Újhartyáni képeskönyv

Átírás

1 Újhartyáni képeskönyv

2

3 Újhartyáni képeskönyv Újhartyán 2006

4 Szerkesztette: Varga László A könyv megjelenését támogatta: Fõtámogató: Informatikai és Hírközlési Minisztérium Támogatók: DSN Nutritional Produtcts Hungary Kft. Csapó Sándor és családja Cserna András és családja Lauter Attila és családja Manger Henrik és családja NISSHO Hungary Kft. Göndör Gábor és családja Molinsoft COMPUTER Szaküzlet, Szerviz Kiadja: Újhartyán Község Önkormányzata ISBN Készült: Schulcz Kft., Dabas

5 Újhartyáni Képeskönyv 5 Köszöntõ Minden fának akkora a gyökérzete, mint a lombozata. A gyökérzet nem látszik, az a mi múltunk, de ha ezt a gyökérzetet elvagdossuk, a fa kidõl. Tehát nekünk nagyon fontos kötelességünk a történelmet ismerni mondta Nemeskürty tanár úr. Ezzel a könyvvel melynek Újhartyáni Képeskönyv címet adtunk tisztelgünk múltunk, õseink, történelmünk elõtt. Hétszázharminc éve, 1276-ban említik elõször oklevélben településünket, atyáink pedig 230 éve szentelték fel templomunkat. Könyvünkkel e kettõs jubileum évét is szeretnénk ünnepibbé tenni. Van még egy örökre megõrzendõ dátumunk: Ekkor telepedtek le itt, ezen a történelem viharaiban elnéptelenedõ helyen sváb õseink, eresztettek mély gyökereket, hogy aztán - máig ható módon, az egymást követõ generációknak követendõ mintát adva - rövid idõ alatt felvirágoztassák falunkat. A tûnõ idõ foszló emlékei közé természetszerûleg a hõskorból csak egy-két tárgyi emlék kerülhet be, képiek mintegy száz év óta. Képeskönyvünkkel mely a fotográfia kezdetétõl az ötvenes évekig tárja elénk falunk egykor volt mindennapi életének állóképpé merevült pillanatait - rájuk, a múló idõk rostáján áthulló, de szellemüket itt hagyó õsapáinkra, -anyáinkra is emlékezünk. Miközben a ma élõ utódok lapozgatják, forgatják az Újhartyáni Képeskönyvet, látni fogják, hogy milyen gyorsan válik múlttá, emlékké az ember. És az emlékek is milyen gyorsan elhalványulnak. Sok esetben már csak egy-két embert ismertek a képet adományozók, és bizony sok emberrõl nem is tudtuk megállapítani, ki is volt valójában. E könyvben találnak néhány üres oldalt is. Azt kérjük, ide helyezzék el a család számára legkedvesebb mai képeket hiszen a maiak is (sajnos) egy emberöltõ alatt emlékké válnak: harminc-negyven év múlva unokáik, déd- és ükunokáik e képekrõl tudják felidézni az õsök a ma élõk arcát. A képeskönyv utolsó fejezete a mai Újhartyánt ábrázolja. Nem mint a korábbi fejezetek a ma mindennapjait (azt majd gyerekeink, unokáink gyûjtik össze a most még üres oldalakon), hanem annak csak kereteit. Járja át a könyvet lapozgató érdeklõdõt az a jóérzés, öröm, ami a képeskönyv összeállításában résztvevõket is átjárta a munka folyamán: hiszem, hogy ennél szebbet nem is kívánhatok Önöknek. Ajánlom ezt a képeskönyvet apáink, anyáink emlékének, minden hajdan volt és mai újhartyáni polgártársamnak, rokonaiknak, barátaiknak éljenek bárhol a világban! Újhartyán, adventjében Manger Henrik polgármester

6 6 Újhartyáni Képeskönyv Begrüßung Jeder Baum hat so großes Wurzelwerk wie sein Laub. Das Wurzelwerk ist nicht sichtbar, es ist unsere Vergangenheit, aber wenn man die Wurzeln durchschneidet, stürzt der Baum um. Deshalb ist es unsere wichtige Pflicht, die Geschichte zu kennen. hat Herr Professor Nemeskürty gesagt. Mit diesem Buch dem wir den Titel Bilderbuch von Neuhartin gegeben haben salutieren wir vor unserer Vergangenheit, unseren Ahnen und unserer Geschichte. Vor 730 Jahren, im Jahre 1276 wird unsere Siedlung zum ersten Mal in den Urkunden erwähnt, unsere Väter haben die Kirche vor 230 Jahren geweiht. Mit diesem Buch möchten wir dieses doppelte Jubiläum noch feierlicher machen. Wir haben noch ein Datum, das wir immer in der Erinnerung aufbewahren müssen: In diesem Jahr siedelten sich unsere schwäbischen Ahnen hier, in diesem durch den Stürmen der Geschichte verwüsteten Gebiet an, haben tiefe Wurzeln gefasst und dann haben sie für die kommenden Generationen ein ewiges Musterbeispiel gebend in kurzer Zeit unser Dorf aufblühen lassen. Unter den verschlissenen Andenken der vergehenen Zeit findet man heute natürlich nur wenige sachliche Andenken aus dieser frühen Epoche, Bilder auch erst seit hundert Jahren. Mit unserem Bilderbuch das die Momente des ehemaligen Alltagslebens unseres Dorfes von den Anfängen der Fotographie bis zu den fünfziger Jahren vorstellt erinnern wir uns auf unsere Väter und Mütter, die unter den Schatten der Vergangenheit schon versunken aber in ihrem Geist unter uns geblieben sind. Während die heute lebende Nachkommenschaft das Bilderbuch von Neuhartin blättert, wird sie sehen, wie schnell der Mensch zur Vergangenheit, zur Erinnerung wird. Die Erinnerungen verbleichen auch so schnell. Die Spender der Bilder dieses Buches konnten oft auch nur noch einen oder zwei Menschen auf den Bildern erkennen, und über viele konnten wir nicht mehr bestimmen, wer sie waren. In dem Buch finden Sie auch einige leere Seiten. Wir bitten Sie, die heutigen schönen Bilder der Familie auf diese Seiten zu legen, weil auch die heute Lebenden (leider) schnell zur Vergangenheit werden: nach Jahren können ihre Großenkel und Ururenkel auch nur nach diesen Bildern die Gesichter der heute Lebenden wachrufen. Das letzte Kapitel des Bilderbuches stellt uns das heutige Neuhartin vor. Im Gegenteil zu den anderen Kapiteln nicht die Alltage des Dorfes (das wird die Aufgabe unserer Kinder und Enkelkinder sein, diese Bilder zu sammeln), sondern nur die Rahmen dieser Alltage. Das Wohlgefühl, die Freude sollen den Leser durchfahren, die auch die Hersteller während der Arbeit durchfahren haben. Ich glaube, dass ich Ihnen schöneres nicht wünschen kann. Dieses Buch widme ich dem Andenken unserer Väter und Mütter, allen ehemaligen und heutigen Neuhartiner Mitbürgern, ihren Verwandten und Freunden, wo sie immer in dieser Welt leben. Neuhartin, am Advent 2005 Henrik Manger Bürgermeister

