A Diákönkormányzat a DÖK JÓ NAP-ra készül

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Diákönkormányzat a DÖK JÓ NAP-ra készül"

Átírás

1 LVIII. évfolyam 2. szám január 20. Megjelenik példányban, legközelebb január 27-én. Január 23.: A Magyar Kultúra Napját köszöntjük A Magyar Kultúra Napját idén is rangos és tartalmas rendezvénnyel köszönti majd Csepel. A Munkásotthon konferenciatermében január 23-án, 14 óra 30 perckor kezdõdõ ünnepi mûsorban elsõként Illyés Gyula: Bartók címû verse hangzik el Sárkány István galéria-igazgató elõadásában, majd A kultúra jelene és jövõje címmel a magyar és az európai kultúra kapcsolatát taglalja majd dr. Németh János, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Közmûvelõdési Fõosztályának vezetõ fõtanácsosa. A Fasang Árpád zeneiskola mûvésztanárainak koncertje következik ezután, majd Tóth Mihály polgármester beszél a kultúra ügyének csepeli helyzetérõl. Kevéssel 16 óra elõtt kezdõdik eztán a Csepp- Csepel és a Kis-Csepel táncegyüttesek látványos mûsora, a Kultúra-napi programsorozat pedig a 102-es teremben Zanati Bélának, az OKIS Bizottság elnökének pohárköszöntõjével, illetve kerületünk kulturális életének fontos kérdéseirõl folytatandó kötetlen eszmecserével zárul majd. D. Az idei év elsõ diák-önkormányzati ülésén a fõ szerep a hamarosan megrendezésre kerülõ DÖK JÓ NAP-é volt. Lázas egyeztetések és részletkérdések megvitatása után a február 3-ai idõpontot tûzték ki, a helyszín a Csepel SC terme lesz, csak úgy, mint eddig. Az iskolákkal folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, így hamarosan kiderül, milyen programokkal lépnek fel a diákok. Ezek ismeretében ül majd össze a szervezõbizottság, hogy a mûsortervet összeállítsa tudtuk meg Gulyás Eszter diákpolgármestertõl. Lesz büfé, kézmûveskedés, bemutatkoznak az iskolák, A KERÜLET KÖZÉLETI LAPJA A Diákönkormányzat a DÖK JÓ NAP-ra készül A csepeli MDF szervezete január 25-én szerdán kor NYILVÁNOS GAZDASÁGI- PÉNZÜGYI FÓRUMOT tart az MDF-székházban (Kossuth u. 11.) Elõadó: Dr. BOD PÉTER ÁKOS professzor, az MDF gazdasági szakértõje Minden érdeklõdõt szeretettel várunk! zárásként pedig a hagyományoknak megfelelõen disco szórakoztatja majd a diákokat. A rendezvényre diákigazolvánnyal lehet belépni, és továbbra is szigorúan drog,- cigi,- és alkoholmentes. Mindig kiemelt esemény a diákönkormányzat életében az Együttmûködési Szerzõdés aláírása Tóth Mihály polgármesterrel. Erre január 25-én kerül majd sor, ezután pedig a színházteremben protokoll elõadást tart Görög Ibolya, a Magyar Közigazgatási Intézet akkreditált elõadója. Az elõadás címe: Európaiság a viselkedésben. Fenyvesi Edit Ünnepi események az Örökmécses fényében. Az 1956-os forradalom és szabadságharc közelgõ félévszázados jubileumát köszöntõ csepeli ünnepségsorozat idei eseményeinek csúcspontja kétségtelenül a Szent Imre téren, az egykori kopjafa helyén felállítandó emlékmû október 23.-dikai felavatása lesz majd. (Szórádi Zsigmond szobrászmûvész Örökmécses címû márvány-vörösréz kompozíciója kapcsán jelenleg az engedélyezési eljárás folyik, vagyis a Mûemlékvédelmi Hivatal hozzájárulását várjuk az újabb köztéri mûalkotás elhelyezéséhez.) Vukovich Zoltán az emlékmû makettjével Ám e mellett számos más jékoztatásából. Az OMISÁ nagyjelentõségû jubileumi ágazatvezetõ-helyettese elõször program is várja 2006-ban a csepelieket, derül ki Vukovich Zoltánnak, az ünnepi események szervezéséért felelõs Emlékbizottság titkárának tá- is arra a február 2-dikai, a Királyerdei Mûvelõdési Házban megrendezendõ kiállításra hívja fel a figyelmet, mely a forradalom helyi és egyéb dokumentumaival ismerteti meg majd az érdeklõdõket. Február 7-dikén 15 órai kezdettel a Nagy Imre ÁMK-ban A második forradalom címmel M.Kiss Sándor tanszékvezetõ egyetemi tanár tart elõadást, február 17-dikén pedig ugyanitt dr. Szerencsés Károly egyetemi tanár elemzi majd a nemzetközi erõviszonyokat az 1956-os forradalom idején. A Csepp TV Kft. gondozásában készülõben van egy-egy portréfilm a csepeli forradalmi események két meghatározó alakjáról, Kovács János ny. dandártábornokról és Bácsi Sándorról, a gyári Munkástanács egykori vezetõjérõl. E mûvek bemutatása is február elején lesz esedékes. Októberben a magyar 56 konkrétumaitól kissé elvonatkoztatva, a forradalom, a forradalmi világeszme ereje és elpusztíthatatlan volta elõtt tiszteleg majd a Csepel Galéria Forradalom a mûvészetben címû kiállítása. D. K. Az újság díjtalan. A jogállam is mindenkié! Mindenkinek szüksége lehet szakszerû jogi tanácsokra, információkra, eligazításra vitái rendezésében. A segítség nem függhet senki anyagi helyzetétõl! Ezért indítottuk meg a rászorulók számára fölkészült jogi szakértõink közremûködésével az ingyenes jogi tanácsadást! Ismét várjuk Önöket Csepelen is január 27- én, pénteken 16 órától az MSZP képviselõi irodában a Kossuth Lajos utca 67. szám alatt (Szolgáltató Ház) segítséget kaphatnak szakembereinktõl. Dr. Avarkeszi Dezsõ országgyûlési képviselõ is ekkor tartja fogadóóráját. (Elérhetõsége: KT-ülés január 24-én Az önkormányzat képviselõ-testülete idei elsõ ülését január 24-én tartja a Csepeli Munkásotthonban. A tanácskozáson napirendre kerül egyebek között a évi forrásmegosztással kapcsolatos állásfoglalás, a kisebbségi önkormányzatokkal kötendõ együttmûködési megállapodás, a köztisztviselõkkel szemben támasztott követelmények, s a kedvezõ eredményû eljárások miatt fel nem használt állami támogatásokról való lemondás. KAPUZÚZÁS A csepeli gyártelep III. kapujánál tavaly év végén szerelték fel a magasságkorlátozó csöveket, hogy a kamionok ne a kórház elõtt közlekedjenek. A múlt héten már második alkalommal rombolta le egy jármû a 3 méter magasan elhelyezett berendezést. CSEPELI GÁZCENTRUM GÁZKÉSZÜLÉKSZERVIZ ÉS SZAKÜZLET Bp. XXI., Kossuth L. u (volt Cservenka u. 28.) Tel./fax: , , 06 (30) Korszerûsítse fûtését és melegvíz-ellátását! Cserélje konvektorát, vízmelegítõjét most akcióban! FÉG lemezkonvektorok Áraink: Ft-tól FÉG öntvénykonvektorok Ft-tól Vaillant MAG17 + vízmelegítõ Ft Junkers W11 vízmelegítõ Ft A készülékek lecserélésének munkadíja Ft + áfától Több készülék esetében további engedmények! RENDELJE MEG MOST! Készülékek értékesítése, gépészeti tervezés-kivitelezés, telepítése, garanciális beüzemelése, javítása, alkatrészeik értékesítése. Díjtalan házhoz szállítás h., k., sze., cs., p.: 8 17 óráig

2 2 KÖZÉLET, GAZDASÁG CSEPEL, január 20. Megalakult a Vagyon-felügyeleti Tanács Készül az egységes vagyongazdálkodási rendszer Az önkormányzat képviselõtestülete június 30-i ülésén úgy döntött, hogy ingatlanvagyona mûködtetésének, hatékonysága, vállalkozói vagyona jövedelmezõsége, befektetéseinek és fejlesztéseinek jobb elõkészítése és a gazdaságosság javítása, az ügyek jobb elõkészítése, az irányítás javítása, a hatékonyabb ellenõrzés érdekében egységes vagyongazdálkodási rendszert hoz létre. Ennek egyik legfontosabb szerve, amelynek dolga az önkormányzati döntések elõkészítése, a Vagyonfelügyeleti Tanács. Talán kevesen tudják, hogy a csepeli önkormányzat vagyonának értéke több mint 100 milliárd forint. Nem mindegy, hogy e hatalmas vagyonnal hogyan gazdálkodik. Ezért körültekintõ elõkészítõ munka után január 12-én megalakult a Vagyon-felügyeleti Tanács. Tagjai: a polgármester, az illetékes alpolgármester, az önkormányzat képviselõcsoportjainak vezetõi, a városüzemeltetési tanácsnok, a városfejlesztési és környezetvédelmi bizottság elnöke. Elnök Tóth Mihály, alelnök Orosz Ferenc, titkár Szlávik Zoltán. A döntés elõkészítés munkáját állandó meghívottak segítik: a jegyzõ, a Csevak Kft. igazgatója, a városépítési iroda vezetõje, a városgazdálkodási ágazat vezetõje, a fõépítész és a különbözõ ágazatok vezetõi. A grémium a napirendnek megfelelõ témában szakembereket hív meg, hogy elõterjesztésüket, véleményüket meghallgassa, megvitassa. A tanácsnak döntés-elõkészítési jogosítványa van. Elfogadott javaslatai a képviselõ testület elé kerülnek, amely dönt az ügyben. A VT elsõ tanácskozását a polgármester nyitotta meg január 12-én, aki a Csevak igazgatói tanácsadója, Szenteczky János által összeállított és kiosztott ügyrendtervezethez adott tájékoztatást. A tanács tagjai a módosításokkal egyhangúlag elfogadták a testület ügyrendjét. Ezután Polinszky Tibor fõépítész a Mély utcai telek beépítésének ügyét, Szlávik Zoltán a VT titkára a Csikó és Cirmos sétányon lévõ önkormányzati ingatlanok értékesítésének lehetõségeit, Trzaskó Viktor a Génius iskolával kötendõ bérleti szerzõdés tervezetét, majd Endrõdy István, a Csevak igazgatója a Csep-Ker 21 bérleti díjcsökkentésére vonatkozó kérését ismertette. A Vagyon-felügyeleti Tanács ezen ügyeket megvitatta és az elsõ két esetben úgy határozott, hogy tovább kell folytatni a tárgyalásokat a vevõkkel.a Csep-Ker 21 Rt. bérleti díjának mérséklését a tanács nem támogatta U. A. Megváltozik Csepel belvárosának látképe Az új mentõállomás 2006-ban megépül Az új mentõállomás a felújított Csepeli Szakorvosi Rendelõintézet szomszédságában 2006-ban mindenképpen megépül, és az év végére átadják. Az állomás két szállító- és két esetkocsi beállására lesz alkalmas nyilatkozta a Csepel újságnak Horváth Gyula alpolgármester. Ma még így néz ki a mentõállomás a Táncsics Mihály úton Engem nehéz megvezetni Beszélgetés Podolák Györggyel a szolidaritás fontosságáról Gyakran vádolják azzal a képviselõket, hogy miután megválasztották õket, elszakadnak választóiktól, és nem találkoznak velük. Most már a választási idõszak nagy része eltelt. Tudjuk, hogy sok munka van a parlamentben, mégis hogyan tud kapcsolatot tartani a csepeliekkel? kérdeztem Podolák Györgyöt, Csepel 30-as választókörzetének szocialista országgyûlési képviselõjét. Valóban igaz, egyre több idõmet veszi el a parlamenti munka válaszolta a képviselõ. Sajnos olyan beosztásom van, amely nagyon sok munkával jár. Emellett azonban Csepelen sûrûn megfordulok, nemcsak mert õscsepeli vagyok, és itt lakom, hanem mert a kerület közéletében is, ha tehetem részt veszek. Többek között a csepeli sportalapítványt is végig menedzseltem, havi fogadóóráimat rendszeresen megtartom, részt veszek különbözõ lakossági fórumokon, rendezvényeken és az utcán elkapnak az emberek, nincs menekvés. Hál Istennek! S ennek nagyon örülök. Nem tudok úgy járnikelni Csepelen, hogy ne szólítsanak meg útközben legalább kettenhárman. Jönnek, leveleket dobálnak a postaládámba: hívjam fel õket, beszéljük meg, az MSZP irodában is kapok üzeneteket, a parlamenti titkárságomon is folyamatosan jönnek az üzenetek, kérések. A csepelieket, ha nálam bejelentkeznek, biztos, hogy visszahívom. Mi volt az elmúlt idõszakban a legemlékezetesebb csepeli találkozása, amikor megállították és segítségét kérték? Hál Istennek, sokszor megállítanak. Elég tapasztalt vagyok, engem nehéz megvezetni. Vannak emberek, akiknek sirámai nem hatnak meg. Aki az igazat mondja, és akar tenni és valóban csak egy kis segítség kellene, azokon természetesen segítek. Az állami hivatalokba nekem könnyebb bejutnom, mint nekik, nagyobb a sarzsim, gyorsabban tudok intézkedni. Nem az a nagy ügy, amikor milliós ügyeket rendez el az ember, hanem ha egy kis embernek kis ügyében segítek. Egy elesett embernek egy kis ügy sokkal többet jelent, mintha az önkormányzatnak elrendezek 100 millió forintot. A kisembernek nagyon fontos, hogy ügye elintézõdjék. Minõsíthetném, hogy melyik volt a legfontosabb, de ennek a rangsorolásnak nem sok értelmét látom. Volt, akinek húsz éves ügyét el tudtam rendezni, amirõl szegény azt gondolta, soha életében nem tudja elintézni. Mi az oka, hogy egy országgyûlési képviselõ a kilencven éves közgazdász-statisztikus, Adamovics Jenõ segítségére sietett, és könyvét, a Csepel Vas- és Fémmûvek negyven éve címû gazdaságtörténeti monográfiáját szponzorálta? A válasz rendkívül egyszerû, ereimben csepeli vér folyik. A Csepel Mûvek életem része. Nekem a Csepel és a Csepel Mûvek a hazám. Ami ezzel kapcsolatos, mindig is érdekelt. S úgy ítéltem meg rendkívül méltatlan az a helyzet, ami kialakult, hogy a Csepel Mûvek 1945 utáni történetérõl tévhitek vannak. A Csepel Mûvek a világ iparának élvonalába tartozott, ahol nagyon nagy dolgok történtek, ahol több mint harmincezer ember dolgozott. Nem lehet úgy történelmet írni, hogy kiirtsák belõle a Csepel Mûvek világszínvonalú eredményeit. Nem lehet kihagyni a történelembõl, milyen óriási értéket állítottak elõ a CSM-ben, milyen komoly szakmai eredményeket értek el és ezek az emberek milyen büszkék voltak a munkájukra. Amit megtehetek CSM múltjának megõrzésére, azt megteszem, ezért támogattam Jenõ bácsi könyvét. Jenõ bácsit legalább negyven éve ismerem. Mindig csöndes, hátrahúzódó, de megalapozott mûveltségû, nagy tudású szakember volt. Soha nem azzal tûnt ki, hogy hangoskodott, és akaratát rákényszeríthette volna másokra, a megalapozottság, a pontosság mintaképe volt. Tudtam, ha tõle bármilyen adatot kapok, azt százszor megrágta, pontosan úgy is van. Ha valakiben azt látom, hogy önzetlenül képes ötven év munkáját összerakni, megírni, értékelni, elemezni. A hihetetlen mennyiségû irathalmazból kiválogatni a legjellemzõbb adatokat kiragadni, akkor én azt mondom, ezt a munkát támogatni kell. Amíg nekem bármilyen jövedelmem van, és segíthetek neki, segíteni fogom. Mert ez alapkönyv, erre szükség van. Ez a könyv bekerül a véleményirányító csepeliek könyvszekrényébe és tudatába. Ezt a könyvet érdemes lesz a jövõ történészének tanulmányoznia. Ez a monográfia azt üzeni: volt itt valamikor egy gyár, ahol nagy eredmények születtek, ahol több tízezren dolgoztak. Lát-e fejlõdést, hogy a tehetõsebbek a közcélokra való adakozást fontosabbnak tartsák, mint a rendszerváltás kezdetén? A szegény, gazdag téma a közérdeklõdés központjában van. Nem könnyû pontosan meghatározni, ki a gazdag és ki a szegény. Hol kezdõdik a szegénység és a gazdagság, de azért köznapi gondolkodásunkban tudjuk ki szegény, ki gazdag. Én inkább azt mondom, tehetõsebb. Az a tehetõs, akinek nem kell a mindennapi életfeltételek megteremtésén dolgoznia. Hogy nagyobb legyen a változás, példákat kell felmutatni. És ha egy-egy cél elérésében a vállalkozók támogatnak egyegy közösséget, vagy egyént, akkor lesznek követõk. Én úgy látom, Csepelen a szponzori tevékenység az utóbbi idõben bõvült, egyre több tehetõs üzletember érzi úgy, hogyha a szûkebb közösségét segíti, önmagát is segíti. Erre jó példa a szökõkút megépítése, a helyi kultúra és oktatás támogatása és persze a szegényebbek segítése. Udvarhelyi András Budapest-Csepel Önkormányzata és az Országos Mentõszolgálat két éve folyamatosan folytatott tárgyalásokat arról, hogy Csepelen új mentõállomás épüljön. Dr. Göndöcs Zsigmond, az OMSZ fõigazgató-helyettese többször is járt Csepelen a megfelelõ helyszín kiválasztása érdekében mondotta elöljáróban Horváth Gyula alpolgármester. Korábban több helyszín is szóba került, így például a Gyártelep II-es kapujánál lévõ mentõállomás, amelyet azért nem lett volna érdemes felújítani, mert a korszerû mentõautók nem fértek volna be. Hasonlóképpen nem találták felújításra alkalmasnak a Táncsics Mihály úti régi mentõállomást. Felvetõdött a Tûzoltóság mögötti terület, de ezt minden érdekelt túl messzinek tartotta a városközponttól és a felújított Szakorvosi Rendelõintézettõl. Két helyszín, a HÉV-végállomás, illetve az Áruház tér környéke látszott alkalmasnak egy új, korszerû mentõállomás építésére. Végül is az Áruház tér mellett döntöttek. Budapest-Csepel Önkormányzata és az Országos Mentõszolgálat készített egy megállapodástervezetet, amelyet a képviselõ-testület kisebb módosításokkal elfogadott mondotta Horváth Gyula, s így a volt gyermekrendelõ területén épül fel az új mentõállomás. Töreky Dezsõ, Ybl-díjas építész vezetésével a TUS Építész Kft. készíti el a terveket. A négybeállásos, B típusú állomás két szállító- és két esetkocsi befogadására lesz alkalmas. Az új mentõállomás környékén tereprendezésre is sor kerül, ami nagymértékben javítja majd Csepel belvárosának esztétikai képét. Ugyanakkor a Kossuth Lajos utca Kiss János altábornagy utca Táncsics Mihály utca zajos átmenõ forgalmát is elterelik. A mentõállomás ban mindenképpen megépül. Az alpolgármester szólt a sokat emlegetett mentõhelikopter-leszállópályáról is. A mentõállomás közelében, a parkolórészen kialakítanak egy olyan területet, amely alkalmas lesz arra, hogy ott mentõhelikopter leszálljon. Ez nem állandó helikopterállomás lesz, innen csak igen sürgõs, különleges esetben, már stabilizált beteget szállítanák tovább. Horváth Gyula reményét fejezte ki, hogy erre nem, vagy csak nagyon ritkán kerül majd sor. D. A. Bartókemlékév A történelmi emlékezet fenntartásában és megújításában, a hagyomány élõvé tételében fontos szerep jut az emlékéveknek. Az utóbbi esztendõkben számos neves történelmi személyiség és mûvész életmûve került a közfigyelem középpontjába a kiállítások, megemlékezések mellett emlékkincsünk, épített örökségünk is gyarapodott az ismételten reflektorfénybe került személyiségekkel. Bartók Béla, a XX. század nagy magyar zenei géniusza március 25- én született Nagyszentmiklóson. Bartók Béla születésének 125. évfordulójáról az idén méltóképpen emlékezünk meg. A Cantata Profana mottóval meghirdetett Bartók-emlékév fõvédnöke Sólyom László köztársasági elnök. A nyitóhangversenyt március 24-én tartják a budapesti Mûvészetek Palotájában. Az évforduló alkalmából számos zenei, táncmûvészeti, zenetudományi eseményt tartanak a fõvárosban és vidéken, így például Szombathelyen szemináriumot, Debrecenben kórusversenyt, Budapesten nemzetközi zongoraversenyt szerveznek. Megújul a Bartók-emlékház, átadják a rákoshegyi Bartók Zeneházat, és új CD-összkiadás indul. A tervezett, további egyeztetés elõtt álló programsorozatban szerepel ifjúsági mûveltségi verseny, internetes vetélkedõ, metró-kiállítás, nemzetközi konferencia és zenei képzés is. Bartók pályáját bemutató digitális tablókiállítás több mint negyven országba juthat el, e köré szervezhetik jubileumi programjaikat a külföldön mûködõ magyar kulturális intézetek és a külképviseletek. Kevés zeneszerzõ életében és mûvében olyan megbonthatatlan a szellemi arculat, emberi magatartás, tudományos meggyõzõdés és mûvészi alkotás egysége, mint Bartókéban. Kölcsönösen ösztönzik, jellemzik és magyarázzák egymást. Életmûve ezzel messze túlnõ a puszta zenei érték kategórián. Bartók Bélára ki-ki akkor emlékezik méltóképpen, ha nem kipipálni akar egy programot, egy eseményen való megjelenést, hanem megpróbál megismerkedni egy olyan mûvével, amelyet eddig nem ismert. Bartók Bélát sokáig nem ismerték el. Életútjának és munkásságának megismertetése egyben népszerûsítést is jelent: közelebb hozni a közönséget zenéjéhez, Kodály Zoltán intésének szellemében: Az itt maradók dolga, hogy megnyissák az utat mûvei elõtt; hadd jussanak ezek a mûvek oda, ahová szánva voltak: az emberek szívébe. Deák Attila

