Egyszerű áramkör megépítése és bemérése

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Egyszerű áramkör megépítése és bemérése"

Átírás

1 . mérés Egyszerű áramkör megépítése és bemérése Bevezetés A szokásos mérnöki megközelítések az áramkörtervezésben azon alapulnak, hogy az elméleti ismeretek alapján elsőként az áramkör egy modelljét építik fel, és azt méretezik, ennek eredménye a kapcsolási rajz. Minden modell tartalmaz azonban egyszerűsítéseket, azaz bizonyos tényezőket a modellalkotás során figyelmen kívül hagyunk. Ezért a mérnöki munka következő lépése az, hogy a tervezés helyességét és a modell teljességét egy mintakísérlettel ellenőrizzük, amelyhez prototípust kell felépíteni. A mérés során, a hallgatók az adott áramkör számításától kezdve a megépítésen keresztül a bemérésig elvégzik a mérnöki munka minden fázisát, és a mérés folyamán nyert adatokból, a tanulság levonása után, jegyzőkönyvet készítenek. A jegyzőkönyv elkészítéséhez felhasználható a mérőhelyen a mérésvezető által a hallgatók rendelkezésére bocsátott kitöltetlen jegyzőkönyvváz. Az alkatrészek és a mérés során használt eszközök megismeréséhez segítséget nyújt a Laboratórium II. c. tárgy webes adatlapja alatt található Segédlet0 c. melléklet, mely adatlapokat és fényképeket tartalmaz az alkatrészekről ill. az elkészítendő áramkörökről. A mérés célja A mérés kiemelt célja hogy a hallgatókat gyakorlati tapasztalatokhoz jutassa az áramkör építés és bemérés területén, a mérés céljai az alábbi pontokban foglalhatóak össze: a villamosmérnök számára nélkülözhetetlen a gyakorlati tapasztalatok bővítése, az elektronikai alkatrészekre és áramkörökre vonatkozó alapismeretek gyakorlati vonatkozásainak megismerése, fontos a mérések megtervezése, valamint a kivitelezés során felmerülő gyakorlati korlátok megismerése, az elméleti számítások és a realizált áramkörökön mért jellemzők ütköztetése, egyszerű áramkörök gyors összerakása, kipróbálása (az ún. élesztés), és az ehhez szükséges eszközök (mérőfej, mérőtű, mérőcsipeszek) alkalmazása, kéziszerszámokkal való munka megismerése, gyakorlása, és további tapasztalatok szerzése a műszerkezelés területén. A mérés elméleti alapjai [] Dr. Hainzmann János Dr. Varga Sándor Dr. Zoltai József: Elektronikus áramkörök, Műegyetemi Kiadó, 0, Bp., A neminvertáló alapkapcsolás, o.. Az invertáló alapkapcsolás, 0-0. o. 9

2 Labor II. Hallgatói segédlet.2 Integrátor kapcsolások, 9-8. o. 20. Komparátor áramkörök, o. [2] BME VIK: Hallgatói segédlet a Laboratórium I. c. tárgy méréseihez, Műegyetemi Kiadó, Budapest, 200. Átviteli karakterisztika mérése szinuszos gerjesztéssel, o. Fázisszög mérés, -. o. Feladatok a felkészüléshez 0. A mérést megelőző otthoni felkészülésként végezze el az alábbiakat önállóan. Az írásbeli feladatokat (kézzel írottan) be kell mutatni a mérésvezetőnek. Elfogadásuk előfeltétele a mérés megkezdésének. A szóbeli felkészülést a mérésvezető szúrópróbaszerűen ellenőrizheti.. Olvassa át alaposan A mérés elméleti alapjai c. szakaszban foglaltakat! 2. A Laboratórium II. c. tárgy webes adatlapja alatt töltse le és válaszolja meg írásban az Ön számára kijelölt feladatokat!. Készüljön fel az invertáló, neminvertáló, integrátor, komparátor áramkörökből! (Használja a Laboratórium II. c. tárgy webes adatlapja alatt található Segédlet0 c. mellékletet! A segédlet tartalmazza a felhasználandó alkatrészek alakját, méretét, elektromos paramétereit, IC lábak funkcióit.). Olvassa el és gondolja végig a Mérési feladatokat!. A breadboard panel ismeretében tervezze meg az áramkör beültetési rajzát. (A breadboard fényképét lásd a Segédlet0 c. segédletben bread.jpg néven.) A rajz tartalmazza a csatlakozási pontokat (tápfeszültség bemenetek, föld, jelbemenetek, kimenetek, és az esetleges mérőpontok)!. Válaszolja meg a (mérési leírás végén található) Ellenőrző kérdéseket! Alkalmazandó műszerek Oszcilloszkóp Tápegység Függvénygenerátor Digitális multiméter (½ digit) Digitális multiméter (½ digit) PC Agilent 22A Agilent E0 Agilent 220A Agilent 0A Metex ME-22T NEC TM00 Felhasznált eszközök A mérés során az alábbi eszközök kerülnek felhasználásra: breadboard (2 db), kézi szerszámok: csipesz, fogó, krokodilcsipesz, mérőtű, csupaszító, nagyító, stb., aktív elemek (IC), passzív elemek (ellenállások, kondenzátorok, diódák), mérővezetékek, mérőfejek, bekötő huzalok. 0

3 .mérés Egyszerű áramkör megépítése és bemérése Lásd még a mérés során a méréshez tartozó meres0\kepek alkönyvtár tartalmát, ill. a Laboratórium II. c. tárgy webes adatlapja alatt található Segédlet0 c. segédletet. A mérés menete A mérést a hallgatók párban végzik. Az építési szakaszokban külön feladatokat kapnak, így ilyenkor az útmutató A és B hallgatóként hivatkozik a két hallgatóra. Ennek célja, hogy mindkét résztvevő gyakorolja az építést. A mérés során az építési és bemérési szakaszok váltogatják egymást. A bemérést a hallgatók mindig közösen végzik. Támpontok az építéshez A beültetési rajz készítésekor az alábbiakra kell ügyelni: az IC bemenete és kimenete közel legyen az elmenő csatlakozóhoz, az IC felett sem alkatrész, sem átkötés nem lehet (IC csere), az áramkör építésekor 0,8 mm-nél nagyobb átmérőjű vezetéket, ill. ennél nagyobb kivezetésű alkatrészt ne használjon (a szerelő panel tönkre mehet), fokozott gondot kell fordítani az IC-k tápfeszültség védelmére, (fordított polaritás bekötése esetén az IC tönkre mehet)! Mérési feladatok0.. Neminvertáló és invertáló erősítő alapkapcsolások A méréshez szükséges alkatrészeket a mérésvezetőtől kapják meg... Az A hallgató breadboard-on állítson össze egy neminvertáló műveleti erősítős alapkapcsolást (elvi vázlat az -. ábrán)! A felhasznált műveleti erősítő:, tápfeszültség: ± V. (A megépített áramkör fényképe megtalálható a Segédlet0 c. segédletben, ninv.jpg néven.) Ube R R 8 R2 U ki RR2 A un = R -. ábra. Neminvertáló erősítő alapkapcsolás.2. A B hallgató breadboard-on állítson össze egy invertáló műveleti erősítős alapkapcsolást! A felhasznált műveleti erősítő:, tápfeszültség: ±V. Az erősítő bemenete AC csatolású legyen! A kapcsolás elvi vázlata a -2. ábrán

