SZOCIOLÓGIA MESTER SZAK
|
|
- Ödön Nagy
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 UTOLSÓ FRISSÍTÉS: március 18. SZOCIOLÓGIA MESTER SZAK TANTÁRGYI ADATLAP NAPPALI, LEVELEZŐ TAGOZAT 2014/2015. TANÉV 2. FÉLÉV
2 I. ÉVFOLYAM Tantárgy neve: Európa népei és kulturális kisebbségei Tantárgy Neptun kódja: BTMNSOCK21 Tantárgyelem: szakirányon kötelező Tárgyfelelős (név, beosztás): Dr. Szepessy Péter, egyetemi adjunktus Javasolt félév: 2 Előfeltétel: - Óraszám/hét: 2 Számonkérés módja (a/gy/k/b): kollokvium Kreditpont: 3 Tagozat: nappali Tantárgy feladata és célja: A tantárgy célja, hogy bemutassa Európa etnikai sokszínűségét, földrészünk népeinek nyelvi kulturális sajátosságait, jellemzőit. Különösen hangsúlyos az államalkotó és kisebbségi népek bonyolult viszonyrendszerének vizsgálata, történeti, kulturális stb. szempontból. A modern nemzeti fejlődés, ill. az abból való kimaradás okai, következményei, az asszimiláció, migráció jelensége és következményei mind fontos, elemei a kurzusnak. A félév során elemezzük a multikulturalitás fogalmát, jelenét és jövőbeli kilátásait Európában. A kurzus során az európai nagyhatalmi törekvések tér- és identitásszervező hatását éppúgy érintjük, mint az európai egységgondolat fejlődéstörténetét és az integráció 20. századi történetét. 1. Bevezetés. Európa kulturális és politikai nagyrégiói. 2. Angolok. 3. Skótok, walesiek, cornwalliak, írek. 4. A Benelux államok népei. 5. Franciák (Franciaország regionális tagoltsága, nyelvi sokszínűsége és kulturális-nyelvinemzeti egységesülésének története. A francia régiók kulturális, nyelvi jellegzetességei). 6. Spanyolok, portugálok. 7. Olaszok, máltaiak. 8. Szerbek, bosnyákok, albánok. 9. Makedónok, bolgárok, pomákok. 10. Görögök, törökök, karakacsánok, gagauzok, tatárok. 11. Románok, aromunok, moldovánok. 12. Ukránok, beloruszok, oroszok. 13. Észak-Európa népei. 14. A Kaukázus népei Prezentáció: A félév során egy prezentáció bemutatása. Zárhelyi dolgozat: A félév során egy zárthelyi sikeres megírása, előreláthatólag én. A zárthelyi dolgozat 50%-os teljesítmény esetén megfelelt, és az aláírás megszerzését eredményezi. A prezentáció értékelése beleszámít a vizsgajegybe 25%-os mértékben. Boden, Martina 2001: Krónika kézikönyv. Európa. Budapest: Magyar Könyvklub.
3 Davies, Norman 2001: Európa története. Budapest: Osiris Kiadó Fernández-Armesto, Felipe 1995: Európa népei. Budapest: Corvina. Jelavich, Barbara 1996: A Balkán története. I-II. Budapest: Osiris Kiadó Mintzel, Alf 1999: Multikulturelle Gesellschaften in Europa und Nordamerika: Konzepte, Streitfragen, Analysen, Befunde. Passau: Wiss.-Verl. Rothe Niederhauser Emil 2001: Kelet-Európa története. Budapest: História-MTA -
4 Európa népei és kulturális kisebbségei Tantárgy Neptun kódja: BTMLSOCK21 Tantárgyelem: szakirányon kötelező Tárgyfelelős (név, beosztás): Dr. Szepessy Péter, egyetemi adjunktus Javasolt félév: 2 Előfeltétel: - Óraszám/hét: 2 Számonkérés módja (a/gy/k/b): kollokvium Kreditpont: 3 Tagozat: levelező Tantárgy feladata és célja: A tantárgy célja, hogy bemutassa Európa etnikai sokszínűségét, földrészünk népeinek nyelvi kulturális sajátosságait, jellemzőit. Különösen hangsúlyos az államalkotó és kisebbségi népek bonyolult viszonyrendszerének vizsgálata, történeti, kulturális stb. szempontból. A modern nemzeti fejlődés, ill. az abból való kimaradás okai, következményei, az asszimiláció, migráció jelensége és következményei mind fontos, elemei a kurzusnak. A félév során elemezzük a multikulturalitás fogalmát, jelenét és jövőbeli kilátásait Európában. A kurzus során az európai nagyhatalmi törekvések tér- és identitásszervező hatását éppúgy érintjük, mint az európai egységgondolat fejlődéstörténetét és az integráció 20. századi történetét. 1. Bevezetés. Európa kulturális és politikai nagyrégiói. 2. Angolok. 3. Skótok, walesiek, cornwalliak, írek. 4. A Benelux államok népei. 5. Franciák (Franciaország regionális tagoltsága, nyelvi sokszínűsége és kulturális-nyelvinemzeti egységesülésének története. A francia régiók kulturális, nyelvi jellegzetességei). 6. Spanyolok, portugálok. 7. Olaszok, máltaiak. 8. Szerbek, bosnyákok, albánok. 9. Makedónok, bolgárok, pomákok. 10. Görögök, törökök, karakacsánok, gagauzok, tatárok. 11. Románok, aromunok, moldovánok. 12. Ukránok, beloruszok, oroszok. 13. Észak-Európa népei. 14. A Kaukázus népei Beadandó dolgozat. 5-6 oldal. A kurzus témájához kapcsolódó elemzés. Határidő: kollokvium Boden, Martina 2001: Krónika kézikönyv. Európa. Budapest: Magyar Könyvklub. Davies, Norman 2001: Európa története. Budapest: Osiris Kiadó Fernández-Armesto, Felipe 1995: Európa népei. Budapest: Corvina. Jelavich, Barbara 1996: A Balkán története. I-II. Budapest: Osiris Kiadó Mintzel, Alf 1999: Multikulturelle Gesellschaften in Europa und Nordamerika: Konzepte, Streitfragen, Analysen, Befunde. Passau: Wiss.-Verl. Rothe Niederhauser Emil 2001: Kelet-Európa története. Budapest: História-MTA -
5 A dokumentumfilm története Tantárgy Neptun kódja: BTMNSOCM21 Tantárgyelem: szakirányon kötelező Tárgyfelelős (név, beosztás): Dr. Szepessy Péter, egyetemi adjunktus Javasolt félév: 2 Előfeltétel: Óraszám/hét: 2 Számonkérés módja (a/gy/k/b): gyakorlat Kreditpont: 3 Tagozat: nappali Tantárgy feladata és célja: A kurzus során a hallgatók megismerkedhetnek a dokumentumfilm különböző irányzataival, a több mint száz évvel ezelőtti kezdetektől napjainkig. Az irányzatok számossága az útifilmektől a történelmi események feldolgozásán, és a szociális jelenségek vizsgálatán át egészen az áldokumentum filmekig tart. A félév során próbáljuk mindegyik stílust megismerni. Minden témát kiegészít egy óra, melynek során filmet nézünk és elemzünk. 1. Film, dokumentumfilm eredete, kialakulása. 2. A dokumentumfilm története a második világháború végéig. 3. A propagandafilm. 4. Híradás, tájékoztatás, avagy tényfeltárás, elemzés. A dokumentumfilm feladata. 5. A dokumentumfilm szerepe Magyarországon és a nagyvilágban a második világháború után. (természetfilm, ismeretterjesztés, társadalmi tényfeltárás, áldokumentumfilm, stb.) 6. A dokumentumfilm szerepe a rendszerváltásban. Prezentáció: Minden hallgató egy témából felkészül (filmet választ elemzést, vitaanyagot készít) és azt az órát levezeti moderátorként. A prezentáció és a többi órán való aktív részvétel az értékelés alapja. Nemes Károly: A filmművészet fejlődésvonalának vázlata. Budapest, A formanyelv A keletkezés l.
6 A dokumentumfilm története Tantárgy Neptun kódja: BTMNSOCM21 Tantárgyelem: szakirányon kötelező Tárgyfelelős (név, beosztás): Dr. Szepessy Péter, egyetemi adjunktus Javasolt félév: 2 Előfeltétel: Óraszám/hét: 2 Számonkérés módja (a/gy/k/b): gyakorlat Kreditpont: 3 Tagozat: levelező Tantárgy feladata és célja: A kurzus során a hallgatók megismerkedhetnek a dokumentumfilm különböző irányzataival, a több mint száz évvel ezelőtti kezdetektől napjainkig. Az irányzatok számossága az útifilmektől a történelmi események feldolgozásán, és a szociális jelenségek vizsgálatán át egészen az áldokumentum filmekig tart. A félév során próbáljuk mindegyik stílust megismerni. Minden témát kiegészít egy óra, melynek során filmet nézünk és elemzünk. 1. Film, dokumentumfilm eredete, kialakulása. 2. A dokumentumfilm története a második világháború végéig. 3. A propagandafilm. 4. Híradás, tájékoztatás, avagy tényfeltárás, elemzés. A dokumentumfilm feladata. 5. A dokumentumfilm szerepe Magyarországon és a nagyvilágban a második világháború után. (természetfilm, ismeretterjesztés, társadalmi tényfeltárás, áldokumentumfilm, stb.) 6. A dokumentumfilm szerepe a rendszerváltásban. Prezentáció: Minden hallgató egy témából felkészül (filmet választ elemzést, vitaanyagot készít) és azt az órát levezeti moderátorként. A prezentáció és a többi órán való aktív részvétel az értékelés alapja. Nemes Károly: A filmművészet fejlődésvonalának vázlata. Budapest, A formanyelv A keletkezés l.
7 A kommunikáció elméletei Tárgyfelelős (név, beosztás): Dr. Osváth Andrea, egyetemi adjunktus Tantárgy Neptun kódja: BTMNSOCM22 Tantárgyelem: szakirányon kötelező Javasolt félév: 2 Előfeltétel: - Óraszám/hét: 2 Számonkérés módja (a/gy/k/b): kollokvium Kreditpont: 3 Tagozat: nappali Tantárgy feladata és célja: (3 4 mondatban összefoglalva) Az egymáshoz való viszonyainknak, sőt egyes teoretikusok szerint magának a társadalmi rendszernek is elemi egysége, illetve operációja, de legalábbis központi vetülete a kommunikáció. A tantárgy elsősorban a kommunikációkutatás jelentősebb irányzataival és elméleteivel foglalkozva ismertet meg a tárgyhoz kapcsolódó fogalomrendszerrel, a kommunikáció különféle dimenzióival, különös hangsúlyt helyezve az interperszonális kommunikáció ill. a médiakommunikáció elméleteire 1. A kommunikáció alapelemei, jellemzői 2. A szociálpszichológiai, a kibernetikai, a retorikai hagyomány 3. A szemiotikai, a szociokulturális, a fenomenológiai és a társadalomkritikai hagyomány 4. A szimbolikus interakcionizmus 5. Az elvárások megsértésének elmélete 6. A kapcsolatelmélyülés elmélete 7. Az interakcionális nézőpont elmélete 8. Félév közi zárthelyi dolgozat 9. A kapcsolati dialektika elmélete 10. A technológiai determinizmus elmélete 11. Kulturális kontextus : férfi- és nő kommunikációja Kulturális kontextus : férfi- és nő kommunikációja Posztmodern kultúra és virtualitás Posztmodern kultúra és virtualitás Zárthelyi dolgozat megírása (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.) 2 ZH megírása (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok) ötfokozatú értékelés /a félévközi zh. eredmény 50%-os beszámítása GRIFFIN, Em: Bevezetés a kommunikációelméletbe. Harmat, Budapest, 2001 DOMSCHITZ Mátyás HAMP Gábor: A kommunkáció színtereiről. In: Horányi Ö. (szerk.): A kommunikáció mint participáció. AKTI Typotex, Budapest, 2007 NEMÉNYINÉ GYIMESI Ilona: Kommunikációelmélet Szemelvénygyűjtemény. Perfekt, 2004 ROSENGREN, Karl Erik: Kommunikáció. Typotex, Budapest, 2004 RÓKA Jolán: Kommunikációtan: Fejezetek a kommunikáció elméletéből és gyakorlatából. Századvég, Budapest, 2002
8 Journal of Social and Personal relationships HELLER Mária RÉNYI Ágnes: A nyilvánosság kommunikációelméleti megközelítéseiről. In.HORÁNYI Özséb (szerk.): Kommunikáció II. A kommunikáció világa. General Press,Budapest,2003 PLÉH, Csaba: Bevezetés a megismeréstudományba. Typotex, Budapest, 1998 SENNETT, Richard: A közéleti ember bukása. Helikon, Budapest, A Médiakutató és a Jel-Kép c. szakfolyóiratok órákon kijelölt számai.
