T á j é k o z t a t ó

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "T á j é k o z t a t ó"

Átírás

1 A TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE Tatabánya Komáromi út El.II.D.6/4. T á j é k o z t a t ó a Tatabányai Törvényszék évi működéséről 1

2 Tartalomjegyzék 1. Bevezető A bíróság személyi állománya A Tatabányai Törvényszék létszámhelyzetének általános alakulása: A tárgyév január 1-jei és december 31-ei állapot szerint az összes engedélyezett/tényleges/dolgozó bírói, bírósági titkári, fogalmazói, tisztviselői (ezen belül bírósági ügyintézői), írnoki, fizikai létszám A tárgyév december 31-ei állapot szerint a törvényszéki szinten és az egyes helyi bíróságokon, ügyszakokban, csoportokban engedélyezett/tényleges/dolgozó bírói, bírósági titkári, fogalmazói, tisztviselői (ezen belül bírósági ügyintézői), írnoki, fizikai létszám Az egy engedélyezett/tényleges/dolgozó bíróra eső engedélyezett/tényleges/dolgozó (bírósági titkár, fogalmazó, tisztviselő, írnok aránya) A tárgyév december 31-én megállapítható túlbetöltések száma a bírói, bírósági titkári, fogalmazói, tisztviselői (ebből bírósági ügyintéző), írnoki, fizikai álláshelyeken és ezek jogalapja, valamint indokoltsága A bírósági vezetői beosztások A tárgyév december 31-ei állapot szerinti engedélyezett vezetői beosztások (elnök, elnökhelyettesek, kollégiumvezetők, kollégiumvezető-helyettesek stb.) szervezeti egységenként, törvényszéki szinten és az egyes helyi bíróságokon szervezeti egységenként. A bírói szolgálati jogviszonyban állók esetében a tisztséget betöltő neve. A tárgyévi lényegi változások A tanácselnöki beosztások száma az egyes ügyszakokra bontva Az egy vezetői beosztásra ide nem értve a tanácselnököket jutó engedélyezett/tényleges/dolgozó bírói létszám (ideértve a tanácselnököket is) aránya törvényszéki szinten és az egyes helyi bíróságokon Az egy tanácshoz tartozó engedélyezett/tényleges/dolgozó bírói és igazságügyi alkalmazotti létszám A vezetett szervezeti egység nélküli kinevezett vezetők, az igazgatási feladatokkal megbízott bírók és bírósági titkárok, fogalmazók száma és feladataik A bírói létszámhelyzet Az engedélyezett/tényleges/dolgozó létszámhelyzet lényegi változásai a tárgyév január 1.és december 31. között az egyes ügyszakokban a törvényszéki szinten és az egyes helyi bíróságokon (megszűnések, kinevezések szerinti csoportosításban). A pályázatokkal kapcsolatos gyakorlat, tapasztalatok A bírói szolgálati jogviszony megszűnések (a megszűnés jogalapja, ezen belül a nyugdíjazásra figyelemmel történt felmentés, a megszűnés miatt számítható összes munkanap kiesése az ebből számítható bírói létszámhelyzet ) Az áthelyezések gyakorlata (az így megszűnő és létesülő bíriói/vezetői beosztások száma, iránya)

3 A kirendelések gyakorlata törvényszékek/helyi bíróságok/ítélőtáblák/kúria között ezek tartama és iránya hozzájárulással/vagy egyoldalú intézkedéssel törvényszéki hatáskörben/obhe hatáskörben az intézkedés indoka) A kijelölés gyakorlata (törvényszéki/helyi bírósági szinten jellege száma előkészítettsége A tartós távollétek (törvényszéki/helyi bírósági szinten tartama okok szerinti megoszlás ebből eredő összes munkanap kiesés és az ebből számítható bírói létszámhiány ) A három hónapon túl üres álláshelyek száma a tárgyévben A tárgyév december 31. napján betöltött álláshelyek megoszlásának jellemzői (gyakorlati idő és nemek szerint, a törvényszéki szinten és az egyes helyi bíróságokon, esetleg a lakóhely és a beosztás szerinti bíróság egybeesése szerint) Az igazgatási- és a bíróság alaptevékenységén túli feladatokkal (sajtószóvivő, biztonsági vezető, stb.) tartósan megbízott bírók száma (jelölve az egyéb vezetői tisztséget ellátókat), a feladatok jellege, a megbízás elnyerésének módja A bírósági titkári létszámhelyzet Az engedélyezett/tényleges/dolgozó titkári létszámhelyzet lényegi változásai tárgyév január 1. és december 31. között a törvényszéki szinten és az egyes helyi bíróságokon (megszűnések, kinevezések szerinti csoportosításban táblázatban annak együttes megjelenítésével is, hogy az adott ítélkezési szinten, illetve helyi bíróságokon mekkora a bírói létszám A pályázatokkal kapcsolatos gyakorlat, tapasztalatok. A fluktuáció jellemzői Tartós távollétek (törvényszéki/helyi szinten tartama okok szerinti megoszlás) A három hónapon túl üres titkári álláshelyek száma a tárgyévben A tárgyév december 31. napján betöltött álláshelyek megoszlása a gyakorlati idő és nemek szerint az egyes bíróságokon A fogalmazói létszámhelyzet Az engedélyezett/tényleges/dolgozó fogalmazói létszámhelyzet lényegi változásai a tárgyév január 1. és december 31. között a törvényszéki szinten és az egyes helyi bíróságokon (megszűnések, kinevezések szerinti csoportosításban) A pályázatokkal kapcsolatos gyakorlat, tapasztalatok. A fluktuáció jellemzői Tartós távollétek (törvényszéki/helyi szinten tartama okok szerinti megoszlás) A három hónapon túl üres titkári álláshelyek száma a tárgyévben A tárgyév december 31. napján betöltött álláshelyek megoszlása a gyakorlati idő és nemek szerint az egyes bíróságokon A bírósági ügyintézői, végrehajtási ügyintézői létszámhelyzet Az engedélyezett/tényleges/dolgozó létszámhelyzet lényegi változásai tárgyév január 1. és december 31. között a törvényszéki szinten és az egyes helyi bíróságokon (megszűnések, kinevezések szerinti csoportosításban)

4 A pályázatokkal kapcsolatos gyakorlat, tapasztalatok. A fluktuáció jellemzői Tartós távollétek (törvényszéki/helyi szinten tartama okok szerinti megoszlás) A három hónapon túl üres álláshelyek száma a tárgyévben A tárgyév december 31. napján betöltött álláshelyek megoszlása a gyakorlati idő és nemek szerint az egyes bíróságokon Az egyéb igazságügyi alkalmazottak létszámhelyzete Az engedélyezett/tényleges/dolgozó létszámhelyzet lényegi változásai tárgyév január 1. és december 31. között a törvényszéki szinten és az egyes helyi bíróságokon (megszűnések, kinevezések szerinti csoportosításban) A pályázatokkal kapcsolatos gyakorlat, tapasztalatok. A fluktuáció jellemzői Tartós távollétek (törvényszéki/helyi szinten tartama okok szerinti megoszlás) A három hónapon túl üres álláshelyek száma a tárgyévben A tárgyév december 31. napján betöltött álláshelyek megoszlása a gyakorlati idő és nemek szerint az egyes bíróságokon A fizikai alkalmazottak munkaköreinek megnevezése és az egyes munkakört betöltők száma (törvényszéki/helyi bírósági szinten) Az ülnökök létszámhelyzete és foglalkoztatásának gyakorlata, tapasztalatai A bíróság ügyforgalmi adatai Az ügyérkezés, a befejezés, a folyamatban maradt ügyek általános adatai/tendenciái az előző három év viszonylatában (a peres és nemperes ügyekre bontva): Ügyérkezés: Befejezés: Folyamatban maradt ügyek: Az ügyérkezés, a befejezés a folyamatban maradt ügyek tárgyévi általános és lényegi adatai országos összehasonlításban Az ügyérkezés, a befejezés a folyamatban maradt ügyek tárgyévi általános adatai országos összehasonlításban Ügyérkezés: Befejezés: Folyamatban maradt ügyek: Az ügyérkezés, a befejezés a folyamatban maradt ügyek tárgyévi lényegi adatai országos összehasonlításban Ügyérkezés: Helyi bíróságok: Törvényszék első fok: Törvényszék másodfok: Befejezés:

5 Helyi bíróságok: Törvényszék első fok: Törvényszék másodfok: Folyamatban maradt ügyek: Helyi bíróságok: Törvényszék első fok: Törvényszék másodfok: Az ügyforgalmi adatok alakulása az egyes helyi bíróságokon a különféle ügyszakokban (peres, nemperes ügyérkezés, befejezés, folyamatban maradt ügyek az adott ügyszakban tárgyaló tanácsok/bírósági titkárok száma és munkaterhe, a jogszabályváltozásokra visszavezethető lényeges változások) Az ügyforgalmi adatok alakulása a Tatabányai Városi Bíróságon Büntető ügyszak: Szabálysértési ügyszak: Polgári ügyszak Az ügyforgalmi adatok alakulása a Esztergomi Városi Bíróságon Büntető ügyszak: Szabálysértési ügyszak: Polgári ügyszak Az ügyforgalmi adatok alakulása a Komáromi Városi Bíróságon Büntető ügyszak: Szabálysértési ügyszak: Polgári ügyszak Az ügyforgalmi adatok alakulása a Tatai Városi Bíróságon Büntető ügyszak: Szabálysértési ügyszak: Polgári ügyszak Az ügyforgalmi adatok alakulása a Tatabányai Munkaügyi Bíróságon Munkaügyi ügyszak Végrehajtási ügyszak ügyforgalma: Az ügyforgalmi adatok alakulása a törvényszéki első fokú ügyekben, a különféle ügyszakokban (peres, nemperes ügyérkezés, befejezés, folyamatban maradt ügyek az adott ügyszakban tárgyaló tanácsok számát, illetve a nemperes ügyeknél az eljáró bírósági ügyintézők/bírósági titkárok száma és munkaterhe, a kiemelt jelentőségű ügyek száma, a jogszabályváltozásokra visszavezethető lényeges változások) Büntető ügyszak

6 Civilisztikai ügyszak Az ügyforgalmi adatok alakulása a törvényszéki másodfokú ügyekben, a különféle ügyszakokban (peres, nemperes ügyérkezés, befejezés, folyamatban maradt ügyek az adott ügyszakban tárgyaló tanácsok számát, munkaterhét, a kiemelt jelentőségű ügyek száma, a jogszabályváltozásokra visszavezethető lényeges változások) Büntető ügyszak Civilisztikai ügyszak Az időszerűségi adatok - különösen az 1,2 és 5, éven túli ügyek alakulása, az egyes járási (közigazgatási és munkaügyi) bíróságokon, az előző évvel is összehasonlítva, (peres, nemperes ügyekben a befejezett és a folyamatban maradt ügyekre vonatkozóan, a különféle ügyszakok bontásában, peres ügyeknél jelezve a tárgyévi átlagos tárgyaló tanácsszámot, a tárgyalások éves és egy tárgyalási napra eső számát a tárgyaló tanácsok viszonylatában, az éves tárgyalási napok számát a tárgyaló tanácsok viszonylatában) Tatabányai Városi Bíróság Büntető ügyszak Polgári ügyszak Esztergomi Városi Bíróság Büntető ügyszak Polgári ügyszak Komáromi Városi Bíróság Büntető ügyszak Polgári ügyszak Tatai Városi Bíróság Büntető ügyszak Polgári ügyszak Tatabányai Munkaügyi Bíróság Az időszerűségi adatok - különösen az 1,2 és 5, éven túli ügyek alakulása, a törvényszéki első fokon, az előző évvel is összehasonlítva, (peres, nemperes ügyekben a befejezett és a folyamatban maradt ügyekre vonatkozóan, a különféle ügyszakok bontásában, peres ügyeknél jelezve a tárgyévi átlagos tárgyaló tanácsszámot, a tárgyalások éves és egy tárgyalási napra eső számát a tárgyaló tanácsok viszonylatában, az éves tárgyalási napok számát a tárgyaló tanácsok viszonylatában) Büntető ügyszak Civilisztikai ügyszak: Az időszerűségi adatok - különösen az 1,2 és 5, éven túli ügyek alakulása, a törvényszéki másodfokon, az előző évvel is összehasonlítva, (peres, nemperes ügyekben a befejezett és a folyamatban maradt ügyekre vonatkozóan, a különféle ügyszakok bontásában, peres ügyeknél jelezve a tárgyévi átlagos tárgyaló tanácsszámot, a tárgyalások éves és egy 6

7 tárgyalási napra eső számát a tárgyaló tanácsok viszonylatában, az éves tárgyalási napok számát a tárgyaló tanácsok viszonylatában) Büntető ügyek: Civilisztikai ügyszak: A bírói munka megalapozottsága, a bírók teljesítménye Az ítélkezési munka megalapozottsága (az első fokon hozott befejező határozatok és a fellebbezések viszonyszáma, a fellebbezés elbírálása során hozott határozatok megoszlása, a felülvizsgálattal érintett ügyek száma és a felülvizsgálati eljárásban hozott határozatok megoszlása) A bírók egyéni teljesítménye (a mérésre kialakított módszerek, az összehasonlító adatok jellege, a közzétételmódja) A bírósági titkárok, fogalmazók, bírósági ügyintézők foglalkoztatása A bírósági titkárok foglalkoztatásának a gyakorlata (törvényszéki/helyi bírósági szintenbíró mellé beosztottak száma, a beosztás időtartama, önálló jogkörben intézendő ügyek, kijelöléssel érintettek száma, hol és mennyiben váltják ki a bírói munkát, stb.). Hogyan, milyen módon történik a titkárok alkalmazása, foglalkoztatása? A foglalkoztatás jelenlegi rendszerével kapcsolatos észrevételek, problémák, javaslatok ismertetése. Összesen hány titkár került kijelölésre szabálysértési ügyben történő eljárásra. Rövid tájékoztatás arról, hogy a titkárok közül hány fő kapott a tárgyévben határozott idejű bírói kinevezést A fogalmazók foglalkoztatásának a gyakorlata (a gyakorlati idő beosztása, az instruktori rendszer). Hogyan, milyen módon történik a fogalmazók alkalmazása, foglalkoztatása? A foglalkoztatás jelenlegi rendszerével kapcsolatos észrevételek, problémák, javaslatok ismertetése. Rövid tájékoztatás arról, hogy a tárgyévben hány fogalmazó tette le a jogi szakvizsgát A bírósági ügyintézők foglalkoztatásának a gyakorlata (milyen jellegű és milyen arányú önálló hatáskörben elintézhető munkát végeznek, a munkájuk az egyes ügyszakokban/bírósági szinteken mennyiben különböznek az általános tisztviselői munkától, hol és mennyiben váltják ki a bírói munkát) A bírók, igazságügyi alkalmazottak képzése A bírók képzése A bírók képzettségét az alábbi táblázat szemlélteti: A bírók oktatási tevékenysége (hány bíró végez rendszeresen oktatási tevékenységet bíróságon belül, központi bírósági oktatásban, a bíróságon kívül) A bírók önképzésének lehetősége (segédanyagok, jogirodalom elérhetőségek biztosítása, oktatási rendszerben folytatható tanulmányok támogatása, szakmai értekezleti rendszer, helyi vagy regionális képzések formája, felsőbb bíróságra beosztás gyakorlata) A határozott időre kinevezett bírók instruktori rendszerének a gyakorlata A bírók központi képzésben való részvétele A bírósági titkárok képzése A titkárok képzettségét az alábbi táblázat szemlélteti:

8 A bírósági titkárok oktatási tevékenysége A bírósági titkárok önképzésének a lehetősége A bírósági titkárok központi képzésben való részvétele A fogalmazók képzése A fogalmazóképzés gyakorlata (a joggyakorlati beosztásának módja, a tanulóköri beosztások módja) A fogalmazók önképzésének lehetősége A bírósági ügyintézők képzése Az egyéb igazságügyi alkalmazottak képzése Az ítélőtábla, a törvényszék által meghatározott oktatási tervek megvalósítása, ennek tapasztalatai Összesen hány fő vett részt a központi oktatáson, ebből hány fő volt bíró, titkár, fogalmazó, más igazságügyi alkalmazott. A központi oktatásra jelentkezés és részvétel engedélyezésének gyakorlata A központi oktatással/magyar Igazságügyi Akadémiával kapcsolatban jelentkező igények, problémák, javaslatok rövid bemutatása Rövid összefoglaló a törvényszék által szervezett képzésekről, képzési formákról, témákról A bírósági könyvtár működése (a könyvtár felszereltsége és kihasználtsága, a könyvtárosi munkakör léte, az e-könyvtárhoz és a MIA-hoz való kapcsolódása). A könyvtár szakmai tevékenységének rövid bemutatása A bírók és az igazságügyi alkalmazottak értékelése A bírók munkájának értékelése és az alkalmatlansági eljárások gyakorlata a bírók jogállásáról és javadalmazásáról szóló évi CLXII. törvény (Bjt.) XV. fejezete szerint A tanácselnöki feljegyzések elkészítésének és ismertetésének a gyakorlata A bírók ítélkezési tevékenységének mennyiségi és minőségi értékelésére kialakított egyéb módszerek Az igazságügyi alkalmazottak munkájának az értékelése, közöttük a bírósági titkárok, bírósági fogalmazók és a bírósági ügyintézők az igazságügyi alkalmazottak szolgálati viszonyáról szóló évi LXVIII. törvény (Iasz.) IV. fejezete alapján Az adományozott és törvényi rendelkezés alapján elnyert címmel rendelkező bírók (2012. december 31-i állapot szerint) Főtanácsosi vagy tanácsosi címmel rendelkező igazságügyi alkalmazottak száma a tárgyév december 31-én A bíróság által alapított elismerésben, díjban részesültek száma az elmúlt évben Az OBT által alapított elismerésben, díjban részesültek neve és száma Az ítélkezés hatékonyságát szolgáló intézkedések

9 8.1. A szakmai munka és a jogegység támogatása (vezetői értekezletek és tanácskozások állásfoglalásainak, egyéb szakmai anyagainak elfogadásával és közzé tételével kapcsolatos gyakorlat) Kollégiumi ülések és szakmai tanácskozások Az állásfoglalások, szakmai anyagok elfogadásának és közzé tételének gyakorlata Az egyes tanácsok működése során az adott évben felmerült szakmai problémák és azok megoldása érdekében tett intézkedések A kollégiumok működése során az adott évben felmerült szakmai problémák és azok megoldása érdekében tett intézkedések A szakmai vezetők tárgyévben kitűzött céljainak és intézkedéseinek rövid felsorolása, azok megvalósulásáról, eredményeiről való rövid számadás, kitérve az esetleges teljesítés elmaradásának okaira A kollégiumok működése, illetve együttműködése során történt egyéb a tájékoztatók szempontjából lényeges esemény bemutatása A soron kívüliség elrendelésének és érvényesülésének a gyakorlata (a törvényi rendelkezés és az elnöki intézkedés alapján, soron kívül intézendő ügyek száma, a különféle szinteken, ügyszakokban szükség szerint az egyéb ügyekhez viszonyított aránya) Az eljáró bíróság kijelölésével kapcsolatos gyakorlat A tanúgondozás gyakorlata A gyermekközpontú igazságszolgáltatás érdekében tett intézkedések A bírósági mediáció gyakorlata A bíróságon kívüli munkavégzés gyakorlata Egyéb, az ítélkezés hatékonyságát szolgáló intézkedések A bíróságon belüli és azon kívüli nyilvánosság Az értekezleti rend gyakorlata A bíróság belső honlapjának működtetése A bíróság külső honlapjának működtetése Az elnöki, OBHE, OBT körözvények, tájékoztatók stb. belső megosztásának gyakorlata A sajtószóvivői tevékenység, a bíróság sajtóbeli megjelenése. A sajtóval, médiával való kapcsolat, együttműködés rövid bemutatása. A sajtószervek, szerkesztőségek hogyan kapnak tájékoztatást a közérdeklődésre számot tartható ügyekről. A társhatóságok, közintézmények sajtószóvivőivel való kapcsolat bemutatása A nyitott bíróság program tárgyévi fő eseményei Az ügyfelek tájékoztatásának a jogszabályi kötelezettségeken túlmenő módozatai A bíróság által megjelentetett kiadvány, periodika A vezetői tisztségekre érkezett pályaművek nyilvánosságának gyakorlata, tapasztalatai

10 10. A bíróságok más szervekkel való kapcsolata Az OBH-val fennálló kapcsolat (kezdeményezések az OBH felé, részvétel a központi igazgatási feladatokban,stb.). Az OBH-val, annak vezetőivel és hivatali egységeivel fennálló kapcsolat, együttműködés rövid ismertetése Az OBT-vel fennálló kapcsolat Más bíróságokkal fennálló kapcsolat. Annak felsorolása, hogy milyen bírósági szervezetrendszeren belüli intézményekkel ápol kapcsolatot a törvényszék. A fennálló kapcsolat, együttműködés rövid bemutatása A jogi hivatás rendekkel, hatóságokkal fennálló kapcsolatok. Annak felsorolása, hogy milyen bírósági szervezetrendszeren kívüli intézményekkel ápol kapcsolatot a Törvényszék. A fennálló kapcsolat, együttműködés rövid bemutatása, intézményenként Az oktatási intézményekkel fennálló kapcsolat Civil szervezetekkel fennálló kapcsolat Nemzetközi kapcsolatok (állandó vagy eseti kapcsolatok, ezek hasznossága, a részvételi lehetőségek nyitottsága). Annak felsorolása, hogy milyen külföldi szervezetekkel, intézményekkel ápol kapcsolatot a Törvényszék A bíróság integritásával kapcsolatos helyzet Az ügyelosztási rend összefoglaló leírása (az ügyelosztási rend előkészítésének módja, a kialakításánál meghatározó szempontok és módszerek, a törvényes bíróhoz való jog érvényesülése, a tartósan vagy eseti jelleggel kieső bírók ügyeiben az ügykiosztásra automatikus kiosztástól eltérő kiosztásra jogosult vezető az egyes szinteken és ügyszakokban, az ügyek átosztásának leggyakoribb okai, a tárgyévben átosztott ügyek becsült száma az egyes bírók által intézendő ügyszakokban) A bíróság fegyelmi helyzete A bíróság által vagy a bírósággal, bírókkal és bírósági vezetőkkel szemben indított eljárások A panaszügyintézés és a közérdekű bejelentések intézésének gyakorlata Az igazgatási ellenőrzés gyakorlata A jogállási törvények szerinti összeférhetetlenségi esetek A közadatok kezelésének rendje A belső ellenőrzés A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása Az ellenőrzési tervben foglalt feladatok teljesítésének bemutatása A bírósági épületek biztonsági helyzete Egyéb kockázatkezelési folyamatok, intézkedések A munkavégzés tárgyi feltételei A bírósági épületek A bíróság által használt épületek, más szervekkel közösen használt ingatlanok

11 Az épületek állaga, az épületek energetikai állapota A bérelt ingatlanok és költségük A bírók és alkalmazottak elhelyezésének jellemzői, a dolgozószobák és tárgyalók számának elégségessége A bírósági épületek egyéb tárgyi felszereltsége, bútorzatának állapota A bírósági irattárak helyzete A törvényszéki irattárak A helyi bíróságok irattárai A bűnjelkezelési raktárak helyzete: A bíróság informatikai helyzete Személyi feltételek (összefoglaló tájékoztatás arról, hogy összesen hány fő, milyen formában látja el a bírósági informatikával kapcsolatos feladatokat és hol található ezeknek a személyeknek a szolgálati helye, képzése) Az informatikai biztonsági szabályzat érvényesülése a tárgyévben Az informatikai eszközállomány (összefoglaló jellegű tájékoztatás a bíróság informatikai eszközállományáról, annak műszaki állapotáról, a bírósági dolgozók (tárgyalótermek) informatikai eszközökkel történő ellátottságáról (beszerzés, selejtezés nyomtatók használata) A központilag biztosított alkalmazások működése (internet, VPN, Novell, behatolás védelem, vírusvédelem, honlapok, külső kapcsolatok, helpdesk, levelező, stb.), hardver és szoftverbeszerzésekkel (szerverek, munkaállomások, hálózati eszközök, vírusvédelmi szoftver, adatbázis és adatmentő rendszerek), hardver és szoftverfejlesztésekkel kapcsolatos észrevételek, javaslatok Az országos, illetve az ítélőtáblai, törvényszéki informatikai stratégiával kapcsolatos külső és belső elvárások, igények megfogalmazása; a célok elérésére alkalmas informatikai megoldási lehetőségek és eszközök elemzése; az egyes megoldásokban szerepet játszó külső és belső közreműködők köre és feladatai; a megoldások közötti választást segítő szempontok A saját alkalmazások Részvétel a központi informatikai fejlesztésekben Informatikai képzések A bíróság pénzügyi helyzete és költségvetési gazdálkodása A tárgyévi költségvetési előirányzat alakulása A kiadások A személyi juttatások Rendszeres személyi juttatások Nem rendszeres személyi juttatások Külső személyi juttatások

12 Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások Felhalmozási kiadások A központi pályázati fejlesztésekből vagy saját pályázati forrásból megvalósuló eszközbővülés A bevételek Működési bevételek Költségvetési támogatás Felhalmozási bevételek Előirányzat-maradvány A követelésállomány A takarékossági intézkedések A tárgyévben kitűzött célok és intézkedések végrehajtásának és eredményének, valamint az elnöki pályázatban szereplő az adott időszakra vonatkozó tervek megvalósulásának összefoglaló ismertetése A tárgyévben a helyi vezetők részére kitűzött igazgatási feladatok: A törvényszék elnöke által a tárgyévre kitűzött célok és intézkedések ismertetése: OBH elnöki határozatokban leírtak teljesítése Elnöki pályaműben szereplő célok megvalósulása A bíróság elnöke által a következő naptári évre kitűzött célok és azok megvalósulását szolgáló igazgatási intézkedések összefoglaló ismertetése A helyi vezetők részére meghatározandó következő évi célkitűzések. Rövid összegző felsorolás a helyi vezetők részére meghatározott következő évi célkitűzésekről, kitérve arra, miért ezeket a célokat tartja elérendőnek A törvényszék elnöke által a következő naptári évre kitűzött célok témák szerint csoportosított felsorolása kitérve arra, miért ezeket a célokat tartja elérendőnek és azok megvalósulása hogyan, milyen igazgatási intézkedésekkel lehetséges (a megvalósítás módjának és eszközének bemutatása) A központi intézkedést igénylő javaslatok Zárszó MELLÉKLETEK

13 13

14 1. Bevezető E tájékoztató célja, hogy a Bszi k) pontja és az OBH elnöke ajánlás alapján megismertesse az OBH Elnökét, valamint az összbírói értekezletet és a bíróság más dolgozóit a Tatabányai Törvényszék bíróságainak a évi működésével, ügyforgalmi és gazdálkodási helyzetével, a évben kitűzött célok és intézkedések végrehajtásával és eredményével, a törvényszék hatékony és időszerű működtetése érdekében a 2013-ra kitűzött célokkal és azok megvalósítását szolgáló igazgatási intézkedésekkel. 14

15 2. A bíróság személyi állománya A Tatabányai Törvényszék létszámhelyzetének általános alakulása: A tárgyév január 1-jei és december 31-ei állapot szerint az összes engedélyezett/tényleges/dolgozó bírói, bírósági titkári, fogalmazói, tisztviselői (ezen belül bírósági ügyintézői), írnoki, fizikai létszám Létszámadatok Bíró Tisztviselő Írnok Összesen Bíró Titkár Fogalmazó Fizikai Titkár Fogalmazó Tisztviselő Írnok Fizikai Öszesen Ebből ügyintéző Ebből ügyintéző Engedélye zett Tényleges Tartósan távollévő Dolgozó A bíróságok létszámhelyzetét általánosságban bemutató statisztikai táblázatok az 1. számú mellékletben láthatók bíróságonkénti bontásban A tárgyév december 31-ei állapot szerint a törvényszéki szinten és az egyes helyi bíróságokon, ügyszakokban, csoportokban engedélyezett/tényleges/dolgozó bírói, bírósági titkári, fogalmazói, tisztviselői (ezen belül bírósági ügyintézői), írnoki, fizikai létszám. Az engedélyezett létszám változásának oka a bírói túlbetöltés év közbeni megszüntetése (1 álláshely) és a titkári és ügyintézői álláshelyek év közbeni növekedése (2, ill. 4 álláshely). A tényleges létszám csökkenése a be nem töltött (pályáztatás alatt álló) bírói álláshelyeknek köszönhető. Az 1. számú melléklet részeként bemutatásra került a december 31-ei állapot is. 15

16 A titkári/fogalmazói/tisztviselői/írnoki álláshelyeknél csak azok kerültek kimutatásra a tartósan távollévők között, akik álláshelyén helyettes nem került alkalmazásra (december 31- ei állapot szerint) Az egy engedélyezett/tényleges/dolgozó bíróra eső engedélyezett/tényleges/dolgozó (bírósági titkár, fogalmazó, tisztviselő, írnok aránya) Az egy engedélyezett/tényleges/dolgozó bíróra eső igazságügyi alkalmazotti létszámhelyek arányát a 2. számú melléklet mutatja be bíróságonkénti bontásban. A látszólagos aránytalanság oka az, hogy az egyes feladatok a kisebb bíróságokon is ugyanannyi vagy nem sokkal kevesebb nem bíró mellé beosztott igazságügyi alkalmazotti létszámot igényelnek -, mint a nagyobb bíróságokon (pl. vh. ügyintézők, lajstromirodák). Ez a nem közvetlenül bíró melletti létszám ugyan megemeli az egy bíróra jutó igazságügyi alkalmazotti létszámot, de tevékenységük az ítélkezéshez közvetlenül nem kapcsolódik. A törvényszéken szintén látszólag magas az egy bíróra jutó adminisztratív létszám, valójában ez sem mutat valósághű képet, hiszen jó néhány olyan szervezeti egységet is magába foglal, amely a többi bíróságon nem létezik (pl. Gazdasági Hivatal, Gondnoksági Osztály stb.). A Tatabányai Munkaügyi Bíróság egyszerű felépítése alacsonyabb egy bíróra jutó igazságügyi alkalmazotti létszámmal jár, hiszen itt nincs külön P. és B. lajstrom, épületgondnok, végrehajtási ügyintéző, stb A tárgyév december 31-én megállapítható túlbetöltések száma a bírói, bírósági titkári, fogalmazói, tisztviselői (ebből bírósági ügyintéző), írnoki, fizikai álláshelyeken és ezek jogalapja, valamint indokoltsága. A Tatabányai Törvényszék területén december 31-ei állapot szerint túlbetöltés semmilyen álláshelyen nem volt A bírósági vezetői beosztások A tárgyév december 31-ei állapot szerinti engedélyezett vezetői beosztások (elnök, elnökhelyettesek, kollégiumvezetők, kollégiumvezető-helyettesek stb.) szervezeti egységenként, törvényszéki szinten és az egyes helyi bíróságokon szervezeti egységenként. A bírói szolgálati jogviszonyban állók esetében a tisztséget betöltő neve. A tárgyévi lényegi változások. A Tatabányai Törvényszék területén december 31. napján engedélyezett vezetői beosztásokat szervezeti egységenként a 3. számú melléklet szemlélteti. 16

