ASZÓD HELYŐRSÉGPARANCSNOKSÁG G KÜLÖNSZÁMA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ASZÓD HELYŐRSÉGPARANCSNOKSÁG G KÜLÖNSZÁMA"

Átírás

1 ASZÓD HELYŐRSÉGPARANCSNOKSÁG KÜLÖNSZÁMA A H E L Y Ő R S É G E L K Ö S Z Ö N Megyünk? Maradunk! Sztán István nyá. ezredes Nem emlékszem a pontos dátumra, amikor először röppent fel a hír: - Az új Honvédelmi Törvény értelmében megszűnik az aszódi MH 40. Galga Vezetésbiztosító Ezred és így megszűnik a Helyőrség is. Hosszú hónapok teltek el azóta. Az alakulat tagjai változó tájékoztatásokat kaptak, s ettől függően változott a hangulat is. Hol bizakodtunk, hol reményünket elveszítve kérdeztük egymást: - Megyünk? Maradunk? Mi lesz velünk? Végre megszületett a kedvezőtlen döntés: - Elmennek a katonák Aszódról! Voltak társaim, akiknek a sorsa bizonytalanná vált. Voltak, akik kilátástalannak látták a jövőt. Mások fájdalmasan, de tudomásul vették az áthelyezésüket, s akadtak, akik más vizekre eveztek. Én a korommal nyugtattam magam, mert tudtam, hogy a honvédelmi miniszter nyugállományba helyez. De nem volt könnyű tudomásul vennem a határozatot. Itt élek Aszódon. Itt él fiam, menyem, az unokám. Az egyik közeli településen talált szerető otthonra a lányom, vejem és unokáim. Családommal együtt életünk minden szálával ehhez a városhoz és körzetéhez kötődünk. Már 1969-ben megismertem Aszódot, amikor egy esztendeig szolgáltam az akkori Lövészezrednél. Ezt követően éltem a katonák hányódó életét: - ott álltam helyt, ahová a parancs vezényelt ben amikor elvégeztem az Akadémiát egy elöljáróm megkérdezte tőlem: - Hol szeretne szolgálni? Aszódon válaszoltam. A vágyam teljesült. Végigjártam a katonaélet ranglétráját. Voltam törzsfőnök, parancsnokhelyettes, majd 1989-től az alakulat és a helyőrség parancsnoka. Bizony, ez egy negyedszázadnál is több. Mennyi minden belefért ebbe a két és fél évtizedbe: dicséretek, elismerések, barátságok, egymás segítése, a közjó szolgálata. Arra biztattak katonatársaim, hogy az alakulat nevében, mint volt parancsnok búcsúzzam el Aszódtól és a Galga mentétől. Teljesítem a kérést: - Búcsúzom valamennyi tiszttársam, s az állományhoz tartozó minden munkatársam nevében. Megköszönöm minden aszódi lakosnak, az intézmények vezetőinek, munkatársainak, a politikai pártoknak és szervezeteknek a több éves együttműködést, azt a munkát, amely céljaink elérésében önzetlen segítséget nyújtottak. Megköszönöm a Galga mente vezetőinek, munkatársainak, azon lakosoknak, akik tiszta szívvel, önzetlenül segítették munkánkat. Megköszönöm a munkáját mindazon kollégáknak, akikkel együtt szolgáltunk, azoknak a katona fiataloknak, akik becsülettel teljesítették a haza iránti kötelezettségüket és öregbítették az alakulat jó hírnevét. Megköszönöm elöljáróink gondoskodását, irányunkban végzett segítő munkájukat. De csak egykori parancsnokként köszönök el és mondok köszönetet Aszódnak, a községeknek, mert emberként, barátként, a város polgáraként itt maradok, s egyetlen pillanatra sem kívánok elszakadni annak a tájnak emberi melegétől, amely otthont biztosított számomra. Úgy vélem, ha még évtizedek vannak hátra az életemből, akkor sem férne el bármilyen bőre kiszabott időben az a fajta tettvágy, amely életemet eddig kísérte és a jövőben is kísérni fogja. A katonák elbúcsúznak. Sztán István ezredes, helyőrség parancsnok pedig szolgálatra jelentkezem: Aszód és a Galga mente embereinek szolgálatára.

2 Tisztelt Olvasó! Ez a kiadvány, amibe most e néhány sort leírom, egy katonai szervezet utolsó hat hónapját hivatott bemutatni a teljesség igénye nélkül. A haderőreform szele az alakulatot többször megérintette, de nem gondoltam, hogy július 1-én ez valósággá válik. A HM HVKF úr 20/2005. számú parancsa egyértelművé tette, hogy a MH 40. Galga Vezetésbiztosító Ezred július 1-én megkezdi a felszámolási feladatokat, és december 31-én megszűnik. Gál Gyula alezredes mb. parancsnok Sajnos, a bizonytalanság miatt sok szerződéses legénységi állomány nem vállalt beosztást. A közalkalmazotti állománynak pedig nem tudtunk beosztást felajánlani. Az elmúlt időszakban folyamatosan kerültek az anyagok leadásra. A laktanya raktárai leürítésre kerültek és a kiadott ütemtervnek megfelelően hajtjuk végre feladatainkat. A nagytarcsai objektum átadása folyamatban van. Még vannak tisztázatlan kérdések, de bízom benne, hogy ezen kérdések is megoldódnak. Nehéz papírra vetni azokat a történéseket, amelyek az elmúlt időszakot meghatározták július 1-én az ezredet törölték a Magyar Honvédség hadrendjéből. Július 8-ig elkészítettük a felszámolási ütemtervet, ami meghatározza a laktanya bezárásával kapcsolatos feladatokat. Az ütemterv jóváhagyását követően elkészítettük a logisztikai felszámolási tervet, felvettük a kapcsolatot az ellátó központokkal, majd azt követően megkezdtük az anyagok leadását. A felszámolás mellett részt vettünk a kecskeméti Haditechnika és Repülő bemutató komendáns biztosításában, valamint az aszódi Laktanya búcsún. Szeptember hónapban átadtuk a püspökszilágyi Kiképző Bázist a Támogató Ezred részére. Az ezred személyi állománya az elmúlt időszakban folyamatosan csökkent, a Támogató Ezred részére átadtunk közel 70 főt, illetve más alakulatokhoz is folyamatos az áthelyezés. Befejeződött a felszámolás (technika leadása) Az elmúlt időszakról elmondható, hogy nehéz időszak áll mögöttünk, emberi sorsok dőltek el, a laktanya kiürült. Technikai eszközök előkészítése leadásra A személyi beszélgetések mind a három körben lefolytatásra kerültek, az állomány nagy részének sikerült beosztást találni. Amikor a laktanyát végigjárom, látom az üres raktárakat és telephelyet, szomorúsággal tölt el, hogy az egykor virágzó laktanya december 31.-re kiürül és vele együtt megszűnik Aszód helyőrség és vele együtt egy fegyvernemi kultúra is

3 1991. nyarán hasonló észérvek kavarogtak bennem, mint most az elmúlt napokban, hónapokban. Akkor Hatvanban teljesítettem szolgálatot, ott találkoztam először egy laktanyát bezáró érzéssel. Iszonyú volt. Mint mindenkiben, aki ilyen helyzetbe kerül, bennem is felmerült a hogyan tovább kérdése. Akkor aránylag gyorsan rendeződött saját sorsom. Aszódra kerültem, ahol munkahely, beosztás, kollégák, későbbi barátok vártak. Mozgalmas hónapok, évek következtek. Sok mindent elértem, amit egy katona elérhet. A munkás hétköznapok mellett nehéz gyakorlatok, külföldi szolgálati utak, sok-sok rendezvény színesítette az elmúlt 15 évet. Innen kerülhettem el életem egyik nagy élményét jelentő feladatára, a boszniai hadszíntérre. Kilenc hónapot töltöttem itt, ahol megtapasztaltam, hogy egy katonai szervezet hogyan működik harci körülmények között, mit jelent az egymásra utaltság, a bajtársiasság. Aztán jött tavasza, ami a természetnek a megújulást, az újjászületést jelenti, nekünk Galgásoknak az elmúlást hozta meg, amit igazán csak az érthet meg, aki már átélt hasonlót, akinek megszűnt a munkahelye. Mégsem erről az elmúlásról, megszűnésről szeretnék beszélni, hanem egy olyan dologról, amiben a sok egyéb más mellett úttörő volt a MH 40. Galga Vezetésbiztosító Ezred. Alapítványi kirándulás Zeher Zoltán alezredes parancsnokhelyettes A katonai alakulatokra egyáltalán nem jellemző módon elején létrehoztuk az Aszód Helyőrség Szociális és Kulturális Alapítványt, ami az Aszódon élő aktív és nyugdíjas katonák érdekeit szolgálják. Kiemelt feladatunk az aszódi Fesztivál és Laktanya búcsú szervezésében való részvétel és a rendezvények anyagi támogatása, úgy gondolom, eddig ennek is sikeresen eleget tettünk. Rendszeresen segítettük az aszódi és hatvani nyugállományú klubokat, ahol Az Év katonái (2004) döntő többségében volt kollégáink dolgoznak. A közel tíz éve működő közhasznú alapítvány minden évben megvalósította a kuratórium által megfogalmazott célokat. Sajnos, a laktanya bezárása az alapítvány működését is veszélybe sodorja, elméletileg a kettő között semmilyen összefüggés nincs, gyakorlatban azonban ezer és ezer szállal kötődünk össze. Mivel a személyi állomány elmegy a laktanyából az alapító okiratban megfogalmazott célok jelentős része, az alapítvány teljes mértékben december 31-ével megszűnik Az alapító Sztán István szeretné, ha az alapítvány tovább működne, természetesen bizonyos változtatásokkal, aminek személyi konzekvenciái is lehetnek. Mint a kuratórium elnöke, bízom benne, hogy erőfeszítését siker koronázza majd

