TARTALOM E SZÁMUNK SZERZŐI:

Átírás

1 TARTALOM Kodály Zoltán és Szabolcs, Szatmár és Bereg vármegye kapcsolata a sajtó tükrében Babosi László...4 Kodály Zoltánhoz Rákos Sándor...30 Vidéki város zeneélete Kodály Zoltán...42 Részletek Kodály Zoltán Közélet, vallomások, zeneélet című töredékes feljegyzéseit, vázlatait tartalmazó könyvéből...45 Harminc év előtti felvilágosítások a Kállai hóhér -ról, Kállai egyes -ről és Kállai kettős -ről Szabó Antal...46 Nagykálló kodályi öröksége Harsányi Gézáné...53 Az idők megváltoztak A Kállai kettősről Móser Zoltán...67 Kodály Zoltán Szabolcs, Szatmár és Bereg vármegyéhez kapcsolódó népzenei gyűjtéseinek időrendi mutatói Szalay Olga nyomán...76 Kodály és a magyar népzene Tarcai Zoltán...77 Kodály Zoltán nyíregyházi és nagykállói emlékjelei Ilyés Gábor...79 Kodály küldöttje Nyíregyházán Vikár Sándor munkássága Olajos Gábor...87 Teljes szívvel kell csinálni Beszélgetés Szabó Dénes Kossuth-díjas karnaggyal Galambos Sándor...94 Mutassuk meg a városi gyermeknek a zengő Magyarországot! felvételen és valóságban egyaránt Tóth Endre Bibliográfia dr. Gál Józsefné Feljegyzések Takács György gyűjteményes kötetének margójára Móser Zoltán Pályázati felhívás E SZÁMUNK SZERZŐI: Babosi László könyvtáros, Nyíregyháza Beregszászi Szabó Tibor grafikus és festőművész, Nyíregyháza Dr. Gál Józsefné könyvtáros, Nyíregyháza Galambos Sándor levéltáros, Nyíregyháza Harsányi Gézáné pedagógus, helytörténész, Nagykálló Ilyés Gábor pedagógus, helytörténeti kutató, Nyíregyháza Kodály Zoltán zeneszerző ( ) Móser Zoltán fotóművész, néprajzkutató, egyetemi oktató, Bicske Olajos Gábor pedagógus, zeneművész, Nyíregyháza Rákos Sándor költő ( ) Ratkó József költő ( ) Szabó Antal tanító ( ) Tarcai Zoltán nyug. tanszékvezető főiskolai tanár, Nyíregyháza Tóth Aladár zenetudós ( ) Tóth Endre egyetemi hallgató, Nyíregyháza-Budapest 1

2 TARIMÉNES A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI HONISMERETI EGYESÜLET TÁRSADALOMTUDOMÁNYI, KULTURÁLIS ÉS HONISMERETI FOLYÓIRATA III. ÉVFOLYAM 1. SZÁM KODÁLY ZOLTÁN EMLÉKSZÁM * Főszerkesztő: Babosi László Szerkesztőbizottság: Ilyés Gábor, Kiss Lajos András, Szabó Emese, Tóth Sándor A szerkesztőség címe: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület Nyíregyháza 4400 Benczúr tér A borítón Beregszászi Szabó Tibor festménye látható. Ratkó József kéziratos töredékben maradt Kodály verse a Ratkó-hagyatékban található. A 3., 120. és 134. oldalon lévő képeslapok Steiner Józsefné nagyatádi képeslapgyűjtő gyűjteményéből valók. A Kodály látogatásairól készült fotók közléséért Tarcai Zoltánnak mondunk köszönetet. E számunk megjelenését támogatta: Balassi Bálint Magyar Kulturális Intézet Nemzeti Évfordulók Titkársága Tipográfia, címlap és nyomdai előkészítés: Varga Gábor webmuvek.hu Nyomtatás: FUZYON nyomda, Nyíregyháza 2

