Jogszabályi háttér. A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jogszabályi háttér. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény"

Átírás

1 Jogszabályi háttér A kötelezően alkalmazandó jogszabály A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény, a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012.(VI.04.) Korm. rendelet (Nat), valamint A nevelés-oktatási intézmények működéséről és köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet. A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény 4. (13) bekezdés: A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független, egyéni vagy csoportos tevékenység és annak pedagógiai feldolgozása. 6. (4) bekezdés: Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása. A felnőttoktatás keretében szervezett érettségi vizsga esetében közösségi szolgálat végzésének igazolása nélkül is meg lehet kezdeni az érettségi vizsgát. A sajátos nevelési igényű tanulók esetében a szakértői bizottság ez irányú javaslata alapján a közösségi szolgálat mellőzhető. Részletes indoklás a 6. -hoz: A közösségi szolgálat szociális, környezetvédelmi, a tanuló társadalmi környezetének javát szolgáló, anyagi érdektől független tevékenység, amely egyénileg vagy csoportosan, projektmódszerrel végezhető. Igazolása a projekt megvalósulásának leírását tartalmazó, az egyén szerepét tükröző dokumentumban történik. A felnőttoktatásban és sajátos nevelési igényű tanulók esetében e kötelezettség nem áll fenn. 97. (2) bekezdés: Az érettségi vizsga megkezdéséhez a közösségi szolgálat végzésének igazolását először a január 1-je után megkezdett érettségi vizsga esetében kell megkövetelni. A Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012. (VI. 04.) Kormányrendelet Részletek a dokumentumból Fejlesztési terület a nevelési célok között szerepel, mint kereszttantervi elem; Felelősségvállalás másokért, önkéntesség; A Nat. ösztönzi a személyiség fejlesztését, kibontakozását segítő nevelést-oktatást: célul tűzi ki a hátrányos helyzetű vagy fogyatékkal élő emberek iránti szociális érzékenység, segítő magatartás kialakítását a tanulókban úgy, hogy saját élményű tanuláson keresztül ismerik meg ezeknek a csoportoknak a sajátos igényeit, élethelyzetét. A segítő magatartás számos olyan képességet igényel és fejleszt is egyúttal (együttérzés, együttműködés, problémamegoldás, 2 önkéntes feladatvállalás és megvalósítás), amelyek gyakorlása elengedhetetlen a tudatos, felelős állampolgári léthez, Szerepel az Életvitel és gyakorlat (9 12. évfolyam) közműveltségi tartalmai között: Pályaorientáció, közösségi szerepek; A civil szervezetek céljai, lehetőségei, jelentőségük, néhány ismertebb nemzeti és nemzetközi civil szervezet tevékenysége. A tágabb közösségért (iskola, helyi közösség, település) végzett önkéntes munka lehetőségei és jelentősége, közösségi szolgálat. Katasztrófavédelmi, polgári védelmi és honvédelmi alapismeretek.

2 A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 45. A középiskolában a közösségi szolgálattal kapcsolatos rendelkezések 133. (1) Középiskolában meg kell szervezni a tanuló közösségi szolgálatának teljesítésével, dokumentálásával összefüggő feladatok ellátását. A tanuló osztályfőnöke vagy az ezzel a feladattal megbízott pedagógus a tanuló előmenetelét rögzítő dokumentumokban az iratkezelési szabályok megtartásával nyilvántartja és folyamatosan vezeti a közösségi szolgálattal összefüggő egyéni vagy csoportos tevékenységet, amely alapján az Nkt.-ben az érettségi bizonyítvány kiadásának feltételeként meghatározott ötven óra közösségi szolgálat elvégzése igazolható legkésőbb a tanuló érettségi bizonyítványa kiadásának időpontjára. (2) A közösségi szolgálat keretei között a) az egészségügyi, b) a szociális és jótékonysági, c) az oktatási, d) a kulturális és közösségi, e) a környezet- és természetvédelemi, f) a katasztrófavédelmi, g) az óvodás korú, sajátos nevelési igényű gyermekekkel, tanulókkal, az idős emberekkel közös sport- és szabadidős területen folytatható tevékenység. (3) A tanulót fogadó intézménynek a (2) bekezdés a) pontjában meghatározott tevékenységi területen minden esetben, a (2) bekezdés b) pontjában meghatározott esetekben szükség szerint mentort kell biztosítania. (4) A középiskola a évfolyamos tanulói számára lehetőség szerint három tanévre, arányosan elosztva szervezi meg vagy biztosít időkeretet a legalább ötven órás közösségi szolgálat teljesítésére, amelytől azonban indokolt esetben a szülő kérésére el lehet térni. (5) A közösségi szolgálatot az adott tanuló esetében koordináló pedagógus az ötven órán belül szükség szerint a mentorral közösen legfeljebb öt órás felkészítő, majd legfeljebb öt órás záró foglalkozást tart. (6) A közösségi szolgálat teljesítése körében egy órán hatvan perc közösségi szolgálati idő értendő azzal, hogy a helyszínre utazás és a helyszínről hazautazás ideje nem számítható be a teljesítésbe. (7) A közösségi szolgálat helyszínén a szolgálattal érintett személy segítése alkalmanként legkevesebb egy, legfeljebb háromórás időkeretben végezhető. (8) A közösségi szolgálat során a tanuló naplót köteles vezetni, amelyben rögzíti, hogy mikor, hol, milyen időkeretben és milyen tevékenységet folytatott. (9) A közösségi szolgálat dokumentálásának kötelező elemeként a) a tanulónak közösségi szolgálati jelentkezési lapot kell kitöltenie, amely tartalmazza a közösségi szolgálatra való jelentkezés tényét, a megvalósítás tervezett helyét és idejét, valamint a szülő egyetértő nyilatkozatát, b) az osztálynaplóban és a törzslapon a kijelölt pedagógusnak dokumentálnia kell a közösségi szolgálat teljesítését, c) az iskola a közösségi szolgálat teljesítéséről igazolást állít ki két példányban, amelyből egy példány a tanulónál, egy pedig az intézménynél marad, d) az iskola a közösségi szolgálattal kapcsolatos dokumentumok kezelését az iratkezelési szabályzatában rögzíti, e) az iskolán kívüli külső szervezet és közreműködő mentor bevonásakor az iskola és a felek együttműködéséről megállapodást kell kötni, amelynek tartalmaznia kell a megállapodást aláíró felek adatain és vállalt kötelezettségein túl a foglalkoztatás időtartamát, a mentor nevét és feladatkörét.

