Gayle Callen. Ártatlanul elítélve

Átírás

1 Gayle Callen Ártatlanul elítélve ALEXANDRA 1

2 Ez a regény a fantázia szülötte. A benne megjelenı nevek, személyek, helyek és események a szerzı képzeletének termékei, és nem utalnak a valóságra. Bármilyen eseménnyel, hellyel, szervezettel vagy élı, esetleg halott személlyel való hasonlóság kizárólag a véletlen mőve. Férjem édesanyjának, Joanne Swentonnak, jogai hıs harcosának. Köszönet a csodálatos fiúért, s ıszinte szeretetedért. A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Gayle Callen: A Woman's Innocence Avon Books, an impoint of HarperCollins Publishers 10 East 53. Street New York, New York Copyright Gayle Kloecker Callen, 2005 Hungarian translation DIVINITAS Bt., 2007 Minden jog fenntartva. Tilos ezen kiadvány bármely részét sokszorosítani, információs rendszerben tárolni vagy sugározni bármely formában vagy módon a kiadóval történt elızetes megállapodás nélkül; tilos továbbá terjeszteni másféle kötésben, borítóval és tördelésben, mint amilyen formában kiadásra került. Kiadja a Pécsi Direkt Kft. Alexandra Kiadója, Pécs, Üszögi-kiserdı u. 1. Telefon: (72) Fax: (72) info@alexandra.hu Felelıs kiadó a kft. ügyvezetı igazgatója A kiadványt Bocz József tördelte ISBN

3 Elsı fejezet Leeds, Yorkshire szeptember A börtön rettenetes hely egy nı számára, még ha bőnös teremtés is. Samuel Sherryngton a Leeds egyik legrosszabb hírő környékén magasodó lepusztult épülettömböt bámulta, amikor azon kapta magát, hogy arcizmai egészen begörcsöltek attól, hogy dühödt tehetetlenségében órákig csikorgatta a fogait. Julia Reed odabent ült, s immár tíz napja várta, hogy átszállítsák a tárgyalásra Londonba. Hazaárulással vádolták. Azóta nem találkozott vele, hogy elvezették, miközben hevesen bizonygatta ártatlanságát. Még mindig nyomasztotta a hitetlenkedés súlyos érzése, és olyannyira áthatotta az események kiváltotta düh, hogy néha tartott tıle, nem is tudja visszatartani. Hogy történhetett ilyen tragédia a derős, vidám Juliával, azzal a kislánnyal, aki annyi éven át szaladgált mögötte a kertben? Hogyan árulhatta el a hazáját, a családját - s ıt is? Tudta, hogy túlságosan szívére veszi az esetet, túlontúl személyes ügyként kezeli a helyzetet, hiszen már régóta szétváltak útjaik. De hát több ezer embernek kellett elpusztulnia miatta. Samuel pedig egész augusztusban Juliát kereste Anglia-szerte, mert attól tartott, képes megölni azt az egyetlen embert, aki ellene vallhat a bíróságon. Mély levegıt vett, kihúzta magát, és belépett a börtön ajtaján. Már a portán megcsapta a reményvesztettség és a félelem össze nem téveszthetı érzete. Nem volt nehéz megszerezni a látogatási engedélyt. A börtönırt szinte azonnal meggyızte a néhány fényesen csillogó pénzérme. Miután minden részletben megegyeztek, Sam letelepedett az egyik asztalhoz, és letette a magával hozott kosarat. A börtönır hátradılt a székkel, szélesen elvigyorodott, kivillantva hiányzó elülsı fogait: sötét tátongó üreg az arcában. - Ennivalót hozott neki, mi? Kell is az a kislánynak. Annyit zabál, mint egy ló. Sam elıredılt az asztal felett, s határozott tekintetet vetett a férfira. - Jó lesz, ha gondoskodik róla, mert az ügye felkeltette Viktória királynı érdeklıdését. A fickó védekezıén emelte maga elé a kezét. - Nem kı miattam panaszkodnia uraságodnak. Mindent megkap a kislány, amit a többi. - Aztán beletúrt a kosárba, és kivett magának egy üveg almabort meg jó néhány húsos pitét. - A cellába nem mehet be üveg, kormányzó - mondta önelégült vigyorral. Sam türelmetlenül várakozott, miközben a férfi végre kinyitotta az ajtót, felemelte az olajlámpást, és végigvezette a sötét folyosón, melynek egyik oldalán kis kémlelınyílásokkal ellátott cellaajtók sorakoztak. A forró levegı reménytelenséget árasztott körülöttük. Valahonnan ismétlıdı köhögés zaja hallatszott, mély, hörgı hang. Egy másik rab azért könyörgött, hogy hallgassák meg a kérését, de szavai üres fülekre találtak. - Nincs külön nıi szárny? - kérdezte Sam élesen. - Mégis, mekkora börtönnek láccik ez? - vetette oda foghegyrıl a börtönır. - Nem Londonban van uraságod. Meg aztán a nıknek van ablakuk. Ritka az olyan. Az utolsó ajtó elıtt megállt, s valóban az ablakon keresztül halovány fénypászma szőrıdött ki, mely ablakot sejtetett. A fegyır kinyitotta az ajtót. - Akarja, hogy ott legyek magával? - Nem szükséges - válaszolt Sam. Belépett, s szalmaszálak roppantak a lába alatt. - Julia? - Hangja még saját maga számára is túlontúl riadtnak hatott. Nem jut semmire, ha nem képes fegyelmezni magát. Nem hallatszott semmi hang. Az ajtó dörrenve becsapódott a háta mögött. A priccsen pokróchalom, a sarokban csorba vödör. 3

4 - Szójjon, ha kellek! - kiáltott még vissza a börtönır, majd hallani lehetett, ahogy egyenetlen léptekkel elbiceg arra, amerrıl érkeztek. - Julia? - szólalt meg újra Sam, immáron hangosabban, szavaiból olyan aggodalom áradt, amirıl azt gondolta, már soha többé nem támad fel benne a lány iránt. A pokróchalom hirtelen megmozdult, és a félhomályban kivehetıvé vált a nıi alak, ahogy lassan ülı helyzetbe tornázta magát a fal mellett. A szinte fehér, szıke haj, mely olyan különlegessé varázsolta mindig is, most kócosán, kuszán csüngött vállára. Vékony, formátlan ruha lógott rajta, nem is ruhára, inkább hálóingre emlékeztetett, s felfedte egyik hófehér vállát. Mennyire meg kellene vetnie mindazért, amit tett - valami azonban nem hagyta nyugodni, s állandóan rágta a szívét, miközben a közeli hotelban forgolódott az ágyában. - Sam? - A lány egykor oly kifejezı, dallamos hangja jéghidegen csengett. Bólintott a kérdésre, s elırébb lépett, figyelve, ahogy a lány feljebb emelkedik ültében. - Hogy vagy, Julia? A lány felszegte az állat. - Meglehetısen nevetséges kérdés ebben a helyzetben, nem? - vetette oda gúnyosan. Sam letelepedett a priccs szélére, elıször csak óvatosan, mint aki nem biztos benne, hogy elbírja a súlyát az ócska fekvıalkalmatosság. Aztán letette kettejük közé a kosarat. - Ennivaló? - kérdezte a lány. - Igen. Egymásra meredtek a gyenge fényben, s Sam észrevette, hogy Julia csinos arcát piszok borítja, szeme alatt fekete karikák. De nem sírt. Sam azt kívánta, bár inkább sírna. - Ennivalót hoztál nekem, Sam. Talán meg kellene köszönnöm? Mi mást akarhatsz még érte? - Felhúzta lábait, egészen szorosan a mellkasához, két kezével átölelte lábszárát, mintha vacogna, pedig hideg az éppenséggel nem volt odabenn a cellában. Még egy válaszfal, mely kettejük közé emelkedik. - Nem tudom - hallotta Sam a saját hangját, miközben fejében a legvadabb gondolatok kergetıztek. - Ez a legnehezebb feladat, amit valaha az életben rám mért a sors. - Ha jóvá akarod tenni, amit velem tettél, legjobb, ha most rögtön eltőnsz innen. - Nem ezért jöttem. - Mindegy, menj el! Biztos lehetsz benne, hogy látsz még a londoni tárgyaláson. Te meg a kárörvendı katona haverjaid, akiket majd szétvet az öröm. Sam behunyta a szemét, és kézfejével megdörzsölte az arcát. - Azt hiszed, számomra örömet okoz ez az egész? Egy ilyen bőn... egyszerően még most sem tudom elhinni, hogy bármi közöd lehetett hozzá. Julia újra felsóhajtott, s merev, élettelen hangon válaszolt: - Ne reménykedj abban, hogy bármilyen módon vádolni fogom magam. Nem követtem el semmit. Egyszer már megmondtam neked. Épp csak nem hisz nekem senki. - Túl sok az ellened szóló bizonyíték - jelentette ki Sam határozottan. - Sam, ki győlölhet engem annyira, hogy ilyen módon akarjon megölni? Te is tudod, mi a hazaárulók büntetése. Lefejezés általi halál. Sam nem válaszolt, egyszerően émelyítette a gondolat, hogy a karcsú, szıke pihés nyakat elmetszheti a bárd. A lány szavai olyan meggyızıdéssel szóltak, annyi kétségbeesés sugárzott belılük! Világéletében képes volt kiváltani belıle a védelmezı ösztönt. Lehetséges, hogy mégiscsak igazat mond? Azért jött ide, hogy kiderítse, vagy nem? Énjének egy része mindig is meg volt gyızıdve arról, hogy ez nem lehet igaz, valami tévedésnek kellett történnie. Vagy megbolondult? - Láttam Edwin Hume-t - Sam egyszerre ráébredt, hogy minden egyéb szándéka ellenére mondja ezt. Hume tanúsította, hogy Juliának dolgozott, s információt juttatott a brit alakulatokról az oroszoknak. Olyan bizalmas információkat, melyek lehetıvé tették az ellenség számára, hogy egyszerően lemészároljanak tizenhatezer katonát és családjukat odaát, Afganisztánban. Edwin a saját 4

