- PDF Free Download

Átírás

1 2014. március Vágyakozás még szeretnék eljutni pár ismeretlen helyre megnézni máshol is olyan tájakat épületeket amit az ott élők naponta látnak ismerősként közömbösek irántuk vagy megcsodálnak úgy mint sokszor szülővárosom Pécs ismert és eldugott részeit a kitárulkozót és az elrejtettet amit az itt élők eddig tán észre sem vettek és nem találnak benne semmi szokatlan szépséget mert bezárt lélekkel nem láthat semmi újdonságot a szem és a szív Szelíd értelemmel a fölszálló porban kifakult minden szín a homok finoman szitálva rátelepedett a lovak megizzadt hátára a kalapomon ujjnyomaim vibráló rajza szavak nélküli döbbenetemnek verseit írta le mert miértelme ha dühöngve próbálom bepótolni mások hanyag tanítását fontosabb rávezetni a megérzésre a tanítványt mint indulatból kezelni a hiányt hisz sokan csak most szinte felnőttként ébrednek rá arra hogy még mennyi parányi ráérzésből kell tudásukat tovább építgetni

2 Megismert új adatok keletkezhet újabb viszály továbblépned muszáj a megszerzett ismeretet eltitkolhatod de magad előtt már nem rejtheted amit megtudtál beleépül a gondolataidat befolyásoló igazságáramlatba és hiába is akarnál másképp vélekedni az újonnan kialakult káosz benned átalakulva kozmikus rend lett Egy rigó látogatása eltévedtél madárka ablakomba leszállva azt érezted itthon vagy pedig csak egy magányos de nem érzelemhiányos költőtársa leltél ki bár fészken nem költ csak boltban pénzt meg a postán befizetve a sok csekket a szobájában ír naponta verset de elcserélné mindet egy dalodért ha ilyet tudna ő is trillázva repkedve ösztönös jókedvvel és nem szorongva szárnyalna egyszer a dala szegény ebből meg nem tollasodna csak talán párra lelne és tavaszra végre fészket rakna Okoskodó szűz ennyire komolyan venni önmagam nem kellene de ha szűz vagyok tehetnék másként? az ilyen folyton önmaga ellen játszik mások jóindulatát eltékozolva mert számára a pontos a fontos pedig sokszor tudom nincs sem jogom hozzá sem igazam abban hogy az apró tévedéseket kiigazítsam közben én hatalmasakat követek el ezzel a görcsösen a szabályoshoz közelítő igénnyel is mérgezem amúgy meg siralmasan üres életem

3 Reggeli intelem hűvös márciusi reggel ha kidob az ágy kellj fel és ne méláz már a nap elején mi és hogy lesz majd kialakul nem kell az álbölcsesség most és később meg pláne minek rontod el már a kezdetet örülj hogy újnapra ébredtél és várhatod a gépnél ülve (miközben ezt írod) hogy lassan kivilágosodik a táj és talán még a napot is láthatod Ha fázik a lélek csak a didergető este lopózik mellém a fehérbárány gyapja alá a csöndet ölébe kapja az éjszaka kint a csepegő eső zaja koppan mintha be akarna jönni ide de ha itt van hová tegyem ezért inkább kint hagyom pedig nem bánnám a társaságát mert egyedül vagyok nagyon Megszenvedni fájón a magányt megszenvedni fájón a magányt úgy hogy az ember lelke is fázik s megdermed benne a gondolat remegve várja a megváltó estét mikor az álom karjába dőlhet aki majd egy olyan világba visz ahol derű van és süt a nap kinyílt virágok pompáznak a régi kertben s a teraszon hol reggelinél ül a teljes család így volt ez hajdan a szívem mélyén még élőn itt van és nem rabolhatja el más csak az örökké tartó álom az elmúlás

4 Az életem legfontosabb társai ők a szobámban didergek lehet hogy megint beteg leszek vagy csak a lelkem fázik talán a korai ébredés ebben a korban három óra negyvenöt perckor elkészülni az utazásra talán ez az oka de ha szolgálni kell a lovakat akkor megyek mert szeretetüket nem veheti tőlem el a kór és a kor velük visszatér a gyerekkor és már örökre az a ló-bolond szeretnék maradni aki vagyok Hárfaszóló természeti lénnyé lényegülve a hullámzó a rezgő húrok mint az eredő forrás felszínre buggyanó kristálytiszta vize felzengett és megszületve visszaáramlott az őt felszínre hozó teremtő ujjba aztán megismétlődött még számtalanszor újra meg újra ez az eredő áradó lüktető rezgő bennünk visszhangzó zene a húrok erdeje mint szálfaegyenes fák rengetege sorakozik rácsként s a hárfaművész mint a teremtő keze a szelet mindet a hangzásnak alárendelve kelti életre és zengeti meg Gótikus sugallat mert az éjszaka átállt a gonoszságot hozó oldalra és fénye mit a hold sugároz most hideg ezüst s kemény sarlójának pengeéle van innen is látszik hogy nagyon éles nem csak fényes és keskeny szálon függ odafönn fenyegetőn életünket veszélyeztetőn minden pillanatban lezuhanhat elmetszve földi létünk s megérjük a reggelt örülhetünk hogy még élünk

