ÉRDEKES KEDVES OLVASÓINK! TARTALOMJEGYZÉK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÉRDEKES KEDVES OLVASÓINK! TARTALOMJEGYZÉK"

Átírás

1 KEDVES OLVASÓINK! Egy negyedévente megjelenő magazinban sokféle témát érinthetünk, mint most is: farsangtól a nyaralásig. Ez a tavasz azonban mégis más lesz, mint az előzőek, hiszen a választás évében vagyunk. Gyorsan pörögnek az események, a korai Húsvéti ünnepek után hamarosan az urnák elé járulhatunk, és választhatunk életünk további alakulásról. Habár, úgy tűnik, sok választásunk nem lesz sem nekünk, sem elöljáróinknak. Mindenesetre ne engedjük, hogy a reklámhadjárat elhomályosítsa gondolkodásunkat. Jusson eszünkbe, mi is történt már az elmúlt húsz év alatt? Az átlagember esélye a kiegyensúlyozott pártpolitikai erő. Hiszen a túlzott erőfölény birtokában bármit megtehet a hatalomra került párt. Szavazni viszont mindenképpen menjünk el, mert ha otthon maradunk, azok szava lesz döntő, akik radikálisan tudják megmozgatni párthíveiket. És a nyaralás? Se pénz, se posztó Pénzünk mint tudjuk egyre kevesebb, ami meg a posztót illeti, hát gondoljunk csak az időjárás hektikusnak tűnő változásaira és Föld Anyánk méltatlankodásaira. A kínai horoszkóp szerint a Tigris évében járunk, gyors fordulatok és rengeteg változás várható. Hát ez most nagyon igaznak tűnik Kellemes ünnepeket és boldog nyarat kívánunk minden kedves Olvasónknak! Gubás M. Ibo lya TARTALOMJEGYZÉK Mi újság? 4 Dallam és érzelem - beszélgetés Csonka Andrással 6 Vízkereszttõl hamvazószerdáig 8 VALENTIN NAP ÉS A HÁZASSÁG HETE 9 MŰVELŐDÉSÜNK ÜNNEPÉN 10 Egyre több az Érden bemutatkozó képzőművészek száma 12 Hangszerbemutató Gulyás Ferenc népzenésszel 13 JUBILÁLT AZ ÉRDI KAMARAZENEKAR 14 EGY KÖNYV A MAGYAR-FINN KAPCSOLATOKRÓL 15 Rossz szeretet nem létezik 16 Segítség a gyógyuláshoz 17 Merre tovább, Százhalombatta? 18 Megszűntek a battai helyi járatok 19 KÖZGYÜLI DOLGOK 20 ÚSZHATUNK MÁR USZODÁBAN, DE ADÓSSÁGBAN IS! 21 ISMERETBŐVÍTÉS AZ ÓVODAPEDAGÓGIÁBAN 22 Szépülő és épülő Fundoklia 23 Húsvét 24 BRAZILIA - a trópusi paradicsom 26 Választás 28 Feke Pál a Duna Televízióban 29 Sztárportrék 30 Filmszemle A Grimm testvérek 33 Fejesugrás Európába 34 Jegyzet 36 Horoszkóp 36 Kutyakeresőben 38 Keresztrejtvény 39 Keresztrejtvény 40 Kertész leszek 41 A Segíts okosan! roadshow mentősei akcióban 42 Rendőrségi hírek 43 Sport 44 ÉRDEKES közérzeti magazin Megjelenik negyedévente Megvásárolható az újságárusoknál Érden, Százhalombattán, Diósdon, Sóskúton és Tárnokon Előfizethető a postásnál és a Főpostán Kiadja: TABORÉMO Bt. Felelős kiadó: ügyvezető igazgató Főszerkesztő: Gubás M. Ibolya Fotószerkesztő: Hamburger Réka Postacím: 2031, Érd, Pf. 73., Telefon: 06-20/ Fax: 06-23/ HU ISSN Nyomtatás: Érdi Rózsa Nyomda (www.erdirozsanyomda.hu)

2 ÉRD IN TER NE TEN SZÁZ HA LOM BAT TAI TE LE VI ZIÓ Az 1998-ban ala pí tott Érd-On li ne el ső sor ban a város vál lal ko - zói szá má ra in gye nes teret adó, te vé keny sé gi körök sze rint tal - lóz ha tó pi ac te ré ről is mert - ho lott könnyen át ke res he tő mint - egy 12 ezer ol dal nyi anya gá ban a sajtó, az érdi cégek, in téz mé - nyek, szer ve ze tek, és az ol va sók által köz re a dott in for má ci ók mel lett prog ram nap tár, vé le mé nyek, be szél ge té sek és komp lett köny vek is ol vas ha tók. A köz is mert mel lett a li ne.hu címen is meg ta lál hat juk. ELÉRHETŐSÉGEINK: Cím: 2440 Százhalombatta, Szent István tér 3. Telefon: , OLVASSA A INTERNETES PORTÁLUNKAT! 4

3 MI ÚJSÁG? MI ÚJSÁG? MI ÚJSÁG? ISMÉT KIS TUDÓS KLUB Március 18. (csütörtök) 15 óra Balla Benjámin: A földrajz csodája maketteken, modelleken Április 22. (csütörtök) 15 óra Násfay Béla: Víz alatti fényképezés egzotikus tengerekben Május 27. (csütörtök) 15 óra Kállayné Szerényi Júlia: Kirándulás Érd első tanösvényén, a Fundoklia-völgyben Találkozó 14 órakor a múzeumkertben, vagy 15 órakor a Dévai utca völgy felőli végén Az előadássorozat végén ha valamennyin részt vettél Kis Tudós Emléklapot és egész évre érvényes múzeumi belépőt kapsz ajándékba. A belépés díjtalan! A klubok előadásait a Magyar Földrajzi Múzeum (2030 Érd, Budai út 4.) konferenciatermében rendezzük meg Megújult a Budaörs.hu Megújult külsővel, és a korábbinál gazdagabb tartalommal jelentkezik Budaörs Város Önkormányzat hivatalos portálja, a Az új portálon figyelemmel kísérhető, hogy van-e épp dugó az M1-M7 autópálya bevezető szakaszán, és gondolva az ide érkező turistákra többek között a város éttermei és szállodái is megtalálhatók. VERS-ELŐ Április 14-én 17 órától a Csuka Zoltán Városi Könyvtár felnőtt olvasótermében felolvasó estet tartunk. A rendezvényen minden arra vállalkozó felolvashatja, elmondhatja kedvenc versét. Időkorlát: maximum 5 perc. Közreműködik, az esetleges holtpontokon túllendít: Rédai Erzsébet gordonka Házigazda: Bencsik Ildikó Kérjük, hogy április 14. (szerda) 17óráig a felnőtt könyvtárban, vagy ben írják meg a jelentkező nevét, a közlésre szánt vers szerzőjét és címét. Új helyen az érdi orvosi ügyelet! Az International Ambulance Service tájékoztatása szerint otóber 21-étől a központi orvosi ügyelet új helyen várja Érd, Diósd, Tárnok, Sóskút és Pusztazámor lakosait. A felnőtt és gyermekorvosi ügyelet új címe: Érd, Szabadság tér 9. (a régi főposta épülete) Telefonszámaik változatlanok: Felnőtt ügyelet: 23/ , gyermekügyelet: 23/ A felnőtt ügyeleti rendelés folyamatos, 24 órás! A gyermekügyelet hétköznap órától 8.00 óráig, hétvégén és ünnapnapokon 8.00 órától 8.00 óráig. K Ö Z L E M É NY Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése elfogadta a határozati javaslatot, amely a Fejér megye és Pest megye közötti együttműködés erősítését irányozza elő. A partner megyék közötti együttműködés kiterjedhet a területrendezési és szerkezeti tervek összehangolására, a közlekedés (összekötő utak, elkerülő utak, elővárosi vasút), a foglalkoztatás, az egészségügyi és szociális szolgáltatások, a környezetés természetvédelem, az örökségvédelem, a kommunális hulladékgazdálkodás kérdésköreire. A határozat részletesen tartalmazza a lehetséges együttműködési területeket, a települési önkormányzatokon alapuló javaslattételi folyamat jelentőségét, és a megvalósítás során kiemelten fontosnak tartott prioritások részletes listáját, és felhatalmazza a Közgyűlés Elnökét a további tárgyalások lefolytatásához. (pr) 5

4 ÉRDEKES Dallam és érzelem - Beszélgetés Csonka Andrással Csonka Andrást nem kell bemutatni, egy ország ismeri és szereti. Otthon van zenében, színházban, de a műsorvezetés is az ő asztala, nem is akárhol: az ország egyik vezető csatornáján, - már egy évtizede: kedvesen, udvariasan, szívvel-lélekkel. Andrásról nem hallani pletykákat, ő nem úgy kerül címlapra, hogy megint történt vele valami, András egyszerűen csak dolgozik, mégpedig jól. Hogy indult az éved? Egyelőre még ez a tervezgetések időszaka nálam, de köszönöm, jól vagyok. Jó pár éve több sínpáron fut az életem. Ugyan papírom csak arról van, hogy színész vagyok, az élet ehhez képest több különböző terület felé sodort. Évekkel ezelőtt jött a színház mellé a műsorvezetés és a popzene is. A színház folyamatosan jelen van az életemben, a többi pedig változó aránnyal. Annak idején még a Família Kft. című sorozat hozta úgy, hogy az ott szereplők nem lehettek színházi társulati tagok, vagyis én is szabadúszó lettem, s ezen az évek során sem változtattam. Annak ellenére, hogy ez alapvetően bizonytalanabb létforma, nagy szabadságot is ad, ami nagyon fontos számomra. Szabadúszóként nem kötelező semmi, és ha hívnak, én döntöm el, hogy az adott produkció érdekel-e vagy sem. Viszont az is igaz, hogy olyan sok éve dolgozom a Budapesti Operett Színháznak és a Játékszínnek, hogy szinte állandó tagnak mondhatom magam náluk. Jelenleg is több színházi szereped van? Most párhuzamosan hat szerepben játszom, négy helyszínen. Az idei az első olyan év az életemben, amikor nem próbálok új darabot. Az Operettben múlt nyáron volt a legutolsó premierem a Neoton musicalben. Ez nem is baj, nem bánom, mert így többet tudok más területeken is hozni. Mi mással tudsz még foglalkozni ennyi munka mellett? Hét év szünet után újra szeretnék lemezt készíteni, jóllehet tudom, hogy ez nem egyszerű dolog manapság... A lemez elkészítéséhez pénzügyi támogatók is kellenének, akiknek a megszerzése megint csak nem könnyű dolog. Ennek ellenére, ha lehet, megvalósítom ezt az évek óta meglévő álmom, persze csak akkor, ha valóban olyan lehet, amilyennek elképzeltem. Létre szeretném hozni életem első olyan színpadi show-ját, ami a bennem lévő zenét is jól bemutatja Mennyiben lesz ez a lemez más, mint a korábbiak? Azt a dallam- és érzelemvilágot adja majd vissza, ami én vagyok, amit én szeretek, de hét év után kell valami más is. Nem akarom megtagadni magam, nem erről van szó, de élő, nagy zenekaros, az eddigiektől egy kicsit eltérő hangszerelésű, komoly munkában gondolkodom. Olyanban, ami engem is érettebb színben mutat meg. A mögötted álló tévécsatorna és a színházak mennyiben tudnak segíteni ennek megvalósításában? Mindegyik a maguk szintjén tud, vagy tudna segíteni. A színházak helyszínt tudnának adni, a tévé pedig mondjuk médiatámogatóként lehetne jelen, de effektíve pénzre egyik helyről sem lehet számítani. Nagyon nehéz zenei szponzort találni, de dolgozom az ügyön. Persze bármi közbejöhet, pont ez a lényege a szabadúszó létnek: az élet bármikor átírhatja az eseményeket. Lelkileg hogy éled meg a szabadúszó státuszt, - hiszen ebben azért a bizonytalanság is benne van Az még nem fordult elő, hogy ne lett volna munkám, de az tény, arra nem lehet berendezkedni, hogy ez mindig így lesz. Talán ezért is gondolkodom mindig újabb lehetőségeken, új utakon. Idén lesz húsz éve, hogy elvégeztem a színművészeti főiskolát, nem lenne könnyű pályát váltani, de próbálom igen nyitottan élni az életem. Mire gondolsz? Tudom, hogy olyan nagyon nem rugaszkodhatnék el attól, ami vagyok, de mondjuk, háttér kommunikációs munkában el A Bak jegyében, egészen pontosan január 16-án született, reggel 8 óra 56 perckor. Saját bevallása szerint kicsi korától kezdve színésznek készült. Rövid ideig ugyan szeretett volna fodrász lenni, de aztán hirtelen nagyon megnőtt (ma 188 cm), úgyhogy lebeszélték róla. Néhány hétig, pedig semmi másra nem vágyott, mint arra, hogy vezethesse Budapest egyik különleges járművét, a budai hegyekben közlekedő piros fogaskerekű vasutat. (www.csonkaandras.hu) tudom képzelni magam. De az sem kizárt, hogy egyszer majd az elképzelésem szerinti kávézót vagy palacsintázót nyitok. Írni is szeretek. Sok minden van még bennem. Olyan rövid az élet, hogy szerintem vacakolni, vagy csak egy valamivel foglalkozni, nagy luxus. Több színház több darabjában dolgozol, zenei terveid vannak, ezek mellett jó pár éve az RTL Klub televízió egyik arca is vagy Tíz éve dolgozom az RTL Klub televízióban. A mostani reggeli műsor időpont szempontjából nem a legvonzóbb, mégis kedvező lehetőség. Ráadásul nagyon jó csapattal dolgozom. Külön öröm számomra, hogy a Reggeli mellett a csatorna egyéb produkcióiban is részt vehettem. Életem egyik legmeghatározóbb munkája a Szombat esti láz volt, ahol olyan nagyszámú közönség előtt bizonyíthattam, mint korábban soha. Most, hogy belegondolok, csaknem húsz éve televíziózom Ez azért azt is jelenti, hogy nem csak Te érzed jól magad ebbe a közegben, de a tévések is értékelik a tevékenységedet Nyilván végeznek rendszeres felméréseket, ha olyanok lennének az eredmények, amivel nem elégedettek, a jobb mutatók érdekében lecserélnék az embert. Fárasztó lehet ilyen sokfelé koncentrálni. A korai keléstől vagyok fáradt egy kicsit, de ha időm engedi, napközben ledőlök. Fáradtság ide vagy oda, muszáj lesz beiktatnom valamilyen sportot, valószínűleg az úszást. Ugyanis jó egy éve porckorong sérvem van, ezért is edzésben kell magam tartani. Le kell győznöm a lustaságom, mert ezt a betegséget csak tünet mentesíteni lehet, meggyógyítani nem nagyon. 6

