BESZÁMOLÓ A GK ELNÖKSÉGÉNEK A) A ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSRE BENYÚJTOTT PÁLYÁZATOK TÁMOGATÁSA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BESZÁMOLÓ A GK ELNÖKSÉGÉNEK A) A ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSRE BENYÚJTOTT PÁLYÁZATOK TÁMOGATÁSA"

Átírás

1 BESZÁMOLÓ A GK ELNÖKSÉGÉNEK Balatonfüred, november A) A ÉV ADOMÁNYGYŰJTÉSRE BENYÚJTOTT PÁLYÁZATOK TÁMOGATÁSA 1. A évi adománygyűjtés célja A évi adománygyűjtésre három célt jelöltünk meg: 1. Végvárprogram óvodaindítási és általános iskola indítási 2. Megmaradási program a kárpátaljai, erdélyi, felvidéki és a délvidéki református intézmények működési támogatása. 3. Bibliaprogram újfordítású teljes bibliát szeretnénk ajándékozni az adománygyűjtésből a Kárpát-medence református intézményei 9. évfolyamos tanulóinak. (idén csak a határon túli intézmények a Magyar Bibliatársulat támogatásával) A kedvezményezett egyházkerületek javaslatára 2014-ben kiemelt célokat jelöltünk meg. Ezeket a célokat a plakáton is megjelenítve láthatjuk. Alistál református általános iskola sportudvarának kialakítása Kézdivásárhely református óvoda indítása Nagybereg református óvoda indítása Nagyvárad református középiskolai szakkollégium kialakítása módosított cél: szakiskolai műhely felszerelése Pacsér - a református Csemete Játszóház játékudvarának kialakítása

2 Az adománygyűjtés plakátja 2. Az adománygyűjtés eredménye A évi adománygyűjtésbe 103 intézmény kapcsolódott be és összesen Ftadomány folyt be. Akár a bekapcsolódott intézmények száma, akár az adomány mértéke tekintetében ez az eddigi legeredményesebb év. EGYHÁZKERÜLET ÖSSZEG Dunamellékösszesen: Dunántúl összesen: Tiszáninnen összesen: Tiszántúl összesen: MRE összesen: Felvidék összesen Erdély összesen Királyhágómellék összesen Kárpátalja összesen Délvidék később fizette be Mindösszesen: A kiemelt célok támogatására és a pályázatokra rendelkezésre álló alap A kiemelt célok támogatására és a pályázatokra összesen rendelkezésre álló alap: Adománygyűjtés: Ft Magyar Református Egyház: Ft Összesen: Ft 4. A kiemelt projektekre, a Kárpát-medencei jelentőségű intézményi rendezvényekre, valamint a pályázatra elkülönített összeg.

3 A GK elnöksége döntése alapján TEVÉKENYSÉG ÖSSZEG (Ft) 1 Kiemelt projektek Rendezvények Kárpát-medencei Református Középiskolák 20. Találkozója (Zilah) (az összeg átadva) Kárpát-medencei Református Tanévnyitó (Bácskossuthfalva) (az összeg átadva) 3 Pályázat ( ) Összesen ( ) 5. Kiemelt projektek támogatása EKER ERDÉLY KH.MELLÉK KÁRPÁTALJA FELVDÉK DÉLVDÉK A PROJEKT MEGNEVEZÉSE Óvodaindítás a Kézdivásárhelyi Református Kollégium keretében. Szakkollégium kialakítása a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban Módosított kiemelt projekt: Most induló szakképző intézmény műhelyének felszerelése Nagyberegi Református Gyülekezet óvodaindítási programja Sportpálya burkolása az Alistáli Református Alapfokú skolában A Pacséri Csemete játszóház játék udvarának kialakítása PROJEKT KÖLTSÉGBECSLÉSE (Ft) JAVASOLT TÁMOGATÁS (Ft) MEGJEGYZÉS Az óvoda indítására nagy szükség van Összesen: befejező tételek: Nagyobb beruházás, amelynek csak töredékét tudja támogatni az alap GK elnöksége jóváhagyta a módosítást Korábbi két évben kapott támogatást ( Ft) A felvidéki iskolák megmaradása nagyon fontos Délvidéken 5 kis óvoda működik. A pacséri játszóudvara rendbetétele Összesen A 6. Pályázatok támogatása A pályázat benyújtója KÁRPÁTALJA REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET Megfelele a kiírásnak Pályázott összeg Megszavazott összeg (javaslat) K Nagyberegi Református Gyülekezet (óvoda befejező munkálatai) 1 Nagydobronyi Református Líceum

4 2 Péterfalvi Református Líceum Técsői Református Gyülekezet Beregszászi Református Egyházközség B SZLOVÁKA REFORMÁTUS KERESZTYÉN EGYHÁZ K Református Egyházi Alapiskola, Alistál (sportpálya burkolása) 1 Érsekkétyi Református Alapiskola és Óvoda Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskolája 3 Czeglédi Péter Református Gimnázium, Léva 4 Magyar Tanítási Nyelvű Református Egyházi Alapiskola, Martos Magyar Tanítási Nyelvű Református Egyházi Alapiskola, Vaján C K D K ERDÉLY REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET Kézdivásárhelyi Református Kollégium (óvodaindítás) Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium Székelyudvarhely Marosvásárhelyi Református Kollégium Kolozsvári Református Kollégium Tóvidéki Református Óvoda Marosvásárhely V. Cserealja Református Egyházközség Baczkamadarasi Református Egyházközség Besztercei Református Egyházközség KRÁLYHÁGÓMELLÉK REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium (szakkollégium kialakítása, módosított terv: szakképző intézmény műhelyeinek felszerelése) Érmihályfalvai Református Egyházközség Bernáth József Református skolája Lugosi Református Egyházközség Mezőtelki REformátus Egyházközség Szatmár-Kültelki Református Egyházközség