3 Az iskola feladatai Az intézmény vezetője a DÖK és a pedagógus kollégák javaslatára megköti a szerződést a fogadó szervezetekkel. A tanulók az adott tanévben a fogadó intézményekről az iskola honlapján és az osztályfőnökök útján tájékozódhatnak. A közösségi szolgálat megkezdése előtt a kilencedik évfolyamon az osztályfőnökök az intézmény vezetőjével tájékoztatást nyújtanak a tanulóknak és a szüleiknek. A Közösségi szolgálat szervezésével megbízott pedagógusok, akik az osztályfőnököket is tájékoztatják, felelősek az osztályokba járó tanulók: - felkészítéséért, - a fogadó helyekkel a kapcsolattartásért az iskolavezetéssel együtt, - adminisztrálásáért (naplóban és törzskönyvben), - tevékenységének a pedagógiai feldolgozásáért. A tanulók feladatai A tanulók az iskola által felkínált lehetőségek közül választhatnak tevékenységet egy tanítási évre a Jelentkezési lap kitöltésével. Arra kell törekedni, hogy az előírt ötven órát a 9., 10. és 11. évfolyamon tudják teljesíteni, a 12. évfolyamon már csak az érettségi vizsgára tudjanak készülni. (Ettől indokolt esetben el lehet térni.) A szolgálat teljesítése során az alábbiakat kell figyelembe venni: - Közösségi szolgálatot csak tanítási időn kívül lehet ellátni. - A tizenhatodik életévét be nem töltött önkéntes és a korlátozottan cselekvőképes nagykorú önkéntes közérdekű önkéntes tevékenységet külföldön nem végezhet. - A tizennyolcadik életévét be nem töltött önkéntes közérdekű önkéntes tevékenységet 20 óra és 6 óra között nem végezhet. - A közérdekű önkéntes tevékenységre fordítható idő nem haladhatja meg: a) tanítási szünet ideje alatt a napi három órát és a heti tizenkét órát, b) tanítási időben a heti hat órát és ba) tanítási napon a napi két órát. bb) tanítási napon kívül a napi három órát. - A tizennyolcadik életévét be nem töltött önkéntes részére a közérdekű önkéntes tevékenység befejezése és másnapi megkezdése között legalább tizennégy óra pihenőidőt kell biztosítani. - A tizennyolcadik életévét be nem töltött személy, illetve a korlátozottan cselekvőképes nagykorú személy olyan közérdekű önkéntes tevékenységet folytathat, amely megfelel életkorának, testi, értelmi és erkölcsi fejlettségének, illetve képességeinek, valamint amely nem veszélyezteti egészségét, fejlődését és tankötelezettségének teljesítését. Időkeret A közösségi szolgálatot az adott tanuló esetében koordináló pedagógus az ötven órán belül szükség szerint a mentorral közösen legfeljebb ötórás felkészítő, majd legfeljebb ötórás záró foglalkozást tart. A közösségi szolgálat teljesítése során egy órán hatvan perc közösségi szolgálati idő értendő azzal, hogy a helyszínre történő utazási idő nem számítható be a teljesítésbe.

4 Szülők A szülőket az osztályfőnök vagy a megbízott személy a tanév első szülői értekezletén tájékoztatja a közösségi szolgálat törvényi hátteréről és az iskolai szabályzatról. A szülőknek lehetőségük van a tanév első hónapjában javaslatot adni a szerződéskötéshez. A szülők a tanuló jelentkezési lapjának aláírásával fejezik ki támogatásukat. A közösségi szolgálat dokumentálása A közösségi szolgálat során a tanuló naplót köteles vezetni, amelyben rögzíti, hogy mikor, hol, milyen időkeretben és milyen tevékenységet folytatott. A közösségi szolgálat középiskolai dokumentálásának kötelező elemei: - a tanuló által kitöltött Bejelentő lap, amely tartalmazza a közösségi szolgálatra való jelentkezés tényét, a megvalósítás tervezett helyét és idejét, valamint a szülő, gondviselő egyetértő nyilatkozatát, (felelős: iskolatitkár); - az osztálynaplóban és a törzslapon dokumentálni kell a közösségi szolgálat teljesítését, (felelős: osztályfőnök); - az iskola a közösségi szolgálat teljesítéséről igazolást állít ki két példányban, amelyből egy példány a tanulónál, egy pedig az intézménynél marad, (felelős: iskolatitkár, osztályfőnök); - az iskola a közösségi szolgálattal kapcsolatos dokumentumok kezelését az iskola iratkezelési szabályzatában rögzíti; - az iskolán kívüli külső szervezet és közreműködő mentor bevonásakor az iskola és a felek együttműködésről megállapodást kell kötni, amelynek tartalmaznia kell a megállapodást aláíró felek adatain és vállalt kötelezettségein túl a foglalkoztatás időtartamát, a mentor nevét és feladatkörét. Az önkéntes kötelessége A közérdekű önkéntes tevékenységet a vonatkozó jogszabályok, szakmai és etikai előírások, valamint a fogadó szervezet utasításai szerint személyesen kell végezni. A tanuló köteles a közérdekű önkéntes tevékenység során tudomására jutott személyes adatot, üzleti és egyéb titkot megőrizni. Az önkéntes köteles megtagadni az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása más személy életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül veszélyeztetné. Az önkéntes nem köteles a fogadó szervezet utasításait teljesíteni, ha annak végrehajtása - az önkéntes életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül veszélyeztetné, - jogszabályba vagy az önkéntes szerződésbe ütközik. Ha az utasítás végrehajtása kárt idézhet elő, az önkéntes köteles erre az utasítást adó figyelmét felhívni. Az önkéntes nem felel az általa okozott kárért, amennyiben figyelem-felhívási kötelezettségének eleget tett. Az önkéntes által az önkéntes jogviszonnyal összefüggésben harmadik személynek okozott kárért a fogadó szervezet felel. Amennyiben a kárt az önkéntes felróható magatartása okozta, az önkéntes szerződés eltérő rendelkezése hiányában a fogadó szervezet az önkéntestől követelheti kárának megtérítését. Amennyiben az önkéntes bizonyítja, hogy - a testi sérüléséből, illetve egészségkárosodásából eredő kára, - a tulajdonában vagy használatában álló, a közérdekű önkéntes tevékenység ellátásához szükséges dologban a közérdekű önkéntes tevékenység végzésének helyén keletkező kára az önkéntes jogviszonnyal összefüggésben következett be, a fogadó szervezet akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt működési körén kívül eső

5 elháríthatatlan ok vagy kizárólag az önkéntes elháríthatatlan magatartása okozta. A fogadó szervezetnek nem kell megtérítenie a kárnak azt a részét, amely az önkéntes felróható magatartásából származott. A fogadó szervezet A fogadó szervezet köteles biztosítani - az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeit, - a szükséges pihenőidőt, - a közérdekű önkéntes tevékenység ellátásához szükséges tájékoztatást és irányítást, az ismeretek megszerzését, - a tizennyolcadik életévét be nem töltött önkéntes, illetve a korlátozottan cselekvőképes nagykorú önkéntes esetén a közérdekű önkéntes tevékenység folyamatos, szakszerű felügyeletét. Ha az önkéntes tevékenység ellátásához szükséges az utazás, szállás és étkezés, akkor az iskola és a fogadó fél között létrejött együttműködési megállapodás tartalmazza, hogy ezek költségeit ki fedezi. A közösségi szolgálat helyszínei A közösségi szolgálat kétféle helyszínen, a Kempelen Farkas Gimnáziumban (helyben) vagy iskolán kívüli szervezetnél valósítható meg. Helyben ellátható tevékenységek: A évi LXXXVIII. törvény a közérdekű önkéntes tevékenységről 4 (5.) bekezdése kimondja, hogy a tanuló nem létesíthet önkéntes jogviszonyt azzal a nevelési-oktatási intézménnyel, amellyel tanulói jogviszonyban, kollégiumi tagsági viszonyban áll. Ez a korlátozás nem vonatkozik a köznevelési intézmény által szervezett és a tanulói jogviszonnyal, kollégiumi tagsági viszonnyal összefüggő kötelezettséget nem érintő táboroztatási tevékenységre és egyéb közösségi programokra. A Kempelen Farkas Gimnáziumban a fentiek alapján az alábbi a tevékenységeket fogadjuk el közösségi szolgálatként azzal a megkötéssel, hogy a helyben ellátandó tevékenység a 3 év alatt legfeljebb 15 óra lehet.