5 mit él át, miközben a nála egy évvel idősebb bátyja mellette, de egészen más életet él. Nem könnyű ezt a helyzetet kezelni, amikor találkozunk, nehéz megkérdezni, hogy vagy, miközben meg muszáj megkérdezni, ugyanis folyamatosan vannak kisebb, nagyon fontos eredmények. Idén még nem találkoztunk, de nemsokára megint elmegyek hozzájuk, mert szeretnék továbbra is kapcsolatban maradni velük. Egyszer megszerveztem, hogy bejöjjenek a Barátok Közt stúdiójába és a Reggelibe is, ami nem is volt olyan könnyű, mert speciális kocsi kellett a szállításhoz. Végleges megoldást én sem jelentek, de ha tehetem ha lehet, a média által -, segítek. Deáki Tímea Brigitta Kapcsolatban állsz és segítesz egy sok évvel ezelőtt balesetet szenvedett fiúnak, Parragh Ádámnak. Beszélnél erről? Annak idején két újságban is olvastam a balesetről. Nagyon megrázott az angyalarcú kisfiú, Ádám tragédiája. Belegondoltam, hogy mit is élnék át, hogy viselkednék egy olyan helyzetben, amiben ő van, vagyis, ha egyik napról a másikra nyaktól lebénulnék Nagyon megrázott a dolog. Felkutattam őt, megismerkedtem vele és a szüleivel is. Ádám apukája hihetetlen erővel áll a fia mellett. Egy percre sem adja fel, folyamatosan fejleszti Ádámot, hiszi, hogy előbbutóbb lehetnek nagy eredmények. Apró eredmények mindig vannak, például kicsit tudja már mozgatni a vállát. Ádám egyébként nagyon erős srác, aki még jól is tanul. Beleborzong az ember, hogy mit élhetett és 7

6 ÉRDEKES Vízkereszttõl hamvazószerdáig itt a Farsang, áll a Bál Avízkereszttõl hamvazószerdáig tartó farsang a bálok és a vidám összejövetelek idõszaka. A farsang hossza évről-évre változik, mivel zárónapja a húsvét időpontjához kötődik. Vízkereszttől (január 6.) a húsvétot megelőző 40 napos nagyböjt kezdetéig, azaz hamvazószerdáig tart. 8 A Farsang a tavaszvárás pogánykori ünnepeiből nőtt ki, gyakorlatilag a zajos mulatozás, a tréfacsinálás, bolondozás, eszem-iszom és az advent lezárulásával, a párkeresés, udvarlás időszaka. Magyarországon a farsangi szokások a középkorban honosodtak meg, és számos idegen nép hatása érvényesült bennük. A városi polgárság elsősorban a német hagyományokat vette át ( faseln jelentése fecsegni), míg az arisztokrácia körében az itáliai és francia szokások terjedtek inkább el. De fellelhetők pogány germán vagy éppen ókori görög, római motívumok is. Farsang időszakában tartják a bálokat, a kicsik álarcos báljaitól egészen az Operabálig. Ezek lehetnek egyszerű, kis költségvetésű mulatozások egészen az exkluziv estélyiruhás, szmokingos összejövetelekig. Ebben az időszakban kerül sor a megérett fiatalok szalagavató báljaira is. Sok fiatal ekkor keringőzik először és talán többé nem is gyakorolja ezeket a tánclépéseket. K.K.

7 VALENTIN NAP ÉS A HÁZASSÁG HETE jóban-rosszban Néhány éve kezdődött. Előbb a Valentin nap érkezett meg hozzánk is, a szerelem, az egymáshoz gyengéd szálakkal kötődő párok ünnepeként. Igaz, idővel kezdtünk nem rokonszenvezni a giccses, ajándékoknak szánt csecsebecsékkel, de azzal a gesztussal nyugodtan egyet lehet érteni, hogy a szerelmesek ilyenkor különös figyelmet szenteljenek egymásra. Erre alapozott az angol kezdeményezésre, több mint egy évtizeddel ezelőtt elindult Házasság hete, amely nem csak a nő és férfi közötti szerelmi kapcsolatra, hanem a házasság valódi értékeire próbálja ráirányítani a figyelmet. Erre pedig napjainkban nagyobb szükség van, mint bármikor, hiszen nem csak a válások száma gyarapodik évről évre, hanem ezzel egyenes arányban, egyre több a meg nem kötött frigyek, a nem legalizált divatos szóval élve élettársi kapcsolatok száma is! A fiatalok, és a náluk korosabbak is, ha rokonszenveznek egymással, egyszerűen csak összebútoroznak azzal az elképzeléssel, hogy addig élnek együtt, ameddig jól érzik magukat, ha már nem, mindenki megy amerre jónak látja. Nem kell a papír hangoztatják a házasság levélről alkotott véleményüket anélkül is szeretjük mi egymást! Meg aztán, ha nincs papír, egyszerűbb a kiszállás, nem kell válóper, bírósági huzavona Sajnos, a médiumokból is ez az elmélet árad. A kamaszok példaképei virágról-virágra szállnak, azaz egyik kapcsolatból átlépnek a másikba, majd abból egy újabba, hiszen ha már nem megy együtt, a legjobb megoldás a szakítás hangoztatják. Még inkább sajnálatos, hogy a fiatalok otthon sem tapasztalnak túl sok jót a házasság értékeiből. Míg nagyszüleink korában szégyen volt elválni, házasságot törni, a későbbi nemzedék már erre mit sem adott, sőt, mintha versenyt űzött volna a kapcsolatok, a házasságok felbontásából! Ha megjelentek az első egyet nem értések, felütötték fejüket a problémák, azonnal a válás tűnt a legcélszerűbb megoldásnak, így aztán a csonka családokban felnövekvő generáció számára a házasság inkább negatív példaként jelenik meg, és nem törekszenek arra, hogy változtassanak rajta. Ám nem csak az erkölcsi nézetekkel állunk rosszul, hanem az egymás iránti elvárásaink is merőben mások, mint amit egy párkapcsolat megkívánna. A házasságtól, egy másik emberrel való együttélésből ugyanis legtöbben kapni akarnak. Ha lehet, mindent: szeretetet, odafigyelést, megbecsülést, kedvességet. Holott a házasság, a szeretet épp ennek az ellenkezője. Egy jó párkapcsolatban mindkét fél adni akar, önzetlenül, és anélkül, hogy viszonzást várna el. Ha a másik is ugyanezt teszi, remekül működik az együvé tartozás. A szakértők szerint mindkét félnek meg kell tanulnia azokat a szeretetnyelveket, amelyekkel kiválóan lehet úgy kommunikálni egymással, hogy mindketten jól értsék, mit szeretne a másik fél. A házasság korántsem csak egyszerű összebútorozásról, lakótársak egymás mellett éléséről szól. A házasság komoly szövetség, egymás felvállalása, minden és bármilyen körülmények között! Szó szerint úgy, ahogyan a régi fogadalomban elhangzik: jóban-rosszban, gazdagságban-szegénységben, egészségben-betegségben Téved az, aki úgy gondolja, a házasság, a szerelem a másik ember birtoklását jelenti. Ellenkezőleg: önmagunkról mondunk le a másik ember javára! Persze, nem könnyű mostanság az árral szemben úszni. Fiunk középiskolai osztályában például könnyebb összeszámolni a házasságban élő szülőket, mert ők vannak kevesebben, egy kezünkön elférnek, ám jóval több az elvált anyukák és apukák aránya! Frusztrált, lelkileg sérült gyerekek sokasága válik úgy felnőtté, hogy már kicsi gyermekkora óta nélkülözni kénytelen a nyugodt családi hátteret. Látszatra rendben van minden, ám egyáltalán nincsenek a helyén a dolgok a lelkében. Nem véletlen, hogy nő az iskoláskorúak között az erőszak. Azt sem nehéz kitalálni, milyen családi modellt követnek majd az ilyen gyermekek, amikor felnőnek, és párkapcsolatra lépnek. Ezért is kiváló ötlet, hogy a Valentin nap hetét a házasságnak szentelik azok az egyházak, amelyek csatlakoztak ehhez a mozgalomhoz. Pedig nem kell feltétlenül vallásosnak lenni ahhoz, hogy a házasságot komolyan vegyük. Ehhez elég, ha lemondunk saját akaratunkról és önzésünkről, és elsősorban a szeretett lény kedvét keressük. Ha ez oda-vissza működik, munka nélkül maradnak a válóperes ügyvédek, és talán sikerül visszaállítanunk az egészséges családmodellt! K. Magda 9

8 ÉRDEKES MŰVELŐDÉSÜNK ÜNNEPÉN IRODALOM, FESTÉSZET ÉS SZÍNPADI PRODUKCIÓK VÁRTÁK A KÖZÖNSÉGET Január 22-ét, a Himnusz születésnapját 1989 óta a Magyar Kultúra napjaként tiszteljük, s ebből az alkalomból országszerte, így Érden is színvonalas rendezvényekkel várják a széles közönséget. Sőt, a korábbi évekhez hasonlóan Érd abban a szerencsés helyzetben van, hogy a Magyar Írószövetséggel együtt ünnepel, hiszen ezen a napon kerül átadásra az érdi önkormányzattal közösen alapított Bella István irodalmi díj. Ahalála előtt több évig Érden élő költő emlékére alapított irodalmi kitüntetést fiatal, tehetséges lírikusnak ítélik oda. A sorrendben harmadik Bella István-díjat egy fiatal hölgy, Iancu Laura kapta meg. A Magyarfaluból, moldvai csángók köréből indult költő, kutató néhány társával kiválasztatott arra, hogy Csíkszeredában tanuljon tovább. Onnan került Budapestre, Szegedre, Pécsre, peda- Rédai Erzsébet pedagógus gógiát, kommunikációt, teológiát, néprajzot tanult, jelenleg doktorálni készül. Költészetében a múltba és a jövőbe tekintve a lét kifutási lehetőségeit keresi, sokat foglalkozik a sors kérdésével. Folyamatos belső morális küzdelmet folytat, többek között egy feltehetően számára már dogmatizmusában szűknek bizonyuló vallásosságból egy személyes Isten-hit, a saját hit kialakítása, megtalálása, megértése felé vezető úton. Első verseskötete valahol a felnőtté válásról is szól, második és harmadik kötetében, a Karmaiból kihullajt és a Névtelen nap címűekben. van-e remény az emberiségben kérdezi, a kereszt cipelésére helyezve a hangsúlyt. S noha a kötetek melankolikus hangneme a nemleges választ erősítené, a kérdésben megfogalmazott remény mégis áthatja a bennük szereplő verseket. Nyelvezete kiforrottabb az első kötet verseihez képest, versszövése sűrűbb, s mint a lét lenyomatai, kilógó, eldolgozatlan szálak maradnak, nem esztétikai értelemben, hanem abszolút értelmű válaszok hiányában. Nem mintha ilyen válaszokat kívánna adni. Várakozással tekint a jövő felé, a realisztikus világ, s a saját belső világ viszonylatában is illúziók nélkül, de nem megadóan többek között e szavakkal méltatta eddigi költői munkásságát Ekler Andrea. Az irodalmi díjat a Magyar Írószövetség elnöke, Vasy Géza, valamint az érdi önkormányzat részéről Aradszki András alpolgármester adta át a fiatal költőnek. Irodalmi gyöngyhalász A városi ünnepség folytatásában városi kitüntetések átadására került sor. A Magyar Kultúra Napja alkalmából az érdi Csuka Zoltán Díjat ezúttal dr. Urbán László, irodalomtörténész, szerkesztő vehette át, aki tíz éven át a Művelődési Központ igazgatója volt, később dolgozott szakfelügyelőként, de immár harmadik évtizede pártfogó felügyelő. Ám mindeközben Urbán V. László írói álnéven irodalmi gyöngyhalászként, fanatizmustól mentes, okosan megszállott szakemberek kitartó következetességével tárja föl a magyar irodalom klasszikusainak, csak lapokban közreadott vagy kéziratban maradt darabjait. Szerkesztő munkájával a nyilvánosság elé hozza azokat a műveket, amelyek kötetben meg nem jelentek, vagy az életmű addig ismert egészéből hiányoztak. A nyolcvanas évek elejétől a legeldugottabb korabeli napilapokat módszeresen átolvasva keresikutatja a századelő magyar irodalmának rejtőzködő értékeit. Eme sziszifuszi munka eredménye többek között Karinthy Frigyes, Csáth Géza, Gárdonyi Géza, Nadányi Zoltán, Móricz Zsigmond, Somlyó Zoltán, Bródy Sándor, Heltai Jenő, Kassák Lajos, Kodolányi János, Krúdy Gyula, Márai Sándor, Molnár Ferenc, Nyírő József, Szép Ernő, Tamási Áron műveit felkutatta, válogatta, a legtöbb esetben kötetbe szerkesztette és tanulmányokkal látta el. A zene szeretete Az Érdi Művészeti Díjat ebben az évben a zeneművészetben kimagaslót alkotó, Rédai Erzsébet pedagógus, az Érdi Kamarazenekar művészeti vezetője kapta, aki több mint három évtizede a helyi zeneiskolában oktat, s immár húsz esztendeje vezeti, összetartja a zenepedagógusokból és a 10