4 Hogyan érintette a laktanya bezárása, hogyan tovább? Bábosik Dezső főtanácsos (elhelyezési szolgálatfőnök) 1950-ben születtem Jászberényben augusztusában költöztünk pedagógus feleségemmel Aszódra. Ma már aszódiaknak valljuk magunkat májusától dolgozom a laktanyában polgári alkalmazottként az elhelyezési szolgálatnál. Ma az üres őrzött objektum december 31-ei cél elérése érdekében feladatom a már kiürített, lepecsételt bezárása, szomorúság és keserűség tölt el. Két éve az országos szakmai továbbképzés az alakulat legsikeresebb évének minősítette évet, az elhelyezési feltételek, az élet- és munkakörülmények a kor követelményei szintű felújítási feladatok elvégzése miatt. A tapasztalt kollégák az elismerés melletti általam ironikusnak minősített megjegyzése, miszerint bezárásra megérett, mint egyik logikus magyarázat sűrűn eszembe jut január 01-től a Magyar Honvédség Támogató Ezred Elhelyezési Főnökségének közalkalmazottjaként remélem, hogy az aszódi laktanya nem jut a hatvani, a váci és a nagyoroszi laktanyák sorára. Garda Zoltán törzszászlós (ezred vezénylő zászlósa) Kiképzésen Garda Zoltán törzszászlós vagyok, az Ezred vezénylő zászlósa. Pályafutásomat ban kezdtem a kalocsai tiszthelyettes iskolában, majd 1990-től, első beosztásomtól Aszódon szolgálok. 17 éve tartó szolgálati időm Sok elért eredmény közül néhány alatt másfél évet békefenntartó kiképző központban, egy évet Cipruson és egy évet Boszniában töltöttem, mint békefenntartó. Két nyelven beszélek, angolul és olaszul. Jelenleg, mint ezred vezénylő zászlós, karrierem csúcsán vagyok. Mindezek ellenére még mindig nincs új beosztásom. Ígéretekkel már tele van a telefonon memóriája, de a megvalósítás valahogy mindig elmarad. A laktanya bezárásának bejelentésével még megbirkóztam volna, de pár hét múlva a feleségemet, aki szintén katona, rendelkezési állományba tették (jelenleg GYED-en van a kétéves és az egy hónapos fiaimmal). Ezek után jó a kérdés: Hogyan tovább? Azt már bizonyítottam, hogy szeretek katona lenni és a jövőben is szeretnék hivatásos katonaként szolgálni. Pár napja újra érdeklődtem, van-e már új beosztásom. A válasz biztató volt: nyugodjak meg és keményen, becsülettel dolgozzak a végsőkig. Valaki megmondhatná, mi az a BECSÜLET? Mindezek ellenére Én bízom az elöljáróimban, végzem a munkám és várom a január 1.- t. mint tudjuk a remény hal meg utoljára! Szuhánszki Attila zászlós (üzemanyag szolgálatvezető) Szuhánszki Attila zászlós vagyok, szeptembere óta szolgálok Aszódon a MH 40. Galga Vezetésbiztosító Ezred állományában. Voltam szolgálatvezető századnál, nyilvántartó zászlóaljnál, üzemanyagos az ezred törzsében. A laktanya bezárásának egyik legfőbb és legnehezebb feladata az, hogy fel kell számolni az alakulat üzemanyag szolgálatát.. Pontosan tisztában kell lenni az alegységeknél a raktáron nyilvántartott anyagok és eszközök számával és minőségével, a leadások sem mennek mindig - 4 -

5 zökkenőmentesen, ami nem feltétlenül az alakulatnál lévő személyi állomány hibája. Nagyon nehezen sikerült új beosztást kapnom, csak a második körös beszélgetés után kaptam befogadó nyilatkozatot, egy budapesti alakulatnál. A bejárás okoz egy kisebb bizonytalanságot számomra. Feleségem is az alakulatnál dolgozott, a laktanya bezárása után az ő helyzete egyenlőre bizonytalan. Simóné Kluk Krisztina százados (személyügyi tiszt) december 01.-én kerültem a MH 40. Galga Vezetésbiztosító Ezred állományába. Kötődésem nagyfokú volt az alakulathoz és az itt szolgálatot teljesítő állományhoz, mivel szüleim és nagyszüleim is itt dolgoztak. Már gyermekként is rálátást kaptam a katonai életre, illetve munkára, mely iránt vonzódást éreztem. Az itt eltöltött évek során ez csak erősödött bennem. A Magyar Honvédségben elkezdődött szervezeti változások során aggódva figyeltem, mi lesz alakulatunk sorsa. Sajnos, a haderőátalakítás minket is érintett. Személyemet többszörösen is, hiszen Aszódon nemcsak a munkámat, a kollégáimat, barátaimat veszítettem így el, hanem a családom közelségét is. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy sikerült új beosztást találnom január 01.-i hatállyal, a MH Veszélyesanyag Ellátó Központ pusztavacsi telephelyén. Remélem, hogy a MH 40. Galga Vezetésbiztosító Ezrednél tapasztaltakat, tanultakat a jövőben is kamatoztatni tudom. és ma Kiképzés régen. Gubáné Urr Andrea szerződéses szakaszvezető: 2003-ban lettem katona, előtte 1987-től kisebb-nagyobb megszakításokkal, mint honvédségi közalkalmazott dolgoztam a laktanyában. Voltam könyvtáros, hírközpontkezelő, végül parancsnoki előteres. Szinte az egész eddigi életem ehhez a helyhez kapcsolódott: édesapám itt volt katona, férjemet itt ismertem meg, ő is itt dolgozott. Hogyan érint a laktanya bezárása? Vegyes érzelmekkel fogadtam a hírt. Fáj, mert aszódi lévén tudom, hogy mit jelent az itt lakóknak ez a hely. Fáj, mert el kell válni barátoktól, ismerősöktől, akikkel jó volt együtt dolgozni. Én szerencsés vagyok, hiszen egy budapesti alakulatnál folytathatom a munkát. Remélem, sikerül beilleszkednem az új helyre, talán ott is jó csapat lesz, de olyan, mint itt volt, nem lesz már soha. Sajnálom, hogy vége? Varga Istvánné közalkalmazott (étkezdevezető) Aszódinak vallom magam 1975-ös letelepedésünk óta, mivel férjem is itt teljesített szolgálatot. Ezen munkahely által neveltük fel három gyermekünket. Munkahelyem által is aszódinak vallom magam. Így 52 évesen úgy éreztem, hogy innen fogok nyugdíjba menni, de sajnos nem így történt. Elkeseredett vagyok és megviselnek a laktanya bezárásával történő események. Munkahelyem mellett úgy érzem, hogy sok év alatt szerzett ismerőseimet és barátaimat is elveszítettem. Számomra új munkahely szerzése kilátástalan, mivel egészségi állapotom is megromlott

