóliában öltött formát. A mongol újjászületések kolostorbővítő tevékenységén keresztül a tibeti eredetű mongol buddhizmus fejlődésébe, sajátságaiba, a mongol újjászületési láncolatok általános jellemzőibe, a Zaya láncolat sajátságaiba nyerünk betekintést. Zaya pandita láncolata a mandzsu császártól kapott pecséttel és alárendelt területtel rendelkezett. Kolostorához 26 szentély tartozott, s a kereskedelmi útvonalon állt, 1500 szerzetes lakta. Bár mongol forrás kevés maradt fenn, a kolostor leírását több külföldi beszámoló tartalmazza. A kolostor környéki szent helyek példázzák a mongol vallásgyakorlás helyszíneit. Jambatseren, a 6. Zaya gegeen a tisztogatások áldozatául esett, s a kolostort az 1930-as években lerombolták. Az 1990-es rendszerváltás után nem csupán a kolostort élesztették újjá, hanem Zaya gegeen jelenlegi újjászületésének kilétét is felfedték. Az előadás célja, hogy az egyik leghíresebb mongol szent újjászületési láncolatának bemutatásával illusztrálja a mongol buddhizmus és az újjászületési láncolatok jellemzőit, hogy végig vezessen a mongol buddhizmus század elejéig tartó történetét, bemutassa az 1930-as évek eseményeit, az 1990 utáni vallási feléledést és az elmúlt 25 év eseményeit. Zaya pandita az egyik legtermékenyebb mongol buddhista szerző, kolostora pedig az egyik leghíresebb kolostor volt Mongólia területén. A kolostor különlegessége, hogy Zaya pandita relikviái megmaradtak, csakúgy mint Jambatseren palotája, ahol a 13. Dalai láma 1906-ban látogatást tett. Péter Alexa: Ma-gcig lab-sgron hagyományvonala Ma-gcig lab-sgron ( ) az egyik lekiemelkedőbb női mester Tibetben, akit Padmasambhava hitvese, Ye-shes mtsho-rgyal inkarnációjának tartanak. Milarepa kortársaként egész életében tanít és létrehozza a gcod-gyakorlat női hagyományvonalát. A gcod az ön-áldozat egy formája, melyben a gyakorló saját testét ajánlja fel. A hagyománynak, melynek gyökerei a 10. századi Indiából erednek, két ága van. Az apai ágat Pha dam-pa sangs-rgyas mahāsiddha

8 képviseli, akit a Gcod Apjának neveznek, míg az anyai ágat Ma-gcig képviseli, akit a Gcod Anyjának tartanak. Ma-gcig tanainak hitelességét a Tibetbe érkező indiai mesterek hosszas hitvita során hitelesítik, majd visszatérve hazájukba, újra terjeszteni kezdik. Ma-gcig hagyományát a 3. Karmapa ( ) rendszerezi, elősegítve ezzel, hogy a bka -rgyud, a rnying-ma és a rdzog-chen is gyakorlatai közé emelje. Ezt a gyakorlatot főként a tibeti kolostori rendszeren kívül gyakorolják, ezért a nyugati érdeklődők sokkal később szereznek tudomást róla, mint a többi tantrikus hagyományról. Az első nyugati, aki említést tesz erről műveiben, Alexandra David-Néel, 1932-ben. Ma-gcig lab-sgron rövid ideig él csak elvonult apáca életet. Még fiatalon megházasodik és egy indiai pandittól, Thod-pa gra-ya-tól több fia és lánya születik, akik továbbviszik anyjuk hagyományvonalát. Ma-gcig kilencvenkilenc évig él Tibet dél-keleti részén és gyermekei mellett több női tanítványa is van, akik közül a négy legkiemelkedőbbet Ma-gcig Ékkőveinek hívják.