9 helyi, valamint környékbeli amatőr muzsikusokból álló vonós együttest. Az Érdi Kamarazenekar a város kulturális életének egyik meghatározója. Nem csak szűkebb pátriájában, hanem az ország más területein, sőt külföldön is méltón képviselik a várost igényesen összeállított műsoraikkal. A zeneművek megszólaltatásához kapcsolódó zenei-művészeti ismeretterjesztéssel közművelődési tevékenységük is kiemelkedő. Állandó fellépői a Szepes Gyula Művelődési Központtal és a Lukin László Zeneiskolával közösen megrendezett Kakaókoncertek című ismeretterjesztő ifjúsági hangversenysorozatnak. Az együttes a múlt év végén és az idei év elején a komolyzene szerelmeseinek nem kis örömére jubileumi koncertsorozattal ünnepelte az évfordulót. A díjátadó központi ünnepséget követően Mácsai Pál: Azt meséld el, Pista című, Örkény István szavaiból színpadra állított produkcióját láthatta a közönség. egész évben jobbnál jobb produkciók és rendezvények közül válogathatnak a város lakosai. PINTÉR Tánc és festmény Szombaton este pedig a táncművészeté volt a pódium, amikor Román Sándor táncművész és tánctársulata Esszencia címmel, válogatott tánckoreográfiát mutatott be nagy sikerrel. A Szepes Galériában pedig a hagyományos Téli Tárlatban gyönyörködhetett a közönség, amelyen a város hivatásos képzőművészei mutatkoznak be egy-két alkotással. Úgy tűnik, a beköltözésekkel egyre inkább bővül a kiállítók száma, így nem csoda, hogy ebben az esztendőben már harminc alkotó munkája került közszemlére. A Téli Tárlatot Feledy Balázs nyitotta meg, s a művészek egy-két jellemző vonását kiemelve, mintegy kalauzolta is a kiállításon szemlélődő szép számú közönséget. A rendezvényekre igen nagy volt az érdeklődés, teltházas műsorokkal, a művelődés számos műfaját felvonultatva ünnepelték meg az érdiek a Magyar Kultúra napját. Persze, mindennek akkor van igazán jelentősége, ha nem csak ebből az alkalomból, hanem Iancu Laura költő A k a d é m i a i K i a d ó,, C o m p l e x,, O s i r i s O x f o r d,, C a m b r i d g e,, D u d e n N y e l v k ö n y v,, K u r z u s k ö n y v,, k é z i k ö n y v % engedmé nnyel 11

10 ÉRDEKES TÉLI TÁRLAT(OK) Egyre több az Érden benutatkozó képzőművészek száma Az igazi okát nehéz lenne meglelni, de tény, hogy nem kevés igazság van abban, amit Feledy Balázs művészettörténész megfogalmazott a hatodik érdi Téli Tárlatot megnyitva. Nevezetesen, hogy a mai kultúrában kevesebb és kisebb szerep jutott a képzőművészetnek, mint a magyar kultúra többi műfajának. Mintha hazánkban még identitásukat keresnék a művészek, azon dilemmázva, hogy a nemzeti hagyományokban, vagy az európai kultúrában keressék-e a gyökereiket, holott a nyugateurópai művészek egyértelműen, és erőteljesen ragaszkodnak saját nemzeti kulturális örökségeikhez. Noha Érden még csak tervezik egy városi galéria működtetését, a képzőművészeti élet e kívánatos létesítménye nélkül is, igen figyelemre méltó a rangos kiállítások száma a városban. A már meglévő X-Art, illetve Patak művészeti csoporthoz tartozók száma meghaladja a harmincegynéhányat, de ez az arány folyamatosan bővül, újabbak jönnek a már ismertek mellé, a valamiféle okból távozók nyomába pedig mások jönnek. Profi művészek tere A hagyományos, év eleji, a Magyar Kultúra napján megnyíló Téli Tárlaton alapvetően a profi művészeké a bemutatkozás tere. Ők szakmaként űzik ezt a mesterséget, ezért is érdekes műveiket egy csokorban szemlélni, hiszen azon kívül, hogy tevékenységük eredménye egy falra akasztható alkotás semmi más, hacsak nem az alkotás kényszere és öröme köti őket öszsze. Mindannyian más-más stílusban mást és mást dolgoznak fel, s lehet, világnézetük, stílusuk vagy akár téma választásuk is eltér, de valahogy mégis megférnek egymás mellett a Szepes Galéria falai között. Mindegyik művész egy külön világ, ám valamennyien fontosnak tartják, hogy évente legalább egyszer, együtt megjelenjenek egy közös kiállításon, jelezve, hogy kötődnek a városhoz és egymáshoz is. A közönségnek pedig csodálatos élményt jelent a sokszínű, változatos tárlat anyaga. Ebben az esztendőben a Téli Tárlat megnyitójára egy impozáns katalógus is megjelent az önkormányzat támogatásával, amelyben a korábbi évek kiállítói és alkotásaik szerepelnek. Néhányan nem hozták el műveiket az idén, de helyükbe új alkotók léptek, így a falakra egy-egy művésztől már csak egy-egy alkotás kerülhetett, ami egyszerű okkal, kizárólag a helyhiánnyal magyarázható. Mustra harmadszorra Ugyancsak hagyománya van a városban az ifjú alkotókat támogató és bemutató, Mustra kiállításnak, amire ebben az esztendőben immár harmadszor került sor február végén. A korábbi évekhez hasonlóan, ezúttal is a szárnyaikat bontogató, művészeti pályára készülő, vagy esetleg csak a szabadidejükben alkotó ifjú művészek munkái kerültek az érdi közönség elé. Fiatalos lendület, és egy picit a megmutatkozás vágya késztette őket arra, hogy szélesebb közönség elé álljanak. Néhányan közülük már szerepeltek közös tárlatokon, akadtak olyanok is, akik önálló kiállítással a hátuk mögött érkeztek Vannak közöttük 12 már úgynevezett hivatásosak, friss diplomával vagy kevésbé frissel is, de legfőképpen a csak vagy most még csak? hobbiból festő és rajzoló kiállítók hozták el műveiket, így foglalkozásukat tekintve is igen széles volt a skála. A kiállított anyag egy előzetes rostán is átesett, Pilaszanovich Irén, Regős Ágnes, Wegenast Róbert zsűrizte a beadott műveket, akik hozzáértésükkel nem csak a Mustra színvonalát garantálták, hanem jóindulatú kritikával, tanácsokkal is ellátták az ifjú alkotókat. Többek között ennek is volt köszönhető, hogy az érdi fiatal alkotók első bemutatkozásához képest, ez a harmadik tárlat már jóval magasabb színvonalat képviselt, biztosítva a közönséget arról, hogy az érdi képzőművészet egyáltalán nem szűkölködik utánpótlásban. P. Magda

11 ZENE AZ IDIOFONOKTÓL A MEMBRÁNOFONOKIG Hangszerbemutató Gulyás Ferenc népzenésszel Zene nélkül mit érek én? írta és énekelte pár évtizeddel ezelőtt a halála után is töretlen népszerűségnek örvendő Máté Péter. Hangszerek és zene nélkül lehet élni, de kérdezem én: minek? fogalmaz Gulyás Ferenc népzenész, hangszerkészítő néprajzos, aki a Mente együttesben muzsikálva vált népszerűvé, napjainkban pedig népi hangszereken játszik a Nox és Republik együttesben is. Fentieket igazolandó, Gulyás Ferenc a népi hangszerek egész arzenálját hozta el a Csuka Zoltán Városi Könyvtárban februárban megtartott zenész beszélgetésre és hangszerbemutatóra. A legkezdetlegesebbtől a bonyolultabbakig, a fúvósoktól a húros hangszerekig felsorakoztatott jó néhányat azokból az eszközökből, amelyeket az emberek régtől fogva, egészen napjainkig dallamok előcsalogatása céljából használnak. Márpedig zenére legyen szó akár víg, akár szomorú dalokról minden időben szüksége volt az emberiségnek. Jó bizonyíték erre, hogy például a pásztorok jobb híján akár egy darab fából is képesek voltak olyan szerkezetet faragni, amelyből zenei hangokat lehetett produkálni, de ha a szükség úgy hozta, olyan tárgyakat is fel tudtak használni a ritmus és hangképzésre, amelyeknek a mindennapi életben egészen más volt az eredeti rendeltetésük. Elődeink a rendelkezésükre álló természetes anyagokból készítettek olyan hangszereket, amelyek alkalmasak voltak a muzsikálásra. A kezdetlegeseket a szakirodalom idiofonoknak nevezi, míg a többi hangszert a megszólaltatásuk módja szerint kategorizálja: az aerofonok a fúvósok, a kordofonok a húros hangszerek, míg membranofonnak nevezi a rezgéses működésűeket, mint amilyen a köcsögduda vagy a doromb. Gulyás Ferenc nem csak elhozta, és beszélt a hangszerektől, hanem meg is szólaltatta azokat, és a népszerű, jól ismert népdalok elénekléséhez sikerült a közönséget is megnyernie. Az esten megjelent, bátrabb gyerekek pedig kipróbálhatták, megszólal-e a kürt, ha belefújnak, és valóban hangot ad-e a köcsögduda, ha a vizes ujjakkal húzogatják a benne álló nádszálat. A népzenész elárulta, jelenleg a szegedi Tudomány Egyetem néprajz szakos hallgatója, így nem csak muzsikált és énekelt, hanem a népdalok, a népzene születésének hátteréről is megosztott egykét gondolatot a hallgatósággal. Például azt, hogy a magyar népdalok kilencven százaléka a szerelemről szól, bár gyakran csak szimbolikájából lehet erre következtetni. A jó dallam pedig az idők során túléli a saját szövegét. Hozzátette, a gyermekek fejlődésében óriási szerepe van a hagyománynak, ezért aztán igen súlyos következményekkel jár, ha nincs kiénekelve a bánat és az öröm. Gulyás Ferenc saját készítésű hangszereit is elhozta az estre. Többek között citerát, pánsípot és tamburát is formált már magának, és úgy vélte, idővel népi hangszerré válik minden olyan muzsikálásra alkalmas eszköz, amit a nép használ és megkedvel, függetlenül attól, a világ melyik részén készítették el először. Érdekességekkel is szolgált: kiderült, a jól ismert, egyik világot meghódító dallam nem másból született, mint egy magyar népdalunkból, hiszen a híres Simon and Garfunkel duett amely híressé tette ezt a művet egyik tagja, Paul Simon magyar származású. Miután a közönség ízelítőt kapott még a balalajka a kobza és a gitár hangzásából, Gulyás Ferenc azt is bemutatta, hogy nincs az a bonyolult zenemű, aminek eljátszására ne lenne alkalmas a magyar citera. Végül előadását tekerőmuzsikával zárta. A szemnek és fülnek is kellemes est pedig kiváló alkalom volt arra, hogy a hallgatóság megbizonyosodjon arról, lehet némi igazság a folklorista fent idézett mottójában, hogy hangszerek és zene nélkül lehet élni, de kérdezem én: minek?, hiszen az életünk muzsika nélkül épp olyan lenne, mint az ételeink fűszer nélkül: meg lehet enni, és tápláló is, csak nincs benne semmi élvezet! Kovács Tünde 13

