MŰSORFÜZET 2014 JANUÁR-MÁRCIUS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MŰSORFÜZET 2014 JANUÁR-MÁRCIUS"

Átírás

1 MŰSORFÜZET 2014 JANUÁR-MÁRCIUS GERGELY RÓBERT KARÁCSONY JAMES TRIÓ ISMERŐS ARCOK A FÖSVÉNY 2014 JANUÁR-MÁRCIUS ZORÁN

2 KÖSZÖNTŐ Kedves Látogatóink! A 2014-es évben újabb érdekes és változatos programokkal várunk mindenkit, aki kikapcsolódásra és szórakozásra vágyik. Továbbra is fontosnak tartjuk, hogy rendezvényeink központi szerepet töltsenek be a vecsési lakosok szabadidő eltöltésében. Programjaink szervezésében szem előtt tartjuk a sokszínűséget és azt, hogy minden korosztály megtalálja a számára érdekes szórakozási lehetőséget. Kiemelt helyet foglalnak el a könnyűzenei koncertek és a színházi előadások melyek az elmúlt évben is nagy sikert arattak. Mazsola Játszóházunkban nagy népszerűségnek örvend mozgásfejlesztő játékvárunk, de rendszeres kézműves foglalkozásainkra is visszatérő kisbarátaink vannak. A kulturális szórakozási lehetőségek mellett a sportolni és táncolni vágyókat is várjuk állandó programjainkkal. Csatlakozzon hozzánk Facebook oldalunkon ahol naprakész információkkal várjuk! Üdvözlettel Kis Tóth János igazgató 2 BÁLINT ÁGNES KULTURÁLIS KÖZPONT

3 JANUÁR-MÁRCIUS RENDEZVÉNYNAPTÁR JANUÁR 4 Újévi koncert 10 Kézműves Péntek gyerekeknek Városi Bál Csipkerózsika mesemusical Bowen technika? előadás Nyugatosok a Nyugatról 9., A zene színei kiállítás 9., Kézműves Péntek gyerekeknek Magyar Kultúra Hete Találkozás Nyáry Krisztiánnal 9., Fal nem épül /Haverock Aranyvirág, Ezüstvirág 9., Kézműves Péntek gyerekeknek VHZ Táncház és Traccsparty Állatok farsangja gyerekeknek 9., Kézműves Péntek gyerekeknek 24. FEBRUÁR 1 Sváb Bál Vizes élőhelyek napja Keleti Gyógymódok előadás A sokarcú kultúra Kézműves Péntek gyerekeknek Kiss Sándor kiállítása Erdélyi batyus bál Ismerős arcok koncert Szeretni bolondulásig Kézműves Péntek gyerekeknek VHZ Táncház és Traccsparty A sün akit meg lehetett simogatni Molière: A Fösvény Kézműves Péntek gyerekeknek Családi vasárnap Farsangvárás Irodalomlecke Rejtőtől Karinthy-ig Karácsony James Trió Kézműves Péntek gyerekeknek 24. MÁRCIUS 3 Keleti Gyógymódok előadás A sokarcú kultúra előadás Szarvasbangó Galéria kiállítása Kézműves Péntek gyerekeknek Takács Nikolas és a Fool Moon Kézműves Péntek gyerekeknek Kaland az erdei óvodában Zorán A költészet világnapja Kézműves Péntek gyerekeknek Tvrtko: Pokoli és Angyali Történetek Családi vasárnap Tavaszváró Paprikáscsirke Stex és New York Kézműves Péntek gyerekeknek Ifjúsági rajzpályázat kiállítás 12. IMPRESSZUM Felelős kiadó: Kis Tóth János BÁLINT ÁGNES KULTURÁLIS KÖZPONT, 2220 Vecsés, Telepi út info@kulturba.hu Tel.: 06-29/ , 06-30/ A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! Amennyiben szeretné, hogy programjainkról elektronikus ajánlót küldjünk Önnek, arra kérjük, hogy írjon info@kulturba.hu címre, illetve személyesen az információs szolgálatunknál adhatja meg adatait JANUÁR-MÁRCIUS 3

4 SZÍNHÁZ SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK Különleges színházi élményben lehet része annak, aki ellátogat színházi előadásainkra. Garantáljuk, hogy modern színháztermünkben Ön is jól fogja magát érezni. A széksorok kialakításánál alapvető szempont volt a kényelem és a színpad jó ráláthatósága. A színházterem a legmodernebb elektroakusztikai és vizuális rendszerrel lett felszerelve így neves előadók is szívesen adnak nálunk koncertet. Az előadóterem hangrendszere a közönség számára is maximális zenei élményt nyújt. Győződjön meg róla Ön is! Várjuk szeretettel! KISS ISTVÁN BÉRLET VÁLTSON BÉRLETET ÉS SPÓROLJON 1600 FT-OT A HÁROM ELŐADÁSON! 7500 Ft helyett 5900 Ft. Előadások: február 19. Molière: A fösvény március 26. Paprikáscsirke avagy Stex és New York április 23. Női furcsa pár Arany fokozatú támogatónk: FEBRUÁR :00 SZERETNI BOLONDULÁSIG Gergely Theáter Produkció 1900 Ft. Gergely Róbert és Némedi-Varga Tímea zenés estje A közismert színművészek immáron több éve elválaszthatatlan párost alkotnak a magánéletben és a színpadon egyaránt. A régi idők bájával fűszerezett műsorukban az alábbi dalok is felcsendülnek: Fogj egy sétapálcát; Éjjel az omnibusz tetején; Emanuelle; és természetesen a Szeretni bolondulásig c. közismert sláger. 4 BÁLINT ÁGNES KULTURÁLIS KÖZPONT

5 SZÍNHÁZ FEBRUÁR :00 Gózon Gyula Színház MOLIÈRE: A FÖSVÉNY A mai is aktuális darab nemcsak a 16. századi viszonyokat figurázza ki, hanem a mai Fotó: Ilovszky Béla pénzközpontú világ elé is tükröt tart. Van-e az életünkben amit jobban szeretünk a pénz által nyújtott biztonságnál? A komédiában a pénz, a szerelem, az érzelem és az érdek áll egymással szemben. (2500 Ft) Bérletes előadás MÁRCIUS :00 PAPRIKÁSCSIRKE avagy STEX ÉS NEW YORK Gergely Theater Forgács Frigyes vállalkozó és családja, dúsgazdag vacsoravendégeket vár New Yorkból. Egy kiváló magyar ötlet megvalósításához tőkéstárs kell és egy pompás vacsora, mely nagy reményekre jogosít. Ám a drága anyós, aki mindenhez ért, azt is tudja, hogy 13-an ülni az asztalhoz nem szerencsés. Így lesz Forgácséknál vacsora vendég a saját inasuk és szobalányuk is. (2500 Ft) Bérletes előadás KULTURSHOW MÁRCIUS :00 POKOLI TÖRTÉNETEK ANGYALI TÖRTÉNETEK avagy két óra alatt a Föld körül Vujity Tvrtkoval Találkozzon Tvrtkóval! A TV2 Naplójának műsorvezetője és riportere bemutatja a világot, amilyennek azt Ő látja. Pokolian jó, pokolian izgalmas, pokolian érdekes! A Pokoli Történetek Angyali Történetek Magyarország egyik legsikeresebb előadóestje. Túl van az 500-dik zsúfolt teltházas előadásán. Elővétben 2500Ft helyszínen 2800Ft JANUÁR-MÁRCIUS 5