5 bırét akarta menteni a vallomással, nem is tudott Sam szemébe nézni. Rászokott az italra, és felügyeletre szorult, hogy egyáltalán képes legyen majd megjelenni a tárgyaláson tanúként. - Hazudik - suttogta Julia dühösen. - Egyszerően képtelen vagyok megérteni, hogy miért. A házamban lakott, ı volt a nevelını félénk kis fiacskája. Amikor gyerekek voltunk, te is mindig biztattál, hogy barátkozzam vele. - Korban jól összeillettetek - vetette oda szárazon Sam. - Én sokkal idısebb voltam nálad. Nem találtam helyénvalónak, hogy állandóan a nyomomban jársz, még akkor sem, ha barátság szövıdött közöttünk. - Csak hat év, Sam, az nem is olyan sok. - Most nem, de akkor... - hirtelen elhallgatott, Julia a gazda lánya volt, ı csupán a kertész fia, féligmeddig felnıtt férfi a maga tizennégy évével. Ráébredt, hogy nem lehetnek barátok. Julia felsóhajtott. - Edwin volt az elsı férfi, aki megcsókolt. Sam nem szólt semmit, élénken átélte újra a heves féltékenység hullámát. Az a csók, édes csók, mely elsı számú kiváltója lett annak, hogy jelentkezett a Kelet-indiai Társaság hadseregébe. Tudta, hogy nem bírja, képtelen Angliában maradni, és végignézni, ahogy Julia felnı, és másé lesz, eltávolodik tıle. Vajon elhagyatottnak érezte magát? Ezért fordult a másik férfi felé? - S most Edwin elárult - folytatta Julia, és hangjában értetlenség csengett. - Tíz évvel ezelıtt láttam utoljára, amikor kiutaztam a bátyámhoz Indiába. Nem is tudtam róla, hogy Edwin elhagyta Angliát, és soha, egyetlen egyszer sem találkoztam vele Afganisztánban. Egyszerően nem értem, hogy találhatta ki ezt az egész ellenem szóló, koholt vádat. Olyan embernek ismertem, aki képtelen ilyen borzalmas bőn elkövetésére. Sam gondolatban felidézte Edwin arcát, a férfi mára alkoholista lett, olyan ember, akit végsıkig megtépázott az élet. Lehetséges volna, hogy Edwin valami okból hazudik, hogy szándékosan akarja tönkretenni Juliát? - Mondd, milyen bizonyítékok szólnak ellenem? - szólalt meg indulatosan Julia. Keze ökölbe szorult lábszára felett. - Mondd el mind! Annyira össze voltam zavarodva, amikor letartóztattál, alig emlékszem valamire. A börtönırök meg nem hajlandóak megválaszolni egyetlen kérdésemet sem. Sam nem akarta újra felidézni, semmi kedve nem volt ismét elıvenni a történteket, de... valami nem stimmelt, ezt érezte, s hosszú ideje megtanulta már, hogy hallgasson ösztöneire. Talán, ha felidéz mindent, rájön, hol a hiba. - Az elsı, árulásról szóló híreszteléseket már hónapokkal a mészárlás napja elıtt lehetett hallani. Az egyik informátorunk jött a hírrel, hogy egy egészen világos szıke hajú brit nıt látott levelet átadni valamelyik orosz tisztnek. Látta, hogy Julia egyszeriben megmerevedik, s rögtön ezután hallotta a felcsattanó, éles hangot. - Talán nincs más világosszıke hajú brit nı rajtam kívül? Sam megvonta a vállát. - Azt mondta, olyan szıke volt a haja, hogy már-már fehérnek látszott. Azt pedig tudtuk, hogy ırizet nélkül jársz Kabulban, mert már korábban rájöttem, hogy ott vagy. A bátyád brit tábornok volt. Nyilvánvaló, hogy egyike voltál azoknak, akik hozzáférhettek a legtitkosabb katonai adatokhoz is. - Felemelte a kezét, mielıtt a lány tiltakozhatott volna. - Nehogy azt gondold, pusztán emiatt már rád gyanakodtam. Ám, amikor Nick Wright nem hivatalos látogatást tett az orosz tisztikarnál, megpillantott egy véletlenül az asztalon felejtett nyakéket. Azt mondta, ı ajándékozta neked. Vajon melyiket tagadja majd, a Nickkel, vagy az orosz tiszttel kapcsolatos viszonyát? Julia szeme jeges hideget árasztott. - Már mondtam neked, amikor letartóztattál. A nyakláncnak egyszerően nyoma veszett, eltőnt az ékszeres dobozomból. - Azt akarod mondani, hogy valaki elvitte, csak azért, hogy gyanúba keverjen? A bátyáddal éltél együtt, szerinted rajta kívül ki lehetett még, aki hozzáfért? 5

6 - A szolgáink. A szakácsot és a cselédeket magunkkal vittük Indiába. Számos tiszt is ellátogatott hozzánk vacsorára. Hetente többször is. Nem is tudnám felsorolni valamennyit. - Felszegte állat, mintha ezzel akarná még nyomatékosabbá tenni, amit mondott. - Te is tudod, hogy két levelet is találtak a te kézírásoddal, melyben elárulod a brit katonai alakulatok földrajzi helyzetét. - Bárki megszerezhette a haza írott leveleimet, és hozzátoldhatta a kódokat. - Tanúvallomással tudjuk alátámasztani, hogy magad kézbesítetted ezeket a leveleket. Julia védekezın emelte maga elé a kezét. - A szemtanúkat bárki lefizethette, hogy azt mondják, ami a valódi árulónak érdekében áll! Sam dühe elpárolgott, kétségbeesett zavar vette át a helyét. - Az összes bizonyíték, így együttvéve, rendkívül meggyızıen szól ellened, ezt magad sem tagadhatod! - A valódi áruló odakint van, Sam - kiáltott fel Julia szenvedélyesen. - Túlságosan összevág ez a sok bizonyíték, túl tökéletes munkára törekedett az, aki mindezt kitalálta! Bolond, ha hagyja magát eltéríteni. De mi van, ha a lány igazat mond? Talán képes lenne végignézni a tárgyalást és a kivégzést anélkül, hogy teljesen bizonyos lenne a dolgában? Megmerevedett. - Akkor mondd el nekem ismét, miért utaztál északra, Leedsbe, hogy találkozz Edwin Hume-mal. A lány felé fordult, immár térdelt a priccsen, kezével a keskeny fekvıalkalmatosság szélébe kapaszkodott. - Öreg nevelınım álmában meghalt, s rám hagyott néhány dolgot, amirıl a bátyám úgy gondolta, hogy Edwin esetleg szívesen elfogadná. Sam jól emlékezett Lewis Redre, aki most a királynı hadseregében szolgált tábornokként. Fiatal gyermekként sokat játszottak együtt, de Lewis hamarosan ráébredt, hogy kettejük rangja között micsoda szakadék tátong. Idınként bántották egymást, és Samet egyszerően megdöbbentette, hogy a fiú milyen végtelen közönnyel viseltetik húga iránt. S most Julia azt állítja, hogy kizárólag a nevelını halála miatt indult útnak. Edwin erre azt mondta, hogy csak összebeszéltek, kitalálták az egészet, hogy ne gyanakodjanak rájuk. De az idıs asszony valóban néhány héttel Julia utazását megelızıen szenderült jobblétre. Vajon már azelıtt megállapodtak a történetben, mielıtt még meghalt volna? S ez esetleg azt is jelentené, hogy szándékosan tették el láb alól az idıs, hőséges cselédet? Samnek mindenképpen ki kell kérdeznie a dologról Edwint. S ha Julia valóban elárulta a hazáját anyagi javak reményében, hova lett a pénz, amit kapott? Nem találtak egyetlen fillért sem. A lány arcába nézett, s nem engedte meg magának a gondolatot, nem volt hajlandó ártatlannak látni. Egy pillanatra mintha megcsillant volna a szeme egy véletlenül betévedt fénypászmában, s Sam úgy érezte, hogy ha csak egy másodpercig is, de látja benne megvillanni azt a hihetetlen, festett üvegre emlékeztetı kék árnyalatot, mely világéletében rabul ejtette. -0Nincs több kérdésed, Sam? - szegte fel állat kihívóan a lány. - Semmi egyéb részlet, amin szeretnél végigmenni? Sam felállt. Saját elhatározása volt, hogy megpróbálta mélyebben átlátni ezt az esetet. Mindenki más úgy gondolta, hogy a tárgyalás gyors lesz, az ítélet egyértelmő, s nincs is hátra egyéb, csupán a kivégzés. Nem kereshette fel honfitársait, Will Chadwicket vagy Nick Wrightot. Nem csupán azért, mert mindenki szívvel-lélekkel hitt a lány bőnösségében, hanem mert Will elutazott nászútra, Nick pedig éppenséggel most tartotta az eljegyzését, ık alkották azt a kémszövetséget, melyet az Anglia ellen tervezett és kivitelezett összeesküvés részleteinek kiderítésére hoztak létre - valóban, lehetséges, hogy csupán egy kém képes felderíteni e mocskos ügy minden részletét. Sam pedig átkozottul jó kémnek bizonyult ez idáig. - Mennem kell - jelentette ki, miközben elfordította a zárka ablakának kallantyúját. Julia felkászálódott, alakja magasnak tőnt a szőkös kis cellában. Legnagyobb meglepetésére megkérdezte. - Eljössz még? Alig egy órával ezelıtt még bizonyosan nemleges választ adott volna a kérdésre. 6

