SZABADIDŐS FOGLALKOZÁSOK 3-4. ÉVFOLYAM
|
|
- Csongor Dudás
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 SZABADIDŐS FOGLALKOZÁSOK 3-4. ÉVFOLYAM MINISTRÁNS SZAKKÖR 1-8. évf. heti 1 x 45 perc tanár: Grób Ágoston Azoknak a gyerekeknek a jelentkezését várom, akik szeretnek/szeretnének ministrálni. Olyan titkokba és rejtelmekbe nyernek betekintést a résztvevők, amit a legtöbb misére járó felnőtt sem ismerhet. Megtanulnak úgy szolgálni az Úr asztalánál, hogy értsék is azt, hogy miért teszik, amit tesznek. Megismerkednek a szabályokkal, viselkedési formákkal és a liturgiával. Mindezt játékosan és jó hangulatban. NÉPTÁNC tanár: Elek Virág 3. évf. heti 1 x 45 perc tanár: Szűcs Anita 4-8. évf. heti 1 x 45 perc Iskolánkban működő néptánc csoport szeretettel várja azokat a kisgyermekeket, akik szívesen megismerkednének táncainkkal, hagyományainkkal. Sokféle játékkal, élménnyel gazdagodhatnak az évek során. Célunk, hogy a néptánc mellett néprajzi ismeretekkel is bővítve tudásukat, rengeteg élményt élhessenek át. TÁNC tanár: Kóborné Andocsi Jeanett tanár: Almássy Szabó Dóra 3. évf évf. heti 1 x 45 perc A legkisebbek zenés táncelőkészítő gimnasztikát, a nagyobbak klasszikus balett alapokat és különböző stílusú koreográfiákat tanulnak. A megfelelő alapismeretekre épített táncok kidolgozása és színpadon történő bemutatása sok izgalommal, élménnyel és örömmel gazdagíthatja azokat a gyermekeket, akik türelemmel, kitartással és lelkesedéssel vesznek részt az órákon. KÖNNYÍTETT GYÓGYTESTNEVELÉS 1-8. évf. heti 1 x 45 perc tanár: Szilágyi Csilla Lehetőséget biztosítunk azoknak a tanulóknak, kik az iskola- vagy háziorvos javaslatára, átmeneti egészségromlásuk miatt könnyített, vagy személyre szabott speciális tornára van szükségük. (pl. hosszabb betegség miatt fizikai állapotromlás, kisméretű mozgásszervi elváltozás, stb). A foglalkozásokon előtérben van a speciális torna, a játék, melyeken keresztül a helytelen testtartást folyamatosan korrigáljuk.
2 TÚRASZAKKÖR 1-8. évf. havi 1 alkalom tanár: Helstáb Edit Célunk megismerni és megszeretni a kirándulást, túrázást. Pécs közeli helyek felkeresése, havonta egyszer - általában szombati napokon. Helstáb Edit LABDARÚGÁS 3-4. évf. heti 1 x 45 perc tanár: Sinkó Zoltán Az iskolában 3 csoportban folyik labdarúgó foglalkozás. Az 1-2. osztályosok elsősorban a sport technikájával és a szabályok alapjaival ismerkednek meg, valamint a közös játék élménye hatja át a foglalkozásokat. A 3-4. osztályosok a technikán túl a védekezés és támadás alapvető taktikai elemeivel és a szabályok játék közbeni pontos alkalmazását sajátítják el. Egymás közötti játék mellett lehetőség szerint a városi kispályás bajnokságon is részt vesznek az ügyesebbek. A felső tagozaton 5-8. osztályosok közös csoportot alkotnak, közös játék, házibajnokságok és 5-6. osztályosok számára a városi bajnokság ad megmérettetést. JUDO 3-4 évf. heti 1 x 45 perc tanár: Butty Gábor A küzdősportra épült tanterv alapvető célja közé tartozik a tisztelet, megbecsülés, udvariasság, akaraterő, teherbíró-képesség, belső fegyelem az önismeret kialakítása. Az iskolai balesetek többsége abból származik, hogy a gyerekek nem tudják megfelelően koordinálni mozgásukat. Az oktatási anyag óriási értéke, hogy az esések elsajátítása után ez a fajta balesetveszély minimálisra csökken. A judo szellemisége a tiszteletre, alázatra és önfegyelemre épül, egyszerre biztosítja a test és a személyiség fejlesztését, formálását. A judo nem csak izmossá tesz, és jó megjelenést biztosít, hanem erkölcsi tartást ad, megismertet velünk egy tiszteletre és megbecsülésre épülő világrendet is. A küzdősportok legfontosabb személyiség formáló hatásai a társak tisztelete, a küzdőképesség, fegyelem és önuralom, az önkontroll és önszabályozás, az önmegvalósítás, együttműködés. A küzdősport növeli az akaraterőt, a fájdalomtűrést, a stressz tűrést! A judo segít a vizuális gondolkodásban, hatékonyan fejleszti a térkoordinációt, kombinációs képességet, egyensúlyérzéket, stabilitást, nagymozgásokat, finommozgásokat, szenzomotoros koordinációt, szem-kéz koordinációját, ritmikus, harmonikus mozgást, ügyességet, bátorságot, személyiséget. Mivel ebben a sportágban mindkét irányba dolgozunk úgy jobbra, mint balra, így az agy mindkét féltekéje használva van!