3 KODÁLY ZOLTÁN ( ) 3

4 KODÁLY ZOLTÁN ÉS SZABOLCS, SZATMÁR ÉS BEREG VÁRMEGYE KAPCSOLATA A SAJTÓ TÜKRÉBEN CIKK- ÉS KÉPÖSSZEÁLLÍTÁS Bevezetés Kodály Zoltán Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez fűződő többrétű kapcsolatát az elmúlt évtizedekben szaktanulmányokban már többen részletesen feldolgozták, bemutatták. 1 Az elkövetkezőkben a Nyírvidék, a Képes Szabolcs, a Budapesti Hírlap, a Kálvineum évkönyvének korabeli tudósításaival, továbbá Kodály egyik előadásának szövegével, valamint fényképek segítségével retrospektíve rekonstruáljuk a helyi szinten nagy visszhangot kapó, és az életművére is nézve maradandó nyomot hagyó látogatásait (elég, ha csak a Kállai kettősre, vagy a Vidéki város zeneélete című előadásra utalunk). Szerencsére a korabeli helyi nobilitások pontosan tudták Kodály valódi jelentőségét, ennek megfelelően fogadták, a sajtó pedig színvonalas és tartalmas cikkekben dokumentálta az eseményeket. Ezek az írások azonban csak az 1926-ban, 1937-ben, 1942-ben Nyíregyházán és az 1926-ban Nagykállóban tett hivatalos látogatását ismertetik. Érdemes azonban megjegyeznünk, hogy a népdalgyűjtő Kodály először 1916-ban került kapcsolatba a nemcsak mese-, hanem népdaltermő tájegységünkről származó, neki éneklő emberekkel. Először a kassai laktanyában Bartókkal együtt gyűjtötték a népdalokat. Hogy Kodály mikor és merre járt még megyénkben, és mennyit gyűjtött, az a Kodály Zoltán Szabolcs, Szatmár és Bereg vármegyéhez kapcsolódó népzenei gyűjtéseinek időrendi mutatói című táblázatban részletesen olvasható, a belső borítón lévő térképen pedig térben is követhető. 1 Lásd pl.: Dancs Lajos: Népzenegyűjtés Szabolcs-Szatmárban. In: Szabolcs-szatmári Szemle, 10 évf. 1. sz. (1975. február), p ; Dancs Lajos: Nyírségi és szatmári népdalok Kodály Zoltán gyűjtésében. In: Szabolcs-szatmári Szemle, 17. évf. 4. sz. (1982. november), p ; Bereczky János et al.: Kodály népdalfeldolgozásainak dallam- és szövegforrásai. Budapest, 1984, Zeneműkiadó.; Tari Lujza: Kodály, a hangszeres népzene kutatója. Budapest, 2001, Balassi Kiadó.; Szalay Olga: Kodály, a népzenekutató és tudományos műhelye. Budapest, 2004, Akadémiai Kiadó. 4

5 A szövegeket, ha tehetjük, az eredeti formában közöljük. A hosszabbakat, amelyek terjedelmi okok miatt nem szkennelhetők, nem betűhíven, hanem a mai helyesírási szabályoknak megfelelően, a sajtóhibákat korrigálva, de a korabeli stílust és nyelvi sajátosságokat megtartva adjuk közre. Babosi László 1922 Kodály felhívása népdalgyűjtésre a Nyírvidék aug. 4-i számában 5

6 1926 Nyírvidék, okt

7 Nyírvidék, okt

8 Nyírvidék, nov. 5. 8

9 Nyírvidék, nov. 6. 9

10 A Magyar est plakátja Basilides Mária és Kodály Zoltán aláírásával (Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár, Helyismereti Gyűjtemény) 1 0

