Fontos tudnivalók - Menetrend - ERASMUS pályázat,

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Fontos tudnivalók - Menetrend - ERASMUS pályázat,"

Átírás

1 Fontos tudnivalók - Menetrend - ERASMUS pályázat, Jelentkezés A pályázat leadási határideje március 3. hétfő, 16 óra. A pályázatokat Szabó Brigitta Erasmus koordinátornak (48-as téri épület, 3. emelet, 330. szoba) kell benyújtani. A pályázat tartalmával kapcsolatos követelmények, a pályázati feltételek, az értékelésnél irányadó szempontok és a jelen dokumentum is megtalálhatók a Hallgatói Önkormányzati Testület honlapján ( továbbá a kari faliújságokon február 18-án 12:30-kor a MTESZ 1-ben Erasmus tájékoztató!!! 2. Meghallgatás A kari Pályázati és Ösztöndíj Bizottság (továbbiakban PÖB) a benyújtott pályázatok alapján, várhatóan március első felében szóbeli meghallgatást tart a fogadó egyetem oktatási nyelvén. A pontos időpontról a jelentkezők időben tájékoztatást kapnak. 3. Pályázatok elbírálása A PÖB a szóbeli meghallgatást követően megállapítja a pályázatok sorrendjét. A pályázatokat a PÖB a pályázati kiírásban meghatározott pontrendszer szerint értékeli és rangsorolja. A PÖB javaslatát a dékán elé terjeszti. A dékán döntéséről a PÖB a hallgatókat írásban tájékoztatja. 4. Tájékoztató áprilisában a pályázatok nyertesei számára részletes tájékoztatót tartunk a határidőkkel, a kiutazással, a kapcsolatfelvétellel, a kint tartózkodással, a tanulmányi követelményekkel kapcsolatban. 5. Kiutazás időpontja A kiutazások időpontjainak egyeztetésére április második felében kerül sor. 6. Az ösztöndíj összege Az ösztöndíjak pontos összege várhatóan május második felében derül ki. A Dékán az ösztöndíj összegéről értesítést küld minden hallgatónak. Az ösztöndíjat forintban utalja az Egyetem, illetve a Kar a hallgató bankszámlaszámára. A Kar automatikusan utalja a pénzt, a PTE ösztöndíjutalását kérelmezni kell az utazás előtt 1 2 hónappal. Az ERASMUS ösztöndíj résztámogatás, melynek részét képezi Karunk hozzájárulása is. A hallgatónak is hozzá kell járulnia a kiutazás és a kint tartózkodás költségeihez. 7. Az ösztöndíj időtartama Minimum egy teljes tanulmányi időszak (szemeszter, trimeszter), de nem kevesebb, mint 3 hónap, maximum 10 hónap. Az ösztöndíj időtartama függ a tanszéki bilaterális szerződésben megadott hónapkerettől, a tanszék által meghatározott tervektől, céloktól, valamint a fogadóegyetem tanévbeosztásától. Az őszi szemeszterben kiutazó hallgatók számára van lehetőség időtartam hosszabbításra amennyiben a fogadó intézmény ezt engedélyezi. Ez további anyagi támogatással nem jár.

2 Az ERASMUS mobilitásnak minden hallgató esetében adott tanéven belül kell megvalósulnia. 8. Kapcsolatfelvétel a fogadóegyetemmel A kiutazás előtt a hallgatóknak a lehető leghamarabb fel kell venni a kapcsolatot a fogadóegyetemmel, hogy intézni tudják a szállást, az órafelvételt stb. Akik az őszi szemeszterben utaznak, azoknak a kapcsolatfelvétel határideje május, akik a tavaszi szemeszterben indulnak, azoknak szeptemberig kell kapcsolatba lépni a külföldi egyetemmel. A kapcsolatfelvétel a tanszéki illetve a kari ERASMUS koordinátorok segítségével történik, akik hivatalosan jelentik a majdan kiutazó hallgatókat a fogadó intézmények felé. Számos egyetem értesülve a várható bejövő hallgatók kilétéről automatikusan megküldi azokat a tájékoztató anyagokat, amelyek a hallgató számára alapvető információkat nyújtanak. Amennyiben a fogadó intézmény nem küld tájékoztató anyagot, javasoljuk, hogy a következő információkat, anyagokat próbálja beszerezni személyesen a fogadó intézmény intézményi koordinátorától, azonban ezek többnyire elérhetők az interneten is: jelentkezési lap, szállásigénylő lap, meghívólevél, felvehető kurzusok listája. ERASMUS ösztöndíjas hallgatók számára a legtöbb egyetem a honlapján nyújt információkat (jelentkezés feltétele, regisztráció, szálláslehetőségek stb.). A PTE partnerintézményeinek a listája linkekkel a Nemzetközi Kapcsolatok Osztályának (NKO) honlapján és a Hallgatói Önkormányzati Testület honlapján található. 9. Jelentkezési lap kitöltése és elküldése Első lépés a jelentkezési lap kitöltése és elküldése a fogadó intézményhez (postán vagy faxon). A jelentkezési határidő egyetemenként változhat, de általában - az őszi szemeszterre: május, június vége - a tavaszi szemeszterre: október, november vége A PTE-n az ERASMUS regisztrációhoz az NKO honlapján található online jelentkezési lapot kell kitölteni, elküldeni és kinyomtatva eljuttatni a kari koordinátorokhoz illetve az NKO-ra (1 sz. melléklet). 10. A fogadó intézmény visszaigazolása A jelentkezés elfogadásáról a fogadó intézmény ben értesíti leendő hallgatóját. Postai úton, és faxon küld egy hivatalos fogadólevelet. Amennyiben a fogadólevelet a partner intézmény automatikusan nem küldi meg, a hallgató dolga ezt megkérni. Figyelem: az ösztöndíj utalásának feltétele a fogadó levél bemutatása az NKO-n. 11. Szerződés Az ERASMUS ösztöndíjas hallgató és a PTE között szerződésre kerül sor. A Hallgatói Ösztöndíj Megállapodás lefekteti a szerződő felek jogait és kötelezettségeit. A szerződést két eredeti példányban kell kitölteni.