7 Újhartyáni Képeskönyv 7 Foreword Every tree has as deep roots as big its leaves are. The roots are not visible, this is our past, but if we cut the roots, the tree falls. So it is our responsibility to know our history. - said Professor Mr. Nemeskürti. We are paying our respects to our past, ancestors and history with this book, the title of which is Pictures of Újhartyán. The settlement was referred first in a document 730 years ago in 1276, and our fathers consecrated our church 230 years ago. The purpose of this book is to make the year of double anniversary even more festive. We have one more date to be remembered forever: Our Suabian ancestors settled down and took root here in this place devastated in the thunders of history, in order to make the village prosper in a short time and to set a good example to be followed by the succeeding generations. Only a couple of material remains can get into the perishing records of past ages in the form of pictures of the last hundred years. This book of pictures, which shows us the moments of the everyday life of our village from the beginning of the photography till the 1950s, tend to serve as a remembrance of our ancestors, who left their spirits with us. The descendants turning over the pages of this book, Pictures of Újhartyán will see how fast people become past memories and remains and how fast the past ages fade away. In many cases the people who gave us the photographs knew only one or two people in the pictures and we could not find out in many cases, who those people were in these photographs. There are some empty pages in the book. We would like to ask you to place some nice contemporary photos of your family there, since these photos will (unfortunately) become memories as well in a lifetime: after years our grand children, great-grandchildren and great-great grandchildren will be able to recall the faces of their ancestors the people of today with the help of these photographs. The last chapter of the book illustrates the contemporary Újhartyán. It does not show the everyday life of the village like previous chapters (it will be collected by our children and grandchildren in the empty pages), but rather the frames of it. We wish this book gives you the same joy and decency what the creators felt during the work on it: I truly believe, that I can not wish you more than that. I would like to dedicate this book to the memory of our fathers and mothers, to all of my fellow citizens of Újhartyán, to their relatives, friends no matter where in the world they live! Újhartyán, Advent, 2005 Henrik Manger Mayor

8 8 Újhartyáni Képeskönyv Történelmi áttekintés Újhartyán elsõ írásos említése 730 évvel ezelõttrõl, 1276-ból származik május 20. napján V. Ince pápa Lateránban kiadott bullája tesz említést Hartyán faluról villa Harquian néven. A bullával a falu határából egy részt V. Ince pápa annak a nyulakszigeti (a mai Margitsziget) apácakolostornak adományozott, amelyben pár évvel korábban bekövetkezett haláláig második honalapító királyunk, IV Béla lánya, árpádházi Szent Margit is apácaként szolgált. Más, késõbb keletkezett korabeli oklevelekben ezt követõen már több alkalommal is találkozhatunk a falu különbözõ névváltozataival, mint pl. Horkián, Harkián stb. A falu története tehát ha az elsõ írásos említést tekintjük Újhartyán születésnapjának 730 éve kezdõdött, területe azonban már jóval korábban is lakott volt, elegendõ itt csak a vatyai kultúrára utalni. Az oklevelekben fellelhetõ különbözõ névváltozatok arra engednek következtetni, hogy a község területe Magyarország törzsi-nemzetségi szervezõdésének korszakában a Horka nemzetség szállásterülete lehetett. (Minderrõl az érdeklõdõ részletesen olvashat a kiváló pedagógus, iskolaigazgatónak, Kökényesi Imrének ( ) Újhartyánról szóló monográfiájában.) A XIII. század végére egy kisbirtokos család telepedett meg itt, és a falvat környezõ földek ezen család birtokát képezték. Nem dönthetõ el egyértelmûen, hogy a falu kapta-e nevét a földbirtokos Hartyáni családról vagy pedig a család vette fel a birtokát képezõ település nevét. A korabeli szokások mindkét lehetõséget alátámasztják. Mindenesetre az elsõ ilyen néven említett kisbirtokos Hartyáni Márton volt, akit és akinek leszármazottait az oklevelek Martinus de Harkyan, Harthyan-i Hartyány néven említenek. A Hartyáni család utolsó tagja Hartyáni János 1644-ben hunyt el. A török hódoltság ( ) kezdeti korszakát a falu sikerrel élte túl. A pusztulás, a falu elnéptelenedése a 15 éves háború következménye volt, amelynek során a települést a környezõ falvakkal együtt az itt átvonuló seregek többször is feldúlták, a lakosságot felkoncolták vagy elhurcolták. A falu pusztulását Hartyáni János aki ekkor Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánja volt 1597-ben jelentette. A kevés szerencsés túlélõ, aki el tudott menekülni, nem tért többé vissza, hanem a környezõ mezõvárosokba, Kecskemétre, Ceglédre, Nagykörösre költözött, melyek ezekben a zûrzavaros idõszakokban is viszonylagos biztonságot nyújtottak, mert a hódítóknak is szükségük volt a mezõvárosok adójára. Az 1627-ben a budai pasa által készíttetett adóösszeírás Hartyán faluban egyetlen házat sem talált. Ezzel lezárult a község történetének elsõ fejezete. A falu innentõl mintegy 140 évig lakatlan Pusztahartyán (deserta Hartyán vagy praedy Hartyán). A területét azok a környezõ községek vagy városok bérelték, amelyeket kisebb-nagyobb mértékben de megkímélt a háborús pusztítás. A török kiûzése amely 1684-ben kezdõdött, Buda szeptember 2-i visszafoglalásával érte el a legnagyobb sikerét, és az 1699-es karlócai békével ért véget nem hozta meg a község automatikus újra benépesülését. Elszórt betelepülések az 1718 és 1764 közötti úgynevezett spontán inpopuláció korszaka alatt is elõfordultak, azonban a legjelentõsebb lökést a falu újjászületéséhez, a község szervezett betelepítése adta meg. Erre a középkori település helyétõl mintegy 1 km-re északra került sor. A falu szervezett benépesítése I. gróf Grassalkovich Antal nevéhez fûzõdik. A Grassalkovich-család horvát származású nemesi család volt, amely Mária Teréziától kapta a grófi címet 1743-ban. A család elsõ jelentõs birtokszerzése Gödöllõ a híres gödöllõi Grassalkovich-kastély a magyarországi barokk stílusú építészet egyik remeke, késõbb Erzsébet királyné (Sissi) kedvenc magyarországi tartózkodási helye - volt. A család fokozatosan terjesztette ki birtokait Soroksár, Kakucs, Vecsés és Újhartyán területére is. I. gróf Grassalkovich Antal február 20-án saját kezûleg írta meg telepítési hirdetményét, amely ma is megtalálható az Országos levéltárban õrzött történeti iratok között. A felhívás nyomán az elsõ telepesek a rákövetkezõ évben, 1765-ben jelentek meg a faluban, akiket a sári (Sári ma Gyónnal együtt Dabas város része) plébánia anyakönyvei ex Hartian megjelöléssel illetnek. (Újhartyánnak 1779 óta van önálló anyakönyvvezetése; a hartyáni plébánia alapító okirata fellelhetõ könyvünkben) Az elsõ telepesek nagyobbrészt németek, kisseb mértékben magyarok és szlovákok voltak. I. gróf Grassalkovich Antal ben bekövetkezett halála után a betelepítést özvegye, Klobusiczy Teréz folytatta és fejezte be. A telepítés gyors sikerét jelzi, hogy alig tíz évvel az elsõ szervezetten érkezõ telepesek megjelenése után, 1776-ban már megépült a község római katolikus temploma, ami a megmaradás zálogát jelentette ra a község a Grassalkovich uradalom legnagyobb települése lett.