7 - Ígérem, eljövök - mondta, s elfordult a lánytól az ajtó felé, mert megérkezett a börtönır. Julia látta, ahogy becsukódik mögötte az ajtó, s úgy érezte, bár eddig ezt el sem tudta volna képzelni, még magányosabb, mint elıtte. A börtönır gúnyos pillantást vetett rá a rácsok között, majd elindult Sam mögött a kijárat irányába. Julia hátat fordított neki, mert ismerte már a fickót, túlságosan gyáva volt ahhoz, hogy bármilyen kárt okozhatott volna neki. Az ablakhoz lépett, arcát a rácsoknak nyomta, s nézte a szeme elé táruló látványt, az Aire-folyó mocskos partját, mely körül szoros zsúfoltságban sorakoztak a malmok és mészárszékek. A levegı épp csak egy kissé volt frissebb odakint, mint a cellájában, de Julia behunyta a szemét, és mélyeket lélegzett a szabadság mámorító illatából. Tíz napja immár, hogy elzárták a világtól, tíz napja hallgatja a többi rab sirámait, az éjszaka felfelcsukló zokogásuk hangját, kiáltozásaikat. A börtön kétségbeejtı levegıje rátelepedett, s gyakorta fenyegette azzal, hogy maga is hangosan felzokog, akár társainak némelyike, de egyelıre még tartotta magát. Sírt, kiabált, amikor Nick és Sam elfogta, de azóta egyetlen jajszó sem hagyta el az ajkát. Túlságosan fejbe kólintotta mindaz, ami történt vele, az a mérhetetlenül súlyos vád, melyet nekiszegeztek. Voltak persze bőnei, olyanok is, melyeket nem szívesen tárt volna fel a világ elıtt, de az árulás és a gyilkosság nem tartozott közéjük. Annyi ismerıse távozott el az élık sorából, barátságuk örökre az enyészeté lett! Bátyját elmozdították Afganisztánból, s már hat hónappal korábban áthelyezték Indiába, ı pedig vele tartott, s csak késıbb döbbent rá, milyen elképesztıen szerencsések voltak, hogy így történt a dolog. Több ezer embert, köztük nıket és gyerekeket gyilkoltak halomra Afganisztánban azok, akik ki akarták ebrudalni hazájukból a brit megszállókat. Mind a mai napig kísértette ezeknek az embereknek az arca, a tisztek és a feleségeik, akik ragaszkodtak hozzá, hogy vendégül lássák ıt, a gyermekek, akik örömteli kiáltásokkal üdvözölték a lovát, mellyel érkezett, a leggyorsabb lovat a környéken. Mindannyian halottak immár, lemészárolták valamennyit, amikor megpróbálták elhagyni az országot a béketárgyalásokat követıen, a tél végén. S most saját kormánya ıt vádolja azzal, hogy felelıs ezeknek az ártatlan lelkeknek a haláláért. Gyász és kétségbeesettség hulláma söpört végig rajta a gondolatra, de elnyomta érzelmeit, mert csakis egyvalamire számíthatott, józan eszére, ha ki akart kerülni ebbıl az ügybıl ép bırrel. A vádak, melyekkel illették, így is elszakították örökre a bátyjától. Sosem álltak különösen közel egymáshoz, de a letartóztatása pillanatában egészen bizonyos volt benne, hogy a leveleire mindenképpen válaszolni fog, s beveti minden erejét, melyet a királynı hadseregénél betöltött tábornoki rangja adott neki, hogy kiderítse, milyen erık állnak valójában e borzalmas ügy hátterében. Úgy tőnik azonban, bátyja az utolsó szóig elhitte az összes vádat, mert egyetlen sor sem érkezett tıle. Egyetlen látogatója az a férfi volt, aki börtönbe juttatta. Julia röpke pillantást vetett a priccsen álló kosárra. Nem lenne szabad semmit elfogadnia Samtıl. A férfi csak azért hozta az ennivalót, hogy csillapítsa bőntudatát. A jó ételt azonban nem szabad elvesztegetni. Levette a kendıt, mellyel letakarták a kosarat, s alaposan megvizsgálta a kosár tartalmát. Beleharapott az egyik édes cukormázzal bevont süteménybe. Ízlett neki, hamar el is fogyasztotta, s végül még ragacsos ujjait is lenyalta a mennyei lakomát követıen. Maradt még egy jó adag ennivalója, de gyomra már így is fenyegetıen korgott, úgy döntött tehát, okosabb, ha késıbbre hagyja a maradékot. Gondolatai azonnal visszakanyarodtak ahhoz a kérdéshez, mely napok óta kísértette minden percben. Órákat töltött el azzal, hogy megpróbálta kitalálni, vajon kinek állhatott érdekében, hogy éppen az ı nyakába varrja ezt a rettenetes bőnt. Ki győlölheti annyira, hogy a halálát kívánja, a vérpadon akarja látni? Gondolatai azonban nem jutottak elıre, körben jártak, újra és újra visszakanyarodtak a kiindulópontra, s csak egyre zavarosabbnak érzett maga körül mindent. Vajon úgy viselkedett Afganisztánban, hogy azzal kiválthatta valakinek a győlöletét úgy, hogy észre sem vette? Nemcsak a gátlásaitól sikerült megszabadulnia az idegen földön, örökre elvesztette Samet is. Gyermekkorukban, melyet zsúfolásig megtöltött a kötelességteljesítés, távolságtartás és közöny, egyetlen barátja Sam volt, a kertész fia, s egyetlen menedéke a kert. A férfi kiterjedt, szeretı családban nıtt fel, több testvére is volt, s nagyon szeretett játszani mindannyiukkal. Valódi vonzalmat azonban Sam iránt érzett. Bár a fiú hat évvel idısebb volt nála, mindig tisztelettel és barátságosan bánt vele. Ám 7

8 késıbb beállt a hadseregbe, s követte ıt Julia bátyja is. A szüleiket elvitte a láz, és tizennégy éves korára teljesen magára maradt a szolgákkal, s hamarosan el is feledkeztek róla a falucska lakói. Nem törıdött azzal, mennyire nem hasonlít a többi lányra. Bár hatalmas birtokon éltek, számára mindig úgy tőnt, mintha börtönbe zárták volna. Senki sem sajnálhatta helyzetéért, csak a szolgái, aki látták mindennapjait, gyászát, mégsem közelíthetett feléjük, s azok sem merték átlépni az ıket elválasztó osztálykülönbségbıl fakadó korlátokat. Megszokta, hogy egyedül van, végül azonban a korlátok felırölték erejét. Szeretett lovagolni, amikor paripáján vágtatott, úgy tehetett, mintha nem lennének körülötte akadályok, átvágott vízfolyásokon, erdıkön, mezıkön, végül azonban mindig meg kellett állnia, mert a családi birtok határai végét jelentették a szabad száguldásnak. Nem mehetett tovább, ezt szabta a kora - de legfıképpen talán az a tény, hogy nınek született. Hívta a szabadság, csábította az óceán túlfelérıl. A családi könyvtárban álló földgömb gyakorta pörgött keze alatt, s elnézte azt a másik földrészt, melyet a bátyja bejárt. Nem mintha abban az idıben akár csak egyetlen levél is érkezett volna tıle. Julia csupán egy véletlen volt az életében, egy alárendelt, függı személy. Ezen túl azonban bátyja jelentette számára a szabadulás kulcsát, épp ezért minden gondolata körülötte forgott, minden pénzét félretette, sıt még a jóságos házvezetını is odaadta neki a háztartási kiadásokból megtakarított összeget, s ezt is félretette. Amikor elérte a tizennyolc éves kort, már semmi sem állíthatta meg. Megvette a Keletre szóló jegyet, s annak ellenére, hogy tisztában volt azzal, milyen nyomasztóan hosszú út áll elıtte, szinte alig tudta kordában tartani örömét, hogy elhagyhatja a helyet, melyet egykor otthonának nevezett. Amikor megérkezett Indiába, a bátyja nem örült neki, ugyanakkor mégsem küldte haza. Ily módon ugyanis idıt és energiát, s nem utolsósorban pénzt takaríthatott meg. Ugyanakkor minden lehetı alkalommal tudtára adta húgának, hogy csupán vendég a házában, s nem családtag. Végül rá kellett döbbennie, hogy utolsó reménye, mely szerint valódi családja lesz, igazi, hétköznapi családja, ahogy másoknak, soha nem válik valóra. Feladta az álmot, s elhatározta, hogy a család iránti vágyat felcseréli a szabadsággal, olyan szabadsággal, mely Angliában sosem juthatott volna neki osztályrészül. Jó néhány évig úgy tőnt, mőködik a dolog, éveken keresztül utazgatott az országban, s igyekezett magába szívni az új, ismeretlen kultúrát. De hiába találta eleinte annyira izgalmasnak és tetszetısnek, idıvel még ez is elhalványult, mert nem volt kivel megosztania felfedezéseit. A szabadság ára - a végtelen magányosság - elıbb-utóbb mérhetetlen teher lett számára Csalódottsága idınként rávette, hogy átlépje a határokat, oly módon, hogy késıbb maga is szégyellte. Amikor Lewist visszahívták Angliába, igyekezett úgy tekinteni az utazásra, mint újabb kalandra, lehetıségre, hogy társaságra találjon, melyben oly nagy hiányt szenvedett. Mélyet sóhajtott, belenyúlt a kosárba, és letört egy darabot az omlós húsos pitébıl. Vajon jelenlegi helyzete lenne a büntetés a múltban elkövetett hibák miatt? Vajon Isten játssza vele ezt a játékot? Talán Kelthorpe herceg figyelmét is azért sikerült magára vonnia, hogy láthassa, miként foszlanak semmibe a családi tőzhelyrıl szıtt álmai? Hogy lehetett olyan bolond, hogy hitt benne, talán nem kell túlságosan magas árat fizetnie önfejőségéért? Annak ellenére, hogy kiderült róla, ártatlan, a herceg soha többé nem kereste. Nem volt belé szerelmes, ez igaz, mégis borzasztóan bántotta a mellızés. Senki nem maradt mellette, aki segíthetett volna rajta. Senki, kivéve Sam Sherryngton, aki úgy döntött, ı az elsı számú gyanúsított az afgán árulási ügyben, aki elfogta, és bebörtönözte ıt. Mára akár idegen is lehetne számára. Barna hajába egészen halvány vörös árnyalat vegyült, Julia erre mindig úgy gondolt, mint a férfi szenvedélyességének titkos jelére. Sam mindig kimérten és hővösen viselkedett vele szemben, még akkor is, amikor elfogta ıt. Aranybarna szemérıl egyszer az jutott eszébe, hogy az anyaföld titkait ırzik, most viszont jeges hideg áradt belılük. Amikor ı és kémtársai letartóztatták, a háttérben maradt, s a kikérdezését is Nick Wrightra hagyta. A letartóztatás sokkja hullámként csapott át rajta, s a tudat, hogy Sam hitt bőnösségében, valóságos tragédiává fokozta az amúgy is rendkívül fájdalmas eseményt. Még ı is elhitte a hazugsághálót, amit valaki köréje szıtt. Segített felkutatni ıt Angliában, s nem neki segített kideríteni az igazságot. Az elmúlt tíz napban a férfi arca mindvégig ott lebegett a szeme elıtt, a keserőség, mely kiült rá, a szemmel látható vágy, hogy szívesebben látná halottnak, mintsem elhiggye róla, mit tett. 8

