2013. SARLÓS BOLDOGASSZONY XVIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM. - A Gyöngyös-Alsóvárosi Ferences Egyházközség lapja - Énekelek és zsoltárt zengek

Átírás

1 2013. SARLÓS BOLDOGASSZONY XVIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM - A Gyöngyös-Alsóvárosi Ferences Egyházközség lapja - Énekelek és zsoltárt zengek Legyen meg a te akaratod Akik az Úr Jézust szeretitek... fotó: Hegede László

2 Köszöntõ XVIII. évfolyam 2. szám nyara...a szerk. Mária útra kel, kilométereket gyalogol, hogy meglátogassa rokonát, segítségére legyen az áldott állapotban lévõ Erzsébetnek. Gondolkozzunk el azon, mi, kiért tennénk meg akár száz métert is. A családunkért biztosan. A családon kívül vannak-e olyan emberek a környezetünkben, akik, ha segítséget kérnek, azonnal cselekszünk? Vannak-e barátaink? Lelki társunk? Vagy a szerelem, a munka, az állandó rohanás elfeledteti velünk a kapcsolatainkat, és magányosan tengetjük szürke kis életünket? Vannak, akik azt gondolják, a közösségi portálokon kell gyûjteni az ismerõsöket, barátokat, versenyezzünk, kinek van több. Ha csak egy kis idejük van, posztolják egymás kiírásait (elolvassák, megosztják az ismerõseik között, hozzászólnak), lájkolják a képeket (ha tetszik a kép, megnyomják a tetszik gombot - mint magyartanár, kifejezetten nem szívlelem a lájkol kifejezést), hamis örömökben ringatva önmagukat. Nem állítom, hogy én nem lépek föl az oldalra, és felejtem ott magam egy kis idõre. De nem függök tõle, nem érzem, hogy ettõl lesz jobb a napom. Az okostelefonok elõnyeibõl származnak a hátrányaik. Az ingyen wifi (vezeték nélküli internet) elõnyeit kihasználva többen a hipermarketben közlekednek úgy, hogy a fejüket lehajtva a telefonjukat nézegetik. Lehet, hogy ott a bevásárlólista. És persze kizárják a külvilágot, még a mellettük haladó családtagjaikra sincsenek tekintettel. Az internet magányossá is tehet, bármilyen paradoxon is ez. Nekem vannak barátaim. Nemcsak az interneten, hanem az életben is. A középiskolából, az egyetemrõl, a munkahelyemrõl, a szomszédból, a plébániáról. Mindegy, hogy milyen messze vannak, az egyik például Amerikában él, egy másik barátom Angliában. Nem beszélünk minden nap, még csak minden héten sem, különbözõ okok miatt, de nem haragszunk meg ezért a másikra. Számíthatunk egymásra. Ne hanyagoljuk el a családtagjainkat, barátainkat, lelki társainkat, osztozzunk örömünkben-bánatunkban! Tegyünk meg értük kilométereket! Hegede Márta fotó: Hegede Márta beszámoló Akik az Úr Jézust szeretitek... és az oltárnál akartok neki szolgálni, lépjetek a hívek közösségének színe elé! Ezekkel a szavakkal kezdõdött Húsvét 6. vasárnapján 12 fiatal ministránsavatása. Ezek a fiúk már jó ideje szolgáltak az oltárnál, bizonyságot adtak felkészültségükrõl és hûségükrõl. Büszkén tették ígéreteiket a szolgálatra, és felölthették a megáldott ministránsruhákat. Érdemes felidézni, hogy kik is a minisránsok, mit jelentett és jelent a ministrálás. A ministráns szó a latin ministrare igébõl származik, amely az asztalnál való szolgálatot jelent. Ez a szolgálat rögtön az Egyház történetének kezdetén szükségessé vált. Ezt a feladatot a legjobban a becsületes, hallgatásra és cselekvésre egyaránt kész fiatalok látták el. Olyanok, akik teljes szívükbõl szerették az Urat, és fenntartás nélkül akarták szolgálni. És bár akkoriban üldözéssel teli idõk jártak, sok ilyen fiatal akadt. Tevékenységük fõ gondolata a szolgálat volt. Feladatkörük meglehetõsen érdekesen alakult. Némelyikük az áldozati adományokat vették át, amelyeket az áldozati asztalhoz (oltárhoz) hoztak, és amiket a szentmise után közösen fogyasztottak el. Mások a bejáratot õrizték, nehogy ellenség lopakodjék a keresztények közé Kezdetben a ministránsok ugyanolyan öltözetben voltak, mint a többi ember. Foko- fotó: Hegede László 2

3 A ministránsok kiválasztottak, küldöttek, a papok segítõi a legszentebb ünnep megülésénél. fotó: Hegede László zatosan azonban ünneplõre cserélték ruhájukat, akárcsak a papok, hogy így is hangsúlyozzák feladatuk fontosságát és magasztosságát. A ministránsok kiválasztottak, küldöttek, a papok segítõi a legszentebb ünnep megülésénél. Mindig azokat a fiatalokat választották ki erre a szolgálatra, akik életükkel és viselkedésükkel ezt leginkább megérdemelték. A ministrálás nagy kitüntetésnek számít(ott). A ministráns példaképül szolgált mások számára. (Jozef Luscoò: Isten és ember szolgálatában) Ez a szolgálat tehát igen komoly, bizalmi feladat. Sokkal több annál, mint, amit gyakran látunk belõle. A pap feladataiban segítenek, az oltárnál szolgálnak, Istennek ministrálnak. Ugyanakkor a hívek közül kerülnek ki õk, az embereknek