11 A Bessenyei Kör Magyar est -je A közönség viharos lelkesedéssel ünnepelte Kodály Zoltán zeneszerzıt és Basilides Mária operaénekesnıt (A»Nyírvidék«tudósítójától.) Ritkán láttunk a Korona nagytermében olyan hatalmas tömegű, fényes közönséget, mint szombaton este. Ez az impozáns érdeklődés letagadhatatlan bizonyítéka a nemzeti gondolat újjászületésének. Magyar est, ez a jelszó néhány évvel ezelőtt még nagyon rossz reklám lett volna, s íme ma zsúfolt házat jelentő ige, amelynek hívő szavára megmozdulnak a tömegek, hogy meghallgassák a magyar zene apostoli ihlettel megáldott tudós kutatójának prédikációját. Mert valósággal szent beszéd volt az nemzeti muzsikánk múltjáról, jelenéről és jövőjéről, szent beszéd a magyar kultúráról, amely a maga elnyomottságában is érdemes arra, hogy felkarolják, foglalkozzanak vele. Szinte ugyanezeket mondja a szegény magyar kultúráról Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter az egyik fővárosi lap vasárnapi számába írott vezércikkével, amelyben Az örök Koppány címmel azokról beszél, akik Magyarországon minden időben megakadályozni igyekeztek azt, hogy itt kulturális téren valóban átfogó intézkedések történhessenek. Ezek a Koppányok voltak azok, akik a magyar zene elsatnyulásának okozói, s ezek a ma elő Koppányok azok, akik még ma is ragaszkodnak ahhoz az állásponthoz, amely a magyar zene végleges pusztulását jelentette volna, ha két magyar tudós nem tűzi ki élete céljául a magyar őszene sajátságainak felkutatását. Kodály Zoltán zeneszerző, az Országos Zeneművészeti Főiskola tanára volt a Bessenyei-est előadója. Elmondotta, hogy a magyar kisváros szülötte s fiatalabb éveiben a magyar zenével való kapcsolódást a szokásos cigány melletti duhajkodásban találta meg ő is, amely duhajkodásban az alkohol volt a főalkotóelem. Azután eljött a komoly tanulmányok ideje, a zeneakadémián tanulta a zeneszerzést német nyelvű professzoroktól, akik mindenféle stílusban való komponálásra megtanították, csak éppen a magyar stílusban való zeneköltésre nem. Miután nem lehetett reményük arra, hogy ezektől valaha is megtanuljanak magyarul komponálni, áttanulmányoztak minden írást, ami csak a régi magyar zenére vonatkozott. A holt írás azonban hétpecsétes titokként őrizte azt, amire kíváncsiak voltak. Az magyar dal, amelynél egy cigányprímás sem tud többet, számításba nem jöhetett, mert ezek közül legfeljebb tíz van olyan, amelyik régebbi eredetű, a többiek már mind műdalok, s valamennyien egy kaptafára készültek. A magyar zene hasonlított egy kimerült bányához, amelyben nemes érc helyett már csak kavics terem. Az a német kispolgári szentimentalizmus, amely lassankint belopózott az egyes műdalok révén a magyar lélekbe, csak rontott a magyar zene helyzetén. Hol van hát az a kőszikla, amelyre rá lehetne építeni a jövő magyar zenéjét? kérdezték kétségbeesve önmaguktól a magyar őszene kutatói. Gondoltak a székely népballadákra is, de ezeknek olyan iskolaszaguk volt. Azután tovább töprengtek. Vajon hol lehet ezeknek a balladáknak a melódiájuk? S mint egy villanás, úgy szaladt át agyukon a gondolat: Ugyanott, ahol a szöveg termett. Nekifogtak a kutatásnak. Kodály Zoltán és Bartók Béla. Faluról-falura mentek, elvegyültek a nép mulatságaiba. Csűrökben, istállókban hallgatták a székely dalokat. Egy úrinő meg is kérdez- 1 1

12 te Kodálytól, hogy hogyan bírja ki azt a rettenetes szagot, amely ilyen helyeken lenni szokott. Kodály megfelelt: Amikor egy-egy dalt találok, Arábia minden illatát érzem, s nem veszem észre, hogy istállóban vagyok. Mennyivel szebb muzsika ez, mint az a zenei pornográfia, amelyet előkelő családoknál olyan drága zongorán játszanak, aminek az árából egy szerény kis házat lehetne venni! Szerencse mondja Kodály, hogy kutatásaimban egy útra kerültem Bartókkal, mert egyedül összeroppantam volna. De a kutatásnak meglett az eredménye: Úgy jártunk mondotta, mint a bibliai pásztor, aki apja szamarait kereste s helyettük egy királyságot talált. Az a döbbenetes hang, amely ezekből a régi dalokból kiárad, meglepő. Nem ismerünk eleinte a magyar jellegzetességekre. Úgy érezzük magunkat, mintha ősapáink nehéz fegyvereit emelgetnénk. Nem bírunk velük. Nem tudunk mihez kezdeni velük. Támadásoknak is ki voltak téve. Szinte hihetetlen lenne, ha nem támadták volna meg őket, az önzetlen, fáradhatatlan kutatókat. Azzal, vádolták meg mindkettejüket, hogy oláh melódiákat csempésztek a magyar zenébe. Pedig Bartók, éppen ezen kutatások alapján külön könyvet írt az oláh zenéről, s ebből a könyvből tanulják most az oláhok nemzeti muzsikájukat. Beszélt a magyar falu és város viszonyáról, mint kultúrfokról. A magyar paraszt idegenkedik a várostól, nem úgy, mint a francia, vagy az olasz, amelynél a város a falu kultúrájának betetőzését jelenti. Majd ha a magyar falu és város találkozik egymással, akkor élünk majd igazi kultúréletet. Majd egy hatalmas borospincéhez hasonlította a magyar zenét, amelyben a székely dal a 100 éves tokaji, amelyből azonban bármennyit iszunk, sohasem fogy ki. A magyar katonára fejezte be előadását Kodály Zoltán nem ismert rá az édesanyja sem, amikor visszatért az orosz fogságból. A magyar dal valóságos babiloni fogságban volt eddig, ne aggasszon bennünket az, hogy eleinte nem ismerünk rá, majd hozzászokik a fülünk és megszeretjük. A közönség viharos tapssal honorálta Kodály nagyszerű előadását, amelyet Basilides Mária operaénekesnő fellépése követett. A kiváló művésznő 11 székely dalt adott elő Kodály gyűjteményéből. A dalok egytől-egyig óriási hatást keltettek, különösen a pergőbb ritmusú Kit kéne elvenni?, a Kitrákotty mese, amelynek utolérhetetlen hangutánzó instrumentálása tetszett nagyon, s az Asszony, asszony..., amelyet meg is kellett ismételniök. Basilides Máriát ugyanis maga a szerző kísérte zongorán. A szombati est felejthetetlen marad mindazok előtt, akiknek érzékük van a magyar zene kultúrája iránt. A Bessenyei Kör vezetősége is nagy és elismerésre méltó kultúrmissziót teljesített, amikor lehetővé tette ennek az estnek a megtartását. Reméljük, hogy minden évben részesei lehetünk egy ilyen Magyar est gyönyörű élvezetének. A díszes közönség körében ott láttuk dr. Kállay Miklós főispánt feleségével, dr. Bencs Kálmán m. kir. kormányfőtanácsos polgármestert feleségével, Szohor Pál főjegyzőt és helybeli hivatalok vezetőit. V. (Nyírvidék, nov o.) 1 2