5 E SZERBA REFORMÁTUS KERESZTYÉN EGYHÁZ K Pacséri Református Egyházközség Bácskossuthfalvai Református 1 Egyházközség Maradéki Református Egyházközség Hertelendfalvai Református Egyházközség Torontálvásárhely Összesen pályázott és megítélt B) A ÉV ADOMÁNYGYŰJTÉS ELNDÍTÁSA, JAVASLAT MÓDOSÍTÁSOKRA 1. A PLAKÁT ELKÉSZÜLT, POSTÁZÁSA FOLYAMATBAN VAN 2. KEMELT PROJEKTEK Felvidék skolabusz vásárlás Érsekkétyi Református Alapiskola és Óvoda Erdély Két tanterem technikai felszerelése Kolozsvári Református Kollégium Királyhágómellék nformatikai labor géppark cseréje Zilahi Református Wesselényi Kollégium Délvidék Református Óvoda épületének kialakítása Maradék Kárpátalja Az új iskoláért és kollégiumért A Nagydobronyi Református Líceum felújítása

6 3. JAVASLAT A BBLAPROGRAM FOLYTATÁSÁRA Bibliaprogram működése: minden 9. évfolyamos tanuló kap bibliát minden tanuló 200Ft összeget fizet a bibliáért a fennmaradó összeget, a határon túli tanulók esetén a Magyar Bibliatanács fedezi, a magyarországi tanulók esetén a fennmaradó összeg 50%-át a Magyar Bibliatanács, 50%-át az egyházkerületek fedezik 4. JAVASLAT PÁLYÁZATOK, A GYŰJTÉSSEL EGYDŐBEN TÖRTÉNŐ KÍRÁSÁRA A pályázatok nyári időszakban történő elbírálása nehézkes, szinte lehetetlen. Javasoljuk, hogy a pályázatokat az adománygyűjtéssel egy időben, vagy január elején írjuk ki. (elfogadott javaslat: januárban) Döntés előkészítés: április 30-ig A szerződéseket Czanik András referens készíti elő. A támogatást a nyár elején át lehet utalni, a munkálatokat a nyáron el lehet végezni. Beszámolók: december 31-ig A GK elnöksége a beszámolót, a pályázatok elbírálását, valamint a módosítási javaslatokat elfogadta. Miskolc, november 10. Ábrám Tibor, főgondnok KMROA referens

T Á M O G A T Á S Á R Ó L

T Á M O G A T Á S Á R Ó L A Generális Konvent elnökségének döntése a Kárpát-medencei Református Oktatási Alap 2012. évi gyűjtésére benyújtott PÁLYÁZATOK T Á M O G A T Á S Á R Ó L A döntést a Generális Konvent elnöksége a Debrecenben,

Részletesebben

A) A 2014. ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSRE BENYÚJTOTT PÁLYÁZATOK TÁMOGATÁSA

A) A 2014. ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSRE BENYÚJTOTT PÁLYÁZATOK TÁMOGATÁSA BESZÁMOLÓ A KÁRPÁT-MEDENCEI REFORMÁTUS OKTATÁSI ALAP 2014. ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSE NYOMÁN KIÍRT PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL ÉS A 2015. ÉVI GYŰJTÉS ELŐKÉSZÜLETEIRŐL 1 A) A 2014. ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSRE BENYÚJTOTT

Részletesebben

A KÁRPÁT-MEDENCEI REFORMÁTUS OKTATÁSI ALAP 2013. ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSÉRE BEÉRKEZETT PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL ÉS AZOK TÁMOGATÁSÁRÓL

A KÁRPÁT-MEDENCEI REFORMÁTUS OKTATÁSI ALAP 2013. ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSÉRE BEÉRKEZETT PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL ÉS AZOK TÁMOGATÁSÁRÓL ÖSSZESÍTÉS A KÁRPÁT-MEDENCEI REFORMÁTUS OKTATÁSI ALAP 2013. ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSÉRE BEÉRKEZETT PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL ÉS AZOK TÁMOGATÁSÁRÓL 2014. október 10. 1. ELŐZMÉNYEK A Kárpát-medencei Református

Részletesebben

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok Pályázati Érvénytelen pályázatok 4.2 1247/2008 Csapi 2. Sz. Középiskola Csap Művészeti programok lebonyolításához szükséges technikai eszközök 409 990 Érvénytelenség

Részletesebben

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség (Ft)

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség (Ft) Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok Pályázati Érvénytelen pályázatok Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség 4.3 2550/2009 Csillagocska Óvoda Kisbégány A Kisbégányi "Csillagocska

Részletesebben

Iktatószám : 18049/201 5/PARL Hív. szám: K/4017. Melléklet: 2 db

Iktatószám : 18049/201 5/PARL Hív. szám: K/4017. Melléklet: 2 db EMBERI ERŐ FORRÁSO K MINISZTÉRIUMA PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁ R Iktatószám : 18049/201 5/PARL Hív. szám: K/4017. Melléklet: 2 db Kiss Lászl ó országgyűlési képvisel ő részér e MSZP Budapest Tisztelt Képvisel

Részletesebben

A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI

A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI dr. SPENIK SÁNDOR, Ungvári Nemzeti Egyetem Kárpátalja SZOLNOK - 2014 Kárpátalja

Részletesebben

Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Pográny. Makkosjánosi. Nyékvárkony. Lakszakállas. Bodrogszentes.

Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Pográny. Makkosjánosi. Nyékvárkony. Lakszakállas. Bodrogszentes. Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok Pályázati Érvénytelen pályázatok 2.6 1114/2008 Alapiskola és óvoda, Csáb Csáb 2.6 1015/2008 Körtvélyes Község Körtvélyes 2.6 1217/2008 2.6 1260/2008 2.6

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Egyházkerület 1092 Budapest, Ráday utca 28. Fenntartói azonosító:

FIT-jelentés :: Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Egyházkerület 1092 Budapest, Ráday utca 28. Fenntartói azonosító: FIT-jelentés :: 2014 Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Egyházkerület 1092 Budapest, Ráday utca 28. Fenntartói azonosító: 11466040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Baár-Madas Református

Részletesebben

GEKBI (Református Ifj Szervezetek+Egyetemi gyülik+teológiák) 2014. június porgram

GEKBI (Református Ifj Szervezetek+Egyetemi gyülik+teológiák) 2014. június porgram GEKBI (Református Ifj Szervezetek+Egyetemi gyülik+teológiák) 2014. június porgram június 3. egyetemi istentisztelet PROMISSZ Budapest, Gyulai Pál utca 9. www.promissz.hu Június 4. 19 óra Tálentumok- adottságaink

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. Tanulási környezet

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. Tanulási környezet FIT-jelentés :: 2015 Bocskai István Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 2314 Halásztelek, II. Rákóczi Ferenc

Részletesebben

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok 4.4 6387/2010 Halábori Községi Tanács Halábor Legyen korszerű óvodánk 300 000 300 000 300 000 300 000 4.1. Felnőtt-, szak-, illetve tovább- és átképzési

Részletesebben

Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok Szlovákiai magyar nyelvű felsőoktatás támogatása Kiosztható keret:

Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok Szlovákiai magyar nyelvű felsőoktatás támogatása Kiosztható keret: Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok Pályázati 2.1. Szlovákiai magyar nyelvű felsőoktatás támogatása Kiosztható keret: 8.000.000 Ft Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség

Részletesebben

LORÁNTFFY. Számlaszámunk: 11736037-20538480. Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Dunaújváros

LORÁNTFFY. Számlaszámunk: 11736037-20538480. Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Dunaújváros LORÁNTFFY Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Dunaújváros Köszönettel vesszük a támogatását. Lorántffy Tehetséggondozó Alapítvány bármilyen összeg befizetésével történő Számlaszámunk:

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8. FIT-jelentés :: 2015 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű

Részletesebben

Pályázat azonosítója Pályázó neve Helység Pályázat címe. Dési Civil Műhely Dézs. Szabadka. Hagyaték Polgári Társulás. Simonyi

Pályázat azonosítója Pályázó neve Helység Pályázat címe. Dési Civil Műhely Dézs. Szabadka. Hagyaték Polgári Társulás. Simonyi Ssz. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. A pályázati felhívás tárgyának megnevezése Pályázat azonosítója Pályázó neve Helység Pályázat címe 000582 Dési Civil Műhely Dézs dr. Milkó Izidor Vajdasági Zsidó 000878

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8. FIT-jelentés :: 2013 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és

Részletesebben

Intézmény Ir.sz. Település Utca Tel.szám Óvodák

Intézmény Ir.sz. Település Utca Tel.szám Óvodák Óvodák Lámpás Református Óvodája 2314 Halásztelek Iskola u. 2. 24 452 997 Budapest Fasori Református Egyházközség Csipkebokor Óvodája 1071 Budapest Városligeti fasor 29. 1 322 1933 Budapest-Budafoki Református

Részletesebben

A Projektben beszerzett eszközök, és érintett intézmények

A Projektben beszerzett eszközök, és érintett intézmények A Projektben beszerzett eszközök, és érintett intézmények A projekt során a város 47 oktatási intézményében valósult meg az informatikai infrastruktúra javítása, melynek során beszerzésre kerültek a következő

Részletesebben

Tisztelt Képviselő- Testület!

Tisztelt Képviselő- Testület! Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság Tárgy: Beszámoló a Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság 2011. évi munkájáról Tisztelt Képviselő-

Részletesebben

TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0104. Iskola neve Iskola címe Elérhetősége Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Általános Iskola és Óvoda

TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0104. Iskola neve Iskola címe Elérhetősége Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Általános Iskola és Óvoda 2. sz. melléklet: BEMU Partnerlista 1. Lehetséges partnerintézményi körfeltérképezése A lehetséges partnerek keresését elsősorban Békés megye középiskoláira terjesztettük ki, de minden TÁMOP pályázaton

Részletesebben

Telephelyi jelentés. Tanulási környezet

Telephelyi jelentés. Tanulási környezet FIT-jelentés :: 2009 Comenius Angol-magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Gimnázium és Gazdasági Szakközépiskola és Kollégium 8000 Székesfehérvár, Koppány u. 2/a 1 A telephely épületének állapota

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Kecskeméti Tankerülete 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés

FIT-jelentés :: KLIK Kecskeméti Tankerülete 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés FIT-jelentés :: 2013 KLIK Kecskeméti Tankerülete 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3. Fenntartói azonosító: 39011654-025000 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Bányai Júlia Gimnázium (6000 Kecskemét,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS július 8-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS július 8-i rendkívüli ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. július 8-i rendkívüli ülésére Tárgy: Az Apáczai Oktatási Központ Egységes Iskolai Intézményegysége belügyi fakultációs

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Dunaújvárosi Tankerülete 2400 Dunaújváros, Vasmű út 41. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés

FIT-jelentés :: KLIK Dunaújvárosi Tankerülete 2400 Dunaújváros, Vasmű út 41. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés FIT-jelentés :: 2014 KLIK Dunaújvárosi Tankerülete 2400 Dunaújváros, Vasmű út 41. Fenntartói azonosító: 39011654-065000 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Dunaújvárosi Rosti Pál Gimnázium, Általános

Részletesebben

Beiskolázási nyílt napok a Békés megyei középiskolákban

Beiskolázási nyílt napok a Békés megyei középiskolákban Beiskolázási nyílt napok a megyei középiskolákban Település Intézmény neve, címe Képzés típusa Nyílt nap Farkas Közoktatási Intézmény 5630, Hőzső u. 39. Farkas Közoktatási Intézmény 5630, Hőzső u. 39.