12 ÉRDEKES JUBILÁLT AZ ÉRDI KAMARAZENEKAR Három ajándékkoncerttel ünnepelt a húszéves vonós együttes Igaz, hogy egy minden igényt kielégítő koncertteremnek máig híján van Érd, ám ez korántsem jelenti azt, hogy a komolyzenei hangversenyeket nélkülöznie kellene a helyi közönségnek, hiszen ennek a műfajnak kiváló képviselői élnek és dolgoznak a városban. Ilyen például a fennállásának immár huszadik évfordulóját ünneplő Érdi Kamarazenekar, amely értékes jubileumi koncertsorozattal ajándékozta meg a település zenerajongóit. Mindhárom hangversenyt nagy érdeklődés mellett tartották meg a Szepes Gyula Művelődési Központban. Az első koncerten az elmúlt húsz év legszebb műsoraiból válogattak, a másodikat mivel tavaly decemberben került rá sor meghatározta a karácsonyi hangulat, a templomi muzsika. A harmadik hangversenyt Haydn remekeiből válogatva februárban tartották meg. Haydn halálának tavalyi, 200. évfordulója alkalmat adott arra, hogy a remek zeneszerző gazdag életművéből adjanak ízelítőt. Az Érdi Kamarazenekar a jubileumi koncertsorozat záró rendezvényén az osztrák zeneszerző: Esz-dúr hangverseny két kürtre című művét Kovács Gergely és Benyus János kürtszólójával játszotta. Kristófi Ágnes operaénekes a Kantáta című művet mutatta be, végül pedig Haydn Reggel, azaz Le Matine című Szimfóniája következett. Nagyszerű jubileumi hangversenysorozatnak lehettek fültanúi az érdi zenekedvelők, amit egy olyan jól összeszokott, kiváló zenekar produkált, amelynek tagjai két évtizeden át szabadidejüket áldozzák az együtt zenélésre. Az Érdi Kamarazenekart Rédai Erzsébet, a zeneiskola oktatója 1989-ben alapította meg az iskola tanáraiból, valamint a városban és környékén élő muzsikusokból. A vonós együttes az évek során igazi baráti közösséggé is csiszolódott, miközben a város kulturális életének is egyik meghatározója lett, de az ország más területein, sőt külföldön is méltón képviseli a várost a mindig igényesen összeállított műsoraival. Az Érdi Kamarazenekar többek között állandó fellépője a Szepes Gyula Művelődési Központban bemutatott Kakaókoncertek című ismeretterjesztő ifjúsági hangversenysorozatnak is. Ezzel együtt rendszeres fellépési lehetőséget biztosít a művészi pályán elinduló fiatal tehetségek részére. A további fejlődésének biztosítékát a régi tagok több évtizedes tapasztalata, lehetőségét pedig a fiatalok lendülete és frissessége jelenti. Az együttes fele a kezdetektől tagja a zenekarnak, a másik része váltakozik. A Lukin László Zeneiskola egyik fő támogatója a zenekarnak, hiszen nem csak a próbáknak ad megbízható otthont, de gyakran új muzsikusokat is ad, hiszen az évek során változik az intézmény pedagógiai állománya is. Jönnek újak, akik lelkesen, friss lendülettel kapcsolódnak be a munkába. Az együttzenélés felüdülés számukra árulta el Rédai Erzsébet a februári jubileumi koncerten. Kezdetben csak a maguk szórakozására jöttek össze muzsikálni, aztán ahogy a városban tudomást szereztek róluk, a fellépéseik is egyre gyakoribbá váltak. Zenéltek templomokban, városi rendezvényeken, majd jöttek az önálló koncertek is. Az utóbbi években rendszeres szereplői a Nyári Zenélő Udvar rendezvényeinek, de a két évtized alatt a határon túli országokba is eljutottak. A testvérváros Lubaczow is vendégül látta a vonós zenekart. Noha tagjai örömmel vesznek részt a rendszeres gyakorlásban és fellépéseken, az Érdi Kamarazenekar sokéves fennmaradása legfőképpen Rédai Erzsébet személyének köszönhető, aki ezt a tehetséges baráti közösséget összetartja. Mivel már harminchárom éve az érdi zeneiskolában tanít, zenepedagógusként a gyermekek oktatásában is kiemelkedő eredményeket mutatott fel. Miközben az Érdi Kamarazenekar művészeti vezetőjeként a város kulturális életének felvirágoztatásában szerzett kiemelkedő érdemeket, amiért idén a Magyar Kultúra napja alkalmából Érdi Művészeti Díjjal tűntette ki a város közgyűlése. Méltó elismerés ez a három, illetve két évtizedes kitartó, eredményes munkájáért. Nagy Endre 14

13 EGY KÖNYV A MAGYAR-FINN KAPCSOLATOKRÓL Bemutatták Pergel Antal érdi pedagógus történelemkönyvét Lehet, hogy a könyv borítójának alapszíne nem erre utal, de az biztos, hogy a nemrégen megjelent, Harag és elfogultság nélkül című kötet tartalma egy olyan témát dolgoz fel, ami mindeddig valóban fehér foltnak számított a XX. század történelmét felölelő könyvkiadásban. Kevesen tudhatják például, hogy 1939-ben, amikor a Szovjetunió háborút indított Finnország ellen, Magyarországról is elindult párszáz katonából álló hadosztály, hogy a finneket segítse. Aszóban forgó kötetet februárban adta ki a Püski Kiadó. Megjelenését az érdi önkormányzat is támogatta, hiszen a szerzője Pergel Antal, érdi történelemtanár, aki a Kós Károly Szakközépiskola pedagógusa és korábbi igazgatója. A kötet hosszadalmas, szívós és rengeteg időt igénylő kutatómunka eredményeként jöhetett létre. A szerző húsz évig járta, bújta a levéltárakat, meggyőző forrásanyagok, leírások, dokumentumok után kutatva, valamint egy Finnországi látogatás is megelőzte a kötet megszületését. A témát pedig árulta el a könyvbemutatón Pergel Antal nem maga kereste, hanem az ötlet találta meg őt, még jóval korábban, gimnazista korában. Mint mondta, van egy különleges képessége: olyasmi is feltűnik neki, ami másoknak nem, így aztán nem hagyta nyugodni az, amit akkoriban a történelem tankönyvekben írtak, miszerint Finnország háborút provokált a Szovjetunió ellen. Nem értette, mi késztette az alig több, mint hárommillió lakosú kis országot arra, hogy szembeszálljon egy nagyhatalommal, ezért a tanár úr már akkor elhatározta, hogy ennek az állításnak mindenképpen utánajár. A Harag és elfogultság nélkül című könyv a magyar-finn katonai és politikai kapcsolatokat közötti időszakra vonatkozóan mutatja be. Ez az öt éves periódus tulajdonképpen a II. világháború időszakát öleli fel, és a szerző olyan dimenzióból láttatja ezeket az éveket, amit eddig nem ismerhettünk. Azt taglalja, mit tett a háborúban két olyan kis állam, amilyen Magyarország és Finnország volt, és hogyan próbált meg a politikai viharok és a nagyhatalmi torzsalkodások közepette is talpra állni és megmaradni. A könyvtári könyvbemutatón Pergel Antal elsősorban a mű megírásának körülményeiről beszélt, és megpróbálta vérbeli történelemtanárként elmesélni, hogyan történtek azok a történelmi események, amikor a szovjetek megtámadták Finnországot. Merthogy ez történt, és nem az, amit ő diákkorában a tankönyvében olvasott! A szerző azt ecsetelte, hogy egy kis ország ellen indult pár naposra tervezett leigázásból hogyan lett hónapokig tartó, és óriási veszteségekkel járó háború. A szovjetek nem számoltak a mínusz 40 fokos hideggel, sem a saját terepüket kiválóan ismerő katonákkal. Így történhetett, hogy a hatalmas katonai és hadászati eszközök fölényével rendelkező szovjeteknek nem sikerült a villámháború, és a vártnál jóval tetemesebb veszteségeket voltak kénytelenek elszenvedni. A finneknek akkor Magyarország is segítségére sietett, ám politikai okokból a tervezett három nap helyett csaknem három hétig tartott, amíg a három és félszáznyi katona, alaposan kimerülve megérkezett végén, amikor Finnország fegyverszünetet kötött a Szovjetunióval, a finneknek meg kellett szüntetniük a diplomáciai kapcsolatot nem csak Németországgal, hanem Magyarországgal is. A két nemzet korábbi barátságát csak évekkel később sikerült megújítani, de a két nép alapvetően mindig is jó viszonyban volt egymással. Pergel Antal napjaink Finnországáról is mesélt a könyvbemutatón. A Harag és elfogultság nélkül című könyvét pedig nem csak az est végén dedikálta, hanem a kötetet forgalmazó, érdi Óperencia Bíró András nevét viselő könyvesboltban is találkozhattak vele az érdeklődők. P. M. 15

14 ÉRDEKES Rossz szeretet nem létezik Reiki Érden Néhány évtizeddel ezelőtt még nem sok keresnivalójuk volt Magyarországon az ezoterikus tanoknak. A hivatalos orvostudomány többnyire elutasította azokat a módszereket, amelyek ősi technikákat alkalmaztak. A nyugati világban a múlt század hatvanas éveiben vette kezdetét a természetgyógyászat reneszánsza, amely a nyolcvanas években egyre inkább teret hódított hazánkban is. Ma már a bőség zavarával küszködünk: olyan sokféle terápia létezik, hogy képtelenség mindet kipróbálni, így egyre nehezebb a gazdag kínálatból kiválasztani az igazán nekünk valót Akézrátételt a népgyógyászatban is alkalmazták, a gyógyítók érintése hatásá- ra a betegek állapota javult, nem egyszer csodák is történtek. Érintés útján gyógyítanak a Colorado System beavatottjai is. A módszer viszonylag új, három amerikai spirituális médium hozta létre. Lényege, hogy nem földi, hanem kozmikus energiát közvetítenek, amelyet érintéssel, a csakrákon keresztül is juttatnak a szervezetbe. A rendszer összerendezőinek is nevezik magukat, mert érintésükkel kiegyensúlyozzák a kozmikus és az életerő-energiát, és ezzel harmóniát teremtenek a testben és a lélekben. Pál Éva mindig is vonzódott az ezoteriához, érdekelték a természetes gyógymódok, de a kineziológia fogta meg leginkább. Elvégzett egy tanfolyamot, elsősorban azért, mert úgy érezte, hogy pedagógusként a megszerzett tudást a munkájában is tudja hasznosítani. - Éneket tanítok a százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnáziumban mondja. A tanítványaim már megszokták, hogy minden órát relaxálással kezdünk. Először kételkedve fogadták, de egyre többen bekapcsolódtak, most pedig már ott tartunk, hogy sokszor órán kívül is megkeresnek, mert úgy érzik, szükségük lenne a relaxálásra. - Hogyan találkozott a Colorado Systemmel? - A kineziológiai tanfolyamot dr. Varju Mártánál végeztem, ott hallottam először erről a módszerről. Nagyon érdekelt, ezért beiratkoztam a tanfolyamra. Először az alapszintű reiki-tanfolyamot végeztem el, utána a többit is. Eljutottam a negyedik, a mester-tanári szintre, ami azt jelenti, hogy nemcsak gyógyítok, hanem új tanítványok beavatására is jogosult vagyok. - Milyen betegségeknél lehet eredményt elérni? - Csodát tenni nem tudunk. A kisebb problémákat könnyen meggyógyítjuk, de egy kiterjedt betegséggel más a helyzet, ott már az is eredménynek számít, ha például egy végső stádiumban lévő rákos beteg utolsó hónapjait élhetővé tesszük. - A kezelést a betegnek kell kérnie, vagy a beleegyezése nélkül is elvégezhető? - Senkit sem gyógyíthatunk erőszakkal, akarata ellenére, ezért természetes, hogy neki magának kell kérnie a beavatkozást. Kivételt képez, ha kisgyermekről, szellemileg nem beszámítható betegről vagy kómában lévő emberről van szó, mert ők nem képesek akaratuk kinyilvánítására. Előfordul, hogy ismeretlen helyen tartózkodó, eltűnt személy kezelését kéri a hozzátartozó, természetesen erre sem mondunk nemet. - Mi a garancia arra, hogy a kezelés használ? - Ha a beteg együttműködik, akkor biztos az eredmény. Van olyan, hogy valaki kéri a kezelést, de a lelke mélyén mégis elutasítja, akár azért, mert úgy érzi, rossz egészségi állapota biztosítja számára azt, hogy mások törődjenek vele, így nem fogadja be az energiát. - Voltak-e már nagy eredményei? - Egy fiatalember balesetet szenvedett és kómába esett. Már nem bíztak abban, hogy fel fog ébredni, amikor az édesanyja hozzánk fordult. Ma már ismét egyetemre jár, egészséges, sikeres vizsgákat tesz. - Sokszor beszél többes számban. Miért? - A Colorado System beavatottjai nem magányos gyógyítók. Közösen dolgozunk, mert így több energiát tudunk adni, nagyobb a hatásfok. Érden működik a klubunk, az András utcában, ahol megkereshet bennünket bárki, aki szeretné, hogy segítsünk rajta. Ugyanitt jelentkezhetnek azok is, akik szeretnének megismerkedni a módszerrel, mert tanfolyamokat is szervezünk az érdeklődők számára. - Miben különbözik a Colorado System más módszerektől? - A beavatottak megtanulják, hogyan nyissák meg önmagukat a kozmikus energiák felé, amelyeket közvetíteni lesznek képesek a kezelt személyre. Az átvett kozmikus energia mérhető, a gyógyító kezei körül energiamező alakul ki. A szeretet energiájával gyógyítunk, éppen ezért ennek a terápiának káros hatása nem lehet, hiszen rossz szeretet nem létezik. M. M. Fiatal lányoknak javasolt oltás A HPV (humán papillóma vírus) - méhnyakrák elleni védőoltás - árát a gyártó 30% kedvezménynyel ajánlja (30.000Ft helyett Ft) kiszállítással. Az oltáshoz jelentkezni lehet a házi gyermekorvosoknál. A védőoltás az alábbi korcsoportnak javasolt: 9-16 éves lányok éves nők 9-15 éves fiúk 16