13 Kodály Zoltán a Szabolcsi Jósa Múzeum meglátogatása után Nagykállóba ment, ahol bemutatták neki a Kállai kettıst (Nyíregyháza, november 11. A Nyírvidék tudósítójától.) Kodály Zoltán nyíregyházi hangversenyével kapcsolatban Kardos István kultúrtanácsnok kíséretében bejárta a várost. Mindenütt a népre jellemző, vagy a művészetre vonatkozó mozzanatok érdekelték. Vasárnap reggel hosszasabban időzött a Jósa Múzeumban, ahol gyönyörűséggel szemlélte a rég letűnt korok beszédes emlékeit. Kiss Lajos múzeumigazgató felvilágosító szavait élénk figyelemmel, a tudósra és a művészre jellemző mélységes örömmel áthatott érdeklődéssel hallgatta. Nagyon tetszett Kodálynak a bronzkori kultúra sok ékessége. Ő is megcsodálta a gávai ásatásból felszínre került nemes vonalú agyagedényt és a többi, kézzel formált agyagemléket. A vaskorszakból fentmaradt agyagedények már korongolás eredményei, az urnák azonban ebben a korban is kézzel formált agyagedények. A mai kultúra keresztmetszete mondotta Kodály sok századi differenciákat tüntet fel. Egy pillanatban századok élnek együtt Nagyon tetszettek a mesternek a bronzkori kardok is. Hosszasan nézegette a kardokról készített finom vonalú tusrajzokat, amelyek a bronztárgyak ornamentikáját világosítják meg. A múzeumi látogatás után Kodály autóra száll, hogy Kardos István, Kiss Lajos és a Nyírvidék munkatársának kíséretében Nagykállóra utazzék, a híres Kállai kettős megtekintésére. Már indulásra készen áll a társaság, amikor megjelenik Ferenczi István tanár. A szombat esti előadás hatása alatt, felújultak lelkében a göcseji tartózkodás dalos emlékei. Kodály nagy örömmel hallja tőle, hogy több nagyon régi eredetű dalt tud. A mester kérésére mindjárt el is énekel egy ősrégi cigánydalt. Kodály megállapítja róla, hogy a dal szövege is, zenéje is ismeretlen előtte. Papírt vett elő, az autó sárhányója az íróasztala. Kottavonalakat rajzol a papírra, aztán percek alatt fel van kottázva a melódia. Aztán megindulunk a kállói úton, ahol Kiss Lajos magyarázza a tájak érdekességeit. Nagykállóban Görömbei Péter református lelkész látja a világhírű tudós gyűjtőt és kíséretét vendégszeretettel. A lelkészi lakban már ott van Balázs Ferke. A kállói prímás, a zenekara két tagjával. Kodálynak elmondja, hogy a Kállai kettőshöz ő fog muzsikálni. A dallamot nem mostanában tanulta. Hagyományként maradt fenn az évszázadok óta. Egyik prímás a másiknak adta örökül. Balázs Ferke is édesapjától tanulta. Ezek a kállói cigányok szeretik nagyon pátriájukat. Mind református cigány, ami elég ritkaság, és csak Szabolcsban és Hajdúban van meg. Előjönnek a táncosok is, akikkel Kodály Zoltán hosszasan elbeszélget a Kállai kettősről. Kitől tanulták, hogyan újították fel. Kiderül, hogy a tánc nem valami mesterséges betanítás eredménye. Ismerték az öregek közül, táncolták is sokan, ők tanították meg rá a fiatalokat. Igaz, hogy ma már csak olyan dísz-tánc, mint amilyen a palotás, a nép mulatságain nem táncolják, de bizonyos, hogy most már nem fog elhalványodni, nem fog újra búvófolyóként letűnni. Három nagyon szép, karcsú, temperamentumos kállói leány várja itt a tánc kezdetét. Mind a három kislány a Borsy családból való. Két Linuska van köztük, két szép unokatestvér, a harmadik Borsy Ilonka, ugyancsak helyre kisleány ő is. A táncosok, akik itt nemsokára egy világhírű magyar zenetudós előtt mutatják be a híres magyar táncot, Toka Menyhért, Vágó Lajos és Vass 1 3