is szolgálatot tesznek. Sajnálatos, hogy gyakran azt gondoljuk errõl, hogy a kis gyerekeknek való a ministrálás, õk nagyon aranyosak ott az oltárnál, ám amint kamaszodni kezdenek, már kínosnak gondolják, tehernek érzik feladatukat. És elmaradnak. Elõször az oltár mellõl, majd a templomból is. Éppen ezért örvendetes dolog, hogy kamaszok és felnõttek is voltak a felavatottak sorában. A liturgia a legnagyobb dolog, amit az ember Istennek adni tud, hiszen benne van minden munkánk, örömünk, erõfeszítésünk, szenvedésünk és minden imádságunk, dicsõítésünk, hálaadásunk. A liturgia szolgálatába állni pedig nagyon felelõs tett. Ezért a ministránsjelöltek négy komoly ígéretet tettek. Elsõként arra, hogy a szent szolgálatot példás fegyelemmel végzik. Nem lehet fegyelmezetlenül, szétszórtan imádkozni sem, a szentmisén részt venni sem, és természetesen a liturgiában segédkezni sem. Oda kell figyelni a cselekményekre, a szent szövegekre, a papra, egymásra. Idõben kell érkezni a szertartásokra, hagyni kell idõt a csendre, a felkészülésre. Másodszor megígérték, hogy minden körülmények között ministránsok módjára viselkednek. Fontos feladatuk kiemeli személyüket az egyházi közösségekbõl, rájuk feltekinthetnek a többiek. Példaadásukkal bátoríthatnak más fiatalokat vagy akár felnõtteket is. De nem csupán a vallásos közegbe szól hivatásuk, hanem életük minden területére is. Bárhol megfordulnak, ott szent szolgálatukhoz méltó viselkedést kell mutassanak, hiszen az õ legfõbb példaadójuk Krisztus. Talán ez a legnehezebb feladat. A hitüket életre váltani a világban. Az iskolai közösségek, baráti társaságok más irányba terelhetik az életvitelüket. Ám õk az Úrhoz akarnak alkalmazkodni. (ez minden megkeresztelt ember feladata!!!) A következõ ígéret megvilágítja az elõbbit: Ígéritek-e, hogy életetekkel Krisztust viszitek az embereknek? Nem azért kell erkölcsösen viselkedni, mert a pap, hitoktató, szülõ, nagyszülõ azt mondta, hanem azért, mert tetteik ilyen vagy olyan módon Krisztust tükrözik vissza embertársaiknak a világban. Olyan lesz az egyházképe a fiataloknak, amilyen képet a keresztények mutatnak. Azt bízta ránk Jézus, hogy általunk ismerje meg a világ Õt. Milyen alázatos a mi Urunk! És ez nekünk hatalmas felelõsség. Végül azt ígérték a jelöltek, hogy mindig hûek maradnak a ministráns szolgálathoz. Nem tekintik kínos tehernek a késõbbiek folyamán, nem maradoznak el, nem hagyják el Jézust, hanem hûségesen ministrálnak akár egész életükben. Mikor a plébános átadta nekik a hófehér ministránsruhát (ami egyébként minden szolgálattevõnek - még a papnak is - liturgikus öltözéke), arra kérte a jelölteket, hogy szeressék nagyon az Úr Jézust. És ebben van a szolgálat, de egész keresztény életünk lényege: szeretni Jézust nagyon. Azért éljük az Õ tanítását, azért imádkozunk, azért járunk templomba, azért segítünk az embertestvéreinknek, mert szeretjük, szeretni akarjuk Megváltónkat nagyon. Hegede László 3

4 .elmélkedés XVIII. évfolyam 2. szám nyara Sarlós Boldogasszony Sarlós Boldogasszony ünnepén - amelyet Vizitációnak, látogatásnak is neveznek - az Egyház Mária és Erzsébet találkozását, illetve az anyaméhben növekvõ Jézus és Keresztelõ János elsõ találkozását ünnepli. De ennek az ünnepnek van néhány olyan néprajzi vonatkozása is, amely a magyar nép bölcsességét, hitének és életének összefonódását jelzi, és amibõl talán mi is gazdagodhatunk. A sarlós elnevezés az aratásra utal. Sok helyen régen Sarlós Boldogasszony napján volt az aratás jelképes kezdete. Az aratók misét hallgattak, mialatt szerszámaikat a templom falához támasztották. A szentmise végén a pap megáldotta az aratókat és szerszámaikat. Ezután tiszta ünnepi ruhában vágtak a búzatáblában egy rendet, majd hazatértek ünnepelni, másnap fogtak hozzá igazán a nagy munkához. Ebben a szép szokásban az az érett szemlélet tükrözõdik, hogy a munka nem csupán teher, nem csak kínos kötelesség - még ha közben, izzadva, fáradva, testi-szellemi erõinket megfeszítve nem is látszik másnak. Ha a munkánk kezdetén és végén megállunk Isten elõtt, ha Vele kezdjük és Vele fejezzük be, akkor megtapasztalhatjuk, hogy még a legegyszerûbb, leghétköznapibb munkát végezve is a teremtõ, és a teremtett világról atyai szeretettel gondoskodó Isten munkatársai vagyunk. Ha a munkánkat Isten elõtt megállva, imádkozva, az Õ áldását kérve kezdjük el, azzal a bizalmunkat fejezzük ki. A bizalmunkat, hogy minden munkánkhoz Istentõl várhatjuk az erõt, a kitartást, a találékonyságot, a türelmet. A bizalmunkat, hogy a növekedést végsõ soron mindig Isten adja. Nem csak a szántóföldön, de az élet minden területén. A termõföldet mûvelõ ember ezt naponta a