Részletesebben

Csapatnév Iskola I. forduló II. forduló. Gödi Németh László Ált. Isk. és Alapfokú Művészeti Isk.

Csapatnév Iskola I. forduló II. forduló. Gödi Németh László Ált. Isk. és Alapfokú Művészeti Isk. Csapatnév I. forduló II. forduló 4 magyar legenda - Göd Gödi Németh László Ált. Isk. és Alapfokú Művészeti Isk. 76 0 ALFÖLDI RÓKÁK - Császártöltés KT Általános és Középiskola, Császártöltési Általános

Részletesebben

Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola , ös tanév 9. évfolyam , ös tanév 9. évfolyam

Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola , ös tanév 9. évfolyam , ös tanév 9. évfolyam Magyar nyelv és irodalom Művészetek Üzleti levelezés egészs. Üzleti tevékenység Magatartás Magyar nyelvtan. nyelv Ének - zene egészs. Üzleti terv elm. Üzleti terv gyak. Üzleti levelezés Vásárhelyi Pál

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kinyilvánítja. 2011. szeptember 29-i ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kinyilvánítja. 2011. szeptember 29-i ülésének jegyzőkönyvéből 93/2011. (IX. 29.) önkormányzati testületi határozat kinyilvánítja azon szándékát, hogy 2012. január 1. napjától az 1. számú melléklet szerinti együttműködési megállapodást köt a Napfényes Támogató Szociális

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Budapesti XIII. Tankerülete 1139 Budapest XIII. kerül, Lomb utca 1-7. Fenntartói azonosító:

FIT-jelentés :: KLIK Budapesti XIII. Tankerülete 1139 Budapest XIII. kerül, Lomb utca 1-7. Fenntartói azonosító: FIT-jelentés :: 2014 KLIK Budapesti XIII. Tankerülete 1139 Budapest XIII. kerül, Lomb utca 1-7. Fenntartói azonosító: 39011654-198000 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Budapest XIII. Kerületi

Részletesebben

Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola

Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola 1. Bajai Bányai Júlia Szakképző iskola Baja Srednja Economska Skola Zombor támogatott 2. Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium Budapest Baczkamadarasi Kis Gergely Református Líceum Székelyudvarhely támogatott

Részletesebben

Név Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. össz. 1. Szádvári Gábor Lévay József Református Gimnázium, Miskolc Makranczi Zsolt 20 18 20 8 66

Név Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. össz. 1. Szádvári Gábor Lévay József Református Gimnázium, Miskolc Makranczi Zsolt 20 18 20 8 66 Hőtan kategória Név Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. össz 1. Szádvári Gábor Lévay József Református Gimnázium, Miskolc Makranczi Zsolt 20 18 20 8 66 2. Kékesi Zsuzsa Bethlen Gábor Református Gimnázium,

Részletesebben

2015. április 14. Budapest ISZEF Nemzetpolitikai munkacsoport ülése

2015. április 14. Budapest ISZEF Nemzetpolitikai munkacsoport ülése Garbai Ádám elnökségi tag beszámolója Eseménynaptár 2015. március 1. 2015. május 1. Időpont Helyszín Esemény 2015. március 6. Budapest HÖOK Elnökségi ülése 2015. március 6. Budapest HÖOK Választmányi ülése

Részletesebben

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Határidőn túl 4.3. 5168/2007

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Határidőn túl 4.3. 5168/2007 Pályázati Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok Érvénytelen pályázatok Érvénytelenség oka Nagygejőci református Határidőn túl 4.3. 5168/2007 Nagygejőc i ifjúsági központ létrehozása 4 000 000

Részletesebben

A 2013/2014. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2013/2014. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) be. IDŐPONTOK ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE 2013. augusztus 21. szerda 9 00 Együttes alakuló értekezlet 2013. augusztus 23-24. péntek-szombat TÁMOP 3.1.7 képzés / Hajdúszoboszló 2013. augusztus 23. péntek 9 00

Részletesebben

Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola

Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola FIT-jelentés :: 2008 10. évfolyam :: Szakiskola Krúdy Gyula Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Középiskola, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola 9024 Győr, Örkény I. u. 8. Matematika Országos

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Kecskeméti Tankerülete 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés

FIT-jelentés :: KLIK Kecskeméti Tankerülete 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés FIT-jelentés :: 2015 KLIK Kecskeméti Tankerülete 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3. Fenntartói azonosító: 39011654-025000 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium (6000

Részletesebben

A XIV. ZSINAT ZSINATI TANÁCSÁNAK HATÁROZATAI 2015. május 7.

A XIV. ZSINAT ZSINATI TANÁCSÁNAK HATÁROZATAI 2015. május 7. A XIV. ZSINAT ZSINATI TANÁCSÁNAK HATÁROZATAI 2015. május 7. A ZSINATI TANÁCS HATÁROZATA A 2014. DECEMBER 3-I ÜLÉSEIN HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL SZÓLÓ BESZÁMOLÓ TÁRGYÁBAN (ZS.T.-1/2015.05.07.)

Részletesebben

A Makó-Belvárosi Református Egyházközség (6900 Makó, Kálvin tér 3.) református középiskola alapítását határozta el. A határozat száma: 12/a-2003.

