xx. évfolyam 6. SZáDl Kőháti Zsolt főszerkesztő Bányai Gábor Erdélyi Z. Agnes Fraunhoffer Péter Sebestyén Lajos Urbán Mária

Átírás

1

2 FILM KULTúRA 8416

3 Szerkesztőség Kőháti Zsolt főszerkesztő Bányai Gábor Erdélyi Z. Agnes Fraunhoffer Péter Sebestyén Lajos Urbán Mária Szerkesztő bizottság Illés György Kovács András Köllő Miklós Makk Károly Nemeskürty István Sára Sándor 1984.noveDlber--decemruber xx. évfolyam 6. SZáDl

4 TARTALOM A képalkotás felelőssége 5 Találkozás Csingiz Ajtmatovval (Czakó Agnes) 9 Veress József: Dovzsenko emlékezete Kritikák 15 Tarján Tamás: Kívül Gleb Paniilou i Vassza 21 Bányai Gábor: Hát innen nem lehet elmenni? Nyikita Mihalkov: Pereputty; Tanúk nélkül 30 Molnár Gál Péter: Búvó-Molnár Makk Károly: Játszani kell 36 Fazekas Eszter: Egy mítosz temetése Lugossy László: Szitmok, virágok, koszorúk 44 Lengyel Zsolt: "Se ház, se Kossuth, se szabadság" Grunwalsky Ferenc: Eszmélés PáJyakép 52 Harmat György: "Az erdő mégsem háza a harmóniának" Kézdi Kovács Zsolt filmjeiről AlkotóműheJy 64 Herzum Péter: Az ikonográfia egyik televíziós műhelye Kitekintés 12 Erdélyi Z. Agnes: Már minden ki van találva? Jegyzetek a Locamái Nemzetközi Filmfesztivá1ról 80 Bán Róbert: "Aranymosás" Mannheimben 86 Dedinszky Erika: Reálisabb önismeret felé A holland filmmüvészetről 101 Heinz Müller: Hétköznapi emberek DokumentumfiImek az NDK-ban Könyvekről, folyóiratokból 106 Szekfű András: Hézagpótló segédkönyv Gyürei Vera-Honffy Pál: Mozgóférxykép (Film elemzések) 108 Az "üvöltő évek" Leone szemével (T. Szily Éva) 111 Contents

5 E számunk munkatársai Czakó Agnes, a Magyar Filmtudományi Intézet munkatársa Dedinszky Erika költő (Hollandia) Fazekas Eszter kritikus, a Főmo munkatársa Harmat György kritikus, a Magyar Televízió munkatársa Herzum Péter dramaturg, a Magyar Televízió munkatársa Lengyel Zsolt krítikus, a Magyar Televízió munkatársa Molnár Gál Péter kritikus Müller, Heinz kritikus (NDK) Szekfű András kritikus, az MTV Tömegkommunikációs Kutatóközpont munkatársa Tarján Tamás kritikus T. Szily Éva tanár Kéziratokat nem órzünk meg és nem adunk vissza ISSN Index: A kiadásért felel a Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchivurn igazgatója. Szerkesztőség: 1143 Budapest Népstadion út 97. Terjeszti a Magyar Posta Központi Hirlap Irodánál (Budapest V., József nádor tér l. postaeim: 1900 Budapest) és bármely kézbesítő postahivata1nál közvétlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI pénzforgalmi jelzőszámlára. Előfizetési díj egy évre lo2,-ft, fél évre 51,-Ft.

6 Találkozás Csingiz Ajtmatovval A képalkotás felelőssége A mai szovjet próza és filmművészet kiemelkedő képviselője Csingiz Ajtmatov. A műveiből készült filmeket nyáron vetítette a Magyar Televízió. Ebből az alkalomból járt hazánkban az író augusztus végén. A modern szovjet irodalom képviselői közül talán őt fűzi a legszorosabb kapcsolat a filmhez, hiszen majd mindegyik alkotását megfilmesítették, és huszonkét év óta a Kirgiz Filmművész Szövetség elnöke. Ajtmatov látogatást tett a Filmtudományi Intézetben. A közvetlen légkörű találkozón szó esett művei megfilmesítése kapcsán az irodalom és a filmművészet viszonyának néhány kérdéséről, a Kirgiz Filmművész Szövetség szerepéről, a kirgiz filmgyárt~sról és jelentőségéről a mai szovjet iilmművészetben, a televízió növekvő szerepéről, műsorpolitikájáról valamint a magyar iilmek fogadtatásáról Kirgiziában. Az alábbiakban a teljesség igénye nélhűl. néhány részletet kiemelve közöljük az írónak a találkozón megfogalmazott gondolatait és véleményét. "Mi is az önökéhez hasonló filmes kérdésekkel és problémákkal foglalkozunk a moszkvai intézetben és a köztársaságokban, hiszen ha nemzetközi vonatkozásban gondolkozunk a filmművészet sorsáról, feltehetően sok közös témát találunk. Modern kultúrát természetesen nem lehet elképzelni filmművészet nélkül. Azt hiszem, nincs még egy olyan művészeti ág, amely népszerűbb lenne, de ugyanakkor annyi vitát, sajnálkozást sokszor bá~atot és elkeseredést okozna, mint a filmművészet. Ha a magyar filmművészet valami újat fedez fel, az természetesen ránk is kihat, mint ahogy a magyar filméletre is feltehetően hatással van egy-egy szovjet filmes újítás vagy fontosabb esemény. Nálunk most az egyik legfontosabb vitakérdés a filmművészet és az irodalom kölcsönhatása. Úgy érzem, ez a téma egyre aktuálisabb lesz, hiszen korun k világméretű problémája a tömegmédia egyre nagyobb fokú kommercializálódása, ami természetesen azt eredményezi, hogy a filmekből kiszorulnak az írók és az irodalom. Óriási jelentősége és ereje van korunkban a tömegkommunikációnak, különösen a televíziónak, amely leginkább vonzza az embereket - így leginkább ki.an téve a kommercializálódás veszélyének. Nemcsak 5

7 Fehér hajó az a baj, hogy kevesebbet olvasnak az emberek, hanem az is, hogya túlzott televíziózás komolyan veszélyezteti az emberi kapcsolatokat, de a nemzeti szokásokat, hagyományokat is. Hadd meséljem el ezzel kapcsolatos egyik élményemet. Múltkoriban felkerestem az unokafivéremet. aki egy kis kirgiz hegyi faluban él, és arról híres, hogy tizenkét gyereke van. Nagyon régen találkoztunk már, és annak a reményében utaztam oda, hogy együtt találom az egész nagy családot, és egy jót beszélgetünk. Mikor odaértem, senkit sem láttam a ház körül, egy legelésző borjún és egy bóklászó kutyán kívül. Akkor sem üdvözölt senki, amikor beléptem. A gyerekek mindannyian az elsötétített nagyszobában ültek a televízió előtt. Azok a gyerekek, akiknek dolgozniuk kellene a ház körül, állatokat legeltetni stb., annyira elteltek a televízióval, illetve a látvánnyal, hogy szinte azt sem vették észre, hogy ott vagyok. Annyira elkeseredtem ettől, hogy már nem is örültem annak, hogy találko- zom velük. Hát így tapasztaltam meg saját példám on a tömegkommunikáció nagy erejét. A televízió és általában a film óriási lehetőségeket rejt magában, csak valahogy olyan irányba kellene terelni fejlődésüket, hogy nézésük ne legyen annyira veszélyes. Úgy érzem, hogy nekem is, és rnindenkinek, aki most itt jelen van, a magunk területén tennünk kell valamit azért, hogy a film és a televízió a tömegszórakoztatás mellett igazi müvészeti célokat szolgáljon. Tisztában vagyok vele, hogy ez nagyon nehéz feladat, és mindannyiunknak, akik e célért kűzdűnk, kicsit olyan munkát kell végeznünk, mint a partizán oknak egy megszállt terület visszafoglalásakor. Jómagam huszonkét év óta vagyok a Kirgiz Filmművész Szövetség elnöke, és közvetlen munkatársaimmal minden tőlünk telhetőt megteszünk szűkebb hazánkban e cél érdekében. Kollégáim rendkívül jól felkészült, tehetséges szakemberek, többségük a moszkvai fimművészeti főiskolát végezte el. Minden lehetőségünk megvan tehát arra, hogy a kirgiz filmművészet jó irányba fejlődjék. A Kirgiz Filmstúdióban általában két-három nagy játékfilm készül évente, és számos dokumentum- és kisfilm. Igaz, hogy az ifjúsági és a dokumentumfilmeknek nincs külön stúdiója, viszont néhány éve kezdődött el a rajzfilmgyártás, és azóta nagyon szépen fejlődik. Lehet, hogy kevésnek tűnik az evi két-három játékfilm az országos évi kb. száznegyven filmhez viszonyítva, de igazság szerint őrülhetünk. ha ebből az óriási mennyiségből huszonöt-harminc film megüti a jó, de legalább a közepes színvonalat. Törekvéseink tükröződnek a helyi televízió műsorpolitikájában is. A kirgiz nézők több csatorna műsora közül válogathatnak. Az egyik adón a helyi műsor fut, de tudják venni a taskenti adást, és másik két csatornán a moszkvai programokat. A 6