9 A kommunikáció elméletei Tárgyfelelős (név, beosztás): Dr. Osváth Andrea, egyetemi adjunktus Tantárgy Neptun kódja: BTMLSOCM22 Tantárgyelem: szakirányon kötelező Javasolt félév: 2 Előfeltétel: - Óraszám/hét: 2 Számonkérés módja (a/gy/k/b): kollokvium Kreditpont: 3 Tagozat: levelező Tantárgy feladata és célja: (3 4 mondatban összefoglalva) Az egymáshoz való viszonyainknak, sőt egyes teoretikusok szerint magának a társadalmi rendszernek is elemi egysége, illetve operációja, de legalábbis központi vetülete a kommunikáció. A tantárgy elsősorban a kommunikációkutatás jelentősebb irányzataival és elméleteivel foglalkozva ismertet meg a tárgyhoz kapcsolódó fogalomrendszerrel, a kommunikáció különféle dimenzióival, különös hangsúlyt helyezve az interperszonális kommunikáció ill. a médiakommunikáció elméleteire 1. A kommunikáció alapelemei, jellemzői 2. A szociálpszichológiai, a kibernetikai, a retorikai hagyomány 3. A szemiotikai, a szociokulturális, a fenomenológiai és a társadalomkritikai hagyomány 4. A szimbolikus interakcionizmus 5. Az elvárások megsértésének elmélete 6. A kapcsolatelmélyülés elmélete 7. Az interakcionális nézőpont elmélete 8. Félév közi zárthelyi dolgozat 9. A kapcsolati dialektika elmélete 10. A technológiai determinizmus elmélete 11. Kulturális kontextus : férfi- és nő kommunikációja Kulturális kontextus : férfi- és nő kommunikációja Posztmodern kultúra és virtualitás Posztmodern kultúra és virtualitás Zárthelyi dolgozat megírása (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.) 2 ZH megírása (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok) ötfokozatú értékelés /a félévközi zh. eredmény 50%-os beszámítása GRIFFIN, Em: Bevezetés a kommunikációelméletbe. Harmat, Budapest, 2001 DOMSCHITZ Mátyás HAMP Gábor: A kommunkáció színtereiről. In: Horányi Ö. (szerk.): A kommunikáció mint participáció. AKTI Typotex, Budapest, 2007 NEMÉNYINÉ GYIMESI Ilona: Kommunikációelmélet Szemelvénygyűjtemény. Perfekt, 2004 ROSENGREN, Karl Erik: Kommunikáció. Typotex, Budapest, 2004 RÓKA Jolán: Kommunikációtan: Fejezetek a kommunikáció elméletéből és gyakorlatából.
10 Századvég, Budapest, 2002 Journal of Social and Personal relationships HELLER Mária RÉNYI Ágnes: A nyilvánosság kommunikációelméleti megközelítéseiről. In.HORÁNYI Özséb (szerk.): Kommunikáció II. A kommunikáció világa. General Press,Budapest,2003 PLÉH, Csaba: Bevezetés a megismeréstudományba. Typotex, Budapest, 1998 SENNETT, Richard: A közéleti ember bukása. Helikon, Budapest, A Médiakutató és a Jel-Kép c. szakfolyóiratok órákon kijelölt számai.
11 Nem magyar népek és jogi kiváltságaik a középkori Magyarországon Tárgyfelelős (név, beosztás): Dr. Tóth Péter, egyetemi docens Tantárgy Neptun kódja: BTMLSOCK23 Tantárgyelem: szakirányon kötelező Javasolt félév: 2 Előfeltétel: - Óraszám/hét: 2 Számonkérés módja (a/gy/k/b): gyakorlat Kreditpont: 3 Tagozat: levelező Tantárgy feladata és célja: (3 4 mondatban összefoglalva) Az óra áttekintést kíván adni azokról a kisebb-nagyobb népcsoportokról, amelyek a honfoglalás és az államalapítás után telepedtek le a Kárpát-medencében és lettek a középkori magyar királyság alattvalói. E csoportok sőt, olykor ezek részei is különböző jogi helyzetbe kerültek a betelepedés után, s ez a helyzet ugyancsak tárgya a vizsgálatnak. A népek, amelyek történetét a tárgy áttekinti, a következőek: besenyők, kunok, jászok, székelyek, szlávok, németek (szászok), vallonok és más neolatin nyelvű csoportok, zsidók, cigányok. A történeti áttekintés vonatkozik e népcsoportok nem magyarországi (elő)történetére is, bizonyos esetekben a Kárpát-medence honfoglalás előtti történetét is érintve. A hangsúly azonban a betelepedés és a korabeli társadalomba való beilleszkedés folyamatának a vizsgálatán van. A vizsgálat kitér az etnikai jellegű, vagy inkább ilyennek tartott jogok és kiváltságok, illetve a magyarországi társadalomfejlődés közötti viszonyra is, azzal a végkövetkeztetéssel, hogy a kiváltságok nem feltétlenül etnikai gyökerűek, hanem gyakran az illető etnikai csoportoknak a korabeli magyar társadalomba való beépülését segítik. Végül vizsgálja a kiváltságos jogállás (vagy ennek hiánya) és az etnikai tudat megmaradása közötti összefüggést is. Hangsúlyt kap bizonyos kiváltságtípusok népcsoportokhoz való kapcsolhatósága, illetve ezeknek a kiváltságoknak a hatása a magyar viszonyokra (például a városfejlődésre). Ugyancsak fontos szerepe van annak, hogy a hallgatók megismerkedjenek a konkrét forrásokkal (jelen esetben kiváltságlevelekkel) és azok elemzésével, a forráskritika módszertanával. A félév során a besztercei németek és az árpási besenyők kiváltságának, illetve az évi jász kiváltságlevélnek az elemzésére kerül sor. (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.) Az alább felsorolandó kötelező és szakirodalom megismerése, a megszerzett ismeretanyag szóban történő bemutatása. Az órák előadás-szerűek lesznek, az azokon való megjelenés fontos, mert sem a kötelező, sem az ajánlott szakirodalom nem ad könnyen érthető áttekintést a tárgyról. A részvétel tehát a hallgatói munkát segíti. (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok) -- Györffy György: A magyarság keleti elemei. Budapest, Kristó Gyula: Nem magyar népek a középkori Magyarországon. Budapest, 2003.
12 Kulcsár Péter: A németség a középkori Magyarországon. Publicationes universitatis Miskolcinensis. Sect. Phil. tom. XI. fasc. I. Miskolc, p. *Tóth Péter: A magyarországi cigányság története a feudalizmus korában. A Bölcsész Konzorcium kiadása. Pécs, [Új kiadása: Miskolc, p.] *Tóth Péter: Vallon főpapok a magyar egyház újjászervezésében a pogánylázadás után. In: Tanulmányok a 950 éves tihanyi alapítólevél tiszteletére. Tihany, p. *Tóth Péter: Civitas Jasonica. A középkori jászsági városfejlődés némely sajátossága. In: URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv III. Budapest, p. Szekfű Gyula (szerk.): A magyarság és a szlávok. Budapest, Reprint: Budapest, 2000.) (A *-gal megjelölt ajánlott irodalom közvetlenül elérhető az alábbi kapcsolat segítségével:
13 Nem magyar népek és jogi kiváltságaik a középkori Magyarországon Tárgyfelelős (név, beosztás): Dr. Tóth Péter, egyetemi docens Tantárgy Neptun kódja: BTMNSOCK23 Tantárgyelem: szakirányon kötelező Javasolt félév: 2 Előfeltétel: - Óraszám/hét: 2 Számonkérés módja (a/gy/k/b): gyakorlat Kreditpont: 3 Tagozat: nappali Tantárgy feladata és célja: (3 4 mondatban összefoglalva) Az óra áttekintést kíván adni azokról a kisebb-nagyobb népcsoportokról, amelyek a honfoglalás és az államalapítás után telepedtek le a Kárpát-medencében és lettek a középkori magyar királyság alattvalói. E csoportok sőt, olykor ezek részei is különböző jogi helyzetbe kerültek a betelepedés után, s ez a helyzet ugyancsak tárgya a vizsgálatnak. A népek, amelyek történetét a tárgy áttekinti, a következőek: besenyők, kunok, jászok, székelyek, szlávok, németek (szászok), vallonok és más neolatin nyelvű csoportok, zsidók, cigányok. A történeti áttekintés vonatkozik e népcsoportok nem magyarországi (elő)történetére is, bizonyos esetekben a Kárpát-medence honfoglalás előtti történetét is érintve. A hangsúly azonban a betelepedés és a korabeli társadalomba való beilleszkedés folyamatának a vizsgálatán van. A vizsgálat kitér az etnikai jellegű, vagy inkább ilyennek tartott jogok és kiváltságok, illetve a magyarországi társadalomfejlődés közötti viszonyra is, azzal a végkövetkeztetéssel, hogy a kiváltságok nem feltétlenül etnikai gyökerűek, hanem gyakran az illető etnikai csoportoknak a korabeli magyar társadalomba való beépülését segítik. Végül vizsgálja a kiváltságos jogállás (vagy ennek hiánya) és az etnikai tudat megmaradása közötti összefüggést is. Hangsúlyt kap bizonyos kiváltságtípusok népcsoportokhoz való kapcsolhatósága, illetve ezeknek a kiváltságoknak a hatása a magyar viszonyokra (például a városfejlődésre). Ugyancsak fontos szerepe van annak, hogy a hallgatók megismerkedjenek a konkrét forrásokkal (jelen esetben kiváltságlevelekkel) és azok elemzésével, a forráskritika módszertanával. A félév során a besztercei németek és az árpási besenyők kiváltságának, illetve az évi jász kiváltságlevélnek az elemzésére kerül sor. (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.) Az alább felsorolandó kötelező és szakirodalom megismerése, a megszerzett ismeretanyag szóban történő bemutatása. Az órák előadás-szerűek lesznek, az azokon való megjelenés fontos, mert sem a kötelező, sem az ajánlott szakirodalom nem ad könnyen érthető áttekintést a tárgyról. A részvétel tehát a hallgatói munkát segíti. (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok) - Györffy György: A magyarság keleti elemei. Budapest, Kristó Gyula: Nem magyar népek a középkori Magyarországon. Budapest, 2003.