A Makó-Belvárosi Református Egyházközség (6900 Makó, Kálvin tér 3.) református középiskola alapítását határozta el. A határozat száma: 12/a-2003. A Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola ALAPÍTÓ OKIRATA A Makó-Belvárosi Református Egyházközség (6900 Makó, Kálvin tér 3.) református középiskola alapítását határozta el. A határozat száma:

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS a kötelező eszköz és felszerelésjegyzékhez

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Békéscsabai Tankerülete 5600 Békéscsaba, Kiss Ernő utca 3. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés

FIT-jelentés :: KLIK Békéscsabai Tankerülete 5600 Békéscsaba, Kiss Ernő utca 3. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés FIT-jelentés :: 2014 KLIK Békéscsabai Tankerülete 5600 Békéscsaba, Kiss Ernő utca 3. Fenntartói azonosító: 39011654-033000 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2012. május 24-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2012. május 24-i rendkívüli ülésére Új napirendi pont 20. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 24-i rendkívüli ülésére Tárgy: A 2012/2013. tanévben indítható középiskolai

Részletesebben

Tárgy: A nevelési-oktatási intézményekben indítható osztályok és csoportok, valamint alkalmazotti létszámok meghatározása

Tárgy: A nevelési-oktatási intézményekben indítható osztályok és csoportok, valamint alkalmazotti létszámok meghatározása Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. április 26. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből: IV-114/2789/2012. sz. határozat Tárgy: A nevelési-oktatási intézményekben indítható osztályok

Részletesebben

MEGÚJULÓ MAGYAR MŰEMLÉKEK A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN

MEGÚJULÓ MAGYAR MŰEMLÉKEK A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN MEGÚJULÓ MAGYAR MŰEMLÉKEK A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN MINISZTERELNÖKSÉG Kulturális Örökségvédelemért és Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Államtitkárság Közreműködő partner: TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY 2016.

Részletesebben

Telephelyi jelentés. Tanulási környezet

Telephelyi jelentés. Tanulási környezet FIT-jelentés :: 2011 Szegedi Műszaki és Környezetvédelmi Középiskola és Szakképző Iskola Gábor Dénes Tagintézménye 6724 Szeged, Mars tér 14. 1 A telephely épületének állapota A Telephelyi kérdőív kérdéseire

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. Tanulási környezet

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. Tanulási környezet FIT-jelentés :: 2013 RIDENS Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Balassagyarmat 2660 Balassagyarmat, Nyírjes puszta 5. 1 A telephely épületének állapota A Telephelyi kérdőív kérdéseire adott

Részletesebben

Workshop - Jó gyakorlat börze. Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona

Workshop - Jó gyakorlat börze. Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona Workshop - Jó gyakorlat börze Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona Orando et laborando Imádkozva és dolgozva A szolgálati tevékenység iskolai szervezésének folyamata diákok tájékoztatása

Részletesebben

Rákóczi Szövetség által elbírált Belső Pályázatok 2012

Rákóczi Szövetség által elbírált Belső Pályázatok 2012 Helyi szervezet Pályázat Pályázott program Pályázott összeg Döntés Megjegyzés Rákóczi Szövetség Mosonmagyaróvári Csoportja Piarista Ifjúsági Szervezete BP/01/2012 Az eszenyi (Kárpátalja, Ungvári Járás)

Részletesebben

Telephelyi jelentés. Tanulási környezet

Telephelyi jelentés. Tanulási környezet FIT-jelentés :: 2010 Comenius Angol-magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Gimnázium és Gazdasági Szakközépiskola és Kollégium 8000 Székesfehérvár, Koppány u. 2/a Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől

Részletesebben

Előterjesztés. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Egri Tankerülete fenntartásában működő iskolák átszervezéséről

Előterjesztés. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Egri Tankerülete fenntartásában működő iskolák átszervezéséről 9953-13/2013 Előterjesztés a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Egri Tankerülete fenntartásában működő iskolák átszervezéséről Tisztelt Közgyűlés! A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény

Részletesebben

A Református Pedagógiai Intézet esemény- és rendezvénynaptára a 2011/2012. tanévre

A Református Pedagógiai Intézet esemény- és rendezvénynaptára a 2011/2012. tanévre A Református Pedagógiai Intézet esemény- és rendezvénynaptára a 2011/2012. tanévre A tanév főbb dátumai: A 2012/2013. tanévben a szorgalmi idő első tanítási napja 2012. szeptember 3. (hétfő), utolsó tanítási

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2013. Telephelyi jelentés. Tanulási környezet

FIT-jelentés :: 2013. Telephelyi jelentés. Tanulási környezet FIT-jelentés :: 2013 Szegedi Műszaki és Környezetvédelmi Középiskola és Szakképző Iskola Csonka János Tagintézménye 6726 Szeged, Temesvári körút 38. 1 A telephely épületének állapota A Telephelyi kérdőív

Részletesebben

OH Tanügy-igazgatási és Területi Koordinációs Főosztály Az Oktatási Hivatal által nyilvántartott kerettantervek 2011.07.05.

OH Tanügy-igazgatási és Területi Koordinációs Főosztály Az Oktatási Hivatal által nyilvántartott kerettantervek 2011.07.05. 1. 6380/2005. Belvárosi Tanoda Alapítványi Gimnázium (1056 Budapest, Irányi u. 19-23.) Belvárosi Tanoda Alapítványi Gimnázium Alternatív Kerettanterve négy os 9-12. jóváhagyás (11779-3/2005. sz. miniszteri

Részletesebben

Telephelyi jelentés. Tanulási környezet

Telephelyi jelentés. Tanulási környezet FIT-jelentés :: 2008 Herman Ottó Kertészeti-, Környezetvédelmi-, Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium 9700 Szombathely, Ernuszt K. u. 1. 1 A telephely épületének állapota A Telephelyi kérdőív

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. Tanulási környezet

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. Tanulási környezet FIT-jelentés :: 2015 Székács Elemér Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 50. 1 A telephely épületének állapota A Telephelyi kérdőív kérdéseire

Részletesebben

OH Tanügy-igazgatási és Területi Koordinációs Főosztály Akkreditált egyedi érettségi vizsgatárgyak jegyzéke 2011.07.05. A vizsga szintje.