14 József. Mind régi nemes kállói család sarjai, a Toka fiú abból a családból való, amelynek tagjai századok óta adják örökül nemzedéktől nemzedéknek a Kállai kettős emlékezetét. Kodály jegyzeteket ír. A leányok, legények dalolni kezdenek, minden jellemző, értékes dallamot, szöveget lejegyez, lekottáz. A vasárnapi istentisztelet vége, hozzák az ősi ónkupákat és ezüst kelyheket, megérkezik Görömbei Péter lelkész is, akinek nagyértékű könyvtárában a minden kulturális vonatkozás iránt érdeklődő látogatók ritkaságokat fedeznek fel. A leányok, legények táncra állanak, megpendül a húr, szól a Kállai kettős kuruckorbeli dallama, amelyet egykor a síp hangja cifrázott. A fiatalok járják a táncot és Kodály gyönyörűséggel, meghatódottan figyeli azt a táncot, amellyel együtt a szöveget is dalolják. Erő és báj van a vitézi táncban, amely után Kodály kijelenti, hogy filmre kell venni, be kell mutatni Pesten az Urániában, mindent meg kell tennünk, hogy a magyar kincs el ne kallódjék, terjesszük, elevenítsük fel széles körben a Kállai kettőst. A tánc után Csépány Jenő fényképész csoportképet készít a táncosokról, akik mögött Balázs Ferke muzsikusai is felsorakoznak. Kodály, Kardos István, Kiss Lajos és a Nyírvidék munkatársa is elhelyezkedik a csoportban, amelynek felvétele után a táncosokat külön is lefényképezik a Kállai kettős egy táncmozdulatában. Görömbei Péter lelkész ebédre invitálja Kodályt és kíséretét, akik a kállói magyar konyha kultúráját is dicséretekkel halmozzák el. A társas ebéden ott vannak Kálló egyházi emberei, Toka Sándor főbíró, Nagy Pál György kurátor, ott volt Czérna Sándor uram is, régi híres kállói gazda, aki ebéd után jóízű nótákkal tartotta a társaságot. Kodály zsebéből természetesen itt is előkerült az öntöltő toll, a kottapapír, és Czérna bácsi dalai a zenetörténeti kutatások számára adtak a fehér abrosz mellett anyagot. A tudományos kirándulás egyik érdekes mozzanata volt annak az orgonának megtekintése, amelyet Kálló felejthetetlen főorvosa, Jósa András készített, akinek emlékét olyan áhítattal idézik itt fel minden házban. Mélás ember volt, mondja róla Czérna uram, és érdeklődésünkre megmondják, hogy ez az itteni régi emberek nyelvén tréfást jelent. Az orgona, amely most Jósa András egykori famulusa, Seszták Györgynél van, komoly hangszer, amelynek láttára újabb csodálattal gondolunk Jósa András rendkívüli képességeire, fölényes akaraterejére. Az orgona a legapróbb részletekig nagy gonddal kidolgozott hangszer, amely egy ízben már egyik szabolcsi templomban dicsérte zengő hangjával az Urat. Díszes homlokzatán ez a felírás van: Dr. Jósa András, Nagykállóban Seszták György, aki az orgonát ajándékba kapta Jósa Andrástól, érdekes mozzanatokat mesél el a hangszer készítésének körülményeiről. Mindnyájunknak az az érzése, hogy ennek az orgonának ott kell hirdetni Jósa András emlékét, ahol minden az ő halhatatlan szellemét hirdeti, a Szabolcs vármegyei Jósa Múzeumban. Kodály és kísérete a délutáni órákban autózott vissza Nyíregyházára, ahonnan a kiváló tudós a gyorsvonattal utazott haza Budapestre. (Nyírvidék nov o.) 1 4