3 A Hallgatói Ösztöndíj Megállapodás melléklete a Tanulmányi Szerződés, azaz a Learning Agreement. Kitöltéséhez szükség van a fogadó intézmény tájékoztató anyagára a felvehető kurzusokról. Lehetséges, hogy az információ-hordozó a külföldi egyetem nyomtatott tanrendje lesz, de lehet ez akár egy weboldal címe is, ahol a megfelelő információk hozzáférhetők. A kiutazás előtt a Learning Agreement -et alá kell íratni mind a kari mind az intézményi koordinátorral. A hallgató köteles a Leraning Agreement -et magával vinni, és a fogadó intézmény koordinátorával hitelesíttetni. Kérjük csatolni a leadandó anyagokhoz a Kérelem Ösztöndíj Átutalásához nevű dokumentumot is. 12. A tanulmányi program tervezése A mobilitási program ideje alatt olyan tanulmányi programot kell a hallgatónak teljesítenie, amiben a szerződő felek a tanulmányi szerződésben (Learning Agreement) megállapodtak. A felek által aláírt tanulmányi szerződés nélkül a hallgató nem kezdheti meg tanulmányait. A tanulmányi program tervezéséhez a fogadó egyetem információs anyaga, honlapja nyújthat segítséget. Szükség esetén a szerződésben szereplő kurzusok az itthoni tanszéki koordinátorral egyeztetve módosíthatóak. 13. Vizsgakövetelmények Az ösztöndíjat elnyerő hallgató Karunkon az ösztöndíj tartamára egyéni tanulmányi és vizsgarendet kap. A hallgatónak az általános tantárgyfelvétel által előirt időpontokban vagy kiutazás előtt az ETRen fel kell vennie a kötelező tárgyakat és a szemináriumokat és minél előbb egyeztetnie kell a vizsgaidőpontokat a felvett tantárgyak oktatóival. Fontos, hogy a vizsgaidőpontokat még a kiutazás előtt beszélje meg a hallgató az oktatókkal! A hallgatónak félévenként négy tárgyból vizsgát kell tennie a külföldi egyetemen, melyet a hazai intézmény elismer. A kötelező számú tárgyak valamelyikének nem teljesítése esetén, a hallgató hazaérkezése után 30 napon belül köteles visszafizetni a támogatás teljes összegét. 14. Szállás A partnerintézmények különböző módokon kapcsolódnak be a külföldi hallgatók szálláskeresésébe. Van olyan intézmény, amely kínál kollégiumi férőhelyeket, mások csak egy helyi albérlet-közvetítő címét adják meg, ahol egyénileg lehet szállást keresni. Szállásigényt be kell jelenteni a fogadóegyetem intézményi koordinátorának. Figyelni kell, milyen időtartamot igazolnak vissza, mert egyes egyetemeken, amennyiben az intézményi szerződéstől eltérően rövidebb időszakra kéri a hallgató a szállás foglalását, az előzetesen betervezett hónapkeretet ki kell fizetni! Számítani kell arra is, hogy kauciót kérnek a kollégiumokban, vagy egyéb címszóval előleget, a havi szállásdíjon kívül. A szállás költsége a kiutazót terheli! 15. Kiutazás előtti további tudnivalók - Vízumügyintézés megszűnt az uniós csatlakozással, de utána kell nézni a tartózkodás feltételeinek. (nagykövetség) - Külföldi tartózkodása teljes idejére biztosításról gondoskodni kell, vagy a fogadó egyetemen keresztül, vagy pedig egy Magyarországon kötött biztosítással.

4 Megfelelő biztosítást kell beszerezni az EU-hoz való csatlakozásra tekintettel, ill. a fogadó intézménnyel történő egyeztetés alapján. 16. A kiutazás A kiutazást minden hallgató egyénileg, saját költségén intézi! 17. A kiérkezés A kiérkezést követően alá kell íratni a Learning Agreement nevű nyomtatványt a külföldi Erasmus koordinátorral, továbbá minden ösztöndíjban részesülő hallgató 15 napon belül köteles a Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya felé bejelentkezni, ben megírni kinti lakcímét. 18. Visszaérkezés A hallgatónak visszaérkezése után a külföldön folytatott tanulmányokról 2 írásbeli beszámolót kell készítenie (kari és egyetemi), továbbá a tantárgyak elfogadásával kapcsolatban le kell adnia egy kérvényt Szabó Brigitta külügyi referensnek. A hazautazást követően 15. napon belül az alábbi dokumentumokat kell leadni a PTE Nemzetközi Kapcsolatok Osztályán (Dobos Adrienn részére) utazást igazoló számlák, menetjegyek (szállás, vonat, repülő, stb) Validation Form Learning Agreement Transcript of records Beszámoló nyomtatvány Tartalmi beszámoló A nyomtatványok a honlapról letölthetők 19. Beszámoló 1. Hallgatói beszámoló: az ehhez szükséges két nyomtatvány - az ún. Hallgatói Beszámoló és Tartalmi Beszámoló a NKO honlapjáról letölthető. A Tartalmi Beszámoló kérdéseire kérjük, hogy legalább másfél-két oldalban válaszoljon. A beszámoló ezen része igen lényeges, hiszen az itt kapott információkból frissítjük a NKO honlapján a kiutazó hallgatóknak szóló hasznos tanácsok anyagát. A Hallgatói Beszámolót Szabó Brigitta külügyi ügyintéző (48-as téri épület, III. emelet, 330-as szoba) számára kell eljuttatni. 2. Tanulmányi beszámoló: a fogadó intézmény ERASMUS koordinátorával aláíratott és lepecsételt Learning Agreement igazolja a kint elvégzett tanulmányokat. Az elért érdemjegyekről a fogadó intézmény állít ki igazolást, de az NKO honlapjáról is letölthető a Transcript of Records. A szerződés egyik mellékletét képező ún. Validation Form -ot a fogadó egyetemre történő megérkezés után ki kell töltetni, és alá kell íratni az ottani ügyintézővel. A tanulmányok befejeztével ismét alá kell íratni ezúttal a lap alján és e beszámolóval együtt leadni. 3. Szerződésmódosítás: amennyiben a Hallgatói Ösztöndíj Megállapodásban foglaltakhoz képest változás történik a kint tartózkodás időtartamában és/vagy az ösztöndíj összegében, a hallgató köteles szerződésmódosítást kötni. A Jogi Kar számára az ERASMUS program sikerességének megállapítása és a Kar által nyújtott támogatás értékelése érdekében szintén el kell készíteni egy részletes írásos beszámolót, melyet a Külügyi Bizottsághoz címezve a külügyi koordinátornak kérünk benyújtani.

5 További fontos tudnivalók: A megújult HÖT honlapon a hallgatók minden fontos információt megtalálhatnak az ERASMUS ösztöndíjjal kapcsolatban (pályázati felhívás, pályázati feltételek, ERASMUS pontrendszer, határidők, szóbeli meghallgatások időpontja, a fogadó egyetemek elérhetőségei ). Tutor - rendszer Az ERASMUS -hoz szorosan kapcsolódik a február 1-től életbe lépő Tutor - rendszer, melynek lényege, hogy karunk hallgatói segítséget nyújtanak az ERASMUS program keretében egyetemünkre érkező külföldi diákoknak. Amellett, hogy a Tutor - rendszer nagyban megkönnyíti a külföldi hallgatók helyzetét az egyetemen, a Tutor -oknak is számos előnyük származik belőle. Lehetőségük nyílik idegen nyelv gyakorlására, megismerkedhetnek más kultúrákkal, külföldi kapcsolatokat építhetnek ki és nem utolsó sorban az ERASMUS ösztöndíj megpályázása esetén is értékelést nyer munkájuk. További információk: - Szabó Brigitta külügyi ügyintéző (48-as téri épület, III. emelet, 330-as szoba, Telefon: 06 (72) /3241-es mellék, brigitta@ajk.pte.hu ) - Marján Adrienn külügyi referens (48-as téri épület, fsz HÖT iroda; elérhetőség: marjan.adrienn@gmail.com)

Erasmus tájékoztató. Közgazdaságtudományi Kar. Pécs 2013. május 7.