6 TEVÉKENYSÉG IGAZOLHATÓ IDŐTARTAM IGAZOLÓ SZEMÉLY diákönkormányzati munka iskolai rendezvények alkalmával a helyszín berendezése, kipakolása iskolai rendezvényeken hangosítás fellépés az iskolai ünnepélyeken, rendezvényeken részvétel az iskolai médiumok munkájában az iskola műszaki állapota és környezetének javítása érdekében végzett munka szakkör/vizsgafelkészítés alsóbb évfolyamosoknak alsóbb évfolyamosok tanórán kívüli foglalkozásain (pl. táboroztatás, múzeumi foglalkozás stb.) való aktív részvétel felkészítő foglalkozás 1-3 óra Kempelen nap szervezése: 2-5 óra rendezvényenként 2-3 óra rendezvényenként 2-3 óra fellépésenként 1-4 óra a ténylegesen elvégzett munka időtartama (maximum 15 óra/3 év) a ténylegesen elvégzett munka időtartama (maximum 15 óra/3 év) a ténylegesen elvégzett munka időtartama (maximum 15 óra/3 év) a ténylegesen elvégzett munka időtartama (maximum 15 óra/3 év) diákönkormányzatot segítő tanár a berendezést/kipakolást koordináló tanár, igazgatóhelyettes igazgatóhelyettes igazgató/igazgatóhelyettes, a műsor készítéséért felelős igazgató/igazgatóhelyettes, osztályfőnök, feladattal megbízott pedagógus a feladattal megbízott pedagógus a feladattal megbízott pedagógus Záradékok - Az igazolások alapján az osztályfőnök az osztálynaplóban dokumentálja a közösségi szolgálat teljesítését. (záradék: A tanuló a../ tanévben.. óra közösségi szolgálatot teljesített.) - Az osztályfőnök minden évben a bizonyítványban és a törzslapon dokumentálja, hogy az adott tanévig a tanuló hány óra közösségi szolgálatot teljesített (záradék: A tanuló a../ tanévig.. óra közösségi szolgálatot teljesített.) - A közösségi szolgálat teljesítésekor az osztályfőnök a törzslapon ezt igazolja (záradék: A tanuló teljesítette az érettségi bizonyítvány kiadásához szükséges közösségi szolgálatot.) - A tanulói jogviszony megszűnésekor, valamint a rendes érettségi vizsga megkezdésekor az iskola igazgatója két példányban igazolást állít ki a közösségi szolgálat teljesítéséről, amelyből egy példány a tanulónál, egy pedig az intézménynél marad.

7 Mellékletek Igazolás Alulírott.... a Kempelen Farkas Gimnázium OM-azonosító intézményvezetője igazolom, hogy a(z).... nevű tanuló a / tanévig óra közösségi szolgálatot teljesített. Budapest, 201 év.hónap. az intézményvezető aláírása (P. H.)

8 Tanulói jelentkezési lap Jelentkezési lap iskolai közösségi szolgálatra Alulírott.. a Kempelen Farkas Gimnázium osztályos tanulója a / tanévben az alábbi területeken kívánok eleget tenni a közösségi szolgálatnak: a) területen órában b) területen órában c) területen órában (tanévenként minimum egy, maximum három terület választható) tanuló aláírása Szülő, gondviselő nyilatkozata: Alulírott.. nevezett tanuló szülője/gondviselője az iskolai közösségi szolgálat teljesítését a jelzett területeken támogatom és tudomásul veszem. szülő, gondviselő aláírása

9 KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATI NAPLÓ.. tanuló részére Használatba vétel ideje:.. osztályfőnök Leadás ideje:.. osztályfőnök

10 Kedves Kempelenes Diák! Bizonyára sokat hallottál már a közösségi szolgálatról, és foglalkoztat a kérdés: Miért éppen most? Miért nekem? Mire jó ez? Tudjuk és megértjük, ha elsőre nem találod érdekesnek, fontosnak, amire most mégis vállalkoznod kell. Magad is tapasztalhatod, hogy egy gyorsan változó világban élünk, amelyben az emberek elrohannak egymás mellett, a sorsok és az értékek más dimenzióba kerülnek. Vajon jó ez így? Még az érettségi előtt állsz, vagy lassan arra készülsz, s nem véletlen ez a fogalom, ekkor, ebben az életkorban válsz felnőtté, s látod más szemmel a világot, a közvetlen környezetedet. Az előző korosztályok egy része úgy nőhetett fel, hogy a társadalom olyan mintát adott, amelyben az önkéntesség, a másokért való felelősség, a kölcsönös megbecsülés, az akkor is segítés, ha nincs nagy baj, katasztrófa, nem kapott kellő figyelmet, megbecsülést és elismerést. A közösségi szolgálattal ezen szeretnénk változtatni, olyan szemlélettel lépj a felnőtt életedbe, hogy érezd a felelősséged, képes legyél segítően tevékenykedni, a közösségért tenni. Ezeken a nemes eszméken túl Neked is közvetlen hasznodra válhat e program, hiszen lehetőséged nyílhat megismerni számos munkahelyet, tevékenységek sorát, amelyekben tapasztalatokat szerezhetsz, megtudhatod, melyek azok a területek, ahol megállod a helyed, esetleg ez által könnyebben tudsz dönteni, milyen pályát válassz. Bízunk benne, hogy a program kapcsán olyan események, tevékenységek részese leszel, melyek maradandó élményekkel gazdagítanak. Javasoljuk, hogy a naplóra vigyázz, és rendszeresen tartsd magadnál, amikor valamilyen tevékenységet végzel. Kérünk, naprakészen vezesd, hiszen ezzel tudod majd igazolni, hogy teljesítetted a kötelező ötven órát. Minden alkalommal gondosan ügyelj, hogy igazolva legyen a teljesített időd. Arról se feledkezz meg az egyes tevékenységek végén, hogy lejegyezd, mivel foglalatoskodtál, s ennek kapcsán mit tapasztaltál, milyen élményekben volt részed, milyen gondolataid támadtak. Az sem baj, ha nem mindig pozitív dolgokat jegyzel le, ez könnyen előfordulhat bárkivel. Ekkor is írd le, mi okozta a rossz érzéseket, a problémákat. Azért fontos az akkor és most jegyzetelés, mert később már halványulnak az érzések, másként emlékszel, s nem biztos, hogy pontosan elevenednek meg a történtek. Miért is fontos ez? Azért, mert a koordináló tanárnak jelezni kell, ha valami probléma adódott, azt megbeszélni, hogy segíteni tudjon és megoldásra találjon. Persze az örömöd is oszd meg a tanároddal, hiszen az élmények közös átélése és megbeszélése más szintű kapcsolatot, együttműködést hozhat létre, amelyben a feltörő természetes, tiszta emberi érzésekkel közelebb kerülhetünk egymáshoz, ami a segítői attitűd kialakulásának egyik lényeges eleme. Végezetül figyelmedbe ajánljuk Magyarország Alaptörvényének XIII. cikkelyét, mely kimondja: A tulajdon társadalmi felelősséggel jár. Ez a kijelentés sok más mellett megalapozza a társadalmi felelősségvállalás fogalmát, amelynek része az iskolai közösségi szolgálat. Számos felmérés azt igazolja, hogy Magyarországon a társadalmi kohézió erősítésére van szükség ahhoz, hogy mindenki számára élhető, egymást segítő társadalmi légkör alakuljon ki, amelyben szívesen segít mindenki a másikon, tudva, ha bajba kerül, rajta is segíteni fognak. Sok más mellett a közösségi szolgálat ezt is célozza. Az 50 órát több projekt keretében, több év alatt is lehet teljesíteni. Ennek az az előnye, hogy többféle dolgot tudsz kipróbálni. Arra is van lehetőség, hogy az 50 órát egy nagy projekt révén vagy több év alatt lefutó program keretében teljesítsd. Ha jól készítitek elő, és szívvellélekkel végzitek a feladatokat, számotokra is nyilvánvaló lesz, hogy egy fantasztikus programnak és életre meghatározó élménynek lettetek részesei.