6 KONCERT FEBRUÁR 9. 19:00 ISMERŐS ARCOK: SZÉKELY EST Verses-zenés kirándulás a székely irodalomban, sok humorral. Az Ismerős Arcok zenéjében a népi elemek, népdalfeldolgozások mellett előfordulnak hard rock, heavy metal, sőt jazz-es hangzású dalok is. Az együttesre nagy hatással van a magyar népzene mellett az irodalom is. Szívesen olvasgattam Wass Albert-könyveket, az ő emlékének és munkásságának próbáltunk valamiféle mementót állítani nyilatkozta Nyerges Attila énekes egy interjúban. Elővételben: Ft, koncert napján: Ft. FEBRUÁR :00 KARÁCSONY JAMES TRIÓ: A DAL A MIÉNK Az LGT legenergikusabb tagja lép fel februárban a vecsésiek gyönyörű új színpadán. Ritka és különleges formációban hallhatóak az LGT slágerei: James akusztikus trióban zenél! Ezen az estén a magával ragadó énekes-gitáros az ismert dalok legfinomabb árnyalataitól a vidám bulihangulatig vezeti hallgatóságát ANGLER ÁKOS (Anima Sound System) pörgős ütőhangszeres és PÉTER JÁNOS (Firkin) virtuóz fuvolás társaságában. Elővételben: Ft, koncert napján: Ft. 6 BÁLINT ÁGNES KULTURÁLIS KÖZPONT

7 KONCERT MÁRCIUS 8. 20:00 TAKÁCS NIKOLAS és a FOOL MOON Nőnapi, élő hangszeres nagykoncert! Az X-Faktorban egy ország ismerte meg és zárta a szívébe. Saját szerzeményei közül A zene kísér majd az úton, A boldogság te vagy és a Never ever nemcsak szakmai berkeken belül tette elismert énekessé, de az országos és vidéki rádiók hallgatóinak egyik legnagyobb kedvencévé is vált. A Fool Moon vokálegyüttessel közös produkciója igazi zenei csemegének számít. Elővételben: Ft, koncert napján: Ft MÁRCIUS :00 ZORÁN Amott jöttem én a földre / Itt maradtam mindörökre / Megszerettem, amit kaptam / Szívem ide láncol Zorán gazdag alkotói pályájának terméseit ugyan szinte kívülről fújja a művész rajongótábora, mégis minden alkalommal új várakozással tekinthetnek e koncertek elé, hisz azok tematikája, tartalma, gyakran a hangszerelése is minden alkalommal új fényben mutatja meg az ismert dalokat. Mondhatni olyanok ezek, mint az óbor. A nagysikerű Aréna-koncert után végre nálunk is koncertezik Zorán, elhozza legjobb zenészbarátait, hogy a vecsési közönség se maradjon ki az igényes élő zene legjobb pillanataiból. A Kossuth- és Prima Primissima díjas zenész dalait nem kell bemutatni. Ha ő eljön Vecsésre, akkor meg is kell nézni, mert ez nem mindennapi esemény lesz! Elővételben: Ft, koncert napján: Ft JANUÁR-MÁRCIUS 7

8 KLUBOK, TANFOLYAM TÁRSASJÁTÉK KLUB Várjuk a játszani szerető felnőtteket a Társasjáték Klubban minden hónap 2. szombatján 14 és 20 óra között a Bálint Ágnes Kulturális Központban egy játékos délutánra. Ha szeretnél kikapcsolódni, lazítani egy jó társaságban, akkor köztünk a helyed! Játssz velünk! Mert a játék életünk része. Minden hónap második szombatján óráig. Január 11, február 8, március 8. Információ: Köntös Anikó, kontosaniko@gmail.com Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani. George Bernard Show ZENEOVI Zenei foglalkozás óvodás korú gyerekek részére szerdánként 17 órától. Dalok, mondókák, körjátékok, különféle hangszerek kíséretében. A foglalkozásokat tartja Pechtol Csilla zenepedagógus, magánénekes. Információ: pechtolcs@gmail.com BABA-MAMA KLUB Várjuk szeretettel a kismamákat és a kisgyermekes anyukákat foglalkozásainkra. Minden hónap utolsó keddjén ig. Torma Ottília 06-30/ SAKK SZAKKÖR Szekeres Tibor várja a sakkozáshoz kedvet érző gyerekek jelentkezését. Információ: 06-30/ KRESZ OKTATÁS A Sarkadi Péter Autósiskola 40 éves szakmai tapasztalattal oktatja a tanulókat. A tanfolyamok folyamatosan indulnak. Juhász László 06-20/ BÁLINT ÁGNES KULTURÁLIS KÖZPONT

9 MAGYAR KULTÚRA HETE A MAGYAR KULTÚRA HETE A BÁLINT ÁGNES KULTURÁLIS KÖZPONTBAN A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én. Emléket állítva annak, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. Az emléknapon országszerte számos kulturális és művészeti rendezvényt tartanak. A Bálint Ágnes Kulturális Központ is több színvonalas és tartalmas rendezvénnyel emlékezik meg a jeles napról. Január 15-én, Nyugatosok a Nyugatról. Irodalmi áttekintés Kosztolányitól, Tóth Árpádon és Babitson keresztül Ady Endréig 17:30-tól. Filmes visszaemlékezések, korabeli fotók, plakátok, versek segítségével idézünk meg egy aranykort. Január 17-én a Periféri Art művész csoportosulás alkotásaiból nyílik kiállítás, a Zene színei címen 18:00-kor. Január 20-án, 18 órakor Nyáry Krisztián látogat könyvtárunkba. Az Így szerettek ők irodalmi szerelmeskötetek nagy sikerű szerzője író-olvasó találkozó keretein belül tart rövid bemutatót, melyben ismert irodalmárok, művészek titkos életébe pillanthatunk be. Az előadás után kötetlen beszélgetésre, valamint dedikálásra lesz lehetőség. Január 22-én 19:00-tól láthatják kedves nézőink a Fal nem épül ember nélkül című rockopera részleteit, majd ezt követően a Haverock együttes Vecsési kertek alja című lemezük anyagát mutatják be. Január 24-én a kulturális központ ad teret a Gróf Andrássy Gyula általános iskola diákszínjátszó köre a KINCSkereső kisszínpad bemutatójának. Az előadáson az Aranyvirág, Ezüstvirág című mesejátékot mutatják be 17:30-tól. Január 30-án a Vecsési Zeneiskola bemutatóját láthatjuk. Produkciójuk, Saint-Saëns: Állatok farsangja című zeneművének feldolgozása lesz. Ezt az előadást a nap folyamán három alkalommal tekinthetik meg az érdeklődők. Minden programunkhoz jó szórakozást kívánunk minden kedves vendégünknek. Reméljük az ünnephez méltó kínálatot nyújtunk Önöknek JANUÁR-MÁRCIUS 9

10 SOKARCÚ KULTÚRA ELŐADÁSSOROZAT A SOKARCÚ KULTÚRA Az előadássorozat Kézdi Nagy Géza kulturális antropológus mexikói, indiai és afrikai terepmunkái kutatási tapasztalatai segítségével mutatja be a hagyományos kultúrák átalakulását, az itt élők identitás tudatát, kulturális értékeit és alkalmazkodó képességét. Egyes területeken a fenntartható fejlődés, máshol a túlélési stratégiák és technikák élveznek prioritást a társadalmi átalakulási folyamatok során. FEBRUÁR 6. 18:00 NŐK HELYZETE INDIÁBAN RÉGEN ÉS MA Kiállítás és előadás. Közreműködik: Zsigár Cecília textilművész indiai divatbemutatóval MÁRCIUS 6. 18:00 INDIÁN IDENTITÁS MEXIKÓBAN a mezoamerikai régészeti múlt árnyékában kiállítás és előadás. ÁPRILIS :00 FEKETE-AFRIKA Gyógyító emberek és gyógynövények Fekete-Afrikában: sokszínű kultúrák Kelet-Afrikában, harcos maszájok és Zanzibár, a fűszersziget kiállítás és előadás. Közreműködik: Tamás Eszter tanár, aki 16 évet élt Fekete-Afrikában és rátalált egy gyógyító növényre. 10 BÁLINT ÁGNES KULTURÁLIS KÖZPONT