17 A vezetői posztokon évben a következő változások történtek: Tanácselnöki kinevezést kapott: dr. Jasku Ildikó a Tatabányai Törvényszék büntető ügyszakos bírája ( ) dr. Budai Vince a Tatabányai Törvényszék büntető ügyszakos bírája ( ) Határozott idejű vezetői megbízatást kapott: dr. Hevesi Zoltán a Komáromi Városi Bíróság elnöke tól ig a Komáromi Városi Bíróság elnöki teendőinek ellátására, dr. Hamvas Ákos január 01. napjától a Tatabányai Törvényszék gazdasági csoportjának vezetésére. Megszűnt vezetői megbízatások: A vezetői megbízatások megszűnését bíráink nyugállományba vonulása okozta. Nyugállományba vonult vezetők: dr. Kántor András Richárdné Tatabányai Törvényszék elnöke (2012. június 30.) Takácsné dr. Varga Erzsébet Tatabányai Törvényszék tanácselnök büntető ügyszak (2012. június 30.) dr. Bujtás Ilona Tatabányai Törvényszék tanácselnök büntető ügyszak (2012. április18.) A Tatabányai Törvényszék elnökének - dr. Kántor András Richárdnénak - nyugdíjazásához kapcsolódó felmentési ideje megkezdése miatt március 20. napjától a Tatabányai Törvényszék elnökhelyettese dr. Csorba Zsolt Ödön, mint elnöki jogkörben eljáró elnökhelyettes irányította a Tatabányai Törvényszéket A tanácselnöki beosztások száma az egyes ügyszakokra bontva A Tatabányai Törvényszéken 3 polgári és 4 büntető ügyszakos tanácselnöki álláshely került engedélyezésre. 17

18 Az egy vezetői beosztásra ide nem értve a tanácselnököket jutó engedélyezett/tényleges/dolgozó bírói létszám (ideértve a tanácselnököket is) aránya törvényszéki szinten és az egyes helyi bíróságokon. Az alábbi táblázatban az egy vezetői beosztásra jutó bírói álláshelyek kerültek összefoglalásra: Szervezet Vezetői beosztás darab száma Bírói létszám Egy vezetői beosztásra jutó Engedélyezett Tényleges Dolgozó Engedélyezett Tényleges Dolgozó Bírói létszám Tatabányai Törvényszék Törvényszéki szinten (törvényszék+v árosi bíróságok) ,5 6,1 5,8 Tatabányai Törvényszéken ,3 4,0 4,0 Tatabányai Városi Bíróság ,5 9,5 9,0 Esztergomi Városi Bíróság ,5 7,5 7,0 Komáromi Városi Bíróság ,0 7,0 7,0 Tatai Városi Bíróság ,0 4,0 3,0 Tatabányai Munkaügyi Bíróság ,0 4,0 4,0 18

19 Az egy tanácshoz tartozó engedélyezett/tényleges/dolgozó bírói és igazságügyi alkalmazotti létszám. A Tatabányai Törvényszék területén 70 bírói tanács működik. Az egy tanácshoz tartozó engedélyezett/tényleges és dolgozó bírói és igazságügyi alkalmazotti létszám: Tanácsok száma Bírói létszám Igazságügyi alkalmazotti létszám törvényszéki szinten Engedélyezett Tényleges Dolgozó Engedélyezett Tényleges Dolgozó Egy tanácsra jutó 1,1 1,1 1,0 1,4 1,4 1, A vezetett szervezeti egység nélküli kinevezett vezetők, az igazgatási feladatokkal megbízott bírók és bírósági titkárok, fogalmazók száma és feladataik. A törvényszék területén vezetett szervezeti egység nélküli kinevezett bíró vezető nincs. Igazgatási feladattal megbízott bírók a következők: dr. Hamvas Ákos a törvényszék csőd- és felszámolási csoportját vezeti -évente megújított- egy-egy éves határozott idejű megbízással. dr. Becker Tibor június 30. napján történt nyugdíjazását követően a polgári védelmi megbízotti feladatok ellátására bíró kijelölésére csak 2013-ban került sor. dr. Széplakiné dr. Balogh Éva a törvényszék büntetés-végrehajtási csoportját vezeti 6 évre szóló megbízatással dr. Némethné dr. Lenti Lívia törvényszék cégbírósági csoportját vezeti 6 évre szóló megbízatással A titkárok közül dr. Rágyanszki György törvényszéki titkár látja el a végrehajtói iroda vezetését, határozatlan idejű vezetői megbízatás keretében. A vezetett szervezeti egység nélküli vezetői álláshelyek jelentős része költségtakarékossági és ésszerűségi okok miatt december 31. napjával megszűnt (3. számú melléklet) december 31. után két ilyen munkakör maradt, a Belső Ellenőrzési osztály vezetője és a statisztikai csoport vezetője. A két munkakörhöz kapcsolódó fokozott felelősség, és önálló munkavégzés indokolja, hogy a két munkakör betöltője a jövőben is vezetőként láthassa el feladatát. 19

20 2.3. A bírói létszámhelyzet Az engedélyezett/tényleges/dolgozó létszámhelyzet lényegi változásai a tárgyév január 1.és december 31. között az egyes ügyszakokban a törvényszéki szinten és az egyes helyi bíróságokon (megszűnések, kinevezések szerinti csoportosításban). A pályázatokkal kapcsolatos gyakorlat, tapasztalatok. A Tatabányai Törvényszék engedélyezett bírói létszáma január 1. napján 78 fő+1 fő túlbetöltés volt. Az OBH Elnöke 286/2012 (IX.25.) határozatával megszüntette a Tatabányai Törvényszék részére engedélyezett egy fős túlbetöltés lehetőségét, így az engedélyezett álláshelyek száma 78-ra csökkent A bírói szolgálati jogviszony megszűnések (a megszűnés jogalapja, ezen belül a nyugdíjazásra figyelemmel történt felmentés, a megszűnés miatt számítható összes munkanap kiesése az ebből számítható bírói létszámhelyzet ) év folyamán a törvényszék területén 10 bíránk vonult nyugdíjba közülük 3 fő vezető (róluk az előző fejezetben már volt szó) és 7 városi bírósági bíró. Nevük és nyugdíjba vonulásuk időpontja: június 30. napjával: Dr. Tóth József Komáromi Városi Bíróság büntető ügyszak Dr. Becker Tibor Tatabányai Városi Bíróság polgári ügyszak Kátai Józsefné dr. Esztergomi Városi Bíróság polgári ügyszak Fardáné dr. Keil Zsuzsanna Tatabányai Városi Bíróság polgári Ügyszak Dr. Barakonyi András Komáromi Városi Bíróság büntető ügyszak Dr. Oláh Tibor Komáromi Városi Bíróság büntető ügyszak november 30. napjával: dr. Gremsperger Mária Tatai Városi Bíróság polgári ügyszak Dr. Gremsperger Mária 40 év szolgálati viszonyára való tekintettel lemondással - vonult nyugdíjba. A többi bíró nyugdíjazásának oka a 65 évre csökkent bírói felső korhatár elérése volt. 20

21 A nyugdíjba vonult bírók álláshelyei két lépcsőben kerültek betöltésre, első lépésben 3 fő polgári ügyszakos bíró áthelyezésére került sor március 15. napjával. dr. Sarkantyu Szabolcs Esztergomi Városi Bíróságra (Tatabányai Városi Bíróságról) dr. Hartmann Norbert Komáromi Városi Bíróságra (Tatabányai Városi Bíróságról) dr. Rácz Júlia Ágnes Esztergomi Városi Bíróságra (PKKB-ról) Második lépésben titkárok, illetve a pályázati feltételeknek megfelelő külső pályázók kerültek kinevezésre a bírói helyekre április 1. napjától: Dr. Jakabovits Péter Komáromi Városi Bíróság büntető ügyszak Dr. Horváth Emese Komáromi Városi Bíróság büntető ügyszak Dr. Balogh Márta Esztergomi Városi Bíróság büntető ügyszak Kemenesiné dr. Akóts Angéla Tatabányai Városi Bíróság polgári ügyszak Dr. Jancsák Ramóna Tatabányai Városi Bíróság büntető ügyszak Dr. Várpalotai Tímea Tatabányai Munkaügyi Bíróság A törvényszéken az alábbi létszámváltozás történt a nyugdíjazásokhoz kapcsolódóan (a vezetői megbízatásokban történt változásokról az előző fejezetben esett szó): Dr. Detrői Ferenc Tatabányai Városi Bírósági bíró törvényszéki bírói kinevezést kapott ( ). A nyugdíjazások különösen a Tatabányai Városi Bíróságot érintették érzékenyen. Nemcsak a túlbetöltés csökkentette a Tatabányai Városi Bíróság bírói létszámát, hanem az is, hogy június 30. napjával nyugdíjba vonult bíráink álláshelye két polgári ügyszakos bíró Tatabányai Városi Bíróságról a Komáromi Városi Bíróságra, illetve az Esztergomi Városi Bíróságra került áthelyezésre (dr. Hartmann Norbert és dr. Sarkantyu Szabolcs) - egyelőre nincs betöltve Az áthelyezések gyakorlata (az így megszűnő és létesülő bíriói/vezetői beosztások száma, iránya) évben két (illetve a PKKB-ról áthelyezett bírókollégával együtt három) bíró az Esztergomi és a Komáromi Városi Bíróságok polgári ügyszakában azonnali és jelentős segítséget nyújtott, de a múlt évi rendkívül körülményes és időigényes pályázati eljárások 21

22 melyeknek még év elején sincs vége - a Tatabányai Városi Bíróság polgári ügyszakát éppen az áthelyezések miatt - nehéz helyzetbe hozták. A nyugdíjazások a Komáromi Városi Bíróságon is problémát okoztak, hiszen négy büntető ügyszakos bíróból egy időben három bírónak kellett nyugállományba vonulnia. Az, hogy a nyugdíjazások, lemondások milyen mértékű bírói létszámhiányt okoztak, az alábbi táblázat foglalja össze. A táblázat a Bírósági Gazdasági Hivatal által, az adott hónapok utolsó munkanapján kimutatott üres bírói álláshelyek és az adott hónapban ledolgozandó munkanapok figyelembevételével készült Munkanapok száma Hónap utolsó munkanapján üres bírói álláshelyek száma Kieső munkanapok száma január február március április május június július augusztus szeptember október november december Összesen/átlag 252 2,1 524 Mint az a táblázatból látható, a különféle okok miatt be nem töltött bírói álláshelyek száma havi átlagban 2,1 volt, ami 524 kieső munkanapot jelent. A táblázatban nem került megbontásra a bírói létszámhiány a bírói szolgálati viszony megszűnésének különböző módozatai szerint, mert az elvégzendő ítélkezési munka mennyisége szempontjából irreleváns, hogy mely okból üresedett meg az adott álláshely A kirendelések gyakorlata törvényszékek/helyi bíróságok/ítélőtáblák/kúria között ezek tartama és iránya hozzájárulással/vagy egyoldalú intézkedéssel törvényszéki hatáskörben/obhe hatáskörben az intézkedés indoka). A kirendelésekkel kapcsolatosan az alábbi megállapítások tehetők: valamennyi kirendelésre a bíró (titkár) hozzájárulásával került sor 22

23 a kirendelések döntő többsége esetében bírók az előző évek gyakorlatához hasonlóan - a Tatabányai Városi Bíróságról kerültek kirendelésre. A kirendelések oka a kirendelés helyén megmutatkozó átmeneti vagy tartós bírói létszámhiány pótlása volt. A kirendelésekkel kapcsolatos legfontosabb információkat a 4. számú melléklet foglalja össze. Kirendelésekre szinte minden esetben törvényszéki hatáskörben került sor, ez alól kivételt képzett dr. Jasku Ildikó szeptember 1. napjától november 30. napjáig történő kúriai kirendelése. A kirendelésre OBHE hatáskörben a 21741/2012 OBH irattal került sor A kijelölés gyakorlata (törvényszéki/helyi bírósági szinten jellege száma előkészítettsége. A bírók kijelölése a Bjt. 30. (1-2) bekezdése alapján hozzájárulásukkal történt A tartós távollétek (törvényszéki/helyi bírósági szinten tartama okok szerinti megoszlás ebből eredő összes munkanap kiesés és az ebből számítható bírói létszámhiány ) A tartós távollétek a 2012-es évben a bírók esetében szinte mindig gyermekvállalással összefüggő távollétet jelentettek. Mint az az 5. számú mellékletből is látszik, a tartós távollétek csaknem 4 bíró teljes éves munkaidejét tették ki. A távollétek legérzékenyebben a Tatai Városi Bíróságot érintették, hiszen a megye egyik legkisebb bírósága adta a tartós távollétek csaknem harmadát A három hónapon túl üres álláshelyek száma a tárgyévben. Tatabányai Törvényszék elnöki álláshely: Az OBH elnöke a pályázatot első félévében írta ki. Az álláshely betöltésére két érvényes pályázat érkezett, ennek ellenére az OBH elnöke a pályázatot eredménytelennek nyilvánította, az ismételt kiírásra november folyamán került sor, az elbírálás pedig 2013-ra tolódott. Tatabányai Törvényszék büntető tanácselnöki helyek: 23

24 Dr. Fülöp Zsolt törvényszéki tanácselnök december 31. napjával kérte szolgálati viszonyának megszüntetését, míg dr. Bujtás Ilona törvényszéki tanácselnök 2012 áprilisában vonult nyugdíjba. A pályázatok kiírását és a pályázati határidő utáni legrövidebb időn belüli elbírálását követően dr. Budai Vince július 1. napjával, míg dr. Jasku Ildikó november 1. napjától kapott tanácselnöki kinevezést. A Tatabányai Városi Bíróságon bírói áthelyezések miatt megüresedett két helyi bírói álláshely betöltésére a 2013-ban megüresedett elnökhelyettesi/kollégiumvezetői törvényszéki bírói álláshelyek betöltését követően kerülhet sor. (Az álláshely betöltések általános logikája szerint az engedélyezett álláshelyek esetünkben 78 - számát a kinevezett bírók száma ne haladja meg. Az álláshelyek betöltése a következő metódust követi: tanácselnöki helyre törvényszéki bíró kerül kinevezésre, a törvényszéki bírói helyre helyi bíró, a helyi bírósági helyre titkár vagy külső pályázó. Ezt a folyamatot jelen esetben nevezzük felülről betöltésnek. 24

25 A tárgyév december 31. napján betöltött álláshelyek megoszlásának jellemzői (gyakorlati idő és nemek szerint, a törvényszéki szinten és az egyes helyi bíróságokon, esetleg a lakóhely és a beosztás szerinti bíróság egybeesése szerint). A december 31. napján betöltött bírói álláshelyek megoszlása táblázatban összefoglalva: Nő Férfi Törvényszék összes 56% 44% TBVB 45% 55% EVB 53% 47% KVB 29% 71% TVB 75% 25% MB 100% 0% Törvényszék 65% 35% Gyakorlati idő szerinti megoszlás 0-5 év 6-10 év év 15 évnél több Törvényszék összes 29% 28% 21% 21% TBVB 36% 41% 18% 5% EVB 47% 33% 13% 7% KVB 71% 29% 0% 0% TVB 0% 0% 75% 25% MB 50% 0% 25% 25% Törvényszék 0% 22% 26% 52% 25

26 Az igazgatási- és a bíróság alaptevékenységén túli feladatokkal (sajtószóvivő, biztonsági vezető, stb.) tartósan megbízott bírók száma (jelölve az egyéb vezetői tisztséget ellátókat), a feladatok jellege, a megbízás elnyerésének módja. Az igazgatási- és a bíróság alaptevékenységén túli feladatokkal tartósan megbízott bírók száma és igazságügyi alkalmazottak a következők: Feladat jellege Feladatot ellátja Egyéb vezetői tisztség Megbízás elnyerése büntető törvényszék elnöke általi Sajtószóvivő kollégiumvezető kinevezés bíró (1 fő) titkár (törvényszéki 1 Sajtótitkár fő) nincs Nyitott bíróságért program felelős bíró (1 fő) elnökhelyettes EU jogi tanácsadó bíró ( 2 fő) nincs Biztonsági vezető BÜSZ vizsgabizottság Igazságügyi alkalmazott (1 fő) bíró (8 fő) Igazgatási Főosztályvezető/ novembertől büntető csoportvezető elnökhelyettes, kollégium vezetők, tanácselnökök, csoportvezető büntető Jogi szakvizsga bizottság tagja bíró (3fő) kollégiumvezető, és tanácselnök kinevezés Fogalmazói versenyvizsga bizottság tagja bíró (2 fő) elnökhelyettes, tanácselnök kinevezés Szolgálati bíróság tagja bíró (1 fő) tanácselnök kinevezés Végrehajtói Fegyelmi Bíróság tagja polgári kollégiumvezető, városi bírósági elnök törvényszék elnöke általi kinevezés törvényszék elnöke általi kinevezés törvényszék elnöke általi kinevezés bíró (3 fő) kinevezés Honvédelmi megbízott bíró (1 fő) nincs megbízás elnyerése 2.4. A bírósági titkári létszámhelyzet 26

27 Az engedélyezett/tényleges/dolgozó titkári létszámhelyzet lényegi változásai tárgyév január 1. és december 31. között a törvényszéki szinten és az egyes helyi bíróságokon (megszűnések, kinevezések szerinti csoportosításban táblázatban annak együttes megjelenítésével is, hogy az adott ítélkezési szinten, illetve helyi bíróságokon mekkora a bírói létszám Szolgálati viszony megszűnések: Igazságügyi alkalmazotti szolgálati jogviszonyukat a következő titkárok szüntették meg: Borosné dr. Tóth Beatrix Tatabányai Városi Bíróság február 29. napja Dr. Bíró Péter Tatabányai Városi Bíróság február 29. napja Dr. Szűcs Csaba Esztergomi Városi Bíróság november 20. napja A szolgálati viszony megszüntetésének oka minden esetben a titkár bírósági szervezeten kívüli elhelyezkedése volt. Két titkár állásváltoztatásának fő motivációja a gyorsabb érvényesülés volt (túl hosszúnak látták a bíróvá válás útját), egy esetben családi okok miatt (távoli lakhely) történt az állásváltoztatás. A április 1. napjától történt bírói kinevezésekhez kapcsolódóan, valamint annak köszönhetően, hogy az OBH június 15. napjával a törvényszék engedélyezett titkári álláshelyeit 2 fővel növelte, több titkár felvételére, illetve jogi szakvizsgát tett fogalmazó kinevezésére került sor a törvényszék területén: A bírósági szervezetrendszeren kívüli felvett pályázóink: Dr. Bicskey Eszter Tatabányai Városi Bíróság április 10. napja Dr. Bicskey Zoltán Tatabányai Városi Bíróság április 10. napja Dr. Andirkó Péter Tatabányai Városi Bíróság április 18. napja Sniederné dr. Uttó Eszter Tatabányai Városi Bíróság május 15. napja Dr. Bóna Diána Komáromi Városi Bíróság július 25. napja Nyugdíjazott bíró, aki nyugdíjazását követően titkárként folytatta pályafutását: Dr. Tóth József Komáromi Városi Bíróság augusztus 21. napja 27

28 Dr. Mandák Imre Tatabányai Törvényszék január 1. napja Eredményes szakvizsgát tett és titkárrá kinevezett fogalmazóink: Dr. Beró Henrietta Tatai Városi Bíróság június 25. napja Dr. Dóra Mónika Tatai Városi Bíróság október 17. napja Dr. Nagy Adrienn Tatabányai Munkaügyi Bíróság november 15. napja Eredményes szakvizsgát tett és titkárrá kinevezett tisztviselőnk: Dr. Rágyanszki György Tatabányai Törvényszék szeptember 10. napja A pályázatokkal kapcsolatos gyakorlat, tapasztalatok. A fluktuáció jellemzői. A törvényszék Elnöki Irodája folyamatosan fogadja a titkári (de egyéb munkakörre is) a pályázók önéletrajzait. Álláshely üresedés esetén ezekből az önéletrajzokból interjút követően kerül kiválasztásra a legalkalmasabb pályázó. Ennek a gyakorlatnak köszönhetően megüresedő titkári álláshelyeink a lehető legrövidebb időn belül betöltésre kerültek. A titkári álláshelyeink alapvetően két ok miatt üresednek meg. A titkárok többsége előbbutóbb bírói kinevezést kap, más részük pedig a bírósági szervezeten kívül helyezkedik el. Az utóbbi évek tapasztalatai alapján a titkári beosztások kb. 2/3 része bírói kinevezés miatt szűnik meg. A 2012-es évben 4 bíróvá kinevezett titkárra 3 elvándorló titkár jutott Tartós távollétek (törvényszéki/helyi szinten tartama okok szerinti megoszlás) A titkári álláshelyeken dr. Ivanov Márta Esztergomi Városi Bírósági titkár november végéig, dr. Fülöp Judit és dr. Halász Rita Komáromi Városi Bírósági titkárok egész évben gyermekvállalás miatt tartósan távol voltak. A 2012-es évben fordult először elő az a gyakorlat két esetben is -, hogy tartósan távollévő titkár álláshelyére határozott idejű kinevezéssel - került titkár kinevezésre. Így lehetővé vált, a titkári létszámhiány azonnali kezelése. Az azóta eltelt időben az egyik titkár megürült titkári álláshelyen határozatlan idejű titkári kinevezést kapott, a másik titkár nyugalmazott bíró - továbbra is tartósan távollévő álláshelyén van foglalkoztatva. 28

29 A három hónapon túl üres titkári álláshelyek száma a tárgyévben Bár a március eleje és június vége közötti négy hónapos időszakban folyamatosan volt üres titkári álláshely a törvényszék területén, ennek oka nem az volt, hogy nem tudtuk betölteni az álláshelyeket, hanem az elvándorlások, bírói kinevezések miatti folyamatos megürülés, illetve a várakozási idő (fogalmazóinkra kellett várni 1-2 hónapot, hogy szakvizsgájukat megszerezzék, hiszen természetszerűleg nem esik egy időpontra a szakvizsga és az álláshelyek megürülésének időpontja) A tárgyév december 31. napján betöltött álláshelyek megoszlása a gyakorlati idő és nemek szerint az egyes bíróságokon A titkári munkakörök nemek és gyakorlati idő szerinti december 31-i állapotot tükröző - megoszlása az alábbi táblázatokban látható: Nő Férfi Törvényszék összes 52% 48% TBVB 40% 60% EVB 40% 60% KVB 60% 40% TVB 100% 0% MB 100% 0% Törvényszék 50% 50% Gyakorlati idő szerinti megoszlás 0-2 év 3-4 év 5-6 év 7 évnél több Törvényszék összes 48% 0% 19% 33% TBVB 20% 0% 20% 60% EVB 40% 0% 20% 40% KVB 60% 0% 20% 20% TVB 100% 0% 0% 0% MB 100% 0% 0% 0% Törvényszék 50% 0% 25% 25% 29

30 2.5. A fogalmazói létszámhelyzet Az engedélyezett/tényleges/dolgozó fogalmazói létszámhelyzet lényegi változásai a tárgyév január 1. és december 31. között a törvényszéki szinten és az egyes helyi bíróságokon (megszűnések, kinevezések szerinti csoportosításban) A 2012-es évben bírósági fogalmazó törvényszékünk területén szolgálati viszonyát nem szüntette meg. Három fogalmazó tett eredményes szakvizsgát - titkárok között ismertetésre kerültek -, így a szakvizsga letételét követően a bizonyítvány bemutatásakor titkári kinevezést kaptak január 2. napjától került felvételre dr. Némedi István (KVB) és dr. Tóth Tamás (EVB), majd szeptember 1. napjától dr. Szabó Andrea (TVB) A pályázatokkal kapcsolatos gyakorlat, tapasztalatok. A fluktuáció jellemzői. A fogalmazói versenyvizsgára évente két alkalommal kerül sor (ősszel októberben és tavasszal májusban), a vizsgára meghirdetni csak a már üres álláshelyeket lehet. A pályázati kiírásokat őszi versenyvizsga esetén júliusban, tavaszi versenyvizsga esetén januárban kell megküldeni az OBH felé. Az OBH pályázati felhívásai szerint az őszi versenyvizsgán résztvevők január 01., a tavaszi versenyvizsgán résztvevők szeptember 01. napjától állhatnak munkába. Ezek a határidők azt jelentik, hogy a 2011 őszén megürült fogalmazói álláshelyek legjobb esetben is csak 2012 szeptemberétől, a 2012 tavaszán megürült álláshelyek pedig csak január 01. napjától tölthetők be (tájékoztatásul: a betöltés megtörtént). Tehát az év folyamán 2012 szeptemberéig a 2011 őszén megürült, míg 2012 szeptembere után a év folyamán megürült álláshelyek álltak üresen Tartós távollétek (törvényszéki/helyi szinten tartama okok szerinti megoszlás) Tartós távollét miatt fogalmazói álláshely évben nem állt üresen A három hónapon túl üres titkári álláshelyek száma a tárgyévben évben januártól decemberig 2 fogalmazói álláshely folyamatosan üresen állt. Ennek indoka a pontban részletezettek szerint. Jelenleg (2013. március 06.) egy fogalmazói álláshely üres, a fogalmazói versenyvizsga szabályok miatt betöltése 2013 szeptemberére várható. 30

31 A tárgyév december 31. napján betöltött álláshelyek megoszlása a gyakorlati idő és nemek szerint az egyes bíróságokon A fogalmazók nemek és gyakorlati idő szerinti december 31-i állapotot tükrözőmegoszlása az alábbi táblázatokban látható: Nő Férfi Törvényszék összes 37,5% 62,5% TBVB 66,7% 33,3% EVB 0,0% 100,0% KVB 0,0% 100,0% TVB 100,0% 0,0% MB 0,0% 100,0% Törvényszék 0% 0% Gyakorlati idő szerinti megoszlás 0-1 év 2 év 3 év több Törvényszék összes 33% 50% 0% 17% TBVB 0% 100% 0% 0% EVB 100% 0% 0% 0% KVB 0% 0% 0% 100% TVB 100% 0% 0% 0% MB 0% 0% 0% 0% Törvényszék 0% 0% 0% 0% 31

32 A fogalmazói álláshelyek betöltése a fogalmazói versenyvizsga jelenlegi szabályozása miatt nehézkes. A Tatabányai Törvényszék elnöke/elnöki jogkörben eljáró elnökhelyettese több alkalommal is jelezte az OITH/OBH felé az álláshely betöltésével kapcsolatos nehézségeket A bírósági ügyintézői, végrehajtási ügyintézői létszámhelyzet Az engedélyezett/tényleges/dolgozó létszámhelyzet lényegi változásai tárgyév január 1. és december 31. között a törvényszéki szinten és az egyes helyi bíróságokon (megszűnések, kinevezések szerinti csoportosításban) A bírósági ügyintézői engedélyezett/tényleges/dolgozó létszám bíróságok közötti megoszlása az 1. számú mellékletben található. A 2012-es évben bírósági ügyintéző szolgálati viszonya nem került megszüntetésre A pályázatokkal kapcsolatos gyakorlat, tapasztalatok. A fluktuáció jellemzői. Az OBH június 15. napjával a törvényszék engedélyezett bírósági ügyintézői álláshelyeinek számát 4 fővel növelte. Törvényszéki szinten áldozatot kellett vállalni az álláshelyek későbbi betöltésével- annak érdekében, hogy ezen álláshelyek saját dolgozók által kerüljenek betöltésre. Az ügyintézői álláshelyek betöltésénél kérdésként merült fel, hogy a létszámproblémák azonnali megoldása, vagy a saját dolgozók részére az előmeneteli lehetőség biztosítása legyen elsődleges. Ez utóbbi kapott prioritást, mert új dolgozó felvételénél különösen bírósági ügyintézőnél - mindenképpen figyelemmel kell lenni a több hónapos betanulási időre, így a bíróságot nem érte hátrány azzal, hogy a külsős pályázóknál szakmailag felkészültebb saját dolgozóink a nyelvvizsga letételére, - ezáltal a végzettség megszerzésére - néhány hónap haladékot kaptak. Figyelembe kellett venni azt a tényt is, hogy a kinevezett 4 ügyintézőből 2 fővel a Tatabányai Törvényszék a korábbi években tanulmányi szerződést kötött, illetve egy fő kötelezve volt a végzettség megszerzésére. Júliusban a cégbíróságon 1 fő, január 01. napjától a Komáromi Városi Bíróságon, a Tatabányai Városi Bíróságon és a Tatabányai Törvényszéken kerültek ügyintézők kinevezésre. Az előbbi okok miatt bírósági/végrehajtási ügyintézői pályázat az elmúlt évben nem került kiírásra, fluktuáció nem volt. A saját dolgozók részére a törvényszék 2012 decemberéig adott haladékot a nyelvvizsga/főiskolai oklevél megszerzésére, így a négy ügyintézői álláshelyből 3 gyakorlatilag ezen ok miatt állt üresen 2012 novemberéig. Az ügyintézők megüresedett tisztviselői álláshelyeinek betöltése I. negyedévére várható. Itt kell azonban megjegyezni, hogy az Esztergomi Városi Bíróságon nincs bírósági ügyintéző, ezt a hiányosságot a jövőben pótolni kell. 32

33 Végrehajtási ügyintéző minden bíróságunkon működik és rendelkezik a szükséges végzettséggel, utolsóként 2012-ben a Tatai Városi Bíróság végrehajtási ügyintézője szerezte meg a szükséges végzettséget Tartós távollétek (törvényszéki/helyi szinten tartama okok szerinti megoszlás) A Komáromi Városi Bíróság végrehajtási ügyintézője gyermekvállalás miatt az elmúlt év októberétől távol volt. A Tatabányai Törvényszék és a Tatabányai Városi Bíróság 1-1 bírósági ügyintézője ugyanezen okból volt távol az év folyamán A három hónapon túl üres álláshelyek száma a tárgyévben Ebben az évben 3 ilyen álláshely volt, a foglalt indokok miatt. 33

34 A tárgyév december 31. napján betöltött álláshelyek megoszlása a gyakorlati idő és nemek szerint az egyes bíróságokon A 2012-es év december 31. napján betöltött bírósági ügyintézői álláshelyek megoszlása nemek és gyakorlati idő szerint: Nő Férfi Törvényszék összes 92,3% 7,7% TBVB 100,0% 0,0% EVB 0,0% 0,0% KVB 100,0% 0,0% TVB 0,0% 100,0% MB 0,0% 0,0% Törvényszék 0% 0% Gyakorlati idő szerinti megoszlás 0-1 év 1-5 év 5 évnél több Törvényszék összes 15% 23% 62% TBVB 0% 0% 100% EVB 0% 0% 0% KVB 0% 0% 100% TVB 0% 100% 0% MB 0% 0% 0% Törvényszék 20% 10% 70% 2.7. Az egyéb igazságügyi alkalmazottak létszámhelyzete Az engedélyezett/tényleges/dolgozó létszámhelyzet lényegi változásai tárgyév január 1. és december 31. között a törvényszéki szinten és az egyes helyi bíróságokon (megszűnések, kinevezések szerinti csoportosításban) A tisztviselői/írnoki álláshelyek összesített kimutatása az 1. számú mellékletben szerepel. 34