11 A(z) Kempelen Farkas Gimnázium... nevű... osztályos tanulójának a.../... tanévre.... intézményvezető aláírása (P.H.) Sorszám Dátum Intézmény Órától óráig Tevékenység Élmény/tapasztalat Igazoló aláírás tanév...óraszám

12 ... osztályfőnök A(z) Kempelen Farkas Gimnázium... nevű... osztályos tanulójának a.../... tanévre.... intézményvezető aláírása (P.H.) Sorszám Dátum Intézmény Órától óráig Tevékenység Élmény/tapasztalat Igazoló aláírás tanév...óraszám

13 ... osztályfőnök A(z) Kempelen Farkas Gimnázium... nevű... osztályos tanulójának a.../... tanévre.... intézményvezető aláírása (P.H.) Sorszám Dátum Intézmény Órától óráig Tevékenység Élmény/tapasztalat Igazoló aláírás tanév...óraszám

14 Iktatási szám:... /2013. amelyet egyrészről másrészről EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL Iskola: Kempelen Farkas Gimnázium Székhely: 1223 Budapest, Közgazdász u Képviselő:Bánky Judit igazgató OM-azonosító: a továbbiakban: Iskola név: székhely: képviselő: a továbbiakban: Szervezet a továbbiakban együtt: Felek kötöttek a mai napon, az alábbi feltételekkel: 1. A megállapodás előzményei, körülményei, célja: A Nemzeti köznevelésről szóló évi CXC törvényben foglaltaknak megfelelően az iskolai közösségi szolgálat megszervezésében a Felek az e megállapodásban rögzítettek alapján együttműködnek. A Felek kölcsönösen törekednek arra, hogy az érintett tanulók teljesíteni tudják az 50 órás kötelezettségüket. 2. Az Iskola kötelezettségei, vállalásai: (1.) Tájékoztatja az intézmény tanulóit a Fogadó intézmény által biztosított lehetőségekről. (2.) Szervezi és koordinálja a tanulók jelentkezését a Fogadó intézményben történő közösségi szolgálat teljesítésével kapcsolatban. (3.) A közösségi szolgálattal kapcsolatos tájékoztatási és kapcsolattartási feladatokra koordináló személyt jelöl ki: Személy neve: Elérhetősége: (4.) A Fogadó intézmény rendelkezésére bocsátja a tanuló által kitöltött Jelentkezési lapot és a szülő/gondviselő egyetértő nyilatkozatát. (5.) A Fogadó intézmény által kiállított teljesítésigazolás alapján igazolást állít ki a tanuló részére. (6.) Végzi vagy megszervezi a felkészítési programban szereplő felkészítő és záró foglalkozások megtartását.

15 3. A Szervezet kötelezettségei, vállalásai: (1.) Lehetőséget biztosít az általa meghatározott tevékenységi körökben a közösségi szolgálat végrehajtására. (2.) A közösségi szolgálattal kapcsolatos tájékoztatási és kapcsolattartási feladatokra koordináló személyt jelöl ki: Személy neve: Elérhetősége: (3.) Meghatározza a foglalkozások időtartamát tanévenként. (4.) Mentori feladatokat ellátó személyt biztosít a közösségi szolgálatot teljesítő tanuló közösségi szolgálati idejére. A mentori feladatokat ellátó személy kijelöléséről a fogadó intézmény vezetője írásban gondoskodik az adott tevékenységi körökhöz kapcsolódó közösségi szolgálati órák megkezdése előtt 5 nappal. (5.) A kijelölést követően haladéktalanul tájékoztatja az oktatási intézményt a mentori feladatokat ellátó személy személyéről, feladatköréről és elérhetőségéről. A mentori feladatokat ellátó személy segíti a tanulót a közösségi szolgálattal összefüggő szervezeti és szakmai ismeretek megismerésében, a kapcsolódó feladatok ellátásában. (6.) A közösségi szolgálat során a tanulóval munkavégzésre irányuló szerződést nem köt. (7.) A közösségi szolgálat teljesítéséért juttatást, bérezést, térítést nem biztosít. (8.) Tájékoztatja az oktatási intézményt a közösségi szolgálat teljesítéséről szóló igazolás kiállításának feltételeiről, valamint kiállítja a teljesítésigazolást. (9.) A fogadó szervezet köteles biztosítani: a) az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos tevékenységhez szükséges feltételeket, b) ha szükséges, pihenőidőt, c) a közösségi szolgálattal összefüggő tevékenység ellátásához szükséges szakmai és balesetvédelmi tájékoztatást és irányítást, az ismeretek megszerzését, d) a tizennyolcadik életévét be nem töltött tanuló, illetve a korlátozottan cselekvőképes nagykorú tanuló esetén a közösségi szolgálati tevékenység folyamatos, szakszerű felügyeletét. (10.) Ha a jelen megállapodás másként nem rendelkezik, a fogadó Szervezet gondoskodik a közösségi szolgálati tevékenység ellátása érdekében szükséges utazásról, szállításról, szállásról és étkezésről. (11.) Ha az utasítás végrehajtása kárt idézhet elő, a tanuló köteles erre az utasítást adó figyelmét felhívni. A tanuló nem felel az általa okozott kárért, amennyiben figyelemfelhívási kötelezettségének eleget tett. (12.) A tanuló által a közösségi szolgálat során végzett tevékenységgel összefüggésben harmadik személynek okozott kárért a fogadó szervezet felel. Amennyiben a kárt a tanulónak felróható magatartás okozta - a jelen szerződésben eltérő rendelkezés hiányában, a fogadó szervezet a tanulótól közvetítheti kárának megtérítését. (13.) Amennyiben a tanuló bizonyítja, hogy: a) a testi sérüléséből, illetve egészségkárosodásából eredő kára, és/vagy b) a tulajdonában vagy használatában álló, a közösségi szolgálattal összefüggésben végzett tevékenység ellátásához szükséges dologban a közösségi szolgálati tevékenység végzésének helyén keletkező kára a Szervezettől kapott utasítással összefüggésben következett be, a fogadó szervezet akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt működési körén kívül eső elháríthatatlan ok vagy kizárólag a tanuló elháríthatatlan magatartása okozta. A fogadó Szervezetnek nem kell

16 megtérítenie a kárnak azt a részét, amely a tanulónak felróható magatartásából származott. 8. A program megvalósulása során felmerülő módosítási kérelmek bírálatának menete 8.1. A felek a jelen megállapodásában megfogalmazottak módosítását kérhetik, indokolt esetben a módosítás tervezetét elkészítik. A szerződésmódosítást aláírásukkal hagyják jóvá. 9. A felek elállási, felmondási joga 9.1. A Felek a jelen megállapodástól való elállásra vagy a megállapodás azonnali hatályú felmondására jogosultak, ha: - a jelen megállapodásban a megvalósításra meghatározott kezdő időponttól számított három héten belül a tevékenység nem kezdődik meg, és a késedelem okáról ezen idő alatt írásban sem mentik ki magukat, vagy - olyan körülmények merülnek fel vagy jutnak a Felek tudomására, amelyek alapján a program teljesülése kétségessé válik, vagy mást irányt vesz, vagy - a jelen megállapodásában meghatározott feladat megvalósítása meghiúsul, tartós akadályba ütközik, vagy a jelen megállapodásában foglalt ütemezéséhez képest jelentős késedelmet szenved, vagy - a Felek valamelyike neki felróható okból megszegi a jelen megállapodásából, illetve az azzal kapcsolatos jogszabályokból eredő kötelezettségeit, és ennek következtében a jelen megállapodásban meghatározott feladat szabályszerű megvalósítását nem lehet nyomon követni A Felek rögzítik továbbá, hogy a jelen megállapodással összefüggő adatok nem minősülnek üzleti titoknak, nem tarthatóak vissza üzleti titokra hivatkozással, amennyiben azok megismerését vagy nyilvánosságra hozatalát közérdekből elrendelik A Felek a jelen megállapodásából eredő esetleges jogvitákat elsősorban tárgyalásos úton kötelesek rendezni A jelen megállapodásban nem vagy kellő részletességgel szabályozott kérdések tekintetében a magyar jog szabályai - elsősorban a Polgári törvénykönyv - az irányadók. A felek a jelen, 3 oldalból álló megállapodást elolvasták, megértették, és mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. A jelen megállapodás 2 eredeti, egymással teljes egészében megegyező példányban készül, amelyből 1 az Iskolánál, 1 a Szervezetnél marad. Budapest, hónap.. nap az Iskola részéről a Szervezet részéről