11 KELETI GYÓGYMÓDOK P. SZABÓ JÓZSEF ELŐADÁSSOROZATA KELETI GYÓGYMÓDOK Minden előadásról írásos összefoglaló készül amelyet minden látogató megkap. FEBRUÁR 3. 17:00 QIGONG MOZGÁSTERÁPIA légzés és mozgásgyakorlatok Gervai Miklós András mozgásterapeuta aki augusztusban jött haza Kínából zenés jelmezes bemutatót tart, közös gyakorlatokkal, valamennyi jelenlevő részvételével. A műsort vezeti és bevezető előadást tart P. Szabó József sinológus ÁPRILIS 3. 17:00 AKUPRESSZÚRA gyógyulás gyógyszerekkel és gyógyszerek nélkül Betegségmegelőző programok, helyszíni kezelés és tanácsadás 50 féle betegségre. Előadó: Dr. Bittó Gyula aki a pekingi egyetemen végezte tanulmányait. A műsort vezeti és bevezető előadást tart P. Szabó József sinológus ÁPRILIS 7. 17:00 AKUPUNKTÚRA mint a kínai gyógyászat középpontja A tűszúrásos gyógyítás és az égetéses terápia gyakorlatának bemutatása. A terápia aktivizálja a test öngyógyításának mechanizmusát, eltünteti a betegség tüneteit, helyreállítja a test működésének harmóniáját. Előadó: Dr. Sári Erzsébet. A műsort vezeti és bevezető előadást tart P. Szabó József sinológus 2014 JANUÁR-MÁRCIUS 11

12 KIÁLLÍTÁS VECSÉSI KIÁLLÍTÓTEREM JANUÁR ÓRA A ZENE SZÍNEI A Periféri Art Képzőművészeti Stúdió kiállítása Nyitja: Kis Tóth János igazgató. A Periféri Art Képzőművészeti Stúdió ben alakult. Számos kiállításon vettek részt, a több mint 15 év során. Alkotói számos kitüntetésben részesültek. Idén is tematikus anyaggal szerepelnek, mely a zene színei címet viseli. FEBRUÁR ÓRA KISS SÁNDOR KÉPZŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA Vecsésen született 1956-ban. Régebben főleg kerámiával foglalkozott, de párhuzamosan érdeklődött a festés iránt is. Festményei megtalálhatók belés külföldön egyaránt. MÁRCIUS ÓRA SZARVASBANGÓ GALÉRIA KIÁLLÍTÁSA A szarvasbangó egy szép virág. A Dabason lévő galéria azért kapta ezt a szokatlan nevet, mert a természet szépsége és annak ábrázolása mindig jelen volt a képzőművészetben. A virág Dabas címerében is helyet kapott. MÁRCIUS ÓRA IFJÚSÁGI RAJZPÁLYÁZAT KIÁLLÍTÁS Vecsésen több mint tíz éve hirdeti meg a Művelődési Ház a helyi iskolások részére a képzőművészeti pályázatot. Minden évben más és más témakörben ben egy játékos téma: Mit vinnék magammal egy lakatlan szigetre? 12 BÁLINT ÁGNES KULTURÁLIS KÖZPONT

13 BÁL JANUÁR ÓRA VÁROSI BÁL Új helyszínen de az eddigiekhez hasonló jó hangulattal kiváló étkekkel várunk minden kedves érdeklődőt az immár hagyományos Városi Bálra. A hangulatról a 4forYou zenekar gondoskodik. Kapunyitás 19 órakor. Információ: Czibolya Bettina 06-70/ FEBRUÁR ÓRA VECSÉSI SVÁB BÁL A LUMPEN KLUMPEN TÁNCCSOPORT szeretettel meghívja Önt és kedves családját 37. vecsési svábbálra, melynek idén a Bálint Ágnes Kulturális Központ ad otthont. A kulináris élvezetekről Hanek Gábor és csapata, a jó hangulatról a Brunner zenekar, a nyitótáncról a Lumpen Klumpen Tánccsoport gondoskodik. Mindenkit szeretettel várunk, mulassuk át együtt az éjszakát! További információ: Fazekas Rita 06-70/ FEBRUÁR ÓRA FARSANGI BATYUS BÁL 2014 JANUÁR-MÁRCIUS 13

14 CSALÁDI ÉS GYEREK PROGRAMOK JANUÁR :00, 14:00 CSIPKERÓZSIKA A Csipkerózsika c. mesemusical sok-sok zenével, játékkal és tánccal van fűszerezve úgy, hogy a néző gyerekek is felmehetnek majd köszönteni Csipkerózsikát a Cifra Palotába! A mesemusical a 6-12 éves korosztályhoz szól. Grimm meséjét Ifj. Malek Miklós, Bokor Fekete Krisztina és Gergely Róbert dolgozta át látványos szórakoztató mesemusicallé! JANUÁR :30 ARANYVIRÁG, EZÜSTVIRÁG MESEJÁTÉK Vecsési Andrássy Gyula Ált. Isk. KINCSkereső KisSZÍNPAD előadása: A történet népmesei elemeken nyugszik. János elindul a királyi palotába, hogy feleségül kérje Aranyvirág királykisasszonyt. A király próba elé állítja, meg kell szereznie az Ezüstvirágot Az előadás létrejöttét a Vecsési Önkormányzat támogatta. JANUÁR :00, 14:00, 18:00 SAINT-SAËNS: ÁLLATOK FARSANGJA Előadók: Gincsai Beáta és Pribelszki Viktor. Ovisoknak: 10.00, iskolásoknak: 14.00, délutáni: A mű tele van néhol csacska, néhol fanyar zenei karikatúrákkal: az Elefánt bum fordi zenéje például Berlioz szimfonikus költeményéből kölcsönzi hangjait. Mi több: Saint-Saëns az állatseregletbe soroz két zongoristát is, akik a 11. tételben a skálamenetekkel bajlódnak. FEBRUÁR 2. 13:00 VIZES ÉLŐHELYEK NAPJA A vizes élőhelyek élővilága vetítés. Különböző víztípusok fizikai és kémiai vizsgálata esővíz, csapvíz, stb., a kapott eredmények magyarázata. Mikroszkópos vizsgálat, a vizes élőhelyek madárvilága madarak súlya és csőrmodellező játék. Kézműves foglalkozás, több feladatlap és színező. Élőhelyes játék: élőhelyeket bemutató molinóval. 14 BÁLINT ÁGNES KULTURÁLIS KÖZPONT

15 CSALÁDI ÉS GYEREK PROGRAMOK FEBRUÁR :00, 14:00 A SÜN, AKIT MEG LEHETETT SIMOGATNI (a versmondólány újra mesél) előadások 10 és 14 órától. gyermekelőadás kicsiknek és nagyobbacskáknak Málnai Zsuzsa versmondólány, Sallai Virág bábművész-játékos és hegedűs, Sudár Gyöngyvér énekesnő-játékos. Cserje Zsuzsa díszlet, jelmez és rendezgetés / , 06-30/ MÁRCIUS :00, 14:00 KALAND AZ ERDEI ÓVODÁBAN Előadások 10 és 14 órától. Az interaktív, népdalokkal és matyó népviselettel színesített mese az erdő szélén, egy aprócska falu óvodájában játszódik. Jancsi (az óvónéni tiltása ellenére) az erdőbe megy, Évi is utána Az úton sok-sok kaland várja őket, közben jól ismert népdalok és óvodás dalocskák csendülnek fel. A végén minden jóra fordul, a gyerekek láthatják, miért fontos szót fogadni. HAGYOMÁNYŐRZŐ EGYESÜLETEK ROSMAREIN TÁNCEGYESÜLET Szerda ig. Doróné Zemmel Katalin 06-30/ VECSÉSI HAGYOMÁNYŐRZŐ ZENEEGYESÜLET A több mint 200 éves múlttal rendelkező fúvós zenekar értékes tradíciót igyekszik megőrizni és továbbadni a fiataloknak. VHZ Táncház és Traccsparty január 26. és február óráig. ifj. Fazekas József 06-30/ LUMPEN KLUMPEN TÁNCCSOPORT A tánccsoport tagjai német nemzetiségi táncaikkal hagyományőrzésre törekednek. Fazekas József 06-70/ JANUÁR-MÁRCIUS 15

