Hatályos: március 10-tól
|
|
- Győző Orsós
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 TÁJÉKOZTATÓ a vállalkozói Számlatulajdonos pénzforgalmi számláját és a lakossági fizetési számlát érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről Hatályos: március 10-tól A Kondorosi Takarékszövetkezet (a továbbiakban: Számlavezető hely) a pénzforgalmi számlával és a fizetési számlával rendelkező ügyfelek fizetési megbízásait a jelen Tájékoztatóban meghatározottak szerint teljesíti. A Számlavezető hely banki munkanapokon hétfőtől-csütörtökig 8.00 órától óráig (pénteken óráig) veszi át a Számlatulajdonosok, illetve a fizetési megbízás Kedvezményezettjének pénzforgalmi szolgáltatója, valamint a vonatkozó hatályos jogszabályok által közvetlen benyújtásra felhatalmazott szervek képviseletére jogosult személyek által papír alapon kezdeményezett fizetési megbízásait. A Számlavezető hely banki munkanapokon hétfőtől-csütörtökig 8.00 órától óráig (pénteken óráig) fogadja be és tárgynapon teljesíti a Számlatulajdonosok, illetve a számlavezetett ügyfelek partnerei, valamint külső szervek által a Számlavezető hely által kezelt fizetési számlákra vonatkozóan kezdeményezett információ-, adatszolgáltatási, igazolás kiadására irányuló kéréseket. A Számlavezető hely a banki munkanapon belül az átvett és befogadott fizetési megbízások tárgynapi teljesítését az alábbi feltételek mellett vállalja: 1.) A Számlatulajdonosok papír alapú fizetési megbízásaikat postai úton, vagy közvetlen benyújtással, valamint a Pénzforgalmi Keretszerződésben rögzített külön megállapodás alapján - telefaxon juttathatják el a Számlavezető helyhez. Tárgynapon a Számlatulajdonosok által 9.00 óráig benyújtott postai kifizetési utalványok kerülnek feldolgozásra és kipostázásra. A papír alapon - postai úton, vagy közvetlen benyújtással kezdeményezett normál fizetési megbízásokat forintban kezdeményezett átutalási megbízást, beszedési megbízás kezdeményezést (saját számlák közötti vagy a Számlavezető hely által kezelt fizetési számlákra címzett átutalási /átvezetési/ megbízást, készpénz ki- és befizetéseket, VIBER tranzakciókat kivéve) a fentiekben ismertetett módon hétfőtől-csütörtökig óráig, illetve pénteken óráig fogadja be a Számlavezető hely tárgynapi teljesítésre. NetBank-on keresztül a fizetési megbízásokat a NetBank üzemidőben (hétfőtől-péntekig 7.00 órától 14 óra 30 percig) nyújthatják be a Számlatulajdonosok tárgynapi teljesítésre. A fentiekben részletezett időpontok után, illetve benyújtott fizetési megbízásokat a Számlavezető hely a következő banki munkanapon teljesíti. Forinttól eltérő pénznemben kezdeményezett (deviza) átutalási megbízást a Számlatulajdonosok az aktuális Hirdetményben rögzített feltételek és határidő betartása mellett nyújthatják be tárgynapi teljesítésre. A Számlavezető hely kirendeltségeinek pénztáraiban történő készpénz-felvétel és befizetés hétköznapokon az egyes kirendeltségek pénztári nyitva tartása alatt bonyolítható. A Takarékszövetkezet egyes kirendeltségeinek és azok pénztárainak nyitvatartási ideje megtalálható a kirendeltségek ajtaján kiírva, illetve a oldalon. A VIBER tételek tárgynapi teljesítése egységesen NetBank szolgáltatást igénybe vevő ügyfelek esetén is 12 óráig, papír alapon nyújthatók be a Számlavezető hely kirendeltségeihez. Az átutalási megbízásokat a Számlatulajdonos "Terhelési nap" megjelöléssel is benyújthatja, ebben az esetben a megbízás pénzforgalmi számlán történő könyvelése, illetve a címzett fizetési számlát vezető pénzforgalmi szolgáltatóhoz történő továbbítása a Terhelési nap -ként megjelölt banki munkanapon történik. Terhelési napként a benyújtás napja vagy azt bármelyik munkanap megjelölhető. Amennyiben a Terhelési nap nem banki munkanapra esik, abban az esetben a Számlavezető hely a fizetési megbízást a Terhelési nap -ot követő első banki munkanapon teljesíti.
2 2.) A papír alapon, vagy Netbankon keresztül tárgynapi teljesítésre érkezett küldő köri átutalási megbízásokat a Számlavezető hely InterGiro2 (IG2) keretében a tárgynapon továbbítja, amely a jogszabályi megfelelés szerint a befogadástól számított, 6 órás jóváírási szabály betartásának biztosítása mellett a fedezet rendelkezésre állása esetén érkezik meg a címzett pénzforgalmi szolgáltatójához. A Számlavezető hely IG2 keretében teljesíti a tartós (rendszeres) megbízás alapján indított tételeket is. Az IG2 keretében indított átutalási megbízások visszavonása bármely kirendeltségben benyújtott írásbeli kérelem alapján kezdeményezhető. A visszavonás indítása az eredeti tranzakció teljesítésétől számított 30 munkanapig kezdeményezhető. Amennyiben a Számlatulajdonos olyan megbízást kezdeményez a partnere felé, amelyet a partner pénzforgalmi szolgáltatója nem tudott az ügyfele fizetési számláján lekönyvelni és ezért a megbízást visszautalja az indítónak, a visszautalt tételt a Számlavezető hely még a visszautalt tétel fogadásának napján jóváírja a Számlatulajdonos számláján. 3.) A Számlatulajdonos számlája javára érkező átutalások - amennyiben az indító fizetési számláját is a Számlavezető hely vezeti - még a fizetési megbízás indításának napján jóváírásra kerülnek. A más pénzforgalmi szolgáltató ügyfelétől érkező jóváírásokat a Számlavezető hely az azt tartalmazó adatállomány GIRO állomány átvételét követően, még tárgynapon jóváírja a Számlatulajdonos számláján. A Számlatulajdonos számlája javára érkező InterGiro2 átutalások a banki fogadást követő feldolgozás során haladéktalanul jóváírásra kerülnek. A Számlatulajdonos számlája javára fogadott VIBER átutalások a banki fogadásáról a Számlavezető hely által történt tudomásszerzést követően haladéktalanul jóváírásra kerülnek. Abban az esetben, ha a Számlatulajdonos partnerétől olyan megbízás érkezik a Számlatulajdonos részére, amelyet a pénzforgalmi jelzőszám hibája vagy egyéb okból kifolyólag a Számlavezető hely nem tud automatikusan és egyértelműen beazonosítani, akkor a tétel rendezéséről tárgynapon megkísérel gondoskodni. Rendezés alatt értendő az, hogy a Számlavezető hely sikeres beazonosítás után lekönyveli a megbízást a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján, vagy sikertelen beazonosítás esetén visszautalja a tételt a kezdeményező fizetési számlájára. 4.) A postai készpénzforgalomhoz kapcsolódó tételek vonatkozásában a Számlavezető hely közvetői tevékenységet végez, melynek keretében a Posta Elszámoló Központtól kapott tételeket tárgynapon - a tételeket tartalmazó adatállomány fogadásának napján - könyveli le a Számlatulajdonos pénzforgalmi számláján. Speciális szabályok: ================ Átutalási megbízás: Az átutalási megbízást a fizető fél a fizetési számláját vezető Takarékszövetkezethez nyújtja be. A átutalási megbízás terhelési nap feltüntetésével is benyújtható. Az átutalási megbízás a 18/2009. számú MNB rendelkezés előírásai szerinti PFNY11. nyomtatványon nyújtható be. A papír alapon benyújtott egyszerű átutalási megbízásokat az alábbiak szerint a számlatulajdonosnak kell kiállítania: Az erre a célra rendszeresített rovatokban fel kell tüntetni a fizető fél és a kedvezményezett számlatulajdonos nevét, valamint pénzforgalmi jelzőszámát. A forintra kerekített átutalandó összeget számokkal kiírva. A terhelési nap rovatba csak akkor kell adatot írni, ha a számlatulajdonos nem a benyújtás napján vagy a benyújtást követő munkanapon kívánja az átutalási megbízással bankszámláját megterheltetni. Terhelési nap csak a pénzforgalmi megbízást benyújtásának napját követő második vagy az azt követő valamelyik munkanap lehet. A pénzforgalmi nyomtatvány Bizonylatszám rovatában legfeljebb hat számjeggyel lehet a fizetési megbízást sorszámmal ellátni.
