BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA TANÉVRE.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA 2016-2017. TANÉVRE."

Átírás

1 KAROLINA GIMNÁZIUM BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA TANÉVRE. Intézményünk fenntartója a Boldogasszony Iskolanővérek Kongregációja (SSND). Felelősséggel választjuk nevelési mottóként az iskolanővérek Szabályának következő mondatát: Mindazzal nevelünk, amik vagyunk, és amit teszünk. Gimnáziumunkba olyan fiúk és lányok jelentkezését várjuk, akik: nyitottak a keresztény értékrendre, szeretnének alapos tudást szerezni és jól felkészülni az érettségi-felvételi vizsgákra, szeretnék fejleszteni idegen nyelvtudásukat több nyelvből is, szeretnének egy összetartó közösség tagjai lenni, érzékenyek társadalmi kérdések iránt, nyitott polgárai kívánnak lenni Magyarországnak és Európának, nyitottak a társadalom problémáira, azokra aktívan reflektálni képesek. Arra törekszünk, hogy iskolánkban a diákok személyisége egyre harmonikusabb és teljesebb legyen, ezért az értelmi képzés mellett nagy hangsúlyt helyezünk a lelki, érzelmi, akarati és esztétikai nevelésre, valamint a manuális készségek és a mozgáskultúra fejlesztésére is. Alapelképzelésünk a teljes személyiség fejlesztése, ezért a művészeti oktatás iskolánkban intézményi keretek között zajlik (zene, dráma, és képzőművészeti tanszakokon).

2 A 2016/17. tanévben indítandó képzések a Karolina Gimnáziumban A GIMNÁZIUM OM AZONOSÍTÓJA: Nyolc évfolyamos képzés: Tanulmányi terület belső kódja: 01 Jellemzője: Tantervi programunk középpontjában a tehetséggondozás áll. Azoknak a fiúknak és lányoknak kívánunk megfelelő iskolatípussal szolgálni, akik az intenzívebb szellemi munkára képesek és arra vállalkoznak is. Az első szakaszban (5-6. évfolyamon) az alapvető készségek, képességek fejlesztése kap nagy hangsúlyt: az anyanyelvi, logikai (matematikai) és idegen nyelvi oktatás, valamint tanulásmódszertan. A második szakasz (7-9. évfolyam) legfontosabb feladata, hogy bevezesse a tanulókat a tantárgyak által megalapozott tudományos ismeretekbe, és felismertesse, valamint megalapozza az egyéni tehetségterületeket, előkészítse a későbbi specializációt. Ebben a szakaszban lehetőség nyílik egy második idegen nyelv tanulására. A harmadik szakasz ( évfolyam) kiemelt képzési célja, hogy előkészítse a tanulókat a kiszemelt pályára, a továbbtanulásra, s ezzel párhuzamosan szintetizálja a korábban megszerzett tudásanyagot. Az emelt szintű képzést egyéni tanulmányi utak (tantárgyi specializációk) kialakításával kívánjuk megvalósítani. A választható specializációk a biológia, kémia, fizika, történelem, magyar irodalom és nyelvtan valamint idegen nyelv tantárgyak. Mindhárom szakaszban lehetőséget adunk két idegen nyelv tanulására emelt óraszámban. Jelentkezés: a központi (magyar nyelv és matematika) írásbeli felvételi vizsgákra december 8-ig. a jogszabályban rögzítettek szerint központi jelentkezési lapon és az iskolánkban (honlapunkon, portán) beszerezhető külön jelentkezési lapon február 12-ig.

3 Felvételi: Központi írásbeli felvételi (magyar nyelvből és matematikából): január óra A részképességi zavarokban szenvedő diákok esélyegyenlőségét a tanuló és a szülője előzetes jelzése alapján a közoktatási törvényben meghatározott módon biztosítjuk /értékelés, felkészülési idő, stb./. Szóbeli ismerkedés keretében tájékozódunk a jelentkezők szövegértési és idegen nyelvi kompetenciájáról, valamint vallási és motivációs hátteréről. Időpont: február 26. (péntek), február 27. (szombat), március 1. (kedd) (későbbi beosztás alapján) Helyszín: Karolina Gimnázium Szeged, Szentháromság u Értékelés: A rangsorolás az írásbeli felvételi vizsga eredménye (50%), a tanulmányi eredmény (magyar nyelv, magyar irodalom, matematika, környezet, idegen nyelv 4. évfolyam félévi eredmény) (25%), szóbeli meghallgatás (25%) alapján történik. Amennyiben a jelentkező a szakértői és rehabilitációs bizottság vagy a nevelési tanácsadó szakértői véleménye alapján mentesül a megadott tantárgyak bármelyikének értékelése, minősítése alól, helyette másik elméleti tantárgy érdemjegyét választhatja. Az ideiglenes felvételi jegyzék megtekinthető iskolánkban legkésőbb március 9-től. A végleges döntésről a jelentkezők értesítést kapnak április 26-ig. Egyéb fontos tudnivalók: Kollégiumi elhelyezést saját kollégiumunkban tudunk biztosítani. A tanulmányi munka mellett diákjaink szakkörökön, sportkörökön, tartalmas osztálykirándulásokon, lelkigyakorlatokon és színvonalas kulturális programokon vesznek részt. Nyílt nap: november 12. (csütörtök) 9 órától, iskolai tájékoztató november 12. (csütörtök) 17 órától, január. 23. (szombat) 10 órától foglakozások és iskolai tájékoztató, melyekre minden érdeklődőt szeretettel várunk. Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Szegedi Ágnes főigazgató, szegedi.agnes@karolinaiskola.hu Horváthné Hodács Zsuzsanna pedagógiai igazgató, hodacszs@karolinaiskola.hu Somorjai Karola kollégiumi igazgató, somorjaikarola@gmail.com Cím: 6725 Szeged, Szentháromság u Tel.: (62) ; fax: (62) Honlap:

4 Négy évfolyamos képzés: Tanulmányi terület belső kódja: 02 Jellemzője: Négy évfolyamos gimnáziumi osztályunkban az idegen nyelvi képzés emelt óraszámban történik: az első idegen nyelvet (angol, német) és a második idegen nyelvet (francia, olasz, német, angol) illetően. Ezzel kívánjuk elősegíteni tanulóink felkészülését nyelvvizsgákra és emelt szintű érettségire külső segítség nélkül. 10. évfolyamtól a képzés kiemelt célja, hogy előkészítse a tanulókat a kiszemelt pályára, a továbbtanulásra, s ezzel párhuzamosan szintetizálja a korábban megszerzett tudásanyagot. Az emelt szintű képzést egyéni tanulmányi utak (tantárgyi specializációk) kialakításával kívánjuk megvalósítani. A választható specializációk a biológia, kémia, fizika, történelem, magyar irodalom és nyelvtan valamint idegen nyelv tantárgyak. 11. évfolyamtól harmadik idegen nyelvként latin tanulható. Mindezekkel széles spektrumú továbbtanulási lehetőséget biztosítunk. Jelentkezés: az általános központi (magyar nyelv és matematika) írásbeli felvételi vizsgákra december 8-ig. a jogszabályban rögzítettek szerint központi jelentkezési lapon az iskolánkban (honlapunkon, portán) beszerezhető külön jelentkezési lappal együtt február 12-ig. Felvételi: Központi írásbeli felvételi (magyar nyelvből és matematikából): január óra A részképességi zavarokban szenvedő diákok esélyegyenlőségét a tanuló és a szülője előzetes jelzése alapján a közoktatási törvényben meghatározott módon biztosítjuk /értékelés, felkészülési idő, stb./. Szóbeli ismerkedés keretében tájékozódunk a jelentkezők vallási és motivációs hátteréről. Időpont: február 26. (péntek), február 27. (szombat), március 1. (kedd) (későbbi beosztás alapján) Helyszín: Karolina Gimnázium Szeged, Szentháromság u

5 Értékelés: A tanulmányi eredmény (magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv, természetismeret vagy biológia vagy földrajz vagy fizika vagy kémia 5., 6., 7. évfolyam év végi, 8. évfolyam félévi eredmény) (50 %) és az írásbeli felvételi vizsga eredménye (50%). Azok a tanulók, akik intézményünkben fejezik be az általános iskolai tanulmányaikat, a tanulmányi eredményeik alapján nyerhetnek felvételt. Az ideiglenes felvételi jegyzék megtekinthető iskolánkban legkésőbb március 9-től. A végleges döntésről a jelentkezők értesítést kapnak április 26-ig. Egyéb fontos tudnivalók: A tanulmányi munka mellett diákjaink szakkörökön, sportkörökön, tartalmas osztálykirándulásokon, lelkigyakorlatokon és színvonalas kulturális programokon vesznek részt. Kollégiumi elhelyezést saját kollégiumunkban tudunk biztosítani. Nyílt nap: november 12. (csütörtök) 9 órától, iskolai tájékoztató november 12. (csütörtök) 17 órától, január. 23. (szombat) 10 órától foglakozások és iskolai tájékoztató, melyekre minden érdeklődőt szeretettel várunk. Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Szegedi Ágnes főigazgató, szegedi.agnes@karolinaiskola.hu Horváthné Hodács Zsuzsanna pedagógiai igazgató, hodacszs@karolinaiskola.hu Somorjai Karola kollégiumi igazgató, somorjaikarola@gmail.com Cím: 6725 Szeged, Szentháromság u Tel.: (62) ; fax: (62) Honlap:

6 Becsatlakozási lehetőség a nyolc évfolyamos képzésbe: A 2016/2017-os tanévre a hetedik évfolyamra oldalirányú felvételt hirdetünk meg. A felvehető tanulók maximális létszáma: 5 fő A felvételi vizsga eljárásrendje, a felvételi pontszám kiszámítása: 1. Hozott pontok magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, idegen nyelv (angol vagy német) és természetismeret vagy biológia vagy földrajz vagy fizika tantárgyakból 5. év végi 6. félévi eredményei. 2. Írásbeli felvételi vizsga magyar nyelv és irodalom, matematika és angol vagy német tantárgyakból. 3. Szóbeli ismerkedés keretében tájékozódunk a jelentkezők szövegértési és idegen nyelvi kompetenciájáról, valamint vallási és motivációs hátteréről. Időpont: február 26. (péntek), február 27. (szombat), március 1. (kedd) (későbbi beosztás alapján) Helyszín: Karolina Gimnázium Szeged, Szentháromság u Jelentkezés: Az iskolánkban (honlapunkon, portán) beszerezhető jelentkezési lapon bizonyítvány és félévi értesítő másolatával együtt február 12-ig. Az ideiglenes felvételi jegyzék megtekinthető iskolánkban legkésőbb március 9-től. A végleges döntésről a jelentkezők értesítést kapnak április 26-ig. Kollégiumi elhelyezést saját kollégiumunkban tudunk biztosítani. Nyílt nap: november 12. (csütörtök) 9 órától, iskolai tájékoztató november 12. (csütörtök) 17 órától, január. 23. (szombat) 10 órától foglakozások és iskolai tájékoztató, melyekre minden érdeklődőt szeretettel várunk. Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Szegedi Ágnes főigazgató, szegedi.agnes@karolinaiskola.hu Horváthné Hodács Zsuzsanna pedagógiai igazgató, hodacszs@karolinaiskola.hu Somorjai Karola kollégiumi igazgató, somorjaikarola@gmail.com Cím: 6725 Szeged, Szentháromság u Tel.: (62) ; fax: (62) Honlap:

Beiskolázás 2009. Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma: 028380

Beiskolázás 2009. Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma: 028380 Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma: 028380 Cím 5700 Gyula, Bodoky u. 10. Telefonszám 06 /66/ 463-118 Fax 06 /66/ 468-111 E-mail Honlap Igazgató neve

Részletesebben

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény (42. 1. bekezdés) 11/1994.(VI.8.) MKM rendelet 8-as számú melléklete A 2011/2012. tanév

Részletesebben

001 Újbudai József Attila Gimnázium 1117 Budapest Váli Feladatellátási hely: utca 1. Tanulmányi terület kódja:002

001 Újbudai József Attila Gimnázium 1117 Budapest Váli Feladatellátási hely: utca 1. Tanulmányi terület kódja:002 OM azonosító:034982 Székhely neve: Újbudai József Attila Gimnázium Székhely címe: 1117 Budapest, Váli Tanulmányi terület kódja:001 Tanulmányi terület neve: gimnázium: 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi el készít

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016 / 2017. tanév OM azonosító 031 966 Iskolánk a nemzeti köznevelési törvényben előírt létszámok alapján alakítja ki az osztálylétszámokat, tanulócsoportokat. Az iskola felvételi