35 A pályázatokkal kapcsolatos gyakorlat, tapasztalatok. A fluktuáció jellemzői. A fluktuációval kapcsolatosan elmondható, hogy az elvándorlás nem jellemző, szolgálati viszony megszüntetésére általában nyugdíjazás miatt kerül sor. Egy-egy kirívó eset miatt alkalmanként egyéb okból is megszüntetésre került az igazságügyi alkalmazotti szolgálati jogviszony. Az elmúlt évben egy írnok szolgálati viszonya próbaidő alatt alkalmatlanság, ill. egy tisztviselő szolgálati viszonya a határozott idő lejártával - tekintettel arra, hogy a hivatali mobiltelefont nem rendeltetésszerűen használta - szűnt meg a törvényszéken. Az igazságügyi alkalmazottak közül nyugdíj mellett 12 fő dolgozott a 2012-es évben, fele-fele arányban határozott, illetve határozatlan idejű kinevezéssel. A kialakított gyakorlat szerint a leendő igazságügyi alkalmazottakat csoportosan kerülnek meghallgatásra, 10 perces diktálás és 10 perces másolás alkalmával a leütésszám és hibaszám kiértékelésre kerül, majd meghallgatásukat követően döntünk a megfelelő személy alkalmazásáról Tartós távollétek (törvényszéki/helyi szinten tartama okok szerinti megoszlás) A tartósan távollévő írnokok/tisztviselők szinte kivétel nélkül gyermekvállalással összefüggésben vannak távol. Egy tisztviselő betegségéből kifolyólag - több alkalommal 30 napot meghaladóan volt távol A három hónapon túl üres álláshelyek száma a tárgyévben Három hónapon túl be nem töltött írnoki/tisztviselői álláshely az év folyamán egy alkalommal adódott, illetve azok a helyettesi álláshelyek sem kerültek betöltésre, amelyeknél az álláshelyen eredetileg foglalkoztatott távollévő visszatérése belátható időn belüli volt. (Itt nem lett volna gazdaságos 3-5 hónapra felvenni valakit, akitől a betanulást követően az álláshely re kinevezett alkalmazott visszatérte miatt meg kell válni). A tisztviselői álláshely 3 hónapon túli be nem töltésének oka a novemberi teljesítménymérés volt, mert ennek eredményétől függően kerültek év elején - a tisztviselői (időközben az ügyintézővé kinevezett tisztviselők álláshelyei is) álláshelyek elosztásra. A bíróság költségvetési helyzetére tekintettel évben bérmegtakarításon igazságügyi alkalmazott nem került foglalkoztatásra. Az üres álláshelyeken képződő bérmegtakarítás felhasználásáról a beszámoló gazdasági részében esik szó évben fokozott figyelmet kell fordítani a megüresedő álláshelyek betöltésére. Az igazságügyi alkalmazottakra vonatkozó nyugdíjszabályok változása miatt úgy kell gazdálkodni a megürülő álláshelyekkel, hogy az esetleges létszámelvonások bíróságainkat a lehető legkisebb mértékben érintsék. 35

36 A tárgyév december 31. napján betöltött álláshelyek megoszlása a gyakorlati idő és nemek szerint az egyes bíróságokon december 31-én betöltött írnoki/tisztviselői álláshelyek megoszlása gyakorlati idő és nemek szerint az egyes bíróságokon a következő táblázatban van összefoglalva: Nő Férfi Törvényszék összes 89,0% 11,0% TBVB 95,5% 4,5% EVB 0,0% 0,0% KVB 94,4% 5,6% TVB 92,9% 7,1% MB 0,0% 0,0% Törvényszék 0% 0% Gyakorlati idő szerinti megoszlás 0-1 év 1-5 év 5 évnél több Törvényszék összes 5% 36% 60% TBVB 0% 43% 57% EVB 13% 40% 47% KVB 5% 5% 15% TVB 20% 20% 60% MB 33% 33% 33% Törvényszék 0% 33% 67% 36

37 A fizikai alkalmazottak munkaköreinek megnevezése és az egyes munkakört betöltők száma (törvényszéki/helyi bírósági szinten) A fizikai alkalmazottak létszámának megoszlása az alábbiakban látható: Szervezeti egység Munkakör Létszám Megjegyzés Törvényszék Postázó 2 Gépkocsivezető 2 Telefonközpontos 1 TBVB-t is ellátja Épületgondnok 1 TBVB-t is ellátja TBVB Postázó 2 EVB Épületgondnok 1 Postázó 1 KVB Épületgondnok/postázó 1 TVB Épületgondnok/postázó 1 MB Összesen 12 0 TBVB látja el 2.8. Az ülnökök létszámhelyzete és foglalkoztatásának gyakorlata, tapasztalatai évben ülnöki értekezlet keretében valósult meg a megyei bíróság területén lévő bíróságokra megválasztott ülnökök tájékoztatása a bíróság ügyforgalmi adatairól, valamint az igazságszolgáltatást érintő jogszabály változásokról. Esztergomi Városi Bíróságra 22 fő, Komáromi Városi Bíróságra 10 fő, a Tatabányai Munkaügyi Bíróságra 14 fő, a Tatabányai Városi Bíróságra 36 fő, a Tatabányai Törvényszékre 36 fő ülnök került megválasztásra, akiknek a foglalkoztatása folyamatos. A Munkaügyi Bíróságra megválasztott ülnökök különböző okok miatt nagy számban lemondtak ülnöki tisztségükről, illetve betöltötték a jogszabályban meghatározott felső korhatárt, évben 20 fő ülnök kezdte meg működését, de évben már csak 9 ülnök vett ténylegesen részt a munkaügyi bíróság ítélkezési tevékenységében. Az ülnökök közül 4 munkaviszonyban áll, ezért nem tud hetente több alkalommal tárgyaláson részt venni. A bírók és tárgyalási napjaik száma miatt a 9 ülnök beosztása problémákat okozott évben újabb két ülnök tölti majd be a 70. életévét (Csordás Tiborné és Englerth Miklósné), ezért már 2012 augusztusában kezdeményeztük a soron kívüli ülnökválasztás kiírását. 37

38 3. A bíróság ügyforgalmi adatai 3.1. Az ügyérkezés, a befejezés, a folyamatban maradt ügyek általános adatai/tendenciái az előző három év viszonylatában (a peres és nemperes ügyekre bontva): Ügyérkezés: Ügyforgalom alakulása év Érkezett ügyek Száma 2010-ben Száma 2011-ben Száma 2012-ben 2011 a évi %-ában 2012 a évi %-ában Megnevezés Peres ügyek ,45 103,62 Nemperes ügyek, csőd-, felszámolási és cégügyekkel együtt ,16 91,21 Egyéb ügyek ,03 73,61 Mindösszesen ,77 96,57 A Tatabányai Törvényszékre 2012-ben összesen db ügy érkezett, üggyel (3,43%-kal) kevesebb, mint 2011-ben. A peres ügyek száma viszont növekedett, ügy érkezett, 485 üggyel több, a nemperes ügyek száma csökkent ügy érkezett, tel kevesebb, mint 2011-ben. (A tendencia és között is hasonló volt). 38

39 A peres/nemperes/egyéb ügyek érkezésének egymás közötti megoszlásait az alábbi diagrammok szemléltetik, a peres ügyek arányának növekedése figyelhető meg: Érkezett ügyek megoszlása 2010-ben Érkezett ügyek m egoszlása 2011-ben Nemperes ügyek, csőd-, felszámolási és cégügyekkel együtt 65,31% Egyéb ügyek 0,30% Peres ügyek 34,39% Nemperes ügyek, csőd-, felszámolási és cégügyekkel együtt 55,68% Egyéb ügyek 0,47% Peres ügyek 43,85% Érkezett ügyek m egoszlása 2012-ben Nemperes ügyek, csőd-, felszámolási és cégügyekkel együtt 52,59% Egyéb ügyek 0,36% Peres ügyek 47,05% 39

40 Befejezés: Ügyforgalom alakulása év Befejezett ügyek Száma 2010-ben Száma 2011-ben Száma 2012-ben 2011 a évi %-ában 2012 a évi %-ában Megnevezés Peres ügyek ,55 99,40 Nemperes ügyek, csőd-, felszámolási és cégügyekkel együtt ,56 95,66 Egyéb ügyek ,66 80,00 Mindösszesen ,84 97,28 Száma 2010-ben Száma 2011-ben Száma 2012-ben 2011 a évi %-ában 2012 a évi %-ában Ebből: 1-2 év közötti perek ,37 87,85 2 év feletti perek ,67 113,23 1 év feletti összesen ,68 94,35 A Tatabányai Törvényszéken 2012-ben összesen db ügy befejeződött, 834 üggyel (2,72%-kal) kevesebb, mint 2011-ben; 328-cal több, mint az érkezések száma. A befejezések csökkenése kisebb mértékű, mint az ügyérkezés csökkenése, és a befejezett ügyek száma magasabb, mint az érkezett ügyek száma. A befejezések csökkenését a nemperes ügyek befejezésének csökkenése eredményezte, a peres befejezések száma az előző évihez közel eső. (A nemperes ügyek számának csökkenése a megelőző évben is jellemző volt.) A 2 év feletti peres ügyek befejezése mind 2011-ben, mind 2012-ben növekedett az előző évihez képest. 40

41 A peres/nemperes/egyéb ügyek befejezésének egymás közötti megoszlásait az alábbi diagrammok szemléltetik, az érkezéshez hasonlóan itt is a peres ügyek arányának növekedése jellemző: Befejezett ügyek m egoszlása 2010-ben Befejezett ügyek m egoszlása 2011-ben Nemperes ügyek, csőd-, felszámolási és cégügyekkel együtt 67,55% Egyéb ügyek 0,30% Peres ügyek 32,15% Nemperes ügyek, csőd-, felszámolási és cégügyekkel együtt 54,29% Egyéb ügyek 0,46% Peres ügyek 45,25% Befejezett ügyek m egoszlása 2012-ben Nemperes ügyek, csőd-, felszámolási és cégügyekkel együtt 53,39% Egyéb ügyek 0,38% Peres ügyek 46,24% 41

42 Folyamatban maradt ügyek: Ügyforgalom alakulása év Időszak végén folyamatban maradt ügyek Száma 2009-ben Száma 2010-ben Száma 2011-ben Száma 2012-ben Megnevezés dec. 31-ei dec. 31-ei dec. 31-ei %-ában %-ában %-ában Peres ügyek ,26 93,46 101,60 Nemperes ügyek, csőd-, felszámolási és cégügyekkel együtt ,73 88,45 67,39 Egyéb ügyek ,33 71,43 45,45 Mindösszesen ,90 92,55 93,44 Száma Száma Száma Száma évi évi évi 2009-ben 2010-ben 2011-ben 2012-ben %-ában %-ában %-ában Ebből: 1-2 év közötti perek ,38 102,77 103,17 2 év feletti perek ,05 137,87 105,04 1 év feletti összesen ,78 112,03 103,77 A Tatabányai Törvényszéken 2012-ben összesen db ügy maradt folyamatban, 474 üggyel (6,56%-kal) kevesebb, mint 2011-ben. A folyamatban maradt peres ügyek száma kis mértékben növekedett, a nemperes folyamatban maradt ügyek száma jelentősebb mértékben 32,61%-kal - csökkent. A régebbi folyamatban maradt peres ügyek számának növekedési üteme a évi intenzív növekedéshez képest a jelentősen csökkent (de még mindig kismértékben növekvő). 42

43 A peres/nemperes/egyéb folyamatban maradt ügyek egymás közötti megoszlásait az alábbi diagrammok szemléltetik, 2009-ről 2010-re növekedett, 2010-ról 2011-re csökkent, majd ismét növekedett: Folyam atban maradt ügyek megoszlása 2011-ben Nemperes ügyek, csőd-, felszámolási és cégügyekkel együtt 23,58% Egyéb ügyek 0,15% Folyamatban m aradt ügyek m egoszlása 2012-ben Nemperes ügyek, csőd-, felszámolási és cégügyekkel együtt 17,00% Egyéb ügyek 0,07% Peres ügyek 76,27% Peres ügyek 82,92% Folyamatban maradt ügyek megoszlása 2009-ben Folyamatban m aradt ügyek m egoszlása 2010-ben Nemperes ügyek, csőd-, felszámolási és cégügyekkel együtt 30,68% Egyéb ügyek 0,08% Nemperes ügyek, csőd-, felszámolási és cégügyekkel együtt 17,79% Egyéb ügyek 0,10% Peres ügyek 69,25% Peres ügyek 82,11% Az érkezés, befejezés, folyamatban maradt ügyek általános adatairól részletesebb felvilágosítást a 6. számú melléklet 3.1./a,b,c számú táblázata: Ügyforgalom alakulása év címmel ad. 43

44 3.2. Az ügyérkezés, a befejezés a folyamatban maradt ügyek tárgyévi általános és lényegi adatai országos összehasonlításban Az ügyérkezés, a befejezés a folyamatban maradt ügyek tárgyévi általános adatai országos összehasonlításban Ügyérkezés: A Tatabányai Törvényszékre 2012-ben összesen 3,43%-kal kevesebb ügy érkezett, mint 2011-ben, ezzel szemben a törvényszékek tekintetében az ügyérkezések száma országosan 2,1 %-kal nőtt. A peres ügyek száma viszont a Tatabányai Törvényszéken 3,62 %-kal nőtt, országosan 9,6%-os növekedés volt jellemző. A nemperes ügyek érkezése a Tatabányai Törvényszéken 32,84%-kal csökkent, országosan is csökkent 3,4%-kal. Tehát a Tatabányai Törvényszék összes érkezési ügyforgalmának csökkenése a nemperes ügyek csökkenő érkezésének tudható be (a peres érkezés növekedése mellett) Befejezés: A Tatabányai Törvényszéken 2012-ben összesen 2,72%-kal kevesebb ügy befejeződött, mint 2011-ben, országosan 1,3 %-kal kevesebb. A befejezések csökkenését a nemperes ügyek befejezésének csökkenése eredményezte 4,34%-os csökkenéssel, országosan törvényszéki szinten a csökkenés 3,8%. A peres befejezések száma az előző évihez közel eső, 0,6%-kal csökkent, országosan 2,2%-kal nőtt. Az 1-2 év közötti peres befejezés 12,15%-kal csökkent, 2 év feletti peres ügyek befejezése növekedett 13,23%-kal, 1 év feletti csökkent 5,65 %-kal, országosan rendre 7,5%-kal csökkent, 10,1%-kal csökkent, 8,3%-kal csökkent. Tehát a 2 év feletti peres ügyek befejezése Tatabányán nőtt az országos csökkenéshez képest, az egy év feletti befejezés csökkenése pedig kisebb mértékű az országosnál Folyamatban maradt ügyek: A Tatabányai Törvényszéken 6,56%-kal kevesebb ügy maradt folyamatban, mint ben, országosan a folyamatban maradt ügyek száma 11,3%-kal nőtt. A folyamatban maradt peres ügyek száma kis mértékben növekedett 1,6%-kal, a nemperes folyamatban maradt ügyek száma jelentősebb mértékben 32,61%-kal csökkent, országosan a peres és nemperes folyamatban maradt ügyek száma egyaránt 11,3%-kal nőtt. 44

45 Az ügyérkezés, a befejezés a folyamatban maradt ügyek tárgyévi lényegi adatai országos összehasonlításban Ügyérkezés: Helyi bíróságok: A Tatabányai Törvényszék helyi bíróságain az ügyérkezés 1,33%-kal, országosan 5,4%-kal nőtt. A peres érkezés 6,12%-kal, országosan 13,2%-kal nőtt, a nemperes 9,53%-kal, országosan 13,8%-kal csökkent. A szabálysértési ügyek száma 29,41%-kal, országosan 49,5%-kal nőtt Törvényszék első fok: A Tatabányai Törvényszék első fokán az ügyérkezés 9,63%-kal csökkent, országosan 0,4%- kal. A peres ügyek érkezése 6,47%-kal, a nemperes érkezés (csőd, felszámolás, cég) nélkül 13,54%-kal, csőd és felszámolás 54,95%-kal, érdemi cégügyek 3,66%-kal csökkent, országosan rendre 7,8%-kal, 10%-kal, 6,6%-kal csökkent, az érdemi cégügyek érkezése 1,1%-kal nőtt. Tehát a peres ügyek érkezése kevésbé csökkent, a nemperes jobban csökkent, a csőd és felszámolás jelentősebb mértékben csökkent, mint országosan, az érdemi cégügyek száma kis mértékben csökkent, az országos enyhe növekedéshez képest Törvényszék másodfok: A Tatabányai Törvényszék másodfokán 6,21%-kal csökkent az érkezés, országosan 6,1%-kal, tehát gyakorlatilag azonos arányban. A peres érkezés 13,08%-kal csökkent, a nemperes érkezés 2,77%-kal nőtt, egyéb ügyek érkezése 26,39%-kal csökkent, míg a szabálysértési ügyeké 7,27%-kal csökkent. Országosan rendre peres érkezés 10,5%-kal, a nemperes érkezés 1,5%-kal, az egyéb ügyek 6,7%-kal csökkent, a szabálysértési ügyeké 22,9%-kal csökkent. A nemperes érkezés tehát ellentétben az országos csökkenéssel nőtt, peres érkezés, egyéb ügyek jobban csökkentek, mint országosan, ellenben a szabálysértési ügyek száma nem csökkent olyan arányban, mint országosan Befejezés: Helyi bíróságok: A Tatabányai Törvényszék helyi bíróságain a befejezések száma 2,67%-kal, országosan 1,1%-kal csökkent. A peres ügyek befejezése a tavalyi szinten maradt, a nempereseké 9,03%- kal csökkent, a szabálysértéseké 18,28%-kal nőtt. Országosan rendre 4,1%-kal nőtt, 14%-kal csökkent, 24,4%-kal nőtt. 45

46 Tehát a peres befejezések száma országos szinten növekedett, míg itt stagnált, a nemperes befejezés viszont országosan nagyobb mértékben csökkent, ugyanúgy, mint a szabálysértési ügyeké Törvényszék első fok: A Tatabányai Törvényszék első fokán a befejezések száma 2,77%-kal csökkent (kisebb arányban, mint az érkezéseké), míg országosan 0,9%-kal. A peres befejezések 4,77%-kal, a nemperesek 11,46%-kal, érdemi cégügyek 5,69%-kal csökkentek, a csőd és felszámolási ügyek befejezése viszont 33,37%-kal nőtt. Országosan rendre 7,8%, 8,1%, 0,2% volt a csökkenés, viszont a csőd és felszámolási ügyek befejezése stagnált. Tehát országosan a peres befejezés nagyobb mértékben csökkent, mint itt, a nemperes és érdemi cég befejezés a Tatabányai Törvényszéken csökkent nagyobb arányban, viszont az országos stagnáló befejezéssel ellentétben a csőd és felszámolási ügyek befejezése itt jelentősen növekedett (csőd ügy nem volt számottevően, együttesen a kettőt vizsgálva a felszámolási ügyek voltak a meghatározóak). A befejezések százalékos növekedése alapján a felszámolási ügyek befejezése országos összehasonlításban az előző évihez képest az első Törvényszék másodfok: A Tatabányai Törvényszék másodfokán 2,82%-kal csökkent a befejezések száma kisebb arányban, mint az érkezéseké, és kisebb arányban csökkent mint országosan, ahol a csökkenés 4,5% volt. A peres ügyek befejezése 4,02%-kal, nempereseké stagnált, egyéb ügyeké 20%-kal, szabálysértési ügyeké 15,25%-kal csökkent. Országosan rendre 7,5%-kal, 1,2%-kal, 8,3%-kal, 20,9%-kal csökkent. A peres befejezések száma tehát kisebb arányban csökkent, mint országosan Folyamatban maradt ügyek: Helyi bíróságok: A Tatabányai Törvényszék helyi bíróságain a folyamatban maradt ügyek száma 4,04%-kal növekedett, országosan 14,4%-kal. A peres folyamatban maradt ügyek száma 4,84%-kal növekedett, a nempereseké 12,67%-kal csökkent, szabálysértési ügyeké 58,3%-kal nőtt. Országosan rendre 16%, 17,2%, 186,9% a változás, azonos irányban. A Tatabányai Törvényszéken a folyamatban maradt peres ügyek aránya kisebb mértékben növekedett, mint országosan, illetve különösen a szabálysértési ügyeknél országosan nagyobb a folyamatban maradt ügyek növekedési aránya a Tatabányai Törvényszékinél. 46

47 Törvényszék első fok: A Tatabányai Törvényszék első fokán 32,22%-kal kevesebb ügy maradt folyamatban, míg országosan 7,2%-kal nőtt a folyamatban maradt ügyek száma. Ez annak az eredménye a Törvényszéken, hogy bár az ügyérkezés csökkenése mellett a befejezések kisebb mértékben csökkentek, de nem követték párhuzamosan az érkezés csökkenését, így kevesebb lett a folyamatban maradt ügyek száma és százaléka a tavalyihoz képest. A folyamatban maradt peres ügyek száma 11,47%-kal, a nempereseké 10,81%-kal, csőd és felszámolási ügyeké 29,7%-kal csökkent Törvényszék másodfok: A Tatabányai Törvényszék másodfokán 12,55%-kal csökkent a folyamatban maradt ügyek száma, országosan 1,2%-kal nőtt. Ez annak az eredménye a Törvényszéken, hogy az ügyérkezés csökkenése mellett a befejezések kisebb mértékben csökkentek, így kevesebb lett a folyamatban maradt ügyek száma és százaléka a tavalyihoz képest. A folyamatban maradt peres ügyek száma 19,58%-kal csökkent, a nemperes ügyek száma 45,76%-kal nőtt, egyéb ügyek száma 54,55%-kal csökkent, a szabálysértési ügyek száma nőtt (hozzá kell tenni, hogy ez azt jelenti, hogy 1 folyamatban maradt ügyhöz képest 2 lett). Országosan rendre 11,7%-kal csökkent, 14%, 7,9%-kal növekedett, 21,7%-kal csökkent. Tehát a folyamatban maradt peres ügyek száma a törvényszéken az országosnál nagyobb mértékben csökkent, a nemperes nagyobb mértékben növekedett (ez utóbbi azonban nem olyan magas számot jelent, 59-ről 86-ra változott, miközben 2012-ben az érkezés 1.337, a befejezés volt) Az ügyforgalmi adatok alakulása az egyes helyi bíróságokon a különféle ügyszakokban (peres, nemperes ügyérkezés, befejezés, folyamatban maradt ügyek az adott ügyszakban tárgyaló tanácsok/bírósági titkárok száma és munkaterhe, a jogszabályváltozásokra visszavezethető lényeges változások) Az ügyforgalmi adatok alakulása a Tatabányai Városi Bíróságon Büntető ügyszak: 835 peres ügy érkezett, 83-mal (9,04%-kal); 844 ügy befejeződött, 195-tel (18,77%-kal); 540 ügy maradt folyamatban; 9-cel (1,64%-kal) kevesebb, mint előző évben. A peres befejezések száma 9-cel haladta meg az érkezések számát nemperes ügy érkezett, 59-cel (6,01%-kal); ügy befejeződött, 51-tel (5,23%-kal); 68 ügy maradt folyamatban; 14-gyel (25,93%-kal) több, mint előző évben. A nemperes befejezések száma 14-gyel volt alacsonyabb az érkezések számánál. 47

48 A tárgyaló tanácsok havi átlagos száma 6,08, az egy tárgyaló tanácsra eső összes munkateher éves szinten 407,88; amelyből a peres munkateher 227,81; a nemperes munkateher 180,07 ügy (a munkaterhen az előző év december 31-én folyamatban maradt, valamint a 2012-ben érkezett ügyek számának összegét értettük) Szabálysértési ügyszak: peres ügy érkezett, 633-mal (37,52%-kal); ügy befejeződött, 522-vel (30,4%-kal); 307 ügy maradt folyamatban; 81-gyel (35,84%-kal) több, mint előző évben. A peres befejezések száma 111-gyel volt kevesebb az érkezések számánál. 156 nemperes ügy érkezett, 154-gyel (40,68%-kal); 173 ügy befejeződött, 151-tel (46,6%- kal); 6 ügy maradt folyamatban; 17-tel (73,91%-kal) kevesebb, mint előző évben. A nemperes befejezések száma 17-tel volt több az érkezések számánál. A tárgyaló tanácsok és titkárok havi átlagos száma 2,53, az egy tárgyaló tanácsra és titkárra eső összes munkateher éves szinten 1.076,96; amelyből a peres munkateher 1.006,21; a nemperes munkateher 70,74 ügy Polgári ügyszak peres ügy érkezett, 305-tel (14,46%-kal); ügy befejeződött, 454-gyel (21,32%- kal) kevesebb; 997 ügy maradt folyamatban, 129-cel (14,86%-kal) több, mint előző évben. A peres befejezések száma 129-cel volt kevesebb az érkezések számánál nemperes ügy érkezett, 104-gyel (7,63%-kal); ügy befejeződött, 98-cal (7,2%- kal); 18 ügy maradt folyamatban, 5-tel (21,74%-kal) kevesebb, mint előző évben. A nemperes befejezések száma 5-tel volt több az érkezések számánál. A tárgyaló tanácsok havi átlagos száma 5,48 az egy tárgyaló tanácsra eső összes munkateher éves szinten 722,11; amelyből a peres munkateher 487,98; a nemperes munkateher 234,13 ügy. További adatokat a 6. számú melléklet /a-b elnevezésű táblázatában találhatóak Az ügyforgalmi adatok alakulása a Esztergomi Városi Bíróságon Büntető ügyszak: 695 peres ügy érkezett, 77-tel (9,97%-kal) kevesebb, mint előző évben; 771 ügy befejeződött, 38-cal (5,18%-kal) több ügy befejeződött, 466 ügy maradt folyamatban; 76-tal (14,02%-kal) kevesebb, mint előző évben. A peres befejezések száma 76-tal haladta meg az érkezések számát. 48

49 371 nemperes ügy érkezett, 84-gyel (18,46%-kal); 375 ügy befejeződött, 80-nal (17,58%-kal); 16 ügy maradt folyamatban; 4-gyel (20%-kal) kevesebb, mint előző évben. A nemperes befejezések száma 4-gyel volt magasabb az érkezések számánál. A tárgyaló tanácsok havi átlagos száma 4,43, az egy tárgyaló tanácsra eső összes munkateher éves szinten 367,16; amelyből a peres munkateher 278,98; a nemperes munkateher 88,18 ügy Szabálysértési ügyszak: peres ügy érkezett, 403-mal (42,69%-kal); ügy befejeződött, 284-gyel (30,15%- kal); 227 ügy maradt folyamatban; 121-gyel (114,15%-kal) több, mint előző évben. A peres befejezések száma 121-gyel volt kevesebb az érkezések számánál. 87 nemperes ügy érkezett, 102-vel (53,97%-kal); 104 ügy befejeződött, 93-mal (47,21%-kal); 4 ügy maradt folyamatban; 17-tel (80,95%-kal) kevesebb, mint előző évben. A nemperes befejezések száma 17-tel volt több az érkezések számánál. A tárgyaló titkárok havi átlagos száma 2,66, az egy tárgyaló titkárra eső összes munkateher éves szinten 586,52; amelyből a peres munkateher 545,94; a nemperes munkateher 40,58, ügy Polgári ügyszak peres ügy érkezett, 83-mal (6,35%-kal); ügy befejeződött, 151-gyel (10,96%-kal); 606 ügy maradt folyamatban, 3-mal (0,49%-kal) kevesebb, mint előző évben. A peres befejezések száma 3-mal volt több az érkezések számánál. 859 nemperes ügy érkezett, 119-cel (16,08%-kal); 846 ügy befejeződött, 95-tel (12,65%-kal); 25 ügy maradt folyamatban, 13-mal (8,33%-kal) több, mint előző évben. A nemperes befejezések száma 13-mal volt kevesebb az érkezések számánál. A tárgyaló tanácsok havi átlagos száma 5,28 az egy tárgyaló tanácsra eső összes munkateher éves szinten 512,49; amelyből a peres munkateher 347,41; a nemperes munkateher 165,08 ügy. További adatok a 6. számú melléklet /a-b elnevezésű táblázatában találhatók. 49

50 Az ügyforgalmi adatok alakulása a Komáromi Városi Bíróságon Büntető ügyszak: 378 peres ügy érkezett, 1-gyel (0,26%-kal); 319 ügy befejeződött, 94-gyel (22,76%-kal) kevesebb; 233 ügy maradt folyamatban; 59-cel (33,91-kal) több, mint előző évben. A peres befejezések száma 59-cel kevesebb az érkezések számánál. 200 nemperes ügy érkezett, 143-mal (41,69%-kal); 197 ügy befejeződött, 146-tal (42,57%- kal) kevesebb; 15 ügy maradt folyamatban; 3-mal (25%-kal) több, mint előző évben. A nemperes befejezések száma 3-mal volt alacsonyabb az érkezések számánál. A tárgyaló tanácsok havi átlagos száma 2,13, az egy tárgyaló tanácsra eső összes munkateher éves szinten 358,75; amelyből a peres munkateher 259,2; a nemperes munkateher 99,55 ügy Szabálysértési ügyszak: 851 peres ügy érkezett, 460-nal (117,65%-kal); 764 ügy befejeződött, 361-gyel (89,58%-kal); 143 ügy maradt folyamatban; 87-tel (155,36%-kal) több, mint előző évben. A peres befejezések száma 87-tel volt kevesebb az érkezések számánál. 62 nemperes ügy érkezett, 90-nel (59,21%-kal); 68 ügy befejeződött, 86-tal (55,84-kal); 2 ügy maradt folyamatban; 6-tal (25%-kal) kevesebb, mint előző évben. A nemperes befejezések száma 6-tal volt több az érkezések számánál. A tárgyaló tanácsok és titkárok havi átlagos száma 1,22, az egy tárgyaló tanácsra eső összes munkateher éves szinten 803,01; amelyből a peres munkateher 745,48; a nemperes munkateher 57,53 ügy Polgári ügyszak 807 peres ügy érkezett, 55-tel (16,38%-kal); 772 ügy befejeződött, 97-tel (11,16%-kal) kevesebb; 472 ügy maradt folyamatban, 35-tel (8,01%-kal) több, mint előző évben. A peres befejezések száma 35-tel volt kevesebb az érkezések számánál. 198 nemperes ügy érkezett, 38-cal (23,75%-kal); 198 ügy befejeződött, 41-gyel (26,11%-kal) több; 11 ügy maradt folyamatban, ugyanannyi, mint előző évben. A nemperes befejezések száma ugyanannyi volt, mint az érkezéseké. A tárgyaló tanácsok havi átlagos száma 2,93 az egy tárgyaló tanácsra eső összes munkateher éves szinten 495,07; amelyből a peres munkateher 423,86; a nemperes munkateher 71,21 ügy. További adatok a 6. számú melléklet /a-b elnevezésű táblázatában találhatók. 50