saját bõrén tapasztalta meg. Nekünk már tudatos elhatározással kell idõrõl idõre belegondolnunk ebbe. Ha minden munkánknak, feladatunknak imádsággal kezdünk neki, az segít tudatosítani, hogy Isten áldása nélkül semmilyen erõfeszítésünk nem hoz igazi gyümölcsöt. Ha a munkánk végeztével, a munkanapunk végén, egy feladatot elvégezve Istennek adunk hálát, azzal is a bizalmunkat fejezzük ki. 4 Vizitáció - oltárkép részlet (Gyöngyös Ferences templom) A bizalmunkat, hogy az Isten áldásával végzett munkánk nem értelmetlen igavonás, nem haszontalan robot, hanem az Õ segítségével áldás és élet fakadhat belõle, így megtapasztalhatjuk az aratás igazi örömét. Bizonyos vidékeken ezen a napon fölvirágoztak egy széket, és a ház elé tették, hogy ha arra járna a nehézkes Mária, legyen hol megpihennie. Gyermekesnek tûnhet ez a gondolat, hiszen Mária útját jelen korunktól 2000 esztendõ választja el. A bibliai múlt és a jelen valóságának ilyen gyerekes összekötése mégis egy nagyon bölcs tanítást hordoz: a Biblia, az Evangélium, és a hétköznapi életünk nem két külön világ, amelyeknek legfeljebb a vasárnapi szentmisén van egy rövidke közös metszéspontja. Élet és Evangélium egy közös valóság. Átjárják, értelmezik, megtermékenyítik egymást. Aki annak idején kitette háza elé a felvirágozott széket, nyilván nem arra gondolt, hogy valóban a várandós Mária fog arra jönni, és megpihenni rajta. De ebben a gesztusban van egyfajta tanúságtétel, elkötelezõdés. Kifejezi, hogy az illetõ megértette az evangélium tanítását az együttérzésrõl, a vendégszeretetrõl, a segítõkészségrõl - és kifejezi azt, hogy kész eszerint cselekedni a hétköznapi életében. Vajon bennünk mennyire van meg ez a készség? Sajnos megszoktuk, hogy sokan zaklatnak minket. Szinte minden nap kapunk kéretlenül szelíden erõszakos telefonokat, egyre gyakoribb a kéregetés, a homályos célokra való gyûjtések, az együttérzésünket kihasználni akaró csalások. Ez óhatatlanul kialakít bennünk egyfajta ellenállást, keménységet, és fotó: cété ezeknek az akcióknak talán ez a legnagyobb veszélye. Mert néha bizony már akkor is ilyen kemények vagyunk, mikor igazi szükséggel, a mi segítségünkre szoruló ínséggel találkozunk. Ha Sarlós Boldogasszony ünnepén nem is teszünk ki az ajtónk elé egy felvirágozott széket, kérjük a Szentlelket, hogy Mária példájára meg tudjuk õrizni magunkban a készséget, a nyitottságot arra, hogy észrevegyük és segítsük azt, aki terhes, aki testi vagy lelki terheket hordoz, és a mi szeretetünkre szorul. Lengyel Gyula

5 Július 2. Sarlós Boldogasszony napja...látta csak, hogy száz meg száz csillagba kapaszkodva, angyalok ereszkedtek a búzába A katolikus egyház július 2-án arra a jeles eseményre emlékezik, amikor Szûz Mária meglátogatta a várandós Szent Erzsébetet, Keresztelõ Szent János anyját. Sarlós Boldogasszony a várandós édesanyák, a szegények, a szükségben szenvedõk, a betegségben, fogságban sínylõdök pártfogója, a halottak oltalmazója. Az örvendetes olvasó második titka. A középkorban vigíliája és nyolcada volt, késõi Mária ünnep. A XIII. században a franciskánusok révén terjed, 1389-ben vált az egyházban egyetemessé. Mi köze van a Boldogasszonynak a sarlóhoz? Ezt egy csíkrákosi templom eredetének mondájából tudhatjuk meg. Ime a történet: Zablya Péter hatalmas úr volt, kemény, kegyetlen ember. Mindenki félt tõle, de áldott lelkû felesége miatt mégsem gyûlölték. Az asszony nem egészen a maga jószántából ment nõül Péter úrhoz, hanem hálából, mert a törökök rabságából õ váltotta ki. A férj a menyecskére folyton féltékenykedett. Egyszer egy sarkantyú kerekét találta az asszony szobájában, amely a bátyja csizmájáról esett le. Zablya Péter nem hitt neki, sõt, tûzpróbára ítélte a feleséget. (Ez abból állott, hogy a megtüzesített ekevason kellett a gyanúsítottnak mezítláb végiglépkednie. Ha nem égette meg, akkor ártatlan volt.) Az asszony hiába rimánkodott, ura nem engedett. A Sarlós Boldogasszony képe elõtt imádkozott erõért, mialatt Péter az ablakon át az érésben lévõ búzát nézte. Odaszólt a feleségének. Ha egyedül learatja a termést, eltekint a tûzpróbától. Az asszony sírva fakadt, kétségbeesése elfárasztotta, majd elaludt. Péter látta csak, hogy száz meg száz csillagba kapaszkodva, angyalok ereszkedtek a búzába. Elõttük királynõi alak haladt, feje körül glória, kezében sarló. Gyorsan learatott az égi sereg. Péter belátta, hogy gyanakvásáért vezekelnie kell. Búcsút járt és hálából fölépítette a rákosi templomot. (Bálint Sándor gyûjtése nyomán) A magyar néphagyományban az aratás kezdõpontjaként tartják számon, akárcsak Péter Pál napját. Igen sok sajátos egyházi áldás és vallásos néphiedelem fûzõdik e