3 KÉZILABDA 3-5. évf. heti 2 x 45 perc tanár: Lőrincné Bedő Anikó A délutáni kézilabda foglalkozás célja, hogy a labdaszerető gyerekek megismerkedjenek egy csapatjátékkal, ahol fontos az összmunka, az együttműködés. Játékos formában fejlesztjük a labdaérzéket, ügyességet. Csapatjáték révén a társas játékformának köszönhetően megismerkedhetnek az egy közösségben való gondolkodással is. KOSÁRLABDA PVSK 1-3. évf. heti 2 x 60 perc tanár: Zsótér Tamás (külsős edző) Immár negyedig éve indítjuk el iskolánkban a kosárlabda alapjainak oktatását a PVSK Kosárlabda Utánpótlás Szakosztály partnereként. A közös program célja, hogy minél több - elsős, másodikos, és harmadikos - lány és fiú ismerkedjen meg a sportággal, éljen egészségesen, valamint később a PVSK kosárlabda utánpótlás versenyző csapataiban váljon talán egyszer felnőtt kosarassá. Iskolánkban heti két alaklommal, egy óra sportolási lehetőséget biztosítunk a gyerekeknek, ahol szakképzet edző felügyelete mellet játékosan sajátítják el a kosárlabda alapjait. Az edzések kedden a Leőwey Gimnázium dísztermében 15:30-tól 16:30-ig, csütörtökön az iskolánk tornatermében 15:30-től 16:30-ig tartanak (egyéb elfoglaltság esetén a gyerekeket a szülők az edzés közben elvihetik). A foglakozások látogatása beleszámít a heti öt testnevelési óra meglétébe. A szezon az iskolai tanévhez hasonlóan szeptembertől júniusig tart. Decembertől iskolánk PVSK-Szent Margit néven részt vesz a PVSK Párduc-Panda Kupán, ahol az elmúlt években kiemelkedően szerepeltünk. A PVSK Párduc-Panda Kupa fordulóiban (havi egy szombat délelőtt) a PVSK 10 partneriskolájának mintegy 150 tanulója pattogtat könnyített szabályok szerint, U8-as (1-2. osztály) és U10-es (2-3. osztály) korosztályokban. A Párduc-Panda Kupának az adja a varázsát, hogy gyerek és szülő hónapról-hónapra találkozik a verseny izgalmával, élményével. A szezon és a Párduc-Panda Kupa zárása a júniusban megtartandó PVSK Kosárünnep lesz, ahol a gyerekek az éves munkájukért érmet, illetve ajándékokat kapnak. Szeptember végén a szülői értekezletet tartunk, a szülőkkel a csapat edzője tartja a kapcsolatot. További információ: PVSK: Zsótér Tamás, edző Telefon: , zsoter.t@pvsk.hu Kosaraz velünk! Legyél tagja a PVSK-Szent Margit csapatának!
4 KICSINYEK KÓRUSA 1-4. évf. heti 1 x 45 perc tanár: Gőblné Meláth Szilvia Gyöngyiné Fülöp Judit Várunk minden énekelni szerető alsós kisgyermeket éneklős, szakkörjellegű foglalkozásra, ahol a kulturált kóruséneklés megalapozása mellett a közösségépítésre is törekszünk! MUSICA SACRA 1-8. évf. heti 1 x 45 perc tanár: Gyöngyiné Fülöp Judit A kórus legfontosabb és legszebb feladata a szolgálat az iskolai szentmiséken. Próbáink reggelente 7:15 7:35-ig egyben imádságos alkalmak, hiszen magyar és latin nyelvű, liturgiához kapcsolódó darabokat tanulunk. Eközben átéljük a közös éneklés örömét is. Bepillantunk a zenetörténetbe és néha egyszerű zeneelméleti ismeretekkel is gazdagodunk. Büszkék vagyunk rá, hogy immár harmadszor vettünk részt a Szent Mór Iskolaközpont által meghirdetett Musica Sacra versenyen, mindannyiszor szép eredménnyel. Az előző tanévben már iskolánk szokásos Adventi hangversenyén is szerepeltünk. Az Irgalmas templomban adventi áhítaton szolgáltunk. A kórusban szeretettel várunk mindenkit osztályig, aki szívesen velünk tart a szolgálatban, munkában, imádságban, örömökben. ZENÉS SZÍNJÁTSZÓ SZAKKÖR 2-4. évf. heti 1 x 45 perc tanár: Molnárné Boda Mária Szeretettel várjuk mindazon gyerekek jelentkezését, akik: - a második, harmadik vagy a negyedik évfolyam tanulói, - akik nincsenek agyon zsúfolva más szakkörökkel és a tanulás mellett tudják vállalni a szakköri munkát, hetente egyszer, 45 percben, a kora délutáni órákban, - akik szeretnek játszani, színészkedni, egyedül és közösségben is, - akik szeretnek nagyokat álmodni, dalokat, verseket, történeteket írni, - akik képzeletüket használva, kreatív módon szeretnének létrehozni valami újat, - akik (amatőr módon), olykor képzeletben szívesen bújnának valaki másnak a bőrébe, - akik szeretnék kijátszani magukból azokat az érzéseket, hangulatokat, amiket hétköznapi nyelven sokszor talán nehéz megfogalmazniuk, - akik szeretnének a zene, a mozgás, a szavak nyelvén játékukkal másokat is megörvendeztetni, kihozva magukból a legtöbbet, még akkor is, ha az nem tökéletes, - akik örülnének, ha egyszerű, közösen létrehozott, rövid műsorokon keresztül, hitet, reményt, szeretet adhatnának, emberségről, örök értékekről üzenve egy gondterhelt világ lakóinak.