9 Nem készült rá, hogy eljön hozzá a cellájába, hogy ennivalót hoz, kérdez és kérdez. Szemében kételkedés ült. Merheti remélni, hogy segít neki? Vagy csak bizonyosságot akart szerezni róla, hogy valóban árulóval van dolga? Sam félretette minden zavarát, és másodszorra is bekopogtatott Edwin Hume ajtaján. Edwin lovát a ház mögötti istállóban látta kikötve, s nem találta kedvenc kocsmájában az út túloldalán. A sürgısség érzete lett rajta úrrá, gyomra összeszorult, a világ hirtelen élesebben, világosabban rajzolódott ki körülötte. S mint mindig, egyszeriben megcsendült fülében a vadászat izgalmának dallama. Elhaladt a bokrok elıtt, s bepillantott az utcafrontra tekintı ablakon, kezével árnyékolva szemét. Látta az üresen álló nappalit és az étkezı egyik sarkát, s észrevett valami furcsa, oda nem illı dolgot: egy pár csizmát épp ott, ameddig még be tudott pillantani. Vajon lábak is tartoznak hozzá? Fürge léptekkel körüljárta a házat, s eljutott a fasor felé nyíló hátsó részre. Az ajtót nem zárták kulcsra, így elıhúzta, kibiztosította pisztolyát, s óvatosan belépett a házba. A konyhában óriási rendetlenség uralkodott, s jóval több üres likırösüveg hevert szanaszét, mint maradék ételtıl maszatos tányér. A konyhaajtón áthaladva meglátta Edwin Hume-t, az étkezı kövén feküdt, s mellkasán hatalmas vérfolt éktelenkedett. Sam a fogát csikorgatta, visszafojtott egy velıs káromkodást. Bár gyanította, hogy Hume támadója már rég elszelelt, gyorsan végigszaladt a házon, mindenhova bekukkantott, amíg csak egészen bizonyos nem lehetett benne, hogy rajtuk kívül senki sem tartózkodik odabent. Megállt az élettelenül heverı test felett, s pillanatok alatt végigzongorázta a lehetséges indítóokokat és jelentéseiket. Hume hirtelen rekedten felhördült, és Sam izgatottan térdelt mellé. - Edwin? Megrázta a férfit vállánál fogva, aztán feltépte az ingét. Pontosan a szíve alatt hatolt be a golyó, minden dobbanására vörös vér buggyant elı a sebbıl. Sam elıvette zsebkendıjét, és erısen a sebre szorította. - Edwin - kiáltott fel az iméntinél is sürgetıbben -, Sam Sherryngton vagyok, kérem, nyissa ki a szemét! A férfi szemhéja megrebbent, de nem nyílt fel egészen. - Ki tette ezt önnel? A férfi hörögni kezdett, ezúttal valamivel halkabban, mint az imént. Sam egészen közel hajolt a szájához, hogy megértse a szavakat, melyeket ajka formált. - Lewis... Reed... Sam a haldoklóra meredt. - Julia bátyja itt járt? İ tette ezt magával? A férfi alig láthatóan ingatta a fejét. - Valakit... megfizetett. Ahogy engem... is megfizetett. İ az - felköhögött, torkából vérsugár tört elı. Hátrafeszült a teste, mélyet kortyolt a levegıbıl, s még ki tudta mondani az utolsó szavakat. - Az igazi áruló. Mondja meg Juliának, hogy... mondja meg Juliának... Teste elernyedt, s nem moccant többé. Sam káromkodva hullott térdre mellette. Lewis Reed tábornok? A férfi az áruló, és a saját húgára akarta hárítani a büntetést? 9

10 Második fejezet Samet elöntötte a bőntudat hulláma. Behunyta a szemét. Julia ártatlan, ı pedig mindent megtett azért, hogy sikerüljön megtalálni, és rács mögé juttatni a lányt. Azért nézett rá annyira hitetlenkedı, olyan megsebzett tekintettel, amikor letartóztatták! Nem bízott az ösztöneiben, nem fektetett elég hangsúlyt a feltörı kételkedésre. Csak a lány kirívó afganisztáni viselkedése lebegett a szeme elıtt. A lány, aki körül mindig történt valami. Másra kellett volna gondolnia, a kislányra, akivel annak idején a kertben játszott. Elárulta ıt. Erıteljes kopogás hallatszott a bejárat felıl, mire az ajtó hangos csattanással koppant a falnak. Sam felállt, ahogy a két rendır belépett, mindketten tengerészegyenruhát és sapkát viseltek. - Elkéstek - mondta megfáradt hangon Sam. - A gyilkos megszökött. A rendırök azonban elırántották gumibotjaikat, s fenyegetıen tartották felé. - Ne mozduljon! - kiáltott rá az, akinek eggyel több csík volt a váll-lapján. - Rúgja ide a pisztolyt. Sam lenézett a pisztolyára, melyet meglepettségében Hume mellé ejtett. Feltartotta a kezét. - Uraim, nem én jelentek fenyegetést önökre nézve. Egyike vagyok azoknak a tiszteknek, akik letartóztatták az árulót, s ez a férfi az egyik tanúnk volt. - Mindent tudunk magáról, Sherryngton - mondta a másik rendır, szakálla megrándult, szeme továbbra is a pisztolyra szegezıdött. - Hallottuk a pletykát, hogy maga a szemét nı mellett áll, de a rendırfınök nem gondolta volna, hogy eddig merészkedik. - Nem tettem semmit. - A kezén levı vér másról árulkodik. - Megpróbáltam elállítani a vérzést, az isten szerelmére! - Sam még mindig túlságosan döbbent volt ahhoz, hogy megérezze a két férfi személyében rá lesı fenyegetést. - Szerintem csak az ön ellen szóló bizonyítékokat akarta eltüntetni! Azonnal rúgja felénk a pisztolyát! Sam engedelmeskedett a felszólításnak, s miközben a két férfi azt nézte, miként csúszik feléjük a fegyver, ugyanazzal a mozdulattal arcba rúgta az egyik rendırt, s ezzel le is verte a lábáról Miután kivédte a másik férfi felé irányuló csapását, keményen gyomorszájon vágta, majd ököllel arcon ütötte. A két rendır immár öntudatlanul hevert a lába elıtt, lehajolt, felvette pisztolyát, s érezte, hogy megszokott nyugalma újra elárasztja. A függöny mögül kilesett az utcára, de látta, hogy nincs kint több ember, a rendırök csupán ketten érkeztek. A hátsó ajtón keresztül hagyta el a házat, felszállt lovára, végighaladt a fasoron a folyó mentén, egészen a város legszegényebb részébe tartott, itt magasodott a börtönépület. Julia ártatlan, járta át újra meg újra a gondolat óriási megkönnyebbüléssel. Sam több mint egy éven keresztül vizsgálódott az ügyben Nick Wrighttal együtt, s mindketten a kezére játszottak ennek a mocsoknak, Lewis Reednek, aki kiszolgáltatta a brit katonákat és családtagjaikat az oroszoknak. Ráadásul arra is ügyelt ez a szemét, hogy minden egyes bizonyíték Julia ellen szóljon. Emlékezett gyermekkorából, milyen bosszúálló volt a fiú, mennyire kegyetlen - de hogy áruló? Sam sokat magasztalt rettenthetetlensége egy csapásra odalett. Képes volt hozzájárulni, hogy Juliát börtönbe zárják egy olyan bőn miatt, amit a bátyja követett el. S most a lánynak senki egyebe nincs ezen a világon, aki segíthetne rajta, csak ı, egyedül ı, Sam, s most maga is gyilkossági ügybe keveredett. Korántsem aggódott azonban annyira a gyilkossági vád miatt, mint azért, hogyan fogja bizonyítani, hogy a háttérbıl irányítva mindent, Lewis Reed volt az áruló. Jó idıbe telne, ha le akarná nyomozni, merre járt, mi mindent tett a tábornok, de Juliának most ebbıl áll a rendelkezésére a legkevesebb: idıbıl Már kezdetét vette a bíróság procedúra, vádat emeltek ellene, s abban a pillanatban, hogy kimondják felette: bőnös, már el is szállítják Londonba, hogy kivégezzék, nem várnak vele. 10