4 Labor II. Hallgatói segédlet látható. (A megépített áramkör fényképe megtalálható a Segédlet0 c. segédletben inv.jpg néven.) C Ube R R 8 R U ki A un = R R -2. ábra. Invertáló erősítő alapkapcsolás, bemenetén AC csatolással 2. Neminvertáló alapkapcsolás mérési feladatai Ellenőrizze a tápfeszültség helyes értékét a tápegységen (±V)! Bekapcsolás előtt a mérésvezetővel ellenőriztesse az áramkört! 2.. Mérje meg az erősítő ofszet feszültségét (zárja rövidre a bemenetet): mekkora kimenő-feszültség mérhető zérus bemenő feszültség esetén? A mért kimeneti ofszet értéket számítsa át a bemenetre és a kapott eredményt értékelje! Mi okozza az ofszet feszültséget, reális-e a kapott eredmény a műveleti erősítő adatlapjával összevetve? Milyen hibát okozhat a műveleti erősítő bemeneti munkaponti árama (bias current), hogyan célszerű megválasztani az R ellenállás értékét? 2.2. Mérje meg az erősítő kivezérelhetőségét! A kimeneti jelet figyelje oszcilloszkópon! Növelje a bemeneti feszültséget addig, amíg a kimenő jel torzítani nem kezd, majd csökkentse a bemeneti jelet, amíg a torzítás meg nem szűnik. Mérje meg a bemenő és kimenő feszültségeket (Urms és Up-p értékét)! 2.. Mérje meg az erősítő feszültségerősítését!. Invertáló erősítő alapkapcsolás mérés feladatai.. Mérje meg az erősítő feszültségerősítését: khz-n!.2. Vizsgálja meg az erősítő impulzusjel átvitelét! Mérje meg a kimenőjel eltérését az ideálistól (fel- és lefutási idő, túllövés, tetőesés)!.. Van-e eltérés a kisjelű és a nagyjelű viselkedés között?.. Számítsa ki a műveleti erősítő slew-rate-jét!. Hullámforma generátor mérése.. Az A hallgató a breadboard-on állítsa össze az -. ábrán látható kapcsolás A részét, a B hallgató a B részét! (A megépített áramkör fényképe megtalálható a Segédlet0 c. segédletben, int.jpg és komp.jpg néven.) A kapcsolást a mérésvezető által megadott paraméterekkel (elemértékek vagy működési jellemzők) valósítsák meg! 2

5 .mérés Egyszerű áramkör megépítése és bemérése R C2 2 8 R8 2 R0 Integrátor A Ki B 8 Komparátor R9 Ki2 -. ábra. Hullámforma generátor.2. Az A és B részek megfelelő összekötésével alakítsák ki a hullámforma generátort! Kapcsolják a komparátor kimenetét az integrátor bemenetére és az integrátor kimenetét komparátor bemenetére! (A megépített áramkör fényképe megtalálható a Segédlet0 c. segédletben, hugen.jpg néven.) Ellenőrizze a tápfeszültség helyes értékét a tápegységen (± V)! Bekapcsolás előtt a mérésvezetővel ellenőriztesse az áramkört! A kapcsolás Ki kimenetén háromszögjel, a Ki2 kimenetén négyszögjel jelenik meg ha a tervezés és az építés hibátlan volt. A négyszögjel amplitúdóját a műveleti erősítő kiülési feszültségei határozzák meg, a háromszög jelét pedig a hiszterézises komparátor rész komparálási szintjei... Emelje be a jegyzőkönyvbe a kapcsolás jellemző jelalakjait: U ki, U ki2 és f!. Kiegészítő mérési feladatok.. Breadboard-on állítsák össze a -. ábrán látható LED-es feszültségmérőt! A felhasznált műveleti erősítő:, tápfeszültség: ± V. (A megépített áramkör fényképe megtalálható a Segédlet0 c. segédletben, led.jpg néven.) A LED-ek kigyulladási küszöbfeszültsége az U be2 bemenetről legyen állítható: 2,,, 8 V. Válasszon ehhez megfelelő R, R2, R, R ellenállás értékeket!.2. Ellenőrizze a tápfeszültség helyes értékét a tápegységen (± V). Bekapcsolás előtt a mérésvezetővel ellenőriztesse az áramkört!.. Ellenőrizze a LED-ek kigyulladási feszültségeit az U be2 bemenetről!.. Mekkora áram folyik a világító LED-eken?.. Mekkora a világító LED-eken eső feszültség?.. Mérje meg a C -R RC-kör időállandóját!.. Mérje meg a váltakozó feszültséghez tartozó LED kigyulladási küszöbfeszültségeket U be bemenetről! Használjon 0MHz frekvenciájú mérőjelet!.8. Mit tapasztalunk és miért, ha a kigyulladási küszöbfeszültségeket egyre kisebb frekvenciájú bemenő jellel mérjük?

6 Labor II. Hallgatói segédlet v D U be C R 00n 22k U be2 R 0k R2 20k R 20k IC R R D2 D R 20k R 0k IC2 R8 R9 D D -. ábra. LED-es feszültségjelző Ellenőrző kérdések. Mi az ofszet feszültség? 2. Mi a különbség a kimeneti és a bemeneti ofszet feszültség között?. Milyen módszerekkel lehet megmérni egy erősítő kivezérelhetőségét?. Hogyan méri meg egy erősítő erősítési tényezőjét (Ao)?. Milyen fázisszög mérési módszereket ismer?. Milyen műszereket használ a Bode-diagram mérésekor?. Hogyan méri meg egy erősítő bemeneti ellenállását (Rbe)? 8. Hogyan méri meg egy hiszterézises komparátor váltakozóáramú transzfer karakterisztikáját? 9. A bemenő jelnek mekkora amplitúdójú és milyen hullámformájú jelet célszerű választani? 0. Milyen paraméterei vannak egy ideális műveleti erősítőnek?. Mekkora feszültség mérhető egy ideális műveleti erősítő és - bemenete között, ha az erősítő nincs túlvezérelve?