Erasmus tájékoztató. Közgazdaságtudományi Kar. Pécs 2013. május 7. Erasmus tájékoztató Közgazdaságtudományi Kar Pécs 2013. május 7. Erasmus szabályzat Erasmus szabályzat www.ktk.pte.hu/hallgatók/szabályzatok, Tájékoztatók Információ tanulmányi kötelezettség, tárgybefogadás

Részletesebben

Erasmus tájékoztató. Közgazdaságtudományi Kar. Pécs október 21.

Erasmus tájékoztató. Közgazdaságtudományi Kar. Pécs október 21. Erasmus tájékoztató Közgazdaságtudományi Kar Pécs 2015. október 21. Erasmus szabályzat Erasmus szabályzat http://ktk.pte.hu/hallgatok/szabalyzatokletoltesek Információ tanulmányi kötelezettség, tárgybefogadás

Részletesebben

ERASMUS ÖSZTÖNDÍJAT ELNYERT HALLGATÓK TEENDŐI

ERASMUS ÖSZTÖNDÍJAT ELNYERT HALLGATÓK TEENDŐI ERASMUS ÖSZTÖNDÍJAT ELNYERT HALLGATÓK TEENDŐI I. TANULMÁNYI PROGRAM / SZAKMAI KÉPZÉS MEGTERVEZÉSE, TANULMÁNYI SZERZŐDÉS / KÉPZÉSI MEGÁLLAPODÁS (LEARNING AGREEMENT) MEGKÖTÉSE, JELENTKEZÉSI LAP ELKÜLDÉSE

Részletesebben

A részvétel feltételei

A részvétel feltételei Tartalomjegyzék I. Az Erasmus program II. A részvétel feltételei III. A tanulmányi hallgatói ösztöndíj a. Ösztöndíj időtartama, összege b. Hallgatói teendők c. Nyomtatványok d. Határidők IV. A szakmai

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM FOGORVOSTUDOMÁNYI KAR TÁJÉKOZTATÓ ERASMUS ÖSZTÖNDÍJAS HALLGATÓKNAK

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM FOGORVOSTUDOMÁNYI KAR TÁJÉKOZTATÓ ERASMUS ÖSZTÖNDÍJAS HALLGATÓKNAK SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM FOGORVOSTUDOMÁNYI KAR TÁJÉKOZTATÓ ERASMUS ÖSZTÖNDÍJAS HALLGATÓKNAK A tájékoztató összeállításának célja, hogy segítsük az Erasmus ösztöndíjban részesülő hallgatók ügyintézést, és

Részletesebben

Erasmus+ Hallgatói Mobilitás és Szakmai Gyakorlat. SZTE Állam- és Jogtudományi Kar február 4.

Erasmus+ Hallgatói Mobilitás és Szakmai Gyakorlat. SZTE Állam- és Jogtudományi Kar február 4. Erasmus+ Hallgatói Mobilitás és Szakmai Gyakorlat SZTE Állam- és Jogtudományi Kar 2015. február 4. Miért jó a hallgatói mobilitás? Nyelvtudás fejlesztése; Interkulturális és szakmai kapcsolatok építése

Részletesebben

Kiadás száma Módosítás száma Határozat száma Hatályos 1. kiadás 63/2018. (aug. 31.) szeptember 1.

Kiadás száma Módosítás száma Határozat száma Hatályos 1. kiadás 63/2018. (aug. 31.) szeptember 1. ERASMUS SZABÁLYZAT Edutus Egyetem Szenátusa által 63/2018. (aug. 31.) számú határozatával egységes szerkezetben elfogadva. Kiadás száma Módosítás száma Határozat száma Hatályos 1. kiadás 63/2018. (aug.

Részletesebben

ÚTMUTATÓ AZ ERASMUS+ ÖSZTÖNDÍJAT ELNYERT HALLGATÓ SZÁMÁRA

ÚTMUTATÓ AZ ERASMUS+ ÖSZTÖNDÍJAT ELNYERT HALLGATÓ SZÁMÁRA ÚTMUTATÓ AZ ERASMUS+ ÖSZTÖNDÍJAT ELNYERT HALLGATÓ SZÁMÁRA Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Információs Technológiai és Bionikai Kar Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya 2019. 02.08. 1. TEENDŐK AZ ERASMUS+ TÁMOGATÁST

Részletesebben

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2015/2016

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2015/2016 Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2015/2016 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2015/2016-os tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános

Részletesebben

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2017/2018

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2017/2018 Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2017/2018 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2017/2018-as tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános

Részletesebben

Előadó: Nagy Márta (NAMPAEB.PTE) magyar szak, I. évfolyam. Az előadás munkacíme: Nemzetközi tanulmányok, az Erasmus program

Előadó: Nagy Márta (NAMPAEB.PTE) magyar szak, I. évfolyam. Az előadás munkacíme: Nemzetközi tanulmányok, az Erasmus program Kommunikáció az egyetem c. kurzus Pályázat az előadási lehetőség elbírálásához Előadó: Nagy Márta (NAMPAEB.PTE) magyar szak, I. évfolyam Az előadás munkacíme: Nemzetközi tanulmányok, az Erasmus program

Részletesebben

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2017/2018

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2017/2018 Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2017/2018 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2017/2018-as tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre.

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre. A pályázat célja: Az oktatói mobilitás célja

Részletesebben

Erasmus + Információs Füzet

Erasmus + Információs Füzet Erasmus + Információs Füzet 1 Tartalomjegyzék I. Az Erasmus+ program leírása II. A részvétel feltételei III. A tanulmányi hallgatói ösztöndíj a. Ösztöndíj időtartama, összege b. Hallgatói teendők c. Nyomtatványok

Részletesebben

Campus Hungary Pályázati Felhívás hallgatók számára

Campus Hungary Pályázati Felhívás hallgatók számára Campus Hungary Programigazgatóság Projektazonosító: TAMOP4.2.4B/1-11/1 és TAMOP4.2.4B/2-11/1 Campus Hungary Pályázati Felhívás hallgatók számára A a Nemzeti Kiválóság Program - Campus Hungary, K+F projektekhez

Részletesebben

1/ A KÜLFÖLDI TANULMÁNYOK ELŐKÉSZÍTÉSE

1/ A KÜLFÖLDI TANULMÁNYOK ELŐKÉSZÍTÉSE 1/ A KÜLFÖLDI TANULMÁNYOK ELŐKÉSZÍTÉSE Az ösztöndíjról és egyéb támogatásról A hallgató a pályázáskor tudomásul vette, hogy az Erasmus ösztöndíj kiegészítő jellegű támogatás, amely nem fedezi a külföldi

Részletesebben

Erasmus tájékoztató. Ml AZ ERASMUS PROGRAM?