11 Julia arra ébredt zavaros álmából, hogy nyílik a börtöncella ajtaja. Szeme felpattant, pislogott, várta, hogy reggel van, s hozzák a szőkös, de annál inkább várt reggelit, ehelyett azonban elsı pillantása az ablakrácsok között átszőrıdı holdsugarakra esett. Az ajtó leheletfinoman, lassan kinyílt. Testét egyszeriben átjárta a rémület. Az utolsó szerencséje is elveszett? Vajon a börtönır akarja rávetni magát? Kinyitotta a száját, sikítani akart, de egy erıs férfitenyér ajkára tapadt. Némán vergıdve megpróbálta kiszabadítani magát, de útját állták. - Julia! A suttogó hang hallatán megfagyott ereiben a vér. - Én vagyok, Sam. Megkönnyebbülten elernyedt, s a férfikéz eltőnt a szájáról. Bár a cellában sötét volt, kivehette a férfi körvonalait az ablakon át beszőrıdı fényben. Felkönyökölt, s halkan súgta: - Hogy kerül ide? Mit mővel? - Kiszabadítom magát. Megmentem, mint mindig. Volt némi igazság a gunyoros szavak mögött, s ez bosszantotta is Juliát, ám a férfi már talpra is segítette. El akarta lökni magától, de az szorosan magához ölelte. - Várjon! Sam éles pillantást vetett felé, s Julia lehalkította a hangját. Nem kellett volna épp ebben a pillanatban a másik miatt aggódnia, de ilyennek született, nem tehetett róla. - Nem teheti! A legrosszabbat fogják gondolni magáról! - Már így is azt gondolják. Menjünk már! - De... - Mindent elmondok késıbb - szólt türelmetlenül. - Csak bízzon bennem! - Bízzak magában! - súgta Julia olyan éles hangon, hogy már-már sziszegésként hatott. - Ez is csak egy újabb trükk, hogy még megalapozottabbá tegye a feltételezését. Ha megszököm, persze, hogy mindenki halálbiztos lesz benne, hogy bőnös vagyok! - Töménytelen bizonyíték szól ön ellen. Ha nem szökik meg, biztosan meghal! Julia úgy döntött, a férfit nem az érdekli, ártatlan-e, csak nem akarja, hogy az ı kezéhez tapadjon a vére. Kétségbeejtı helyzetében még Sam segítségét is elfogadja, s majd faképnél hagyja az elsı adandó alkalommal. Egyetlen újabb szó nélkül követte a férfit a kihalt folyosóra, észrevette, hogy egyetlen lámpa sem ég. Hallotta a többi fogoly horkolását, de semmi jel nem utalt a börtönırök megszokott motoszkálására, s az éjszakai kártyapartikkal együtt járó hangos nevetéseket sem hallotta. A három fegyır a bejárat melletti helyiségben hevert hason, kezük-lábuk összekötve, s azon kapta magát, megkönnyebbüléssel nyugtázza, hogy valamennyien lélegeznek. - Csak nem gondolta, hogy megöltem ıket? - suttogta Sam. Az egykor oly kedves hang most hidegen, indulatosan csattant. - Azok után, amiket az utóbbi hetekben mővelt, már semmin sem csodálkozom. A férfi rápillantott, de szemében semmiféle érzelem nem tükrözıdött, aztán elfordult. Julia követte, átlépett a börtönırök lába felett. Odakint a levegıt még betöltötte a nyár végi forróság s a hold idegenül, sebezhetıén csüngött odafönn az égen a szők utcák felett. Egy ló várakozott a közelben, a lába köré hurkolt kötıfék tartotta. Julia körülnézett. - Elıremegy, és hoz nekem egy lovat? - Szerintem elég nyilvánvaló, mire gondoltam. Felül mögém a nyeregbe. Julia még mindig hallotta a hangjában bujkáló ingerültséget. A férfi az életét kockáztatta miatta, de némi vonakodással. Volt idı, amikor azt gondolta, jól ismeri Samet, a lelke legmélyéig. Akkor azonban még mindketten gyermekek voltak. Az élet és a külön töltött évek messzire sodorták ıket egymástól. Sam volt, aki hajtóvadászatot folytatott utána, bebörtönözte, s a legrosszabbat feltételezte róla. A férfi átnyújtott neki egy kabátot, Julia magára kanyarította. Miután felszállt a lóra, Sam odanyújtotta neki a kezét. Julia, egyik lábát a kengyelbe téve, felugrott a nyeregbe, Sam háta mögé. Nem viselt alsószoknyát, s most nevetségesen kiszolgáltatottnak érezte magát széttárt lábával, ahogy csípıje a 11

12 férfi hátsójának szorult. Melegebbnek érezte az elıtte ülı testet, mint az éjszakai levegıt, s hirtelen rendkívül feszélyezte, hogy ilyen szorosan egymáshoz simulnak. A ló ügetni kezdett, s ı kénytelen-kelletlen átölelte Samet, nehogy lepottyanjon. A kabát alatt széles, izmos hát rejtızött. Mellei nekiértek, érezte, ahogy a mellbimbói megmerevednek, s csak azt remélte, hogy a férfi nem vesz észre semmit az egészbıl. A kidolgozott hasizmok emelkedtek-süllyedtek a keze alatt, ahogy mozogtak. Sam azonban nem szólt semmit, csak gyors iramban hajtotta a lovat a kanyargós utcákon át. - Beszélnünk kell - szólalt meg Julia. Sam hátrapillantott. - Mirıl? Ahogy közelebb hajolt hozzá, ajkát megcsiklandozta a sőrő, barna haj. Mintha elektromos áram csapott volna közéjük, s Juliának össze kellett szednie magát, hogy elfojtsa hangja remegését. Mi van vele? - Beszélnünk kell. El kell mondanom magának, mik a terveim. - A maga tervei? - nézett vissza rá a férfi nyilvánvaló hitetlenkedéssel. - Ebben a pillanatban én tervezek, Julia. A lány megmerevedett, és kihúzta magát a nyeregben. Azt kívánta, bárcsak lelökhetné a lóról ezt a lehetetlen alakot. - Ne keverjen össze a katonáival! - Ha az volna, biztosan nem lennénk ekkora slamasztikában. Mielıtt tiltakozhatott volna, a férfi megérintette a combját. - Legyen csendben! Vannak még emberek az utcákon. Mindig vannak emberek, akik a sötétet kedvelik, s most maguk is ezek közé tartoztak. - Tudok egy helyet, ahol elrejtızhetünk egy darabig - súgta Sam. Julia kissé felemelkedett, s kipislantott a válla felett. A pislákoló, halvány lámpafényben látta, mennyire keskeny az utca, melyen járnak, az apró házak szinte összehajolnak, s érezte a romlott hal átható szagát. A lámpások alatt kicsapódott egy ajtó, s harsány nevetés részeg zaja szőrıdött ki az utcára. Egy fogadó. Julia le nem véve tekintetét a kisszámú közönségrıl, így suttogott: - Nem mehetünk oda. Túl nagy feltőnést keltene az öltözékem. - Szerintem az eddig is feltőnhetett bárkinek. Mindegy, mit fogok mondani, ha odaérünk, arra kérem, menjen bele a játékba. S ami a legfontosabb, rejtse el a haját, mert ez a legfeltőnıbb magán. Juliának továbbra sem igen tetszett az ötlet, mindenesetre fejébe húzta kabátja csuklyáját. Olyan illata volt, mint Samnek. Nem is olyan régen már csupán ettıl biztonságban érezte volna magát. Most szó sem volt errıl. Hirtelen érezte, hogy a férfi keze fellebbenti a szoknyáját, s a szél megcirógatja meztelen lábszárát. - Mi a csudát mővel? - sziszegett a fülébe, s legszívesebben lerúgta volna magáról a kutakodó kezeket. Mielıtt azonban sor kerülhetett volna a válaszra, az egyik, kocsmafalat támasztó alak üdvözlésre emelte feléjük a kezét. Sam meghúzta a gyeplıt, bár Julia erıs kísértést érzett, hogy a ló véknyába vágva lábát, menekülésre késztesse az állatot. Egyszeriben azonban érezte, hogy Sam helyzetet vált, hátradıl, és kezét a combjára teszi. A lámpafénynél vette észre, hogy a férfi egyszerő munkáskabátot visel, s olyan nadrágot, mint a többi munkás a városban. Sam megcirógatta a combját, s kellemes, nyugodt hangon szólt le az alant állóknak. - Na, fiúk, nem tuggyák, van itt kiadó szoba? Olyasféle, amit csak egy-két órára vesz ki az ember. A hazafelé úton találtam rá erre a csinos kis jószágra. Julia annyira megdöbbent, hogy a gyomrát jeges rettenet húzta össze egészen kicsire. Hát, az biztos, hogy ı jobb tervvel állt volna elı, mint hogy prostituáltnak adja ki magát egy tucat mindenre elszánt fickó elıtt. De Sam keze feljebb csúszott a combján, s érezte, hogy ujjai vége már a hátsójához ér. Legszívesebben elugrott volna, mégis megırizte nyugalmát, s igyekezett minél jobban játszani a rá osztott szerepet a feszülten figyelı férfiak elıtt. 12

13 - Nem valami készséges a kicsike - mondta az egyik fickó közelebb tántorogva a ló oldalához. Sam felnevetett. - Csak nem szereti a nézıközönséget, ugye, Emma? Hirtelen megfordult, s egyik karjával átkarolta. Érezte, amint az ölébe vonja, háta és térde alatt tartva testének súlyát. Julia a csuklyához kapott, nehogy hátracsússzon, elıvillant az arca, de a haja nem látszott. Szemtıl szemben voltak, s amint megérintette kezével Sam mellkasát, meglepve tapasztalta, hogy cseppet sem ver szaporábban a szíve a megszokottnál. A szemébe pillantott, s nem találta helyét a megszokott barátságos kifejezésnek, mintha nem is Sam Sherryngton arcába nézett volna. Hol a csudában tett szert ilyen tapasztalatra? Csak játszotta a szerepét, s nem várt egyebet tıle sem, ez mentheti meg mindkettıjüket. Julia lassan végigfuttatta kezét a mellkasán, igyekezett oda sem figyelni az izmok keményen ívelt domborulataira. Ellentétben Sammel, ı bezzeg szaporábban lélegzett, s még csak el sem tudta dönteni, hogy a félelem vagy az izgatottság tette-e. Alig észrevehetı mozdulattal lejjebb csúsztatta a kabátot egyik vállán, lemeztelenítve bal oldali kulcscsontját. Sam odanézett, s végignyalt rajta. Lassú, bátorító mosolyt vetett a férfira. - Na, emberek, legjobb lesz, ha minél hamarabb adnak nekünk egy szobát - lihegett hangosan Sam. Az ajka olyan közel ért a bıréhez, hogy minden szava vad hévvel zúgott végig a testén. Mindent azonban mégsem lehet. Akkor sem csókolná meg Samet, ha ezen múlna az élete. A fickó az egyik veszélyes helyzetbıl a másikba rángatja. A körülöttük álló részeg fickók ıszinte nevetése csendült fel az éjszakában, s Julia izgatóan feléjük kacsintott. Sam szállt le elsınek a lóról, aztán felnyúlt érte, megragadta a derekánál, s leemelte a magasból. Ettıl Juliát átjárta az érzés, hogy nincs is súlya, s amikor talpra állt, fölébe magasodott a három bámészkodó fickó közül kettınek is. - Micsoda magas nı! - mondta az egyik pasas szemmel látható megilletıdöttséggel. - Hé, kislány, eljössz velem is egy körre, ha végeztetek? - Kifizettem már az egész éjszakát - mondta szemrebbenés nélkül Sam, miközben kezét a férfi vállára tette. - Ha megígéri, hogy vigyáz a lovamra, meglátja, nem bánja meg. A fickó lelkesen bólogatott. - Az istállónál fogjuk várni, fınök. A kocsmaajtóban füst és olcsó sör szaga csapott az arcukba, s a bent álldogáló mosdatlan férfiak nehéz kipárolgása. Át kellett vágniuk közöttük, ahogy beléptek. Nık is voltak odabent, ık szolgálták fel az italokat, s nem bánták, ha közben megpaskolták ıket itt-ott. Julia legszívesebben fiúnak tettette volna magát, csakhogy elkerülje a molesztáló kezek érintését. Egyik kísérıjük odakiáltott a csaposnak: - Hé, öreg, van szobád ennek a kettınek? Fizetnek. A pult mögött álló szemüveges férfi unott pillantással nézett feléjük, szemmel láthatóan nem izgatta különösen a párocska érkezése. - Most fizetnek, aztán kivárják a sort. Micsoda? Sor is van, villant át elképedten Julia fején a gondolat. Járt már ennél rosszabb helyeken is. Abban az idıben azonban szó sem volt körözésrıl meg hazaárulásról, és kivégzésrıl sem. Most azonban mélyen átjárta a tudat, hogy a legkisebb hiba is a vesztét okozhatja. Bágyadtan Samnek dılt, miközben a férfi rendezte a szoba árát. A férfi végigcsúsztatta kezét a csípıjén, le a hátsójára, azt simogatta mindvégig, miközben beszélgetett. Szívesebben lett volna azért valami más, jobb ember - eddig börtöntöltelék volt, s most prostituáltat kellett játszania. Ez volt a szabadság ára. A bárpultos a lépcsı felé mutatott, s Julia elıreindult. Amikor odaért, döbbenten állt meg, mert a lépcsı tetején már egy másik párocska is várakozott, a falnak dılve, igencsak intim helyzetben, mintha nem gyızték volna kivárni a sorukat, amíg bejutnak a szoba rejtekébe. Sam hozzábújt, és halk hangon szóval tartotta. - Több szoba is van az emeleten, s a pultos biztosított róla, hogy nem engednek egy párt sem tovább odabent tartózkodni, mint amennyiért megfizetett. 13

