HartApro.hu. Havonta megjelenő, ingyenes újság. I. Hartaer Kolbász Fest

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HartApro.hu. Havonta megjelenő, ingyenes újság. I. Hartaer Kolbász Fest"

Átírás

1 HartApro.hu ISSN Hartai Hírek 2-3. oldal Havonta megjelenő, ingyenes újság Tájékoztató a kábeles internetről 4. oldal Szociális Központ 5. oldal március Általános iskola eredményei 6. oldal I. Hartaer Kolbász Fest Március 7-én egy kisebb fesztiválra látogathattak ki a hartai lakosok, ugyanis ezen a napon került megrendezésre az I. Hartai Kolbász Fest. A rendezvény délelőtt 10 órakor kezdődött, melyre 3-4 fős kolbászkészítő csapatok jelentkeztek. A rendezők 6 kg húst és belet biztosítottak az indulók számára, ezen felül a többi hozzávaló és eszközök beszerzése már a versenyzők feladata volt. A versenyen való indulás egyetlen feltétele az volt, hogy kizárólag kézi darálót lehetett használni. A zsűri számára egy 50 cm kolbászdarabot kellett leadni értékelésre. Az előkészületek már reggel javában folytak, hogy mire kezdődik, a verseny minden készen álljon. A versenyzők már fél 10-kor megérkeztek, hogy mindenki kényelmesen kipakoljon és elfoglalja helyét. Nagy lelkesedéssel sürögtek forogtak, pakolásztak és izgatottak voltak, hiszen mindenki nagyon bízott saját jól bevált receptjében. Miután megtörtént a nevezés és mindenki megkapta a húst, elkezdődtek a munkálatok. Mindenki gőzerővel nekiállt húst darálni, majd fűszerezni, de voltak, akik a munkafolyamatokat felcserélték először fűszereztek, majd daráltak. Ahány csapat, annyi féle készítési módot láthattunk, voltak, akik a hagyományos hartai receptet követték, de voltak, akik saját recept alapján készítették a kolbászt. Összesen 13 csapat vette a bátorságot a megmérettetéshez, ezek közül egy csapat igen messziről érkezett ők ugyanis a Budapest mellett található Csepelről érkeztek. Minden nevező készült kóstolóval is hurkával, kolbásszal, süteménnyel és természetesen mellé házi pálinkával és házi borral. Az elkészült kolbászokat a három személyből álló zsűri pontozta. A tálalást nagyon kreatívan oldották meg a készítők, így a zsűrinek sem lehetett könnyű dolga. A kilátogató gyermekek nagy örömére a helyszínen lehetett frissen sütött kürtős kalácsot és vásári cukorkát is vásárolni. A szervezők szalonnás lepénnyel kedveskedtek a vendégeknek és a versenyzőknek. Kaiber Henrik a zsűri egyik tagja a helyszínen sütött kolbász kóstolóval várta az érdeklődőket. Mari János a zsűri másik tagja juh bélbe töltött kolbászt kínált. Eközben Kaszt Henrikné Ibolya, a zsűri harmadik tagja a versenyzőket járta és figyelte a technikákat. Az eseményhez illó zenéről a Hartai Fúvósok zenekar gondoskodott. A délelőtt jó hangulatban telt és a szervezők elmondása szerint és a nagy érdeklődésre való tekintettel a jövőben is számíthatunk a fesztivál megrendezésére. A nap végén pedig egy hamisíthatatlan hartai bál várta a kedves szórakozni vágyókat a Művelődési Házban, ahol az est folyamán felléptek a Hartai Hagyományőrző Táncegyüttes és a Budapesti Német Gimnázium táncosai. Itt hirdették ki a kolbásztöltő verseny eredményét is. Az első helyezett Tóth Zoltán és csapata lett, a második a Békaváros csapata, a harmadik pedig a Bibliások. Hagyományőrzés két nyelven A nemzetiségi szakon végző főiskolai hallgatók gyakorlatának egyik kiemelt feladata egy foglalkozás megtervezése, közös tevékenység szervezése a nemzetiségi hagyományok ápolása témakörében. Számomra gyakorlatot vezető óvónőként - ez mindig nagyon kedves része a közös munkának. A jelenleg gyakorlaton itt levő hallgatóval a tervezés során végiggondoltuk, hogyan tud ilyen témában levezetni egy közös tevékenységet az a hallgató, aki nem a mi falunk szülötte, de ő is a nemzetiségünkhöz tartozik. A közös pont a nyelvünk volt. Bemutattuk hajósi svábul és hartai svábul is ugyanazt a kiszámolót: Tes is t taumə, énekeltünk altatókat: Slóf kintjə kissjə a két hasonló nyelvjárásban. Ezután a gyerekek is kedvet kaptak a közös éneklésre, verselésre a helyi tájnyelven. folytatás az 7. oldalon