Erasmus tájékoztató. Ml AZ ERASMUS PROGRAM? Erasmus tájékoztató B E N E D E K Ml AZ ERASMUS PROGRAM? Az ERASMUS az EU Lifelong Learning Programme - LLP Egész életen át tartó tanulás program felsőoktatási fejlesztési alprogramja. A program a neves

Részletesebben

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2016/2017

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2016/2017 Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2016/2017 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2016/2017-es tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános

Részletesebben

Pályázati felhívás EGT Norvég Alap Ösztöndíjra

Pályázati felhívás EGT Norvég Alap Ösztöndíjra Pályázati felhívás EGT Norvég Alap Ösztöndíjra 1. Általános rendelkezések A pályázat elsődleges célja, hogy lehetővé tegye a BME Építészmérnöki Kar doktori képzésében résztvevő hallgatók, ill. a doktori

Részletesebben

Pályázati felhívás EGT Norvég Alap Ösztöndíjra

Pályázati felhívás EGT Norvég Alap Ösztöndíjra Pályázati felhívás EGT Norvég Alap Ösztöndíjra 1. Általános rendelkezések A pályázat elsődleges célja, hogy lehetővé tegye a BME Építészmérnöki Kar doktori képzésében résztvevő hallgatók, ill. a doktori

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA 1. A pályázati felhívás célja: A pályázni jogosult hallgatói számára Erasmus+ külföldi részképzés

Részletesebben

OKTATÓ RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

OKTATÓ RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÓ RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Pályázati jelentkezés Jelentkezés alapjául szolgáló intézmény: legördülő menüsorból lehet kiválasztani, mely intézményhez kapcsolódóan kíván pályázni. Pályázat

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar ERASMUS+ szabályzata

A Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar ERASMUS+ szabályzata A Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar ERASMUS+ szabályzata Az Erasmus+ az Európai Unió programja, mely az oktatást, a képzést, az ifjúsági területet és a sportot támogatja. Az Erasmus+ program

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. - pályázni leghamarabb az első tanév két félévének teljesítésével lehet.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. - pályázni leghamarabb az első tanév két félévének teljesítésével lehet. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata, a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselő-testületének Soroksári Tanulmányi Ösztöndíj alapításáról és

Részletesebben

1. A szabályzat hatálya

1. A szabályzat hatálya A Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karának a belföldi és külföldi hallgatói, valamint a külföldi oktatói ösztöndíjakról és tanulmányutakról szóló szabályzata 1. A szabályzat hatálya (1) A szabályzat

Részletesebben

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2018/2019

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2018/2019 Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2018/2019 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2018/2019-es tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános

Részletesebben

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KARA HALLGATÓI MOBILITÁSI ALAP FELHASZNÁLÁSÁNAK KARI SZABÁLYZATA

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KARA HALLGATÓI MOBILITÁSI ALAP FELHASZNÁLÁSÁNAK KARI SZABÁLYZATA A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KARA HALLGATÓI MOBILITÁSI ALAP FELHASZNÁLÁSÁNAK KARI SZABÁLYZATA Szeged, 2010. A Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi Hallgatói Mobilitási Alapjának

Részletesebben

ADMINISZTRÁTORI CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

ADMINISZTRÁTORI CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ ADMINISZTRÁTORI CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Csoportos tanulmányutak esetén szükséges egy csoportvezető kijelölése. Az ő feladata lesz a regisztráció és a teljes pályázati

Részletesebben

HALLGATÓI CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

HALLGATÓI CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ HALLGATÓI CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ FONTOS! A csoportos tanulmányút kizárólag a konvergencia régiók felsőoktatási intézményeiben tanulók számára elérhető! Csoportos

Részletesebben

CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Csoportos tanulmányutak esetén szükséges egy csoportvezető kijelölése. Az ő feladata lesz a regisztráció és a teljes pályázati anyag feltöltése.,

Részletesebben

KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉS TÁMOGATÁSA. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2017/2018. tanévre

KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉS TÁMOGATÁSA. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2017/2018. tanévre KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉS TÁMOGATÁSA a 2017/2018. tanévre 0 2017/2018. tanév A külföldi részképzési ösztöndíj a hallgatók külföldi felsőoktatási intézményekben részképzés keretében folytatott tanulmányaik támogatására

Részletesebben

Kari BME ösztöndíj 2017/18. tanév őszi félév

Kari BME ösztöndíj 2017/18. tanév őszi félév A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Egyetem) Építészmérnöki Kar (Kar) Hallgatói Képviselet (Építész HK) ösztöndíj pályázatot hirdet az Egyetem Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázati határidő: folyamatos az egész tanév során

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázati határidő: folyamatos az egész tanév során PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kara pályázatot ír ki a 2014/2015-ös tanévben Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlat mobilitási programban való részvételre Pályázati határidő:

Részletesebben

2/2017. (04.03.) számú dékáni utasítás a PTE Általános Orvostudományi Karára beérkező vendéghallgatók ügyintézéséről

2/2017. (04.03.) számú dékáni utasítás a PTE Általános Orvostudományi Karára beérkező vendéghallgatók ügyintézéséről 2/2017. (04.03.) számú dékáni utasítás a PTE Általános Orvostudományi Karára beérkező vendéghallgatók ügyintézéséről A hallgatóknak a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán (a továbbiakban

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar ERASMUS szabályzata

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar ERASMUS szabályzata A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar ERASMUS szabályzata Az Egész életen át tartó tanulás program részét képező Erasmus Program fő célja a felsőoktatási intézmények európai együttműködésének

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA

BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA A Mechatronika szak hallgatói részére TÁJÉKOZTATÓ A 2009. ÉVI SZAKIRÁNYÚ SZAKMAI GYAKORLATRÓL A hallgatók tanulmányaik során szakmai gyakorlatot kötelesek elvégezni. A gyakorlatot olyan munkával kell eltölteni,

Részletesebben

A Kaposvári Egyetem SOCRATES/ERASMUS szabályzata

A Kaposvári Egyetem SOCRATES/ERASMUS szabályzata A Kaposvári Egyetem SOCRATES/ERASMUS szabályzata A hallgatók és oktatók kiválasztásának menetére, az ösztöndíjak kifizetésének gyakorlatára, valamint a programok gyakorlati megvalósítására Az Európai Unió

Részletesebben

Erasmus+ Erasmus szakmai gyakorlat 2016/2017

Erasmus+ Erasmus szakmai gyakorlat 2016/2017 Erasmus+ Erasmus szakmai gyakorlat 2016/2017 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2016/2017-es tanévre. I. Általános tudnivalók A program célja, hogy

