Miskolczy Ambrus. Greguss Mihály Pozsonyban

Átírás

1 1 Miskolczy Ambrus Greguss Mihály Pozsonyban Greguss Mihály egyénisége és hatása... 1 Greguss Mihály atyai öröksége... 2 Greguss Mihály filozófiája... 3 Greguss Mihály történelemszemléletének eredetisége Greguss Mihály etikája és meghurcoltatása Greguss megkezdte a tanítást, ebben az évben. Statisztikát tanít és a jövőben magyar történelmet magyarul mivel elméletileg és gyakorlatilag tökéletesen alkalmas. Azt hiszem az iskola ezzel az emberrel jól járt írta Gabriel Kováts-M artiny, a pozsonyi evangélikus líceum igaz gatója Rumy Károly Györgynek 1833 szeptemberében végén pedig már arról tudósított, hogy az iskolai szenátus bizonyos kihágókat szokatlanul erősen megbüntetett, aztán Pálffy Fidél kancellár fellépésére még börtönnel, ösztöndíj megvonással és lefokozással sújtottak. 2 Arról hallgatott, hogy időközben az eljárást Greguss Mihály mennyire megszenvedte, és a meghurcoltatások nyomán el is halálozott. Ez óriási veszteség volt, vesztesége a városnak és a tudománynak is, hiszen a tragikus hirtelenséggel elhunyt a kor hazai filozófiai életének nagy ígérete volt, munkássága éppen Pozsonyban kezdett (volna) kiteljesedni. 3 A kérdés azonban az, hogy mit nyert a hazai világ Greguss Mihály tevékenységével? M elyek munkásságának eredményei? És mit tanított Pozsonyban? De először lássuk, hogyan is került egyáltalán oda? Hogyan alakult életútja? Greguss Mihály egyénisége és hatása Greguss Mihály állítólag szlovák származású volt, szlovákul is verselt. 4 A többnyelvűség azonban hozzátartozott a felvidéki élethez. A diákok tanáraikat és egymást négy nyelven írt versekkel köszöntötték. Greguss M ihály ezt több nyelven is megengedhette magának. Apja egyébként magyar anyanyelvű lehetett, mert az ugyancsak négynyelvű szlovák M ichael Institoris-M ossóczyval latinul levelezett, arról, hogy falujában a magyar egyházi énekek rosszak, nem méltóak a korhoz. 5 Az eperjesi kollégiumi tanárok 1819-i minősítése, amelyet Berzeviczy Gergely is láttamozott, magyarként tünteti fel Greguss Mihályt. 6 A hagyomány szerint Greguss Mihály volt az 1820-as években az egyetlen magyarul tudó tanár Eperjesen. 7 Ez egyébként csalóka hagyomány is lehet. Az említett minősítés szerint mind az öt tanár első nyelve a latin, aztán sorban: szlovák (latinul: slavica), német vagy magyar. 8 Greguss M ihály nyelvtudásával is kiemelkedett: latinul, magyarul, németül, szlovákul beszélt, jártas volt a franciában, görögben és az angolban, értett héberül és olaszul. Egyébként a XVII. században már magyarul is oktattak az eperjesi kollégiumban, és 1667-ben rendelkezésben is előírták, hogy a középiskola első osztályának megfelelő osztályban a tanító tiszta magyar legyen éppen a magyar nyelv elsajátításának érdekében. A 18. században és a 19. század elején a latin nyelv mindent elfedő túlsúlya érvényesült, de 1825-ben a magyar nyelv térhódítása nyomán magyar póttanárt alkalmaztak, 1830-tól pedig Greguss M ihály a történelmet és a statisztikát magyarul tanította. 9 Tanítványa és utóda, Vandrák András

2 önéletírásában így számolt be mestere személyiségének varázsáról: Ú gy tűnt ő fel neki akkor is, s most is, mint a tanárnak szeretetre s tiszteletre méltó eszményképe; megkapta az embert a vágy azon lenni, hogy hozzá hasonlóvá váljék. 10 De talán így volt Greguss Mihály saját atyjával is. Greguss Mihály atyai öröksége Ha az eperjesi filozófia tanár atyjának írásait fellapozzuk, először még azt hihetnénk, hogy a fiú szól bennük. A népszerű evangélikus lelkész két halotti búcsúztató beszédéből idézünk, amelyek a keményen cenzúrázó és öncenzúrázó politikai években hangzottak el ban idősb Greguss Mihály, amikor ifjúsága virágjában elhúnytra emlékezett, akkor az ember saját fizikumával szembeni kötelességeit fejtegette, és ezt aztán összekapcsolta a lélek halhatatlanságának kérdésével: Az élet meghosszabbításának mestersége áll főképpen a mértékletességben, a henyélésnek, heverésnek s hivalkodásnak kerülésében s a hasznos dolgokban való jártasságban. A mértékletesség legfoganatosabb megelőző orvosság (praeservativum) a betegség ellen, mely mindenkor közel jár a halálhoz. A mi természetünk kevéssel beéri. Ami felesleg való mindég árt, ami a testet illeti. A hivalkodás és dologtalanság sok testi s erkölcsi nyavalyának szülő anyja. Az elmúláskor, látva az élet végességét ösztönt vehet az okoskodó ember arra, hogy akár hosszabbra, akár rövidebbre ki légyen szabva élete határja, annak ékességét s becsét egész valóságában s teljességében érezze. Ahhoz pedig legalkalmasabb eszköz a józan és salakjától megtisztíttatott ész, a tudomány s a fedhetetlen élet. Az étel és ital éppen nem teszi édessé az életet, mert ez csak eszköze az ő fenntartásának a mértékletesség zsinormértékje szerént. Az élet becse sem határozódik abban, ami az emberen kívül van, ha mindjárt a legnagyobb dicsőségbe helyheztetve légyen is, mert ez oly környülállása az embernek, amely sokféle viszontagságoknak tárgyul ki van téve. De a szép eszét s tudományát s tetteinek nemességét s fedhetetlenségét, melyek egyedül becset adnak az életnek, s amelyek által holta után is él az ember, semmiféle viszontagság el nem veheti. M ert: az okoskodó elme látja hogy a természetben semmi sincs egészen elveszendő, azaz, hogy ami van, semmivé nem válik! Hogy a testek, mint formák, melyek szemünkbe ötlenek, eloszlattatnak az ő legapróbb részecskéikre s percekre, amelyekből vannak öszveszerkesztetve, az csalhatatlanul tudjuk, de csakugyan el nem semmisítetnek. Továbbá el nem hitetheti magával az okoskodó elme, hogy mindezen megfoghatatlan általváltozások az egész természetben, a világban, egy különös, semmitől ne függő, magában fennálló, noha az emberi értelmet egészen felülmúló, felséges, bölcs erő nélkül, melyet a legmélységésebb tisztelettel Istennek nevezünk, végbemenjenek s történjenek. Hiszi tehát, hogy mivel a természet csak közel mi körölöttünk is esztendőként megújul s más formában mintegy feltámad kikeletkor, az ő az halálhoz hasonlítható téli mintegy nyugovása után, hogy mondom, az embernek is szomorú halálának tele után megint felvirrad újabb életnek kellemetes tavasza, s ezt annál erősben hiszi, hogy tagadhatatlan észrevesz önnön magában oly tehetségeket, melyek egyenesen élete fedhetetlenségére kénszerítik őtet, de amely az élet tökéletesebbítésére szolgáló tehetségek éppen ki nem fejlődhetnek e rövid ideig tartó életükben, azért hát síron túl remélhető az élet folytatása. Ezért:»M eg kell lenni!«ez a legjózanabb filozófiának parancsolatja! 11 Mármint parancsolatja a kanti filozófiának, amelyet, mint jeleztük, nem néztek jó szemmel a központi hatalom és az ellenfelvilágosodás emberei ben közéleti férfiút temetett id. Greguss M ihály, és ekkor az alkalomnak megfelelően a közéleti ember tulajdonságairól értekezett, először is a jó lelkiesméret követelményéről, mert ez sava, borsa és balzsama az emberi rövid és nyomorúságos életnek! Kérdés: Ki bír vele? Felelet: Előszer:»Aki senkit emberbaráti közül nem 2

3 botránkoztat s nem sért készakarva s szántszádékkal.«[...] M ásodszor:»aki tehetsége szerint használni igyekszik a társaságnak, amelynek tagja.«a legelső társaság a nemzetségi társaság, a testvérek s atyafiak között, melynek maga a természet szabott törvényt, hogy az atyafiak egymást szeressék s közjavokat egyesített erővel előmozdítsák. [...] A második nagyobb s kisebb társaság az emberek között az, mely több s különbféle nemzetségekből (familiákból) öszveállott avégett, hogy az emberek bátorságban élhessenek, kiki az ő hivatala, állapotja s mestersége szerint. És ezen társaságnak magok az emberek szabtak törvényt. Ebben a munkás tag aszerént amint érzi az ő tehetségeit s tálentomát, oly hivatalt vállal fel, amelyre indulatja s vonszodása vagyon, s igyekszik annyit használni a társaságnak, amennyi telik tőle. A kis teljesítmények is összeadódnak, mint ahogy a méhek kaptárában felgyűlik a méz fejtegette a prédikátor, aki a felvilágosodás jellegzetes hasonlatával élt, és nagy élettapasztalatra valló módon figyelmeztetett: Soha sem kell többet kívánni az embertől, csak amennyi telik tőle az ő helyheztetésében. Ezer akadálya lehet a legjelesb, úgynevezett zseninek is, hogy nem tesz annyi csudát bámulásra való tehetségeivel az emberek között, amennyit valóban tehetne, ha kedvezőbb környülállásokban volna. Senki nem hiszi, ha jól nem vigyáz az emberi dolgok folyamotjára, öszveköttetésekre s azon erőkre, melyek a társaságot mozgatják, mennyire felfüggesztve légyenek a legjelesb embernek tehetségei is a környülállásoktól. A környülállások közé tartoznak a születés, nevelés s a másokkal való társalkodás. Itt fejtődnek ki a természet ajándéki, ha azon környülállások kedvezők; ellenben mindjárt a magvokban elfojtatnak, legalább nagyon hátráltatnak, ha amaz környülállások nem kedvezek. Azonban aki mégis akármely helyheztetésében is annyit használni igyekszik a társaságnak, amennyi telik tőle, az valóban jó lelkiesmérettel kelhet, fekhet, élhet s halhat s bátran elmondhatja:»quid sit futurum cras? fuge querere!ember! ne aggódj a holnapi napról, annál inkább ne a jővendőségről! bízd azt Istenre!«12 Id. Greguss M ihály nem támadta a feudálisnak nevezett rendszert, de olyan eszményeket jelzett, amelyek érvényesülése már más világot feltételezett eszményi világként. Hogy ezt így kifejezésre juttassa, ahhoz kellett némi személyes bátorság is. De ezt a bátorságot az evangélikus egyház már-már kötelezővé tette. A tiszai kerület szervezeti szabályzatában például Berzeviczy Gergely kifejezetten előírta, hogy a lelkésznek gondja legyen, nehogy a hallgatók túllépjék azt a vallásos buzgalmat, melyet a józan ész és az általunk vallott tan helyesel, és így a szent szószéken is a M egváltó liberális, ám mégsem közönyös híve legyen, maga pedig amennyiben a vallás és az öntudat engedi, a század szelleméhez igazodjon. 13 Ifjabb Greguss Mihály, aki hosszú éveket töltött Németországban már harcosabb egyéniség volt, mint atyja, mivel a kor is harciasabb lett; együtt radikálizálodott a korral, miközben a Berzeviczy által jelzett eszményt éltette tovább. 3 Greguss Mihály filozófiája Sajnos nem tudjuk pontosan érzékeltetni, hogy milyen nézeteket hirdetett és vallott Greguss Mihály a katedrán és magánkörben, talán olykor csak saját magának. Ezen kettős vagy hármas beszédnek egy-egy lényeges mozzanat mégis fel-felsejlik forrásainkban. Ugyanakkor igazán nem ismerjük műveit, csak azokból néhány töredéket, esztétikai kézikönyvét, cikkeit, néhány kéziratát. Gazdag hagyatéka elveszett. 14 Ami megmaradt még izgalmasabb számunkra, hiszen eszmerendszerének rekonstruálásával foglalatoskodni olyan mint egy régészeti lelet összerakása néhány maradványból, viszont érvényesül a torzó szépsége. Felsejlik az, amit fiai is saját bevallásuk szerint atyjuktól tanultak, és ez: a mindenségnek ez a kiválóan esztétikai felfogása. 15 Az esztétizáló szemlélet sokak számára elsősorban a német szellemi világban a legmagasabb rendű létforma. De mit is jelentett és jelenthetett ez?