51 Az ügyforgalmi adatok alakulása a Tatai Városi Bíróságon Büntető ügyszak: 170 peres ügy érkezett, 14-gyel (7,61%-kal) kevesebb; 190 ügy befejeződött, 48-cal (33,8%- kal) több; 153 ügy maradt folyamatban; 20-szal (11,56%-kal) kevesebb, mint előző évben. A peres befejezések száma 20 üggyel haladta meg az érkezések számát. 90 nemperes ügy érkezett, 3-mal (3,45%-kal); 85 ügy befejeződött, 6-tal (7,59%-kal); 16 ügy maradt folyamatban; 5-tel (45,45%-kal) több, mint előző évben. A nemperes befejezések száma 5-tel volt alacsonyabb az érkezések számánál. A tárgyaló tanácsok havi átlagos száma 1,54, az egy tárgyaló tanácsra eső összes munkateher éves szinten 288,92; amelyből a peres munkateher 223,2; a nemperes munkateher 65,72 ügy Szabálysértési ügyszak: 488 peres ügy érkezett, 101-gyel (26,1%-kal) több; 445 ügy befejeződött, 25-tel (5,32%-kal) kevessebb; 91 ügy maradt folyamatban; 43-mal (89,58%-kal) több, mint előző évben. A peres befejezések száma 43-mal volt kevesebb az érkezések számánál. 44 nemperes ügy érkezett, 34-gyel (43,59%-kal); 48 ügy befejeződött, 29-cel (37,66%-kal); 2 ügy maradt folyamatban; 4-gyel (66,67%-kal) kevesebb, mint előző évben. A nemperes befejezések száma 4-gyel volt több az érkezések számánál. A tárgyaló tanácsok és titkárok havi átlagos száma 0,89, az egy tárgyaló tanácsra eső összes munkateher éves szinten 660,96; amelyből a peres munkateher 604,56; a nemperes munkateher 56,4 ügy Polgári ügyszak 581 peres ügy érkezett, 16-tal (2,68%-kal); 547 ügy befejeződött, 114-gyel (17,25%-kal) kevesebb; 259 ügy maradt folyamatban, 34-gyel (15,11%-kal) több, mint előző évben. A peres befejezések száma 34-gyel volt kevesebb az érkezések számánál. 82 nemperes ügy érkezett, 15-tel (22,39%-kal); 80 ügy befejeződött, 11-gyel (15,94%-kal); 6 ügy maradt folyamatban, 2-vel (50%-kal) több, mint előző évben. A nemperes befejezések száma 2-vel volt kevesebb az érkezések számánál. A tárgyaló tanácsok havi átlagos száma 1,99 az egy tárgyaló tanácsra eső összes munkateher éves szinten 448,1; amelyből a peres munkateher 404,89; a nemperes munkateher 43,2 ügy. További adatok a 6. számú melléklet3.3.4./a-b elnevezésű táblázatában találhatók. 51

52 Az ügyforgalmi adatok alakulása a Tatabányai Munkaügyi Bíróságon Munkaügyi ügyszak 607 peres ügy érkezett, 265-tel (30,39%-kal); 864 ügy befejeződött, 120-szal (12,2%-kal); 359 ügy maradt folyamatban, 257-tel (41,71%-kal) kevesebb, mint előző évben. A peres befejezések száma 257-tel volt több az érkezések számánál. 97 nemperes ügy érkezett, 2-vel (2,02%-kal) kevesebb; 109 ügy befejeződött, 25-tel (29,76%-kal) több; 4 ügy maradt folyamatban, 12-vel (75%-kal) kevesebb, mint előző évben. A nemperes befejezések száma 12-vel volt több az érkezések számánál. A tárgyaló tanácsok havi átlagos száma 3,42 az egy tárgyaló tanácsra eső összes munkateher éves szinten 390,12; amelyből a peres munkateher 357,13; a nemperes munkateher 33 ügy. További adatok a 6. számú melléklet elnevezésű táblázatában találhatók Végrehajtási ügyszak ügyforgalma: A végrehajtási ügyek ügyforgalmáról mellékeltünk egy összefoglaló táblázatot, amelyből a Városi Bíróságok tekintetében általánosan az állapítható meg, hogy csökkent az érkezések, a befejezések és a folyamatban maradt ügyek száma. Ez alól egyedül Komáromi Városi Bíróság a kivétel, ahol a folyamatban maradt ügyeknél 48- ról 62-re, 14-gyel (29,17%-kal) növekedett az ügyek száma. További adatok a 6. számú melléklet elnevezésű táblázatában találhatók. 52

53 3.4 Az ügyforgalmi adatok alakulása a törvényszéki első fokú ügyekben, a különféle ügyszakokban (peres, nemperes ügyérkezés, befejezés, folyamatban maradt ügyek az adott ügyszakban tárgyaló tanácsok számát, illetve a nemperes ügyeknél az eljáró bírósági ügyintézők/bírósági titkárok száma és munkaterhe, a kiemelt jelentőségű ügyek száma, a jogszabályváltozásokra visszavezethető lényeges változások) Büntető ügyszak Büntető peres és nemperes ügyek: 53 peres ügy érkezett, 9-cel (20,45%-kal) több; 65 ügy befejeződött, ugyanannyi, mint egy évvel korábban; 40 ügy maradt folyamatban, 12-vel (23,08%-kal) kevesebb, mint előző évben. A peres befejezések száma 12 üggyel haladta meg az érkezések számát. Kiemelt jelentőségű ügyek: 2011-ben a már meglévő 23 kiemelt ügyhöz még 11 érkezett, 11 befejezésre került, így 23 kiemelt ügy maradt folyamatban ben a folyamatban lévő 23 kiemelt ügyhöz még 13 érkezett, 20 befejeződött, így 16 kiemelt ügy maradt folyamatban. 21 nemperes ügy érkezett, 4-gyel (23,53%-kal); 27 ügy befejeződött, 14-gyel (107,69%-kal) több ügy befejeződött az előző évhez képest; és nem maradt folyamatban ügy. A nemperes befejezések száma 6-tal volt több az érkezések számánál. A tárgyaló tanácsok havi átlagos száma 2,03, az egy tárgyaló tanácsra eső összes munkateher éves szinten 65; amelyből a peres munkateher 51,7. Büntetés-végrehajtási bíró hatáskörébe utalt ügyek: 691 ügy érkezett, 40-nel, 5,47%-kal kevesebb ügy érkezett; 755, azaz 124-gyel, (19,65%-kal) több befejeződött; 187, vagyis 64-gyel (25,5%-kal) kevesebb ügy maradt folyamatban, mint előző évben. A büntetés-végrehajtási bíró fele részben végzi a tevékenységét a büntetésvégrehajtási csoportban, másik részben törvényszéki büntető másodfokon jár el előadó és szavazó bíróként tanácsban. A bv. bírói munkateher 2012-ben 942 ügy volt. További adatok a 6. számú melléklet elnevezésű táblázatában találhatók. 53

54 Civilisztikai ügyszak Civilisztikai peres és nemperes ügyek: Polgári peres ügyek: 255 peres ügy érkezett, 55-tel (17,74%-kal); 298 ügy befejeződött, 53-mal (15,1%-kal) kevesebb; 164 ügy maradt folyamatban; 43-mal (20,77%-kal) kevesebb, mint előző évben. A peres befejezések száma 43 üggyel haladta meg az érkezések számát. Gazdasági peres ügyek: 102 peres ügy érkezett, 15-tel (12,82%-kal) kevesebb; 126 ügy befejeződött, 20-szal (18,87%-kal) több; 63 ügy maradt folyamatban; 24-gyel (27,59%-kal) kevesebb, mint előző évben. A peres befejezések száma 24 üggyel haladta meg az érkezések számát. Közigazgatási peres ügyek: 255 peres ügy érkezett, 15-tel (6,25%-kal) több; 229 ügy befejeződött, 3-mal (1,29%-kal) kevesebb; 142 ügy maradt folyamatban; 26-tal (22,41%-kal) több, mint előző évben. A peres befejezések száma 26 üggyel volt kevesebb az érkezések számánál. Kiemelt jelentőségű ügyek: 2011-ben 2 folyamatban lévő kiemelt ügyhöz, 2012-ben érkezett még kettő, így év végére 4 folyamatban lévő kiemelt ügy lett. Polgári, gazdasági és közigazgatási nemperes ügyek 145 nemperes ügy érkezett, 30-cal (17,14%-kal); 143 ügy befejeződött, 36-tal (21,11%-kal) kevesebb; 33 ügy maradt folyamatban; 2-vel (6,45%-kal) több, mint előző évben. A nemperes befejezések száma 2-vel volt alacsonyabb az érkezések számánál. A tárgyaló tanácsok havi átlagos száma 4,9, az egy tárgyaló tanácsra eső összes munkateher éves szinten 244,32; amelyből a peres munkateher 208,43 a nemperes munkateher 35,89 ügy. 54

55 Csőd és felszámolási ügyek: Csőd ügyek: 2012-ben kettő, 2-vel, (50%-kal) kevesebb ügy érkezett, négy, 2-vel (33,33%-kal) kevesebb ügy lett befejezve, nem maradt folyamatban ügy (tavaly 2 maradt). Az érkezett ügyek számánál 2-vel volt több a befejezett ügyek száma. Felszámolási ügyek: 562 ügy érkezett, 686-ta1(54,97%-kal) kevesebb; ügy befejeződött, 281-tal (33,86%- kal) több; 837 ügy maradt folyamatban; 549-cel (39,61%-kal) kevesebb, mint előző évben. A befejezések száma 549-cel haladta meg az érkezések számát. Csőd és felszámolási ügyeket három bíró intézett 2012-ben, közülük kettő törvényszéki elsőfokú civilisztikai ügyeket is tárgyalt. A munkaterhük összesen csőd és felszámolási ügyszakban ügy volt. Cégügyek: Érdemi cégügyek (Cg. ügyek közül az érdemi bejövő és az érdemi befejezett iratok): ügy érkezett, 338-ca1 (3,66%-kal); ügy befejeződött, 528-cal (5,69%-kal) kevesebb; mint előző évben. A befejezések száma 146-tal volt kevesebb az érkezések számánál. Az érdemi cégügyeket 3 cégbíró és 3 ügyintéző intézi (a cégbírók átlagos havi tárgyaló tanácsszáma : 2,53). Az OBH által kiadott A bírósági ügyforgalom évi főbb adatai kiadványban ezeket az ügyeket vizsgálják. A törvényességi felügyeleti ügyek (Cgt.) között is szerepel érdemi érkezés és befejezés, ha ezeket az ügyeket is számításba vesszük, akkor érdemi cégügy (Cg.) érkezés helyett cégügy és törvényességi felügyeleti kérelem érdemi érkezéssel, illetve Cg. befejezés helyett Cg. és Cgt. érdemi befejezéssel kell számolnunk. Fontos azt is megemlítenünk, hogy az egyéb iratok (Cg. egyéb irat, egyéb végzés, kijavító és közzétételi végzés, Cgt. bejövő egyéb irat, egyéb végzés, kijavító és közzétételi végzés) az érkezéseket tel, illetve a befejezések számát nel növelik. Így az összes érkezés: , az összes befejezés:

56 Társadalmi szervezetek, alapítványok ügyei: Az NI mintán 2012-ben megjelenő adatok (új bejegyzések) alapján: 57 ügy érkezett, 42-vel (42,42%-kal); 59 ügy befejeződött, 39-cel (39,8%-kal); 21 ügy maradt folyamatban, 2-vel, (8,7%-kal) kevesebb, mint 2011-ben. A befejezések száma 2-vel volt több az érkezéseknél. Az új bejegyzéseket és (az NI mintán nem szerepeltetett) módosításokat összesen vizsgálva: 433 ügy érkezett, 84-gyel (16,25%-kal); 393 ügy befejeződött, 111-gyel (22,02%-kal) kevesebb; 95 ügy maradt folyamatban, 37-tel, (63,79%-kal) több, mint 2011-ben. A befejezések száma 40-nel volt kevesebb az érkezéseknél. A társadalmi szervezetek ügyeit két bírósági titkár intézte 2012-ben, közülük az egyik végrehajtási ügyeket és nemperes polgári elsőfokú ügyeket is intézett. A társadalmi szervezetekre vonatkozó munkaterhük összesen az NI minta alapján 80, összesen az új bejegyzésekkel és módosításokkal együtt 492. További adatok a 6. számú melléklet3.4.2./a-b elnevezésű táblázatában találhatók. Végrehajtási ügyszak ügyforgalma: A végrehajtási ügyek ügyforgalmáról mellékeltünk egy összefoglaló táblázatot, amelyből az állapítható meg, hogy nőtt az érkezések, és a befejezések száma, csökkent a folyamatban maradt ügyek száma. További adatok a 6. számú melléklet elnevezésű táblázatában találhatók. 56

57 3.5 Az ügyforgalmi adatok alakulása a törvényszéki másodfokú ügyekben, a különféle ügyszakokban (peres, nemperes ügyérkezés, befejezés, folyamatban maradt ügyek az adott ügyszakban tárgyaló tanácsok számát, munkaterhét, a kiemelt jelentőségű ügyek száma, a jogszabályváltozásokra visszavezethető lényeges változások) Büntető ügyszak Büntető ügyek 467 peres ügy érkezett, 50-nel (9,67%-kal); 471 ügy befejeződött, 22-vel (4,46%-kal) kevesebb; 200 ügy maradt folyamatban; 4-gyel (1,96%-kal) kevesebb, mint előző évben. A peres befejezések száma 4-gyel több az érkezések számánál. 998 nemperes ügy érkezett, 19-cel (1,94%-kal); 995 ügy befejeződött, 9-cel (0,91%-kal); 14 ügy maradt folyamatban; 3-mal (27,27%-kal) több, mint előző évben. A nemperes befejezések száma 3-mal volt alacsonyabb az érkezések számánál. Szabálysértési ügyek 51 ügy érkezett, 4-gyel (7,27%-kal); 50 ügy befejeződött, 9-cel (15,25%-kal) kevesebb; 2 ügy maradt folyamatban, 1-gyel több, mint előző évben. A befejezések száma közel a tavalyi volt. A tárgyaló tanácsok havi átlagos száma 1,24, az egy tárgyaló tanácsra eső összes munkateher éves szinten 1.393,03; amelyből a peres munkateher 581,5; a nemperes munkateher 811,53 ügy. További adatok a 6. számú melléklet elnevezésű táblázatában találhatók Civilisztikai ügyszak Polgári peres ügyek: 448 peres ügy érkezett, 143-mal (24,2%-kal); 535 ügy befejeződött, 42-vel (7,28%-kal) kevesebb; 102 ügy maradt folyamatban; 87-tel (46,03%-kal) kevesebb, mint előző évben. A befejezések száma 87 üggyel haladta meg az érkezések számát. 57

58 Gazdasági peres ügyek: 25 peres ügy érkezett, 3-mal (10,71%-kal); 30 ügy befejeződött, 1-gyel (3,23%-kal); 4 ügy maradt folyamatban; 5-tel (55,56%-kal) kevesebb, mint előző évben. A befejezések száma 5 üggyel haladta meg az érkezések számát. Munkaügyi peres ügyek: 119 peres ügy érkezett, 33-mal (38,37%-kal); 107 ügy befejeződött, 24-gyel (28,92%-kal); 33 ügy maradt folyamatban; 12-vel (57,14%-kal) több, mint előző évben. A befejezések száma 12 üggyel volt kevesebb az érkezések számánál. Kiemelt jelentőségű ügyek nem voltak másodfokon. Polgári, gazdasági és munkaügyi nemperes ügyek: 339 nemperes ügy érkezett, 17-tel (5,28%-kal) több; 315 ügy befejeződött, 7-tel (2,17%-kal) kevesebb; 72 ügy maradt folyamatban; 24-gyel (50%-kal) több, mint előző évben. A befejezések száma 24-gyel volt alacsonyabb az érkezések számánál. A tárgyaló tanácsok havi átlagos száma 1,67 az egy tárgyaló tanácsra eső összes munkateher éves szinten 718,44; amelyből a peres munkateher 486,36 a nemperes munkateher 232,08. További adatok a 6. számú melléklet elnevezésű táblázatában találhatók. 58

59 3.6. Az időszerűségi adatok - különösen az 1,2 és 5, éven túli ügyek alakulása, az egyes járási (közigazgatási és munkaügyi) bíróságokon, az előző évvel is összehasonlítva, (peres, nemperes ügyekben a befejezett és a folyamatban maradt ügyekre vonatkozóan, a különféle ügyszakok bontásában, peres ügyeknél jelezve a tárgyévi átlagos tárgyaló tanácsszámot, a tárgyalások éves és egy tárgyalási napra eső számát a tárgyaló tanácsok viszonylatában, az éves tárgyalási napok számát a tárgyaló tanácsok viszonylatában) Tatabányai Városi Bíróság Büntető ügyszak Büntető ügyek: Befejezett peres ügyek: 2011: ügy befejeződött, 241 egy éven túli (a befejezett ügyek 23,15%-a), 2 éven túli 56, (a befejezett ügyek 5,38%-a), 5 éven túli 3, (a befejezett ügyek 0,29%-a). 2012: 844 ügy befejeződött, 198 egy éven túli (a befejezett ügyek 23,46%-a), 2 éven túli 48, (a befejezett ügyek 5,69%-a), 5 éven túli 5 (a befejezett ügyek 0,59%-a). Az 1 és a 2 éven túli befejezések száma csökkent, az 5 éven túliaké növekedett, arányuk a két évben az összes befejezésekhezképest hasonló. Folyamatban maradt peres ügyek: december 31-én (későbbiekben is mindig a december 31-én folyamatban maradt ügyek értendők alatta): 549 ügy maradt folyamatban, 129 egy éven túli (a folyamatban maradt ügyek 23,5%-a), 2 éven túli 33, (a folyamatban maradt ügyek 6,01%-a), 5 éven túli 4, (a folyamatban maradt ügyek 0,73%-a). 59

60 2012: 540 ügy maradt folyamatban, 151 egy éven túli (a folyamatban maradt ügyek 27,96%-a), 2 éven túli 39, (a folyamatban maradt ügyek 7,22%-a), 5 éven túli 1, (a folyamatban maradt ügyek 0,19%-a). Az 1 és a 2 éven túli folyamatban maradt ügyek száma nőtt, az 5 éven túliaké csökkent, és arányuk is ennek megfelelően változott az összes folyamatban maradt ügyek számához képest. A tárgyévi (2012. évi, a későbbiekben is) átlagos egy hónapra eső tárgyaló tanácsszám: 6,08 Az egy tárgyaló tanácsra eső tárgyalt ügyek éves száma: 271,1 Az egy tárgyaló tanácsra eső tárgyalt ügyek egy tárgyalási napra eső száma: 2,35 Az egy tárgyaló tanácsra eső éves tárgyalási napok száma: 115,38 Befejezett nemperes ügyek: 0-3 hó között befejeződött 2, egy-két év között pedig 6 Bk-s. Folyamatban maradt nemperes ügyek: Mindkét évre igaz, hogy az ügyek zöme 0-3 hó közötti, éven túli nincs. Szabálysértési ügyek: A peres és nemperes ügyek zöme 0-3 hó között befejeződött, 2011-ben 5 peres, míg 2012-ben 4 peres 1-2 év közötti befejezés volt. A folyamatban maradt ügyek zöme 0-3 hó közötti, ben még volt három 1-2 év közötti peres, 2012-ben már az sem Polgári ügyszak Befejezett peres ügyek: 2011: ügy befejeződött, 239 egy éven túli (11,23%), 2 éven túli 70, (3,29%), 5 éven túli 2 (0,09%). 60

61 2012: ügy befejeződött, 172 egy éven túli (10,27%), 2 éven túli 51, (3,04%), 5 éven túli 4 (0,24%). Az 1 és a 2 éven túli befejezések száma csökkent, az 5 éven túliaké növekedett, arányuk a két évben az összes befejezésekhezképest az 1 és 2 éven túliaknál kisebb mértékben csökkent, az 5 éven túliaknál kisebb mértékben nőtt. Folyamatban maradt peres ügyek: 2011: 868 ügy maradt folyamatban, 133 egy éven túli (15,32%), 2 éven túli 44, (5,07%), 5 éven túli 6 (0,69%). 2012: 997 ügy maradt folyamatban, 201 egy éven túli (20,16%), 2 éven túli 65, (6,52%), 5 éven túli 9 (0,9%). Az 1, a 2, és az 5 éven túli folyamatban maradt ügyek száma és aránya is nőtt. A tárgyévi átlagos egy hónapra eső tárgyaló tanácsszám: 5,48 Az egy tárgyaló tanácsra eső tárgyalt ügyek éves száma: 560,67 Az egy tárgyaló tanácsra eső tárgyalt ügyek egy tárgyalási napra eső száma: 5,26 Az egy tárgyaló tanácsra eső éves tárgyalási napok száma: 106,65 Befejezett nemperes ügyek: Az ügyek zöme 0-3 hó között, mindössze 3, illetve 1 Pk-s ügy fejeződött be rendre 1-2 év között. Folyamatban maradt nemperes ügyek: Mindkét évre igaz, hogy az ügyek zöme 0-3 hó közötti, 1 2 év közötti Pk-s ügy 1 volt ben, 2012-ben ez az ügy 2-3 év közötti lett (azóta befejezésre került). 61

62 Esztergomi Városi Bíróság Büntető ügyszak Büntető ügyek: Befejezett peres ügyek: 2011: 733 ügy befejeződött, 147 egy éven túli (20,05%), 2 éven túli 29, (3,96%), 5 éven túli 3 (0,41%). 2012: 771 ügy befejeződött, 221 egy éven túli (28,66%), 2 éven túli 59, (7,65%), 5 éven túli 2 (0,26%). Az 1 és a 2 éven túli befejezések száma nőtt, az 5 éven túliaké csökkent, arányuk a két évben az összes befejezésekhez képest az ügyszámok változásának megfelelő irányban változott. Folyamatban maradt peres ügyek: 2011: 542 ügy maradt folyamatban, 163 egy éven túli (30,07%), 2 éven túli 30, (5,54%), 5 éven túli 4 (0,74%). 2012: 466 ügy maradt folyamatban, 147 egy éven túli (31,55%), 2 éven túli 38, (8,15%), 5 éven túli 2 (0,43%). Az 1 és 5 éven túli folyamatban maradt ügyek száma csökkent, az 5 éven túli ügyek aránya is csökkent, míg a 2 éven túli ügyek száma és aránya nőtt, és az 1 éven túli ügyek számának aránya is nőtt, amely a folyamatban maradt ügyek számának nagyobb mértékű csökkenésére vezethető vissza. A tárgyévi átlagos egy hónapra eső tárgyaló tanácsszám: 4,43 Az egy tárgyaló tanácsra eső tárgyalt ügyek éves száma: 318,45 Az egy tárgyaló tanácsra eső tárgyalt ügyek egy tárgyalási napra eső száma: 2,75 Az egy tárgyaló tanácsra eső éves tárgyalási napok száma: 115,92 62

63 Befejezett nemperes ügyek: Az ügyek zöme 0-3 hó között befejeződött; 2011-ben mindössze 1 Bk-s ügy fejeződött be 1-2 év között, 2012-ben nem volt ilyen. Folyamatban maradt nemperes ügyek: Mindkét évre igaz, hogy az ügyek 0-3 hó közöttiek. Szabálysértési ügyek: A peres és nemperes ügyek zöme 0-3 hó között befejeződött, 2011-ben 6 peres, míg 2012-ben 2 peres 1-2 év közötti befejezés volt, illetve 2012-ben volt egy 2-3 év közötti ügy is. A folyamatban maradt ügyek zöme 0-3 hó közötti, 2011-ben volt egy 2-3 év közötti peres ügy, amely 2012-ben befejezésre került Polgári ügyszak Befejezett peres ügyek: 2011: ügy befejeződött, 191 egy éven túli (13,86%), 2 éven túli 60, (4,35%), 5 éven túli 6 (0,44%). 2012: ügy befejeződött, 146 egy éven túli (11,9%), 2 éven túli 58, (4,73%), 5 éven túli 1 (0,08%). Az 1, 2 és 5 éven túli befejezések száma csökkent, arányuk az összes befejezésekhezképest az 1 és 5 éven túliaknál kissé csökkent, a 2 éven túliaknál kissé nőtt. Folyamatban maradt peres ügyek: 2011: 609 ügy maradt folyamatban, 92 egy éven túli (15,11%), 2 éven túli 46, (7,55%), 5 éven túli 2 (0,33%). 63

64 2012: 606 ügy maradt folyamatban, 118 egy éven túli (19,47%), 2 éven túli 47, (7,76%), 5 éven túli 7 (1,16%). Az 1, a 2, és az 5 éven túli folyamatban maradt ügyek száma és aránya is nőtt. A tárgyévi átlagos egy hónapra eső tárgyaló tanácsszám: 5,28 Az egy tárgyaló tanácsra eső tárgyalt ügyek éves száma: 430,61 Az egy tárgyaló tanácsra eső tárgyalt ügyek egy tárgyalási napra eső száma: 4,93 Az egy tárgyaló tanácsra eső éves tárgyalási napok száma: 87,37 Befejezett nemperes ügyek: Az ügyek zöme 0-3 hó között befejeződött, 2011-ben 1 Pk-s ügy fejeződött be 1-2 év között. Folyamatban maradt nemperes ügyek: Mindkét évre igaz, hogy az ügyek zöme 0-3 hó közötti, 1-2 év közötti Gpk-s ügy egy volt 2011-ben, 2012-ben ez az ügy 2-3 év közötti lett (azóta befejeződött) Komáromi Városi Bíróság Büntető ügyszak Büntető ügyek: Befejezett peres ügyek: 2011: 413 ügy befejeződött, 65 egy éven túli (15,74%), 2 éven túli 7, (1,69%), 5 éven túli ügy nem volt. 2012: 319 ügy befejeződött, 58 egy éven túli (18,18%), 2 éven túli 9, (2,82%), 5 éven túli ügy nem volt. Az 1 éven túli befejezések száma csökkent, a 2 éven túli nőtt, arányuk nőtt. 64

65 Folyamatban maradt peres ügyek: 2011: 174 ügy maradt folyamatban, 26 egy éven túli (14,94%), 2 éven túli 3, (1,72%), 3 éven túli nincs. 2012: 233 ügy maradt folyamatban, 147 egy éven túli (23,61%), 2 éven túli 14, (6,01%), 3 éven túli 3, (1,29%), 5 éven túli ügy nincs. Az 1, 2, 3 éven túli folyamatban maradt ügyek száma és aránya is nőtt, 5 éven túli ügy még nincs. A tárgyévi átlagos egy hónapra eső tárgyaló tanácsszám: 2,13 Az egy tárgyaló tanácsra eső tárgyalt ügyek éves száma: 235,72 Az egy tárgyaló tanácsra eső tárgyalt ügyek egy tárgyalási napra eső száma: 2,33 Az egy tárgyaló tanácsra eső éves tárgyalási napok száma: 100,96 Befejezett nemperes ügyek: Az ügyek zöme 0-3 hó között befejeződött, éven túli ügy nincs. Folyamatban maradt nemperes ügyek: Mindkét évre igaz, hogy az ügyek 0-3 hó közöttiek, 1 éven túli ügy nincs. Szabálysértési ügyek: A peres és nemperes ügyek zöme 0-3 hó között befejeződött, éven túli ügy nincs, ez a folyamatban maradt ügyekre is igaz. 65

66 Polgári ügyszak Befejezett peres ügyek: 2011: 869 ügy befejeződött, 97 egy éven túli (11,16%), 2 éven túli 25, (2,88%), 5 éven túli 3 (0,35%). 2012: 772 ügy befejeződött, 109 egy éven túli (14,12%), 2 éven túli 33, (4,27%), 5 éven túli 1 (0,13%). Az 1, 2 éven túli befejezések száma nőtt, 5 éven túli csökkent, arányuk is ugyanígy változott. Folyamatban maradt peres ügyek: 2011: 437 ügy maradt folyamatban, 77 egy éven túli (17,62%), 2 éven túli 19, (4,35%), 5 éven túli nem volt. 2012: 472 ügy maradt folyamatban, 115 egy éven túli (24,36%), 2 éven túli 32, (6,78%), 5 éven túli 1 (0,21%). Az 1, a 2, és az 5 éven túli folyamatban maradt ügyek száma és aránya is nőtt. A tárgyévi átlagos egy hónapra eső tárgyaló tanácsszám: 2,93 Az egy tárgyaló tanácsra eső tárgyalt ügyek éves száma: 440,21 Az egy tárgyaló tanácsra eső tárgyalt ügyek egy tárgyalási napra eső száma: 4,88 Az egy tárgyaló tanácsra eső éves tárgyalási napok száma: 90,29 Befejezett nemperes ügyek: Az ügyek zöme 0-3 hó között befejeződött. A folyamatban marat ügyek zöme szintén 0-3 hó közötti, 2012-ben egy 1-2 év közötti Pk-s ügy maradt folyamatban. 66

67 Folyamatban maradt nemperes ügyek: A folyamatban marat ügyek zöme 0-3 hó közötti, 2012-ben egy 1-2 év közötti Pk-s ügy maradt folyamatban Tatai Városi Bíróság Büntető ügyszak Büntető ügyek: Befejezett peres ügyek: 2011: 142 ügy befejeződött, 52 egy éven túli (36,62%), 2 éven túli 12, (8,45%), 5 éven túli nincs. 2012: 190 ügy befejeződött, 82 egy éven túli (43,16%), 2 éven túli 19, (10%), 5 éven túli nincs. Az 1 és a 2 éven túli befejezések száma és aránya is nőtt. Folyamatban maradt peres ügyek: 2011: 173 ügy maradt folyamatban, 55 egy éven túli (31,79%), 2 éven túli 19, (10,98%), 5 éven túli 1 (0,58%). 2012: 153 ügy maradt folyamatban, 53 egy éven túli (34,64%), 2 éven túli 12, (7,84%), 5 éven túli 2 (1,31%). Az 1 és 2 éven túli folyamatban maradt ügyek száma csökkent, az 5 éven túli ügyek száma 1-gyel nőtt. Az 1 és 5 éven túli ügyek aránya nőtt, a 2 éven túli ügyek aránya csökkent. A tárgyévi átlagos egy hónapra eső tárgyaló tanácsszám: 1,54 Az egy tárgyaló tanácsra eső tárgyalt ügyek éves száma: 252,48 Az egy tárgyaló tanácsra eső tárgyalt ügyek egy tárgyalási napra eső száma: 2,18 Az egy tárgyaló tanácsra eső éves tárgyalási napok száma: 115,83 67

68 Befejezett nemperes ügyek: Az ügyek zöme 0-3 hó között befejeződött; 2011-ben egy Bk-s ügy fejeződött be 2-3 év között, 2012-ben egy Bk-s ügy fejeződött be 1-2 év között. Folyamatban maradt nemperes ügyek: Mindkét évre igaz, hogy az ügyek zöme 0-3 hó közötti, 1 éven túli nincs. Szabálysértési ügyek: A peres és nemperes ügyek zöme 0-3 hó között befejeződött, rendre 2/3 1-2 év közötti peres befejezés volt. A folyamatban maradt ügyek zöme 0-3 hó közötti, 2011-ben 1 db 1-2 év közötti peres, 2012-ben 2 db 1-2 év közötti peres, év közötti nemperes ügy maradt folyamatban Polgári ügyszak Befejezett peres ügyek: 2011: 661 ügy befejeződött, 102 egy éven túli (15,43%), 2 éven túli 31, (4,69%), 5 éven túli 3 (0,45%). 2012: 547 ügy befejeződött, 81 egy éven túli (14,81%), 2 éven túli 35, (6,4%), 5 éven túli 8 (1,46%). Az 1 éven túli befejezések száma és aránya csökkent, a 2 és 5 éven túli befejezések száma és aránya nőtt. Folyamatban maradt peres ügyek: 2011: 225 ügy maradt folyamatban, 39 egy éven túli (17,33%), 2 éven túli 21, (9,33%), 5 éven túli 4 (1,78%). 68