naphoz. Gyógynövényeket szedtek, aminek különös gyógyító erõt tulajdonítottak elsõsorban nõi betegségek ellen. A szentelményeket gyógyításra is használták, de tettek belõle pl. a halott koporsójába is. A régi idõkben ekkor volt virágszentelés. Ez a nap alkalmat adott a szegények gondozására és az anyaság ünneplésének megélésére, mivel minden édesanyában van Boldogasszony tulajdonságából, az önfeláldozó, ajándékba adott szeretetbõl. Az idõjárásra vonatkozólag több vidéken azt tartották, hogy ha Sarlós Boldogasszony napján esik az esõ, utána még negyven napig fog esni, mint Medárd napján. Néhol úgy vélték: Sarlós Boldogasszony aminõ, hat-hétig olyan lesz az idõ. Szerkesztette: Elõházi Rita 5

6 6 szentjeink XVIII. évfolyam 2. szám nyara Solum Evangelium, solum oratio! Csak az Evangélium! Egyedül az evangélium! Egyedül az imádság! Ferenc végrendeletében olvassuk a fenti kijelentést, amely az evangélium elsõbbségére utal a ferences életben. A végrendeleten kívül a Regulában is elõfordul ez a kijelentés. Ferenc szeretné közvetlenül befogadni az evangéliumot és azt szeretné, ha Regulája is ezt a szellemet tükrözné. Saját maga is azt állítja a Reguláról, hogy kevés és egyszerû szóval foglalta írásba azt, amelyet maga az Úr nyilatkoztatott ki neki, mivel senki sem mutatta meg neki, hogy mihez kezdjen. Rendi hagyományunk úgy tartja, hogy az õsregula titokzatos módon elveszett. Nagyon valószínûnek tartják, hogy ez a szöveg pusztán néhány evangéliumi mondat gyûjteménye lehetett csupán. Éppen annyi, amely feltétlenül szükséges a közös élet számára. Ez az eredeti szöveg azután fokozatosan kibõvült elmélkedésekkel és intelmekkel, amelyeket a közös élet tapasztalata feltétlenül szükségesnek ítélt. Ezen kívül a közösség hirtelen fejlõdése is nélkülözhetetlenné tett bizonyos rendelkezéseket. Fontos azonban, hogy Ferenc számára a Regulának mindig az Evangéliummal való kapcsolatában van tekintélye. Természetes, hogy egy ilyen egyszerû regulának megvannak a maga hátrányai is, hiszen nem terjed ki az élet minden egyes apró területére és problémájára. A ferences életszabály nagy teret enged az egyéni szabadságnak (nem a szabadosságnak). Ez a szabályzat nem írja elõ részletesen a testvéreknek, hogy mit és hogyan tegyenek, ha jó ferencesek akarnak lenni. Feltételezi a szerzõ, hogy az Õt ihletõ Lélek dolgozik a testvérekben is, és megmutatja nekik, hogy mit kell tenniük. Azt hiszem, hogy valamilyen szinten természetes folyamat volt, hogy a számbéli növekedés magával hozott (fõképpen a szervezettebb életformára vágyó testvérek között) egy igényt, a jogilag pontosabban körülhatárolt életformára. Az intézményesülés folyamata ez. Ezek a testvérek szeretnének Bárhol vagyunk is, a cellánk mindig velünk van... bizonyos elemeket átvenni a már bevált, õsi szerzetesi regulákból. Írnak egy új regulatervezetet, amelyet aztán néhány - az eredeti szellemhez hûséges - testvér eljuttat Ferenchez, aki akkoriban éppen Szíriában tartózkodik. Ferenc mélységesen felháborodva és talán csalódottan utasítja el Ágoston, Benedek vagy éppen Bernát reguláit és prófétai tettel hozatja az Evangéliumot. Tekintete messzire lát, amikor óvja a testvéri közösséget a túlzott törvénykezéstõl, intézményesditõl és a struktúrák beláthatatlan erdejétõl. Természetesen ezek nem önmagukban rosszak, hiszen a Rend az Egyházban él, amely maga is Krisztus által létrehívott, konkrét intézmény, viszont veszélyeztetik magát az életet, ha túllépik a feltétlenül szükséges minimumot. A Kisebb Testvérek Regulája még kibõvített formájában is az Evangéliumot visszhangozza. Szerzetesi közösségünknek pedig örök feladata, hogy gyakorolja a megkülönböztetést: vajon jelenlegi intézményrendszerünk és struktúráink hátráltatják vagy növelik-e az evangéliumhoz való hûségünket? Ferenc az evangéliumot mindenekelõtt megszólításként értelmezi. Egy Személy szól egy másik személyhez. Írásaiból, fõként imádságaiból úgy tûnik, hogy Ferencnek rendkívül mély vágy élt a szívében a tisztán kontemplatív (szemlélõdõ) élet után. Álljon itt egy részlet: Ne kívánjunk semmi mást, ne akarjunk semmi mást, ne örvendeztessen meg bennünket semmi más, mint a Teremtõ, Megváltó, és Üdvözítõ Isten. Semmi ne akadályozzon, semmi ne gátoljon, semmi ne zavarjon minket. Mindenütt, minden helyen, minden órában, minden idõben, naponta és szüntelenül akarjuk az örök Istent szívünkben õrizni, szeretni, tisztelni, imádni, dicsõíteni, áldani és magasztalni Ferenc az imádásban talál teljesen önmagára, ez az õ igazi otthona. Egyszer egészen konkrétan felteszi a kérdést, hogy nem kellene e neki és testvéreknek teljes mértékben a remete életformát választania. Tudjuk, hogy ez az