3 Fizetési rendszer, amennyiben az átutalási megbízáson a benyújtáskor a fizető fél nem jelöl meg Fizetési rendszert, a Takarékszövetkezet a megbízást a InterGiro2 rendszerben teljesíti. A közlemény rovatba az átutalni kívánt összeg rendeltetésére vonatkozó közlés írható. Az átutalási megbízást keltezés után a nyomtatvány fejlécében -a benyújtónak minden esetben a Takarékszövetkezethez bejelentett módon kell aláírnia. Az átutalási megbízás példányainak rendeltetése: o 1. számú példány a Takarékszövetkezet irattári példánya o 2. számú példány a megbízó számlatulajdonos példánya. Felhívjuk a Tisztelt Ügyfelek figyelmét, hogy a nyomtatványok valamennyi példányát egy munkamenetben, jól olvasható módon, javítás nélkül, csak fekete vagy kék színű tollal illetve írógéppel vagy nyomtatóval kiállítottan, keltezéssel és bejelentett formában aláírással ellátva nyújtható be. A javított, módosított, hiányos nyomtatványokkal kezdeményezett megbízást nem áll módunkban teljesíteni. A fizetési megbízások teljesítésért felszámított díjak, költségek mértékét a mindenkori Hirdetmény tartalmazza. Csoportos átutalás: A fizető fél a Takarékszövetkezettel történt megállapodás alapján szerződésben foglalt helyen és meghatározott módon az azonos jogcímű, különböző kedvezményezettek javára szóló átutalási megbízásokat kötegelve, csoportos formában is benyújthatja. A Csoportos átutalás külön megállapodásban rögzített módon nyújtható be. Rendszeres átutalás Rendszeres átutalási megbízással a fizető fél meghatározott összegnek meghatározott időpontokban ismétlődően történő átutalására ad megbízást a Takarékszövetkezetnek. A rendszeres átutalási megbízást a Takarékszövetkezet mindaddig teljesíti, amíg azt a fizető fél vissza nem vonja, vagy a megbízásban megjelölt utolsó teljesítési időpont el nem telt. A Rendszeres átutalási megbízás nyomtatvány alkalmazásával nyújtható be. Beszedési megbízás A beszedési megbízással a kedvezményezett megbízza a fizetési számláját vezető Takarékszövetkezetet, hogy fizetési számlája javára, a fizető fél fizetési számlája terhére meghatározott összeget szedjen be. A kedvezményezett a beszedési megbízást a fizetési számláját vezető Takarékszövetkezethez nyújtja be. A Takarékszövetkezet a beszedési megbízás befogadása előtt ellenőrzi a kedvezményezettre vonatkozó adatokat. A beszedési megbízás adattartalmát a Takarékszövetkezet továbbítja a fizető fél fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltatóhoz. Ha a beszedési megbízáshoz okiratot kell csatolni, akkor az így felszerelt beszedési megbízást a Takarékszövetkezet továbbítja a fizető fél fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltatóhoz. A beszedési megbízás a 18/2009. számú MNB rendelkezés előírásai szerinti PFNY41. nyomtatványon nyújtható be. Hatósági átutalási megbízás Hatósági átutalási megbízásban vagy az átutalási végzésben foglaltak szerint teljesítendő pénzkövetelések esetén a Pft ában foglaltakon túl az 18/2009. MNB rendelet 31. szerinti szabályok irányadóak. A kedvezményezett által a kezdeményezett hatósági átutalási megbízás esetén a Takarékszövetkezet a hatósági átutalási megbízása befogadása előtt ellenőrzi a hatósági átutalási megbízásban megjelölt kedvezményezett és a pénzforgalmi jelzőszám összetartozását, valamint a rendelkezésre jogosultnak a Takarékszövetkezetnél bejelentett aláírását. A fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója a hatósági átutalási megbízás és az átutalási végzés átvételét követően soron kívül megkezdi a fizetési megbízásban megjelölt fizető fél és a pénzforgalmi jelzőszám összetartozásának ellenőrzését. A fizető fél fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató a hatósági átutalási megbízásról és az átutalási végzésről annak teljesítése, részteljesítése, vagy törvényben meghatározottak szerinti sorba állítása előtt nem értesítheti a fizető fél számlatulajdonost. A hatósági átutalási megbízás és az átutalási végzés teljesítéséről, részteljesítéséről, valamint sorba állításáról a teljesítéssel vagy a sorba állítással egyidejűleg a fizetési megbízás adattartalmának közlésével írásban értesíti a fizető fél számlatulajdonost. Ha a hatósági átutalás és az átutalási végzés sorba állításának kezdete nem munkanapra esik, a pénzforgalmi szolgáltató az értesítési kötelezettségének a következő munkanapon tesz eleget. A hatósági átutalási megbízás a 18/2009. számú MNB rendelkezés előírásai szerinti PFNY71. nyomtatványon nyújtható be.