16 MŰVÉSZETI CSOPORTOK MŰVÉSZETI CSOPORTOK GAMMEL JÁTSZÓHÁZ A kör 1991 október 26-án alakult G. Ferenczy Hanna és Görög Béla vezetésével. Célul tűzte ki a fiatalok iskolán túli művészeti alapképzését. Az évtizedek során sok fiatal került ki a körből és folytatta tanulmányait magasabb szintű művészeti iskolákban. A szekciók: rajz, kerámia, gyöngyfűzés, fafaragás, szövés, és kézügyesség fejlesztő foglalkozások. Várjuk 6-14 év közötti fiatalok jelentkezését. Foglalkozások: minden második szombat. Kör vez.: Kordás Sándor 06-30/ FESTŐ STÚDIÓ A festő stúdió várja mindazok jelentkezését 18 éves kortól, akik szeretnének megismerkedni a művészetek elméleti és gyakorlati alapjaival. A stúdió keretén belül rajz, festészet és szobrászat alapjait tanulhatják meg az érdeklődők. Foglalkozások: szerdánként Fogl. vez.: Görög Béla 06-30/ PERIFÉRI ART KÉPZŐMŰVÉSZETI STÚDIÓ A stúdió 1997-ben alakult, vecsési alkotók részvételével. Az idők folyamán számos hazai és külföldi kiállításon vettek és vesznek a mai napig is részt. Tagjai szép eredményeket értek el festőversenyeken és országos kiállításokon. Várjuk a felnőtt, már bizonyos művészeti múlttal rendelkező alkotók jelentkezését. Művészeti vez. Görög Béla 06-30/ G. FERENCZY HANNA IRODALMI KÖR Minden hónap első hétfőjén 18 órakor Szénási Sándor István várja az irodalmat és a verseket kedvelőket a könyvtárban 16 BÁLINT ÁGNES KULTURÁLIS KÖZPONT

17 MŰVÉSZETI CSOPORTOK CONCERTO HARMONIA Az énekkarunk tíz évvel ezelőtt alakult Bimbóné Hersch Krisztina szervezésében ban és 2006-ban arany minősítést szereztünk. Műsorunkon eddig a kórusirodalom közismertebb, egyszerűbb remekművei szerepeltek, most ezt szeretnénk zenekari kíséretet is igénylő, komolyabb szakmai munkával járó zeneművek bemutatásával gazdagítani. Próbák: hétfőn ig. A kórus művészeti vezetője: Kresznerits Ádám 06-30/ BALLA PÉTER NÉPDALKÖR A elején létrejött kör február óta BALLA PÉTER Népdalkör Hagyományőrző Egyesületként működik. Szeghalmi Ágnes művészeti vezető és a tagok 10 éves munkája eredményeként júniusban, a Vecsési Népzenei Fesztiválon már ötödik alkalommal sikerült elnyerniük a KÓTA Aranypáva díját. Próbáikat keddenként óráig tartják a Balla Péter teremben. Várják az énekelni tudó férfiak jelentkezését! T.: 06-30/ , ballanepdalkor@gmail.com BALLA PÉTER NÉPDALKÖR CITERA EGYÜTTESE A BALLA PÉTER Népdalkör tagjaiból jött létre. Az együttes péntekenként tartja próbáit. Szakmai vezető: Kürti László. Info: ballanepdalkor@gmail.com, 06-30/ KISSPISTA SZÍNHÁZ A Kisspista Színház repertoárján szerepelnek komoly darabok, mesejátékok, estek, más csoportokkal közös produkciók. Ideológiánk roppant egyszerű. Aki nem tud kötődni, depressziós lesz. A kultúra mindig városokban virágzott. A városi magány azonban akkor jelent meg először az irodalomban, amikor az ókori Athén lakossága elérte az 500 ezer főt. Kötődések csak ott lehetségesek, ahol az emberek egy bizonyos közelségben élnek egymással. Kultúrát tehát Vecsésen is érdemes csinálni JANUÁR-MÁRCIUS 17

18 TESTMOZGÁS A MOZGÁS SZERELMESEINEK JÓGA Egyszerű, bármikor alkalmazható mozgások. Így erősítjük izmainkat, csontjainkat és fokozzuk figyelmünk összpontosítását. A gyakorlatok serkentik a vérkeringést elősegítik a méregtelenítést, mozgékonnyá teszik gerincünket. Ajánlható kortól, nemtől függetlenül. Hatha jóga: kedd ig. Kiss Anita Etka jóga: hétfő ig, péntek ig. Horváth Istvánné 06-30/ RITMIKUS GIMNASZTIKA RG tanfolyam indul 3 éves kortól kezdő, haladó és versenyző kategóriában. Fejleszti a mozgás készséget és helyes testtartást kölcsönöz mindenki számára. A tehetséges és kellő szorgalommal rendelkező kislányoknak lehetőségük nyílik versenyeken való részvételre is! Hétfő, szerda ig, péntek ig. Zahradnik Gina 06-70/ BÁLINT ÁGNES KULTURÁLIS KÖZPONT

19 TESTMOZGÁS ZUMBA Kedveled a latin ritmusokat? Szereted a táncokat? Egészségesebb életre vágysz? Fogyni szeretnél? Mozognál, de eleged van a monoton edzésekből? Buliznál? Nos, nem kérdés, a zumbát Neked találták ki! Kedd ig, péntek ig. Bedics Tünde 06-30/ GYERMEK BALETT Az óvodás és kisiskolás korú gyerekek játékos formában zenére végeznek torna- és mozgásgyakorlatokat, a tanultakból színpadi bemutatót tartanak. A foglalkozásokat Fehér Ildikó, az operaház táncművésze tartja Kedd, csütörtök ig. Fehér Ildikó 06-30/ MŰVÉSZI TORNA A zenés-táncos művészi torna a mozgáskészség javítása mellett kiválóan alkalmas a kisebb tartáshibák korrigálására, valamint harmonikusan erősíti az izomzatot, segíti a helyes testkép kialakulását és értelmileg is fejleszt. Jótékony hatással javítja a gyermekek ritmusérzékét, és fejleszti a kreativitásukat. A foglalkozásokat Sipos Rita gyógytornász egykori ritmikus gimnasztika válogatott kerettag tartja. Hétfő ig. Sipos Rita 06-30/ SZILUETT FITT Gyere, tornázz velünk, hogy fitt, friss, egészséges és csinos legyél! Alapszabályok: Szebb vagy, ha mosolyogsz! Érezd jó magad a bőrödben! Teltkarcsúan is Nő egy Nő! AZ ELSŐ ALKALOM INGYENES! Időpontok: Hétfő , Szerda , Csütörtök Ha kérdésed van, hívj bátran: Kiss Gyöngyi 06-70/ JANUÁR-MÁRCIUS 19

20 TESTMOZGÁS KÖLYÖK FITNESS (3 ÉVES KORTÓL) Mi is az a fitness? A fitness komplex mozgásforma: tánc, zumba, torna, ritmikus gimnasztika, aerobik, akrobatika igen látványos egyvelege TÖBB MINT SPORT, ÉLETFORMA! Elérhetőség: Lang Szilvia / , szilvilang@yahoo.com TAICHI A foglalkozások alkalmával egyaránt tanulunk egészségmegőrző és harcművészeti technikákat, valamint életviteli tanácsokat, melyek együttes gyakorlása és megértése belső szemléletformáláshoz és kiegyensúlyozottabb, teljesebb élethez segíti hozzá edzőtársainkat Foglalkozások: kedd ig, péntek ig. Információ: Jdobos@taichioktatas.hu 06-30/ BÁLINT ÁGNES KULTURÁLIS KÖZPONT