14 Kulcsár Péter: A németség a középkori Magyarországon. Publicationes universitatis Miskolcinensis. Sect. Phil. tom. XI. fasc. I. Miskolc, p. *Tóth Péter: A magyarországi cigányság története a feudalizmus korában. A Bölcsész Konzorcium kiadása. Pécs, [Új kiadása: Miskolc, p.] *Tóth Péter: Vallon főpapok a magyar egyház újjászervezésében a pogánylázadás után. In: Tanulmányok a 950 éves tihanyi alapítólevél tiszteletére. Tihany, p. *Tóth Péter: Civitas Jasonica. A középkori jászsági városfejlődés némely sajátossága. In: URBS. Magyar Várostörténeti Évkönyv III. Budapest, p. Szekfű Gyula (szerk.): A magyarság és a szlávok. Budapest, Reprint: Budapest, 2000.) (A *-gal megjelölt ajánlott irodalom közvetlenül elérhető az alábbi kapcsolat segítségével: )
15 Média és társadalom Tárgyfelelős (név, beosztás): Dr. Urbán Anna, egyetemi docens Tantárgy Neptun kódja: BTMNSOCM23 Tantárgyelem: szakirányon kötelező Javasolt félév: 2 Előfeltétel: - Óraszám/hét: 2 Számonkérés módja (a/gy/k/b): kollokvium Kreditpont: 3 Tagozat: nappali Tantárgy feladata és célja: (3 4 mondatban összefoglalva) A tantárgy célja az, hogy megismertesse a hallgatókat média és társadalom viszonyával, egymásra hatásával. Foglalkozunk a nyomtatott média fejlődéstörténetével, illetve a sajtó születésével. Tárgyaljuk a nyilvánosság szintjeit, jellemzőit, történetét, szereplőit, a közvélemény, közhangulat, népérzület, látens közvélemény fogalmait, illetve kitérünk a modern tömegkommunikáció pilléreinek bemutatására és elemzésére. Bemutatjuk a közszolgálati modell kialakulását és gyakorlatát, a hálózatok kialakulását, a BBC, és az amerikai rádiózás kezdeteit, továbbá kitérünk a Magyar Rádió társadalmi vonatkozásaira is. 1. A média társadalomtörténete; 2. A fórum 3. Nyilvánosság 4. Közvélemény 5. A morál kulturális szociológiája 6. A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása 7. A tömegmédia 8. Érték és társadalom 9. Médiatörvény 10. A brit, az amerikai és a magyar média (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.) Részvétel az órákon ( minimum 60 %); vizsgára bocsátás feltétele: sikeres zh (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok) Sikeres zh : (maximális pontszám: 50. Jeles: pont, Jó: pont, Közepes: pont, Elégséges: pont, Elégtelen: 31 alatt ANGELUSZ R. TARDOS R. TERESTYÉNI T: Média nyilvánosság, közvélemény. Szövegyűjtemény. Gondolat, Budapest, 2007 BAJOMI-LÁZÁR Péter: Média és társadalom. Antenna könyvek, Budapest, 2008 BRIGGS, A. BURKE, P: A média társadalomtörténete Gutembergtől az internetig. Napvilág, Budapest, 2008 CSÁSZI Lajos: A morál kulturális szociológiája és a média. In. Császi Lajos: A média rítusai. Budapest, Osiris MTA ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoport, 2002, o
16 GERBNER, Georg: A média rejtett üzenete. Osiris, Budapest, 2002 HABERMAS, Jürgen: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Századvég, Budapest, 1999 LIPPMANN, Walter: A közvélemény. Tömegkommunikációs Kutatóközpont, Budapest, 1971 LUHMANN, Niklas: A tömegmédia valósága. Gondolat, Budapest, 2008 MCLUHAN, Marshall: A Gutenberg-galaxis. Trezor, Budapest, 2001 HANKISS Elemér: Érték és társadalom. Budapest, Magvető, 1977 ZSOLT Péter: A 2010-es médiatörvény társadalmi visszhangjai. Szellem és Tudomány. 2011/ BERGER, Arthur A: Media and Society A Critical Perspective. Lanham : Rowman & Littlefield Publishers, ANGELUSZ Róbert: Kommunikáló társadalom. Gondolat, Budapest, 1983 MCQUAIL, Denis: A tömegkommunikáció elmélete. Osiris, Budapest, 2003 MORLEY, David: Broadcasting and the Construction of the National Family on the Home Territories. In: Media, Mobility and Identity. Routledge, London, 2000
17 Média és társadalom Tárgyfelelős (név, beosztás): Dr. Urbán Anna, egyetemi docens Tantárgy Neptun kódja: BTMLSOCM23 Tantárgyelem: szakirányon kötelező Javasolt félév: 2 Előfeltétel: - Óraszám/hét: 2 Számonkérés módja (a/gy/k/b): kollokvium Kreditpont: 3 Tagozat: levelező Tantárgy feladata és célja: (3 4 mondatban összefoglalva) A tantárgy célja az, hogy megismertesse a hallgatókat média és társadalom viszonyával, egymásra hatásával. Foglalkozunk a nyomtatott média fejlődéstörténetével, illetve a sajtó születésével. Tárgyaljuk a nyilvánosság szintjeit, jellemzőit, történetét, szereplőit, a közvélemény, közhangulat, népérzület, látens közvélemény fogalmait, illetve kitérünk a modern tömegkommunikáció pilléreinek bemutatására és elemzésére. Bemutatjuk a közszolgálati modell kialakulását és gyakorlatát, a hálózatok kialakulását, a BBC, és az amerikai rádiózás kezdeteit, továbbá kitérünk a Magyar Rádió társadalmi vonatkozásaira is. A félév során, központi helyen tárgyaljuk az utóbbi évtizedekben heves vitákat kiváltó kérdés ábrázolás és befolyásolás viszonya különféle aspektusait: vajon a média egyszerűen közvetíti, filmre viszi a társadalmi megfigyeléseket, vagy valamiképpen meg is változtatja azt, s miként kapcsolódik össze ez a két folyamat, valamint a médiatörvényt is megtárgyaljuk. 1. A média társadalomtörténete; 2. A fórum 3. Nyilvánosság 4. Közvélemény 5. A morál kulturális szociológiája 6. A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása 7. A tömegmédia 8. Érték és társadalom 9. Médiatörvény 10. A brit, az amerikai és a magyar média (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.) Részvétel az órákon ( minimum 60 %); vizsgára bocsátás feltétele: sikeres zh (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok) Sikeres zh : (maximális pontszám: 50. Jeles: pont, Jó: pont, Közepes: pont, Elégséges: pont, Elégtelen: 31 alatt ANGELUSZ R. TARDOS R. TERESTYÉNI T: Média nyilvánosság, közvélemény. Szövegyűjtemény. Gondolat, Budapest, 2007 BAJOMI-LÁZÁR Péter: Média és társadalom. Antenna könyvek, Budapest, 2008 BRIGGS, A. BURKE, P: A média társadalomtörténete Gutembergtől az internetig.
18 Napvilág, Budapest, 2008 CSÁSZI Lajos: A morál kulturális szociológiája és a média. In. Császi Lajos: A média rítusai. Budapest, Osiris MTA ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoport, 2002, o GERBNER, Georg: A média rejtett üzenete. Osiris, Budapest, 2002 HABERMAS, Jürgen: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Századvég, Budapest, 1999 LIPPMANN, Walter: A közvélemény. Tömegkommunikációs Kutatóközpont, Budapest, 1971 LUHMANN, Niklas: A tömegmédia valósága. Gondolat, Budapest, 2008 MCLUHAN, Marshall: A Gutenberg-galaxis. Trezor, Budapest, 2001 HANKISS Elemér: Érték és társadalom. Budapest, Magvető, 1977 ZSOLT Péter: A 2010-es médiatörvény társadalmi visszhangjai. Szellem és Tudomány. 2011/ BERGER, Arthur A: Media and Society A Critical Perspective. Lanham : Rowman & Littlefield Publishers, ANGELUSZ Róbert: Kommunikáló társadalom. Gondolat, Budapest, 1983 MCQUAIL, Denis: A tömegkommunikáció elmélete. Osiris, Budapest, 2003 MORLEY, David: Broadcasting and the Construction of the National Family on the Home Territories. In: Media, Mobility and Identity. Routledge, London, 2000
19 Médiaszabályozás, médiaetika Tantárgy Neptun kódja: BTMNSOCM24 Tantárgyfelelős intézet: Szociológiai Intézet Tantárgyelem: szakirányon kötelező Tárgyfelelős (név, beosztás): Dr. Osváth Andrea, egyetemi adjunktus Javasolt félév: 2 Előfeltétel: - Óraszám/hét: 2 Számonkérés módja (a/gy/k/b): kollokvium Kreditpont: 3 Tagozat: nappali Tantárgy feladata és célja: (3 4 mondatban összefoglalva) A kurzus során foglalkozunk az újságírói etikai döntések kérdésével, ill. az egész médiakörnyezettel: filmek, reklámok, szórakoztatóműsorok, bulvárlapok stb. etikájával, megismerjük a médiatörvény szabályozásait. A kívánatos etikai ajánlások valamilyen kulturális közegben jelennek meg, de minden esetben jogi szabályozások hátráltatják ill. segítik őket. Épp ezért a kurzus során nemcsak médiaetikai kérdéseket, hanem néhány jogi környezetet, kérdéskört is vizsgálunk. 1. A médiaetika fogalma, jogi vetületei 2. Médiaszabályozás Magyarországon 3. A vizualitás médiaetikai problémái: szabályozás és gyakorlat 4. A- médiatörvény 5. Az uszítás, a rágalmazás, sajtórendészeti vétség 6. Média és politika Média és politika A személyiség védelme, kiskorúak védelme, a reklám 9. Viszony a riportalanyhoz, a közönséghez és a forráshoz 10. Újságíró etikett 11. Példák és elemzésük 12. Példák és elemzésük 13. Példák és elemzésük 14. ZH Félév végi értékelés (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.) prezentáció saját kutatás alapján és ZH: megírása (51% feletti) (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok) Ötfokozatú értékelés,, sikeres ZH (legalább 51%-os) és évközi prezentáció ZSOLT P.: Médiaetika. Budapest, EU-SYNERGON, SZÉKELY László: Magyar sajtó- és médiajog, Dialog Campus kiadó, Bp.-Pécs, SILVERSTONE, R.: Médiaerkölcs. Napvilág, Bp., MACDONALD, B.-PETHERAM, M.: Key Guide to Information Sources in Media Ethics. London: Cassell Publishing, 1998.
20 BAYER, J.: Internet korlátozás a kereskedelmi szféra eszközeivel: szűrők és felbukkanó ablakok. A gyermekekre káros internettartalom egyes kérdései. In: Médiakutató 2005/2. sz., o. BAJOMI LÁZÁR P.:MÉDIA ÉS TÁRSADALOM.. JAFFA, BP GÁLIK M. POLYÁK G.: Médiaszabályozás. COMPLEX, Budapest, HALMAI G.: Kommunikációs jogok. ÚJ MANDÁTUM KIADÓ, Budapest, 2002.
21 Médiaszabályozás, médiaetika Tantárgy Neptun kódja: BTMNLSOCM24 Tantárgyfelelős intézet: Szociológiai Intézet Tantárgyelem: szakirányon kötelező Tárgyfelelős (név, beosztás): Dr. Osváth Andrea, egyetemi adjunktus Javasolt félév: 2 Előfeltétel: - Óraszám/hét: 2 Számonkérés módja (a/gy/k/b): kollokvium Kreditpont: 3 Tagozat: levelező Tantárgy feladata és célja: (3 4 mondatban összefoglalva) A kurzus során foglalkozunk az újságírói etikai döntések kérdésével, ill. az egész médiakörnyezettel: filmek, reklámok, szórakoztatóműsorok, bulvárlapok stb. etikájával, megismerjük a médiatörvény szabályozásait. A kívánatos etikai ajánlások valamilyen kulturális közegben jelennek meg, de minden esetben jogi szabályozások hátráltatják ill. segítik őket. Épp ezért a kurzus során nemcsak médiaetikai kérdéseket, hanem néhány jogi környezetet, kérdéskört is vizsgálunk. 1. A médiaetika fogalma, jogi vetületei 2. Médiaszabályozás Magyarországon 3. A vizualitás médiaetikai problémái: szabályozás és gyakorlat 4. A- médiatörvény 5. Az uszítás, a rágalmazás, sajtórendészeti vétség 6. Média és politika Rémhírterjesztés, nemzeti jelkép megsértése, önkényuralmi jelképek megsértése 8. Közszemérem megsértése, visszaélés személyes adattal, magán- és levéltitok 9. A személyiség védelme, kiskorúak védelme, a reklám 10. Viszony a riportalanyhoz, a közönséghez és a forráshoz 11. Újságíró etikett 12. Példák és elemzésük 13. Példák és elemzésük 14. ZH Félév végi értékelés (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.) prezentáció saját kutatás alapján és ZH: megírása (51% feletti) (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok) Ötfokozatú értékelés, sikeres ZH (legalább 51%-os) és évközi prezentáció ZSOLT P.: Médiaetika. Budapest, EU-SYNERGON, SZÉKELY László: Magyar sajtó- és médiajog, Dialog Campus kiadó, Bp.-Pécs, SILVERSTONE, R.: Médiaerkölcs. Napvilág, Bp., MACDONALD, B.-PETHERAM, M.: Key Guide to Information Sources in Media Ethics. London: Cassell Publishing, 1998.