Részletesebben

A tanév szervezési feladatai

A tanév szervezési feladatai 1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2014. szeptember 1. 2015. június

Részletesebben

Középiskolai felvételi eljárás. 2015-2016. tanév

Középiskolai felvételi eljárás. 2015-2016. tanév Középiskolai felvételi eljárás 2015-2016. tanév 1. Középiskolai felvételi eljárás legfontosabb dátumai 2015.11.13. Az Oktatási Hivatal közzéteszi a nyolcadik évfolyamosok számára központi írásbeli vizsgát

Részletesebben

A 2015/2016-OS TANÉV RENDJE

A 2015/2016-OS TANÉV RENDJE A 2015/2016-OS TANÉV RENDJE A 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete, a Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Pedagógiai Programja alapján A tanév 2015. szeptember 1-től 2016. június 15-ig tart

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2017/2018-as tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2017/2018-as tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2017/2018-as tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

Tagintézmény-vezető neve, Szabóné Diós Edit e-mail címe: igazgato.kossuthzs.iskola@int.ritek.hu Pályaválasztási felelős neve: Dr.

Tagintézmény-vezető neve, Szabóné Diós Edit e-mail címe: igazgato.kossuthzs.iskola@int.ritek.hu Pályaválasztási felelős neve: Dr. KÖZÉPISKOLA KIR-BEN SZEREPLŐ NEVE: SZEGEDI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZŐ ISKOLA KOSSUTH ZSUZSANNA TAGINTÉZMÉNYE OM azonosító száma: 201290 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486

Részletesebben

A 2014/2015-ÖS TANÉV RENDJE

A 2014/2015-ÖS TANÉV RENDJE A 2014/2015-ÖS TANÉV RENDJE A 35/2014. (IV. 30.) EMMI rendelete, a Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Pedagógiai Programja alapján A tanév 2014. szeptember 1-től 2015. június 15-ig tart

Részletesebben

ZIPERNOWSKY KÁROLY MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKA-, RENDEZVÉNY-, ÉS FELADATELLÁTÁSI TERVE. A 2013 / 2014 es TANÉVRE

ZIPERNOWSKY KÁROLY MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKA-, RENDEZVÉNY-, ÉS FELADATELLÁTÁSI TERVE. A 2013 / 2014 es TANÉVRE ZIPERNOWSKY KÁROLY MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKA-, RENDEZVÉNY-, ÉS FELADATELLÁTÁSI TERVE A 2013 / 2014 es TANÉVRE A 2013/2014-es tanévben a szorgalmi idő Első tanítási nap: 2013. szeptember 2. (hétfő)

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2015/2016-os tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2015/2016-os tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2015/2016-os tanévben Augusztus Augusztus 17. Augusztus 18-19. Augusztus 24-25 Augusztus 24-25. Augusztus 26. Vezetőségi értekezlet Tantestületi alakuló

Részletesebben

Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola 028327. Különös közzétételi lista

Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola 028327. Különös közzétételi lista Kétegyházi Márki Sándor Általános 028327 Különös közzétételi lista 2015/2016 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Szak Szakvizsga

Részletesebben

A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2016/2017. tanévre

A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2016/2017. tanévre Veres Pálné Gimnázium 1053 Budapest Veres Pálné utca 38. Tel./fax: 3-186-721 OM kód: 035231 A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2016/2017. tanévre Az iskola neve és címe: Veres Pálné Gimnázium

Részletesebben

m á r c i u s hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

m á r c i u s hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap m á r c i u s fő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap 1 2 22. 1-2 3 4 5 6 7 8 9 23. 3-9 Az előkészítő tanfolyamok háziverseny 15h Az Újpesti Közművelődési Kör csillagászati programja 19-21h 24.

Részletesebben

E S E M É N Y N A P T Á R

E S E M É N Y N A P T Á R A 2014/2015. tanév munkatervének melléklete SZÉKESFEHÉRVÁRI VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM E S E M É N Y N A P T Á R 2014. augusztus 31.(vasárnap) 2013-2014. tanév augusztus 25. hétfő 8.00 Alakuló és évnyitó értekezlet

Részletesebben

Középiskolai Felvételi Tájékoztatója

Középiskolai Felvételi Tájékoztatója Miskolci Szakképzési Centrum Baross Gábor Közlekedési és Postaforgalmi Szakközépiskolája OM kód: 203060 Középiskolai Felvételi Tájékoztatója a 2016/2017. tanévi beiskolázáshoz 1. oldal Kedves Leendő Tanulónk!

Részletesebben

AUGUSZTUS iskolai esemény esemény, iskola-szülők-diákok. liturgikus programok, rekollekció, mise, LGY, TESZI

AUGUSZTUS iskolai esemény esemény, iskola-szülők-diákok. liturgikus programok, rekollekció, mise, LGY, TESZI hónap sorszám dátum nap AUGUSZTUS iskolai esemény esemény, iskola-szülők-diákok AUGUSZTUS liturgikus programok, rekollekció, mise, LGY, TESZI tanulmányi események, versenyek 1. péntek 2. szombat 3. vasárnap

Részletesebben

Felvételi 2013 Felvételi tájékoztató 2013

Felvételi 2013 Felvételi tájékoztató 2013 Felvételi 2013 A döntést segítő kiadványok Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2013. szeptemberben induló képzésekre honlap : www.felvi.hu Felvételi tájoló 2013. (Felvi-rangsorokkal) Képzési szintek A:

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi információk 2015.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi információk 2015. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Felvételi információk 2015. A JELENTKEZÉS MÓDJA Kizárólag e-felvételi keretében, amelyet a www.felvi.hu honlapon, regisztráció után lehet benyújtani.

Részletesebben

A 2015/2016-os tanév fontos időpontjai a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában

A 2015/2016-os tanév fontos időpontjai a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában A 2015/2016-os tanév fontos időpontjai a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában Tanítási év 2015/2016. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2015. szeptember 1. (kedd),

Részletesebben

végzettség szakképzettség munkakör, beosztás alkalmazás tantárgyfelosztás szerint tanít 1 főiskola szakvizsgázott

végzettség szakképzettség munkakör, beosztás alkalmazás tantárgyfelosztás szerint tanít 1 főiskola szakvizsgázott Közzétételi lista 2015/2016. A 229/2012 (VIII.28.) Korm.rendelet 23 alapján 2230 Gyömrő, Üllői út 26. Tel/fax: 06-29-332-983 e-mail: gyomro@axelero.hu Honlap: www.telekikastely.hu OM azonosító: 038549

Részletesebben

A tanév 180 tanítási napból, 36 tanítási hétből áll az alsóbb évfolyamoknak. A szakképzősök 32, az érettségizők 30 hetet járnak iskolába.