8 Az első tanító kirgiz televízió műsorának hatvan-hetven százalékát művészeti-irodalrni műscrok alkotják. Jelentős a napi két óra politikaiinformációs adás is. A művészeti programokon belül tekintélyes műsoridőt szentelnek a népművészeteknek. A népzenei és néptáncműsorok mellett rendkívül népszerűek azok a vetélkedők is, amelyek egyegy táj egység népraj zava l ismertetik meg a nézőket. A műsorösszeállítás természetetesen tükrözi a sajátos helyi igényeket is. vegyük például a kirgiz adón sugárzott játékfilmeket. Nálunk és Üzbegisztánban is rendkívül népszerűek - például - az, indiai melodrámák. Nem mindig kifogástalan alkotások ezek. de sok-sok elismerő levelet kap a televízió egy-egy ilyen film sugárzása után. E levelek tekintélyes része a legnehezebb fizikai munkát végző nézöktől érkezik. és ez érthető is. hiszen például az egész nap a földeken izzadó gyapotszedő munkások estére annyira elfáradnak. hogy nyilván szívesebben nézik Radzs Kapurt. mint Dosztojevszkij egy darabját. Az imént, amikor a film és az irodalom kapcsolatáról beszélgettünk. megkérdezték tőlem. hogy mi a véleményem regényeim filmváltozatáról. Úgy érzem. hogy fölöttébb változó színvonalúak ezek a megfilmesítések, vannak közöttük kifejezetten gyengék is, és a hitelesség szempontjából sem kifogástalan nagy részük. Én mégis úgy vagyok ezzel', hogy egyáltalán nem bánom, hogy van köztük néhány sikerületlen próbálkozás is. Ha tíz-tizenkét film közül négy-öt igazán jó akad. akkor úgy érzem, hogy az eredmény igazolt mindenfajta próbálkozást. Egy magasugrótól 'sem várják el. hogy minden ugrása az első kísérletre sikerüljön. Véleményem szerint a három legsikerültebb filmváltozat Az első tanító, a Korai darvak és A fehér hajó. Van még több, részleteiben sikerült adaptáció. de egészében és a hitelesség szempontjából is ezt a három filmváltozatot tartom a legjobbnak. Ami a Magyarországon utoljára megjelent regényemet: az Évszázadnál hosszabb ez a napot illeti. röviddel a meg- 7

9 Korai darvak jelenés után többen is jelentkeztek otthon a színpadra vitelére és a megfilmesítésére is. Több színházban már műsorra is tűzték azóta a darabot. Minden rendezőnek megadtam a jogot arra, hogy saját felfogása szerint állítsa színpadra. Frunzéban is elkészült a színpadi változat, de az előadás nem volt sikeres, így hamar levették a műsorról. Ugyanakkor nagy sikerrel játszották a Baltikumban - amely egy teljesen távoli világ -, méghozzá az Ifjúsági Színházban. Moszkvában is telt házakat vonzott a darab, és azt hiszem, hogya sikerben nagy része volt a főszerepet alakító Uljanovnak. Ami a filmváltozatot illeti, úgy tudom, Talankin foglalkozott elsőként a filmrevitel gondolatával. Kétrészes filmet tervezett, és már megtörténtek az előkészületek is, amikor a forgatás kezdetén valamilyen akadály közbejött. Akkor leállította az egészet, és új filmbe kezdett. Ez elég régen volt, azóta nem találkoztunk, és nem is tudom, foglalkozik-e még a tervvel. Az imént, amikor a filmművészet egyete- mességéről beszéltünk, említettem, hogy a magyar filmművészet is milyen nagy hatással volt a kirgiz film fejlődésére. Nálunk népszerűek a magyar filmek; sajnos, elég kevés jut el Kirqiziába. és sajnos nem is mindig a legjobbak. De hát ezzel nemcsak a mi országunk van így, és ez érthető is, hiszen az egyes helyeken más és más politikai és erkölcsi normák érvényesülnek. Sajnos, az is gyakran előfordul, hogy egy olyan film, amely az egyik országban rabul ejti a nézőket, másutt teljesen közörnbös fogadtatásra talál. Mindezt két évtizedes Karlovy Vary-i tapasztalataim alapján mondhatom. Az utóbbi években készült néhány magyar film rendkívül fontos társadalmi problémákat tárgyal, és őszintén tárja fel a közelmúlt eseményeit. Ezért is lenne nagyon fontos, ha ezek a filmek minél több országba eljutnának. Bízom abban, hogy ez bekövetkezik, így ezek az alkotások hamarosan az egyetemes kultúra és filmművészet részévé válnak." (Czakó Ágnes) 8

10 Dovzsenko emlékezete Különleges rituáléja van a szovjet filmes évfordulók megünneplésének. Részt vettem már jó néhányon, tehát ismerem a szertartások menetrendszerűen ismétlődő forgatókönyvét. íme. A hazai és külföldi szakemberek mindenekelőtt elméleti konferencián idézik fel az Ember és a Művész emlékét. Aztán vetítések következnek. Nem marad el sohasem a koszorúzás. meg a főhajtás a szülőház ban vagy a sírnál. A díszelőadás első részében - ez is hagyomány - szónoklatok hangzanak el, többnyire a kor- és pályatársak vallomásai. És hát ugye nincs protokoll baráti összejövetel nélkül, melyre frappáns pohárköszöntővel illik felkészülni. Altalában családias a hangulat ezeken a szűk körű rendezvényeken, ami nem csoda, hiszen a jelenlévők egyek a klasszikus rendező vagy színész iránt érzett tiszteletben, meg különben is: nemcsak a ceremónia állandó, hanem nagyjából az ünnepi koszorú meghívott jainak köre is. A Szovjet Filmművészek Szövetsége a "gazda" - élén a fáradhatatlan és mindig jókedvű titkárral, Nágya Volcsenkéval. de lehet itt találkozni a filmélet más jeles képviselőivel, alkotókkal. tudósokkal, kritikusokkal, forgalmazókkal is. Poggyászomban, amikor egy-egy ilyen útról hazatérek. mindig gazdag szellemi zsákmány lapul. Friss gondolatok, új szempontok. eredeti megfigyelések az adott életmű tanulmányozásához. A filmremekek "átismétlésének" élménye. A személyes beszélgetések kínálta inspirációk. Ezért őrzörn magamban olyan nagy szeretettel az Eizenstein. a Vasziljevek, a Szavcsenko és a többi szovjet alkotó-nagyság előtti tisztelgés részleteit. Mintha magukkal az ünnepeltekkel folytattam volna A. P. Dovzsenko eszmecserét - közvetlen közelről. ismerősként, kiadós sétát téve műhelyükben őszén Alekszandr Petrovics Dovzsenkót látogattam meg. Nem használok idézőjelet. pedig a rendező közel harminc éve halott, mivel tényleg az volt a benyomásom, hogy nála jártam, ittam a szavát, vele együtt néztem a filmjeit, kóstoltam almáskert je gyümölcsét - s én is részesültem abból a szeretetből, mellyel a barátok, a pályatársak, az utódok, a földijei elhalmozták. Nem kedvelem a személyi kultuszt sem a politikában, sem a művészetben. A tiszteletteljes rajongás azonban nem személyi kultusz. Az emlékek ápolása sem az. Alekszandr Dovzsenkóról nem azért neveztek el Ukrajnában iskolát, filmgyárat, mozit, kolhozt, mert határozat Írta elő, hanem ezzel is demonstrálni kívánták a nép háláját. Egyébként szinte páratlan, ahogya kijeviek és a környékbeliek a rendező életét és munkásságát ismerik. Kamaszok fújják a filmográfiáját. A múzeum vezetője, Tat- 9