22 BAYER, J.: Internet korlátozás a kereskedelmi szféra eszközeivel: szűrők és felbukkanó ablakok. A gyermekekre káros internettartalom egyes kérdései. In: Médiakutató 2005/2. sz., o. BAJOMI LÁZÁR P.:MÉDIA ÉS TÁRSADALOM.. JAFFA, BP GÁLIK M. POLYÁK G.: Médiaszabályozás. COMPLEX, Budapest, HALMAI G.: Kommunikációs jogok. ÚJ MANDÁTUM KIADÓ, Budapest, 2002.
23 Szociológiai módszerek alkalmazása a kisebbségkutatásban Tárgyfelelős (név, beosztás): Dr. Szabó-Tóth Kinga, egyetemi docens Tantárgy Neptun kódja: BTMNSOCK25 Tantárgyelem: szakirányon kötelező Javasolt félév: 2 Előfeltétel: BTMNSOC109 Óraszám/hét: 2 Számonkérés módja (a/gy/k/b): gyakorlat Kreditpont: 4 Tagozat: nappali Tantárgy feladata és célja: A tantárgy keretében családkutatást végzünk Miskolcon A kutatás alapkoncepciója, a kutatási terv kidolgozása A kutatás alapsokasága, mintavétele és módszerei. 5. A kutatás adatgyűjtési módszerének kialakítása Terepmunka Az adatok feldolgozása Az adatok prezentálása. Aktív részvétel az órákon. A szorgalmi időszak végére a hallgatók 5 oldalas tanulmányt írnak az általuk összegyűjtött anyagok alapján. Patton, M. Q.: How to use qualitative methods in evaluation. Newbury Park, CA: Sage.1987 Somlai Péter (1986): Konfliktus és megértés. A családi kapcsolatrendszer elmélete. Budapest: Gondolat Kiadó. ( old) Spéder Zsolt: Gyermekvállalás megváltozott munkaerő piaci körülmények között. Utasi Ágnes: Fiatal egyedülálló nők párkapcsolati esélye. Golnhofer Erzsébet: Az esettanulmány. Műszaki Kiadó, Budapest Kvale, Steinar: Az interjú. Jószöveg, 2005 Mason, Jennifer: Kvalitatív kutatás. (ford.tóth Kinga Dóra), Jószöveg, 2005 Sántha Kálmán: Mintavétel a kvalitatív pedagógiai kutatásban. Kutatás-módszertani Kiskönyvtár, Gondolat Kiadó, Budapest. 2006
24 Szociológiai módszerek alkalmazása a kisebbségkutatásban Tárgyfelelős (név, beosztás): Dr. Szabó-Tóth Kinga, egyetemi docens Tantárgy Neptun kódja: BTMLSOCK25 Tantárgyelem: szakirányon kötelező Javasolt félév: 2 Előfeltétel: BTMLSOC109 Óraszám/hét: 2 Számonkérés módja (a/gy/k/b): gyakorlat Kreditpont: 4 Tagozat: levelező Tantárgy feladata és célja: A tantárgy keretében családkutatást végzünk Miskolcon A kutatás alapkoncepciója, a kutatási terv kidolgozása A kutatás alapsokasága, mintavétele és módszerei. 5. A kutatás adatgyűjtési módszerének kialakítása Terepmunka Az adatok feldolgozása Az adatok prezentálása. Aktív részvétel az órákon. A szorgalmi időszak végére a hallgatók 5 oldalas tanulmányt írnak az általuk összegyűjtött anyagok alapján. Patton, M. Q.: How to use qualitative methods in evaluation. Newbury Park, CA: Sage.1987 Somlai Péter (1986): Konfliktus és megértés. A családi kapcsolatrendszer elmélete. Budapest: Gondolat Kiadó. ( old) Spéder Zsolt: Gyermekvállalás megváltozott munkaerő piaci körülmények között. Utasi Ágnes: Fiatal egyedülálló nők párkapcsolati esélye. Golnhofer Erzsébet: Az esettanulmány. Műszaki Kiadó, Budapest Kvale, Steinar: Az interjú. Jószöveg, 2005 Mason, Jennifer: Kvalitatív kutatás. (ford.tóth Kinga Dóra), Jószöveg, 2005 Sántha Kálmán: Mintavétel a kvalitatív pedagógiai kutatásban. Kutatás-módszertani Kiskönyvtár, Gondolat Kiadó, Budapest. 2006
25 Szociológiai módszerek alkalmazása a médiakutatásban Tárgyfelelős (név, beosztás): Dr. Papp Z. Attila, egyetemi docens Tantárgy Neptun kódja: BTMNSOCM25 Tantárgyelem: szakirányon kötelező Javasolt félév: 2 Előfeltétel: BTMNSOC109 Óraszám/hét: 2 Számonkérés módja (a/gy/k/b): gyakorlat Kreditpont: 4 Tagozat: nappali Tantárgy feladata és célja: (3 4 mondatban összefoglalva) A kurzus során a fontosabb szociológiai kutatásmódszertani ismeretek áttekintésén, illetve kifejezetten a médiakutatásban alkalmazott kvantitatív és kvalitatív módszerek átgondolásán túl megismerünk és elemzünk néhány olyan szociológiai kutatást, mely médiafogyasztási szokásokkal, adott csoportok médiával kapcsolatos magatartásával foglalkozik. Áttekintünk olyan médiakutatásokat, melyek a néző, hallgató, olvasó főbb szociológiai jellemzőinek feltárására irányulnak, illetve amelyek célja a nyomtatott és elektronikus sajtó közönségének megismerése. Megismerkedünk olyan kutatásokkal, melyek a médiumok vizsgálatára (azok tartalmi és formai elemeire) vonatkoznak. Foglalkozunk továbbá az internetre, mint médiumra, illetve az internetezőkre vonatkozó kutatásokkal és elemzési módszerekkel is. 1./ Média-, közvélemény-kutatás céljai, összevetése, iskolák, modellek 2./ A médiakutatás típusai, a közszolgálatiság 3./ Médiapiaci körkép, médiakutatás tervezése, 4/ Lehetséges adatgyűjtési módszerek, a módszerek előnyei, hátrányai 5./ Mintavételezés (típusok, különbségek, hibák, reprezentativitás, súlyozás) 6./ Új online - adatfelvételi technikák 7./ Társadalmi dinamika időbeli reprezentatív megfigyelések tervezése, elemzése 8./ Statisztikai vizsgálatok tervezésének sajátos problémái 9./ Médiakutatások elemzése SPSS-sel, többdimenziós elemzési lehetőségek 10./Tartalomelemzés módszertana 11./Diskurzuselemzés alapjai 12./Kvalitatív médiakutatás 13./Médiareprezentáció fogalma és kutatásának lehetőségei 14./ Konkrét médiaelemzések bemutatása, értékelése (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.) a félév során a hallgatóknak saját, önálló médiakutatást kell megtervezniük és elvégezniük (interjú vagy fókuszcsoport készítés vagy adatbázis elemzés) egy prezentáció készítése egy szabadon választott, a MÉDIAKUTATÓ c. folyóiratban megjelent tanulmányról, amelyben külön hangsúlyt fektetnek a módszertani vonatkozásokra A saját kutatási beszámolót, illetve a MÉDIAKUTATÓ tanulmány ismertetését személyesen is prezentálni kell! (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok) - saját kutatás 30 százalék - prezentáció 10 százalék
26 - félév végi vizsga 60 százalék A tárgy sikeres teljesítésének feltétele min. 50 százalék. Angelusz R. - Tardos R.: Média, nyilvánosság, közvélemény Gondolat 2007 Em Griffin: Bevezetés a kommunikációelméletbe. Harmat, Denis McQuail: McQuail s Reader in Mass Communication Theory Sage Publication Szabó Márton: Politikai tudáselméletek Szemantikai, szimbolikus, retorikai és kommunikatív-diszkurzív értelmezések a politikáról. Budapest, Universitas- Nemzeti Tankönyvkiadó, 1998 SÍKLAKI István: Vélemények mélyen: A fókuszcsoport módszer: a kvalitatív közvéleménykutatás alapmódszere, Budapest, Kossuth, 2006 Shoemaker, P: Gatekeeping, Sage Publications,
27 Szociológiai módszerek alkalmazása a médiakutatásban Tárgyfelelős (név, beosztás): Dr. Papp Z. Attila, egyetemi docens Tantárgy Neptun kódja: BTMLSOCM25 Tantárgyelem: szakirányon kötelező Javasolt félév: 2 Előfeltétel: BTMLSOC109 Óraszám/hét: 2 Számonkérés módja (a/gy/k/b): gyakorlat Kreditpont: 4 Tagozat: levelező Tantárgy feladata és célja: A kurzus során a fontosabb szociológiai kutatásmódszertani ismeretek áttekintésén, illetve kifejezetten a médiakutatásban alkalmazott kvantitatív és kvalitatív módszerek átgondolásán túl megismerünk és elemzünk néhány olyan szociológiai kutatást, mely médiafogyasztási szokásokkal, adott csoportok médiával kapcsolatos magatartásával foglalkozik. Áttekintünk olyan médiakutatásokat, melyek a néző, hallgató, olvasó főbb szociológiai jellemzőinek feltárására irányulnak, illetve amelyek célja a nyomtatott és elektronikus sajtó közönségének megismerése. Megismerkedünk olyan kutatásokkal, melyek a médiumok vizsgálatára (azok tartalmi és formai elemeire) vonatkoznak. Foglalkozunk továbbá az internetre, mint médiumra, illetve az internetezőkre vonatkozó kutatásokkal és elemzési módszerekkel is. 1./ Média-, közvélemény-kutatás céljai, összevetése, iskolák, modellek 2./ A médiakutatás típusai, a közszolgálatiság 3./ Médiapiaci körkép, médiakutatás tervezése, 4/ Lehetséges adatgyűjtési módszerek, a módszerek előnyei, hátrányai 5./ Mintavételezés (típusok, különbségek, hibák, reprezentativitás, súlyozás) 6./ Új online - adatfelvételi technikák 7./ Társadalmi dinamika időbeli reprezentatív megfigyelések tervezése, elemzése 8./ Statisztikai vizsgálatok tervezésének sajátos problémái 9./ Médiakutatások elemzése SPSS-sel, többdimenziós elemzési lehetőségek 10./Tartalomelemzés módszertana 11./Diskurzuselemzés alapjai 12./Kvalitatív médiakutatás 13./Médiareprezentáció fogalma és kutatásának lehetőségei 14./ Konkrét médiaelemzések bemutatása, értékelése (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.) a félév során a hallgatóknak saját médiakutatási tervet kell megtervezniük egy prezentáció készítése egy szabadon választott, a MÉDIAKUTATÓ c. folyóiratban megjelent tanulmányról, amelyben külön hangsúlyt fektetnek a módszertani vonatkozásokra (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok) - saját kutatás terv 10 százalék - prezentáció 20 százalék - félév végi vizsga 70 százalék A tárgy sikeres teljesítésének feltétele min. 50 százalék. Angelusz R. - Tardos R.: Média, nyilvánosság, közvélemény Gondolat 2007