4 Felhatalmazó levélen alapuló beszedés Felhatalmazó levélen alapuló beszedés alkalmával a fizető fél felhatalmazásban a Takarékszövetkezetnél bejelentett módon engedélyezi a kedvezményezett számára a beszedési megbízás benyújtását. A felhatalmazó levélben a fizető fél és a Takarékszövetkezet benyújtási feltételekben is megállapodhat. A felhatalmazó levél tartalmazza: o a fizető fél megnevezését és a felhatalmazással érintett fizetési számlájának pénzforgalmi jelzőszámát, o a felhatalmazó levélen alapuló beszedési megbízás benyújtására felhatalmazott kedvezményezett megnevezését és fizetési számlájának pénzforgalmi jelzőszámát, o a felhatalmazás lejárati idejét, o okirat csatolási kötelezettség esetén az okirat pontos megjelölését. A felhatalmazó levél tartalmazhatja még: o a teljesítés felső értékhatárát, o a benyújtási gyakoriságot, o fedezethiány esetén a sorba állítás időtartalmát, a részfizetés lehetőségét és annak legkisebb összegét, o a visszavonás módját. A felhatalmazó levélen alapuló beszedési megbízást a Takarékszövetkezet - felhatalmazó levél eltérő rendelkezése hiányában - addig veszi át, illetve teljesíti, ameddig az erre vonatkozó felhatalmazást a fizető fél írásban vissza nem vonja. Ha a fizető fél felmondja a keretszerződést, a Takarékszövetkezet a felhatalmazó levél alapján legkésőbb a keretszerződés megszűnésének napján teljesít felhatalmazó levélen alapuló beszedési megbízást. A fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója a felhatalmazó levél lejáratát megelőzően is felmondhatja a keretszerződést. A felhatalmazó levélen alapuló beszedési megbízás a 18/2009. számú MNB rendelkezés előírásai szerinti PFNY41. nyomtatványon nyújtható be. Váltóbeszedés A váltóbeszedéshez a váltó eredeti példányát csatolja a benyújtó. A váltókezesekkel, illetve a megtérítési váltóadósokkal szemben a váltón alapuló követelésre irányuló beszedési megbízás erre vonatkozó felhatalmazó levél alapján nyújtható be. Amennyiben a váltót a kedvezményezett beszedési megbízás benyújtásával fizetés végett bemutatja, de az fedezethiány miatt nem, vagy csak részben teljesíthető, a váltóban fizetési helyként megjelölt pénzforgalmi szolgáltató a váltójogi szabályok szerinti óváspótló nyilatkozatott vesz fel, kivéve, ha a kibocsátó a váltó szövegében közhitelű óvást írt elő, vagy felmentette a váltóbirtokost az óvás felvételének kötelezettsége alól. A váltóbeszedés a 18/2009. számú MNB rendelkezés előírásai szerinti PFNY41. nyomtatványon nyújtható be. Csoportos beszedés A csoportos beszedésben érintett fizető felek felhatalmazása alapján a kedvezményezett szolgáltató a Takarékszövetkezettel történt megállapodás szerint az azonos jogcímű, különböző fizető felek fizetési számlái terhére szóló, terhelési nappal ellátott beszedési megbízásokat kötegelve, csoportos formában nyújtja be. A Takarékszövetkezet a fizető féltől átvett, csoportos beszedési megbízás teljesítésére szóló felhatalmazás alapján az átvételtől számított négy munkanapon belül a kedvezményezett számlavezető pénzforgalmi szolgáltatója útján értesíti a kedvezményezettet a felhatalmazás befogadásáról, módosításáról vagy annak megszüntetéséről. A teljesítés felső értékhatáráról kizárólag a fizető fél hozzájárulása esetén értesíti a Takarékszövetkezet a kedvezményezettet. A kedvezményezett a felhatalmazás tudomásul vételéről vagy visszautasításáról értesíti a vele szerződéses jogviszonyban álló személyt és a fizető fél fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltatót. A fizető fél fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltatónál a felhatalmazás kedvezményezett általi tudomásulvételének minősül, ha a kedvezményezett megkezdi a beszedést. A kedvezményezett a felhatalmazást, annak módosítását és megszüntetését a fizető féltől történt átvételt követő négy munkanapon belül továbbítja a fizető fél fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltatóhoz. A Takarékszövetkezet a Számlatulajdonos kérésére a fizetési számláját érintő, csoportos beszedési megbízásra vonatkozó érvényes felhatalmazásokról igazolást ad ki. Az igazolást a fizető fél másik pénzforgalmi szolgáltatóhoz új felhatalmazásként benyújthatja, de ezzel a fizető fél erre vonatkozó rendelkezése hiányában a korábbi felhatalmazása nem szűnik meg.
5 A kedvezményezett a csoportos beszedési megbízás kezdeményezését a Takarékszövetkezettel megkötött keretszerződés szerint nyújtja be, a beszedési megbízáson megjelölt terhelési napot legalább öt munkanappal megelőzően. A kedvezményezett szolgáltató a számlát legkésőbb a terhelési napot legalább hat munkanappal megelőzően elküldi a vele szerződéses jogviszonyban álló személynek. A rendszeresen azonos összegű beszedési megbízás esetében elegendő, ha a kedvezményezett szolgáltató a beszedési megbízás összegének megváltozásakor az azt igazoló okmány megküldésével, de évente legalább egy alkalommal értesíti a vele szerződéses jogviszonyban álló személyt. A fizető fél a terhelési napot megelőző munkanap végéig a csoportos beszedési megbízás teljesítését letilthatja a Takarékszövetkezetnél. A beszedési megbízást részösszegre nem lehet letiltani. A Takarékszövetkezet a letiltás indokoltságát és jogosságát nem vizsgálja. A Takarékszövetkezet a nem teljesült csoportos beszedésről legkésőbb utólagos tájékoztatással, bankszámla kivonaton a kertszerződésben megállapodott módon tájékozatja a Számlatulajdonost. Kondorosi Takarékszövetkezet
TÁJÉKOZTATÓ A FIZETÉSI MEGBÍZÁSOK BENYÚJTÁSÁNAK ÉS TELJESÍTÉSÉNEK RENDJÉRŐL
B3 TAKARÉK SZÖVETKEZET TÁJÉKOZTATÓ A FIZETÉSI MEGBÍZÁSOK BENYÚJTÁSÁNAK ÉS TELJESÍTÉSÉNEK RENDJÉRŐL Hatályos: 2016. január 01-től 1 1. FORINT FORGALOMHOZ KAPCSOLÓDÓ MEGBÍZÁSOK BENYÚJTÁSÁNAK ÉS TELJESÍTÉSÉNEK