Részletesebben

Mészáros Márta SZE Nemzetközi Munkacsoport http://ipc.sze.hu

Mészáros Márta SZE Nemzetközi Munkacsoport http://ipc.sze.hu Mészáros Márta SZE Nemzetközi Munkacsoport http://ipc.sze.hu kiutazás csak szerződött intézménybe (tanulmányi ösztöndíj esetén) Aktív hallgatói jogviszony (tan. esetén) min. 3 (gyakorlat esetén 2) hónap,

Részletesebben

Erasmus+ Információs Füzet

Erasmus+ Információs Füzet Erasmus+ Információs Füzet 1 Tartalomjegyzék I. Az Erasmus+ program leírása II. A részvétel feltételei III. A tanulmányi hallgatói ösztöndíj a. Ösztöndíj időtartama, összege b. Hallgatói teendők c. Részletes

Részletesebben

Erasmus+ Információs Füzet

Erasmus+ Információs Füzet Erasmus+ Információs Füzet 1 Tartalomjegyzék Az Erasmus+ program leírása... 3 A részvétel feltételei... 3 A tanulmányi hallgatói ösztöndíj... 4 Az ösztöndíj időtartama, összege... 4 Hallgatói teendők:...

Részletesebben

A Sapientia EMTE oktatói és adminisztratív személyzetének Erasmus mobilitási szabályzata. I. Erasmus oktatói mobilitás

A Sapientia EMTE oktatói és adminisztratív személyzetének Erasmus mobilitási szabályzata. I. Erasmus oktatói mobilitás 1403/2013.07.19. szenátusi határozat 5. melléklet A Sapientia EMTE oktatói és adminisztratív személyzetének Erasmus mobilitási szabályzata I. Erasmus oktatói mobilitás 1. Általános rendelkezések Jelen

Részletesebben

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2018/2019

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2018/2019 Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2018/2019 PÓTPÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pótpályázatot hirdet hallgatói részére a 2018/2019-es tanév tavaszi félévére. I. Általános tudnivalók

Részletesebben

2014/2015-ös tanév 2. félév

2014/2015-ös tanév 2. félév PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve oktatók, nem oktatói személyzet kiegészítő pénzügyi támogatására 2014/2015-ös tanév 2. félév

Részletesebben

Kari BME ösztöndíj JOGOSULT HALLGATÓK

Kari BME ösztöndíj JOGOSULT HALLGATÓK A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Egyetem) Építészmérnöki Kar (Kar) Hallgatói Képviselet (Építész HK) ösztöndíj pályázatot hirdet az Egyetem Térítési és Juttatási Szabályzat (TJSZ) 11.

Részletesebben

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Hallgatói Önkormányzat ELJÁRÁSREND

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Hallgatói Önkormányzat ELJÁRÁSREND ELJÁRÁSREND AZ INTÉZMÉNYI SZAKMAI, TUDOMÁNYOS ÉS KÖZÉLETI ÖSZTÖNDÍJ KIFIZETÉSÉRE VONATKOZÓAN A Pázmány Péter Katolikus Egyetem ának Hallgatói Önkormányzata (továbbiakban: PPKE BTK HÖK) a Hallgatói Térítési

Részletesebben

FELSŐOKTATÁSI MUNKATÁRSI RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

FELSŐOKTATÁSI MUNKATÁRSI RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ FELSŐOKTATÁSI MUNKATÁRSI RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Pályázat jelentkezés Jelentkezés alapjául szolgáló intézmény: legördülő menüsorból lehet kiválasztani, mely intézményhez kapcsolódóan kíván

Részletesebben

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI ÉS EMBERI ERŐFORRÁS FEJLESZTÉSI KARÁNAK (PTE FEEK) ERASMUS SZABÁLYZATA

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI ÉS EMBERI ERŐFORRÁS FEJLESZTÉSI KARÁNAK (PTE FEEK) ERASMUS SZABÁLYZATA A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI ÉS EMBERI ERŐFORRÁS FEJLESZTÉSI KARÁNAK (PTE FEEK) ERASMUS SZABÁLYZATA A Pécsi Tudományegyetem Erasmus szabályzatának 25. -a alapján az Emberi Erőforrás Fejlesztési

Részletesebben

AZ ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA ERASMUS SZABÁLYZAT. (Elfogadva a Szenátus 52/2007. (IX.26.) számú határozatával) 2007.

AZ ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA ERASMUS SZABÁLYZAT. (Elfogadva a Szenátus 52/2007. (IX.26.) számú határozatával) 2007. AZ ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA ERASMUS SZABÁLYZAT (Elfogadva a Szenátus 52/2007. (IX.26.) számú határozatával) 2007. A szabályzat hatálya 1. A szabályzat hatálya kiterjed az Eszterházy Károly Főiskola nappali,

Részletesebben

CEEPUS Central European Exchange Program for University Studies

CEEPUS Central European Exchange Program for University Studies CEEPUS Central European Exchange Program for University Studies Nemzetközi pályázati lehetőségek a felsőoktatás fejlesztésében Európán belül és a világban 2014. november 3. Kilin Emőke 16 CEEPUS tagország

Részletesebben

CEEPUS Central European Exchange Program for University Studies Közép-európai Felsőoktatási Csereprogram

CEEPUS Central European Exchange Program for University Studies Közép-európai Felsőoktatási Csereprogram CEEPUS Central European Exchange Program for University Studies Közép-európai Felsőoktatási Csereprogram Hálózati pályázatok Nemzetközi pályázati lehetőségek a felsőoktatásban Információs nap 2016. október

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ az egyénileg elhelyezkedő hallgatók szakmunka gyakorlatához

TÁJÉKOZTATÓ az egyénileg elhelyezkedő hallgatók szakmunka gyakorlatához TÁJÉKOZTATÓ az egyénileg elhelyezkedő hallgatók szakmunka gyakorlatához 1. Négyhetes szakmunka-gyakorlatot kell teljesíteni. A munkáltató és a hallgató közösen állapodnak meg a szakmunka gyakorlat konkrét

Részletesebben

NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK IRODA ÜGYRENDJE

NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK IRODA ÜGYRENDJE NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK IRODA ÜGYRENDJE Elfogadva: 2011. január 28., hatályos: 2011. január 31. A Nemzetközi Kapcsolatok Iroda (a továbbiakban: NK Iroda) Ügyrendjét a Nyíregyházi Főiskola

Részletesebben

MNB kiválósági ösztöndíj

MNB kiválósági ösztöndíj MNB kiválósági ösztöndíj 1. A Magyar Nemzeti Bank társadalmi felelősségvállalási stratégiájának megvalósítása keretében, az MNB és a KJF között létrejött szerződés alapján, támogatást nyújt a 2016/2017-as

Részletesebben

Erasmus + Információs Füzet

Erasmus + Információs Füzet Erasmus + Információs Füzet 1 Tartalomjegyzék I. Az Erasmus+ program leírása II. A részvétel feltételei III. A tanulmányi hallgatói ösztöndíj a. Ösztöndíj időtartama, összege b. Hallgatói teendők c. Részletes