4 Greguss M ihály első és utolsó nyomtatásban ránk maradt könyve esztétikai kompendiuma, nálunk a maga nemében az első korszerű rendszerezés. 16 (Greguss Ágost ugyan 1852-ben Szarvason kiadott egy váltogatást atyja műveiből, de a könyvet a hatóságok elkobozták, és egyetlen példányt sem ismerünk, csak az anyag egy kis töredékét. 17 ) Greguss M ihály esztétikai kézikönyvét természetesen latinul még 1817-ben összeállította, de csak 1826-ben tette közzé, és az ezredfordulón magyarul is megjelent. 18 A mű jól példázza az őt, mármint Greguss M ihályt és a kort feszítő nagy ellentmondást. Ez nem más mint a rendszerezést célzó igyekezet, ugyanakkor a rendszer érvényességében való kételkedés. Greguss M ihály kompendiumában alapvetően a klasszicizáló esztétika híve volt, mégis egyben mélyen romantikus lélek, bár romantika fogalma eltér a jelenkoritól. 19 Igaz, jobb óvakodni a romantika meghatározásától. Tudjuk, Paul Valéry szerint ha a romantikát meg akarjuk határozni, el kell veszteni a rendszerező szellemet, (l'esprit de rigueur). Az ilyen fennen hirdetett szabadosság különleges privilégium. Baudelaire 1846-ban a romantikus művészet ismérveit: az intimitásban, a spiritualitásban és a végtelenre való törekvésben látta. 20 Ez utóbbiban nisum ad infinitum ismerte fel, az összhang ideája mellett, Greguss M ihály az emberi lélek egyetemes törvényét ban kiadott esztétikai tankönyvében értekezett így, amikor rendszerbe kellett foglalnia, hogy mit, miért tartunk szépnek. Nem igazán eredeti munka. A népszerű Friedrich Bouterwek nyomán rendszerezett. De a romantika divatja és életérzése áttöri a rendszert. A romantikus szép a szabad szép, a romantikus ízlés az érzelmességet kedveli, a romantikus dráma elveti a tér és az idő klasszicizmus által megkövetelt egységét. 22 Mindez már Victor Hugo felé mutat, aki szerint a romantika nem más mint liberalizmus az irodalomban, egyszóval: szabadság; és annak vágya. A romantika máig ható jelenség. Nem nagyon kell megkaparni a»modern embert«, ahhoz hogy a romantikus emberre leljünk írta Karl Barth. 23 A szabadság a kételkedés szabadsága és egyben új bizonyosságok keresésének igyekezete. Ennek európai és hazai hagyományát egyszerre képviselte Greguss M ihály. Az ő munkássága is jelezheti, hogy az as évek kollegiumi filozófiai kultúrája milyen magas színvonalon mozgott. Kant állandóan jelen volt. Igaz, a katolikus iskolákból műveit kitiltották. De a protestáns iskolák világába ennyire nem nyúlhatott be az ellenfelvilágosodást érvényesíteni akaró állam. Greguss Mihály önálló gondolkodó volt, még akkor is, ha nem egyszer a kisebb, ma már alig ismert másodvonalbeli filozófusokhoz kapcsolódva fejtette ki nézeteit. Hogy ezek műveit többet idézte, mint Kantot már szakmai-foglalkozási ártalom, hiszen neki tanítható formában kellett előadni az anyagot, az enciklopédikus jellegű többé-kevésbé színtelenszagtalan iskolafilozófiát. 24 (Igaz, Kant tankönyve is alkalmazkodik a didaktikai szürkeséghez, 25 és a kor egyes (antiszemita) előítéleteihez. 26 ) Ugyanakkor ezek a másodvonalbeliek vezették be őt a filozófiai gondolkodásba. Két fárosza Gottlob Ernst Schulze és Friedrich Bouterwek. 27 Schulze Kant tisztelője és legszellemesebb egykorú kritikusa. 28 Szerinte csak egy vagy egyetlen filozófiai rendszer sem igaz, és addig, amíg a filozófia igazi tudománnyá emelkedik a szkepticizmus az egyetlen, ami megóv a tévelygéstől. 29 Mindez a sokat emlegetett kanti fordulatnak is a következménye, pontosabban Rousseau és Kant forradalmának, hiszen ma már közhely, hogy a két gondolkodó eszméi mennyire megfelelnek egymásnak, 30 pontosabban Kantra volt szükség Rousseau újragondolásához. 31 Mondhatnánk, Kant átültette a filozófia terére Rosseau Emiljét. Az anekdota szerint amikor a königsbergi filozófus kézbe vette a könyvet, nem tudta letenni, elhalasztotta délutáni sétáját, és a séta elmaradása miatt a város népe már rosszat sejtett. Igaz, ha Rousseau képzeletbeli hőse kezébe adta volna Kant műveit, akkor az ifjúnak első olvasásra talán megfájdult volna a feje. A francia és a német filozófus szellemi rokonságát Heine a maga gyilkos módján úgy látta, hogy Rousseau véres keze nem más, mint Robespierre, akit terrorizmusban viszont Kant, ez a nagy romboló a gondolatok birodalmában úgymond 4

5 messze felülmúlt ; mindketten a nyárspolgárság típusát testesítették meg, akiket a természet kávé és cukorkimérésre rendelt, de a sors másképpen akarta, méghozzá azt, hogy más dolgokat mérjenek, és az egyiknek egy királyt, a másiknak egy istent lökött a mérlegébe Kant, aki oly lelkesen fogadta a francia forradalmat, persze tanult ennek a történetéből is. A szellemi szabadság igényét alattvalói engedelmesség hangoztatásával párosította. 33 Ugyanakkor érzékeltette, hogy a világ egészének a nagy eszményeknek kell megfelelnie, és ebben látta a haladás távlatát és valóságát. Így Kantnál a szabadság az egyetlen misztérium és az egyetlen magyarázó elv. 34 Ő maga a fogalomalkotás szabadságával élt. Hiszen a filozófia nem más, mint az ember, az ő képzeletének, gondolkodásának és cselekvésének tudománya, és az ember eredetileg a maga képzeteinek és fogalmainak az alkotója, és valamennyi cselekedetének egyetlen szerzője. 35 Kant úgy érezte, hogy Kopernikuszéhoz hasonló fordulatot hajtott végre. A lengyel csillagász ugyanis rájött arra, hogy ha a földi szemlélő forog a maga bolygójával az égi világban a nap körül, akkor ennek moz gásait jobban meg tudja magyarázni. A königsbergi filozófus szerint a metafizikában is hasonlóképpen lehet eljárni, ha felismerjük, hogy nem az állandónak vélt tárgyakhoz igazodik a mi szemléletalkotó képességünk, hanem fordítva: a tárgy (mint az érzékek objektuma) igazodik a mi szemlélet alkotó képességünkhöz. 36 Kant kopernikuszi fordulata vezetett aztán oda, hogy a világ úgy jelent meg Schopenhauernél mint akarat és képzet, Fichténél pedig az én a világ ura. Kantnál a rendszerépítő okfejtés eredménye: a szabadság világa, az erkölcs világa, Isten országa. Ennek előhírnökei a magukat szeperatistának nevező misztikusok, akik már az örökkévalóságtól bennünk lakozó kereszténységről beszélnek, a kanti belső törvényt belső kinyilatkoztatásnak tartják, amelynek Isten a szerzője. Ezek igazi kantiánusok lennének, ha filozófusok lennének. 37 Csakhogy mikor filozófusok lettek, akkor már lázadoztak a Mester rendszere ellen, és a mesteri tanítványok ellen. Ilyen tanítvány volt Carl Leonhard Reinhold, aki olyan egyedül tudományos filozófia kialakítását tűzte ki célként, amely egyetlen alaptételre épül. 38 Amit fentebb Schulzétől idéztünk, elsősorban Reinhold Kant-értelmezése ellen irányult. Heine nihilizmusba hajló iróniája is már a Kant-ellenes romantikus lázadás ironikus megnyilvánulása. Amikor idéztük, azt is akartuk érzékeltetni, hogy a szellemi forradalom is felfalja saját gyermekeit. Ennek a forradalomnak részese Greguss M ihály is. Ő is kanti magaslatról szemlélte a világot, hogy Kant ellen is forduljon, de vele is tartson Hegel filozófiájának ellenében. Kant Daedalus, ki eljut a kikötőbe; de az Ikaridák (Hegel és követői) elmerülnek a semmibe. Hiszen Kant után bölcsesség és badarság között már alig lett különbség fejtegette Greguss legizgalmasabb munkájában: aforizmáiban, 39 amelyeket az 1820-as évek elején vethetett papírra november 1-én keltezett immár Pozsonyban írt önéletrajzi költeményében már Kanton is túl tette magát. 41 De nem Hegel felé mozdult, hanem a századforduló romantikája felé, oda, ahonnan elindult, hiszen éveken keresztül tanult Németországban, méghozzá Göttingába, ahol az egyetem az iskolafilozófia-ellenesség fellegvára volt. 42 Az egykori göttingai diák Novalist nem említette önéletrajzában, de őt, vagy a Novalis nevével fémjelezhető szellemiséget idézik fel előttünk bizonyos mozzanatok. Például az, hogy miután önéletrajzi költeményében gyermekeiről beszámolt, arról írt, hogy rámosolygott a múzsa, akit fáradhatatlanul művel, méghozzá diva Sophiával, azaz isteni bölcsességgel. 43 Tudjuk, Novalis nagy szerelme Sophie volt, aki később maga lett az isteni Sophia. Schlegelnél a férfi és a nő egybekelése hierogámia, a világegyetem aranykori egységének megvalósulása. 44 Greguss ennél visszafogottabb. A filozófia nyelvén gondolkodott: Az egyenes ítélet férjben és feleségben van kifejezve: jogaikban tökéletes ugyanazonosság. 45 Vajon már politikai jogokat is értett ez alatt? Erről nem értekezett Greguss, aki mégis a női emnacipációt igenelő hazai nőkultusz egyik élharcosa ben hosszan értekezett a szép nemről. Benne látta a tökéletes harmoniát, méghozzá a titokzatosságban; elbűvölte a női természetbe és szabadságba beágyazott szépség