3 CSEPEL, január 20. KÖZÉLET, GAZDASÁG 3 Tervezzük együtt Csepel jövõjét! E lapszámunk megjelenésekor remélhetõleg valamennyi csepeli polgárhoz eljutott már az a Tóth Mihály polgármester által szignált levél, melyben az északi terület 82 hektárjának értékesítésébõl származó 9 milliárd forint felhasználásához kérnek javaslatokat a döntéshozók. A kezdeményezés céljáról, a választás felelõsségérõl a gazdasági ügyekért felelõs alpolgármester, Orosz Ferenc a következõket mondotta el: Igen jelentõs közvagyonról van szó: ha kiosztanánk, minden egyes csepeli lakosnak több mint 100 ezer forint jutna. Ám ez az abszurd példa jól szemlélteti talán a reánk háruló felelõsség súlyát is. Hiszen aki a valóságban él, látja rögtön, hogy még egy-egy család valamennyi gondjának hosszú távú, kielégítõ megoldásához is milyen kevés lenne így, szétaprózva ez a pénz. Az önkormányzat vezetõi, a képviselõtestület tagjai pedig azt szeretnék, ha mindannyiunk nagy családjának, a csepeliek emberek közösségének jövõjét, a kerület hosszú távú Forgalommódosítás várható A készülõben lévõ forgalomtechnikai tervek ismertetése céljából lakossági fórumokat rendez a Polgármesteri Hivatal városfejlesztési ágazatának beruházási irodája. Január 25-én órakor a Radnóti Mûvelõdési Házban ismerteti a tervezõ Csillagtelep tervezett forgalmi és parkolási rendjét. Január 31- én órakor a Kék Iskolában a Szent László utcai lakótelep, február 2.-án órakor az Általános Mûvelõdési Központban pedig a Simon Bolivar lakótelep forgalmi és parkolási rendjét ismertetik a fórumokon. Összetört a BMW Január 15-én a Szabadkikötõ úton nagy sebességgel haladó BMW megpördült, nekivágódott az elõtte haladó Renault-nak, majd háttal egy fának csapódott, s visszapördült az útra. A BMW két utasa súlyos sérüléseket szenvedett, õket kórházba szállították. fejlõdését lényegileg, érzékelhetõleg, meghatározó módon sikerülne megalapozni és biztosítani a bevételbõl. Épp ezért szerintünk nem szabad sem adósságtörlesztésre, sem a mûködési kiadásokra, sem az állam vagy a Fõváros feladatát képezõ fejlesztésekre (például híd- vagy netán kórházépítésre, esetleg sajáterõs csatornázásra) költeni a 9 milliárdos közvagyont. Sokkal inkább azokat a kerületi kompetenciába tartozó infrastrukturális beruházásokat lenne célszerû megvalósítani, melyeket a polgárokhoz intézett levélben a jobb áttekinthetõség kedvéért témakörönként csokorba szedtünk. E tennivalók kapcsán vagyunk leginkább és legrégebben adósai az érintett állampolgároknak, s ezek a fejlesztések javítanák leginkább a csepeliek életminõségét, jövõjük esélyeit is. Nem utolsó sorban pedig e projectekhez kaphatunk budapesti, országos, netán akár uniós szintû pályázatokon jelentõs anyagi támogatást is, megsokszorozva ezzel saját, belefektetett pénzünket. E meggyõzõdésünk mellett is természetesen elsõsorban azok véleményét, javaslatát szeretnénk figyelembe venni a döntés során, akiket szolgálunk, s akiknek használni szeretnénk: Csepel polgáraiét. A 9 milliárd forint (lényegében jövõre esedékes) felhasználására tett lakossági javaslatok ezért döntõ súllyal esnek majd latba a képviselõtestület februárban-márciusban megszületendõ döntése során. Addig a pénz bankbetét formájában fial (a legkedvezõbb feltételek biztosítása okán három bankban elosztva), mi pedig õszinte érdeklõdéssel várjuk a csepeliek akaratát, felelõsségérzetét, jövõformáló elképzeléseit kifejezésre juttató válaszleveleket Donnert Károly A csepelieket is megkérdezik, hogy mire költsék a pénzt A Fidesz sajtótájékoztatója Kerületünk négyszáz millió forintot kapott az Erdõsor utca, Kölcsey utca, Széchenyi utca és a Szentmiklósi út felújítására, illetve Csepel Királyerdõ északi részének csatornázására. Az önkormányzat pályázatot írt ki a munkák elvégzésére és az egyik vállalkozás valamivel több mint 300 millió forintért elvégezte a munkálatokat. A jogszabályok nem teszik lehetõvé, hogy a fennmaradó összeget felhasználják, ezért az önkormányzat nem tehetett mást, ha csak nem akart törvénysértõ lenni, hogy elõterjesztésében javasolta :visszaküldi a fennmaradó közel 100 millió forintot a központi költségvetésbe. Németh Szilárd a Fidesz MPSZ országgyûlési képviselõje és Ábel Attila a Fidesz csepeli szervezetének elnöke (mindketten önkormányzati képviselõk is) ezt nehezményezték a Csepeli Polgármesteri Hivatalban tartott január 12-i sajtótájékoztatójukon. Szerintük a 100 milliót nem kellene visszaküldeni. Ilyen gazdagok vagyunk? kérdezte az országgyûlési képviselõ? Rossz anyagi helyzetben van a kerület. Mégis visszaküldi a talált pénzt? Ki kellene járni, hogy itt hagyják a kerületben. Azért is az önkormányzatot hibáztatták, hogy az elkészült utak, szerintük nem a megfelelõ minõségben készültek el. Így nem szabadott volna átvenni az utakat. A Széchenyi út Mi történt a szerzõdéskötés óta? egy hónapig csak fel volt maratva, de aztán egy hónapig nem történt semmi. Amikor pedig elkészült, a keresztirányú forgalom szinte lehetetlenné vált. A csatornafedõket nem csinálták meg tisztességesen. Az új aszfalt újból kilyukadt. Rendkívül hanyag, gondatlan munkát végeztek az ott dolgozók. Vártuk, hogy ez egyszer helyre jön, de nem jött helyre. Némi piszmogás volt még ott december környékén, de aztán utána eltûntek és ott maradtak az utak. Ábel Attila képekkel illusztrálta, hogy például az Erdõsor- Kossuth utca sarkán milyen állapotok vannak. Jó ez a csepelieknek, gondolták a vállalkozók. folytatta beszédét Németh Szilárd. A Festõ és Erdõsor utca sarkán, ha esik az esõ, bokáig érõ víz lesz. Az Erdõsor utcának az a része, amely beletorkollik a Tihanyi utcába, az el sem készült. Katasztrofális volt, ami itt útfelújítás címén történt. Miért fogadták el ezt a munkát? Ki írta alá a teljesítést? Kifizették-e a cégeknek a pénzt? Ezek a cégek hogyan kerültek a kerületbe? Abszolút nem értjük. Végül az országgyûlési képviselõ hangsúlyozta: ha Csepelrõl van szó, teljesen mindegy ki milyen pártállású, a csepeliekért össze kell fogni. (udvarhelyi) Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, november 18-án írta alá a Csepeli Önkormányzat és a FADESA cég a Csepel északi részén lévõ 82 hektáros terület eladásáról szóló szerzõdést. Orosz Ferenc alpolgármestert az azóta eltelt idõszak történéseirõl, illetve a közeljövõ feladatairól kérdeztük. A spanyol FADESA ingatlanfejlesztõ cég Budapest-Csepel Önkormányzatától megvásárolt Csepel-sziget északi csúcsán 4 db, összesen 82 ha telket. A Fõvárosi Önkormányzat a szerzõdésekkel kapcsolatban egyes közfeladatok megvalósítása érdekében (pl. a tervezett Galváni úti híd nyomvonala, a Csepeli Szennyvíztisztítóhoz kapcsolódó közút megépítése, park létesítése) kifogást emelt alapvetõen két, összesen 27 ha teleknek a köztulajdonból történõ kikerülése miatt. A felmerült kérdésekkel összefüggésben egyeztetõ megbeszélés zajlott a budapesti Városházán Demszky Gábor fõpolgármester vezetésével. Ezen a két önkormányzat és az említett cég vezetése között olyan megállapodás született, amely gyakorlati megvalósulása esetén elõsegíti a Fõvárosi Önkormányzat Mi történt a szerzõdés megkötése óta? Az aláírók a szerzõdésben rögzítettek végrehajtásán dolgoznak. A spanyol tulajdonú FADESA ZRt. határidõre kifizette a vételárat. Az önkormányzat a birtokbaadással összefüggõ feladatokat végezte, végzi. Sor került a földhivatali bejegyzésre. Rengeteg idõt kellett szánni a sajtóra, a nyilatkozatokra, az összefüggések megvilágítására. Mint ahogy a sajtóból mindenki értesülhetett róla, a szerzõdést nem aláírók is aktívak voltak! Igen, így van. A fõváros is hallatta hangját, aggodalmának adott hangot, perrel fenyegetõzött. A politikusok is nagy vehemenciával támadták az ügyletet. Úgy gondolom, az országos szintû ügyek a repülõtér bérleti jogának eladására gondolok gerjesztették a szokatlanul éles vitát. A fõváros vezetõi arra hivatkoztak, hogy közterületet adott el a csepeli önkormányzat. Ez nem igaz! A terület forgalomképes ingatlan volt, stratégiai területként tartottuk nyilván. Errõl több mint 10 éve döntött a testület. De érdeksérelem érte a fõvárost! Azt gondolom, igen. Mert ha szakmai közcélú fejlesztést kíván megvalósítani, akkor bizony tárgyalnia kell a tulajdonossal, az érdekeket egyeztetni kell, vagy a területet meg kell venni és itt valóban lehet érdekütközés, illetve végsõ soron ki kell sajátítani, ez pedig pénzbe kerül a fõvárosnak. Úgy tudjuk, a FADESA ZRt. tett ajánlatot a fõvárosnak, tehát, hogy nem kell megvásárolni a területet. Igen. Ezzel vélhetõen minden veszély elhárulhat a közcélú beruházók elõl. Így viszont építeni kell utakat, hidakat, mindazt, amit a törvény a fõváros feladataként jelöl meg. Érdemes megismerni a FADESA ZRt. ajánlatát, melyet a fõváros vezetõi felé írtak: A FADESA Hungaria ZRt. a Fõvárosi Önkormányzat képviselõi elõtt ajánlatot tett a /2 és a helyrajzi számokon nyilvántartásba vett területeken fekvõ közpark és a szennyvíztisztítót megközelítõ útnak kijelölt területek, a Fõvárosi Önkormányzat részére történõ ingyenes átengedésére, amennyiben a fennmaradó területre olyan építési szabályozási paramétereket fogadnak el, amelyek legalább a pályázat 1. sz. a»budapest, XXI. kerület Észak-Csepel területére vonatkozó városrendezési szabályzat (CSVSZ) módosításának elõkészítése, fejlesztési program kidolgozása«címû mellékletben foglalt beépíthetõséget eredményezi. Milyen döntést hozott a fõváros közgyûlése december 20-án? Két számunkra fontos kérdés dõlt el. A fõváros nem él elõvásárlási jogával, és nem támadja meg a szerzõdést bíróságon. Ez számunkra megnyugtató. Igaz, hogy a fõpolgármester úr kilátásba helyezte, hogy talán õ, saját jogán tesz lépéseket. De ennek ma nem látom esélyét. A FADESA ZRt. fizetett; mit csinálnak ezzel az összeggel? Hat banktól kértünk ajánlatot az elhelyezésre. Az ajánlatok értékelése után 3 banknál helyeztük el a pénzt. A testület rövidesen dönt a felhasználásról. Mikor és mire használják ezt a pénzt? Az önkormányzat vezetõi azt szeretnék, ha Csepel fejlesztésére fordítanánk. Pályázati pénzekkel szaporítva, csatornára, útra, parkra, játszótérre, közbiztonságra. Az idén biztosan kis része kerül felhasználásra. Tervszerûen, programozva, rendszerben gondolkodva szabad felhasználni. Úgy hallottuk, hogy a felhasználás elõtt a csepelieket is megkérdezik. Igen, a levél minden csepelihez eljut. Ismertetjük a tényeket, az összefüggéseket, és kérjük, segítsenek eldönteni, mire mennyit fordítsunk. A pénz ugyanis valamennyi csepelit illeti. Hogyan tovább a telekhasznosítás kérdésében? Biztató hírem van: megkezdjük a háromoldalú tárgyalást a fõváros és a FADESA ZRt. vezetõivel. Optimisták vagyunk. Biztosan lesz megállapodás, így a kerület további fejlõdése garantált. D. A. Megállapodással zárulhat a vita a csepeli ingatlanokról A Fõvárosi Önkormányzat, Budapest-Csepel Önkormányzata és a FADESA ingatlanfejlesztõ cég közös közleménye Az önkormányzat válasza Budapest-Csepel Önkormányzatának Képviselõ-testülete június 2-án úgy döntött, a Fõvárostól átveszi azokat a pénzeszközöket összesen Ft-ot, melyeket a Fõváros nyert el a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács e célra kiírt pályázatán. Az átvett pénz felhasználásának szabályait kormányrendeletek szabályozzák. A fenti összeghez hozzátett saját pénzügyi forrás lehetõséget adott arra, hogy 6 utcában sor kerüljön az aszfaltszõnyeg teljes összesen m 2 cseréjére. A csepeli képviselõ-testületi ülésen hozott határozat alapján, nyílt közbeszerzési eljárás keretein belül kiválasztották a felújítást lebonyolító szervezetet, majd közremûködésével a kivitelezõ cégeket. A munka elvégzése csak õsszel kezdõdhetett meg. Eddig a rövid történet. További tények: Közbeszerzési eljárás eredményeként a vállalkozó cégek alacsonyabb összegben tett ajánlat alapján kaptak megbízást a munkák elvégzésére. A kivitelezés során az idõjárás igen kedvezõtlenül alakult, mely negatívan hatott a határidõre, az elvégzett munka minõségére. A felújítást a forgalom fenntartása mellett kellett végezni, ez komoly gondokat jelentett a munka során. Tekintettel arra, hogy a kivitelezések még nem fejezõdtek be, ezért a munkát nem vettük át. Az eddig elvégzett munkáért a szerzõdésben rögzített összeg felét fizettük ki. A pályázati pénz kizárólag az aszfaltszõnyeg és a szegély felújítására (járdaépítésre, vízelvezetésre nem) használható fel. Tekintettel a fentiekre: minden kivitelezõ cég szándékában áll a munka kijavítása, befejezése és jó minõségben történõ átadása; a teljes szerzõdéses ár kifizetésére csak ezután kerülhet sor. Emlékeztetjük Németh Szilárd urat, a Fidesz-MPSz országgyûlési képviselõjét, hogy a Képviselõ-testület vállalta, hogy a feladatra fel nem használt pénzt a jogszabályi elõírásoknak megfelelõen visszautalja. Vállalta továbbá azt is, hogy az esetlegesen felmerülõ többletköltséget az Átvevõ viseli. Ezért nem tudjuk sajnos más kátyúzási feladatra felhasználni a megmaradt összeget, ezért utaljuk vissza. Végül: a közpénzt adott feladatra aszfalt szõnyegezésre és nem elköltésre kaptuk. Budapest, január 12. Orosz Ferenc, alpolgármester, Csepeli Önkormányzat által megjelölt közfeladatok biztosítását. Ennek értelmében a Csepeli Önkormányzat és a FADESA haladéktalanul megadja a Csepeli Szennyvíztisztítóhoz kapcsolódó közút megépítéséhez szükséges hozzájárulást, valamint a két telek közcélú hasznosításának lehetõségérõl a Felek 30 napon belül írásban megállapodnak. Az egyéb, mintegy 55 ha területre vonatkozó fejlesztési-, rendezési tervek kimunkálása és elõkészítése során a szükséges elõfeltételek teljesülése esetén a Fõpolgármesteri Hivatal a hatályos jogszabályok keretei között kész együttmûködni Budapest-Csepel Önkormányzata, valamint a terület fejlesztõinek képviselõivel a budapesti lakosság és a befektetõk érdekeinek egyaránt szem elõtt tartásával. Emberek a jeges vízben A tûzoltók búvárai mentették ki azt a három embert köztük két gyermeket akik korcsolyázás közben, Szigetszentmiklóson, egy bányató vizébe estek. A két gyerek jól van, édesapjukat nem tudták életben tartani. Beszakadt a bányató jege a korcsolyázók alatt január 15- én, vasárnap késõ délután Szigetszentmiklós határában. Egy 40 éves férfit, egy 14 éves és egy 6 éves fiút a tûzoltók búvárai mentettek ki a vízbõl. Botos László tûzoltó fõhadnagy tájékoztatása szerint a mentésben a csepeli tûzõrség is segédkezett: kerületünkbõl két gépjármûfecskendõvel vonultak ki. A tûzoltók szerint a férfi percet töltött a jéghideg vízben. A mentõk folyamatos újraélesztésével próbálkoztak, és megkísérelték a lehûlt testet felmelegíteni. A 14 éves és a 6 éves fiút hamar ki tudták emelni a vízbõl, és az enyhe lehûlésen kívül más sérülésük nincs. A szerencsétlenül járt korcsolyázókat a mentõk kórházba szállították. A kórházban a férfi elhunyt.