69 2012: 259 ügy maradt folyamatban, 42 egy éven túli (16,22%), 2 éven túli 20, (7,72%), 5 éven túli 5 (1,93%). Az 1 és az 5 éven túli folyamatban maradt ügyek száma és aránya nőtt, a 2 éven túli folyamatban maradt ügyek száma és aránya csökkent. A tárgyévi átlagos egy hónapra eső tárgyaló tanácsszám: 1,99 Az egy tárgyaló tanácsra eső tárgyalt ügyek éves száma: 512,9 Az egy tárgyaló tanácsra eső tárgyalt ügyek egy tárgyalási napra eső száma: 4,79 Az egy tárgyaló tanácsra eső éves tárgyalási napok száma: 107 Befejezett nemperes ügyek: Az ügyek zöme 0-3 hó között fejeződött be, 2011-ben 1 Pk-s ügy fejeződött be 1-2 év között. Folyamatban maradt nemperes ügyek: Mindkét évre igaz, hogy az ügyek zöme 0-3 hó közötti, egy éven túli nincs Tatabányai Munkaügyi Bíróság Befejezett peres ügyek: 2011: 984 ügy fejeződött be, 301 egy éven túli (30,59%), 2 éven túli 47, (4,78%), 5 éven túli nem volt. 2012: 864 ügy fejeződött be, 258 egy éven túli (29,86%), 2 éven túli 75, (8,68%), 5 éven túli 1 (0,12%). 69

70 Az 1 éven túli befejezések száma és aránya csökkent, a 2 éven túliaké nőtt, 5 éven túli ben nem volt, 2012-ben egy. Folyamatban maradt peres ügyek: 2011: 616 ügy maradt folyamatban, 195 egy éven túli (31,66%), 2 éven túli 48, (7,79%), 5 éven túli 1 (0,16%). 2012: 359 ügy maradt folyamatban, 124 egy éven túli (34,54%), 2 éven túli 38, (10,58%), 5 éven túli 4 (1,11%). Az 1 és a 2, éven túli folyamatban maradt ügyek száma csökkent, arányuk nőtt, az 5 éven túli folyamatban maradt ügyek száma és aránya nőtt. A tárgyévi átlagos egy hónapra eső tárgyaló tanácsszám: 3,42 Az egy tárgyaló tanácsra eső tárgyalt ügyek éves száma: 567 Az egy tárgyaló tanácsra eső tárgyalt ügyek egy tárgyalási napra eső száma: 6,13 Az egy tárgyaló tanácsra eső éves tárgyalási napok száma: 92,6 Befejezett nemperes ügyek: Mindkét évre igaz, hogy az ügyek zöme 0-3 hó közötti, 1 éven túli nem volt. Folyamatban maradt nemperes ügyek: Mindkét évre igaz, hogy az ügyek zöme 0-3 hó közötti, 1 éven túli nincs Az időszerűségi adatok - különösen az 1,2 és 5, éven túli ügyek alakulása, a törvényszéki első fokon, az előző évvel is összehasonlítva, (peres, nemperes ügyekben a befejezett és a folyamatban maradt ügyekre vonatkozóan, a különféle ügyszakok bontásában, peres ügyeknél jelezve a tárgyévi átlagos tárgyaló tanácsszámot, a tárgyalások éves és egy tárgyalási napra eső számát a tárgyaló tanácsok viszonylatában, az éves tárgyalási napok számát a tárgyaló tanácsok viszonylatában) 70

71 Büntető ügyszak Büntető ügyek: Befejezett peres ügyek: 2011: 65 ügy befejeződött, 28 egy éven túli (43,08%), 2 éven túli 10, (15,38%), 5 éven túli 1 (1,54%). 2012: 65 ügy befejeződött, 33 egy éven túli (50,77%), 2 éven túli 17, (26,15%), 5 éven túli 5 (7,69%). Az 1, a 2, és az 5 éven túli befejezések száma és aránya is nőtt. Folyamatban maradt peres ügyek: 2011: 52 ügy maradt folyamatban, 26 egy éven túli (50%), 2 éven túli 12, (23,08%), 5 éven túli 3 (5,77%). 2012: 40 ügy maradt folyamatban, 10 egy éven túli (25%), 2 éven túli 6, (15%), 5 éven túli 1 (2,5%). Az 1, a 2, és az 5 éven túli folyamatban maradt ügyek száma és aránya jelentősen csökkent, a 2 éven túliak száma megfeleződött, az 5 éven túliak száma harmadolódott, az éven túliak száma kevesebb, mint felére csökkent, az arányok is hasonlóan változtak. A tárgyévi átlagos egy hónapra eső tárgyaló tanácsszám: 2,03 Az egy tárgyaló tanácsra eső tárgyalt ügyek éves száma: 103,41 Az egy tárgyaló tanácsra eső tárgyalt ügyek egy tárgyalási napra eső száma: 0,99 Az egy tárgyaló tanácsra eső éves tárgyalási napok száma: 103,9 Befejezett nemperes ügyek: Szinte minden ügy 0-3 hó között befejeződött; 1 éven túli nincs. 71

72 Folyamatban maradt nemperes ügyek: Mindkét évre igaz, hogy az ügyek zöme 2011-ben 1 év alatti, 2012-ben 0-3 hó közötti, 1 éven túli nincs Civilisztikai ügyszak: Polgári ügyek: Befejezett peres ügyek: 2011: 351 ügy befejeződött, 113 egy éven túli (32,19%), 2 éven túli 53, (15,1%), 5 éven túli 4 (1,14%). 2012: 298 ügy befejeződött, 106 egy éven túli (35,57%), 2 éven túli 56, (18,79%), 5 éven túli 8 (2,68%). Az 1 éven túli befejezések száma csökkent, aránya nőtt, a 2 éven, 5 éven túliak száma, aránya nőtt. Folyamatban maradt peres ügyek: 2011: 207 ügy maradt folyamatban, 100 egy éven túli (48,31%), 2 éven túli 55, (26,57%), 5 éven túli 6 (2,9%). 2012: 164 ügy maradt folyamatban, 84 egy éven túli (51,22%), 2 éven túli 48, (29,27%), 5 éven túli 5 (3,05%). Az 1, a 2, és az 5 éven túli folyamatban maradt ügyek száma csökkent, arányuk nőtt. 72

73 Gazdasági ügyek: Befejezett peres ügyek: 2011: 106 ügy befejeződött, 36 egy éven túli (33,96%), 2 éven túli 17, (16,04%), 5 éven túli 4 (3,77%). 2012: 126 ügy befejeződött, 49 egy éven túli (38,89%), 2 éven túli 17, (13,49%), 5 éven túli 4 (3,17%). Az 1 éven túli befejezések száma és aránya nőtt, a 2 és 5 éven túliak száma változatlan, aránya csökkent. Folyamatban maradt peres ügyek: 2011: 87 ügy maradt folyamatban, 39 egy éven túli (44,83%), 2 éven túli 16, (18,39%), 5 éven túli 3 (3,45%). 2012: 63 ügy maradt folyamatban, 24 egy éven túli (38,1%), 2 éven túli 10, (15,87%), 5 éven túli 2 (3,17%). Az 1, a 2 és az 5 éven túli folyamatban maradt ügyek száma és aránya csökkent. Közigazgatási ügyek: Befejezett peres ügyek: 2011: 232 ügy befejeződött, 38 egy éven túli (16,38%), 2 éven túli 13, (5,6%), 5 éven túli 1 (0,43%). 73

74 2012: 371 ügy befejeződött, 54 egy éven túli (14,56%), 2 éven túli 12, (3,23%), 5 éven túli 1 (0,27%). Az 1 éven túli befejezések száma nőtt, aránya csökkent, a 2 éven túliaké eggyel csökkent, aránya is csökkent, 5 éven túli száma mindkét évben 1, aránya csökkent. Folyamatban maradt peres ügyek: 2011: 116 ügy maradt folyamatban, 23 egy éven túli (19,83%), 2 éven túli 7, (6,03%), 5 éven túli 1 (0,86%). 2012: 142 ügy maradt folyamatban, 19 egy éven túli (13,38%), 2 éven túli 5, (3,52%), 5 éven túli 1 (0,7%). Az 1, a 2 éven túli folyamatban maradt ügyek száma, aránya csökkent, 5 éven túliak száma mindkét évben 1, aránya csökkent. Az elsőfokú közigazgatási ügyek átkerültek év elején a Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra. A tárgyévi átlagos egy hónapra eső tárgyaló tanácsszám: 4,9 Az egy tárgyaló tanácsra eső tárgyalt ügyek éves száma: 289,19 Az egy tárgyaló tanácsra eső tárgyalt ügyek egy tárgyalási napra eső száma: 3,02 Az egy tárgyaló tanácsra eső éves tárgyalási napok száma: 95,65 Befejezett, folyamatban maradt polgári, gazdasági és közigazgatási nemperes ügyek: Mindkét évre igaz, hogy az ügyek nagy része 0-3 hó közötti, 1 éven túli 2011-ben két ügy volt. 74

75 3.8. Az időszerűségi adatok - különösen az 1,2 és 5, éven túli ügyek alakulása, a törvényszéki másodfokon, az előző évvel is összehasonlítva, (peres, nemperes ügyekben a befejezett és a folyamatban maradt ügyekre vonatkozóan, a különféle ügyszakok bontásában, peres ügyeknél jelezve a tárgyévi átlagos tárgyaló tanácsszámot, a tárgyalások éves és egy tárgyalási napra eső számát a tárgyaló tanácsok viszonylatában, az éves tárgyalási napok számát a tárgyaló tanácsok viszonylatában) Büntető ügyek: Befejezett peres ügyek: 2011: 493 ügy befejeződött, 1 egy éven túli (0,2 %, 1-2 év közötti). 2012: 471 ügy befejeződött, 6 egy éven túli (1,27%), 2 éven túli 1, (0,21%), 1-2 év közötti 5 (1,06%), 2-3 év közötti 1(0,002%). Tehát az ügyek zöme egy éven belül befejeződött. Folyamatban maradt peres ügyek: 2011: 204 ügy maradt folyamatban, 2 egy éven túli (0,98%, 1-2 év közötti). 2012: 200 ügy maradt folyamatban, 2 egy éven túli (1%, 1-2 év közötti). Tehát a folyamatban maradt ügyek zöme egy éven belüli. A tárgyévi átlagos egy hónapra eső tárgyaló tanácsszám: 1,24 Az egy tárgyaló tanácsra eső tárgyalt ügyek éves száma: 309,65 Az egy tárgyaló tanácsra eső tárgyalt ügyek egy tárgyalási napra eső száma: 4,53 Az egy tárgyaló tanácsra eső éves tárgyalási napok száma: 68,36 Befejezett nemperes ügyek: 75

76 Az ügyek zöme 0-3 hó között befejeződött; éven túli nincs. (Meg kell jegyezni, hogy elég nagyszámú, 2011-ben 986, 2012-ben 995 nemperes ügy lett befejezve). Folyamatban maradt nemperes ügyek: Mindkét évre igaz, hogy a kis számú folyamatban maradt ügyek is inkább 0-3 hó közöttiek, 1 éven túli nincs. Szabálysértési ügyek: Az ügyek zöme 0-3 hó között befejeződött, mindössze egy 1-2 év közötti peres befejezés volt. A folyamatban maradt ügyek 0-3 hó közöttiek, 2011-ben 1 db, 2012-ben 2 db Civilisztikai ügyszak: Polgári ügyek: Befejezett peres ügyek: 2011: 577 ügy befejeződött, 16 egy éven túli (2,77%), 2 éven túli 1 (0,17%), 1-2 év közötti 15 (2,6%), 2-3 év közötti 1(0,17%). 2012: 535 ügy befejeződött, 20 egy éven túli (3,74%), 2 éven túli 2, (0,37%), 3 éven túli 1, (0,18%), 1-2 év közötti 18 (0,03%), 2-3 év közötti 1 (0,18%), 3-5 év közötti 1 (0,18%). Tehát az ügyek zöme egy éven belül befejeződött. Folyamatban maradt peres ügyek: 2011: 189 ügy maradt folyamatban, 6 egy éven túli (3,17%), 2 éven túli 1, (0,53%), 3 éven túli szintén 1 (0,53%) év közötti (2,65%), év közötti (0,53%). 76

77 2012: 102 ügy maradt folyamatban, 9 egy éven túli (8,82%), 2 éven túli 1 (0,98%), év közötti (7,84%), év közötti (0,98%). Tehát a folyamatban maradt ügyek nagy része egy éven belüli. Gazdasági ügyek: Befejezett peres ügyek: 2011: 31 ügy befejeződött, 1 egy éven túli (3,23%, ez 1-2 év közötti volt). 2012: 30 ügy befejeződött, 2 egy éven túli (6,67%, mindkettő 1-2 év közötti volt). Tehát az ügyek zöme egy éven belül befejeződött. Folyamatban maradt peres ügyek: 2011: 9 ügy maradt folyamatban, 1 egy éven túli (11,11% 1-2 év közötti). 2012: 4 ügy maradt folyamatban, éven túli nincs,6 hónapon belül az ügyek befejeződnek. A folyamatban maradt ügyek nagy része 2011-ben egy éven belüli volt, 2012-ben mind 0-6 hónap közötti. Munkaügyi ügyek: Befejezett peres ügyek: 2011: 83 ügy befejeződött, éven túli nincs (0-12 hó között fejeződtek be az ügyek). 2012: 107 ügy befejeződött, egy 1 éven túli (0,93%), egy 1-2 év közötti (0,93%). Tehát az ügyek zöme egy éven belül befejeződött. 77

78 Folyamatban maradt peres ügyek: 2011: 21 ügy maradt folyamatban, 1 egy éven túli (4,76%,) egy 1-2 év közötti(4,76%). 2012: 33 ügy maradt folyamatban, egy éven túli nincs. A folyamatban maradt ügyek nagy része egy éven belüli volt. A tárgyévi átlagos egy hónapra eső tárgyaló tanácsszám: 1,67 Az egy tárgyaló tanácsra eső tárgyalt ügyek éves száma: 302,25 Az egy tárgyaló tanácsra eső tárgyalt ügyek egy tárgyalási napra eső száma: 3,55 Az egy tárgyaló tanácsra eső éves tárgyalási napok száma: 85,16 Befejezett, folyamatban maradt polgári, gazdasági és munkaügyi nemperes ügyek: mindkét évre igaz, hogy az ügyek 0-3 hó közöttiek. 78

79 4. A bírói munka megalapozottsága, a bírók teljesítménye 4.1. Az ítélkezési munka megalapozottsága (az első fokon hozott befejező határozatok és a fellebbezések viszonyszáma, a fellebbezés elbírálása során hozott határozatok megoszlása, a felülvizsgálattal érintett ügyek száma és a felülvizsgálati eljárásban hozott határozatok megoszlása). A Tatabányai Törvényszék és a hozzá tartozó bíróságok évi ítélkezési tevékenységét az alábbi táblázat mutatja be: Megnevezés Folyamatban volt Érkezett Befejezett Ítélet Egyezs/ hat.kiv. helyezés Folyamatban maradt Helyi bíróságok Munkaügyi Bíróság Törvényszék I. fok polgári Törvényszék I. fok gazdasági Törvényszék I. fok közigazgatási Törvényszék I. fok összesen Törvényszék II. fok peres Törvényszék II. fok nem peres Törvényszék II. fok összesen A táblázat adataiból egyértelműen megállapítható, hogy helyi bíróságaink az érkezésüket nem tudták befejezni, amelyet alapvetően a évben bekövetkezett létszámváltozások idéztek elő. A Tatabányai Városi Bíróságról ugyanis két bíró ment nyugdíjba június 30-ával, míg év elejével két bíró a törvényszékre került kirendelésre. Az Esztergomi Városi Bíróságról egy bíró került nyugállományba helyezésre június 30-ával, míg a Tatai Városi Bíróságról ugyancsak egy bíró ment nyugdíjba novemberben. A helyi bíróságaink közül a munkaügyi bíróság az érkezéseit lényegesen meghaladó befejezést ért el. Ugyancsak az érkezéseket lényegesen meghaladó befejezést ért el a törvényszék első fok tekintetében és összességében itt egyedül a közigazgatási ügyszakban nem sikerült az érkezéseket befejezni. 79

80 A törvényszék másodfokú ügyszaka összességében a 921 peres és nem peres érkezéssel szemben 991-es befejezést ért el és 122 peres ügyben hozott hatályon kívül helyező végzést. Az ítélkezési munka megalapozottságát az érkezések és befejezések számain túlmenően alapvetően meghatározza a fellebbezések száma és aránya. Erre tekintettel a törvényszék és a hozzá tartozó bíróságok fellebbezési és rendelkezésre álló felülvizsgálati eredményeit az alábbi táblázat mutatja be: Megnevezés Törvényszék I.fok TBVB EVB KVB TVB MB Összesen Arányok % Befejezés Fellebbezés ,66 Elbírált * Helybenhagyó , 7 48,4 Megváltoztató , 7 Hat. kív. h ,1 az össz. bef. 1,8 %-a Felülvizsgálat Helybenhagyó Hat. kív. h * Tatabányai Városi Bíróság tekintetében az elbírált fellebbezések a peres és nem peres ügyekben érkezett fellebbezésekre vonatkoznak, míg az egyéb adatok kizárólag a peres ügyekre azzal, hogy e tekintetben 35 esetben az ügy egyéb módon került befejezésre másodfokon. A táblázat adatai a fentieken túlmenően nem tartalmazzák az egyéb befejezéseket sem (tanácselnöki befejezés, iratvisszaküldés, szünetelés, felfüggesztés, félbeszakadás, stb.). A táblázatból, amelyet a bírói egyéni statisztikákból, a helyi bíróságok elnökei munkaértekezleti beszámolóiból, valamint a tanácselnöki feljegyzések adatai alapján állítottunk össze, alapvetően az első fokú bírói ítélkezés megalapozottságára lehet következtetni. Erre mutat, hogy mindössze az összes befejezésnek csak 11,66%-ában került előterjesztésre fellebbezés. Az előterjesztett fellebbezéseknek közel 50%-a 48,4% helybenhagyó, megváltoztató, vagy részben megváltoztató másodfokú határozattal befejeződött. 80

81 Önmagában az a körülmény, hogy a másodfokú bíróság a bizonyítékok másként történő értékelése, vagy más jogi álláspontra helyezkedés miatt az elsőfokú bíróság ítéletét részben, vagy egészben megváltoztatja, az első fokon eljáró bíró munkáját tartalmában mindenképpen kell, hogy dicsérje, hiszen a felek közötti jogvita megalapozott eldöntéséhez szükséges bizonyítási eljárást teljes körűen lefolytatta, és ez alapot adott arra, hogy a másodfokú bíróság az ügyben jogerős határozatot hozzon. A hatályon kívül helyezések aránya a fellebbezéseken belüli arányt tekintve 16,1%, ami önmagában magas aránynak minősülhet. Figyelemmel azonban arra, hogy évben a polgári ügyszakban történő személyi változások a nyugdíjazásból eredően sok fiatal titkárnak az elsőfokú munkába való beállítását eredményezte, illetőleg a már nyugdíjba készülő bírók sem tudtak kellő gondot fordítani az ügyek megfelelő, megalapozott befejezésére, így mindezekkel magyarázható az aránylag magas hatályon kívül helyezési arány. Ugyanakkor, ha a hatályon kívül helyezési arányt az összes befejezések számához viszonyítjuk, akkor ez az 1,8%-os eredmény nem tekinthető alapvetően rossz mutatónak és semmiképpen sem utal a polgári ügyszak elsőfokú ítélkezési tevékenységét ellátó bírók nem megfelelő és nem megalapozott munkájára A bírók egyéni teljesítménye (a mérésre kialakított módszerek, az összehasonlító adatok jellege, a közzétételmódja) Polgári ügyszak: A Tatabányai Törvényszék első fokú ügykörében a korábban kialakult gyakorlatnak megfelelően szinte a törvényszék valamennyi polgári ügyszakos bírája látott el ítélkezési tevékenységet, beleértve a cégbírókat, a felszámolási és csőd ügyszakban eljáró bírókat, valamint a fellebbezésekben eljáró másodfokú bírókat is. Az elmúlt két évben azonban a Pf-ben dolgozó bírók az első fokú ítélkezésből fokozatosan kivonásra kerültek ben a törvényszéki első fokú ügyekben összesen 11 polgári bíró járt el. A 11 bíróból 5 bíró volt, aki kizárólag elsőfokú ítélkezési tevékenységet látott el. Ezen belül 2 bírónk alapvetően polgári peres ügyekben, 2 bírónk polgári és közigazgatási ügyekben, 2 bírónk pedig polgári és gazdasági ügyekben. 81

82 További 6 bírónk egyéb (cégügyekben, felszámolási és csőd ügyekben eljáró csoportvezetői, kollégiumvezetői) feladataik ellátása mellett láttak el ítélkezési tevékenységet az alábbi kimutatás szerint: Név 4.P. dr. Lukácsi Mária 9.P. dr. Kánai Pál 10.P. dr. Szilágyi Anikó 11.P. Gurdonné dr. Bauer Margit 13.P. dr. Kiss Csaba 15.P. dr. Némethné dr. Lenti Lívia 16.P. dr. Járinka Csilla 20.P. dr. Hamvas Ákos 26.P. dr. Bicskey István 27.P. dr. Pocsai Katalin 28.P. dr. Vilimszky Anna Folyamatban volt Érkezett Befejezett Érdemi befejezés Tárgyalási nap Tárgyalt ügyek Folyamatban maradt

83 (dr. Némethné dr. Lenti Lívia cégbírósági csoportvezetői, dr. Hamvas Ákos csődfelszámolási csoportvezetői, dr. Bicskey István kollégiumvezetői, dr. Kiss Csaba csőd- és felszámolási dr. Járinka Csilla és dr. Pocsai Katalin cégbírósági feladataik ellátása mellett ítélkeztek és ítélkeznek törvényszéki elsőfokú ügyekben.) A táblázat adataiból megállapítható, hogy első fokon eljáró bíráink két bíró kivételével az érkezéseiket maradéktalanul befejezték és így a folyamatban maradt ügyeik is csökkenő tendenciát mutatnak. A törvényszék fellebbezési ügyszakában évben két tanács ítélkezett. A tanácsok személyi összetételét mindkét tanácsban 1-1 tatabányai járásbírósági bírónak a kirendelésével sikerült biztosítani. A két tanács előtt január 1-jén 267 előző évről folyamatban maradt ügy volt, melyhez 931 érkezés járult évben. Befejezésre került 987 ügy, ezekből 317 ítélettel, így folyamatban maradt 211 ügy, ami az előző éviről folyamatban maradt üggyel szemben lényesen kevesebb. A fellebbezési ügyszakban is csökkent az ügyhátralék. Az 1. Pf. tanács elnöke dr. Molnár Andrea Mercedes, előadó törvényszéki bírája dr. Szabóné dr. Komjáthy Gabriella, a tanácsba kirendelt járásbíró dr. Mandel Edina. A 2. Pf. tanács elnöke dr. Bartus Erika, előadó törvényszéki bírája Zemplényiné dr. Tamás Mária és dr. Musitz Gábor tatabányai járásbírósági kirendelt bíró. A két tanács elé érkezett fellebbezések: Ügyszak Folyamatban Érkezett Befejezett Ítélettel Folyamatban Volt maradt Polgári Gazdasági Polg. és gazd. nem peres Munkaügyi Munkaügyi nem peres Összesen:

84 Büntető ügyszak: A Be. 13. (2) bekezdése alapján az ítélőtábla másodfokon jár el a törvényszék hatáskörébe tartozó ügyekben, míg a (3) bekezdés alapján harmadfokon azokban az ügyekben, melyekben a törvényszék másodfokon járt el január 1. és december 31. között összesen 46 ügyben született másod- illetve harmadfokú határozat. Ezekből 41 ügyben járt el a törvényszék első fokon, míg öt ügyben másodfokon. A törvényszék elsőfokú büntető ügyeiből 28 ügyben született megváltoztató ítélet (a másodfokot megjárt ügyek 71,79%-a), 9 ügyben helybenhagyó (23,07%), 2 ügyben pedig hatályon kívül helyező végzés (5,12%). A megváltoztató határozatok közül a büntetést enyhítették 7 ügyben (a másodfokú ítéletek 25%-a), minősítés változtatás történt 6 ügyben (21,42%), a büntetés súlyosította az ítélőtábla 7 ügyben (25%) és járulékos kérdésben történt változtatás 8 ügyben (28,57%). A törvényszék másodfokú, fellebbezett büntető ügyeiből év során 6 ügyet bírált el a Győri Ítélőtábla, ezek közül megváltoztató döntés született 2 ügyben (33,33%), helybenhagyó végzés 1 ügyben (16,66%) és hatályon kívül helyező határozat 3 ügyben (50%). A törvényszék első fokú büntető ügyeiben év során rendkívüli jogorvoslati felülvizsgálati eljárásban 5 ügyet bírált el a Kúria, ebből 3 ügyben a felülvizsgálati kérelmet elutasította (az ügyek 50%-át jelenti), 1 ügyben a törvényszék ítéletét hatályában tartotta (20%) és 1 ügyben megváltoztató döntést hozott (szintén 20%). a.) A törvényszék első fokú ügyeiben eljáró bírók személyében év során változás történt: december 31. napjával lemondására tekintettel dr. Fülöp Zsolt bíró, illetve április 18-val nyugdíjazására tekintettel dr. Bujtás Ilona bírónő szolgálati viszonya szűnt meg. A törvényszék büntető elsőfokú ügyeinek vitelére két bírót rendeltek ki: a Tatabányai Városi Bíróságról (jelenleg Tatabányai Járásbíróság) dr. Detrői Ferencet és dr. Élő Andrást. Az egyik álláshely 2012-ben pályáztatásra került, így szeptember 1-jétől dr. Detrői Ferenc kinevezést kapott, mint törvényszéki büntető elsőfokú bíró. A két bíró mellett évben dr. Csorba Zsolt Ödön elnöki jogkörben eljáró elnökhelyettesi teendői mellett törvényszék hatáskörébe tartozó elsőfokú ügyeket is tárgyalt. A büntető ügyszakban első fokon a törvényszéken ítélkező három bíró teljesítménye az alábbiakban munkálható ki: 84

85 dr. Élő András Peres ügyek Peren kívüli ügyek évről folyamatban maradt ügyek száma érkezett ügyek száma tárgyalt ügyek száma a tárgyalási napok száma befejezett ügyek száma december 31-én folyamatban maradt ügyek száma dr. Detrői Ferenc Peres ügyek Peren kívüli ügyek évről folyamatban maradt ügyek száma érkezett ügyek száma tárgyalt ügyek száma a tárgyalási napok száma befejezett ügyek száma december 31-én folyamatban maradt ügyek száma dr. Csorba Zsolt Ödön Peres ügyek Peren kívüli ügyek évről folyamatban maradt ügyek száma érkezett ügyek száma tárgyalt ügyek száma a tárgyalási napok száma befejezett ügyek száma december 31-én folyamatban maradt ügyek száma 85

86 b.) A törvényszék büntető fellebbviteli szakán két tanács ítélkezik év során az Alaptörvény, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó, a bírók jogállásról és javadalmazásáról szóló évi CLXII. törvény hatályba lépése folytán július 1. napjával megszűnt a szolgálati viszonya az 1. Bf. tanács elnökének, Takácsné dr. Varga Erzsébetnek. Két tanácselnöki hely még év során betöltésre került, július 1. napjával kapott tanácselnöki kinevezést dr. Budai Vince, aki ellátta az 1. Bf. tanács tanácselnöki feladatait, illetve november 1. napjától dr. Jasku Ildikó. Az 1. Bf. tanács tagjai év során: Takácsné dr. Varga Erzsébet (2012. július 1-jéig) dr. Budai Vince (2012. július 1-jétől) dr. Széplaki László dr. Jasku Ildikó A 2. Bf. tanács tagjai év során: dr. Korcsok Marianna dr. Széplakiné dr. Balogh Éva dr. Budai Vince (2012. július 1-jéig) A tanácsok ítélkező tevékenységének biztosítása év során csak kirendelés útján sikerült: a Tatabányai Városi Bíróságról Hangyásiné dr. Veres Mária, az Esztergomi Városi Bíróságról dr. Gyuricza Zsolt és dr. Csermák János, míg a Komáromi Városi Bíróságról dr. Hevesi Zoltán vállaltak részvételt a saját ítélkező tevékenységük mellett másodfokú büntető ítélkezésben. További kirendelések is szükségessé váltak az év második felében, így a Tatabányai Városi Bíróságról dr. Menyhárd István, az Esztergomi Városi Bíróságról dr. Szabó Ferenc és dr. Járfás Judit kaptak kirendelést másodfokú büntető ügyekre. 86

87 1. Bf. Tanács Peres ügyek Peren kívüli ügyek évről folyamatban maradt ügyek száma érkezett ügyek száma tárgyalt ügyek száma a tárgyalási napok száma befejezett ügyek száma december 31-én folyamatban maradt ügyek száma 2. Bf. Tanács Peres ügyek Peren kívüli ügyek évről folyamatban maradt ügyek száma érkezett ügyek száma tárgyalt ügyek száma a tárgyalási napok száma befejezett ügyek száma december 31-én folyamatban maradt ügyek száma A bírók egyéni statisztikája a 7. számú mellékletben találhatók. 87

88 5. A bírósági titkárok, fogalmazók, bírósági ügyintézők foglalkoztatása 5.1. A bírósági titkárok foglalkoztatásának a gyakorlata (törvényszéki/helyi bírósági szinten- bíró mellé beosztottak száma, a beosztás időtartama, önálló jogkörben intézendő ügyek, kijelöléssel érintettek száma, hol és mennyiben váltják ki a bírói munkát, stb.). Hogyan, milyen módon történik a titkárok alkalmazása, foglalkoztatása? A foglalkoztatás jelenlegi rendszerével kapcsolatos észrevételek, problémák, javaslatok ismertetése. Összesen hány titkár került kijelölésre szabálysértési ügyben történő eljárásra. Rövid tájékoztatás arról, hogy a titkárok közül hány fő kapott a tárgyévben határozott idejű bírói kinevezést. A törvényszéken nem került bíró, illetve fellebbviteli tanács munkájának segítése céljából bírósági titkár, valamint bírósági fogalmazó beosztásra. A törvényszék titkárai közül a határozott idejű bírói kinevezést kapott titkárok névsora a bírói létszámhelyzetnél került ismertetésre. A városi bíróságokon a titkárok végrehajtási, illetve szabálysértési ügyeket intéznek. A törvényszéken foglalkoztatott titkárok nemperes ügyekben intézkednek, egy titkár sajtótitkári feladatokat lát el, további egy titkár a végrehajtói iroda csoportvezetője. Szabálysértési ügyekben való eljárásra az Esztergomi Városi Bíróságon 3 fő, a Komáromi Városi Bíróságon 3 fő (1 állandó, 2 eseti jelleggel), a Tatai Városi Bíróságon 2 fő (1 fő a Tatabányai Városi Bíróságról került kirendelésre), a Tatabányai Városi Bíróságon 2 fő került kijelölésre A fogalmazók foglalkoztatásának a gyakorlata (a gyakorlati idő beosztása, az instruktori rendszer). Hogyan, milyen módon történik a fogalmazók alkalmazása, foglalkoztatása? A foglalkoztatás jelenlegi rendszerével kapcsolatos észrevételek, problémák, javaslatok ismertetése. Rövid tájékoztatás arról, hogy a tárgyévben hány fogalmazó tette le a jogi szakvizsgát. A fogalmazók joggyakorlati beosztása a 11/1999. (X.6.) IM rendelet, valamint az OIT évi 14. számú szabályzata alapján történt, a szolgálati hely szerinti bíróság kezelő irodáján kezdődött. Ezt követően a bíróság és a fogalmazó érdekeit is szem előtt tartva kerültek beosztásra a különböző ügyszakokba a törvényben meghatározott tartamra. 88