15 SEGÍTSÉG A GYÓGYULÁSHOZ Drámai tényekkel szembesült a hallgatóság dr. Rideg Sándor ideg-elmeorvos, addiktológus előadásán a battai Városi Egészségügyi Központ előadótermében. A professzor kínai orvoslást is oktat az egyetemen, emellett biofizikai terápiákkal is foglalkozik. Tévhit mondta -, hogy ha áttérünk a vegetariánus táplálkozásra, mindent megtettünk egészségünk érdekében. Nem mindegy ugyanis, mit tartalmaznak az elfogyasztott növények. A bioélelmiszerekkel kapcsolatosan kételyeit fogalmazta meg, hiszen ma már egyre kevesebb a biogazdaság hazánkban, a termelők kénytelenek voltak felhagyni tevékenységükkel, a más országokból származó élelmiszerek összetevőiről pedig nincs lehetőségünk meggyőződni. Éppen ezért előfordulhat, hogy éppen azzal ártunk legtöbbet egészségünknek, amivel segíteni szeretnénk. Nagyon sok a beteg Magyarországon szögezte le, majd felsorolta az okokat. A rossz minőségű táplálékokkal méreganyagok kerülnek a szervezetbe, ott felhalmozódnak és betegségeket okoznak. A zöldségek és gyümölcsök esetenként nagy menynyiségben tartalmaznak növényvédőszereket, az állati eredetű táplálékokkal pedig gyógyszermaradványokat antibiotikumokat, tömegnövelő hormonokat - veszünk magunkhoz. Utóbbiak rendkívül veszélyesek, ugyanis károsan befolyásolják az ember hormonháztartását, így erre az okra vezethető vissza egyebek mellett az is, hogy egyre több a terméketlen házasság. Nem elhanyagolható veszélyt jelent a levegő károsanyag-tartalma, az élelmiszerekben például a kávéban - található égéstermékek, valamint az elektroszmog is. Nemcsak a kültéri források veszélyesek, hanem a minden háztartásban fellelhető elektromos berendezések is. Példaként említette, hogy egyetemisták mérőeszközzel járták a házakat, és már a lépcsőházban meg tudták állapítani, van-e a lakásban mikrohullámú sütő, amely olyankor is sugároz, ha éppen nem dolgozik. Érdekesség, hogy nemcsak az embert veszélyezteti az elektroszmog, ugyanis például a magasfeszültségű vezetékek alatt a növények is károsodnak, és ezeket az ártalmakat az ott legelő állatok is átveszik, majd azok tejével, húsával az emberek is részesülnek azokból. Az emberi szervezet egy öngyógyító rendszer nyugtatta meg ezt követően a közönséget a professzor. Ahhoz azonban, hogy képes legyen önmaga reprodukálására, támogatásra van szüksége. Nagyon fontos, hogy évente legalább kétszer méregtelenítsünk, és nagy a jelentőségük a táplálékkiegészítőknek vitaminoknak, ásványi anyagoknak is, ám azokat nem ötletszerűen kellene fogyasztanunk. Minden szervünknek, sőt, a baktériumoknak és a gombáknak is saját frekvenciája van, és akkor érhetünk el eredményeket, ha mindent a saját frekvenciáján kezelünk. Az ezen alapuló gyógyászat kelléke egy készülék, amely felméri a test állapotát, megállapítja, pontosan mi okozza a tüneteket, majd bioinformációs terápiával történik a gyógyítás. Ennek segítségével helyreáll az agy és a szervek egysége, azaz az egészség. A résztvevők az iránt érdeklődtek, hol és hogyan férhetnének hozzá az új módszerhez. A tervek szerint a közeljövőben egy egész napra Százhalombattára költözik a készülék, és a jelentkezők helyben vehetnek részt a vizsgálaton. mórocz Borító oldalak (borító belső és hátsó oldalak): Belív 1/1 fekete-fehér Belív 1/2 fekete-fehér Belív 1/4 fekete-fehér Belív 1/8 fekete fehér Belív 1/16 fekete-fehér HIRDETÉSI ÁRAINK: Borító színes (első és hátsó oldalak) Belív 1/1 színes Belív 1/2 színes Belív 1/4 színes Belív 1/8 színes Belív 1/16 színes Ft Ft Ft Ft Ft Ft Színes hirdetés: Ft Ft Ft Ft Ft Ft 194x137 mm 1/2 oldal 97x68,5 mm 1/8 oldal 97x 137 mm 1/4 oldal 48,5x68,5 mm 1/16 oldal Fentebb felsorolt árainkat ÁFA nélkül adtuk meg. Színes hirdetésnél 54-es rács használható. Folyamatos megrendelés (legalább hat hónap) esetén l0 % kedvezményt adunk a hatodik kifizetésnél, amennyiben ez előre egy összegben történik, a kedvezmény 15 %. Megjelenés után, támpéldánnyal, számlázzuk a hirdetések árát. Oldalméret kifutó nélkül 194x274 mm APRÓHIRDETÉS: 30 forint szavanként Keretes hirdetés esetén: 40 forint szavanként Oldalméret kifutóval: 210x297 mm HIRDETÉS FELADÁSA: Telefon: 06-20/ , Fax: 06-23/ Postacím: 2031 Érd, Pf

16 ÉRDEKES Merre tovább Százhalombatta? Negyvenedik születésnapjára készül Százhalombatta. A jubileumi évforduló megünneplésére munkacsoportot hozott létre az önkormányzat, és készül a programfüzet, amelyet március végéig minden háztartásba eljuttatnak. Egyelőre annyi biztos, hogy március 28-án ünnepi képviselő-testületi ülés lesz, és ugyanezen a napon tartják az ünnepi műsort. Ezt követően több tavaszi programot terveznek, majd egy csendesebb nyár után ősszel, a Battai Napokkal kezdődően folytatódik a rendezvénysorozat. Dr. Götzinger István települési képviselő felhívással fordult a jubileum alkalmából a városlakókhoz. Mint írja, az évforduló remek alkalom arra, hogy új irányt szabjunk a település fejlődésének. A jövő szempontjából nagyon fontosak az időben meghozott jó döntések, példa erre az a kormányhatározat, amely Százhalombattát jelölte ki az ország legnagyobb olajfinomítójának és hőerőművének helyszínéül, hiszen enélkül ma egészen más arca lenne a városnak. Most ismét eljött a döntés ideje: egy évezredes álom valósul meg az európai Duna program meghirdetésével, amelynek célja, hogy a Duna és a hozzá kapcsolódó Rajna- Majna csatorna, Európa főutcájává váljon. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, fontos fejlesztésekre van szükség: fel kell virágoztatni a vízi közlekedést, megvalósítani a környezet és a kulturális örökség védelmét, a fenntartható városfejlesztést, emellett munkahelyteremtést, az életminőség javítását, a vállalkozások fejlesztését is feltételezi a terv. A képviselő emlékeztet arra, hogy az önkormányzat tagjaként több javaslatot tett már olyan beruházások megvalósítására, amelyek megváltoztatnák a város arculatát, új irányt szabnának a fejlődésnek. Hozzáteszi: minél többen gondolkodnak a jövőről, minél több ötlet születik, annál nagyobb a valószínűsége a mindenki számára kedvező változásnak. Éppen ezért kéri a városlakókat, hogy ötleteiket, elképzeléseiket oszszák meg a közösséggel. Százhalombatta városi lapja, a Hírtükör helyet biztosít a beérkező javaslatoknak, amelyeket így mindenki megismerhet, és ezzel lehetőség nyílik a vitára, hiszen csak létező, ismert elképzelésekről lehet beszélgetni, később pedig dönteni. Találjuk ki Százhalombattát! hívja fel a városlakókat dr. Götzinger István, John Lennont idézve: Amíg egyetlen ember álmodik, addig az csak egy álom, ha többen álmodnak ugyanarról, az egy új valóság kezdete. Százhalombatta új valóság küszöbén áll, és mindenki élhet a lehetőséggel, hogy alakítsa, formálja ezt az új valóságot. Ha Százhalombatta él a lehetőséggel, fontos állomássá válhat az európai vízi országúton, a Duna egyik gyöngyszeme lehet, ahová akár más országokból is ellátogatnak majd. Ha elmulasztja az alkalmat, azzal azt kockáztatja, hogy érdektelen iparváros marad. Mórocz M. 18

17 Megszűntek a battai helyi járatok Nem örül mindenki... Decemberben az önkormányzat döntésének következtében megszűntek a százhalombattai helyi autóbuszjáratok, azóta a helyközi járatokkal utaznak azok is, akik csak a városon belül szeretnének eljutni valahova. A változást azzal indokolták, hogy a tapasztalatok szerint korábban is főleg a helyközi járatokat vették igénybe az utazók, a helyi járatok fenntartása viszont a múlt évben közel hatvan millió forintjába került a városnak, a további működtetés pedig ennek az összegnek mintegy kétszeresét igényelte volna. A helyközi járatok működését a Közlekedési Minisztérium támogatja, ezért a jegyárak meghatározása nem tartozik a továbbiakban az önkormányzat hatáskörébe. úgynevezett ráhordó járatokat is tartalmaz, amelyek az eddig ellátatlan városrészeket az Urbáriumot és Dunafüred északi részét is bekapcsolják a tömegközlekedésbe. Nem változik a menetrend ütemessége, azaz minden óra azonos percében érkeznek a buszok a megállókba, és igyekeztek szem előtt tartani, hogy a vonatokhoz való csatlakozás is biztosított legyen, emellett az átszállási pontokon módosíthatják útvonalukat az utasok. Az új rendszer bevezetését követő időszak lakossági észrevételeit figyelembe véve kisebb módosításokat hajtottak végre a menetrenden, amely március elsejétől öltött végleges formát. M. Melka Aváltozást nem mindenki fogadta örömmel. Ezt részben az magyarázza, hogy a tömegközlekedéssel nem lehet mindenki elégedett: az lenne az ideális, ha a busz a kapunk előtt állna meg, akkor indulna, amikor mi szeretnénk utazni, a lehető legrövidebb útvonalon haladna, hogy minél előbb célhoz érjünk. Ez természetesen nem megvalósítható, mert az összes utas igényeit figyelembe kell venni és ahhoz alakítani a menetrendet. Elsősorban azt kifogásolták, hogy a helyi járatokkal együtt a helyi bérletek is megszűntek, a továbbiakban mindenkinek helyközi bérletet kell váltania. Százhalombattán az 5 kilométeres távolság a meghatározó. A teljes árú, 5 kilométeres jegy 135, a 10 kilométeres 210 forint. A dolgozók havi bérlete 5 kilométeren 5310, 10 kilométeren 8500 forint, aminek 80 százalékát az érvényes jogszabályok szerint a munkáltató téríti. A városon belül érvényes diákbérlet 5 kilométeres távra 530, 10 kilométeres távra 850 forint. A képviselőtestület úgy döntött, hogy a 65 éven aluli nyugdíjasok amennyiben a nyugdíjuk nem haladja meg a 171 ezer forintot megváltott bérletük után 80 százalékos kedvezményt kapnak, amelyet az önkormányzattól kell igényelniük. Többen sokallják, hogy 8500 forintot kell fizetniük azért, hogy lakóhelyükről a vasútállomásig eljussanak, és azt fontolgatják, hogy inkább autóval mennek ki a vonathoz, ugyanis úgy kevesebb pénzből megússzák, arról nem is szólva, hogy nem kell körbeutazniuk a várost ez a másik nagy kifogás az új rendszer ellen, mert az Óvárosból előbb lemegy a busz Dunafüredre, és csak azt követően jut el a vasútállomásra. Ez utóbbin valószínűleg nem sokat lehet változtatni, bár az új szisztéma Battán körbezárják a Szent István teret Február végétől teljesen körbe zárják a Szent István teret palánkokkal, mivel elkezdődött a főtér átépítése. A 1,8 milliárd forintos, több mint 700 millió forint uniós támogatással megvalósuló beruházás a tervek szerint szeptemberre készül el. A következő hónapokban teljes egészében megújul a városközpont: a Főtér átalakul egy kellemes, mediterrán hangulatú találkozó hellyé, megszépülnek a BMK belső terei a színházterem, a kamaraterem és az előcsarnok is. A közlekedési rend megváltozása és az egyéb kényelmetlenségek miatt a városlakók türelmét kérte Vezér Mihály polgármester. Hozzátette: az átmeneti kellemetlenségért huszonegyedik századi városközpont kárpótolja majd a százhalombattaiakat, amelyre valamennyien büszkék lehetünk. (pr) 19