A tanév 180 tanítási napból, 36 tanítási hétből áll az alsóbb évfolyamoknak. A szakképzősök 32, az érettségizők 30 hetet járnak iskolába. A TANÉV RENDJE A tanév 180 tanítási napból, 36 tanítási hétből áll az alsóbb évfolyamoknak. A szakképzősök 32, az érettségizők 30 hetet járnak iskolába. Évnyitó istentisztelet: 2014. augusztus 31. Első

Részletesebben

Katona József Gimnázium 2012-2013. A KATONA JÓZSEF GIMNÁZIUM MUNKATERVE A 2012/2013. TANÉVRE

Katona József Gimnázium 2012-2013. A KATONA JÓZSEF GIMNÁZIUM MUNKATERVE A 2012/2013. TANÉVRE A KATONA JÓZSEF GIMNÁZIUM MUNKATERVE A 2012/2013. TANÉVRE FELADAT ELLÁTÁSI TERV Esemény Időpont Felelősök, résztvevők A tanév időbeosztása 1. tanévnyitó tantestületi értekezlet 2012. augusztus 31. 8 00

Részletesebben

Az intézmény nyitvatartása és a tervezett jelentősebb események időpontjai

Az intézmény nyitvatartása és a tervezett jelentősebb események időpontjai Az intézmény nyitvatartása és a tervezett jelentősebb események időpontjai Az intézmény nyitvatartása Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig reggel 7 órától délután 19 30 óráig tart nyitva.

Részletesebben

A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE. 2015/2016. tanév. II. félév

A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE. 2015/2016. tanév. II. félév A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE 2015/2016. tanév II. félév Készítette: Pusztai Judit (igh.) SZAKVEZETŐK A KAPOSVÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUMBAN Tanító szakvezetők: 1. a Richterné Somlyai Mónika 2. a Bánkutiné

Részletesebben

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM OM azonosító: 038115 Címe: 2800 Tatabánya, Gál István-lakótelep 701. Igazgató: Pleier Tamás Beiskolázásért felelős: Varga Istvánné igh., Nagy Tamás igh. Telefon: 34/339-571 Fax:

Részletesebben

Munkaterv 2015/2016-os tanévre (180 tanítási nap)

Munkaterv 2015/2016-os tanévre (180 tanítási nap) Munkaterv 2015/2016-os tanévre (180 tanítási nap) Feladat Határidő Felelős Javító- és osztályozó vizsgák augusztus 25. 8.00 Munkaközösségi értekezletek augusztus 26-27. Tanév-előkészítő nyitóértekezlet

Részletesebben

Középfokú írásbeli felvételi vizsgára jelentkező tanulók beosztása

Középfokú írásbeli felvételi vizsgára jelentkező tanulók beosztása Középfokú írásbeli felvételi vizsgára jelentkező tanulók beosztása Ezúton értesítjük a tanulókat, hogy jelentkezésük alapján a táblázatban szereplő tárgy(ak)ból a megjelölt helyen és időpontban tehetnek

Részletesebben

Emelt szintű érettségire készítés

Emelt szintű érettségire készítés Kanizsai Dorottya Gimnázium Emelt szintű érettségire készítés 2015. 1 Kanizsai Dorottya Gimnázium Az emelt szintű érettségire való felkészítésről 1. Jogszabályi alapok I. Az emelt szintű érettségire való

Részletesebben

tartalmi szabályozók eredményesebb

tartalmi szabályozók eredményesebb Rövid távú, átmeneti intézkedések a tartalmi szabályozók eredményesebb alkalmazására Konkrét javaslatok 1. NAT és a kerettanterv heti összóraszámainak harmonizációja 2. Kerettantervek helyi alkalmazásának

Részletesebben

MUNKATERV. 2013/2014-es tanév a 2013/2014. tanév rendje alapján (47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a 2013/2014. tanév rendjéről)

MUNKATERV. 2013/2014-es tanév a 2013/2014. tanév rendje alapján (47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a 2013/2014. tanév rendjéről) MUNKATERV 2013/2014-es tanév a 2013/2014. tanév rendje alapján (47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a 2013/2014. tanév rendjéről) Leonardo Média Akadémia Szakképző Iskola és Gimnázium Készítette: Kató igazgató

Részletesebben

2. Félévi osztályozó értekezlet: 2014. jan. 20. Témája: A tanulók 2013/2014 I. félévi munkájának értékelése.

2. Félévi osztályozó értekezlet: 2014. jan. 20. Témája: A tanulók 2013/2014 I. félévi munkájának értékelése. Petrovay György Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY MUNKATERVE 2013/2014. tanév Nagykörű, 2013. július 15. Elfogadta az intézmény nevelőtestülete

Részletesebben

2013/2014. tanév. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

2013/2014. tanév. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Szakközépiskola Tantárgy Magyar nyelv és irodalom Történelem Matematika Angol nyelv

Részletesebben

Jogszabályváltozások. Érettségi 2015/2016 tanév tavasz. Dr. Kun Ágnes osztályvezető

Jogszabályváltozások. Érettségi 2015/2016 tanév tavasz. Dr. Kun Ágnes osztályvezető Érettségi 2015/2016 tanév tavasz Jogszabályváltozások Dr. Kun Ágnes osztályvezető Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Oktatási és Hatósági Osztály 2016. április 19. Az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának

Részletesebben

Belső vizsgaszabályzat

Belső vizsgaszabályzat Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium 1024 Budapest, Keleti Károly u. 37. Belső vizsgaszabályzat 2014/2015-ös tanév I. A belső vizsga célja 1. a tanulási folyamat hatékonyságának fejlesztése

Részletesebben

2183 Galgamácsa, Iskola u. 3. www.gmiskola.hu Tel.: 06-28-489-012 OM azonosító: 032366. Szeptember

2183 Galgamácsa, Iskola u. 3. www.gmiskola.hu Tel.: 06-28-489-012 OM azonosító: 032366. Szeptember A tanév helyi rendje A tanítási napok száma: 181 nap. Tanítás nélküli napok száma: 5 nap. Szeptember 1. A tanév első tanítási napja Kovács Zsolt 3-22. Osztályszintű szülői értekezletek Kovács Zsolt 11.