9 Újhartyáni Képeskönyv 9 Annak ellenére, hogy I. gróf Grassalkovich Antal telepítési hirdetményét Ausztriába és a Német Birodalom több pontjára is eljuttatták, az Újhartyánba érkezõ telepesek túlnyomó többsége nem közvetlenül valamelyik német tartományból érkezett. E tekintetben a község Scheiling Péternek az újhartáni lakosok származásáról írt tanulmánya szerint úgynevezett másodlagos településnek vagy leánytelepülésnek tekinthetõ, amely népességét a más Pest környéki helyiségekbõl elsõsorban Soroksárról majd Dunaharasztiból, Taksonyból, kisebb részben Szigetszentmártonból és környékérõl érkezõ, onnét továbbvándorolt és Újhartyánban letelepedett németségbõl nyerte. A lakosság eredetének pontos meghatározását az is megnehezíti, hogy sokan az elsõ telepesek közül késõbb elvándoroltak, máshol telepedtek meg és helyükre új telepesek jöttek, így a betelepülés évig is eltartott. Az elvándoroltak között is voltak akik, vagy akiknek az utódai késõbb újra visszatértek. Nem nyújt támpontot a lakosság eredetének meghatározásához az a tény sem, hogy Újhartyán lakosságának, a magyarországi német kisebbséghez hasonlóan a népszerû, általánosan használt elnevezése sváb. Bár a legtöbb telepes valóban a délnémet bajorországi és baden-württembergi (svábföldi) területekrõl érkezett, a sváb elnevezés nem elsõsorban a származásukra utal. A név eredete visszanyúlik a középkori német és magyar jogtörténeti gyökerekhez. A középkori szokások még nem annyira a vérségi származás alapján szelektálták az egyes községek, városok és tartományok lakosságát, hanem az általuk használt jog szerint. A középkorban a Német Birodalomban sem létezett egységes jogrend, a jogrendszer horizontálisan és vertikálisan is tagolt volt, léteztek külön városi, tartományi jogok sõt falusi jog is valamint hûbéri jog. Ezek különbözõ jogcsaládokat alkottak és terjedtek el Közép- és Kelet-Európában, így Magyarországon is. Ezen német jogcsaládok közül a legjelentõsebbek a szász jog alapjául szolgáló úgynevezett Szásztükör (szász jogkönyv), a frank jog alapjául szolgáló Franktükör és a sváb jog alapjául szolgáló Svábtükör voltak. Az egyes területekre vándorolt családokat pedig még a XVIII. században is az alapján különböztették meg és illették összefoglaló névvel, hogy milyen (szokás)jogot használt. Így kapták az Erdélybe (Brassó, Nagyszeben) és a Szepességbe (Lõcse, Késmárk) települt németek a szász elnevezést, holott az õ szász eredetük is erõsen vitatott, míg a Pest környékére valamint Tolnába és Baranyába települt németeken a sváb elnevezés ragadt rajta, pedig mint láthattuk - származásuk nem feltétlenül felelt meg elnevezésüknek, bár természetesen igazi svábok is voltak köztük. Újhartyán lakossága tehát nem egyetlen lendülettel egy pontosan meghatározható németországi területrõl települt be, ezenkívül voltak köztük magyarok és szlovákok is, azonban pár évtized alatt dominánssá vált a község német jellege, a más nemzetiségûek fokozatosan kiszorultak, vagy inkább beolvadtak a nevezzük most már így sváb többségbe. Ez a jellegzetesség a mai napig megmaradt, ami a kívülálló számára nem csupán akkor lesz egyértelmû, ha megismerkedik a község kultúrájával és hagyományaival, elég ha felüti például az újhartyáni telefonkönyvet, ahol a leggyakrabban elõforduló nevek Fajth, Kaldenecker, Lauter, Schenk, Surman, Svébis stb., ez utóbbi (Schwäbisch) egyenesen svábot jelent mind a német származásra utalnak. A község fejlõdése ezt követõen az 1800-as évek elsõ harmadától kezdve együtt halad az ország és ezen belül Pest-Pilis-Kiskun-Solt vármegye, késõbb Pest megye fejlõdésével. A községben 1833-ban megépült az elsõ, egy tanterembõl álló iskola (oktatás 1781-tõl van). Bár az akkori település mai szemmel nézve szegényesnek tûnhet és az országot sújtó történelmi viharok mellett a dualizmus korának gazdasági válságai is érintették, a lakosság szorgalmának és kitartásának köszönhetõen Újhartyán fokozatosan gyarapodott és a XIX. század végére a környékbeli településekhez képest kifejezetten jómódú községnek számított. Újhartyáni gazdák kezén volt a mai Hernád és Újlengyel (akkori nevén Lengyelfalva) területe is, de birtokaik elértek Dánszentmiklósig és Kunpeszérig is. A község tõl számított második életében a legsúlyosabb csapást a II. világháborús vereség és az azt követõ orosz megszállás jelentette. Az országot ért korábbi történelmi vereségek, az 1848-as forradalom és szabadságharc eltiprása, az I. világháborús vereség és az ország megcsonkítását jelentõ Trianoni békediktátum közvetlenül nem érintették a falut jobban, mint az ország más településeit, a falu háborús veszteségei arányukban nem tértek el az ország többi településétõl. A II. világháborút követõen azonban a megszálló szovjet hatalom és a velük kollaboráló magyar kommunisták a magyarországi németekben is a legyõzött náci Németország képviselõit látták, aminek majdnem végzetes következménye lett a magyarországi németségre nézve. Egyrészt már a háború alatt, 1944/45 fordulóján megkezdõdött a német származású lakosság szovjet kényszermunkatáborokba elsõsorban Ukrajnába szállítása jóvátételként, másrészt megindult a német kisebbség kitelepítésnek nevezett elüldözése. Sztálin és - elsõsorban Csehszlovákia és Lengyelország követelésére a jaltai konferencián - a gyõztes nagyhatalmak képviselõi (Sztálin mellett Roosevelt és Churchill) már jóváhagyták a német kisebbség kitelepítését, aminek a következménye összesen 7 millió német elüldözése lett olyan területekrõl (elsõsorban Lengyelországból és Csehszlovákiából), ahol már több évszázada éltek.