6 Kartalon, Bagon, Galgamácsán, Ikladon és a községek sokaságában volt otthon, s mindenütt barátokra talált. Tisztelték az akarásáért, következetességéért. Valamikor a rendszerváltás idején végre személyesen is összeismerkedtünk. A Galga menti népdalkörök, tánccsoportok, népi együttesek vezetőit hívta baráti beszélgetésre Aszódra, a Helyőrség Művelődési Házába. Energikus, határozott mondatai a parancsoláshoz szokott katonát idézték, de ötleteiből, meggyőzést és hitet sugalló mondataiból a cselekedni, s a tenni akaró lokálpatrióta kurázsija sugárzott. Arról beszélt, hogy a Helyőrségi Művelődési Házat a honvédség és a város együtt működtethetné. Ha az anyagi és a szellemi erőket sikerülne közösen felhasználni, Aszód ismét a Galga mente kulturális életének a valóságos központja lehetne. Cselekedni kellene! mondta, s javasolta: - Lássunk munkához! És máris arról szólt, hogy augusztusban Aszód Fesztivál elnevezéssel ezreket megmozgató eseménynek lesz színhelye a település. Nem tudom, kik és miért hittek Sztán Istvánnak, de megtörtént a csoda nyarán soha nem látott összefogás alakult ki Aszódon. Mindenki dolgozott, mindenki tette a dolgát. Sztán István szponzorokat keresett. Azóta évről évre ismétlődött az esemény, s ma már minden aszódi várja az ünnepet. De várják azt az egész Galga mentén. A fesztivál sikere azt is bebizonyította, hogy a honvédség volt ennek a tájnak az életében az aranyalap, amellyel Sztán István sáfárkodott, s amire mindig és minden esetben tervezni, támaszkodni lehetett. Egy általam nem vitatott törvény alapján most búcsúzunk. Elmennek a katonák, elérkezett az igazi katonabúcsú ideje. A közelmúltban hosszan beszélgettem a már nyugdíjas parancsnokkal. Mit hoz a holnap? erről faggattam. Sztán István így válaszolt: - A legutóbbi fesztiválon már tudtuk, mindenki tudta, hogy Aszódot elhagyják a katonák. Amikor az utolsó nap éjszakáján véget ért a tűzijáték, sokan jöttek oda hozzám, s aggódva kérdezték: - Ugye, jövőre is lesz Aszód Fesztivál? Megígértem Azt hallottam fiatal tiszt koromban egyik elöljárómtól, hogy nem megmenteni kell a népet, hanem be kell állni mellé segítőtársnak. Katonaéletem évtizedei után ezt a mondást mára így módosítottam, illetve egyszerűsítettem: - Vállalni kell az emberek szolgálatát! Megértettem: - Sztán István tovább kívánja hát szolgálni Aszód és a Galga mente polgárait. Így búcsúzott tőlem, s azoktól, akik ismerik őt: - Nyugdíjasként sem kívánok egyetlen percig sem elszakadni eddigi életemtől. Hiszem, hogy együtt megvalósíthatjuk régi és a jövőben születő terveinket. Lesz hozzá erőnk, lesz akaratunk! Ezeknek a szavaknak van alapja, hisz Sztán István és katonái tetteikkel, eredményeikkel jogosan büszkélkedhetnek. Azt sem vitatja senki, hogy az egykori parancsnok nem éli majd a nyugdíjasok nyugalmas, munkátlan életét. Hadd mondjam el még, hogy néhány évvel ezelőtt kaptam azt a megtisztelő feladatot, hogy írjam meg az aszódi laktanya és helyőrség történetét. Munkám közben nagyszerű embereket ismertem meg, akik hivatástudatból, esetleg egy gyermekkori olvasmányélményük hatására vagy egy igaz ember életének példáját követve választották és vállalták a haza fegyveres szolgálatát. Gál Gyula, Zeher Zoltán alezredesek, Ficzere József őrnagy és mások ismertettek meg a katonaélet szépségével és terheivel. Segítettek, hogy leomoljon az a mesterségesen emelt fal, ami a honvédséget elválasztotta a polgári lakosságtól, Nagy részük van abban, hogy elkészült a Katonák a Galga mentén című kötet. Most elmennek az egyenruhások. De megmaradnak a barátságok, a kapcsolatok, az egymástól kapott és egymásnak adott tiszta emberséget sugalló tettek és gondolatok. Köszönjük! - 9 -

7 Galambos Lajos Lajcsi többször megfordult Aszódon az ezred vendégeként. Hagyományt teremtettünk Aszódon Az alakulat könyvtára tartalmas kikapcsolódást nyújtott mindenki számára Az alakulat étkezdéje Az utolsó sorkatona is leszerel Aszód város által adományozott csapatzászló

8 A Helyőrség rövid története (Részletesen megjelent Fercsik Mihály Az aszódi kaszárnya bádog a teteje és a Katonák a Galga mentén című könyvében. (Részlet) Aszód város helytörténeti vetélkedőjén hangzott el a kérdés: - Mióta vannak katonák Aszódon? A versengő fiatalok között izgatott suttogás, találgatás kezdődött, de pontos választ egyik sem adott. Aszód, kartali úti laktanya (1940) Dr. Asztalos Tamás nyugalmazott múzeumigazgató Kisváros a Galga mentén című monográfiájának II. kötetéből ismerhetik meg az érdeklődők a katonák Aszódra telepítésének, a helyőrség megalakulásának történetét. A község főjegyzője a képviselőtestület június 1.-i ülésén fontos bejelentést tett: a községnek régen óhajtott kívánsága van teljesedőben, amennyiben helyőrséget nyer. A helyi elöljáróság a község gazdasági - társadalmi helyzetének fellendítése céljából már hat éve foglalkozott a helyőrség telepítésével. Hivatalosan július 8.-án a Honvédelmi Minisztériumnak küldött beadványában kérte helyőrség telepítését. A gazdasági válságból alig kilábaló országnak akkor nem, ám a háború előestéjén, 1938-ban már fontossá vált a beadvánnyal foglalkozni. A HM leirata szerint két laktanya létesítéséről lenne szó, mégpedig egy gyalogos zászlóalj és egy tüzérosztály számára kellene terület. Ennek megtárgyalása céljából június 27.-én katonai bizottság érkezett Aszódra A laktanya építését július 5.-én kezdték meg és november 1.- re fejezték be Az új épületeket elfoglalták az első katonai alakulatok: a M. kir. 22. gyalogezred II. zászlóalja december 12.-én, 0 óra 21 perckor, parancsnok vitéz Török Zoltán honvéd alezredes. A M. kir. I. tüzérezred I. osztálya január 14.-én 16 órakór, parancsnok Billnitzer Ernő honvéd tüzér alezredes. A község első helyőrsége a M. kir. I. honvéd tüzérezred I. osztály volt, melynek a csapatzászlaját Aszód község adományozta. Ha az írásom elején említett vetélkedő aszódi fiatalok már kezükbe vehették volna Asztalos István tudományos igényességgel megírt munkáját, bizonyára helyes választ adhattak volna a kérdésre: - Mióta vannak katonák Aszódon? Megtudjuk az írásból azt is, hogy az Aszód központjában a hősök emléke címet viselő emlékmű létesítésére alakított bizottság kilenc tagja közül hárman: -Billnitzer Ernő alezredes helyőrségparancsnok, Linhardt Ferenc alezredes gyalogzászlóalj parancsnok, dr. Buzás Béla alezredes, járási katonai parancsnok a M. kir. honvédség állományába tartoztak, s mint katonák, szinte Aszódra kerülésükkel egy időben, bekapcsolódtak a helyi közéletbe. A két laktanya jelenléte erősítette Assód központi szerepét a Galga mentén, de erősítette ezen túl is: - a Hősi emlékmű november 4.-i avatási ünnepségén vitéz József főherceg tábornagy mondott ünnepi beszédet, s díszmenettel tisztelgett a két helyi alakulat tagjaiból összeállított díszelgő alegység a megyéből és a járásból megjelenteknek. A szobrot a II. világháború után lebontották, és csak a rendszerváltás után, néhány évvel állították vissza eredeti helyére. Gimnazista voltam még, s ezen a téren, a szobor közelségében hallgattam a katonazenekar lelkesítő indulóit, amikor páncélsisakjukat Az aszódi főtér

9 tölgyfalevéllel díszített, elszánt tekintetű honvédek búcsúztak az egységeiket körülvevő hozzátartozóiktól: - apró gyerekek az édesapától, zokogó, barázda arcú, hajlott derekú szülők a gyereküktől, fiatal lányok, asszonyok a kedvesüktől, vagy éppen férjüktől. PAJZS 72 Akkor kamaszként -, még nem tudtam, hogy minden színre lépő nemzedéknek más a dolga. Az egyik jobb, a másik rosszabb kilátásokkal, az egyik előnnyel, a másik hátránnyal veszi át elődeitől a stafétabotot. Ma már tudom, ha egy nép elbukik is a túlerővel szemben, jogosnak érzett fegyveres harcában a közös veszedelmek, a közös áldozatok friss élményeivel, igazságát tudva, megtizedelve is megőrzi életképességét. Túlerő ellen, igaz ügyért elbukni a történelemben soha nem jelent bukást. A es kétségkívül bukott forradalom és szabadságharc ma is forrása nemzeti önérzetünknek, öntudatunknak, ha úgy tetszik, büszkeségünknek. A sikereket és kudarcokat, a győzelmeket és vereségeket, a forradalmakat és az ellenforradalmakat együtt örököltük mai magyarok. József Attila szavaival: - Árpád és Zalán, Werbőczy és Dózsa közös örökségünk ma már. Aszód hős katonái emlékére A József Attila által megfogalmazott szavak bizonyságát láthatták a megjelentek az újjáépült emlékmű avatásán. Ott voltak ismét a katonák! Nemcsak az ünnepségen, de a munkában is, az ünnep előkészítésében is. Aki figyelte láthatta és meggyőződhetett róla: - Ma már nem a háborúra kell a katonaság, hanem a békére. Olyan békére, amely nemes küzdelmekre nyit teret: - tisztes feltételekkel a versengésre, a harcra a gazdaságban, a szellemi, a művészeti életben s mindenütt. Akár azt is mondhatnám: - a honvédség dolga ma is a küzdelem nemes küzdelem, amely minden eddiginél szélesebb teret nyit az erők tisztességes próbájának, versengésnek vetélkedésnek. Jamrik László (polgármester, Bag) Szegényebbek leszünk. Régóta hallottuk már a hírt, de nem hittük, ám mára kiderült, hogy igaz a mendemonda december 31-én az utolsó katona is elhagyja Aszód és a Galga mente területét. Nem túlzok, ha leírom, amit érzek: - szegényebbek leszünk! Szegényebbek leszünk, mint akkor, ha évtizedek múltán elköltözik a kedves szomszédunk, vagy elszakad tőlünk egyik jó barátunk. Mert az aszódi laktanya állománya a tisztektől a sorkatonáig a bagiaknak olyan szomszédjai voltak, akik mindig számíthattak egymásra. Velünk voltak ők az ünnepeinken, velünk voltak hétköznapjainkon. Ha elhangzott a kérés, hogy valamelyik kiskatonának rendkívüli szabadság kellene, mert váratlan baj érte a családot, máris teljesült a kívánság. És mindazok a fiatalok, akik részt vettek Bag sport-, vagy kulturális életében mindig civilek lehettek arra az időre, amikor szükség volt rájuk, hogy társaikkal együtt szerezzenek falujuknak újabb elismeréseket, sikereket. Összenőttünk. És most elmennek a katonák. Sokunkat kötnek egymáshoz eltéphetetlen baráti szálak, amelyeket egy rendelettel nem lehet elszakítani. A mi barátságunk örökre megmarad. Ha felnézünk az aszódi dombra bármi történik is az egykori laktanyával nekünk mindig a katonák jutnak eszünkbe, s a régi nótát dúdoljuk az aszódi kaszárnya, bádog a teteje