11 éppolyan közérthető. mint Shindo A kopár szigetben, Fellini Az országútban, Truffaut a Négyszáz csapásban, Fábri a Körhintában. A nemzeti kolerit meghatározó fontosságú a vásznán, de konkrét helyhez és időhöz kötődöjelképei. motívumai, hangulatai egyetemes érvényű mondanivalót hordoznak. * Zvenyigora jana Gyerevjanko minden fecniről tud, amit Dovzsenko-ügyben a világ bármely részén kinyomtattak. A stúdióban megjelölnek minden könyvet, melyhez valamilyen forgatási esemény kapcsolódik. Őrzik az újságok, folyóiratok, kiadványok tucatjait a tárlők alatt: valamennyiben Dovzsenko a téma. S hogy Dovzsenko nemcsak az ukránoké. arról éppen a tudományos szimpozium győzött meg. Egymást követően kértek szót a nemzetközi filmvilág képviselői (Indiától Romániáiq, Kubától Vietnamig sok ország adózott tisztelettel a kivételesen rangos filmes teljesítmény előtt). Egybehangzóan állították: A föld megteremtőjének öröksége - univerzális érték. Nem egyszerűen filmművészeti kincs, sokkal több annál: a világ felfedezésének lírai képsorokon megfogalmazott programja. Személyes hitvallás és egy öszszeforrott közösség credója. Dovzsenko Vjacseszlav Kugyin, a kijevi Sevcsenko egyetem professzora, a filmesztétika ismert tanára elnököl a tanácskozáson, s mindjárt elsőként nekem ad szót (gondolom, a régi barátság okán). Őszintén megvallom, nem állítottam össze hosszú expozét. Dovzsenkóból - ne vegye hivalkodásnak az olvasó - "naprakész" vagyok. Az volt a szándékom, hogy kicsit körbejárom hozzászólásomban a rendező közéleti érdeklődésének téziseit. melyek alapján az ukrán rendező öntudatos szókimondása bizonyítható. Menetközben - a napló tüzetes áttanulmányozását követően - megváltoztattam az elképzelést. Valósággal fejbekólintottak a toliforgatásban is kiváló művész személyes indulatokkal átitatott mondatai. Mindjárt idézek belőlük, csak előbb utalni szeretnék észrevételeim lényegére. Azt fejtégettem, hogy mostanában mintha túlbecsülnénk a mesterségbeli tudás összetevő komponenseit, a rendezői és operatőri fortélyok fontosságát, a színésszel folytatott munka módszereit, a szakmai korszerűséq, a modernséggel való lépéstartás sine qua non-jait. Természetesen valamennyi mozzanat meghatározza a végeredményt, de azért ne feledkezzünk meg a személyiség összetéveszthetetlen jegyeiről sem! Arról. hogy ki milyen istennek áldoz, miféle eszmékért hevül. hogyan érzi át felelősséqét, s mennyire képes feltárulkozni. Alekszandr Dovzsenko, a rendező, és Alekszandr Dovzsenko, az állampolgár - ugyanaz a személy. Hogy nincsenek rende- 10

12 zői allűrjei s nem játssza meg a zsenit, önmagában még nem érdem (Eizensteinék idejében a rendezők utáltak piedesztálra állni) - viszont pátoszteli hevülettel vállalja azok sorsát és igazságait, akikért s akiknek filmjeit forgatja. A kifejezés legmagasztosabb értelmében.mépművész" volt. Ezért értett a tanulatlan "muzsikok" nyelvén, szökött örömkönny a szemébe a ringó búzatáblák láttán, s élte át a fasiszták által megtámadott Ukrajna szenvedéseit. Valósággal eggyéforrott népével. Vessünk futó pillantást filmjei jegyzékére : elképzelhető-e a Zvenyigora, az Arzenál. A föld, az Iván, a Scsorsz más miliőben és a megélt élmény meleg hőfokú hitele nélkül? Dovzsenko soha nci:1forgatott olyan terveket a fejében, hogy - mondjuk - más országbeli klasszikusokat adaptáljon. Alkalmatlan lett volna erre. Az ő téma- és konfliktusvilágának tér-idő koordinátái ennél szűkebbek. Vagyis nagyon tágak. Olvasom a jegyzeteket, melyekben ölelkezik egymással a megejtő líra és a nyers próza.. Meghatottan kenstatálom. hogy együtt lélegzik velem a kijevi Dom Kino terme (a nem publikálásra szánt palackposta egyébként a lángoló Ukrajnában szűletett) : "Egy meggyilkolt asszony. Elnyúlva feküdt az út mellett, csinos, valaki kendővel letakarta az arcát. A keze a levegőben, mintha a szívét takarná be. Körülötte gödrök, bűz. ts a szép, felejthetetlen, vad mező virágzik. Csaknem sírtam." (Kommentár 1.: Az élet és a halál kontraszt ja filmek egész sorában végigvonul. Emlékezzünk A föld békésen halni készülő nagyapójára. A magyar költő víziój ára rímelnek a képek: "Temetnek. Vetnek. ts megint temetnek." Vagy idézzük fel a munkást az Arzenálban, akit nem fog a golyó.) "Az Ukrajna lángokban betiltása nagyon letört. Szomorúan járkálok és nem találom a helyem. ts mégis azt gondolom: legyen bár leállítva, isten neki, de megírtam. A Dovzsenko rajza a Scsorszhoz szó elhangzott... " (Kommentár 2.: Ha egyszer valaki megírná a meg nem valósított ötletek könyvét és számba venné az el- - vetélt forgatókönyveket. a "szempontoknak" áldozatul esett celluloidszalagokat, a művek hatástalanítása érdekében folytatott taktikai csatározásokat. vaskos kötet kerekednék a dokumentumokból. Dovzsenkónak sem volt mindig sima az útja. A Micsurint például jó néhányszor átdolgoztatták vele. De milyen bölcs és megfontolt a szerző, amikor önmagának megmagyarázza vigasztalásképpen: a kellemetlen döntések szűlte keserűség elmúlik, a lényeg mégiscsak az, hogya szó e-lhangzott... ),,0, de sajnálorn, hogy már nem vagyok fiatal, hogy már nem hordhatom a harcos kardját, végtelenül szeretett hazám építőmunkásának kalapácsát vagy fejszéjét, a tönkretett, szétrombolt szülőföldét, amely így még kedvesebb a szívemnek." (Kom- 11