10 10 Újhartyáni Képeskönyv Ezt a helyzetet kihasználva több magyarországi politikai erõ elsõsorban a Sztálinnak mindenáron megfelelni akaró kommunista párt is célul tûzte ki a teljes magyarországi német lakosság kitelepítését, amit azonban végül a többi szövetséges nagyhatalom és a józan belátással bíró politikai erõk közbelépése meghiúsított. Így is több százezer németet telepítettek ki elsõsorban Németország nyugati megszállási zónáiba, a késõbbi NSZK-ba. A kitelepítés Újhartyán lakosságát szerencsés módon végül is nem érintette, annál inkább a kényszermunka. (Említtessék meg itt Dinnyés Lajos neve: a Dabasi Szõlõkben birtokkal rendelkezõ akkori miniszterelnököt a helyi szájhagyomány szerint egy vasárnap délelõtt keresték meg a hartyániak, aki a másnapi transzportot leállíttatta). A falu 1944 november 3-án került végleg szovjet kézre és már két hónappal késõbb, 1945 január 4-én kiadta a Vörös Hadsereg Parancsnoksága azt a hadparancsot, hogy a éves korú férfiakat és a éves korú nõket jóvátételre a Szovjetunióba hurcolják január 9- én mintegy 300 férfit és nõt indítottak útnak gyalog a ceglédberceli gyûjtõtáborba, ahonnan négy nappal késõbb vonaton továbbszállították õket az ukrajnai Novidombaszban lévõ kényszermunkatáborba, melybõl a legtöbben csak 3-4 sõt 5 év múlva térhettek haza (e sorok írójának nagyszülei például másfél hónap híján öt évet töltöttek ott; ennyi személyesség talán megengedhetõ jelen történelmi felvezetõben ). Újhartyán nehézségei nem értek véget a deportálásokkal. A közismerten jómódú falu szálka volt az új hatalom szemében. A jórészt a hartyáni gazdálkodók jóvoltából benépesült Alsó- és Felsõhernádot valamint Lengyelfalvát már 1945 május végén leválasztották Újhartyánról, Hernádot és Újlengyelt azonban máig családi, rokoni, baráti szálak fûzik az anyatelepüléshez. A Rákosi-féle fordulat után a termõföldek államosítása, a téeszesítés is nagyobb fenyegetettséget jelentett a módos újhartyáni gazdáknak, mint a környezõ szegényebb települések lakosságának. A kommunista hatalomban a község kegyvesztettségét mutatta az is, hogy a magyar mezõgazdaság egyik zászlós hajójának szánt téeszt is Hernádon hozták létre, ehhez csatolták az újhartyánújlengyelit is. A rendszer lényegébõl fakadóan a gazdasági központosítást elõbb-utóbb a közigazgatási központosítás követte volna mint ez aztán meg is fogalmazódott késõbb a Pest Megyei Tanács által készíttetett megyei fejlesztési tervben -, miáltal a falu önállósága került volna veszélybe. Az 56-os forradalom leverését követõ puha Kádár-diktatúrában Újhartyán is élvezte azt a viszonylagos jólétet és fejlõdést, ami jellemzõvé vált a szocialista rendszer legvidámabb barakkjára, azonban a falu továbbra sem tartozott a kedvezményezett települések közé. A községi tanácsot Újlengyellel közösen kellett létrehozni, a fejlesztések és beruházások közül is több jutott Hernádnak a téesz miatt. A fentebb említett, 1982-ben készült megyei terv Újhartyánt már a funkció (értsd: jövõ) nélküli települések közé sorolta, (aminek politikai motiváltsága nyilvánvalóvá válik, ha tudjuk, hogy az autópálya ekkor már tervezett nyomvonala és csomópontja ismét visszakapcsolja majd a falut az országos vérkeringésbe). Vasútállomása nem volt, közvetlen buszjárata a fõvárosba szintén nem. Ezen a helyzeten elõször az ban Újhartyánig megépült, elõbb említett M5 autópálya javított. A helyzet kulturális téren sem volt jobb, ami a hagyományõrzést, a nemzetiségi kultúrát illeti, mivel a kommunista rendszer a nemzetiségi kérdést lesöpörte az asztalról, minden ilyen törekvésre gyanakodva tekintett. Így aztán a rendszerváltozás a falu szempontjából a legjobbkor jött és a község élt is az önrendelkezéssel: a falu újjáéledt mind gazdasági, mind kulturális szempontból. A rendszerváltozást követõen ki lehetett aknázni a falu elõnyös helyzetét, az autópálya és 405-ös út szomszédságát, a falu közlekedési gócponttá válását. Már 1991-ben megindult a rendszeres közvetlen buszjárat Budapestre, a gyorsan megvalósuló infrastrukturális fejlesztések miközben kényelmesebbé tették az emberek életét, megteremtették a - mára már 400 embernek munkahelyet nyújtó, az ingázást jócskán lecsökkentõ ipari park kialakításának és ezzel a gazdasági kiszolgáltatottság megszüntetésének feltételeit. Jelentõs újjászületést hozott a rendszerváltás a falu korábban sem elhanyagolható kulturális életében. Több sváb zenekar, felnõtt, ifjúsági és nyugdíjas nemzetiségi tánccsoport, hagyományõrzõ egyesület mûködik a faluban. A rendszerváltozást követõen hagyományteremtõ céllal, az újhartyáni sváb kultúra megõrzése, továbbvitele és mások számára történõ bemutatása érdekében rendszeresen megrendezésre kerülõ svábbálok, majd falunapok erõsítik a közösség összetartását, és segítik a hagyományos sváb kultúra megõrzését, továbbfejlesztését. Ebben nagyfokú segítséget jelent, hogy a rendszerváltozást követõen megalkotott új nemzetiségi törvény lehetõvé tette a nemzetiségi települések számára a kisebbségi önkormányzatok megalakítását, a nemzetiségek érdekvédelmét, a nemzetiségi kultúra fejlesztését is. Újhartyán mára ismét a környék rangos, elismert települése. A megtett út hosszú volt, elismerés illeti az elõdöket, akik ennek az útnak egyes szakaszait bejárták. Az olvasó által kézben tartott történelmi képeskönyv 1950-ig villantja fel az elõdök életét, állít emléket nekik és hajt fejet elõttük. Újhartyán, december 20. Dr. Manger Marcell Történész, jogász