4 4 KULTÚRA CSEPEL, január 20. Meghívó A Csepeli Magyar Finn Baráti Kör és a Finn Nagykövetség által rendezett LÉGIHÍD és ÉSZAKI FÉNY címû finn természetfotó kiállítások megtekinthetõk február 21-ig a Csepel Plaza emeletén. (1211 Bp., Rákóczi Ferenc út a csepeli HÉV végállomásánál) SZERETETTEL VÁRJUK! Minden ember élete döntések sorozatából áll. Ezek a döntéseink határozzák meg életünk tartalmát, minõségét, vagy csak egyszerûen azt, hogy milyen ruhát veszünk fel egy alkalomra. Amíg gyerekek vagyunk, nem nagyon gondolunk a jövõre, hiszen szüleink gondoskodó szeretete átölel, megoldást ad minden problémánkra. A nyolcadik általános iskola elvégzésekor azonban már nem vonhatjátok ki magatokat a döntés felelõssége alól. A mostani választásotok azonban az elsõ a kiemelten fontos döntések közül, hiszen évekre meghatározza életutatokat, de nem véglegesen, hiszen a piacgazdaság, olyan munkaerõt igényel, aki élete során legalább 4-6 esetben is képes újból és újból pályát módosítani. Iskolánkban sokféle lehetõséggel és szeretettel vár mindenkit, aki minket választ. Nyitott befogadó iskola, amely azt jelenti, hogy igyekszünk mindenkit felvenni, aki hozzánk szeretne jönni. Ezért is indítunk 9-10 osztályt évfolyamonként. Hozzánk olyan tanulók is jöhetnek, akik kevésbé voltak Csepel Galéria Varga Sándor retrospektív kiállítása A Csepel Galéria nagyon szép, új helyén, a Csete Balázs utcában rendezték meg Varga Sándor festõmûvész retrospektív kiállítását. A kiállítást nagyszámú érdeklõdõ jelenlétében Sárkány István festõmûvész nyitotta meg. Varga Sándor képei január 27-ig tekinthetõk meg, munkanapokon 9- tõl 17 óráig. Varga Sándor neve, munkássága, mûvészete összeforrt Csepellel. A mûvész 1957 óta lakik a kerületben, s azóta szenvedélyes elszántsággal, lokálpatrióta szeretettel dolgozik azon, hogy megörökítse a régi s az új Csepelt az utókornak. Az idén 75. születésnapját ünneplõ mûvész munkássága elõtt is tiszteleg ez a retrospektív kiállítás. eddig sikeresek. Mi több mint tíz éve nem tartunk felvételit! Az általános iskolai jegyetek átlaga szerint állítunk fel egy rangsort, amelyet majd a gyõri számítógépes rendszer rendezget és úgy alakul ki a végleges sorrend. A mi iskolánk legfontosabb tõkéje a nevelõtestülete. Három Világbank által finanszírozott oktatásfejlesztési programban veszünk részt. Ezek biztosították a korszerû szakképzés személyi és tárgyi feltételeinek megteremtését. Ezen programok keretében kaptunk lehetõséget európai kitekintésre. Valljuk, hogy a nevelés a legfontosabb. Az ismeretek felhalmozása, megszerzése a mennyiségi, és minõségi változások rohanó tempója mellett nézve lehetetlen. Célunk utat mutatni, módszereket adni az ismeretszerzéshez. Olyan tudást kialakítani, amely alkalmassá tesz az önálló munkára, az együttmûködésre, a csoportos tevékenységre. Ez a jövõ útja. Nevelésünk, tehát cselekvési minták, értékek átadásából áll, ahol az Sárkány István megnyitójában egy kiváló tehetség, egy igényes, nagyszerû alkotó pályaképét vázolta fel, akinek képei sohasem hivalkodók, de azokon az aranymetszés szabályai mindig érvényesülnek. Ezt követõen hosszan méltatta Varga Sándor páratlanul gazdag munkásságát, s elsõsorban azt, hogy képzõmûvész-krónikásként képein Kedves Pályaválasztó Fiatal Barátaim! erkölcs fontos szerepet tölt be. A szülõi ház nekünk nagyon fontos. Egy volt kollégám azt mondta, hogy csak két kézzel lehet tapsolni! Így vagyunk a szülõkkel is, mert az õ segítségük nélkül értéktelenné válhat a mi munkánk. Rendszeres tájékoztatókat, megbeszéléseket tartunk számukra. Szakközépiskolai és szakiskolai tagozatunkon többféle szakmai, és pályaorientációs képzés folyik: Szakközépiskolai tagozat Szakmacsoport Tagozatkód gépészet 10 elektronika 20 informatika 30 közgazdaságtan 40 nyelvi elõkészítõ 50 szakiskolai tagozat villanyszerelõ 60 géplakatos 60 Természetesen mi is indítunk ún. nulladik, vagy nyelvi elõkészítõ osztályt, ahol az angol nyelv tanulása folyik heti 16 órában, ahol lehetõség van a felzárkóztatásra, illetve rögzítette az egyszer volt Csepel ezernyi hangulatát. Mûveibõl össze lehetne állítani egy bédekkert, melyben olyan városrészekrõl láthatnánk képeket, amelyek mára már nyomtalanul eltûntek. Rekviem a régi Csepelért címet is adhatnánk a kiállításnak fogalmazott Sárkány István, mert Varga Sándor festményein megörökítette a már eltûnt Magyar utcát, a Csõgyár utcát és környékét. Aki szeretné látni, hogy milyen volt szülei, nagyszülei szûkebb hazája, a hajdani Csepel, feltétlenül tekintse meg a kiállítást! D. A. a jobbaknak a nyelvvizsga minél elõbbi letételére is. Közgazdasági szakképzéssel már több, mint tíz éve foglalkozunk, de csak az érettségi utáni szakmákat képeztünk. Ettõl a tanévtõl lehetõség van a évfolyamon is indítani közgazdasági szakcsoportos képzést. Ennek az oka az, hogy Csepelen a Podmaniczky Frigyes Szakközépiskolát egyesítették iskolánkkal. Jövõnk és jelenünk egy sokszínû, sokféle szakképzéssel foglalkozó nevelõ, képességfejlesztõ iskola, amely az életen át tartó tanulás központja, s így megfelel a szülõi, tanulói és munkaerõpiaci elvárásoknak. Kapunk nyitva mindig a hozzánk jelentkezõk, a minket választók elõtt. Megtaláltok minket, a Csepel Mûszaki Szakközépiskola és Szakiskola és Kollégiumot a Budapest, XXI. ker., Posztógyár utca 10. szám alatt. Internetes címünk: csepel-muszaki.hu Telefonszámunk: Kollár József igazgató Nyereség volt a Veszteség bemutatója Benke László a Munkásotthonban Nyereség volt a Veszteség címû Benke László válogatott versgyûjtemény bemutatója azoknak, akik eljöttek a Munkásotthon sokat látott 102-es termébe. Sokan eljöttek. Nyereség volt, no, nem anyagi, csak szellemi, mert visszajött látogatóba hozzánk egy költõ, Benke László, aki itt kezdte a Gyárban és precíziós szerszámgépen dolgozott, majd különbözõ üzemi újságok munkatársa volt. Alkotói pályafutása Tamási Lajos védõszárnyai alatt indult. A világot és benne Csepelt mindig kritikusan szemlélõ ember, aki egyik versében így jellemezte a kerületet: A nagydumás gyárkémények árnyékában / lesütik szemüket a házak, részt vett a másként gondolkodók ellenzéki megmozdulásaiban, s rendszerváltás után megalapította és mûködteti ma is a Hétkrajcár kiadót. Benke Lászlót azonban nemcsak kiadóvezetõként, hanem több könyv szerzõjeként is viszont láthattuk. Elsõ verseskötete, a Piros barackfa 1974-ben jelent meg az olvasó klub kiadásában, aztán jöttek sorban a többi kötetek. Válogatott verseinek bemutatója egybe esett a klub vezetõváltásával is. Lengyel Géza tanár-költõ, a Jedlik tanára vette át a stafétabotot két lelkes költõtársától: Szántai Sándortól és Stancsics Erzsébettõl, akik életet és új közönséget hoztak a már-már vegetáló klub életébe. Komorózcy Emõke mutatta be Benke László költõi, írói pályafutását. Benke László felolvasta néhány versét és végül arra a kérdésre válaszolt: miért szomorú a rendszerváltás utáni állapotoktól, és ha így van, miért ír mégis. A költõ szellemesen válaszolt, s a rendezvény után írását is ideadta felhasználásra, amelyet kötete csepeli bemutatója elé írt. Életem legfontosabb korszaka múlt el akkoriban. Azóta újabb 15 év telt el, már az újkapitalizmusban. Nem hihetem, hogy van még tizenöt termékeny évem. Elmúltam hatvan éves. Úgy érzem magam e demokráciának csúfolt álszabadságban, mint akit kifosztottak Kamaszkoromtól 89-ig életem csupa készülõdés volt. Akkor azt hittem, végre eljött a mi idõnk. Hamarosan rájöttem, hogy tévedtem. Az igazságtalanságokkal szemben ma annyi eszköz sincs a kezemben, amenynyi a tankokkal szembeszállt gyerekeknek volt 1956-ban. Mégis bízom, hogy jövendõ századok majd a magyaroknak és a magyar költészetnek is visszaadják a becsületét. (Benke László: Veszteség, Orfeusz kiadó Hétkrajcár kiadó, l.) U. A. Magyar Kultúra Napja Csepel Egyrészt Másrészt Január 22. E napon emlékezünk a Kölcsey Ferenc Himnuszának, a nemzet imádságának születésére és e nap kitalálóinak szándéka szerint a szûkebben vett magyar kultúrára. Mivel egy nép kultúráját sok-sok területének mûveltsége adja, ezért ma a csepeli kultúréletre igyekszem felhívni a figyelmet, nemcsak a hagyományos kultúrára. Mert megéri beszélni errõl a gazdag, sokszínû, sok gonddal terhelt kultúréletrõl. Hét éve, mikor idejöttem Csepelre, rácsodálkoztam, valahogy így: Jé, milyen gazdag a választék, a kínálat, milyen sokszínû a kultúrélet ebben a peremkerületben. Ennek nyilván, a tudatlanság és az elõítélet volt az oka. Azóta, mint kulturális újságíró a bõség zavarában vagyok folyamatosan, nem tudom, melyik eseményre menjek, mirõl írjak. Ön, kedves olvasónk is így lehet, ha böngészi a Csepel újság Szabadidõ- Mûsorkalauz rovatát. Egyrészt Mint minden kultúrának, a csepelinek is az oktatás az alapja. Érdemes tudni, hogy a kerület 19 milliárdos költségvetésének kétharmadát oktatásra és kulturális célokra fordítja. 17 óvodát, 16 iskolát, plusz egy alapfokú képzést adó zeneiskolát, a Fasangot, az ÁMK alapfokú mûvészeti iskolát, két középiskolát, a Jedliket és a Csetét mûködteti az önkormányzat. S mûködnek úgynevezett nem önkormányzati iskolák is: az Adu, a Csertszak, a Géniusz, a Montessori és a Burattino iskola is. Nyugodtan állíthatjuk hát, és ez nem túlzás, hogy Csepel diákváros. Majd mindegyik csepeli ismeri a Radnótit, az ÁMK-t, a Királyerdei Mûvelõdési Házat. Ezek önkormányzati fenntartású intézmények, amelyekben könyvtár is mûködik. Gazdag programmal várják a látogatókat. Mindegyik háznak vannak figyelemre méltó specialitásai. S itt van kerületünkben az ország egyik legismertebb mûvelõdési háza, az alapítványi mûködtetésû Munkásotthon, amely megúszta a rendszerváltás kultúra rombolását. Az egyetlen vállalati mûvház a kerületünkben, amely életben maradt. Az önkormányzatnak ebben nagy szerepe volt és van. De nemcsak életben maradt, nincs nap, hogy ne várná gazdag program a csepelieket. Külön megemlítendõ a tánckultúra ápolása, amely országos tekintélyt ad az intézménynek. A Munkásotthon könyvtára a legrégibb és a legnagyobb és a legjobban felszerelt. A Széchenyi úton is van egy könyvtár. Tehát négy könyvtár mûködik a kerületben. Azt is kevesen tudják, hogy több galéria közül választhatnak a kerületiek, több száz lelkes a Csepel Galéria Egyesületbe és a Csepeli Alkotó Fórum köré tömörült képzõmûvész és az ország több, jelentõs alkotójának mûveit tekinthetik meg. A Csepel Galéria a kerület határain túl is elismert, a Kék Iskola Galéria unikum ebben a mûfajban. És persze végül, de nem utolsó sorban megemlítendõ a civil szervezetek által rendezett kulturális programok, amelynek centruma a Rákóczi Kert, amelyet éppen a civil mozgalom erõsítésére hozott létre és támogat az önkormányzat. Másrészt Tehát van dicsekedni valónk. És legyünk is büszkék eredményeinkre. Harminc évvel ezelõtt azt írta volna az újságíró: de vannak még hibák elvtársak! Bizony vannak. Nem ünneprontásnak szánom, de legalább ilyenkor, vagy ilyenkor is, tegyük fel a kérdést, ki-ki önmagának, meg lehetünk-e elégedve? Vajon, ha megnézzük a tömegkultúra mai állását Csepelen, mit gondoljunk? Vajon milyen eredményességgel nevelnek, oktatnak az iskoláink, nevel a szülõ, a társadalom, mûködnek mûvelõdési intézményeink? Ha mindennapi kultúránkat vizsgáljuk, akkor elszomorító a helyzet, bizony azt kell mondani, valami nem stimmel a magyar kultúrával, a magyar társadalommal. Mert a kultúra nemcsak kulturális, hanem elsõsorban társadalmi kérdés. Sem az erényeit, sem a hibáit nem lehet önmagában vizsgálni. Nos, mit mutat a felszín? A kerület szemetes, a házakra felmászik a primitív, falfírkás butaság, sokan ocsmányul beszélnek. Új szó honosodott meg, a vazeg. Sajnos több véleményformáló ebben élen jár, a buszaink piszkosak, sok utas mosdatlan, alacsony a sampon és könyvfogyasztás, egyre kevesebben olvasnak. Benke László költõ nemrégiben, József Attilát idézte kultúránkat jellemzve: Õs-patkány terjeszt kórt miköztünk a meg nem gondolt gondolat, belezabál, amit fõztünk és emberbõl, emberbe szalad. Vagyis sokan nem gondolkodnak, mielõtt beszélni kezdenének. Glatz Ferenc a kitûnõ történész azt állította, amikor Csepelen járt, hogy az elbunkósodás korát éljük. Sajnos igaza van. Ennek ad lovat a televízió sok mega, giga és szupersztárjával. Ez lesz lassan a minta, a követendõ példa. S nem vigasztaló, hogy mindez országos gond. Egymás mellett él az úgynevezett magas és mély kultúra. És egyre nagyobb távolságra kerülnek egymástól. Elnézést az ünneprontásért. A dolgok nem mennek olyan rosszul, mint egyesek hajtogatják, de nem is olyan jók, mint többen állítják. Gondolom, mindenki, aki felelõsen gondolkodik a magyar kultúráról, érzi, valamit tenni kellene. Mert akik fizikai és szellemi környezetrombolók, földre köpdösõk, mosdatlanok és mosdatlan szájúak, s akik természetes módon hajítják el a cigarettájukat az utcán, (persze otthon nem), azok nem valószínû, hogy kultúrembernek nevezhetõk, azok nem alkalmasak kultúrafogyasztásra, legfeljebb a tömegkultúra-fogyasztásra. Kérdés. Hiába költünk több milliárdot kultúrára, hiába hajszolják magukat a pedagógusok, a népmûvelõk? Válasz. El kellene kezdeni a változtatást. De hol? Kezdjük önmagunkon. És mondjuk azt: ma nem szemetelek, nem káromkodom, nem gyûlölködöm stb. Ma gondolkodom, mielõtt beszélek, megmosdom kívül, belül és megpróbálok tiszta maradni, vagyis kultúrált. A többi már magától megy. Ilyen egyszerû. Udvarhelyi András

5 CSEPEL, január 20. CIVIL SZFÉRA 5 Kisebbségi önkormányzati évzáró A lengyel, a görög és a ruszin kisebbség közmeghallgatáson adott számot 2005-ös tevékenységérõl a Radnóti Miklós Mûvelõdési Házban. Bakirdzi Kalliopé, a csepeli görög nemzetiségiek vezetõje elmondta, hogy a budapesti és a csepeli önkormányzat támogatása teszi lehetõvé, hogy kulturális hagyományaikat ápolják. Velem szemben Bolla Dezsõ, egy hatvan körüli, kedélyes barátságos úr, kényelmesen hátradõl, és cseveg. Úgy beszél a legkomolyabb dolgokról, hogy rögtön fel is oldja a komolyságot és feszültséget. A napbarnított, mosolygós, jó beszélõkéjû embert jó hallgatni. Életérõl, munkájáról, tanításról, helytörténetrõl mesél. Elég egy kérdés és özönlik a felelet, elég, ha idõnként udvariasan közbekérdezek, jelezve, hogy én is itt vagyok, de ez nem zavarja Bolla Dezsõ barátomat. Így emlékszem elsõ, öt évvel ezelõtti találkozásunkra, és azóta sokat beszélgettünk, kvaterkáztunk, értsd, borozgattunk a Pusoma étteremben és talán megtanultam tõle Csepelt, s írtunk egy közös könyvet a Szent Imre térrõl. Több interjút is készítettem vele, bebarangoltuk a kerületet, és jó volt hallgatni, mert nagy mesélõ, õ ismeri legjobban Csepel múltját. Tanácsát kikérik a kerület vezetõi. Egyszer azt mondta: Szerencsés ember vagyok, mert nagyszerû emberekkel találkoztam az életemben és, ahogy szokták mondani, megérintett az Isten ujja. Ha tehetségesebb lennék, többet hozott volna ki belõlem a sors. Nos, elég sokat kihozott belõle a sors, de ebben segítségére volt önmaga is. Személyiséget, egyéniséget formált magából, aki mellékesen a Csepeli nívódíj tulajdonosa, aki kitüntetések nélkül is megszállottan kutatná a kerület múltját. A Honismereti Szövetségben végzett több évtizedes munkájáért Ortutay-díjat kapott, aztán a Budapestért kitüntetés különbözõ fokozatait, s a Csepelért-kitüntetést kerületünkben elsõnek neki ítélték. Elismert, népszerû ember hát, akinek Csepel a szülõföldje. Annak ellenére, hogy Budapesten, a VIII. kerületi Mária utcai klinikán született. Hat napos korában hozta haza a család, amelynek õsei közel 100 éve csepeliek. Õsei itt nyugosznak a csepeli temetõben, s Bolla doktor a Királyerdõbõl Az egyik legsikeresebb sorozatuk a Görög Táncház. Kölbl Gábor, a lengyel, Varró Sándor pedig a ruszin kisebbségiek eseményekben és programokban gazdag évérõl számolt be. Kulturális rendezvényekkel, utazásokkal igyekeztek erõsíteni honfitársaik nemzeti tudatát, s erõsíteni a kapcsolatot más csepeli kisebbségekkel. Karácsonyi emlék A Lajtha László Általános Iskola december 15-én ünnepélyes keretek közt adta át a Gyermekétkeztetési Alapítványtól pályázaton nyert karácsonyi élelmiszer csomagokat. Társasház-pályázat A Budapest XXI., Kossuth L. u Templom u sz. 161 lakásos társasház nyilvános pályázatot hirdet a társasház közös képviseletének ellátására. A pályázatra minden jogi és természetes személy jelentkezhet, amely a feltételeknek megfelel. A beküldési határidõ: január 31. Feltételek: legalább 3 éves közös képviseleti gyakorlat, természetes személyek esetén erkölcsi bizonyítvány, jogi személyek esetén cégbejegyzés igazolása, tb- és adóhatósági igazolás a köztartozásokról. A pályázat tartalmazza az albetétenkénti közös képviseleti díjat, az eddigi tevékenység leírását, szolgáltatásokat, referenciákat, szerzõdéstervezetet. Jogi személy esetén a tulajdonosi kört és arányokat, valamint vagyoni helyzetet. Cím: Társasház, 1211 Budapest, Kossuth L. u. 61. alagsor, gondnoki iroda. Telefon: CSEVAK Kft. Lakásokat keresnek A Magyar Vöröskereszt intézménye, az Összefogás Közalapítvány támogatása segítségével 30 fõ részére biztosít egy évre, havonta ezer Ft. lakhatási támogatást. A támogatás felhasználható munkásszálló díjára, valamint ágybérletre, albérletre és önálló lakás bérletére is. A támogatottak köre: munkavállaló, vagy nyugdíj-jövedelemmel rendelkezõ egyedülálló férfiak, (részükre ajánlott a munkásszálló, illetve albérlet), párok, élettársi közösségben élõk (számukra albérlet és lakásbérlet a legmegfelelõbb) családok, kisebb-nagyobb gyermekekkel (náluk kizárólag az önálló lakásbérlet jöhet szóba). Az albérletek-lakásbérletek felkutatásában, valamint a bérleti szerzõdések megkötésében is segíteni kívánjuk a programba bekerülõket, akár olyan módon is megkönnyítve helyzetüket, hogy a lakásokat a bérbeadóktól intézményi bérleményként béreljük, így a bérbeadó közvetlenül intézményünkkel áll kapcsolatban. Ez nagymértékben megnöveli a bérbeadó biztonságát a lakás állagának megóvása tekintetében, és csökkenti a lakó kiszolgáltatottságát is mivel kevesebb eséllyel kerülhet olyan helyzetbe, hogy bérleti szerzõdés hiányában, lakhatása nem biztosított a szóbeli megállapodásnak megfelelõen. A Magyar Vöröskereszt Férfi Hajléktalan Szállója egy éves határozott idejû (akár több évre hosszabbítható) szerzõdéssel, egy, másfél, kétszobás lakásokat, vagy önálló lakrészeket keres Csepelen, dolgozó férfiak, házaspárok és gyermekes családok elhelyezésére, 2006 február márciusi beköltözési lehetõséggel. Jelentkezés munkanapokon 9 16 óráig telefonon: , vagy 06 (30) A jelentkezõket visszahívjuk. Kérjük szíves támogatásukat, köszönettel: Erdei József intézményvezetõ Kicsoda Bolla Dezsõ? Czecze Kata szakmai vezetõ indul idõnként felfedezõútra a Balaton mellé, második szülõföldjére, amely állandó kutatási területe, de Csepelre jön haza. Úgy szereti Csepelt, hogy nem feledheti a Balatont. Édesapja, aki baloldali volt, nagy hatással volt gondolkodására. Ismerte az illegálisan kommunista, de legálisan szociáldemokrata Demény Pált. Apja elsõ felesége, akit 1930-ban pap nélkül, vörös zászlóval temettek, Ratkó Anna unokatestvére volt. Ratkó Anna nevelte Bolla Dezsõ bátyját, aki a II. világháborúban nyomtalanul eltûnt. Õt Ratkó révén ismerte Demény, aki elsõnek esett áldozatul Rákosinak. Késõbb, még a rendszerváltás elõtt Bolla Dezsõ hozta el a Munkásotthonba a mellõzött embert és járt ki neki Csepelért kitüntetést. A kis Dezsõ a csepeli Verbõczy iskolába járt, ahol egy nagy tanáregyéniség, csodálatos teremtés, Csetényi Etelka is tanította, aki az iskolában múzeumot csinált. Bolla Dezsõ azt mondja, hogy nehezen kezelhetõ gyermek volt, és saját bevallása szerint, nem könnyû felnõttnek sem, idõnként türelmetlen és mindenhonnan elkésik, nem tud jól táncolni, csak, ha iszik, nem tud úszni, de azért átúszta a Velencei tavat, a Balatont csak félig. Az általános elvégzése után a Mester utcai kereskedelmibe, vagyis a Szent Istvánba iratkozott be, ott érettségizett. Vasas akart lenni, elhelyezkedett hegesztõnek, de unszolták, tanuljon tovább, 1955-ben felvételizett. Felvették. 56. október 23-án õ is ott volt a felvonulók között. Az Országos Nemzeti Bizottság egyik vezetõje volt, amiért egy kis idõre a Gyûjtõfogházban tartották fogva. Ez nem segítette karrierjét. A József Nádor Közgazdasági Egyetemen földrajz szakot végzett. Nagy egyéniségek Volt egyszer egy Pusoma étterem Szomorú hírt kell közölnöm, kedves csepeliek. A Pusoma étterem január elsején bezárt. Ok: a vendéglõs egészségi állapota. Huszonöt éves mûködés után bezárt egy kulturális intézmény, amelyet nemcsak azért hozok összefüggésbe a tágabban vett kultúrával, mert az éttermi mûveltség is a kultúra része, hanem azért is, mert itt hosszú ideig Vendéglõ Galéria és Irodalmi Közéleti Szalon is mûködött. Szomorú a hír, mert sokan szerettük ezt a kulináris örömöket és jó ételeket, no meg a jó kedvhez minden feltételt megadó, ízléssel, szeretettel polgárian berendezett becsületsüllyesztõt. Pár nappal a bezárás után látogattam az étterembe Bolla Dezsõ helytörténész barátommal, akivel szinte törzsvendégnek számítottunk. A pultot, amelynek dõlve oly sokat beszélgettünk a tulajdonossal, már leszerelték, az elõtér, a talponálló és a nagy éttermi rész is a szétszedettség állapotában. És ahogy így elnéztem a rombolást, megvallom elérzékenyültem és arra gondoltam, kár érte. Nagy kár ért bennünket, csepelieket is. Állok a romhalmaz közepén és eszembe jut mit is veszítettünk. A pusoma szó a Magyar Értelmezõ Kéziszótárban nem található, mégis a csepeliek tudják, hogy a Pusoma fogalom. Kettõs jelentése van-volt, kisvendéglõ és a Dezsõ. Pontosabban, Pusoma étterem és Pusoma Dezsõ, ezutóbbi a tulajdonos, aki, ahogyan Csepelen mondják: gyári, villanyszerelõ volt, aztán a Gelkánál dolgozott, mígnem belevágott ebbe a vállalkozásba. Mennyi munka, mennyi pénz, mennyi fáradság, míg a Pusoma étterem Csepel legjobb vendéglõje lett. De Pusoma soha nem felejtette, honnan jött és nem felejtette el a gyáriakat és azok sem õt. Amikor jó öt éve beléptem az étterembe, az ajtóban Dezsõ fogadott udvariasan, hadd írjam így: Dezsõ, hiszen az idõk folyamán összebarátkoztunk. Azzal a visszautasíthatatlan mondattal invitált. Jó estét kívánok. Mit Ruhaakció Január 22-én a Rákóczi Kerti Klubházban 16 órai kezdettel zenés istentiszteletet tartunk, majd ezt követõen ingyenes ruhaakció lesz. (Nyugati, felnõtt- és gyermekruhák, cipõk, játékok.) Mindenkit szeretettel várunk! Ében-Haézer gyülekezet. Bolla Dezsõ: most jelent meg könyve az 56-os csepeli eseményekrõl tanították, köztük: Radó Sándor, aki Dóra álnéven kémkedett, és Markos György, aki antifasiszta ellenálló volt. Az egyetem elvégzése után, 1959-ben fél évet gazdaságföldrajzosként a Veszprémi Járási Tanács mezõgazdasági osztályán dolgozott, de akkor folyt a téesz szervezés, amitõl megundorodott, és Csepelen kötött ki, a csillagtelepi általános iskolában tanított, ahová zömmel lakótelepi gyerekek jártak. Nagyon szeretett tanítani. Jó tárgyat okított, a földrajzot, amely közel hozza a gyerekeket a természethez, az élethez. S mert sokat kirándult e diákjaival, ezért szerették. tetszik parancsolni? Unikum esetleg valami finom étel? Jó napot kívánok. Nem parancsolok, csak kérek szépen. Unikum, sör. Erõleves tojással, tatárbifsztek, pirítós. És ez így ment egészen tavaly december végéig. Nekem, amíg csak élek, az elõbb leírt italról és étkekrõl mindig csak Pusoma jut eszembe és kedves felesége, aki a háttérben dolgozott, hogy minden vendéget jól kiszolgáljanak. Mert ez az éttermi tevékenység a jó értelemben vett szolgálat volt. Állok a romhalmaz közepén, és az jár az eszemben, nemcsak én éreztem itt jól magam. Íme néhány törzsvendég véleménye: itt jó a konyha, udvarias, gyors a kiszolgálás, baráti és családias a hangulat. Egy vendéglõ, amelynek megmaradt a kisvendéglõ jellege. Nincs titok, itt minden, az, ami. A sör hideg, a leves forró, a hús omlós, az étel pikánsan ízletes, s a Dezsõ, a Dezsõ barátságos. Bár a politikában így lenne. Ilyen egyszerû. Ezért járt ide a csepeli értelmiség, a városka vezetõinek színe-java. Ha a kerületbe fontos személyiség érkezett, ide invitálták õket. Megfordult itt, mesélte Pusoma: a Glatz, a Lotz, a Psota és a Takács Jóska, az Orosz és a Tóth és a Podolák meg az Avarkeszi. És pártállástól függetlenül sok csepeli és fõvárosi. Szívesen jöttek ide, mert jól érezték magukat a falakon mûvészi hangulatot árasztó, Munkácsy díjas Lacza Márta festmények között. Állok a romhalmaz közepén és eszembe jut Pusoma egy örökbecsû sztorija, s bármennyire is szomorú vagyok, elmosolyodom: Egy asszony krumpli helyett rizst kért a pulykamellhez. Tudom, kérem, mondta a barátságtalan pincér. Mind ezek után krumplit hozott. Amikor az aszszony szóvá tette, a pincér felkapta a tányért, hogy csak úgy röpködtek a krumpli darabok a vendégfejekre és elrohant. A vendégek hallották, amint a konyhában pultra csapta a tányért és azt üvöltötte: Variálnak a vendégek! Már megint variálnak! Így nem lehet dolgozni, ha folyton variálnak a vendégek! Pusoma nem érti, min nevetek. Elmesélem. Csak nyugodtan variálj, mondja és legyint lemondóan. Aztán felmegyünk az étterem feletti lakás tágas, ízléssel, régi polgári bútorokkal berendezett szobájába, körülüljük az asztalt, mint tavaly lent az étteremben, azzal a különbséggel, hogy Dezsõ nem szalad el percenként, ott ül velünk és feleségével. Unikummal, hidegtálas gyönyörûségekkel és jó szóval kínál és emlékezünk. Emlékezünk. Volt egyszer egy Pusoma étterem. Udvarhelyi András törzsvendég Ingyenes ruhaosztás január 26-án 9.00 és óra között a Csepeli Vöröskereszt székházában, az Ady Endre u. 61. szám alatt. (Kérjük, hogy személyi igazolványukat hozzák magukkal!) Aztán a Hazafias Népfront csepeli titkára lett, igyekezett összefogni a kerület pártonkívüli embereit. Õ volt egyik fõszervezõje, hogy a Nepomuki Szent János szobrot a 70-es években a Szent Imre térre hozzák. A rendszerváltás után helytörténész. Megalapítja a Helytörténeti Gyûjteményt. Amikor arról kérdeztem, hogyan tanulta meg Csepelt, azt válaszolta: Csecsemõkorom óta szívtam magamba ennek a különleges csepeli világnak az ismeretét. A szüleim és a családom is részt vettek a közéletben, ide kötõdtünk. De amikor elkezdtem módszeresen kutatni Csepel történetét, rájöttem, mennyi mindent nem ismerek. Nagy szerencsém volt, mert valakitõl megkaptam a 34- ben megjelent kitûnõ Perényi Csepel történetét, ez mindjárt remek indítás volt, mert ebben minden benne van, ebbõl meg lehet élni egy életre óta veszek részt az Országos Honismereti Szövetség munkájában, már 12 éve a felügyelõ bizottság elnöke vagyok. Amikor elindultunk, bizony lebecsültek bennünket a muzeológusok és történészek, nem vettek bennünket komolyan. De mi helytörténészek már eljutottunk olyan fokra, hogy a hivatásosok is tanulhatnak tõlünk, használhatják az általunk összegyûjtött anyagot. A helytörténetet mûvelt emberek, és nem hályogkovácsok ûzik, és ennek megfelelõen most már rangja van. Csepel Amerika. Nem gazdagsága és korlátlan lehetõségei miatt, hanem mert hasonlóan gyûjtõhely, ha nem is világméretekben, de Kárpát-medencei méretekben, mint Amerika. Hiszen miután az ipartelepítés elindult, 500 kilométeres körbõl jöttek ide az emberek dolgozni, itt váltak munkássá. Csepel története gazdag, izgalmas, csak rá kell szánni egy kis idõt, érdemes. Udvarhelyi András