15 1937 Az május 2-iki hangverseny műsora 1 5

16 Kodály Zoltán a Kálvineumban tartott főpróbán Csoportkép Kodállyal a Kálvineum előtt 1 6

17 Tóth Aladár, Kodály Zoltán és Ferenczy Károly a Kálvineum udvarán 1 7

18 Kodály a Kálvineum udvarán 1 8

19 A nyíregyházi tanintézetek énekkarainak Kodály-hangversenye a Városi Színházban Nyíregyháza város kultúrtársadalmának méreteiben, jelentőségében felbecsülhetetlen értékű zenei eseménye volt a Kálvineum református tanítóképző intézet rendezésében megtartott május 2- iki hangverseny. Nem a személyi kultusz dicsőítése, hanem a magyar dalkultúra és ezzel együtt a magyar nemzet egyetemes érdekeit szolgálva, e város kultúrtörténetében formáló és irányító hatásokat eredményező korszakalkotó kultúrmunka! És úgy véljük, nem esünk túlzásba, ha annak megállapítására bocsátkozunk, hogy a nagyszerű kezdeményezés és az annak nyomán kialakult eredmények és kultúralkotások messze felülemelkednek egy eseményszámba menő hangverseny lokális keretein. Úttörő, nevelő hatása volt ez iskolaközi hangversenynek, mely minden bizonyára országos visszhangra talál és követendő példaképpen fog terjedni városról városra. Bármennyire is hangsúlyozzuk, hogy e nagyszerű hangverseny egyetemes zenei és kulturális érdekeket szolgált, és bármennyire is szeretnők a személyi kultuszt e most hangoztatott érdekektől elvonatkoztatni, mégsem haladhatunk el szó nélkül amellett az önfeláldozó, áldozatos munkásság mellett, amelyet e hangverseny létrehozása körül a Kálvineum református tanítóképző intézet fiatal, lelkes, tehetséges zenetanára, Vikár Sándor e hangverseny megrendezése körül kifejtett. Anélkül, hogy karmester társainak érdeméből bármit is levonni akarnánk, meg kell, hogy mondjuk, hogy az ő önzetlen és odaadó munkásságának, rendkívül fejlett zenei intelligenciájáról tanúskodó karmesteri tudásának, nagyhírű mesterének alkotásai iránt érzett rajongó szeretetének, ez alkotások átütő értékeibe és formáló erejébe vetett törhetetlen hitének, a végrehajtásában tanúsított szívósságának az elért sikerben oroszlánrésze volt. A hangversenyen kilenc helybeli tanintézet énekkara vett részt, mintegy négyszáz tagot képviselve. Annak műsora felölelte Kodály magyar karirodalma örök becsű alkotásainak jellegzetes sokféleségét. Az egyes számok a gyakorlati zenész tudásával rendkívül szerencsésen olyképpen voltak összeállítva, hogy a kardalok egyfelől hozzáidomultak az egyes szereplő tanintézetek énekkarainak tudásához, teljesítőképességéhez és így mindegyik maximumát adhatta készültségének, másfelől olyképpen voltak csokorba kötve, hogy azok jellegzetességéből még a laikus hallgatóság is tiszta képet nyerhetett Kodály alkotóművészetének úttörő irányairól. Oktatónevelő hatása volt ennek a műsornak, mert megismertette velünk a magyar népzene kultúrájának egyetemes nemzeti műveltséget fejlesztő alkotásait. Figyelemmel az előadott kardalok benső tartalmi értékére, nemkülönben az azokat interpretáló énekkarok nagyszerű teljesítményeire, minden egyes szám megérdemelné azok méltatását. Sajnos, azonban a helyszűke miatt e részletes méltatásra kiterjeszkedni módunkban nem áll. Így egész általánosságban csak annak megállapítására szorítkozhatunk, hogy a lezajlott hangverseny minden részleteiben nagy értékű nevelő hatású kultúrélménye volt Nyíregyháza város társadalmának. Vitéz dr. Bessenyei Lajos kir. főigazgató mesterien felépített megnyitó beszéde méltatja dr. Kodály Zoltán felbecsülhetetlen értékű kutatómunkásságát. Beszéde nyomán mintegy nemes veretű dombormű formálódik ki a nagy Mester klasszikusan eszményi alakja, és az elhangzott 1 9