11 Újhartyáni Képeskönyv 11 Historischer Überblick Die erste schriftliche Erwähnung von Neuhartin stammt vor 730 Jahren aus dem Jahr Am 20. Mai 1276 erwähnt die im Lateran verkündete Bulle des Papstes Innozenz des V. das Dorf Hartyán unter dem Namen villa Harquian. Mit dieser Bulle schenkte der Papst einen Teil des Grenzgebietes des Dorfes dem Nonnenkloster auf der Insel der Hasen (die heutige Margaretheninsel), in dem auch die Tochter unseres zweiten Staatsgründerkönigs Béla des IV., St Margarethe aus dem Hause Árpád bis zu ihrem, einige Jahre früher eingetroffenen Tod als Nonne diente. In anderen, später entstandenen Urkunden finden wir schon mehrmals die verschiedenen Namensformen des Dorfes, wie z.b. Horkián, Harkián, usw. Die Geschichte des Dorfes wenn wir als Geburtsdatum von Neuhartin die erste schriftliche Erwähnung betrachten begann also vor 730 Jahren. Das Gebiet der Gemeinde war aber schon viel früher bewohnt es reicht nur auf die sogennnte Vatyaer Kultur hinzuweisen. Aus den verschiedenen Namensformen in den Urkunden ist darauf zu ziehen, dass das Gebiet der Gemeinde in der Stammes-Sippenepoche Ungarns dem Geschlecht Horka gehörte. (Darüber kann man in der über Neuhartin geschriebenen Monographie des ausgezeichneten Pädagogen und Schuldirektors Imre Kökényesi ( ) noch ausführlicher lesen.) Am Ende des 13. Jahrhunderts siedelte sich eine Kleingrundbesitzerfamilie hier an und der Boden um das Dorf gehörte zum Gut dieser Familie. Es ist nicht eindeutig zu entscheiden, ob das Dorf nach der Grundbesitzerfamilie benannt wurde oder die Familie den Namen der in seinem Besitz stehenden Siedlung aufnahm. Die damaligen Gewohnheiten machten nämlich beide möglich. Auf jeden Fall war der erste so benannte Kleingrundbesitzer Márton Hartyáni (Martin von Hartin), der und dessen Abkömmlinge in den Urkunden als Martinus de Harkyan, Harthyaner, Hartyány usw. erwähnt werden. Der letzte Mitglied der Familie Hartyáni starb im Jahre Die Anfänge der Epoche der Türkenherrschaft ( ) hat das Dorf mit Erfolg überlebt. Die Verwüstung und Entvölkerung des Dorfes waren die Folgen des fünfzehnjährigen Krieges, während dessen die Siedlung samt mit den anderen umliegenden Dörfern von den hier durchziehenden Armeen mehrmals zerstört, die Bevölkerung niedergemetzelt oder verschleppt wurde. Die Verwüstung des Dorfes hat János Hartyáni der damalige Vizegespan von Komitat Pest-Pilis-Solt-Kleinkumanien im Jahre 1597 gemeldet. Die wenigen glücklichen Überlebenden, die fliehen konnten, sind nie mehr zurückgekehrt, sondern in die näheren Marktflecken wie Kecskemét, Cegléd, Nagykõrös umgezogen, die auch in diesen chaotischen Zeiten eine gewisse Sicherheit anboten, weil auch die Eroberer ihre Steuern nötig hatten. Die im Jahre 1627 von dem Ofener Pascha verordnete Steueraufnahme fand in dem Dorf keine Häuser. Damit endete das erste Kapitel in der Geschichte des Dorfes. Das Dorf wurde etwa 140 Jahre lang unbewohnt Pußtahartyán (Deserta Hartyán oder praedy Hartyán). Sein Gebiet wurde von den umliegenden Gemeinden oder Städten gepachtet, die mehr oder weniger von dem Krieg verschont wurden. Die Vertreibung der Türken die 1684 anfing, ihren größten Erfolg mit der Rückeroberung von Ofen erreichte und die im Jahre 1699 mit dem Frieden von Karlóca ihr Ende hatte hat die Wiederbesiedelung des Dorfes nicht automatisch mitgebracht. Einzelne Einziehungen passierten auch in der Epoche der sogenannten spontanen Besiedelung zwischen 1718 und 1764, aber den bedeutendsten Schritt zur Wiedergeburt des Dorfes gab die organisierte Besiedelung der Gemeinde. Das erfolgte etwa 1 Km nördlich von dem ursprünglichen Gebiet des Dorfes. Die organisierte Besiedelung des Dorfes ist dem Grafen Anton Grassalkovich I. zu bedanken. Die Familie Grassalkovich war eine Adelsfamilie kroatischer Abstammung, die den Grafentitel im Jahre 1743 von Königin Maria Theresia erhielt. Der erste bedeutende Grundbesitz der Familie war Gödöllõ das berühmte Gödöllõer Grassalkovich-Schloss ist ein Musterbild der Baukunst des ungarischen Barokks, das später der meist geliebte ungarische Aufenthaltsort von Königin Elisabeth (Sissi) war. Die Famile erweiterte ihren Landbesitz Schritt für Schritt auf das Gebiet von Schorokschar, Kakucs, Wetschesch und Neuhartin. Die von Graf Anton Grassalkovich I. eigenhändig geschriebene Bekanntmachung über die Besiedelung ist immer noch heute im Landesarchiv zu finden. Nach der Bekanntmachung sind die ersten Siedler im nächsten Jahr, 1765 im Dorf eingetroffen. Sie werden in den Matrikeln des Pfarramtes in Sári als ex