eszme egész életében vonzotta õt. Újra meg újra barlangokba, erdõkbe vagy éppen szigetekre vonul vissza, hogy ezeken a helyeken teljes mértékben az imádságnak éljen. Külön regulát ír azon testvérek számára, akik ezt az életformát szeretnék élni. A világ útjait járó testvéreknek is õrizniük kell az Isten utáni belsõ vágyat. Maga Ferenc, gyakori apostoli útjain is az Istennel bensõséges közösségben élt és ezt köti a testvérek lelkére is: Bárhol vagyunk is, a cellánk mindig velünk van, hiszen test testvérünk a mi cellánk és a lélek a remete, aki azért tartózkodik benne, hogy imádkozzék és elmélkedjen. Ha tehát a lélek nem marad a cella nyugalmában és magányában, akkor a kézzel épített szerzetesi cella nem használ semmit. Rendi szentjeink példája is azt mutatja, hogy azok, akik igazán értékes apostoli szolgálatot végeztek az emberek között, egyben mélységesen mély szeretetkapcsolatban éltek Istennel. Termékenységük elsõsorban nem ügyességükön múlott, hanem azon, hogy milyen mértékben nyílottak meg Isten Lelkének. (Anton Rotzetter OFMCap írása alapján összeállította: fr. Zsombor)

7 SZENTKERESZTI ANDREA: Fiam Mióta vártalak, kisfiam. Szívem alatt, mint nyíló hófehér virág Bontogatta szirmait a szerelem. Elsõ, tétova mozdulatod, Akár a szívdobbanásom. Tudjuk, éreztük annyian, Milyen érzés az elsõ, Sejtelmes rebbenés, Szinte semmi ez, De nem kevés. Minden. Átminõsülés. Egyek voltunk akkor. Kisfiam. Hallgattalak. És te hallgattál engem. Sok hosszú éjszakán, mint lüktetést a csendben. Éreztem halk fejlõdésedet. Arcod nem volt több, mint egy gondolat. De szebb vagy, mint amit álmodni tudtam. Több vagy annál, mint ember kíván. Kisfiam. Aztán rám talált az ismeretlen, és hosszú fájdalom. Vajúdva kúsztam az égig lelkedért. Születés-himnusz e perc, az emberért. Az élet-stafétát neked most átadom. De élek mégis, maradt egy másik lét, Talán új és szentebb. De ez is a tiéd. Talán belehaltam egy kicsit. Azért a napért. A holnapért. Aztán sírva láttad meg, milyen a világ. Nem ismerted, csak láttad, akkor csendben. Vérben és vágyban, káoszban, rendben. Szép. Mint az ibolyák a parkban. Aznap kinyíltak, szerényen, Az elsõ napsütésben. Nekem. Mint te. Ha lehunytam a szemem, Furcsa eufória Arcodat láttam mindenütt. Ez több, mint a szerelem Amit valaha megéltem. Egyszeri csoda. Amiért megszülettem. Amikor karomba foglak. A boldogság az enyém. Az elsõ szó, az elsõ nevetés. Szép mosolyodban, apád mosolyát is szeretem, fiam. búcsú Kedves Zsombor! Augusztusban elhelyeznek Zalaegerszegre, ezt a tényt azért írom, hátha valaki még nem hallotta. Szerkesztõségünk oszlopos tagja vagy, szinte azóta, hogy idekerültél Gyöngyösre. Ferences cikkeid állandó rovattá alakultak. Kamillaként interjú is készült veled, az ikonkiállításod apropójából. Nehéz szavakba önteni, mit éreztünk akkor, mikor megtudtuk, hogy elmész, és mit érzünk most, hogy búcsúzunk. Hiányozni fogsz a szerkesztõségi értekezletekrõl, ahol a munka bár nehezen ment, de a jókedv annál nagyobb volt. Köszönjük a munkádat, az odaadásodat, hogy mindig idõben leadtad a cikkeidet, hogy mindig lehetett rád számítani, hogy szerkesztõségünk tagja voltál! És köszönjük, hogy a barátunk vagy. Isten veled, Zsombor! fõszerk. fotó: Hegede László 7

8 interjú Kész az én szívem, Isten, kész az én szívem, énekelek és zsoltárt zengek. 108/107. zsoltár Kovács Lászlót, az új kántort keresve egy csendes szerény fiatalembert találtam, aki igen nehezen állt rá, hogy beszéljen magáról. Kérdezgettem, hogy merült fel ennek hivatásnak a gondolata, befolyásolta-e a választásban, hogy szerzetes is van a családjukban. Hol tanult, milyen képzéseken vett részt. Nehezen kezdõdött a beszélgetésünk, szeretett volna gyorsan túl lenni a válaszokon, és visszatérni munkájához, mert éppen diplomamunkáját írta. - Az egész dolgot nem is én kerestem, hanem valahogy megtalált engem. A zenét kiskorom óta mindig is szerettem. Úgy kezdtem, mint mindenki más: hét évet zongoráztam. Elõször édesanyám kérdezte tõlem, hogy: miért nem orgonálok? Azt, hogy a rokonom szerzetes, mindig is tudtam, de nem befolyásolt, sokkal inkább az, hogy nekem az édesanyám is kántor, az õ példája vonzott. A nagyapám is kántor volt Zalaudvarnokon. Esztergomban tanultam a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban, ott is orgonistaként mûködtem, és emellett orgonát tanultam. Érettségi után jelentkeztem a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetemre. Most a pedagógia és az egyházzenei szakdolgozatomat készítem. A kórust még februárban vettem át, azóta foglalkozom velük. Könnyû velük dolgozni, odafigyelnek rám, kedvesek, befogadóak, elfogadnak engem. Az elsõ közös munkánk a Passió és a Nagyheti szertartásokon való szolgálat. Kíváncsi voltam arra, hogy mi a véleménye a népénekekrõl, a karizmatikus dalokról. Bevallom, kicsit provokáltam, hiszen a Krónikák könyve szerint Dávid és egész Izrael teljes lelkesedéssel táncolt Isten elõtt citera és hárfa, dob, csengõ és cintányér hangjára énekelve. 