18 ÉRDEKES KÖZGYÜLI DOLGOK kényes kérdések és titkos válaszok Ha a városatyák összeülnek, legalább húszegynéhány napirendi pont átbeszélése vár rájuk, no, és persze a tárgyalt ügyekben állást is kell foglalniuk, ha szavazásra kerül sor. Bár eltérő vélemények pártállástól függően mindig vannak a várost érintő dolgokban is, de a választási hangulat még inkább rányomja a bélyegét az önkormányzati képviselők munkájára, illetve az adott tárgyhoz fűződő mondanivalójára. Anapirend előtti interpellációk például arra jók, hogy az ellenzéki frakcióban helyet foglaló városatyák is hallattassák hangjukat. Elmondják, s a televíziós közvetítésnek köszönve közhírré is tegyék, mi nem tetszik nekik, mire szeretnének konkrét válaszokat kapni. Így volt ez, amióta egy településnek képviselő testülete van, s így van ez, amióta Érd Megyei Jogú Városnak Közgyűlése van! Az ellenzékiek tehát firtatnak, rákérdeznek, számon kérnek, alapvetően a polgármestertől várva magyarázatot a felvetett problémákat illetően. Megesik, hogy a kérdés megfogalmazása önmagában is elegendő arra, hogy a közgyűlést figyelemmel kísérő lakosokban kételyek merüljenek fel, és úgy véljék, ha már beszélnek róla, akkor a mögött mégis lehet valami! A váratlan kérdésekre pedig nem lehet úgy felkészülni, hogy azonnal pontos válasz szülessen rájuk, ezért a polgármester gyakran él a 15 napon belüli, írásos válasz lehetőségével. Az idei esztendő első közgyűlésén Miskolczi Katalin (MSZP) képviselő azt szerette volna megtudni, teljesültek-e az Érd-Kom Kft.-vel kötött szerződésben foglalt vállalások. A cég 700 milliós beruházást ígért, vajon megvalósította-e, vagy eltért az üzleti tervtől? kérdezte a képviselő. Döcsakovszky Béla (korábbi polgármester) a Gárdonyi Géza iskola használatba vételi engedélyének meglétéről faggatta a polgármestert, mert úgy értesült, hogy a Jövő iskolája -ként emlegetett oktatási intézményt ezen, fontos hatósági engedély nélkül nyitották meg, ráadásul a kivitelező eltért a jogerős építési engedélytől. Varga László (MSZP) is a Gárdonyi iskolával kapcsolatosan interpellált. Szerinte indokolatlanul sok öltözőszekrényt szereltek fel az új suli folyosóira (úgy tudta, mintegy kétezret!), amibe feleslegesen fektették bele a pénzt, hiszen annyi diák meg sem fordul az épületben! Sokkal hasznosabb dolgokra is elkölthették volna a plusz 18 milliót. Van-e felelőse a hibának? érdeklődött. T. Mészáros András 15 napon belüli, írásos választ ígért a felvetett kérdésekre. 20 A következő, februári értekezleten azonban folytatódtak az iskola beruházásával kapcsolatos felvetések. Tímár Istvánné (MSZP) arról érdeklődött, feljelentettek-e valakit hűtlen kezelés miatt, hiszen túlszámlázás történt, mert a Gárdonyi iskola kivitelezése jóval magasabb költségeket emésztett fel a tervezettnél. Miskolczi Katalin a parkolóhelyek megépítését hiányolta az új, tanuszoda környékén. Véleménye szerint a megoldatlan parkolás a gyermekek testi épségét is veszélyezteti, a csoportokat autóbusszal szállítják a helyszínre, de a járművek nem tudnak parkolni. Ugyanakkor a környékbeli vállalkozókat is veszteség éri, ha az uszodába érkezők folyamatosan elfoglalják az üzletfelek elől a parkolókat. Ugyanezen az ülésen Varga László azt nehezményezte, hogy túl drága volt a városnak a Magyar Kultúra napja megünneplése, és szerinte az Érd Városi Televízió nem adott be tételes elszámolást a költségekről. Jakab Béla a pénzügyi és költségvetést ellenőrző bizottság elnöke mindkét ülésen felvetette, hogy túl sokba csaknem 19 millió forintba került a városnak a Vörösmarty Mihály Gimnázium akadály-mentesítési terve. Ez tizenötször volt drágább az átlagos, a kamarák által is javasolt tervezési díjaknál. Erre a felvetésre is írásbeli választ ígért a polgármester, aki egy vele készült interjúban kifejtette: nincs azzal gond, ha a képviselők ellenőrizni akarják a megvalósult projektek számlázását, de a vizsgálatot elvégző, külső szakértőket is busásan meg kell fizetni, és ezeket a pénzösszegeket jóval okosabb, fontos dolgokra is lehetne fordítani. Akinek tehát ideje és idege van hozzá, a közgyűlések közvetítéséből sokat megtudhat a város aktuális ügyeiről, bár így sem könnyű kibogozni, hol az igazság?! (K. T. )

19 ÚSZHATUNK MÁR USZODÁBAN, DE ADÓSSÁGBAN IS! Oldalazunk, vagy előre megyünk? Az egyszerű emberek nem értik. Megépítették. Elkészült, kívülről tökéletesnek is látszik, de be még nem mehetett senki. Lassan negyedik éve árválkodik csendesen a grandiózus Városi Uszoda és Sportcsarnok. Nincs élet a jól körülzárt udvarban, és a környéken az uszoda működésére alapozott kereskedelmi és szolgáltató vállalkozások is sorra csődbe mentek. Nincs új, sem a nap alatt, sem az érdi híres-neves létesítménnyel kapcsolatban Hagyják pusztulni? Nem érné meg mégis inkább működtetni? Ha már milliárdnyi nagyságrendű összegeket felemésztett, ha mégis üzemelne, talán apránként csordogálna is vissza valamenynyi morfondírozik a laikus állampolgár, és persze, nem érti! Honnan is értené még ha bank is volt a befektető miért hagyják, hogy az idő martalékává váljon? Hiszen egy vadonatúj lakást is módszeresen emészt az idő, úgy is, ha évekig nem lakják. Vagy netán ha eddig vártak, már nem sok kell, és választások lesznek, hátha fordul a kocka? Előkerül a poros, megtépázott szerződés, és mégis lesz üzemeltetője a csodaépítménynek? Rejtély. Igaz, nem ez az egyetlen. Időközben mégis lett Érdnek uszodája! Ez már működik is. Nem túl nagy, egyesek szerint nem is túl olcsó, de a MIÉNK, és az a lényeg, hogy ez már használható! Ezt persze, nem egy bank építette, nem is uniós forrásból valósult meg, hanem egy elavult szlogennel élve Az Önök pénzéből, Önöknek épült! Merthogy adófizetők forintjaiból hozta tető alá a helyi önkormányzat. A rossz nyelvek szerint vannak némi átfedések az elszámolások, a tervezett és a valós költségek körül, de ezzel ne törődjön az, aki egy hosszú, fáradtságos nap végén egy kiadós úszással szeretne felfrissülni! Talán senki nem vitatja, egy ily hatalmas, s immár megyei jogú városnak úgy kellett már egy uszoda, mint egy falat kenyér. Kétségkívül még az is szerencsés, hogy a medence egy korszerű iskola része, hiszen az úszás remek sport, és nem árt, ha az a gyermek is megtanul úszni, akinek eddig ez a lehetőség nem adatott meg. Más kérdés viszont, hogy milyen környezetbe került ez a létesítmény. Egy forgalmas, keskeny út mellett épült fel. Háta mögött iskola, mellette óvoda és templom, keskeny mellékutcák, parkolóhelyek nélkül. Márpedig a csoportos úszásoktatásra buszokkal érkeznek a gyerekek. Megállni, parkolni viszont igencsak körülményes arrafelé. Szóval, megépült, és a miénk! Igaz, kisebb, mint a másik, a szellemuszoda, de ez már tényleg a miénk! Működik. Már csak az a kérdés, mennyiért. Köztudott, hogy nem kevés fenntartási költséget emészt fel egy medence folyamatos üzemeltetése. Épp emiatt nem egy vidéki városban be kellett zárni a pályázati pénzekből megépített uszodát. Túlvállalták magukat az önkormányzatok, az üzemeltetése már kicsúszott a kezükből. Nem volt rá keret. Érden az idei költségvetést tárgyalva, több önkormányzati képviselőben is felmerült a kérdés, meddig lehetséges görgetni egy nem kevés adósságállományt úgy, hogy közben működik, épül és fejlődik a város? Persze, az uniós pályázatok kihagyhatatlanok, de önrészt és előfinanszírozást követelnek. Nem leszünk híján sem uszodának, sem korszerű szakrendelőnek, beindul a csatornázás, megoldódik a legalacsonyabban fekvő városrész vízelvezetési problémája, megújul, kiépül a városközpont csak egy a kérdés: tudja-e majd Érd lakossága élvezni, ha majd nem csak az uszodában, de az adósságban is úszik majd a település? Vagy már úgyis mindegy? Hiszen banki adósságok, jelzáloghitelek terhe alatt nyög a magyar családok többsége, óriásira rúg az államadósság is, miért éppen a város lenne ez alól kivétel? Visz az ár, és egyelőre nem látjuk a végét. Az egyszerű ember pedig csak kapkodja a fejét. Nem érti. Az egyik oldal vádolja a kormányt, hogy túlzottan eladósította az országot, nem győzi visszafizetni a felvett hiteleket. A másik oldalon pedig a többségében jobboldali vezetésű önkormányzatoknak is sikerült hatalmas adósságállományt felhalmozniuk. A kétféle mérce vajon mire jó? Most kell-e, jogos-e a hitel felvétel, vagy nem? Ha mi vesszük fel, igen, ha a másik oldal, nem! A baj csak az, hogy bármelyik oldal is a felelős a felvett hitelekért, az adósságban akkor is együtt kell úsznunk! Hogy ki fizet a végén? Természetesen mi, egyszerű, laikus, adófizető állampolgárok. A lényeg, hogy van uszodánk. Kettő. Mindkét oldalnak egy-egy. Loch Géza 21

20 ÉRDEKES ISMERETBŐVÍTÉS AZ ÓVODAPEDAGÓGIÁBAN Elkezdődtek Érden az Óvodai Szakmai Napok Egész életen át tartó tanulás vár manapság mindenkire, aki lépést kíván tartani a kor kihívásaival, de különösen érvényes ez napjaink pedagógusaira, akik legkisebbjeink oktatásával és nevelésével foglalkoznak. Az érdi óvónők több mint egy évtizeddel ezelőtt tartották meg előszőr azt a rendezvénysorozatot, amelynek az volt a célja, hogy egymás munkáját és módszereit megismerve bővítsék szakmai tudásukat. Idén március elsején a Szivárvány Óvoda adott otthont a XII. Óvodai Szakmai Napok megnyitójának, amelyen a Brunszvik díjas, nyugdíjas óvónő, Bayer Frigyesné tartott előadást arról, hogyan feleljen meg az elvárásoknak napjaink óvodapedagógusa. Rámutatott a legfontosabbra, hogy mindig és minden esetben a gyermek érdekeit kell szem előtt tartani, és minden mást ennek kell alárendelni. Az óvodában a szeretet légkörének kell uralkodnia, a pedagógus pedig arra törekedjen, hogy megnyerje a csöppségek bizalmát. Bayer Ferencné beszélt a óvodai program fontosságáról is, szerinte ugyanis nem ildomos a tavalyi programot elővenni, hanem minden évben a gyermekek igényeihez igazodva érdemes új programot írni. Tisztán és világosan meg kell fogalmazni a célkitűzéseket, és a módszereket, hiszen az intézménybe érkező gyermekek is minden évben változnak. Az óvoda egyenlő esélyt kell, hogy adjon valamennyi apróságnak ahhoz, hogy felnőve a társadalom dolgos és hasznos tagjaivá válhassanak. Az óvodapedagógus személye pedig mindenképpen meghatározó ebben a folyamatban, ezért fontos, hogy elmélyítsék. és folyamatosan bővítsék az elméleti és gyakorlati tudásukat. Március végéig szinte valamennyi érdi óvoda bekapcsolódik abba a programsorozatba, amelyen az óvónők a bemutató foglalkozások, a tanácskozások, a kerekesztal beszélgetések vagy szakemberek előadásai által bővíthetik tudásukat és tapasztalataikat. Többek között terítékre kerül az egyéni fejlesztés, a hiperaktív gyermekek nevelése, a környezetvédelem és az egészségmegőrzés, de készítenek fejlesztő és kreatív játékokat, énekelnek, táncolnak, sőt az egymás közti vetélkedőnek is sokéves hagyománya van! Tanulnak, de ezzel együtt egy picit ki is kapcsolódnak az óvónők a megszokott, szürke hétköznapokból, hiszen ez a rendezvénysorozat mindig frissességet és új lendületet ad a munkájuknak, aminek nyertesei nem csak ők maguk lesznek, hanem az ovisok, és azok szülei is. Az Érdi Óvodai Szakmai Napokat tavaszi táncház zárja március 26-án, a Napsugár Óvodában. K. T. UNIÓS PÉNZBŐL ÚJUL MEG ÉRD VÁROSA IS Több, mint 830 millió Ft Európai Uniós támogatást nyert el az érdi Önkormányzat a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanácstól, jelentette be Steiner Pál, a KMRFT elnöke. A városközpont rehabilitációjára összesen millió Ft-ot költenek, amelynek majd hetvenöt százaléka az uniós támogatás. A támogatott építkezések közé tartozik az, hogy a Felső utca északi részén díszburkolatot építenek ki, az Alsó utca északi részén díszburkolatot alakítanak ki, létrejön egy gyalogos zóna, fejlesztik a Magyar Földrajzi Múzeum épületegyüttesét, valamint egy kiállító teret, egy rendezvény és konferencia központot alakítanak ki a Gesztelyi házban. Az Európai Unió kiemelten támogatja a települési központok fejlesztését. Az uniós elv szerint a városrehabilitáció egyik legfontosabb feladata a helyi közösségi élet szimbólumának is tekintett, sokszor vonzerejüket vesztett, elhanyagolt városközpontok és alközpontok attraktivitásának és funkcionális működésének fejlesztése. A települések általában a közterületek felújítására, turisztikai látványosságok korszerűsítésére, műemléképületek homlokzat-felújítására fordítják a pályázati pénzt. Érdemes tovább is figyelni a pályázati kiírásokat, mert közötti időszakban várhatóan további 8 és fél milliárd forint összértékű uniós pénzre pályázhatnak a megyei települések. Az elnyerhető támogatás összege millió forint lehet, százalékos támogatási intenzitás mellett. Közép -Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács 22