13 Arzenál mentár 3.: Variációk az előbbi két témára. Senki sem nyalogathat ja a sebeit, amikor helytállásra van szükség. Dovzsenko nem sértődött meg, amikor sarokba akarták szorítani. Még Sztálinhoz intézett híres "magánlevelében" is - sosem küldte el a címzettnek - a szolgálat vállalásának hite munkál.) Virágzik a vad mező a vérző Ukrajnában. Milyen megrendítően szép a kép. Milyen nemesen egyszerű a cselekvési program. A filmköltészet. melyet Alekszandr Dovzsenko megteremtett és esztétikai magasságokba emelt, a forradalmi változások dialektikáját fejezte ki: az új világ építésének lendületét. a harcok igazi indítékait. a küzdelem értelmét, az elkerülhetetlen * szenvedések lebírásának "recept j ét". A föld és a többi dráma Ukrajna lelkét örökíti meg: a mindennél kedvesebb pát- ria egyszerü embereit, a gyönyörűséges tájakat (ahol a Gyeszna folyó eluarázsolt és a tengerről csak poémát lehet írni), a mindennapos kűszködés fényeit és árnyait, örömeit és bánatait. diadalait és kudarcait, Dovzsenkót joggal nevezik a vászon Iírikusának. Szerintem a mozi politikus ának is hívhat juk. Már a Zuenyigora tartalmazza - igaz, inkább csak cselekménye sejtjeiben és motívumai jellegében - a későbbi Dovzsenko-művek alapkonfliktusának lényegét, az elbukó régi és a diadalmas új erők közötti antagonisztikus harcot. Később, az Arzenálban és A földben megsokasodnak (5 allegorikus hangszerelésük ellenére egyértelműbbé válnak) az osztályviszonyokat tükröző folyamatok. Az luán, az Aerograd, a Scsorsz, majd a negyvenes években forgatott dokumentumok, a Felszabadítás, a Harc Szovjet-Ukrajnánkért és a Cyőzeiem a jobb parti Ukrajnában par excellence politikai filmek. A Micsurin is, bár kozmetikázása árulkodó. Dovzsenkót arra kényszerítették, hogy a Micsurinról 12

14 szóló filmet Liszenko apoteózisává változtassa. A kéz Jákobé, a hang Ézsaué. Ez is adalék az időszak kissé eltorzult normáihoz. Mi érdekelte Alekszandr Petrovicsot a történelem hullámveréseiből? Minden, ami lényeges. A néptömegek szerepe a világ megforgatásában. A pozitív ideál változatai. A "szubjektum és a társadalom mozgása" (Balázs Béla megfigyelése az Ivánhoz kapcsolódik, de tulajdonképpen minden filmre pontosan ráillik). A morál pillanatnyi állapota és a mocsoktalan eszmények. Az ösztönös cselekvéstől a tudatos jövőbe látásig vezető út állomásai. Az "össznépi akarat" érvényesítésének lehetőséqei. (nemcsak háboru idején, hanem a fegyvernyugvást követően is). A természet és az ember, mi több: az emberi természet átalakításának követelménye. * Annak ellenére, hogy filrn-komparatisztika már régóta létezik, s a remekművek megtermékenyítő szerepe vitathatatlan (példák özönét hozhatnánk az evidencia bizonyítására), az egyik külföldi vendég kifejtette: nem hisz az efféle.jcölcsönzésekben", átvételekben. hatásokban. Én viszont, töredelmesen megvallom, szentül hiszek. Azt persze túlzás lenne állítani. hogy Dovzsenko stílusa minden egyes ukrán filmben vagy a lírai látásmódot érvényesítő alkotásban visszaköszön, de bizonyos: A föld nélkül nem született volna meg az Elfelejtett ősök árnyai, a Fekete tollú fehér madár, s rendezőnk szellemisége sugárzik egy kicsit Jancsó Miklós panteisztikus természeti vízióiból. Kósa himnikusan emelkedett Tízezer napjából, sőt még Huszárik Zoltán elbűvölő Szindbádjából is. Most nem szólok részletesen róla, egyszer majd talán tanulmányt szentelek neki, hogyan öröklődik át a következő nemzedékek tudatába egy látásmód, melyhez az igazi tehetség mindig hozzátesz valami pluszt a A föld maga személyiségének arzenáljából. Dovzsenkót sokan követték. Dovzsenkótól sokan tanultak. És hogy nem szolgai utánzásról van szó. protokollszerű tömörséggel érzékeltetném ezt a többletet. Az Elfelejtett ősök árnyaiban a folklór tragikus köntösbe öltöztetett. A Fekete tollú fehér madár hömpölygő tablóvá szélesíti a laza életképeket. Jancsó a parabola, Kósa a ballada sínein futtatja végig a mesét, Huszáriknál pedig az életélvezés filozófiája dominál. Milyen sokféleség rejtőzik a hasonlóságban! * Végül említést tettem arról a Dovzsenkoemlékülés hallgatóságának, hogy Magyarországon is ismerik, szeretik és tanulmányozzák az immár kilencven esztendős rendező hagyatékát. Filmjei gyakran felbukkannak a klubok és a televízió műsorán : a Költő vagyok... című kötet remek alapozásnak bizonyult az elméleti írások, cikkek, naplójegyzetek, forgatókönyvek köz- 13

15 Iván kinccsé tételében. Ezzel együtt sem tettünk meg mindent annak érdekében, hogy Dovzsenko otthon legyen itthon, vagyis itt és most Magyarországón. Mentségünkre szolgáljon, mint arról a FilmkuItúra hasábjain önkritikusan beszámoltunk, hogy bizony még a saját Balázs Bélánkkal szemben is vannak jelentős adósságaink. Többet kellene vetítenünk. A' földet, a Scsorszot, a Zvenyigorát - talán még a fe- kete-fehér sakkfigurákat felvonultató Diplomáciai futár táskáját is. Többet kellene olvasnunk Dovzsenko szenvedélyes publicisztíkáját, őszinte gyónás-füzérét. Ami életművéből maradandó, nemcsak a tegnapi és a mai, hanem a holnapi filmnek is legszebb lapjain foglal helyet. Bizonyos, hogy nem fogja kikezdeni a könyörtelenűl rostáló idő. Veress József 14