Közösségi szolgálati napló

Közösségi szolgálati napló Közösségi szolgálati napló Kedves középiskolás Diák! Bizonyára sokat hallottál már a közösségi szolgálatról, és foglalkoztat a kérdés: Miért éppen most? Miért nekem? Mire jó ez? Tudjuk és megértjük, ha

Részletesebben

Közösségi szolgálati napló

Közösségi szolgálati napló Élményeim, tapasztalataim: Közösségi szolgálati napló Név:... Oktatási azonosító:... Kedves középiskolás Diák! Bizonyára sokat hallottál már a közösségi szolgálatról, és foglalkoztat a kérdés: Miért éppen

Részletesebben

Közösségi Szolgálat Szabályzata

Közösségi Szolgálat Szabályzata Virágh Gedeon Szakközépiskola és Szakiskola 6090, Kunszentmiklós, Apostol Pál utca 2-6. www.viragh-szki.sulinet.hu Közösségi Szolgálat Szabályzata Kunszentmiklós 2012. Jogszabályi háttér A kötelezően alkalmazandó

Részletesebben

Közösségi szolgálati napló

Közösségi szolgálati napló Közösségi szolgálati napló Kedves középiskolás Diák! Bizonyára sokat hallottál már a közösségi szolgálatról, és foglalkoztat a kérdés: Miért éppen most? Miért nekem? Mire jó ez? Tudjuk és megértjük, ha

Részletesebben

8200 Veszprém, Halle utca. 3. Tel./Fax: / , 88/ KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATI NAPLÓ

8200 Veszprém, Halle utca. 3. Tel./Fax: / , 88/ KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATI NAPLÓ 8200 Veszprém, Halle utca. 3. Tel./Fax: 0036 88/569-880, 88/569-881 E-mail:sef@sef.hu KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATI NAPLÓ Közösségi szolgálati napló Kedves Diákunk! Bizonyára sokat hallottál már a közösségi szolgálatról,

Részletesebben

A Szervezeti és Működési Szabályzat és a Házirend kiegészítése. A közösségi szolgálat megszervezése intézményünkben

A Szervezeti és Működési Szabályzat és a Házirend kiegészítése. A közösségi szolgálat megszervezése intézményünkben A Szervezeti és Működési Szabályzat és a Házirend kiegészítése A közösségi szolgálat megszervezése intézményünkben 1 A közösségi szolgálat megszervezése intézményünkben A nemzeti köznevelésről szóló 2011.

Részletesebben

Nyíregyháza, március 27. Szabó István Köznevelésért Felelős Államtitkári Kabinet

Nyíregyháza, március 27. Szabó István Köznevelésért Felelős Államtitkári Kabinet Nyíregyháza, 2014. március 27. Szabó István Köznevelésért Felelős Államtitkári Kabinet istvan.szabo@emmi.gov.hu Jogszabályi háttér Kötelező alkalmazandó 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről szóló

Részletesebben

Együttműködési megállapodás Középiskolai közösségi szolgálat lebonyolításáról

Együttműködési megállapodás Középiskolai közösségi szolgálat lebonyolításáról Iktatószám: Együttműködési megállapodás Középiskolai közösségi szolgálat lebonyolításáról amely létrejött egyrészről másrészről iskola: Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL Amelyet egyrészről a NYME Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és Kollégium 9400 Sopron, Szent György u.9 képviselő: Dr.

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KEMPELEN FARKAS GIMNÁZIUM

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KEMPELEN FARKAS GIMNÁZIUM KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KEMPELEN FARKAS GIMNÁZIUM AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA: Azoknak a tanulóknak, akik 2016. január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének feltétele,

Részletesebben

Előterjesztés együttműködési megállapodás kötésére közösségi szolgálat megszervezésére és végrehajtására

Előterjesztés együttműködési megállapodás kötésére közösségi szolgálat megszervezésére és végrehajtására Előterjesztés együttműködési megállapodás kötésére közösségi szolgálat megszervezésére és végrehajtására Tisztelt Képviselő-testület! Mátraterenye Község Önkormányzata a nemzeti köznevelésről szóló 2011.

Részletesebben

Jogszabályi háttér. (Részlet a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvényből)

Jogszabályi háttér. (Részlet a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvényből) 1. sz. melléklet Jogszabályi háttér 1. 1. Nemzeti köznevelési törvény (Részlet a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvényből) Részletek a törvényből: A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi,

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL Iktatási szám:../2013. EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL amelyet egyrészről iskola: Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium székhely: Salgótarján

Részletesebben

Közösségi szolgálati naplója

Közösségi szolgálati naplója Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakgimnáziuma 1146 Budapest, Thököly út 48-54. Nevem, osztályom Közösségi szolgálati

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL Iktatási szám:../2015. amelyet egyrészről az iskola: Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Pogány Frigyes Szakközépiskola

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT LOVASSY LÁSZLÓ GIMNÁZIUM Lovassy-László-Gymnasium Pedagógiai Program KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT 2013. A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok Nkt. 4. (15) közösségi

Részletesebben

Közösségi Szolgálat Szabályzata

Közösségi Szolgálat Szabályzata Közösségi Szolgálat Szabályzata Jogszabályi háttér A kötelezően alkalmazandó jogszabály a köznevelési törvény, a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012.(VI.04.)

Részletesebben

A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT Jendrassik-Venesz Középiskola és Szakiskola A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok Nkt. 4. (15) közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi,

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT MAGYAR-ANGOL TANNYELVŰ GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT 2013. A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok Nkt. 4. (15) közösségi szolgálat: szociális,

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. 1. Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása.

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. 1. Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása. KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT 1. Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása. 2. Az érettségi bizonyítvány kiadásához a közösségi szolgálat végzésének igazolását

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL Iktatási szám:../2019. EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL amelyet egyrészről az a Miskolci Szakképzési Centrum Berzeviczy Gergely Szakgimnáziuma Székhely:

Részletesebben

A Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZATA

A Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZATA A Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZATA 2014. A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok Nkt. 4. (15) közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi,

Részletesebben

Iskolai közösségi szolgálat. BGSZC Szász Ferenc Kereskedelmi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Iskolai közösségi szolgálat. BGSZC Szász Ferenc Kereskedelmi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Iskolai közösségi szolgálat BGSZC Szász Ferenc Kereskedelmi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Jogszabályi háttér A kötelezően alkalmazandó jogszabály a köznevelési törvény, a Nemzeti alaptanterv kiadásáról,

Részletesebben

Virágh Gedeon Szakközépiskola és Szakiskola 6090, Kunszentmiklós, Apostol Pál utca Közösségi Szolgálati Napló

Virágh Gedeon Szakközépiskola és Szakiskola 6090, Kunszentmiklós, Apostol Pál utca Közösségi Szolgálati Napló Mellékletek Virágh Gedeon Szakközépiskola és Szakiskola 6090, Kunszentmiklós, Apostol Pál utca 2-6. www.viragh-szki.sulinet.hu Közösségi Szolgálati Napló Kedves középiskolás Diák! Bizonyára sokat hallottál

Részletesebben

A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény. A Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012. (VI. 04.