6 ben pedig úgy emlékezett, hogy az élet harcában, melyben a sötétség a fény ellen küzd, a meleg a hideggel, a tűz a vízzel, ám az istenségtől küldött nagyszerű győzelem mozdította elő a jó ügyet, és hitvesi szerelem ejtette hatalmába a féktelen szívet, hogy aztán mint családapa kezdje újra a harcot. 47 Greguss M ihály élete szabadságharc. Esztétikai tankönyvében is jelezte, hogy nem mondott le teljesen a filozófálás szabadságáról. 48 Amikor 1827-ben az Iris című folyóirat egyik könyvszemléjében Fichte, Schelling és Hegel úgy jelentek meg, mint akik Kant után tökélyre vitték a filozófiát, azt objektív tudománnyá tették, míg a kantiánusok és azok kritikusai csak obskurusok vagy illuminátusok, Greguss élesen kikelt, az ellen, hogy másképpen gondolkodókat így megbélyegezzenek; tiltakozott az ellen, hogy Hegelt abszolut mércévé emeljék, és ezzel megsértsék a gondolatszabadság posztulátumát, hiszen az emberi tökéletesedésnek nincs határa. 49 Tíz év múlva ugyanezt pedig mindezt egyik kéziratban maradt rövid értekezésében így juttatta kifejezésre: a filozófiát ne tekintsük különösen ne tartsuk kész, korlátozott és tökéletesen bekerített és népesített országnak (mert ily tökéletesnek még a magas sarkú saruban lépkedő mathesist sem állíthatjuk; ki tudja nem szállandnak-e mennyei szellemek földi alakba Newton, Leibnitz, Laplace, Hindenburg s mások után is, a tömérdek elvont matemat[ikai] formulákat rövidebbekre s világosabbakra összehozandók?). 50 A filozófus sorsa örök keresés. Greguss M ihály 1837-ben a katedráról Kant dícséretét hirdette, mert 1781-ben új életre keltette a metafizikát. 51 (Ekkor készült el ugyanis A tiszta ész kritikája.) Latin verses önéletrajzában megvallotta, hogy nem éri be Kant téziseivel tovább keresek. Azt kívánod, hogy Isten létét, ne tudjuk, hanem higgyük, és egyszersmind az erénnyel szembeállítod a jogot, mint jobban kifelé esőt. Tehát miért kényszerítesz annyira tudni? ez is jelenség, ha minden jelenség. Így mindenki elszenvedi saját büntetését, így saját magad vagy oka, hogy legyőzve távozol. Én Szókratész és Pál rendeléseit tartom hűségesen: Semmit sem tudok, az én fragmentumomat jelesen tudom, hogy tudom. 52 A fragmentarizmus jellegzetes filozófiai irányzat. Alighanem Greguss M ihály a legkiemelkedőbb magyar művelője. Aforizmái tanúsítják, melyek kemény belső szellemi és érzelmi vívódások termékei. Az észjogtudomány esedező levele című szintén kéziratban maradt cikke 1837 áprilisából kevésbé enigmatikus mint verses önéletrajza: Ideális lény lévén, epedve tekinték vissza az athénai és sztagiritai bölcsek idejébe, s ismét csak a hellén szellemű németek valójába bizakodva vártam, hogy a nagy Kant, mint második Szokrátész bilincseimtől megszabadítand, és szoros törvényesítés (legitimatio) által erkölcsi fényemet diadalmasan visszaadandja. Hasztalan! ő engem csak külső szabadság, külső erkölcsök, csak merő törvényszerintiség (legalitas) védelmezésére méltatott erkölcsmetafizikájában; tanítványa, Fichte még fellengzősebben bánt velem, jogot és kötelességet legélesebben megkülönböztetve egymástól; Schmalz pedig puszta (erkölcsi?) lehetőség ormára helyezett, honnét sasként kellessék rohannom a jogsértőre. M ost a mindent magába sodró logika, mely Hegel agyvelejében bontakozott ki heracliticus folyamok szerint, uj reménnyel kecsegtetett;új és szép könnyű metódus mindent semmiből megérteni, aztán szellemfilozófia (Philosophie des Geistes), mely a kikerülhetetlen szükségbül eredve a szabadság csúcsára emelkedik, mily tudós bölcsességgel és bölcs tudománnyal eddig az emberiség még nem dicsekedett, itt találok vélém állandó és illendő menedékhelyet. Itt azonban rútul csalódtam meg! Folyamperccé válván (M oment) a folyvást folyó mindenség örvényében, azt sem tudám, mi legyek? majd szükségesség, majd merő szabadság, majd jogosság, majd jogtalanság is, hiszen csak az jogos és igaz és eszes Hegeléknél, ami éppen jelenvaló, a múlt már jogtalan, igaztalan; s mivel minden mozog, nemcsak él és hal, hanem szünet nélkül születik is, következik, hogy a valódi eszesség sem nemcsak élet és jog, sem nemcsak halál és jogtalanság, hanem mind a kettő vagy egy sem. M i legyen ez? Hasztalan 6

7 töröm fejemet mai napiglan, azonban mennyire keresztül hathattam a pezsgő logikai szövetbe, őszintén mondva, egyéb vezérfonalat nem leltem, mint Fichte és Kant szövőszékiben. Itt látom, szavamba vágtok t[isztelendő] t[ekintendő] uraim, s kérdeztek, miért nem kerestem enyhülést más bölcselkedőknél? Kerestem, igen is, de vagy egyenesen létem tagadóira akadtam, minő p. o. a híres göttingai Hugó, ki Thomasius jogát helyesen nevezi gyilkosságmorálnak, de helyébe csak pozitivus jogtudományt iparkodik állítani. Vagy pedig o tempora! o mores! pusztában prédikálnak ügyvédim. Hiában törekedett az egykori két göttingai csillag, Schulze és Bouterwek jobb útra világítani a tévelygőknek, egünkről eltűnvén egyszer, még könnyebben állíthatja a még élő Krug úr, hogy fényök csak álfény volt. Pölitz ugyan hajlik amazokhoz, de egészen ki nem nyithatta a jog evangyéliomát, mint Kantnak nem hűtelen tanítványa. 53 M indez már az út végén járó bölcsessége, de valószínű, hogy pályája kezdetétől végigkísérte Greguss M ihályt. A szokratikus módszeren nevelkedett ő is, mint filozófus. Pál Apostol hitét igenelte, és gyötörte a kétely mint a Korintusbeliekhez intézett első levélben olvassuk: Ha pedig valaki azt hiszi, hogy tud valamit, még semmit sem ismer úgy, amint ismernie kell. (1. Kor 8:2.) A fragmentum tudása és az egészbe vetett hit jellemzi Greguss világszemléletét. Tanítványai előtt sem titkolta. Egyikük így emlékezett: M i szerényen vélekedett pedig saját tudományáról, arról tanúskodik azon nyilatkozata, mely szerint, úgymond,»semmit sem tud, hanem minden csak töredék«. 54 És alighanem már kezdettől fogva annak tudata és tapasztalata is dolgozott a filozófia tanárában, hogy: Filozófiát tanulni lehetetlen, mert az nem csupán felfogó és másokat majmoló gondolkodás, hanem szabad és önnön lebegő szárnyain szemlélődés. 55 Ennek terméke a töredék, vagy latinosan a fragmentum. A fragmentális filozófia a rendszer tagadása, ugyanakkor a fragmentum olyan rendszer része, amely virtuálisan létezik. Lássunk például két antikantiánusnak tetsző aforizmát! Az első: Az Isten nem lehet a világban, sem a világon kívül, tehát mind a két módon egyszerre kell léteznie. A második: M eggyőzés az Isten létéről nemcsak vallás által, de tudományosan is szerezhető. Csakhogy nem szükséges, sőt nem is szabad annak létezését bebizonyítani. 56 Úgy tűnik, Greguss azt kifogásolta, hogy Kant Istent azáltal, hogy posztulálta, túl eltávolította a világból. És ez nemcsak az ő problémája volt. Német mesterét és magyar kortársait egyaránt foglalkoztatta. Schulze szerint Kant Isten és a lélek halhatatlanságának posztulálásával kárpótolni akarta az emberi értelmet, mert Isten és a lélek halhatatlanságának minden elméleti és objektív alapját semmissé tette. 57 A kanti posztulátumok ugyanis elméletileg igazolhatatlanok, szükségszerű gyakorlati szándékra irányulnak, szükségszerű ész-szükségletből fakadnak. 58 Előfeltevések, de mint Márton István, a felvilágosodás legbuzgóbb magyar kantiánusa a maga erkölcsi szótárá -ban hangoztatta ellene mondhatatlan igazságok p.o. az Isten léte, a halhatatlanság, a lelki vagy erkölcsi szabadság. Isten és lélek halhatatlansága teszi lehetővé a legfőbb jóra: a virtusra való törekvést. Csakhogy Isten és lélek halhatatlansága posztulátum. A posztulátum nem pozitív. Ez pedig veszélyes szemlélet olyan világban, amelyben a tételes vallás hegemóniája érvényesül. Hozzá is fűzte M árton István: Igen szépen kérem hát az érdemes olvasókat, hogy a tudatlan községtől különböztessék meg magokat abba, hogy amidőn ezen szót olvassuk posztulátum, ne gondolják, mintha ez azt tenné: szeretném ha úgy volna! bárcsak úgy volna! jó volna, ha igaz volna! hanem azt teszi ez: úgy kell lenni lehetetlen annak a józan okosság szerént másként lenni. 59 Így míg Kantnál a lélek halhatatlansága egy elem a logikai okfejtések hálózatában, Greguss számára is jellegzetes a tizenkilencedikszázadiságra jellemző létélmény: a halál új születés, új derületre vivő béketolmács, tehát nem tökéletesen megsemmisítő, rontó-bontó angyal. 60 Ez a romantika szellemében átpoetizált kanti igazság. Greguss elfogadta Kant pragmatizmusát, és elvetette azt az intellektualizmust, amely tőle származtatta magát. Kantnak köszönhetnők ama kidönthetetlen igazságot, hogy valódi 7

8 esméret sem nem csupán érzéki, sem nem csupán értelmi ismeret, hanem mind a kettőbül, mintegy két faktorból keletkezett produktum. Amaz egyes, ez általányos; hogy van, létez valami és mi? azt csak az elsőnek köszönhetjük, legalább nélküle nem tudhatjuk, minő pedig, milyen s mekkora sat. a való? Azt az értelem hozza tökéletességre. Az érzéki minden értelmi nélkül tettlegesen kimondhatatlan, mert minden kimondás már általános; az értelmi minden érzékiségtül következve merő árnyék, fata morgana, valótlan. 61 (Aforisztikusan: Nem azon állítás:»gondolkodom, tehát vagyok«(melyben Descartes után Fichte és Hegel vetekednek), sem pedig az:»vagyok, tehát gondolkodom«(amint azt p. o. Leibnitz, a monadológ megfordíthatná), de inkább ez:»gondolkodom és vagyok«lehetne az arkhimédeszi pont, melyből a bölcselőnek kiindulnia kell. 62 Kant után a dogmatikus felfuvalkodottság (Fichte, Schelling, Hegel és tanítványaik) idétlen szörnyetegeket hoztak világra, melyek velünk értelmesen beszélni sem tudnak. Nem is csuda, az egyoldalú intellektualizmus magában száraz, meddő árnyékvázaknál egyebet nem adhat, nem csuda, hogy abszolutuma igazán semmi [...]. Részemről tehát köszönet inkább Kantnak, ki szinte némi örök igazságokat hitt, legalább feltett, mert tökéletes semmiből filozófiai útra eredni tréfának tartom, és Hegel modorjának sem hiszem addig, míg nagyobb bűbájosi experimentumot nem teend egy vagy más hű tanítványa, mint maga a nagymester, ki világ és istenteremtő Logikájában mégiscsak tőlünk halandóktól elfogadott szókkal forog a varázsháromatáncban. 63 Ez a tánc: a tézis, antitézis, szintézis Hegel-féle dialektikája. És ezzel a nyilvánosság előtt is leszámolt. M int 1834-ben a Tudományos Gyűjteményben írta: Hegel a fényt egyenesen homállyá változtatja, csak hogy a fény és homályból egy harmadik tökéletesebb alak tűnjék ki. Felrótta a szkepszis teljes hiányát. Hegel szerint tökéletes (absolutus) igazat elérni lehetetlen, hanem ha hármas úton. Csakhogy: A tudós világ előtt nincs elrejtve, mily kikőtő felé evez Hegelnek absolutus tudományt kereső sajkája? Oda t.i. hol a mindent örvényébe ragadó panteizmus zászlója lobog. Ebben a hegeli tanításban nincs hit, de van merő és tökéletes tudomány ; ezen iskola hármasai : a tiszta (legelvontabb) való általmegy a semmibe, ez viszont a valóba, s így mind a kettő egyesül a levésben, mert hiszen valóbúl lesz semmi, semmiből lesz való, azaz: das Werden ist die Einheit von Sein und Nichts. Ez az oskola szerénységétől elhagyatva teli pofával kürtöl a pusztába. 64 Greguss úgy érezhette, hogy közelebb áll Kanthoz, mint például Fichte, miközben magát mestert is bírálta. Igazán ítélt Fichte: én vagyok én. Igenis, de mihelyst az én csak gondolja az ént, a valódi én, mint én, az oszthatatlan (individuális) ön, a nevezhetetlen, kimondhatatlan énség mintegy kezeink közt elenyészik, csak árnyéka marad meg, azaz marad ugyan tárgy előtte, de ez nem egyéb puszta elvont fogalomnál, minők valamennyi fogatok, p. o. test, víz, semmi, melyek nem valódi a lélektül függetlenül magában álló tárgyak, hanem ezeknek csak képviselőik bent a lélekben. Nincs tehát, bármennyit is erőlkedett ezt alapítani a nagy Kant, két én, egy transzcendentális én és fenomenon én, egy ismerő és egy ismert én, maga a szubjektum önmagának objektummá soha sem válik, mert erről a közvetetlen érzékiség (ha úgy tetszik), azaz a belső tapasztalás soha semmi tanítást eddig nem adott; ha pedig követőleg elvontan gondolgatjuk az ént, ekkor bizonyos fogalommal mint belső tárgy képviselőjével bibelődünk. Tehát önmagának szemlélése, látása, vagy ama pszichológiai szörnyeteg, értelmi látás (Anschauung seiner selbst, Selbstanschauung, intellectuelle Ans.) vagy ál és hamis tapasztalás becsuszmánya (subreptio) vagy hirtelenkedő okoskodásnak hamis következetje, és így csak puszta képzeleti koholmány. 65 A transzcendentális én tehát az önmagukban való dolgokhoz tartozik, ezek kifejthetetlen természetűek. 66 Gregusst az sem hagyta nyugodni, hogy Kantnál a semmi tárgynélküli fogalom, mint a noumenák, tehát a megismerhetetlen önmagukban való dolgok, mint például maga Isten. 67 Igaz: Az énnek oly sok hüvelye és héja van, hogy éppen ezek miatt alig lehet azt megtalálni. 68 Mégis megragadható: Az eszmélet körhöz hasonló, melynek központja az én, 8