16 KRITIKÁK Kívül Gleb Panfilov : Vassza Gorkij kevéssel halála előtt, 1935-ben végzett utolsó drámája ki-, illetve átdolgozásával. A cári Orcszorszáq vészterhes, már a forradalom viharával fenyegető alkonyát ábrázolta, a CÍmszereplőben pedig egy kereskedőfamília férfiakat megszégyenítő energiájú, szuverén irányítój át. Bár öregedő, széthullott, kéjenc férje megcsúfolta, Vassza Zseleznova értelmet és rangot ad a nevüknek : Ő valóban vasasszony. Kérlelhetetlen szigorral és célratöréssel kormányozza a kicsiny, de prosperáló hajózási társaság ügyeit, s a villamos feszültségektől vibráló Hrapov -Zseleznov-házban gyermek, rokon, szolgáló, ismerős őt tekinti - tetszik vagy nem tetszik - az első embernek. Nála a páncélszekrény kulcsa, és nála a döntő szó. Vasz' Boriszovna meg van győződve róla, hogy szilárd akarattal és kötegelt bankó kkal a világ minden dolga elrendezhető. A kivételes jellernerő. az ingathatatlan lelki tartás erre a tévhitre fecsérlődik. A hősnőt - most negyvenkét éves - sorsa megtanította arra, hogy praktikus, számító, rideg és könyörtelen legyen. Terveit, reményeit az omlaszt ja össze, életét végső soron az oltja ki, hogy ugyancsak erős ellenféllel kell farkasszemet néznie: nem praktikus, nem számító, nem rideg és nem könyörtelen menyével, az eszméktől, érzelmektől. dactól fűtött Rachellel. S még ki sem hűlt teteme, midőn már nem őt, de évtizedes küszködését, eqész életprogramját éri megsemmisítő csapás: levetve az alázat álarcát, hirtelen előlép valaki - még praktikusabb, gonoszul számító, eddig szeretetet hazudó, véresen könyörtelen =, és ügyet sem vetve a halottra, kasszírozza a magáét. Ez utóbbi mozzanat nem a drámában - Gleb Panfilov 1983-as datálású filmalkotásában nyer döntő súlyt. Ha Gorkij egy korábbi szövegezés után az új, második változat elkészítését látta szükségesnek, akkor most a rendező a harmadikét. Ezúttal föltétlenül szólni kell az eredeti textus és a forgatókönyv viszonyáról: elkerülhetetlenné teszi az ősszevetést. hogy Panfilov a film háromnegyedében szinte alig tér el a végleges gorkiji műtől, a képek nyelvén mégis radikálisabbá. teljesebbé és egyértelműbbé formálja azt; ahol pedig eltér - nyomszerűen az első variánsból is átemelve egyes elemeket =, ott mintegy új tengelyt ad a drámának. A terjedelmes filmből majdnem két óra Zseleznováék házában játszódik; s közelitően fél óra jut az onnan kiszakító. ellenpontozó hajó-jeleneteknek. melyek - a film legelején, legvégén, s nagyjából a középén elhelyezkedve határolják és tagolják a zárt drámát, a lényegében eredeti Vassza Zseleznovát. A Hrapovok és Zseleznovok elegáns pa- IS

17

18 lotácskájában élesen elüt egymástól a felszín és a mély. Remek, találó kép fogad már szinte a belépéskor. Vassza földúltan érkezik a kikötőből, ahol épp most válik a lángok martalékává egyik, nemrégiben vízrebocsátott hajó-büszkeségük (annak a részeg matróznak a gondatlanságából, aki egykor megmentette Vassza fiának, a kis Fjodor Zseleznovnak az életét... ). Tűz, üszök, korom: baljós kezdet at írunk. De vissza a házba, be a házba, hiszen arról akartunk beszélni. Vasz' Boriszovnának van éppen elég baja, sietve igyekezne a dolgozószobájába. Hivalkodóan pompás lift vinné az emeletre - ha vinné. Csakhogyakipárnázott kocsiszekrény elakad, nem indul. Egy-két ingerült kiáltás nyomán kiderül, miért: a padláson, motor helyett, egy díjbirkózó külsejű férfiú teljesít szolgálatot, s mert épp torkán akadt a falat, kénytelen szüneteltetni pár pillanatig az üzemet. Liftet hazudik a ház; és korántsem ez a legnagyobb hazugsága. "Technikában lemaradtunk a kűlföldtől, jólelkűségben viszont mindenkit meqelőzünk" - veti oda bosszúsan Zseleznova, és az illanó epizód láttán végképp nem lehet kétségünk: Panfilov nem egyszeruen megfilmesítette, de bizonyos helyzetek és magatartások modelljét megteremtve alkotóan újragondolta Gorkijt. Leonyid Kalasnyikov kamerája lassan, nyugodtan sétál, forog a házban. Higgadtan pásztázza a cirkalmas tapétájú falakat, a szeszélyes-szecessziós keretű ajtókat, a szobrokat, csendéleteket. a dúsan zöldellő. növényeket. Nincs zug, nincs sarok, ahová ne pillantana be többször is. Mégsem hessegethetjük el érzésünket: leselkedünk; máskor pedig rejtve marad valami fontos, holott furdal a kíváncsiság. A fotografálás mesteri módon igazodik a ház feszengtető szokásrendjéhez. Mert itt valóban leskelódnek. hallgatóznak, besúgnak. Panfilov Vasszája lyukakat fúratott a falakba. s elég óvatosan félrevonnia egy finom képecskét, hogy zárt ajtójú szobákba pillanthasson. Füle is van a falnak: Anna, Vaszsza titkárnője és bizalmasa ügyes kagyló segítségével hallgatja ki, mit fecsegnek a lányok és az iszákos, sunyi Prohor nagybácsi. A biztonság kedvéért föl is jegyez mindent a noteszébe. A filmkocka ekkor szándékosan rosszul keretezett. Be-benyúlik egy kéz, hogy Annának teát kínálva könnyítsen a hallgatózás fárasztó és precizitást igénylő munkáján. Sejtjük ugyan, s a kép nyitásával meg is tudjuk persze, hogy Pjatyorkin, Anna szeretője - Vassza sofőrje - ilyen segítőkész, a kamera mégsem enged szabadulni az érzettől : a hallgatózó mellett is van még valaki... Van itt valaki - kívüle... Váratlanul behúzott, hatalmas függönyök. " Az árnyékokat elrajzoló esti sötétség... Homályos sarok, ahol a két serdülő lány, Natalja és Ljudmila egymás karjaiban próbálja suttogó-félkomolyan a daliás herceggel remélt csókos találkozást... Titkok, rejtelmek, lappangások - és leselkedés, fülelés... A makulátlan polgári környezetben nyomasztóan jelen van a bűntény. Zseleznov, a hajdani kapitány, aki hajósinasokon gyakorolta ki felesége ütlegelését. de jó ideje már kénytelen-kelletlen elfogadja az asszonyuralmat. nemrégiben az ivászatnál és a kártyánál is veszedelmesebb kísértésbe esett: gyermeklányokat hajtott föl számára a kerítőnő. Ezt már nem lehet eltussolni: ehhez már kevés a pénz. A bírósági ítélet, a kényszermunka elkerülhetetlen. S a nyilvános megszégyenüléssel együtt az is, hogy Natalja és Ljudmila nem talál majd tisztességes kérőt. "Vedd be a port... " - Vassza kegyetlen tanácsa-parancsa az egyetlen megoldás. Az öngyilkosság. Gorkijnál is hátborzongató a jelenet, amely azonban a férj távozásával - "Nem veszem be!" - zárul, hogy azután az első felvonás végén értesüljünk a váratlan halálesetről. Zseleznovnak ott nyilván volt saját pora. Itt Vassza - néma hóhér 17