10 Tudjuk, sok mindent szerveztek újjá, alakítottak át az elmúlt másfél évtizedben. Ennek a megújulási folyamatnak szerves része volt honvédségünk átszervezése. Egyetlen pillanatig sem tagadhatjuk, hogy ennek az átszervezésnek voltak és vannak vesztesei. A veszteségi oldalra írjuk mi, bagiak, Galga mentiek az aszódi laktanya felszámolását, barátaink távozását. Még akkor is, ha a döntés szükségszerű volt. A Magyar Köztársaság a NATO tagja lett. Új helyzethez kell alkalmazkodnunk, új módon kell honvédelmi kötelezettségeinket teljesítenünk. Ki vitatná, vitathatná a történelmi döntés helyességét? Ki vitathatnák, hogy az aszódi katonák bárhová szólítja is őket a parancs helytállnak a jövőben is. Biztatni szeretném a távozókat, a helyben maradókat: - Barátságunk ne szakadjon meg! Végezzék katonabecsülettel a munkájukat, legyenek a legjobbak között vitézségben, emberségben, s néha-néha gondoljanak szeretettel Aszódra, a Galga mentére. Bagyin József polgármester A laktanya megszűnése apropóján Egy aranyigazság szerint az elbúcsúzás annak nehezebb, aki marad. Lélekben egészen biztosan így van. Az aszódi helyőrség, illetve a Galga Vezetésbiztosító Ezred megszűnése következtében így érzünk a Galga mentén, Aszódon és személy szerint jómagam is. Számomra azért is nagyon erős a lelki kötődés az aszódi laktanyához, mert a szüleim emlékeivel itt kezdődött a kapcsolatunk. Folytatódott a munkámon keresztül, ami nagyon erős emberi kötelékeket alakított ki bennem. De szinte ugyanez mondható el a városban élőkről és a galga-menti emberekről is, amit nagyon szépen írt meg Fercsik Mihály egy a laktanyáról írott könyvében. A helyőrség is sokat köszönhetett az aszódi katonáknak, mert a helyőrség több megye, száznál is több településének katonai felelőse volt. Nézzük sorra, mi alakította ki ezt a véleményemet. Apám aki a II. világháború előtt, majd közben is az aszódi alakulat sorkatonája volt elbeszéléseivel indulásból szimpatikussá tette számomra ezt az intézményt. Gyermekként a felnőtté válás, a férfivé alakítás szinonimája lett a katonaság. Az pedig, hogy ezt Aszódon lehetett elérni, ez még büszkévé is tett. Nekem nem adatott meg az, hogy Aszódon lehessek katona. De olyan patinás helyeken töltöttem a sorkatonai szolgálatot, mint Szabadszállás, Vác, Szolnok. Ezek híres helyőrségek, elismert alakulatok voltak. Idegen városokban is módom volt tapasztalni a katonaság respektjét. Ezért, amikor ezekben a városokban hallottam dicsérni az aszódi alakulatot, a helyőrséget, akkor is éreztem, hogy jó aszódinak lenni. Aszódi kortársaim, barátaim közül sokan töltötték katonai szolgálatukat Aszódon. Az ő katonaéletükben már nem tűnt olyan gyermekien ideálisnak a felnőtté válást Aszód főtere elősegítő képzés, a katonai szolgálat, de ezt a tapasztalás számlájára írom, amit az idő természetesen megszépít tól megadatott az a szerencse, hogy a napi munkám része lett a helyőrséggel, az aszódi katonai alakulatokkal való együttműködés. Miután Aszódon tradicionálisan jó volt a katonák és a civil emberek kapcsolata munkámat ez nagyon megkönnyítette. A városban teljesen általános, megszokott és természetes volt, hogy a katonák mindig segítenek. A tisztességes és baráti emberi kapcsolatok pedig tovább könnyítették az együttműködést. Gondolok itt például a néhai Bank Lászlóra, az alakulat egykori parancsnokára, akit gyermekkoromtól ismertem. Nevelt fiának osztálytársa, barátja voltam aki ma a Nemzetvédelmi Egyetem tanára ezért családi, baráti kötelékek emlékeztetnek rá. Nem beszélve katonatörténészi munkájáról a Petőfi Múzeumban. Gyulai Sándorról, Béres Lászlóról is szép emberi emlékeim vannak

11 EURO-PARTY (2004) Rigó Pál pedig számomra a civil és a katona kettősségét mintaszerűen egyesítette. Leghosszabb időt Sztán Istvánnal dolgozhattam együtt. Ő az-az ember, az a katona, aki az alakulatában, a városban és a helyőrségben mindent egyformán elhivatottsággal, lelkesedéssel és eredményességgel csinált. Szakmailag kiváló, eredményes és elismert. Munkáján és elődei tevékenységén keresztül sikerült megismerkedni és munkakapcsolatba kerülni az országunk katonai vezetőivel. Civil gondolatai, ténykedése pedig a várost, a Galga mentét és a helyőrséget egyaránt segítették. Mindezért Aszód mind Őt, a parancsnokot, mind pedig az alakulatát a legmagasabb helyi civil elismerésekben részesítette. Építkezések, ünnepek meghatározó résztvevői voltak. A sport jelentős támogatást kapott tőlük. Az egészségügyi is sok segítségben részesült a helyőrségen keresztül. A sorkatonák és nyugdíjas katonák életének segítése is az EURO-PARTY (2004) életük, munkájuk része volt. Több száz lakásépítésnél működtünk együtt Aszódon. A Vécsey Károly Helyőrségi Klub tevékenysége jelentős színfolt. A Katonabúcsú és a Fesztivál a teljes környéket megmozgató rendezvény. A katonai szakmai rendezvények, a kulturális rendezvényeik a civilek számára is nyitott lehetőségek voltak. A rendkívüli események, balesetek, árvízkárok elhárításakor elsőként segítettek. Csak a legjellemzőbbeket említem, mert a teljességre több okból sem törekszem. Egyszóval 2006-ig Aszód és a Galga mente életének szerves része voltak az aszódi alakulatok, ami most megszűnik és hiányozni fog. Hiányozni a közösségeknek és hiányozni az embereknek. Laktanya egyik épülete felújítás után Tehát az elbúcsúzás annak a nehezebb, aki marad. Bizonyára a legsúlyosabb feladat Gál Gyulának jutott, a felszámolás. Tisztességgel, emberséggel megoldotta. Neki lehetett a legnehezebb! De nagyon nehéz azoknak is, akik elmennek. Egzisztenciák alakulnak át. A változás a családjaikat is érinti ez is nehezíti az életüket. Ismerve a katonák életerejét, biztosan túlteszik magukat az aszódi alakulat megszűnésén és jó egzisztenciát alakítanak ki maguknak, családjuknak. Az a véleményem, hogy nem írhatók le teljes alapossággal azok az érzékek, melyek bennünk kavarognak. Ezért talán az a legegyszerűbb, ha megköszönjük minden Aszódon szolgált katonának azt, hogy dolgozott értünk, segített nekünk. Aszód történetébe, történelmébe beírták magukat. Beírták magukat a szívünkbe és az emlékezetünkbe egyaránt