Részletesebben

A 2015. évi középfokú felvételi vizsgadolgozatok eredményei

A 2015. évi középfokú felvételi vizsgadolgozatok eredményei A. évi középfokú felvételi vizsgadolgozatok eredményei. Az írásbeli vizsga funkciója, a feladatsorok összeállítása Az írásbeli vizsga feladata, hogy olyan mércét állítson, olyan módszereket alkalmazzon,

Részletesebben

Hitéleti. Kapacitás min. < max.

Hitéleti. Kapacitás min. < max. Hitéleti AOF Mester Saját vizsgák Vizsgaidőpontok PTE F58544 PTE KPVK NTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE: 7100 Szekszárd, Rákóczi u. 1. Telefon: (74) 528 300 Fax: (74) 528 301 FELVÉTELVEL KAPCSOLATOS EGYÉB ELÉRHETŐSÉG:

Részletesebben

Az iskolába lépéshez szükséges fejlettség kritériumai és vizsgálatának törvényi szabályozása

Az iskolába lépéshez szükséges fejlettség kritériumai és vizsgálatának törvényi szabályozása Az iskolába lépéshez szükséges fejlettség kritériumai és vizsgálatának törvényi szabályozása a nevelési tanácsadók szemszögéből Kertváros Gyáli Kistérség Nevelési Tanácsadó és Logopédiai Szakszolgálat

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége

KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége Feladatellátás: fő Végzettség, szakképzettség Magyar nyelv és irodalom 3 1 fő egyetem, magyar nyelv és irodalom szak 2 fő egyetem,

Részletesebben

Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

A Karinthy Frigyes Gimnázium óratervei

A Karinthy Frigyes Gimnázium óratervei A Karinthy Frigyes Gimnázium óratervei Óraterv a 9/Kny-2. évfolyamra, a gimnázium angol két tanítási nyelvű A osztálya számára (emelt óraszámú matematika csoportok) A csoportbontás és az emelt szintű Alap

Részletesebben

szociális intézmény biztosítja. Az ott igénybe vett étkezéshez kapcsolódó díj befizetését ezen intézmény térítési díj szabályzata tartalmazza.

szociális intézmény biztosítja. Az ott igénybe vett étkezéshez kapcsolódó díj befizetését ezen intézmény térítési díj szabályzata tartalmazza. Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-Dunántúli Régió Központ Fejlesztő Nevelést-Oktatást Végző Iskola közzétételi lista a 9/0. (VIII. 8.) Korm. rendelet alapján:. Felvételi lehetőség az intézménybe: A fejlesztő

Részletesebben

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015.

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015. A tanév tervezett ütemterve A 2014/2015. tanév rendje A tanév első tanítási napja általános iskola művészeti iskola 2014. szeptember 1. A tanév utolsó tanítási napja általános iskola művészeti iskola Az

Részletesebben

# $%& %% '%( #)%* + %, - % %

# $%& %% '%( #)%* + %, - % % !" #!! " # $%& %% '%( #)%* + %, - % % #%.%! /%" 0(&.)1(% '(( (* 21(, #34( #( 1 $ %& " (! %& (" '5%% '"( )**& '5%% $+, -)$*% ''5%( '"( )* *( ''5%( $+, -)$** '''5%* '"( )**, '''5%* $+, -)$* + * 2 %../0%..1

Részletesebben

Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Pálfy Vízügyi Szakközépiskolája. Különös Közzétételi Lista

Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Pálfy Vízügyi Szakközépiskolája. Különös Közzétételi Lista Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Pálfy Vízügyi Szakközépiskolája Különös Közzétételi Lista 1. A felvételi lehetőségek 1. Felvételi követelmények: A 8. osztály sikeres elvégzése. A jelentkezési lap

Részletesebben

Alapfokú C típusú nyelvvizsga van. Közvetlen felvételi lehetőség

Alapfokú C típusú nyelvvizsga van. Közvetlen felvételi lehetőség Nyelvi képzés tájékoztató Nappali tagozat, alapképzési szakos hallgatók számára Gépészmérnök, Had-és biztonságtechnikai mérnök, Mechatronikai mérnök, Villamosmérnök, Könnyőipari mérnök, Ipari termék- és

Részletesebben

A 2011-2012-es TANÉV RENDJE

A 2011-2012-es TANÉV RENDJE A 2011-2012-es TANÉV RENDJE Szeptember 1. (Cs.) Első tanítási nap. 4 óra of. óra. Házirend, tankönyvek, órarend, a napközis jelentkezések véglegesítése. Szeptember 5. (H.) A bizonyítványok leadása. Szeptember

Részletesebben

Vizuális- és környezetkultúra tanári szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01.

Vizuális- és környezetkultúra tanári szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01. kultúra szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01. Célkitűzések: A képzés célja a Képi ábrázolás alapképzésben (Ba) vagy más, a szaktel kompatibilis

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2014. Intézményi jelentés. 8. évfolyam

FIT-jelentés :: 2014. Intézményi jelentés. 8. évfolyam FIT-jelentés :: 2014 Hőgyészi Hegyhát Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 7191 Hőgyész, Fő utca 1-3. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 002 - Hőgyészi Hegyhát Általános

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Prezentáció és íráskészségfejlesztés. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Prezentáció és íráskészségfejlesztés. tanulmányokhoz I. évfolyam GM és PSZ szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Prezentáció és íráskészségfejlesztés tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Prezentáció és íráskészség

Részletesebben

1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: 2009. szeptember 17.

1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: 2009. szeptember 17. 1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: 2009. szeptember 17. 1. Intézményi alapadatok OM azonosító: 036396 Intézmény neve, címe:

Részletesebben

Tisztelt Szülők! Befizetési időszak: 2016. augusztus 3. szeptember 15. között. Az alaprendelésnél megszűnik az iskola visszáruzási joga.

Tisztelt Szülők! Befizetési időszak: 2016. augusztus 3. szeptember 15. között. Az alaprendelésnél megszűnik az iskola visszáruzási joga. Tisztelt Szülők! Az alábbiakban láthatják a következő tanévben használatba kerülő tankönyvek listáját. Alsó tagozatban mindenki ingyenes, felső tagozatban a nem rászorulók fizetős státuszban vannak. A

Részletesebben

Munkaprogram a 2012/2013-es tanévre

Munkaprogram a 2012/2013-es tanévre AUGUSZTUS Munkaprogram a 2012/2013-es tanévre 21-24. Gólyatábor 27. 8 óra Értekezlet, munkaközösségvezetők megválasztása 27. 8 óra Korrepetálás 28. 8 óra Javítóvizsga reál és szakmai tantárgyak 28. 9 óra

Részletesebben

TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK!

TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! 2014. február 4. kedd ISKOLATITKÁRSÁG 8.00 16.00 Értékelőlapok kiadása 2014. február 5. szerda ISKOLATITKÁRSÁG 8.00 16.00 Értékelőlapok kiadása A tanuló ennek ismeretében

Részletesebben

értekezlet a tanév feladatai

értekezlet a tanév feladatai dátum Augusztus 24. Augusztus 25. esemény Nevelőtestületi alakuló értekezlet Javítóvizsgák (külön kiírás szerint) Augusztus 25.- 27. Munkaközösségi értekezletek a tanév feladatai Augusztus 26. szerda 10.00

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a 2008/2009. tanévben felsőoktatási intézményekbe teljes idejű, nappali tagozatos képzésre beiratkozott pécsi

Részletesebben

A tanév rendje. 2013.szeptember 23.(hétfı) Osztályozó vizsga (magántanuló) 2014.január 14.(kedd) I. félév vége 2014.január 17.

A tanév rendje. 2013.szeptember 23.(hétfı) Osztályozó vizsga (magántanuló) 2014.január 14.(kedd) I. félév vége 2014.január 17. A tanév rendje A szorgalmi idı 2013. szeptember 02-én (Hétfı) az elsı tanítási nappal kezdıdik és 2014. június 13-án (péntek) az utolsó tanítási nappal fejezıdik be. A tanítási napok száma: 180 nap Alakuló

Részletesebben

A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE

A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE KAPOSVÁRI EGYETEM GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE 2014/2015. tanév I. félév Tanító szakvezetők: 1. a Bánkutiné Mándy Gabriella 1. b Horváthné Nyári Éva 3. a Fornai Éva

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

20. Szo 22. 16. 25. 19. 27. Szo. 28. Vas 29. 21.

20. Szo 22. 16. 25. 19. 27. Szo. 28. Vas 29. 21. Szülői értekezletek Augusztus 2. Szo 2. 2. Vas 4. 4. 4. 5. 5. 5. Szeptember Első tanítási nap Évnyitó 7.40 / magyar mk. DÖK alakuló ülés Őszi érettségire jelentkezés határideje Szo 7. 7. Vas 8. 8. Szo

Részletesebben

Meghirdetett képzések 2013 szeptemberi kezdéssel alapképzési szakok, osztatlan tanárképzési szakok, felsőoktatási szakképzési szakok

Meghirdetett képzések 2013 szeptemberi kezdéssel alapképzési szakok, osztatlan tanárképzési szakok, felsőoktatási szakképzési szakok Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Meghirdetett képzések 2013 szeptemberi kezdéssel alapképzési szakok, osztatlan tanárképzési szakok, felsőoktatási szakképzési szakok Forrás: www.felvi.hu (2013.

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI

VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EREDMÉNYESSÉG ÉS TÁRSADALMI BEÁGYAZOTTSÁG (TÁMOP 3.1.1. / 4.2.1.) VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ

Részletesebben

A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei

A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei Készítette: Pék Krisztina biológia környezettan szak Belső konzulens: Dr. Schróth Ágnes Külső konzulens: Dr. Széphalmi Ágnes A szakdolgozatom

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2012. Intézményi jelentés. Összefoglalás

FIT-jelentés :: 2012. Intézményi jelentés. Összefoglalás FIT-jelentés :: 2012 Összefoglalás Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium, Deutsches Nationalitätengymnasium und Schülerwohnheim 1203 Budapest, Serény u. 1. Összefoglalás Az intézmény létszámadatai Tanulók

Részletesebben

felsőfokú szakképzések szakirányú továbbképzések informatikai alapszakok informatikai mesterszakok informatikai doktori iskola

felsőfokú szakképzések szakirányú továbbképzések informatikai alapszakok informatikai mesterszakok informatikai doktori iskola felsőfokú szakképzések szakirányú továbbképzések informatikai alapszakok informatikai mesterszakok informatikai doktori iskola Általános rendszergazda WEB - programozó Informatika tanár Társadalom-informatikai

Részletesebben

Beszámoló: a kompetenciamérés eredményének javítását célzó intézkedési tervben foglaltak megvalósításáról. Őcsény, 2015. november 20.

Beszámoló: a kompetenciamérés eredményének javítását célzó intézkedési tervben foglaltak megvalósításáról. Őcsény, 2015. november 20. Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola székhelye: 7143 Őcsény, Perczel Mór utca 1. Tel: 74/496-782 e-mail: amk.ocseny@altisk-ocseny.sulinet.hu Ikt.sz.: /2015. OM: 036345 Ügyintéző: Ősze Józsefné Ügyintézés

Részletesebben

Nem magyar anyanyelvű tanulók. iskoláztatása. Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum

Nem magyar anyanyelvű tanulók. iskoláztatása. Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskolája Gimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája PANASZKEZELÉSI REND Nem magyar anyanyelvű tanulók iskoláztatása 1. Az eljárásrend hatálya Az

Részletesebben

Előre is köszönjük munkádat és izgatottan várjuk válaszaidat! A Helleresek

Előre is köszönjük munkádat és izgatottan várjuk válaszaidat! A Helleresek A Heller Farkas Szakkollégium 2016-os felvételi kérdőívét tartod a kezedben, amely által megteheted az első lépést a Helleres úton. Az írásbeli kérdőív kitöltése után a felvételi következő lépése egy szóbeli

Részletesebben

Az első négy évfolyamon a diákok térítésmentesen kapják meg a tankönyveket.

Az első négy évfolyamon a diákok térítésmentesen kapják meg a tankönyveket. Kedves Szülők! Idén is elérkezett a tankönyvrendelés időszaka. Idén a Kello Szülők részére kialakított egy felületet - www.szuloifelulet.kello.hu oldalt, aminek használata nem kötelező! Itt a szülő ellenőrizheti

Részletesebben

2016/2017-ES TANÉV TANKÖNYVEIVEL KAPCSOLATOS TÁJÉKOZTATÓ!