19 - a maga fiókjából veszi elő s készíti oda urának a mérget. A szótlanságával és a tekintetével is szuggerálja őt. így öl. Kiállt szenvedéseiért jogosan leszámolva. a lányok érdekeit józanul képviselve', közvetve - de öl. Nesztelen szertartás, ahogy a megroggyant. borostás férfinak mosdóvizet hoz, ahogy a kapitányi egyenruhát kiakasztja. Egy ujjal sem nyúl hozzá - mégis halottmosdató, halottöltöztető, a halál előtt. Végül meg is érinti. Nem annyira elköszönesképp. inkább erőt adón. Tedd meg. Egy mozdulattal halottat teremt. Később a fal kémlelőnyílásán ellenőrzi, rendban halad-e a tett. A kerek lyukból csupán a puskacső célkeresztje hiányzik. Inna Csurikova, Panfilov filmjeinek állandó főszereplője csak ennyi idő alatt is varázsos alakot formál. A film negyede táján járunk, s máris mennyi regiszteren játszott! A színésznő, akinek másfél-két évtizeddel ezelőtt nem győzték dicsérni "szépséges csúnyasáqát" r akaratlanul is azt a látszatot keltve, mintha az előnytelen kűlsőben rejlene talentuma, éretten, negyven évesen minden, csak nem csúnya. Az arc és alkat furcsán vonzó szabálytalanságára tehát már nem építhet a játékban. De a tőle meg szekott mozgékonyságra, groteszk szertelenségre, lírai tűnékenységére sem: Vassza Zseleznova lassú és megfontolt. zárt és letisztult, prózai és álomtalan. Csurikova e tőle jobbára idegen vonások csodálatos elegyét keveri ki. Az ő tehetsége: a hajlíthatatlan jellem sugárzó, parancsoló erélye. Mint színész, abba az elég' ritka fajtába tartozik, mely ha csak egy pillanatra lép is föl, morális számvetésre készteti a nézőt. S nyilván valamiképp magamagát is. Ezért tudja oly remekül megrajzolni a figura változását, az ívet, mely az utolsó hónapok eseményein át Zseleznova szükségszerű haláláig visz. "Amit én teszek, az úgy van jól" - ebben a meggyőződésben él hősnőnk eleinte, s ez a bizonyossága a férj halálakor tetőzik, kitartva egészen - erről még beszélünk - az új hajó avatásáig. Attól - azaz Rachel érkeztétől - indul meg az alászállás észrevétlen folyamata. A Panfilov írta forgatókönyv az eredeti nél sokkal inkább elszigeteli őt környezetétől. Lányaival való viszonya értetlenebb és ellenségesebb, s valójában senkire sem számíthat. Csurikova Vasszája mindinkább meg-' sejti, hogy személye, akarata nem befolyásolhatja sorsok alakulását, események pergését. Kívül kerül a körön. Ahogya filmen végighúzódott a képek által is kifejezett azon kívül, ahogy a leskelődők és hallgatózók kívülről tevékenykedtek, ahogy kívül rekedtünk egy-egy mozzanaton, úgy reked lassan a saját életén kívülre Zseleznova. Haldokló Fjodor fiának felesége, a "hontalan" forradalmár Rachel zilálja szét érkezésével a matriarcha fölényét. Egy kívülről jött ember: a rendőrség számára nem létező, külföldön szervezkedő - a kor társadalmi rendjén kívüli. Koljáért jött: magával vinné a nagyanyánál nevelkedő fiúcskát. De Kolja - távol van. Szinte rejtekhelyen. Vassza pontosan tudja, hogya tíz gyermekéből életben maradt három - nem folytatja őt. nem örököse neki. Agonizáló fia, máris enervált. iszákos - vagy értetlen, infantilis - lánya idegen tőle. Velük (a "kezeivel") mire sem megy. Csak unokáira (az "ujjaira") számíthat. Azaz egyetlen ujjára, unokájára. Koljára. akit a hajóavatás alkalmával maga tanított a szerzés, birtoklás hiszekegyére. Vajon megragadt-e valami az ötéves forma gyerek ben? Vassza Zseleznova csődje: osztályának történelmi csődje. A szocialista eszméket hirdető, magát forradalmárnak valló Rachel diadala: a közeljövő diadala. Még akkor is, ha a fiatal édesanya a film történetén belül még nem tudja visszaszerezni Kolját. ha bizonytalan is az ő és gyermeke sorsa. Vassza kidőlése. históriai érvényű bizonyosság. Halála előtt mondja - Gorkij szavaival -: "Rachel folyton ijesztget. Egyre azt karattyolj a : osztály, osztály. Mícso- 18

20 da osztály? Én vagyok az osztály. Gyűlöl engem. Igen: engem!" Nos, éppen ez nem sikerül a hősnőnek : nem képes a személyes ügyek szférájába visszakényszeríteni a körötte elszabaduló forgatagot. Az osztály - nem ő, s nem elsősorban azért nem, mert a szerényebb tőkével rendelkezők közé tar-' tozik. Sokkal inkább azért, mert az ő taszító tisztességű, jeges rációjú, borzongatóa~ derekas helytállása sajátos heroizmusa ellenére is kívül esik a morálon; s mert egymaga nem teheti jóvá - legföljebb csak passzívan szemlélheti osztálya bűneit. Csurikova alig rezzenő arca, sokszor hosszan kitartott tekintete finom remegéssel, fénnyel tudósít arról a lelki vulkánkitörésről. melyet Vassza nem képes. nem is akar tudomásul venni, mégis rengeti őt. Amikor rátör a halálos rosszullét, az egyenruhában feszítő, mosolygós Zseleznovot véli maga mellett. A múlt és a tett hívja őt. A korábbi - a "gyilkossági" - képsorokra visszarímelő szimmetriával nyílnak meg ezek a huzatos káprázatok. A hősnő halálában Panfilov munkája ismét arra a magaslatra emelkedik, amely az ígéretes első félórát jellemezte. S torokszorító a halott Vassza kifosztatása is. Az igazi énjét hirtelen kimutató Anna - és Pjatyorkin - beváltja, végrehajtja a régóta dédelgetett tervet, és hullarablóként csap le ékszerre, pénzre. Persze, szívesen megtenné ezt Prohor Boriszovics is, és valószínűleg a lánykákat sem kellene félteni... Zseleznov halálától Zseleznova haláláig a film nemegyszer ellaposodik, elnyúlik. Panfilov bele-belevész a miliőteremtésbe, komótosan portretizál, s bár ebben a szovjet színésziskola megannyi kiválósága van a segítségére, a személyes közelség híján kevésbé érdekes a leképezett dráma. Ilyenkor sem unalmas a film, csak - mondjuk 19

21 ekként - időzik. Különösképp kár azért, hogy Rachel érkeztére a rendezés már kijátszotta ütőkártyáit. azaz Vassza ellenjátékosa nem növekedhet föl kellőképp. A Zseleznova távollétében végbevitt duhaj mulatozás túlcsigázott képsora ezen nem segíthet. A Zseleznov halálával csúcspontra jutott film terheit hamarosan a hajószentelés jelenetének kellene átvennie. 'Se tűzkár, se botrány, se haláleset, se más sújtás nem vágja földhöz Vasszát. Amint vízre bocsátják az új gőzöst, a nauiqate necesse est, vivere non est necesse igaza érvényesül, a szó szoros értelmében: hajózni - kereskedni, tőkét gyarapítani - muszáj, élni - emberhez méltóan, eszmények, vágyak jegyében - nem. E jelenetnek túlzottan aprózó megoldásait fájlaljuk. s hogy szájbarágós.példázatossá.gával bizony erőtlen az. egyik matróz agyonveretésének, kiszenvedésének epizódja. A falatozó, koccintqató fönti világ és a füstölgő gépek súlyos, mély ellentéte különösebb invenció nélkül jeiképeződik. tulajdonképp azért, hogy Rachel későbbi izzó igéinek nyersebb. materiálisabb előkészítője legyen. A harmadik, befejező hajó-kép, a mai. Volgán, mai városháttér előtt haladó, immár muzeális gőzössel : erőltetett szirnbolikájú, szervetlen toldalék. Gleb Panfilov új, kétrészes alkotása tehát az első és az utolsó húsz-huszonöt percben kitűnő, míg a kettő közott kevésbé feszült figyelmet keltve, de erős atmoszféraju jelenetekben, eleven karaktereket megmutatva gördül előre. Hűséges hűtlenséggel szakad el Gorkijtól. hogy aztán hosszasan visszatérjen hozzá, majd megint radikálisabbnak mutatkozzon. Ez a színvonalhullámzás nem hat ki Inna Csurikova hibátlanul összefogott, külön elemzést érdemlő, nagyszerű játékára. S á.tütő képi. erejű metaforák is sokáig élnek az emlékezetben. A színdarabban például csupán arról esik szó, hogy az elfuserált pályájú, fecsegő, vedelő Prohor Boriszovics régi lakatokat gyűjt, Liza, a cseléd meg nem tisztogatja őket kellő gyakorisággal (pedig a légvárakat építő nagybácsi egyszer jó pénzért szeretne túladni rajtuk). Panfilovnál Liza egy nagy tálcán, hasa előtt hozza a súlyos, ósdi szerkentyűket. A hasában - a Prohor Boriszovicstól kapott "ajándék". A tálca alázuhan. A padlón egy csomó rozsdás lakat hever. Tarján Tamás VASSZA színes. szovjet, Moszfilm, R.: Gleb Panfilov, L: Gorkij Vassza Zseleznova cimű drámája nyomán Gleb Parifilov. O.: Leonyid Kalasnyíkov, Z.: Vagyim Bibergam, Sz.: Inna Csurikova, Vagyim Medvegyev, Nyikolaj Szkoroboqatov, Valentyina Jakunyina 20