A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény. A Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012. (VI. 04. Jogszabályi háttér A kötelezően alkalmazandó jogszabály a köznevelési törvény, a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012.(VI.04.) Korm. rendelet (Nat), valamint a

Részletesebben

Mellékletek. Alapelvek. Törvényi háttér, jogszabályi rendelkezések ZÁRADÉKOK

Mellékletek. Alapelvek. Törvényi háttér, jogszabályi rendelkezések ZÁRADÉKOK Mellékletek Alapelvek Törvényi háttér, jogszabályi rendelkezések ZÁRADÉKOK Alapelvek A kölcsönösség elve azt jelenti, hogy egyszerre kell a szolgálat jellegnek és az élménypedagógia alapú tanulásnak megvalósulnia.

Részletesebben

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT 2015. A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok Nkt. 4. (15) közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének

Részletesebben

Keszthely, február 26. Szabó István Köznevelésért Felelős Államtitkári Kabinet

Keszthely, február 26. Szabó István Köznevelésért Felelős Államtitkári Kabinet Keszthely, 2014. február 26. Szabó István Köznevelésért Felelős Államtitkári Kabinet istvan.szabo@emmi.gov.hu 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről szóló törvény 20/2012 (VIII. 31.) kormányrendelet

Részletesebben

AZ ALTISZ ALAPÍTVÁNYI GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM. 1. A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok

AZ ALTISZ ALAPÍTVÁNYI GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM. 1. A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok AZ ALTISZ ALAPÍTVÁNYI GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATRÓL 2013 1. A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok Nkt. 4. (15) közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló

Részletesebben

A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK I HATÁLLYAL

A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK I HATÁLLYAL A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK 2016.09.01-I HATÁLLYAL 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 6. (4) A középiskola elvégzését közvetlenül követő érettségi vizsgaidőszakban az érettségi

Részletesebben

Budai Nagy Antal Gimnázium Budapest A közösségi szolgálat szervezésével kapcsolatos szabályzat

Budai Nagy Antal Gimnázium Budapest A közösségi szolgálat szervezésével kapcsolatos szabályzat Budai Nagy Antal Gimnázium Budapest A közösségi szolgálat szervezésével kapcsolatos szabályzat - 1 - A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény

Részletesebben

Az iskolai közösségi szolgálat bevezetése

Az iskolai közösségi szolgálat bevezetése Emberi Erőforrások Minisztériuma KÖZNEVELÉS-FEJLESZTÉSI FŐOSZTÁLY Oktatási és Nevelési Programok Osztálya Az iskolai közösségi szolgálat bevezetése Simonyi István Budapest, 2013. április 24. 1 Nemzetközi

Részletesebben

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT 2017. A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok Nkt. 4. (15) közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének

Részletesebben

Nemzeti alaptanterv kiadásáról és bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012. (VI.04) Korm. Rendelet Nevelési-oktatási intézmények működéséről és

Nemzeti alaptanterv kiadásáról és bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012. (VI.04) Korm. Rendelet Nevelési-oktatási intézmények működéséről és Nemzeti alaptanterv kiadásáról és bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012. (VI.04) Korm. Rendelet Nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köz. nev. int. névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Iktatási szám:../2014. EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁ SÁR ÓL amelyet egyrészről másrészről iskola: székhely: képviselő: OM-azonosító:

Részletesebben

Erzsébet Királyné Szépészeti Szakközépiskola. Közösségi szolgálat szervezésével kapcsolatos szabályzat 2013.

Erzsébet Királyné Szépészeti Szakközépiskola. Közösségi szolgálat szervezésével kapcsolatos szabályzat 2013. Erzsébet Királyné Szépészeti Szakközépiskola Közösségi szolgálat szervezésével kapcsolatos szabályzat 2013. A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

Az iskolai közösségi szolgálat bevezetése

Az iskolai közösségi szolgálat bevezetése Emberi Erőforrások Minisztériuma KÖZNEVELÉS-FEJLESZTÉSI FŐOSZTÁLY Oktatási és Nevelési Programok Osztálya Az iskolai közösségi szolgálat bevezetése Simonyi István 1 Iskolai Közösségi Szolgálat = Önkéntes

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT 2016 A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: köznevelési törvény) a

Részletesebben

Jelentkezési lap iskolai közösségi szolgálatra

Jelentkezési lap iskolai közösségi szolgálatra Jelentkezési lap iskolai közösségi szolgálatra Alulírott tanuló a(z) iskola osztályos tanulója a./ tanévben az alábbi területeken kívánok eleget tenni a közösségi szolgálatnak: területen órában területen

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KEMPELEN FARKAS GIMNÁZIUM

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KEMPELEN FARKAS GIMNÁZIUM KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KEMPELEN FARKAS GIMNÁZIUM A KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA: Azoknak a tanulóknak, akik 2016. január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének feltétele,

Részletesebben

A Győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium Iskolai Közösségi Szolgálatának szabályzata

A Győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium Iskolai Közösségi Szolgálatának szabályzata A Győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium Iskolai Közösségi Szolgálatának szabályzata A 2011. december 23-án elfogadott Nemzeti köznevelési törvény bevezette az iskolai közösségi szolgálatot mint

Részletesebben

A Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola Közösségi szolgálat szabályzata

A Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola Közösségi szolgálat szabályzata A Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola Közösségi szolgálat szabályzata Jóváhagyta: Dr. Rubi Ferenc igazgató Készítette: Tóth Csaba igazgatóhelyettes 2017. Nyíregyháza I. A közösségi

Részletesebben

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT 2017. A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok Nkt. 4. (15) közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének

Részletesebben

Közösségi szolgálat. Tájékoztató a szülők részére

Közösségi szolgálat. Tájékoztató a szülők részére Közösségi szolgálat Tájékoztató a szülők részére A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. Törvény A segédlet célja Egy egészséges társadalomban nem hagyják magukra a bajba jutottakat, azonban a segítségnyújtást,

Részletesebben

A közösségi szolgálat ( ) szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi

A közösségi szolgálat ( ) szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi A közösségi szolgálat ( ) szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független, egyéni vagy csoportos tevékenység és

Részletesebben

Soproni Széchenyi István Gimnázium

Soproni Széchenyi István Gimnázium Soproni Széchenyi István Gimnázium Iskolai közösségi szolgálat A Soproni Széchenyi István Gimnázium Pedagógiai Programjának 7. sz. melléklete Elfogadta a Soproni Széchenyi István Gimnázium nevelőtestülete

Részletesebben

VERSEGHY FERENC GIMNÁZIUM A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT RENDJE

VERSEGHY FERENC GIMNÁZIUM A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT RENDJE VERSEGHY FERENC GIMNÁZIUM A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT RENDJE 2013 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 6. (4) bekezdésének értelmében 2016. január 1-jétől az érettségi bizonyítvány kiadásának

Részletesebben

A Győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium Iskolai Közösségi Szolgálatának szabályzata

A Győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium Iskolai Közösségi Szolgálatának szabályzata A Győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium Iskolai Közösségi Szolgálatának szabályzata A 2011. december 23-án elfogadott Nemzeti köznevelési törvény bevezette az iskolai közösségi szolgálatot mint

Részletesebben

A Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium Iskolai Közösségi Szolgálatának szabályzata

A Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium Iskolai Közösségi Szolgálatának szabályzata A Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium Iskolai Közösségi Szolgálatának szabályzata A 2011. december 23-án elfogadott Nemzeti köznevelési törvénnyel bevezette az iskolai közösségi szolgálatot, mint az