6 6 SPORT, SZABADIDÕ, KÖRNYEZET CSEPEL, január 20. Kick-box: csepeli érmesek Világbajnokok és dobogósok Szegeden rendezték meg a közelmúltban a kick-box tizenötödik világbajnokságát, melyen a sportág történelmét tekintve, a legeredményesebben szerepeltek a magyar versenyzõk, köztük az öt csepeli induló, akik mindegyike érmet (egy arany, két ezüst és két bronz) szerzett a küzdelmekben. Hetvennégy ország képviseletében több mint ezer versenyzõ vett részt a szegedi kick-box világbajnokságon, köztük öten kerületünkbõl. A semi contact szakág hazai szövetségi kapitánya, a csepeliek vezetõedzõje, Király István 15 fõs magyar semi-contact csapatot irányított a világbajnokság versenysorozatában: e válogatott tagjai tíz érmet szereztek (2 arany, négy ezüst, 4 bronz). A Jedlik Ányos Gimnáziumban ismét megrendezésre kerül a Szülõk és Öregdiákok alapítványi bálja. A tíz érem közül ötöt a csepeli versenyzõk harcoltak ki. A semi-contact +70 kilogrammos kategóriájában a 18 éves Kovács Barbara a döntõig menetelt és ott is gyõzött, így világbajnok lett. Szendrei Barbara (19) a 65 kilogrammos súlycsoportban világbajnoki ezüstérmet szerzett, Kovács Betty pedig az 55 kilogramosok kategóriájában ért el világbajnoki második helyet. Cím: 1212 Budapest, Táncsics Mihály u. 92. Idõpont: óra Mûsor * Zene * Tánc * Tombola Non stop svédasztalos vacsora Érdeklõdés és jegyrendelés a /26 telefonszámon. A férfiak között a 79 kilogrammos súlycsoportban a csepeli Mórádi Zsolt (17) a világbajnoki dobogó harmadik fokára állhatott fel. Jároszkiewicz Krisztián (17), becenevén Törpe a 69 kilogrammosok súlycsoportjában szintén a bronzéremig jutott el. A semi-contact csapatversenyben a magyar válogatott Debreczeni Dezsõ, Jároszkiewicz Krisztián (Csepel), Mórádi Zsolt (Csepel), Rakó Dávid, Csikós Péter és Szendrei Barbara (Csepel) hõsies küzdelemben a bronzérmet szerezte meg. B. T. TARTÁLY Nagyon jó dolognak tartom a szelektív hulladékgyûjtést. Az a baj, hogy az emberek többsége 50 méternél távolabbra sajnos nem viszi el a hulladékot. A lakásomhoz legközelebb a Rakéta utcában van szelektív hulladékgyûjtõ, ott viszont két helyen is. Nagyon jó lenne, ha a Krizantém u. közepén is helyeznének ki szelektív gyûjtõ tartályokat. Lénárt Béláné A Csepeli Egészségügyi Szolgálat ajánlattételi felhívást tesz közzé a Budapest XXI. kerület Áruház tér 8. szám alatt lévõ, megújuló Szakorvosi Rendelõ lég- és klímatechnikai berendezéseinek folyamatos karbantartására. Az ajánlattételhez szükséges dokumentáció elõzetes egyeztetés alapján átvehetõ január 30-ig az intézmény gazdasági szervezeténél. Cím: 1212 Budapest Áruház tér 6. Kapcsolattartó: Nagy Ferenc üzemeltetési osztályvezetõ Telefon: , Szabadkikötõ Sport Egyesület: Fõszerepben a szabadidõsport 1935-ben a kikötõ sportot szeretõ dolgozói alapították az egyesületet. Az elnök kezdetekben a mindenkori Szabadkikötõ-igazgató volt ben választották elnöknek Dancs Imrét. Az õ munkássága 1975-ig tartott. Ekkor lett az egyesület elnöke Kenyeres Vince. Tegyük hozzá már 1956-tól az egyesületet szolgálja különbözõ beosztásokban. Napjainkban is õ látja el az elnöki teendõket. Kezdetekben labdarúgó, tenisz és kugli szakosztály mûködött ban költöztek a kikötõvel szembeni (40 ezer négyzetméteres) területre, mivel az akkori Merkúr kisajátította a régi sporttelep területét. Akkoriban már volt nõi, férfi kézilabda, sakk, természetjárás, lövészet, horgászat, tenisz, cselgáncs, nõi labdarúgás szakosztály is. A legsikeresebbek a cselgáncsozók voltak. Sajnos, a szakosztályt 1975-ben anyagi gondok miatt átvette a Budapest Honvéd. A 75 -ös évtõl kezdõdtek a fejlesztések. Füvesítették a futballpályát, világítást kapott a salakos kispálya, kevert talajú edzõpályát építettek, a teniszpályák számát ötre bõvítették, adogatófalat húztak fel. A 80 -as évek végén kezdték meg a kétsávos automata tekepálya megépítését. A pálya mellett akár 120 nézõ is elfér. Megépültek a kiszolgáló és vendéglátó helyiségek. Napjainkban két szakosztálya van az egyesületnek. Asztaliteniszben két csapat van, az egyik a Budapest I. osztályban szerepel, míg a másik a Budapest II. osztályban ütöget. Váltakozó sikereket érnek el, általában a középmezõnyben harcolnak ki maguknak helyet. A másik élõ szakosztály a labdarúgás. Jelenleg a Budapest I. osztályban szerepelnek. Az õ szereplésük is felemás, oszlopos tagok a középmezõnyben. Korábban szebb napokat is látott a csapat, hiszen 1948-ban A Jedlik Oktatási Stúdió számítástechnika tanfolyamai februártól: például egészen az NB.II kapujáig jutottak. De a jelenben is volt kiemelkedõ siker, három évvel ezelõtt 2003-ban, a Magyar kupában bejutottak a legjobb 64 közé, ahol az elsõ osztályú Videoton parancsolt megállást. Ezenkívül van öregfiúk csapat is. A Csepel SC Alapítvány segíti az egyesület munkáját, hiszen a felnõtt csapat mellé kellenek utánpótláscsapatok is. Ebben segít a klub. Szóval kölcsön ad több csapatnyi fiatalt a Szabadkikötõnek. A kerület egyetlen férfi felnõtt labdarúgócsapata mûködik itt. Mindkét szakág amatõr szinten. Nagyobb figyelmet fordítanak a szabadidõsportokra. Évek óta mûködik a kispályás labdarúgó bajnokság, csapattal. A házi tekebajnokságon 8 csapat indul. A csapatbajnokság mellett 5-6 tekeversenyt rendeznek évente. Több nagy sportnapnak is otthont ad a telep. Május 1.-jén itt tartják a Csepeli Majálist, amelynek tavaly 2500 látogatója volt. Említésre méltó a Gyermeknapi sportnap, a Szent István napi sportversenyek, vagy a Szabadkikötõ Szabadidõ Sportverseny is. Éves szinten ezek az események 40 ezer embert mozgatnak meg. Az egyesület anyagi helyzete nem kielégítõ, de nem is könnyfakasztó. A támogatók sorában van a kerületi önkormányzat, illetve pályázatok útján is nyernek támogatásokat és bevételekhez jutnak a pályák bérbeadásából is. Ám a legnagyobb mecénás mindenképpen a Szabadkikötõ. Kérdés, hogy a privatizációban hamarosan birtokba lépõ új tulajdonos hogyan viszonyul majd a sporthoz. Reméljük kedvelni fogja. Az egyesület közgyûlése idén új elnökséget választ. Kenyeres Vince (elnök), Magda Mihály (elnökhelyettes), Kovács Zsigmondné, Szabó József, Tari János (tagok) alkotják a jelenlegi elnökséget. Pintarics Balázs A Szabadkikötõ Sport Egyesület szeretettel vár minden aktív pihenésre vágyó érdeklõdõt a felsorolt sportpályák igénybe vételével. Minden sportágban kedvezõ áron pályabérlési lehetõség. Az egyesület vállalja sportnapok, majálisok, vállalati szabadidõsport versenyek és rendezvények lebonyolítását a sportpálya kizárólagos vagy részleges igénybevételével. A sporttelep kellemes, gondozott, barátságos környezetben fekszik, gépkocsi parkolás a telepen belül megoldható. A sporttelep helye: Szabadkikötõ HÉV megállótól 100m. Információk a lehetõségekrõl a as vagy a es elérhetõségen. Jó szórakozást, kellemes sportolást! J.O.S. Nemzetközileg elfogadott (ECDL) számítástechnikai bizonyítvány (160 óra): Windows, szövegszerkesztés, táblázatkezelés, adatbázis-kezelés, az internet használata stb. (az Uniós elõírások szerint). Részletfizetési lehetõség! Nemzetközi vizsga helyben, a Jedlikben. Windows és Office az iskolában akkreditált pedagógus-továbbképzõ tanfolyam (90 kreditóra): Windows, Word, Excel, Internet. Számítógép az irodában alaptanfolyam (50 óra): szövegszerkesztés, táblázatkezelés, az internet használata. (Kezdõknek ajánljuk.) Internet és webszerkesztés (32 óra): az internet haladó használata, saját web létrehozása webszerkesztõ programmal. (ADSL-lel rendelkezõknek ajánljuk.) Minden hallgató Windows XP környezetben, külön gépen dolgozik! Oktatás hetente kétszer, délután 4 1/2 8-ig. Beiratkozás: 1212 Budapest, Táncsics M. u. 92., a Jedlik Ányos Gimnázium épületében, a 3D Hardver Kft. boltjában, Bán Bernadettnél, naponta óráig Telefon: Internet: Tanúsítványszám: éves felnõttképzési tapasztalattal, saját fejlesztésû tankönyvekkel!