RészletesebbenDiák számlacsomag (14 18 év)
1.) Diák számla 42/2014. sz. H I R D E T M É N Y Diák számlacsomag (14 18 év) Számlavezetési díj 0.- Számlanyitás díja számla nyitáskor Számlanyitáskor elhelyezendı összeg Nincs - Számlán tartandó minimális
RészletesebbenElektron számlacsomag
1) Pénzforgalmi ok kondíciói Mikro Elektron Profi Non profit Számlanyitás díja díjmentes díjmentes díjmentes díjmentes Számlán tartandó minimális összeg 0,- 7.000-Ft 7.000-Ft 0,- Számlavezetési díj: (minden
RészletesebbenKondíciós Lista Magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan FORINT SZÁMLÁK Havi számlavezetési díj. CIB Classic. CIB Nyugdíjas Bankszámla Plusz 1
A magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan a magánszemélyek részére vezetett Classic, a Online, a, a Plusz, valamint a magánszemélyek kártyafedezeti típusú, korlátozott rendeltetéső A Bank Zrt. (1027 Budapest,
RészletesebbenHIRDETMÉNY FOGYASZTÓK ÉS EGYÉNI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE SZÓLÓ BANKSZÁMLÁKRA ÉS FIZETÉSI MŰVELETEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS ÜZLETSZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSÁRÓL
HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK ÉS EGYÉNI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE SZÓLÓ BANKSZÁMLÁKRA ÉS FIZETÉSI MŰVELETEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS ÜZLETSZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSÁRÓL A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám:
RészletesebbenH I R D E T M É N Y a pénzforgalmi szolgáltatások keretében lebonyolított fizetési műveletek teljesítési rendjéről
H I R D E T M É N Y a pénzforgalmi szolgáltatások keretében lebonyolított fizetési műveletek teljesítési rendjéről I. Belföldi forint és bankon belüli devizaforgalom I/A. Bankfiókban kezdeményezett bankon
RészletesebbenMECSEK TAKARÉK Szövetkezet Hirdetménye a 2014.05.01-től érvényes kondícióiról
szerződött ( + szerződött Számlafenntartással kapcsolatos díjak Számla nyitási díjak 100 Számlavezetési díjak/hó* Számlavezetési díj esetén 10 Internetbank esetén 25 25 Számlavezetési díj + Internetbank
RészletesebbenH I R D E T M É N Y. A jogelıd Pécel és Vidéke Takarékszövetkezet 2011. december 31. napja elıtt ügyfeleivel megkötött számla- és betétszerzıdésekhez
A jogelıd Pécel és Vidéke Takarékszövetkezet 2011. december 31. napja elıtt ügyfeleivel megkötött számla- és betétszerzıdésekhez Hatályos: 2012. december 1-jétıl Lakossági ügyfelek részére DÍJAK, KÖLTSÉGEK
RészletesebbenHIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról
HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról 1. LEKÖTÖTT BETÉTEK 1.1. Akciós lekötött betétek 1.1.1. GRÁNIT Stabil betét, 2 hónapra Akció ideje Betét típusa GRÁNIT Stabil betét kamat
RészletesebbenÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
2.számú függelék ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK FORINTBAN NYILVÁNTARTOTT PÉNZFORGALMI SZÁMLÁK ÉS LEKÖTÖTT BETÉTSZÁMLÁK VEZETÉSÉHEZ A RÓNASÁGI Takarékszövetkezet (székhelye: 6085 Fülöpszállás Kiskunság
RészletesebbenH I R D E T M É N Y. 5.3. Pénzforgalmi díj
H I R D E T M É N Y I. a gazdálkodó és egyéb szervezetek és egyéni vállalkozók részére szóló Általános Kondíciós Lista CIB Bankszámla Plusz megnevezéső kondíciós lista technikai hiba miatti pontosításáról
Részletesebben6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon Felhasználókra terjednek
RészletesebbenÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK FORINTBAN NYILVÁNTARTOTT PÉNZFORGALMI SZÁMLÁK ÉS LEKÖTÖTT BETÉTSZÁMLÁK VEZETÉSÉHEZ VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK FORINTBAN NYILVÁNTARTOTT PÉNZFORGALMI SZÁMLÁK ÉS LEKÖTÖTT BETÉTSZÁMLÁK VEZETÉSÉHEZ VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE A 3ATakarékszövetkezet (székhelye: 5440 Kunszentmárton Mátyás kir.
RészletesebbenÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK FORINTBAN NYILVÁNTARTOTT PÉNZFORGALMI SZÁMLÁK ÉS LEKÖTÖTT BETÉT SZÁMLÁK VEZETÉSÉHEZ
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK FORINTBAN NYILVÁNTARTOTT PÉNZFORGALMI SZÁMLÁK ÉS LEKÖTÖTT BETÉT SZÁMLÁK VEZETÉSÉHEZ A Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet (székhelye: 7754 Bóly, Rákóczi F. u. 7/a., cégjegyzékszáma:
RészletesebbenÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
D melléklet ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK FORINTBAN NYILVÁNTARTOTT PÉNZFORGALMI SZÁMLÁK ÉS LEKÖTÖTT BETÉTSZÁMLÁK VEZETÉSÉHEZ A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhelye:
RészletesebbenÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK FORINTBAN NYILVÁNTARTOTT LAKOSSÁGI FIZETÉSI SZÁMLÁK ÉS LEKÖTÖTT BETÉTSZÁMLÁK VEZETÉSÉHEZ
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK FORINTBAN NYILVÁNTARTOTT LAKOSSÁGI FIZETÉSI SZÁMLÁK ÉS LEKÖTÖTT BETÉTSZÁMLÁK VEZETÉSÉHEZ Hatályos: 2009. november 1-től A KINIZSI BANK Zártkörűen Működő Részvénytársaság
RészletesebbenÜGYFÉL ÁLTAL BENYÚJTOTT MEGBÍZÁSOK (KIMENŐ)
1. Sz. melléklet az Általános Üzleti Feltételek Szabályzatához HIRDETMÉNY A MEGBÍZÁSOK ÁTVÉTELI ÉS TELJESÍTÉSI RENDJÉRŐL hatályos: 2016. március 3. közzétéve: 2015. december 1. Munkanap kezdő időpontja:
RészletesebbenHIRDETMÉNY ERSTE Lakástakarék Zrt. által nyújtott akciók Érvényes: 2016.01.11-től
2015.07.01-től a Klasszik Hitel és Prémium Hitel módozatokhoz kapcsolódó kedvezmények a módozatok kivezetése miatt nem vehetőek igénybe. Természetes személyek szerződéskötéséhez kapcsolódó kedvezmény 1.
RészletesebbenÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK FORINTBAN NYILVÁNTARTOTT PÉNZFORGALMI SZÁMLÁK ÉS LEKÖTÖTT BETÉTSZÁMLÁK VEZETÉSÉHEZ Hatályos: 2016.