2 2. oldal Hartai Hírek Szülők Nevelők Bálja Idén is a retro hangulat jegyében szervezték meg a Szülők Nevelők bálját február 7-én, melyre a jegyeket már hetekkel a rendezvény előtt elkapkodták. A kiváló hangulatról a Szegedről érkezett Pavane Történelmi táncegyüttes gondoskodott. - Táncegyüttesünk 1992-ben alakult azzal a céllal, hogy az elmúlt korok méltatlanul elfeledett báli táncait felelevenítse és színpadra alkalmazva megismertesse a mai kor emberével. Táncaink eredeti leírásokon alapulnak, melyeket különféle levéltárakban, magángyűjteményekben, korabeli tánc- és illemtankönyvekben találtunk meg. Műsorunk a reneszánsz, a barokk, a XIX. századi báltermi táncok, a nemzeti romantika magyar báli táncainak szépségét, ezen korszakok hangulatát igyekszik megmutatni. A korabeli táncokhoz korhű zenei anyagot és jelmezeket használunk. nyilatkozta az együttes egyik tagja Horváth Kinga, akit a hartai közönségnek aligha kell bemutatni, hiszen jól ismerjük Őt a Hartai Hagyományőrző Tánccsoportból. Frei Lászlóné, az intézmény igazgatója köszöntötte a bálozókat. Kifejtette, hogy a bál bevétele, teljes egészében az iskolát gyarapítja, amiből interaktív táblákat, szeretnének vásárolni, valamint az iskolaudvar öko-parkját szeretnék továbbfejleszteni. A huszonnegyedik szülők nevelők bálját egy hatalmas tortával tették még emlékezetesebbé, amiből minden vendég részesülhetett. A bál ezután hajnalig tartó tánccal folytatódott. Óvodai farsang Farsangi mulatságot tartottak a helyi óvodában. Játékokkal és énekekkel ünnepeltek a legkisebbek. A rendezvény színvonalát emelte, hogy a gyerekek mellett az intézmény dolgozói is jelmezbe bújtak. Nem csak ez az egy nap szól a farsangról. Az elmúlt hetekben az ovisok vidám dalok és versek tanulása mellett álarcokat készítettek és megismerkedtek az ehhez kapcsolódó hagyományokkal és népszokásokkal is. Végül február 19-én sor került a várva várt farsangi mulatságra, melyet nagy izgalommal vártak a gyerekek. Már reggel jelmezt öltöttek kicsik nagyok egyaránt. Amellett, hogy a gyerekek bemutatták jelmezeiket, izgalmas játékokban is részt vettek, melyet szemmel láthatóan a pedagógusok is élveztek. Az óvodások idén is ötletes és kreatív jelmezekbe bújtak és így ünnepelték meg a tavasz közeledtét. Egyetlen egy csoportból sem hiányozhatott pókember, superman de a lányok is szívesen öltötték fel a szebbnél szebb királylány és hercegnő ruhákat. Természetesen a népszerű jelmezek sem maradtak el, így jól megfért egymás mellett a cowboy és bohóc is. Az óvoda vezetői meglepetéssel is készültek a vidám társaságnak. A gyerekek ezúttal is élvezték a nagy felhajtást. Egész napos tánccal, énekkel és vidámsággal búcsúztatták a telet. Asztalitenisz Kupa Ütőt ragadhattak a lelkes pingpongozók február 21-én a Művelődési Házban, ahol hagyományteremtő céllal rendezték meg a HSE szervezésében az Amatőr Asztalitenisz Bajnokságot. A rendezvény célja a sportolási és versenyzési lehetőségek biztosítása valamint, hogy népszerűsítsék a sportágat mind a fiatalok, mind az idősek körében. A rendezvényt Schuckert György az egyesület elnöke és a verseny fővédnöke Jónyer István többszörös világbajnok asztaliteniszező nyitotta meg./részlet a megnyitóból/ A versenyre több mint harmincan jelentkeztek, fiataloktól egészen az idősebbekig. A nevezést követően sorsolásos rendszerrel alakították ki a csoportokat, majd 5 asztalon kezdett pattogni a labda. A jó hangulatú egész napos bajnokságon a résztvevők női és férfi egyéni csoportban mérhették össze a tudásukat. Nem csak Hartáról, a térségéből is érkeztek a sportág rajongói. Az ütős rendezvény számos érdeklődőt vonzott, a legkisebbek is szívesen ismerkedtek a sporteszközökkel. Jónyer István szakavatott szemmel kísérte végig a mérkőzéseket és szívesen osztotta meg tapasztalatait a résztvevőkkel. A mai világban el lehet mondani, hogy viszonylag kevés fiatal van aki ezt a sportot űzi, azonban Hartán vannak lehetőségek. A szakosztály a jövőben is népszerűsíti a sportágat. Az asztaliteniszezni vágyók szerda esténként csatlakozhatnak az edzésekhez. Izgalmas meccsekre került sor, az egész napos viadal végén a versenyzőknek oklevél és kupa volt a jutalmuk. A verseny győztese külön elismerésként, levezető mérkőzést vívhatott Jónyer Istvánnal és bemutatót kapott a sportág egyik élő legendájának kiflipörgetéséből.

3 Hartai Hírek 3. oldal Egészség és Sportnap február 27-én a Kalocsai Kórház Egészségfejlesztési Irodája és Harta Nagyközség Önkormányzatának szervezésében, Egészség- és Sportnapot rendeztek a Hársfavirág Szociális központban és a Sportcsarnokban. A rendezvényen az egészen fiataloktól a nyugdíjasokig minden korosztály képviseltette magát. A Sportcsarnokban aerobik- és jógafoglalkozásokkal indították a napot, melyen a tanárok és a diákok is megmozgathatták izmaikat. Ezután az iskola alsós és felsős tagozatú diákjai sorversenyekben mérhették össze ügyességüket és tudásukat. A Szociális Központban ez idő alatt, a kórház munkatársai két helyen szűrőállomásokat rendeztek be, ahol az érdeklődőknek ingyenes méréseket és tanácsadást szerveztek. Így, többek között lehetőség nyílt vérnyomás- érszűkület- szájüregi mérésre. A tapasztalatok azt mutatták, hogy sokan éltek ezzel a lehetőséggel és a résztvevők többsége hasznosnak és szükségesnek tartja az ilyen rendezvényeket. Farsangi Koncert Nyugodtan használhatjuk a fergeteges jelzőt a Zeneiskola által március 28-án szervezett farsangi koncertre, hiszen olyan produkciókkal léptek színpadra, amilyet ritkán láthat a hartai közönség. Mind témájában, mind felépítésében és hangulatában elvarázsolta a tisztelt hallgatóságot. Nyitányként, a Hartai Nemzetiségi Ifjúsági Fúvószenekar lépett színpadra harsány lendületes zeneszámokkal. Kevés olyan ember akadt aki a széken ülve ne dobolt volna, vagy mozgott volna a pergős ritmusokra. Őket, különböző hangszereken, mint a zongora, trombita, vagy tenorkürt, a Zeneiskola apróbb növendékei követték egyéni, rövid és hangulatos darabokkal. Üde színfoltja volt az előadásnak egy bábelőadás, melyet hol szépen felcsendülő ének, vagy hangszer tarkított. A buli legjava, csak ezután kezdődött. A színpadra 8 gitáros érkezett, akik igazi latin hangulatot varázsoltak a Desperado című film betétdalával. A pódiumot ezután igazi mexikó bandita-zenészek vették birtokukba. A főbandita sajnos magyarul nem tudott, így ő spanyolul köszöntötte a nézőket, de szerencsére volt tolmácsa, aki segített neki. Ekkorra a hangulat már valóban fergeteges volt és nem sok múlott azon, hogy a nézők a székükről felpattanva táncra perdüljenek. Valójában ők nem is igazi bantiták voltak, hanem a Zeneiskola dobosai. A műsor természetesen nem múlhatott el anélkül, hogy minden kis növendék ne énekelt volna, így a végén minden kis diák a színpadra állt és Gottschallné Keresztély Veronika, valamint Szűcs Anikó vezényletével gyerekdalokat énekeltek. Igazán sajnálhatja az aki lemaradt az előadásról, mert így egy teljes évet kell várni, a következő, jó hangulatú farsangi koncertre. Hartai Hírek rovatunkban szereplő cikkekről bővebb összeállítást, a Htv Híradóban láthat, minden hónap első hétfőjén 20:00-kor!