Részletesebben

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT (IKSZ) Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT (IKSZ) Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT (IKSZ) Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola Érettségizés feltétele 2016. január 1-jétől kötelező érettségi előfeltétel lesz az iskolai közösségi szolgálat

Részletesebben

A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok

A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok Nemzeti köznevelési törvény (Részlet a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvényből) Részletek a törvényből: A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi,

Részletesebben

A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet

A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet Törvényi háttér 1. 1. Nemzeti köznevelési törvény (Részlet a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvényből) Részletek a törvényből: A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló

Részletesebben

A Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium. Közösségi szolgálat szabályzata

A Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium. Közösségi szolgálat szabályzata 3. számú melléklet A Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium Közösségi szolgálat szabályzata 2015. 1 I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény - 4. (15) bekezdés:

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT 2015. 1 A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok Jogszabályi háttér: A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 110/2012. (VI.04)

Részletesebben

Iskolai közösségi szolgálat

Iskolai közösségi szolgálat Iskolai közösségi szolgálat 2017. 11.21. Iskolai Közösségi Szolgálat = Önkéntes munka 1. Az 50 órás iskolai közösségi szolgálat jelentősége Egy egészséges társadalomban nem hagyják magukra a bajbajutottakat,

Részletesebben

Iskolai közösségi szolgálat megszervezése

Iskolai közösségi szolgálat megszervezése Iskolai közösségi szolgálat megszervezése Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Középiskola és Kollégium Illéssy Sándor Szakgimnázium és Szakközépiskola Tagintézménye 2018. szeptember Készítette:

Részletesebben

2016. január 1-je után érettségiz diákok kötelez en teljesítend 50 órás közösségi szolgálattal Arra is lehet

2016. január 1-je után érettségiz diákok kötelez en teljesítend 50 órás közösségi szolgálattal Arra is lehet Kedves Szülők! Az alábbiakban tájékoztatót olvashatnak a 2016. január 1-je után érettségiző középiskolai diákok által kötelezően teljesítendő 50 órás közösségi szolgálattal kapcsolatban. A Köznevelési

Részletesebben

Milyen tevékenységre vonatkozik (I.)

Milyen tevékenységre vonatkozik (I.) KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT Kire vonatkozik. első alkalommal a 2016. január 1-je után érettségi vizsgára jelentkező tanulókra ez a 2012/2013. tanévben 9. évfolyamos középiskolai tanulókat már érinti Milyen tevékenységre

Részletesebben

Budapest I Kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium. közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok

Budapest I Kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium. közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok Budapest I Kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok Miről van szó? 2016. január 1-je után az érettségi vizsgára bocsátás feltétele 50 óra közösségi

Részletesebben

Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok

Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok Móricz Zsigmond Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK http://www.youtube.com/watch?v=melbotthh6i&feature=player_detailpage

Részletesebben

A közösségi szolgálat szabályzata. Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma 1134 Budapest, Váci út 21.

A közösségi szolgálat szabályzata. Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma 1134 Budapest, Váci út 21. A közösségi szolgálat szabályzata Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma 1134 Budapest, Váci út 21. 2016 Tartalomjegyzék 1. Jogszabályi háttér.. 3 2. A

Részletesebben

Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok

Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok Móricz Zsigmond Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK http://www.youtube.com/watch?v=melbotthh6i&feature=player_detailpage

Részletesebben

Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok

Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok Móricz Zsigmond Református Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium Közösségi szolgálat megszervezésével kapcsolatos feladatok TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK http://www.youtube.com/watch?v=melbotthh6i&feature=player_detailpage

Részletesebben

Tájékoztató a közösségi szolgálatról diákoknak és szülőknek. Iskolai koordinátor: Vallus Éva tanár,

Tájékoztató a közösségi szolgálatról diákoknak és szülőknek.   Iskolai koordinátor: Vallus Éva tanár, Tájékoztató a közösségi szolgálatról diákoknak és szülőknek. www.kozossegi.ofi.hu Iskolai koordinátor: Vallus Éva tanár, evavallus@gmail.com Kire vonatkozik első alkalommal a 2016. január 1-je után érettségi

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK

TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK Miről lesz szó? 2016. január 1-je után az érettségi vizsgára bocsátás feltétele 50 óra közösségi szolgálat teljesítése. A 2012/2013. tanévben középfokú tanulmányaikat megkezdőket

Részletesebben

Tájékoztató a közösségi szolgálatról diákoknak, szülőknek

Tájékoztató a közösségi szolgálatról diákoknak, szülőknek Tájékoztató a közösségi szolgálatról diákoknak, szülőknek Időt kell szakítanod embertársaidra. Tégy valamit másokért, ha még oly apróságot is. Valamit, amiért fizetséget nem kapsz, csupán a kitüntető érzést,

Részletesebben

Az iskolai közösségi szolgálatról Április 17.

Az iskolai közösségi szolgálatról Április 17. Az iskolai közösségi szolgálatról 2013. Április 17. Vonatkozó jogszabályok 2011. Évi CXC. Törvény 4., 6., 97. 110/ 2012. (VI. 04.) Kormányrendelet (NAT bev.) 20/2012. EMMI rendelet 133. 2005. LXXXVIII

Részletesebben

SALGÓTARJÁNI MADÁCH IMRE GIMNÁZIUM 3100 Salgótarján, Arany János 12. OM azonosító: KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT

SALGÓTARJÁNI MADÁCH IMRE GIMNÁZIUM 3100 Salgótarján, Arany János 12. OM azonosító: KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT SALGÓTARJÁNI MADÁCH IMRE GIMNÁZIUM 3100 Salgótarján, Arany János 12. OM azonosító: 032295 KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT 2015/2016 1.1 A jogszabályi háttér gyakorlati alkalmazás

Részletesebben

Iskolai közösségi szolgálati szabályzat

Iskolai közösségi szolgálati szabályzat Iskolai közösségi szolgálati szabályzat 2016. 1. A szabályzat célja: A Köznevelési törvény 2016-tól az érettségi bizonyítvány kiadását 50 óra közösségi szolgálat teljesítéséhez köti, így az érettségi a

Részletesebben

A PIOK Általános Iskola és Gimnázium gimnáziumi intézményegységének Közösségi szolgálat szabályzata

A PIOK Általános Iskola és Gimnázium gimnáziumi intézményegységének Közösségi szolgálat szabályzata A PIOK Általános Iskola és Gimnázium gimnáziumi intézményegységének Közösségi szolgálat szabályzata 1. A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok 1.1. 2011. évi CXC. törvény - a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

Közösségi szolgálat szabályzata

Közösségi szolgálat szabályzata Az Ibrányi Móricz Zsigmond Gimnázium és Kollégium Közösségi szolgálat szabályzata 1 2017. 2 I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény - 4. (15) bekezdés: közösségi szolgálat:

Részletesebben

Iskolai közösségi szolgálat

Iskolai közösségi szolgálat Iskolai közösségi szolgálat Jogszabályi háttér 1. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 2. 110/2012. (VI. 04.) Kormányrendelet ( a NAT kiadásáról, bevezetéséről és

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL Iktatási szám:../2015. EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL amelyet egyrészről iskola: Fejér Megyei Vajda János Gimnázium és Szakközépiskola székhely: 2060

Részletesebben

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZABÁLYZATA

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZABÁLYZATA Kecskeméti Katona József Gimnázium ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZABÁLYZATA 2015. 1. A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok A 2011. évi CXC. törvény a Nemzeti Köznevelésről (továbbiakban Nkt.),

Részletesebben

Az élet egyik legszebb jutalma, hogy miközben az ember másokon segít, egyben önmagán is segít. (Ralph Waldo Emerson) Napló

Az élet egyik legszebb jutalma, hogy miközben az ember másokon segít, egyben önmagán is segít. (Ralph Waldo Emerson) Napló F e j é r M e g y e i Eötvös József Szakképző Iskola és Kollégium Cím: 8111 Seregélyes, Fő u. 278. Telefon/fax:: 22 575-002, 575-003 OM azonosító: 030259 KLIK szám: 072008 E-mail: iskola@seregszaksuli.hu

Részletesebben

45. A középiskolában a közösségi szolgálattal kapcsolatos rendelkezések

45. A középiskolában a közösségi szolgálattal kapcsolatos rendelkezések Tisztelt Szülők és Diákok! Az alábbiakban olvashatják az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által készített szakmai segédletből összeállított tájékozatónkat, melyben felsoroljuk a jogszabályokat - amelyeket

Részletesebben

AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének

AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik 2016. január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének feltétele, hogy 50 óra közösségi szolgálatban eltöltött

Részletesebben

4. (13) bekezdés: A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között

4. (13) bekezdés: A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között Közösségi szolgálat Jogszabályi háttér: A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 40 (13) bek., 97 (2.) bek. A Nemzeti alaptanterv kiadásáról bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012.