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK FORINTBAN NYILVÁNTARTOTT PÉNZFORGALMI SZÁMLÁK ÉS LEKÖTÖTT BETÉTSZÁMLÁK VEZETÉSÉHEZ Hatályos: 2016. július 5-től Általános rendelkezések A pénzforgalmi számlavezetés Általános
RészletesebbenTájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest,
RészletesebbenÉrvényes: 2016. április 1-től. Közzétéve: 2016. március 31.
A Nyúl és Vidéke Takarékszövetkezetnél 2015. augusztus 31-ig nyitott Egyéni-és társas vállalkozások és egyéb szervezetek pénzforgalmi bankszámlák és kapcsolódó szolgáltatások kondíciói Élő de már nem nyitható
RészletesebbenBoldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet
A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.08.13-tól lekötésre kerülő ekre
RészletesebbenBoldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet
A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.06.15-től lekötésre kerülő ekre
RészletesebbenTelefon: 428-2600/13-27 Telefax: 428-2536 Ügyszám: PFE/000108/2010. 2230 Budapest, 2011. január 25.
Monor és Vidéke Takarékszövetkezet Ügyintéző neve: Fenyvesi Miklós Telefon: 428-2600/13-27 E-mail: fenyvesim@mnb.hu Telefax: 428-2536 Gyömrő Ügyszám: PFE/000108/2010. Szent István u. 28. Iktatószám: MNB/1803/2011
Részletesebben1.25. számú melléklet - A 2013. január 1-je előtt szerződött ügyfelek egyedi díjairól
Lakossági Bankszámla Hirdetmény. 1.25. számú melléklet - A 2013. január 1-je előtt szerződött ügyfelek egyedi díjairól Hatályos: 2016. január 01. napjától Közzététel napja: 2015. december 31. Az FHB Bank
RészletesebbenÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
S1. sz. függelék ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK FORINTBAN NYILVÁNTARTOTT PÉNZFORGALMI SZÁMLÁK ÉS LEKÖTÖTT BETÉT SZÁMLÁK VEZETÉSÉHEZ A PÁTRIA Takarékszövetkezet (székhelye: 2230 Gyömrő, Petőfi Sándor u.
Részletesebben11. számú melléklet - FHB Bankszámlacsomagokhoz kapcsolódó Betéti bankkártyák egyéb díjai, jutalékai
Lakossági Bankszámla Hirdetmény 11. számú melléklet - FHB hoz kapcsolódó Betéti bankkártyák egyéb díjai, jutalékai Hatályos: 2016. július 15. napjától Közzététel napja: 2016. július 14. A jelen Hirdetményben
RészletesebbenA Bankközi Klíring Rendszer
Bankközi Klíring Rendszer kiegészítő és kapcsolódó szolgáltatásai irányadó díjai A szabályzat 6 számozott oldalt tartalmaz Hatályos: 2014. január 1-től A Bankközi Klíring Rendszer KIEGÉSZÍTŐ ÉS KAPCSOLÓDÓ
RészletesebbenÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK FORINTBAN NYILVÁNTARTOTT PÉNZFORGALMI SZÁMLÁK ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ LEKÖTÖTT BETÉT SZÁMLÁK VEZETÉSÉHEZ A Forró és Vidéke Takarékszövetkezet (székhelye: 3849 Forró, Fő út
RészletesebbenÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK. FORINTBAN NYILVÁNTARTOTT PÉNZFORGALMI SZÁMLÁK ÉS LEKÖTÖTT BETÉT SZÁMLÁK VEZETÉSÉHEZ HATÁLYOS: 2012.08.
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK FORINTBAN NYILVÁNTARTOTT PÉNZFORGALMI SZÁMLÁK ÉS LEKÖTÖTT BETÉT SZÁMLÁK VEZETÉSÉHEZ HATÁLYOS: 2012.08.03-től A Főnix (székhely: 4025 Debrecen Petőfi tér 6.sz, cégjegyzékszáma:
Részletesebben1. A rendelet hatálya
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelete a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötések engedélyezésének szabályairól
RészletesebbenÁltalános Üzletszabályzat 1. sz. melléklete TÁJÉKOZTATÓ A megbízások teljesítési határidejér l, a költségviselésr
Általános Üzletszabályzat 1. sz. melléklete TÁJÉKOZTATÓ A megbízások teljesítési határidejéről, a költségviselésről és az árfolyamok alkalmazásáról Hatályos: 2013. január 01-től Értelmező rendelkezések:
RészletesebbenA hulladékgazdálkodás átalakulásának jogi kérdései. Dr. D. Tóth Éva Jogi Igazgató
A hulladékgazdálkodás átalakulásának jogi kérdései Dr. D. Tóth Éva Jogi Igazgató Adatszolgáltatás Az adatszolgáltatási kötelezettséget előírja:, Ht. 32/A. (4), 69/2016. (III. 31.) Korm. rendelet Adatszolgáltatásra
RészletesebbenHIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK
HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSÁRÓL I. A módosítással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.:
RészletesebbenHIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK
HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSÁRÓL I. A módosítással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.:
Részletesebben0,30%, max. 6.000.-Ft TKSZ-en belüli, nem saját számlák közötti csoportos 0,30 %, min. 300.- Ft és eseti átvezetés (papír alapú)
AKCIÓS HIRDETMÉNY a vállalkozói pénzforgalmi bankszámláknál felszámított díj és költségtérítésről Érvényes: 2014. július 08-tól 2014. augusztus 31-ig. MEGNEVEZÉS 1. Számla nyitási díj díjmentes 2. Számlavezetési
RészletesebbenERSTE VÁLOGATÁS PLUSZ SZÁMLACSOMAG KONDÍCIÓI
ERSTE Bank Hungary Zrt. Mikrovállalati Pénzforgalmi Hirdetmény ERSTE VÁLOGATÁS PLUSZ SZÁMLACSOMAG KONDÍCIÓI 200 millió Ft alatti éves nettó árbevételű vállalkozások részére Közzététel: 2015. december 31.