4 4. oldal TopNet Magyarország Tájékoztató a Hartán elérhető vezetékes Internetről Napjainkban nagyon fontos a megfelelő Internet szolgáltatás. Sok szolgáltató kínál Internet hozzáférést. Cikkünkben a Hartán elérhető TopNet kábeles Internet szolgáltatást hasonlítottuk össze, egy szintén vezetékes ADSL szolgáltatással. Jelenleg Hartán kétféle vezetékes Internet szolgáltatás közül választhatunk: - kábeltelevíziós rendszeren, - vezetékes telefonos hálózaton (ADSL) Hasonlítsuk össze, mit kínál a két technológia letöltési sebesség terén: vezetékes telefonos hálózaton (ADSL) kábeltelevíziós rendszeren 10 megabit/s (garantált 1 megabit/s) 10 megabit/s (garantált 5 megabit/s) 20 megabit/s (garantált 1 megabit/s) 20 megabit/s (garantált 10 megabit/s) (Ettől nagyobb sebességet Harta területén 30 megabit/s (garantált 15 megabit/s) technikailag nem lehet igénybe venni!) 60 megabit/s (garantált 30 megabit/s) A garantált letöltési sebesség azt jelenti, hogy a szolgáltató szervere és az ügyfél közötti adatforgalom sebessége az esetek 80%-ában a megadott sebesség alá nem mehet. A fenti, összehasonlító táblázatból is látszik, hogy az ADSL technológiát használóknak jóval kisebb sebességet garantálnak, mint a kábeltévés Internettel rendelkezőknek. Miért van ez? Ez a nagymértékű eltérés a kábeltévés Internet javára a két technológia közötti alapvető különbségben rejlik. Az ADSL szabvány sajátosságaiból adódóan a telefonközponttól távolodva az átviteli sebesség rohamosan csökken. Ezért van az, hogy az ADSL szolgáltató a település egyik részén tudja biztosítani a szerződésben foglalt maximális sebességet (pl. 20 megabit/s), míg a település másik részén csak a vállalt sebesség csak töredékét (pl. 20 megabit/s helyett csak 12 megabit/s sebességet). Az ADSL garantált sebesség csak nagyon alacsony értéken van meghatározva, mert ha az ügyfél reklamálna, akkor lehet neki mondani, hogy a garantált még meg van. (pl. 20 megabit/s helyett csak 1 megabit/s!!!). Ez olyan, mintha a boltban a 10 deka parizert kérnénk és kifizetnénk, de csak egy szeletet kapnánk! Jelenleg Hartán maximálisan 20 megabit/s letöltési sebességű Internet szolgáltatást tud biztosítani az ADSL szolgáltató, melynek a garantált letöltési sebessége csak 1 (egy) megabit/s. Az ADSL technológiát számottevően már nem fejlesztik. A kábeltévés Internet egészen más, mivel az átviteli sebesség (letöltési sebesség) nem függ a központtól való távolságtól! Tehát a település minden utcájában ugyanolyan sebességet tudunk igénybe venni. A korszerű kábeltévés technológiával ellátott kábeltévés központban olyan eszközök kerültek elhelyezésre, mellyel akár 120 vagy akár 320 megabit/s letöltési sebességű Internet elérést lehet biztosítani a jelenlegi hálózaton. A kábeltévés Internet technológia folyamatosan fejlődik és gyorsul a letöltés. A kábeltelevíziós hálózaton igénybe vett Internet szolgáltatásnak nem feltétele a veztetékes telefon és a televízió szolgáltatás. A döntés Önre van bízva: választja a fejlődést, a szupergyors sebességet (kábeltévés Internet) vagy az elavult, fejlődésképtelen technológiát (ADSL)? Másképpen fogalmazva: szeretne ott ülni a számítógépe előtt és a homokórát nézegetni míg egy filmet letölt az ADSL-lel, vagy akár 1 perc alatt letöltene egy teljes filmet a kábeltévés Internettel? Szabó Ernő, TopNet Magyarország

5 HartApro.hu 5. oldal Tudta-e, hogy nálunk: - havi díját egy beüzemelt TV készülék után fizeti a többi TV készüléken ingyenes a szolgáltatás - a helyi Tv csatorna a HTV csak nálunk nézhető - nincs szükség parabola antennára - hűségidő alatt nem változnak az előfizetői díjak - egy digitális csomag mellé ingyen adjuk az analóg csomagot az összes Tv készülékére - ha lapos tévéje van, az alapcsomagban 45 csatornát nézhet - az új Tv készülékekhez nem kell átalakító doboz (settop box), elegendő egy modul kártya - 14 HD csatornát nézhet ingyen a digitális csomagban - kínálatunkban a Digi Sport csatornák is megtalálhatók - nem szükséges az internethez a vezetékes telefon - hűséges ügyfeleinket mindig megbecsüljük A Hartai Hársfavirág Szociális Központ működése A Hartai Hársfavirág Szociális Központ vezetőjét, András Tibornét kérdeztük az intézmény működéséről: Milyen szerepet tölt be az intézmény a település életében? Először is szeretnék egy esetleges téves elképzelést eloszlatni. A Hársfavirág Központ nem egy önszerveződő nyugdíjasklub, hanem egy intézmény. Hogy mi a különbség? Elsősorban az alapítása és fenntartása. Ezt az intézményt Harta Nagyközség Önkormányzata alapította azzal a határozott céllal, hogy a hartai idősek ellátását szolgálja. Működéséhez állami támogatás és önkormányzati támogatás áll rendelkezésre. Nem időszakos a tevékenysége, minden nap 8 órától délután 4-ig nyitva van. Tulajdonképpen ez egy szolgáltatás. Mint ilyen, kiknek a részére nyújt ellátást, kik vehetik igénybe? Elsősorban az idősellátás a fő profilja, de kiegészítő tevékenységként működteti a főzőkonyhát, és ellátja a hartai óvodások és iskolások étkeztetését is: Szociális étkeztetés keretében napi egyszeri meleg étkezésről gondoskodunk. Azok a szociálisan rászorultak vehetik igénybe, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani. Az Önkormányzat szociális rendelete szerint: - 65 év felettiek - tartós betegek - mozgásukban korlátozottak Az ebédet igényelhetik helyben fogyasztással, elvitellel és házhoz szállítással. Egy adag díja jelenleg 580 Ft, házhoz szállítással 670 Ft. Házi segítségnyújtás ellátási formát azok az idősek veszik legfőképpen igénybe, akik egészségi állapotuk vagy idős koruk miatt már nehezebben mozognak, és nehézséget jelent számukra önálló életvitelük fenntartása. Családtagjaik vagy nem élnek a községben, vagy még aktív dolgozók, így nem tudnak annyi időt szánni a szüleikre, amennyi gondoskodást igényelnének. Ezt a fajta tevékenységet az ellátottak otthonában gondozónőink végzik. Ezek a következők lehetnek: a. az alapvető gondozási, ápolási feladatok elvégzése b. gyógyszer kiíratása, kiváltása, napi bevásárlás, ebédeltetés c. segítségadás a lakókörnyezet tisztaságának megtartásában d. ügyintézés segítése (orvosi rendelő, posta, önkormányzat, stb.) Idősek nappali ellátása az óvodával közös épületben lévő helyiségeinkben történik. Az intézmény teljesen nyitott, bárkit szívesen látunk. Várjuk azokat, akik csak egy kis beszélgetésre vágynak, mert otthon egyedül vannak. Várjuk azokat, akik változatosan, társaságban szeretnének étkezni, esetleg már unják, hogy több napig ugyanazt a melegített ételt kell fogyasztaniuk. Várjuk azokat, akik szívesen vennének részt különböző foglalkozásainkon. Várjuk azokat, akik csak melegedni vágynak, vagy nem otthon, egyedül szeretnének tévézni, kézimunkázni, rejtvényt fejteni. Főzőkonyha működtetése gyermekétkeztetés: Az óvodás és iskolás korosztály napközbeni ellátásában is részt veszünk. Főzőkonyhánkról biztosítjuk a gyerekek napi háromszori étkezését. Konyhánkat folyamatosan fejlesztjük, hogy az aktuális igényeknek, előírásoknak megfeleljünk. Jelenleg kik járnak a nappali ellátásba, és milyen gyakorisággal? Pillanatnyilag nappalis tagjaink az aktívabb nyugdíjas korosztályt képviselik. Kevés időt töltenek az intézményben. Sajnos a korábbi tagjaink elhunytak, vagy egészségi állapotuk miatt kimaradtak az ellátásból. Természetesen az önkormányzatnak és az intézménynek egyaránt érdeke, hogy nagyobb kihasználtsággal működjön az intézmény. Megragadom az alkalmat, hogy tolmácsoljam az önkormányzat tervét: szeretnénk felmérni a lakosság véleményét arra vonatkozóan, hogy igényelnék-e az intézménybe történő beszállítást. Így lehetőség nyílna arra, hogy azok az idősek is részesüljenek az ellátásban, akik egyedül már nem tudnak bejárni, illetve családjuk sem tudja megoldani beszállításukat. A következő telefonszámon érdeklődhetnek erre vonatkozóan: 06 70/ Köszönjük a beszélgetést