<mérésvezető neve> 8 C s z. 7 U ki TL082 4 R. 1. Neminvertáló alapkapcsolás mérési feladatai

<mérésvezető neve> 8 C s z. 7 U ki TL082 4 R. 1. Neminvertáló alapkapcsolás mérési feladatai MÉRÉSI JEGYZŐKÖNYV A mérés tárgya: Egyszerű áramkör megépítése és bemérése (1. mérés) A mérés időpontja: 2004. 02. 10 A mérés helyszíne: BME, labor: I.B. 413 A mérést végzik: A Belso Zoltan B Szilagyi

Részletesebben

DR. KOVÁCS ERNŐ MŰVELETI ERŐSÍTŐK MÉRÉSE

DR. KOVÁCS ERNŐ MŰVELETI ERŐSÍTŐK MÉRÉSE M I S K O L C I E G Y E T E M GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR ELEKTROTECHNIKAI-ÉS ELEKTRONIKAI INTÉZET DR. KOVÁCS ERNŐ MŰVELETI ERŐSÍTŐK MÉRÉSE MECHATRONIKAI MÉRNÖKI BSc alapszak hallgatóinak MÉRÉSI

Részletesebben

<kurzus: K2 / >, <csoport száma> A mérést vezeti: <mérésvezetõ neve>

<kurzus: K2 / >, <csoport száma> A mérést vezeti: <mérésvezetõ neve> MÉRÉSI JEGYZÕKÖNYV A mérés tárgya: Egyszerû áramkör megépítése és bemérése (1. mérés) A mérés idõpontja: 2004. 02. 10. A mérés helyszíne: BME, A mérést végzik: A Fehér Dávid B Haidegger

Részletesebben

1. Visszacsatolás nélküli kapcsolások

1. Visszacsatolás nélküli kapcsolások 1. Visszacsatolás nélküli kapcsolások 1.1. Kösse az erõsítõ invertáló bemenetét a tápfeszültség 0 potenciálú kimenetére! Ezt nevezzük földnek. A nem invertáló bemenetre kösse egy potenciométer középsõ

Részletesebben

Analóg elektronika - laboratóriumi gyakorlatok

Analóg elektronika - laboratóriumi gyakorlatok Analóg elektronika - laboratóriumi gyakorlatok. Mûveleti erõsítõk egyenáramú jellemzése és alkalmazásai. Elmélet Az erõsítõ fogalmát valamint az integrált mûveleti erõsítõk szerkezetét és viselkedését

Részletesebben

Szimmetrikus bemenetű erősítők működésének tanulmányozása, áramköri paramétereinek vizsgálata.

Szimmetrikus bemenetű erősítők működésének tanulmányozása, áramköri paramétereinek vizsgálata. El. II. 5. mérés. SZIMMETRIKUS ERŐSÍTŐK MÉRÉSE. A mérés célja : Szimmetrikus bemenetű erősítők működésének tanulmányozása, áramköri paramétereinek vizsgálata. A mérésre való felkészülés során tanulmányozza

Részletesebben

Műveleti erősítők. Előzetes kérdések: Milyen tápfeszültség szükséges a műveleti erősítő működtetéséhez?

Műveleti erősítők. Előzetes kérdések: Milyen tápfeszültség szükséges a műveleti erősítő működtetéséhez? Műveleti erősítők Előzetes kérdések: Milyen tápfeszültség szükséges a műveleti erősítő működtetéséhez? Milyen kimenő jel jelenik meg a műveleti erősítő bemeneteire adott jel hatására? Nem invertáló bemenetre

Részletesebben

MŰVELETI ERŐSÍTŐK MÉRÉSE

MŰVELETI ERŐSÍTŐK MÉRÉSE MISKOLCI EYETEM ILLMOSMÉRNÖKI INTÉZET ELEKTROTECHNIKI- ELEKTRONIKI TNSZÉK DR. KOÁCS ERNŐ MŰELETI ERŐSÍTŐK MÉRÉSE FŐISKOLI SZINTŰ, LEELEZŐ TOZTOS ILLMOSMÉRNÖK HLLTÓKNK MÉRÉSI UTSÍTÁS 2003. MŰELETI ERŐSÍTŐS

Részletesebben

Analóg elektronika - laboratóriumi gyakorlatok

Analóg elektronika - laboratóriumi gyakorlatok Analóg elektronika - laboratóriumi gyakorlatok. Mûveleti erõsítõk váltakozó-áramú alkalmazásai. Elmélet Az integrált mûveleti erõsítõk váltakozó áramú viselkedését a. fejezetben (jegyzet és prezentáció)

Részletesebben

Tranzisztoros erősítő alapkapcsolások vizsgálata

Tranzisztoros erősítő alapkapcsolások vizsgálata 5. mérés Tranzisztoros erősítő alapkapcsolások vizsgálata Bevezetés Az analóg elektronika, ezen belül is a tranzisztoros alapkapcsolások egy tipikus példáját jelentik azon villamosmérnöki ismereteknek,

Részletesebben

1. ábra A Wien-hidas mérőpanel kapcsolási rajza

1. ábra A Wien-hidas mérőpanel kapcsolási rajza Ismeretellenőrző kérdések A mérések megkezdése előtt kérem, gondolja végig a következő kérdéseket, feladatokat! Szükség esetén elevenítse fel ismereteit az ide vonatkozó elméleti tananyag segítségével!

Részletesebben

Négyszög - Háromszög Oszcillátor Mérése Mérési Útmutató

Négyszög - Háromszög Oszcillátor Mérése Mérési Útmutató ÓBUDAI EGYETEM Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Híradástechnika Intézet Négyszög - Háromszög Oszcillátor Mérése Mérési Útmutató A mérést végezte: Neptun kód: A mérés időpontja: A méréshez szükséges eszközök:

Részletesebben

M ű veleti erő sítő k I.

M ű veleti erő sítő k I. dátum:... a mérést végezte:... M ű veleti erő sítő k I. mérési jegyző könyv 1. Visszacsatolás nélküli kapcsolások 1.1. Kösse az erősítő invertáló bemenetét a tápfeszültség 0 potenciálú kimenetére! Ezt

Részletesebben

Áramgenerátorok alapeseteinek valamint FET ekkel és FET bemenetű műveleti erősítőkkel felépített egyfokozatú erősítők vizsgálata.

Áramgenerátorok alapeseteinek valamint FET ekkel és FET bemenetű műveleti erősítőkkel felépített egyfokozatú erősítők vizsgálata. El. II. 4. mérés. 1. Áramgenerátorok bipoláris tranzisztorral A mérés célja: Áramgenerátorok alapeseteinek valamint FET ekkel és FET bemenetű műveleti erősítőkkel felépített egyfokozatú erősítők vizsgálata.