OH Tanügy-igazgatási és Területi Koordinációs Főosztály Akkreditált egyedi érettségi vizsgatárgyak jegyzéke 2011.07.05. A vizsga szintje. tárgy tárgy neve középiskola neve, 1. 6240/2003. közismereti Angol irodalom BME Nemzetközi Gimnázium 1117 Budapest, Bogdánfy u. 5/B emelt szint tárgyból utoljára a 2007. május-júniusi ban szervezhető érettségi

Részletesebben

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép:

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép: A III. számú határozati javaslat 1. melléklete Okirat száma:.../2015 Módosító okirat A Miskolci Közintézmény-működtető Központ Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése által 2014. december

Részletesebben

Összegzés az intézkedési tervezetről Iskolai vélemények. Intézmény Nevelőtestületi vélemény DÖK vélemény Szülői vélemény Javaslatok

Összegzés az intézkedési tervezetről Iskolai vélemények. Intézmény Nevelőtestületi vélemény DÖK vélemény Szülői vélemény Javaslatok Összegzés az intézkedési tervezetről 2012 Iskolai vélemények Ady Endre Általános Iskola A tervezetet az iskola nevelőtestülete megismerte és anyagot a diákönkormányzat megismerte, az abban foglaltakkal

Részletesebben

K i v o n a t Kiskunmajsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 24-i ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t Kiskunmajsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 24-i ülésének jegyzőkönyvéből Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/I/2015. K i v o n a t Kiskunmajsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i ülésének jegyzőkönyvéből /Kihagyva a kihagyandókat!/

Részletesebben

A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2014. augusztus 21. csütörtök 9 00 ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE Együttes alakuló értekezlet Tűz és balesetvédelmi oktatás 2014. augusztus 22. péntek 8 00-12 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. június 21-i ülésére Tárgy: Zirc Város Önkormányzat Képviselő-testület 2004. II. félévi munkaterve Előterjesztés tartalma: határozati

Részletesebben

AZ IFJÚSÁGVÉDELMI KOORDINÁTOR SZEREPE A KÖZÉPISKOLÁKBAN

AZ IFJÚSÁGVÉDELMI KOORDINÁTOR SZEREPE A KÖZÉPISKOLÁKBAN AZ IFJÚSÁGVÉDELMI KOORDINÁTOR SZEREPE A KÖZÉPISKOLÁKBAN 2011. december 8. Kása Andrea Ifjúságvédelmi koordinátor ÉPTISZK A MÚLT A Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény 41..(6.) a nevelési-oktatási

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. Debrecen, június

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. Debrecen, június 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT Debrecen, 2015. június 05-07. 1 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő

Részletesebben

K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 881-27/2012.

K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 881-27/2012. Száma: 881-27/2012. 199/2012.(VII.31.) KT. Dunaföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Dunaföldvári Ipari és Területfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. f.a. egyszerűsített éves beszámolóját

Részletesebben

SYLVESTER JÁNOS REFORMÁTUS GIMNÁZIUM

SYLVESTER JÁNOS REFORMÁTUS GIMNÁZIUM SYLVESTER JÁNOS REFORMÁTUS GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRAT Az eredeti Alapító Okirat hatályba lépett: 2012. augusztus 1-jén A Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Egyházkerülete, mint fenntartó - a közoktatásról

Részletesebben

Palóc Társaság esszépályázatának díjazottjai

Palóc Társaság esszépályázatának díjazottjai Palóc Társaság esszépályázatának díjazottjai 2015. január 18. Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke A Palóc Társaság immár 19. alkalommal hirdetett eredményt az általános és középiskolai tanulóknak

Részletesebben

Sikeres pályázatok 2006 2010. években. a.) Berhida Városi Önkormányzat. 4. számú melléklet 2006.

Sikeres pályázatok 2006 2010. években. a.) Berhida Városi Önkormányzat. 4. számú melléklet 2006. KD-TEÚT-133-2006 Sikeres pályázatok 2006 2010. években a.) Berhida Városi Önkormányzat 4. számú melléklet Szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújítása 35.959.000,- Települési hulladék közszolgáltatásfejlesztési

Részletesebben

Református Egyház. A XIV. Zsinat Zsinati Tanácsának 2015. május 7-i határozatai

Református Egyház. A XIV. Zsinat Zsinati Tanácsának 2015. május 7-i határozatai Református Egyház 2015. új folyam V. (LXVII.) 24. szám A Magyarországi Református Egyház Hivatalos Közlönye 2015. július 15. Tartalomjegyzék A XIV. Zsinat Zsinati Tanácsának 2015. május 7-i határozatai

Részletesebben

Nettó költség (Ft) 1/i

Nettó költség (Ft) 1/i 2009 2009 2009 2009 2009 2009 2009 6 7 8 9 10 11 12 62 000 000 62 000 000 62 000 000 62 000 000 21 250 000 21 250 000 21 250 000 21 250 000 13 750 000 13 750 000 13 750 000 13 750 000 4 285 714 4 285 714

Részletesebben

A Magyarországi Református Egyház KÖLTSÉGVETÉS TÁBLÁZATAI

A Magyarországi Református Egyház KÖLTSÉGVETÉS TÁBLÁZATAI A Magyarországi Református Egyház KÖLTSÉGVETÉS TÁBLÁZATAI a. évre B.) TÁBLÁZATOK 1.1. Saját bevételek 1.1.1. közalapi járulékok 1.1.2. működési bevételek 1.1.3. négy ezrelék 1.1.4. járadék 1.1.5. visszaigazolt

