Danielle Steel A csók

Átírás

1 Danielle Steel A csók A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Danielle Steel: The Kiss Published by Delacorte Press Random House, Inc., Newyork Copyright 2001 by Danielle Steel Jacket Design by Jorge Martinez and Adrew M. Newman Jacket Art by Erich Lessing /Art Resource Author's photo Brigitte Lacombe A fedél magyar változata Szakálos Mihály munkája Hungarian edition by Maecenas Könyvkiadó, 2002 Hungarian translation by Sóvágó Katalin, 2002 "A bátorság nem abban áll, hogy nem félünk, vagy nem csüggedünk, hanem abban, hogy van erőnk legyőzni a félelmet és a csüggedést. " Csodálatos gyermekeimnek, akik az én szívem, Lelkem, bátorságom: Beatrixnak, Trevornak, Toddnak, Nicknek, Samnek, Victoriának, anessának, Maxacnek és Zarának. Szívem minden szeretetével Anyu d.s. 1

2 Egyetlen pillanat időbe metszett, mint éjszaka csillaga, fényesen ragyog. Ebben a percben, sűrített évmillió. Amikor megáll a világ, és az élet. Végtelen álmokká robban, és örökre megváltozik minden, egy szemvillanás alatt. Isabelle Forrester a szobája ablakából nézte a Grenelle utcai ház kertjét Párizs hetedik kerületében. Húsz éve laktak Gordonnal ebben a házban, itt született két gyerekük. A tizennyolcadik században épült, az utcáról magas, méltóságteljes bronzkapun lehetett bejutni az udvarba. Az épület U alakban vette körül az udvart. Meghitt, régi, csodaszép ház volt, magas menynyezetű szobáival, fényűző faburkolataival, elragadó stukkóival, konyakszín parkettás padlóival. Isabelle, aki gondosan, ízléssel, erős kézzel és gyengéd szívvel vezette a házát, makulátlan tisztaságot és rendet teremtett maga körül. A kifogástalanul ápolt kertben maga ültette a fehér rózsákat, amelyeket gyakran dicsértek Párizs legszebb rózsáiként. A lakást antik bútorokkal rendezte be, amelyeket ő és férje gyűjtöttek Párizsban és külföldi utazásaikon. Sok műtárgy Isabelle szüleitől szállt rájuk. 2

3 Ragyogott a tökéletesen viaszolt fa, a fényesre tisztított ezüst; a hálószoba csipkefüggönyén átszűrődő júniusi napfény sziporkákat gyújtott a gyertyatartó falikarok metszett kristályán. Isabelle halk sóhajjal fordult el a rózsakerttől. Előre szorongott, mert délután el kellett hagynia Párizst. Már jóformán sehova se járt, olyan kevés volt az alkalom. Most pedig, mikor végre alkalma lenne elmenni, furdalja a lelkiismeret Teddy miatt. Lánya, Sophie tegnap utazott el Portugáliába a barátaival. Tizennyolc éves volt, ősszel egyetemre kerül. Isabelle-t a fia, a tizennégy éves Theodore kötötte a házhoz. A gyerek, aki a kelleténél három hónappal hamarabb jött a világra, súlyos sérüléseket szenvedett szülés közben, aminek következtében a tüdeje fejletlen maradt, ez viszont a szívét károsította. Otthon tanult, sohasem járt iskolába. Tizennégy éves korára, többet volt ágyban, mint talpon, és ha már járni sem tudott a gyengeségtől, tolószékkel közlekedett a házban. Jó időben Isabelle kitolta a kertbe, ahol Teddi járkált egy kicsit, vagy csak üldögélt, attól függően, hogyan érezte magát. Tőrhetetlen szelleme volt, és szeme felragyogott, ha meglátta az anyját, akinek mindig volt mondanivalója a számára, mindig megtudta nevettetni. Szavakba nem foglalható kapcsolatuk dacolt az idővel, a korral, a rémületekkel, amelyeket közösen kellett elviselniük. Isabelle néha úgy érezte, hogy ők egy lélek két testben. Életet és erőt pa- 3