9 környéke pedig a rávitt tárgyak. Az én és a tárgyak egyszerre vannak adva, valamint a körben is a középpontnak és a környéknek egyszerre kell meglenni. Az én és a dolgok feltételezik egymást: Egész lelki életünk az eszmélet módosulásaiban áll. A létel, mely eszméletem körén belül esik, kétség nélkül bizonyos: mert önnön eszméletemről kételkedni szintén csak eszmélve lehetne, mi ellentmondás. 69 Viszont: Az ember két lelket visel magában. Az egyik majdnem egészen a külső körülmények hatalmában van; a másik a legtöbb embernél valami rémképhez hasonlít, mely minket néha magunk állapotja felett megborzaszt, s csak művelt és gondolkodó embernél mutatkozik mint egy szelíd, intő géniusz. Ha tökéletesen szabadok volnánk, az első köd gyanánt széjjel foszolna, s a más jobbik egyenesen vezérelne bennünket az emberiség céljaihoz. 70 M ásképpen szólva: Az ember sohasem az, ami lehetne és aminek lennie kellene: mindig ellentmondásban van önmagával és a világgal, és törekvése mindig az, hogy ezen ellentmondásból kiszabadulva magával és a világgal egységbe jöjjön. Előmenetelünk az ellentmondásokból ezen egységhez a tökéletesedés. 71 Az üzenet egyértelmű: a szabadság tisztító hatású lehetne, ha érvényesülne, és hogy érvényesüljön a világot meg kell változtatni. A változtatás alapja az erkölcs. Greguss az erkölcsről a kanti etika szellemében gondolkodott. Kant szerint a szabadság eszméje az erkölcsi törvény által nyilatkoztatik ki. A szabadság eszméje az erkölcsi törvény feltétele. 72 A tiszta ész magáértvaló módon gyakorlati és (az embernek) egy általános törvényt ad, melyet mi erkölcsi törvénynek nevezünk. Az erkölcsi törvényt kell az embernek érvényesíteni. Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája minden időben egyszersmind általános törvényhozás elveként érvényesülhessen. 73 Az erkölcsi törvény kategorikus imperatívusz. 74 Egyetemességének biztosítéka a transzcendentális én. Ez az általános emberi, az emberiség egységének biztosítéka is. Jelen kell hogy legyen minden egyes emberben. Ez az emberi egyenlőség és szabadság nagy szenvedélyének filozófiai rendszerbe foglalása. Ami Rousseau-nál általános akarat, az Kantnál a jó akarat. Ennek nincsen szüksége legitimációra, mert önmagában jó. Jellemző a korabeli cenzúrai viszonyokra, hogy a jó akarat -tételt olykor lehetett hirdetni, elhagyva a benne rejlő forradalmi tartalom részletezését. 75 Nyilván az uralkodó jó akaratára is lehetett érteni a tézist, bár Kant azt is fejtegette, hogy sikeres forradalom már maga is legitim. 76 Ekkor már Kant veszélyes vizekre evezett, és a legfelsőbb helyről megkapta a komor figyelmeztetést. Georg Simmel szerint az újkor nagy kérdései az egyéniség fogalma körül forognak, éspedig akörül, hogy miként lehet az egyén önállóságát a hatalommal szemben biztosítani. A probléma megoldása pedig Kant filozófiájában éri el a csúcsot ahogy ezt a fentiekben sematikusan jellemeztük. 77 Amikor a szabad államok békeközösségéről értekezett, azt öntötte szavakba, amit egész Európa gondolt, 78 miközben a 18. század határain belül marad. 79 De kritikai szemlélete a felvilágosodásból a romantikába ívelő fejlődés csúcsa. 80 Kérdés: a 19. század mit kezd vele, hogyan alakítja, gondolja tovább eszméit. M ert az önálló én a maga apriori egyenlőségében minden más énnel teljességgel színtelen. 81 Hannah Arendt szerint itt rejlik Kant ellentmondása: A végtelen haladás az emberi nem törvénye, ugyanakkor az ember méltósága megköveteli, hogy ő (minden egyes ember közölünk) a maga partikularitásában lássék, és mint ilyent, úgy lássák minden összehasonlítás nélkül és időtől függetlenül mint, aki általában az emberiséget tükrözi. 82 A 18. század individualizmusa mennyiségi individualizmus fejtegeti Simmel a 19. századnak pedig minőségi individualizmus -ra volt szüksége. 83 Pontosabban a romantikának, amely Isten, ember és társadalom viszonyát másképpen látta, és a maga módján érvényesítette a kanti fordulatot, Kanttól indulva és tőle elszakadva. 9

10 Greguss M ihály korai aforizmáit is átszővi Kant tanítása. Hol összegzi, hol felidézi, hol továbbgondolja a kanti tételeket. Összegzés a következő két aforizma: Két eszme képezi a józan filozófia alapját: a tökéletes lény és az erkölcsi jóság eszméje. A praktikus filozófia tárgya az erkölcsi jó, a szabadság eszméje. 84 A továbbiakban: Kant formalizmusa így fejezi ki magát: cselekedjél úgy, hogy cselekvésmódod valamennyi ésszel bíró lényeknek törvénye lehessen! Ami azt jelenti, hogy mindig összhangzásban légyünk magunkkal és másokkal. M ás szóval: Az erkölcsi jó az emberi erők tökéletes összhangzása lévén, a legfőbb erkölcsi törvény az, hogy erőinket mindenkor mennél tökéletesebb összhangzásban alkalmaztassuk cselekedeteinkre. Tehát: Az ember elrendeltetése az, ami más emberé. Azért mondják: mozdítsad elő a közjót! szeresd felebarátodat, mint tenmagadat! amit magadnak akarsz, tedd másoknak is, és amit magadnak nem akarsz, ne tedd másnak se! Kant tanítása tehát összeolvad a zsidó-keresztény erkölcsi oktatással. Egymást erősítik. A kanti akarat-maxima néhány szóra egyszerűsődik, hiszen: Legrövidebben így lehet kifejezni az erkölcsi főtörvényt: légy magadnak törvény! Az aforizmák kanti rendszer körvonalait sejtetik: Az erkölcsi jóból származnak az erény, a kötelesség és a jog. Az erkölcsi jóság nem velünkszületett. Az erkölcsi rossz: tudatlanság, gyarlóság, gonoszság, mert: a kötelességek nem ismeréséből vagy az akarat gyengeségéből ered. 85 Jogunk van mindenre, mit az erkölcsi törvény parancsol vagy enged. Amit tilt, arra sohasem lehet jogunk. Hiszen: A jog követelés, hogy a jót tehessük. 86 Ezzel a jogszemlélet az erkölcsi térből átlépett a politikai térbe. Az erkölcsi törvény politikai törvényként akar érvényesülni. Az 1830-as években a reformok hívei valójában politikai forradalmárok, a meglévő törvényekre hivatkoznak úgy mint Greguss az erkölcsi törvényre, hogy új jogrendszer alapjait fektessék le. Az as években Greguss M ihály aligha mert nyiltan politizálni. Nem is nyílhatott rá mód. Kantiánus erénykultusza azonban politikai állásfoglalás és magatartásforma. Hordozójának szembe kellett nézni egy egész világgal. Ezért: Akit a kinevetés nem zavar meg erényes cselekedeteiben nagyobb bátorságot árul el, mint aki az ellenség tüzét félelem nélkül kiállja. 87 Greguss a kanti eszmerendszerek forrásában nem talált elég éltető erőt. Ezt óvatosan meg is vallja, méghozzá első aforizmái egyikében, mielőtt a kanti tételekre térne: Kár, hogy a legmagasabb eszmék ugyan felvilágosítanak, de nem melegítenek. 88 Nyilván a kanti eszmékre is gondolt, pontosabban arra, ahogy ezeket az eszméket Kant rendszerbe foglalta. Később mintha azzal vigasztalta volna magát, hogy a kanti erkölcsi törvény szemlélete örök igazság parafrázisa: Ezen törvények: élj illően emberi méltóságodhoz! élj illően az emberi természethez! igyekezzél tökéletesedni! igyekezzél Istenhez hasonlítani! ugyanazt a törvényt fejezik ki. 89 Ez viszont a kanti tanítás továbbgondolása. Sőt annál is több. Ez mármár az a panteizmus, amellyel Kantot is vádolták. Lehetnek ateisztikus vonásai, 90 de a lényeg Isten evilági jelenlétének hangsúlyozása. Greguss a Novalis-féle panteizmushoz állt közel. Eszerint jelzi Dilthey minden lehet istennek a szerve s velünk közletője, ha a hivő azzá avatja. 91 Ugyanakkor Greguss mint láttuk a klasszikus panteizmustól és annak hegeli formájától elhatárolta magát. Szerinte a keresztény hittudomány se nem merő hit, se nem merő tudomány, viszont tulajdonságai és munkálódás módjának esmérete nagyobbára csak hit. 92 És ez finom utalás arra, hogy Kanttal együtt Istent posztulálja, de egyben hiszi is. Kant vallása észvallás. Ez pedig felvilágosodás ellenes éleslátással tekintve hit nélküli vallás. 93 A romantika a hitet kereste. Vagy hit és tudás összhangját. Jellemző, hogy Gregussnál a hit és a tudás jelentése olykor helyet cserél, azt nevezi hitnek, amit tudásnak. Például, amikor már idézett önéletrajzában Kantnak felrótta, hogy Istent hinni és nem tudni akarja. A fragmentális filozófia lázadás a rendszeralkotó-filozófia ellen; pontosabban romantikus lázadás. Greguss M ihály Kantot romantizálta, ahogy azt később, 1851-ben Kossuthnak egyik tisztelője, életírója és barátja, Horn Ede tette Spinozával. 94 Az emberben az 10