6 6. oldal Hartai Hírek FONÓ ÚJRA GONDOLVA, azaz MODERN MÓDRA Régen a fonás az őszi betakarítástól a farsang végéig tartó foglalkozás volt. Szüret után már kezdtek összejárni a falubeliek. A szomszédságok jártak egybe,- lányok, legények, asszonyok a férjekkel. A faluban a fonó volt az, ahová mindenki elvihette a maga munkáját, s a munkához kapcsolódó eszközöket fonószéket, rokkát.. A fonóban nem csak fontak, hanem kötöttek, varrtak, rongyokat vágtak fel szőnyegnek és néha tollat is fosztottak. Munkaközben daloltak, mesét mondtak, énekeltek, játszottak, s táncoltak is. A mókát általában a férfiak csinálták; ők voltak akik kártyáztak, meséltek,miközben főtt kukoricát, pattogatott kukoricát, aszalt gyümölcsöt ettek. Disznóvágások idején alakoskodtak is. 3-4 lány felöltözött maskarásnak és elmentek ahhoz a családhoz, ahol disznótor volt. Az ott kapott kóstolót elvitték a fonóba, ahol együtt elfogyasztották. Különböző babonák is tartoztak a fonóhoz, hisz a Die Zwölfte alatt nem szabadott kendernek lennie a rokkán, mert azt tartották, hogy pletykázás lesz. Századunk első felében a kenderfeldolgozás házi módjainak megszűnésével szűnt meg a fonó a falusi közösségekben. Egyesületünk február 28-án rendezte meg a FONÓ ÚJRA GONDOLVA című rendezvényét, mellyel célunk az volt, hogy a fonói hagyományokat újból felelevenítsük. Igaz ma már nem tudjuk házilag a kendert megmunkálni, nem tudjuk hogyan működik a rokka és sorolhatnám tovább; ezért a hagyományokból merítve modern eszközökkel próbáltuk az időt eltölteni. Mindenki a maga érdeklődési körének megfelelően tölthetett néhány kellemes órát egyesületünk tagjainak körében. Volt darts, pingpong, társasjáték, kártyázás, vetélkedő, harmonika kísérettel egybekötött nótázás, aprók tánca. Nagyon örültünk annak, hogy minden korosztály képviseltette magát. Reméljük ennek a kezdeményezésnek lesz még folytatása, s a következő összejövetelen már a rokka használatát is meg tudjuk mutatni a fiatalabb generációnak! Iván Andrea RÁDAYS ELSŐSEGÉLYNYÚJTÓK SOLTON Iskolánk elnyerte az előkelő Vöröskereszt Bázisiskola címet, így természetesen szívesen mentünk Wéber Éva doktornő felkérésére a solti Vécsey és II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjainak elsősegélynyújtó bemutatót tartani. Legfontosabbnak azt tartottuk, hogy minden gyerek ismerje meg az újraélesztés helyes folyamatát, és gyakorolják a fantomon (ambu babán), ugyanis az újraélesztés (CPR) megkétszerezheti, vagy háromszorozhatja az emberek esélyét a túlélésre, ha a hirtelen szívmegállás után azonnal és helyesen alkalmazzák. Ezen kívül bemutattuk az égési sérülések, az orrvérzés, a félrenyelés és más kisebb sérülések helyes ellátásának módjait. Az elsősegélynyújtásban részt vett tanulók a tavalyi országos elsősegélynyújtó verseny döntős csapata : Szabó Dominika 7.o, Maár Gyöngyi 7.o. Kurucz Zsombor 7.o, Pásztor Csaba 8.o., Pető Petra 6.o,valamint Szűcs Meláni 8.o. A solti bemutató napokon a csapat értékes tagja volt még Nagy Rebeka és Szabó Vanessza 7. osztályos tanulók. Veszélyhelyzetekben az emberi életek kilencven százalékát a helyszínen jelenlévő laikusok mentik meg derül ki a Nemzetközi Vöröskereszt adataiból. Minél több az elsősegélynyújtásra kiképzett és annak használatára felkészült ember, annál nagyobb eséllyel előzhetjük meg a sérülésekkel, balesetekkel összefüggő halálesetek bekövetkezését nap, mint nap. >>>