12 Vezérőrnagy Úr! Kérem értékelje a 40. Galga Vezetésbiztosító Ezred több évtizedes munkáját. Volt egyszer egy Galga Valakitől vagy valamitől végleg elköszönni nem egyszerű dolog. Nehéz helyzetben van a parancsnok, amikor egy alárendelt katonai szervezet megszűnik. Mit lehet ilyenkor mondani? Az MH 40. Galga Vezetésbiztosító Ezred 42 évet élt. Az alakulat megalakulásának időpontja augusztusa, amikor a honvédelmi miniszter budapesti székhellyel elrendelte a 40. HM Komendáns Zászlóalj felállítását. Több átszervezést követően az egység 1975 ben diszlokált jelenlegi helyőrségébe, Aszódra. Neve az évek során többször változott, 1967-től 40. Önálló Rendészeti Komendáns Ezred, 1978-tól Önálló Komendáns Ezred, től Petőfi Sándor Önálló Vezetésbiztosító Ezred. Jelenlegi nevét december 9-én kapta, csapatzászlaját Aszód város önkormányzata adományozta. Az ezred a felszámolás kezdetéig a legfelsőbb katonai vezetés által meghatározott komendáns, biztosítási és protokoll feladatokat látott el. Az alakulat nagy teljesítményű terepjáró szállító eszközeivel számos esetben nyújtott segítséget a szélsőséges téli időjárás okozta akadályok leküzdésében, árvízvédelmi csoportja pedig szükség esetén hatékony segítséget nyújtott az árvízi védekezésben, a polgári lakosság ellátásában. Az ezred állománya feladatait mindig, minden körülmények között magas színvonalon hajtotta végre. Biztos, hogy a jövőben sokan és sokszor fogják még automatikusan egy-egy feladat kapcsán azt mondani: Majd a Galga A város és a környező települések is meg fogják érezni az ezred hiányát. Az alakulat hírnevéhez nagymértékben hozzájárult a Parancsnok, Sztán István (ma már) nyugállományú ezredes. Sztán ezredes június 16-án született a Békés megyei Kétegyházán től hivatásos katona, különböző alegységparancsnoki beosztásokat látott el között a Zrínyi Miklós Katonai Dr. Gáspár Tibor mk. vezérőrnagy MH ÖLTP parancsnok Akadémia hallgatója. Az akadémia elvégzése után 1979-től ezred törzsfőnöki, 1982-től parancsnokhelyettesi, 1989-től ezredparancsnoki teendőket látott el ban Bukarestben a Nemzetvédelmi Kollégiumban magasabb képesítésű diplomát szerzett. Több más magasabb kitüntetés mellett a Magyar Köztársaság Tiszti Keresztjével is kitüntették. Azon kevesek közé tartozik, akik a felső korhatár elérésével, 57 éves korukban vonulhattak nyugállományba. Szerencsére a hosszú évek során felhalmozott tapasztalata nem veszett el, mert sikerült azt időben átadnia az őt követő fiatalabb korosztályoknak. A 2001-ben indított stratégiai felül-vizsgálat célul tűzte ki a haderő nemzeti és szövetségi kötelezettségeivel harmonizáló szervezeti struktúra, vezetési és irányítási rend, diszlokáció, kiképzési rendszer kialakítását. Az új kihívásoknak megfelelően megváltozott a Magyar Honvédség feladatrendszere. A ban lefolytatott védelmi felülvizsgálat egy könnyű, mobil, professzionális alapokon felkészített és kiképzett önkéntes haderő kialakítását és fejlesztését határozta meg. A haderő-átalakítás folyamata az MH Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Gyakorlat értékelése Parancsnokságot és az alárendelt katonai szervezeteket is jelentős mértékben érintette, a szervezési időszak során az MH 40. Galga Vezetésbiztosító Ezred megszűnt második félévében megkezdődött az alakulat felszámolása

13 Az alakulat személyi állománya az ezred felszámolásával kapcsolatos feladatainak maradéktalanul eleget tett. A más katonai szervezeteknek átadandó feladatok és objektumok átadása rendben megtörtént. A vezető állomány az objektumok átadásával, eszközök és anyagok leadásával egyidőben a beosztottak sorsának alakítására is kiemelt figyelmet fordított. Külön köszönetemet és elismerésemet fejezem ki az ezred személyi állományának ezért az áldozatkész munkáért. Az ezred ebben az évben utolsó alkalommal részt vett a Logisztikusok Napi rendezvénysorozat keretein belül rendezett sportversenyeken is, melyekre október 27-én került sor. A katonák itt is helytálltak. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az elért eredménye: az úszóváltók versenyében 1. hely: pisztolylövészetben egyéni 1. hely. Összesített versenyben pedig a 2. helyet szerezte meg a Galga. Az MH 40. Galga Vezetésbiztosító Ezred nem tűnik el nyomtalanul. A hosszú évek áldozatos munkájának eredménye tovább él azokban az alakulatokban, amelyek feladatokat vettek át. A jövőben új helyeken szolgáló galgások pedig továbbviszik az ezred szellemiségét. Az MH Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokság történetében az alakulat meghatározó szerepet töltött be, ezért az utókor tudni fogja, hogy volt egy olyan ezred, amelyre habár elsodorta a változó világ, a haderő-átalakítás folyamata mindig lehetett számítani, még az utolsó pillanatokban is. Az ezred történetének relikviái pedig bekerülnek elfoglalva méltó helyüket a Logisztikusok Múzeumába, gyarapítják a gyűjteményt. Remélem, hogy sok-sok év múlva is emlékeztessék majd az akkori fiatalokat arra, hogy volt egyszer egy Galga Még egyszer köszönöm minden kollégám legyen az nő vagy férfi, tiszt, tiszthelyettes, vagy szerződéses legénységi állományú áldozatos munkáját. Nekem mint parancsnoknak hiányozni fog a Galga. Bál a helyőrségi klubban (Ez az utolsó tánc )

Meg kell küzdenem a társadalomba beivódott előítéletekkel

Meg kell küzdenem a társadalomba beivódott előítéletekkel http://www.honvedelem.hu/cikk/14500 Meg kell küzdenem a társadalomba beivódott előítéletekkel Végh Ferenc nyugállományú vezérezredes az elmúlt hetekben több konferencián is jelen volt. A Magyar Honvédség

Részletesebben

Mi újság. a PADOSZ - nál? Eredményes az üzemi tanács és munkavédelmi képviselő választás a Partner Kft-nél

Mi újság. a PADOSZ - nál? Eredményes az üzemi tanács és munkavédelmi képviselő választás a Partner Kft-nél Mi újság 2016. január P A K S I A T O M E R Ő M Ű D O L G O Z Ó I N A K S Z A K S Z E R V E Z E T E a PADOSZ - nál? X X. É V F O L Y A M 1. S Z Á M I N F O R M Á C I Ó S K I A D V Á N Y Legalább egymilliárd

Részletesebben

Képviselőjelöltek bemutatkozása

Képviselőjelöltek bemutatkozása Választási melléklet Tisztelt Választópolgárok! Választási tudnivalók A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választását 2014. október 12-ére,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2009. augusztus 27-én tartott nyílt üléséről. Jelen voltak: Gémes

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v KERKABARABÁS község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. november 13-án (szerda) 18.00 órakor megtartott közmeghallgatásáról és nyilvános üléséről. Jelen vannak: Paál István polgármester

Részletesebben

Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai 2010. évben

Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai 2010. évben létszáma és keresetbe tartozó juttatásai XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM 1 1 1 2 Honvédelmi Minisztérium igazgatása miniszter, miniszterelnök-helyettes 13 222 1 államtitkár (kivéve közigazgatási államtitkár)

Részletesebben

F E L J E G Y Z É S. Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 20-i ünnepi üléséről. Ülés helye: Városháza Díszterme

F E L J E G Y Z É S. Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 20-i ünnepi üléséről. Ülés helye: Városháza Díszterme F E L J E G Y Z É S Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 20-i ünnepi üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Dr. Filvig Géza Marsovszky Lászlóné Simon

Részletesebben

1. sz. napirend: Jelentés a lejárt határidejű önkormányzati határozatok végrehajtásáról

1. sz. napirend: Jelentés a lejárt határidejű önkormányzati határozatok végrehajtásáról J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szeghalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. május 29-én megtartott nyilvános üléséről, a Városi Polgármesteri Hivatal 45. sz. tanácskozótermében Jelen vannak:

Részletesebben

BANÓ ISTVÁN FOLKLÓRKUTATÓRA, EGYKORI ZENTAI KÖZÉPISKOLAI TANÁRRA EMLÉKEZÜNK

BANÓ ISTVÁN FOLKLÓRKUTATÓRA, EGYKORI ZENTAI KÖZÉPISKOLAI TANÁRRA EMLÉKEZÜNK Tripolsky Géza BANÓ ISTVÁN FOLKLÓRKUTATÓRA, EGYKORI ZENTAI KÖZÉPISKOLAI TANÁRRA EMLÉKEZÜNK Nagy Abonyi Ági megkért egy előadásra, viszont arra is megkért, hogy beszéljek Banó Istvánról. Banó Istvánról,