1Krón 13,8 Ehhez képest mi néha szomorúan üljük végig miséinket. Amikor nem magáról kellett mesélni, akkor azonnal megnyílt és lelkesen beszélt a kezdetektõl napjainkig való egyházzenei énekekrõl: - Szent István korának énekeirõl a kódexek valamit sejtetnek, de nagyon kevés írásos anyag maradt. Abban az idõben csak gregoriánt énekeltek a szentmisén, ez egyébként a mai napig az egyház általános énekanyaga. Nem is használjuk ritkán, a miseantifónák (pl. kezdõének) ezeknek a nagy-gregorián tételeknek a magyar nyelvû fordításai, melyeket zsolozsma-antifóna dallammal énekelünk az egyszerûség kedvéért. A szentmisének van egy hivatalos énekanyaga, mely a Graduale Romanum címû könyvben található. Ez hi- fotók: cété 8

9 ajánló Nyitott ész, hívõ szív vatott szabályozni az énekeket. Van-e joga megmondani az Egyháznak, hogy mit énekeljenek a misén? Ha erre keressük a választ, akkor azt a tényt is figyelembe kell vennünk, hogy a liturgiát nem mi hozzuk létre, hanem felülrõl, Istentõl kapjuk. Ha ez így van, akkor a gregoriánt, a mise énekanyagát is felülrõl kapjuk. Ugyanolyan létjogosultsága van, mint az Evangéliumnak az igeliturgiában. A gregorián ének anyaga nagyon korán megszilárdult, már a kottaírás elõtti kódexekben is olvashatjuk a szövegeit. Ezek a tételek a Schola, a templomi énekkar használatára készültek. Újra fel lehet fedezni, mit is jelent a szövegük. A II. Vatikáni Zsinat szelleme azt kívánja, hogy ne a szentmisén énekeljünk, hanem magát a szentmisét énekeljük! A népénekeknek is igazodniuk kell a liturgiához. Magyarország rendelkezik az egyik leggazdagabb népének anyaggal a világon. Ezek között fel lehet állítani különbözõ értékrendeket: sok olyan ének van, ami tartalmilag és zeneileg is értékes, de van olyan is, ami gyengébbecske. Táncoljunk, vagy ne táncoljunk? Minden össze van keveredve világunkban. A liturgián való tánc mást jelent egy afrikai és mást egy európai embernek. Az európai ember ezt nem tudja átérezni, mert idegen kultúrájától, ezért szerintem nem is helyes ezt erõltetni. Karizmatikus dalok esetében bizonyos tételek adottak a szentmisében, amit kifejezetten tilos helyettesíteni. Ilyenek a mise állandó részei, az olvasmányközi ének és az alleluja. A többi részre vannak engedmények, de tulajdonképpen a gregorián élvez ebben elsõbbséget. A szentmise énekanyagát a karizmatikus dalok nem fedik le. Azt kellene felismerni, hogy ezek mind értékes dolgok, de meg kell találni a helyét, ahol ennek teljes létjogosultsága van. Pl. lelkigyakorlatok, imaórák, szentségimádások vagy egyéb paraliturgikus alkalmak. A kántori gyakorlatban figyelembe kell venni azt, amit a közösség is szeret, és megfelelõ pedagógiával kell az õ ismeretanyagukat formálni. Nagyon meg kell gondolni, hogy mit tanít az ember. Nem úgy kell azt tenni, hogy a silányat elveszem, hanem úgy, hogy adok valami más értéket, és akkor felismeri a közösség, hogy az értékes. - Mindig is érdekelt, hogyan éli meg a kántor a misét. Hiszen koncentrálnia kell, hogy összhangban legyen a papsággal és a hívekkel. Ez lehetõvé teszi a szentmise átélését? - Jó dolog elmenni néha egy olyan szentmisére ahol nem, mint kántor veszek részt. De azért az ember szolgálat közben is oda tud figyelni. Olyan ez, mint az autóvezetés. Ha az ember már megtanulta, oda tud figyelni az útitársára is. A másik nehézség, amikor az embernek egymagának kell szolgálnia akár egy nap négy misén. A szentmise nagyobb dolog annál, mint, hogy rutinból megoldjam. Ha már nem is tudok annyira figyelni, törekednem kell rá, hogy imádságos lelkülettel részt tudjak venni rajtuk. Nagyon örültem, hogy ez a kedves fiatalembert megismerhettem. Leginkább alázata fogott meg, ahogyan háttérben marad. Mindig nagy ajándék számomra gondos zenéje, és a szentmisék utáni elmélyült játéka. Kész az én szívem, Isten, kész az én szívem, * éneklek, és zsoltárt zengek. Ez a zsoltárvers, ami nekem, õt jellemzi. Török Julianna Az ünnepi könyvhétre megjelent Ferenc pápa NYITOTT ÉSZ, HÍVÕ SZÍV címû könyve az Új Ember Kiadónál. A kötetet lelkigyakorlatos beszédeibõl egy évvel ezelõtt maga a pápa állította össze, még Buenos Aires-i érsekként. Ajánljuk mindenkinek, aki szeretne gazdagodni keresztény identitásában, és akit érdekel Ferenc pápa személyisége, gondolkodásmódja. A kötethez az Argentin Püspöki Konferencia elnöke írt