7 CSEPEL, január 20. RIPORT, REJTVÉNY 7 Az Erdõsor utcai szám alatti Anya-és Gyermekotthon 13 esztendeje kezdte meg mûködését másodikként a hasonló jellegû hazai intézmények sorában. Bár fenntartója és mûködtetõje a Fõvárosi Vöröskereszt, munkatársai fontos országos szakmai programokban vesznek részt s vannak vidéki nagyvárosokból érkezett lakói is a szó szerint otthonos hangulatú, szépen felújított épületnek, ám a Moszt Éva vezette kis közösség mégis igazi csepeli intézménynek, a helyi szociális ellátórendszer szerves részének tekinthetõ. Mûködésük elvi alapjait és gyakorlati jelentõségét az intézményvezetõ-asszony foglalta öszsze most a Csepel újság olvasóinak. Tevékenységünket a gyermekek védelmét szolgáló, évi 31. számú Törvény szabályozza, lényegében tehát a gyermekek jogán fogadjuk be a gyermekeikkel vagy terhesen hozzánk érkezõ anyákat. Szabályos esetben a velünk napi munkakapcsolatban álló szociális kerületi társintézmények, vagyis a Családsegítõ Szolgálat és a Gyermekjóléti Központ munkatársai, illetve a védõnõk, a háziorvosok, netán az iskolai gyermekvédelmi felelõsök küldik hozzánk a rászorultakat. Ez azért is jó, mert ilyenkor biztos, hogy az ideérkezõk valamilyen elõgondozásban, valamilyen szakmai segítségben részesültek már. Ha nincs szabad férõhelyünk, akkor a kliensek várakozó-listára kerülnek, ám ez szerencsére ritka dolog. Az viszont sajnos, nagyon is gyakori, hogy végsõ kétségbeeséstõl vezettetve, az utcáról kopogtat be hozzánk gyermekeivel egy anyuka, vagy a Kerületi Rendõrkapitányság munkatársai akikkel, hogy szavamat ne felejtsem, szintén nagyon jó a kapcsolatunk hozzák be ide éjnek évadján õket, például a Kiserdõben lévõ alkalmi menedékükbõl. Téli idõben volt már olyan, hogy az egyik gyereken a fagyás jól látható nyomai mutatkoztak ilyenkor. Ez esetben mindenképp szállást adunk egy éjszakára a váratlan vendégeknekméghozzá a ház Játszószobájában, s biztosítjuk számukra persze a tisztálkodás lehetõségét, valamint szükség esetén a gyógyszeres ellátást is. Másnap pedig ráülünk a telefonra, s addig keressük a lehetõségeket, míg valamely más befogadó intézményben nem találunk helyet a rászorultaknak. Alapelvünk, hogy tõlünk senki nem megy, nem mehet vissza az utcára, a bizonytalanságba. Védõ otthon a védtelen otthontalanoknak Anyaotthonunk befogadóképessége 13 szobában fõ, a Nagykalapács utcai Családok Átmeneti Otthonában pedig ahol teljes családokat, netán- hiszen ilyen is van- az apákat gyermekeikkel fogadjuk be, körülbelül 40 fõ elhelyezésére nyílik lehetõség. Meg kell említeni továbbá az úgynevezett kiléptetõ házat is (ez egy családi ház itt a közelben), amely szintén igen fontos szerepet tölt be tevékenységünkben, s a gondozás utolsó lépcsõjének tekinthetõ. Végsõ célunk ugyanis az, hogy a családok, illetve a gyermekes anyukák testileglelkileg meggyógyulva, emberi-rokoni kapcsolataikat rendezve, biztos megélhetést és saját otthont (akár csak megfelelõ albérletet) találva mielõbb önálló életet kezdhessenek, visszatérhessenek a világba. Ezt szolgálja itt az Anyaotthonban is minden munkánk már a mama és a gyermekek megérkezését követõ elsõ percektõl kezdve, s ehhez segít hozzá az általunk mûködtetett 3 szintû ellátórendszer is. Az új lakókat ezért elõbb igyekszünk megnyugtatni, elfeledtetni velük az elmúlt idõszak félelmeit, fájdalmait, megaláztatásait. Mert e problémáknak szinte mindig testi tünetei is vannak, nagyon fontos a gondos, állandó orvosi ellátás (a velünk kapcsolatban álló dr. Bán Magdolna háziorvos munkájáról csak a legnagyobb elismeréssel szólhatok!), de lelki-pszichológia támaszt, késõbb pedig jól használható, gyakorlati életvezetési tanácsokat szintén nyújtunk lakóinknak. Elkél persze a jogi segítség is, hiszen nem elég, hogy a nálunk élõ anyukák nagy részének (munkalehetõség híján) csupán a gyermekek után járó juttatásokból kell megélnie, de gyakori az is, hogy miután el kellett menekülniük otthonról, kezdetben még ez a jövedelem sem jut el hozzájuk, mert arra ráteszi a kezét a helyben maradt férj vagy élettárs- tehát éppen az, aki miatt el kellett hagyniuk otthonukat. A késõbbi önálló életvitelhez ugyanakkor elengedhetetlen az állandó munkahely is az elhelyezkedésben, ezért szintén igyekszünk segíteni lakóinkat. Arra törekszünk, hogy a törvényileg megszabott idõ után, amíg valaki nálunk élhet (egy év, mely indokolt esetben még egy fél esztendõvel, az adott iskolaév végéig meghosszabbítható) egykori gondozottaink testileg-lelkileg egészségesen, önálló életvitelre képesen, saját lábukra tudjanak állni. Biztos támaszt tudjanak nyújtani így gyermekeiknek is, hiszen hogy visszatérjek a bevezetõ gondolathoz minden erõfeszítés elsõsorban õket, a legsebezhetõbbeket és a legfontosabbakat kell, hogy szolgálja Donnert Károly HELYES MEGFEJTÉS ESETÉN A JOBB ALSÓ SARKUKBAN SZÁMOZOTT NÉGYZETEKBE KERÜLÕ BETÛKET SORBAN ÖSSZEOLVASVA EGY KEDVELT TÉLI SPORTÁG NEVÉT KAPJÁK. TÉLVÍZ IDEJÉN Nyeremények: a helyes megfejtést beküldõk között hat darab 1000 forintos könyvutalványt sorsolunk ki, melyek átvehetõk a Csepel újság szerkesztõségében (1211 Bp., Kossuth L. u. 47.). A helyes megfejtéseket január 26-ig kérjük eljuttatni a szerkesztõségbe személyesen, vagy postán, levelezõlapon, vagy -ben ( cím: Kérjük, ne feledkezzenek meg a feladó nevét és pontos címét is feltüntetni. Pénzes Csaba: Óda Csepelrõl Csepel, Te õrzöd emlékét minden itt élt népnek, s tudója vagy az összes szörnyûségnek. Majd Árpád elfoglalt, s levert jó néhány katonát, hadaival tört be a Vereckei-hágón át. A Duna vize ekkor még gyönyörûen kéklett, a királydinnye benõtte ezt a vidéket. Ha belépsz egy ilyenbe, az nagyon fáj, te kincsekben bõkezû, gyönyörû táj. A Tamariska-domb a természet csodája, tõle érzi azt a magyar, hogy hol a hazája. Insula magna, jelentése: nagy sziget, mégsem olyan nagy, de megdobogtatja a szívet. Te vagy az otthonunk, túléltél pár emberöltõt, meghagytad nekünk a Szabadkikötõt. Csepel. Legyen ez a kedvenc szavunk, mert Rólad csak szépet és jót mondhatunk. Hirdessen Ön is a Csepel újságban! Lapunk szerkesztõsége 2006-ban is tisztelettel várja a hirdetõket a régi, megszokott helyen, a Kossuth Lajos utca 47. szám alatt. A hirdetõ partnereket Zubor Mónika (telefon: , fax , fogadja személyesen hétfõn, kedden és szerdán 8 és16 óra között, csütörtökön 10 és 18 óra között, pénteken pedig 8 és 13 óra között. (Szerkesztõségünk szombaton és vasárnap zárva van.) Lakossági és vállalkozói apróhirdetésekkel, közérdekû közleményeikkel, keretes hirdetéseikkel felkereshetik tehát szerkesztõségünket is. Hirdetéseiket feladhatják kiadónkban, a Csepp TV stúdiójában (1214 Budapest, Simon Bolivár sétány 4 8.) is, ahol munkanapokon 10 és 18 óra között Gremsperger Emese fogadja személyesen a hirdetõ partnereket (telefonszáma ). Erre a számra munkaidõn kívül is elküldhetik keretes hirdetéseiket faxon, s elektronikus levelezés útján a címen is fogadjuk a keretes hirdetéseiket. A KERÜLET KÖZÉLETI LAPJA Megjelenik hetente. Felelõs szerkesztõ: Bárány Tibor Szerkesztõség és hirdetésfelvétel: 1211 Budapest XXI., Kossuth Lajos utca 47. Telefon: Fax: Kiadja: A Csepp TV Kft Budapest, Simon Bolivár sétány 4 8. Tel/fax: Felelõs kiadó: Vida István ügyvezetõ igazgató Nyomdai elõkészítés: Sprint Kft Budapest, Újpesti rakpart 7. Felelõs vezetõ: Machos Ferenc ügyvezetõ igazgató Tel: Fax: Nyomás: Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája Felelõs vezetõ: Burján Norbert vezérigazgató-helyettes

8 8 SPORT CSEPEL, január 20. Csepeli Vívó Egyesület: Kitûnõ utánpótlásbázis Most induló sorozatunkban bemutatjuk a kerület sportklubjait és egyesületeit. Elõször a csepeli vívókhoz látogattunk el a Béke téri sportcentrumba ban megszûnt a Vörös Meteor Vívó Klub az V. kerületben. Pontosabban elköltöztették Csepelre, így jött létre a jelenkori Csepeli Vívó Egyesület. A cél az volt, hogy igazi csepeli sportemberek alkossák az akkor még belvárosi klubot. A 90-es évek elején remek eredményeket értek el a csepeli vívók. Elég néhány nevet említeni, például Busa Istvánét, aki Európa bajnoki címet nyert 1991-ben, egyéniben és csapatban is. Tagja volt a 88 - as szöuli olimpián bronzérmet nyerõ tõr csapatnak. Ezen kívül számtalan szép eredményt ért el pályafutása során. Megemlíthetjük még Németh Zsoltot, aki csapatban szerzett olimpiai negyedik helyet. A költözéskor a már elõbb említett Németh Zsolt édesapja Németh Ferenc volt a szakosztály-igazgató. Korábban öttusában nyert olimpiai aranyérmet. Tehát kultikus személyiségekben nem volt hiány a múltban. Milyen a jelen? A felnõttek helyett inkább a gyerekekre építenek az egyesületnél. Mondhatni nem hiába, hiszen komoly utánpótlásbázissá fejlõdött a csepeli vívószakosztály. Sõt, helyet kaptak a Nupi programban, ami az utánpótlást igyekszik segíteni. Napjainkban alapítványként mûködik a klub, amit az önkormányzat támogat. Ám nagy segítséget jelentenek a szülõk is. Az egyesületnek 60 tagja van, edzõket és sportolókat beleértve. Két edzõ dolgozik a gyerekekkel a már említett Németh Zsolt és Budavári Beatrix, az õ munkájukat segíti két segédedzõ, akik a hajdani tanítványok közül kerültek ki. A klub anyagi helyzete mondhatni kiábrándító. Az edzõi stáb másodállásban dolgozik itt, tehát nem az egyetlen napi elfoglaltságuk az edzések levezénylése. Az egyesület társadalmi elnöke Budavári László korábbi válogatott labdarúgó társadalmi munkaként végzi az elnöki teendõket. Az idei év vízválasztó lesz a klub életében. Az elmúlt négy évben a csepeli vívószakosztály fuzionált a XIII. kerületi Csata DSE-vel. Négy év együttmûködés után tavaly februárban felbontották a megállapodást, és azóta önállóan kell boldogulnia a szakosztálynak. Azonban térjünk el a szomorú dolgoktól, hiszen vannak említésre méltó fiatal tehetségek, akik fényesítik az egyesület ragyogó csillagát. Kezdjük egy volt csepeli tehetséggel, nevezetesen Lemberg Mercédesszel. Szép eredményeket ért el junior korosztályában. Volt világbajnoki 6. helyezett és Junior Világkupa 3. helyezett is. Ám õ már más klubot erõsít. Ezúton is sok sikert kívánunk neki. Itt van Csillag András, aki Junior Világkupán bronzérmes lett, vagy Rézmûves Ivett, aki már segédedzõként is segíti az egyesület munkáját. Meg kell említeni a 13 éves Budavári Bettinát is, aki tagja a Nupi Reménység keretnek. Tavaly az Országos Bajnokságon ezüstérmet nyert, illetve két nemzetközi versenyen is remekelt, egy 6. és egy 8. helyet szerzett. Illet- ve Szûcs Ákost, aki tavaly szintén ezüstérmet nyert az Országos Bajnokságon. Az idei célkitûzések között szerepel a minél jobb eredmények elérése az országos, illetve nemzetközi versenyeken. Hiszen, ha jönnek az eredmények, akkor több pénzt kap az egyesület az országos szövetségtõl. A sportág helyzete országos szinten sem túl jó, mondhatni mindenhol a túlélésért küzdenek. Ennek ellenére a vívás utáni érdeklõdés a média hatására erõsen nõ bizonyos idõszakokban. Például olimpia után és a hasonlóan sikeres eseményeket követõen. Nagyon sokan szeretik ezt a sportot, hiszen ez igazi magyar sportág. Mi magyarok mindig sikeresek voltunk a sport e területén. Rengeteg amatõr érdeklõdõ van a környezõ peremvidékekrõl, Budafokról, Halásztelekrõl, Szigetszentmiklósról, Diósdról és a szomszédos településekrõl. Sajnos pénz és anyagi háttér viszont nincs. Így kicsi a lélekszám, de a sikerek sem maradnak el. A Csepeli Vívó Egyesület várja az olyan 8 és 16 év közötti gyerekeket, akik szívesen foglalkoznának a vívással. Pintarics Balázs Kosárlabda helyzetkép Feltörekvõ fiatalok Szabó Róbert, a BC Csepel kosárlabda szakosztály elnöke lapunk számára felidézte a ös évben a szakosztály körül történt eseményeket. Tavaly a BC Csepel megegyezést kötött a MAFC és a Budafoki kosárlabda csapatokkal, amely mindhárom klub számára jövedelmezõ volt. A megállapodás révén a csapatok játékosokat küldtek kölcsönbe egymáshoz, s ezzel azt biztosították, hogy minden játékos a saját szintjének megfelelõ bajnokságban tudjon játszani. BÕRGYÓGYÁSZAT magánrendelés Dr. Szondy György fõorvos, igazságügyi orvos szakértõ Telefon: 06 (20) Budapest XXIII., Hõsök tere 1 3. (az SZTK jobb sarkánál) Ideje: kedd, péntek 7 20 óráig Allergiás betegségek, ekcéma teljes körû kivizsgálása, gyermek bõrgyógyászat, pattanásos bõr, gombás betegségek, hajhullás, pikkelysömör, lábszárfekély kezelése. Szemölcsök, anyajegyek vizsgálata, lézeres vagy rádiófrekvenciás eltávolítása. Visszerek megszûntetése injekcióval. Dermabrasio (hegek, pigmentfoltok eltüntetése). Bejelentkezés: 06 (30) , Magán egészségpénztári tagoknak elszámolási lehetõség. A gyermek- és serdülõcsapatok tagjai. Jobb szélen Szabó Róbert edzõ. (Mizik Zsuzsa felvétele) A 2005/2006-os idényben a szakosztály 11 fiú és egy nõi csapatot indított a különbözõ bajnokságokban, ami az elmúlt évekhez képest nagy elõrelépés. A és B csapatokat indítottak a gyermek, azaz kenguru bajnokságban, a serdülõ, a kadett, és a junior bajnokságban, illetve egy-egy csapatot a férfi D, az U20- as és az NB II-es bajnokságban. A férfi D és az U20-as bajnokságban idén sikerült, hosszas kihagyás után újra indítani csapatokat. Az NB II-es csapat az idei bajnokságban most éppen az ötödik helyen áll, de egy meccsel kevesebbet játszottak a listavezetõknél. Az idény kezdete elõtt szerencsés igazolások eredményeképp a csapat jól teljesít, mivel az elsõ hat csapat a bajnokságba az NBI B bajnokság erõviszonyaihoz hasonló játékerõt képvisel. Viszont sajnos a jövõben sem számíthatunk arra, hogy a szakosztály az NB I-es bajnokságban csapatot indít, mivel nem áll rendelkezésre olyan pálya, ami megfelelne az NB I-es körülményeknek, és emellett az anyagiak sem állnak rendelkezésre. Mindemellett a szakosztálynak nincs oka a szomorkodásra, mert nagymértékû támogatást kapott a Csepeli Önkormányzattól és az Iharos Sándor Sportközalapítványtól is. Viszont az elsõdleges támogatók továbbra is a szülõk, akik a tagdíj befizetésével segítik a saját gyerekeik fejlõdését és a szakosztály további mûködését. Ezen kívül a pályát biztosító Kazinczy Ferenc Általános Iskola, a Burattino Hátrányos Helyzetûeket Segítõ Iskola, a Bajnokok Klubja étterem, és a Spalding sportszergyártó cég is támogatja a szakosztályt. A különbözõ bajnokságokban indított csapatok közül említésre méltó hogy a kadett csapat a vártnál jobban teljesít, a Budapesti bajnokság legjobb tíz csapata között foglal helyet. És ha már említésre került az utánpótlás, a Juniorok közül érdemes megemlíteni Kovács Ádám, Gaál Péter és Rédei János nevét, akik egyre több játéklehetõséghez jutnak az NBII-es csapatban is. A gyermek korosztályban indított csapat játékosai, pedig a jövõ nagy reménységei lehetnek, Kiss Péter, Illés Bence, Adjudani Szaszan, és Somogyi Tamás pár azon játékosok közül, akikre a jövõben érdemes lesz építeni. Most az a fõ feladat hogy ezek a gyerekek megszeressék a sportágat elõször, és ne arra koncentráljanak, hogy minél sikeresebbek legyenek. Az eredményes játékos nevelésrõl tanúskodik az is, hogy innen a csepeli egyesülettõl több játékost is elvittek az NB I-es bajnokságba, köztük: Bacsa Pétert, Mike Lászlót és Hegedûs Gergelyt. A jövõvel kapcsolatban, pedig a legfontosabb továbbra is az együttmûködés folytatása a két klubbal és fiatal, tehetséges kosárlabdázók kinevelése. Ezenkívül nagyon nagy segítség lenne nem csak a kosárlabda számára, hanem az egész csepeli sportéletnek is, ha a nagy cégek és befektetõk támogatnák a sportot. Agnus Tamás CSEPEL, KIRÁLYERDÕ CSALITOS III. LAKÓPARK Kedvezõ feltételekkel vásárolható meg a befejezés elõtt álló lakópark utolsó 6 kétszintes sorházi lakása a csepeli Királyerdõ zöldövezeti, családi házas környezetében. A külön használatú kertekkel, garázzsal rendelkezõ kétszintes, kulcsrakész lakások ára bruttó 35,8 MFt. Használatbavételi engedélyhez szükséges készültséggel bruttó 31,5 MFt. Kedvezményes lakásvásárlási hitel és szoc.pol. kedvezmény igénybe vehetõ. Érdeklõdni lehet: BUDA-HOLD Kft Budapest, Hunyadi János út 18. Telefon: 06 (1) , , 06 (20)

9 A CSEPEL újság hirdetési, szolgáltató melléklete JANUÁR 20. Neki csak egy kapaszkodója volt, a hangja Nánássy Lajos csepeli magyar nóta-énekes Zámbó Jimmyrõl Az emlékezetes Zámbó Jimmy emlékkoncert után felkeresetem Nánássy Lajos magyar nóta énekest akiről tudtam, hogy ismerte a Királyt és megkérdeztem: mi a véleménye a Jimmy jelenségről, hogy öt évvel a halála után is telt házakat vonzanak dalai. Zámbó Jimmy - Nagyon szerettem a Jimmyt és ő is szeretett engem. Ő volt a legnagyobb a szakmában. Szerette, ahogy nótázok. - De hát Jimmy nem volt nótaénekes. - Jimmy azért énekelt nótát is ha úgy adódott, mert a vérében volt a nótázás. Csodálatosan nótázott. Emlékszem, amikor elénekelte: Ne szidjatok soha engem, / én a szidást nem érdemlem, / Nem tudok más lenni Itt nyugszik egy koldusszegény, dalos szívű, nótás legény, / Kár volt érte, kár volt. E sorokban benn volt az egész élete. Még most is könny szökik a szemembe, amikor hallom ben, amikor közeledett a 60. születésnapom, az az ötletem támadt, hogy március közepén csinálok egy önálló estet, és meghívom magyar nótát énekelni Zámbó Jimmyt És akkor január 2-án, hajnalban értelmetlenül meghalt. Engem is megcsalt és itt hagyott és nem csak engem, hanem nagyon sokakat. - Jimmy halála után nagyon sok barátja támadt. A halála előtt is így szerette, ahogy most beszél róla? - Igen, igen. Emlékszem, ben a Csepel Gálán nagyon Nánássy Lajos nehezen akart föllépni, és amikor velem megismerkedett, vagy két szót beszéltünk, és mondta: jó, megyek, és énekelt. Csodálatos este volt. A kérdésre visszatérve, az oroszlán holtában is oroszlán. És a dögkeselyűk, sakálok, előbb-utóbb a süllyesztőbe kerülnek. Lelkiismeret furdalásom van, mert sajnos nem sokat beszélgettünk, pedig jó lett volna neki is, nekem is. - Mi a Jimmy-jelenség titka? - Én magyar nóta énekes vagyok, ő pedig táncdalénekes volt, bejárta Amerikát. Kocsmákban játszott, énekelt, s ott kint mindig ment utána a slepp, mert úgy játszott, levert mindenkit. - Mi az, ami őt ilyen népszerűvé tette, hogy ilyen őrülten rajonganak érte? - Tudta mit akarnak hallani az emberek, és azt énekli: Gyere, sírj a vállamon, és Egyszer megjavulok én Beleénekelte magát a dalaiba, mint a görög énekes, Demis Roussos. Az ő világslágerét jobban énekelte a Jimmy. Az Only You-t a Földön ember nem énekelte úgy el, mint ő. Jimmynek volt varázsa, és érződött belső elhivatottsága, mélyről jövő őszintesége. Egyébként, azt mondják, elég nehéz természetű ember volt. Milyen lehet az, aki annyi pofont kapott az életben, mint ő? De amikor kiment a színpadra, kezében volt a mikrofon, s ősi, belső erő áradt belőle. Olyan magasságokat tudott kiénekelni és olyan szinten, hogy egy operaénekes sem tudta. Jimmy a csúcs volt. Ő volt Az Énekes. Sárdi János óta hasonló tehetség nem született. Udvarhelyi Udvarhelyi András Csepeli Csevegések című sorozatának kötetei kaphatók a SZIGET Könyvesboltban Karácsony S. u. 10/a. Telefon: KIMAGASLÓ KERESETI LEHETÕSÉG Nemzetközi partnercégünk megbízásából Szigetszentmiklós-Leshegy Ipari park-i munkahelyre keresünk munkavállalókat könnyû fizikai betanított munkára, hosszú távra, váltott 3 mûszakos munkarendbe. A feladat: mûanyag kéziszerszámok, felszerelések gyártása. Elvárások: A munkábajárás a csepeli HÉV végállomásától külön céges buszjáratokkal megoldott. Legalább szakmunkás iskolai végzettség Váltott 3 mûszak vállalása Megbízhatóság, felelõsségteljes munkavégzés Jelentkezés telefonon hétfõtõl-péntekig a következõ telefonszámokon : , Személyes jelentkezés: 1134 Budapest, Lehel u. 4/a.