11 isteni lényeget keresték, és ennek felfedésével az emberi méltóságot szakralizálták. A spinozizmus alapja annak a romantikus egyenletnek, amelyben egyenlőségjel kerül a nép és az egyén közé. És ahogy az abszolutista uralkodó kinyilatkoztatta, hogy: Az állam én vagyok, a romantikus ember elmondhatta, hogy ő nép. A szerényebbje mint Jules M ichelet azt hangoztatta, hogy ő a nép része, aki magában hordja a népet, de nem nép, viszont kifejezi ezt. 95 A romantizálás eredménye panteizmus felé hajló teomorfizmus. Minden nagy romantikus valamiféleképpen ezt művelte, amikor az embert Isten partnerévé emelte, hogy az emberi emancipációt kiteljesítse. 96 Ennek a romantikus szabadságkultusznak a pápája éppen a pápa által kitagadott Lamennais, akinek M agyarországon aztán valóságos kultusza lett. Főműve: az Egy hívő szavai 1834 tavaszán jelent meg, és néhány hónappal később Kossuth is állítólag lefordította, legalábbis a spiclik ezt jelentették a hatalom birtokosainak, mire Metternich megtiltotta a mű kiadását. 97 Magyar gondolkodó azonban még a nagy nyilvánosság előtt nem tehette azt meg, amit Lamennais meg mert tenni. Egyszerűen kinevették volna. Greguss sem tette közzé aforizmáit. Antikantiánus önéletrajzát is latinul írta. A nyilvánosságnak szánt magyar okfejtései darabosnak tetszenek, hiányzik belőlük az aforizmák spontaneitása. M ennyivel másképpen mondja ugyanazt az értekező: Az emberi észnek végcélja nincs egy bizonyosabb időpontra kiszabva, nincs bizonyos hézagra kiszegve, az ő célja maga a véghetetlenség, a magában elvégzett tökéletesség és ennek utolsó kútfeje Isten! 1829-ben a Felső-Magyarországi Minervában jelent meg az a Greguss-cikk, amelyből idéztünk. Címe és tartalma antikantiánus: Van-e egyes vagy individuális ész? Kant szerint ugyanis az erkölcsiség, az erkölcsi jó forrása a valamennyi ember számára közös ész, a transzcendentális ész. Greguss szerint viszont a természet véghetetlen kincstára csupa egyes lételeket mutat. Itt: igazságra törekedő pályafutásunknak ebben a világi rendben semmiképpen végét nem állíthatjuk! Ugyanakkor: Lehetetlen, hogy jobban meg ne esmérjed a M estert, kinek véghetetlen munkájába napról-napra mélyebben bélátni iparkodol! 98 Greguss Mihály szemléletében a modern Istent-igenelő ugyanakkor kételyekkel viaskodó romantika így fonódott össze a felvilágosodás természetkultuszával. A romantikus lázadás felszabadító hatású kellett hogy legyen. A kanti jelszó: merj tudni átértelmezése volt olyan formán, hogy merj jobban tudni, de nem öncélú módon, mert az egész értelme csak az lehetett, hogy merj cselekedni! A cselekvés a tanárnak a tanítás. De hogy mennyire vigyázni kellett, azt éppen Pulszky Ferenc emlékezéseiből tudhatjuk meg. Pulszky mesélte el, hogy amikor Gregussra bízták a teológia oktatását, akkor ez racionalista módon tagadta a Szentírás inspiráció -ját, más szóval az isteni revelációt. Ezzel a kereszténység részleteiben már csak mitológiának minősült, és okkal érezzük úgy, hogy Greguss eljárásban a Kant-féle észvallás lényege sejlik fel. Jellemző egyébként az iskola vezetésére, hogy a botrány elkerülése érdekében megszűntette a teológiai előadásokat a politikusok osztályában. A teológiai osztályban pedig az igazgató, M ayer András tanította a teológiát, és olyan hévvel, hogy amikor egyik hallgatója tagadta az ördög fizikai létét, a nekidühödött pedagógus a kételkedő fejéhez vágta a bibliáját, hogy kiverje belőle a sátánt. 99 Talán éppen Greguss miatt töltötte ki így a mérgét. Greguss M ihály egyébként mint látni fogjuk kifinomult teológiai gondolkodó volt. De mielőtt erre térnénk, vizsgáljuk meg azt, hogy milyen történelemszemléletet közvetített. Greguss Mihály történelemszemléletének eredetisége Greguss M ihály történelemszemléletének egyik forrása Kossuth Lajos eperjesi történelemjegyzete, pontosabban ennek egy töredéke, amelyben azonban jócskán megfakult a tinta. 100 Ebből is láthatjuk, hogy Greguss Mihály nem volt történész; viszont jó 11

12 összefoglaló. Számára a haza politikai története akkor hiteles, ha valamennyi tényt kronológikus rendben bemutató történet, amely a magyar nép sorstól rendelt megpróbáltatásait és veszedelmeit, törvényeit, területeit, alkotmányát és mind szellemi, mind nemzeti szorgalmának kultúráját mutatja be. A nemzeti történelem előadása viszont általánosan érvényes szabályoknak kell hogy megfeleljen. M ert: M inden történet értéke attól a kettős feltételtől függ, hogy a tényeket őszintén, igaz módon és teljességében mutassa be. M ivel viszont a haza története a magyar nép történelméről szól, azon népek története, amelyek hajdan M agyarországot lakták a földrajz tárgyát alkotják. A haza története hangsúlyozta Greguss oknyomozó, történeti tényeket vizsgál és nem képzelgéseket. Történeti tény természetesen az, amit a történész annak tart, a maga racionális belátása és ismeretei alapján. Greguss kurzusának bibliográfiája ezt jól érzékelteti. Ebben ugyanis a hivatalos katolikus tekintélyek (Bonfini, Palma, Pray, Katona) pártatlannak tetsző német (Gebhardy), egykori hazai szabadkőműves (Feszler) és mérvadó evangelikus történetírót (Engel) egyaránt találunk. Ezekből állított össze Greguss valamiféle megtanulható eseménytörténetet. Az idézett történetírók általunk való fenti osztályozása önkényesnek tűnik. De elfogadható, ha megnézzük, hogy ezeknek a szerzőknek megemlített művei miként értékelik Szent István tevékenységét. Igazában ez a nagy vitakérdés, annál is inkább, hogy Gregusskurzusáról Kossuth jegyzete sajnos töredékes, csak 1131-ig kíséri az eseményeket. Mielőtt az egymásnak ellentmondó nézetek bemutatására kerülne sor, csak jelezzük, hogy a honfoglalást és az azt követő fejleményeket egészen István király uralmáig elsősorban Anonymus és részben Kézai Simon krónikája alapján mutatta be. A hun ősökről nem sokat beszélt Greguss, bár egyik forrása Palma Ferenc műve hosszan értekezett róluk. A magyar hangsúlyozta Greguss régi ázsiai halász és vadász nomád nép. Eredetüket nem firtatta. Feltételezhető, hogy úgy vélekedett mint majdani pozsonyi tanártársa, Zsigmondy József, Jókai M ór tanára: Aki a magyarok eredetéről ez vagy más előhozott állításokat egyenes lélekkel vizsgálat alá veendi, az könnyen (észre fogja venni) meg fogja érteni: hogy mi a magyar nemzetnek eredetéről mindezideig semmi bizonyost nem állíthatunk; nem is fog ezen vitató kérdés könnyen megfejtetni, mivel hiteles történet tudományi bizonyságaink nincsenek és ugyanazen ok miatt aligha reménylhető, hogy a magyar nemzetnek eredete valaha világosságra hozattasson. 101 Később, 1836-ban Greguss pozsonyi statisztikai előadásaiban már úgy nyilatkozott, hogy a magyar egy ázsiai, hihetőleg tatár nemzet. 102 Greguss Eperjesen a honfoglalás részleteiben talán éppen a kútfők ellentmondásossága miatt nem merült el. A honfoglalás nála sem volt csak diadalmenet. Miközben a magyar főerők a németek felhívására Szvatopluk ellen harcoltak, a bolgárokkal szövetséges besenyők az otthoniakon rajtaütöttek, sokakat megöltek, a maradék Moldvába, majd Erdélybe vonult, ahol a hun székelyekkel egyesült. A továbbiakban Anonymus alapján jelezte a honfoglalók harcait. A honfoglalás 894-től 899-ig tartott fegyveresre, összesen 1 millióra becsülte Greguss a honfoglalók létszámát. És némi kritikus éllel tette szóvá, hogy a magyarok a honfoglalást úgy legitimálták, hogy Attila utódainak mondták magukat. A honfoglalók alkotmánya szövetségre épült. Ez a Pusztaszeren továbbfejlesztett constitutio federata azonban a M agyarország elfoglalása után sokat változott. A fejedelem földadományokat juttatott a magyaroknak, kunoknak, szláv bojároknak, miközben a feudális szolgák közé sok magyar került. Nem kétséges, Greguss M ihály feudalizmusellenes. De ez most eperjesi előadásában még csak a sorok közül olvasható ki. Elképzelhető, hogy bizalmas körben élesebb kifejezésekkel élt. És ezt 1836-i pozsonyi statisztikai előadásainak jegyzete valószínűsíti. Eszerint a parasztokról szólva elmarasztalta a feudalizmust: A hűbériség, mellyel a római dicsőség eleste után német nemzetek ajándékozták meg Európát, s mely a VI-dik századtól a 12

13 XI-dikig fejlődött ki, szelleme szerént egy országnak valóságos ura a korona, a többi jobbágy vagy vazallus, nem valódi birtokos úr, csak haszonvevő, mert minden jószág utóbb is a koronára száll. Azon szabad emberből álló nemzeteknél, melyek a római kolosszust felforgatták, az eredeti allodiális birtok csakhamar tökéletes feudálissá változott, úgy hogy évszámunk 2-dik ezeredjében már majd csupa hűbérbirtok találtatik Európában. Ez a természeti jog ellen való alak (mivel ez szerint hamarább támad és létez a korona [mint] a polgári egyetem, azaz a közönséges erő és birtok, mintsem az egyes erő és birtok) eredetiképpen katonai és nem polgári rendszer vala. A magyarok is az első században szabad és allodiális birtokosok valának, noha nem [voltak azok] a meghódított nemzetek, hanem már már a következő 2-dik században ezen allodiális birtok feudális alakot veve fel, s a pogányságtól nehezen elváló magyarok magok is feudális szolgaság igája alá szoríttattak, miből kitetszik, miért kevesebb szabad magyar van most országunkban mint az 1-ső században. Azonban igen nevezetes tünemény, hogy hazánkban éppen azon időszakban, ti. az Arpadikumban a királyok hatalma legnagyobb volt, midőn Európában a fejedelmek még küszködtek hatalmas vazallusaikkal, ellenben midőn azok már győzedelmesen kivívták az önkényességet, (abszolutizmus), Magyarországban bitangolni kezdtek a zászlósurak (p.o. Róbert Károly, Zsigmond, Hunyady János, Dobzse László és II. Lajos alatt), így lassanként fennáll még hazánkban a hűbérség. A RR. és KK., azaz a nemes nép a koronának egyenese[n] közvetetlen jobbágya, ennek pedig utolsó jobbágya és vazallusa a földmívelő paraszt (misera contribuens plebs) minden fekvő vagy ingatlan birtok és jogok nélkül szűkölködik. 103 Greguss a magyar nyelvet Révai M iklós és Gyarmathy Sámuel eredményei alapján jellemezte. A nyelvi szókincs számára történeti forrás: A magyarok lassanként az alávetett szlávoktól és németektől a békés mesterségeket is megtanulták, és nyelvük jövevényszavakkal gazdagodott, amire egész sor példát hozott fel. Érdekes ezek után, hogy Greguss Eperjesen Szent István Intelmeiből nem idézte azt a részt, mely szerint gyenge és törékeny az egynyelvű és egyszokású ország. Igaz, előadásai bibliográfiájában felsorolt könyvek közül egyedül Pray egyik műve hivatkozott az Intelmekre. De ő is abból csak azt emelte ki, hogy a görögöket nem kell latin szokás szerint uralni, és fordítva, a latinokra nem szabad görög szokást kényszeríteni. 104 A hallgatás oka felekezeti lehet. A katolikusok talán attól tarthattak, hogy a sokszínűség dicsérete a felekezeti sokszínűségre is vonatkoztatható. A protestánsok pedig nem kértek katolikus moralizálásból és állambölcsességből, hiszen az uralkodói abszolutizmus erősen összefonódott a katolikus egyház hegemóniájával. A soknyelvű és sokszokású országra vonatkozó intelem azonban közkézen forgott, az 1830-as években a magyar nemzeti államot igenelő liberálisok Wesselényi Miklós, majd Kossuth is elsősorban emiatt a soknemzetiség dícsérete miatt kárhoztatták István királyt. Valószínű, hogy Greguss ezzel a kárhoztatással nem értett egyet maradéktalanul. Ennek a helytelenítésnek a jeleként 1836-os pozsonyi statisztikai előadásában így célzott rá: M agyar O. egy sok nyelvű ország, ebben az Orosz birodalomhoz hasonló, okai ezek: már a IV. században, amikor a rómaiak bírták Pannoniát, sokféle nemzet pezsgett itten, azután a magyarokkal oroszok is jöttek, a keresztes háború megajándékozta néminemű maradékokkal s végezetre Magyar Or. első királyai külömbféleségekben helyheztették az ország erejét. 105 Greguss azonban maga is kárhoztatta Szent Istvánt. A kereszténység bevezetését üdvösnek tartotta. Azt sem helytelenítette, hogy a nemességnek fizetnie kellett a tizedet. De az egyház birtokszerzését már bírálattal illette, valamint azt is, hogy a papok belefolytak a politikába. A szertartások rendje és pompája tetszett, de a léleknek kevéssé használt. A keresztséget bevezették, de a minden korábbi szokás elenyészett. Az udvarban proskribálták a magyar nyelvet, bevezették a latint. Ez a csapás a görög vallás bevezetésével nem következett volna be. A kereszténységgel bevezették a feudális alkotmányt is, amit a magyarok azért is 13