Részletesebben

Az élet egyik legszebb jutalma, hogy miközben az ember másokon segít, egyben önmagán is segít. (Ralph Waldo Emerson) Napló

Az élet egyik legszebb jutalma, hogy miközben az ember másokon segít, egyben önmagán is segít. (Ralph Waldo Emerson) Napló Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium E ö t v ö s J ó z s e f Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Cím: 8111 Seregélyes, Fő u. 278. Telefon/fax:: 22 575-002,

Részletesebben

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZABÁLYZATA

AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZABÁLYZATA Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Sztehlo Gábor

Részletesebben

Összeállította: Kiss Zoltánné koordinátor az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet közös kiadványa alapján.

Összeállította: Kiss Zoltánné koordinátor az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet közös kiadványa alapján. Összeállította: Kiss Zoltánné koordinátor az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet közös kiadványa alapján. (www.kozossegi.ofi.hu) Jogszabályi háttér: A nemzeti köznevelésről

Részletesebben

Pedagógiai Program nevelési programjának melléklete

Pedagógiai Program nevelési programjának melléklete Pedagógiai Program nevelési programjának melléklete Közösségi szolgálat teljesítésének iskolai szabályai: 1. Törvényi háttér: a.) 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről: - 4. 15. közösségi szolgálat:

Részletesebben

A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok, következtetések (Forrás:OFI)

A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok, következtetések (Forrás:OFI) A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok, következtetések (Forrás:OFI) Tartalom: 1. 1. Nemzeti köznevelési törvény 1. 2. Nemzeti alaptanterv 1. 3. Nemzeti Önkéntes Stratégia 2011-2020 1. 4. Közérdekű

Részletesebben

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT Pedagógiai Program ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZABÁLYZATA 2013. 1. A közösségi szolgálatra vonatkozó jogszabályok Nkt. 4. (15) közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének

Részletesebben

Önkéntesség és közösségi szolgálat a köznevelési rendszer részeként

Önkéntesség és közösségi szolgálat a köznevelési rendszer részeként Önkéntesség és közösségi szolgálat a köznevelési rendszer részeként Budapest, 2012. augusztus 31. Dr. Bodó Márton Fogalmak tisztázása I. Corporate Social Responsibility Társadalmi felelősségvállalás (CSR,

Részletesebben

A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATRÓL

A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATRÓL A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATRÓL Kedves Diákok! Biztosan hallottatok róla, hogy 2016. január 1-jétől kötelező érettségi előfeltétel lesz az iskolai közösségi szolgálat keretében 50 órát teljesíteni. Tehát az érettségi

Részletesebben

A Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium. Közösségi szolgálat szabályzata

A Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium. Közösségi szolgálat szabályzata 3. számú melléklet A Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium Közösségi szolgálat szabályzata 2016. 1 I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény - 4. (15) bekezdés:

Részletesebben

KARDOS ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZABÁLYZATA

KARDOS ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZABÁLYZATA KARDOS ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZABÁLYZATA Szigetszentmiklós 2015 Jogszabályi háttér A kötelezően alkalmazandó jogszabály a köznevelési törvény, a Nemzeti

Részletesebben

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT Szent Benedek Általános Iskola, Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Szegedi Tagintézménye ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK 2018/2019 Összeállította: Dezső Erzsébet Közösségi

Részletesebben

Audi Hungaria Schule. Tájékoztató az Iskolai Közösségi Szolgálatról

Audi Hungaria Schule. Tájékoztató az Iskolai Közösségi Szolgálatról Tájékoztató az Iskolai Közösségi Szolgálatról Fogalom tisztázás A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, Mi

Részletesebben

Iskolai közösségi szolgálat

Iskolai közösségi szolgálat Iskolai közösségi szolgálat Mi a különbség? Iskolai közösségi szolgálat Önkéntesség Önkéntesség: olyan tevékenység, amelyet a személy szabad akaratából, egyéni választása és motivációja alapján pénzügyi

Részletesebben

A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZABÁLYZATA

A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZABÁLYZATA MAGYAR ÖRÖKSÉGDÍJJAL KITÜNTETETT LÓNYAY UTCAI REFORMÁTUS GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZABÁLYZATA A PEDAGÓGIAI PROGRAM MELLÉKLETE 2017. 1 1. AZ ÖTVEN ÓRÁS ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT BEMUTATÁSA

Részletesebben

A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT HELYI RENDJE

A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT HELYI RENDJE Győri Kossuth Lajos Ipari Szakképző Iskola, Kollégium és Felnőttek Középiskolája A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT HELYI RENDJE SZMSZ melléklet Győr, 2014. november 12. Jelen szabályzat a 2013. februárjában kidolgozott

Részletesebben

Mit értünk közösségi szolgálaton?

Mit értünk közösségi szolgálaton? Mit értünk közösségi szolgálaton? olyan tevékenység, melyet a diákok értékeik mentén választanak, anyagi ellenszolgáltatás nélkül végeznek, azzal a helyi közösség érdekeit szolgálják, és mellyel saját

Részletesebben

A Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium. Közösségi szolgálat szabályzata 2015.

A Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium. Közösségi szolgálat szabályzata 2015. A Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium Közösségi szolgálat szabályzata 2015. 1 I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény - 4. (15) bekezdés: közösségi szolgálat:

Részletesebben

A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT HELYI RENDJE

A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT HELYI RENDJE Győri Szolgáltatási SZC Kossuth Lajos Középiskolája és Kollégiuma A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT HELYI RENDJE SZMSZ melléklet Győr, 2016. január 5. Jelen szabályzat a 2013. februárjában kidolgozott és elfogadott

Részletesebben

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZABÁLYOZÁSA

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZABÁLYOZÁSA ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT SZABÁLYOZÁSA A közösségi szolgálat, szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független,

Részletesebben

Korányi Frigyes Görögkatolikus Gimnázium és Kollégium KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT HARCSA VALÉRIA PROGRAMFELELŐS

Korányi Frigyes Görögkatolikus Gimnázium és Kollégium KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT HARCSA VALÉRIA PROGRAMFELELŐS Korányi Frigyes Görögkatolikus Gimnázium és Kollégium KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT HARCSA VALÉRIA PROGRAMFELELŐS 1. Az érettségi vizsga megkezdésének feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása.

Részletesebben

Iskolai Közösségi Szolgálat szabályzata

Iskolai Közösségi Szolgálat szabályzata Szent László Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda 4600 Kisvárda, Flórián tér 3. Honlap: www.szlki-kisvarda.hu E-mail: szentlaszlo@sulinet.hu OM azonosító: 033661 Iskolai

Részletesebben