Gyõr-Moson-Sopron Megye

Gyõr-Moson-Sopron Megye Közmûvelõdési Programok Tájoltatásának Programfüzete Gyõr-Moson-Sopron Megye Bartók Béla Megyei Mûvelõdési Központ Közhasznú Társaság 9022 Gyõr, Czuczor Gergely utca 17. Tisztelt Polgármester! Kedves Közönség!

Részletesebben

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak?

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak? INTERJÚ Tarek Ferenccel Sokan sokféle indíttatásból kezdjük meg zeneiskolai tanulmányainkat. Vannak, akik szüleik kezdeményezésére, mert egykor ők maguk is zenéltek, vagy pont azért, mert felnőtt korban

Részletesebben

2015. április 8. A fény J. Haydn műveiben - Kóczán Péter brácsaművész és Albert Sassmann zongoraművész hangversenye a Muzsikaházban

2015. április 8. A fény J. Haydn műveiben - Kóczán Péter brácsaművész és Albert Sassmann zongoraművész hangversenye a Muzsikaházban Pályázatunk kedvező elbírálásának köszönhetően, iskolánk A fény megérkezik tehetséggondozás a művészetoktatás sajátos eszközeivel (zene-irodalom-képzőművészet) programsorozattal csatlakozott a 2015 a Fény

Részletesebben

MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST. 2012. május 8., 18 óra, Bécs. nyelvét hívjuk segítségül. Különösen így van ez akkor, ha a történelmi

MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST. 2012. május 8., 18 óra, Bécs. nyelvét hívjuk segítségül. Különösen így van ez akkor, ha a történelmi MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST 2012. május 8., 18 óra, Bécs Tisztelt (az eseményen jelenlévők függvénye). Különleges és talán minden másnál alkalmasabb két egymáshoz ezernyi szállal kötődő nemzet kapcsolatainak

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

ZENEISKOLAI HÍRMONDÓ

ZENEISKOLAI HÍRMONDÓ ZENEISKOLAI HÍRMONDÓ MEGJELENIK 2 HAVONTA I.ÉVFOLYAM 1. SZÁM. 2015.MÁJUS-JÚNIUS Tóthné Siklós Ágnes tanárnő tanszaki koncertje 2015.MÁJUS Május 5-én megrendezésre került Tóthné Siklósi Ágnes zongora tanárnő

Részletesebben

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben

Részletesebben

Író-invázió a kistelepülési könyvtárakban

Író-invázió a kistelepülési könyvtárakban Mi történt a KSZR háza táján? Rovatvezető: Mikolasek Zsófia mikolasek.zsofia@jamk.hu 20/2326-626 V. évfolyam 5-6. szám 2015. május-június Író-invázió a kistelepülési könyvtárakban Mikolasek Zsófia A József

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

Valódi céljaim megtalálása

Valódi céljaim megtalálása Munkalap: Valódi céljaim megtalálása Dátum:... - 2. oldal - A most következő feladat elvégzésével megtalálhatod valódi CÉLJAIDAT. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 5. levelét.

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez Témakörök az idegen nyelvi érettségihez TÉMAKÖR 1. Személyes vonatkozások, család 2. Ember és társadalom Középszint A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet,

Részletesebben

A PLAKÁTOK MEGÁLMODÓJA

A PLAKÁTOK MEGÁLMODÓJA A PLAKÁTOK MEGÁLMODÓJA Azokról, akik elmentek, akiket a kilencvenes évek kilátástalansága arra kényszerített, hogy máshol próbáljanak szerencsét, azokról általában gyorsan megfeledkezünk. Valahogy ezt

Részletesebben

Törvényességi észrevételem nincs: jegyző

Törvényességi észrevételem nincs: jegyző 7870-8/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2009. október 21-i ülésére Tárgy:Humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltás kedvezményes biztosítása és rendelet alkotása

Részletesebben

Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14.

Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14. Sajtóközlemény 2012. november 1. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért A stressz tehet leginkább a rövidebb életről, a stressz miatt alakulnak ki bennünk a rettegett betegségek ezt gondolja a magyar

Részletesebben

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013.

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. Dezső Ilona Anna: Máglya (50x40 cm, vászon, olaj zsűrizett) A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. A BARÁTOK VERSLISTA KIADVÁNYA SZERETET és SZEX Szex nélkül lehet élni, de szeretet nélkül nem. (Dobrosi

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

2015. október 26-i rendes ülésére

2015. október 26-i rendes ülésére 8. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 26-i rendes ülésére Tárgy: A Dombóvári Művelődési Ház NKft. új programjainak várható

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész

Részletesebben

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma:

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma: KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV Tartalma: Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény kimutatás) A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás Célszerinti kifizetések kimutatása Támogatások kimutatása A közhasznúsági

Részletesebben

A dolgok arca részletek

A dolgok arca részletek 1 Bakonyi István: A dolgok arca Arcképvázlat Pék Pálról Nagykanizsa, Czupi Kiadó Pannon Tükör, 2007. A dolgok arca részletek Pék Pál 1939. július 26-án született Nagykanizsán. A szülőhely mindmáig lakóhelye

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés

Részletesebben

Nekünk még volt szabadnapunk

Nekünk még volt szabadnapunk Nekünk még volt szabadnapunk 2013. 09. 11. Szerző: Kalmár András Molnár Piroskával egy nagy irodaház felső szintjén találkoztam, vöröses-lilás paróka volt a fején, zebramintás blúz és műszálas sál egészítették

Részletesebben

C1J N Y. lit p---- Dr. Kovács Ferenc. rr ~\ ~ REGYHÁZA. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

C1J N Y. lit p---- Dr. Kovács Ferenc. rr ~\ ~ REGYHÁZA. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: KULT-50-1 /2015. Ügyintéző : Doka Diána ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez Képzőművészeti Ösztöndíjak meghirdetésére lit p---- Dr. Kovács Ferenc polgármester alpolgármester /" 2 ---:>~~_"L.~ ----~.>--

Részletesebben

Iskolai zenei életünk története

Iskolai zenei életünk története Iskolai zenei életünk története Az iskolai kórus Iskolánk első kórusa, az Ifjúsági Dalkör 1879-ben jött létre Harrach József tanár vezetésével. Nemcsak az ifjúság éneklését tette lehetővé, hanem gyűjtéseket

Részletesebben

2009. évi Közhasznúsági jelentés

2009. évi Közhasznúsági jelentés 2009. évi Közhasznúsági jelentés Pécs, 2010. március 16. Dr. Szalai Anikó elnök 1 Tartalom Tartalom...2 1. Számviteli beszámoló...3 2. Kimutatás költségvetési támogatások felhasználásáról...3 3. A vagyon

Részletesebben

Téma: Az írástudók felelőssége

Téma: Az írástudók felelőssége Téma: Az írástudók felelőssége 2002. november 21 Meghívott vendégünk: Fábián Gyula író, a Szabad Föld főszerkesztője Bevezető előadásának címe: A sajtó hatalma 2002. december 20 Meghívott vendégünk: Gyurkovics

Részletesebben

Tartalom ház lakás lakberendezés egészség szépségápolás divat ruházat állatok Közérdekű telefonszámok autó közlekedés Térkép élelmiszer vendéglátás turizmus sport 7-14 15-24 25-28 29-30 31-34 34 35-39

Részletesebben

2011. évi Közhasznúsági jelentés

2011. évi Közhasznúsági jelentés 2011. évi Közhasznúsági jelentés Pécs, 2012. március 4. Dr. Szalai Anikó elnök 1 Tartalom Tartalom...2 1. Számviteli beszámoló...3 2. Kimutatás költségvetési támogatások felhasználásáról...3 3. A vagyon

Részletesebben

Immáron harmadik alkalommal rendezte meg a Budapesti Trolibusz-közlekedési Dolgozók Szakszervezete (BTDSZ), a BKV közreműködésével az Országos Trolibusz Szakmai Találkozót. A március 20-tól 22-ig tartó

Részletesebben

Beszéd a Magyar Atlanti Tanács 20 éves évfordulóján

Beszéd a Magyar Atlanti Tanács 20 éves évfordulóján Beszéd a Magyar Atlanti Tanács 20 éves évfordulóján Stefánia, 2012. október 5. Tisztelt Nagykövet Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Tanácskozás! Ünnepelni és emlékezni jöttünk ma össze. Ünnepelni a

Részletesebben

Városzöldítő Majális 2008. május 25-én Budapesten, az Erzsébet téren, a Gödör klub területén

Városzöldítő Majális 2008. május 25-én Budapesten, az Erzsébet téren, a Gödör klub területén Városzöldítő Majális 2008. május 25-én Budapesten, az Erzsébet téren, a Gödör klub területén A Levegő Munkacsoport pályázatot indított annak érdekében, hogy Budapest belső kerületeiben megnöveljék az egy

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

Castrum A CAstrum Bene egyesület Hírlevele 8. szám

Castrum A CAstrum Bene egyesület Hírlevele 8. szám Castrum A Castrum Bene Egyesület Hírlevele 8. szám Castrum A Castrum Bene Egyesület Hírlevele 8. szám Budapest, 2008 E számunk munkatársai Bu z á s Ge r g e ly régész-művészettörténész, MNM Mátyás király

Részletesebben

Propaganda vagy útleírás?

Propaganda vagy útleírás? Földrajzi Értesítő XLVIII. évf. 1999. 3 4. füzet, pp. 363 367. Propaganda vagy útleírás? (Gondolatok a magyar katonai utazási irodalomról és Almásy László: Rommel seregénél Líbiában c. művéről) NAGY MIKLÓS

Részletesebben

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét!

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét! V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l Országgyûlési Meg kell

Részletesebben

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs

Részletesebben

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén Turisztikai Hírlevél Tourinform Sárospatak Decemberi programok Sárospatakon és Környékén A Művelődés Háza és Könyvtára programjai: December 01. 17.00 óra Cserepes nap Értékes fazekas hagyománnyal bír Sárospatak.

Részletesebben

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népi pengetős szakirány. Szlama László. Szakmai önéletrajz 2012-09-11

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népi pengetős szakirány. Szlama László. Szakmai önéletrajz 2012-09-11 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népi pengetős szakirány Szlama László Szakmai önéletrajz 2012-09-11 Név: Szlama László Születés: Budapest 1990.07.04 Cím: 2370 Dabas, Dinnyés Lajos Utca. 9. Telefon:

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7.

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7. PREVENT ART 2. Programok és Módszervásár a józanságért 2011. ÁPRILIS 7. ANGYALFÖLDI JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PROGRAMISMERTETŐ A XIII. Kerületi Közművelődési Nonprofit Kft. Iránytű Ifjúsági Információs

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Találkozó: Óváros tér/köd utcai parkoló Időtartam: 2-2,5 óra Ismerkedés Veszprémmel és a várnegyeddel Azoknak ajánljuk, akik előszőr járnak a városban,

Részletesebben

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen?