22 Hát innen nem lehet elmenni? Ny ik ita Mihalkov: Pereputty, Tanúk nélkül Kirajzolódom végleg a világból. mint csupasz falnak állított fogoly, külön kezel, kivételes magányban a tanúk nélkül dolgozó pokol. Pilinszky János: Tanúk nélkül Filmet csinálni könnyű. Nézni nehéz. Érteni: még nehezebb. És megérteni: ehhez már bátorság kell. 1. Mihalkov mindig máshol kezdi a filmjeit Egy tájjal, egy lóval, egy kalucsni val. Úton, budoárban. előszobában. Mindig és mindig ott, ahol nem történik a történet. Mármint az, amiről majd a film mesél. Mintha egy másik történetet kezdene el. És néha mintha mást is folytatna. Történetei arról szólnak, hogy elfedik a történeteket. S marad pőrén az életünk. Mihalkov mindig máskor kezdi a filmjeit. Akkor, amikor szereplői már túl vannak a cselekvések, a változtatás lehetőségén. Bár néha még ringatja őket a tét illúziója. Akkor kezdődnek a történetek, amikor a valódiak már befejeződtek. Ezt divatos dezilluzionisták patthelyzetnek szekták nevezni. Megszenvedett emberek kétségbeesett optimizmusukat táplálják vele és általa. Az életük lehetőségét. Mihalkov filmjei mindíg mással történnek. Mert ha címzett, talált nézői magukra ismernének. a föld alá bújnának vá1toztatni képtelenségükben. Ha velünk történik: szégyenkeznünk és tennünk kellene. Pedig a nyugton maradás: életben maradás. Miért, tán nem?! 2. Sokan, sokszor, sokáig beszéltek a tragédia haláláról. Hogy ami korunk nem kedvez a drámának. Lehet. De term eli őket. Bár meghatódni és megtisztulni kevésbé tudunk. Ezt hívják fejlődésnek. Gyerek-Krisztusok megváltásában bízva. Kiröhögve. A hitetlenség előbb szül hitet, mint egy hivatalossá merevül t ideológia. A végigbőgött, végigröhögött tragédia előbb hoz feloldast. mint a lakkozott középfaj. 3. Nagy totál. Utak. Moccanatlan a kamera. Lódobogás hallik. Egy lovas vágtat keresztül a vásznon. Tán Bugyonnij után rohan. A kamera fordul utána, majd tovább. Pályaudvar. Ötvenes, kövér, ezüstfogakkal ékes, súlyos pakkokkal megrakott asszony jön a peronon. Méltatlankodik. Nem kapott vonat jegyet a városba. Pedig nincs háború! Hát innen nem lehet elmenni? És már sír. Egy bajuszos polgártárs kezében mégis vonat jegy van. Igaz, az a drágább, a hálókocsiba szóló. Marija kiegyezik azzal is. És szól a megafon: Polgártársak, ki kötözte már megint az állatot a pénztárablakhoz? Az előbb egy tehén, most egy kecske! És lassan begördül a vonat. Ez az első perce a Pereputty című Nyiki- 21

23 Pereputty ta Mihalkov-filmnek. Egy perc, amelynek látszólag semmi köze a majdani cselekményhez, hisz az majd az elutazás után kezdődik csak. Hatvan másodperc tömény irónia és idézet: a szovjet háborús filmek plánozása, az evakuálási pályaudvar-jelenetek sírása - azaz mindennek a parafrázisa. Nem gúnyolódik a rendező: szovjet filmes alapmítoszra utal, jól ismert metaforakincsre. Nem a visszája ez az anyagnak - csak a bolyhokat simogatja érdesre-szálkásra. pedig lapítani-simítani szokás. Még semmi sem történt - de már fájdalmas a burleszk. Tudjuk, hol vagyunk, tudjuk, kik vagyunk. ts az egész utazás tele van pompás megfigyelésekkel. Gyomorszáji gegekkel. Mert Marija nem akar férfival együtt utazni - de kénytelen. Mert megkóstolja a bajuszos polgártárs. Ljapín borát - pedig nem bírja az italt. ts énekelni kezd, olimpiai emblémás trikóba öltözik, kacag. A szomszéd fülkében az utas le nem teszi kezéből a nehezen szerzett autószélvédő üveget, azzal alszik - hiába, nagy kincs! Minden snitt valódi, minden reális - ez bennük az abszurd. A groteszk. A burleszkbe hajló. Szegény Ionescoék, Beckették! Egy életen át abszurdokat kiagyalni! Mihalkov meg jön, realistaként - és könnyedén lepipálja őket. Már megint egy előny, amire fáj büszke lenni. 4. Viktor Merezsko - ő írta a Pereputtyot - forgatókönyve az orosz-szovjet irodalom legjobb hagyományát ülteti dialógusba: a nem történések, a banalitások tragikomédiáját. A történet mögötti történetet. A szöveg alatti jelentést. Mariját a pályaudvaron lánya, Nyina 22

24 várja. Meg egy katonazenekar. Nem: azok a vonattal érkező tábornokot fogadják. Anya és lánya taxiba ülnek, aztán rögtön össze is vesznek, mert Nyina rágyújt. Otthon az is kiderül: Nyína már nem él együtt a férjével. Maríja kézbe veszi a dolgokat: rendet akar a lakásban és az életben is. Beszél a férjjel. neveli a gyereket, meglátogatja Nyína apját, akivel hosszú évek óta nem találkozott már, hazavinné magával, összevész mindenkivel, aztán kibékülnek. Ugye, milyen banális? Csakhogy Mihalkov mindezeket látszólag csak úgy, mellékesen hozza tudtunkra. Mert közben burleszket tár elénk. Nála Maríja nagy segítőkészségében leüti az emléktárgyakért hazaugró férj et. Aztán üldözi a fél városon át. Egy étteremben éri utol vejét és annak szemüveges, ijedt kis menyasszonyát. ts beszél, és magyaráz, és könyörög, és megszégyenít. De nem ér el semmit. Veje feldühödik, s egy ott mulatozó násznép zenéjére majdnem a halálba táncoltat ja anyósát. Maríja is udvarlóra akad a bajuszos polgártárs személyében. De az ő kapcsolatuk Iíráját is ki üti a groteszk. Az első randevún virágot és egy kalapot kap az asszony. Ahogy elutasítja, majd mégis elfogadja - olasz vígjáték. Csak a miliő meg a szereplők mások. Vagyis a lényeg. ts ettől kezd másról szólni az ismerős komikum is. Lefényképeztetik magukat egyautomatában - persze hogy nem az ő képük jön ki, hanem három szmokingos úré, köztük a pincért játszó Mihalkové. ts amikor Marija eljön a lányától, Ljapkin sem tud szállodát foglalni neki: a karatézó portásasszony. a japán kimonós gyezsurnaja csakúgy útjukat állja, mint az álmában is élő torlasz portás. Mihalkov mindig a színéről beszél, de mindig a fonákját mutatja. Merthogy igen érzelgős ember. ts a saját meghatódottságát is titkolnia kell. Nem ítéli el esendő hőseit, de megértését komikumba bújtatja. Pereputty Úgy szenved, hogy azt már csak kiröhögni és kiröhögtetni engedi. A burleszk legnagyobb jelenkori lírikusa. 5. A szláv lélek, az orosz líra legjelentősebb mai bohóca. Akkor fedeztük fel, amikor épp gépzongorára csinálta a maga Csehov-etűdjeit. Akkor is, azóta is ugyanarról beszélbeszélt. A magányról. Erről a társadalmi formától. szociális berendezkedéstől meghatározott, attól olykor független szőrnyetegről. Mindannyiunk félt barátjáról, elkerülhetetlen ellenségéről. Nem az egyedüllétről : mert az életforma. Az akár társas magányról inkább - hogy ne nevezzem mindjárt közösséginek is: mert ez meg állapot. Súlyosabb, mozdíthatatlanabb, jobban a lélek mélyén gyökeredző. Platonov és Oblomov unokái fölött elzú- 23