4 rancsolt a fiába, órákig beszélgetett vele, felolvasott neki, a karjaiban tartotta, ha Teddy már beszélni sem bírt a gyöngeségtől, és megnevettette, ha csak tehette. A gyerek úgy látta az életet, ahogyan az anyja. Isabelle-nek, ha Teddyre nézett, mindig egy töröttszárnyú, sebzett kismadárra kellett gondolnia. Ő és Gordon megpendítették az orvosoknak a tüdőátültetés gondolatát, amelyet az Egyesült Államokban hajtanának végre, ám az orvosok úgy döntöttek, hogy Teddy, amilyen gyönge, nem bírná ki a műtétet, talán még az utazást sem. Így tehát nem kockáztathattak. Theodore világa az anyjára, a nővérére és a Grenelle utcai elegáns lakásra korlátozódott. Az apját mindig feszélyezte a fiú betegsége. Teddy mellett születése óta ápolónők voltak, de elsősorban Isabelle gondoskodott róla, aki régóta elszakadt barátaitól, lemondott saját céljairól, az önálló életnek még a látszatáról is. Évek óta kizárólag este tette ki a lábát a házból, Gordon társaságában, de még ez is ritkán fordult elő. Azt tekintette egyetlen hivatásának, hogy életben tartsa és boldoggá tegye a gyerekét. Ettől természetesen kevesebb idő és figyelem jutott Sophienak, de úgy tűnt, a lány megérti ezt. Anyja mindig szerető gyöngédséggel bánt vele, csak hát Teddynek jutott az elsőbbség, mert neki az élete múlott rajta. Az utóbbi négy hónapban, kora tavasz óta javult az állapota, ami lehetővé tette, hogy az anyja most az egyszer elmenjen erre a nagyon várt londoni útra. Az el- 4

5 ső látásra képtelen őrület Bill Robinson fejéből pat tant ki. Isabelle és Bill négy éve ismerkedtek meg az amerikaí nagykövet fogadásán, aki Gordon évfolyamtársa volt Princetonban. Bili politikával foglalkozott, az egyik legbefolyásosabb és valószínűleg a leggazdagabb ember volt Washingtonban. Gordon azt mesélte a feleségének, hogy a mostani elnök Bill Robinsonnak köszönheti a megválasztását. Bili, aki szinte fölmérhetetlenül hatalmas vagyont örökölt, már fiatal fővel belevetette magát a politikába, de ezt úgy csinálta, hogy szívesebben húzódott meg a színfalak mögött. Isabelle-re az tette a legmélyebb hatást, hogy milyen csendes egyéniség ez a királycsináló. Szinte el sem akaródzott hinnie a férjének, hogy ez az ember, akit finom kelleméért azonnal megkedvelt, valójában dúsgazdag és hatalmas. Bili Robinsonnak meglepően fiatalos külseje és természetes humora volt. Egymás mellett ültek a vacsoránál, és Isabelle roppantul élvezte a férfi társaságát. Meglepődőlt és örült, amikor a következő héten Robinson írt neki, majd elküldte azt a boltokban már nem kapható művészeti könyvet, amelyről beszélgettek, mert Isabelle említette, hogy egy örökkévalóság óta vadászik rá. Az asszony elámult, hogy Robinson az ezernyi fontosabb és sürgősebb dolga közepette is megjegyezte a könyvet, és vette a fáradságot, hogy felkutassa és elküldje az asztaltársának. Bilinek a művészetek és a könyvritkaságok 5

6 voltak a szenvedélye. Fáradhatatlanul beszélgettek egy akkoriban előkerült festménysorozatról, amelyet a nácik raboltak el a háború alatt, és mostanában bukkantak rájuk egy hollandiai pincében. Innen átterelődött a beszélgetés a műkincshamisításra, a műkincsrablásra, majd egy idő után a restaurálásokra, mert Isabelle restaurálással foglalkozott, amikor megismerte Gordont. A Louvrban tanulta a mesterséget, és bár Sophie születése után lemondott a munkáról, rátermettnek és ügyesnek tartották. Kölcsönös elragadtatással hallgatták egymás történeteit, és a következő hónapokban különös, de meghitt barátság bontakozott ki közöttük, levelekben és telefonon. Isabelle néhány ritka művészeti könyvet küldött a férfinak; amikor Bill legközelebb Párizsba jött, telefonált az asszonynak, és meghívta ebédre. Ő először habozott, de aztán nem tudott ellenállni. Ez egyike volt a ritka alkalmaknak, amikor ebédidőben magára hagyta a fiát. Barátságuk majdnem négy éve kezdődött, amikor Teddy még csak tízéves volt. Idővel ez a barátság szárba szökkent és szirmot bontott. Bili rendszeresen telefonált, szokatlan időpontokban, amikor késő éjszakáig dolgozott. Isabelle-nek akkor volt kora reggel. Megemlítette Robinsonnak, hogy minden nap ötkor kel, mert reggel ő akarja ellátni Teddyt. Bili csak hat hónap után tette föl a kérdést, hogy Gordonnak nincs-e kifogása az ő hívásai ellen. 6