Részletesebben

TARTALOM. Jogszabályok

TARTALOM. Jogszabályok CXXXVII. ÉVFOLYAM 13. SZÁM 2010. szeptember 10. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Jogszabályok 2010. évi LXXXV. törvény A katonai és rendvédelmi felsõoktatási intézmények

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2006. november 03-án 13.00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2006. november 03-án 13.00 órai kezdettel megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2006. november 03-án 13.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Hajdu Gábor József polgármester, Révay István alpolgármester,

Részletesebben

A LÉGIERŐ LOGISZTIKAI MŰVELETI TANFOLYAM TAPASZTALATAI A TANFOLYAMOK SZERVEZÉSÉNEK SZÜKSÉGESSÉGE

A LÉGIERŐ LOGISZTIKAI MŰVELETI TANFOLYAM TAPASZTALATAI A TANFOLYAMOK SZERVEZÉSÉNEK SZÜKSÉGESSÉGE 1 Dr. Jakab László Phd. alezredes Egyetemi docens Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar Repülőműszaki Intézet Sárkányhajtómű Tanszék A LÉGIERŐ LOGISZTIKAI MŰVELETI TANFOLYAM

Részletesebben

Pódiumbeszélgetések A 2014 október 21-ei Dr. Barát Gáborral lefolytatott szakmai disputa vitájában elhangzottak tézis-szerű Összefoglalója

Pódiumbeszélgetések A 2014 október 21-ei Dr. Barát Gáborral lefolytatott szakmai disputa vitájában elhangzottak tézis-szerű Összefoglalója Pódiumbeszélgetések A 2014 október 21-ei Dr. Barát Gáborral lefolytatott szakmai disputa vitájában elhangzottak tézis-szerű Összefoglalója - Amikor megterveztük ezt a Szakmai disputát, akkor úgy látszott,

Részletesebben

Felkelõcsoport a Corvin közben

Felkelõcsoport a Corvin közben EÖRSI LÁSZLÓ Felkelõcsoport a Corvin közben A forradalom kirobbanását követõ éjjeli-hajnali órákban megjelentek a fõvárosban a szovjet páncélos alakulatok, amelyekkel szemben városzszerte felvették a harcot

Részletesebben

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály. számú példány J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2016. 01. 15. Dr. Szabó Tibor alezredes MHTT Tüzér Szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI

Részletesebben

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. JEGYZŐ KÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalóterme

Részletesebben

Taní-tani míg van tanító

Taní-tani míg van tanító Viant Katalin Taní-tani míg van tanító A könyvkiadói szerkesztőképzésről 1 A RÓZSÁK ÉS A KERTÉSZEK Két évvel ezelőtt, e helyütt, arról beszéltem Önöknek, hogy orvosi szakkönyvkiadásunkat hogyan látom szerkesztői

Részletesebben

A jövő útja az önkéntes ág PÉNZTÁRI. Rendkívüli és rendes közgyűlés történelmi döntések. XIII. évfolyam, 1. szám 2012.

A jövő útja az önkéntes ág PÉNZTÁRI. Rendkívüli és rendes közgyűlés történelmi döntések. XIII. évfolyam, 1. szám 2012. PÉNZTÁRI XIII. évfolyam, 1. szám 2012. január A TULAJDONOSOK HÍRMAGAZINJA Rendkívüli és rendes közgyűlés történelmi döntések A jövő útja az önkéntes ág AZ ELMÚLT ÉV SZEPTEMBERÉBEN RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉSRE

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hévízgyörk Önkormányzat Képviselőtestületének 2011 november 27-én megtartott közmeghallgatásáról a Hévízgyörki Művelődési Házban. Jelen vannak: Tóth Tibor polgármester

Részletesebben

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestülete 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 1. Tel.: 562-015 32-8/2011. Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselőtestület 2011. június 23-ai ülésének J

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 11/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 8. napján (hétfő) 14,30 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szentkirály Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 13-án (csütörtökön) 17,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Szabó Gellért polgármester,

Részletesebben

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói KARACS ZSIGMOND Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói Az országot 1956. október 4-én a keringõ hírek ellenére váratlanul érte a katasztrófa. Az emberek bíztak a szovjet csapatok kivonulásában, mindenki

Részletesebben

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska!

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska! Hosszúhetény Online H.H.Franciska 2012. júl. 24. 12:00 Válasz #70 Köszi a gyors választ! Csak arra tudok gondolni, hogy nem jutott el a felajánlás az illetékesekhez, mert máskülönben biztosan éltek volna

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Hévízgyörki Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. január 26-án megtartott rendes nyílt üléséről a Művelődési Ház házasságkötő helyiségében. Jelen vannak: Bobál István

Részletesebben

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXLII. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2015. július 29.

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXLII. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2015. július 29. CXLII. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2015. július 29. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal 3/2015. (VI. 17.) HM rendelet 4/2015. (VI. 22.) HM rendelet 5/2015. (VI. 22.) HM rendelet 6/2015.

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

Tisztelt Kamarai Tagtársaim!

Tisztelt Kamarai Tagtársaim! Hivatásunk a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara lapja 2010/1. Tisztelt Kamarai Tagtársaim! TARTALOM Csupán néhány hét telt el a tavaszi parlamenti választások óta, de szakdolgozói kérdésekben bíztató

Részletesebben

"Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni"

Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni "Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni" (Hírszerző, 2008 december 9.) Az Út a munkához program biztosan kielégíti majd a tömegigényt, hogy az ingyenélőket most jól megregulázzuk, az

Részletesebben

SZELEPCSÉNYI SÁNDOR. Rákoskerti Polgári Kör

SZELEPCSÉNYI SÁNDOR. Rákoskerti Polgári Kör SZELEPCSÉNYI SÁNDOR Rákoskerti Polgári Kör Egyesületünk, ahogyan a neve is elárulja, Rákoskerten működik. Mivel nem mindenki előtt ismert, hogy a térképen hol keressen bennünket, ezért először is szeretném

Részletesebben

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének idõszakos kiadványa

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének idõszakos kiadványa XII. évfolyam 2009. december 5. szám A kiadvány térítésmentes, sokszorosítható Készült az NCA támogatásával A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének idõszakos kiadványa Idõsek Világnapja 2009 Idõsek

Részletesebben

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan

Részletesebben

Hírlevél 13. hét. Készül a Gerecse Mentőcsoport a rendszerbeállító gyakorlatra 2014. március 24. 13:03

Hírlevél 13. hét. Készül a Gerecse Mentőcsoport a rendszerbeállító gyakorlatra 2014. március 24. 13:03 Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2800 Tatabánya, Ságvári Endre út 18. Tel: 06 (34)/512-070 www.komarom.katasztrofavedelem.hu e-mail: komarom.szovivo@katved.gov.hu Hírlevél 13. hét

Részletesebben

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett

Részletesebben

Go to London!!! S.O.S. Lépésről - Lépésre, a kezdetektől - az új életig! Szigeti Attila. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Go to London!!! S.O.S. Lépésről - Lépésre, a kezdetektől - az új életig! Szigeti Attila. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Go to London!!! S.O.S. Lépésről - Lépésre, a kezdetektől - az új életig! Szigeti Attila 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Köszönetnyilvánítás jó és rossz akaróimnak: Nem egy szokványos köszönet

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2012. április 5-én megtartott üléséről Hozott döntések: 21/2012. számú határozat napirend elfogadásáról 22/2012. számú határozat

Részletesebben

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ MÉDIANÉZŐ KFT. -NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA 1 A tartalom Felfüggesztett büntetést kapott Biszku Béla Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték nem jogerősen

Részletesebben

B. Stenge Csaba vitéz nemes belényesi Heppes Miklós repülő alezredes

B. Stenge Csaba vitéz nemes belényesi Heppes Miklós repülő alezredes B. Stenge Csaba vitéz nemes belényesi Heppes Miklós repülő alezredes Heppes Miklós öccséhez, Aladárhoz hasonlóan - a magyar királyi honvéd légierő hosszú szolgálati idejű, fontos beosztásokat betöltő,

Részletesebben

A biztonság és a légvédelmi rakétacsapatok

A biztonság és a légvédelmi rakétacsapatok NB03_bel.qxd 2009.04.08 5:43 du. Page 44 44 Varga László A biztonság és a légvédelmi rakétacsapatok A Magyar Köztársaság 1999-ben az akkor éppen ötven éve létezõ szövetséghez, a NATO-hoz csatlakozott.

Részletesebben

Csak erős idegzetűeknek! videóleirat

Csak erős idegzetűeknek! videóleirat Csak erős idegzetűeknek! videóleirat 2009. Piroska Gyula Tréning Kft. Minden jog fenntartva. Üdvözlöm Önt, kedves Cégvezető Barátom! Piroska Gyula vagyok,, hogy ne érezze magát egyedül a cégvezető. Nem

Részletesebben

Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja [1]

Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja [1] Published on Reformáció (http://reformacio.mnl.gov.hu) Címlap > Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja [1] Küry

Részletesebben

Interjú Szántó Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem professzorával

Interjú Szántó Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem professzorával Interjú Szántó Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem professzorával E.: Az Educatio folyóirat aktuális számához kapcsolódva Az összehasonlító helyi fejlesztési tanulmányok angol nyelvű közös mesterszakról

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV. KÉSZÜLT: 2014. szeptember 1-jén a Tolna Megyei Önkormányzat ünnepi Közgyűlésén.