28 Em Griffin: Bevezetés a kommunikációelméletbe. Harmat, Denis McQuail: McQuail s Reader in Mass Communication Theory Sage Publication Szabó Márton: Politikai tudáselméletek Szemantikai, szimbolikus, retorikai és kommunikatív-diszkurzív értelmezések a politikáról. Budapest, Universitas- Nemzeti Tankönyvkiadó, 1998 SÍKLAKI István: Vélemények mélyen: A fókuszcsoport módszer: a kvalitatív közvéleménykutatás alapmódszere, Budapest, Kossuth, 2006 Shoemaker, P: Gatekeeping, Sage Publications,
29 Szakmai gyakorlat II. Tárgyfelelős (név, beosztás): Dr. Szabó-Tóth Kinga, egyetemi docens Tantárgy Neptun kódja: BTMNSOCK26 Tantárgyelem: szakirányon kötelező Javasolt félév: 2 Előfeltétel: - Óraszám/hét: 40 Számonkérés módja (a/gy/k/b): aláírás Kreditpont: 0 Tagozat: nappali Tantárgy feladata és célja: A tantárgy keretében családkutatást végzünk Miskolcon A kutatás alapkoncepciója, a kutatási terv kidolgozása A kutatás alapsokasága, mintavétele és módszerei. 5. A kutatás adatgyűjtési módszerének kialakítása Terepmunka Az adatok feldolgozása Az adatok prezentálása. Aktív részvétel az órákon. A szorgalmi időszak végére a hallgatók 5 oldalas tanulmányt írnak az általuk összegyűjtött anyagok alapján. Patton, M. Q.: How to use qualitative methods in evaluation. Newbury Park, CA: Sage.1987 Somlai Péter (1986): Konfliktus és megértés. A családi kapcsolatrendszer elmélete. Budapest: Gondolat Kiadó. ( old) Spéder Zsolt: Gyermekvállalás megváltozott munkaerő piaci körülmények között. Utasi Ágnes: Fiatal egyedülálló nők párkapcsolati esélye. Golnhofer Erzsébet: Az esettanulmány. Műszaki Kiadó, Budapest Kvale, Steinar: Az interjú. Jószöveg, 2005 Mason, Jennifer: Kvalitatív kutatás. (ford.tóth Kinga Dóra), Jószöveg, 2005 Sántha Kálmán: Mintavétel a kvalitatív pedagógiai kutatásban. Kutatás-módszertani Kiskönyvtár, Gondolat Kiadó, Budapest. 2006
30 Szakmai gyakorlat II. Tárgyfelelős (név, beosztás): Dr. Szabó-Tóth Kinga, egyetemi docens Tantárgy Neptun kódja: BTMLSOCK26 Tantárgyelem: szakirányon kötelező Javasolt félév: 2 Előfeltétel: Óraszám/hét: 40 Számonkérés módja (a/gy/k/b): aláírás Kreditpont: 0 Tagozat: levelező Tantárgy feladata és célja: A tantárgy keretében családkutatást végzünk Miskolcon A kutatás alapkoncepciója, a kutatási terv kidolgozása A kutatás alapsokasága, mintavétele és módszerei. 5. A kutatás adatgyűjtési módszerének kialakítása Terepmunka Az adatok feldolgozása Az adatok prezentálása. Aktív részvétel az órákon. A szorgalmi időszak végére a hallgatók 5 oldalas tanulmányt írnak az általuk összegyűjtött anyagok alapján. Patton, M. Q.: How to use qualitative methods in evaluation. Newbury Park, CA: Sage.1987 Somlai Péter (1986): Konfliktus és megértés. A családi kapcsolatrendszer elmélete. Budapest: Gondolat Kiadó. ( old) Spéder Zsolt: Gyermekvállalás megváltozott munkaerő piaci körülmények között. Utasi Ágnes: Fiatal egyedülálló nők párkapcsolati esélye. Golnhofer Erzsébet: Az esettanulmány. Műszaki Kiadó, Budapest Kvale, Steinar: Az interjú. Jószöveg, 2005 Mason, Jennifer: Kvalitatív kutatás. (ford.tóth Kinga Dóra), Jószöveg, 2005 Sántha Kálmán: Mintavétel a kvalitatív pedagógiai kutatásban. Kutatás-módszertani Kiskönyvtár, Gondolat Kiadó, Budapest. 2006
31 Szakmai gyakorlat II. Tárgyfelelős (név, beosztás): Dr. Urbán Anna, egyetemi docens Tantárgy Neptun kódja: BTMNSOCM26 Tantárgyelem: szakirányon kötelező Javasolt félév: 2 Előfeltétel: - Óraszám/hét: 40 Számonkérés módja (a/gy/k/b): aláírás Kreditpont: 0 Tagozat: nappali Tantárgy feladata és célja: (3 4 mondatban összefoglalva) A szakmai gyakorlatnak a célja, hogy a hallgatók állandóan lépést tartsanak a technológiai és szervezeti-kulturális, illetve piaci változásokkal a média területén; a gyakorlatban tesztelhessék tantermi tudásukat; érdeklődésüknek megfelelő, korszerű specifikus gyakorlati tudásra tegyenek szert; esetleg így munkaerő piaci kapcsolatokat alakítsanak ki. - (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.) A szakmai gyakorlatot kommunikáció- és médiatudománnyal kapcsolatos területen kell elvégezni. A konkrét követelményeket a gyakorlóhelyen kell megbeszélni. A gyakorlóhely igazolja a teljesítést. Egy-két oldalas beszámolót kell írni. A beszámolóban szerepeljen, hogy a hallgató miért az adott helyet választotta, mivel foglalkozott a gyakorlaton, mit tanult, milyen tapasztalatokat szerzett, mennyiben felelt meg a szakmai gyakorlat a várakozásainak? 40 órás gyakorlat, a szakiránynak megfelelő kutatóintézetbe, állami, magán vagy civil szervezetekhez, ill. helyi- regionális televíziókhoz, rádiókhoz kell menni. A lista az Intézet honlapjáról elérhető. (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok) A szakmai gyakorlatra a hallgatók nem kapnak osztályzatot, de munkájukat a gyakorlat vezetője igazolja/ röviden írásban értékeli. Fontos azonban, hogy a hallgatók is értékeljék a gyakorlat hasznosságát. Az így szerzett információk a tanszéknek segítenek dönteni abban, hogy érdemes-e folytatni az együttműködést az adott gyakorlóhellyel. -- ANGELUSZ R. TARDOS R. TERESTYÉNI T: Média nyilvánosság, közvélemény. Szövegyűjtemény. Gondolat, Budapest, 2007 BAJOMI-LÁZÁR Péter: Média és társadalom. Antenna könyvek, Budapest, 2008 BERGER, Arthur A: Media and Society A Critical Perspective. Lanham : Rowman & Littlefield Publishers, 2012.
32 Szakmai gyakorlat II. Tárgyfelelős (név, beosztás): Dr. Urbán Anna, egyetemi docens Tantárgy Neptun kódja: BTMLSOCM26 Tantárgyelem: szakirányon kötelező Javasolt félév: 2 Előfeltétel: - Óraszám/hét: 40 Számonkérés módja (a/gy/k/b): aláírás Kreditpont: 0 Tagozat: levelező Tantárgy feladata és célja: (3 4 mondatban összefoglalva) A szakmai gyakorlatnak a célja, hogy a hallgatók állandóan lépést tartsanak a technológiai és szervezeti-kulturális, illetve piaci változásokkal a média területén; a gyakorlatban tesztelhessék tantermi tudásukat; érdeklődésüknek megfelelő, korszerű specifikus gyakorlati tudásra tegyenek szert; esetleg így munkaerő piaci kapcsolatokat alakítsanak ki. (prezentáció, zárhelyi dolgozat, beadvány stb.) A szakmai gyakorlatot kommunikáció- és médiatudománnyal kapcsolatos területen kell elvégezni. A konkrét követelményeket a gyakorlóhelyen kell megbeszélni. A gyakorlóhely igazolja a teljesítést. Egy-két oldalas beszámolót kell írni. A beszámolóban szerepeljen, hogy a hallgató miért az adott helyet választotta, mivel foglalkozott a gyakorlaton, mit tanult, milyen tapasztalatokat szerzett, mennyiben felelt meg a szakmai gyakorlat a várakozásainak? 40 órás gyakorlat, a szakiránynak megfelelő kutatóintézetbe, állami, magán vagy civil szervezetekhez, ill. helyi- regionális televíziókhoz, rádiókhoz kell menni. A lista az Intézet honlapjáról elérhető. (félévközi teljesítmény aránya a beszámításnál, ponthatárok) A szakmai gyakorlatra a hallgatók nem kapnak osztályzatot, de munkájukat a gyakorlat vezetője igazolja/ röviden írásban értékeli. Fontos azonban, hogy a hallgatók is értékeljék a gyakorlat hasznosságát. Az így szerzett információk a tanszéknek segítenek dönteni abban, hogy érdemes-e folytatni az együttműködést az adott gyakorlóhellyel. ANGELUSZ R. TARDOS R. TERESTYÉNI T: Média nyilvánosság, közvélemény. Szövegyűjtemény. Gondolat, Budapest, 2007 BAJOMI-LÁZÁR Péter: Média és társadalom. Antenna könyvek, Budapest, 2008 BERGER, Arthur A: Media and Society A Critical Perspective. Lanham : Rowman & Littlefield Publishers, 2012.