14 Julia gyászos mosollyal indult el fölfelé a lépcsın. Az sem segített a hangulatán, hogy Sam megnyugtatóan simogatta a vállát. Az emeleti folyosót valójában csupán egy lépcsıforduló jelentette, épp annyi hellyel, ahol elfért a három, egymás mellett nyíló kis szoba. Kénytelenek voltak a felsı lépcsıkön várakozni, ahonnan mindenki szemmel tarthatta ıket odalentrıl, a kocsmahelyiségbıl, egyfajta szórakoztatást jelentettek az alant iszogató közönség számára. Julia érezte magán a lentrıl odapislogó érdeklıdı vagy irigy tekinteteket. Sam fellépett mellé, átkarolta, és nekidöntötte a falnak. Nem nézett fel, igyekezett meg sem hallani a mellettük sóhajtozó pár hangjait, csak mereven megtámaszkodott, és kifejezéstelen szemmel bámult Samre. - Épp most fizettem magáért - mormolta a férfi. Némileg zavart pillantással méregette, bár Julia felfedezni vélte tekintetében, hogy bizonyos mértékig azért élvezi is a játékot. Végigcirógatta ajkával a nyakát, szája forró nyomot hagyott a bırén. - Senki sem fogja érteni, mitıl vagyok ennyire oda, ha így viselkedik. Azok után, amit ı meg a haverjai elkövettek ellene, Julia nem is értette, Sam hogyan várhatja el tıle, hogy úgy tegyen, mintha kedvelné. Azért a férfi kabátja alá csúsztatta a kezét, és szorosan magához vonta. Válla szélesebb volt, mint ránézésre gondolta, s izmai kemények, akár egy valódi harcosé. - Lazítson - súgta Sam, miközben megcsókolta az arcát. - Akkor fog menni a játék, ha elkezd egy prostituált fejével gondolkodni, átváltozni. Az efféle nıket legkevésbé sem izgatják a lentrıl bámuló férfiak. Egy cél lebeg a szemük elıtt, hogy minél elıbb sikeresen túllegyenek a dolgon, és el tudják tartani a keresett pénzbıl a gyerekeiket. Ez felkeltette Julia figyelmét, s dühösen emelte a férfira tekintetét. Bár a szeme nem errıl árulkodott, arcára tökéletesen kiült a szerep, amit játszott: az ígéretes szexre váró férfi arckifejezése. Julia elırehajolt, megharapta a fülét, s kacéran elmosolyodott, amikor a férfi felszisszent meglepetésében. - Életem nagyobb részét azzal töltöttem, hogy olyannak mutattam magam, amilyennek a körülöttem levık látni akartak. Nem kell, hogy színészkedésre tanítson. Végigfuttatta kezét a férfi kezén, széles mellkasán, fel a nyakán. Amikor megérintette az arcát, megérezte a szúrós, néhány napos borostát. Hátradöntötte Sam fejét, s arcát a nyakába fúrta, hevesen remélve, hogy miközben ezt teszi, a csuklya a helyén marad. Jó illat csapta meg: szappan és friss férfitest. Tudta, hogy a férfi minden bizonnyal érzi rajta a börtön állott levegıjének maradványait, s ez elkedvetlenítette. Végigcsúsztatta kezét az arcán, a hajába túrt, és nekifeszítette testét. Aztán a férfi felsóhajtott, s nem sokkal késıbb, magát is meglepte, milyen kellemes érzést jelentett, hogy megérezte nyakán a férfi harapását. Prostituáltat játszott, ezt is el kellett tőrnie, annak ellenére, hogy valahol, a tudata legmélyén heves tiltakozást váltott ki belıle. Azzal nyugtatta magát, hogy ez most nem Sam, hanem egy névtelen ügyfél, aki megfizette a neki járó szolgáltatás árát, s akit épp ezért el kell viselnie. Ismét beleharapott a férfi fülébe. Sam hangosan felhördült, felkapta a térdénél fogva, s magához szorította, egészen intim közelségben. Egy prostituált ugyanakkor nem érzett volna semmit az ı helyében, izgatottságot például biztosan nem. Mégis ez járta át Juliát, s minden bizonnyal Samet is, hiszen világosan megérezte a két lába között a férfi felmeredı férfiasságát. Nyakába fúrta arcát, nekisimult, s Julia szinte észre sem vette, ajkukat csupán egy leheletnyi távolság választotta el egymástól. Ahogy így megálltak, a férfit is elárulta a szíve, mert nagyot, heveset dobbant. A szemébe pillantott, s meglátta benne ugyanazt a meglepettséget, amit maga is érzett. Aztán lehajolt, és megcsókolta, lágyan, ajkának puha érintésével. 14

15 Harmadik fejezet Julia ajkának érintése döbbenetes hatást gyakorolt Sam-re, a világ egy csapásra a feje tetejére állt. ı vitte el eddig a lányt, az ı cirógatásai, érintései. Valahogy minden másként alakult, mint tervezte, s most egyszeriben a karjában tartotta a lány önként kínálkozó, kívánatos testét. Forró volt, heves, ajka szétnyílt, miközben csókolta. Tudta, mit kell tennie, hogyan érintse meg. Amikor Julia nyelve megcsiklandozta a száját, felnyögött, és nekiszorította magát. Valahol távol hallotta, hogy nyílik egy ajtó, érezte a mellettük elhaladó emberek mozgását, de semmi egyébre nem tudott gondolni, csak arra, hogy alig egy lépés választja el a kielégüléstıl. Odalentrıl meglökték ıket, s meg kellett kapaszkodnia a korlátban, el ne essék. - A következı! - kiáltott rá odalentrıl egy férfi. - Maguk gyönnek. Sam meglepetten tapasztalta, hogy a lépcsın alattuk is várakozik immár egy pár. Julia kifejezéstelen tekintettel nézett maga elé, s ı elırébb lépett, át az utolsó lépcsıfokon, be az ajtón, mely gyertyával megvilágított kis szobába vezetett. Törött támlájú szék és győrött, piszkos ágynemővel vetett ágy fogadta ıket. Julia a szoba közepére lépett, míg Sam becsukta maga mögött az ajtót, és nekitámaszkodott. Egy pillanatig csak bámulta döbbenten a lányt. Hova tőnt legendás önuralma? Egészen addig jól tartotta magát, és sikerült valóban játéknak tekintenie az egészet, míg Julia meg nem csókolta. Az a Julia, akirıl egész életében álmodozott, még akkor is, ha csupán a keserő végkifejletet láthatta maga elıtt. S most ıt akarták. - Beszéljen nagyon halkan - utasította a lányt, majd megköszörülte a torkát. - A szolgák hamarosan itt lesznek a fürdıvízzel, s nem szeretném, ha kihallgatnának bennünket. - Fürdıvízzel? - Julia lecsúsztatta fejérıl a kámzsát, és kioldotta a haját összekötı szalagot. - Nem volt nehéz kitalálni, hogy már régóta nem láttam színét se fürdıvíznek. Sam nem is gondolkodott rajta, vajon a lány hogyan fogadja majd a kilátásba helyezett fürdıt. Talán az lenne a legjobb, ha hagyná, hadd fıjön csak még egy darabig a saját levében, ám egyszer csak meghallotta a saját hangját. - Gondoltam, sokkal kellemesebben érzi majd magát, ha sikerül tisztálkodnia. Julia megvonta a vállát, s látszott, hogy egy szavát sem hiszi. Sam már rég bánta, hogy épp ez az ötlete támadt, mert rendkívül heves merevedés gyötörte, s kordában tartása felemésztette csaknem minden erejét. - Tudom, hogy kissé elvesztettük a kontrollt a színjátékunk felett - jegyezte meg. - Nem jutott eszembe semmi jobb. Arra gondoltam, hogy valószínőleg nem bánja, mivel már nem... - a szó, amit ki akart mondani, hirtelen a torkára forrt, mert most jött csak rá, hogy amit feltételezett, nem épp kedvezı megítélésrıl árulkodik. - Nem vagyok szőz - fejezte be helyette a mondatot ridegen Julia. - Nem úgy értem, ahogy maga gondolja - védekezett Sam. - Hát akkor mégis, hogyan gondolja? - kérdezte Julia csípıre tett kézzel. A mozdulattól a kabát lehullott a válláról. - Egyszerően csak úgy véltem, ön nem naiv kislány, ismeri az élet árnyoldalait is. - Akkor hazudik magának - feleselt Julia. - És mi a kifogás az ön reakcióját illetıen, hogy... hogy maga sem szőz? Sam higgadtan fonta össze karját a mellkasán. Látszólagos nyugalma nem volt összhangban azzal a forrongással, melyet odabent érzett. - Játszottam már mindent. - És ebbıl is látszik - mutatott Julia kidudorodó sliccére -, hogy annyira azért nem kell megerıltetnie magát az ilyen helyzetekben. - Tökéletesen ura vagyok a helyzetnek, kivéve ezt - szisszent fel Sam összeszorított fogakkal. 15