7 Isabelle nem szólt a férjének ezekről a beszélgetéseikről. Bili barátsága volt az ő titkos kincse, amelyet féltékenyen őrzött. - Miért lenne kifogása? - csodálkozott. Nem örült volna, ha Bill telefonjai elmaradnak. Annyira szeretett a férfival beszélgetni. Nagyon sok közös érdeklődési területük volt. Valami furcsa módon Robinson lett az egyetlen igazi kapocs, amely a külvilághoz kötötte. Barátai évekkel ezelőtt elmaradtak, mert Isabelle sohasem ért rá, hiszen éjjel-nappal Teddyt ápolta. Félt, hogy Gordon ellenezné ezeket a beszélgetéseket. Beszámolt neki az első művészeti albumok érkezéséről; Gordon mintha meghökkent volna, de nem szólt. Nem érdekelte különösebben, hogy Bill Robinson könyveket küldözget a feleségének, a telefonbeszélgetések tényét pedig magának tartotta meg Isabelle. Ezeket nehezebb lett volna megmagyarázni, pedig igazán olyan ártatlanok voltak. Sohasem beszéltek személyes dolgokról, sohasem került szóba a magánéletük, kezdetben még a házastársaikat is alig említették. Bili Robinson mindössze egy barátságos hang volt a hajnali sötét órákban. Mivel pedig éjszaka és a hálószobában sohasem csörgött a készülék, Gordon sohasem hallhatta. Isabelle-nek volt egy olyan gyanúja, hogy Gordon helytelenítené ezt a telefonbarátságot. Azért is nem szólt róla. Nem akarta elveszíteni Bill hívásainak és barátságának ajándékát. Bili először pár hetente telefonált, majd fokozato- 7

8 san megsűrűsödtek a hívások. Megismerkedésük után egy évvel ismét sor került egy közös ebédre, egyszer pedig, amikor Gordon nem tartózkodott Párizsban, Bill vacsorázni vitte az asszonyt. A ház közelében, egy csendes bisztróban vacsoráztak, és a hazatérő Isabelle hüledezve állapította meg, hogy elmúlt éjfél. Úgy érezte magát, mint a fonnyadt virág, ha kedvére dagonyázhat az esőben és a napsütésben. Lelke felüdült a beszélgetésekben, Bill hívásai és ritka látogatásai erőt adtak neki. A gyerekeket nem számítva, Isabelle-nek senkije sem volt, akivel beszéljen. Gordon évek óta vezette Párizsban a legnagyobb amerikai befektetési bankot. Ötvennyolc éves volt, tizenhét évvel idősebb a feleségénél. Az évek során eltávolodtak egymástól. Az asszony tudta ezt, és úgy gondolta, Teddy az oka. Gordon elviselhetetlennek tartotta az örökös betegséget, amely Damoklész-kardként függött a fia feje fölött. Sohasem engedte közel magához a gyereket. Olyan mérhetetlenül viszolygott Teddy betegségétől, hogy az már a fóbiával volt határos. Fájdalmasan tudatában volt ennek a fiú is, és fiatalabb korában azt hitte, hogy az apja gyűlöli. Ám az idő változtatott a látásmódján. Már tízéves fejjel megértette, hogy az apja fél, csaknem retteg az ő betegségétől, és ettől egyedül úgy menekülhet, ha nem vesz tudomást a gyermeke létezéséről, úgy tesz, mintha nem lenne fia. Teddy sohasem haragudott ezért Gordonra, és amikor őszintén megbeszélte Isabelle-lel, 8

9 olyan lemondóan szomorú volt az arca, mintha egy országról lenne szó, amelyet szeretne meglátogatni, de tudja, hogy úgysem teheti. Apa és fia szinte tökéletesen idegenek voltak egymásnak. Gordon kizárta a világából Teddyt, évek óta a munkájának szentelte minden energiáját, lehetőleg távol tartotta magát a háztól, főleg a feleségétől. Sophie volt az egyetlen családtagja, akihez mintha vonzódott volna. A lány sokkal inkább az apjától örökölte a természetét, mint az anyjától. Számos dologban egyezett a véleményük, hűvösen viselkedtek, hűvösen nézték a világot. Gordonnál ez annak az eredménye volt, hogy évek óta elfalazta magától az élet érzelmesebb sikjait, amelyeket minden körülmények között visszataszító gyengeségnek tartott. Sophie, úgy látszik, örökölte azt a jellemvonást, amelyet az apja tudatosan alakított ki magában. Már babaként se volt olyan ragaszkodó, mint az öccse. Sohasem kért segítséget senkitől, főleg Isabelle-től nem, szívesebben csinált mindent önállóan. Gordon hidegsége önállósággá és zárkózott büszkeséggé alakult a lányában. Isabelle néha azt gondolta, hogy Sophie azért viselkedik így, mert az öccse anynyira magának követeli az anyjuk idejét. Nem akarja azt érezni, hogy megrövidítették, ezért meggyőzte magát, hogy el van önállóan is a maga kis világában, nincs szüksége semmire. Úgyszólván semmit sem osztott meg az anyjával, és lehetőleg kerülte, hogy az érzelmeiről kelljen beszélnie. Isabelle tudta, hogy 9