Részletesebben

Áramkörök számítása, szimulációja és mérése próbapaneleken

Áramkörök számítása, szimulációja és mérése próbapaneleken Áramkörök számítása, szimulációja és mérése próbapaneleken. Munkapontbeállítás Elektronika Tehetséggondozás Laboratóriumi program 207 ősz Dr. Koller István.. NPN rétegtranzisztor munkapontjának kiszámítása

Részletesebben

Analóg elektronika - laboratóriumi gyakorlatok

Analóg elektronika - laboratóriumi gyakorlatok Analóg elektronika - laboratóriumi gyakorlatok. Passzív alkatrészek és passzív áramkörök. Elmélet A passzív elektronikai alkatrészek elméleti ismertetése az. prezentációban található. A 2. prezentáció

Részletesebben

Mûveleti erõsítõk I.

Mûveleti erõsítõk I. Mûveleti erõsítõk I. 0. Bevezetés - a mûveleti erõsítõk mûködése A következõ mérésben az univerzális analóg erõsítõelem, az un. "mûveleti erõsítõ" mûködésének alapvetõ ismereteit sajátíthatjuk el. A nyílthurkú

Részletesebben

Elektronika I. Gyakorló feladatok

Elektronika I. Gyakorló feladatok Elektronika I. Gyakorló feladatok U I Feszültséggenerátor jelképe: Áramgenerátor jelképe: 1. Vezesse le a terheletlen feszültségosztóra vonatkozó összefüggést: 2. Vezesse le a terheletlen áramosztóra vonatkozó

Részletesebben

Tranzisztoros erősítő vizsgálata. Előzetes kérdések: Mire szolgál a bázisosztó az erősítőkapcsolásban? Mire szolgál az emitter ellenállás?

Tranzisztoros erősítő vizsgálata. Előzetes kérdések: Mire szolgál a bázisosztó az erősítőkapcsolásban? Mire szolgál az emitter ellenállás? Tranzisztoros erősítő vizsgálata Előzetes kérdések: Mire szolgál a bázisosztó az erősítőkapcsolásban? Mire szolgál az emitter ellenállás? Mi az emitterkövető kapcsolás 3 jellegzetessége a földelt emitterűhöz

Részletesebben

A felmérési egység kódja:

A felmérési egység kódja: A felmérési egység lajstromszáma: 0161 A felmérési egység adatai A felmérési egység kódja: A kódrészletek jelentése: Elektro//50/Ism/Rok Elektronika-távközlés szakképesítés-csoportban, a célzott 50-es

Részletesebben

1. A mérés tárgya: Mechatronika, Optika és Gépészeti Informatika Tanszék D524. Műveleti erősítők alkalmazása

1. A mérés tárgya: Mechatronika, Optika és Gépészeti Informatika Tanszék D524. Műveleti erősítők alkalmazása Mechatronika, Optika és Gépészeti Informatika Tanszék M7 A mérés célja: A mérés során felhasznált eszközök: A mérés során elvégzendő feladatok: 1. A mérés tárgya: Műveleti erősítők alkalmazása D524 Analóg

Részletesebben

Wien-hidas oszcillátor mérése (I. szint)

Wien-hidas oszcillátor mérése (I. szint) Wien-hidas oszcillátor mérése () A Wien-hidas oszcillátor az egyik leggyakrabban alkalmazott szinuszos rezgéskeltő áramkör, melyet egyszerűen kivitelezhető hangolhatóságának, kedvező amplitúdó- és frekvenciastabilitásának

Részletesebben

MŰVELETI ERŐSÍTŐS KAPCSOLÁSOK MÉRÉSE (DR. Kovács Ernő jegyzete alapján)

MŰVELETI ERŐSÍTŐS KAPCSOLÁSOK MÉRÉSE (DR. Kovács Ernő jegyzete alapján) MŰVELETI ERŐSÍTŐS KPCSOLÁSOK MÉRÉSE (DR. Kovács Ernő jegyzete alapján) mérések célja: megismerni a leggyakoribb alap- és alkalmazott műveleti erősítős kapcsolások jellemző tulajdonságait. mérések elméleti

Részletesebben

Jelgenerátorok ELEKTRONIKA_2

Jelgenerátorok ELEKTRONIKA_2 Jelgenerátorok ELEKTRONIKA_2 TEMATIKA Jelgenerátorok osztályozása. Túlvezérelt erősítők. Feszültségkomparátorok. Visszacsatolt komparátorok. Multivibrátor. Pozitív visszacsatolás. Oszcillátorok. RC oszcillátorok.

Részletesebben

10.1. ANALÓG JELEK ILLESZTÉSE DIGITÁLIS ESZKÖZÖKHÖZ

10.1. ANALÓG JELEK ILLESZTÉSE DIGITÁLIS ESZKÖZÖKHÖZ 101 ANALÓG JELEK ILLESZTÉSE DIGITÁLIS ESZKÖZÖKHÖZ Ma az analóg jelek feldolgozása (is) mindinkább digitális eszközökkel történik A feldolgozás előtt az analóg jeleket digitalizálni kell Rendszerint az

Részletesebben

Analóg elektronika - laboratóriumi gyakorlatok

Analóg elektronika - laboratóriumi gyakorlatok Analóg elektronika - laboratóriumi gyakorlatok. Különleges analóg kapcsolások. Elmélet Közönséges és precíz egyenirányítók-, mûszer-erõsítõk-, audio erõsítõk, analóg szorzók-, modulátorok és demodulátorok-,

Részletesebben

Tápegység tervezése. A felkészüléshez szükséges irodalom Alkalmazandó műszerek

Tápegység tervezése. A felkészüléshez szükséges irodalom  Alkalmazandó műszerek Tápegység tervezése Bevezetés Az elektromos berendezések működéséhez szükséges energiát biztosító források paraméterei gyakran különböznek a berendezés részegységeinek követelményeitől. A megfelelő paraméterű

Részletesebben

MŰVELETI ERŐSÍTŐS KAPCSOLÁSOK MÉRÉSE (DR. Kovács Ernő jegyzete alapján)

MŰVELETI ERŐSÍTŐS KAPCSOLÁSOK MÉRÉSE (DR. Kovács Ernő jegyzete alapján) MŰVELETI ERŐSÍTŐS KPCSOLÁSOK MÉRÉSE (DR. Kovács Ernő jegyzete alapján) mérések célja: megismerni a leggyakoribb alap- és alkalmazott műveleti erősítős kapcsolások jellemző tulajdonságait. mérések elméleti

Részletesebben

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Audio- és vizuáltechnikai műszerész szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 35 522 01 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának

Részletesebben

Nagyfrekvenciás rendszerek elektronikája házi feladat

Nagyfrekvenciás rendszerek elektronikája házi feladat Nagyfrekvenciás rendszerek elektronikája házi feladat Az elkészítendő kis adatsebességű, rövidhullámú, BPSK adóvevő felépítése a következő: Számítsa ki a vevő földelt bázisú kis zajú hangolt kollektorkörös