5 Kérdések tudod én már most is érzem a lelkem ráncait bár arcomon még kevés látszik de belül már tényként érzem ahogy elemészt az enyészet és készek már az útitervek merre kell indulnom majd ha menjek és utánam itt marad a sok vers és rajz meg fénykép ki őrzi ezt meg kiknek és miért? eltűnök hamar mint aki itt sem járt soha egy ideig talán páran emlékeznek rám de aztán saját mindennapi gondjukba már nem lesz helyem de ez talán akkor majd már nem fáj mint most amekkora gyötrelem Jeanne d Arc ma is példa temérdek hazugság veszi körül az egyszerű de mély hitet szokatlan ma az ha valaki nem kifelé mutatja föl a belső kincseket és a folyton erről papoló hivatásosok akik másokat figyelnek lesnek mikor és mit tesznek s mondanak olyat amit ítélőn szóvá tehet ők az igazán azok akinek hinni nem tudok mert kevés ki őszintén tiszta és lelkében mocsoktól mezítelen mint a megfeszített örök példa kívül a kereszten Család-látogatás a temetőben járva didereg a lélek a torkomban keserű ízt érzek nagyon vágyom már hogy hazaérjek bár ott sem lesz jobb a magányban de a báránybőr takarók alá bújva talán átmelegszem és elringat a bánat csukott szemmel is hozzátok találjak

6 Kora-tavaszi séta kinyílott mandulavirágok között kilesve a tájra rácsodálkozom a természet folytonos megújulására és a bennünket irányító belső hit állandóságára - a városra és a Kálváriára - ahol találkozik a jelen és az időt átszelő távoli történelem mert az élhető élet mindennapiságát ez a kettősség tartja egybe Tavaszi szellő ébresztő rongyokba öltözött koldusok még némely bokrok amin csak a csonka gally és pár darab szélben csörgőként zörgő száraz levél maradt de alattuk növekszik már pár zöld rügyecske szarvacska parányi bimbó lengő szellőben ringó ág dalolja nekik ébresztő dalát s haloványan felderengő napot biztatja süssön bátran melegen a sok most születő élet ne fázzon ne dideregjen Kudarc teljes bennem a káosz tudatlanságom átka arat fölöttem becsapódó lövések körben úton vagyok de már elvesztem málló vakolatú ház omladozik minden verssoromban az őszinteség itt már kevés a tehetség meg hol van de többnyire inkább nincs nem jutott nekem ilyen kincs és a jövő sem az enyém tudom már születése előtt hogy halott a költemény

7 Dilemma kinek kell kérdezem felelem nekem mert ha senki nem olvassa el soha akkor is árad belőlem ez a micsoda érzelmi melléktermék érték vagy nem ki méri meg és föl vagy alábecsüli oly mindegy azt tudom leírnom muszáj ha nem akarok viszályt magammal mert öngyógyítás ez egy méregtelenítő folyamat akár az imádság de ott néha elkalandozik a gondolat mert az Isten megbocsájtó de az önkritika soha Mennyei ajándék ma az ovi kerítésén át rám mosolygott egy kicsi lány átmelegedett a szívem a dzseki alatt egy másodperc volt de önként adta fogadni mernék hogy ő egy anyukám küldte kisangyal Démosz kinek hihetsz aki dicsér vagy aki közönyös mert az igazmondó bátor kevés az őszinteség ma nem divat a véleményed jobb ha véka alá rejted de még jobb ha önmagad is alábújsz és kotlasz a tojásaidon csöndben így több az esély hogy mindkettő épen marad

8 Jó ez így! lehettem volna valaki más de számít ez ma már nekem nem és ahogy végiggondolom nem sok történt velem de ha elejétől kezdhetném újra valami hasonlót tennék Szél kuszálta sorok a szél köntöse alatt elférnek a cápák és az aranyhalak de ennek semmi értelme nincs ez nem csoda hisz amit idehozott annyira sem kellett mint ez az össze-visszazagyvált vers de hát kell vagy nem egyre megy ez már nem a mi döntésünk a söntésben ezt mérte ki a sors és aki soros az következik akár sörös vagy boros Nincs már farsang még víg csárdást járnak a kopogó csizmás lábak alattuk döng a színpad mindjárt leszakad hajlanak a pallók minden ropog és recseg mulatnak vigadoznak pedig most hamis a látszat és nagy a baj hiába a kimért viselkedés és a palackozott modor a megrepedt üvegekben erjedve hamar robbanni fognak mert nagy már a nyomás na akkor most el innen gyorsan futás mert ha szétpattan ez az eddig lefojtott indulat nem állíthatja meg semmilyen akarat ennek hiába szónokolnak hazug tirádákat öltöny és nemzetiszínű szalag nem rejti el az árulkodó ördögi pofákat