16 - Kivéve ezt? - Julia ártatlan, tágra nyílt szemmel nézett rá. - Amúgy viszont kézben tartja a dolgokat, nem? Az utánam folytatott hajszát, a börtönbe zárásomat, aztán meg most a kiszabadításomat is, igaz? - Julia... Kopogtak az ajtón, és Sam halk káromkodást elnyomva visszarántotta Juliára a kabátot és a csuklyát, s az ágyhoz vezette. Leültette. Ekkor két szolga lépett be, összetekert törülközıket és szappant hoztak, s mondták, hogy fél percen belül érkeznek a forró vízzel. Izgatottan bámulták, ahogy Julia játékosan megvillantotta elıttük a bokáját. Még kétszer jöttek, forró vízzel teli vödröket cipeltek. Sam mindegyiküknek egy-egy pénzérmét csúsztatott a markába, s végül ismét magukra maradtak. Julia felállt, hátradobta a csuklyát. Sam azt várta, hogy csípıs megjegyzést tesz majd, de egyszerre nem látszott egyéb az arcán, csak végtelen kimerültség. - Kérem, forduljon el - szólalt meg. Sam bólintott, fogta a széket, az apró ablak felé fordította, és lovagló ülésben ráült. Ruhasuhogás hallatszott, majd csobbanás hangja, ahogy a lány belemerült a kád vizébe. - Nem lenne szabad a maga nyakába varrnom a szorongásomat - jegyezte meg Julia halkan. - Végül is maga hozott ki onnan. - És én segítettem bejuttatni a rács mögé. - Hangja élesebben, bőnbánóbban csengett, mint szerette volna. - Ön ártatlan. Julia jó néhány percig nem szólt semmit. Miközben a víz csobogását hallgatta, Sam igyekezett nem arra gondolni, vajon milyen lehet a teste, s mit csinálhat éppen. Miként lehetséges, hogy ennyire könnyen megadta magát a lány varázsának, annak ellenére, hogy még mindig dühöt érzett iránta? Ugyanaz a mágneses erı vonzotta felé megállíthatatlanul, mint tizenhat évvel ezelıtt. - Nem magától jött rá, hogy mégiscsak ártatlan vagyok - jegyezte meg a lány hővösen. Sam behunyta szemét. - Nem. - Miért változtatta meg a véleményét? Nem akarta végignézni a lefejezésemet? - Arra sosem vágytam. - Olyan erısen szorította a széket, hogy belefájdult a keze. - Amikor Nick elıször megmutatta nekem az úgynevezett bizonyítékokat, csak azért akartam ráállni az ügyre, hogy kinyomozzam, hol van a tévedés. - Lehalkította a hangját. - ön azonban pontosan úgy viselkedett, ahogy az árulótól vártuk, elutazott északra, s mi úgy gondoltuk, kizárólag azért, hogy elhallgattassa az egyetlen tanút. - Úgy viselkedtem, ahogy egy normális ember! Vizes fürdıszivacs csapódott a tarkójának. Sam felvette, majd visszahajította a válla fölött, abba az irányba, ahonnan Julia hangja hallatszott. - Mondtam már, hogy Edwint akartam meglátogatni! Az anyja meghalt. A bátyám azt gondolta, enyhítené fájdalmát, ha személyesen vinném el neki az anyja nálunk maradt ingóságait. Sam fogai összecsikordultak. - Hallotta, mit mondott? A bátyja úgy gondolta, jobb lesz, ha személyesen utazik oda. Julia megmerevedett, a víz egyszerre jegesen hideg lett körülötte, olyannyira, hogy belereszketett. - Mi a csudára célozgat? - kérdezte nyugodt, visszafogott hangon, nem hagyva, hogy összekoccanjanak a fogai. Mélyebben a vízbe csúszott, úgy bámulta Sam tarkóját. - Lewis tette, Julia - suttogta a férfi. - Mit? - A bátyja szándékosan küldte északra Edwin Hume-hoz. Egyszeriben a gyomrába nyilallt a fájdalom, nem akarta érezni, akkor sem, ha még erısebben, még követelızıbben fúrt utat magának. - Persze, hogy szándékosan küldött oda. A nevelınım meghalt. - Azért tette, mert tisztában volt vele, hogy követni fogjuk, ráadásul azért, mert tudta, azt feltételezzük önrıl, hogy el akarja tenni Edwint láb alól, nehogy maga ellen vallhasson, s megbosszulja árulását. 16

17 Legszívesebben a fülére szorította volna két kezét, hogy ne kelljen hallania ezeket a szavakat, annyira fájt mindegyik, szinte a húsát hasogatták. - Hazudik - mondta elfúlva, levegı után kapkodva. Egész testét átjárta a reszketés. Lewis talán nem a legkitőnıbb báty, de hogy gyilkosságra vetemedne! Sam felsóhajtott. - Julia, amikor ma reggel otthagytam a börtönben, azonnal felkerestem Edwint, hogy kikérdezzem. Valami nem stimmelt nekem. - Az ártatlanságomra gondol? - Hagyta, hadd érzıdjék a szavaiból áradó gúny. - Maga azért jött ide északra, mert a nevelınıje meghalt, legalábbis nekem ezt mondta. Ennek ellenére Edwin mégis azt állította, maguk ketten találták ki az egész történetet, hogy indokolják idejövetelét. Egy tanú azonban, aki jelen volt, amikor ön közölte vele anyja halálhírét, állította, hogy a férfi reakciójából egyértelmően kitőnt, nem tudhatott róla elızıleg, mi történt, annyira megdöbbentette a hír. - Nem tudom, mirıl volt tudomása, és mirıl nem - vetette oda dühösen Julia, miközben a szappanhab maradékát is lemosta magáról. - Nyilvánvalóan bőnös volt, ha hazudott velem kapcsolatban. - Szerettem volna újra kikérdezni, tudni akartam az igazságot. Mire azonban odaértem, valaki lelıtte. Julia lehunyta a szemét, mert egyszeriben a csontja mélyéig átjárta a hideg rettenet. Egy pillanatra úgy érezte, soha többé nem képes felengedni. Hát semmi, semmi az égvilágon nem marad meg gyermekkori emlékeibıl olyan ártatlannak, mint amilyennek ı szeretne emlékezni rájuk? Kényszerítette magát, hogy képes legyen felemelkedni reszketı lábára, maga köré csavarta a törülközıt, és kilépett a kádból. - Hát meghalt Edwin is? - Igen, de halála elıtt még el tudta mondani, hogy a maga bátyja fizette le a hazugságért, és ı is ölette meg. Lewis ismerte a valódi árulót. Julia mozdulatlanul állt, reszketve, ahogy a vízcseppek legördültek mezítelen vállán, s gondolatai vadul kavarogtak a fejében. Aztán nyugodtan körültekerte vizes haját. - Edwin hazudott önnek. - Julia - pillantott hátra Sam. - Az ember nem hazudik a halála pillanatában. - Létezik valaki, aki annyira győlöl engem, hogy képes szándékosan belekeverni egy ilyen ügybe, s attól sem riad vissza, hogy a bátyámat is belekeverje a dologba. Egész életemben ismertem Lewist. Bizonyosan ön is belátja... - Hát tényleg nem emlékszik, milyen volt Lewis? - vágott közbe nyersen Sam. - Minden tıle telhetıt elkövetett, hogy a szolgákat, vagyis bennünket, a kétségbeesés szélére kergessen. Maga még kislány volt, és nem akart semmi rosszat elhinni a bátyjáról. Bár Julia nem tudhatta az igazságot, képtelen volt elfogadni ezt a rettenetes vádat. Nem engedte volna legyilkolni a saját embereit, s fıleg nem próbálta volna mindezek után az ı nyakába varrni a bőnt. Az ágyra terítette a kabátot, majd elhelyezkedett rajta. Csak a törülközı fedte testét, mert a gondolatra, hogy újra bele kell bújnia a börtönben viselt ruhadarabokba, nyomasztó érzés lett úrrá rajta. - Sam, mindegy, mit gondol, Edwin bizonyosan hazudott. Be fogom bizonyítani. A férfi maga felé fordította az arcát, s Julia hagyta, hadd tegye. Sam pillantása végigvándorolt mezítelen karjain, vállain és lábain, s csak ezután nézett ismét a szemébe. - Hoztam egy ruhát magának. Ott van a lovaglótáskában. - Köszönöm. Kérem, forduljon el újra, amíg felöltözöm. Aztán folytathatjuk a találgatást, hogy ki lehet az igazi áruló. Sam engedelmeskedett, s Julia belenyúlt a táskába. A férfi valóban szerzett neki ruhát, blúzt is, hosszú ruhát is, bár főzıt nem talált - nem mintha panaszkodni lett volna kedve miatta. A ruha elöl gombolódott, így nem kellett segítséget kérnie az öltözéshez. Amikor az utolsó gombbal is végzett, megszólalt. 17