10 Sophie csak a barátai előtt nyílik meg. Abban reménykedett, hogy ha Sophie felnő, találnak valami közös alapot a barátságra, ám eddig nem volt valami könynyű kijönnie egyetlen lányával. Gordon sokkal ridegebben bánt a feleségével. Sophie látszólagos elzárkózását lehetett úgy értelmezni, hogy a saját lábára akar állni, különbözni akar örökké másokra szoruló öccsétől. Mintha azt akartavolna bizonyítani, hogy nincs is szüksége az erőre és az energiára, amelyet az anyja úgysem adhat meg neki Teddy folytonos betegsége miatt. Gordon hidegsége sokkal mélyebben gyökerezett. Néha úgy rémlett, legalábbis Isabelle úgy érezte, hogy a férje haragszik rá, és az asszonyt hibáztatja a sors kegyetlen fintoráért, a gyógyíthatatlan fiúgyermekért. Gordon szenvtelen közönnyel, általában biztos távolságból figyelte az életet, mintha csak nézné a mecscset, de nem óhajtana játszani. Nem úgy Teddy és Isabelle, akikben forró szenvedély lobogott, és ezt nem is titkolták. Ez a közös láng tartotta még mindig életben a gyereket. Gordonnak nem tetszett, hogy a felesége mennyire csügg Teddyn. Érzelmileg már Teddy születése után eltávolodott az asszonytól. Évekkel előbb kiköltözött a közös hálószobából, semhogy Isabelle megismerkedett volna Bill Robinsonnal. Azzal magyarázta, hogy a felesége túl későn fekszik, túl korán kel, és ez őt zavarja. Ám Isabelle tudta, hogy többről van szó, de nem mert vitatkozni a férjével, ne- 10

11 hogy még jobban elromoljon a házasságuk. Régóta tisztában volt vele, hogy Gordon érzelmei először csak meglangyosodtak, aztán eltűntek. Már nem is emlékezett, hogy mikor érintették meg egymást, mikor váltottak csókot, mikor szeretkeztek utoljára. Most már el is fogadta. Rég megtanult a férje szeretete nélkül élni. Sokszor gyanította, hogy Gordon nem csak összekapcsolja őt a gyerekük betegségével, de őt is hibáztatja érte, hiába közölték velük az orvosok, hogy nem az anya hibáztatható a koraszülésért és a gyerek súlyos betegségéért. Mivel pedig a házasok sohasem beszélték meg ezt a kérdést, Isabelle nem tisztázhatta magát a néma vádak alól, de mindig érezhette őket. Olyan volt, mintha Gordonnak mindig a betegszoba jutna eszébe, ha meglátja a feleségét, és ahogy a fiát eltaszította magától a születése óta, mert borzadt a betegségétől és a fogyatékosságától, ugyanúgy taszította el egy idő után Isabelle-t is. Nem bírta elviselni azt, amit gyengeségnek tartott, mert tulajdonképpen ő is gyerek volt. Isabelle ma már nem kísérletezett azzal, hogy megmássza a közöttük emelkedő falat. Teddy születése után hasztalanul próbált közeledni a férjéhez, mert Gordon mereven elhárította a kísérleteit, végül az asszony elfogadta életformaként a sivár szakadékot. Gordon száraz, hűvös ember volt világéletében. Kíméletlen üzletembernek tartották, mindig hiányzott belőle a melegség, ennek ellenére szerető férj volt a 11