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2018/2019-ES TANÉVRE

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2018/2019-ES TANÉVRE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2018/2019-ES TANÉVRE 1. A pályázati felhívás célja: A Magyar Táncművészeti Egyetem pályázni jogosult

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2016/2017-ES TANÉVRE

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2016/2017-ES TANÉVRE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2016/2017-ES TANÉVRE 1. A pályázati felhívás célja: A pályázni jogosult hallgatói számára Erasmus+ külföldi

Részletesebben

II. Hallgatói nyári egyetem (M2) - Felsőoktatási mobilitási projektek - egyéni beszámoló

II. Hallgatói nyári egyetem (M2) - Felsőoktatási mobilitási projektek - egyéni beszámoló 1 of 23 2016.06.17. 8:08 II. Hallgatói nyári egyetem (M2) - Felsőoktatási mobilitási projektek - egyéni beszámoló Kérjük, a visszautazást követő 15 napon belül küldje el az on-line kitöltött tartalmi beszámolót

Részletesebben

Hallgatói nyári egyetem (M2) - Felsőoktatási mobilitási pályázatok - Egyéni záró beszámoló

Hallgatói nyári egyetem (M2) - Felsőoktatási mobilitási pályázatok - Egyéni záró beszámoló LimeSurvey - Hallgatói nyári egyetem (M2) - Felsőoktatási mobilitási p... 1. oldal, összesen: 24 oldal Hallgatói nyári egyetem (M2) - Felsőoktatási mobilitási pályázatok - Egyéni záró beszámoló Kérjük,

Részletesebben

CEEPUS egyéni hallgatói és oktatási mobilitási pályázatok Általános pályázati feltételek, formai és tartalmi követelmények

CEEPUS egyéni hallgatói és oktatási mobilitási pályázatok Általános pályázati feltételek, formai és tartalmi követelmények Student (S) féléváthallgatás célú mobilitás 35 hónap idő: egész hónapok, az utolsó hónap min. 16 nap aktív hallgatói státusz alap, mester vagy doktori képzésben (az ösztöndíj idején) 2 lezárt félév a kiutazáskor

Részletesebben

Körös Campus Alapítvány Ösztöndíj működési és lebonyolítási szabályairól, PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2015-2016 tanévre

Körös Campus Alapítvány Ösztöndíj működési és lebonyolítási szabályairól, PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2015-2016 tanévre Körös Campus Alapítvány Ösztöndíj működési és lebonyolítási szabályairól, PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2015-2016 tanévre Az ösztöndíj célja és tartalma A 2014-15 évi ösztöndíjhoz hasonlóan a 2015-16 tanévre kiírt

Részletesebben

EGT Alap Ösztöndíj program Záróbeszámoló szeminárium Szakmai beszámolás Felsőoktatási mobilitási pályázatok (M2)

EGT Alap Ösztöndíj program Záróbeszámoló szeminárium Szakmai beszámolás Felsőoktatási mobilitási pályázatok (M2) EGT Alap Ösztöndíj program Záróbeszámoló szeminárium Szakmai beszámolás Felsőoktatási mobilitási pályázatok (M2) Bujtás Petra Tempus Közalapítvány 2017. április 6. Tartalmi beszámoló Projekt befejezését

Részletesebben

CEEPUS egyéni hallgatói és oktatási mobilitási pályázatok Általános pályázati feltételek, formai és tartalmi követelmények

CEEPUS egyéni hallgatói és oktatási mobilitási pályázatok Általános pályázati feltételek, formai és tartalmi követelmények Student (S) féléváthallgatás célú mobilitás 35 hónap minimum tartózkodási idő: egész hónapok, az utolsó hónap min. 16 nap aktív hallgatói státusz alap, mester vagy doktori képzésben 2 lezárt félév a kiutazáskor

Részletesebben

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA ERASMUS SZABÁLYZAT (Elfogadva a Szenátus 52/2007. (IX.26.) számú határozatával) (Utolsó módosítás 2009. december 9.) 2007. I. Általános rendelkezések A szabályzat hatálya 1.

Részletesebben

4/2013. számú Dékáni Utasítás A RÉSZISMERETI JOGVISZONY ALKALMAZÁSÁRÓL A PTE BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARÁN

4/2013. számú Dékáni Utasítás A RÉSZISMERETI JOGVISZONY ALKALMAZÁSÁRÓL A PTE BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARÁN 4/2013. számú i Utasítás A RÉSZISMERETI JOGVISZONY ALKALMAZÁSÁRÓL A PTE BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARÁN 1. A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv) előírja a felsőoktatási

Részletesebben

RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Pályázati jelentkezés Jelentkezés alapjául szolgáló intézmény: legördülő menüsorból lehet kiválasztani, mely intézményhez kapcsolódóan kíván pályázni. Pályázat típusa:

Részletesebben

TARTALMI BESZÁMOLÓ. Fogadó ország: Belgium Kint tartózkodás időpontja (-tól, -ig):

TARTALMI BESZÁMOLÓ. Fogadó ország: Belgium Kint tartózkodás időpontja (-tól, -ig): TARTALMI BESZÁMOLÓ 1. ADATOK 1. Pályázó neve: Kora:27 2. Intézmény: Szent István Egyetem Mezőgazdasági és Környezettudományi Kar Szak: Halgazdálkodási Tsz. PhD hallgató 3. Állandó lakcíme Ir. szám: 1172

Részletesebben

Szabályzat a Pécsi Tudományegyetem tevékenységével összefüggő külföldi utazásokról 1. A Szabályzat hatálya

Szabályzat a Pécsi Tudományegyetem tevékenységével összefüggő külföldi utazásokról 1. A Szabályzat hatálya Szabályzat a Pécsi Tudományegyetem tevékenységével összefüggő külföldi utazásokról 1 1. A szabályzat személyi hatálya kiterjed: A Szabályzat hatálya a) az Egyetem közalkalmazottainak, és az Egyetemmel

Részletesebben

Államközi ösztöndíjak. Hernádi Anna, Tempus Közalapítvány Miskolc, november 8.

Államközi ösztöndíjak. Hernádi Anna, Tempus Közalapítvány Miskolc, november 8. Államközi ösztöndíjak Hernádi Anna, Tempus Közalapítvány Miskolc, 2016. november 8. Államközi ösztöndíjak 2015 áprilisától a TKA-nál 1196/2015. sz. Kormányrendelet Bilaterális - Miniszteri ösztöndíj Be-

Részletesebben

EGT Alap Ösztöndíj program Felsőoktatási mobilitási pályázatok Projektindító szeminárium

EGT Alap Ösztöndíj program Felsőoktatási mobilitási pályázatok Projektindító szeminárium EGT Alap Ösztöndíj program Felsőoktatási mobilitási pályázatok Projektindító szeminárium Ugrósdy-Beregi Bettina Tempus Közalapítvány 2015. február 18. Név, pozíció Intézmény Megkezdődött már a megvalósítás?