14 vettek fájdalmasan tudomásul, mert előtte minden magyar szabad volt. Aki viszont kereszténységre tért, kiemelkedhetett a rabszolgaságból, uraik pedig kárpótlást kaptak ban Greguss még élesebben fogalmazott: A keresztyén vallást nevezetesen a római egyház szerint első Istvány rendszeresen hozta bé M agyarországba, de már azelőtt is napkeletről imitt-amott bésugárzott a vitéz pogányokra a szelíd Krisztus hit. És, ha a 16. században nem támadt volna ama mesterséges Jézus Társasága, továbbá, ha elmaradt volna a mi szőrszálhasogató hittudósaink hiábavaló civakodásai által okozott hasonlás, mármint a svájci reformáció, akkor Magyarország majdnem egészen elvált volna a római széktől. 106 Greguss M ihály tanítása alapvetően eltér a Werbőczy-féle normatív hagyománytól. Ebben a magyarok nem apostoli tanításra, vagyis apostolok szent beszédére akiknek a fejedelmét a földön a pápa helyettesíti tértek a katolikus vallásra, hanem saját királyuknak, tudniillik Szent István királynak [ ] intézkedése következtében. 107 Greguss M ihály Szent István megítélésének jellegzetes evangélikus vonulatát képviselte. Azt, hogy evangélikus vonulatról van szó, külön kiemelnénk, mert szakirodalmunk a protestáns gyűjtőfogalmat használja, és gyakran a hagyományos protestáns katolikus ellentétpárral manipulál. Szekfű Gyula a szakirodalomból kiemelkedő tanulmányában érzékelte a kérdéskör összetettségét, de elegánsan elhallgatta. Ő hívta fel a figyelmet arra, hogy Gottfried Schwartz, iglói szuperintendens a 18. század derekán Initia religionis inter Hungaros. (Hala, 1740.) című munkájában István jelentőségét azzal csökkentette, hogy szerinte a magyarok a bizánci kereszténységet már Bulcsú és Gyula alatt félszázaddal korábban felvették. 108 Ez alkalommal azt már nem feszegette Szekfű, hogy ez a gondolat miképpen élt tovább a magyar evangélikus és szabadkőműves körökben. Nyilván nem akarta a felekezeti ellentéteket a kelleténél jobban szítani, de nem nagyon akarta az evangélikusok németes beállítottságához fűződő előítéleteket sem oszlatni. Vagy ki tudja? Talán zavarta a kérdéskör bonyolultsága is, mert az viszont az ún. szentistváni állameszme általa is kialakított kultuszát zavarta volna. A továbbiakban éppen ezt a ki-kit a maga mértéke szerint zavaró vagy éppen megnyugtató sokszínűséget próbáljuk érzékeltetni, pontosabban ebből valamit. A Greguss Mihály előadásának bibliográfiájában szereplő művek István király megítélésében eltértek egymástól. Hiszen István alapító hős. Az alapító események jellege pedig legitimál. M egítélés tehát legitimációs igényt fejez. Bonfini István királya Istennel szoros közelségben élő kegyes, szent uralkodó. Palmánál István nem egyszerűen csak államalapító, hanem a kegyes, bölcs és boldog uralkodó abszolút példája. 109 A görögökkel való viszonyt Pálma nem feszegette, mint ahogy Pray sem tette, bár ez utóbbi többet írt a bizánciakkal való kapcsolatról. Ajtony azonban nem hívő keresztény, hanem olyan helyi nagyság, aki hatalmi megfontolásokból kereste a konstantinápolyi pártfogást. István pedig Európába integrálta a vad magyar népet. 110 Katona volt a legóvatosabb. Nála Pannonia néptelen volt a magyarok bejövetelekor, igaz Glád nála is ott uralkodott délen. 111 Bővebben írt Katona az Intelmekről, a keleti és nyugati rítusú keresztények békés együttéléséről, jelezve azt is, hogy még nem került sor egyházszakadásra. István az államalapító, aki a Kárpátoktól a Száváig kiépítette az országot, ő nagy hittérítő, aki a szent vallás misztériumait szóval tanította. A nyelvkérdés fel sem vetődött Katonánál, mert szerinte Gellértnek például hét magyar tolmácsa volt. A görög rítusúak kapcsán jelzi, hogy görög írásban járatos tudósok is voltak az udvarban. 112 Míg a magyar szerzők latinul értekeztek, Gebhardi vaskos kötetei magyarul is ismertek voltak, miután németül többször is megjelentek, 1802-ben Pesten is. 113 Egy év múlva hű tolmácsa, Kultsár István valóságos vigaszra lelt a hannoveri könyvtáros művében. Mert ugyan az emberek szívesen olvasnak históriát, de régtől fogva nem lehetett a Magyar történetek olvasások olyan kellemetes, mint mostan, midőn Európát a szörnyű változások csaknem sarkából kiforgatván, az emberi alkotmányoknak és nemzeti rendtartásoknak váltózandóságokra emlékeztetnek. Gebhardi érdeme, hogy a magyarok 14

15 dolgait egész úgy adja elő, hogy mindenkor az országnak közboldogságára és a nemzet jussaira látszassék ügyelni. 114 István király országa Gebhardinál a tolerancia hona, ahol majd annyi görög, mint római keresztények laktak, és az uralkodó teljes igyekezetét arra fordította, hogy mind a két résznek szükséges tanítókat szerezhessen. Annak okáért Konstantinápolyban és Rómában alattvalóinak kedvéért vendégházakat fundált, azonkívül amott egy szerzetes klastromot, itt pedig regula alatt lévő kanonokokat. A soknyelvű és sokszokású ország eszménye így jelenik meg: Valóban István, amint fiának tanúságára írt intéseiben említi, szükségesnek tartja a külső pompának megszerzésére azt, hogy sok külföldieket különbféle nemzetekből tartson udvarában, kik fegyvereiket és szokásaikat nála is megtartsák. M egbüntette azokat, aki ezekhez az idegenből jött alattvalóihoz nem volt kegyes. 115 Az államalapító az egész országot németek módja szerént vármegyékre osztotta. Udvarában pedig tanácsosokká pedig azokat tette alattvalóiból, akik öregebbek, okosabbak és főbbrendűek voltak, nem nézvén arra, hogy eredetökre nézve magyarok, tótok, [slavischen] németek avagy olaszoke. 116 Ami számunkra a legérdekesebb, az a latin nyelv bevezetésének értékelése: Az alattvalók szaporodván az idegen szabadosokból, leginkább pedig a rabszolgákból egy oly kevert nemzetté váltak, hogy sokszor alig lehetett egy mérföldre menni tolmács nélkül. Legnagyobb számmal voltak a régi lakosok, úgymint a tótok [Slaven] és illirusok. Ezek után következtek a valóságos magyarok, [ ] majd kunok, paczanacziták. [...] A sokféle nyelvekből eredett rendetlenségeknek aképpen szakasztották végét, hogy a diák nyelvet közönségessé tették minden nyilvánvalóvá hivatalokban. Éppen azon okból sokan a tanulatlanok közül is a diák nyelvhez szoktak, és így ezt mintegy élő nyelvvé tették a hazában. 117 A legmerészebb konstrukciót Feszler Ignác Aurél állította fel, ő aki egykori katolikus szerzetesként jól megismerte a katolikus történetfelfogást, Németországban a szabadkőművesek világának lett egyik főszereplője. Tízkötetes M agyarország történetét már Oroszországban írta az 1810-es évek elején, és mivel akkor éppen kegyvesztett volt, magyarországi barátai is támogatták, amíg el nem nyerte az oroszországi evangélikus egyház püspökségét. Feszlernél az államalapító esemény a vérszerződés. Az alkotmány és az alávetés ezen társadalomjogi alapszerződése egyesítette a hét magyar törzset egy néppé, és ez által jogilag meglapozott polgári társasággá. A latin nyelv bevezetése Feszlernél nem okozott hátrányt. A magyarok megtanulták a latint, és ennek előnye, hogy ők maguk a szlávokkal, a bolgárokkal és a románokkal egy néppé egyesültek. 118 István király nem államalapító, mégis gondviselésszerű uralkodó. Koppány leverésével elkerülte a polgárháborút. 119 István hagyományokra építő reformer. Feszler Werbőczyvel is vitába szállt. A Tripartitum (P I. Tit. III. 6..) szerint ugyanis a magyarok István királlyá választották, a nemesítés és a birtokadományozás jogát és teljes hatalmát az uralkodással és országlással együtt a község a maga akaratából az ország szent koronájának joghatósága alá helyezte. Csakhogy erről hangoztatja Feszler egyetlen forrás sem szól, ezzel szemben István és utódainak valamennyi jogosítványa az ősi alapszerződésben gyökerezik. István nem patrimoniumként vette át az országot, hanem az ősi, általános népakarat révén uralkodott. Erős volt és méltányos. Ha nem az lett volna, akkor a magyarok a kazárok sorsára jutottak volna. A magyarokra nem lehetett idegen alkotmányt kényszeríteni, Istvánnak a magyar sajátosságokhoz kellett igazodnia, és a további művelődést a jövőtől kellett várnia. M űve olyan ruházathoz kellett hasonló legyen, amelyben a kiskorú nép belenőhetett, erői szabadon kifejlődhettek és a szellem felébredt öntevékenyége kibontakozhatott. 120 Feszler tehát valamiféle Rousseau-féle a predemokratikus ősszerződésen alapuló állapotot képzelt a magyar történelem alapjaként. Erre épült a historizált felvilágosult abszolutizmus eszménye, amely azonban átjátszik a felvilágosult rendiségbe, miközben a haladás hit lebeg az egész konstrukció felett. 15