21 TÁNC TÁNC-TÁNC-TÁNC JAZZBALETT Óvodásoknak és iskolásoknak. Mirabell Táncklub és Egyesület. Művészeti torna, disco, show, színpadi látványtánc, jazztánc tanfolyam! FELLÉPÉSI ÉS VERSENYZÉSI LEHETŐSÉG! Hétfő, szerda: ig. Laborczvölgyi Júlia EB II. helyezett, táncoktató. Érdeklődni: 06-70/ es telefonszámon lehet. NEW DANCE WORLD 4 éves kortól. A New Dance World táncosai számos versenyről tértek már haza első helyezettként, nagy sikerű TV-s produkciók (Csillag születik, X-Faktor, The Voice) és a legszínvonalasabb divatshow-k (Alle, Aréna, Westend, Szeged Árkád) folyamatos résztvevői. Információ: Alexa Krisztián 06-30/ JAMLAND HIP-HOP JML tánciskola várja azokat, akik szeretnének megtanulni táncolni, később egy profi tánccsoport elismert tagjaként szerepelni. Gyere el és próbálj ki egy órát ingyen, bármikor a táncórákon! Foglalkozások két csoportban 5-10 éves és 11 éves kortól. Hétfő, szerda ig. Murányi László 06-20/ AKROBATIKUS ROCK AND ROLL Szeretettel várjuk a mozogni, táncolni vágyó fiatalokat 4-16 éves korig. Tánc iskolánk sok éves múltra tekint vissza, a kezdő szinttől a versenytáncos szintig foglalkozunk a tanítványainkkal. Kedd, csütörtök ig. Kiss Brigitta 06-30/ JANUÁR-MÁRCIUS 21

22 TÁNC KARIBI TÁNCTANFOLYAM 16 éves kortól. Salsa, Bachata, Cha Cha Cha, Merengue, Zouk. Alapkurzus (6 óra): január 27, február 3, február 10: 20:00-22:00. Majd az alapkurzus után úgyanúgy hétfő esténként 20:00 és 22:00 óra között. Martincsevics György 06-70/ TÁRSASTÁNC Szeretettel várjuk a táncolni vágyókat, 13 éves kortól idősebb korig, egy jó hangulatú tánciskolában. Buli hangulat, kéthavonta össztánc. Új kezdő tanfolyam indul, február 5-től szerdánként ig. Táncok: angol keringő, bécsi keringő, tangó, slow-fox, quick step, rumba, samba, chachacha, rocky, jive, paso doble, mambó. Információ: Svanyova Zsuzsanna, 06-20/ , sv.zsuzsi@gmail.com 22 BÁLINT ÁGNES KULTURÁLIS KÖZPONT

23 TÁNC HASTÁNC Aki szeretné megtapasztalni a hastánc csodálatos világát, kecses mozdulatait, vagy csak egy kis jóleső nőies mozgásra vágyik, itt a helye. Szeretettel várok minden kedves kezdő esetleg újrakezdő táncolni vágyót. Minden kedden óráig. Czibolya Bettina 06-70/ rubinahastanc@fre .hu LATIN ÉS STANDARD TÁNCOKTATÁS Kóstolj bele a tánc csodás világába Legyél kezdő, haladó, párban vagy egyedül: várunk szeretettel csütörtökönként, este nyolc órától. Táncaink: rumba, samba, cha-cha-cha, jive, angol- és bécsi keringő, tangó, slowfox. Folyamatos csatlakozás! Balogh Barbara 06-70/ vecsesitanc@gmail.com ENERGY FORCE HIP-HOP Szeretnéd izgalmasabbá tenni szürke iskolás vagy munkás hétköznapjaidat? Gyere és próbáld ki magad! Lassan egy éve működő tánciskolába várok mindenkit sok szeretettel, kezdőket és haladókat egyaránt. Hétfő, szerda óráig. Információ: Gál Brigitta, 06-30/ JANUÁR-MÁRCIUS 23

24 KÖNYVTÁR RÓDER IMRE VÁROSI KÖNYVTÁR Településünk lakói megújult honlapunkon ( tájékozódhatnak könyvtárunk aktuális programjairól. Az oldalunkon nézelődve megismerhetik Vecsés számtalan értékét, múltját és jelenét. SZOLGÁLTATÁSAINK ONLINE KATALÓGUS - weboldalunkon könnyedén kereshet a Könyvtár állományában EMAGYARORSZÁG PONT - Internet hozzáférés: 100 Ft/óra NAVA PONT - (Nemzeti Audiovizuális Archívum) Megtekinthető és hallgatható műsorarchívumok PROGRAMJAINK KÉZMŰVES PÉNTEK minden pénteken kézműves foglalkozás óráig, részvétel: 200 Ft G. FERENCZY HANNA IRODALMI KÖR minden hónap első hétfőjén 18 órakor Szénási Sándor István várja az irodalmat és verseket kedvelőket FOTÓPÁLYÁZAT Vecsés télen: Ahogy én látom Részletek a honlapon. Beérkezési határidő: január 31. ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓ: január 20-án, 18 órakor Nyáry Krisztián lesz a vendégünk BOWEN TECHNIKA: január 14., 17 óra Vargáné Bárdos Eszter előadása gyakorlati bemutatóval Nyitva tartás: hétfő: 13-19, kedd: 13-19, szerda: szünnap, csütörtök: 8-18, péntek: 13-19, szombat: 8-13 Telefon: 06-29/ rodim@vecsesikonyvtar.hu BÁLINT ÁGNES KULTURÁLIS KÖZPONT

25 KÁVÉZÓ CLUB CAFÉ Egy igazi olasz kávét? Kávézónk kiválóan alkalmas kisebb megbeszélések, összejövetelek, találkozók lebonyolítására. Üzletünket az igényesség és a fiatalosság jellemzi, kávéinkkal az igényes kávékultúrát képviseljük, partnerünk a Segafredo. A kávé mellett különféle koktélokkal, minőségi borokkal, rövid italokkal, üveges és csapolt sörrel, széles italválasztékkal várjuk vendégeinket. Akit gyötör az éhség, az kóstolja meg ételeinket. Nagy büszkeségünk naponta megújuló, szemet gyönyörködtető rétes választékunk. Akár kávézónkban akár a színházteremben tartja céges vagy családi rendezvényét, teljes körű catering szolgáltatásunkkal állunk rendelkezésére. Nyitva tartás: hétfő-szombat: , vasárnap: IRODALMI KÁVÉHÁZ A CLUB CAFÉBAN KOR JANUÁR 15. NYUGATOSOK A NYUGATRÓL Irodalmi áttekintés Kosztolányitól, Tóth Árpádon és Babitson keresztül, Ady Endréig. Filmes vissza emlékezések, korabeli fotók, plakátok, versek segítségével idézünk meg egy aranykort. FEBRUÁR 24. IRODALOMLECKE REJTŐ JENŐTŐL-KARINTHY-IG A múlt múlt század humora, krokikban, novellákban, versekben és jelenetekben. A magyar humor klasszikusainak seregszemléje, sok sok nevetéssel és vidámsággal. Min nevettek az emberek akkor és változott e a világ és a humor az elmúlt száz évben? MÁRCIUS 21. A KÖLTÉSZET VILÁGNAPJA! A költészet világnapján, a Vecsésen író és alkotó emberek munkásságával szeretnénk megismertetni vendégeinket. Fölsorakoztatnánk mindazt, amire büszkék lehetünk. Meghallgatnánk örömeinket, bánatainkat, mindenapjaink szép és nyűgös történéseit a széppróza nyelvén, avagy rímekbe szedve JANUÁR-MÁRCIUS 25

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény.