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Természetesen minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, de sajnos a hétköznapok taposómalmában nem mindig veszi észre az ember, hogy bizonyos reakciókkal

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág: KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám

Részletesebben

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11.

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11. 2010. NOVEMBER 11. (CSÜTÖRTÖK) 15.00-17.00 Nemcsak a húszéveseké a világ! Örökifjak bálja zenél a Seres Duó zártkörû rendezvény helyszín: Aranytíz, Lovagterem, 18.00 Reitter Ferenc Díjátadó Ünnepség A

Részletesebben

Az információs műveltség fejlesztése A könyvtárak szemléletváltása és feladatai a 21. században

Az információs műveltség fejlesztése A könyvtárak szemléletváltása és feladatai a 21. században Az információs műveltség fejlesztése A könyvtárak szemléletváltása és feladatai a 21. században Dr. Varga Katalin Miért fontos ez a téma? Az interneten nem azt találjuk meg, amire kíváncsiak vagyunk, hanem

Részletesebben

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Tartalomjegyzék: Technikai adatok 2 A program eredményessége, szakmai hatásai 3 Részletes Program 4-6 Fotóalbum 7-16 Sajtómegjelenések 17-22 Kreatív anyagok 23-24

Részletesebben

PlayIT. A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a. márka elnyerte a Superbrands kitüntetést.

PlayIT. A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a. márka elnyerte a Superbrands kitüntetést. I S M E R T E T Ő 2015 A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a A PlayIT Magyarország legnagyobb Gamer és IT rendezvénye, valamint a legnagyobb látogatói számmal rendelkező hazai kiállítás, mely

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év A tevékenység meghatározása 2007 évben a Kulturális és Sport sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

A művészetoktatás arra való, hogy érzelmeket, élményeket közvetítsen

A művészetoktatás arra való, hogy érzelmeket, élményeket közvetítsen 94 Nézőpontok A művészetoktatás arra való, hogy érzelmeket, élményeket közvetítsen Kerekasztal-beszélgetés a zenei nevelésről A Magyar Pedagógiai Társaság Somogyi Tagozatának újjászerveződése kínálta az

Részletesebben

Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról

Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról FAZEKAS TIBORC hungarológus (Hamburg) 1. Az elmúlt másfél évtizedben Magyarországon és az ország közvetlen környezetében valóban nagyon sok alapvető körülmény változott

Részletesebben

Három égi lovag Ó, ti Istentől származó égi lovagok az úrnak mennyi szépet adtatok, a művész lelketektől megremegtek a csillagok súlyos szárnyú képzeletem bennetek az égen ás, mint őrült égi vadász a művészettek

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

CSUPOR KERT. Kulturális- és alkotóközpont az Őrségben KASZÁS A KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA

CSUPOR KERT. Kulturális- és alkotóközpont az Őrségben KASZÁS A KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA CSUPOR KERT Kulturális- és alkotóközpont az Őrségben KASZÁS A I KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET V I S 1 Z Á K KASZÁS A I KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET TÖRTÉNETÜNK Két évvel később egy újabb vállalkozásba

Részletesebben

Mester-ség. Jézus, Buddha, Krisna, a Zen mesterek, a mostani tanítók például Tolle mind ugyanazt mondták és mondják.

Mester-ség. Jézus, Buddha, Krisna, a Zen mesterek, a mostani tanítók például Tolle mind ugyanazt mondták és mondják. ÉN-MI Mester-ség Kincs Meg világosodás Mire érdemes figyelni? Változtatás elfogadás Mit jelent embernek lenni? Kinek Hány a viszonya? világ közepe van? Jézus és mi Nézőpont Átalakuló váltás kérdés Együttérzés

Részletesebben

DÖNTŐ MEGOLDÁSOK 5. OSZTÁLY

DÖNTŐ MEGOLDÁSOK 5. OSZTÁLY 5. OSZTÁLY 1.) A páratlan számjegyek száma 5, közülük 1 db, illetve 3 db lehet a háromjegyű számunkban. Ha mindhárom számjegy páratlan, akkor az 5 lehetőségből választhatunk mindhárom helyiértékre. Így

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes és Balatonőszöd Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 20-án 13.00 órakor kezdődő a Körjegyzőségi Hivatal tanácskozó termében közösen megtartott

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Elérhetőségeink Vigadó Kulturális és Civil Központ 2200 Monor, Kossuth Lajos u. 65-67. Művelődési Ház 2200 Monor, Bocskai u. 1. Tel.:

Részletesebben

Kosza Ágnes és Lászlóffy Réka

Kosza Ágnes és Lászlóffy Réka Kosza Ágnes és Lászlóffy Réka Communitas Alkotói Ösztöndíj 2010-2011 Leckehangverseny-körút Időutazás a zene világában 2011 Bartók-év Ismerjük meg értékeinket Beszámoló A 2010-es év a nyertes pályázatunk

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve:

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve: Fényképalbum Az interjúalany neve: A fénykép készítésének helye: A fénykép készítésének éve: Szüleim Budapest 1980-as évek Ők a szüleim. Ez a kép már itt készült, Budapesten. Volt egy kicsi lakásuk, és

Részletesebben

A Hamvas Béla Városi Könyvtár 2015/első félévi programjai

A Hamvas Béla Városi Könyvtár 2015/első félévi programjai A Hamvas Béla Városi Könyvtár 2015/első félévi programjai JANUÁR január 20. kedd 18:00 Ünnepi est a Magyar Kultúra Napja alkalmából Árny az árnyban versszínházi előadás Radnóti Miklós életéről és költészetéről

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. alatti székhelyén 2014. február 25-én 17.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

A MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM VÉGREHAJTÁSÁNAK ÉRTÉKELÉSE 2010/2011. tanév ÁLTALÁNOS ISKOLÁK

A MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM VÉGREHAJTÁSÁNAK ÉRTÉKELÉSE 2010/2011. tanév ÁLTALÁNOS ISKOLÁK A MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM VÉGREHAJTÁSÁNAK ÉRTÉKELÉSE 2010/2011. tanév ÁLTALÁNOS ISKOLÁK Aranyhíd Nevelési-Okatási Integrációs Központ 2. sz. melléklet A Ktv.40 /11/ alapján, mint önkormányzati fenntartású

Részletesebben

Könyvek Tusája 4. forduló

Könyvek Tusája 4. forduló Könyvek Tusája 4. forduló Ifjúság kategória Válaszaidat elküldheted az alábbi linkre kattintva. Minden beküldött választ, CSAK EGYSZER fogadunk el! Mielőtt rákattintasz az "Elküld" gombra, kérünk, nézd

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév

Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév Jogszabályi háttér: 229/2012 (VIII.28.) Kormány rendelet Az intézmény neve: Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola Címe: 2400 Dunaújváros, Március 15.tér

Részletesebben

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27.

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27. 4. tanulmány Boldog és hálás július 21 27. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 12:2; 1Korinthus 13; Galata 5:19-23; 1Thesszalonika 1:1-10; 1Timóteus 1:15 Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért,

Részletesebben

Egy magánmúzeum lehetőségei a felnőttképzés különböző színterein

Egy magánmúzeum lehetőségei a felnőttképzés különböző színterein Egy magánmúzeum lehetőségei a felnőttképzés különböző színterein MAGYAR Erzsébet Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest magyar.erzsebet@ppk.elte.hu Molnár-C. Pál (1894-1981) festőművész, grafikus, egyházművész

Részletesebben

Homonyik Sándor. ünnepi műsora. Adventi koncert 2014. NOVEMBER - DECEMBER

Homonyik Sándor. ünnepi műsora. Adventi koncert 2014. NOVEMBER - DECEMBER Homonyik Sándor ünnepi műsora Adventi koncert 2014. NOVEMBER - DECEMBER ADVENTI KONCERT- 2014. NOVEMBER - DECEMBER 1 A műsorról Ünnepi dalok akusztikus köntösben ADVENT - a felkészülés időszaka. Ezekben

Részletesebben

Helyi tanterv. Osztályfőnöki

Helyi tanterv. Osztályfőnöki Helyi tanterv Osztályfőnöki A fejlesztési területek nevelési célok a teljes iskolai nevelési-oktatási folyamat közös értékeit jelenítik meg, így áthatják e pedagógiai folyamatok egészét. E területek összhangban

Részletesebben

MUSICAL-re hangolva Egyesület Közhasznúsági Jelentése 2009.

MUSICAL-re hangolva Egyesület Közhasznúsági Jelentése 2009. MUSICAL-re hangolva Egyesület Közhasznúsági Jelentése 2009. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. A szervezet céljainak rövid leírása 3. Szöveges beszámoló a közhasznúsági tevékenységről 4. A költségvetési

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3508/01149 Vérzivataros évtizedek 1914-1944 MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Az idén 2014. november 18-19-én, immár 41.alkalommal került sor a Hajdú-Bihar

Részletesebben

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra Előzetes könyvtári programok június 2., hétfő 11.00 Hahó, könyvtársak! Megyei olvasásnépszerűsítő játék szóbeli döntője. A vetélkedő győztesei, összesen 45 gyermek egyhetes balatoni táborozáson vehet részt

Részletesebben

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

RÓLUNK SZÓL V.év. 5.szám

RÓLUNK SZÓL V.év. 5.szám VVILONYA RÓLUNK SZÓL 2009 V.év. 5.szám Kiadja: 8194 Vilonya, Hétvezér u.22. http://www.vilonya.eu e-mail: vilonyaert@vilonya.eu Testvértelepülésünk Nyitracsehi EGY KÖZSÉG A TÉRKÉPEN: VILONYA, DE NEKÜNK

Részletesebben

2016. február INTERJÚ

2016. február INTERJÚ INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ÁZSIAI KULTÚRÁKRÓL FIATALOKNAK 2. JAPÁN HOPP FERENC ÁZSIAI MŰVÉSZETI MÚZEUM MÚZEUMPEDAGÓGIAI KISKÖNYVTÁRA

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ÁZSIAI KULTÚRÁKRÓL FIATALOKNAK 2. JAPÁN HOPP FERENC ÁZSIAI MŰVÉSZETI MÚZEUM MÚZEUMPEDAGÓGIAI KISKÖNYVTÁRA SZAKMAI BESZÁMOLÓ ÁZSIAI KULTÚRÁKRÓL FIATALOKNAK 2. JAPÁN NKA PÁLYÁZATI AZONOSÍTÓ: 3438/00216 Pályázati beszámoló elérési útvonalai Szépművészeti Múzeum honlapján http://www.szepmuveszeti.hu/data/cikk/86/cikk_86/nka_beszamolo_hopp_muzped_kiskonyvtar.pdf

Részletesebben

NOVA VILLA 2010 Nonprofit Kft. 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy Zs. u. 27. Tel./Fax.: 54/500-022, Tel.:54/500-023 E-mail:novavilla2010@gmail.

NOVA VILLA 2010 Nonprofit Kft. 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy Zs. u. 27. Tel./Fax.: 54/500-022, Tel.:54/500-023 E-mail:novavilla2010@gmail. NOVA VILLA 2010 Nonprofit Kft. 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy Zs. u. 27. Tel./Fax.: 54/500-022, Tel.:54/500-023 E-mail:novavilla2010@gmail.com Szakmai beszámoló Hang-Játék-Zene Ismeretterjesztő élménykoncertek

Részletesebben

TIHANYI ANDRÁS TÓTH JÓZSEF WEBER-SUTA ÁGNES ZÖLD UTAT AZ EGÉSZSÉGNEK! MIKROALGÁK SZEREPE A MODERN TÁPLÁLKOZÁSBAN ÉS A GYÓGYÍTÁSBAN

TIHANYI ANDRÁS TÓTH JÓZSEF WEBER-SUTA ÁGNES ZÖLD UTAT AZ EGÉSZSÉGNEK! MIKROALGÁK SZEREPE A MODERN TÁPLÁLKOZÁSBAN ÉS A GYÓGYÍTÁSBAN TIHANYI ANDRÁS TÓTH JÓZSEF WEBER-SUTA ÁGNES ZÖLD UTAT AZ EGÉSZSÉGNEK! MIKROALGÁK SZEREPE A MODERN TÁPLÁLKOZÁSBAN ÉS A GYÓGYÍTÁSBAN TIHANYI András-TÓTH József - WEBER-SUTA Ágnes ZÖLD UTAT AZ EGÉSZSÉGNEK!

Részletesebben

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI 2 A MA GYAR TÖR TÉ NEL MI TÁR SU LAT KI AD VÁ NYAI A kö tet írá sai zöm mel a hu sza dik szá zad idõ sza ká ról szól nak, más részt pe dig át té te le sen ér vel

Részletesebben

BETHLEN GÁBOR KOLLÉGIUM

BETHLEN GÁBOR KOLLÉGIUM BETHLEN GÁBOR KOLLÉGIUM NAGYENYED http://www.bethlengabor.ro SZILÁGYI RÓBERT tanár műhelyvezető A Bethlen Gábor Kollégium madártávlatból Mit kell tudni a Bethlen Gábor Kollégiumról? Óvodától posztliceális

Részletesebben