12 12 Újhartyáni Képeskönyv Hartian erwähnt. (Sári gehört heute samt mit Gyón zu der Stadt Dabas.) Neuhartin hat erst seit 1779 eigene Matrikelführung, von früher finden wir die Eintragungen in den Matrikeln des Pfarramtes von Sári. (Die Gründungsurkunde des Pfarramtes kann man in diesem Buch besichtigen.) Die ersten Siedler waren überwiegend Deutsche und in einer geringeren Zahl kamen noch Ungarn und Slowaken. Nach dem im Jahre 1771 erfolgten Tod des Grafen Anton Grassalkovich I. setzte seine Witwe, Theresia Klobusiczy die Besiedelung fort. Den raschen Erfolg der Besiedelung zeigt auch, dass die römisch-katholische Kirche der Gemeinde schon zehn Jahre nach der Ankunft der ersten Siedler (1776) gebaut wurde, die das Pfand des Bleibens war. Im Jahre 1780 war schon die Gemeinde die größte Siedlung des Grassalkovich-Landsgutes. Obwohl die Bekanntmachung des Grafen Anton Grassalkovich I. sowohl in Österreich als auch im Deutschen Reich mehrere Gebiete erreichte, kam die überwiegende Mehrheit der Siedler nich indirekt aus irgendeinem deutschen Land. In diesem Sinne ist Neuhartin nach dem Aufsatz von Péter Scheiling über die Herkunft der Einwohner von Neuhartin eine sogenannte Tochtersiedlung, die ihre Bevölkerung aus anderen Ortschaften in der Nähe von Pest vor allem aus Schorokschar, Harast/Dunaharaszti, Taks/Taksony oder aus Inselsanktmartin und seiner Umgebung gewann. Die Bestimmung der Herkunft der Bevölkerung macht die Tatsache noch schwerer, dass viele der ersten Siedler später weitergewandert und irgendwo anders angesiedelt sind und neue Siedler kamen. Deshalb dauerte die Besiedelung des Dorfes Jahre. Es gab auch unter den Weitergewanderten einige, die oder deren Abkömmlinge später zurückgekehrt sind. Zur Bestimmung der Herkunft der Bevölkerung gibt uns auch das keine Hilfe, dass die populäre, allgemein verwendete Bezeichnung der Neuhartiner Bevölkerung und der ganzen deutschen Minderheit in Ungarn Schwabe ist. Obwohl die Mehrheit der Siedler wirklich aus den süddeutschen bayrischen und baden-württembergischen (schwäbischen) Gebieten kam, ist die schwäbische Bezeihnung kein eindeutiger Hinweis ihrer Herkunft. Die Bezeichnung hat mittelalterliche deutsche und ungarische rechtsgeschichtliche Wurzeln. Die mittelalterlichen Gewohnheiten haben die einzelnen Gemeinden, Städte und Länder vor allem nicht geschlechtlich, sondern eher nach dem verwendeten Recht unterscheidet. Im Mittelalter gab es auch im Deutschen Kaiserreich kein einheitliches Recht, das Rechtssystem war horizontal und vertikal gegliedert. Es existierten Stadtrechte, Landrechte sogar Dorfrechte und das Lehenrecht. Diese bildeten verschiedene Rechtsfamilien und verbreiteten sich in Mittel- und Osteuropa, so auch in Ungarn. Unter diesen Rechtsfamilien waren der sogenannte Sachsenspiegel, der Grund des sächsischen Rechtes; der Frankenspiegel, der Grund des fränkischen Rechtes und der Schwabenspiegel, der als Grund des schwäbischen Rechtes diente, die wichtigsten. Die in den einzelnen Ländern eingesiedelten Völker wurden auch noch im 18. Jahrhundert nach dem verwendeten (Gewohnheits)recht unterscheidet. So bekamen die in Siebenbürgen (Kronstadt, Hermannstadt) und in der Zips (Leutschau, Käsmark) eingesiedelten Deutschen den einheitlichen Namen Sachsen, obwohl ihre sächsische Herkunft mehr als zweifelhaft ist. Die im Komitat Pest, Tolnau und Baranya angesiedelten Deutschen wurden zu Schwaben, aber ihre Bezeichnung entspricht auch nicht unbedingt ihrer Herkunft. Natürlich gab es unter ihnen auch echte Schwaben. Die Bewohner von Neuhartin sind also nicht mit einem Schwung aus einem bestimmten deutschen Gebiet gekommen, außerdem gab es unter ihnen auch Ungarn und Slowaken, aber in ein Paar Jahrzehnten wurde der deutsche Charakter dominant, die anderen Nationalitäten wurden stufenweise verdrängt, oder in die sogenannte schwäbische Mehrheit assimiliert. Dieser Charakter ist bis zu den heutigen Tagen geblieben und das wird für die Außerstehenden nicht nur durch dann eindeutig, wenn man die Kultur und Traditionen von Neuhartin kennenlernt. Es reicht das Telephonbuch aufzuschlagen, in dem die häufigsten Namen Fajth, Kaldenecker, Schenk, Surman, Svébis (Schwäbisch) usw. alle auf die deutsche Herkunft hinweisen. Später, ab den ersten Drittel des 19. Jahrhunderts ist die Entwicklung der Gemeinde der Entwicklung des Landes und des Komitats Pest-Pilis-Solt-Kleinkumanien ähnlich. In der Gemeinde wurde die erste Schule nur noch mit einem einzigen Schulzimmer 1833 gebaut. (Es wird ab 1781 unterrichtet.) Von heute gesehen scheint die Gemeinde ärmlich gewesen zu sein und wurde neben den historischen Tragödien des Landes auch von den Wirtschaftskrisen des Dualismus betroffen aber der Fleiß und Ausdauer der Einwohner machten Neuhartin bis Ende des 19. Jahrhunderts stufenweise zu einer wohlhabenden Gemeinde unter den umliegenden Siedlungen. Es war in dem Besitz der Neuhartiner Landwirte auch das Gebiet des heutigen Hernád und Újlengyel (damals noch Lengyelfalva) und ihre Grundbesitze reichten bis Dánszentmiklós und Kunpeszér.

13 Újhartyáni Képeskönyv 13 Die schwerste Katastrophe im zweiten Leben der Gemeinde ab bedeuteten die Niederlage im zweiten Weltkrieg und die darauffolgende russische Besetzung. Die früheren historischen Niederlagen, die Niederwerfung der Revolution und des Freiheitskampfes 1848/49, die Niederlage im ersten Weltkrieg und das das Land zerstümmelnde Friedensdiktat von Trianon haben das Dorf nicht tiefer und schwerer betroffen als die anderen Siedlungen des Landes, die Kriegsverluste des Dorfes am Menschenleben waren durchschnittlich. Nach dem zweiten Weltkrieg sahen die russische Besetzungsmacht und die mit den Sowjets kollaborierenden ungarischen Kommunisten auch in den Ungarndeutschen die Erbfolger und Vertreter des besiegten Nazideutschlands und das hatte beinahe verhängnisvolle Folgen für die Ungarndeutschen. Einerseits begannen die ersten Deportierungen der deutschen Bevölkerung schon während des Krieges, an der Wende von 1944/45 in die sowjetischen Lager vor allem in die Ukraine zur Zwangsarbeit als Entschädigung, andererseits begann auch die als Aussiedlung bezeichnete organisierte Vertreibung der deutschen Minderheit. Dem Willen von Stalin und vor allem der Tschechoslowakei und Polen entsprechend haben die Vertreter der Siegermächte (neben Stalin noch Churchill und Roosevelt) in Jalta die Aussiedlung der deutschen Minderheit zugelassen. Die Folge war die Vertreibung von insgesamt 7 Millionen Deutschen aus solchen Gebieten (vor allem aus der Tschechoslowakei und Polen), wo sie schon seit Jahrhunderten gelebt haben. Diese Lage versuchten auch mehrere ungarische politische Kräfte vor allem die Kommunistische Partei, die immer dem Gefallen von Stalin entsprechen wollte zur vollen Vertreibung der Ungarndeutschen auszunutzen. Dieser Versuch scheiterte zum Glück an dem Widerstand der anderen Siegermächte und der vernünftigen politischen Kräfte. Trotzdem sind mehrere Hunderttausende von Deutschen vor allem in die westlichen Besetzungszonen, in die späteren Bundesrepublik ausgesiedelt worden. Die Vertreibung hat die Bewohner von Neuhartin weniger als die Deportierung zur Zwangsarbeit betroffen. (Hier soll man den Namen von Lajos Dinnyés erwähnen: Der mündlichen Überlieferung nach haben die Dorfbewohner an einem Sonntagsnachmittag den in den Dabaser Wiengebieten Landgüter besitzenden damaligen Ministerpräsidenten aufgesucht und er hat den Transport am nächsten Tag gestoppt.) Das Dorf geriet am 3. November 1944 endgültig in die Hände des Sowjets und schon zwei Monate später, am 4. Január 1945 erließ das Oberkomnando der Roten Armee den Befehl, dass alle Männer zwischen 16 und 48 und alle Frauen zwischen 17 und 35 als Entschädigung in die Sowjetunion verschleppt werden sollen. Am 9. Januar waren etwa 300 Männer und Frauen zu Fuß ins Sammellager in Ceglédbercel fortgeschickt worden, die 4 Tage später mit Zug ins Zwangsarbeitslager in Novidombas, Ukraine weitertransportiert wurden. Die Meisten kehrten erst nach 3-4, sogar nach 5 Jahren zurück. (die Großeltern des Verfassers dieses Vorwortes haben bis auf anderthalb Monate fünf Jahre dort verbracht; vielleicht kann man sich eine kleine persönliche Bemerkung in dieser historischen Einleitung lassen) Die Schwierigkeiten des Dorfes waren mit den Deportierungen nicht beendet. Das allgemein bekannt wohlhabende Dorf war der neuen Macht ein Dorn im Auge. Die meist durch die Landwirte von Neuhartin bevölkerten Siedlungen Unter- und Oberhernád und Lengyelfalva wurden im Mai 1945 von Neuhartin abgetrennt aber Hernád und Újlengyel binden immer noch familiäre, verwandschaftliche und freundliche Verhältnisse zu ihrer Muttersiedlung Nach der Wende zur stalinistischen Rákosi-Diktatur haben die Verstaatlichung der Ackererde, die gewaltsame Begründung der LPG die wohlhabenden Landwirte von Neuhartin viel schwerer bedroht und betroffen, als die Bewohner der umliegenden ärmeren Siedlungen. Eindeutiges Zeichen der Ungnade des Dorfes in der kommunistischen Epoche war, dass auch das geplante Flaggschiff des ungarischen Landwirtschaft die LPG in Hernád gegründet wurde und die PG-s von Neuhartin und Újlengyel ihr angeschlossen und unterstellt waren. Es gehörte zum Wesen des Systems, dass die Zentralisierung der Wirtschaft mit der Zeit auch die Zentralisierung der Verwaltung mitbringt was in einem späteren Entwicklungsplan des Komitatsrates von Pest auch konzipiert wurde so geriet schon die Selbstständigkeit des Dorfes in Gefahr. In der sogenannten weichen Kádár-Diktatur nach der Unterwerfung der Revolution im Jahre 1956 konnte auch Neuhartin den relativen Wohlstand und Entwicklung, die für die sogenannte lustigste Baracke des Sozialismus charakteristisch waren, aber es gehörte immer noch nicht zu den bevorzugten Siedlungen. Der Gemeinderat wurde zusammen mit Újlengyel gebildet und wegen der LPG bekam Hernád die meisten Investierungen und Entwicklungen. Der schon erwähnte Entwicklungsplan des Komitatsrates aus dem Jahre 1982 zählte Neuhartin zu den Siedlungen ohne Funktion also: ohne Zukunft. (Die politische Motivation ist eindeutig, wenn wir in Betracht ziehen, dass die schon geplante Autobahn und ihr Knotenpunkt das Dorf wieder an dem Kreislauf des Landes anschließen wird.) Das Dorf hatte weder Eisenbahnstation, noch direkten Busverkehr nach Budapest. Diese Lage verbesserte sich erstmal mit dem Ausbau der Autobahn M5 bis Neuhartin im Jahre Die Lage war nicht mal auf kulturelle Ebene besser,