A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény. Kedves Lakók, Szülők, Gyerekek! A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény. Alaptevékenysége az iskoláskorúak általános iskolai oktatása, napközi otthonos ellátásuk, a gyermekek, fiatalok,

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. 2015. február június

PROGRAMFÜZET. 2015. február június PROGRAMFÜZET 2015. február június 2 www.algyokultura.hu ADATOK Faluház Búvár u. 5. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-20 óráig, rendezvények esetén ettől eltérően. Hétvégenként a rendezvényeknek megfelelően.

Részletesebben

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár 2019. évre Időpont Rendezvény Helye Jan. 04. Egy kis esti természettudomány Múzeumi rejtélyek Jan. 06. Újévi koncert a Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekarral

Részletesebben

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/ A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

QUIMERA TÁNC SHOW AJÁNLATAINK

QUIMERA TÁNC SHOW AJÁNLATAINK QUIMERA TÁNC SHOW AJÁNLATAINK Tartalom Tánc show ajánlataink Táncosok bemutatkozója A Quimera módszer Egyéb szolgáltatásaink Elérhetőségünk QUIMERA TÁNC SHOW Stílusunk fő jellemzője, hogy egyedi, újszerű

Részletesebben

Vecsési programajánló 2014 április-május-június

Vecsési programajánló 2014 április-május-június Vecsési programajánló 2014 április-május-június Csík zenekar 2014. április 12. 20:00 Köszöntő Kedves Látogatóink! Tavaszi programjaink változatos sorával várjuk régi és új vendégeinket. Nagy örömünkre

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai szeptember II. Rákóczi Ferenc Könyvtár

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai szeptember II. Rákóczi Ferenc Könyvtár 2019. szeptember 9 15. II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Szeptember 11., szerda 14.00 Mit Miskolc adhatott az elővárosainak is Kerekasztal-beszélgetés Miskolc város és a Miskolc

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban október 7-13. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Győr KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban

Részletesebben

IKSZT Szolgáltatási és Programterv

IKSZT Szolgáltatási és Programterv Helyszín és feltételek biztosítása a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat tájékoztatási pont működtetéséhez 1 1 Falugazdász fogadóóra fogadóóra 2013.01.08 8 Falugazdász fogadóóra fogadóóra 2013.02.05 8 Falugazdász

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ: SZÍNHÁZ A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: 2010. október 30. Cirkuszhercegnõ (operett) 2010. november 27. Vidám kísértet (komédia) 2011. január 29.

Részletesebben

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Veszprém megye

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Veszprém megye #zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Veszprém megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat azzal

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

8. Maglód Város évi rendezvénynaptára november 22. ELŐTERJESZTÉS

8. Maglód Város évi rendezvénynaptára november 22. ELŐTERJESZTÉS 8. Maglód Város i rendezvénynaptára 2018. november 22. ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. november 22-ei ülésére 8. napirend Tárgya: Előadó: Maglód Város i rendezvénynaptára

Részletesebben

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra Előzetes könyvtári programok június 2., hétfő 11.00 Hahó, könyvtársak! Megyei olvasásnépszerűsítő játék szóbeli döntője. A vetélkedő győztesei, összesen 45 gyermek egyhetes balatoni táborozáson vehet részt

Részletesebben

Üdvözöljük a Your Dance online tánciskola világában. Élmények iskolája az otthonodban, élmények az életedben.

Üdvözöljük a Your Dance online tánciskola világában. Élmények iskolája az otthonodban, élmények az életedben. Üdvözöljük a Your Dance online tánciskola világában. Élmények iskolája az otthonodban, élmények az életedben. Élmények Minden ember számára fontosak az élmények, ahogy Önnek is, hiszen egy jó élmény örök

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekegyhazihirek@gmail.com Telefon: - Myletos Art Ságiné Őze Rita élelmiszer boltja Gyógynövény és Reformélelmiszer Üzlet (Szentes) Rongybika (Szentes) Erasmus + Dr. Brusznyai

Részletesebben

Polgár város évi rendezvényterve. Bíró István Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár. Készítette:

Polgár város évi rendezvényterve. Bíró István Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár. Készítette: Polgár város 2018. évi rendezvényterve Készítette: Bíró István Művelődési igazgató I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek Az Művelődési alapfeladata: a helyi közművelődési tevékenység támogatása,

Részletesebben

2013. január havi programtáblázat

2013. január havi programtáblázat Apáczai Csere János Városi Művelődési Központ 8900 ZALAEGERSZEG, Apáczai Csere János tér 5. Telefon: 92/511-210 Fax: 511-213, Pf.: 168 E-mail: kozmuvelodes@apaczaizeg.hu Web: www.apaczaizeg.hu 2013. január

Részletesebben

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a évi. Gyóni Napok. rendezvénysorozatára

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a évi. Gyóni Napok. rendezvénysorozatára Gyóni Napok 2018 Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2018. évi Gyóni Napok rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi Zoltán polgármester Program: október 13. (szombat)

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14.

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14. XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI 2013. július 7-14. A hét eseményei: 2013. július 7. vasárnap 10,00 Tábornyitó istentisztelet a református templomban - Közreműködnek:

Részletesebben

Havi összesítő. Január

Havi összesítő. Január Havi összesítő Január Január 17. (péntek) 18:00 Találkozások - A százhalombattai Kalendárium bemutatója Vendégünk: Jankovits Márta, a Faluvédő Egylet elnöke A Kalendáriumot bemutatja Sinka László, alpolgármester

Részletesebben

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című

Részletesebben

100 éve született Radnóti Miklós

100 éve született Radnóti Miklós 100 éve Miklós született Radnóti 100 éve született Radnóti Miklós április 15-én emlékeztünk könyvtárunkban Radnóti Miklós (1909-1944) születésének 100. évfordulójára a Radnóti-év keretén belül. A rendezvényen

Részletesebben

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Zsigárd 2015. július 13-augusztus 8. 2015. július 13-17. Kistérségi nyári kézműves tábor Helyszín: tájház Napi foglalkozások: 09:00-14:00 5 napon keresztül különböző

Részletesebben

Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-20. A szentgotthárdi Móra Könyvtár programjai

Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-20. A szentgotthárdi Móra Könyvtár programjai MÓRA FERENC VÁROSI KÖNYVTÁR ÉS MÚZEUM SZENTGOTTHÁRD Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-20. A szentgotthárdi Móra Könyvtár programjai Program: Versek és dalok a barátságról Alcím: Óvodás foglalkozás

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft).

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft). 2007. SZEPTEMBER KÖNYVTÁR ISKOLAI PROGRAMOK SPORT KLUBOK, FOGLALKOZÁSOK ZENÉS RENDEZVÉNYEK EGYHÁZI ÉLET MOZI, SZÍNHÁZ OÁZIS KIÁLLÍTÁS, VÁSÁR SZAKKÖRÖK, TANFOLYAMOK A MÛVELÕDÉSI KÖZPONTBAN: Szeptemberben

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906 Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 202104/00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906 1 A program előzményei A Happy Dixieland Baráti Kör Egyesületet többek között a magyar zenei kulturális örökség megőrzése

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Hagyományok. Háza MÓDSZERTANI NAPOK. Jó gyakorlatok és módszerek az élhető hagyományért ( október Fülek

Hagyományok. Háza MÓDSZERTANI NAPOK. Jó gyakorlatok és módszerek az élhető hagyományért ( október Fülek Hagyományok Háza MÓDSZERTANI NAPOK Jó gyakorlatok és módszerek az élhető hagyományért 2017. október 12-13. Fülek dr. Sándor Ildikó Berta Alexandra dr. Agócs Gergely Babinecz Sándor Érdemes úgy tekinteni

Részletesebben

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ 2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ február március Időpont Rendezvény megnevezése Szervező Helyszín 2012. február 16. vagy 23. 2012. február 25. Könyvtárhasználat - Nemzetközi energiahatékonysági nap

Részletesebben

IV. Tánckoktél Kupa Törökbálint Versenykiírás és szabályzat. 1. rész Tánciskolás Táncverseny

IV. Tánckoktél Kupa Törökbálint Versenykiírás és szabályzat. 1. rész Tánciskolás Táncverseny IV. Tánckoktél Kupa Törökbálint 2013. 12. 15. Versenykiírás és szabályzat 1. rész Tánciskolás Táncverseny 2. rész Formációs Táncverseny 3. rész Rumba Kürverseny 4. rész Tánckoktél Bál 1. rész Tánciskolás

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november 20-ig. XV. Könyvszalon

Részletesebben

ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR 2013. ÉVI MUNKATERVE. Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6.

ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR 2013. ÉVI MUNKATERVE. Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. AZ ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR 2013. ÉVI MUNKATERVE Készítették: Radics Zoltánné intézményvezető Ferenczné Fajta Mária

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

KREATÍV TERÜLETEK FOGLALKOZÁSOK

KREATÍV TERÜLETEK FOGLALKOZÁSOK KREATÍV TERÜLETEK FOGLALKOZÁSOK KÉZMŰVESSÉG FAZEKASSÁG - Honti Rita, - Szarka Szilvia A foglalkozás indításának tervezett időpontja: 2013. február A foglalkozásokon a tanulók megismerkednek: - a fazekasság

Részletesebben

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet XVII. évfolyam - 2. szám 2016. Február A Magyar Kultúra Napjára kisiskolásoknak és óvodásoknak kiírt rajzpályázatra több, mint 40 rajz érkezett. Ennek eredményhirdetése következett, az eredmények a következők

Részletesebben

23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015. Analitikus program

23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015. Analitikus program 23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015 "A nyelv írja a szöveget, a beszéd szövi a szellemet" Kántor Zoltán A kommunikációs kompetenciák fejlesztése tanórán A. Curriculáris szempontok Analitikus program 1. Tanfolyam

Részletesebben

2012. 12. 13-án, csütörtökön véradás lesz a művelődési házban. 9 órától délután 4 óráig tart a véradás.

2012. 12. 13-án, csütörtökön véradás lesz a művelődési házban. 9 órától délután 4 óráig tart a véradás. December 12. 17.00 órakor kiállítás megnyitó a művelődési házban: Takács Gabriella kézműves, szövő szakember kiállítása. Megnyitja: Adorjáni Endre (20 éves a bátaszéki rajztagozat keretében) 2012. 12.

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Zala megye

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Zala megye #zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Zala megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat azzal a

Részletesebben

N a g y k e r e k i. Könyvtári-, információs- és közösségi hely

N a g y k e r e k i. Könyvtári-, információs- és közösségi hely N a g y k e r e k i Könyvtári-, információs- és közösségi hely KÖNYV roma TÁR - Roma felhasználó a Könyvtárban - Méliusz Könyvtár 2016. január 25. Nagykereki Nagyzomlin lakosság lélekszáma 1375 fő (2015.

Részletesebben

Három hetet meghaladó projekt lezárása Iskolánk névadójára Benedek Elekre Emlékeztünk

Három hetet meghaladó projekt lezárása Iskolánk névadójára Benedek Elekre Emlékeztünk Három hetet meghaladó projekt lezárása Iskolánk névadójára Benedek Elekre Emlékeztünk 2010/2011 Időtartama:2010.szeptember 20 - október 20-ig BENEDEK ELEK PROJEKT ÖSSZEGZÉSE A három hetet meghaladó projekt

Részletesebben

www.harufoto.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. február

www.harufoto.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. február www.harufoto.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. február Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

2011. évi rendezvénynaptár

2011. évi rendezvénynaptár 2011. évi rendezvénynaptár JANUÁR 12. Doni megemlékezés 21. Magyar Kultúra Napja 22. Német Nemzetiségi Nap 28. FEBRUÁR 1. Meseszínház - Kabóca Bábszínház 11. 12. Valentin napi party Kultúrház 26. Farsangi

Részletesebben

Szolnok Közkincs Kerekasztal 2008-2009. A D A T L A P

Szolnok Közkincs Kerekasztal 2008-2009. A D A T L A P Szolnok Közkincs Kerekasztal 2008-2009. A D A T L A P A SZOLNOK KISTÉRSÉG TERÜLETÉN MŰKÖDŐ MŰVÉSZETI ÉS EGYÉB FELLÉPÉSEKET VÁLLALÓ CSOPORTOKRÓL Az előadó neve: Almási Klára Tevékenységi kör, az előadó

Részletesebben

CIGÁNSJ (NÕK) - SZÍNES KAVALKÁD ROMA FESZTIVÁL (POSZT OFF PROGRAM) June 09.

CIGÁNSJ (NÕK) - SZÍNES KAVALKÁD ROMA FESZTIVÁL (POSZT OFF PROGRAM) June 09. CIGÁNSJ (NÕK) - SZÍNES KAVALKÁD ROMA FESZTIVÁL (POSZT OFF PROGRAM) 2011. June 09. Az OSI támogatásával megvalósuló idei fesztiválunk alapvetõ célkitûzése a roma kultúra minél szélesebb körû megismertetése,

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

2013. május havi programtáblázat

2013. május havi programtáblázat Apáczai Csere János Városi Művelődési Központ 8900 ZALAEGERSZEG, Apáczai Csere János tér 5. Telefon: 92/511-210 Fax: 511-213, Pf.: 168 E-mail: kozmuvelodes@apaczaizeg.hu Web: www.apaczaizeg.hu 2013. május

Részletesebben

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00364 Adatlap azonosító: A2016/N0637

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00364 Adatlap azonosító: A2016/N0637 Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 202104/00364 Adatlap azonosító: A2016/N0637 1 A program előzményei A Happy Dixieland Baráti Kör Egyesületet többek között a magyar zenei kulturális örökség megőrzése

Részletesebben

Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet)

Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet) Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet) Májusi Program HONVÉD KULTURÁLIS KÖZPONT 1899 óta a katonaközösségek szolgálatában Nyitva: minden nap 8-22 óráig 1143 Budapest, Stefánia út 34-36. Telefon: (1) 460

Részletesebben

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében 2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás

Részletesebben

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén Turisztikai Hírlevél Tourinform Sárospatak Decemberi programok Sárospatakon és Környékén A Művelődés Háza és Könyvtára programjai: December 01. 17.00 óra Cserepes nap Értékes fazekas hagyománnyal bír Sárospatak.

Részletesebben

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő

Részletesebben

HÉTFŐ. Bad Girls Kiticsics Kata Tűzmadarak Pónya Judit Super Wo-Men Pécsi Fordan SE Máté Melinda Maretics Dalma Gassy Girls

HÉTFŐ. Bad Girls Kiticsics Kata Tűzmadarak Pónya Judit Super Wo-Men Pécsi Fordan SE Máté Melinda Maretics Dalma Gassy Girls HÉTFŐ Asszonytorna 10.15 10.15 10.15 Ági néni 10.30 10.30 10.30 15.00 Kezdő Fashion Dance 15.00 15.00 Rock n Roll Iskola 15.00 Pécsi Fordan SE. 2017. januári csoport 15.15 Best Girls és akrobatikus 9 12

Részletesebben

1. CICA CSOPORT. óvónők. Németh Zoltánné. Tóth Ildikó. dajka. Vilhelmné Vágó Katalin

1. CICA CSOPORT. óvónők. Németh Zoltánné. Tóth Ildikó. dajka. Vilhelmné Vágó Katalin 1. CICA CSOPORT Németh Zoltánné Tóth Ildikó Vilhelmné Vágó Katalin A környezet megismerésére nevelés témáihoz kapcsoljuk a tervezett beszélgetés - és játéktémákat, valamint az ének-zene, vizuális, irodalmi,

Részletesebben

A Fordan Tánccentrum órarendje 2015. január 5-től. HétFo

A Fordan Tánccentrum órarendje 2015. január 5-től. HétFo Sárga Rózsaszín HétFo 08.00 08.00 CrossFit 08.00 08.00 08.30 Kósz Gergő 08.30 08.30 Asszonytorna 10.15 10.15 10.15 Ági néni 10.30 10.30 10.30 10.45 10.45 10.45 15.00 15.00 15.00 15.00 Rock n Roll Iskola

Részletesebben

Agora táborok Itt mindig történik valami!