7 Intézményi Hírek 7. oldal Magyarországon minden 25. percben leáll egy ember keringése, és hirtelen szívhalál következtében meghal. A becslések szerint 70 százalékuk az első 3-5 percben újraéleszthető lenne, ha valaki a helyszínen elkezdené az elsősegélynyújtást. Azonban a hazai lakosság csupán alig 1 százaléka ismeri az alapszintű újraélesztést, így a megkezdett újraélesztések száma nem éri el a fél százalékot sem. Pécsi Krisztina felkészítő tanár, Szűcs Meláni elsősegélynyújtó Újabb iskolai siker! Februárban Kalocsán a Wass Albert szavalóversenyen Vincze Máté III. helyezést ért el. Óvodai hírek folytatás az első oldalról Kiscsoportosainkkal végigjártuk az épületünket, megnéztük a tárgyakat, bútorokat, képeket, amelyek a nemzetiséghez tartozásunkról tanúskodnak. Bevittünk a termünkbe albumokat, képeslapokat, térképet és egy hagyományos régi gyermekviseletet. Egy albumban megkerestük a hajósi és a hartai viseletről készült képeket. Felismerték a helyi viseletet és megfogalmazták a különbségeket a látott ruhadarabok között. A végére egy tartalmas, közös emlékeket felidéző albumunk is lesz a hagyományőrzés témájában. Remélem a hallgatónak is izgalmas nap volt, tapasztalatot szerzett a hagyományok átadásának élmény gazdag módjáról az óvodában. Bízom abban, hogy a gyakorlatának emlékezetes pillanatai között jegyzi ezt a délelőttöt. Nekem mindig nagy élmény látni a fiatalokat az ilyen jellegű közös tevékenységben, jó tudni, hogy nekik is szívügyük hagyományaink átadása, átörökítése az óvodás gyermekeknek. térképen bejelöltük, ki hol lakik, hol van az óvodánk, ismert épületeink. A legnagyobb élményt a hartai gyermeki viseletbe való beöltözés jelentette. Alig győzték kivárni, hogy felvehessék egyik, másik ruhadarabot. Nagy kedvvel táncoltak a hartai zenére, délig sem tudtuk abbahagyni a vidám táncolást, dalolást. Természetesen néhány nappal később a farsangon is elővettük az ekkor hallgatott zenét. Ez a nap nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az épületbe belépve észrevegyék, megnézegessék a magyarországi német nemzetiség kultúrájához tartozó tárgyainkat, képeinket. Remélem szüleikkel is megállnak a lépcsőfordulónkban elhelyezett képek előtt, vagy az egyik bejáratunkban elhelyezett festett hartai bútoroknál. Megkezdtük egy album elkészítését, melybe a fényképek mellett az ekkor megnézegetett térkép is bekerült. Úgy tervezem, hogy majd az óvódás éveik

8 HartApro.hu 8. oldal Hirdetések Közérdekű Orvosi rendelő Dr. Kali Éva rendelési ideje : Dr. Mag Piroska rendelési ideje : Hétfő : Hétfő : Kedd : Kedd : 8-12 Szerda : Szerda : 8-11 Csütörtök : Csütörtök : Péntek : Péntek : / / Februárban elhunytak Knódel Salamonné 6-án szül.: 1929 Februárban születtek Oszlányi Kende 2-án An.: Lehoczki Zita Zília Bajnok Imre 21-én szül.: 1943 Halász Hunor 20-án An.: Horváth Rózsa Horváth József 23-án szül.: 1931 Gratulálunk! Impresszum Szerkeszti és kiadja TopNet Magyarország Kft Harta Templom u Adószám: Cg.: Tel.: 06-78/ / Megjelenés havonta egyszer 1300 példányban.

2016. Február ISSN 2498-5619. Hartai Újság. TopNet tájékoztató 5. oldal. Intézményi Hírek 4. oldal. Hartai Hírek 2-3. oldal

2016. Február ISSN 2498-5619. Hartai Újság. TopNet tájékoztató 5. oldal. Intézményi Hírek 4. oldal. Hartai Hírek 2-3. oldal 2016. Február ISSN 2498-5619 Hartai Újság Hartai Hírek 2-3. oldal Intézményi Hírek 4. oldal TopNet tájékoztató 5. oldal 2. oldal Hartai Hírek II. Hartai Kolbászfesztivál Január 23-án 11 órakor indult a

Részletesebben

HartApro.hu. Havonta megjelenő, ingyenes újság. Hartai hírek. 3. oldal. Hát immár elértük a csúcsot. Hartai Hársfavirág Szociális Központ

HartApro.hu. Havonta megjelenő, ingyenes újság. Hartai hírek. 3. oldal. Hát immár elértük a csúcsot. Hartai Hársfavirág Szociális Központ HartApro.hu ISSN 2064-3241 Óvodai hírek 6. oldal Havonta megjelenő, ingyenes újság Hartai hírek 3. oldal 2014. július Tájékoztató a hartai kábeltelevízió és internetszolgáltatás helyzetéről 4-5. oldal

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása Chek Nisszá Kupa Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása 2011 1 Bemutatkozás: A Chek-Nisszá kispályás labdarúgócsapatot 1998-ban alapítottuk. Eleinte csak a sport területén próbáltuk megmutatni, mire is

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

Beszámoló. Szabadtéri mozgásos tevékenység

Beszámoló. Szabadtéri mozgásos tevékenység Beszámoló Szabadtéri mozgásos tevékenység Iskola neve: Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Mezőcsokonyai Tagiskolája Program időpont: 2015. június 15. Helyszín: Mezőcsokonyai

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI 2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi

Részletesebben

Nemzetiségi nap az első osztályban

Nemzetiségi nap az első osztályban Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.

Részletesebben

Farsangi bál a bölcsődében

Farsangi bál a bölcsődében 4 2011. április Farsangi bál a bölcsődében Vidám legény a bohóc, piros haja csupa kóc, ide-lép, oda-lép, a zubbonya csupa kék. Itt a tél vége, a tavasz kezdete és a farsangi mulatságok ideje. A bölcsődében

Részletesebben

HartApro.hu. Havonta megjelenő, ingyenes újság. 2015. május. Májusfaállítás. 2015. Zarándoklat. Családi nap ISSN 2064-3241. Ki Mit Tud 4.

HartApro.hu. Havonta megjelenő, ingyenes újság. 2015. május. Májusfaállítás. 2015. Zarándoklat. Családi nap ISSN 2064-3241. Ki Mit Tud 4. HartApro.hu ISSN 2064-3241 Havonta megjelenő, ingyenes újság 2015. május Óvodai Hírek 5. oldal Ki Mit Tud 4. oldal Tánccsoport Hírei 5. oldal Helyi szolgáltatók előnyei 3. oldal Májusfaállítás Ez a hónap

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a Az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban ezen a pénteki napon került megrendezésre a Gyerek-Faktor. Az előző években elkezdett Csillag Születik vetélkedőt folytattam, csak a nevét

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

HartApro.hu. Változatlan tartalommal, megújult névvel és külsővel jelentkezünk Január 1-től. Havonta megjelenő, ingyenes újság. 2015.

HartApro.hu. Változatlan tartalommal, megújult névvel és külsővel jelentkezünk Január 1-től. Havonta megjelenő, ingyenes újság. 2015. HartApro.hu ISSN 2064-3241 Havonta megjelenő, ingyenes újság 2015. november Változatlan tartalommal, megújult névvel és külsővel jelentkezünk Január 1-től Interjú 2. oldal A 2015. év községi fejlesztéseiről

Részletesebben

Felhívás. I. Böszörményi Ízek Fesztiválja. 2010. május 15. Hajdúböszörmény Bocskai tér

Felhívás. I. Böszörményi Ízek Fesztiválja. 2010. május 15. Hajdúböszörmény Bocskai tér Felhívás I. Böszörményi Ízek Fesztiválja 2010. május 15. Hajdúböszörmény Bocskai tér Hajdúböszörményben megrendezésre kerül az I. Böszörményi Ízek Fesztiválja, a Hajdú 400 Hagyományőrző, Kertészeti és

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

Felkészülve a belvízre

Felkészülve a belvízre Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH

Részletesebben

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság 2014. november 29. BÉKÉSCSABA Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség Lakótelepi

Részletesebben

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Iskolánk, a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola (Tehetségpont) 2010. júniusában megnyerte az Oktatási Közalapítvány

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról

Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról Iskolánk sajátos arculatának hosszú évtizedek óta meghatározó eleme a német nemzetiségi

Részletesebben

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet XVII. évfolyam - 2. szám 2016. Február A Magyar Kultúra Napjára kisiskolásoknak és óvodásoknak kiírt rajzpályázatra több, mint 40 rajz érkezett. Ennek eredményhirdetése következett, az eredmények a következők

Részletesebben

Hit és Kultúra Alapítvány 6120 Kiskunmajsa-Kígyós, Hold u. 10. Tel.: 77/481-564 30/540-6069 77/483-617 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011.