Részletesebben

A 2009-es vizsgákon szereplő elméleti kérdések

A 2009-es vizsgákon szereplő elméleti kérdések Kivezérelhetőség és teljesítményfokozatok: A 2009-es vizsgákon szereplő elméleti kérdések 1. Ismertesse a B osztályú teljesítményfokozat tulajdonságait (P fmax, P Tmax, P Dmax(1 tr), η Tmax )! (szinuszos

Részletesebben

Műveleti erősítők. 1. Felépítése. a. Rajzjele. b. Belső felépítés (tömbvázlat) c. Differenciálerősítő

Műveleti erősítők. 1. Felépítése. a. Rajzjele. b. Belső felépítés (tömbvázlat) c. Differenciálerősítő Műveleti erősítők A műveleti erősítők egyenáramú erősítőfokozatokból felépített, sokoldalúan felhasználható áramkörök, amelyek jellemzőit A u ', R be ', stb. külső elemek csatlakoztatásával széles határok

Részletesebben

Logaritmikus erősítő tanulmányozása

Logaritmikus erősítő tanulmányozása 13. fejezet A műveleti erősítők Logaritmikus erősítő tanulmányozása A műveleti erősítő olyan elektronikus áramkör, amely a két bemenete közötti potenciálkülönbséget igen nagy mértékben fölerősíti. A műveleti

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZENZORINTERFACE KÉSZÍTÉSE HANGKÁRTYÁHOZ

ÁLTALÁNOS SZENZORINTERFACE KÉSZÍTÉSE HANGKÁRTYÁHOZ ÁLTALÁNOS SZENZORINTERFACE KÉSZÍTÉSE HANGKÁRTYÁHOZ SIMONEK PÉTER KONZULENS: DR. OROSZ GYÖRGY MÉRÉSTECHNIKA ÉS INFORMÁCIÓS RENDSZEREK TANSZÉK 2017. MÁJUS 10. CÉLKITŰZÉS Tesztpanel készítése műveleti erősítős

Részletesebben

Elektronika Előadás. Műveleti erősítők táplálása, alkalmazása, alapkapcsolások

Elektronika Előadás. Műveleti erősítők táplálása, alkalmazása, alapkapcsolások Elektronika 2 2. Előadás Műveleti erősítők táplálása, alkalmazása, alapkapcsolások Irodalom - Megyeri János: Analóg elektronika, Tankönyvkiadó, 1990 - U. Tiecze, Ch. Schenk: Analóg és digitális áramkörök,

Részletesebben

Analóg áramkörök Műveleti erősítővel épített alapkapcsolások

Analóg áramkörök Műveleti erősítővel épített alapkapcsolások nalóg áramkörök Műveleti erősítővel épített alapkapcsolások Informatika/Elektronika előadás encz Márta/ess Sándor Elektronikus Eszközök Tanszék 07-nov.-22 Témák Műveleti erősítőkkel kapcsolatos alapfogalmak

Részletesebben

E-Laboratórium 5 Közös Emitteres erősítő vizsgálata NI ELVIS-II tesztállomással Mérés menete

E-Laboratórium 5 Közös Emitteres erősítő vizsgálata NI ELVIS-II tesztállomással Mérés menete E-Laboratórium 5 Közös Emitteres erősítő vizsgálata NI ELVIS-II tesztállomással Mérés menete Mérési feladatok: 1. Egyenáramú munkaponti adatok mérése Tápfeszültség beállítása, mérése (UT) Bázisfeszültség

Részletesebben

Elektronika laboratóriumi mérőpanel elab panel NEM VÉGLEGES VÁLTOZAT! Óbudai Egyetem

Elektronika laboratóriumi mérőpanel elab panel NEM VÉGLEGES VÁLTOZAT! Óbudai Egyetem Elektronika laboratóriumi mérőpanel elab panel NEM VÉGLEGES VÁLTOZAT! 1 Óbudai Egyetem 2 TARTALOMJEGYZÉK I. Bevezetés 3 I-A. Beüzemelés.................................. 4 I-B. Változtatható ellenállások...........................

Részletesebben

Bevezetés a méréstechnikába és jelfeldolgozásba 7. mérés RC tag Bartha András, Dobránszky Márk

Bevezetés a méréstechnikába és jelfeldolgozásba 7. mérés RC tag Bartha András, Dobránszky Márk Bevezetés a méréstechnikába és jelfeldolgozásba 7. mérés 2015.05.13. RC tag Bartha András, Dobránszky Márk 1. Tanulmányozza át az ELVIS rendszer rövid leírását! Áttanulmányoztuk. 2. Húzzon a tartóból két

Részletesebben

1. ábra A PWM-áramkör mérőpanel kapcsolási rajza

1. ábra A PWM-áramkör mérőpanel kapcsolási rajza 1. ábra A PWM-áramkör mérőpanel kapcsolási rajza 2. ábra A PWM-áramkör mérőpanel beültetési rajza SZINUSZOS OSZCILLÁTOROK: SZINTETIZÁLT SZINUSZOS ÁRAMKÖRÖK MÉRÉSI UTASÍTÁS 1/6 Nyomókapcsolók balról jobbra:

Részletesebben

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Elektronikai műszerész szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 34 522 03 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók

Részletesebben

Ohm törvénye. A mérés célkitűzései: Ohm törvényének igazolása mérésekkel.

Ohm törvénye. A mérés célkitűzései: Ohm törvényének igazolása mérésekkel. A mérés célkitűzései: Ohm törvényének igazolása mérésekkel. Eszközszükséglet: Elektromos áramkör készlet (kapcsolótábla, áramköri elemek) Digitális multiméter Vezetékek, krokodilcsipeszek Tanulói tápegység

Részletesebben

Villamos teljesítmény mérése

Villamos teljesítmény mérése 4. mérés Villamos teljesítmény mérése Bevezetés A villamos teljesítmény az egyik villamos alapmennyiség, amely mind egyen-, mind váltakozó-áramon definiálható. Mérésével különféle összetett villamos áramkörök

Részletesebben

1. ábra A Meißner-oszcillátor mérőpanel kapcsolási rajza

1. ábra A Meißner-oszcillátor mérőpanel kapcsolási rajza Ismeretellenőrző kérdések mérések megkezdése előtt kérem, gondolja végig a következő kérdéseket! Szükség esetén elevenítse fel ismereteit az ide vonatkozó elméleti tananyag segítségével! 1. Mi a Meißner-oszcillátor

Részletesebben

DIÓDÁS ÉS TIRISZTOROS KAPCSOLÁSOK MÉRÉSE

DIÓDÁS ÉS TIRISZTOROS KAPCSOLÁSOK MÉRÉSE M I S K O C I E G Y E T E M GÉPÉSZMÉNÖKI ÉS INFOMATIKAI KA EEKTOTECHNIKAI ÉS EEKTONIKAI INTÉZET Összeállította D. KOVÁCS ENŐ DIÓDÁS ÉS TIISZTOOS KAPCSOÁSOK MÉÉSE MECHATONIKAI MÉNÖKI BSc alapszak hallgatóinak