5 AGYAGOZÁS SZAKKÖR 3-4. évf. heti 1 x 45 perc tanár: Székely Eszter Az agyag megmunkálásának sokszínűségével és a benne rejlő számtalan lehetőséggel ismerkedhetnek meg a szakkörön kicsik és nagyok. A pici tárgyak elkészítése során, különböző technikákat sajátíthatnak el a gyerekek. A cél az alkotás örömének felébresztése. Felső tagozatban az alsóban elsajátított technikák alkalmazásával használati tárgyakat, ékszerek készíthetnek, majd a fazekas mesterségbe is belekóstolhatnak. RAJZ SZAKKÖR 1-4. évf. tanár: Horváth Ildikó heti 1 x 45 perc A szakkör célja, hogy megismertesse a gyerekekkel az alapvető rajzi és festési technikákat, illetve azok megvalósításán keresztül lehetőséget nyújtson a gyerekeknek fantáziájuk önálló kibontakoztatására. Tehetségüket rajzpályázatokon is megmutathatják a résztvevők. A szakköri foglalkozások segítséget nyújtanak a pályaorientációban is: több diákunk sikerrel felvételizett a Művészeti Szakközépiskola különböző szakirányaira. A foglalkozások során a gyerekek kisebb múzeumi kirándulásokon vehetnek részt. Az elkészített munkákból iskolánk falain belül tanév vége felé kiállítást rendezünk. A rajzszakkört heti váltásban szervezzük az alsó és a felső tagozatos tanulók számára.
SZABADIDŐS FOGLALKOZÁSOK 3-4. ÉVFOLYAM
SZABADIDŐS FOGLALKOZÁSOK 3-4. ÉVFOLYAM MINISTRÁNS SZAKKÖR 1-8. évf. heti 1 x 45 perc tanár: Grób Ágoston Azoknak a gyerekeknek a jelentkezését várom, akik szeretnek/szeretnének ministrálni. Olyan titkokba
SZABADIDŐS FOGLALKOZÁSOK 3-4. ÉVFOLYAM
SZABADIDŐS FOGLALKOZÁSOK 3-4. ÉVFOLYAM MINISTRÁNS SZAKKÖR 1-8. évf. heti 1 x 45 perc tanár: Grób Ágoston Azoknak a gyerekeknek a jelentkezését várom, akik szeretnek/szeretnének ministrálni. Olyan titkokba
SZABADIDŐS FOGLALKOZÁSOK 2. ÉVFOLYAM
SZABADIDŐS FOGLALKOZÁSOK 2. ÉVFOLYAM MINISTRÁNS SZAKKÖR 1-8. évf. heti 1 x 45 perc tanár: Grób Ágoston Azoknak a gyerekeknek a jelentkezését várom, akik szeretnek/szeretnének ministrálni. Olyan titkokba
SZABADIDŐS FOGLALKOZÁSOK 5-8. ÉVFOLYAM
SZABADIDŐS FOGLALKOZÁSOK 5-8. ÉVFOLYAM MINISTRÁNS SZAKKÖR 1-8. évf. heti 1 x 45 perc tanár: Grób Ágoston Azoknak a gyerekeknek a jelentkezését várom, akik szeretnek/szeretnének ministrálni. Olyan titkokba
SZABADIDŐS FOGLALKOZÁSOK 5-8. ÉVFOLYAM
SZABADIDŐS FOGLALKOZÁSOK 5-8. ÉVFOLYAM MINISTRÁNS SZAKKÖR 1-8. évf. heti 1 x 45 perc tanár: Grób Ágoston Azoknak a gyerekeknek a jelentkezését várom, akik szeretnek/szeretnének ministrálni. Olyan titkokba
SZABADIDŐS FOGLALKOZÁSOK 5-8. ÉVFOLYAM
SZABADIDŐS FOGLALKOZÁSOK 5-8. ÉVFOLYAM MINISTRÁNS SZAKKÖR 1-8. évf. heti 1 x 45 perc tanár: Grób Ágoston Azoknak a gyerekeknek a jelentkezését várom, akik szeretnek/szeretnének ministrálni. Olyan titkokba
A mi iskolánk. Iskolánk közel 700 tanuló közössége
A mi iskolánk Iskolánk közel 700 tanuló közössége A mi iskolánk 24 osztályban nemzetiségi nyelvoktató program 6 tanulócsoportban nemzetiségi kétnyelvű oktatás 2 angol nyelvet oktató általános tantervű
BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA
BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA 036280 ISKOLAI SPORTKÖR RÉSZLETES SZAKMAI PROGRAMJA 2009. IX. 1. A TANÉV SPORTTAL KAPCSOLATOS KIEMELT FELADATAI Legfontosabb feladatunk, hogy biztosítsunk minél több sportolási
ÁLTALÁNOS ISKOLA SZEPTEMBER
EBÉDBEFIZETÉS PROGRAM FELELŐS 1. Szo 2. V 3. H Évnyitó, Veni Sancte Tyukászné K. P. 4. K 5. SZ DÍJBEKÉRŐ KIKÜLDÉSE focibajnokság 2. évf. Széll Marcell 6. CS Átutalásos befizetés focibajnokság 3-4.évf.