25 gott az idő. Változtak a házak, a ruhák, az államformák, a közlekedési eszközök, a zenék és a divatok. A magány új táptalajra talált. A közösségillúziókban, a fosztott emberségekben. 6. Néhány éve a világnak ezen a táján a kenszolidáció volt egyik legkedvesebb szavunkfogalmunk. Féltettük is tőle a művészeket meg a művészetet. Akkor mondta a nagyszerű pszichológus, Mérei Ferenc: az ember belső drámája sohasem konszolidálódik, s amíg arra érzékeny emberek akadnak, mindig lesz dráma is. Azóta kicsit kiábrándultunk a kcnszolidációból. De talán az érzékenységünk nőtt. Ezért lehetnek most komédiáink. 7. Maríja természetesen senki életét nem képes megoldani. A magáét sem. Nem oszlik a magánya történet végére - legfeljebb az egymásrautaltság érzése erősödik. Nyína végképp egyedül maradt. Férje már nincs, nős ember szeretője gyáva őt vállalni. Kislánya, az óvodás Ira sísapkában, síléccel. sálasan jár-kel a lakásban, üvölteti a Boney M-et, fején fülhallgató, ül a tévé előtt, I love you - pimaszkódja bárkinek az arcába. De amikor nagyanyja mesél neki, majd apjáról kérdezi, akkor alvást tettet; Marija leveszi róla a fejhaligatót, ő kezdi hallgatni a zenét, Ira szeme lassan kinyílik. És könnyes. Ezzel az ötéves magánnyal sem lehet megküzdeni. Maríja volt férje, Vovcsik hazug, álmodozó alkoholistává lett az évek során. új családja sem néz felé. Marija ugyan beszél második házasságából származó fiával, meggyőzi Vovcsikot is, hogy jöjjön vele haza - de aztán hiába várja volt urát a pályaudvaron. Csak másnap reggel tűnik föl, amikor a fiát kiséri ki. A fiú bevonul. A megbolydult állomás megint a háborús filmeket idézi: csókok, könnyek, mosolyok, búcsúzkodások. És tömeg, rohanó-kétségbeesett-boldog emberek. Társas magány, közös bezártság. Pályaudvarokon. éttermekben. lakásokban játszódik a történet. Zárt magányokban és nyilvános egyedüllétekben. Mindenki a társtalanságtól szenved. A bajuszos polgártárs - akinek boccacciói történetét saját ébresztőórájának csöngése rántja vissza a realitások tragikomikumába - éppúgy, mint az alacsonyságát kilométeres sarkú cipő vel palástoló pincér, a hosszúhajú kamaszfiú. az ötéves óvodás. Mint Marija. Gorkij Lukájának kései leszármazottja. Aki elődjéhez méltón elmenne az egészből. De a síneken utolérik szerettei. 8. Mert innen nem lehet csak úgy elmenekülni. Ebből nem lehet csak úgy kilépni. Mihalkovabezártság tragikomédiáját fogalmazgatja. A Pereputtyban még sok-sok szimbólummal. Feltűnik ebben a filmben mindenfajta közlekedési eszköz, a lótól a vonaton át a hajóig és a repülőig. Mert hisz a magány nem a helyváltoztatás függvénye. Az alkonyatban szálló, ellenfényben ragyogó gépmadár mintha néma tisztelgés lenne egy bizonyos Anton Pavlovics Csehov úr előtt, akinek hősei egyszer elvágyódtak - életűk megoldandó - Moszkvába, s mert ebben semmi nem akadályozta őket, hát maradtak. A film végén Marija ismét sokpakkosan megy a síneken. Talán hazafelé indult? Rohan utána Nyína és Ira. Zokogva borulnak egymás nyakába. Marija lerakja a cuccokat, aztán megosztoznak rajta. Egy vödör marad a sínek között. S ők hárman boldogan tűnnek el a kanyarban. Természetesen Mihalkov nem ezzel a ha- 24

26 zugsággal fejezi be. Mert Ira visszajön - a kislány a bozótba hajít ja a vödröt, s a felnőttek után szalad. Néhány másodpercig üres a táj. Azután megjelenik Marija és Nyina, keresni kezdik a vödröt. És újra jól összevesznek. Összetartozó magányok. Minden és mindenki marad. Filmesztétikai szakkönyvek az iménti jelenetet a happyending kifejezéssel írják le. 9. Olyan a Pereputty, mint egy későromantikus zenemű. Mint egy Richard Strauss-poéma. Sok humor, rengeteg szín, nagy nekibuzdulások, szemérmes polifónia. És feloldatlan. szemtelen líra végül. Pompázatos hangzások, rengeteg hangszer fedik a bensőséges mondandó t. Az egy évvel később készült Tanúk néllcűl megtalálja a lírához az adekvát formát is. Ez már kamarazene, mindössze két, mindent tudó hangszerre bízva. Könnyű volt az előző filmről gondolkodni - hagyta magát megfogni. De most szavunkat szegi a legnagyobb hatalom: remekművel találjuk szembe magunkat. És a remekművek természetrajzához tartozik, hogy minden más médium számára megragadhatatlanok. Csak abban a formájukban épek és tökéletesek, ahogyan meg születtek. Itt már nincsenek szimbólumok: a magány és a bezártság, a szépre születettség és a tehetetlenség egyetlen metaforává nyílik. És Mihalkovnak mindig van humora, öniróniája is a szenvedéshez, az együttélő, összezárt magányok vicsorításához. Ritka adomány. 10. A történet már megint olyan banális l A tévében Gluck Orfeusza megy. Egy asszony gyönyörködik benne. Halkan nyílik a lakásajtó. Beóvatoskodik a férfi. Otthonosan mozog. Leteszi a kabátját. A fogas alatt jó- Pereputty kora lábbeli. Hozzáméri a magáét. Nem stimmel. Ez az egyetlen geg mindent elárult. Sok évvel vagyunk a két ember válása után. A férfi, a váratlan látogató igyekszik lehengerelni a nőt: jópofa, rámenős, izgága. Nem baráti látogatásról, nem is nosztalgiákról van szó, mint kiderül. A férfi ideges: azt hallotta, a nő ismét férjhez megy. A jelölt, Válja a férfinak egykor osztálytársa volt. Most főnöke. Akit névtelen levélben rágalmazott meg egyszer. De vajon emlékszik-e erre a felesége? Es a férfi kérdez, udvarol. erőszakoskodik, fenyeqetőzik, Fél. Ezt egyre növekvő magabiztossággal leplezné. De kiütik - az a bokszkesztyűs csontváz, melyet fia szerkesztett: a fiókjában illetéktelenül turkálók megleckéztetésére. És a férfi most már zsarol. Ha az aszszony nem szakít Válj ával, akkor elmondja a fiának, hogy más anya szülte. Ezt a kegyetlenséget az asszony nem viseli el. A telefonhoz megy, hogy szakítson Válj ával. Egyszerű, mindennapi történet, melyet 25