10 II január 20. HIRDETÉSEK LAKÁS+INGATLAN DÉLPESTI INGATLANCENT- RUM. Iroda: Bp. XXI. Ker. Kossuth L. u. 87. ( a Sétáló utca melletti üzletházban) Nyitva: hétfő csütörtök: 9 18 ig. péntek: 9 14 ig. Ingatlanközvetítés, értékbecslés, ingatlannal kapcsolatos teljes körű ügyintézés ügyvédi háttérrel. Ingyenes hitelügyintézés, címkiadás, tanácsadás, számítógépes nyilvántartás, internetes háttér. Lakása, háza, telke eladásáig minden költség minket terhel. Telefon / fax: , Állandóan hívható: , E- mail: Hévhez közel, 1+2 félszobás, VI. emeleti, erkélyes, jó állapotú öröklakás 9,2 mft-ért eladó.t.: 06 (20) Árpád utcában 46 nm-es, 1,5 szobás, világos konyhás, IX. emeleti lakás 7,3 mft-ért eladó. T.: 06 (20) Saját előkerttel, 1 szobás földszinti öröklakás sétányokon 9 mft-ért eladó. T.: 06 (20) Sétáló utcában 1+2 félszobás, erkélyes, szépen karbantartott öröklakás irányára 8,75 mft. T.: 06(30) Árpád utcában 46 nm-es másfélszobás, gardróbos, összkomfortos öröklakás irányára 7,2 mft. T.: 06(30) Templom utcai téglaházban beköltözhető kétszobás, összkomfortos magasföldszinti öröklakás 9,5 mft-ért eladó. T.: 06(30) Pesterzsébeten négyemeletes házban 57 nm-es, erkélyes, I. emeleti kétszobás, ebédlős, gardróbos öröklakás irányára 9,9 mft. T.: 06(30) Pesterzsébeten egyszobás összkomfortos felújított öröklakás eladó I.ár:5,5 mft T.: 06 Csepelen (30) Tökölön a Hév állomás közelében 2 szobás, összkomfortos 75 nm-es, ebédlős lakóelőteres családiház I.ár: 14,5 mft. T.: 06 (30) Eladó lakásokat, családi házakat keresek Ügyfeleim részére. T.: 06 (30) , www. pestiotthon.hu I. emeleti, egyszobás gázfűtéses öröklakás irányára 8 mft. T.:06(30) Városközpontban 1+2 félszobás, felújított, erkélyes öröklakás irányára 9,3 mft. 06 (30) Adyn 2,5 szobás felújítandó, erkélyes, panorámás öröklakás 8,5 mft-ért eladó T.: 06 (30) Hév végállomásnál felújított 2,5 szobás, 63 nm-es öröklakás 9,8 mft-ért eladó. T.: 06 (30) Fiatal pár kiadó lakást vagy házrészt keres Csepelen hoszszú távra. T.: 06 (70) Kiadó üzlet vagy iroda Csepelen a Csikó sétányi új üzletsoron. T.: 06 (30) Csepel Királymajor lakótelepen, Dunára néző 1,5 szobás 9. em-i öröklalás tiszta, rendezett házban eladó. Tulajdonostól! Ár: 7,8 mft. T.:06 (20) Szoba kiadó, fürdőszoba konyha használattal. T.: 06 (70) GARÁZS ELADÓ! 18 nm. Zöldfa u. 8. sz. T.: 06 (30) Kiadó 1,5 szobás lakás az Ady E. úton. T.: 06 (30) Garázs kiadó Csepel központjában. T.: után. Kozmosz sétányon I. em.-i 2,5 szobás, teljesen-felújított, pincés, klimatizált lakás eladó. T.: 06 (30) , Csepel Királyerdőn 4 lakásos társasházban 65 nm-es két szintes lakások, önálló kertrésszel, garázzsal decemberi átadással leköthetők. Ár: 22.5 mft. T.: Csepelen a Dunadűlő u. 3. sz. társasház földszintjén 18 nm-es helyiség bérbe adó. Érdeklődni lehet: hétfőtől-csütörtökig tól ig. T.: 06 (30) a temető melletti garázssoron, garázs hosszú távra kiadó. T.: 06 (30) Csepelen a Rakéta utcában téglaépítésű gázkonvektoros III. emeleti felújított lakás eladó. I.ár: 10 mft. T.: 06 (30) Eladó a Vízművek lakótelepen 61 nm-es 2,5 szobás IV. emeleti átlagos lakás. + Pince, spejz, ráccsal elzárva. I.ár: 10,9 mft. T.: 06 (70) , Óvoda utcában IV. emeletes panel házban garzon eladó. T.: 06 (70) Szétköltözők figyelem! 3 lakást adok 1 kertes házért. T.: 06 (70) Garázs kiadó a Csikó sétány végében. T.: 06 (20) Kiadó lakás Csepelen. 1,5 szobás lakás 50 eft./ hó + rezsi + 2 havi kaució. T.: Sürgősen eladó Csillagtelep Kozmosz sétányon IV. emeletes házban 55 nm-es igényesen felújított parkra néző lakás. I.ár: 9.3 mft T.: 06 (20) Csepelen 1,5 szobás 35 nm-es panel lakás tulajdonostól eladó. I.ár: 7,9 mft. T.: 06 (20) Bordás u.-ban 53 nm-es, 2 szobás, jó állapotú, földszinti lakás eladó. I.ár: 10,2 mft. T.: 06 (70) Csepelen a Zrínyi u.-ban 2 szoba hallos öröklakás eladó. I.ár: 8,5 mft. T.: 06 (70) , 06 (70) Szabadság u.-ban IV.emeletes nem panel házban 2 szobás földszinti jó állapotú tehermentes öröklakás tulajdonostól eladó. I.ár: 10,3 mft. T.: 06 (20) Csepelen a Plaza mellett 29 nm-es üzlethelyiség kiadó.t.: , 8.00-tól ig. Kiadó 1,5 szobás I. emeleti lakás hosszú távra 55 eft./hó + rezsi + 2 havi kaució + 1,2 fél szobás lakás 55 eft./hó + rezsi + 2 havi kaució. T.: 06 (30) Munkásszállás Csepelen, összkomfortos családi házban. T.: 06 (20) XXI. Kolozsvári utcában eladó gázfűtéses, 52 nm-es, 2 szobás, földszinti lakás ár: 11 mft. T.: 06 (70) Cirmos sétányon zárt garázs sorban jó állapotban lévő garázs kiadó vagy eladó. T.: 06 (30) Béke téren kétszobás, déli fekvésű, nem panellakás eladó. T.: 06 (20) Eladó 2 szobás, gázfűtéses III. emeleti öröklakás. I.ár: 10,8 mft. T.: 06 (30) Kiadó 2 szobás, bútorozott lakás, családi házban, Csepel belvárosában. 60 e Ft/ hó + rezsi + 1 havi kaució. Tel./ Fax: , 06 (30) Csepel Ív utcai lakóparkban 4 éves 50 nm-es, 2 szobás, cirkófűtéses lakás, tárolóval és gk. beállási lehetőséggel, sok beépített bútorral (cseresznyefa konyhabútor, beépített konyhagépekkel, stb.) eladó. I.ár: 13,8 mft. T.: 06 (70) Kiadó 1+2 félszobás lakás Csepel központjában 55 eft. + rezsi + 2 havi kaució. T.: 06 (20) Sürgősen eladó egy 45 nm-es, gázfűtéses, vízórás, erkélyes lakás Csepel központjában magánszemélytől. Ár: 10,5 mft. T.: 06 (30) Szép otthon eladó!! T.: 06 (20) , 06 (30) Albérlet kiadó családi háznál, külön lakrésszel. Leinformálható házaspár. T.: Kiadó Kossuth Lajos u.-ban bútorozott 1+2 félszobás lakás 50 eft. + rezsi + 2 havi kaució. T.: 06 (30) Csepeli vendéglő bérleti joga eladó, HACCP, teljes berendezéssel. Sürgős. I.ár: 7 mft. T.: 06 (70) Csepelen a Völgy utcában 55 nm-es III. emeleti 2 szobás felújított, klímás panel lakás eladó, vagy nagyobb csere érdekel. T.: 06 (20) Tetőtér beépítési lehetőséggel eladó egy 3 szobás családi ház Királyerdőben 26 mft.-ért. T.: 06 (70) Kiadó Csepelen 150 n.öl-es telek a Szentmiklósi úton. Érdeklődni: este. Kiadó Csepelen 100 nm-es helyiség, csendes tevékenység vagy raktározás céljára. Érdeklődni: este. Dunadűlőn X. emeleti 1+2 félszobás, parkettás, felújítandó, azonnal költözhető öröklakás eladó. Ár: 9,5 mft. T.: 06 (30) Csepelen Imre térnél I. emeleti, 3 szoba összkomfortos OTP. lakás kiadó. T.: XX. Intersparnál II. emeleti 2 szobás, összkomfortos lakás hosszú távra kiadó. T.: Erdősor u.-ban parkra néző, 2 szobás, II. emeleti, 55 nm.-es gázkonvektoros lakás téglaházban eladó. I:ár: 10,8 mft. T. 06 (30) , 06 (30) TELEK Orion utcánál szántóföld eladó. Érdeklődni tól ig. T.: SZOLGÁLTATÁS Vízvezeték szerelés, javítás, karbantartás, dugulás elhárítás garanciával. Nyugdíjasoknak 10% kedvezmény. T.:

11 2006. január 20. III. Mosógép javítás a helyszínen, minden típus, Csepelen javítás esetén ingyenes kiszállással, hétvégén is. T.: ; 06 (20) Csepeli gyorsszerviz: FÉG gázkészülékek. Víz, fűtésszerelés, fürdőszoba-felújítás burkolással is. WC tartályok, csapok, csőtörések, vízórák, dugulás elhárítás, gázkészülékek vétele. Díjtalan kiszállás. T.: 06 (20) , DUGULÁS ELHÁRÍTÁS ig hétvégén is. T.: 06 (20) , 06 (30) Csepeli gyorsszerviz teljes körű víz-gáz-villany szerelést, gépi dugulás elhárítást vállal 0-24-ig. Hétvégén is garanciával. T.: 06 (70) , Regisztrált mérlegképes könyvelő egyszeres és kettős könyvelést, adóbevallást vállal viszszamenőleg is. T.: , 06 (20) Lakatos munkák. Külső-belső lépcsők, kerítések, rácsok. Kovácsoltvas formában is. T.: 06 (20) Egy konyhát is kifestünk, pár csempét is visszarakunk. Vízszerelés, csapcsöpögéstől új hálózat szereléséig. Klímaszerelés, dugulás elhárítás, kőműves javítások, parkettázás, Lőrik Bt. T.: 06 (20) , Könyvelőiroda vállalja kis-és nagyvállalkozások teljes körű könyvelését, bérszámfejtését. Megbízható, korrekt munka, non-stop adótanácsadás, alacsony árak. T.: 06 (30) Kisteherautóval fuvarozást vállalok. T.: , 06 (20) Ingatlan alapú jelzáloghitelek gyors ügyintézése, minimálbértől. T.: 06 (30) , 06 (20) Esküvői és rendezvényfotózást vállalok. T.: 06 (20) Kedvező Casco biztosítások! Lopás és Cash módozatban is, 4 éves kortól! 06 (30) , 06 (20) BIZTOSÍTÁSOK! Mindenfajta élet és vagyonbiztosítás, befektetési és hitelügyintézés, nyugdíj és egészségpénztári szolgáltatások gyors, pontos bonyolítása az Önnek legkényelmesebb módon: Bánné Takács Ildikó biztosítási főtanácsadó. Telefon: 06 (30) e- mail: Hűtőgépek javítása háznál gyorsan, megbízhatóan. Hétfőtől-péntekig ig. T.: , 06 (20) Jelzáloghitelek intézése, közvetítői díj nélkül. Érd: 06 (30) KÖNYVELÉS VÁLLALKOZÁSOK, MAGÁN- SZEMÉLYEK RÉSZÉRE. SZJA! KÖNYVET HÁZHOZ Ettől az évtől lehetőség van rá, hogy a fekvő betegeknek, mozgásukban korlátozott olvasóinknak is biztosítsuk a könyvek kölcsönzését a Könyvet házhoz program keretében. Kérjük, ha Önnek vagy hozzátartozójának szüksége van erre a szolgáltatásunkra, jelezze a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár csepeli könyvtáraiban. A könyvtárak címei és telefonszámai: 21/1. könyvtár Szent István út /3. könyvtár Széchenyi I. u /5. könyvtár Vénusz u MUNKAERÕ KÖLCSÖNZÕ ÉS KÖZVETÍTÕ IRODA ÁLLÁSLEHETÕSÉG Autóipari alkatrészek gyártásával foglalkozó multinacionális partnercégünk SZIGETSZENTMIKLÓSI munkavégzéssel keres munkatársakat az alábbi munkakörökben: Mûszaki/karbantartá si vezetõ Logisztikus Minõségellenõr Présszerszám -karbantartó Karbantartó technikus Gépbeállító/gépkezelõ Csomagoló Betanított munkás Jelentkezni lehet önéletrajzzal január 24 -én 16 órától a Nagy Imre Mûvelõdési Központ Közmûvelõdés épületében, a 12-es teremben (Csepel, Simon Bolivár sétány 4-8). További információk: 1088 Bp. Múzeum krt.10. Nyitva tartás: H Cs 09 17h, P 09 14h Tel: / 101 VÁLLALKOZÁS 16 éve Csepel központjában működő GYÓGYNÖVÉNY- DROGÉRIA üzlet bérleti joga, BT-vel, teljes berendezéssel, árukészlettel, nagy ügyfélkörrel 2006 évben ÁTADÓ nyugdíjazás miatt. Jelentkezni lehet egész nap a 06 (20) vagy között a ÁLLÁST KÍNÁL Csepeli autósiskola agilis nyugdíjas hölgy munkatársat keres, ügyfélfogadó irodájába. Jelentkezés az iskolavezetőnél. T.: 06 (20) Étterem fiatal felszolgáló lányt keres sürgősen. T.: 06 (20) Csepeli gyermekotthon gyakorlattal rendelkező gépkocsivezető (kisbusz) karbantartót keres 4 órás munkára. Érdeklődni: es telefonszámon lehet. Csepeli pizzériába keresek konyhában otthonosan mozgó hölgyet! Részmunkaidő! T.: 06 (20) Gépkocsivezetőt keresünk korhatár nélkül, E kategóriás jogosítvánnyal, határozott idejű munkaszerződéssel. T.: 06 (30) Csepeli Egészségügyi Szolgálat azonnali belépéssel felvesz 1 fő EKG szakasszisztensi végzettséggel és számítógépes ismeretekkel rendelkező szakdolgozót. Bérezés a Kjt. szerint. Jelentkezni lehet: Lipták Istvánné főnővérnél személyesen vagy telefonon. Budapest XXI. Áruház tér 8. T.: Csepelen átadó egy 8 nm-es kozmetika több mint 10 éve működő fodrászatban. Vendégkör van. T.: 06 (20) Pénzügyi területre év közötti munkatársakat keresünk. T.: 06 (30) Szigetszentmiklósi munkahelyre részmunkaidős telefonmarketingest keresünk! T.: 06 (70) Csepeli, a 152-es végállomáshoz közeli munkahelyre keresünk megbízható, értelmes kollegát/-nőt, könnyű, elsősorban asztal mellett végezhető betanított munkára, 6.30-tól 15 óráig. Elektroműszerészi ismeretek előnyben. T.: 06 (20) Nagymúltú ipari tradícióval rendelkező munkahelyre keresünk 1 fő év közötti férfi munkaerőt precíziós öntvények kerámia készítésére. Jelentkezés: Csepeli Precíziós Öntöde Kft Budapest, Motorkerékpár u Imre István műszaki vezetőnél. Telefon: (munkanapokon 8-14-ig) Kereseti lehetőség: Minőségi munka alapján Ft. ÁLLÁST KERES Multinacionális cégnél dolgozó fiatal hölgy, állást keres Csepelen 8-16-ig szóló munkaidőbe. T.: 06 (20) Napi takarítást, nagytakarítást, ablaktisztítást, festés utánit is vállalok. T.:06 (70) Biztonsági őr munkahelyet keres. T.: , 06 (70) Megbízható hölgy keres lakás és iroda takarítást, plusz pedikűrözést vállal. T.: Folytatás a 8. oldalon

12 IV január 20. * SZABADIDÕ * MÛSORKALAUZ * Csepeli Munkásotthon 1215 Bp., Árpád u. 1. tel.: Csepel Színház Január 26-án, csütörtökön 10 órakor a Trambulin Színház vendégjátéka PINOKKIÓ - mesejáték. DOVER Nyelviskola a Munkásotthonban! 15 hetes angol - német nyelvtanfolyam Kezdődik: január 16-tól. Pótbeiratkozás: hétfőtől péntekig, óráig. Január 21-én, szombaton 18 órától UTÓSZILVESZTER és a házibuli folytatódik... Tamási Lajos Olvasó Munkás Klub január 24-én, kedden 17 órakor Balázs Sándor könyvbemutatója. Királyerdei Mûvelõdési Ház 1213 Bp., Szent Istán út 230. tel.: Január én, szombat-vasárnap 9-17 óráig Tengerimalac-kiállítás Január 29-én, vasárnap 11 órakor Az erdő bajnoka - zenés bábjáték a Mesemondó Tündüs Manó előadásában Belépő: 400 Ft Állandó programjaink, tanfolyamaink: Jazz-balett óvodásoknak: hétfő-csütörtök óráig Ovis-kisiskolás karate: kedd-csütörtök óráig Fashion Dance: hétfő-péntek óráig Gyermek jóga: 6-11 éveseknek keddenként óráig Tai-chi: 14 éves kortól szerdánként óráig Társastánc tanfolyam: óráig Egészségmegőrző jógatorna: csütörtönként óráig Szabás-varrás tanfolyam: keddenként óráig Jóga a mindennapi életben: kedd, szerda óráig Alakformáló torna: kedd-csütörtök 8-9 óráig Kondicionáló torna: kedd-csütörtök óráig Hastánc tanfolyam: pénteken óráig Virágkötő tanfolyam: keddenként óráig Makett-építő tanfolyam gyermekeknek: hétfő-csütörtök óráig Nyugdíjasok és Egyedülállók Klubja: minden szerdán óráig Nyulász szakkör: minden hónap első szerdája 18 órától Perzsaszőnyegszövő szakkör: mindennap 10 órától Kézimunka-szakkör: csütörtökönként óráig Kreatív kézműves klub: péntekenként óráig Csepeli Helytörténeti és Városépítő Egyesület összejövetele: minden hónap utolsó csütörtökén 17 órától Játszóklub kismamáknak és kisbabáknak: minden szerdán 9-13 óráig Minden kedves érdeklődőt szeretettel vár a Művelődési Ház! Média Klub Fiatalok jelentkezését várjuk! Tel.: Ovis Néptánc hétfő, péntek , szerda: Beiratkozás: folyamatosan! Mindenkit szeretettel várunk! Galéria 21. Tabáni István és Tihanyi Lajos képzőművészek kiállítása január 31-ig Kislányok és kisfiúk! Kicsik és nagyok! Hetedik kakaópartinkat 2006.január 23-án (hétfõn) órától óráig rendezzük meg a Kossuth Lajos u. 67. szám alatt az MSZP Irodában. A szokásos játékos versenyeken kívül farsangi álarcokat készítünk. Szeretettel vár unk mindenkit, aki szeretne részt venni és tagja lenni Kakaóklubunknak! Elekes Mária a Pedagógustagozat elnöke Balogh Ilona a Nõtagozat elnöke CSEPELI TERMÉSZETJÁRÓK Csepelen a turista mozgalomnak nagy múltja van. A kilencvenes évek előtt több mint tíz természetjáró szakosztály működött. Ma már érdemben jelentősebb létszámmal csak a Csepel SC. Szabadidősport Egyesület Természetjáró Szakosztály jeleskedik. A Csepeli Munkásotthon Országjáró Klub az, amely karöltve a Csepel SC.- vel fáradozik azon, hogy az érdeklődők részére szervezetten biztosítson lehetőséget a csoportos kirándulásra, rendszeres természetjárásra. Az Országjáró Klub a több mint huszonhárom éves fennállása óta sok nyugdíjasnak tette színesebbé életét azzal, hogy megismertette velük hazánk gyönyörű tájait, városait, nevezetességeit. A magányos emberek is örömmel jönnek a klubba, hiszen az országjárás, a rendszeres gyalogtúrázás és autóbusz túrákon kívül mozgalmas klubéletük is van. Klubnapjainkon megemlékezünk jeles ünnepeinkről, a tagok név, illetve születésnapjait is jó hangulatban megünnepeljük. Várjuk közénk korhatár nélkül mindazokat, akik szívesen vesznek részt ilyen elfoglaltságban és szeretik a közösségi életet. Minden hónapban két alkalommal, szerdai napokon tartunk klubnapot, és óra között, a Munkásotthon emeletén lévő tükörteremben. Az I. negyedévben január 25-én, február 8-án, február 22-én, márc. 8-án, március 22-én tartunk klubnapot, ahol egész éves programmal várja az érdeklődőket Németh Ilona klubvezető és Oszter Ernő túravezető. Oszter Ernő túravezető

13 2006. január 20. V. * SZABADIDÕ * MÛSORKALAUZ * Nagy Imre Általános Mûvelõdési Központ 1214 Bp., Simon Bolivár stny T.: , Közművelődés Könyvtár Ifjúsági Információs Pont Február 1-ig Dr. Dienes Rita: Ké pek című kiállítása Állandó foglalkozások: Jóga a mindennapi életben (hétfő ) Akrobatikus rock and roll (kedd, csütörtök ) Jamland hip-hop tánciskola (pénteken , szombaton ) Wargamers klub (szombaton ) Gyerek aerobik (kedd, csütörtök ) Filléres kézmûves foglalkozás Január 21-én13.00 Decoupage belépő 100Ft. SÓBARLANG Az ÁMK óvodájának kezelésében lévő párásító készülékkel ellátott terem elsősorban asztmás panaszok kezelésében nyújthat segítséget. A tíz alkalomra szóló bérlet ára Ft, mely csak orvosi javaslatra vehető igénybe. Előzetes bejelentkezés szükséges! Nyitva: hétfőtől péntekig További információ: /119 Nagy Imre ÁMK Könyvtár Nyitva tartás: kedd-péntek: , szombat: Tel: / 110. Csepel Ifjúsági Információs Pont A Csepeli Ifjúsági Információs Pont azért jött létre, hogy segítséget nyújtson a fiatalok számára fontos információk eléréséhez, a mindennapi élethelyzetekben való eligazodáshoz. Ezért szeretettel várunk, ha információra, címekre, telefonszámokra, útbaigazításra, programajánlatokra van szükséged, barátaiddal be akarsz ülni valahová egy kis beszélgetésre, problémáid megoldásához szakemberek segítségét kívánod igénybe venni. Minden szolgáltatásunk ingyenes és anonim! Nyitva tartás: hétköznap: , szombat: Tel: Hüllõkiállítás január 30-tól február 12-ig minden nap: seregnyi barátságos csúszó-mászó testközelben kedves (kis) emlősök kristály és ajándék bazár szombatonként játszóház A hüllőkiállítás ideje alatt szombat délutánonként az állatok világához kapcsolódó kézműves foglalkozásokkal, arcfestéssel, játszóházzal és filmvetítéssel várunk minden kedves látogatót. Belépő: gyerek: 250Ft, felnőtt: 350Ft, családi: 990Ft, csoportos (10 fő felett): 200 Ft/fő Nyitva: hétfőtől vasárnapig óráig Radnóti Mûvelõdési Ház 1214 Bp., Vénusz u. 2. T.: , fax: Február 4., szombat óra FARSANGI BÁL játszik a MADISON duó Február 5., vasárnap óra A HÓKIRÁLYNÕ mesejáték a Holle anyó Színház előadása Hamarosan indul a Radnóti Rock Klub! rock legendák kéthetente, szombatonként: Bikini (február 11.) Beatrice, Piramix, Deák Bill Blues Band, Guns n Roses információ: Péterfi Krisztián Február 12-től TÁNCISKOLA INDUL kezdőknek vasárnaponként: A 10x2 órás kurzusra a részvételi díj 7500 Ft. Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Csepeli Csoportja (hétfő 15.30) Hastánc tanfolyam (hétfő 18.00) Callanetics: alakformáló torna (hétfő, szerda 20.00) Zöldalma Mondókás Klub (kedd 9.00) Traccs Party (szerda 10.00) Zöldalma Zeneovi és Apró kezek kézműves műhely (szerda 16.30) Anonim Alkoholisták (szerda 18.15) Zöldalma Zenebölcsi (csütörtök 9.00) Szépkorúak Klubja: nyugdíjas délutánok (csütörtök 16.00) Melita: keresztény ifjúsági csoport (péntek 19.00) Gyermekek bibliaórája: keresztény beszélgető (vasárnap 14.00) Ében Háézer Keresztény Gyülekezet: istentisztelet (vasárnap 16.00) Egy hasznos tipp... jogi ügyekkel bajlódóknak: Az Igazságügyi Minisztérium Nép Ügyvédje szolgálatának 06 (80) es zöld számán bárki ingyen jogi tanácsadást kaphat különböző hivatalos beadványok és okiratok szerkesztéséhez, valamint birtokháborítási-, lakhatási-, hagyatéki-, munka- és foglalkoztatási-, családjogi és szabálysértési ügyekben.