Beiskolázási információk
Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola Teleki-Blanka-Grundschule Beiskolázási információk Ö R Ö K Ö S ÖKOISK LA 2017/2018 A TELEKI Iskolánkban a pedagógiai munka legfőbb célja olyan tartalmas, bensőséges
BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA
BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA 036280 ISKOLAI SPORTKÖR RÉSZLETES SZAKMAI PROGRAMJA 2012. IX. 1. A TANÉV SPORTTAL KAPCSOLATOS KIEMELT FELADATAI Legfontosabb feladatunk a 2012/13-as tanévben is, hogy minél
ISKOLAI HÍRMONDÓ 2018/2019 es tanév. LÁZÁR ERVIN ÁLTALÁNOS ISKOLA Erzsébet utca 31.
ISKOLAI HÍRMONDÓ 2018/2019 es tanév LÁZÁR ERVIN ÁLTALÁNOS ISKOLA Erzsébet utca 31. Iskolánkról néhány szóban Tisztelt Szülők! A gyermekek iskolába kerülése fontos állomás életükben, a Szülők számára pedig
Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról
Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk
4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások,
4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai 4.1 A műveltségterületek és tantárgyak viszonya: Műveltségi területek / Tantárgyak 1-4. 5. 6.
Testnevelés és sport munkaközösség munkaterve 2013/2014. tanév
Testnevelés és sport munkaközösség munkaterve 2013/2014. tanév Készítette: Ignácz Krisztina munkaközösség-vezető 2013. szeptember 13. A munkaközösség tagjai: Felső tagozat: Baranyi Katalin Csomor Erika
Melléklet. ISK munkaterv 2014/ 2015. tanévre
Melléklet ISK munkaterv 2014/ 2015. tanévre Iskolai Diáksportkörünk elsődleges feladata, hogy minden tanulónk részére biztosítsa a lehetőséget a sportolásra. Ezt több iskolai sportolási lehetőség keretén
Célunk: testileg, lelkileg és szellemileg megalapozott tudással rendelkező nemzedékek útjára bocsájtása a középfokú oktatási intézményekbe.
Az iskolaválasztás a családok számára fontos, felelősségteljes döntés, amely meghatározza a gyermek további fejlődését. E fontos döntésben szeretnénk Önöknek segíteni! Elsődleges feladatunknak tekintjük
Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról
Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk
A / e s T A N É V R E T E R V E Z E T T S Z A K K Ö R E I N K
A 2 0 1 8 / 1 9 - e s T A N É V R E T E R V E Z E T T S Z A K K Ö R E I N K É N E K - Z E N E BENCE GÁBOR SZAKKÖREI Zenekar leírás: Hangszeresek kis csapata, akik alkalmanként kísérik az énekkart, kiszenekari
tanév horvát eredményei - 1. félév
2016-2017. tanév horvát eredményei - 1. félév 1. Október 3.-Baja- Ady Endre Városi Könyvtár A minden ősszel megrendezett horvát nyelvű, játékos, könyvtári foglalkozáson vettünk részt, melyet a horvátországi
13:45-14:30 lés Napközis 14:00-15:45 tanóra 14:00-15:45. Napközis tanóra 14:00-15:45
A 1. évfolyam délutáni kötelező és szabadidős programajánlata 12:20-12:40 Ebéd 12:20-12:40 Ebéd 12:20-12:40 Ebéd 12:20-12:40 Ebéd 12:50-13:15 Ebéd népismeret 13:00-13:45 Ének kötelező 13:00-13:45 Népitánc
Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanév
Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanév A L SÓ TAGOZAT P edagógiai programunkban célul tűztük ki, hogy minden tanulónkat képességének megfelelő szinten
Iskolánk közel 700 tanuló közössége
Iskolánk közel 700 tanuló közössége 24 osztályban nemzetiségi nyelvoktató program, 6 tanulócsoportban nemzetiségi kétnyelvű oktatás, 3 összevont csoportban sajátos nevelési igényű tanulók tanterve szerinti
Szakkörök igénybevételének lehetősége, mindennapos testedzés lehetősége 2012/2013
Szakkörök igénybevételének lehetősége, mindennapos testedzés lehetősége 2012/2013 A tevékenységi formák kialakításakor, megválasztásakor meghatározó a tanulók érdeklődése. A foglalkozások szervezését igényelheti
a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:
KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és
Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE
Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE a 2018/2019-es tanévre Odor Zsuzsanna mkv. 1 A munkaközösség
A tanév helyi rendje
A tanév helyi rendje 2017/2018. tanév 1. A tanév rendje: 1.2. szorgalmi idő: 2017. szeptember 1-től 2018. június 15-ig a tényleges tanítási napok száma: 180 +6 tanítás nélküli munkanap I. félév: 2018.
ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS
ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS Szülők számára tájékoztató Gyermekek számára iskolahívogató foglalkozás Ismerkedés minden tanítóval Hetente, csütörtök 16,30 óra Kertvárosi iskolaválasztó 2017. február 11. Beiratkozás
Az iskolában működő szakkörök és mindennapos testedzési lehetőségek 2008
Brassó Utcai Általános Iskola 1182 Budapest Brassó u. 1. Telefon: 291-83-23 Fax: 290-75-77 e-mail: iskola@brassoiskola.hu http:// www.brassoiskola.hu OM azonosító: 035120 Az iskolában működő ök és mindennapos
Célunk: testileg, lelkileg és szellemileg megalapozott tudással rendelkező nemzedékek útjára bocsájtása a középfokú oktatási intézményekbe.
Az iskolaválasztás a családok számára fontos, felelősségteljes döntés, amely meghatározza a gyermek további fejlődését. E fontos döntésben szeretnénk Önöknek segíteni! Elsődleges feladatunknak tekintjük
A 2016/2017. tanévben az 1. osztályosok tanítói: Juha Gyöngyi és Molnárné Kondrát Mariann
különkiadás A 2016/2017. tanévben az 1. osztályosok tanítói: Juha Gyöngyi és Molnárné Kondrát Mariann Szeretettel várjuk a szülőket tájékoztató szülői értekezletre 2016. jan. 27 - én, szerdán 18 órakor,,
KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő
Tóvárosi Általános Iskola
Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember
Vár a Szilágyi! Tájékoztató a Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola Szilágyi Erzsébet Tagintézményéről Készítette: Farkas Márta tagint.vez
Vár a Szilágyi! Tájékoztató a Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola Szilágyi Erzsébet Tagintézményéről Készítette: Farkas Márta tagint.vez. 2018. Iskolánkról Intézményünk 2011. augusztus 1-jétől,
Helyi tanterv 2013/2014 tanévtől felmenő rendszerben Testnevelés és sport. 5.-8. évfolyam Célok és feladatok
Helyi tanterv 2013/2014 től felmenő rendszerben Testnevelés és sport 5.-8. évfolyam Célok és feladatok Gyakorlati tudásanyag Az iskolai testnevelés és sport célja, hogy a tanulók életkori sajátosságaihoz,
A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER
A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.
Adventi ünnepkör alsó tagozatban
JÓ GYAKORLAT Adventi ünnepkör alsó tagozatban 1 Bevezetés Minden ember számára az egyik legszebb ünnep a karácsonyvárás. Lelki megtisztulással, izgalommal, örömteli készülődéssel telik ez az időszak a
Első partneri kérdőív
Első partneri kérdőív 1. Szívesen részt vennél-e az iskolánk által megrendezett eseményeken, programokon? 22,1% igen nem 77,9% 2. Jelöld, hogy elsősorban kinek a véleménye fontos számodra a programválasztásban?
Sport projekt ÚÁMK Általános Iskolája Baja
Újvárosi Általános Művelődési Központ Általános Iskolája Baja Oltványi u. 14. 6500 E-mail: titkarsag@uamk-baja.koznet.hu WEB: http://www.uamk-baja.koznet.hu/ Tel: 79/325-599 Társadalmi Megújulás Operatív
Megyeri Úti Általános Iskola 2019/2020
Megyeri Úti Általános Iskola 2019/2020 Intézményünket 1914-ben alapították. Megyer és Káposztásmegyer határán, megújult épületeiben várja a gyermekeket. Felvételi körzetünkbe Megyer családi házas övezete
SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 4. A Vajda Péter DSE-vel közösen az alábbi rendezvényeket szerveztük a sportiskolás tanulóknak:
VAJDA PÉTER ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA OM 034931 1089 BUDAPEST, Vajda Péter utca 25-31. Telefon: (+36-1) 333 49 13; Gazdasági iroda: 313 74 17; Telefax: 477 04 27 E-mail: info@vajdaiskola.hu;
Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
Különös közzétételi lista 2018. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Kőszeg: Középiskolai tanár: Általános iskolai tanár: Tanító speciális
NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója
A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei
Készítette:Fürjes-Gáborné Csépányi Ágnes igazgató tanügyigazgatási-szakértő
A lelkesedés nagyon fontos a siker elérése érdekében, lelkesedni pedig csak olyan dolog iránt tud az ember, amit szeret is. Amikor hivatást választunk érdemes tehát figyelembe venni az érdeklődési területeinket,
1. CICA CSOPORT. óvónők. Németh Zoltánné. Tóth Ildikó. dajka. Vilhelmné Vágó Katalin
1. CICA CSOPORT Németh Zoltánné Tóth Ildikó Vilhelmné Vágó Katalin A környezet megismerésére nevelés témáihoz kapcsoljuk a tervezett beszélgetés - és játéktémákat, valamint az ének-zene, vizuális, irodalmi,
PIPACSVIRÁG MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK TÁJÉKOZTATÓJA február 17.