14 14 Újhartyáni Képeskönyv was die Traditionspflege, die Nationalitätenkultur betrifft, weil das kommunistische Regime die Nationalitätenfrage vom Tisch herabgefegt hat und alle solche Strebungen mit Argwohn betrachtete. So kam die demokratische Wende für das Dorf noch zur besten Zeit und die Gemeinde hat die gegebene Selbstbestimmung ausgenutzt. Nach 1990 erwachte das Dorf zum neuen Leben sowohl im wirtschaftlichen, als auch im kulturellen Sinne. Nach der Wende konnte man schon die vorzügliche Lage des Dorfes, die Nähe der Autobahn und der Hauptstraße Nr. 405, also dass die Siedlung zum Verkehrsmittelpunkt wurde, ausnutzen. Schon im Jahre 1991 startete der direkte Busverkehr nach Budapest und die raschen infrastrukturellen Entwicklungen machten das Leben der Einwohner bequemer und erschafften die Bedingungen zur Ausgestaltung des Industrieparks und damit die zur Abschaffung der wirtschaftlichen Abhängigkeit. Der Industriepark gibt schon 400 Leuten Arbeit und mindert damit die Zahl der Pendelnden. Die Wende brachte auch in dem kulturellen Leben des Dorfes einen bedeutenden Schwung mit sich, obwohl es trotz allen Schwierigkeiten auch nicht früher vernachlässigt war. Es gibt heutzutage im Dorf mehrere schwäbische Musikverbände, Jugend-, Erwachsenen- und Rentnertanzgruppen und viele andere Vereine kümmern sich um die Traditionspflege. Nach der Wende wurden jährlich Schwabenbälle, später Bürgerfeste organisiert, um die schwäbische Kultur und Tradition weiter zu entwickeln, aufzubewahren, anderen Leuten vorzustellen und um den Zusammenhalt der Dorfbewohner zu stärken. In dieser Arbeit bedeutet eine große Hilfe, dass das nach der Wende erschaffte neue Nationalitätengesetz endlich die Bildung von Nationalitätenselbstverwaltungen zum Interessenschutz der Nationalitäten und zur Pflege der Nationalitätenkultur ermöglichte. Neuhartin wurde wieder zu einer hervorragenden Gemeinde unter den umliegenden Siedlungen. Der gegangene Weg war lang, und man soll den Vorfahren, die vor uns die einzelnen Etappen dieses Weges gegangen haben, Anerkennung geben. Das historische Bilderbuch in den Händen des Lesers zeigt das Leben der Vorfahren bis 1950, stellt ihnen ein Denkmal und neigt vor ihnen das Haupt. Neuhartin, am 20. Dezember 2005 Dr. Marcell Manger Historiker, Jurist