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV. KÉSZÜLT: 2014. szeptember 1-jén a Tolna Megyei Önkormányzat ünnepi Közgyűlésén. TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-17/2014. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: 2014. szeptember 1-jén a Tolna Megyei Önkormányzat ünnepi Közgyűlésén. AZ ÜLÉS HELYE: Szekszárd, Megyeháza díszterme, 7100 Szekszárd,

Részletesebben

FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2009. évi elõfizetési árainkra TARTALOM

FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2009. évi elõfizetési árainkra TARTALOM CXXXV. ÉVFOLYAM 20. SZÁM 2008. december 31. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2009. évi

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-5/2010. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. szeptember 16-i nyílt üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Választmányi ülésről. 1. Tagfelvétel. Előterjesztő: Sárközi Tamás ügyvezető.

Jegyzőkönyv. Választmányi ülésről. 1. Tagfelvétel. Előterjesztő: Sárközi Tamás ügyvezető. 120 HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Kiemelkedően közhasznú társadalmi szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-311-255, www.htbkszfvar.hu, email:htbk.szfvar@regiment.hu

Részletesebben

EGYMI intézményfejlődés a szegregált gyógypedagógiai iskolától a modellértékű tudásbázisig

EGYMI intézményfejlődés a szegregált gyógypedagógiai iskolától a modellértékű tudásbázisig Simon Tünde Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, pedagógiai fejlesztő EGYMI intézményfejlődés a szegregált gyógypedagógiai iskolától a modellértékű tudásbázisig A világszerte terjedő esélyegyenlőségi mozgalmak

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. március 17-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. március 17-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében. 1 PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/1-25/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. március 17-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

Részletesebben

Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 26. napján délután 15.00 órakor tartott soros, nyílt ülésének

Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 26. napján délután 15.00 órakor tartott soros, nyílt ülésének Határozatok: Iktatószám: 1634/5/2015 Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 26. napján délután 15.00 órakor tartott soros, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 28/2015.

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának 2013. november 11-én, hétfőn, 11 óra 30 perckor

Részletesebben

Batthyány István kormánybiztossága

Batthyány István kormánybiztossága Batthyány István kormánybiztossága 1849. április 25-ei keltezéssel az alábbi bejegyzés olvasható Székesfehérvár tanácsának jegyzőkönyvében: Minden itt volt császári katonaság és katonai hatóság ma reggel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Teskánd Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. szeptember 13-i rendes üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Teskánd Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. szeptember 13-i rendes üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Teskánd Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. szeptember 13-i rendes üléséről. Jelen vannak: Tóth Istvánné polgármester, Gehér Mariann,Bogár István, Dormán Jenő,

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 818-5/2012. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 154, 155, 156, 157/2012. (IV. 18.) 2 Jegyzőkönyv

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Szám: 334/2013. N é m e t b á n y a

Szám: 334/2013. N é m e t b á n y a Szám: 334/2013. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 31. napján 9 órakor megtartott Képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya Község Önkormányzat

Részletesebben

ADYLIGETI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA

ADYLIGETI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA ADYLIGETI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA Levélcím: 1286 Budapest Pf.: 9. Telefon: 06-1-391-3548; Fax: 06-1-391-3549; IRM telefon: 38-030 E-mail: arszki@bm.gov.hu Szám: /2009. A fenntartó nevében jóváhagyom:

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület éves közgyűléséről

JEGYZŐKÖNYV A Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület éves közgyűléséről JEGYZŐKÖNYV A Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület éves közgyűléséről Időpont: 2009. május 30. (szombat). 14:00 óra Helyszín: Az egyesület klubhelyisége a Kapostüskevári vasúti megállóhelyen Kemenczei

Részletesebben

KATONAI ALAPISMERETEK

KATONAI ALAPISMERETEK Katonai alapismeretek középszint 0621 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 24. KATONAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM 1./ kapcsolatos

Részletesebben

Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Medgyesegyháza, Kossuth tér 1. Tel: 68/440-000 19/2014. Jegyzőkönyv

Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Medgyesegyháza, Kossuth tér 1. Tel: 68/440-000 19/2014. Jegyzőkönyv 1 Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Medgyesegyháza, Kossuth tér 1. Tel: 68/440-000 19/2014. Jegyzőkönyv Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 16- án 17:00

Részletesebben

Jegyzőkönyv lakossági fórumról

Jegyzőkönyv lakossági fórumról Budaörsi Városfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság Székhely: 2040 Budaörs, Szabadság út 134. Telephely: 2040 Budaörs, Szabadság út 133. fszt. 6. Cégjegyzékszám: Cg. 13-09-109561; Adószám: 13799676-2-13

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat a képviselő-testület

Részletesebben

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Cím: 5600 Békéscsaba, Kazinczy utca 9. Az igazgatóság telefon és fax számai: Tel: (66) 549-470 Fax: (66) 441-628 E-mail cím: bekes.titkarsag@katved.gov.hu SZEPTEMBER

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 3-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 3-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-33/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

B E SZ Á M O L Ó A Polgárır Egyesületek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szövetségének 2010-évi munkájáról 2011. évi feladatok meghatározása

B E SZ Á M O L Ó A Polgárır Egyesületek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szövetségének 2010-évi munkájáról 2011. évi feladatok meghatározása B E SZ Á M O L Ó A Polgárır Egyesületek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szövetségének 2010-évi munkájáról 2011. évi feladatok meghatározása Tisztelt Küldött- Közgyőlés! Kedves Vendégeink! Tisztelt Hölgyeim

Részletesebben

Jegyzőkönyv, 2. napirendi pont: Aktuális ügyeink:

Jegyzőkönyv, 2. napirendi pont: Aktuális ügyeink: Jegyzőkönyv, mely felvétetett a Budapest-Soroksári Református Egyházközség Presbitériumának gyűlésén 2011. október 6-án a Lelkészi Hivatalban, 18 órától. Jelen vannak: Kiss Péter lelkipásztor, Székely

Részletesebben

Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez

Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Mindenki számára világos, hogy új világrend van kialakulóban. Az óra ketyeg, az átállás közeledik attól függetlenül, hogy mennyi skandallumot, komplikációt

Részletesebben

Katonai antropológia?

Katonai antropológia? KULTÚRAKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ Kolossa Sándor Katonai antropológia? Beszámoló A kulturális antropológia lehetõségei a nemzetközi mûveletek támogatásában címû tudományos konferenciáról Akonferenciánharmadikalkalommaltalálkoztakegymássalahadtudományésakulturális

Részletesebben

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály. számú példány J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2015. 01. 28. Dr. Szabó Tibor alezredes MHTT Tüzér Szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. május 9-ei rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. május 9-ei rendkívüli üléséről. 40.145-10/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. május 9-ei rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Képviselők, jegyző, aljegyző és meghívottak a mellékelt jelenléti

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: VVB/12-1/2012. VVB-5-2012. sz. ülés (VVB-5-2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: VVB/12-1/2012. VVB-5-2012. sz. ülés (VVB-5-2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: VVB/12-1/2012. VVB-5-2012. sz. ülés (VVB-5-2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv A VOLÁNBUSZ Zrt. 2003-ban megalkotott reorganizációs programja végrehajtásának körülményeit vizsgáló bizottság

Részletesebben

MEOSZ Oktatási, Továbbképző és Távmunka Intézet SAJTÓFIGYELÉS. Költözés

MEOSZ Oktatási, Továbbképző és Távmunka Intézet SAJTÓFIGYELÉS. Költözés 2006. november 21. Békés Megyei Hírlap MEOSZ Oktatási, Továbbképző és Távmunka Intézet SAJTÓFIGYELÉS Költözés November 20-tól új helyen, a Vajda Péter Művelődési Központban várja tagjait a Mozgáskorlátozottak

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010. május 27-én a Kaszinó Tükörtermében megtartott ünnepi testületi üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010. május 27-én a Kaszinó Tükörtermében megtartott ünnepi testületi üléséről 1 Jegyzőkönyv Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010. május 27-én a Kaszinó Tükörtermében megtartott ünnepi testületi üléséről Jelen vannak: Riz Gábor országgyűlési képviselő, Benedek

Részletesebben

A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM INVERZ LOGISZTIKAI RENDSZE- RÉNEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI

A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM INVERZ LOGISZTIKAI RENDSZE- RÉNEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Réti Tamás mk. ezredes 1 A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM INVERZ LOGISZTIKAI RENDSZE- RÉNEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Mint minden dolognak, az inverz logisztikának is többféle megközelítése lehet. Itt nem a fogalmi meghatározás

Részletesebben

A családi háttér és az iskolai utak eltérései

A családi háttér és az iskolai utak eltérései 13 Szanyi-F. Eleonóra A családi háttér és az iskolai utak eltérései Az alábbi cikk első része egy, e folyóiratban korábban megjelent írás (Hiányszakmát tanuló végzős szakiskolások; ÚPSz 211/6) folytatása.