Részletesebben

Feszültségérzékelők a méréstechnikában

Feszültségérzékelők a méréstechnikában 5. Laboratóriumi gyakorlat Feszültségérzékelők a méréstechnikában 1. A gyakorlat célja Az elektronikus mérőműszerekben használatos különböző feszültségdetektoroknak tanulmányozása, átviteli karakterisztika

Részletesebben

Zh1 - tételsor ELEKTRONIKA_2

Zh1 - tételsor ELEKTRONIKA_2 Zh1 - tételsor ELEKTRONIKA_2 1.a. I1 I2 jelforrás U1 erősítő U2 terhelés 1. ábra Az 1-es ábrán látható erősítő bemeneti jele egy U1= 1V amplitúdójú f=1khz frekvenciájú szinuszos jel. Ennek megfelelően

Részletesebben

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI ÉRETTSÉGI VIZSGA VIZSGA 2009. 2006. május 22. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 18. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 18. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK

Részletesebben

Ideális műveleti erősítő

Ideális műveleti erősítő Ideális műveleti erősítő Az műveleti erősítő célja, hogy alap építőeleméül szolgáljon analóg matematikai műveleteket végrehajtó áramköröknek. Az ideális műveleti erősítő egy gyakorlatban nem létező áramköri

Részletesebben

Analóg elektronika - laboratóriumi gyakorlatok

Analóg elektronika - laboratóriumi gyakorlatok Analóg elektronika - laboratóriumi gyakorlatok. Diszkrét aktív alkatrészek és egyszerû alkalmazásaik. Elmélet A diszkrét aktív elektronikai alkatrészek (dióda, különbözõ tranzisztorok, tirisztor) elméleti

Részletesebben

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 20. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 20. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK

Részletesebben

5. MÉRÉS LC OSZCILLÁTOROK VIZSGÁLATA

5. MÉRÉS LC OSZCILLÁTOROK VIZSGÁLATA 5. MÉRÉS LC OSZCILLÁTOROK VIZSGÁLATA BMF-Kandó 2006 2 A mérést végezte: A mérés időpontja: A mérésvezető tanár tölti ki! Mérés vége:. Az oszcillátorok vizsgálatánál a megadott kapcsolások közül csak egyet

Részletesebben

07. mérés Erősítő kapcsolások vizsgálata.

07. mérés Erősítő kapcsolások vizsgálata. 07. mérés Erősítő kapcsolások vizsgálata. A leggyakrabban használt üzemi paraméterek a következők: - a feszültségerősítés Au - az áramerősítés Ai - a teljesítményerősítés Ap - a bemeneti impedancia Rbe

Részletesebben

Elektronika alapjai. Témakörök 11. évfolyam

Elektronika alapjai. Témakörök 11. évfolyam Elektronika alapjai Témakörök 11. évfolyam Négypólusok Aktív négypólusok. Passzív négypólusok. Lineáris négypólusok. Nemlineáris négypólusok. Négypólusok paraméterei. Impedancia paraméterek. Admittancia

Részletesebben

A/D és D/A konverterek vezérlése számítógéppel

A/D és D/A konverterek vezérlése számítógéppel 11. Laboratóriumi gyakorlat A/D és D/A konverterek vezérlése számítógéppel 1. A gyakorlat célja: Az ADC0804 és a DAC08 konverterek ismertetése, bekötése, néhány felhasználási lehetőség tanulmányozása,

Részletesebben

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA TÁVKÖZLÉSI ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ GYAKORLATI VIZSGA MINTAFELADATOK

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA TÁVKÖZLÉSI ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ GYAKORLATI VIZSGA MINTAFELADATOK TÁVKÖZLÉSI ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ GYAKORLATI VIZSGA MINTAFELADATOK 1. Egyenáramú hálózat számítása 13 pont Az ábrán egy egyenáramú ellenállás hálózat látható, melyre Ug = 12 V feszültséget kapcsoltak. a)

Részletesebben

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA VILLAMOSIPAR ÉS ELEKTRONIKA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA VILLAMOSIPAR ÉS ELEKTRONIKA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ VILLAMOSIPAR ÉS ELEKTRONIKA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ I. feladatlap Egyszerű, rövid feladatok megoldása Maximális pontszám: 40. feladat 4 pont

Részletesebben

ELEKTRONIKA I. (KAUEL11OLK)

ELEKTRONIKA I. (KAUEL11OLK) Félévi követelmények és beadandó feladatok ELEKTRONIKA I. (KAUEL11OLK) tárgyból a Villamosmérnöki szak levelező tagozat hallgatói számára Óbuda Budapest, 2005/2006. Az ELEKTRONIKA I. tárgy témaköre: Az

Részletesebben

AUTOMATIKAI ÉS ELEKTRONIKAI ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ

AUTOMATIKAI ÉS ELEKTRONIKAI ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ ATOMATKA ÉS ELEKTONKA SMEETEK KÖZÉPSZNTŰ ÍÁSBEL VZSGA JAVÍTÁS-ÉTÉKELÉS ÚTMTATÓ A MNTAFELADATOKHOZ Egyszerű, rövid feladatok Maximális pontszám: 40. Egy A=,5 mm keresztmetszetű alumínium (ρ= 0,08 Ω mm /m)

Részletesebben

Elektronikai laboratóriumi gyakorlatok. Bevezető előadás

Elektronikai laboratóriumi gyakorlatok. Bevezető előadás Elektronikai laboratóriumi gyakorlatok Bevezető előadás Elérhetőségek Nukleáris Technikai Intézet Laboratórium: R. ép. II. emelet 214. terem Tárgyfelelős: Dr. Pór Gábor (por@reak.bme.hu) Laborvezető: Farkas

Részletesebben

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. október 15. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. október 15. 1:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK

Részletesebben

MÉRÉSI JEGYZŐKÖNYV. Felhasznált eszközök. Mérési feladatok

MÉRÉSI JEGYZŐKÖNYV. Felhasznált eszközök. Mérési feladatok MÉRÉSI JEGYZŐKÖNYV A mérés tárgya: Tranzisztoros erősítő alapkapcsolások vizsgálata (5. mérés) A mérés időpontja: 2004. 03. 08 de A mérés helyszíne: BME, labor: I.B. 413 A mérést végzik: Belso Zoltan KARL48

Részletesebben

BMF, Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar, Híradástechnika Intézet. Aktív Szűrő Mérése - Mérési Útmutató

BMF, Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar, Híradástechnika Intézet. Aktív Szűrő Mérése - Mérési Útmutató Aktív Szűrő Mérése - Mérési Útmutató A mérést végezte ( név, neptun kód ): A mérés időpontja: - 1 - A mérés célja, hogy megismerkedjenek a Tina Pro nevű simulációs szoftverrel, és elsajátítsák kezelését.