18 - Most már megfordulhat. Sam felé lépett, s bár inkább inas, szikár volt, úgy tőnt, rengeteg helyet foglal el. Megfogta a lány a karját, és megrázta kissé. - Julia, kérem, nézzen szembe a valósággal. Ahova most megyünk, nem vasárnapi séta. önt körözik, s a kormány minden egyes rendıre azon fog fáradozni, hogy minél hamarabb kézre kerítsék. - Miért nem hagy itt a csudába? - kérdezte a lány, miközben dühösen ellökte magától. - Nem a maga ügye ez az egész! - De az én ügyem is. Ráadásul, azon túl, hogy magát árulásért körözik, engem gyilkosság miatt keresnek. Julia döbbenten meredt rá. - Mit beszél? - Két rendır rám talált a halott Edwin mellett. Azt gondolták, én öltem meg, hogy ne tudjon maga ellen tanúskodni. - De hát nem maga ölte meg, ugye? Annak ellenére, hogy kicsúszott a száján a kérdés, biztosan tudta, Sam sosem lenne képes ilyesmire, de ekkor furcsa fény villant meg a férfi szemében. - Nem én tettem, bár amikor rájöttem, hogy mit tett magával, bevallom, ez is átvillant az agyamon. Nagyon sok mindent meg kellett tennem, hogy túléljem, odaát, keleten. Ne becsüljön alá, kérem. Ebben a kijelentésben rejlett némi fenyegetés is, de mielıtt Juliának még bármiféle válasz eszébe juthatott volna, Sam nekilátott, hogy becsomagolja a börtönbıl hozott ruhát a lovaglótáskába. - Indulunk - jelentette ki. - Keresek valami alkalmas búvóhelyet magának. Aztán visszajövök, ha sikerül bebizonyítanom az ártatlanságát. - Nem - ragadta meg a karját Julia, s közelebb húzta magához a férfi arcát. - Az én életem a tét, és nem fogok elrejtızni! Be kell bizonyítanom mindenkinek, hogy nem én vagyok a felelıs annak a rengeteg, ártatlan embernek a haláláért! 18

19 Negyedik fejezet Sam a lány elszánt arcába nézett, és azonnal tudta, hogy a lányt néhány napon belül ismét elfognák, ha magára hagyná. Azt gondolta magáról, igazi kalandor, csupán, mert fogta magát, és áthajózott az óceánon, le az indiai folyókon, megmászott néhány afgán hegyet, de nem tudott semmit arról, milyen hihetetlenül kemény az élet, és mennyire nehéz életben maradni, ha létezik valaki, aki az ember halálát akarja. Ugyanakkor, ha hagyja, hogy vele tartson, viszonylagos biztonságban tudhatja ugyan, mégis könnyen megeshet, hogy egészen elriasztja magától azokkal a módszerekkel, amelyeket esetleg alkalmazni lesz kénytelen. Újra megkísérelte rábeszélni a rejtızködésre, de a lány hallani sem akart róla. Végül is hálát adhatott a sorsnak, hogy nem valami finomkodó, elkényeztetett úrilánnyal volt dolga. Minden bizonnyal elfogadja majd az útjuk során adódó nehézségeket, hiszen többek között ez az oka, hogy ekkora pácba került. - Figyeljen, Julia! - mondta halkan, azt kívánva, bárcsak fölé hajolhatna, de csak közelebb lépett hozzá. A lány makacs pillantással nézett fel rá. - Ha velem marad, pontosan azt kell tennie, amit mondok. - De jogomban áll majd egyet nem érteni önnel. - Jogában áll. De ha azt mondom, hogy ne most, akkor engedelmeskedik, befogja a száját, és teszi amit mondok. A lány szemében megcsillant valami, ami talán nevetésre emlékeztetett. Huszonegyedik évét taposta immár, nem most jött le a falvédırıl, de szemében olyan bölcsesség tükrözıdött, ami nem volt jellemzı a korabeli angol lányokra. Az angol nık, akikkel találkozott, természetesen saját kis világukban éltek, tisztek feleségei és leánygyermekei voltak, s jókora távolság választotta el ıket a bennszülöttek világától. Ez még Indiában is így volt, a társadalmi szerepek ott is megmaradtak, a társaság tagjai ugyanúgy játszották megszokott szerepjátékaikat, mint az óhazában. Julia azonban a konvencióktól aránylag távol álló, meglehetısen eltérı életmódot folytatott, és éppen ez volt az egyik oka, hogy olyan könnyedén meg lehetett vádolni az árulással. Sam rájött például, hogy a lány egyszer fiúnak öltözve surrant vissza az afganisztáni brit táborhelyre, mely Kabul külterületén kapott helyet. Ezt követıen valahányszor Kabulban járt, kereste a lányt, követte, több alkalommal is, mert aggódott érte, s szerette volna megvédeni. Ekkor jött rá arra is, hogy a lány megosztotta ágyát Nick Wrighttal, Sam jó barátjával, azzal a férfival, aki végül rács mögé juttatta. Annak idején még Sam volt az, aki bemutatta ıket egymásnak. Nem kellett volna, hogy bántsa a dolog, ennek ellenére még most is fájó érzést keltett benne a gondolat. A lány tejfelszıke haja kezdett megszáradni, puha, göndör fürtök hullottak alá a vállára. Ez volt a legkülönlegesebb rajta, a legkönnyebben felismerhetı jellegzetesség. S ha valaki elég közel állt hozzá, akkor a szeme is. Nagy, élénk szemek, teli élettel, a zafír csillámló színében. Soha életében nem is tudott ránézni azokra a drágakövekre anélkül, hogy eszébe ne jutott volna Julia. - Rendben, engedelmeskedem - mondta végül a lány, mintha csak valami királyi kegyet kínált volna fel. - De azért nagyon nem tetszik nekem ez az egész. Elıször lecsukat... - Julia... - És igen, tudom, segített megszökni, s most elvárja, hogy a bátyámat okoljam mindenért. Magával tartok, hátha sikerül bebizonyítanom Lewis ártatlanságát. Hirtelen türelmetlen kopogás hallatszott odakintrıl, s mindketten az ajtóra meredtek. - Mi van már? - kiáltott fel Sam a tıle telhetı legmogorvább hangon, mintha a legfontosabb pillanatban törtek volna rá. - Ha nem akarják használni a szobát... 19

20 - Kifizettem az éjszakát - üvöltött vissza Sam, körülnézett, és teljes erıbıl az ajtónak vágta a széket. Julia körbeforgatta a szemét, s ajka mosolyfélére húzódott. Amikor semmi válasz nem érkezett, Sam letelepedett az ágyra. A jó öreg faalkalmatosság hangosan felnyikordult. - Ja, már értem, honnan tudták, mit csinálunk - mormolta, s nekilátott, hogy ritmikusan megnyikorogtassa a fekvıhelyet. - Hagyja abba! - mondta Julia, igyekezvén szigorú képet vágni. - Muszáj bemutatót tartanunk nekik. Üljön ide mellém, így tudunk beszélgetni. Máshova nem tud ülni, mivel a széket darabokra törtem. A lány összehúzott szemmel nézett rá. - Tengeribeteg leszek, ha így himbálja ezt a vacakot. - Szokott tengeribeteg is lenni? - Soha! - Én se gondoltam volna magáról. Szóval állni akar egész éjszaka? Látta, hogy a lány arcán megjelenik a fáradtság. Végül letelepedett mellé az ágyra. - Sam, ez az ágynemő egyszerően gusztustalan. - A kabáton ülök. - Nem is tudom... Sam megragadta a derekánál, s bár maga mellé akarta húzni az ágyra, valahogy mégis az ölében kötött ki. Julia felsikoltott, s az ágy hosszan, jajongva felnyögött. - Hm, azt hiszem, ez nem volt rossz - jegyezte meg Sam, igyekezvén nem tudomást venni az ölében landoló meleg testrıl. Julia karba fonta kezét, egy darabig mereven ült, ahova lehuppant, végül nekitámaszkodott a férfinak. Sam gondolni sem mert rá, hogy esetleg észreveheti, mennyivel gyorsabban ver a szíve. - Nem nyomom? - érdeklıdött Julia. - Nem vagyok épp a legkönnyebb. - Egyáltalán nem nyom. Sam mindenesetre jobbnak látta, ha eltereli gondolatait arról a tényrıl, hogy a lány az ölében ül. Még néhány alkalommal hevesen meghintáztatta az ágyat, hogy kielégítse a kocsma közönségének kíváncsiságát. - Több tervem is van, miként bizonyíthatnánk az ártatlanságát - mondta végül Sam. - Miután tévútra vezetjük üldözıinket, vissza kell térnünk családi birtokukra, Misertownba. Lewis azonnal odaköltözött, ahogy visszatért Indiából. S szerintem a nevelınıt is megölték. - Megölték? - rándult össze Julia. Döbbenettel és rettegéssel nézett a férfira válla felett. - Tökéletes ürügy volt, hogy északra küldhessék magát, nem? És egy kissé túlságosan is egybevágnak a dolgok ahhoz, hogy hihetı legyen, az idıs hölgy természetes úton halt meg. Julia nem nézett Samre, testének minden porcikája lázadt a gondolat ellen. - Nagyon öreg volt már, nagyon gyenge. - Ez csak megkönnyítette a gyilkos dolgát. Julia ismét rápillantott. - Nem tudom elhinni, hogy Lewis ilyet tett volna. Hagyom, hogy tegye, amit jónak lát, de szándékomban áll bebizonyítani a testvérem ártatlanságát. Talán Edwin bérelt fel valakit, hogy megölje az anyját. Csak egy szemtanúja van, aki szerint meglepte az anyja halálhíre. - Azért ezt nehéz lenne elhinni - Sam megpróbálta maga elé képzelni Edwin Hume-t mint zseniális gyilkossági terv kieszelıjét. Semmi egyéb kép nem maradt meg róla, csak az a szerencsétlen alkoholista képe, amivé lett. Julia azonban még igen messze állt attól, hogy elfogadja a tényeket. - Szerintem Lewis pénzért tette, amit tett. Sokat kapott? - A kormánytól kapott fizetése szép summa volt, bıven meg tudott élni belıle, de többször is hallottam, hogy panaszkodik, milyen sokba kerül Hopewell Manor fenntartása. - Volt valami vágyódás Julia hangjában, amikor az otthonát említette, de gyorsan igyekezett palástolni. - Sokkal inkább 20