89 Az egyes fogalmazók fő instruktora a szolgálati helyük szerinti bíróság elnöke, gyakorlati beosztásuk során pedig ügyszakonként joggyakorlatot felügyelő instruktorok kerülnek kijelölésre, általában elnökök, elnökhelyettesek, illetve kollégiumvezetők és csoportvezető bírók személyében. A 2012-es évben 3 fogalmazó és egy tisztviselő tett eredményes jogi szakvizsgát. Név szerint: Dr. Beró Henrietta Tatabányai Törvényszék Dr. Dóra Mónika Tatai Városi Bíróság Dr. Nagy Adrienn Tatabányai Munkaügyi Bíróság Dr. Rágyanszki György Tatabányai Törvényszék A fogalmazók alkalmazására pedig minden évben a már korábban részletezettek szerinti központi versenyvizsga szerint kerül sor A bírósági ügyintézők foglalkoztatásának a gyakorlata (milyen jellegű és milyen arányú önálló hatáskörben elintézhető munkát végeznek, a munkájuk az egyes ügyszakokban/bírósági szinteken mennyiben különböznek az általános tisztviselői munkától, hol és mennyiben váltják ki a bírói munkát). Bírósági ügyintézők a cégbíróság, a csőd- és felszámolási csoport, valamint a civil szervezetek nyilvántartása terén önálló hatáskörben járnak el, valamint a helyi bíróságokon működő bírók munkavégzését nagy mértékben megkönnyítik. A büntető fellebbviteli ügyszakban 2 bírósági ügyintéző foglalkoztatása történik. Egy ügyintéző kezelőiroda-vezetőként dolgozik, ügyintézői feladatként hivatalos iratot az érintett személy részére személyesen kézbesít, a büntetőeljárás során keletkezett iratokról másolatot készít és kiad, a bírósági ügyvitel szabályai szerint iratokat küld meg más bíróság, ügyészség és nyomozóhatóság részére, megkeresi ugyanezen hatóságokat iratok beszerzése végett, vagy a már bekért iratoknak részükre visszaküldi. Végzi a büntetőügyekben hozott határozatok végrehajtása során a 9/2002. (IV.09.) IM rendeletben meghatározott értesítőlapok, valamint a 7/2000. (II.16.) BM-IM együttes rendeletben meghatározott, a bűnügyi nyilvántartás részére küldendő adatlapok ellenőrzését és aláírását, ez utóbbit a fellebbviteli bírósági ügyintéző akadályoztatása esetén. 89

90 A másik bírósági ügyintéző ellátja a büntető kollégiumvezető melletti és az általa meghatározott igazgatási feladatokat. Ezek a feladatok speciális feladatok, így például a Kúria által évente elrendelt különböző vizsgálat (pl évben a hatályon kívül helyezett ügyek vizsgálata) alapját képező adatgyűjtéseket, valamint irat áttekintéseket az előre meghatározott vizsgálati szempontok alapján. Elvégzi elsődlegesen a büntetőügyekben hozott határozatok végrehajtása során a 9/2002. (IV.09.) IM rendeletben meghatározott értesítőlapok, valamint a 7/2000. (II.16.) BM-IM együttes rendeletben meghatározott bűnügyi nyilvántartás részére küldendő adatlapok ellenőrzését és aláírását nagyban megkönnyítve ezzel a bírók munkáját. A kegyelmi ügyekben ellátja az 56/2008. (III.26.) kormány rendeletben foglalt szabályozás szerinti feladatát, azaz beszerzi a kegyelmi kérelem elbírálásához szükséges adatokat tartalmazó iratokat, majd azokat felterjeszti döntés végett az igazságügyért felelős miniszterhez. További ügyintézői feladatként anonimizálja a büntető fellebbviteli határozatokat. A Tatabányai Városi Bíróságon három bírósági ügyintéző van, akik közül egy fő bíró mellett lát el tisztviselői feladatokat, egy a polgári lajstrom iroda vezetője, egy fő pedig egész évben tartósan távol volt. Az Esztergomi Városi Bíróságon bírósági ügyintézői álláshely2012. évben nem volt. A Tatai Városi Bíróságon egy bírósági ügyintéző segíti a bírók munkáját. A Komáromi Városi Bíróságon két fő bírósági ügyintézőt foglalkoztatnak. 90

91 6. A bírók, igazságügyi alkalmazottak képzése 6.1. A bírók képzése A bírók képzettségét az alábbi táblázat szemlélteti: Név Szervezeti egység Végzettség Nyelvismeret Dr. Balogh Márta Esztergomi Városi Bíróság Közgazdász Dr. Berthold György Tatabányai Városi Bíróság Dr. Bokros-Hóbor Tímea Tatabányai Munkaügyi Bíróság Dr. Boleráczki Margit Tatai Városi Bíróság Dr. Budai Vince Tatabányai Törvényszék Közlekedési Szakjogász Környezetvédelm i Szakjogász Kriminalisztikai Szakjogász német középfokú C, angol középfokú C, német felsőfokú A német középfokú C német, angol középfokú C olasz, latin középfokú C Dr. Bükkösi Klára Munkaügyi Bíróság román felsőfok C Dr. Csermák János Dr. Csorba Zsolt Ödön Dr. Detrői Ferenc Esztergomi Városi Bíróság Tatabányai Törvényszék Tatabányai Törvényszék Kriminalisztikai Szakjogász Sportjogi Szakjogász német középfokú C német, angol középfokú C Dr. Élő András Tatabányai Városi Bíróság német középfokú C Dr. Evanics János Tatabányai Városi Bíróság Családjogi Szakjogász német középfokú C, angol középfokú A Dr. Gáll Attila Tatabányai Városi Bíróság felnőtt szakápoló román felsőfokú C Dr. Grőber Krisztián Tatabányai Városi Bíróság angol középfokú C Dr. Hamvas Ákos Tatabányai Törvényszék angol középfokú C Dr. Hangyásiné dr.veres Mária Tatabányai Törvényszék német középfokú B Dr. Hartmann Norbert Komáromi Városi Bíróság német középfokú C, angol középfokú C Dr. Hegedűs Balázs Tatabányai Városi Bíróság Jogi Informatikus Dr. Horváth Emese Komáromi Városi Bíróság német középfokú C Dr. Jakabovits Péter Komáromi Városi Bíróság Gazdasági Büntetőjogi német középfokú C 91

92 Dr. Jancsák Ramóna Dr. Kánai Pál Tatabányai Törvényszék Tatabányai Törvényszék Dr. Kapitány István Komáromi Városi Bíróság Dr. Király Szonja Dr. Korcsok Marianna Tatai Városi Bíróság Tatabányai Törvényszék Szakjogász Európai Jogi Szakjogász angol középfokú C, francia alapfokú C Általános Orvos, Háziorvosi Szakvizsga, Szakközgazdász angol középfokú C; Európai Jogi Szakjogász Közlekedési Szakjogász német felsőfokú, angol középfokú C francia középfokú C, angol alapfokú C Dr. Kőnig-Orcskay Réka Tatabányai Városi Bíróság angol középfokú C Dr. Kremper Gábor Dr. Lugosi József Dr. Mácskovics Mariann Dr. Mandel Edina Dr. Marton Gyöngyi Esztergomi Városi Bíróság Esztergomi Városi Bíróság Tatabányai Törvényszék Tatai Városi Bíróság Dr. Menyhárd István Tatabányai Városi Bíróság Dr. Molnár Andrea Mercedesz Tatabányai Törvényszék Közlekedési Szakjogász, tanár (történelemföldrajz) Gazdasági Társasági Szakjogász Magyar nyelv és irodalom, Történelem szakos középiskolai tanár Családjogi Szakjogász angol középfokú C, német középfokú lektorátusi nyelvvizsga angol, orosz középfokú C német felsőfokú C, angol középfokú A német középfokú B Dr. Musitz Gábor Tatabányai Városi Bíróság német középfokú C Dr. Orbán Ferenc Tatabányai Városi Bíróság spanyol középfokú C Dr. Pápai Zsuzsanna Tatabányai Városi Bíróság történelem, könyvtár szakos ált, isk. tanár angol középfokú C Dr. Pleskó Krisztina Tatabányai Városi Bíróság eszperantó középfokú 92

93 Dr. Püsök Éva Dr. Rácz Júlia Ágnes Dr. Rázsó Ferenc Dr. Ring Szilvia Dr. Ristyák Dóra Dr. Sarkantyu Szabolcs Esztergomi Városi Bíróság Ingatlanforgalmi Szakjogász Esztergomi Városi Bíróság Tatabányai Városi Bíróság Komáromi Városi Bíróság Esztergomi Városi Bíróság Esztergomi Városi Bíróság Dr. Süke András Komáromi Városi Bíróság Dr. Széplaki László Tatabányai Törvényszék Európai Jogi Szakjogász Gazdálkodási Menedzsment Szakértő Biztosítási Szakjogász Európai Jogi Szakjogász Gazdasági Büntetőjogi Szakjogász A, német középfokú C német felsőfokú C, angol középfokú C, német jogi szaknyelvi egyetemi vizsga (klein diplom) angol, francia középfokú C német felsőfokú C, angol középfokú C, angol középfokú C, német felsőfokú C angol felsőfokú C, német középfokú C,latin középfokú C angol középfokú C Dr. Szilágyi Anikó Tatabányai Törvényszék Európai Uniós Szakjogász német középfokú C Dr. Szilbereki-Vajda Dóra Tatabányai Városi Bíróság német középfokú C Kemenesiné dr. Akóts Angéla Tatabányai Városi Bíróság angol középfokú C A táblázatban feltüntetésre került a bírók valamennyi végzettsége nemcsak a szakjogászi és nyelvismeretük is A bírók oktatási tevékenysége (hány bíró végez rendszeresen oktatási tevékenységet bíróságon belül, központi bírósági oktatásban, a bíróságon kívül) A törvényszék illetékességi területén működő bírók közül 21-en vesznek részt a fogalmazó és titkár képzés keretében október 1-jén indított tanulókör előadásain és beszámoltatásain. A február-március hónapban megrendezésre kerülő BÜSZ-tanfolyamon 9 bíró vett részt az igazságügyi alkalmazottak felkészítésében. 93

94 A Magyar Igazságügyi Akadémia felkérésére a törvényszék bírái közül dr. Széplaki László kollégiumvezető, dr. Molnár Andrea tanácselnök, dr. Hevesi Zoltán városi bírósági elnök több alkalommal tartott előadást, illetve vezetett szemináriumot az Akadémián a határozott időre kinevezett bírók, valamint titkárok számára civilisztikai és büntető jogterületen. A törvényszék együtt működik a Pécsi Tudományegyetemmel, valamint a tatabányai Edutus Főiskolával, a tanulók hallgatói joggyakorlatot tölthetnek a megye bíróságain, ezen túlmenően a törvényszék elnökhelyettese évben is oktatási tevékenységet vállalt ezekben az oktatási intézményekben, továbbá a győri székhelyű Széchenyi István Tudományegyetem jogi karán A bírók önképzésének lehetősége (segédanyagok, jogirodalom elérhetőségek biztosítása, oktatási rendszerben folytatható tanulmányok támogatása, szakmai értekezleti rendszer, helyi vagy regionális képzések formája, felsőbb bíróságra beosztás gyakorlata) A szervezett képzéseken túl a bírók nagy hangsúlyt fektetnek a folyamatos önképzésre, kiegészítve az oktatáson megszerzett ismereteket évben egy bíró kirendeléssel (2012. szeptember 1-jétől november 30-ig) a Kúriára volt beosztva, négy bíró folytat PhD-tanulmányokat, szakjogász képzésben egy törvényszéki bíró vesz részt, városi bírók közül szintén egy bíró vesz részt. Valamennyi bírónak mind a dolgozószobájában, mind a tárgyalótermében számítógép hozzáférés biztosított, ezáltal a CD jogtárban megtalálható kommentárok, valamint az interneten fellelhető esetleges szakirodalmak, szakcikkek az önképzéshez igénybe vehetők. Emellett a törvényszék épületében gazdag szakirodalommal és kiadványokkal rendelkező könyvtár áll bíráink rendelkezésére. Bíráink részt vesznek a MIA által meghirdetett képzéseken, egyéb tudományos konferenciákon, valamint a polgári, gazdasági, közigazgatási kollégium által rendszeresen szervezett és összehívott szakmai napokon. A kollégium keretein belül működtetett szakmai napok mellett a gazdasági területen dolgozó bíráink rendszeresen tartanak megbeszélést a saját szakterületüket érintő kérdések megvitatására. Az alapvető szakirodalom (kommentárok, szakkiadványok, közlönyök) a helyi bíróságainkon is rendelkezésre áll A határozott időre kinevezett bírók instruktori rendszerének a gyakorlata 2012-ben a polgári ügyszakot a megye területén 5 bírói álláshely érintette a kötelező nyugdíjazás kapcsán. Ezen 5 álláshelyből 1-1 új bíró került kinevezésre a Tatabányai Városi Bíróságra, illetőleg a Tatabányai Munkaügyi Bíróságra, míg az Esztergomi Városi Bíróságra 2, a Komáromi Városi Bíróságra 1 bíró került áthelyezésre. 94

95 A személyi változások eredményeként a Tatabányai Városi Bíróság 9 bírós polgári ügyszakából 6 bíró határozott időre kinevezett bíró, az Esztergomi Városi Bíróság 7 bírós polgári ügyszakában 3 bíró határozott időre kinevezett, a Tatabányai Munkaügyi Bíróság 4 munkaügyi bírójából 2 bíró határozott időre kinevezett, a Komáromi Városi Bíróság 4 bírós polgári ügyszakából 1 bíró határozott időre kinevezett. A kevesebb tapasztalattal rendelkező bíráink munkáját helyi bíróságaink szakmai értekezletek, megbeszélések keretében igyekeznek elősegíteni, amellett, hogy ahol ügyszakos elnök vagy elnökhelyettes van, ott az igazgatási vezető fokozottabb szakmai segítséget nyújt a kezdő bírók részére. Azon bírók tekintetében, ahol a tanácselnöki feljegyzések ismertetésének keretében visszatérő és még mindezeknél fokozottabb segítséget igénylő problémát látunk felfedezni, úgy ezen bírók részére tapasztaltabb bíró instruktorként kerül kijelölésre ben négy bíró került kinevezésre büntető ügyszakban határozott időre (három évre), egy az Esztergomi Városi Bíróságra (jelenleg Esztergomi Járásbíróság), egy a Tatabányai Városi Bíróságra (jelenleg Tatabányai Járásbíróság) és két bíró a Komáromi Városi Bíróságra (jelenleg Komáromi Járásbíróság). Az instruktori rendszer a szolgálati helynek megfelelően működik, vagyis ugyanazon szolgálati helyre beosztott, több éves tapasztalattal rendelkező bíró kollégák az instruktorai a kezdő bíróknak A bírók központi képzésben való részvétele Bíróink rendszeresen részt vesznek, illetve jelentkeznek a Magyar Igazságügyi Akadémia által szervezett képzéseken. 95

96 6.2. A bírósági titkárok képzése A titkárok képzettségét az alábbi táblázat szemlélteti: Név Szervezeti egység Végzettség Nyelvismeret Dr. Berczeli Sándor Esztergomi Városi Bíróság Kriminalisztikai szakjogász, Történelem szakos bölcsész német középfokú C Dr. Beró Henrietta Tatabányai Törvényszék Kriminalisztikai szakjogász angol középfokú C, német középfokú C Dr. Besey György Esztergomi Városi Bíróság német középfokú C Dr. Bicskey Eszter Tatabányai Városi Bíróság angol középfokú C Dr. Derkovits Gyöngyvér Esztergomi Városi Bíróság angol középfokú A Dr. Dóra Mónika Tatai Városi Bíróság angol középfokú C Dr. Fülöp Judit Komáromi Városi Bíróság német felsőfokú C Dr. Ivanov Márta Esztergomi Városi Bíróság angol középfokú C Dr. Kátai Kornél Esztergomi Városi Bíróság Mérlegképes könyvelő Dr. Munka Gábor Tatabányai Törvényszék német középfokú C Dr. Nagy Adrienn Munkaügyi Bíróság francia alapfokú A, angol középfokú C, Dr. Rágyanszky György Tatabányai Törvényszék Tanító angol alapfokú A Dr. Sniederné dr. Uttó Eszter Tatabányai Városi Bíróság német felsőfokú C, angol középfokú C A táblázatban feltüntetésre került a titkárok valamennyi végzettsége nemcsak a szakjogászi és nyelvismeretük is A bírósági titkárok oktatási tevékenysége. Bírósági titkárként 2012-ben dr. Jakabovits Péter folytatott oktatási tevékenységet. 96

97 A bírósági titkárok önképzésének a lehetősége A bírósági titkároknak is lehetőségük van valamennyi, törvényszékünkön megtalálható szakirodalom használatára. Jelenleg két titkár szakjogászi képzésben vesz részt, egy titkár folytat PhD tanulmányokat A bírósági titkárok központi képzésben való részvétele Titkáraink folyamatosan részt vesznek a Magyar Igazságügyi Akadémia képzésein A fogalmazók képzése A fogalmazóképzés gyakorlata (a joggyakorlati beosztásának módja, a tanulóköri beosztások módja) 2012-ben a fogalmazó képzés szervezése a törvényszék elnökhelyettese, mint oktatásfelelős feladatkörébe tartozott. A törvényszéken egy tanulókör működött, melyen 5 fogalmazó és 8 olyan titkár vett részt, aki bírósági fogalmazói gyakorlattal nem rendelkezik. Oktatási tervben került meghatározásra a törvényszék illetékességi területén szolgálatot teljesítő fogalmazók képzése és beszámoltatása. A korábbi évek tematikája 2012-ben kiegészült egy speciális képzéssel, amelynek tárgya az Empátia, szimpátia a tárgyalóteremben címmel a Magyar Igazságügyi Akadémián tartott tréning speciálisan tovább fejlesztett változata. Ennek a kurzusnak az előadói a fenti tréninget elvégző bírók, továbbá a bíróság bírói tapasztalattal és pszichológusi végzettséggel rendelkező titkára voltak A fogalmazók önképzésének lehetősége A fogalmazók számára is számos képzési lehetőséget biztosít a Magyar Igazságügyi Akadémia, továbbá minden szakmai tudás fejlesztésére lehetőséget biztosító egyéb, akár külföldi képzési lehetőségről is tájékoztatjuk őket A bírósági ügyintézők képzése A bírósági ügyintézők képzését a bírók, valamint a Magyar Igazságügyi Akadémia segíti Az egyéb igazságügyi alkalmazottak képzése A Tatabányai Törvényszéken és a Tatabányai Városi Bíróságon között lezajlott akadálymentesítéshez kapcsolódóan az Európai Uniós támogatás igénybevételi feltételét teljesítve 2012 decemberében került sor az esélyegyenlőségi oktatásra. 97

98 Az oktatáson a részvétel valamennyi bírósági dolgozónak (bírók, igazságügyi alkalmazottak) kötelező volt. Bíráink rendszeresen részt vesznek a Magyar Igazságügyi Akadémia által szervezett képzéseken ben 12 igazságügyi alkalmazott részére a törvényszék elnökhelyettese BÜSZ-tanfolyam keretében felkészítést szervezett, valamennyi résztvevő sikeres ügyviteli vizsgát tett. 7 kitűnő, 2 jó, míg 2 alkalmazott megfelelt eredménnyel végezte el a tanfolyamot Az ítélőtábla, a törvényszék által meghatározott oktatási tervek megvalósítása, ennek tapasztalatai Összesen hány fő vett részt a központi oktatáson, ebből hány fő volt bíró, titkár, fogalmazó, más igazságügyi alkalmazott. A központi oktatásra jelentkezés és részvétel engedélyezésének gyakorlata ben a Tatabányai Törvényszékről 106-an vettek részt a MIA által szervezett központi oktatási rendezvényeken. 17 bíró egynapos, 55 bíró kettő-három napos, 15 bíró egyhetes képzésen, a 8 bírósági vezető egynapos, 19 kettő-három napos tanfolyamon, 17 bírósági titkár és fogalmazó egynapos, 5 kétnapos, 2 egyhetes bírói felkészítő tanfolyamon; míg az igazságügyi alkalmazottak közül 7 egynapos és 5 kétnapos képzésen gyarapította tudását. A központi oktatásokon részt venni kívánók az Akadémia honlapján jelentkeznek, a jelentkezéseket a törvényszék oktatásfelelőse jóváhagyja. A képzéseken való részvétel az ítélkezést nem befolyásolta, a bírók-titkárok a kiesett tárgyalási napokat pótolták, az elsajátított ismereteket hasznosítják és tovább adják A központi oktatással/magyar Igazságügyi Akadémiával kapcsolatban jelentkező igények, problémák, javaslatok rövid bemutatása Az Akadémia által megrendezésre kerülő pszichológiai tréningeken, illetve az Empátia, szimpátia a tárgyalóteremben elnevezésű tréningeken a nagy számú túljelentkezés miatt kerültek elutasításra a jelentkezők. E vonatkozásban ígéretet kaptunk a szervezőktől hasonló témakörben további tréningek szervezésére. A központi oktatási tervben nem szereplő különböző nemzetközi szemináriumokra, konferenciákra, Nemzetközi Bíró- és Ügyészképző Iskola (ENM), Európai Igazságügyi Képzési Hálózat (EJTN) által meghirdetett rendezvényekre rendszeresen jelentkeztek bíráink, titkáraink, a Lengyel Igazságügyi Akadémia Krakkóban megrendezésére kerülő szemináriumára került kiválasztásra a megyéből jelentkező, dr. Balogh Márta bíró. 98

99 A polgári ügyszakban az elmúlt években lezajlott generációváltásból eredően megfiatalodott a polgári ügyszak bírói állománya. Erre tekintettel a központi oktatás felé igényként merül fel, hogy megfelelő módszertani segítséget tudjon nyújtani mind elméletileg, mind perszimulációs oktatások keretében a tárgyalások megfelelő előkészítésére, lebonyolítására, illetőleg a határozatok írásba foglalására. Fokozott igény mutatkozik a korábbi évtizedekben nagy tapasztalattal rendelkező gyakorlott bírók által összeállított un. Szürke módszertani füzeteknek a felújítására, illetőleg hatályosítására és a kezdő és kevesebb gyakorlattal rendelkező bíráinknak az eljuttatására Rövid összefoglaló a törvényszék által szervezett képzésekről, képzési formákról, témákról. A törvényszéken az évben az ügyviteli vizsgára felkészítő tanfolyamot követően valamennyi érintett igazságügyi alkalmazott sikeres vizsgát tett a bírósági ügyviteli ismereteiről A bírósági könyvtár működése (a könyvtár felszereltsége és kihasználtsága, a könyvtárosi munkakör léte, az e-könyvtárhoz és a MIA-hoz való kapcsolódása). A könyvtár szakmai tevékenységének rövid bemutatása. A Tatabányai Törvényszék könyvtárának könyvtárosi feladatait 2012-ben is bírósági titkár látta el megbízással, heti egy napban. A könyvtárszoba ezen kívül a hét minden napján a bírósági dolgozók rendelkezésére állt, akár a könyvek, folyóiratok helyben történő használatára, akár az olvasói munkaállomásnak a törvényszékre beosztott fogalmazók általi használatára. A könyvtár egy, cd/dvd íróval és vonalkód olvasóval felszerelt könyvtárosi és egy olvasói munkaállomással, valamint egy hálózati nyomtatóval rendelkezik, amely a törvényszék informatikai rendszerébe integrálódik, annak részét képezi ben folytatódott a meglévő könyvtári állomány Országos Bírósági Könyvtári Katalógusba (e-corvina) történő rögzítése, amelynek eredményeként év végére a könyvtárszobában elhelyezett könyvek 60% kereshető az online katalógusban. Az 1990-et követően beszerzett könyvtári állomány teljes egészében elérhető és kereshető az online katalógusban, míg a jellemzően 19. századi és 20. század eleji szakirodalom felvitele (a kötetek nehezebb beazonosítása miatti többletidő igény miatt) folyamatosan történik ben a könyvtári állomány gyarapítása központi könyvbeszerzés hiányában tiszteletpéldányok, valamint az igazgatási vezetők általi önálló, a könyvtár számára történt beszerzésekre korlátozódott. Míg a könyvtárban 2012-ben az alábbi időszaki kiadványok kerültek beszerzésre: Közjegyzők Közlönye; Jog, állam, politika; Jogtudományi Közlöny; Magyar Jog; Döntések Tára; Alkotmánybírósági Szemle. 99

100 A könyvtár tagja a bírósági könyvtárosok által használt levelező listának, így a friss információk elérése biztosított, valamint könyvtárközi kérések teljesítésére is van lehetőség. A könyvtár szolgáltatásait igazságügyi alkalmazottak (tisztviselők, fogalmazók, titkárok) és bírók is rendszeresen igénybe veszik. Jellemzően szakdolgozatok elkészítéséhez, beszámolóra történő felkészüléshez, valamint egy-egy speciális, az ítélkezési tevékenység során felmerült (pl.: évi Magánjogi Törvényjavaslat) probléma megoldásához fordulnak a könyvtárhoz. 100

101 7. A bírók és az igazságügyi alkalmazottak értékelése 7.1. A bírók munkájának értékelése és az alkalmatlansági eljárások gyakorlata a bírók jogállásáról és javadalmazásáról szóló évi CLXII. törvény (Bjt.) XV. fejezete szerint. A évben lezajlott értékelések összefoglaló táblázatai: Értékelés Név Szervezeti Egység időpontja dr. Járfás Judit Esztergomi Városi Bíróság Megjegyzés dr. Püsök Éva Esztergomi Városi Bíróság ről áthúzódó dr. Ristyák Dóra Esztergomi Városi Bíróság dr. Ruzsits Ákos Esztergomi Városi Bíróság dr. Ring Szilvia Komáromi Városi Bíróság 2012-ről áthúzódó dr. Gyuricza Zsolt Esztergomi Városi Bíróság ről áthúzódó dr. Hamvas Ákos Tatabányai Törvényszék 2012-ről áthúzódó dr. Kánai Pál Tatabányai Törvényszék ről áthúzódó dr. Lukácsi Mária Tatabányai Törvényszék dr. Széplakiné dr. Balogh Éva Tatabányai Törvényszék ről áthúzódó dr. Kőnig-Orcskay Réka Tatabányai Városi Bíróság ről áthúzódó dr. Berthold György Tatabányai Városi Bíróság ről áthúzódó dr. Detrői Ferenc Tatabányai Városi Bíróság ről áthúzódó dr. Élő András Tatabányai Városi Bíróság ről áthúzódó dr. Gáll Attila Gábor Tatabányai Városi Bíróság dr. Grőber Krisztián Tatabányai Városi Bíróság ről áthúzódó Hangyásiné dr. Veres Mária Tatabányai Városi Bíróság ről áthúzódó Pákozdiné dr. Sass Róza Tatabányai Városi Bíróság ről áthúzódó 2012-ről 2013-ra dr. Boleráczki Margit Tatai Városi Bíróság halasztva dr. Király Szonja Tatai Városi Bíróság ről áthúzódó 6 bíró kiváló, magasabb bírói beosztásra alkalmas, 2 bíró kiválóan alkalmas minősítést kapott, míg 11 bíró alkalmas minősítéssel zárt. 101

102 7.2. A tanácselnöki feljegyzések elkészítésének és ismertetésének a gyakorlata A helyi bíróságokon ítélkező bírók munkájának értékelésére évente egy alkalommal kerül sor a tanácselnöki feljegyzések ismertetése körében, amely megfelel a bíróságok igazgatásáról szóló évi 9. számú OIT szabályzatnak. A tanácselnöki feljegyzéseket a törvényszéki fellebbviteli tanácsok elnökei készítik, és azokból nyert megállapításokat a büntető kollégiumvezető összesíti évente decemberében a büntető kollégium úgy rendelkezett, hogy ezen túl a tárgyévet követő év január hónapjában kerül sor a tárgyévre vonatkozó tanácselnöki feljegyzések eredményeinek ismertetésére, így 2012-ben nem került sor tanácselnöki feljegyzések ismertetésére. A feljegyzések ismertetése az adott helyi bíróságon történik, amelyen nem csak a kollégiumvezető, az érintett bíró, illetve a bíró szolgálati helye szerinti bíróság vezetője, hanem a másodfokú tanácsok elnökei is részt vesznek. Civilisztika ügyszakban a tanácselnöki feljegyzések megbeszélésére eltérő módszert alakítottunk ki a helyi bíróságok bírói, illetőleg a törvényszéki bírók tekintetében. A törvényszéki bírók ítélkezési tevékenységére vonatkozó ítélőtáblai tanácselnöki feljegyzések kis számukra tekintettel az év elején tartott civilisztikai értekezleteken, mint általános tapasztalatok kerülnek ismertetésre. A helyi bíróságok bírái tekintetében viszont a bírók tevékenységének, munkájának folyamatos értékelése eszközének tekintjük a tanácselnöki feljegyzéseket, illetőleg az abból leszűrhető tapasztalatokat. A december 31. napjáig működő két tanács elnöke minden egyes ügyben készít tanácselnöki feljegyzést, amelyeket év végén összesítenek és ezt követően a helyi bíróságokon a jelenlévő szakmai és igazgatási vezető társaságában kerül a bírókkal személyesen megbeszélésre ban felmértük, hogy a bíróknak van-e igénye a tanácselnöki feljegyzések ilyképpen történő ismertetésére, a többség igényli a tanácselnöki feljegyzések személyenkénti ismertetését. Az erre vonatkozó gyakorlatunkat folytatjuk tovább azzal, hogy az általánosítható jó, vagy rossz gyakorlatot, tapasztalatot kollégiumi ülés, illetőleg központi szakmai megbeszélések keretében osztjuk meg a bírókkal A bírók ítélkezési tevékenységének mennyiségi és minőségi értékelésére kialakított egyéb módszerek A bírók tevékenységének folyamatos figyelemmel kísérését az elmúlt években több elnöki, illetőleg OIT rendelkezés által kialakított gyakorlat szerint végezzük. A törvényszék munkaterve szerint megtartott vezető értekezleteken a kollégiumvezetők ismertetik az aktuális ügyforgalmi adatokat, ezen belül kiemelt jelentőséggel a hosszabb pertartamú ügyek helyzetét. A teljesítményértékelést a korábbi években is kiadott és folyamatosan megjelenő egy bíróra jutó országos átlagos statisztikai mutatókhoz viszonyítottuk, illetőleg viszonyítjuk. 102