RészletesebbenKONDÍCIÓS LISTA CIB Ügyvédi Letéti Őrzési Számla PLUSZ 1 EGYÉNI ÜGYVÉDEK RÉSZÉRE
HATÁLYOS: 2015. JANUÁR 26-TÓL KONDÍCIÓS LISTA CIB Ügyvédi Letéti Őrzési Számla PLUSZ 1 EGYÉNI ÜGYVÉDEK RÉSZÉRE 2013. augusztus 1-ét követően ügyvédi letéti őrzési számla már csak új kondíciókkal értékesíthető
RészletesebbenÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK FORINTBAN NYILVÁNTARTOTT VÁLLALKOZÓI PÉNZFORGALMI SZÁMLÁK ÉS LEKÖTÖTT BETÉTSZÁMLÁK VEZETÉSÉHEZ Hatályos: 2015. július 03-tól Zalavölgye Takarékszövetkezet (székhelye: 8900
RészletesebbenKitöltési útmutató az állandó meghatalmazás megszűnésének bejelentéséhez elnevezésű adatlap kitöltéséhez
Kitöltési útmutató az állandó meghatalmazás megszűnésének bejelentéséhez elnevezésű adatlap kitöltéséhez Az állandó meghatalmazás megszűnésének bejelentéséhez elnevezésű adatlapon (továbbiakban: Adatlap)
RészletesebbenHIRDETMÉNY. a Számlatulajdonos fizetési számláját érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről
HIRDETMÉNY a Számlatulajdonos fizetési számláját érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről A 3 A Takarékszövetkezet (továbbiakban: Takarékszövetkezet) a fizetési számlával rendelkező
RészletesebbenLAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL)
LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL) A Hirdetményben foglalt időpontok előtt befogadott lakáscélú támogatásokra vonatkozó kondíciókat a Hirdetmény 11. sz. melléklete tartalmazza. 9.1. az új
RészletesebbenMűvesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére
Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/145 Művesekezelés anyagainak beszerzése 24 hónapra Beszerzés tárgya:
RészletesebbenJELZÁLOGLEVÉL KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK
Lakossági Hitelek kondíciói Érvényes: Hatályos: 2016. június 01 -tól/től visszavonásig JELZÁLOGLEVÉL KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK Magánszemélyek részére Jelzáloglevél kamattámogatás
RészletesebbenHIRDETMÉNY. a Számlatulajdonos fizetési számláját érintő megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről. Hatályos: 2016. október 1.
HIRDETMÉNY a Számlatulajdonos fizetési számláját érintő megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről Hatályos: 2016. október 1. Közzétéve: 2016. július 29. 1. Általános tudnivalók... 2 2. Forint
RészletesebbenA Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata
A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata I. Általános rendelkezések, fogalom meghatározások Szabályzatunk célja, hogy a Justh Zsigmond Városi Könyvtár, mint nyilvános könyvtár a könyvtári
RészletesebbenTERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz
EL TERJESZTÉS Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz Tisztelt Képvisel -testület! A strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések
RészletesebbenHIRDETMÉNY. Számlavezetési díj, a számlatulajdonos kérésére nyitott forint és deviza
HIRDETMÉNY a Magyar Nemzeti Bank által vezetett bankszámlákhoz kapcsolódó, a készpénzben végzett műveleteken kívüli fizetési megbízásokra vonatkozó díjakról, különdíjakról, jutalékokról, postai és egyéb
RészletesebbenAz Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai
DANUBIA Szabadalmi és Védjegy Iroda Kft. Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai A Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület
RészletesebbenSzakképzés - Meghatalmazás használata
Szakképzés - Meghatalmazás használata A kérelem beadásához szükséges lehet meghatalmazás készítése. A meghatalmazás az MVH elektronikus kérelem-benyújtási felületén tölthető és nyomtatható ki. A meghatalmazás
RészletesebbenÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK külföldi, konvertibilis pénznemben nyilvántartott pénzforgalmi számlák és lekötött betét számlák vezetéséhez 2013.01.01-től A Főnix Takarékszövetkezet székhelye: 4025 Debrecen,
RészletesebbenSZABÁLYZAT a megyei közgyűlés tagjai és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatának kezeléséről, nyilvántartásáról, ellenőrzéséről. Általános rendelkezések
SZABÁLYZAT a megyei közgyűlés tagjai és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatának kezeléséről, nyilvántartásáról, ellenőrzéséről I. Általános rendelkezések 15. sz. melléklet 1. A helyi önkormányzati képviselők
RészletesebbenÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
A melléklet ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK külföldi, konvertibilis pénznemben nyilvántartott pénzforgalmi számlák és lekötött betétszámlák vezetéséhez A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zártkörűen Működő
RészletesebbenA BANKKÖZI KLÍRING RENDSZER KIEGÉSZÍTŐ ÉS KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSAINAK IRÁNYADÓ DÍJAI
A BANKKÖZI KLÍRING RENDSZER KIEGÉSZÍTŐ ÉS KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSAINAK IRÁNYADÓ DÍJAI Hatályos 2016. 01.01 Oldalak száma: 7 1054 Budapest, Vadász utca 31. Telefon: (1) 428-5600, (1) 269-2270 Fax: (1) 269-5458
Részletesebben11. számú melléklet - FHB Bankszámlacsomagokhoz kapcsolódó Betéti bankkártyák egyéb díjai, jutalékai
Lakossági Bankszámla Hirdetmény. 11. számú melléklet FHB hoz kapcsolódó Betéti bankkártyák egyéb díjai, jutalékai Hatályos: 2016. április 04. napjától Közzététel napja: 2016. április 01. A jelen Hirdetményben
RészletesebbenKamat- és Díjfeltételek
Kamat- és Díjfeltételek A Citibank Europe plc Magyarországi Fióktelepe hivatalos tájékoztatója a lakossági jelzálogkölcsönök alkalmazott kondíciókról A Bank 2009. május 18-tól nem fogad be új lakossági
RészletesebbenMECSEK TAKARÉK Szövetkezet Hirdetménye a 2014.09.22-től érvényes kondícióiról III. Kártyaszerződéshez kapcsolódó díjak vállalkozások részére
III. Kártyaszerződéshez kapcsolódó díjak vállalkozások részére Mastercard Business 5 000,00 Ft 5 000,00 Ft Pótkártya díja (kártyaletiltást követően) 5 000,00 Ft Pótkártya díja (újragyártási díj sérülés
RészletesebbenEgységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszer. Kérjük, a kérelmet olvashatóan, nyomtatott nagy betűkkel töltse ki! I. rész: Azonosító adatok
Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszer Állandó meghatalmazás és annak nyilvántartásba vétele iránti kérelem Benyújtandó a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv (MVH) bármely
RészletesebbenKONDÍCIÓS LISTA. Devizabelföldi magánszemélyek. Devizanem éves Kamat 22,13 % THM 1. 500.000 Ft, 3 év futamidő THM 1. 3 millió Ft, 5 év futamidő
KONDÍCIÓS LISTA Devizabelföldi magánszemélyek eire vonatkozóan Hatályos: 2016.július 1-től 2016. július 1-jén vagy azt követően igényelt kölcsönökre vonatkozó feltételek: éves Kamat 22,13 % 24,89 % 24,89
RészletesebbenÁ L T A L Á N O S S Z E R Z Ő D É S I F E L T É T E L E K FORINTBAN NYILVÁNTARTOTT LAKOSSÁGI BANKSZÁMLÁK ÉS LEKÖTÖTT BETÉT SZÁMLÁK VEZETÉSÉHEZ
Szeghalom és Vidéke Takarékszövetkezet 9./ számú melléklet Á L T A L Á N O S S Z E R Z Ő D É S I F E L T É T E L E K FORINTBAN NYILVÁNTARTOTT LAKOSSÁGI BANKSZÁMLÁK ÉS LEKÖTÖTT BETÉT SZÁMLÁK VEZETÉSÉHEZ
RészletesebbenEmőd Nagyközség Képviselő-testületének. 6/1999. /IV.21./ sz. R E N D E L E T E. az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról 1..