14 VI január 20. E heti körkérdésünk: Milyen legyen a CSM Ipari Park területe? Benda Mihály taxisofőr: Annak örülünk persze, hogy nem füstölnek már a kémények, és nem ontják a bűzt és a kormot. De ha ember néha, ha besétál, szomorúság fogja el, mintha háború sújtotta volna az épületeket, az utakat. A Csepel Műveket el tudnám képzelni nagyon modern ipari területnek, ha átépítenék, modernizálnák az épületeket. Esetleg a város egy korszerű területévé lehetne fejleszteni. Ez a sok kft és vállalkozás tulajdonosa is többet tehetne, hogy a környezet ne legyen ennyire siralmas. Varró Sándor vállalkozó, a csepeli ruszin kisebbség tagja: Jó lenne, ha üzemelne, mert az valaha Csepel szíve volt, a csepelieknek ez volt az élete. Értékes ez a terület, nem ezt a lerobbantságot érdemli. Azt szeretném, ha minél eredményesebb vállalkozások működnének e területen, hogy minél több csepeli dolgozna a volt CSM területén. De ehhez vonzónak kellene lennie, tisztának, javítani kellene az infrastruktúrát és a rengeteg kátyú tűnjék el, mert nagyon-nagyon nem szeretjük, kész nyaktörésre van ítélve, aki oda bemerészkedik. Nagyné Fazekas Andrea, fehérnemű kereskedő: Nehéz kérdés. Ha könnyű lenne, akkor a szakemberek régen megoldották volna az ottani gondokat. Én még gyerekkoromból emlékszem a gyárra. Akkor csak május elsején lehetett a civileknek bemenni, de ha bejutottam, csodavilág fogadott. Ma már nem kérdezi senki, hová mész, de nem érdemes bemenni, mert szomorú a pusztulást látni. Rendszeresen átmegyek a területen a Rózsa utcába. Fáj a szívem ezért a gyárért és így vannak ezzel a csepeliek is. Az utak katasztrofálisak. Sajnálom, hogy sok épület romosan, pusztul, nincs gazdája, vagy a gazdája nemtörődöm. Visszakérdezek. Vannak tervek arra, hogy mi lesz Csepel egyik legértékesebb területével? Meddig hagyják még pusztulni? Kabódi Ferenc, a Bp-i Kereskedelmi és Iparkamara csepeli tagozatának elnöke: Sok terv és elképzelés született már a területről, hogy mi legyen, de a jogi tisztázatlanság és a pénzhiány mindig akadályozta, hogy végre rendbe tegyük a CSM Ipari Parkot. Tehát először jogilag átláthatóvá kellene tenni a CSM volt területének tulajdonviszonyait. Ennek érdekében önálló helyrajzi számokon belül feltüntetni a tulajdoni, illetve használati jogokat, amelyeket be kell jegyeztetni a Földhivatalnál. Ennek következtében a tulajdonosok hitelfelvételi esélyei növekednének, a felelősség egyértelművé válna, ki lehetne könnyen deríteni egy-egy környezetszennyezés tettesét, illetve ki lehetne mutatni, hogy mely területek rendezettek, s így azok felértékelődnének. Takács József, a CSM Ipari Park Szolgáltató KHT cégvezetője: Január 5-én a Csepel Galériában nyílt meg Varga Sándor festőművész retrospektív kiállítása. A kiállításon a megnyitó beszédet Sárkány István festőművész tartotta. A művész a régi csepeli utcákat, tereket, hangulatokat mutatja be. Január 5-én a Blue and Yellow Internet-kávézóban Szenteczky János és Udvarhelyi András bemutatta azt a könyvet, amelyben összefoglalták az elmúlt hónapokban folytatott beszélgetéseket. A beszélgetőtárs Orosz Ferenc alpolgármester volt. Január 10-én a Kék Iskola Galériában megnyílt a Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete Csepeli Csoportjának Kiállítása. A kiállítást Szalay József művésztanár, az MROE főtitkára nyitotta meg. Nekem éppen az a legfőbb feladatom, hogy a csepeli vállalkozók és politikusok, közéleti emberek elképzeléseit összegyűjtsem, és az önkormányzat szakembereivel kidolgozzunk egy olyan reális tervet, amely felgyorsíthatná e terület fejlődését. Az Ipari Parknak nemcsak szavakban, de valóságosan is Ipari parknak kell lennie. Most a legfontosabb, hogy az Ipari Park tulajdonosai jogilag tisztázott vállalkozási területtel rendelkezzenek. Ennek előnye, hogy a tulajdonosok pályázati úton pénzhez juthatnának, hogy ingatlanjaikat fejleszthessék, vállalkozásukat bővíthessék. Mindezzel vonzani lehetne a tőkeképes vállalkozókat, ami viszont a terület gyorsabb fejlesztését is lehetővé tenné. (Az összeállítást Udvarhelyi András készítette, a fotókat Mizik Zsuzsa) Közéleti hírek Január 11-én a Galéria 21- ben nyílt meg Tabáni István és Tabáni Lajos képzőművészek kiállítása. A tárlatot Magyary Ágnes író nyitotta meg. Befejezte munkáját a novemberi képviselő testületi ülésen hozott döntés alapján tevékenykedő bizottság és állásfoglalást tett közzé a Press Market és az Önkormányzat között fennálló elszámolási kérdésről. A Nagy Imre Általános Művelődési Központ galériájában megnyílt a III. Insula Danubii Insula Magna Csepel-szigeti és Dél-pesti képző- és iparművészeti biennálé. Megkezdődtek a bizottsági ülések a Képviselő Testületben, előkészítendő a január 24-i KT. ülést. Csizmadia Károly

15 2006. január 20. VII. MUNKASZÜNETI NAPOK 2006-BAN 2006-ra nem kellett rendeletet kiadni a munkaszüneti napok körüli munkarend megváltozásáról, mert nincs szükség munkanapok áthelyezésére. Tavaly viszont március 15-e, és november 1-je keddre esett. Az ezeket megelőző hétfőn ugyan nem kellett dolgozni, cserébe viszont két szombat is munkanap lett. Idén összesen kétszer jut vasárnapra munkaszünet, amiből az egyiken - január elsején - már túl is vagyunk, a következő pedig majd csak augusztus huszadika lesz ban május elseje, október huszonharmadika és december huszonötödike is hétköznap lesz, míg 2005-ben ezek hétvégére estek. Sőt munka helyett pihenés vár az emberekre március tizenötödikén, május elsején, november elsején és december huszonhatodikán is írta a Népszava. December huszonnegyedike idén vasárnapra esik. Javuló tendenciát mutat legalábbis 2007-et figyelembe véve a munkaszüneti napok alakulása. Akkor ugyanis valamennyi munkaszüneti nap hétköznapon lesz majd - leszámítva természetesen a húsvétot, valamint a pünkösd vasárnapot. Jövőre azonban kétszer kedden, kétszer pedig csütörtökön nem kell majd dolgozni. Így valószínűleg az eddigi gyakorlatnak megfelelően a keddeket megelőző hétfőkön és a csütörtököket követő péntekeken nem kell majd dolgozni. Cserébe viszont várhatóan négy szombat is munkanap lesz 2007-ben. A CSEPP TV MÛSORA Január 21. /szombat/ 8.00 Szigetelő /ism./ Galéria /ism./ Pulzus /ism./ Önkormányzati percek /ism./ Őrjárat /ism./ Tűzoltók XX/7. /ism./ A világ táncai Lengyelország /ism./ Képújság Január 22. /vasárnap/ Ébredjen zenére zenés összeállítás Tűzoltók XX/8. (ausztrál filmsorozat) Házunk tája /ism./ Csepeli polgár Erdei Éva Nívó-díjas /ism./ Karácsonyi marslakó /65 / (amerikai játékfilm) Római katolikus szentmise közvetítése a Béke téri Jézus szíve rk. templomból. Szentbeszédet mond: Kispál György c. esperes, plébános Képújság BABAKÖTVÉNY ERIKÁNAK Csepel első idei újszülöttje leány, neve (megegyezően édesanyjáéval) Zsoldos Erika. Az apróság január 3-dikán, a Jáhn Ferenc Dél-pesti Kórház szülészetén látta meg a napvilágot. Mint ez év január 1-jétől kezdődően valamennyi magyar állampolgárságú újszülött, Erika is jogosult a babakötvénynek nevezett életkezdő támogatásra, melynek értéke 2006-ban 40 ezer forint. Az állami nevelőintézetek lakói, valamint a rendszeres szociális támogatásban részesülő gyermekek plusz állami hozzájárulásként 7. és 14. életévük betöltésekor még kapnak majd ezer forintot. A kötvény az 5 éves állampapírok hozamának megfelelő kamattal gyarapodik évente, az összegyűlt pénzt a kedvezményezett 18. születésnapja után veheti fel, s lakásszerzésre, valamint tanulmányainak finanszírozására használhatja fel. Magánszemélyek lehetőséget kapnak arra is, hogy plusz befizetéseikkel úgynevezett Start-számlán növeljék az általuk támogatott babakötvény összegét. A pluszban befizetett támogatást az állam a befizetett összeg 10 százalékával, de maximum évi 6 ezer forinttal egészíti ki. A rászorultak itt is kedvezményt kapnak, hiszen esetükben az állami kiegészítés a Start-számlára befizetett éves egyéni hozzájárulás 20 százaléka, maximum 12 ezer forint. Megjegyzendő még, hogy a Start-számlán lévő pénzt megtakarítási formáját (kötvény, részvény, bankbetét, stb.) a szülők vagy gondviselők maguk választják meg, csupán az egyszerű, külön befizetésekkel nem növelt babakötvény hozama egyezik meg tehát az ötéves lejáratú államkötvényével. Donnert Károly Menü: Zellerkrémleves pirított zsemlekockával Sült csirkecomb párolt vegyes rizskörettel (fehér-, barna rizs), céklasaláta Január 23. /hétfő/ Képújság Műsorismertetés Szigetelő Csepeli Hírmagazin Házunk tája (lokálpatrióták magazinja) /ism./ A világ táncai Finnország Tűzoltók XX/8. /ism./ Képújság Január 24. /kedd/ Képújság Szigetelő /ism./ A világ táncai Finnország /ism./ Zamatos utazások /ism./ Csepeli polgár Erdei Éva Nívó-díjas /ism./ Képújság Január 25. /szerda/ Képújság Műsorismertetés Galéria (művészeti magazin) Pulzus (egészségügyi magazin) Kapocs Civil és kisebbségi híradó Az élet büdös /91 / (ameriaki játékfilm) A világ táncai Olaszország Képújság Január 26. /csütörtök/ Képújság Szigetelő /ism./ Galéria /ism./ Pulzus /ism./ Kapocs /ism./ Képújság Január 27. /péntek/ Képújság Műsorismertetés Grimm mesék (japán rajzfilmsorozat) Intarzia (kulturális magazin) Csatárnak született /82 / (amerikai játékfilm) Vadak közelében (olasz ismeretterjesztő sorozat) Szigetelő /ism./ Képújság Január 28. /szombat/ 8.00 Szigetelő /ism./ Galéria /ism./ Pulzus /ism./ Kapocs /ism./ Intarzia /ism./ Tűzoltók XX/8. /ism./ Képújság Január 29. /vasárnap/ Ébredjen zenére zenés összeállítás Tűzoltók XX/9. (ausztrál filmsorozat) Avilág táncai Dél-Korea /ism./ Sportmozaik Nagypapát keresünk /54 / (amerikai játékfilm) Intarzia /ism./ A Föld arca /ism./ Képújság ZELLERKRÉMLEVES: 10 személyre: 40 dkg Zellerkocka mirelit, vagy friss 15 dkg Knorr zellerkrémleves por, 2 dl tejföl 12%, Őrölt fehérbors ízesítéshez, só1 csomó petrezselyem zöld, 3 db zsemle Elkészítése: A zellerkockát sós vízbe megfőzzük, átpasszírozzuk, a krémleves port kevés hideg vízzel elkeverjük és a passzírozott zellerhez adjuk, megfelelő mennyiségű vízzel felengedjük, (2,5-3 liter víz) fehér borssal ízesítjük. 6-8 percig forraljuk, végül a tejföllel összeforraljuk. Tálalás előtt apróra vágott petrezselyem zölddel megszórjuk. A zsemléket egyforma apró kockára vágva serpenyőben arany barnára pirítjuk. SÜLT CSIRKECOMB: 10 személyre: 10 db egész csirkecomb, 1 dl étolaj, 1 dkg só 2 dkg Knorr szárnyas fűszerkeverék Elkészítése: Az előzőleg jól megtisztított és megmosott csirkecombokat sózzuk, fűszerezzük, tepsibe téve ráöntjük az olajat és a sütőben (200 fokon) szép pirosra megsütjük. PÁROLT VEGYES RIZS: 10 személyre: 1 dl étolaj, 1 dkg ételízesítő (delikát), 4 dkg só, 70 dkg fehér rizs, 30 dkg barna rizs, 1 cs. petrezselyem zöld Elkészítése: A kétféle rizst külön-külön készítjük el, mivel a barna rizs főzési ideje hosszabb, mint a fehér rizsé. Fehér rizs - víz 1:2 arányban a barna rizsvíz 1:3 arányban. Az olajon megfuttatjuk, hogy üveges legyen. Majd a rizst felöntjük a megfelelő mennyiségű sós forró vízzel, ízesítjük, sóval, delikáttal. Amikor felforrt, a tűzről levesszük, majd letakarjuk konyharuhával vagy abrosszal, így a saját gőzébe fog megpuhulni. Tálalás előtt apróra vágott friss petrezselyem zölddel díszítjük. Készen vásárolt céklasalátát adunk hozzá. Jó étvágyat kívánunk! Egyesített Bölcsődék élelmezése

16 VIII. OKTATÁS ÉBER 95 BT. Személy és Vagyonőr tanfolyamot indít. T.: / 14. Angol, németoktatás T.: 06 (20) Beszédcentrikus angol oktatás minden szinten. T.: 06 (70) Matematika, fizikaoktatás szaktanárnál. T.: 06 (20) , 06 (1) Angoltanár vállal nyelvoktatást és korrepetálást. T.: ADÁSVÉTEL Eladó 1986-os 1200 S LADA, szeptemberi műszakival I.ár: 80 eft. T.: Eladó egy jó állapotú interlock. T.: TÁRSKERESÕ Önnek is legyen párja! Emberközpontú fényképes társkereső iroda 5000 fényképpel és színes rendezvényekkel! Válogasson fényképes adatbázisunkból egyéni elvárásainak megfelelően, és randevúzzon még ma! T: Anyagiaktól mentes, könnyed laza kapcsolatok! T:06 (30) Független, 55 éves (168/72 kg.) pesti férfi családi házzal, szép jövedelemmel, keres 45 év feletti hölgyet élettársi kapcsolatra. Szeretnék szeretni, veled nevetni, magányomat feledni. T.: 06 (70) VEGYES Erzsébeten a Tátra téri piacon üzlethelyiség hosszú távra kiadó. T.: 06 (70) Hogyan igazodhatnék el jobban sorsom útvesztőiben? Személyiségfejlesztő tanácsadás asztrológia és tarot segítségével. T.: 06 (20) , 06 (70) CSEPELI GYERMEK- BARÁTOK december 28-án megalakítottuk a Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma Csepeli Szervezetét. Az egyesület célja, hogy ösztönözze a gyermekbarát intézkedéseket, szorgalmazza a tevékenységeket, és ebből maga is tevékenyen kivegye részét a gyermekek szabadidejének szervezésével, iskolai felzárkóztató programokkal, segélyezéssel. Alapvető cél a hátrányos helyzetű gyermekek segítése. A mozgalom közhasznú besorolással rendelkező nonprofit társadalmi szervezetként működik. Tevékenységét tagdíjakból, adományokból és pályázatokból tudja finanszírozni. Az MGYM Csepeli Szervezete a 2006-os esztendőre meghirdette a TELE TÁSKA akciót, amellyel rászoruló kisdiákoknak kívánunk segíteni úgy, hogy a rászoruló óvodásoknak és a pénzügyi lehetőségeink függvényében a felsőbb osztályba lépőknek az iskolakezdéshez szükséges eszközökkel töltött iskolatáskát ajándékozunk. Ehhez a munkához kérjük támogatásukat. Kérjük, hogy személyi jövedelemadója 1%-a felajánlásával segítse munkánkat. A szervezet adószáma: Felajánlását előre is köszönjük! Várjuk mindazok jelentkezését, akik egyetértenek céljainkkal és csatlakozni kívánnak szervezetünkhöz, és azokat is, akik adományukkal szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy minél több családnak megkönnyíthessük a következő iskolakezdést. Elérhetőségünk: mobil: 06 (20) , az MGYM Csepeli Szervezete nevében Balogh Ilona elnök Gulliver Csepelrõl Rijekába megy január 0. A csepeliek már évek óta nem csupán szívesen látott vendégei, de aktív résztvevői is testvérvárosuk, Rijeka híres-nevezetes karneváljának. Mi több, a kerületünket képviselő csoportok élőképeit szinte minden alkalommal a legjobbak-leglátványosabbak között emlegeti a felvonulás nézőserege. Nagy megtiszteltetés és nagy felelősség tehát a karneváli részvétel, melyre minden év elején nyílt pályázaton keres vállalkozó szellemű és fantáziadús szereplőket az önkormányzat. Nem volt ez másként idén sem, mikor is 5 jelentkező csapat közül kellett kiválasztani a legjobbat a dr. Borsány György alpolgármester vezette szakmai zsűrinek. (Tagjai Vukovich Zoltán irodavezető, Geisbühl Tünde festőművésztanár, S. Szabó Ferenc nemzetközi főmunkatárs, valamint Vida István, a Csepp Tv Kft. igazgató főszerkesztője voltak.) A döntés január 9-én született meg, s ennek értelmében a február között megrendezendő Rijekai Karneválon az Épek és Sérültek Együttes Nevelése Alapítvány képviselheti majd kerületünket. Élőképük a Gulliver a lilliputiak országában sokat ígérő címet viseli majd, a figurák, a jelmezek és az álarcok (önerőből történő) elkészítésre a győztesek február 14-dikéig kapnak határidőt. Az előkészületekről, valamint a húsz fős csepeli válogatott karneváli szerepléséről és élményeiről folyamatosan tájékoztatjuk majd kedves olvasóinkat. Donnert Károly Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem, SZÉLES IMRE (a Csepeli Szerszámgépgyár volt esztergályosa) január 3-án, 68 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása január 25-én 14 órakor lesz a Fiumei úti temetőben. Széles Imréné és a gyászoló család Előleg nélküli hitelügyintézés. Szabad felhasználású lakossági jelzáloghitel. Magas kamatozású hitelét alacsony kamatozásúra kiváltjuk. Barlistásoknak is hitellehetőség. T.: 06 (70)