PIPACSVIRÁG MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK TÁJÉKOZTATÓJA 2014. február 17. Az iskola rövid története 2001- Az iskola megnyitja kapuit, négy osztály veszi birtokba
Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai
Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai Dátum Feladat I. félév Szeptember 1. Első tanítási nap (1-6. 4 of. óra, 7-12. 5. óra szaktárgyi)
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége
Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők!
Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. /: (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu OM: 032351 Előzetes információk a beiratkozásról
Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.
2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD
Kedves Szülők! A beiratkozás időpontja: április ig, hétfőtől szerdáig, 8-18 óráig az első emeleti könyvtárban
Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. / : (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu OM: 032351 Kedves Szülők! A beiratkozás időpontja:
Négy bástya program bemutatása. Képességfejlesztő sakk helye és szerepe a képzési programunkban. Műhelyfoglalkozás
Négy bástya program bemutatása Képességfejlesztő sakk helye és szerepe a képzési programunkban Műhelyfoglalkozás A tehetség természeti kincs. Önmagában hordozza a fejlődést, mint egy mag és természetes
Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának
Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola
ÁLTALÁNOS ISKOLA SZEPTEMBER
Tájékoztatás: Az EFOP-3.3.7-17-2017-00002 azonosító számú TANULÁSI LEHETŐSÉGEK FEJLESZTÉSE A CISZETRCI NEVELÉSI KÖZPONTBAN című pályázat sikeres elbírálása esetén az általános iskolai munkaterv a 2. félévben
MEGYEI KÉPZŐMŰVÉSZETI VERSENY ALSÓ TAGOZATOS TANULÓK SZÁMÁRA (1-4. ÉVFOLYAM) Versenykiírás a 2017/2018-as tanévre
MEGYEI KÉPZŐMŰVÉSZETI VERSENY ALSÓ TAGOZATOS TANULÓK SZÁMÁRA (1-4. ÉVFOLYAM) A természet varázsát ontja bőven: A fűben, a virágban és a kőben. Ó, nincs a földön oly silány anyag, Mely így vagy úgy ne szolgálná
A tehetséggondozás gyakorlata és lehetőségei alsó tagozaton
A tehetséggondozás gyakorlata és lehetőségei alsó tagozaton Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás
MEGYEI ÉS PÉCS VÁROSI DIÁKSPORT VERSENYNAPTÁR. A versenynaptár tervezett időpontokat jelöl. A versenykiírások tartalmazzák a konkrétumokat.
MEGYEI ÉS PÉCS VÁROSI DIÁKSPORT VERSENYNAPTÁR A versenynaptár tervezett időpontokat jelöl. A versenykiírások tartalmazzák a konkrétumokat. SZEPTEMBER MEGYEI PÉCS VÁROSI 1. Szombat 2. Vasárnap 3. Hétfő
2011/2012-es tanév rendje
2011/2012-es tanév rendje A tanév 2011. szeptember 1-jétől (csütörtök) 2012. június 15-ig (péntek) tart. Az első félév: 2012. január 13-ig (péntek) tart. 2012. január 20-ig (péntek) értesítés az I. félévben
TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n.
A projekt címe: Belebújunk maskarába farsang - témahét A projekt fő célja: A farsangi ünnepkör szimbólumainak, az ünnepkör eredetének megismertetése mellett az adott témát a lehető legváltozatosabb szemszögből
A KOLLÉGIUM MUNKATERVE 2014/15. TANÉV
A KOLLÉGIUM MUNKATERVE 2014/15. TANÉV A nevelőtestület összetétele, feladatai A nevelőtestület létszáma 14 fő, csoportok száma 13 Név Szak óraszám feladat Kurinszky László földrajz - népművelő munkaközösség-vezető,
Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.
Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!
Eseménynaptár 2018/2019-es tanév
Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.