33 Párválasztás, szerelem, család Tárgyfelelős (név, beosztás): Dr. Szabó-Tóth Kinga, egyetemi docens Tantárgy Neptun kódja: BTBNSZM614 Tantárgyelem: szabadon választható Javasolt félév: 2 Előfeltétel: - Óraszám/hét: 2 Számonkérés módja (a/gy/k/b): kollokvium Kreditpont: 4 Tagozat: nappali Tantárgy feladata és célja: A kurzus során szociológusok, mediátorok, pszichológusok segítségével keressük a boldog, harmonikus párkapcsolatok titkait. A hallgatóknak lehetőségük van a kurzus végén villámrandikon részt venni. 1. Február 12: Bevezetés. Miről szól a kurzus. Áttekintés a családról, párkapcsolatokról Magyarországon - Kinga Szabó-Tóth Kinga 2. Február 19: Nőiesség és férfiasság a történelmi időben I. - Virag Havasi és Szepessy Péter 3. Február 26. Nőiesség és férfiasság a történelmi időben II. - Virag Havasi Virág és Szepessy Péter 4. Március 5. A szerelem, mint az autentikus életre inspiráló erő - Márta Pankucsi 5. Március 12. A szeretet művészete - Márta Pankucsi 6. Március 19. Párkapcsolati forgatókökönyvek - György Csepeli 7. Március 26. Női és férfi kommunikáció. Kommunikációs játszmák és szerepek I. - Osváth Andrea 8. Április 2. Női és férfi kommunikáció. Kommunikációs játszmák és szerepek II. - Osváth Andrea 9. Április 9. Tolmácsolás, mediálás a párkapcsolatokban I. - Norbert Képes 10. Április 16.. Tolmácsolás, mediálás a párkapcsolatokban II. - Norbert Képes 11. Április 23. A jó párkapcsolatok pszichológiai alapjai - pszichodráma eszközökkel I. - Pócsi Orsolya 12. Április 30. A jó párkapcsolatok pszichológiai alapjai - pszichodráma eszközökkel II. - Pócsi Orsolya 13. Május 7. Itt a vége...? Kinga Szabó-Tóth - Írásbeli vizsga az előadások anyagaiból. - -
34 Amerikai szociológia I. Tantárgy Neptun kódja: BTMNSOC201 Tantárgyelem: kötelező Tárgyfelelős (név, beosztás): Dr. Szepessy Péter, egyetemi adjunktus Javasolt félév: 2 Előfeltétel: - Óraszám/hét: 2 Számonkérés módja (a/gy/k/b): gyakorlat Kreditpont: 2 Tagozat: nappali Tantárgy feladata és célja: A két féléves kurzus célja az alapképzésben szerzett szociológiatörténeti, társadalomelméleti ismeretek elmélyítése és kibővítése. A nemzeti bontásban tárgyalt szociológiatörténet a sajátos hagyományok szellem-, kultúra- és társadalomtörténeti elhelyezésével bizonyos értelemben a szociológiai gondolkodás szociológiáját is nyújtja. A korán intézményesült amerikai szociológiában a századfordulós kezdetektől jelen van a teoretikusan is igényes empirikus kutatás (W. I. Thomas, F. Znaniecki, P. Lazarsfeld), az igazi elméleti áttörés azonban csak az 1930-as évek végétől, Talcott Parsonsnak sikerül egy hatalmas szintetizáló életműben, amelynek íve a cselekvéselméleti kezdetektől a strukturálisfunkcionális felfogáson át a következetessé tett rendszerelméletig terjed. Az egyre monolitikusabbá épülő modell csakhamar egy mérsékeltebb funkcionalizmust (R. K. Merton) hívott életre, amely hathatósan őrzi a parsonsi gondolkodás fontos perspektíváit. Mindezek ellenpontjaként foghatók fel az európai szellemfilozófiai hagyományokat az amerikai pragmatista gondolattal összekapcsoló interpretatív megközelítések, a G. H. Meadet atyjának tartó szimbolikus interakcionizmustól (H. Blumer) az etnometodológiáig (H. Garfinkel). Kifejezetten a rendszergondolat ellenhatásaként született meg egyfelől egy konfliktuselvű szociológia (L. A. Coser), amely azonban mindenekelőtt a konfliktusok összetartó hatásaiban érdekelt, másfelől az egyéni racionális döntések szociológiája, amely pszichológiai és közgazdaságtani kezdetekből kibontakozva (G. C. Homans, M. Olson, J. Elster) James Coleman átfogó társadalomelméletében érte el eddigi csúcspontját. Ilyen módon maradt a sokirányú amerikai társadalmi gondolkodás két gravitációs pontja az eredményesség és a rend. 1. Az amerikai szociológia tudománytörténete I. A szociológia kezdetei az Egyesült Államokban I.: Intézményesedés. A szociáldarwinizmus Amerikában. Irodalom: Némedi Dénes: A szociológia az Egyesült Államokban. In: Uő.: Klasszikus szociológia. Napvilág A szociológia kezdetei az Egyesült Államokban II.: Sumner és Veblen. Irodalom: Sumner, William, Graham: Népszokások. Szokások, erkölcsök, viselkedésmódok szociológiai jelentősége. Gondolat, Budapest, Az amerikai szociológia tudománytörténete II. Szociológia és reform. Irodalom: Némedi Dénes: A szociológia az Egyesült Államokban. In: Uő.: Klasszikus szociológia. Napvilág. Pál Eszter: Vallás, reform és tudomány. Szociológiai Szemle 2009/ Thorstein Veblen: A dologtalan osztály elmélete. KJK, Budapest, o Chicago : a pragmatizmus, és a Chicagói Iskola kutatásai. Irodalom: Park, Robert, E.: A városi közösség mint térbeli mintázat és morális rend, in: Felkai Gábor Némedi Dénes Somlai Péter: i. m., p. és
UTOLSÓ FRISSÍTÉS: február 20. Tantárgyi adatlap. NAPPALI, LEVELEZŐ TAGOZAT 2016/2017. tanév 2. félév
UTOLSÓ FRISSÍTÉS: 2017. február 20. SZOCIOLÓGIA MA Tantárgyi adatlap NAPPALI, LEVELEZŐ TAGOZAT 2016/2017. tanév 2. félév Amerikai szociológia I. I. ÉVFOLYAM Tantárgy Neptun kódja: BTMNSOC201 Tantárgyelem:
UTOLSÓ FRISSÍTÉS: február 3. Tantárgyi adatlap. NAPPALI, LEVELEZŐ TAGOZAT 2015/2016. tanév 2. félév
UTOLSÓ FRISSÍTÉS: 2016. február 3. SZOCIOLÓGIA MA Tantárgyi adatlap NAPPALI, LEVELEZŐ TAGOZAT 2015/2016. tanév 2. félév Amerikai szociológia I. I. ÉVFOLYAM Tantárgy Neptun kódja: BTMNSOC201 Tantárgyelem:
Oktatói órarend 2015/2016. II. félév Bölcsészettudományi Kar Szociológiai Intézet
Oktatói órarend 2015/2016. II. félév 2016. Bölcsészettudományi Kar Szociológiai Intézet 2016.02.16. Prof. Dr. Csepeli György 10-12 Szociálpszichológia előadás BTBNSZM406 B/2 115 12-13:30 Fejlődés- és személyiséglélektan
SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA
1 SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA I. KISEBBSÉGSZOCIOLÓGIA SZAKIRÁNYON: DR. SZABÓ-TÓTH KINGA 1. A kisebbségi identitás vizsgálata 2. Kisebbségi csoportok társadalmi
Vizsgaidőpontok: 2015/2016. tanév II. félév BTK Szociológiai Intézet
Vizsgaidőpontok: 2015/2016. tanév II. félév BTK Szociológiai Intézet Prof. Dr. Csepeli György, egyetemi tanár Neptunkód Tárgynév Vizsgatípus Vizsga kezdete Vizsga vége Létszám Terem BTBNSZM207 Fejlődés-
Oktatói órarend 2016/2017 II. félév. Szociológiai Intézet
Oktatói órarend 2016/2017 II. félév Szociológiai Intézet 2017.02.09. Prof. Dr. Csepeli György, egyetemi tanár Péntek 10-12 Szociálpszichológia I. előadás BTSCN207, BTBNSZM406, BTKVN1205 C/2 XXXV Együtt
SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA
1 SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA I. KISEBBSÉGSZOCIOLÓGIA SZAKIRÁNYON: DR. SZABÓ-TÓTH KINGA 1. A kisebbségi identitás vizsgálata 2. Kisebbségi csoportok társadalmi
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Történelem és Filozófia 1.3 Intézet Magyar Filozófiai Intézet 1.4 Szakterület Filozófia
SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA
1 SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA DR. SZABÓ-TÓTH KINGA 1. Családon belüli konfliktusok, válás 2. Családpolitika, családtámogatási
Utolsó módosítás: március 4. OKTATÓNKÉNTI ÓRARENDJE 2014/2015. TANÉV II. FÉLÉV
Utolsó módosítás: 2015. március 4. OKTATÓNKÉNTI ÓRARENDJE 2014/2015. TANÉV II. FÉLÉV Prof. Dr. Csepeli György Csütörtök 10-12 Szociálpszichológia előadás BTBNSZM406 B/2 115 11:30-12 Fogadóóra B/2 108 12-14
KÖVETELMÉNYEK /I.
Közösségi szociális munka SPB1209 Kreditpont: 3 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 1+1 Gyakorlati jegy SPB1121 Követelmény: Két zárthelyi dolgozat. Gyakorlati jegy. Zh: 2016. okt. 19. 8-9., nov. 30. 8-9. Kötelező,
Vizsgaidőpontok május június BTK Szociológiai Intézet
Vizsgaidőpontok 2017. május június BTK Szociológiai Intézet 2017. 05. 18. Prof. Dr. Csepeli György, egyetemi tanár Tárgy kódja Tárgy neve Vizsgatípus Vizsga kezdete Fő/nap Vizsgaterem BTKVN1205 BTBNSZM406
ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK Szociológia mesterszakos hallgatók számára. 2015/16-os tanév tavaszi záróvizsga
ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK Szociológia mesterszakos hallgatók számára 2015/16-os tanév tavaszi záróvizsga Alapozó és szakmai törzstárgyak tételsora a tételek: társadalomelméleti/szociológiaelméleti/szociológiatörténeti
KÖVETELMÉNYEK /I. Tantárgy neve Társadalomtudományi kutatások 2.
Társadalomtudományi kutatások 2. PDB1702 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Gyakorlati jegy PDB1005 Évközi tanulmányi követelmények: Empirikus vizsgálat adatfelvétele és az adatok statisztikai feldolgozása.
SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA
1 SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA DR. SZABÓ-TÓTH KINGA 1. Családon belüli konfliktusok, válás 2. Családpolitika, családtámogatási
SZOCIOLÓGIA MESTER SZAK
Utolsó frissítés: 2018. április 18. SZOCIOLÓGIA MESTER SZAK TANTÁRGYI ADATLAP NAPPALI, LEVELEZŐ TAGOZAT 2017/2018. TANÉV 2. FÉLÉV I. ÉVFOLYAM Tantárgy neve: Társadalomelmélet II. Tárgyfelelős (név, beosztás):
Társadalmi és vizuális kommunikáció
Nyomtatás Társadalmi és vizuális kommunikáció Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Szociológia és Kommunikáció Tanszék TANTÁRGYI ADATLAP 0 I. Tantárgyleírás
SZOCIOLÓGIA SZAK NAPPALI TAGOZAT
SZOCIOLÓGIA SZAK NAPPALI TAGOZAT A képzés célja: Humanisztikus értékek iránt elkötelezett, társadalomkritikai érzékkel rendelkező, alkotószellemű szakemberek képzése, akik széleskörű társadalomelméleti,
VÁROSFÖLDRAJZ GYAKORLAT
VÁROSFÖLDRAJZ GYAKORLAT FÖLDRAJZ ALAPSZAK (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR FÖLDRAJZ-GEOINFORMATIKA INTÉZET Miskolc, 2018 TARTALOMJEGYZÉK 1.
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Regionális gazdaságtan
III. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment, Pénzügy és számvitel BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Regionális gazdaságtan TÁVOKTATÁS Tanév: 2014/2015. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Regionális gazdaságtan
Oktatói órarend 2015/2016. I. félév Bölcsészettudományi Kar Szociológiai Intézet
Oktatói órarend 2015/2016. I. félév 2015. Bölcsészettudományi Kar Szociológiai Intézet 2015.09.14. Prof. Dr. Csepeli György Csütörtök 8-10 10-12 Szociálpszichológia Politológia B/2 102 12-14 A magyar társadalom
Tantárgyi követelmény
Tantárgyi követelmény Multikulturális nevelés TKM2101 Meghirdetés féléve 4 Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 0+2 Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodnárné Dr. Kis Katalin főiskolai tanár
GEOINFORMATIKA II. Földtudományi mérnöki MSc, Geoinformatikus-mérnöki specializáció. 2018/19 I. félév TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ
GEOINFORMATIKA II. Földtudományi mérnöki MSc, Geoinformatikus-mérnöki specializáció 2018/19 I. félév TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Geofizikai és Térinformatikai
OKTATÓI ÓRAREND 2016/2017. TANÉV I. FÉLÉV
2016. 11. 10. ME-BTK SZOCIOLÓGIAI INTÉZET OKTATÓI ÓRAREND 2016/2017. TANÉV I. FÉLÉV Gyukits György, egyetemi adjunktus Szerda 8:30-10 Társadalompolitika előadás BTBNSZM307 B/2 116 10-11:30 Társadalmi hátrányok
VIZSGAIDŐPONTOK 2015/2016. TANÉV I. FÉLÉV
2015. 12. 16. BTK SZOCIOLÓGIAI NTÉZET VIZSGAIDŐPONTOK 2015/2016. TANÉV I. FÉLÉV Dr. Csepeli György Tantárgy Vizsgatípus Vizsga kezdete Vizsga vége létszám Vizsgaterem BTPLN119 Bevezetés a szoc. pszichológiába
Szociológia mesterszak. Pótfelvételi tájékoztató Miskolci Egyetem, BTK, Szociológiai Intézet, 2015.