POLGÁRMESTER JAVASLAT. a 2010. évi Vagyongazdálkodási irányelvek elfogadására

POLGÁRMESTER JAVASLAT. a 2010. évi Vagyongazdálkodási irányelvek elfogadására BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER JAVASLAT a 2010. évi Vagyongazdálkodási irányelvek elfogadására Készítette: Szenteczky János CSEVAK Zrt. vezérigazgató Előterjesztő: Az előterjesztés

Részletesebben

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről

Részletesebben

1211 Budapest XXI. Szent Imre tér 10. Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság Elnöke JAVASLAT

1211 Budapest XXI. Szent Imre tér 10. Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság Elnöke JAVASLAT Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 1211 Budapest XXI. Szent Imre tér 10. Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság Elnöke JAVASLAT A 213002/38 HRSZ-Ú TELEK ÉS KÖRNYÉKÉRE SZABÁLYOZÁSI TERV

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT. a 205803, a 213002/38, valamint a 205806/1 helyrajzi számú ingatlanok cseréjére

ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT. a 205803, a 213002/38, valamint a 205806/1 helyrajzi számú ingatlanok cseréjére BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT a 205803, a 213002/38, valamint a 205806/1 helyrajzi számú ingatlanok cseréjére Készítette: Szlávik Zoltán stratégiai főmunkatárs Előterjesztő:

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a települési kisebbségi önkormányzatok támogatására

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a települési kisebbségi önkormányzatok támogatására BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T a települési kisebbségi önkormányzatok támogatására Készítette: Damm Mária Szociális és Egészségügyi Ágazat koordinátora Előterjesztő:

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA. JAVASLAT nyilvános ingatlan hasznosítási pályázat kiírására a WELLNESS Park megvalósítása érdekében

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA. JAVASLAT nyilvános ingatlan hasznosítási pályázat kiírására a WELLNESS Park megvalósítása érdekében ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT nyilvános ingatlan hasznosítási pályázat kiírására a WELLNESS Park megvalósítása érdekében Készítette: Szlávik Zoltán beruházási főtanácsadó Előterjesztő: Orosz Ferenc al Az előterjesztés

Részletesebben

Tata Város Polgármesterétől H-2890 Tata, Kossuth tér 1. : (36) (34) 588-600 Fax: (36) (34) 586-480 E-mail: polgarmester@tata.hu

Tata Város Polgármesterétől H-2890 Tata, Kossuth tér 1. : (36) (34) 588-600 Fax: (36) (34) 586-480 E-mail: polgarmester@tata.hu Tata Város Polgármesterétől H-2890 Tata, Kossuth tér 1. : (36) (34) 588-600 Fax: (36) (34) 586-480 E-mail: polgarmester@tata.hu Szám: I/1-50/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

Nagykálló Város Önkormányzat. 59/2006. (XII.29.) Önk. r e n d e l e t e

Nagykálló Város Önkormányzat. 59/2006. (XII.29.) Önk. r e n d e l e t e Nagykálló Város Önkormányzat 59/2006. (XII.29.) Önk. r e n d e l e t e az önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról (a 2/2008. (I.22.) Önk., a 32/2009. (IX.30.)

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT. a Tamariska domb értékeinek megőrzéséhez, fejlesztéséhez szükséges intézkedési terv elfogadására

ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT. a Tamariska domb értékeinek megőrzéséhez, fejlesztéséhez szükséges intézkedési terv elfogadására BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT a Tamariska domb értékeinek megőrzéséhez, fejlesztéséhez szükséges intézkedési terv elfogadására Előterjesztő: Orosz Ferenc alpolgármester

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár megjelenése a helyi nyomtatott és elektronikus médiában Előterjesztő:

Részletesebben

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. március 28-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. március 28-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. március 28-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jegyzőkönyv

Jegyzőkönyv. Jegyzőkönyv Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 19-én megtartott soron kívüli üléséről Határozat tárgya: Határozat száma: Old. A Képviselő-testület 2014. június 20-i

Részletesebben

A KÉPVISELŐ-TESTÜLET TANÁCSNOKAI 1

A KÉPVISELŐ-TESTÜLET TANÁCSNOKAI 1 A KÉPVISELŐ-TESTÜLET TANÁCSNOKAI 1 4. számú melléklet Ifjúsági tanácsnok: Integrációs tanácsnok: Környezetvédelmi tanácsnok: Sport tanácsnok: Városüzemeltetési és turisztikai tanácsnok: Koordinációs tanácsnok:

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről

10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT. Budapest XXI. kerület Csepel városközpont rehabilitációs akcióterületeinek kinyilvánítására. Ágazatvezető

ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT. Budapest XXI. kerület Csepel városközpont rehabilitációs akcióterületeinek kinyilvánítására. Ágazatvezető BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT Budapest XXI. kerület Csepel városközpont rehabilitációs akcióterületeinek kinyilvánítására Készítette: Előterjesztő: Előterjesztés egyeztetve:

Részletesebben

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JAVASLAT. Polgármester. Testületi ülés időpontja: 2010. május 18.

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JAVASLAT. Polgármester. Testületi ülés időpontja: 2010. május 18. BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Polgármester JAVASLAT A 493/2009.(VI.23.) Kt. számú határozat módosítására Készítette: Kiss István OSZI igazgató Előterjesztő: Tóth Mihály polgármester Az előterjesztés

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

Részletesebben

TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013. VÁGVÖLGYI ERIKA okl táj- és kertépítészmérnök kertészmérnök

TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013. VÁGVÖLGYI ERIKA okl táj- és kertépítészmérnök kertészmérnök TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013 VÁGVÖLGYI ERIKA okl táj- és kertépítészmérnök kertészmérnök TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013 Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala pályázatot hirdet a főváros közösségi tereinek fejlesztésére:

Részletesebben

POLGÁRMESTER J A V A S L A T. Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete. 2009. II. félévi M U N K A T E R V É R E

POLGÁRMESTER J A V A S L A T. Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete. 2009. II. félévi M U N K A T E R V É R E Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata POLGÁRMESTER J A V A S L A T Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. II. félévi M U N K A T E R V É R E Készítette: Ábrahámné Turner

Részletesebben

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JAVASLAT. Polgármester. Testületi ülés időpontja: 2009. június 18.

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JAVASLAT. Polgármester. Testületi ülés időpontja: 2009. június 18. BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Polgármester JAVASLAT A 173/2009.(III.19) Kt. számú határozat módosítására Készítette: Kiss István OSZI igazgató Előterjesztő: Tóth Mihály polgármester Az előterjesztés

Részletesebben

POLGÁRMESTER J A V A S L A T. Önkormányzati tulajdonú üres lakások felújítására lakásépítési céltartalék terhére

POLGÁRMESTER J A V A S L A T. Önkormányzati tulajdonú üres lakások felújítására lakásépítési céltartalék terhére BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER J A V A S L A T Önkormányzati tulajdonú üres lakások felújítására lakásépítési céltartalék terhére Készítette: Szenteczky János vezérigazgató CSEVAK

Részletesebben

2009. évi határozatok

2009. évi határozatok 2009. évi határozatok 1/2009. (II. 10.) sz. határozat A Heves Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat képviselő-testülete nem fogadta el Pusoma Jenő azon módosító javaslatát, mely szerint az SZMSZ-tervezet

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21. napján délután 17 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről, Nyáregyháza,

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye. Szám: 14/349-3/2011. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma Tárgy

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2009. február 23-i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2009. február 23-i ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. február 23-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat településfejlesztési koncepciója, mint a településrendezési terv módosítás folyamatában

Részletesebben

MEGHÍVÓ NAPIREND. Javaslat a lakások bérletéről szóló 25/2006. (VII.12.) önkormányzati rendelet módosítására

MEGHÍVÓ NAPIREND. Javaslat a lakások bérletéről szóló 25/2006. (VII.12.) önkormányzati rendelet módosítására Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének Pénzügyi Bizottsága 17215-6/2012. MEGHÍVÓ Értesítem, hogy a Pénzügyi Bizottság 2012. szeptember 20-án (csütörtökön) 10 órára meghirdetett ülése elmarad. Az új időpont:

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a kerületi civil szerveztek támogatására.

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a kerületi civil szerveztek támogatására. BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T a kerületi civil szerveztek támogatására. Készítette: S. Szabó Ferenc Közéleti és nemzetközi főmunkatárs Előterjesztő: Horváth

Részletesebben

TANÁCSNOK JAVASLAT. A közrend és közbiztonság területén megvalósítandó önkormányzati feladatok végrehajtására

TANÁCSNOK JAVASLAT. A közrend és közbiztonság területén megvalósítandó önkormányzati feladatok végrehajtására Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata TANÁCSNOK JAVASLAT A közrend és közbiztonság területén megvalósítandó önkormányzati feladatok végrehajtására Készítette: Oláh Istvánné közrend-és közbiztonsági

Részletesebben

A Piactér üzemeltetésének megszüntetésére irányuló kérelem megvitatása

A Piactér üzemeltetésének megszüntetésére irányuló kérelem megvitatása Az előterjesztés száma: 151/2014. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs Nagyközség képviselő-testületének 2014. december 3-án, 18-órakor megtartandó ülésére A Piactér üzemeltetésének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. július hó 5. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 17. rendkívüli, nyílt ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 29-én megtartott rendes, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 29-én megtartott rendes, nyilvános üléséről Psz/59/25/2014.ny. JEGYZŐKÖNYV a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 29-én megtartott rendes, nyilvános üléséről 111/2014. (XII.29.) sz. Képviselőtestületi Határozat

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 12/1999.(VI.01.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A helyi közművelődésről Módosított rendelet azonosítója: 25/2003.(XI.27.)

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-051, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

J A V A S L A T a 2013. évi városi imázs költségvetési keret felosztására

J A V A S L A T a 2013. évi városi imázs költségvetési keret felosztására J A V A S L A T a 2013. évi városi imázs költségvetési keret felosztására Ózd, 2013. március 28. Előterjesztő: Városimázsért és Nemzetközi Kapcsolatokért Felelős Tanácsnok Oktatási, Kulturális és Sport

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 14 / 2007. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Pénzügyi Bizottság 2014. május 14-ei rendkívüli nyilvános ülésén. bizottsági tagok és meghívottak a jelenléti ív szerint.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Pénzügyi Bizottság 2014. május 14-ei rendkívüli nyilvános ülésén. bizottsági tagok és meghívottak a jelenléti ív szerint. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának Pénzügyi Bizottságától Ügyiratszám: 40104-16/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Helye: Készült: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal Fogadótermében Sopron, Fő tér 1. a

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 10.416-3/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-22/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 11275/2015. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város középtávú gyermek és ifjúsági koncepciójában foglaltak rövid távú megvalósítása érdekében a 2015-2016.

Részletesebben

2./ Hulladékgazdálkodási rendelet módosítása

2./ Hulladékgazdálkodási rendelet módosítása Módosított határozati javaslatok 2011. december 12-i ülésre 2./ Hulladékgazdálkodási rendelet módosítása A PVB javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a XII.16-i ülésen a szolgáltatóval történt egyeztetést

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2012. május 24-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2012. május 24-i rendkívüli ülésére Új napirendi pont 20. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 24-i rendkívüli ülésére Tárgy: A 2012/2013. tanévben indítható középiskolai

Részletesebben

Szigetszentmiklós Város Polgármestere. a Képviselő-testület 2011. november 02. napján tartandó rendkívüli, nyilvános ülésére

Szigetszentmiklós Város Polgármestere. a Képviselő-testület 2011. november 02. napján tartandó rendkívüli, nyilvános ülésére Szigetszentmiklós Város Polgármestere 2310 Szigetszentmiklós, Kossuth Lajos u. 2. Az előterjesztés meghívó szerinti sorszáma:. Előterjesztés a Képviselő-testület 2011. november 02. napján tartandó rendkívüli,

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. október 8-ai I. rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. október 8-ai I. rendkívüli üléséről. 40.145-21/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. október 8-ai I. rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Képviselők, jegyző, aljegyző és köztisztviselők a mellékelt

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2012. szeptember 26-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyve 67/2012. (IX.26.) sz. Városfejlesztési, Környezetvédelmi

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 34-36 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

2013. ÉVI MUNKATERVE

2013. ÉVI MUNKATERVE NAGYMAROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 222/2012. (XI. 26.) számú határozatával elfogadott 2013. ÉVI MUNKATERVE Nagymaros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. évi munkatervét az

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 12-én (csütörtök), 17.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál, Bocskayné Tóth Katalin,

Részletesebben

C1J N Y. lit p---- Dr. Kovács Ferenc. rr ~\ ~ REGYHÁZA. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

C1J N Y. lit p---- Dr. Kovács Ferenc. rr ~\ ~ REGYHÁZA. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: KULT-50-1 /2015. Ügyintéző : Doka Diána ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez Képzőművészeti Ösztöndíjak meghirdetésére lit p---- Dr. Kovács Ferenc polgármester alpolgármester /" 2 ---:>~~_"L.~ ----~.>--

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.május 27-én

Részletesebben

Kóny és Győrsövényház Községek Önkormányzatai Képviselő-testületei 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-3/2012. K Szám: 2-3/2012.

Kóny és Győrsövényház Községek Önkormányzatai Képviselő-testületei 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-3/2012. K Szám: 2-3/2012. Önkormányzatai Képviselő-testületei 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-3/2012. K Szám: 2-3/2012. Gy J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Önkormányzat Képviselő-testületei 2012. február 27-én,

Részletesebben

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 12. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

NYÍLT ÜLÉSE. 21. számú jegyzőkönyve (2013. SZEPTEMBER 3.) Határozatok: 124/2013. 1272013. Kt. hat.

NYÍLT ÜLÉSE. 21. számú jegyzőkönyve (2013. SZEPTEMBER 3.) Határozatok: 124/2013. 1272013. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 21. számú jegyzőkönyve (2013. SZEPTEMBER 3.) Határozatok: 124/2013. 1272013. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2007. május 21-i ülésére Tárgy: 2007. évi Díszpolgári cím és Pro Urbe Emlékérem kitüntetési javaslatokat véleményező előkészítő bizottság

Részletesebben

I. A testületi ülések és azok napirendje

I. A testületi ülések és azok napirendje KÖRMEND VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2006. II. félévi MUNKATERVE 2006. augusztus 24. I. A testületi ülések és azok napirendje 1.) Vállalkozások foglalkoztatás növelő támogatásáról szóló rendelet

Részletesebben

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma:

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma: KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV Tartalma: Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény kimutatás) A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás Célszerinti kifizetések kimutatása Támogatások kimutatása A közhasznúsági

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV 2015. január 28. (szerda) 1. Az önkormányzat 2015. évi költségvetése (első olvasat) 2. A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testület Fidesz - KDNP Képviselő csoport

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testület Fidesz - KDNP Képviselő csoport Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testület Fidesz - KDNP Képviselő csoport Előterjesztés az Önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézményekben melegétkezési utalvány elfogadásának

Részletesebben

Javaslat. intézményvezetők megbízására

Javaslat. intézményvezetők megbízására Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 1211 Budapest XXI. Szent Imre tér 10. POLGÁRMESTER Javaslat intézményvezetők megbízására Készítette: Előterjesztő: Vukovich Zoltán mb. ágazatvezető Tóth Mihály

Részletesebben

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER. J a v a s l a t. a Magyar Vöröskereszttel kötött támogatási megállapodás módosítására

ALPOLGÁRMESTER. J a v a s l a t. a Magyar Vöröskereszttel kötött támogatási megállapodás módosítására BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER J a v a s l a t a Magyar Vöröskereszttel kötött támogatási megállapodás módosítására Készítette: Lombos Antal ágazatvezető Damm Mária szociális-egészségügyi

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. november 6-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. november 6-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. november 6-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ GZT-821 forgalmi rendszámú

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Javasolja az alábbi napirend tárgyalását:

Jegyzőkönyv. Javasolja az alábbi napirend tárgyalását: Jegyzőkönyv Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. április 3-án 8 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jegyzői iroda Jelen vannak: Oláh Krisztián polgármester,

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2.) A szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Előadó: Horváth Zoltán polgármester

M E G H Í V Ó. 2.) A szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Előadó: Horváth Zoltán polgármester Magyarszentmiklós község Polgármestere M E G H Í V Ó Tisztelettel értesítem, hogy a Települési Képviselők ülését 2009. július 29-én (szerdán) 18,00 órára összehívom. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali

Részletesebben

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2014. ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2014. ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2014. ÉV 2014. január 29. (szerda) 1.) Az önkormányzat 2014. évi költségvetése (első olvasat) 2.) A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben

Román Nemzetiségi Önkormányzat 5665 Pusztaottlaka Felszabadulás 10. Tel. / Fax: 68/428-000 E-mail: ottlaka@freemail.hu JEGYZŐKÖNYV

Román Nemzetiségi Önkormányzat 5665 Pusztaottlaka Felszabadulás 10. Tel. / Fax: 68/428-000 E-mail: ottlaka@freemail.hu JEGYZŐKÖNYV Román Nemzetiségi Önkormányzat 5665 Pusztaottlaka Felszabadulás 10. Tel. / Fax: 68/428-000 E-mail: ottlaka@freemail.hu Iktatószám: 76-6/2014./Önk. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pusztaottlaka Román Nemzetiségi Önkormányzat

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/468-1/2011/I. Üi.: Dr. Debrey Attila/Kovács Gábor Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: A gyermekek védelmére

Részletesebben

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 129-2/2015. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

Képek a megemlékezésről

Képek a megemlékezésről 2012 Közgyűlések Felderítő Napi megemlékezés 2012. november 11.: az immár hagyományosan a családtagok részvételével tartott ünnepi megemlékezésünkre rendkívül kulturált környezetben, a Művészetek Palotájában

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01 Projekt címe: Turizmus határok nélkül információs látogatóközpontok fejlesztése Nagyatádon és Križevciben Projekt rövid címe: ViNaK Projekt azonosító: HUHR/1101/1.2.2/2020 Vezető Kedvezményezett: Križevci

Részletesebben

1.1 az előterjesztést megtárgyalta és elfogadja.

1.1 az előterjesztést megtárgyalta és elfogadja. NYíREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 74/0. (X..) számú határozata a 0/0. tanévelőkészítéséről, a feladatellátás racionálisabb megszervezéséről Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának fenntartásában

Részletesebben

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Monor Város Alpolgármestere 2200 Monor, Kossuth Lajos utca 78-80. Telefon: 06/29/612-310 Szám: 27-83-15/2014 MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. SZEPTEMBER 25-ÉN CSÜTÖRTÖKÖN

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL A 49/2006. (XI. 6.) 1, AZ 55/2008. (X. 31.) 2, A 42/2009. (IX. 30.) 3 ÉS AZ 56/2012. (XI. 30.) 4 RENDELETTEL

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Karinthy utcai általános iskola környezetének forgalmi rendjével összefüggő kérdésekről. Előzmények

ELŐTERJESZTÉS. A Karinthy utcai általános iskola környezetének forgalmi rendjével összefüggő kérdésekről. Előzmények Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/142, 144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Karinthy utcai általános

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2008. június 23- i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2008. június 23- i ülésére ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2008. június 23- i ülésére Tárgy: A Reguly Antal Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola sajátos nevelési igényű tanulóira vonatkozó társulási

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs Száma: 271-10/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 9-én (hétfőn) 18 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999. (VII.21.) számú rendelete a helyi Közművelődésről

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999. (VII.21.) számú rendelete a helyi Közművelődésről Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999. (VII.21.) számú rendelete a helyi Közművelődésről Magyarszerdahely község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított

Részletesebben

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről.

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-15/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én,

Részletesebben

Budapest Főváros Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2004. (V.25.) rendelete az Önkormányzat közművelődési feladatairól

Budapest Főváros Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2004. (V.25.) rendelete az Önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2004. (V.25.) rendelete az Önkormányzat közművelődési feladatairól Módosítás: a) 21/2009. (VI. 29.) ör. /2009. VII. 1- Budapest Főváros

Részletesebben

Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. évi MUNKATERVE

Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. évi MUNKATERVE Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi MUNKATERVE Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi MUNKATERVE A képviselő-testület 2015. évben 9 ülést tart.

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a szociális ellátás feltételrendszerének javítására

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a szociális ellátás feltételrendszerének javítására BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T a szociális ellátás feltételrendszerének javítására Készítette: Lombos Antal ágazatvezető Előterjesztő: Horváth Gyula alpolgármester

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

MŰSZAKI ELLENŐRI FELADATOKRA ÉRKEZETT ÁRAJÁNLAT ELFOGADÁSA, SZERZŐ- DÉS JÓVÁHAGYÁSA

MŰSZAKI ELLENŐRI FELADATOKRA ÉRKEZETT ÁRAJÁNLAT ELFOGADÁSA, SZERZŐ- DÉS JÓVÁHAGYÁSA RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2011. február 10.-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2011. február 10.-i ülésére Város Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. Telefon/Fax: (53) 360-010 Telefon: (53) 361-571 ELŐTERJESZTÉS Az előterjesztés készítésében közreműködött: Jegyzői Titkárság Okmányiroda

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S NAPIREND Ügyiratszám: 14/503-1/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2010. június 18-i nyilvános ülésére Tárgy: Tapolca Város Önkormányzatának szerepvállalása a tapolcai Madár és Növénypark

Részletesebben