1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettség, egyetem Szak megnevezése Egyéb szakképesítés Tanított tárgyak,, tanár, pedagógiaangol
1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási
Magyar Táncművészeti Főiskola mester képzés, táncpedagógus szak, modern tánc szakirány, esti tagozat
ÖNÉLETRAJZ Név: Horváth Anikó Születési hely, idő: Győr, 1981. 11. 30. Levelezési cím: 9028 Győr Soproni u. 18. Telefon: 06-20-598-78-88 E-mail: horvatha@tf.hu Iskolai végzettségek: 2011-2012 Magyar Táncművészeti
SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 3. A Vajda Péter DSE-vel közösen az alábbi rendezvényeket szerveztük a sportiskolás tanulóknak:
SPORTISKOLAI SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2012. SZEPTEMBER 1-DECEMBER 31. SZAKMAI BESZÁMOLÓ 1. Az iskola folyamatos kapcsolatot tart a MOB Sportiskolai Program Pedagógiai Munkacsoportjával illetve a sportiskolai
GRASSROOTS AZ EDZŐ-PEDAGÓGUS
GRASSROOTS AZ EDZŐ-PEDAGÓGUS AZ EDZŐ-PEDAGÓGUS Azok az emberek, akik részt vesznek a Grassroots tevékenységekben. Edzők, tanárok, közösségi vezetők-szervezők, stb. AZ EDZŐ-PEDAGÓGUS jellemzői Szenvedélyes
Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés
Képzési formák Hatosztályos gimnázium Négyosztályos gimnázium Szakközépiskolai képzés (kertész- és növényvédelmi technikus, bor és pezsgőgyártó technikus 4+1 év) A gimnáziumi képzés eredményei Célja, hogy
Oktatási kínálatunkról
Oktatási kínálatunkról Az általános iskolák honlapjaira elsõsorban ismerõsök (jelenlegi és volt diákok, szülõk) ugranak be" néhány futó pillanatra, hogy körülkémleljenek, történt-e valami érdemleges utolsó
A 2017/2018-as tanév helyi rendje
A 2017/2018-as tanév helyi rendje Tanítási Javítóvizsga Tankönyvcsomagok kiosztása 2017. augusztus 28. hétfő Tankönyvcsomagok kiosztása 2017. augusztus 29. kedd 2017. augusztus 30. szerda 2017. augusztus
Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés
Képzési formák Hatosztályos gimnázium Négyosztályos gimnázium Szakközépiskolai képzés (kertész- és növényvédelmi technikus, bor és pezsgőgyártó technikus 4+1 év) A gimnáziumi képzés eredményei Célja, hogy
A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE
A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti
Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát,
Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát, óvoda, általános iskola, bölcsőde is működik. A szépen
Beszámoló a 24 órás sportnapról:
Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely
AKROBATIKUS ROCK AND ROLL SPORTTÁNC SPORTÁGI TANTERV
AKROBATIKUS ROCK AND ROLL SPORTTÁNC SPORTÁGI TANTERV Az Akrobatikus Rock and Roll tanszak célja, hogy törekedjen a táncművészet, azon belül az Akrobatikus Rock and Roll minél teljesebb megismerésére, segítse
Évfolyam 1. 2. 3. 4. Óraszám 1 1 1 1
SPORTÁGVÁLASZTÓ 1-4. évfolyam Évfolyam 1. 2. 3. 4. Óraszám 1 1 1 1 A tantárgy tanulásának legfontosabb feladata és ja, hogy a gyermekeket megismertesse a sportolási kel, bepillantást nyújtson a sport világába,
Tisztelt Szülők! Badacsonytomaj, 2015. március Tisztelettel: Krisztin N. Lászlóné igazgató
Tisztelt Szülők! Gyermekük hamarosan betölti a bűvös életkort, iskolás lesz. Önök is, gyermekük is örömteli várakozással, izgalommal, s talán némi szorongással néznek a jövendő és az első tanévnyitó elébe.
EGÉSZ NAPOS ISKOLA A DEBRECENI GÖNCZY PÁL ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN BUDAPEST, 2015.05.29. XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II.
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EGÉSZ NAPOS ISKOLA A DEBRECENI GÖNCZY PÁL ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN BUDAPEST, 2015.05.29. A fészer titka 1-2. évfolyam
Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
Különös közzétételi lista 2016. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Tanító speciális képesítéssel: Tartósan távol: 1 igazgató, 2
Tehetséggondozás, személyiségfejlesztés. Nyugodt légkör, barátságos környezet. programok Népi hagyományok megismerése
Mottó: Minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs. /Berzsenyi Dániel/ Az iskolaválasztás a családok számára fontos, felelősségteljes döntés, amely meghatározza a gyermek további fejlődését. E fontos
ÜTEMTERV A 2014/2015. TANÉVRE Felelős: Kovács Istvánné igazgató
ÜTEMTERV A 2014/2015. TANÉVRE Felelős: Kovács Istvánné igazgató SZEPTEMBER 1. h Az első tanítási nap 8.00 - Ünnepélyes tanévnyitó. utána: Iskolai Sportkör gyűlés Alsó tagozat: 1-4.óra: osztályfőnöki óra
Kedves Szülők! Tisztelettel köszöntjük Önöket és leendő első osztályos gyermeküket!