2016/2017-ES TANÉV TANKÖNYVEIVEL KAPCSOLATOS TÁJÉKOZTATÓ! 2016/2017-ES TANÉV TANKÖNYVEIVEL KAPCSOLATOS TÁJÉKOZTATÓ! Tisztelt Szülők! Az 1-4. évfolyam tanulói térítésmentesen kapják a könyveket, munkafüzeteket. A tartós tankönyveket kölcsönzés útján adjuk használatba

Részletesebben

1. A közoktatási intézmény (a továbbiakban: költségvetési szerv) neve: Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium

1. A közoktatási intézmény (a továbbiakban: költségvetési szerv) neve: Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium 2. számú melléklet Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege (A Budapest Főváros XII. kerületi Önkormányzat

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA. közoktatási vezető szakvizsgázott pedagógus intézményvezető tanít: környezetismeret 4.a-b

KÖZZÉTÉTELI LISTA. közoktatási vezető szakvizsgázott pedagógus intézményvezető tanít: környezetismeret 4.a-b KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. Intézményünk dolgozói Budainé Bajzáth Ibolya Karai Gáborné Benke Jánosné Bertókné Enyedi Éva közoktatási vezető szakvizsgázott pedagógus intézményvezető tanít: környezetismeret 4.a-b

Részletesebben

Határon túli székhelyen kívüli képzések a 2011. évi pótfelvételi tájékoztatóhoz. Irányszám Államilag finanszírozott.

Határon túli székhelyen kívüli képzések a 2011. évi pótfelvételi tájékoztatóhoz. Irányszám Államilag finanszírozott. I. táblázat: Felvételi tájékoztató melléklet lapképzések: BCE-KERTK Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar idı kertészmérnöki (Beregszász) 1 6+1 30 0 kertészmérnöki (Nyárádszereda) 1 6+1 50

Részletesebben

A tanév munkarendje. 1. A tanév előkészítési feladatai: 2. A tanítás rendje. 3. Tanítási szünetek. 4. Tanítás nélküli munkanapok

A tanév munkarendje. 1. A tanév előkészítési feladatai: 2. A tanítás rendje. 3. Tanítási szünetek. 4. Tanítás nélküli munkanapok 1. A tanév előkészítési feladatai: A tanév munkarendje Szertár és tanteremrendezés: 2015. augusztus 17-19. A tankönyvek fogadása: 2015. augusztus 18. Tantestületi alakuló értekezlet: 2015. augusztus 24.

Részletesebben

Oktatói munka hallgatói véleményezése. Oktatók

Oktatói munka hallgatói véleményezése. Oktatók Oktatói munka hallgatói véleményezése Oktatók Eredmények 1. A diákok órákon való részvételi hajlandósága eltérő attitűdöket mutat. A hallgatók négyötöde (80%) gyakori látogatója az előadásoknak, szemináriumoknak.

Részletesebben

A 2016/2017. tanév rendje. Kecskemét, 2016. augusztus 29. Palotás József szakmai főigazgató-helyettes NSZFH

A 2016/2017. tanév rendje. Kecskemét, 2016. augusztus 29. Palotás József szakmai főigazgató-helyettes NSZFH A 2016/2017. tanév rendje Kecskemét, 2016. augusztus 29. Palotás József szakmai főigazgató-helyettes NSZFH Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény A szakképzésről szóló

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE 10. számú melléklet a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008 VI. 24. OKM rendelet alapján 1 Tartalomjegyzék: 1. Óvoda... 3 1.1. Óvodapedagógusok

Részletesebben

Tanítási szünet a szorgalmi id ben, a tanítás nélküli munkanapok

Tanítási szünet a szorgalmi id ben, a tanítás nélküli munkanapok Tanítási szünet a szorgalmi id ben, a tanítás nélküli munkanapok szi szünet 2012. október 29-t l november 4-ig tart. Szünet el tti utolsó tanítási nap október 27. (szombat), a szünet utáni els tanítási

Részletesebben

Az Egyezmény előtti törvényi szabályozás

Az Egyezmény előtti törvényi szabályozás 24. cikk Oktatás Az Egyezmény előtti törvényi szabályozás Magyarország Alkotmánya Az Alkotmány 67. paragrafusának 1. és 2. bekezdése kimondja, hogy minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a

Részletesebben

A BUDAPEST II. KERÜLETI MÓRICZ ZSIGMOND GIMNÁZIUM BEJÖVŐ OSZTÁLYAINAK FELVÉTELI ELJÁRÁSÁRÓL ISKOLÁNK OM KÓDJA: 037775

A BUDAPEST II. KERÜLETI MÓRICZ ZSIGMOND GIMNÁZIUM BEJÖVŐ OSZTÁLYAINAK FELVÉTELI ELJÁRÁSÁRÓL ISKOLÁNK OM KÓDJA: 037775 TÁJÉKOZTATÓ A BUDAPEST II. KERÜLETI MÓRICZ ZSIGMOND GIMNÁZIUM BEJÖVŐ OSZTÁLYAINAK FELVÉTELI ELJÁRÁSÁRÓL ISKOLÁNK OM KÓDJA: 037775 A Budapest II. Kerületi Móricz Zsigmond Gimnázium a 2016/2017-es tanévben

Részletesebben

2012-2013-as tanév osztályonkénti tankönylistája. 1.b.

2012-2013-as tanév osztályonkénti tankönylistája. 1.b. 2012-2013-as tanév osztályonkénti tankönylistája Tankönyvek átvételének helye: tornaterem Tankönyvek átvételének időpontja: 2012. augusztus 28. kedd, 1-2. osztály, 8:00-12:00 2012. augusztus 29. szerda,

Részletesebben

9. d (osztályfőnök: Erl Andrea) Tantárgy. Cím. Raktári szám. Irodalom. Sokszínű irodalom 9. 1. köt. MS-2353U. 1 090 Ft. Irodalom.