Hit és Kultúra Alapítvány 6120 Kiskunmajsa-Kígyós, Hold u. 10. Tel.: 77/481-564 30/540-6069 77/483-617 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. I. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ Bevételek: Megnevezés Költségvetési támogatás Központi költségvetési szervtől, elkülönített állami pénzalaptól Helyi önkormányzattól Kapott támogatás

Részletesebben

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN JANUÁR 9. Január 9-én a Vörösmarty Mihály Tagintézmény 3.a, 4.a és 5.b osztályos tanulói közös tanulmányi kiránduláson vettek részt. Szentesre látogattak el január 9-én egy országos rendezvényre. A projekt

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2015. ÉVRŐL A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása.

Részletesebben

HartApro.hu. Havonta megjelenő, ingyenes újság. A Böddi-szék 5. oldal

HartApro.hu. Havonta megjelenő, ingyenes újság. A Böddi-szék 5. oldal HartApro.hu ISSN 2064-3241 Szavalóverseny a Költészet napján 3.oldal Havonta megjelenő, ingyenes újság A Böddi-szék 5. oldal 2014. május Tatán nyílt ideiglenes kiállítás hartai bútorokból 3. oldal Ráday

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

Gyerekesély Program Hírlevél

Gyerekesély Program Hírlevél Hírlevél Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház 2014. III. Hírlevél Gyerekházunk napi szinten nyitva áll a családok számára, valamint folyamatosan próbálja programokkal, jeles napok megünneplésével színesíteni

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens ÖREGLAK KÖZSÉG 2010. ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERVE Készítette: Buzsáki Mónika Készült a 2009. november 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésre 2010. évi Közművelődési munkaterv 2 Öreglak község 2010.

Részletesebben

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság 2014. november 29. BÉKÉSCSABA Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség Lakótelepi

Részletesebben

Mozgással az Egészségért!

Mozgással az Egészségért! Mozgással az Egészségért! 2010. Június 12. (szombat) 9 óra Mátrai Gyógyintézet Mátraháza ABBA Feeling Show Ingyenes szűrővizsgálatok Közös Aerobik Színvonalas programok Gyermekvetélkedő Értékes tombolanyeremények

Részletesebben

Tóvárosi Általános Iskola

Tóvárosi Általános Iskola Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember

Részletesebben

XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny. 2015. április 25. Budapest

XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny. 2015. április 25. Budapest XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny 2015. április 25. Budapest Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség GoldStarS Sportegyesület

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: RETRÓ ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A TÉMAHÉT

Részletesebben

a második évünk Újpesti Futónap. szülőknek! családi nap

a második évünk Újpesti Futónap. szülőknek! családi nap Megkezdődött a második évünk a suliban, amit nagyon vártunk is, meg kicsit nem is. Jó volt a nyári szünet, a sok alvás, az élmény, de izgatottságunk az újév kapcsán mégiscsak erősebb volt. Már szeptemberben

Részletesebben

COOL-TÚRA 2010. 2. évf., 3. szám. Kistörő Adrienn és Hódosné Tatár Ildikó Cool-túra vetélkedő szervező

COOL-TÚRA 2010. 2. évf., 3. szám. Kistörő Adrienn és Hódosné Tatár Ildikó Cool-túra vetélkedő szervező A B E R E N T E I Á M K D I Á K J A I N A K L A P J A 2. évf., 3. szám COOL-TÚRA 2010 Idén 5. alkalommal került sor a berentei kezdeményezésű Cool-túra vetélkedőre. A nyelvművelés tematikájú írásbeli feladatsort

Részletesebben

Hírlevél. A múlt hónapban történt

Hírlevél. A múlt hónapban történt Hírlevél A múlt hónapban történt 2015.02.11 FARSANGRA készülődtünk: A jelmezek kiegészítőit a gyerekházban a szülőkkel együtt készítettük el február 11-én 11 anyuka társaságában. Alkottunk hercegnő fejdíszt,

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n.

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n. A projekt címe: Belebújunk maskarába farsang - témahét A projekt fő célja: A farsangi ünnepkör szimbólumainak, az ünnepkör eredetének megismertetése mellett az adott témát a lehető legváltozatosabb szemszögből

Részletesebben

2011. évi rendezvényeken való részvételének beszámolója

2011. évi rendezvényeken való részvételének beszámolója Mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete Nefelejcs Fogyatékos Személyek Nappali Ellátást Nyújtó Intézmény 2011. évi rendezvényeken való részvételének beszámolója Január 2011. január

Részletesebben

Falukarácsony. Újévi koncert

Falukarácsony. Újévi koncert Ikladi Hírek XX. évfolyam 12. szám www.iklad.hu Önkormányzati Híradó ingyenes 2013. december Falukarácsony Hagyományos falukarácsonyi ünnepségünket december 20-án, pénteken, 18 órai kezdettel tartjuk az

Részletesebben

December 6-kán Fogyatékkal élők világnapja alkalmából tartott ünnepségen a Művelődési Házban az 6-7. osztály tanulói Németh Lászlóné által

December 6-kán Fogyatékkal élők világnapja alkalmából tartott ünnepségen a Művelődési Házban az 6-7. osztály tanulói Németh Lászlóné által Kossuth Morzsák November 11.: Márton nap alkalmából ismét összegyűlt az iskola apraja-nagyja. A 4. osztály már a délelőtt folyamán is szorgoskodott a konyhában, hogy vendégül láthassák társaikat. Mert

Részletesebben

(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)

(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben) Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,

Részletesebben

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon Tartalom Szüreti felvonulás és bál Kirándulás a Gemenci erdőben (1.-2. évf.) Tanulmányi kirándulás Bikalon (3.-4. évf.) Rajzpályázat Vetélkedő a magyar népmese napjának tiszteletére Bolyai matematika csapatverseny

Részletesebben

2014. november. Beled Város Önkormányzatának hírei. Születésnapi köszöntő

2014. november. Beled Város Önkormányzatának hírei. Születésnapi köszöntő 2014. november Beled Város Önkormányzatának hírei Születésnapi köszöntő A napokban köszöntöttük Seregély Bálintnét 90.születésnapja alkalmából. Otthonában kerestük fel Irma nénit Dr. Gál László jegyző

Részletesebben

Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a évről

Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a évről Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a 2014. évről A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltésen működő Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen

Részletesebben

Beszámoló a Vészlejárat Ifjúsági Klub 2014. évi tevékenységéről

Beszámoló a Vészlejárat Ifjúsági Klub 2014. évi tevékenységéről Beszámoló a Vészlejárat Ifjúsági Klub 2014. évi tevékenységéről A Vészlejárat Ifjúsági Klub alapvető céljaihoz igazodtunk a 2014.év során is, miszerint Kerekegyháza város közigazgatási területén élő gyermekek

Részletesebben

Tájékoztató folyamatban lévõ, illetve hamarosan kezdõdõ beruházásokról

Tájékoztató folyamatban lévõ, illetve hamarosan kezdõdõ beruházásokról Tartalomból: Húsvéti köszöntõ Tájékoztató folyamatban lévõ, illetve hamarosan kezdõdõ beruházásokról Baba-Mama Börze Foltos otthon - a bekecsi Folt-Varázs Kör Házi sütemények versenye Március idusa Bekecsen

Részletesebben

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VÁR ÁLLOTT S MOST FÖLDHALOM 2013. Októ ber XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2 2013. OKTÓBER MEGHÍVÓ Egy kicsit el kell menni világot

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/1/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. január 27-i ülésére Tárgy: Beszámoló az IKSZT működésének

Részletesebben

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. Jegyek elõvételben 2016. március 7-ig Nagy Mihálynál, és a Faluházban 4800 Ft/fõ áron kaphatók.

KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS. Jegyek elõvételben 2016. március 7-ig Nagy Mihálynál, és a Faluházban 4800 Ft/fõ áron kaphatók. 2016. február Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes Lakodalmas Zenekarok és Vofélyek IX. Találkozója 2016. március 19-én 18 órai kezdettel a csengelei Faluházban.

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Sport az életünkben, küzdelem a mindennapokban

Sport az életünkben, küzdelem a mindennapokban Sport az életünkben, küzdelem a mindennapokban A SIÓFOKI VAK BOTTYÁN JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS AMI 5. ÉVFOLYAMOS TANULÓI RÉSZÉRE 2016.09.05-09 KÖZÖTT SZERVEZETT ERDEI ISKOLAI PROGRAM DOKUMENTÁCIÓJA Palkó

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 3-án kezdődik a korcsolya. Középső csoportos kortól (aki 2014. augusztus 31- ig betölti az 5 évet) lehet korcsolyázni. Az első turnus nyolc alkalom, ez január közepéig

Részletesebben

Családi vetélkedő. JÁTÉKVÁR Óvoda 1062 Budapest, Lendvay utca 24.

Családi vetélkedő. JÁTÉKVÁR Óvoda 1062 Budapest, Lendvay utca 24. Családi vetélkedő JÁTÉKVÁR Óvoda 1062 Budapest, Lendvay utca 24. A projekt feladatterve Projekt témája: Családi vetélkedő Időkeret: 3 óra Projektfelelős: 1 pedagógus sorszám feladat felelős Teljesítés

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

ZENEISKOLAI HÍRMONDÓ

ZENEISKOLAI HÍRMONDÓ ZENEISKOLAI HÍRMONDÓ MEGJELENIK 2 HAVONTA I.ÉVFOLYAM 1. SZÁM. 2015.MÁJUS-JÚNIUS Tóthné Siklós Ágnes tanárnő tanszaki koncertje 2015.MÁJUS Május 5-én megrendezésre került Tóthné Siklósi Ágnes zongora tanárnő

Részletesebben

36. Nemzetközi Tavaszi Sportgála Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny

36. Nemzetközi Tavaszi Sportgála Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny 36. Nemzetközi Tavaszi Sportgála Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny Békéscsaba, 2015. április 26. vasárnap Magyarország Felnőtt 20 km-es Gyalogló Férfi, Női Egyéni és Csapatbajnoksága, Havasi István-emlékverseny

Részletesebben

Hajdú Bihar megyei február havi programajánló 2010

Hajdú Bihar megyei február havi programajánló 2010 Hajdú Bihar megyei február havi programajánló 2010 Nők életmód népfőiskolája - Nagyrábé 2010. január - április Ismeretterjesztő és életmód segítő foglalkozások. Hajdú Komák és Konok Kunok disznótoros versenye

Részletesebben

TÉLI SPORTNAP VERSENYKIÍRÁS 24. KIDS-KUPA ORSZÁGOS EVEZŐS ERGOMÉTERES VERSENY, MINI RÖPLABDA TORNA, SAKK VERSENY, GRUNDBIRKÓZÁS, FEKVENYOMÓ VERSENY

TÉLI SPORTNAP VERSENYKIÍRÁS 24. KIDS-KUPA ORSZÁGOS EVEZŐS ERGOMÉTERES VERSENY, MINI RÖPLABDA TORNA, SAKK VERSENY, GRUNDBIRKÓZÁS, FEKVENYOMÓ VERSENY TÉLI SPORTNAP VERSENYKIÍRÁS 24. KIDS-KUPA ORSZÁGOS EVEZŐS ERGOMÉTERES VERSENY, MINI RÖPLABDA TORNA, SAKK VERSENY, GRUNDBIRKÓZÁS, FEKVENYOMÓ VERSENY 1. A verseny célja: A katolikus iskolák tanulóinak versengése

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY 2014-2015-ös tanév Tanító: Csáka Mária 2014. szeptember 15: Első nap az iskolában Gyülekeztünk az iskola udvarán. Az V. osztályosok kézen fogtak és bevezettek minket a templomba

Részletesebben

Záródolgozat Projekt a gyakorlatban

Záródolgozat Projekt a gyakorlatban 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 6.osztály Résztvevők száma: 23 Időpont:4 óra Osztály / csoport rövid bemutatása:matematikából nálunk csoport bontás van. A 6. évfolyamon

Részletesebben

Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál augusztus 18-tól 20-ig

Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál augusztus 18-tól 20-ig Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál 2016. augusztus 18-tól 20-ig Évtizedek óta hagyományosan az augusztus 20-ai hétvégén 2-3 napos rendezvénysorozatot szervez intézményünk, a Lamberg-kastély

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

TAEKWONDO DIÁKOLIMPIA. 2014. április 05. Budapest

TAEKWONDO DIÁKOLIMPIA. 2014. április 05. Budapest TAEKWONDO DIÁKOLIMPIA 2014. április 05. Budapest BHSE -TAEKWONDO FANATICS OLYMPIC GAMES ENGRICH MARIANN 1964-1996 Eredményei: Év Sportág Szakág Esemény Eredmény 1992 Taekwondo WTF taekwondo Európa-bajnokság

Részletesebben

Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája

Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája 2007-2008-as nevelési év értékelése Készítette: Ceglédiné Csősz Erzsébet Tagintézmény vezető 1 Gyermeklétszám: 2007. évi statisztika szerint: 21 fő, köztük: 10 fiú, 11

Részletesebben

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Elérhetőségeink Vigadó Kulturális és Civil Központ 2200 Monor, Kossuth Lajos u. 65-67. Művelődési Ház 2200 Monor, Bocskai u. 1. Tel.:

Részletesebben

Falusi Ízek Fesztiválja Magyaregregy 2 0 1 0 V e r s e n y k i í r á s Törökkor hazánkban nem csak negatívumokkal írható le, sok új ételnyersanyagot nekik köszönhetünk, másrészt történelmünk része. Tudomásul

Részletesebben

Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db. Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda évi működéséről, gazdálkodásáról. Bakóné Mászáros Tímea óvodavezető

Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db. Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda évi működéséről, gazdálkodásáról. Bakóné Mászáros Tímea óvodavezető E L Ő T E R J E S Z T É S PÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. MÁRCIUS 22 - ÉN TARTANDÓ NYILVÁNOS ÜLÉSÉRE Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db Tárgy: Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda 2010.