Emőd Nagyközség Képviselő-testületének 6/1999. /IV.21./ sz. R E N D E L E T E az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról 1.. A támogatásban részesíthetők köre /1/ Az önkormányzat által nyújtott helyi támogatásra
RészletesebbenOtthonteremtési kamattámogatásos használt lakásvásárlási hitel
Rábaközi Takarékszövetkezet Otthonteremtési kamattámogatásos használt lakásvásárlási hitel Adósok által fizetendő * Használt lakás vásárlásra 4,30% 4,30% 4,30% 4,48% adósok kamattámogatásra nem jogosultak.
RészletesebbenÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
A melléklet (TKSZ) ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK külföldi, konvertibilis pénznemben nyilvántartott pénzforgalmi számlák és lekötött betét számlák vezetéséhez A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zártkörűen
Részletesebben1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót
1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót Kifizetési igény típusa Időközi kifizetési igény Jelen adatlap elválaszthatatlan részét képezi a 1. számú pénzügyi
RészletesebbenA KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE
A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE Orosz Endre főosztályvezető Központi Szolgáltatási Főigazgatóság Közbeszerzési referens képzés PTE A közbeszerzési törvény előzményei A központosított közbeszerzés
RészletesebbenKapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai. Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés
Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés Feladatok I. Kapcsoltság vizsgálat II. Cégcsoport méret feltérképezés III. Transzferár
RészletesebbenPályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás
Pályázati Hirdetmény A(z) "HUBERTUS" Kft. (cégjegyzékszám: 02-09-060077, székhely: 7624 Pécs, Hungária utca 53. / 1.., levelezési cím: 7624 Pécs, Hungária utca 53. / 1..), mint a(z) Szekszárdi NÖVÉNY Zrt.
Részletesebben(a futamidő első 24 hónapjában) előtörlesztett összeg 4,0 %-a, min. HUF 50.000. (a futamidő 24. hónapját követően)
HIRDETMÉNY Gépre, berendezésre, járműre, úszólétesítményre (motoros és vitorlás hajóra) vonatkozó zártvégű pénzügyi lízing, nyílt végű pénzügyi lízing és operatív lízing ügyletek és kölcsön ügyletek Előtörlesztési
Részletesebben(A jelen Kondíciós Listában feltüntetett valamennyi időpont közép-európai idő CET).) Hétköznapokon. SM for Files 15.30 14.00 13.30 13.
Nagyvállalati Kondíciós Lista II. fejezet Érvényes 2016. január 6-tól II. Általános feltételek A jelen Kondíciós Lista az adott szerződésre, szolgáltatásra vagy megbízásra vonatkozó rendelkezéseiben a
RészletesebbenHIRDETMÉNY. Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói
HIRDETMÉNY DEVSZLA-2/2016/H Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói Érvényes: 2016.07.05. I. Általános feltételek A Takarékszövetkezet
RészletesebbenHIRDETMÉNY ERSTE Lakástakarék Zrt. által nyújtott akciók Érvényes: 2014.12.16-tól
Természetes személyek szerződéskötéséhez kapcsolódó kedvezmény 100% számlanyitási díjkedvezmény Jogosultak köre: az akció hatálya alatt Klasszik Hitel, vagy Klasszik Plusz módozatú lakás-takarékpénztári
RészletesebbenH I R D E T M É N Y 2015. június 15-től érvényes betéti kamatok
H I R D E T M É N Y 2015. június 15-től érvényes betéti kamatok Évi bruttó kamat % EBKM % 1./ Lakossági folyószámla -lekötés nélkül sávos kamatozással 150.000 Ft-ig 0.00% 0.00% 150.001 Ft-tól 0.15% 0.15%
RészletesebbenTisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás
Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/96 Beszerzés tárgya: Szállítási (keret)szerződés keretében tisztítószerek és tisztító eszközök
Részletesebben6/1. számú melléklet FHB Standard Számlacsomaghoz kapcsolódó költségek, díjak, jutalékok és kamatmértékek
Lakossági Bankszámla Hirdetmény. 6/1. számú melléklet FHB Standard Számlacsomaghoz kapcsolódó költségek, díjak, jutalékok és kamatmértékek Jelen Hirdetmény az FHB Standard Számlacsomaghoz kapcsolódó tranzakciók
RészletesebbenÖ S S Z E G E Z É S A Z A J Á N L A T O K E L B Í R Á L Á S Á R Ó L
Ö S S Z E G E Z É S A Z A J Á N L A T O K E L B Í R Á L Á S Á R Ó L 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (székhely: 1132 Budapest, Visegrádi utca 49.) 2. A közbeszerzés
RészletesebbenKONDÍCIÓS LISTA. 1000 HUF éves Késedelmi kamat Kamat + 6,00% Kényszerhitel éves kamata 27,99% CIB Hitelfedezeti Védelem havi díja
KONDÍCIÓS LISTA Devizabelföldi magánszemélyek CIB Személyi kölcsöneire és eire vonatkozóan Hatályos: 2013. április 1-től 2012. március 23-án vagy azt követően igényelt kölcsönökre vonatkozó feltételek:
RészletesebbenH I R D E T M É N Y. A RAKAMAZ ÉS VIDÉKE KÖRZETI TAKARÉKSZÖVETKEZET által lakosságnak nyújtott hitelek kamatairól és felszámított egyéb költségeiről
H I R D E T M É N Y A RAKAMAZ ÉS VIDÉKE KÖRZETI TAKARÉKSZÖVETKEZET által lakosságnak nyújtott hitelek kamatairól és felszámított egyéb költségeiről Érvényes: 2016. április 1.-től 1.) Fogyasztási hitel
RészletesebbenHatályos 2016. szeptember 23-ától a hivatalosan közzétett változtatásig. Kondíció típusa IPOSZ lakossági számla Diákszámla Manószámla
Copyright AXA 2016 v/20160425 NEM ÉRTÉKESÍTETT LAKOSSÁGI BANKSZÁMLA HIRDETMÉNY az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe (székhely: 1138 Budapest, Váci út 135-139. D-C ép., Cg. szám: 01-17-000554,
RészletesebbenHIRDETMÉNY TERMÉSZETES SZEMÉLYEK ÉS VÁLLALATI ÜGYFELEK RÉSZÉRE
GYULAI TAKARÉKSZÖVETKEZET 5711. Gyula, Széchenyi u. 53. HIRDETMÉNY TERMÉSZETES SZEMÉLYEK ÉS VÁLLALATI ÜGYFELEK RÉSZÉRE (FORINT MŰVELETEK) Cg.04-02-000217 2013.02.20-tól érvényes Számlavezetési, betéti
RészletesebbenH I R D E T M É N Y. Az OTP BANK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, FÉSZEKRAKÓ ÉS KÖZALKALMAZOTTI SZEMÉLYI KÖLCSÖN
H I R D E T M É N Y Az OTP BANK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, FÉSZEKRAKÓ ÉS KÖZALKALMAZOTTI SZEMÉLYI KÖLCSÖN FELFÜGGESZTETT TERMÉKÉNEK Feltételeiről Közzététel: 2009. október 1. Hatályos 2009. október 1-től. (Jelen
Részletesebben1. FORINT ÉS DEVIZA ALAPÚ BANKKÁRTYÁK
HATÁLYOS: 2013. AUGUSZTUS 08. NAPJÁTÓL CIB Bankkártyák PLUSZ KONDÍCIÓS LISTA EGYÉNI VÁLLALKOZÓK ÉS EGYÉNI ÜGYVÉDEK RÉSZÉRE MASTERCARD BUSINESS ÉS MASTERCARD BUSINESS GOLD ( ALAPÚ) TÍPUSÚ BANKKÁRTYA 2013.