16 Johann Christian Engel először 1810-ben Tübingenben, majd 1813-ban Bécsben kiadott ötkötetes M agyarország története az evangélikusok számára maga volt a mérvadó történelem. Ha iskoláikban folyó történelemoktatásról jelentettek a felsőbb hatóságoknak, erre a műre hivatkoztak. M árpedig ez volt a legkevésbé kegyes történet, mindenki kritikában részesült. Írója megengedhette magának a katolikusokkal való polémiát, hiszen az Erdélyi Udvari Kancelláriánál kezdte pályafutását, cenzor is lett, majd cs. kir. protestáns jogügyi tanácsos, aztán titkár, szülővárosa, Lőcse és megyéje, Szepes büszkesége. cs. kir. protestáns jogügyi tanácsos is volt; csak 1812-ben lett titkár. Az erdélyi református és szabadkőműves arisztokraták védelmét élvezve már korábban is elmarasztalta a római katolikus hittérítés keménységét a görögkeleti kereszténység rovására, egyenesen az erdélyi bajok forrásának tartotta a katolikus hegemóniát. 121 A Magyar Birodalom történeté -ben azt is jelezte, hogy a keleti hittérítés politikai célokat is szolgált. A bizánci ravaszság célja: a kereszténységgel eltéríteni a magyarokat rablószelleműktől, miközben hatott az új hit ereje. Ezért is vette fel az erdélyi Gyula az új hitet. Koppány a német befolyás ellen lépett fel. De győzött a német Tapferkeit, és bevezették a német feudalizmust. A kereszténység felvételének gyorsítása István uralma alatt jótétemény, de nem kell eltúlozni, mert a latin liturgia idegen a magyar nép szívének. A német és olasz papok pedig az udvarból kiszorították a magyar nyelvet. Ezt a kulturális szempontból a nagy tömeg számára való bajt a keleti vallás nem vonta volna maga után, és csak a reformáció adta vissza a magyar nyelvnek irodalmi és részben hivatali létét. 122 Greguss M ihály előadása alapvetően Engelt követte. Jellegzetes evangélikus történelemszemlélet az övé is, amelyet mélyen átszőtt a felvilágosodás természetjoga. 123 A természetjogi szemlélet az 1836-as statisztikai előadásokban egyértelműen tetten érhető, és láttuk, hogy korábban is érvényesült. Ami jellegzetesen evangélikus az a katolikus hittérítés nem is olyan rejtett kritikája, és annak hangsúlyozása, hogy a keleti kereszténység térhódítása előnyösebb lett volna. Ez az elem a magyar nyelvű tan- és kézikönyvirodalomba nem is került be. 124 (Maguk az evangélikus szerzők is később elvetették, mint Samuel Klein, akit azért alaposan megcenzúráztak. Ami nyomtatásban napvilágot látott a következő: Tagadhatatlan, hogy a magyarok első nemesítése a görög egyháznak köszönhető, a latin egyház azonban folytatta a művet és az ország nagy részében túlsúlyra jutott, bár sohasem tehette mindenhatóvá és mindenütt uralkodóvá. 125 Kimaradt viszont annak fejtegetése, hogy ha a görög egyház hegemóniája érvényesült volna, akkor M agyarország nem csatlakozott volna a nyugati kultúrához, viszont Bizánccal együtt visszaverhette volna a török hordákat és a vallásháborúk sem pusztítottak volna. 126 ) A mérvadó szakírók, mint Szalay László és Horváth M ihály nem előzmények nélkül úgy hárították majd el az evangélikus szempontot, hogy az erdélyi Gyulát, mint a kereszténység elutasítóját szerepeltetik, akit Istvánnak ezért is meg kellett törnie. 127 Az evangélikus álláspontok eredetiségének kiemelése érdekében vessünk egy pillantást a református történelemszemléletre. Ebben István király a nagy alkotmányozó, aki egészen új módon fejleszti tovább örökségét. Rendelései írta Budai Ézsajás a 19. század elején a magyarok állapotát egészen megváltoztatták és jobbára a mai napig is tartanak. A keleti kereszténység kérdését a reformátusok nem feszegették, holott a katolikus hegemónia ellenében összefogtak és összetartottak. Köztudott, hogy mérvadó körök pesti görögkeleti protestáns egyetem felállításának a gondolatával foglalkoztak, majd amikor a protestáns diétai képviselők keményen küzdöttek a felekezeti szabadság következetes érvényesítéséért, akkor a görögkeleti vallás egyenjogúsítását is kiharcolták. A református történetírók az erdélyi Gyulát úgy állították be, mint aki eltávolodott a kereszténységtől, és így nemcsak pártos volt, hanem pogány is. 128 A református történelemszemléletben István a keménykezű alkotmányozó mintauralkodó, aki a kiskirályok Koppány, Gyula, Ajtony letörésével megóvta népét a kazárok sorsától, hiszen sem fejedelmi szék, sem egyesek szabadsága nem volt többé 16

17 bátorságban, mi ha így megy, előre látni lehetett, hogy a magyar polgárzat is elébb-utóbb a kazár s annyi más népek sorsára, végső szétbomlásra, pusztulásra lesz jutandó. 129 Ez a szemlélet épült be a népszerű könyvecskékbe, protestáns 130 és katolikus szerzőknél egyaránt. 131 És aztán a liberális történelemszemlélet is alapvetően ezen a vonalon haladt. Ezek után szinte költői kérdés: ahány történész, ahány felekezet, ahány világnézeti irány annyi Szent István? Részben igen. U gyanakkor ebben a három dimenzióban kialakított István-képben a különböző árnyalatok egymásba játszanak. Felekezeti szempontból három főirány érvényesült. A felekezetiséget természetesen a nemzeti elkötelezettség egyetemessége igyekezett háttérbe szorítani, miközben a nemzeti partikularizmus ellenében és mellett meghatározó erővel hatott az univerzalizmus igénye, amely részben a katolicizmushoz kapcsolódott, részben pedig a szabadkőművességhez. A katolikus történetírók Istvánt nagy egyházszervezőként állították elénk, a politikai játéktér fölé magasodó szentként. Amikor azt hangsúlyozták, hogy a szent király országát felajánlotta a Szűz Anyának, és az Ő oltalma alá helyezte, akkor a Regnum M arianum gondolattal egyházuk nemzeti igényekhez alkalmazkodó jellegét is igyekeztek kiemelni, a nemzeti fejlődés érdekében tett szolgálataikat hangsúlyozni. Ugyanakkor érzékelték, hogy a birodalmi politika István hatalmának korlátlan jellegére hivatkozva, próbálja az abszolutista törekvéseket legitimálni, és M agyarország önállóságát korlátozni. A reformátusok Istvánban az ország érdekeit szolgáló törvényhozót dicsőítették. A politikai szempont mintha náluk szorította volna a leginkább háttérbe a felekezetit, miközben már érlelődött az az elképzelés, hogy a kálvinisták alkotják a magyar egyházat. Ennek annyi valóságalapja lehetett is, hogy református nem magyarok csak kuriózumszámba mentek, ami nem jelenti azt, hogy a református világban ne akadtak volna olyanok, akik a magyarral szemben ne a latint tekintették volna a magasabb kultúra nyelvének. A maguk zártabb világában élve, István megítélésében ők lehettek a legnemzetibbek, mert kevésbé kellett különböző felekezeti, nemzeti és hatalmi szempontokat mérlegelniük az ország egyértelműen felfogott érdekein kívül. A katolikusokkal és a reformátusokkal szemben az evangélikusok képviselték az István-kritikát. Motivációjuk szerteágazó, bár alapvetően a felvilágosodásban gyökerezik. Liberális gondolkodásmód jellemzi őket, hogy a kor szótárából kölcsönzött kifejezéssel éljünk. Sokfelé vágott a latin nyelv uralmának retrospektív elutasítása. Kifejezésre juttatta a katolikus hegemónia elutasítását, és egyben az ország soknyelvű jellegének finomabb érzékelését. Berzeviczy Gergely magatartása egyszerre jó és rossz példa. Hiszen a lelkes egyházszervező szabadkőműves úgy ítélte meg István király és a görögkeletiek viszonyát, mint Engel és Greguss tette. Viszont egyben a latin nyelvhasználat híve maradt élete végéig, mert úgy vélte, hogy a soknyelvű országban a nemzeti ellentéteket csak ezzel a lingua francával lehet áthidalni. (Feszler is ezt érzékeltette a maga módján.) M indez a maga módján tükrözi, hogy az evangélikus világ volt a legdifferenciáltabb. A hivatalos Bécs védelmet jelentett a magyarországi katolikus hegemónia ellenében, miközben ennek biztosítója volt. Az evangélikusok kapcsolódhattak a legszorosabban a német felvilágosodáshoz, amíg Bécs engedélyezte a németországi egyetemjárást. Az evangélikusok között volt a legtöbb magyar, német és szlovák hungarus és a legtöbb nemzeti elkötelezettségű harcos, akik jelentkezése a nemzeti ellentétek erősödésével járt. Gondoljunk a magyar liberális törekvésekhez kapcsolódó felvidéki németségre, valamint a magyarellenes szlovákokra és az erdélyi szászokra. Egyszóval az evangélikus világban a legerősebb a nemzeti tolerancia igénye és itt a legerősebbek a nemzeti ellentétek is. Láttuk, hogy egyes kérdésekben felekezeti, világnézeti különbségek ellenére valamiféle egyetértés alakult ki, más kérdésekben pedig fennmaradtak az éles különbségek. A nemzeti egyetértésre való törekvés jegyében a különböző nézeteket egységesítették és megrostálták. Idővel feledésbe merült, ami különvéleménynek látszik. Ilyen különvélemény 17

18 az evangélikus István-értékelésben a görögkeleti kereszténység megítélése. Ez ma meglepő színfoltnak tűnik. De az talán Kossuthot is meglepte Eperjesen, hiszen korábban mást tanult a Hármas kis tükörből. Greguss M ihály történelemszemlélete a Hármas kis tüköréhöz képest minőségi ugrás. Persze más korosztálynak készült. Ugyanakkor az a Hármas kis tükörre, amelyből Kossuth tanult mégsem kell rálegyinteni. Egyszerű volt, de békés szellemű. A honfoglalók Kárpátmedencei harcait, melyek Anonymus fantáziájának termékei, nem részletezte. Együttélő népek érzékenységét mintha tudatosan kímélte volna a szerző, vagy talán egyszerűen nem is tekintette hitelesnek, ami sérthette volna. A jó szomszédság, belső béke lehetett számára az eszmény. Ezért a vallásszabadság biztosítása az, ami kiemelten szerepel értékként. II. József toleranciája is az 1800-as évekbeli kiadásokban valóságos dicshimnuszban részesül. Az es években a Hármas kis tükör már nemzeti és társadalmi szempontból radikálisabb. A vérszerződés immár alapszerződés. Elmarasztalja az Intelmek kitételét az egynyelvű és egyszokású törékenységéről. Ezt a királlyal idegen barátai s sugallói hitették el. A tótok rabszolga állapotra való alávetéséről ír, külön utalva arra, hogy vannak, akik rómaihoz hasonló tót császári birodalomról álmodoznak. Élesen elítéli II. József nyelvrendeletét, és természetesen jobban kiemeli a rendi szabadságtörekvéseket. Igaz, azt is hangsúlyozza, hogy idegen ajkút nem szabad gúnyolni kiejtése miatt. 132 Mindez már az es évek terméketlen nyelvharcának légköréből is ad vissza valamit. Úgy tűnik, mintha Greguss éppen ezt kerülte volna, a nem magyarokkal való konfrontációt. Hogy Kossuth eperjesi ismereteit miként hasznosíthatta, majd az összegző alfejezetben próbáljuk jelezni. Igazában ez a történelemóra robot lehetett Greguss M ihály, a filozófus számára, még akkor is, ha jó kedvvel adta elő. A filozófiában volt otthon. A filozófia (az etikával) ugyanis történelemformáló szerepet kapott és kaphatott. Greguss Mihály etikája és meghurcoltatása Aligha véletlen, hogy Greguss is akár Carlowszky Zsigmond odahagyta Eperjest, és 1833-ban Pozsonyba költözött. A koronázó város, mint az országos politika színhelye vonzóbb lehetett. Nagyobb mozgási szabadságot kínált. És valószínű, hogy Greguss országos szinten akart hatni. Széchenyi István könyvéről, a Hitelről olyan lényegre tapintó recenziót írt, amelynek a kritikai éle jelzi, hogy a szellem világában is mennyire igenelte az egyenlőséget. A gróf művét ugyanis az egyszerű tanár olyan francia kerthez hasonlította, amelyben fasor egy pontba vezet. Széchenyi az olvasóval a kör perifériáján van és fasorról fasorra járva a közép felé mutat, hogy ott a hitel. M inden oldalról a hitel hiányosságait teszi érezhetővé, minden oldalról megbeszéli a tárgyat, és megvilágítja, anélkül hogy beléhatolna. 133 Ez az észrevétel Gregusst szintén kiemeli a szokásos dicshimnuszokat író recenzensek sorából. Kifejezi eredetiség igényét is. De valljuk meg, a tanári szerep és a tanári feladatok nem igazán ígértek kibontakozási lehetőséget. Greguss a pozsonyi evangelikus líceumban természetesen tankönyv-metafizikát tanított; az antropoteológiára hivatkozva adta elő az aforizmák romantikus intuitív igazságait, az ember isteniesülésének programját hirdetve. Utolsó kurzusának utolsó mondatai személyes végrendeletként hatnak: Az antropo-teológia határozottan jelöli, hogy az embernek Isten irányában mit kell tennie, azaz miképpen tiszteljük Istent. Az emberi természet hangja az egyes embernél és az egész emberi nemnél a következő: haladni az emberi ész és lélek spontán, valamint szabad kultúrájában. Tökéletesítsed tehát Isten adta képességeidet; az igaz felismerése, a szép és tökéletes érzése, a jó tevés az antropoteológián alapuló elmélet tanítása, ez egyben Isten tisztelete, mert ez Isten emberre vonatkozó akarata. Így valóban tiszteljük Isten, és nemcsak imádkozunk hozzá, hanem erőinket arra fordítjuk, hogy eljöjjön Isten országa, azaz: az igaz, a 18