Agora táborok Itt mindig történik valami! Agora táborok 2017 Itt mindig történik valami! Ötkarikás SPORT tábor 2017. június 19-23., 8-16 óráig Helyszín: Földi Imre Sportcsarnok Szent Borbála ú Spor elep sportlétesítményei Korosztály: 7 éves kortól

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról A verseny megrendezésének időpontja: 2019. 03. 05. rendező intézményének neve: szervezőjének neve, beosztása: Kerekes Gábor Imre, Művész

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014. Analitikus program

22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014. Analitikus program A nevelés egyet jelent azzal, hogy segítünk a gyermeknek valóra váltani lehetőségeit Kosztolányi Dezső 22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014 Differenciált oktatás, felzárkóztatás és tehetségápolás a A. Curriculáris

Részletesebben

536/2015. (XI. 19.) Tinódi Lantos Sebestyén Könyvtár és Művelődési Ház évre szóló munkatervének jóváhagyása

536/2015. (XI. 19.) Tinódi Lantos Sebestyén Könyvtár és Művelődési Ház évre szóló munkatervének jóváhagyása 536/2015. (XI. 19.) Tinódi Lantos Sebestyén Könyvtár és Művelődési Ház 2016. évre szóló munkatervének jóváhagyása VARGA DOMOKOS ÁMK TINÓDI LANTOS SEBESTYÉN KÖNYVTÁR ÉS MŰVELŐDÉSI HÁZ KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERV

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

A Váci Mihály Művelődési Ház szakkörei, klubjai, kiscsoportjai

A Váci Mihály Művelődési Ház szakkörei, klubjai, kiscsoportjai Hagyományőrző Népi Együttes Művészeti vezető: Széphalmi Zoltán Váci Mihály Művelődési Ház (október 30-ig az Innovációs Centrumban) szerda 19.00-21.00 Népdalkör Vezeti: Kovács László népzenész kedd 17.00-19.00

Részletesebben

KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA

KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA Dátum óra rendezvény helyszín rendező/felelős Január 23. (péntek) 17.00 Magyar Kultúra Napja Január 28. 13.00 Csudajó játszóház könyvtár könyvtár Február

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

CSODÁLATOS PROGRAMFÜZET

CSODÁLATOS PROGRAMFÜZET Szolárium Újdonság Kollagén csövek Szarvasi Gyógyfürdő KEDVEZMÉNYES ÚSZÓJEGY: Reggeli úszójegy 06.00-10.00 VAGY 10.00-15.00 bármelyik 2 órás időtartamban! Cím: 5540 Szarvas, Kossuth Lajos u. 23, - Telefonszám:

Részletesebben

Január: IKSZT Programterv 2017. I. félév 01.21-22.: Kreatív hétvége Programtípus: Kézműves foglalkozás Résztvevők tervezett száma: 20 fő Célcsoport megnevezése: Településen élő fiatalok, elsősorban 7-29

Részletesebben

2013. március havi programtáblázat

2013. március havi programtáblázat Apáczai Csere János Városi Művelődési Központ 8900 ZALAEGERSZEG, Apáczai Csere János tér 5. Telefon: 92/511-210 Fax: 511-213, Pf.: 168 E-mail: kozmuvelodes@apaczaizeg.hu Web: www.apaczaizeg.hu 2013. március

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19.

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. időpont Szolnoki Művésztelep (kemence) Szolnoki Művésztelep (színpad) Kossuth-tér 7.00 Kemence felfűtése 9.00 Magyarok vásárának kezdete,

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról Pályázati azonosító: 204108/01422 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról (a beszámoló megtalálható a www.mvkkvar.hu

Részletesebben

A Fonó novemberi programjai 2009-11-01-2009-11-30 minden nap Fonó Budai Zeneház

A Fonó novemberi programjai 2009-11-01-2009-11-30 minden nap Fonó Budai Zeneház A Fonó novemberi programjai 2009-11-01-2009-11-30 minden nap Fonó Budai Zeneház Cím: Sztregova u. 3. Tel.: 206-5300 Fonó Budai Zeneház novemberi programja November 2. Hétfı November 3. Kedd November 4.

Részletesebben

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

A Fordan Tánccentrum órarendje szeptembertől 1. verzió HÉTFŐ Asszonytorna Ági néni

A Fordan Tánccentrum órarendje szeptembertől 1. verzió HÉTFŐ Asszonytorna Ági néni HÉTFŐ Modern jazz óra 08.45 08.45 Pécsi felnőtteknek, 09.00 09.00 Művészeti táncpedógógusoknak 09.15 09.15 Szakközépiskola Szigeti Oktávia 09.30 09.30 Tánctagozata 09.45 09.45 10.00 10.00 10.00 Asszonytorna

Részletesebben

Monor város évi I. féléves programtervezete

Monor város évi I. féléves programtervezete Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.

Részletesebben

2018. május 11. péntek - Maros megye napja

2018. május 11. péntek - Maros megye napja PROGRAMFÜZET 2018. május 11. péntek - Maros megye napja 08.30-10.00 Ünnepélyes megnyitó a Maros Művészegyüttes közremüködésével 11.00-12.00 Nyárádmenti és mezőmadarasi táncok a Maros Művészegyüttes előadásában,

Részletesebben

Művészetek Háza októberi programjai 2009 szeptember 24., csütörtök 23:14

Művészetek Háza októberi programjai 2009 szeptember 24., csütörtök 23:14 KLAZZ koncert A hazai jazzélet sztárjai Babos Gyula, Borbély Mihály, Berki Tamás, Balázs Elemér, Barcza Horváth József, Dés László, Fekete-Kovács Kornél, Horváth Kornél, Kaltenecker Zsolt, Lantos Zoltán,

Részletesebben

A GYERMEKKÖNYVTÁR és a JÁTSZÓSZOBA PROGRAMAJÁNLATA. 2012-2013-as tanév

A GYERMEKKÖNYVTÁR és a JÁTSZÓSZOBA PROGRAMAJÁNLATA. 2012-2013-as tanév A GYERMEKKÖNYVTÁR és a JÁTSZÓSZOBA PROGRAMAJÁNLATA 2012-2013-as tanév Könyvtárosok: Tóthné Wittmann Borbála gyermekkönyvtáros Szabóné Faragó Szilvia gyermekkönyvtáros Elérhetőségek: Tel.: 343-070/17-es

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

Beiskolázási információk

Beiskolázási információk Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola Teleki-Blanka-Grundschule Beiskolázási információk Ö R Ö K Ö S ÖKOISK LA 2017/2018 A TELEKI Iskolánkban a pedagógiai munka legfőbb célja olyan tartalmas, bensőséges

Részletesebben

BERCZIK SÁRA BUDAI TÁNCKLUB 2018/2019. TANÉV I. FÉLÉV ÓRARENDJE MŰFAJONKÉNT

BERCZIK SÁRA BUDAI TÁNCKLUB 2018/2019. TANÉV I. FÉLÉV ÓRARENDJE MŰFAJONKÉNT BERCZIK SÁRA BUDAI TÁNCKLUB 2018/2019. TANÉV I. FÉLÉV ÓRARENDJE MŰFAJONKÉNT MŰVÉSZI TORNA 15.15-16.00 ISKOLÁS (11-12 ÉVESEK) SZOLLÁS ERZSÉBET 16.15-17.00 ÓVODÁS (4-5 ÉVESEK) SZOLLÁS ERZSÉBET 17.00-17.45

Részletesebben