103 Emellett a lajstrom irodák folyamatosan jelentik az írásba foglalásokat, az ügyintézési, a felterjesztési késedelmeket, továbbá a bírók maguk is kéthavonta jelentést készítenek a két éven túli ügyekről ben a szeptember 28-án megtartott vezetői értekezletre készítettek a kollégiumvezetők előterjesztést az ügyforgalmi adatok áttekintéséről, különös tekintettel a két éven túli ügyekre, amelynek része volt a bírók egyéni munkaterhe is. Az előterjesztés szerint a bírókkal történt megbeszélések alapján a bírói munka hátterének erősítése indokolt a pertartamok csökkentése érdekében. Erre tekintettel a törvényszék akkori elnöki jogkörben eljáró elnökhelyettese az elnökökkel történő egyeztetést követően a törvényszék 23 legrégebben folyamatban lévő ügyében eljáró bírója mellé egy-egy titkárt, illetőleg fogalmazót rendelt az ügy mielőbbi befejezésének elősegítése érdekében. 103

104 7.4. Az igazságügyi alkalmazottak munkájának az értékelése, közöttük a bírósági titkárok, bírósági fogalmazók és a bírósági ügyintézők az igazságügyi alkalmazottak szolgálati viszonyáról szóló évi LXVIII. törvény (Iasz.) IV. fejezete alapján Az igazságügyi alkalmazottak értékelésére az Iasz-ban foglaltaknak megfelelő gyakorisággal és az ott meghatározott időpontban kerül sor. (Kinevezéstől számított három év, majd ezt követően hat évente). Név Balogh Beatrix Bárdos Józsefné Barnafi Péter Bognár Bernadett Dudás Mónika Énok István Erdélyi Krisztina Gálovichné Tóth Krisztina Kovács Béla Kovács Tamás Kozár Ferencné Krebsz Adrienn Kutasi Zoltánné Majdán László Gergely Nagy Lajosné Nikics Istvánné Pálfi Gabriella Pintér Dezsőné Plett Márta Pozsár Zoltánné Rácz Zoltánné Schuszterné Kornéli Júlia Sponga Krisztina Tátrai Brigitta Venczelné Csonka Zsuzsanna Villám Krisztina Vinczéné Inzsöl Ilona Szervezeti egység Tatabányai Törvényszék Tatabányai Városi Bíróság Tatabányai Törvényszék Tatabányai Törvényszék Komáromi Városi Bíróság Tatabányai Törvényszék Komáromi Városi Bíróság Tatabányai Törvényszék Tatabányai Törvényszék Tatabányai Törvényszék Komáromi Városi Bíróság Tatabányai Városi Bíróság Tatabányai Városi Bíróság Tatabányai Törvényszék Tatabányai Törvényszék Tatai Városi Bíróság Tatabányai Törvényszék Tatabányai Törvényszék Tatabányai Törvényszék Tatabányai Városi Bíróság Tatabányai Városi Bíróság Tatai Városi Bíróság Tatabányai Törvényszék Tatabányai Városi Bíróság Tatai Városi Bíróság Tatabányai Törvényszék Tatabányai Munkaügyi Bíróság 104

105 17 igazságügyi alkalmazott kapott kiválóan alkalmas minősítést, míg 7 igazságügyi alkalmazott alkalmas minősítést kapott. Alkalmatlan minősítést senki sem kapott. A fogalmazói/titkári értékelésekre a titkári/bírói kinevezést megelőzően került sor. Az értékelést a fogalmazó/titkár beosztási helye szerinti elnök végezte. A fogalmazói értékelések eredménye mindhárom esetben kiválóan alkalmas lett évben titkári értékelésre nem került sor, tekintettel arra, hogy valamennyi bírói álláshelyre pályázni akaró titkár minősítése legkésőbb 2011 decemberében megtörtént Az adományozott és törvényi rendelkezés alapján elnyert címmel rendelkező bírók (2012. december 31-i állapot szerint). Pákozdiné Dr. Sass Róza, Dr. Járfás Judit, Dr. Bükkösi Klára adományozott törvényszéki bírói címmel rendelkeznek. Dr. Boleráczki Margit húsz éves városi bírósági szolgálati viszonyára tekintettel 2012-ben a törvényi rendelkezés alapján nyert címzetes törvényszéki bírói címet Főtanácsosi vagy tanácsosi címmel rendelkező igazságügyi alkalmazottak száma a tárgyév december 31-én Öt igazságügyi alkalmazott (Soláry Istvánné és Mitnyik Béla Esztergomi Városi Bíróság, Soleczki Richárd, Varga Zsuzsanna és Hudák Mihályné a Tatabányai Törvényszék) tanácsosi címmel rendelkezik. Főtanácsi címmel senki sem rendelkezik A bíróság által alapított elismerésben, díjban részesültek száma az elmúlt évben 2012-ben senki nem részesült díjban, elismerésben Az OBT által alapított elismerésben, díjban részesültek neve és száma 2012-ben senki nem részesült díjban, elismerésben. 105

106 8. Az ítélkezés hatékonyságát szolgáló intézkedések A kollégium illetve a kollégiumvezető egyik feladata az ítélkezés időszerűségének folyamatos figyelemmel kísérése, és amennyiben szükséges, intézkedések megtétele. A két éven és ezen belül kiemelten az öt éven túli ügyekről készített jelentések kedvezőtlen adatai alapján büntető ügyszakban havonta, polgári ügyszakban két havonta készítendő jelentéstételi kötelezettség került előírásra mind a törvényszéken, mind a helyi bíróságokon első fokú ügyeket tárgyaló bírók számára a két éven túli ügyekben a tárgyalások elhalasztásának, elnapolásának okairól, az új határnap kitűzéséről, illetve a kitűzés esetleges elmaradásának okairól A szakmai munka és a jogegység támogatása (vezetői értekezletek és tanácskozások állásfoglalásainak, egyéb szakmai anyagainak elfogadásával és közzé tételével kapcsolatos gyakorlat) Az ítélkező tevékenység szakmai egységének kialakítása az adott ügyszakban tevékenykedő kollégiumvezető feladata. Tekintettel arra, hogy a törvényszék kollégiumvezetői tagjai a Győri Ítélőtábla szakági kollégiumainak is, illetve rendszeresen részt vesznek a kollégiumvezetők éves tanácskozásain, így a Kúria/fellebbviteli bíróság és az alsóbb szintű bíróságok közötti kapcsolattartás elsődlegesen a kollégiumvezetőkön keresztül történik. A Tatabányai Törvényszéken polgári, gazdasági, közigazgatási, valamint büntető kollégium működik. A korábbi években a polgári jog területén külön gazdasági kollégium működött. A kollégiumi és a konzultációs üléseknek a jegyzőkönyvei, valamint a mellékletei az adott ügyszakba beosztott bírók, illetve titkárok részére útján kerülnek megküldésre Kollégiumi ülések és szakmai tanácskozások Az állásfoglalások, szakmai anyagok elfogadásának és közzé tételének gyakorlata A kollégiumok az SZMSZ mellékletét képező ügyrend szerint működnek, éves tevékenységüket éves munkaterv alapján fejtik ki. Évente legalább négy alkalommal kerül sor kollégiumi ülésre, illetve ezen túl konzultációs ülésekre is, ahol a felmerülő szakmai problémák megvitatása zajlik. A közzététel gyakorlata a 4.2. pontban részletezettek szerint történik. 106

107 Az egyes tanácsok működése során az adott évben felmerült szakmai problémák és azok megoldása érdekében tett intézkedések A kollégium összetettségéből eredően ritkán van arra lehetőség, hogy a bírók kisebb körét érintő ítélkezési tevékenység során felmerülő gyakorlati problémákat megvitassuk, azonban valamennyi bíró aktívan vesz részt a kollégiumi üléseken. Alapvető célkitűzésünk, hogy részben a területi elvet is érvényesítsük, lehetőleg a helyi bíróságokról is legyen egy-egy megfelelő gyakorlattal, tapasztalattal rendelkező bíró a kollégium tagja és törekszünk arra, hogy a kollégium üléseit a fogalmazók, illetőleg a titkárok is látogassák és annak a munkájában aktívan vegyenek részt. Kisebb jelentőségű ügyekben az esetleges, főleg peren kívüli ügyszakra jellemző eltérő tanács gyakorlatot tanácselnöki megbeszélések keretében tisztáztuk és rendeztük A kollégiumok működése során az adott évben felmerült szakmai problémák és azok megoldása érdekében tett intézkedések 2011 decemberében a büntető kollégiumnak a kollégium által véleményezett, majd a Tatabányai Törvényszék elnöke által jóváhagyott, évre szóló munkaterve elsődleges feladatul rögzítette a kollégium számára a Btk., illetve a Be. folyamatos módosításai folytán felmerülő jogértelmezési kérdések megvitatását. A nyilvános kollégiumi ülések témájaként került előírásra a közlekedési ügyekben, a fiatalkorúak elleni büntetőügyekben, a kóros elmeállapotú terheltek elleni eljárásokban, valamint a kiemelt ügyekben szerzett tapasztalatok megvitatása, melynek a kollégium évben eleget tett. Így a közlekedési, valamint a fiatalkorúak elleni büntetőügyek kapcsán vitás kérdéseket a kollégium a június 18-i, a kiemelt ügyekről október 1-jei, míg a kóros elmeállapotú terheltekkel szembeni eljárásról a április 16-i ülésen vitatta meg. A polgári kollégiumban évben 3 szakmai programokat megvitató, megtárgyaló ülést tartottunk, április 26-án, június 8-án és október 26-án. Ezek mellett a április 26-i kollégiumi ülést követően szakmai megbeszélést is tartottunk, ugyancsak szakmai megbeszélésre került sor október 5-én, míg a január 27-én megtartott kollégiumi ülésen kitüntetési javaslatokat véleményeztük A szakmai vezetők tárgyévben kitűzött céljainak és intézkedéseinek rövid felsorolása, azok megvalósulásáról, eredményeiről való rövid számadás, kitérve az esetleges teljesítés elmaradásának okaira. A kollégiumvezetők célkitűzése, hogy a bírók széles körét mindennapi ítélkezési tevékenységük során érintő szakmai kérdések kerüljenek megvitatásra, ezzel is elősegítve az egységes és hatékony munkavégzést. A kitűzött célok és azok megvalósulása részletesen felsorolva a alatt. 107

108 A kollégiumok működése, illetve együttműködése során történt egyéb a tájékoztatók szempontjából lényeges esemény bemutatása A büntető kollégium folyamatosan figyelemmel kísérte a jogszabályok változását, az azzal kapcsolatos jogértelmezési kérdéseket megvitatta. Ebben a körben különösen fontos volt az új büntető kódex tervezetének véleményezése (mára ez a jogszabály elfogadásra került, így a évi kollégiumi ülések jelentős részét az ezzel a jogszabállyal kapcsolatos jogértelmezési kérdések, problémák megvitatása képezi, elősegítve ezzel a büntető ügyszak bíráinak az új jogszabályra való felkészülését, illetve az egységes gyakorlat kialakítását). Ez történt a február 27-i kollégiumi ülésen, illetve az új szabálysértési törvény problémás szabályainak megvitatására is ekkor került sor. A február 27-i kollégiumi ülésen meghívott előadóként vett részt Kozma Zoltán a Székesfehérvári Bevándorlási Hivataltól, míg június 18-án Erdélyi Péter igazságügyi szakértő a közlekedési ügyekben felmerülő szakértői bizonyítás kérdéseiről tartott előadást. A büntető kollégium április 16-án a törvényszék büntető első fokú álláshelyére benyújtott pályázatokról, míg június 18-án és október 25-én tanácselnöki pályázatról nyilvánított véleményt, a évi utolsó kollégiumi ülésen pedig véleményezte a városi bíróságok, valamint a törvényszék ügyelosztási terveit, illetve a büntető kollégium évi munkatervét. A polgári kollégium március 26-án az új Ptk. tervezetének II-VI. Könyveit tárgyalta meg. A június 8-án megtartott ülésen a Pp. és egyéb jogszabály módosítások hatása a polgári ítélkezésre, kitekintve a régebbi ügyek helyzetére témakörét vitatta meg. A családvédelmi törvény, az új Munka Törvénykönyve, az illetékszabályok, a gazdasági társaságokról, valamint a csőd-és felszámolási törvény változásairól szóló jogszabályokat tekintette át a kollégium. A október 26-i ülésen az igazságszolgáltatás, a bíróság az Alaptörvényben volt a fő napi rend A soron kívüliség elrendelésének és érvényesülésének a gyakorlata (a törvényi rendelkezés és az elnöki intézkedés alapján, soron kívül intézendő ügyek száma, a különféle szinteken, ügyszakokban szükség szerint az egyéb ügyekhez viszonyított aránya) Az ügyek soronkívüliségét az eljárásjogi törvények rendelkezései, az OIT 129/2009. (VII.7.) számú határozata alapján az 5 éven túl folyamatban lévő ügyekben elrendelt soron kívüli ügyintézés, a Büsz. 33. (1) és (2) bekezdése alapján a bíróság elnökének rendelkezése szerint biztosítottuk a évben is. 108

109 A törvényszéken összesen 12 kérelmet nyújtottak be a bíróság elnökéhez, ebből 2 gazdasági, 6 polgári, 2 polgári fellebbviteli, 2 büntető fellebbviteli ügy volt, amelyekből 4 elutasításra került, 2 okafogyottá vált, míg 6 esetben soron kívüliség elrendelésre került sor Kollégiumvezetői hatáskörben polgári első fokú ügyszakban 6, gazdasági ügyszakban 3 ügyben került sor soron kívüliség elrendelésére A helyi bíróságok szintjén A Tatabányai Városi Bíróságon 119, a Komáromi Városi Bíróságon 9, az Esztergomi Városi Bíróságon 12, míg a Tatai Városi Bíróság 8 esetben fordultak az ügyfelek ilyen jellegű kérelemmel a helyi elnökhöz ben a Tatabányai Munkaügyi Bíróságra nem érkezett soron kívüliség elrendelése iránti kérelem. Tekintettel arra, hogy a 2, 3 és 5 éven túli ügyek intézése eleve soron kívüliséget élvez, azok külön fejezetben pontok alatt szerepelnek. Az eljárásjogi soron kívüliséget élvező ügyekről az elmúlt években külön statisztikai adatgyűjtések nem készültek, így azok összes ügyhöz viszonyított számszerű arányát közölni nem tudjuk. Jelen beszámoló tematikája kapcsán január 1-jétől elrendelésre kerül ezen adatgyűjtés is a lajstromok által Az eljáró bíróság kijelölésével kapcsolatos gyakorlat Büntető ügyszak: Az elfogadott ügyelosztási rend alapján a törvényszéki első fokú büntető tanácsok akadályoztatás esetén egymást helyettesítik; az 1. Bf. és a 2. Bf. tanácsok és tagjaik akadályoztatás esetén ugyancsak egymást helyettesítik azzal, hogy a másodfokú büntető ügyekben amennyiben szükséges dr. Detrői Ferenc és dr. Élő András is eljárnak. Ezen ügyelosztástól kizárás, a bíró szolgálati viszonyának megszűnése, 45 napot meghaladó tartós távollét, illetve az egyenletes munkateher (ügyhátralék feldolgozása) érdekében el lehet térni. Ezért a kollégiumvezető kéthavonként vizsgálja felül a tanácsok közötti arányos munkaterhet és a kijelölés a törvényszék elnökének előzetes tájékoztatása mellett történik meg. 109

110 Polgári ügyszak: Az eljáró bíróság kijelölése a Pp. által meghatározott esetekben kerül sor. Ha a bíróságainkkal szemben kerül sor perindításra, a törvény előírásainak megfelelően elnöki úton előterjesztést teszünk az ítélőtáblára az eljáró bíróság kijelölése érdekében. Ilyen esetekben a kizárás megtagadására nem került sor. A kijelölés passzív oldala, amikor kizárt, illetékes, vagy hatáskörrel rendelkező bíróság helyett kerülünk kijelölésre, és az ügyet nekünk kell elbírálnunk. Kijelölés útján érkezett ügyünk 2012-ben a polgári ügyszakban 16 db, a gazdasági ügyszakban pedig 3 db, összesen 19 db ügy volt. OBH kijelöléssel július 12-én kaptunk egy kiemelt jelentőségű gazdasági ügyet, amely 2012-ben befejezésre is került. A kiemelt ügyek tekintetében polgári ügyszakban jelenleg 4 ügy van folyamatban, gazdasági ügyszak területén pedig 2, összesen 6 db kiemelt jelentőségű ügyünk van. A polgári-gazdasági ügyszakban a két éven túli ügyeken kívül soronkívüliség elrendelésére a jogszabály, illetőleg a korábbi OIT utasításnak megfelelően került sor, a polgári ügyszakban 6 ügyben, míg gazdasági ügyszakban 3 ügyben, tehát összesen 9 ügyben A tanúgondozás gyakorlata E tekintetben a törvényszék korábbi hiányosságai folyamatos pótlására törekedett, így a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitánysággal megindultak a tárgyalások a gyermekmeghallgató szoba használatáról. A panasznapokon, illetve a lajstromirodákban a tanúk részére eddig is teljes körű felvilágosítást adtak munkatársaink. A 2013-as évben tanúgondozási szabályzat készül és speciális munkakörrel tanúgondozó kerül kijelölésre A gyermekközpontú igazságszolgáltatás érdekében tett intézkedések Megyénkben működő valamennyi bíróságon kiemelt figyelmet fordítunk az igazságszolgáltatás gyermek központúbbá tételére. Erre figyelemmel felvettük a kapcsolatot a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitánysággal a gyermekmeghallgató szoba igénybe vétele érdekében, továbbá elkötelezetten támogatjuk a PRO VICTIM programot, amelynek keretében számos képzés, tréning lesz elérhető a 2013-as évben munkatársaink számára. Ezen felül a tanúgondozás keretében kifejezetten a gyermek áldozatok segítésére külön szabályozási fejezetet kívánunk készíteni 2013-ban. 110

111 8.7. A bírósági mediáció gyakorlata A közvetítői tevékenységről szóló évi LV. törvény július 24. napján hatályba lépett IV. Fejezetében szabályozott bírósági közvetítés működtetéséhez törvényszékünk kezdettől nyitottan állt hozzá, az Országos Bírósági Hivatal által szervezett mediációval kapcsolatos fórumokon a koordinátorunk - dr. Majorosné dr. Köck Ildikó - minden alkalommal részt vett és március 1. napjától az Országos Bírósági Hivatal Elnökének kijelölése folytán bírósági közvetítőként működik. Kinevezését a 2012-es évben már kezdeményeztük március 1. napjától a törvényszék által kijelölt koordinátor Dr. Molnár Andrea. A március 22. napján megtartott polgári kollégiumi ülésen és azt követő bírók értekezletén a koordinátor és a közvetítő ismertette a bírókkal a bírósági közvetítés eddig kialakult rendszerét, majd ennek bemutatását követően elindulhatnak a mediációra alkalmas ügyek kiválogatásával az első bírósági közvetítői eljárások A bíróságon kívüli munkavégzés gyakorlata A Tatabányai Törvényszék területén a bírók részére a törvényszék elnöke engedélyezi a bíróságon kívüli munkavégzést. Valamennyi bíró otthondolgozási kedvezményben részesül, kivéve azokat a határozott időre kinevezett bírókat, akik bírói szolgálati jogviszonya rövidebb, mint egy év. Az otthondolgozási kedvezmény visszavonására csak abban az esetben kerül sor, amikor a bíró ítélkezési munkájában rendszeres késedelem vagy elmaradás mutatkozik. Az elmúlt évben két bíró kapott újonnan otthondolgozási kedvezményt, visszavonásra egy esetben sem került sor Egyéb, az ítélkezés hatékonyságát szolgáló intézkedések. A Tatabányai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság (KMB) felállításához kapcsolódóan több intézkedés vált szükségessé. Biztosítani kellett az ítélkezés tárgyi feltételeit bírók és igazságügyi alkalmazottak elhelyezése, tárgyi eszközök biztosítása, létszám átcsoportosítás. A Munkaügyi Bíróság megerősítése és a KMB felállításának előkészítése céljából 2012 novemberében a Munkaügyi Bíróságra addig kirendelt tisztviselő helyett egy fő igazságügyi alkalmazotti álláshely került átcsoportosításra és betöltésre. Az újonnan felálló KMB létszáma a Munkaügyi Bírósághoz képest egy bíróval (közigazgatási ügyszakos) és a mellé kirendelt tisztviselővel nőtt. Az indulásnál jelentkező többletfeladatok elvégzése érdekében egy közigazgatási ügyszakos bíró és a mellé beosztott tisztviselő január 1-től félállásban kirendelésre került. A tárgyi eszköz beszerzésen belül jelentősen megnövelésre került szekrények beszerzésével a KMB irattárolási kapacitása. A jobb elhelyezés érdekében az év végén az irodák is kifestésre kerültek januárjában a KMB felállítása a közigazgatási ügyek migrálásával befejeződött. 111

112 9. A bíróságon belüli és azon kívüli nyilvánosság 9.1. Az értekezleti rend gyakorlata Az értekezleti rend működésével kapcsolatos szabályozás a Tatabányai Törvényszék Szervezeti és Működési Szabályzatában került meghatározásra. Az egyes értekezletek időpontját az éves munkaterv tartalmazza. Összbírói értekezletek: Az elmúlt évben négy alkalommal került sor összbírói értekezlet összehívására. Az első értekezleten az Országos Bírói Tanács tagjait választó küldöttértekezlet résztvevőinek, valamint a Megyei Bírói Tanács tagjainak megválasztására került sor (2012. január 27). A második (2012. április 27-i) értekezleten a 2011-es év beszámolójának elfogadására, a Megyei Bírói Tanács tagjainak megismételt választására került sor. Elhangzott továbbá a Bírói Tanács beszámolója a 2011-es évről. Az értekezlet véleményt nyilvánított a Tatabányai Törvényszék elnöki pályázataival kapcsolatosan (a pályázatot az OBH elnöke később eredménytelenné nyilvánította), és megválasztotta a Szolgálati Bíróság tagjait június 29-én összbírói értekezleten a nyugdíjba vonult bírók ünnepélyes búcsúztatására került sor december 07. napján megtartott összbírói értekezleten a Tatabányai Törvényszék elnöki állására beadott pályázatról nyilvánítottak véleményt a bírók. Vezetői értekezletek: A Tatabányai Törvényszék elnökének nyugdíjba vonulása miatt az elmúlt évben a Tatabányai Törvényszék vezetését a Tatabányai Törvényszék elnökhelyettese, mint elnöki jogkörben eljáró elnökhelyettes végezte. Két alkalommal volt vezetői értekezlet, amelyen az előre megküldött napirendben foglalt témák kerültek megvitatásra június 15. napján az OBH elnökét dr. Hilbert Edit az OBH elnökhelyettese képviselte, szeptember 28. napján pedig dr. Németh Zoltán az OBH elnöki kabinet vezetője. Legfontosabb napirendi pontok: gazdálkodáshoz, ügyforgalmi adatokhoz, bírói munka igazgatási ellenőrzéséhez kapcsolódó kérdések megvitatása, valamint bíróságaink folyamatos működésével összefüggő problémák megoldása. A vezetői értekezletek napirendi pontjairól és időpontjáról az OBH elnöke értesítést kapott. A vezetői értekezletekről minden esetben emlékeztető készült, amely a bíróság belső honlapjára felkerült. 112

113 A törvényszék elnökhelyettese az év folyamán több alkalommal a törvényszék különféle beosztású vezetőivel több, nem minden szervezeti egységet érintő kérdésben konzultációt, megbeszélést folytatott. Ezek a találkozók a munkatervben nem szerepeltek, a napi munkavégzés során adódó problémák megoldását szolgálták. A büntető kollégium minden év utolsó hónapjában véleményezi a következő évi munkatervet. A munkaterv felépítését tekintve részben kollégiumi ülésekre, részben konzultációs napokra tagozódik. Így évre négy kollégiumi ülést és két konzultációs napot tervezett a büntető kollégium. A törvényszék elnöke minden évben munkatervet készít, amely tartalmazza az előre ütemezett különböző értekezleteknek az időpontjait, amelyek általában vezetői értekezletet jelentenek. A polgári kollégium vezetője ezen túlmenően a polgári kollégiumi üléseken, értekezleteken, szakmai megbeszéléseken, a helyi bíróságok munkaértekezletein, az ítélőtábla polgári kollégiumának értekezletén, valamint az országos kollégiumvezetői tanácskozásokon részt vesz. Emellett az utóbbi időben különböző szakmai körök rendeznek szakmai megbeszéléseket, értekezleteket, így a végrehajtással foglalkozó titkárok, végrehajtási ügyintézők tartanak rendszeresen, mintegy félévenként szakmai megbeszélést. Közel hasonló rendszerességgel a törvényszéken belül a gazdasági ügyszakban ítélkező, a csődfelszámolásban, illetőleg a cégjogban tevékenykedő bírók is rendeznek értekezleteket, megbeszéléseket, amelyeken a polgári kollégiumvezető részt vesz. A kollégiumi és a konzultációs üléseken az adott időszakban a Bíróképző Akadémián továbbképzésen részt vett kollégák beszámoltak a képzés tartalmáról. Ez történt a április 16-án és a november 12-i tartott konzultációs ülésen, valamint a június 18-i és az október 1-jei kollégiumi ülésen A bíróság belső honlapjának működtetése A törvényszék belső honlapját a 2012-es évben a törvényszék elnökhelyettesének felügyelete mellett az Informatikai Osztály működtette. Azon megtalálható megyénk valamennyi bíróságát érintő aktualitás, hír, esemény, beszámoló, továbbá BM telefonkönyvvel kibővített belső telefonkönyv A bíróság külső honlapjának működtetése A törvényszék külső honlapját 2012-ben a törvényszék elnökhelyettese és bírói, valamint titkári szakmai felügyelet mellett az Informatikai Osztály működtette. A honlap az aktualitások menü pont alatt folyamatosan frissült, az érdeklődésre számot tartó ügyekről, valamint a fontosabb sajtó eseményekről rendszerint tájékoztatást adtunk. 113

114 9.4. Az elnöki, OBHE, OBT körözvények, tájékoztatók stb. belső megosztásának gyakorlata A címben foglalt körözvények, tájékoztatók haladéktalanul elektronikus formában megküldésre kerültek az érintetteknek. E tájékoztatók, körözvények, utasítások első sorban azok részére kerültek megküldésre, akik számára valóban fontos és releváns információt tartalmaztak. A mindenki számára lényeges információk megosztására a belső honlapon is sor került. Az intézmény belső kommunikációjában a papíralapú információ megosztás háttérbe szorult, szerepét az , és a belső honlap vette át A sajtószóvivői tevékenység, a bíróság sajtóbeli megjelenése. A sajtóval, médiával való kapcsolat, együttműködés rövid bemutatása. A sajtószervek, szerkesztőségek hogyan kapnak tájékoztatást a közérdeklődésre számot tartható ügyekről. A társhatóságok, közintézmények sajtószóvivőivel való kapcsolat bemutatása. A sajtó tájékoztatásakor a törvényszék elnöke, sajtószóvivője, sajtótitkára és az esetileg kijelölt bíró az OBH Elnökének 8/2012. (IV. 25.) számú utasításában foglaltak szerint jár el. A sajtóval való kapcsolattartás, a sajtó tájékoztatása a sajtóanyag bírósági honlapon történő megjelentetésével, közlemény vagy állásfoglalás kiadásával, tájékoztató vagy háttéranyag biztosításával, interjú útján, sajtótájékoztató tartásával, továbbá felvilágosítás adással valósul meg. Sajtótájékoztatónk április 27. napján volt az összbírói értekezletet követően. A Tatabányai Törvényszéken a bíróság tevékenységéről a törvényszék elnöke, a törvényszék elnökhelyettese, a sajtószóvivő és sajtótitkár, illetve a törvényszék elnöke által kijelölt bíró jogosult nyilatkozni, és sajtóközleményt kiadni. A Komárom - Esztergom megyében működő városi bíróságok, Tatabányai Városi Bíróság, Esztergomi Városi Bíróság, Komáromi Városi Bíróság, Tatai Városi Bíróság, Tatabányai Munkaügyi Bíróság vonatkozásában is a fentiek jogosultak nyilatkozni, illetve közleményt kiadni. A helyi és az országos napilapok, a helyi, a körzeti és az országos közszolgálati és kereskedelmi televízió csatornák, a helyi és az országos rádióadók, valamint az MTI és a független hírszervek munkatársaival való folyamatos és rendszeres kapcsolattartást a sajtószóvivő végzi a sajtótitkár közreműködésével. Ennek keretében előzetesen, és egyedi megkeresésekre a már kialakult es és telefonos kapcsolattartás formájában tájékoztatjuk a szerkesztőségeket, újságírókat a megyei bíróságon és a helyi bíróságokon folyó jelentősebb ügyekről, azok tárgyalási időpontjairól, a tárgyalás helyéről, a várható eljárási cselekményekről, és a meghozott döntésekről annak érdekében, hogy a sajtó munkatársai a kiadott közlemények alapján, illetve a tárgyalásokon való részvétel útján a közvéleményt hitelesen, pontosan és az elvárható gyorsasággal tájékoztathassák. A közérdeklődésre számot tartó ügyekről a bírók rendszeres felhívása mellett a tárgyalási jegyzékeket, illetve rövid ismertetőt az OBH központi honlapjára történő feltöltés végett az OBH részére a sajtószóvivő felügyelete mellett a sajtótitkár küldi meg. Ezekben az ügyekben a tárgyalási jegyzékeket és ismertetőt a bíróság saját honlapjára is feltöltjük. Az állampolgárokat érintő jelentős bírósági változásokról (pl. Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságok) a bíróság honlapján tájékoztató anyagokat jelentetünk meg. 114

115 9.6. A nyitott bíróság program tárgyévi fő eseményei A Nyitott Bíróságok program keretében megkerestük a Komárom- Esztergom megyében működő iskolákat, illetve intézmény fenntartóikat annak érdekében, hogy tájékoztatást nyújtsunk részükre a programról, azon belül az előadások bírók és titkárok általi megtartásának lehetőségéről, tárgyaláslátogatás lehetőségéről, és beszereztük az iskolák nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy kívánnak-e csatlakozni a programhoz. Több megyénkben működő iskola jelezte vissza, hogy igényt tart a programban részvételre. Ezekkel az intézményekkel (kilenc tatabányai iskolával) az előadások megtartására vonatkozóan időpont- és témaegyeztetésre is sor került a bírók és titkárok egyéb munkaterheinek figyelembe vétele mellett. A kapcsolatfelvétel az intézmények fenntartóival 2012-es évben megvalósult, azonban a tényleges előadásokra a 2013-as évben kerül sor az alábbi időpontokban: Dobó Katalin Gimnázium, március 4. és március 8. Balassa Bálint Szakközépiskola március 21. Dobó Katalin Gimnázium, március 26. Balassa Bálint Szakközépiskola és Mikes Kelemen Felnőtt és Ifjúsági Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola Tagintézmény. További iskolai előadási időpontok is ki vannak tűzve: április 3. Balassa Bálint Szakközépiskola, április 4., április 11., április 18. Szalézi- Irinyi Gimnázium ben rendhagyó, korhű tárgyalásra került sor a Tatai Patara elnevezésű történelmi fesztiválon, ahol megyénk több bírája hiteles középkori tárgyalást adott elő Az ügyfelek tájékoztatásának a jogszabályi kötelezettségeken túlmenő módozatai Az ügyfelek a törvényszék honlapjáról számos információhoz juthatnak. Ezen felül a cégnyilvántartás nyilvános adataiba az ügyfelek a törvényszék előterében elhelyezett számítógép segítségével az iroda igénybe vétele nélkül betekinthetnek A bíróság által megjelentetett kiadvány, periodika Megyénkben ilyen nem került még kiadásra A vezetői tisztségekre érkezett pályaművek nyilvánosságának gyakorlata, tapasztalatai A vezetői tisztségekre beérkező pályaműveket a pályázati határidő leteltét követően haladéktalanul továbbítja az Elnöki Iroda valamennyi olyan bíró/bírói szerv részére, amely a pályázattal kapcsolatban véleményt nyilvánít. 115