Részletesebben

11/2014. 11/2014.(XI.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az útépítési együttműködésről szóló 17/2001.(IX.26.) önkormányzati rendelet módosításáról.

11/2014. 11/2014.(XI.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az útépítési együttműködésről szóló 17/2001.(IX.26.) önkormányzati rendelet módosításáról. ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLET JÁSZSZENTANDRÁS 11/2014. 2014. november 19-én megtartott ülése jegyzőkönyve, rendelete, határozata mutatója. 11/2014.(XI.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az útépítési együttműködésről

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 60. szám. A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2009. december 11., péntek. Tartalomjegyzék. III. Utasítások, jogi iránymutatások

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 60. szám. A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2009. december 11., péntek. Tartalomjegyzék. III. Utasítások, jogi iránymutatások HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2009. december 11., péntek 60. szám Tartalomjegyzék III. Utasítások, jogi iránymutatások 97/2009. (XII. 11.) HM utasítás a honvédségi jármûvek fenntartásával

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bag Nagyközség Önkormányzat 2010. december 02. képviselő-testületi ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bag Nagyközség Önkormányzat 2010. december 02. képviselő-testületi ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bag Nagyközség Önkormányzat 2010. december 02. képviselő-testületi ülésén. Jelen vannak: Tóth Gábor polgármester, Dr. Balatoni Gyöngyi alpolgármester, Balázs János, Dr. Dénes

Részletesebben

A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején

A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején 1 A szatmári béke Magyarország a szatmári béke idején A szatmári béke megkötésének körülményeit vizsgálva vissza kell tekintenünk az azt megelőző eseményekhez. 1701-ben Rákóczi Ferenc egy nemesi mozgalmat

Részletesebben

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről.

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről. BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 19/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott

Részletesebben

GONDOLATOK A NÉMET MAGYAR KATONAI KAPCSOLATOKRÓL

GONDOLATOK A NÉMET MAGYAR KATONAI KAPCSOLATOKRÓL NEMZETVÉDELMI EGYETEMI KÖZLEMÉNYEK DR. HORVÁTH LÁSZLÓ GONDOLATOK A NÉMET MAGYAR KATONAI KAPCSOLATOKRÓL Már a rendszerváltás előtti időtől (1987-től kezdődően), a Német Szövetségi Köztársaság fontosnak

Részletesebben

ESETTANULMÁNY. 10-es csoport. Módszertani nap 2006 február 14. Készítette: Kovács Zsolt

ESETTANULMÁNY. 10-es csoport. Módszertani nap 2006 február 14. Készítette: Kovács Zsolt ESETTANULMÁNY 10-es csoport Módszertani nap 2006 február 14 Készítette: Kovács Zsolt Személyi adatok: Név: B Tamás Szül: Sz., 1987. október 31 Iskolai végzettség 8 osztály Ítélete: B Tamás növendék 10-es

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30. napján megtartott képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma Tárgy 1/2014. (I.30.) Civil szervezetek támogatása

Részletesebben

Az Ellenzéki Kerekasztal ülése 1989. november 2.

Az Ellenzéki Kerekasztal ülése 1989. november 2. Helyszín: az Országház 55. sz. tanácsterme. Az Ellenzéki Kerekasztal ülése 1989. november 2. Résztvevők: Keresztes Sándor soros elnök Kereszténydemokrata Néppárt Antall József Magyar Demokrata Fórum Balsai

Részletesebben

Számítógépes tanfolyamok a paksi városi könyvtárban

Számítógépes tanfolyamok a paksi városi könyvtárban mélyrétegérõl, a tudáshordozók egyik legfontosabbikáról. A cseh-zsidó lángelme, a prágai Franz Kafka németül írt, de ez kényszerzubbony volt a számára. Nem volt az anyanyelve, nem volt a Mameloschen. Amikor

Részletesebben

1. sz. Jegyzőkönyv. Készült: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2010. január 26-i üléséről.

1. sz. Jegyzőkönyv. Készült: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2010. január 26-i üléséről. Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése 1. sz. Jegyzőkönyv Készült: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2010. január 26-i üléséről. Jelen vannak: a Közgyűlés tagjai a mellékelt jelenléti ív szerint

Részletesebben

http://www.koznev.hu/cikk/%e2%80%9eameddig-telik-tolem--teszem-adolgomat%e2%80%9d---beszelgetes-a-80-eves-ferge-zsuzsaval

http://www.koznev.hu/cikk/%e2%80%9eameddig-telik-tolem--teszem-adolgomat%e2%80%9d---beszelgetes-a-80-eves-ferge-zsuzsaval http://www.koznev.hu/cikk/%e2%80%9eameddig-telik-tolem--teszem-adolgomat%e2%80%9d---beszelgetes-a-80-eves-ferge-zsuzsaval Köznevelés, 2011. junius 17. Interjú Ameddig telik tőlem, teszem a dolgomat - Beszélgetés

Részletesebben

Jegyzőkönyv Ónod Képviselő-testülete 2008. május 5-én megtartott nyilvános üléséről

Jegyzőkönyv Ónod Képviselő-testülete 2008. május 5-én megtartott nyilvános üléséről 1. oldal, összesen: 13 Ónod Község Önkormányzata 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 Jegyzőkönyv Ónod Képviselő-testülete 2008. május 5-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről A testületi

Részletesebben

Bódis Lajos Privatizáció, munkaszervezet és bérelosztási mechanizmusok egy nagyüzemi varrodában, II. rész

Bódis Lajos Privatizáció, munkaszervezet és bérelosztási mechanizmusok egy nagyüzemi varrodában, II. rész ESETTANULMÁNY Közgazdasági Szemle, XLIV. évf., 1997. szeptember (799 818. o.) Bódis Lajos Privatizáció, munkaszervezet és bérelosztási mechanizmusok egy nagyüzemi varrodában, II. rész A szerzõ az új intézményi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 1-19/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata

Részletesebben

Pintér: Én is a Fradinak szurkoltam

Pintér: Én is a Fradinak szurkoltam 2014 február 02. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Pintér Attila nem tagadja, hogy a Ferencváros élete meghatározó klubja.

Részletesebben

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2014. ÁPRILIS 24-I ÜLÉSÉRE

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2014. ÁPRILIS 24-I ÜLÉSÉRE E LİTERJESZTÉS FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2014. ÁPRILIS 24-I ÜLÉSÉRE 3. IKTATÓSZÁM:1-3/2014. MELLÉKLET: TÁRGY: Tájékoztató a Megyei Védelmi Bizottság és a megyei védelmi igazgatás rendszerének 2013. évben

Részletesebben

PROGRAMAJÁNLÓ (július)

PROGRAMAJÁNLÓ (július) Ejtıernyısök Szolnoki Szervezete (a Magyar Ejtıernyısök Bajtársi Szövetsége tagja) Szolnok, Táncsics M út 5-7. : 5001 Szolnok, Pf. 10. : 30/414 0327, Fax: 56 515 510; HM Fax: 43 8117 Email: ejtoernyos747@gmail.com

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bagi Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében 2014. november 27-én megtartott képviselő-testületi ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bagi Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében 2014. november 27-én megtartott képviselő-testületi ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bagi Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében 2014. november 27-én megtartott képviselő-testületi ülésén. Jelen vannak: Jamrik László, Varga András, Mezőfi Ferenc László,

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. MÁRCIUS 26-I ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. MÁRCIUS 26-I ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 71-4/2009. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. MÁRCIUS 26-I ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 73, 74, 75, 76, 77, 78, 79, 80 81, 82, 83, 84, 85, 86, 87, 88, 90,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1 Farmos Község Önkormányzat J e g y z ő k ö n y v Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 27-én 14.00 órai kezdettel tartott ülésén. Jelen vannak: Horváth László polgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV mely készült a Győri Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsüléséről

JEGYZŐKÖNYV mely készült a Győri Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsüléséről JEGYZŐKÖNYV mely készült a Győri Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsüléséről Időpont: 2009. október 05. 09:00 óra Helyszín: Győri Többcélú Kistérségi Társulás tanácsterme (9024 Győr, Baross G. u. 61-63.)

Részletesebben

Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével.

Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével. Kézipatika az ország tetején Mátraszentimre Magyarország legmagasabban átlagosan 800 méteren fekvô önálló települése. Hivatalosan még öt települést foglal magában: Mátraszentistvánt és Mátraszentlászlót,

Részletesebben

jor ge bucay Caminò a könnyek útja

jor ge bucay Caminò a könnyek útja jor ge bucay Caminò a könnyek útja A Z ÚT RÉTEGEI Biztosan van egy út, mely bizonyára sok mindenben személyes és különleges. Bizonyára van egy út, mely biztosan sok mindenben közös mindenki számára. Van

Részletesebben