Részletesebben

Nemzeti Tehetség Program

Nemzeti Tehetség Program Nemzeti Tehetség Program 2016. évi pályázatai Székely Rita Kisalföldi Tehetségsegítő Tanács A pályázatok bemutatása 2016. március 31-én 41 db pályázat került meghirdetésre. A nyílt pályázatok benyújtási

Részletesebben

D jelű pályázat nyertesei

D jelű pályázat nyertesei 1. 37/1358/2012 Pesti Barnabás Élelmiszeripari és 2. 37/1359/2012 Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, EGYMI, Diákotthona és Gyermekotthona 200 000 Ft 3. 37/1361/2012 Kozma Lajos

Részletesebben

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok (Oktatási és Szakképzési Kollégium második pályázati forduló)

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok (Oktatási és Szakképzési Kollégium második pályázati forduló) Ukrajnai zervezetek által benyújtott pályázatok (Oktatái é Szakképzéi Kollégium máodik pályáz forduló) 4.1. Magyar nyelven i oktató ukrajnai felőfokú oktatái intézmények működéének é infratrukturáli fejleztéének

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a 2012. évi őszi érettségi vizsgákról

BESZÁMOLÓ a 2012. évi őszi érettségi vizsgákról KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL OKTATÁSI F OSZTÁLY BESZÁMOLÓ a 2012. évi őszi érettségi vizsgákról A 2012. évi őszi vizsgaidőszakban a 100/1997. (VI. 13.) kormányrendelet 11. (4) bekezdésben foglaltak

Részletesebben

Március 15-i ünnepi programok

Március 15-i ünnepi programok Március 15-i ünnepi programok 2012. 3. 14. Az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Erdély számos magyarlakta településén emlékezik ünnepségsorozattal az 1848-as szabadságharc

Részletesebben

IKTATÓSZÁM: 08-8/585-11/2012. TÁRGY: INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE - TÁMOP /2 PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA MELLÉKLET:

IKTATÓSZÁM: 08-8/585-11/2012. TÁRGY: INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE - TÁMOP /2 PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA MELLÉKLET: IKTATÓSZÁM: 08-8/585-11/2012. TÁRGY: INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE - TÁMOP-3.1.4.- 12/2 PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA MELLÉKLET: E LŐTERJESZTÉS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSE OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

Magyar Tannyelvű Magánszakközépiskola. CSEMADOK Komáromi Területi Választmány

Magyar Tannyelvű Magánszakközépiskola. CSEMADOK Komáromi Területi Választmány A pályázó, utazó iskola neve 1 Csongrádi, Szakképző és SÁGHY MIHÁLY TAGINTÉZMÉNYE 2 Fényi Gyula Jezsuita és Település Fogadó iskola Település Csongrád Miskolc Építészeti Tompa Mihály Református 3 Pannonhalmi

Részletesebben

CSEPREG VÁROS ÖNKORMÁNYZAT VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA június 16-án megtartott rendkívüli ülésének JEGYZŐKÖNYVE

CSEPREG VÁROS ÖNKORMÁNYZAT VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA június 16-án megtartott rendkívüli ülésének JEGYZŐKÖNYVE CSEPREG VÁROS ÖNKORMÁNYZAT VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 2015. június 16-án megtartott rendkívüli ülésének JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 99/2015. (06.16.) számú határozat Jegyzőkönyv hitelesítő elfogadása

Részletesebben

FIT-jelentés :: Intézményi jelentés. Összefoglalás

FIT-jelentés :: Intézményi jelentés. Összefoglalás FIT-jelentés :: 2015 Képesség- és Tehetségfejlesztő Magán Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 8100 Várpalota, Dankó út 16/VII. Az intézmény létszámadatai

Részletesebben

1.1 az előterjesztést megtárgyalta és elfogadja.

1.1 az előterjesztést megtárgyalta és elfogadja. NYíREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 74/0. (X..) számú határozata a 0/0. tanévelőkészítéséről, a feladatellátás racionálisabb megszervezéséről Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának fenntartásában

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye. Szám: 02/16-5/2010. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Előterjesztés a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el:

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el: Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. május 28. 16.00 órától 17.00 óráig a Képviselőtestület ülésén

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Budapesti XIV. Tankerülete 1145 Budapest XIV. kerüle, Pétervárad utca 2. Fenntartói azonosító:

FIT-jelentés :: KLIK Budapesti XIV. Tankerülete 1145 Budapest XIV. kerüle, Pétervárad utca 2. Fenntartói azonosító: FIT-jelentés :: 2014 KLIK Budapesti XIV. Tankerülete 1145 Budapest XIV. kerüle, Pétervárad utca 2. Fenntartói azonosító: 39011654-199000 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Budapest XIV. Kerületi

Részletesebben

2.e. fond Konventi Missziói és Diakóniai Bizottság iratai

2.e. fond Konventi Missziói és Diakóniai Bizottság iratai 2.e. fond Konventi Missziói és Diakóniai Bizottság iratai 1885 1950 (1953) 15 ifm 1. doboz A Református Egyház Konventi Missziói Bizottsága: missziói ügyek, 2. doboz a. Missziói b. Missziói nyomtatványok

Részletesebben

Reformáció Emlékbizottság az előkészület. Dr. Birkás Antal E-mail: antal.birkas@emmi.gov.hu www.reformacio2017.hu

Reformáció Emlékbizottság az előkészület. Dr. Birkás Antal E-mail: antal.birkas@emmi.gov.hu www.reformacio2017.hu Reformáció Emlékbizottság az előkészület Dr. Birkás Antal E-mail: antal.birkas@emmi.gov.hu www.reformacio2017.hu Megemlékezés vagy ünneplés? Az Emlékbizottság létrejötte; tagjai; működése, szervezeti felépítése.