20 nagyszerű méltatás nyomán a nagyság megbecsülése és felismerése lesz úrrá a hallgatóság lelkében. Ebben az ünnepi hangulatban csendül fel Vikár Sándor karmester pálcájának vezetésével a Kálvineum tanítóképző igazán a művészi nagyságot megközelítő énekkara, hogy vigye, ragadja magyar lelkünk minden gyönyörűségét, a magyar dal élvezetének legmagasabb régióiba. Emelkedik az ünnepi hangulat, amikor megjelenik a színpadon dr. Kodály Zoltán nemes arcéle, a nagy emberek veleszületett szerénységével. Szelíd kék szemével végigtekint a közönség tömött sorain, és csendesen elkezd beszélni a magyar műveltség típusairól, annak vizuális jellegéről. Beszél a nagy külföldi központok zenei korszakairól, melyek vizsgálata közben kutatja a mi zenei kultúránkat és megállapítja, hogy annak ősforrása a magyar néplélekben gyökerezik. Ezt az értéket kell átvinni a köztudatba. A karéneklés bevezetésével az intézmények révén kell a nagy tömegeket közvetlen érintkezésbe hozni az értékes zenével, és a karéneklést fel kell fejleszteni a vegyes karok mindent átfogó nívójára, és itt következik be a városok feladata e kulturális munka minél szélesebb alapokra való fektetésével. Ne csak zenészeket neveljünk tehát a külföldnek, hanem elsősorban idehaza gondoskodjunk a magyar dalkultúra legelemibb szükségleteiről. Meleg szeretettől áthatott ováció követi a nagy Mester közvetlen előadását, amelynek befejezése után egymást követően lépnek a színpadra a Tisztviselő Dalkör, az Állami Tanítóképző Intézet gyakorló elemi iskola, az Ev. Leánygimnázium énekkara, a Kálvenium ref. tanítóképző és az Állami Tanítóképző Intézet egyesített vegyes kara, az Állami Tanítóképző Intézet énekkara, az ev. Kossuth gimnázium vegyes kara, a gör. kat. elemi iskola gyermekkórusa, a községi polgári fiúiskola énekkara, a Kálvineum leánypolgári énekkara, a Kálvineum leánypolgári és a községi polgári fiúiskola egyesített énekkara. Vikár Sándor, Kovách Árpád, Krecsák László, Bánhidy Ödön, Lakatos Emil, Szilvássy József, Lamping Fülöp betanítása és karmesteri pálcája nyomán egymás után hangzik fel Kodály örökbecsű alkotásainak szebbnél szebb énekszólama. A nagy alkotóművész intuitív lelke ott vibrál száz és száz kicsiny gyermek, fiatal fiú és leány ajkán, szinte érzi mindenki, miként olvad egybe a nagy alkotómester újhangú lírájának rejtett szépsége a fiatal, fogékony lelkek romlatlan, színtiszta lelkivilágával. Az interpretáló énekkarok szuggesztív ereje ellenállhatatlanul fogja meg a hallgatóságot, és pontról pontra fokozza a lelkesedést. A kardalok hangulathullámainak gazdag változatossága egyre jobban sűríti a benépesült színház izzó levegőjét, amikor Kodály dr. A magyarokhoz címzett kánonjával elérkezik a közönség lelkesedésének kulminációs pontjához. Ezt az Európa-szerte ismert hatalmas zenei kompozíciót a hangversenyen szereplő tanintézetek négyszáz tagú énekkara adta elő a felállításának abban a formájában, hogy az egyesített karok egy része a színpadon, másik és harmadik része a jobb- és baloldali karzaton helyezkedik el. Vikár Sándor vezető karmester intésére nekilendül a nagy mű legnagyszerűbb harmóniája, az erőbeli árnyalatok hatalmas sokszólamúsága, dinamikus erejű skála menete megremegteti a hallgatóság lelkét és a közönség valóságos extázisban ünnepli az előadó karokat, és felállással hódol az alkotóművész fenséges teljesítménye előtt. A minden részleteiben nagyvonalú hangverseny méltó befejezése volt Kodály e hatalmas alkotása. És amikor a Városi Színház épületét a nagyszerű élmény hatása alatt felmagasztosult lélekkel elhagytuk, magyar lelkünk hódolatával hajlunk meg egyfelől Kodály Zoltán alkotásainak eszményi magassága előtt, másfelől az elismerés elragadtatott érzésével dicsőítjük a tanintézeti énekkarok, és az azokat vezető karmesterek nagyszerű teljesítményét, és tesszük ezt azért, hogy a 2 0

21 hallottak nyomán erőt merítsünk a magyar klasszikus népdalkultúra további fejlesztéséhez, akaratot kovácsoljunk a magyarság eszmei életnívójának emelésére, faji kultúrájának kimerítéséhez, megtartásához. A hangverseny után a ref. Kálvineum dr. Kodály tiszteletére székházában díszebédet adott, ahol vendégül látta a város polgármesterét, kultúrtanácsnokát, a helybeli dalegyesületek elnökeit, a hangversenyen részt vett tanintézetek igazgatóit és tanárait, a sajtó képviselőjét. A háziasszonyi tisztet Dobay Sándorné és Ferenczy Károlyné látták el a magyar asszonyokat jellemző kedves és közvetlen fogadtatásukkal. A Kálvineum nagyszerű konyháját dicsérő ételeket a Kálvineum tanítóképző növendékei szolgálták fel, kedves megjelenésükkel napsugaras derűt varázsolva a terem levegőjébe. A díszebéd során Ferenczy Károly igazgató, mint házigazda, magyar lelkének meleg szeretetével lendületes beszédben üdvözöli elsősorban dr. Kodály Zoltánt, majd a megjelent vendégeket. Rácz Gyula pénzügyi igazgatóhelyettes, a Tisztviselő Dalkör elnöke, a hangverseny létrehozása körül fáradozó karmesterekre üríti poharát. Az ebéd végével dr. Kodály Zoltán emelkedik szólásra és köszöni meg a fogadtatást, kihangsúlyozva, hogy ez örökké felejthetetlen hangverseny nem személyi kultusz dicsőítésében, hanem egyetemes nemzeti érdekek szolgálatában teljesítette feladatát. A hatásaiban és eredményeiben nagy teljesítményű hangverseny Nyíregyháza város kultúrtársadalmában határkő, amely után biztosan reméljük a magyar zenei kultúra új irányainak kiformálódását és azoknak a városi feladatoknak beteljesülését, amelyektől várja dr. Kodály Zoltán a magyarság szebb jövőjének elkövetkezését. (Nyírvidék május o.) Kodály Zoltán és Vikár Sándor 2 1