Részletesebben

Mészáros Márta SZE Nemzetközi Iroda

Mészáros Márta SZE Nemzetközi Iroda Mészáros Márta SZE Nemzetközi Iroda http://ipc.sze.hu kiutazás csak szerződött intézménybe (tanulmányi ösztöndíj esetén) Aktív hallgatói jogviszony (tan. esetén) min. 3 (gyakorlat esetén 2) hónap, max.

Részletesebben

TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére

TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére 1. ADATOK TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére (e-mail: erasmus-out-godollo@szie.hu) 1. Pályázó neve: Kora:

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS MNB KIVÁLÓSÁGI ÖSZTÖNDÍJRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS MNB KIVÁLÓSÁGI ÖSZTÖNDÍJRA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS MNB KIVÁLÓSÁGI ÖSZTÖNDÍJRA A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság és Társadalomtudományi Kara az Egyetem és a Magyar Nemzeti Bank együttműködése keretében pályázatot

Részletesebben

Utca, házszám, emelet, ajtó: 5. Fogadóintézmény pontos neve: University of Applied Sciences (CAH Dronten)

Utca, házszám, emelet, ajtó: 5. Fogadóintézmény pontos neve: University of Applied Sciences (CAH Dronten) TARTALMI BESZÁMOLÓ 1. ADATOK 1. Pályázó neve: Kora:24 2. Intézmény: Szent István Egyetem Kar GTK Szak: Reszismereti kepzes 3. Állandó lakcíme Ir.szám: Város: Utca, házszám, emelet, ajtó: Telefon: E-mail:

Részletesebben

ERASMUS + MOBILITÁSI PROGRAM SZABÁLYZATA

ERASMUS + MOBILITÁSI PROGRAM SZABÁLYZATA NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA ERASMUS + MOBILITÁSI PROGRAM SZABÁLYZATA Elfogadva: 2015. július 28., hatályba lép: 2015. július 30-án ERASMUS + HALLGATÓI TANULMÁNYI MOBILITÁS 1. A szabályzat hatálya 1.1 Jelen szabályzat

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar ERASMUS+ szabályzata

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar ERASMUS+ szabályzata A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar ERASMUS+ szabályzata Preambulum Az Erasmus+ az Európai Unió új programja, mely az oktatást, a képzést, az ifjúsági területeket és a sportot támogatja. Az

Részletesebben

Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Kar

Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Kar SZABÁLYZATA AZ SZTE NEMZETKÖZI HALLGATÓI MOBILITÁSI ALAPJÁNAK KARI FELHASZNÁLÁSI RENDJÉRŐ L Szeged, 2005. 03. 16. 2 I. Általános rendelkezések Pályázók

Részletesebben

Campus Hungary Pályázati Felhívás. Ki pályázhat? CAMPUS HUNGARY PROGRAMIGAZGATÓSÁG

Campus Hungary Pályázati Felhívás. Ki pályázhat? CAMPUS HUNGARY PROGRAMIGAZGATÓSÁG CAMPUS HUNGARY PROGRAMIGAZGATÓSÁG Projektazonosító: TAMOP4.2.4B/1-11/1, TAMOP4.2.4B/2-11/1 Campus Hungary Pályázati Felhívás hallgatók számára A a Nemzeti Kiválóság Program - Campus Hungary, K+F projektekhez

Részletesebben

A Semmelweis Egyetem Szenátusának. 122/2011. (XI. 24.) határozata. a Semmelweis Egyetem ERASMUS Szabályzatáról

A Semmelweis Egyetem Szenátusának. 122/2011. (XI. 24.) határozata. a Semmelweis Egyetem ERASMUS Szabályzatáról A Semmelweis Egyetem Szenátusának 122/2011. (XI. 24.) határozata a Semmelweis Egyetem ERASMUS Szabályzatáról Az Egész életen át tartó tanulás program részét képező ERASMUS program (a továbbiakban: Program)

Részletesebben

E/1/2016. (VII.28.) számú H A T Á R O Z A T A

E/1/2016. (VII.28.) számú H A T Á R O Z A T A A Semmelweis Egyetem Rektorának és Kancellárjának E/1/2016. (VII.28.) számú H A T Á R O Z A T A a Semmelweis Egyetem közalkalmazottainak külföldi tanulmányútjához, valamint munkavállalás és egyéb célból

Részletesebben

ÁLLAM- ÉS JOGTUDMÁNYI KAR DOKTORI ISKOLÁI KOMPLEX VIZSGA TÁJÉKOZTATÓ. 2. Komplex vizsgára jelentkezés előzetes doktori képzés nélkül

ÁLLAM- ÉS JOGTUDMÁNYI KAR DOKTORI ISKOLÁI KOMPLEX VIZSGA TÁJÉKOZTATÓ. 2. Komplex vizsgára jelentkezés előzetes doktori képzés nélkül ÁLLAM- ÉS JOGTUDMÁNYI KAR DOKTORI ISKOLÁI KOMPLEX VIZSGA TÁJÉKOZTATÓ A KOMPLEX VIZSGÁRA JELENTKEZÉS ELŐFELTÉTELEI 1. Szervezett doktori képzésben részt vevő hallgató A szervezett doktori képzésben részt

Részletesebben

ÚTMUTATÓ ÉS PROGRAM AZ FOSZK KM KÉPZÉS HALLGATÓINAK SZAKMAI GYAKORLATÁHOZ 2014/2015. tanév

ÚTMUTATÓ ÉS PROGRAM AZ FOSZK KM KÉPZÉS HALLGATÓINAK SZAKMAI GYAKORLATÁHOZ 2014/2015. tanév ÚTMUTATÓ ÉS PROGRAM AZ FOSZK KM KÉPZÉS HALLGATÓINAK SZAKMAI GYAKORLATÁHOZ 2014/2015. tanév Általános tudnivalók A FOSZK Kereskedelem és marketing képzés tanterve a 4. félév befejezéseként nappali képzésen

Részletesebben

A 2015/2016. tanév I. (őszi) szemeszterének időbeosztása

A 2015/2016. tanév I. (őszi) szemeszterének időbeosztása A 2015/2016. tanév I. (őszi) szemeszterének időbeosztása A költségtérítés 40%-ának befizetési határideje: 2015. augusztus 24. Az átvétellel (intézmény-, tagozat-, szakváltoztatás stb.) kapcsolatos kérelmek

Részletesebben

Pályázati Útmutató A Miskolci Egyetem Demján Sándor Alapítvány Külföldi Kiegészítő Ösztöndíjához

Pályázati Útmutató A Miskolci Egyetem Demján Sándor Alapítvány Külföldi Kiegészítő Ösztöndíjához Pályázati Útmutató A Miskolci Egyetem Demján Sándor Alapítvány Külföldi Kiegészítő Ösztöndíjához A Pályázati útmutató elválaszthatatlan része a Pályázati felhívás, a Pályázati adatlap kitöltése, és a szükséges

Részletesebben

A Testnevelési Egyetem pályázatot hirdet tanulmányi és szakmai gyakorlati ERASMUS+ ösztöndíj elnyerésére a 2015/2016. tanévre.