elõszót., amelybõl az alábbiakban közlünk részleteket. Ez a könyv egy olyan püspök élettapasztalatát tárja elénk, aki valódi nevelõ és pásztor, és akit arra hívott az Úr, hogy Péter utódja legyen. Ez a könyv egy hosszú reflexiós folyamat, prédikációk és lelkigyakorlatok gyümölcse, és Jézus Krisztus követésében szeretné segíteni az olvasót. Szeretném kiemelni e könyv tanúságtétel jellegét: sok év tapasztalatát kívánja továbbadni, egy pap, nevelõ, pásztor életének és munkájának tapasztalatát. E könyv egyik további jellemzõje, melyet fontosnak tartok kiemelni, a szentírási szövegekkel való meghitt kapcsolata. Megbízható biblikus teológiával találkozunk, amely azáltal, hogy egyfajta bölcsességi jelleggel kezeli a szövegeket, gazdagítja is azokat az életre váltás szempontjaival. Ez a mû Jézus alakját és szavait olyan útként mutatja be, amely egyszerre emberi és isteni, vagyis az isteni nem különül el az emberitõl, hanem feltételezi, felszabadítja és teljességre vezeti, mi több, azt is mondhatjuk, hogy teljes kibontakozásához az emberinek mintegy szüksége van az istenire. Olyan könyvrõl van szó, amellyel dolgoznunk kell, vagyis elmélkedõ 9

10 interjú Legyen meg a Te akaratod! Lupis Miklós kántor urat a Fájdalmas Búcsú óta nem láttuk és nem hallottuk a templomban orgonálni. A búcsú után Hendrik Andrea helyettesítette januárig. Találgattak az emberek, mi lett vele, annyit mindenki tudott, hogy beteg. Hogy valójában mi történt vele, és õ hogyan élte meg a betegségét, maga mondja el. Meglátogattuk otthonában. 10 olvasást igényel, hiszen lelki növekedésünk szolgálatára íródott. Nemcsak a Szentírásból és szentszéki megnyilatkozásokból származó idézeteket találunk benne bõségesen, hanem a liturgiából és az egyház vallásos hagyományából vett énekekkel, versekkel is találkozunk. Ez pedig különleges szépséget és színt kölcsönöz neki, s ez is hozzájárul ahhoz, hogy az olvasó egyedülálló imádságos légkörben találja magát. A könyv egyetlen egészet alkotó, közös célt kitûzõ négy részbõl áll. Az elsõ rész Jézus találkozásait mutatja be az evangéliumokban található dialógusok révén. A második rész bevezet minket a kinyilatkoztatás epifániájába, vagyis a szeretet, az élet és a küldetés történelmének feltárulásába, Isten - végsõ önfeltárulásáig tartó - gondviselésének útjába. A harmadik rész az egyházat állítja elénk, a maga konkrét valóságában: erõsségeivel, gyengéivel, törékenységével. Az utolsó rész témája az imádság, mégpedig, miként mondtuk, a mi konkrét valóságunk felõl nézve. Imádságunk különféle szakaszait, a közelséget, az eltávolodást, az elhagyatottságot bibliai alakok segítségével veszi szemügyre. Úgy látom tehát, hogy ez a nagyszerû könyv egy hosszú reflexiós folyamat s a hozzá szükséges imádság gyümölcse. Ezért lassan, magunknak idõt adva kell olvasni, hogy valóban hasznára legyen életünknek. fotó: Hegede László - A búcsú után elfáradtam, nem éreztem jól magam. Kiderült, hogy magas a vércukor szintem, és azonnal kórházba kerültem. Vizsgálatról vizsgálatra küldtek. A Mátraházán eltöltött napok alatt pedig begyulladt a lábam. Majd Kerepestarcsára kerültem, ahol megállapították, hogy súlyos érszûkületem van, és amputálni kell a bal lábamat térd alatt. - Miklós bácsi, hogyan élte meg a kórházban töltött napokat? - Az egész életem a Jóistentõl függött. Még Füzéren a templomtoronyban éreztem, hogy valami húz nyugat felé, arra kell mennem ban kerültünk Gyöngyösre. Mindig éreztem a Jóisten jelenlétét, támogatását. Egyik télen a Miatyánk alatt, a legyen meg a Te akaratod résznél kigyulladt a kabátom a mögöttem lévõ hõsugárzótól. Egyszer pedig villám csapott be pont ennél a mondatnál. Akkor már éreztem, hogy ennek súlya van. Visszatérve, közel öt hónapot töltöttem kórházban. Mindvégig a Jóistenbe vetett hitem adott erõt. Miklós bácsi türelemmel viselte betegségét. Kórházba kerülésétõl folyamatosan érdeklõdtünk állapota felõl a családtagoktól. Kántor úr elfogadta az amputációt, mert tudta, hogy ezzel az életét mentik meg az orvosok. A betegséggel szemben tanúsított magatartása példaértékû lehet mindannyiunk számára. - Mi hiányzik a legjobban? - A mise és az orgona. - Hogy érzi most magát? - Jól vagyok. A betegségem elõtt kijártam a hobbira, eljártam gombázni, ezek is nagyon hiányoznak. De az egyházzene iránti szeretetem változatlan. Szabadidõm nagy részét gyakorlással és új mûvek komponálásával töltöm. Miklós bácsival beszélgetni olyan volt, mint a betegsége elõtt. Kedves volt, közlékeny, mosolygós. Az életét rábízta a Jóisten szeretetére. Hegede Márta