22 A Leánypolgári énekkara A Tanítóképző gyakorló iskolájának énekkara 2 2

23 A Kálvineum leánykara, középen Kodály és Vikár Kodály búcsúztatása 2 3

24 Széljegyzetek a Kodály-matinéhoz Virágos május második napjának délelőttjén virágba borult Szabolcs szívében a magyar dal ősi fája. Így, ahogy olvassátok, szinte meseszerűen hangzik, de mégis úgy volt annak a szépszámú közönségnek legnagyobb és legnemesebb gyönyörűségére, amelyik megérezte ennek a kivirágzásának eljövetelét. Még most is annyira átmelegíti lelkünket a nagyszerű átélés tüze, hogy nem is tudunk szemrehányást tenni azoknak, akiket szerettünk volna ott látni, csak őszintén sajnáljuk őket, hogy lelkileg szegényedtek meg a szeretjük hinni véletlen távolmaradásuk miatt. Pedig Nyíregyháza nem is olyan régen vezető szerepet vitt a magyar zenepártolás történetében. Sokan azt hittük, hogy ez a leányzó meghalt, és íme vasárnap kiderült, hogy csak aludt, de diadalmasan felébredt. Hogy vált ez lehetségessé? Pár éve került ide egy vérbeli, fiatal zenész. Telve nemes ambícióval és termékenyítő energiával, aki nem elégedett meg azzal, hogy hivatásának megfelelően bizonyos heti óraszámban tanítja az éneket és zenét, de tenni is akart valamit a nyíregyházi eliszaposodott zenekultúra zsibbadtságának felébresztésére, és összefogva a városi tisztviselők dalárdájával, létrehozta ezt a csodálatos örömünnepet. Vikár Sándor művész-tanáré az érdem oroszlánrésze. Hogy a Városi Színház színpadáról bíztató reménységgel indult újra diadalmas útjára a magyar dal. Olyan műsort állított egybe, amely a legnagyobb magyar dalszerzőnek, dr. Kodály Zoltánnak legszebb alkotásait szólaltatta meg. A műsor fajsúlyát mi sem jellemzi jobban, mint az a ritka eseményszámba menő körülmény, hogy a szerénységéről ismert szerző bár a legritkább esetben szokott vidéken megjelenni személyesen vett részt a matiné műsorának főpróbáján, és vasárnap megkapó közvetlenséggel hirdette a magyar kultúra újjászületésének evangéliumát. Az ünnepélyen vitéz dr. Bessenyei Lajos tankerületi főigazgató üdvözölte dr. Kodály Zoltánt klasszikus tömörséggel és meleg megértéssel. A műsorszámok között számos első bemutató volt Kodály Zoltán legújabb szerzeményeiből. Ilyenek voltak az állami tanítóképző gyakorló iskolásai által előadott Vásárosdi és Bent a bárány, továbbá a gör. kat. elemi iskolások által énekelt Ég a gyertya és Kecskejáték. Derűsen hatott a községi polg. fiúiskola előadásában a Túrót eszik a cigány kezdetű dal. A szebbnél szebb műsorszámok közül mindegyik megérdemelné a legmelegebb elismerést, de terünk nem engedi. Nem hallgathatjuk el azonban azt a kedves, és esztétikai hatásában is ritka jelenséget, amit a Kálvineum tanítóképzősei nyújtottak, mikor a Pünkösdölő dal éneklésére egy-egy pünkösdi rózsával állottak ki. Az utolsó műsorszámot, A magyarokhoz c. kánont a szerszerző itt hallotta először vegyes kartól. 400 énekes megrendítően fenséges hatású teljesítménye volt ez, aminek hatását szavakkal jellemeznünk lehetetlen. Ezt a monstre-énekkart is Vikár Sándor vezényelte. A magyar dal ősi fája kivirágzott Szabolcs szívében dús virágzással, ennek nyomában pedig dús termés szokott járni, csak a fagy meg ne ölje ezt az életképes rügyezést. (Képes Szabolcs május) 2 4