9. d (osztályfőnök: Erl Andrea) Tantárgy. Cím. Raktári szám. Irodalom. Sokszínű irodalom 9. 1. köt. MS-2353U. 1 090 Ft. Irodalom. Tisztelt Szülők! A tankönyvek megrendelése írásban történik. A nyomtatványt április 23-án szerdán kapják meg a tanulók. A megrendelés határideje 2014. április 25. péntek. Tankönyvek listája a 2014/2015-ös

Részletesebben

Végzettség szintje Munkakör Tantárgy Szakképzettségek Pedagógus szakvizsgák

Végzettség szintje Munkakör Tantárgy Szakképzettségek Pedagógus szakvizsgák informatikus könyvtáros, általános iskolai tanító, angol nyelv tantárgycsoport (angol nyelv); angol nyelv tantárgycsoport (angol nyelv); angol nyelv tantárgycsoport (angol nyelv); angol nyelv tantárgycsoport

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA FELVÉTELI LEHETŐSÉG ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN:

KÖZZÉTÉTELI LISTA FELVÉTELI LEHETŐSÉG ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN: M AGLÓDI VERMESY PÉTE R ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ M ŰVÉSZETI ISKOLA KÖZZÉTÉTELI LISTA FELVÉTELI LEHETŐSÉG ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN: Beiskolázási körzet Maglód város közigazgatási területe. Körzeten kívüli

Részletesebben

PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁSBAN MEGHIRDETETT KÉPZÉSEK A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSI SZAKOK

PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁSBAN MEGHIRDETETT KÉPZÉSEK A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSI SZAKOK NYF-BTMK FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSI SZAKOK Tagozat Irány-száma Gazdasági idegen nyelvű menedzser N 1 < 10 100 000 Bármelyik két érettségi Idegennyelvi kommunikátor N 1 < 10 100 000 Bármelyik két érettségi Moderátor

Részletesebben

Osztatlan képzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok. Önköltség (félév) Képz. Idő (félév) támogatott 10 1 < 15. 320000 Ft.

Osztatlan képzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok. Önköltség (félév) Képz. Idő (félév) támogatott 10 1 < 15. 320000 Ft. Osztatlan képzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok Képz. szint Munkarend Fin. forma Meghirdetett képzések Önköltség (félév) Képz. Idő (félév) Kapacitás min < max Érettségi vizsgakövetelmények

Részletesebben

KIVONAT. Az emberi erőforrások minisztere 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelete a 2016/2017. tanév rendjéről

KIVONAT. Az emberi erőforrások minisztere 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelete a 2016/2017. tanév rendjéről KIVONAT Az emberi erőforrások minisztere 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelete a 2016/2017. tanév rendjéről A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 94. (1) bekezdés a), b), p) és r) pontjában

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2009. Széchenyivárosi Óvoda és Általános Iskola 6000 Kecskemét, Lunkányi János u. 10. OM azonosító: 200922. Intézményi jelentés

FIT-jelentés :: 2009. Széchenyivárosi Óvoda és Általános Iskola 6000 Kecskemét, Lunkányi János u. 10. OM azonosító: 200922. Intézményi jelentés FIT-jelentés :: 2009 Széchenyivárosi Óvoda és Általános Iskola 6000 Kecskemét, Lunkányi János u. 10. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Széchenyivárosi Óvoda és Általános Iskola Arany János

Részletesebben

Pedagógiai Program. Tartalom

Pedagógiai Program. Tartalom P E D A G Ó G I A I P R O G R A M B u d a i N a g y A n t a l G i m n á z i u m 2 0 1 3. m á r c i u s Tartalom NEVELÉSI PROGRAM... 4 AZ ISKOLA RÖVID TÖRTÉNETE AZ ALAPÍTÁSTÓ NAPJAINKIG... 4 A PEDAGÓGIAI

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2015. Rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2459 Rácalmás, Szigetfő utca 24. OM azonosító: 030099

FIT-jelentés :: 2015. Rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2459 Rácalmás, Szigetfő utca 24. OM azonosító: 030099 FIT-jelentés :: 2015 Rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2459 Rácalmás, Szigetfő utca 24. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Rácalmási Jankovich Miklós

Részletesebben

Az oktatási és kulturális miniszter.../2008. (...) OKM. r e n d e l e t e

Az oktatási és kulturális miniszter.../2008. (...) OKM. r e n d e l e t e Az oktatási és kulturális miniszter.../2008. (...) OKM r e n d e l e t e a 2008/2009. tanév rendjéről A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: közoktatásról szóló törvény) 94. -a

Részletesebben

Jelentéskészítő TEK-IK () Válaszadók száma = 610

Jelentéskészítő TEK-IK () Válaszadók száma = 610 Jelentéskészítő TEK-IK () Válaszadók száma = 0 Általános mutatók Szak értékelése - + átl.=. Felmérés eredmények Jelmagyarázat Kérdésszöveg Válaszok relatív gyakorisága Bal pólus Skála Átl. elt. Átlag Medián

Részletesebben

STANDARDOK ÉS ÉRETTSÉGI ÚJ-ZÉLANDON

STANDARDOK ÉS ÉRETTSÉGI ÚJ-ZÉLANDON XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 STANDARDOK ÉS ÉRETTSÉGI ÚJ-ZÉLANDON Új-Zéland geográfia és demográfia Terület: 269.057 km 2 Lakosság: 4,5 millió

Részletesebben

HASZNOS TUDNIVALÓK 2014/2015-ös tanév tavaszi félév

HASZNOS TUDNIVALÓK 2014/2015-ös tanév tavaszi félév HASZNOS TUDNIVALÓK 2014/2015-ös tanév tavaszi félév JANUÁR 1. csütörtök 2. péntek Téli rektori szünet utolsó. 3. szombat 4. vasárnap 2014/2015 tanév őszi féléves záróvizsga időszak első 5. hétfő 6. kedd

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2013. Zoltánfy István Általános Iskola 6772 Deszk, Móra F. u. 2. OM azonosító: 200909 Telephely kódja: 005. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: 2013. Zoltánfy István Általános Iskola 6772 Deszk, Móra F. u. 2. OM azonosító: 200909 Telephely kódja: 005. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2013 6. évfolyam :: Általános iskola Zoltánfy István Általános Iskola 6772 Deszk, Móra F. u. 2. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban a 6. évfolyamon

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12.

JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12. JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12. JEGYZİKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. december 12. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

A főiskolai, egyetemi alapképzési szakok mintatantervei

A főiskolai, egyetemi alapképzési szakok mintatantervei A főiskolai, egyetemi alapképzési szakok mintatantervei Válassza ki a listából a megtekinteni kívánt szakot, szakpárt. Ha a szakpárt nem találja, keresse fordított sorrendben is. Jelmagyarázat: Képzési

Részletesebben

Erasmus+ pályázati tájékoztató

Erasmus+ pályázati tájékoztató Erasmus+ pályázati tájékoztató Közgazdaságtudományi Kar Pécs 18/09/2013 Erasmus+ pályázati tájékoztató Erasmus+ pályázat beadása előtti teendők Pályázat menete Intézmények Fontos tudnivalók Szakmai gyakorlat

Részletesebben