11 fabula A tücsök és a hangya La Fontaine után szabadon alkotta Elõházi Rita Végezetül álljon itt egy kis mese, melynek eredetijét La Fontaine tollából ismerhetjük. A tücsök és a hangya történetét mindenki hallotta már. Egy kis csavar, és a történet más fordulatot vesz. A mese végén a tanulságban magyarázatot találunk arra, miért viselkedik így. Gondolkodjunk el, mi melyik szereplõvel tudunk azonosulni? Vajon a mi tücsök és hangyánk hogyan végzõdne? (fõszerk.) A tücsök egész nyáron hegedült, húzta a talpalávalót. A hangya pedig dolgozott, izzadt, gyûjtötte a magokat télire. Aztán elérkezett az õsz, jöttek a hideg napok. A tücsök fázott, megéhezett. Bekopogott a hangyához, és kérte: - Hangya barátom! Nyáron te is hallgattad az én hegedûszómat, adjál, kérlek, egy kis elemózsiát. De a hangya így felelt neki: - Tücsök, komám, nyáron kellett volna erre gondolnod! Lusta voltál, egész nyáron csak buliztál, hegedültél, mialatt én dolgoztam, gyûjtöttem a magokat. Most majd meglátjuk, át fogod-e muzsikálni ilyen könnyedén a telet is?- és becsukta az ajtót. A tücsök így hoppon maradt, csak ült a mezõn, nézett egy deresedõ fûszálat, majd mélyet sóhajtott, felhangolta a hegedûjét, és játszani kezdett rajta. Bár a dallamok nem tudták felmelegíteni a hidegtõl elgémberedett tagjait, így nagyon elkeseredett, és azon tûnõdött miként vészelhetné át a telet úgy, hogy ne fagyjon meg. A hangya odabent azt gondolta, hogy a tücsök éli világát kint a mezõn, és még mindig hegedül. -Nekem nincs elosztogatni való élelmem, ami van, azt meg magam is meg bírom enni tavaszig. Jól elvagyok itt, nincs szükségem semmirekellõk társaságára. A tücsök eközben házról-házra járt, hátha valaki megszánja és befogadja pár éjszakára, de mindenhol csak a megvetést kapta. Egyik éjjel farkasordító hideg volt és a tücsök már a végét járta, amikor is a kis Katicabogár megszánta és befogadta õt. Ápolta, gondozta, de egy kis idõ múlva el kellett küldenie a lábadozó tücsköt, mert már az õ élelme is fogytán volt. Abban reménykedett, hogy a burgonyabogár majd magához veszi, és így majdcsak kihúzzák tavaszig. Igen ám, de a burgonyabogárhoz hiába kopogtatott, nem nyitott neki ajtót Nem tudta mitévõ legyen, hiszen a tél egyre zordabb és kiszámíthatatlanabbá vált. Gondolt egy nagyot és merészet. Elmegy a hangyához, akinek megpróbál a lelkére beszélni, hogy fogadja be õt. Így is tett, de nem járt szerencsével, mivel a hangya szóra sem méltatta. Tudta, hogy a fagyos tél már így is kikezdte szervezetét és a biztos pusztulás vár rá. Reményt vesztettsége arra sarkalta, hogy még egyszer megszólaltassa -hû társát- a hangszerét. Azon az éjjelen valami csoda történt. Az erdõ megtelt valami édes kesernyés muzsikával, amit még a süvítõ hideg szél sem tudott megtörni. A hangya is figyelmes lett erre, ezért kinézett odújából és megpillantotta a jéggé dermedt tücsköt. Úgy gondolta, ha elkezdi számolgatni a maradék gabonaszemeit, attól majd megnyugszik. El is kezdte, de mind végig a tücsök körül jártak gondolatai. Mi tévõ legyen hát? Egyszer csak nem hezitált többé, hanem azonnal a tücsök segítségére sietett és bevonszolta otthonába a már-már élettelen testet. Gyorsan betakargatta meleg avarral és forró csalánteával itatta meg a kihûlt hegedûst. Talán hosszú percek is elteltek, amikor a tücsök magához tért és ráeszmélt ki is visel reá gondot. A hosszú tél és a még hosszabb lábadozás összekovácsolta a két lelket. Ezután a tücsök minden nyáron segített a hangyának a téli elemózsiának begyûjtésében, a hangya pedig a legjobb barátjává lett, aki olykor-olykor még azt is elnézte, ha megfeledkezett a tücsök a kötelességérõl, és napokig csak hegedült Tanulság: A tücsöknek meg kellett tapasztalnia azt, hogy ha saját magára nem visel gondot és nem gondoskodik a jövõjérõl, senkire nem számíthat. A pozitív kicsengése a mesének, hogy a hangyának a lelkiismerete nem engedte volna, hogy halálra fagyjon. Az életben vannak olyan kötelességeink, amit fel kell vállalnunk, mert helyettünk nem teszi meg senki. Mindenki sajátmagáért és tetteiért felelõs. 11

12 Elsõáldozóink május 12. fotók: Kalácsi René fotó: Hegede László fotó: Tóthné Zsólya Tímea József atya 50. születésnapja június 7. Isten éltesse sokáig Joe atyát! Ministránsavatás május 5. Sárhegyi kirándulás április 20. fotók: Kárpáti Kázmér KIADÓ: Gyöngyösi-Alsóvárosi Ferences Egyházközség (Cím: 3200 Gyöngyös, Barátok tere 2., Telefon/Fax: (37) , honlap: FELELÕS KIADÓ: fr. Kárpáti Kázmér ofm FELELÕS SZERKESZTÕ: Hegede Márta MUNKATÁRSAK: fr. Szász Zsombor ofm, Lehotai Katalin, Török Julianna, Elõházi Rita, Lehotai Gusztáv SZERKESZTÕSÉG: FOTÓK és KÉPSZERKESZTÕ: Hegede László Tördelés és nyomdai elõkészítés: Garamond Grafikai Mûhely Bt. Megjelenik évente 4 alkalommal, 600 példányban. 2013/1. szám