Szociológia mesterszak Pótfelvételi tájékoztató 2015. Miskolci Egyetem, BTK, Szociológiai Intézet, 2015. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: AUGUSZTUS 10! JELENTKEZNI LEHET: www.felvi.hu Részletes tájékoztató a képzésről:
TÁJFÖLDRAJZ-TÁJÖKOLÓGIA
TÁJFÖLDRAJZ-TÁJÖKOLÓGIA OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS FÖLDRAJZTANÁ (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR FÖLDRAJZ-GEOINFORMATIKA INTÉZET Miskolc, 2018 TARTALOMJEGYZÉK
EU ISMERETEK FO MFKGT600331
EU ISMERETEK FO MFKGT600331 Földrajz alapszak TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Kőolaj és Földgáz Intézet Miskolc, 2018/19 I. félév A tantárgy adatlapja Tantárgy
GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK
Tantárgy neve: Német nyelv 1. Tárgyfelelős: Juhász Éva GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK KÖTELEZŐ SZAKNYELVI KURZUSOK FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSBEN IDEGENFORGALMI SZAKMENEDZSER SZAKON NÉMET NYELVBŐL
Tantátgyi követelmények Család- és nevelésszociológiai alapismeretek
Tantátgyi követelmények Család- és nevelésszociológiai alapismeretek CGB1203 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodnárné dr. Kiss Katalin főiskolai docens A tantárgyfelelős
A tantárgy kódja BBNSZ03200 Óraszám 2
A tantárgy címe CSALÁDSZOCIOLÓGIA A tantárgy típusa ELŐADÁS Tantárgy célja: A tantárgy kódja BBNSZ0300 Óraszám Félév 6 Kreditek száma A család történeti változásainak, működésének és a társadalomban betöltött
KÖVETELMÉNYEK 2016/17. tanév 2. félév Dr. Margitics Ferenc Főiskolai tanár Pszichológia Intézeti Tanszék
2016/17. tanév 2. félév Dr. Margitics Ferenc Főiskolai tanár Pszichológia Intézeti Tanszék Személyiség és egészségpszichológia TKM 1012 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont: 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.)
BTK ATTI. Vizsgaidőpontok. 2017/2018. tanév II. félév. Módosítva: május 30.
BTK ATTI Vizsgaidőpontok 2017/2018. tanév II. félév Módosítva: 2018. május 30. Prof. Dr. Csepeli György, Professor emeritus Tárgy Vizsgatípus Vizsga kezdete Vizsga vége Maximális létszám Fő/nap Terem Szigorlat
KÖVETELMÉNYEK félév
Vizuális nevelés módszertana CG1041 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 0+1 Tantárgyfelelős neve és beosztása Orosz Csaba főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős tanszék kódja TK 3 alkalom Feladatsor összeállítása
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeș Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar 1.3 Intézet Kommunikáció, Közkapcsolatok
SixSigma és LEAN alapismeretek
SixSigma és LEAN alapismeretek ANYAGMÉRNÖK/KOHÓMÉRNÖK MSC KÉPZÉS MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KIEGÉSZÍTŐ SZAKIRÁNY (nappali munkarendben) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR
Dr. Szoboszlai-Kiss Katalin, PhD egyetemi docens. Szenátus által elfogadott adat. Szenátus által elfogadott adat. Tárgy típusa
A tantárgy neve magyarul: A tantárgy neve angolul: Tantárgykód (technikai kód): A tantárgy oktatásáért felelős tanszék neve: A tantárgyfelelős neve: tudományos fokozata, beosztása: Kontaktórák száma nappali
KÖVETELMÉNYEK /II.
Multikulturális nevelés etnikai és vallási dimenziói SPF1207 Meghirdetés féléve 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 3 kollokvium Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodnárné dr. Kiss Katalin Ph.D., főiskolai
Pénzügyi instrumentumok számvitele
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar Budapest Nappali tagozat MESTERSZAK Pénzügyi instrumentumok számvitele Tantárgyi útmutató 2014/2015 tanév tavaszi félév 1 Tantárgy megnevezése:
GEOELEKTROMOS KOLLÉGIUM
GEOELEKTROMOS KOLLÉGIUM Földtudományi mérnöki MSc, Geofizikus-mérnöki specializáció 2018/19 I. félév TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Geofizikai és Térinformatikai
TÁRGYLEÍRÁS CSALÁDSZOCIOLÓGIA BBNSZ Oktató: Dr. Földházi Erzsébet 2013/2014. tanév II. félév kedd 10:00-11:30 BTK Ste Dienes Valéria terem
TÁRGYLEÍRÁS CSALÁDSZOCIOLÓGIA BBNSZ03200 Oktató: Dr. Földházi Erzsébet 2013/2014. tanév II. félév kedd 10:00-11:30 BTK Ste Dienes Valéria terem A TANTÁRGY CÉLJA A család történeti változásainak, működésének
kommunikáció és médiatudomány (BA)-BTK XXX-KOMTALB3/ képzési terv
Bölcsészettudományi Kar kommunikáció és médiatudomány (BA)-BTK XXX-KOMTALB3/15-16-1 képzési terv Kód: XXX-KOMTALB3/15-16-1 Szükséges kredit: 180 Félévek száma: 6 Tantermi órák száma:. Gyakorlati képzés:
Miskolci Egyetem BTK Politikatudományi Intézet POLITIKATUDOMÁNY MESTERSZAK NAPPALI TAGOZAT 2017-ben felvételt nyert hallgatók számára MINTATANTERV
Miskolci Egyetem BTK Politikatudományi Intézet POLITIKATUDOMÁNY MESTERSZAK NAPPALI TAGOZAT 2017-ben felvételt nyert hallgatók számára MINTATANTERV ELSŐ ÉVFOLYAM 1. évf. 1. félév 28 Alapozó tárgyak BTUMNPOL101
Tanulás- és kutatásmódszertan
PSZK Mesterképzési és Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 I. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Tanulás- és kutatásmódszertan 2012/2013. II. félév Tantárgyi útmutató
BEVEZETÉS A KOMMUNIKÁCIÓTUDOMÁNYBA
Babeş Bolyai Tudományegyetem Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar 2012/2013-as tanév Dr. Vincze Hanna Orsolya adjunktus vincze.orsolya@polito.ubbcluj.ro BEVEZETÉS A KOMMUNIKÁCIÓTUDOMÁNYBA
Utolsó módosítás: február 19.
Utolsó módosítás: 2018. február 19. Prof. Dr. Csepeli György Péntek 10-12 Szociálpszichológia előadás BTBNSZM3308, BTSCN2207, BTBNSZM406 (22 ) B2/115 12-14 Szociálpszichológia I. gyakorlat BTSCN2208 (10)
KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy oktatója és beosztása Dr. Tóthné Gacsályi Viktória főiskolai tanársegéd Tantárgyfelelős tanszék kódja
Pedagógiai szociálpszichológia TKM1010 Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 2+0 Előfeltétel (tantárgyi kód) TKM1001 Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár és beosztása Az előadáson való részvétel
SZAKIGAZGATÁSI ISMERETEK
SZAKIGAZGATÁSI ISMERETEK Környezetmérnök BSc alapszak 2018/19 I. félév TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Környezetgazdálkodási Intézet Tartalomjegyzék 1. Tantárgyleírás,
Felületmódosító eljárások
Felületmódosító eljárások ANYAGMÉRNÖK BSC KÉPZÉS Felülettechnikai félszakirány (levelező munkarendben) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR FÉMTANI, KÉPLÉKENYALAKÍTÁSI
kommunikáció és médiatudomány (BA)-BTK XXX-KOMTANB4/ képzési terv
Bölcsészettudományi Kar kommunikáció és médiatudomány (BA)-BTK XXX-KOMTANB4/15-16-1 képzési terv Kód: XXX-KOMTANB4/15-16-1 Szükséges kredit: 180 Félévek száma: 6 Tantermi órák száma:. Gyakorlati képzés:
KÖVETELMÉNYEK. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai docens
Az iskola mentálhigiénéje PSX 1211L Meghirdetés féléve 2. Kreditpont: 3 Konzultációs óraszám 10 Gyakorlati jegy TK Zárthelyi dolgozat írása az előadás és a kötelező irodalom alapján a vizsgaidőszak első
2. Griffin, E. (2001): Bevezetés a kommunikációelméletbe. (1-3., 7-8., 20., 35. fejezet) Harmat.
A tanácsadás kommunikációs alapja SPF1306 FKF1101 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dudás Marianna, főiskolai tanársegéd Évközi tanulmányi követelmények: Zárthelyi dolgozat (Ideje: 2016. október 20. és
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Regionális gazdaságtan
Felsőoktatási Szakképzés TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Regionális gazdaságtan Tanév: 2015/2016. II. A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Regionális gazdaságtan Tanszék: Közgazdasági Tanszék Tantárgyfelelős neve:
PSZK Mesterképzési és Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35. Levező tagozat MESTERSZAK
PSZK Mesterképzési és Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 Levező tagozat MESTERSZAK Tantárgyi útmutató 2014/2015 tanév tavaszi félév 1 Tantárgy megnevezése:
Kommunikáció és Médiatudomány Alapszak (BA), levelező tagozat
AJÁNLOTT ÓRAREND 2012/2013 2. (tavaszi) félév Kommunikáció és Médiatudomány Alapszak (BA), levelező tagozat Általános információk Legutóbbi módosítás: 2013.02.22. A tavaszi félév kurzusfelvételi időszaka
Neptun kódja: J30301M NEMZETKÖZI KÖZJOG 1. Előfeltétele: 20302M Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter
TANTÁRGY NEVE: Neptun kódja: J30301M NEMZETKÖZI KÖZJOG 1. Előfeltétele: 20302M Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter Szak: JOGÁSZ Oktatás nyelve: magyar Tárgy besorolása:
KÖVETELMÉNYEK II. félév
KÖVETELMÉNYEK 2016-2017. II. félév Tantárgy neve Multikulturális nevelés Tantárgy kódja SPB2102 Meghirdetés féléve 6 Kreditpont: 3 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 1+1 Félévi követelmény Kollokvium Előfeltétel
Kommunikáció és médiatudomány alapszak (BA) tanegységlista és tantervi háló, nappali tagozat
ommunikáció és médiatudomány alapszak (BA) tanegységlista és tantervi háló, nappali tagozat (Érvényes: 2011 szeptemberétől) NBG_M8802 FÉLÉVE I. ALAPOZÓ MODUL r. Óra I. II. III. IV. V. VI. Előfeltétel Társadalom-
ÖKOLÓGIA FÖLDRAJZ ALAPSZAK (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ
ÖKOLÓGIA FÖLDRAJZ ALAPSZAK (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR FÖLDRAJZ-GEOINFORMATIKA INTÉZET Miskolc, 2019 TARTALOMJEGYZÉK 1. Tantárgyleírás
KÖVETELMÉNYRENDSZER NÖVÉNYTERMESZTÉSTANBÓL 2013/2014. tanév 1. félévében
KÖVETELMÉNYRENDSZER NÖVÉNYTERMESZTÉSTANBÓL 201/2014. tanév 1. félévében Oktatott tantárgyak: kredit SMKNZ201AN Takarmánynövény termesztés 2+ óra 5 BSc Állattenyésztő Mérnöki Szak II. SMKNZ202XN Növénytermesztéstani
KÖVETELMÉNYEK 2017/ félév. Informatika II.