12 házasság kezdetén. Isabelle-re valóságos kihívásként hatott a férfi zárkózottsága. Éppen ezért győzelemnek érzett minden mosolyt, minden gyengéd gesztust, és annál nagyobbra értékelte őket, mivel Gordon senki más iránt nem mutatott melegséget. Akkor még nagyon fiatal volt, és izgatta a fantáziáját a férfi. Olyan erősnek, hatalmasnak, lenyűgözőnek tűnt! Feltétlen úr volt a saját világában. Isabelle-nek pedig sok olyan tulajdonsága volt, ami nagyon tetszett Gordonnak, mert ezek szavatolták, hogy a lányból tökéletes feleség lesz. Először is ott volt a származása, az arisztokrata család, a jól csengő név, a befolyásos összeköttetések, ami remeküljött a bankban. A család vagyona ugyan rég semmivé lett, ám a társaságban és a politikában semmit sem veszítettek a jelentőségükből. Ilyen feleség megemeli a férje rangját, és ez egyáltalán nem volt elhanyagolható tényező Gordon szemében. Isabelle eszményi kellék volt a státus és a karrier előmozdításához. És az előkelőségen kívül volt benne még valami gyermeki ártatlanság is, ami rövid időre leverte Gordon szívéről a lakatot. Isabelle kedvessége még azt is meghódította, aki társadalmi és társasági megfontolásokból közeledett hozzá. Érzékeny volt, gyengéd, nyíltszívű. Gordon uralkodói fölénye, figyelmessége, remek modora valóságos rajongást ébresztett a lányban az udvarlás ideje alatt. A férfi intelligenciája elbűvölte, ereje, sikerei lenyűgözték, Gordont pedig elég tapasztalttá tette a 12

13 tizenhét év korkülönbség, hogy mindig a megfelelő dolgokat mondja. Még Isabelle családja is el volt ragadtatva, amikor Gordon kérőkéntjelentkezett. Úgy vélték, itt a tökéletes férj, aki a fúvó széltől is óvni fogja a feleségét, ők legalábbis ezt hitték. Gordon komisz pénzember hírében állt, de Isabelle iránt hallatlan gyöngédséget mutatott - mint utólag kiderült, csak mutatta. Amikor Isabelle megismerte Bill Robinsont, már nagyon magányos asszony volt. Remeteéletet élt egy olyan férj mellett, aki alig szólt hozzá, és szakadatlanul őrködött egy gyógyíthatatlan gyermek fölött. Néha napszám nem beszélt más felnőttel, mint Robinsonnal, leszámítva Teddy orvosát vagy ápolónőjét. Bili olt az egyetlen, akit komolyan látszott érdekelni, mi van Isabelle-lel. Gordon szinte még azt se kérdezte meg, hogy érzi magát. Ha nagyon muszáj volt, közölte, hogy este házon kívül vacsorázik, vagy másnap reggel elutazik. Már nem avatta be a feleségét, mivel telnek a napjai. Rövid párbeszédeik csak elmélyítették Isabelle-ben azt az érzést, hogy ki van zárva a férje életéből. Azok az órák, amelyeket átdiskurált Bill Robinsonnal, egy gazdagabb, színesebb világra nyitottak ablakot. Friss levegőt jelentettek és mentőkötelet, amelybe kapaszkodni lehetett sötét éjszakákon. Ezekkel a beszélgetésekkel lett Bill a legjobb barátja, és most már Gordon volt az életében az idegen. Egyszer megpróbálta elmagyarázni Billnek az egyik 13

14 ilyen korai telefonbeszélgetés közben, barátságuk második évében. Teddy hetek óta beteg volt, Isabelle kimerült, agyongyötörtnek, összetörtnek érezte magát, és kétségbe ejtette a férje szívtelensége. Előző este közölte vele, hogy csak az időt fecséreli a fiú ápolásával, mindenki tudja, hogy Teddy úgyis hamarosan meg fog halni,jobb, ha Isabelle is belenyugszik. Azt is mondta, hogy a fiú halála megváltás lesz mindnyájuknak. Isabelle könnyes szemmel és könnyes hangon mondta el mindezt Billnek, aki elszörnyedt, hogy Gordon ilyen érzéketlenűl bánik a gyerekével, és ilyen kegyetlen Isabelle-hez. - Szerintem borzasztóan neheztel rám mindezekért az évekért, amelyekben Teddyt ápoltam. Nem tölthettem vele annyi időt, mint kellett volna. - Fogadott vendégeket Gordon kedvéért, de nem olyan gyakran, mint ahogy érzése szerint a férje elvárta tőle, Gordon réges-rég az értésére adta, hogy nem vált be feleségnek. Bilit bőszítette, hogy Isabelle milyen készségesen elfogad igazságnak mindent, amit a férje mond. - Ilyen körülmények között érthető, hogy Teddy az első számú gondod - mondta szelíden. Már hónapok óta végzett diszkrét kutatásokat olyan orvos után, aki talán meggyógyíthatja Teddyt valamilyen csodamódszerrel, de nem sok biztatót hallott. Isabelle szerint a gyerek valamilyen degeneratív betegségben szenved, ami megtámadta a szívét, a tüdeje nem fejlődött ki 14