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 299/2004. (X. 27. ) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 299/2004. (X. 27. ) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 299/2004. (X. 27. ) számú h a t á r o z a t a egyes nevelési oktatási intézmények magasabb vezetőinek megbízására pályázat kiírásáról A Közgyűlés A többször

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2014. Intézményi jelentés. Összefoglalás

FIT-jelentés :: 2014. Intézményi jelentés. Összefoglalás FIT-jelentés :: 2014 Gyermekház Általános Iskola, Gimnázium, Kereskedelmi, Vendéglátó, Idegenforgalmi, Informatikai Sport és Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Részletesebben

TÁMOP 3.3.2-08/2-2008-0045

TÁMOP 3.3.2-08/2-2008-0045 Kedvezményezett: Szarvas Város Önkormányzata TÁMOP 3.3.2-08/2-2008-0045 Esélyegyenlőségi programok megvalósítása a szarvasi közoktatásban ****** Minden gyermeknek joga van a legjobb tanárhoz, a legeredményesebb

Részletesebben

Intézményi jelentés. 6. évfolyam

Intézményi jelentés. 6. évfolyam FIT-jelentés :: 2011 Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvi Általános Iskola, Gimnázium és Gazdasági Szakközépiskola és Kollégium 8000 Székesfehérvár, Koppány u. 2/a Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata

Részletesebben

\'Agy\' Tanoda Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

\'Agy\' Tanoda Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 27 \'Agy\' Tanoda Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Az Önök telephelyére vonatkozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 8. évfolyam szövegértés Előállítás ideje: 28..23. 1:38:34 1 Az Önök telephelyének

Részletesebben

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola felvételi tájékoztató 2016/2017 BEMUTATKOZÁS Iskolánkban 60 év óta folyik kereskedelmi és vendéglátóipari szakemberek képzése.

Részletesebben

SULIMIX 2008. december 10 11. Millenáris. Intézmények elhelyezése a kiállításon

SULIMIX 2008. december 10 11. Millenáris. Intézmények elhelyezése a kiállításon SULIMIX 2008. december 10 11. Millenáris Intézmények elhelyezése a kiállításon 78 4 10 55 45 34 71 29 59 52 25 80 22 70 46 23 30 37 50 77 47 2 16, 17, 18 61 Alternatív Közgazdasági Gimnázium Arany János

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, 2015. június 05-07.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, 2015. június 05-07. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT Debrecen, 2015. június 05-07. 1 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Testnevelő,

Részletesebben

1 72621645344 1 fő egyetem történelem szak, erkölcstan 60 óra. 3 76720054847 főiskola testnevelés szak, úszóedző, tanító, közoktatásvezető

1 72621645344 1 fő egyetem történelem szak, erkölcstan 60 óra. 3 76720054847 főiskola testnevelés szak, úszóedző, tanító, közoktatásvezető Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 2014/2015 - ös tanév Különös közzétételi lista Dolgozói lista: 1 72621645344 1 fő egyetem történelem szak, erkölcstan 60 óra 2 76432897243 főiskola, tanító,

Részletesebben

Előterjesztés. Ingatlanhasználati szerződés az általános iskolák és az önkormányzat között

Előterjesztés. Ingatlanhasználati szerződés az általános iskolák és az önkormányzat között Előterjesztés Ingatlanhasználati szerződés az általános iskolák és az önkormányzat között Biatorbágyon a 2012/13-as tanévtől a Biatorbágy, Karinthy F. u. 4. szám alatti ingatlanban a Ritsmann Pál Német

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Személyes adatok: Név: Demjén Izabella Születési hely és idő: Ukrajna, Rát, 1989. május 5. Elérhetőség: demiza@gmail.

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Személyes adatok: Név: Demjén Izabella Születési hely és idő: Ukrajna, Rát, 1989. május 5. Elérhetőség: demiza@gmail. SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Személyes adatok: Név: Demjén Izabella Születési hely és idő: Ukrajna, Rát, 1989. május 5. Elérhetőség: demiza@gmail.com Tanulmányok: Alapfokú képzés: 1995 2004 Ráti Általános Iskola

Részletesebben

30/2012 (IX. 28.) EMMI rendelet Nem állami fenntartású intézményeknek nyújtott esélyegyenlőségi támogatás /12-es nevelési év 1

30/2012 (IX. 28.) EMMI rendelet Nem állami fenntartású intézményeknek nyújtott esélyegyenlőségi támogatás /12-es nevelési év 1 30/2012 (IX. 28.) EMMI rendelet Nem álli fenntartású intézményeknek nyújtott támogatás - 2011/12-es nevelési év 1 "Jó az Úr" Bodrogi Baptista Bölcsesség Kezdete Óvoda, Általános és 1. Gyülekezet NÁ OM-040423

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda Szám: 46483/2010. J a v a s l a t a 2011/2012. tanévben indítható középiskolai és szakiskolai osztályok meghatározására

Részletesebben

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2012. augusztus 21. kedd 9 00 Alakuló értekezlet 2012. augusztus 22-24. szerda-péntek Gólyatábor ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE 2012. augusztus 24. péntek 9 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÁS A LEJÁRT HATÁRIDEJŰ HATÁROZATOKRÓL, ÉS EGYÉB ÖNKORMÁNYZATI DÖNTÉSEKRŐL

TÁJÉKOZTATÁS A LEJÁRT HATÁRIDEJŰ HATÁROZATOKRÓL, ÉS EGYÉB ÖNKORMÁNYZATI DÖNTÉSEKRŐL Hajdúsámson Város Polgármesterétől TÁJÉKOZTATÁS A LEJÁRT HATÁRIDEJŰ HATÁROZATOKRÓL, ÉS EGYÉB ÖNKORMÁNYZATI DÖNTÉSEKRŐL Tisztelt Képviselő-testület! Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete és

Részletesebben