19 szép és az erény országa. 134 Ahogy azt egyébként maga Kant is igenelte, 135 és ahogy az az Új Szövetségben is olvasható, mint arra korábban maga Greguss is hivatkozott. 136 Tette ezt a lelkészi szónoklás hatékonyságáról szóló pályaművében, amellyel díjat nyert, és 1821-ben Pesten meg is jelent. Az út végéről tekintsünk csak vissza az út elejére. És vegyük csak közelebbről szemügyre Greguss M ihály vallásosságát, mert annak kérdését Pulszky Ferenc a már jelzett anekdotába fullasztotta, igaz, hogy anekdotája figyelemfelhívó. Kutatásra ösztönöz. Ha fellapozzuk Greguss említett pályaművét, akkor abban az ember és világ viszonyáról hasonlókat olvashatunk, mint a szerző fragmentumaiban. Hasonlóképpen értekezik az emberi tökéletesedés lehetőségéről és követelményéről, az abszolútumhoz való közelítésről. A vallás megítélésében jobban igazodik a hagyományokhoz és az intézményes várakozásokhoz. De csak látszatra. Greguss a vallás és erkölcs egymás kölcsönös feltételezettségéről értekezett. Az erkölcs természetesen ezzel az érzéki világgal áll kapcsolatban, de éppen az emberhez intézett követelményeivel, a lelkiismeret névtelen érzésével, egyrészt magasabb érzékfeletti eredetére utal, másrészt azon magasabb világrend szükségességére, ahol csak a tiszta harmónia érvényesül. Itt az erkölcsnek barátságosan nyújtja kezét az ő fenséges nővére: a vallás, amely kinyilatkoztatja nekünk az abszolút lényt, mint Istent, és amely számunkra a látszatvilágból azon változatlan világba szilárd hidat épít. Az ember a vallással találta meg az egyetlen igaz orientációs pontot, a legmagasabb egységet; Istenben találja meg saját egységét, saját énjét, és ezt a harmonikus tökéletességtől nem tudja eltéríteni semmiféle vakmerő földi kétség. Így: Az a hitszónok, aki Isten országát Jézus és az apostolok szerint fogta fel, aki állhatatosan tekint az embernek hit és szeretet által megvalósuló tökéletes harmóniájára, aki ezen ország számára fáradhatatlanul nevel szabad polgárokat, és itt Jézus és az apostolok példáját követi: az megfelel a követelménynek, beszédei igazi keresztény jellegűek (emberiek) lesznek. 137 Itt ebben a pályaműben még a kereszténységgel megbékített Kant szavai visszhangzanak, (bár Kant a templomot olykor tüntetően elkerülte, Jézus nevét nem írta le, hanem helyette körülírta őt, mint például az Evangélium tanítóját. 138 ) Itt a pályaműben még mindennek megvan a maga helye. A filozófia az emberi ész legmagasabb feladataival foglalkozik, a történelem arról tanúskodik, hogy ezeket miként próbálták megoldani. A filozófia az embert mutatja meg az eszmében, a történelem az életben, a teológia pedig mindkét módon keresztény fogalmak szerint. 139 De hogy az emberiség kereszténysége még nem az, amivé válhatott volna, hogy idegen formákat kényszerítettek rá, hogy értékét, tartalmát sokféleképpen megváltoztatták, félremagyarázták és félreismerték, mindez az ember vétke, akinek megvan a szabadsága, hogy eszével sebesen haladjon. 140 Greguss M ihály élni akart a maga szabadságával. Együtt radikalizálódott a korral. Egy évtized múlva, az ágostai hitvallás háromszázéves érvfordulóján az 1821-es pályaművében rejtőzködő gondolatait határozottabban fejtette ki. 141 Valóban tagadta, hogy a Biblia isteni szerzőtől származna, és a legtisztább források közé sorolta. 142 Valamiféle egyetemes észvallást hirdetett. Ebben Jézus Krisztus az emberi ész védelmezője az emberi ész eredete és hazája Isten elméjében található. 144 A kereszténység vívmánya az emberi egyenlőség és szabadság Isten színe előtt. 145 A protestantizmus kiteljesíti az ember rendeltetését. 146 Ezért üdvözölte Greguss az angliai katolikusok emancipálását, 147 miközben lépten-nyomon bírálta az egyházi élet központi vezetését, a bizánci abszolutizmust és természetesen a pápaságot. Bocskai, Bethlen és Rákóczi György örökségére hivatkozott, és ami a kereszténység szellemét illeti Chateaubriand-ra. 148 Mert Jézus vallása a liberalitás és a szabadság szelleme. 149 Greguss M ihály tehát olyan hitszónokként lépett fel, aki messzemenően megfelelt a Berzeviczy-féle körlevélben megfogalmazott már idézett igénynek, hogy a lelkész legyen a M egváltó liberális társa és a kor szelleméhez igazodjék. Az ész jegyében romantizálta 19

20 Kant filozófiáját, hogy aztán a fragmentumokban már a romantizált antikantiánus kantiánus beszéljen. De ehhez a fragmentumoknak ki kellett szakadniuk a pályaműben igenelt harmónia burkából, de úgy, hogy az elveszett harmónia igényét juttassák kifejezésre. A pályaműben és az aforizmákban találunk azonos elemeket. Aki nem hisz, az nem is tudhat olvassuk a fragmentumok gyűjteményében, míg a pályamű még azt is kifejti, hogy minden emberi tudás alapja a hit. 150 Közös mozzanat: A történetben úgy van, mintha folyvást a második felvonásban játszanánk, az elsőnek és a harmadiknak ismerése nélkül. Ennyi a fragmentum. A pályaműben emellett még arról is olvashatunk, hogy ezen a világszínpadon ugyanazok az emberek, ugyanazon erőkkel, de végtelen sok változatban lépnek fel. 151 A fragmentumokat olvasva, láthatjuk, hogy Greguss számára a tökéletesedés és harmónia igény egyre inkább leszállt a földre, és így körvonalazódott az egyszerre szekularizált és szakralizált haladáshit, az emberi méltóság ugyancsak panteizmussal szakralizált eszményével. De Greguss M ihály mindennek nemcsak esztétikáját tárta fel tanítványai előtt. Nyíltan hirdette a radikális társadalmi reform eszméit. Statisztika előadásaiba amikor a középkori magyar történelemről beszélt beleszőtte, hogy a feudális rendszer a természeti jog ellen való alak. 152 A politicai tudományok encyclopaediája című kézikönyvében (illetve annak szánt kéziratában) pedig a demokratizmus felé mutató liberalizmus szellemében értekezett. Ez a mű nem jelent meg, el is veszett, de amit ismerünk belőle, az jelzi, hogy szerzője mit taníthatott ben több olyan kitételt is talált az Akadémia által felkért bíráló, Sztrókay Antal, amelyek alighanem fennakadtak volna a cenzúrán. Például: mivel a polgár szabad, okos lény, azaz célt és eszközt gondoló, nemcsak szükségtelen, hanem igazságtalan is az igen atyáskodó organizálás tehát a fennálló bürokratikus abszolutizmus. M ásik példa: legszebb és legemberibb a fiziokratikusoknál az arányzat, mely valóban nem más, mint az ország terheit a bitangló feudális földesurakra tolnia. Az akadémiai bíráló még azon is fennakadt, sőt nem is értette, hogy nemzet lehet, de nép nem lehet ország nélkül. 153 Valószínű, hogy Greguss Mihály szövege némileg valóban homályos volt, mert ezt a kifogásolt gondolatot aforisztikusan és világosan így juttatta kifejezésre: A hon a nemtelené és szegényé, mert csak ezek szerethetik azt önző érdek nélkül. 154 Ez már túl demokratikus gondolat volt. Szontagh Gusztáv lektori jelentéséből, pontosabban ennek sorai közül az sejlik fel, hogy a szerző a forradalmat nem igenelte, de lehetőségével számot vetett. 155 Nem véletlen tehát, hogy Greguss Mihály 1836-ban írt művét elfektették, aztán annyi kifogást találtak, hogy a kézirat kiadására az Akadémiának nem is támadhatott kedve, a kézirat kézen-közön el is tűnt. De korábban szakmai cikkeit még életében szintén elfektették. M árpedig ezek a magyar filozófiai gondolkodás gyöngyszemei. Mindennek magyarázata: Greguss radikalizmusa kényelmetlennek bizonyult. 156 Greguss M ihály filozófiája és tanári tevékenysége elmélet és gyakorlat egységét példázza. M indenekelőtt a már említett Az észjogtudomány esedező levele. Ennek végkövetkeztetése egyértelmű: ami jogos, véghez is vitessék. A nőként megszemélyesített észjogtan felszólítása kérdéssel indult és programmal zárult: Inkább törekednétek arra, miként kellessék nevelni az embert és polgárt tiszta erkölcsi életre, hogy szívében lobbanna fel a kötelesség szent tüze? Azaz, hogy a felállított és felállítandó jogok mennél szebben hangozzanak öszve az örök észbeli jogokkal, s ezeknek kútfejével az erkölcs i jóval! Ez már nem önmarcangolásra valló fragmentum. Ha Greguss észjogtani eszmefuttatásának jelentőségét meg akarjuk ítélni, akkor idézzük fel, miként is látta az észjogot Concha Győző:... az észjog előtt az ész nem megismerési eszköz, hanem forrás, melyből a jog, az erkölcs, az állam határozmányai önként folynak, s mellyel szemben áll a durva valóság s rendszerei közt csak az különbség, hogy az észt az egyik a természetes külső világgal erőnek fogja fel, a másik a világ lényegének s az ész kategóriáit a valóság kategóriáinak, bennerejlő, nem az ember által belegondolt irányzó hatalmának tekinti, míg a harmadik előtt az ész a minden egyéni, különös tekintetektől megtisztított általánosság, 20