15 teljesen, és fokozatosan leépül az egész szervezete. Az volt az általános vélemény, hogy kész csoda lesz, ha megéri a huszadik évét. Bilinek megfájdult a szíve a gondolatra, hogy mit kell elviselnie Isabelle-nek, és mi vár még rá. Barátságuk elmélyült a következő évek során. Gyakran beszéltek telefonon, Isabelle hosszú, bölcselkedő leveleket írt a férfinak, főleg azokon az éjszakákon, amelyeket Teddy ágya mellett virrasztott át. Régóta Teddy volt az élete középpontja, ami nem csak Gordontól idegenítette el, de néha Sophie-val se találta a hangot, aki többször a szemére is vetette. Azzal vádolta az anyját, hogy kizárólag az öccsével törődik. Ezt nem önthette ki magából másképp, mint az éjszakai hosszú beszélgetésekben. Közös pillanataik kiemelték őket a hétköznapokból; a politikai aréna tülekedése nyomtalanul eltűnt, ha Bill beszélhetett az asszonnyal. Isabelle pedig errepült egy olyan időbe és helyre, ahol Teddy nem volt beteg, Gordon nem fordult el tőle, Sophie pedig sohasem mérgelődött. Mintha azt kapta volna vissza, ami egykor oly drága volt neki. Más színben látta a világot, amikor felszabadultan nevetgéltek és diskuráltak. Bili hébe-hóba mesélt az életéről, ismerőseiről, kedves barátairól, és nagyon ritkán, nagyon kelletlenül emlegette a feleségét és a két lányát is, akik már elkerültek hazulról egyetemre. Huszonkét éves korában nősült, és a házasság harminc év alatt csigahéjjá 15

16 üresedett. Cindy, a felesége, megutálta a politika világát, az embereket, akikkel érintkezniük kellett, a férje tevékenységét, a társasági kötelezettségeket, és utálta, hogy Bill annyit utazik. Mérhetetlenül megvetette a politikusokat, és Billt is, amiért az egész életét rájuk áldozta. Cynthiát, amióta a lányok kiröppentek, már csak a connecticuti barátok, a partik és a teniszezés érdekelte. Hogy Bill ott van-e vagy sem, az édeskeveset számított neki. Érzelmileg évek óta elfordult tőle, a maga életét élte, amelyben szüntelenül ott lappangott valami neheztelés a férje iránt. Harminc évig tűrte, hogy Bill jöjjön-menjen, lenyelte, hogy a politikai események mindennél előrébb valók. Bili sose jött haza születésnapokra, vakációkra, érettségi bankettekre mert vagy elnökjelölő pártgyűlésre, vagy választást kellett felkészíteni valakit. Az utóbbi négy évben állandó vendég volt a Fehér Házban. De Cindynek már ez sem imponált, és boldog volt, ha közölhette a férjével, hogy halálosan unja az egészet. Az utált tevékenységgel együtt Billt is kisöpörte az életéből. Ha volt is köztük valami, az rég elmúlt. Cindy tavaly felvarratta az arcát, és Bill tudta, hogy felesége évek óta csalja. Ez volt a bosszúja Bill egyetlen hűtlenségéért, azért a tíz évvel ezelőtti félrelépésért egy kongresszus képviselő feleségével, aminek sohasem lett folytatása. De Cindynek nem volt szokása a megbocsátás. Isabelle-lel és Gordonnal ellentétben Bill és Cindi 16

17 még mindig egy szobában háltak, bár nyugodtan mellőzhették volna. Évek óta nem szeretkeztek. Cindy valósággal büszke volt rá, hogy már nem érdekli a férje teste. Ő maga remek formában volt, a bőre télen-nyáron barna, a haja még szőkébb lett a korral, általában majdnem olyan mutatós volt, min mikor harminc éve összeházasodtak, de akkor még hiányzott belőle az a ridegség, amelyet a férfi inkább érzett, mint látott. Cindy ledönthetetlen falakat emelt kettejük közé, bár Bill most már nem is próbálkozott a faldöntéssel. Beletemetkezett a munkájába, és Isabelle-lel beszélt, ha szüksége volt valakire, akibe kapaszkodhasson, akivel nevetgélhessen, vagy akinél elkesereghesse a bánatát. Isabelle-nek vallotta be, ha elfáradt vagy elcsüggedt. Isabelle mindig kész volt meghallgatni. Olyan gyengédség volt benne, amelyet Bill sohasem tapasztalt a feleségében. Tetszett neki Cindy éles esze, külseje, energiája, vásott humorérzéke. Fiatalkorukban szórakozás volt Cindy mellett az élet, de most talán az se tűnne föl neki, ha a férjét elnyelné a föld. Anyjukhoz hasonlóan a lányok is nagyon kedvesen viselkedtek, ha otthon voltak, egyébként a legteljesebb közönyt tanúsították az apjuk iránt. A családnak láthatólag, nem számított, hogy Bill otthon van-e, vagy távol. Úgy kezelték, mint egy nem várt látogatót, ha megérkezett valamelyik utazásáról, és ő sohasem érezte úgy, hogy ide tartozik. Otthontalan volt, gyökértelen, aki a szíve egy darabját el- 17