Részletesebben

Tájékoztató. Használható segédeszköz: számológép

Tájékoztató. Használható segédeszköz: számológép A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) és a 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet a 29/2016 (III.26.) NMG rendelet által módosított szakmai és vizsgakövetelménye

Részletesebben

X. ANALÓG JELEK ILLESZTÉSE DIGITÁLIS ESZKÖZÖKHÖZ

X. ANALÓG JELEK ILLESZTÉSE DIGITÁLIS ESZKÖZÖKHÖZ X. ANALÓG JELEK ILLESZTÉSE DIGITÁLIS ESZKÖZÖKHÖZ Ma az analóg jelek feldolgozása (is) mindinkább digitális eszközökkel és módszerekkel történik. A feldolgozás előtt az analóg jeleket digitalizálni kell.

Részletesebben

ANALÓG ÉS DIGITÁLIS TECHNIKA I

ANALÓG ÉS DIGITÁLIS TECHNIKA I ANALÓG ÉS DIGITÁLIS TECHNIKA I Dr. Lovassy Rita lovassy.rita@kvk.uni-obuda.hu Óbudai Egyetem KVK Mikroelektronikai és Technológia Intézet 2. ELŐADÁS 2010/2011 tanév 2. félév 1 Aktív szűrőkapcsolások A

Részletesebben

Elektronika II. 4. mérés. Szimmetrikus differencia erősítő mérése

Elektronika II. 4. mérés. Szimmetrikus differencia erősítő mérése Elektronika II. 4. mérés Szimmetrikus differencia erősítő mérése 07.0.30. Mérés célja: Bipoláris tranzisztoros szimmetrikus erősítő működésének tanulmányozása, paramétereinek mérése. A mérésre való felkészülés

Részletesebben

Számítási feladatok a 6. fejezethez

Számítási feladatok a 6. fejezethez Számítási feladatok a 6. fejezethez 1. Egy szinuszosan változó áram a polaritás váltás után 1 μs múlva éri el első maximumát. Mekkora az áram frekvenciája? 2. Egy áramkörben I = 0,5 A erősségű és 200 Hz

Részletesebben

MÉRŐERŐSÍTŐK EREDŐ FESZÜLTSÉGERŐSÍTÉSE

MÉRŐERŐSÍTŐK EREDŐ FESZÜLTSÉGERŐSÍTÉSE MÉŐEŐSÍTŐK MÉŐEŐSÍTŐK EEDŐ FESZÜLTSÉGEŐSÍTÉSE mérőerősítők nagy bemeneti impedanciájú, szimmetrikus bemenetű, változtatható erősítésű egységek, melyek szimmetrikus, kisértékű (általában egyen-) feszültségek

Részletesebben

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 19. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 19. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK

Részletesebben

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. október 18. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. október 18. 1:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS

Részletesebben

Bevezetés a méréstechinkába, és jelfeldologzásba jegyzőkönyv

Bevezetés a méréstechinkába, és jelfeldologzásba jegyzőkönyv Bevezetés a méréstechinkába, és jelfeldologzásba jegyzőkönyv Lódi Péter(D1WBA1) 2015 Március 18. Bevezetés: Mérés helye: PPKE-ITK 3. emeleti 321-es Mérőlabor Mérés ideje: 2015.03.25. 13:15-16:00 Mérés

Részletesebben

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 19. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 19. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK

Részletesebben

Villamos mérések, vizsgálati technológiák

Villamos mérések, vizsgálati technológiák Tordai György Villamos mérések, vizsgálati technológiák A követelménymodul megnevezése: Elektronikai áramkörök tervezése, dokumentálása A követelménymodul száma: 0917-06 A tartalomelem azonosító száma

Részletesebben

Elektronika 11. évfolyam

Elektronika 11. évfolyam Elektronika 11. évfolyam Áramköri elemek csoportosítása. (Aktív-passzív, lineáris- nem lineáris,) Áramkörök csoportosítása. (Aktív-passzív, lineáris- nem lineáris, kétpólusok-négypólusok) Két-pólusok csoportosítása.

Részletesebben

Műveleti erősítők alapkapcsolásai A Miller-effektus

Műveleti erősítők alapkapcsolásai A Miller-effektus Műveleti erősítők alapkapcsolásai A Miller-effektus Berta Miklós 1. Elméleti összefoglaló A műveleti erősítő (1. ábra) olyan áramkör, amelynek a kimeneti feszültsége a következőképpen függ a bemenetére

Részletesebben

DTMF Frekvenciák Mérése Mérési Útmutató

DTMF Frekvenciák Mérése Mérési Útmutató ÓBUDAI EGYETEM Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Híradástechnika Intézet DTMF Frekvenciák Mérése Mérési Útmutató A mérést végezte: Neptun kód: A mérés időpontja: Bevezető A Proto Board 2. mérőkártya olyan

Részletesebben

Kétpólusok vizsgálata

Kétpólusok vizsgálata 6. mérés Kétpólusok vizsgálata Bevezetés Az áramkör modellezés és a gyakorlati kapcsolások építése során egyaránt a passzív kétpólusok a legegyszerűbb építőelemek (R, L, C). A gyakorlatban használt kétpólusok

Részletesebben

Az ideális feszültségerősítő ELEKTRONIKA_2

Az ideális feszültségerősítő ELEKTRONIKA_2 Az ideális feszültségerősítő ELEKTRONIKA_2 Elektronika 2 (Kód:INBK812) Kredit: 2 Óraszám: 2/hét Vizsgáztatás: ZH_1(a hetedik előadás helyet) ZH_2(a 14-edik előadás helyet) szóbeli a vizsgaidőszakban Értékelés:

Részletesebben

Áramkörszámítás. Nyílhurkú erősítés hatása

Áramkörszámítás. Nyílhurkú erősítés hatása Áramkörszámítás 1. Thevenin tétel alkalmazása sorba kötött ellenállásosztókra a. két felező osztó sorbakötése, azonos ellenállásokkal b. az első osztó 10k, a következő fokozat 100k ellenállásokból áll

Részletesebben

Elektronika 1. (BMEVIHIA205)

Elektronika 1. (BMEVIHIA205) Elektronika. (BMEVHA05) 5. Előadás (06..8.) Differenciál erősítő, műveleti erősítő Dr. Gaál József BME Hálózati endszerek és SzolgáltatásokTanszék gaal@hit.bme.h Differenciál erősítő, nagyjelű analízis

Részletesebben

Hobbi Elektronika. Bevezetés az elektronikába: Műveleti erősítők - 2. rész

Hobbi Elektronika. Bevezetés az elektronikába: Műveleti erősítők - 2. rész Hobbi Elektronika Bevezetés az elektronikába: Műveleti erősítők - 2. rész 1 Felhasznált irodalom Sulinet Tudásbázis: A műveleti erősítők alapjai, felépítése, alapkapcsolások Losonczi Lajos: Analóg Áramkörök

Részletesebben

Kombinációs hálózatok és sorrendi hálózatok realizálása félvezető kapuáramkörökkel

Kombinációs hálózatok és sorrendi hálózatok realizálása félvezető kapuáramkörökkel Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedés- és Járműirányítási Tanszék Kombinációs hálózatok és sorrendi hálózatok realizálása félvezető kapuáramkörökkel Segédlet az Irányítástechnika I.