A mi iskolánk Kedves Szülők! Tisztelettel köszöntjük Önöket és leendő első osztályos gyermeküket! Minden család életében fontos esemény az iskolaválasztás és a beiratkozás. Döntésük megkönnyítéséhez szeretnénk
Önéletrajz. Személyi adatok: SZAKMAI TAPASZTALAT
Önéletrajz Személyi adatok: Vezetéknév/Utónév: Szőke Péter Cím: 5100 Jászberény, Megyeház utca 6. 1/1. Telefonszám: 06 57 400 152 Mobilszám: 06 70 310 7651 E-mail: szoke.peter@uni-eszterhazy.hu Honlap:
Tájékoztató. a novaji Gárdonyi Géza Tagiskola. tanévkezdéséről
K L I K 0 9 1 0 2 1 N O S Z V A J I F I G E D Y J Á N O S Á L T A L Á N O S I S K O L A ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI IS K O L A GÁRDONYI GÉZA TAGISKO L Á J A 3327 Novaj, Hősök tere 2. és 3327 Novaj, István út
Közzétételi lista. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége.
Közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.). MKM rendelet 8 (6) bekezdése kötelezi az intézményeket arra, hogy szülőket tájékoztassák az eredményességükről, felkészültségükről, a személyi feltételeihez kapcsolódó
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista 2014/2015. tanév 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre,
2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI
2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi
A Egyéb (tanórán kívüli) foglalkozások formái
A napközi otthoni, tanulószobai ellátás, és az egyéb (tanórán kívüli) foglalkozások kérelmezésének rendje a) Általános iskolában a nevelés-oktatást a délelőtti és délutáni tanítási időszakban olyan módon
OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET
OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET 11. évfolyam 2014/2015 Osztályfőnök: Osztály: Nyíregyháza, 2014. szeptember 01. Készítette: Salamonné Bíró Beáta (OFMK. vez.) Engedélyezte:. intézményvezető helyettes SZEPTEMBER
A 2016/17. tanév munkaterve
A 2016/17. tanév munkaterve Alakuló értekezlet Munkavédelmi oktatás Javítóvizsgák Tankönyvosztás Elsősök előkészítője Szakkörök szervezése Elsős szülői értekezlet Tanévnyitó ünnepély Tanévnyitó értekezlet
A WALLA JÓZSEF ÓVODA
A WALLA JÓZSEF ÓVODA Mottónk: Ha a jövő évről akarsz gondoskodni, vess magot, ha egy évtizeddel számolsz, ültess fát! Ha terved egy életre szól, embert nevelj! (kínai bölcs mondás) ÓVODÁNK TÖRTÉNETE: Walla
KÖZZÉTÉTELI LISTA. a 229/2012. Kormány rendelet 23. -a alapján
KÖZZÉTÉTELI LISTA a 229/2012. Kormány rendelet 23. -a alapján (1) a) A felvételi lehetőségről szóló tájékoztató : 2016. október 28-tól olvasható a következő linken: http://www.mig.hu/hu/felveteli/ (1)
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA MARCALVÁROSI KÖZOKTATÁSI KÖZPONT, ÓVODA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA GYİR, ÖRKÉNY I. U. 4-6. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 32/2008. - XI.24. OKM rendelet 2009 augusztus 31-én lépett életbe a 32/2008.
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) KORMÁNYRENDELET 23. ALAPJÁN
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) KORMÁNYRENDELET 23. ALAPJÁN 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. 2. A nevelő és oktató munkát
FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény
FORGATÓKÖNYV KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT FEJLESZTÉSI ÉS PROJEKTIGAZGATÓSÁG 1051 Budapest, Nádor u. 32. www.klik.gov.hu Iskolánk idén ünnepli 110. évfordulóját, ennek alkalmából egy egész élménynapot
A REÁL munkaközösség tervezete 2016/2017 tanév
A REÁL munkaközösség tervezete 2016/2017 tanév Készítette: Orbán Noémi Jóváhagyta: Horváthné Páter Beatrix Igazgató Herend, 2016. szeptember 15. A munkaközösség tagjai, a tantárgyakat tanító tanárok, tanítók
Lecsó fesztivál a Szt. István Általános Iskolában
1. 1. Hétfő 2. 2. Kedd 3. 3. Szerda 4. 4. Csütörtök 5. 5. Péntek 6. Szombat 7. Vasárnap 6. 8. Hétfő 7. 9. Kedd 8. 10. Szerda 9. 11. Csütörtök 10. 12. Péntek 13. Szombat 14. Vasárnap 11. 15. Hétfő 12. 16.
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő
Felvételi tájékoztató
Felvételi tájékoztató Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (OM azonosító: 035282) Györgyi Albert) Az iskola dolga, hogy megtanítsa vélünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti
es tanév helyi rendje
2016-2017-es tanév helyi rendje Dátum Esemény Tanítási nap 22 hétfő 23 kedd 24 szerda Javítóvizsga 09:00 óra Tankönyvek kiosztása 5-8. évf. 12.00-18.00 25 csütörtök Tankönyvek kiosztása 5-8. évf. 08.00-12.00