18 bújtatta egy házban, amely a párizsi Grenelle utcában állt. Sose mondták ki, hogy szeretik egymást, de Bill már évek óta rajongott az asszonyért, aki mélységesen csodálta őt. Érzelmeik hivatalosan sohasem lépték túl a barátság határát. Sohasem vallották be maguknak vagy egymásnak, hogy több ez csodálatnál, vagy a társalgás elveszített művészetének élvezeténél. Épp csak Bill aggódott, ha sokáig nemjött levél, vagy az asszony nem fogadhatta a hívásait, mert Teddy állapota súlyosabbra fordult, vagy elment Gordonnal valahová. Ilyenkor hiányzott a férfinak Isabelle, sokkal jobban hiányzott, mint amennyit szívesen vallott be magának. Megszokta, hogy számíthat és támaszkodhat Isabelle-re. Ő ugyanilyen fontos volt az asszonynak. Isabelle életében, a tizennégy éves fiát nem számítva, Bill volt az egyetlen, akivel beszélgethetett. Gordonnal sose tudott úgy csevegni, mint Bill Robinsonnal. Stílusában Gordon tulajdonképpen sokkal inkább volt angol, mint amerikai. Apja-anyja amerikai volt, de ő Angliában nevelkedett. Etonben tanult, onnan ment tovább az Egyesült Államokba, a princetoni egyetemre. Ám diplomázás után rögtön visszatért Angliába, majd átkerült a párizsi bankba, így származása ellenére többször hitték britnek, mint amerikainak. Hampshire-ben ismerte meg Isabelle-t, aki Párizsból érkezett látogatóba a nagyapja nyaralójába: A lány húszéves volt, Gordon majdnem negyven, és még 18

19 mindig agglegény. Noha sorozatban fogyasztotta az izgalmasnál izgalmasabb nőket, egyet sem talált, akit tartós kapcsolatra vagy házasságra tartott volna érdemesnek. Isabelle anyja angol volt, az apja francia. A lány születése óta Franciaországban élt, de minden nyáron meglátogatta Angliában a nagyszüleit. Kifogástalanul beszélt angolul, és elragadó volt: bájos, okos, kifinomult és gyengéd. Kedvessége, ragyogása, szinte éteri átszellemültsége az első perctől megigézte Gordont, aki életében először hitte magát szerelmesnek. Ráadásul Isabelle olyan társadalmi összeköttetések lehetőségét kínálta, amelyeknek nem lehetett ellenállni. A család, amelyből Gordon származott, igazán tiszteletre méltó volt, de korántsem olyan híres, mint Isabelle-é, akinek az anyja, egy befolyásos angol bankárcsalád leánya, távoli rokonságban állt a királynővel, az apja pedig neves francia államférfi volt. Végre tehát eljött a nő, akit Gordon magához méltónak tekintett: eszményi származás, és olyan félénk, szelíd, szerény modor, ami épp megfelelt a férfinak. Isabelle anyja akkor már nem élt, az apja, akinek nagyon imponált Gordon, szívvel-lélekkel helyeselte a házasságot. Úgy vélte, a lánya nem is kaphatna tökéletesebb férjet. Isabelle és Gordon eljegyezkedtek, és még abban az évben összeházasodtak. A házasságban Gordon parancsolt. Az első perctől fogva tisztázta, hogy minden kérdésben ő dönt. Isabelle ezt is várta tőle. Gordon jól mérte föl, hogy egy ilyen fiatal te- 19