A Testnevelési Egyetem pályázatot hirdet tanulmányi és szakmai gyakorlati ERASMUS+ ösztöndíj elnyerésére a 2015/2016. tanévre. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ a 2015 2016. évi ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI MOBILITÁS-pályázat beadásához A pályázati jelentkezés papíralapon történik: jelentkezési lap, önéletrajz, motivációs

Részletesebben

Üdvözöljük az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Tanító- és Óvóképző Karán. Üdvözöljük Budapesten

Üdvözöljük az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Tanító- és Óvóképző Karán. Üdvözöljük Budapesten Üdvözöljük az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Tanító- és Óvóképző Karán Üdvözöljük Budapesten 1 Kedves Hallgató! Munkatársaink, Romanoczki Ildikó, a kar Erasmus+ koordinátora és Nemes Zsófia, a kar

Részletesebben

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM KAUTZ GYULA GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR A diplomamunka készítés és a záróvizsgák rendjére vonatkozó előírások Utolsó módosítás: 2017. február 24. 1. Témaválasztás (1) A szakdolgozat/diplomamunka

Részletesebben

Erasmus+ hallgatói jelentkezési lap

Erasmus+ hallgatói jelentkezési lap Erasmus+ hallgatói jelentkezési lap Az űrlap a Kaposvári Egyetem hallgatóinak készült, akik Erasmus+ hallgatói tanulmányútra vagy szakmai gyakorlatra pályáznak a 2015-2016-os tanévre. 1.A jelentkező hallgató

Részletesebben

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Hallgatói Önkormányzat ELJÁRÁSREND

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Hallgatói Önkormányzat ELJÁRÁSREND ELJÁRÁSREND AZ INTÉZMÉNYI SZAKMAI, TUDOMÁNYOS ÉS KÖZÉLETI ÖSZTÖNDÍJ KIFIZETÉSÉRE VONATKOZÓAN A Pázmány Péter Katolikus Egyetem ának Hallgatói Önkormányzata (továbbiakban: PPKE BTK HÖK) a Hallgatói Térítési

Részletesebben

PTE ÁJK Pályázati Szabályzata

PTE ÁJK Pályázati Szabályzata PTE ÁJK Pályázati Szabályzata 1. A PTE ÁJK Pályázati Szabályzatának (továbbiakban: Szabályzat) célja összhangban a PTE pályázati rendjéről szóló 4/2007.sz. Rektori Utasítással a PTE ÁJK pályázati aktivitásának

Részletesebben

Rendszeres kari feladatok éves ütemterve /2015

Rendszeres kari feladatok éves ütemterve /2015 2014/2015. tanév Általános információk: ŐSZI félév Szorgalmi időszak: 2014. szeptember 1. - 2014. december 5. Költségtérítés befizetésének határideje:őszi szünet: október27. - október 31. I. részlet: 2014.

Részletesebben

Hallgatói kreditmobilitási pályázati felhívás ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére

Hallgatói kreditmobilitási pályázati felhívás ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére Campus Hungary Hallgatói kreditmobilitási pályázati felhívás ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére az intézményi ERASMUS+ pályázaton pályázatot benyújtott vagy benyújtani szándékozó hallgatóknak.

Részletesebben

KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉSI ÖSZTÖNDÍJ

KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉSI ÖSZTÖNDÍJ KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉSI ÖSZTÖNDÍJ a 2017/2018. tanévre 0 KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉSI ÖSZTÖNDÍJ 2017/2018. tanév A külföldi részképzési ösztöndíj a hallgatók külföldi felsőoktatási intézményekben részképzés keretében

Részletesebben

Erasmus+ nemzetközi kreditmobilitás KA107 pénzügyi kérdések szeptember 6. Projektindító értekezlet

Erasmus+ nemzetközi kreditmobilitás KA107 pénzügyi kérdések szeptember 6. Projektindító értekezlet Erasmus+ nemzetközi kreditmobilitás KA107 pénzügyi kérdések 2016. szeptember 6. Projektindító értekezlet Költségek elszámolhatóak, amennyiben (Általános feltételek B rész): a végrehajtási időszakban merültek

Részletesebben

zöld doktori kék tanár fehér általános szeptember 3. - december 15.

zöld doktori kék tanár fehér általános szeptember 3. - december 15. zöld doktori kék tanár fehér általános 2018. 2018. őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak: Költségtérítés befizetésének határideje: I. részlet II. részlet III. részlet Őszi szünet Diplomadolgozat leadás

Részletesebben

HALLGATÓI RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

HALLGATÓI RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ HALLGATÓI RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ FONTOS! A rövid tanulmányút kizárólag a konvergencia régiók felsőoktatási intézményeiben tanulók számára elérhető! Pályázati jelentkezés Jelentkezés alapjául

Részletesebben

zöld doktori kék tanár fehér általános Feladat Nappali Levelező Felelős Kategória Megjegyzés őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak:

zöld doktori kék tanár fehér általános Feladat Nappali Levelező Felelős Kategória Megjegyzés őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak: zöld doktori kék tanár fehér általános Feladat Nappali Levelező Felelős Kategória Megjegyzés 2018. őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak: 2018. szeptember 3. - december 15. Költségtérítés befizetésének

Részletesebben

2018. szeptember 3. - december 15.

2018. szeptember 3. - december 15. zöld doktori kék tanár fehér általános 2018. őszi félév ÁLTALÁNOS Feladat Nappali Levelező Felelős Kategória Megjegyzés 2018. Szorgalmi időszak: Költségtérítés befizetésének határideje: I. részlet II.

Részletesebben

2. Tanulmányi időszak és motiváció

2. Tanulmányi időszak és motiváció Név: Tanulmányi azonosító kód (Neptun, ETR): Irányítószám: Állandó cím: Város: Pontos cím: E-mail: Intézmény: 2. Tanulmányi időszak és motiváció A tanulmányi időszak időtartama: Milyennek ítéli meg a tartózkodás

Részletesebben

NEPTUN GUIDE. Erasmus+ hallgatói mobilitásra jelentkezéshez (Európai Unió tagországai, plusz EGT közösségi országok)

NEPTUN GUIDE. Erasmus+ hallgatói mobilitásra jelentkezéshez (Európai Unió tagországai, plusz EGT közösségi országok) NEPTUN GUIDE Erasmus+ hallgatói mobilitásra jelentkezéshez (Európai Unió tagországai, plusz EGT közösségi országok) az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatói számára a 2019/20-as tanévben megvalósítandó

Részletesebben