15 Újhartyáni Képeskönyv 15 Foreword The first written document mentioning Újhartyán was created 730 years ago in The village of Hartyán is referred as villa Harquian in the bull given by Pope Innocent V on May 20, This bull was given to a convent situated in the Island of Rabbits (the current Margaret Island), where St Margaret of the Arpad dynasty lived. She was the daughter of our king Bela IV, the second founder of our country and she served on this Island as a nun till the end of her life. Further versions of the name of the village (e.g. Horkián, Harkián) can be found in other contemporary documents created later. If we consider the first written reference as the birthday of Újhartyán, we can say that the history of the village started 730 years ago. Though its territory was inhabited long before, it is enough to refer to the culture of vatya. The different variants of the names in the documents lead us to the conclusion that the territory of the village could be the dwelling-place of the family Horka during the ages of the formation of tribes and families in Hungary. (Further information can be found in the monograph about Újhartyán written by the excellent teacher and school director, Imre Kökényesi ( )) By the end of the 13 th century a small-holder family settled down and the lands surrounding the village were owned by this family. It is not clear if the village got the name after the landowner family Hartyán, or the family adopted the name of the village they possessed. The contemporary habits support both alternatives. The first small-holder having this name was Márton Hartyáni. He and his descendants were mentioned in the documents as Martinus de Harkyan, Harthyan, Hartyány. The last member of the family, János Hartyáni died in The village successfully survived the early ages of the Turkish occupation ( ). The devastation and the depopulation of the village was the conclusion of the Fifteen Years War during which the village and its surrounding was wasted and the population was massacred or dragged away. In 1597 the subprefect of Pest-Pilis-Solt-Kiskun County, János Hartyáni reported about the devastation of the village. Only a few people, who ran away survived luckily, but they never returned, rather moved to the surrounding market-towns, Kecskemét, Cegléd, Nagykõrös, which provided a relative safe environment for living, even in those chaotic ages, since the conquerors needed the taxes of these market-towns. There were no houses found on the recording of taxes prescribed by the Pasha of Buda in The first chapter of the history of the village came to an end with that. Since than, the village remained unpopulated for 140 years and was called Pusztahartyán (deserta Hartyán or praedy Hartyán). Its territory was leased by these surrounding villages and towns that were more or less saved from the devastation of war. The dislodgement of the Turk started in 1684, culminated with the reoccupation of Buda on September 2, 1686 and came to an end with the Peace of Karlóca in 1699, but it did not bring automatic inhabitation of the village. There had been some immigration during the ages of the so called spontaneous inpopulation between 1718 and 1764, but the most significant step taken for the revival was the organized settlement of the village. This settlement took place 1 km north of the place of the medieval settlement. The organized repopulation of the village is linked with the name of Count Antal Grassalkovich I. The family Grassalkovich was a noble family of Croatian origin and was granted the title of count by Maria Theresa in The first significant property of the family was Gödöllõ. The famous Grassalkovich castle in Gödöllõ is the masterpiece of the Hungarian baroque architecture and was the favorite residence of Queen Elizabeth (Sissi) in Hungary. The family gradually expanded the borders of its properties to the territory of Soroksár, Kakucs, Vecsés and Újhartyán. On February 20, 1764 Count Antal Grassalkovich I wrote the declaration of settlement with his own hands. This declaration can be found among the historical documentations of the National Archives. Due to the declaration, the first settlers arrived one year later in They are referred as ex Hartian s in the parish register of the village of Sári. (Sári and Gyón are parts of the city of Dabas today) (Újhartyán has its own register since 1779, data from the earlier years can be found in the parish register of Sári; the deed of foundation of the parish of Újhartyán can be found in the book.) The first settlers were mainly Germans, and Hungarians and Slovakians to a lesser extent. After the death of Count Antal Grassalkovich I in 1771, the settlement of people was finished by his widow Teréz Klobusiczy. The building of the Roman Catholic Church in 1776 indicated the fast success of the settlement and also meant a pledge of staying, little more than ten years after the arrival of the first settlers who had arrived in an organized form. The village became the biggest settlement of the Grassalkovich domain by 1780.

16 16 Újhartyáni Képeskönyv Despite of the fact, that the declaration of settlement written by Count Antal Grassalkovich I was sent both to Austria and the German Reich, the majority of the settlers did not come directly from any of the German provinces. In this respect according to the essay of Péter Scheiling about the origin of the population of Újhartyán - the village can be considered as a secondary settlement or a subsidiary settlement, which gained its population from other settlements surrounding Pest first of all from Soroksár, Dunaharaszti, Taksony and to a lesser extent from Szigetszentmárton and its surrounding. It is difficult to determine the origin of the population exactly, since many of the first settlers migrated, settled down somewhere else and were replaced by new settlers, that way the settlement lasted for years. There were some among those who migrated and among their descendants who came back later. The people living in Újhartyán are generally called as Suabians just like German minorities are popularly called in Hungary, but it does not help in the determination of the population s of the origin. Although most of the settlers came from the South-German Bavarian and Baden-Würtenberg (Suabian) region, the Suabian name refers not to their origin principally. The origin of the name goes back to the roots of the medieval German and Hungarian legal history. The medieval customs did not select the population of the villages and towns on the origin of blood, but on the basis of law they used. There was no integrated legal system, not even in the medieval German Reich, the system of law and order was divided horizontally and vertically as well. The towns, counties and even the villages had their own laws, and there was the feudal law as well. These formed various branches of law and spread in Central and Eastern Europe, that way in Hungary as well. The most significant branches of law are: the so called Saxon Survey (Saxon book of laws) serving as the basis of Saxon law, the Frank Survey serving as the basis of Frank law and the Suabian Survey, serving as the basis of Suabian law. In the 18 th century, the families settling done in certain territories were differentiated and given collective designation on the base of what kind of law (custom) they used. For example the Germans settling down in Transylvania (Brasov/Brassó, Sibiu/Nagyszeben) and in Spiš/Szepesség (Levoèa/Lõcse, Kezmarok/Késmárk) are called Saxons though their Saxon origin is highly controversial and the naming Suabian stuck on the Germans settling down around Pest and in Tolna and Baranya counties, however, as it was to be seen their origin did not necessarily correspond to their naming, although there were real Suabians among them of course. So the population of Újhartyán immigrated not at once from a specified German region; there were Hungarians and Slovakians among them as well, but after some decades the German character of the village became dominant, other nationalities were supplanted or rather assimilated let s call it that way now into the Suabian majority. This peculiarity still exists today, that becomes obvious for a stranger not only if he gets familiar with the culture and tradition of the village. It is enough for example if someone opens the phone book of Újhartyán where the names appearing the most Fajth, Kaldenecker, Lauter, Schenk, Surman, Svébis etc; this last one (Schwäbisch) means Suabian refers all to the German origin. After that, at the beginning of the 19 th century, the development of the village went on parallel with the development of the country, and within that of Pest-Pilis-Kiskun-Solt county, later Pest county. The first school having one classroom was built in the village in (There has been education in the village since 1781). Although the village of that time might seem to be penurious for present values and it was also affected by the economic crisis of the era of the dual monarchy beyond the tempests of history coming upon the country, due to the hard work and persistence of the population, Újhartyán was gradually developing and by the end of the 19 th century it was considered to be a specifically prosperous village compared to the surrounding villages. Also the contemporary Hernád and Újlengyel (then called Lengyelfalva) was owned by farmers of Újhartyán, but their lands reached as far as Dánszentmiklós and Kunpeszér. In the second life of the village dated from , the defeat of World War II and the Russian occupation meant the greatest blow. The earlier historic defeats hitting the country, the suppression of the revolution and fight for freedom in 1848, the defeat of World War I, the dismemberment of the country due to the Peace Treaty of Trianon did not affect the village more, than other settlements in Hungary; the losses of the village were in proportion with the losses of other villages. After World War II though, the occupying Soviets and the Hungarian communists collaborating with them looked upon the Germans living in Hungary as the representatives of the defeated Nazi Germany that almost had a fatal outcome with regards to the German minorities in Hungary. On one hand, already on the turn of , the deportation of the population of German origin started first of all to Ukraine as reparations, and on the other hand, the drive away called emigration of German minorities started. Stalin forced first of all by Czechoslovakia and Poland on the conference of Yalta and the representatives of victorious powers (Roosevelt and Churchill beside Stalin), ratified the deportation of the German minority, the consequence of what was the drive away of 7 million Germans from territories where they had been living for centuries.