20 remtés nem fog vitatkozni vele. Ő mondta meg a feleségének, kikkel fognak érintkezni, hol fognak lakni, még a Grenelle utcai házat is ő választotta, sőt, meg is vásárolta, anélkül, hogy megmutatta volna Isabellenek. Akkor már ő volt a bank igazgatója, de a házasság még ennél is nagyobb ugrástjelentett a társadalmi ranglétrán, ő pedig ezt gondtalan, biztonságos élettel hálálta meg a feleségének. Isabelle csak később vette észre, hogy ezzel béklyók isjárnak. Gordon kirostálta a nemszeretem barátokat, előírta, hogy Isabelle kivel találkozhat. Elvárta, hogy Isabelle reprezentáljon a bank érdekében, amibe a fiatalasszony nagyon gyorsan beletanult. Tehetséges, szorgalmas, módszeres volt, és készségesen követte a férje utasításait. Csupán később kezdte úgy érezni, hogy Gordon időnként nem bánik tisztességesen vele, amikor férje kitiltott a házukból olyan embereket, akiket Isabelle kedvelt. Egyértelműen közölte a feleségével, hogy ezek a személyek nem hozzá valók. Isabelle sokkal nyitottabb volt az új emberekre, lehetőségekre, a színes választékra, amelyet az élet kínál. Művészettörténetet hallgatott, és miután összeházasodtak, férje tíltakozása ellenére elhelyezkedett a Louvre-bon mint restaurátortanuló. Ez maradt a függetlenségéből. Szerette a munkáját és a munkatársait. Gordon ezt afféle bohém vircsaftnak tekintette, és amint a felesége állapotos lett Sophie val, ragaszkodott hozzá, hogy hagyja ott a munkáját. Isabelle élvez- 20

21 te az anyaságot, de rájött, hogy hiányzik a múzeum, a kihívások és a jutalmak, amelyek a munkávaljárnak. Ám Gordon hallani sem akart róla, hogy a felesége visszamenjen dolgozni. Isabelle nagyon hamar teherbe esett ismét, ám ezt a magzatot elvetélte. Sokáig tartott, amíg felépült, és ez után már nem volt olyan könnyű fogannia. Amikor végre megtörtént, nagyon sok problémávaljárt a terhessége, amelyből a végig ki nem hordott, beteges Teddy született. A házastársak ekkor kezdtek elhidegülni. Gordon rengeteget dolgozott a bankban, és bosszantotta, hogy a felesége a beteg gyermek miatt kevesebbet reprezentál, és nem szenteli az általa szükségesnek tartott figyelmet házi és társasági kötelességeinek. Teddy életének első éveiben Isabelle-nek úgyszólván semmi ideje sem volt Gordonra vagy Sophie-re, és időnként úgy érezte, hogy apa és lánya összefognak ellene, amit ő rendkívül inkorrektnek talált. Az ő élete a beteg kisfiú körül forgott, egyszerűen képtelen volt otthagyni Teddyt a fizetett ápolónők gondjára. Sajnos, akkorra az apja is követte a sírba évek óta halott anyját, így Isabelle-nek senkije se maradt, hogy átsegítse az első éveken, amelyekben el sem mozdult a beteg gyermek mellől. Gordon hallani sem akart Teddy problémáiról, a győzelmekről és a vereségekről a betegségekkel folytatott szakadatlan csatározásban. Hallani is gyűlölte az ilyesmit, és mintha a feleségét akarná büntetni, úgyszólván azonnal eltávolodott 21

22 tőle. Milyen könnyű volt Isabelle-nek azt hinni, hogy Gordon már nem szereti. Nem volt rá bizonyítéka, Gordon sohasem fenyegette azzal, hogy elhagyja, legalábbis fizikailag. Ám Isabelle nem szabadulhatott attól a kínos szorongástól, hogy a férje eldobta és a sorsára hagyta. Teddy után nem lett több gyerek. Gordon nem kért belőlük, Isabelle-nek nem volt ideje. Az egész életét a fiának adta. Gordon egyfolytában a szemére hányta, szavakkal és szavak nélkül, hogy leszerepelt mint feleség. Mintha Isabelle valami főbűnt követett volna el, és ennek a büntetése lenne Teddy betegsége. Gordon egyszerűen nem tudott büszke lenni a fiára; nem dicsekedhetett se a művészi tehetségével, se az érzékenységével, se az éles értelmével, se a balsorssal is dacoló humorával. És mégjobban bőszítette, hogy a fia annyira hasonlít a feleségére, aki iránt nem érzett már mást, mint megvetést és valami szavakba sohasem öntött, mélyrőljövő, néma haragot. Isabelle csak évekkel később tudta meg Gordon egyik unokanővérétől, hogy férjének volt egy súlyosan beteg öccse, aki összesen kilenc évet élt. A Forrester rokonság nem emlegette ezt a gyereket, Gordon számára pedig végképp tabu volt a téma. Az anyja ugyan majomszeretettel imádta, de mikor idősebb lett, végig kellett néznie, hogyan ápolja az anyja a beteg gyereket, amíg az meg nem hal: Kisebbik fiának halála után ő is hosszú betegségbe esett, és lassú, gyöt- 22