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

SZASZÁÉK gondoskodnak.

SZASZÁÉK gondoskodnak. ÉBREDÉS A PÁRI IFJÚSÁGI ÉS NEMZETISÉGI EGYESÜLET TÁJÉKOZTATÓ SZÓRÓLAPJA 2009. JÚNIUS PÁRI, Nagy utca 24. Teleház Telefon: 74/887-391 E-mail: ebredes.pari@vipmail.hu Meghívó PÖRKÖLTFŐZŐ VERSENY A Pári Ifjúsági

Részletesebben

Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló

Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló A Népmese napjához kötődő programunkat azzal a céllal terveztük, hogy hozzásegítsük a kisiskolás korosztály képviselőit a mesékben való elmélyüléshez,

Részletesebben

BMF SPORT-KUPA 2008 MOZDULJ BMF!

BMF SPORT-KUPA 2008 MOZDULJ BMF! BMF SPORT-KUPA 2008 MOZDULJ BMF! Alapította: Dr. Rudas Imre, rektor Alapítás éve: 2005/2006. tanév FŐVÉDNÖK Dr. Rudas Imre, rektor VÉDNÖKÖK Dr. Patkó István, dékán (Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki

Részletesebben

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL A tevékenység meghatározása 2012. évben az Oktatási, Kulturális és sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése Sport

Részletesebben

Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi tábor Szöveges és képes beszámoló

Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi tábor Szöveges és képes beszámoló Gyula Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung der Stadt Gyula 5700 Gyula, K. Schriffert József u. 1. Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi

Részletesebben

1. Kheristangli sütés sváb nagymamákkal: Wunderland Kindergarten programja.

1. Kheristangli sütés sváb nagymamákkal: Wunderland Kindergarten programja. Német nemzetiségi gyermek, ifjúsági és felnıtt programok 2015. 1. melléklet Gyermek és ifjúsági programok 1. Kheristangli sütés sváb nagymamákkal: Wunderland Kindergarten programja. Helyszín:Wunderland

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés

Részletesebben

Diákönkormányzat éves beszámolója tanév

Diákönkormányzat éves beszámolója tanév Diákönkormányzat éves beszámolója 2014-2015.tanév 2014. szeptember 17. A DÖK alakuló ülése: tisztségviselők választása, a munkaterv megbeszélése. DÖK elnöke: Mérész Melitta, alelnöke: Bakó Kornél. Osztályok

Részletesebben

ÚJLENGYELI ÚJ SZÓ. Adó 1% Idén is sok szeretettel várunk minden kedves újlengyeli lakost! Mozogjunk együtt újra! 2016. május 25.

ÚJLENGYELI ÚJ SZÓ. Adó 1% Idén is sok szeretettel várunk minden kedves újlengyeli lakost! Mozogjunk együtt újra! 2016. május 25. Adó 1% Kérjük támogassa adója 1%-ával az újlengyeli egyesületeket! Újlengyeli Diáksport Egyesület Adószám: 18662010-1-13 Újlengyeli Polgárőr Egyesület Adószám: 18280702-1-13 Vatya Népe Hagyományőrző és

Részletesebben

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés

Részletesebben

Endre Király Általános Iskola 5092 Tiszavárkony, Iskola u. 7. 035954

Endre Király Általános Iskola 5092 Tiszavárkony, Iskola u. 7. 035954 TÁMOP3.1.4B-13/1-2013-0001. számú Köznevelés az iskolában című pályázat keretén belül a Hiába ott a kincs, ahol egészség nincs című egészségnevelési projektnap Endre Király Általános Iskola 5092 Tiszavárkony,

Részletesebben

2013/14. tanév Versenynaptás és a tanév rendje

2013/14. tanév Versenynaptás és a tanév rendje Dátum: Nap: Óra: Esemény: Szeptember 2. hétfő 8:00 Tanévnyitó ünnepély, első osztályosok fogadása 9. hétfő 17:00 Alsó tagozatos szülői értekezlet 10. kedd 17:00 Felső tagozatos szülői értekezlet 13. péntek

Részletesebben

Tisztelt Képviselő Testület!

Tisztelt Képviselő Testület! ,,Őszi Napfény Nyugdíjas Klub 7144 Decs, Rákóczi u 2-8. Tisztelt Képviselő Testület! Az,,Őszi Napfény Nyugdíjas Klub pénzügyi nehézségei ellenére 2014 évben is folytatta tevékenységét, és az alapszabályban

Részletesebben

2016. JANUÁR. Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja. Tisztelt magyarcsanádi lakosok!

2016. JANUÁR. Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja. Tisztelt magyarcsanádi lakosok! Magyarcsanád Község Önkormányzatának ingyenes tájékoztató havilapja 2016. JANUÁR Tisztelt magyarcsanádi lakosok! Újra eltelt egy év, és mint ahogyan a világ számtalan pontján, itt Magyarcsanádon is számot

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR SZENTES

ESEMÉNYNAPTÁR SZENTES ESEMÉNYNAPTÁR SZENTES 2013 Szentes ezer arca Szentes Csongrád megyében, a Tisza partján elhelyezkedô fiatalos dél-alföldi település, közel 30000 fôs lakosságával a megye harmadik legnépesebb városa. Szentes

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

2006-ban, 2007-ben és 2008-ban a Jászkun Világ Művészeti szemle megyei döntőjén nívó díjat értek el.

2006-ban, 2007-ben és 2008-ban a Jászkun Világ Művészeti szemle megyei döntőjén nívó díjat értek el. Kóródi Bettina (1995.) és Sági István Balázs (1996.) a martfűi Damjanich János Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium, illetve a Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Jendrassik

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR. Magyarkanizsa. MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér 1. 24420 Magyarkanizsa Szerbia

ESEMÉNYNAPTÁR. Magyarkanizsa. MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér 1. 24420 Magyarkanizsa Szerbia ESEMÉNYNAPTÁR Magyarkanizsa HOGY AZ ESEMÉNYNAPTÁR AZ ÖN RENDEZVÉNYÉT IS TARTALMAZZA, ILLETVE AMENNYIBEN REKLÁMOZNI SZERETNE KIADVÁNYUNKBAN, KERESSE ÖNKORMÁNYZATUNKAT: MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér

Részletesebben