Részletesebben

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 12. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 12. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK

Részletesebben

Elektronika Oszcillátorok

Elektronika Oszcillátorok 8. Az oszcillátorok periodikus jelet előállító jelforrások, generátorok. Olyan áramkörök, amelyeknek csak kimenete van, bemenete nincs. Leggyakoribb jelalakok: - négyszög - szinusz A jelgenerálás alapja

Részletesebben

sz. mérés (négypólus)

sz. mérés (négypólus) 14 2.4 4. sz. mérés (négypólus) 4.10 Négypólus paraméterek mérése, T kapcsolás (4.10-3 ábrától a 4.10-11 ábráig) 10. ábra A jegyzetben általánosan tárgyaltuk a négypólusokat, a mérend T típusú négypólus

Részletesebben

Mérési utasítás. P2 150ohm. 22Kohm

Mérési utasítás. P2 150ohm. 22Kohm Mérési utasítás A mérés célja: Tranzisztorok és optocsatoló mérésén keresztül megismerkedni azok felhasználhatóságával, tulajdonságaival. A mérés során el kell készíteni különböző félvezető alkatrészek

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA KANDÓ KÁLMÁN VILLAMOSMÉRNÖKI FŐISKOLAI KAR AUTOMATIKA INTÉZET ELEKTRONIKA MINTAPÉLDÁK

BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA KANDÓ KÁLMÁN VILLAMOSMÉRNÖKI FŐISKOLAI KAR AUTOMATIKA INTÉZET ELEKTRONIKA MINTAPÉLDÁK BDAPST MŰSZAK FŐSKOLA KANDÓ KÁLMÁN VLLAMOSMÉNÖK FŐSKOLA KA ATOMATKA NTÉZT LKTONKA MNTAPÉLDÁK Összeállította: Dr. váncsyné Csepesz rzsébet Bapest,. ) gy valóságos rétegióa mnkaponti aatait méréssel határoztk

Részletesebben

DR. KOVÁCS ERNŐ TRANZISZTOROS KAPCSOLÁSOK MÉRÉSE

DR. KOVÁCS ERNŐ TRANZISZTOROS KAPCSOLÁSOK MÉRÉSE M I S K L C I E Y E T E M ÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFRMTIKI KR ELEKTRTECHNIKI- ELEKTRNIKI INTÉZET DR. KÁCS ERNŐ TRNZISZTRS KPCSLÁSK MÉRÉSE Mechatronikai mérnöki BSc alapszak Nappali tagozat MÉRÉSI UTSÍTÁS 2016.

Részletesebben

0 Általános műszer- és eszközismertető

0 Általános műszer- és eszközismertető 0 Általános műszer- és eszközismertető A laborgyakorlatok során előforduló eszközök vázlatos áttekintésében a teljesség igénye nélkül s a célfeladatokra koncentrálva a következő oldalak nyújtanak segítséget.

Részletesebben

Elektronikai laboratóriumi gyakorlatok. Bevezető előadás

Elektronikai laboratóriumi gyakorlatok. Bevezető előadás Elektronikai laboratóriumi gyakorlatok Bevezető előadás Elérhetőségek Nukleáris Technikai Intézet R. ép. III. emelet, Titkárság telefonszáma: 463-2523 Laboratórium: R. ép. II. emelet 214. terem Tárgyfelelős:

Részletesebben

Milyen elvi mérési és számítási módszerrel lehet a Thevenin helyettesítő kép elemeit meghatározni?

Milyen elvi mérési és számítási módszerrel lehet a Thevenin helyettesítő kép elemeit meghatározni? 1. mérés Definiálja a korrekciót! Definiálja a mérés eredményét metrológiailag helyes formában! Definiálja a relatív formában megadott mérési hibát! Definiálja a rendszeres hibát! Definiálja a véletlen

Részletesebben

Gingl Zoltán, Szeged, :47 Elektronika - Műveleti erősítők

Gingl Zoltán, Szeged, :47 Elektronika - Műveleti erősítők Gingl Zoltán, Szeged, 06. 06.. 3. 7:47 Elektronika - Műveleti erősítők 06.. 3. 7:47 Elektronika - Műveleti erősítők Passzív elemek nem lehet erősíteni, csi jeleket kezelni erősen korlátozott műveletek

Részletesebben

Elektronika 1. 4. Előadás

Elektronika 1. 4. Előadás Elektronika 1 4. Előadás Bipoláris tranzisztorok felépítése és karakterisztikái, alapkapcsolások, munkapont-beállítás Irodalom - Megyeri János: Analóg elektronika, Tankönyvkiadó, 1990 - U. Tiecze, Ch.

Részletesebben

Versenyző kódja: 7 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny.

Versenyző kódja: 7 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny. 54 523 02-2017 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Elődöntő ÍRÁSBELI FELADAT Szakképesítés: 54 523 02 SZVK rendelet száma: 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet : Számolási,

Részletesebben

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 523 02 Elektronikai technikus

Részletesebben

Elvis általános ismertető

Elvis általános ismertető Elvis általános ismertető Az NI ELVIS rendszer egy oktatási célra fejlesztett különleges LabVIEW alkalmazás. A LabWIEW alapjaival amikor megismerkedtünk, akkor csak virtuális műszereket hoztunk létre.

Részletesebben

Elektromechanikai rendszerek szimulációja

Elektromechanikai rendszerek szimulációja Kandó Polytechnic of Technology Institute of Informatics Kóré László Elektromechanikai rendszerek szimulációja I Budapest 1997 Tartalom 1.MINTAPÉLDÁK...2 1.1 IDEÁLIS EGYENÁRAMÚ MOTOR FESZÜLTSÉG-SZÖGSEBESSÉG

Részletesebben

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK

ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK Azonosító jel NSZI 0 6 0 6 OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Szakmai előkészítő érettségi tantárgyi verseny 2006. április 19. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK DÖNTŐ ÍRÁSBELI FELADATOK Az írásbeli időtartama: 240 perc 2006

Részletesebben