9 Föláldozni vagy föloldozni toldozzuk foltozzuk a lélek szakadt köntösét ráterítve a keresztről levett drága testre imádságunk gyolcsa a halotti lepel könnyeink mossák sebeit azóta is de be nem heged soha mert hétköznapi bűneink felnyitják újra áldozatot hoz és feloldoz mikor vétkeinket megbocsátja mert hogy ilyen gyarló az ember amikor vállalta is tudta Nem rejtőzhetsz el mikor annyira elvesztünk a ködben kiutat nem leltünk csak tévelygőn vakon mentünk a pusztulás vagy megmenekülés egyforma esélyként lebegett előttünk csapkodó ágak az arcunkba vágtak de már ez is a remény szikrája volt mert ha vihar jön és vele a szél akkor kitisztul köröttünk és láthatóvá válik a világ s akkor már legalább nem a vak véletlen hanem az emberi vállalás irányít Ember és az ég nézni az alkonyi eget lassan elmúlik a nap s véget ér akár az élet a folytatásra alig van esély sekély vizű már ez forrás a remény ami táplálja jövőnket s egyre közelebb kerül a bennünket is elnyelő éj

10 Vidám reggel vidám a reggel ha napfény ragyogja be köröttünk a tegnap még szürke tájat bár hűvös van most nagyon az öröm még várat majd mikor a meleg végigsimítja az arcomat puha apró érintéssel mint amit tőled névnapi ajándékként kaptam Egy dallam párák és ködök lassan mászó felhők a házak fölött halkuló rigódal álmos reggel messze a tegnapi öröm s a régebbi hol van elrejtve az emlékeink vászontáskájában s Mary Poppins elszállt vele Mérgező gondolatok arcon legyint hogy belerezdül a lelked meleged lesz és dideregni kezdesz alábújnál és takarónak húznád magadra a földet is annyira szeretnél elrejtőzni előle de tudod csak a bölcs nyugalom ami átvihet nyakában mint szent Kristóf a gyermeket kit a teremtő akarat küldött ide gyógyítani a magányos embert kézen fogni a szeretet melegével betakarni ha ennyire fázik a magányban eltévedve az egyedüllét sivatagában ahol szemébe fújja a kilátástalanság homokját a mérgező gonosz gondolat álmot küld s benne megtalálom a hozzá elvezető kiutat

11 (Weber Kristóf: Background Music for Cathedrals, Op.91) katedrálisában fénypászmák örvénylenek sugárnyaláb szeli át hidat képezve a két világ a két létforma között menny és pokol s közöttük mindkettőből átömlik ide a behatárolt idejű földi létbe mint porszemek kavarognak az érkező fényben a föntről jövő sugallatok s lent kísért a mély sötét simogat a vágy a kéj az ember derekáig ér de a fölötte lakó lélek és értelem mérlege egyensúlyt teremt átível a korokon át a hangzás mi a két minőséget összeköti fönt a lomb lent a gyökér s közötte a földi élet a törzs keresztre feszítve Indulni kell, ha megfordul a szél semmi sem történik véletlenül a csak úgy nem valószínű kell egy igazgató értelem mi irányít és utunkra terel mert máskép akár a többi halandó születnék dolgoznánk szeretnénk tapasztalnánk de már ennyi itt töltött év után tudom indulni kell ha megfordul a szél és sodorni kezd ellenállni nem érdemes mert ha a pillanatot kihagyod elveszíted vele a kiszabadító lehetőséget és várhatsz tovább türelmesen vagy izgatottan (ez az állapot a saját ügyed) de ami meg van számodra írva az úgyis megtörténik veled

12 Egy telefon után reszket a kéz akadozik a gondolat a friss információk letaglóznak egy pillanat alatt padlón vagyok újra és fáj megint mindenem de ez csak a lélek tokja amiben a lüktető szív és agy föl nem fogja hogy most erre a hírre mit tegyen Állni Kaposvártól Pécsig a buszon ha magam felé fordítom a pillanatot a kellemetlen is átfordulhat jóba mert kifürkészhetetlen a sors mozgatója furcsa helyzeteket teremt s rajtad áll hogy mivé alakítod ellened használod vagy bölcsen úgy teszel hogy ez egy új kaland mit most kihasználhatsz ilyet így nem mindig láthatsz Sosztakovics vidám zenéjét hallgatom közben s a virágzó tavaszi táj ezer színben pompában suhan el ott kívül az ablakon mellettem