Tantárgy neve Informatika II. Tantárgy kódja TAB1110 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 1 Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 0 + 1 Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) TAB1109 Tantárgyfelelős
KÖVETELMÉNYEK 2015/16/2. félév. Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodnárné dr. Kiss Katalin, PhD főiskolai docens Tantárgyfelelős tanszék kódja
Társadalomismeret II. SPF1201 Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 3+0 Előfeltétel (tantárgyi kód) SPF1101 Bodnárné dr. Kiss Katalin, PhD főiskolai docens - rendszeresen óralátogatás, maximum
GEOFIZIKAI MÉRÉSEK. Földtudományi mérnöki mesterszak / Geofizikusmérnöki szakirány. 2017/18 II. félév. A kurzus ebben a félévben nem indult
GEOFIZIKAI MÉRÉSEK Földtudományi mérnöki mesterszak / Geofizikusmérnöki szakirány 2017/18 II. félév A kurzus ebben a félévben nem indult TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi
Számviteli esettanulmányok
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számviteli esettanulmányok MSC Pénzügy-számvitel szak Vezetői számvitel szakirány Levelező tagozat 2016/2017. tanév I. félév SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK A tárgy
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Politológia
III. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment, Pénzügy és számvitel BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Politológia TÁVOKTATÁS Tanév: 2014/2015. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Politológia Tanszék: Közgazdasági
FÉLÉVI KÖVETELMÉNYEK 2010/2011. tanév II. félév INFORMATIKA SZAK
FÉLÉVI KÖVETELMÉNYEK INFORMATIKA SZAK Tantárgy Tagozat Heti óraszám Követelmény Ea. Lab. Gy. VILLAMOSSÁGTAN. Nappali 3 0 1 aláírás+vizsga Az aláírás megszerzésének feltételei: - A hiányzás nem haladhatja
ALKALMAZOTT ÁRAMLÁSTAN MFKGT600654
ALKALMAZOTT ÁRAMLÁSTAN MFKGT600654 Műszaki földtudományi alapszak Olaj- és gáz specializáció nappali munkarend TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR KŐOLAJ ÉS FÖLDGÁZ
Tantárgyi tematika (nappali tagozat)
0 Tantárgyi tematika (nappali tagozat) A tantárgy adatai: A tantárgy megnevezése (tantárgyból): Revenue menedzsment Oktatás nyelve (mintaegységből): magyar A tantárgy angol megnevezése (mintaegységből):
Kommunikáció és médiatudomány (MA) KOMTALM2 képzési terv
Kommunikáció és médiatudomány (MA) KOMTALM2 képzési terv Kód: KOMTALM2 Szükséges kredit: 120 Félévek száma: 4 Tantermi órák száma:. Gyakorlati képzés: %. Az írásos tanterv utolsó frissítésének ideje: Az
Tantárgyi program. 8. Az oktatás személyi feltételei: Gyakorlati oktató: Dr. Szigeti Orsolya egyetemi docens
Tantárgyi program 1. A tantárgy neve, kódja: AV_KMNL211-K3 Marketing kutatás 2. A neve, beosztása: 3. Szak megnevezése: Kereskedelem és Marketing BA szak, levelező tagozat 4. A tantárgy típusa: A 5. A
Bevezetés a számvitelbe
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Bevezetés a számvitelbe Pénzügy számvitel alapszak Gazdálkodás-menedzsment alapszak Távoktatás tagozat 2016/2017. tanév I. félév 1 Tantárgy megnevezése Bevezetés
T E M A T I K A. Óvó- és Tanítóképző Intézet
Óvó- és Tanítóképző Intézet T E M A T I K A a tanító szakos hallgatók számára TERMÉSZETTUDOMÁNY A HÉTKÖZNAPOKBAN (CB3313) oktatáshoz 2018/2019. tanév I. félév Heti óraszám: 0 óra előadás 1 óra szeminárium
ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK Szociológia mesterszakos hallgatók számára. 2013/14-es tanév tavaszi záróvizsga
ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK Szociológia mesterszakos hallgatók számára 2013/14-es tanév tavaszi záróvizsga Alapozó és szakmai törzstárgyak tételsora a tételek: társadalomelméleti/szociológiaelméleti/szociológiatörténeti
Szociológia (BA) SZOTANB3 képzési terv. Kód: SZOTANB3. Felelős. Értékelés PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM
Szociológia (BA) SZOTANB3 képzési terv Kód: SZOTANB3 Szükséges kredit: 180 Félévek száma: 6 Tantermi órák száma:. Gyakorlati képzés: %. Az írásos tanterv utolsó frissítésének ideje: Az ezen idõpont elõtti
MŰSZAKI FIZIKA II. Földtudományi mérnöki MSc mesterszak. 2017/18 II. félév TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ
MŰSZAKI FIZIKA II. Földtudományi mérnöki MSc mesterszak 2017/18 II. félév TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Geofizikai és Térinformatikai Intézet A tantárgy adatlapja
Költség és teljesítmény elszámolás
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Költség és teljesítmény elszámolás Számvitel mesterszak szak Vezetői számvitel szakirány Levelező tagozat 2016/2017. tanév I. félév 1 SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK
ÖKOLÓGIA OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS FÖLDRAJZTANÁR (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ
ÖKOLÓGIA OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS FÖLDRAJZTANÁR (NAPPALI MUNKAREND) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR FÖLDRAJZ-GEOINFORMATIKA INTÉZET Miskolc, 2019 TARTALOMJEGYZÉK
MINŐSÉGÜGY. ANYAGMÉRNÖK BSC KÉPZÉS SZAKMAI TÖRZSANYAG (nappali munkarendben) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ
MINŐSÉGÜGY ANYAGMÉRNÖK BSC KÉPZÉS SZAKMAI TÖRZSANYAG (nappali munkarendben) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR ENERGIA- ÉS MINŐSÉGÜGYI INTÉZET Miskolc, 2017/18.
KÖVETELMÉNYEK. 2016/17. tanév 1. félév. Dr. Margitics Ferenc. főiskolai tanár. Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Intézet
KÖVETELMÉNYEK 2016/17. tanév 1. félév Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Intézet Pszichológia Intézeti Tanszék Nappali képzés Bevezetés a pszichológiába TAB 1201
Géprajz (GEGET284L) kommunikációs dosszié GÉPRAJZ (GEGET284L) ANYAGMÉRNÖK BACHELOR LEVELEZŐ KÉPZÉS TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ
GÉPRAJZ (GEGET284L) ANYAGMÉRNÖK BACHELOR LEVELEZŐ KÉPZÉS TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR GÉPELEMEK TANSZÉKE Miskolc, 2008 Tartalomjegyzék 1. Tantárgyleírás,
KÖVETELMÉNYEK. Cigány gyerekek szocializációja Tantárgy kódja Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.
Cigány gyerekek szocializációja Tantárgy kódja CM3005 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 0+2 Gyakorlati jegy Egy szemináriumi dolgozat írása és bemutatása kiselőadás
MODERN ÜZLETI SZAKÚJSÁGÍRÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS
MODERN ÜZLETI SZAKÚJSÁGÍRÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Edutus Főiskola 2015 Képzés célja olyan gyakorlott, magabiztos gazdasági és médiakommunikációs ismeretekkel rendelkező szakemberek képzése, akik képesek
Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés Tantárgyi program. Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés
Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés Tantárgyi program Tantárgy megnevezése: Tantárgy kódja: Képzés: Tantárgy jellege/típusa: Kontaktórák száma: Vizsgajelleg: Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés
KÖVETELMÉNYEK. A nevelés történeti alapjai 3. ( A magyar nevelés történetének forrásai) Tantárgy neve: Tantárgy kódja: PDB 1103
Tantárgy kódja: PDB 1103 Kreditpont: 3 Tantárgyfelelős neve és beosztása: Tantárgy oktatója és beosztása: Tantárgy oktatójának elérhetősége: 2230 A nevelés történeti alapjai 3. ( A magyar nevelés történetének
A kémiai kutatás alapjai 1. - személyes konzultáció I VEGYÉSZMÉRNÖK BSc. NAPPALI képzés
A kémiai kutatás alapjai 1. - személyes konzultáció I VEGYÉSZMÉRNÖK BSc. NAPPALI képzés TANTÁRGYI MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI INTÉZET Miskolc, 2019/20. tanév I. félév 1 Tartalomjegyzék
GEOFIZIKAI ÉRTELMEZÉS ÉS TERVEZÉS
GEOFIZIKAI ÉRTELMEZÉS ÉS TERVEZÉS Földtudományi mérnöki MSc 2018/19 I. félév TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Geofizikai és Térinformatikai Intézet Tárgy adatlapja
TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0002 Tantárgyi program (rövidített)
TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0002 Tantárgyi program (rövidített) Szakkollégiumi műhely megnevezése: Meghirdetés féléve: Tantárgy/kurzus megnevezése: BGF GKZ Szakkollégiuma 2011/2012. tanév II. félév SZAKKOLLÉGIUM
ÜSTMETALLURGIA. Nappali tagozat FÉMELŐÁLLÍTÁSI ÉS ÖNTÉSZETI SZAKIRÁNY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ
MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR METALLURGIAI INTÉZET ÜSTMETALLURGIA Nappali tagozat FÉMELŐÁLLÍTÁSI ÉS ÖNTÉSZETI SZAKIRÁNY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ Miskolc, 2014 1. TANTÁRGYLEÍRÁS A tantárgy/kurzus
A 2007/ (tavaszi) félév kurzusai Kommunikáció- és Médiatudomány alapszakon (BA)
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KOMMUNIKÁCIÓ- ÉS MÉDIATUDOMÁNYI TANSZÉK A 2007/2008-2 (tavaszi) félév kurzusai Kommunikáció- és Médiatudomány alapszakon (BA) Kedves Hallgatók! Az alábbiakban találhatók azok a
BIOMASSZA TÜZELÉS. ANYAGMÉRNÖK ALAPKÉPZÉS HŐENERGIA ÉS SZILIKÁTTECHNOLÓGIASZAKIRÁNY KÖZELEZŐ TANTÁRGYA (nappali munkarendben)
BIOMASSZA TÜZELÉS ANYAGMÉRNÖK ALAPKÉPZÉS HŐENERGIA ÉS SZILIKÁTTECHNOLÓGIASZAKIRÁNY KÖZELEZŐ TANTÁRGYA (nappali munkarendben) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR
Kommunikáció és médiatudomány alapszak (BA)
Kommunikáció és médiatudomány alapszak (BA) Érvényes 2008 szeptemberétől Félévek I. ALAPOZÓ MODUL NBB_FL008K2 Filozófiatörténet 2 2 2 K NBP_PS018K2 Pszichológiai elméleti alapok 2 2 2 K NBP_PS874K3 Szociálpszichológia
II. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel alapjai. 2012/2013 I. félév
II. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel alapjai 2012/2013 I. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése Számvitel alapjai Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Üzleti alapozó modul része Kontaktórák
VIZSGÁLATOK MEGFELELŐSÉGE
VIZSGÁLATOK MEGFELELŐSÉGE ANYAGMÉRNÖK/KOHÓMÉRNÖK MSC KÉPZÉS MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KIEGÉSZÍTŐ SZAKIRÁNY (nappali munkarendben) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR ENERGIA-
Kommunikáció és médiatudomány (MA) KOMTANM3 képzési terv
Kommunikáció és médiatudomány (MA) KOMTANM3 képzési terv Kód: KOMTANM3 Szükséges kredit: 120 Félévek száma: 4 Tantermi órák száma:. Gyakorlati képzés: %. Az írásos tanterv utolsó frissítésének ideje: Az
A társadalmi kommunikáció elméletei
A társadalmi kommunikáció elméletei Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Szociológia és Kommunikáció Tanszék TANTÁRGYI ADATLAP kommunikáció- és médiatudományi
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK ANGOL NYELVBŐL 1. Szak megnevezése: Jogi felsőoktatási szakképzés, levelező 2. A tantárgy
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK NÉMET NYELVBŐL 1. Szak megnevezése: Jogi felsőoktatási szakképzés 2. A tantárgy neve:
Részletes tantárgyprogram és követelményrendszer
Részletes tantárgyprogram és követelményrendszer Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Híradástechnika Intézet Tárgy neve és kódja: Távközlési informatika II. KHWTI3TBNE Kreditérték: 5 Nappali
KÖVETELMÉNYEK. Bevezetés a cigányság irodalmába II. (Műköltészet)
Bevezetés a cigányság irodalmába II. (Műköltészet) TAB2115 Meghirdetés féléve 7. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 1+1 A foglalkozásokon való részvétel: Az előadások a képzés szerves részét
Villamos melegítés, hajtások
Villamos melegítés, hajtások ANYAGMÉRNÖK BSC KÉPZÉS Hőenergia és szilikát-technológiai szakirány (nappali) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR ENERGIA- ÉS MINŐSÉGÜGYI