RészletesebbenRaiffeisen Értékpapír és Befektetési Rt Kondíciós Lista Érvényes : 2004. január 1-től
Tőzsdei prompt megbízás Daytrade nyitás Daytrade zárás Állampapír 0.25 % minimum 2,000 Ft 09.00-16.15-ig Tőzsdén kívüli prompt megbízás Állampapír Megbízás módosítása Megbízás visszavonása 2 % minimum
RészletesebbenCIB internet alapú elektronikus szolgáltatásokat (CIB Internet Bank és mobilcib) érintı változások 2012. július 1-jétıl
CIB internet alapú elektronikus szolgáltatásokat (CIB Internet Bank és mobilcib) érintı változások 2012. július 1-jétıl 2012. július 1-jétıl bevezetésre kerül az új napközbeni átutalási rendszer, mely
RészletesebbenSzusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése
Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/124 A Szusza Ferenc Stadion labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése keretében a Beszerzés tárgya: létesítmény valamint
RészletesebbenEGERPH16TAMNY NYILATKOZAT
EGERPH16TAMNY NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet
RészletesebbenCitibank Europe plc Magyarországi Fióktelepe
Citibank Europe plc Magyarországi Fióktelepe A, valamint a Felhasználású és Hitelkiváltó Jelzálogkölcsönökre vonatkozó Kamat- és Díjfeltételek A Bank 2013. november 01-től nem fogad be új lakossági jelzálogkölcsönt.
RészletesebbenA MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR SZABÁLYZATA A SZÁMLÁK FELETTI RENDELKEZÉSI JOGOSULTSÁGRÓL, FIZETÉSI MÓDOKRÓL, FIZETÉSI MEGBÍZÁSOK TELJESÍTÉSI HATÁRIDEJÉRŐL
A MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR SZABÁLYZATA A SZÁMLÁK FELETTI RENDELKEZÉSI JOGOSULTSÁGRÓL, FIZETÉSI MÓDOKRÓL, FIZETÉSI MEGBÍZÁSOK TELJESÍTÉSI HATÁRIDEJÉRŐL BUDAPEST, 2016. április 28. 1 Tartalom 1. Jogszabályi
Részletesebbena Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 11/2013. (IX.26.) önkormányzati rendelet, egységes szerkezetbe
RészletesebbenKeretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás
Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/44 Beszerzés tárgya: Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok
RészletesebbenE- alkalmazások iránymutatásai - 3
E- alkalmazások iránymutatásai - 3 Belügyminisztérium Építésügyi Főosztály (lezárva: 2013. november 22.) Vázrajz feltöltése az ügyfél helyett A megkeresés szerint egy települési jegyző építésügyi hatósága,
RészletesebbenÖnellenőrzés Előadó: dr. Jakab Miklós
Előadó: dr. Jakab Miklós Az önellenőrzés fogalma Az adózó önadózás esetén jogosult az önellenőrzésre elévülési időn belül, de arra nem kötelezhető. Az önellenőrzéssel az adózó helyesbíti és bevallja az
Részletesebben1/24. Hirdetmény. Lakossági forint betétek, forint számlavezetés és egyéb szolgáltatások kondíciói A FÓKUSZ TAKARÉKSZÖVETKEZET SWIFT KÓDJA: TAKBHUHB.
1/24 Hirdetmény Lakossági forint betétek, forint számlavezetés és egyéb szolgáltatások kondíciói A FÓKUSZ TAKARÉKSZÖVETKEZET SWIFT KÓDJA: TAKBHUHB. A hirdetmény módosításának oka: a jegybanki repo- és
RészletesebbenHIRDETMÉNY TÖRVÉNY SZERINTI DÍJMENTES KÉSZPÉNZFELVÉTEL LEHETŐSÉGE
TÖRVÉNY SZERINTI DÍJMENTES KÉSZPÉNZFELVÉTEL LEHETŐSÉGE A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény 36/A. -a alapján a Bank a lakossági bankszámláról (továbbiakban: számla) való
RészletesebbenH I R D E T M É N Y. A jogelıd Dél-pest megyei Takarékszövetkezet 2011. december 31. napja elıtt ügyfeleivel megkötött számla- és betétszerzıdésekhez
H I R D E T M É N Y A jogelıd Dél-pest megyei Takarékszövetkezet 2011. december 31. napja elıtt ügyfeleivel megkötött számla- és betétszerzıdésekhez Hatályos: 2012. március19-tıl HIRDETMÉNY BETÉTEK KAMATKONDÍCIÓI
RészletesebbenG1) Bank specifikus kérdések: OTP
G1) Bank specifikus kérdések: OTP Ezt az oldalt akkor töltse ki, ha a Széchenyi Kártyát az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt.-től szeretné igénybe venni! A szerződések aláírása és a kártya
RészletesebbenAz NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig
Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig Igényelhető kölcsönök Lakossági szabadfelhasználású jelzálogkölcsön Termék
RészletesebbenÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA
A MONOR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA Tevékenységi engedély száma, dátuma: Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet 819/1997/F. hat. 1997. november 27. Lezárva: 2010. december 13.
RészletesebbenBeszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Irányadó jogszabályok - az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus
RészletesebbenCsorna Mérnökségi Telep fejlesztése- 1.sz. szerződésmódosítás
Csorna Mérnökségi Telep fejlesztése- 1.sz. szerződésmódosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/31 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015 KÉ
RészletesebbenH I R D E T M É N Y. Hatályos: 2014. szeptember 01-től
H I R D E T M É N Y 6/f. sz. melléklet Nem forgalmazható, de állományban lévő Széchenyi kártya és Agrár Széchenyi kártya kondíciói Apátfalva, Hódmezővásárhely, Makó, Királyhegyes és Magyarcsanádi kirendeltségeken
Részletesebben