116 Ez a gyakorlat érvényesült a Tatabányai Törvényszék elnöki pályázatainak ismertetése során, amikor is a bírók ben megkapták a pályázati anyagokat, majd az összbírói értekezleten további információnyerés céljából kérdezhettek a pályázóktól szakmai elképzeléseikre vonatkozóan. 116

117 10. A bíróságok más szervekkel való kapcsolata 10.1 Az OBH-val fennálló kapcsolat (kezdeményezések az OBH felé, részvétel a központi igazgatási feladatokban,stb.). Az OBH-val, annak vezetőivel és hivatali egységeivel fennálló kapcsolat, együttműködés rövid ismertetése A Tatabányai Törvényszék egyes szervezeti egységei az OBH-val napi munkakapcsolatban állnak. Munkájuk során eleget tesznek az OBH megkereséseinek, adatszolgáltatási igényeinek. Az elmúlt évben a bírósági reformhoz kapcsolódóan folyamatosan szükség volt különféle törvénytervezetek, utasítás-, ajánlás tervezetek véleményezésére. Az OBH munkatársai akár telefonos megkeresésünkre is haladéktalanul segítséget nyújtottak. Törvényszékünk szervezeti egységei is ugyanezt a gyors, rugalmas segítségnyújtást igyekeznek biztosítani az OBH munkatársai részére is. Törvényszékünk több javaslatot terjesztett elő az OBH-nak: például fogalmazói versenyvizsga újra gondolása, Tatabányai Törvényszék egyes szervezeti egységeinek elhelyezése, továbbá az igazságügyi alkalmazottak képzése tárgyában Az OBT-vel fennálló kapcsolat Az OBT-ben póttag dr. Csermák János az Esztergomi Városi Bíróság bírója. Az OBT valamennyi határozatát, jegyzőkönyvét továbbítja a törvényszék felé, azokat pedig belső csatornákon valamennyi dolgozó megismerhette 2012-ben Más bíróságokkal fennálló kapcsolat. Annak felsorolása, hogy milyen bírósági szervezetrendszeren belüli intézményekkel ápol kapcsolatot a törvényszék. A fennálló kapcsolat, együttműködés rövid bemutatása. A törvényszék nagyon jó kapcsolatot ápol a Győri Ítélőtáblával, amelynek köszönhetően színvonalas szakmai együttműködés keretében törekszünk az egységes joggyakorlat kialakítására. Ezen kívül kiemelten jó sportkapcsolatot ápolunk a Győri Ítélőtáblával, a Székesfehérvári Törvényszékkel, a Fővárosi Ítélőtáblával, a Szombathelyi Törvényszékkel az Első péntek elnevezésű asztali tenisz torna révén. 117

118 10.4. A jogi hivatás rendekkel, hatóságokkal fennálló kapcsolatok. Annak felsorolása, hogy milyen bírósági szervezetrendszeren kívüli intézményekkel ápol kapcsolatot a Törvényszék. A fennálló kapcsolat, együttműködés rövid bemutatása, intézményenként. A törvényszék nagyon jó kapcsolatot épített ki a Komárom-Esztergom Megyei Rendőrfőkapitánysággal, valamint a NAV-val. Ezen felül kiemelhető még a Komárom-Esztergom Megyei Ügyvédi Kamarával, valamint a megye területén működő ügyészségekkel való kapcsolat, amely szervekkel a korábbi együttműködést még intenzívebbé tettük. A Tatabányai Törvényszék elnökhelyettese 2012 őszén együttműködési megállapodást kötött a Komárom- Esztergom Megyei Ügyvédi Kamarával, majd a 2012-es év tárgyalásait követően 2013-ban a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitánysággal Az oktatási intézményekkel fennálló kapcsolat A törvényszék együttműködési megállapodást kötött a korábbi években a Pécsi Tudományegyetemmel, valamint a tatabányai Edutus Főiskolával, amelynek keretében az intézmények hallgatói joggyakorlatot tölthetnek a megye bíróságain, ezen túlmenően a törvényszék elnökhelyettes oktatási tevékenységet vállalt a fenti intézményekben es évben a Győri Egyetemmel is szorosabbra fűztük kapcsolatainkat Civil szervezetekkel fennálló kapcsolat A civil szervezetek közül kiemelhetjük megyénk területén működő egyesületek, amelyek közreműködnek olyan hasznos társadalom-alakító programokban, mint a PRO VICTIM program (Utcai Segítőszolgálat). Mindezeken felül a Magyar Bírói Egyesülettel és a Jogászegylettel is intenzívebbé vált a kapcsolat Nemzetközi kapcsolatok (állandó vagy eseti kapcsolatok, ezek hasznossága, a részvételi lehetőségek nyitottsága). Annak felsorolása, hogy milyen külföldi szervezetekkel, intézményekkel ápol kapcsolatot a Törvényszék. A Tatabányai Törvényszéknek egyetlen élő nemzetközi kapcsolata van, mégpedig az Észak- Komáromi Bírósággal, ennek keretén belül minden évben megrendezésre kerül a Bíróságok Határok Nélkül labdarúgó-torna. 118

119 11. A bíróság integritásával kapcsolatos helyzet Az ügyelosztási rend összefoglaló leírása (az ügyelosztási rend előkészítésének módja, a kialakításánál meghatározó szempontok és módszerek, a törvényes bíróhoz való jog érvényesülése, a tartósan vagy eseti jelleggel kieső bírók ügyeiben az ügykiosztásra automatikus kiosztástól eltérő kiosztásra jogosult vezető az egyes szinteken és ügyszakokban, az ügyek átosztásának leggyakoribb okai, a tárgyévben átosztott ügyek becsült száma az egyes bírók által intézendő ügyszakokban). A törvényszéki polgári és büntető első fokú peres ügyeknél az ügyelosztás kézi szignálással történik a kollégiumvezető által. A szignálás során érvényesül az érkezési sorrend elve is, tehát az ügyek a tanácsok száma szerinti emelkedő sorrendben kerülnek kiosztásra, amennyiben az adott ügy bonyolultsága (a vádlottak, a kihallgatni kért tanúk vagy a vád tárgyává tett cselekmények száma) indokolja, az ilyen módon történő szignálástól el lehet térni. Figyelemmel kell azonban lenni az arányos ügyelosztásra. Fellebbviteli büntető ügyszakban, illetve a peren kívüli ügyekben az automatikus szignálás elve érvényesül. A polgári kollégiumvezető fellebbviteli ügyszakban az ügyrend szerint az arányos munkateher biztosításával szignálja ki az ügyeket. Egyebekben lásd a 8.4. pontban írtakat A bíróság fegyelmi helyzete Egy bíróval szemben folyik fegyelmi eljárás immár évek óta -, mely 2012 évben a büntető eljárás jogerős befejezéséig fel volt függesztve. Egy igazságügyi alkalmazottal szemben fegyelmi eljárás volt folyamatban a vele szemben indított büntető eljárás be nem jelentése miatt -, mely figyelmeztetéssel zárult. Egy igazságügyi alkalmazott írásbeli figyelmeztetésben részesült a hivatali gépkocsi magáncélú használata miatt. Egy határozott idejű kinevezéssel rendelkező igazságügyi alkalmazott hivatali célra kapott mobiltelefonját hosszú időn keresztül nem rendeltetésszerűen használta, ezért szolgálati viszonya a határozott idő lejártával megszüntetésre került. 119

120 11.3. A bíróság által vagy a bírósággal, bírókkal és bírósági vezetőkkel szemben indított eljárások 2012-ben a törvényszék nem indított pert. A törvényszékkel szemben indított eljárásokat az alábbi táblázat szemlélteti: A Tatabányai Törvényszék ellen indított perek évben Per tárgya Per állása Személyiségi jog védelme idézés kibocsátása nélkül elutasítva Elmaradt munkabér megfizetése folyamatban Szolgálati viszony folyamatban megszüntetése Szolgálati viszony bíró visszahelyezve (jogerős) megszüntetése Szolgálati viszony bíró visszahelyezve (jogerős) megszüntetése Szolgálati viszony bíró visszahelyezve (jogerős) megszüntetése Szolgálati viszony bíró visszahelyezve (jogerős) megszüntetése Bírósági jogkörben okozott kár folyamatban Kártérítés megfizetése folyamatban Határozat megtámadása folyamatban Bírósági jogkörben okozott kár folyamatban Élettársi vagyon megosztása folyamatban 2012-ben egyetlen bíróval szemben sem indítottak eljárást A panaszügyintézés és a közérdekű bejelentések intézésének gyakorlata A Tatabányai Törvényszéken és illetékességi területéhez tartozó városi bíróságokon a közérdekű bejelentésekkel és panaszokkal kapcsolatos eljárásról szóló, 10/2012. (VI.15.) OBH utasításában foglaltak szerint került sor a panaszok, közérdekű bejelentések kivizsgálására, megválaszolására. A beadványok kivizsgálása valamennyi esetben a bíróságok elnökei/elnökhelyettesei által történt. Szükség esetén az elnökök intézkedtek. A panaszok elbírálása a szabályzatban foglaltak szerint- minden esetben 30 napon belül megtörtént. A Tatabányai Törvényszékre 45 beadvány érkezett. Ebből egy városi elnökkel szembeni megalapozatlan panasz, 13 büntető üggyel kapcsolatos bejelentés, 34 bejelentés polgári ügyekkel kapcsolatos volt. 120

121 A beadványok közül valóban panaszként értékelhető és meglapozott esetekben a következő intézkedések történtek: egy esetben az eljáró bíró figyelme felhívásra került az eljárási szabályok betartására egy esetben panaszos a bírósági eljárást sérelmezte a felülvizsgálati eljárásban a felülvizsgálati kérelem elutasításra került. egy esetben a panaszos az őrizetbe vétel jogcímét, illetve a nyomozati iratok hiányát sérelmezte, de az iratok korábban kézbesítésre kerültek kártérítési igényt két esetben nyújtott be a panaszos, egy nem volt megalapozott, egy pedig elévült egy esetben a szakértő kirendelését hiányolta a panaszos, az eljáró bíró figyelmét az elnökhelyettes felhívta az elrendelt, de nem foganatosított intézkedésre. panaszként két esetben soronkívüliségi kérelem, három esetben elfogultságot került benyújtásra A többi panaszügyként érkezett beadvány tartalmilag tájékoztatás kérése volt. Az Esztergomi Városi Bíróságra 24 panasz érkezett. 9 büntető és 15 polgári ügyben. A panasz egy esetben elfogultságként került intézésre, egy esetben megállapításra került az eljáró bíró mulasztása, egy esetben a panasz fellebbezésként került elbírálásra, a többi esetben tájékoztatással zárult a panasz kivizsgálása A Tatabányai Munkaügyi Bíróságon egy panaszhoz kapcsolódóan tisztviselői mulasztás volt megállapítható, ezért a tisztviselő írásbeli figyelmeztetésben részesült. A Tatabányai Városi Bíróságra 20 panasz érkezezett, 2 esetben a panaszost tájékoztattuk a végrehajtási kifogás előterjesztésének lehetőségéről, a többi ügyben csak felvilágosítás adására volt szükség. A Tatai Városi Bíróságon 4 panaszügy érkezett (3 büntető, és 1 polgári), 1 büntető ügyben az eljárási határidők betartására lett felhívva az eljáró bíró. A Komáromi Városi Bíróságon 6 panaszügy volt. A beadványok megválaszolásra kerültek. 121

122 11.5. Az igazgatási ellenőrzés gyakorlata A tavalyi évben az igazgatási ellenőrzések az alábbi területeket érintették: A 2 és 5 éven túl folyamatban lévő ügyek vizsgálata; A tanácselnöki feljegyzések ismertetése, az általánosítható tapasztalatok megvitatása; A honvédelmi és polgári védelmi megbízott, a tűz- és munkavédelmi megbízott munkájának ellenőrzése; A törvényszék tájékoztatási tevékenységének vizsgálata; a törvényszék honlapja időszerűségének biztosítása; A belső ellenőri vizsgálatok ütemezése, az általános tapasztalatainak értékelése, intézkedési javaslatok megtétele; Az igazságügyi alkalmazottak munkájának értékelése, az értékelések általánosítható tapasztalatai; A törvényszék évi költségvetési előirányzatai teljesülésének a vizsgálata; A leltározással kapcsolatos feladatok végrehajtásának ellenőrzése A jogállási törvények szerinti összeférhetetlenségi esetek A Tatabányai Törvényszék területén dr. Széplaki László büntető kollégiumvezető és dr. Széplakiné dr. Balogh Éva büntetés-végrehajtási csoportvezető között fennálló és a bírói jogállási törvényen alapuló összeférhetetlenség alóli felmentést az - 94/2012. XI.19.) sz. határozatában elrendelt felülvizsgálat alapján- az OBT felülvizsgálta, és május 31. napjáig a felmentést megadta A közadatok kezelésének rendje A közadatok kezelésének rendje az információs önrendelkezési jogról és az információs szabadságról szóló évi CXII. törvény, valamint az annak alkalmazásáról szóló 19/2012. (X.18.) OBHE utasítás rendelkezései és a törvényszék elnökének a közzétételi szabályzatában foglaltak alapján történik. Közérdekű adatok egyedi igénylésére nem került sor 2012-ben. 122

123 11.8. A belső ellenőrzés A Tatabányai Törvényszéken (a megye valamennyi bíróságára kiterjedően) 2012 évben 1 fő látta el a belső ellenőrzési feladatokat, aki a jogszabályi előírásnak megfelelő a feladatellátás feltételét jelentő regisztrációval rendelkezik, az ehhez kapcsolódó vizsga és kötelező továbbképzési kötelezettségének eleget tett, az előírt szakképesítéssel és szakmai gyakorlattal rendelkezik. A Tatabányai Törvényszéken (a megye valamennyi bíróságára kiterjedően) 2012 évben 1 fő látta el a belső ellenőrzési feladatokat, aki a jogszabályi előírásnak megfelelő a feladatellátás feltételét jelentő regisztrációval rendelkezik, az ehhez kapcsolódó vizsga és kötelező továbbképzési kötelezettségének eleget tett, az előírt szakképesítéssel és szakmai gyakorlattal rendelkezik. A belső ellenőrzési egység helyzete a szervezeti hierarchiában a jogszabályi előírásoknak megfelelő, közvetlenül a törvényszék vezetőjének alárendelve végzi tevékenységét. A belső ellenőrzési egység (belső ellenőr) funkcionális (szervezeti és feladatköri) függetlensége biztosított volt évben is. A évi belső ellenőrzési tevékenység tervezése 1 fő kapacitás (saját erőforrás) figyelembe vételével történt. Az egy fő belső ellenőr a Bkr. előírásának megfelelően ellátja a belső ellenőrzési vezetői feladatokat is. Az éves belső ellenőrzési tervben foglaltak a tervezésnek megfelelően valósultak meg. Az ellenőrzésekre elsődlegesen az ellenőrzési tervben meghatározottak szerint került sor, ettől tartalmi eltérés az év folyamán nem volt, az ellenőrzési tervben meghatározott vizsgálatok végrehajtása megtörtént. Az ellenőrzések időbeli ütemezésében történt változás a tervezetthez képest, soron kívüli ellenőrzés és tanácsadó tevékenység ellátása miatt. A tervezett vizsgálatokon felül egy soron kívüli ellenőrzés valósult meg, illetve 4 írásbeli felkérés alapján elvégzett, több szóbeli felkérésre elvégzett tanácsadó feladat ellátására került sor. A belső ellenőrzés rendszerszemléletű ellenőrzéseket folytatott le évben, ennek jegyében például vizsgálta valamennyi bíróságon a büntető ügyszakban felmerülő költségekkel összefüggő folyamatokat, majd a törvényszék gazdasági hivatalában a bevételi előírásokat és ezek teljesítését, a kapcsolódó tevékenységeket. Összességében 5 szabályszerűségi, 2 pénzügyi, 3 rendszerellenőrzés lefolytatására került sor, amelyből 9 tervezett és 1 soron kívüli ellenőrzés volt. A szabályszerűség vizsgálata nagy jelentőségű a belső ellenőrzések során, a belső kontrollrendszer értékelése keretében, így természetesen a szabályszerűség vizsgálata része a pénzügyi és rendszerellenőrzéseknek is. A 10 belső ellenőrzéshez kapcsolódóan 6 esetben vált szükségessé intézkedési terv készítése. Több esetben előfordult, hogy a feltárt intézkedést igénylő megállapítások alapján a belső 123

124 ellenőrzés időszaka alatt a szükséges intézkedések megtörténtek, ezekben az esetekben intézkedési terv készítése már nem volt szükséges. Voltak előző évről áthúzódó korábbi belső ellenőrzésekhez kapcsolódó intézkedések, továbbá a évi megállapításokhoz kapcsolódóan egyes intézkedési tervek elkészítésének, illetve az intézkedések végrehajtásának határideje 2013 évi. Egyes intézkedések végrehajtása folyamatban van. Az ellenőrzési feladatok teljesítésén túl, a belső ellenőrzési tevékenység keretében 2012 évben is tanácsadó feladatok ellátására, képzéseken való részvételre, önképzésre, jogszabályi változások nyomon követésére, a belső ellenőrzési kézikönyv, iratminták aktualizálására, az éves tervezés és beszámolás elkészítésére, egyéb adminisztratív feladatok elvégzésére került sor. A belső ellenőrzési egység funkcionális függetlenségének bemutatása Belső ellenőrzési egység helyzete a szervezeti hierarchiában megfelelő, közvetlenül a törvényszék vezetőjének alárendelve végzi tevékenységét. A belső ellenőrzési egység (belső ellenőr) funkcionális (szervezeti és feladatköri) függetlensége biztosított volt évben is. A belső ellenőrzés személyi és tárgyi feltételeinek bemutatása 2012 évben 1 fő igazságügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott belső ellenőr látta el a belső ellenőrzési feladatokat, külső szolgáltató igénybevételére nem került sor. A rendelkezésre álló ellenőri kapacitással nem biztosítható teljes körűen az utóellenőrzések elvégzése (intézkedési tervek végrehajtásának részletes ellenőrzése). Az utóellenőrzések az esetek többségében nem önálló belső ellenőrzési vizsgálatként valósulnak meg, hanem a vizsgálat tárgyát érintő következő ellenőrzés keretén belül, azonban az intézkedések végrehajtását az ellenőrzöttek beszámolói alapján a belső ellenőrzés minden esetben nyomon követi, illetve tanácsadó tevékenység keretében támogatást nyújt, pl. az alkalmazandó módszerekre, belső szabályozásra tett javaslatokkal. Nem minden esetben biztosítható szintén kapacitás hiányában a kockázatelemzés által meghatározott ellenőrzési gyakoriság (pl. több tevékenység évenkénti ellenőrzése esetén más tevékenységek ellenőrzése marad el, vagy csak az évenkéntinél ritkább ellenőrzési gyakoriság valósítható meg annak érdekében, hogy valamennyi érintett terület legalább időszakos ellenőrzése biztosítható legyen). A belső ellenőrzés egyéb feladatainak ellátását adminisztratív személyzet, létszám nem támogatja, valamennyi adminisztratív feladatot a belső ellenőr old meg. Ezt elősegíti, hogy a belső ellenőr rendelkezik ECDL számítógépes vizsgával, amely e területen jól hasznosítható és növeli a belső ellenőrzési tevékenység hatékonyságát, tekintettel a növekvő adminisztrációs terhekre is, amelyek jelentős kapacitást kötnek le. Biztosított minden tárgyi feltétel (iroda, számítógépes állomás és megfelelő irodai szoftver csomag, nyomtató, irodai berendezés, felszerelés, a folyamatos munkához szükséges eszközök, jogtárhoz való hozzáférés). A belső ellenőr képzettségi szintje, gyakorlata, regisztrációja és képzései évben belső ellenőrzési tevékenységet végző rendelkezik a jogszabályban előírt szakképzettséggel (közgazdasági közgazdász gazdálkodási szakon felsőfokú iskolai végzettséggel és mérlegképes könyvelő képesítéssel) illetve szakmai gyakorlattal. 124

125 A jogviszonyban álló belső ellenőr jogszabályban előírt nyilvántartásba vétele megtörtént évben, amely szakmai gyakorlathoz kötött, továbbá kötelező vizsga letételével jár, amelyet a belső ellenőr teljesített. A kétévenként kötelező továbbképzési kötelezettségének amely a regisztráció fenntartásának feltétele a belső ellenőr eleget tett január 27-én, a Székesfehérvári Törvényszéken került megszervezésre a bírósági belső ellenőrök regionális munkaértekezlete, amelyen az OBH PEÖF főosztályvezetője, az OBH belső ellenőre, továbbá ítélőtáblák és törvényszékek belső ellenőrei vettek részt. Az értekezletre szakmai anyagot állítottam össze, figyelemmel a jelentős jogszabályi változásokra. A munkaértekezleten több téma szakmai megbeszélésére, az aktuális feladatok egyeztetésére került sor, amely hasznos volt a napi feladatellátás szempontjából is. A belső ellenőrzési felügyeleti (OBH) továbbképzéseken az Igazságügyi Akadémián a belső ellenőr részt vett évben is. A belső ellenőr kötelező képzésként részt vett továbbá a könyvviteli szolgáltatást végzők éves továbbképzésén, illetve nem kötelező képzésként az ÁBPE-II. továbbképzésen és a Nemzetgazdasági Minisztérium Belső Kontrollok Főosztályának közreműködésével szervezett konferencián (EU támogatások ellenőrzése témakörben). A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása Az ellenőrzési tervben foglalt feladatok teljesítésének bemutatása Az éves ellenőrzési tervben szereplő vizsgálatok összesen 9 vizsgálat a következőkre terjedtek ki: Büntető ügyszakban a költségjegyzékek vezetésének, költségmentes ügyek nyilvántartásának, értesítések megküldésének ellenőrzése a Törvényszéken, az Esztergomi, Komáromi, Tatabányai és Tatai Városi Bíróságokon. A Tatabányai Törvényszéken a készletgazdálkodás rendszerének vizsgálata. A Tatabányai Törvényszéken az igazságügyi követelések (bevételek) nyilvántartása, kezelése szabályozottságának, lebonyolítási rendszerének vizsgálata. A Tatabányai Törvényszéken egyes külső személyi juttatások kifizetésével összefüggő folyamatok vizsgálata július november időszakban a Tatabányai Törvényszék pénztárában a pénzkezelés ellenőrzése. 125

126 A soron kívüli ellenőrzés a tartalékidő terhére valósult meg: A évi előirányzat maradvány kimutatás, a évi előirányzat maradvány felhasználás, továbbá a függő- átfutó- kiegyenlítő elszámolások és az ezeket alátámasztó főkönyvi és analitikus nyilvántartások ellenőrzése évben az éves ellenőrzési tervben szereplő elmaradt ellenőrzés nem volt. Tanácsadói tevékenység bemutatása A tanácsadói tevékenység a következő főbb témaköröket érintette: Írásbeli felkérés alapján elvégzett tanácsadó tevékenységek: Az intézkedési tervekben megjelölt belső szabályzatok által érintett területek szabályozásához tanácsadás, javaslattétel figyelemmel a jelentős jogszabályi változásokra a szabályzatok tartalmát, szerkezetét illetően, a szabályzatok készítése közben felmerülő kérdéseknél egyeztetés, a szabályzattervezet véleményezése, továbbá a gépkocsi üzemeltetéssel összefüggő számítógépes nyilvántartás kialakításában tanácsadás, javaslat. A bűnjelkezelést érintően az intézkedési tervben megjelölt feladatok eredményes végrehajtásához, a kontrollkörnyezet (belső szabályzat, ellenőrzési nyomvonal, munkaköri leírások) továbbfejlesztéséhez tanácsadás, javaslat. Földgázszolgáltatás igénybevételével kapcsolatos adatok összeállítása, elemzése, beszerzési közösség földgázszolgáltatásra vonatkozó csoportos beszerzési ajánlatának véleményezése, beszerzési eljárás eredményének elemzése. Határozott idejű szerződés lejártát követő időszakra a takarékossági szempontok figyelembe vételével előkészítő anyag összeállítása, elemzés az áramszolgáltató választáshoz. Szóbeli felkérés/ belső ellenőrzési kezdeményezés alapján elvégzett tanácsadó feladat körébe tartozó tevékenységek (ellenőrzési tevékenység mellett elvégzett): Tájékoztatás a Törvényszék Elnöke részére jogszabályváltozásról, új jogszabályokról a belső kontrollrendszer és belső ellenőrzés területén. Tájékoztatás az érintett kollégáknak a NAV által évben kiadott információs füzetekről gépjárművek üzemeltetésével kapcsolatos költségek, 126

127 számla-nyugta kiadásának alapvető szabályai, továbbá cégautóadó témakörökben. ÁSZ Integritás kérdőív kitöltésében részvétel (belső ellenőrzésre vonatkozóan), illetve a kitöltés és megküldés segítése. Belügyminisztérium Központi vagyon-visszaszerzési és bűnjelkezelési hivatal kialakítására készített koncepciójának véleményezése. Az igazságszolgáltatásban közreműködő ülnököket megillető díjazásról és egyéb költségeinek megtérítéséről szóló belső szabályzat tervezet véleményezése. A költségvetési szervek belső ellenőrzési tevékenységét végzők nyilvántartásáról és kötelező szakmai továbbképzéséről, valamint a költségvetési. szervek vezetőinek és gazdasági vezetőinek belső kontrollrendszer témájú továbbképzéséről szóló 28/2011.(VIII.3.) NGM r. módosítás tervezet véleményezése. A törvényszék SZMSZ-éhez a belső ellenőrzés feladataira vonatkozó javaslat. OBH Gazdálkodási szabályzat tervezet véleményezése. Összefoglaló készítése a 2012 évben kiadott OBH utasításokról, illetve az azok alapján készítendő belső szabályzatokról, eljárásrendekről. Az év folyamán ellátott tanácsadás jellegű további tevékenységek: munkatársak tájékoztatása jogszabályváltozásokról, szakmai anyagokról, megkeresés esetén véleményadás a jogszabályok/szabályzatok alkalmazásának gyakorlati kérdéseivel kapcsolatban. Az intézkedési tervek megvalósítása A belső ellenőrzés az ellenőrzési megállapításokról, javaslatokról, a javaslatok alapján elrendelt intézkedésekről és azok megvalósításáról nyilvántartást vezet a nyomon követés érdekében évben több évi belső ellenőrzéshez kapcsolódó intézkedés volt, amelyek határideje év folyamán járt le, illetve 2 esetben a korábbi határidejű intézkedés áthúzódott évre. A belső ellenőrzés által vezetett nyilvántartás ezen intézkedéseket is tartalmazza. A nyilvántartás tartalmazza továbbá a évi belső ellenőrzésekhez kapcsolódó, évi határidejű intézkedések előírását. A belső ellenőrzés igény esetén szakmai tanácsadással támogatja az intézkedési tervek végrehajtását, ezzel a nyomon követés is részben megvalósul. 127

128 Az ellenőrzött szervezeti egységek beszámolnak az intézkedések végrehajtásáról, amely alapján az intézkedések teljesülése vagy elmaradása bekerül az intézkedések nyilvántartásába. Az ellenőrzöttek beszámolói alapján az intézkedések a következők szerint valósultak meg: 2012 évet megelőző, lejárt határidejű intézkedések, amelynek végrehajtása áthúzódott 2012 évre: A bűnjelkezelési tevékenységhez kapcsolódóan 4 esetben volt áthúzódó intézkedés. Az ellenőrzött szervezeti egység beszámolása szerint az intézkedések végrehajtása részben történt meg (2 intézkedés teljes körűen, 2 intézkedés részben), amelynek okai: az ügyek és bűnjelek nagy mennyisége, csőtörés miatti feladatokból eredő kapacitás elvonás, sok esetben az eljáró bíróságok részéről hiányos rendelkezéseket tartalmazó határozatok miatti ismételt megkeresések időigénye. Átfutó kiadások rendezésével kapcsolatban 1 áthúzódó intézkedés volt, amelynek végrehajtása megtörtént, oka munkatorlódás volt (részben létszámhelyzet változása miatt) évi ellenőrzésekhez kapcsolódó, évi határidejű intézkedések: A bűnjelkezelés utóellenőrzése tekintetében 6 intézkedés határideje volt évi, amelyből 3 végrehajtásra került, 3 folyamatban van. A gépjármű üzemeltetési tevékenység kapcsán 6 intézkedés előírására került sor, amelyből 5 megvalósult, egy esetben a határidő az új SZMSZ elfogadását követő 2. hónap utolsó munkanapjában volt megjelölve, amely emiatt 2013 évre húzódik át évi ellenőrzésekhez kapcsolódó, évi határidejű intézkedések: A évi előirányzat-maradvány kimutatás, függő- átfutó- kiegyenlítő elszámolások vizsgálatához kapcsolódóan a korábbi évekről áthúzódó tételek teljes körű könyvviteli rendezése megtörtént. A Tatabányai Törvényszéken a büntető ügyszakban a költségekkel összefüggő vizsgálat kapcsán az egyetemleges fizetési kötelezettségekkel összefüggésben feltárt eltérések rendezésére az ellenőrzési jelentés elkészítéséig megtették a szükséges intézkedéseket. A készletgazdálkodási tevékenység vizsgálatával összefüggésben előírt intézkedések határideje 6 esetben évi, 4 esetben évi, a végrehajtásáról a beszámolás határideje évi. 128

129 A Tatai Városi Bíróságon és az Esztergomi Városi Bíróságon a büntető ügyszakot érintő vizsgálathoz kapcsolódóan előírt intézkedések végrehajtására határidőben 2012 évben maradéktalanul sor került. A Tatabányai Városi Bíróságon és a Komáromi Városi Bíróságon a büntető ügyszakot érintő vizsgálathoz kapcsolódó megállapítások és javaslatok alapján a jelentéstervezetet követően, a végleges ellenőrzési jelentés elkészítését megelőzően a szükséges intézkedéseket megtették és erről beszámoltak, így intézkedési terv készítése nem volt szükséges. A belső ellenőrzés lehetőség szerint utóellenőrzés keretében vizsgálja az intézkedések tényleges végrehajtását, kapacitás hiányában azonban ez nem lehet teljes körű. A belső kontrollrendszer működésének értékelése ellenőrzési tapasztalatok alapján évben belső ellenőrzési témaként a belső kontrollrendszer célzott, átfogó vizsgálatára nem került sor, az az éves ellenőrzési tervben sem szerepelt, azonban minden belső ellenőrzés érinti a belső kontrollrendszer valamely elemét, amelyek vizsgálatára és értékelésére így az egyes témaellenőrzések keretében sor kerül. A évi ellenőrzések során a belső ellenőrzés a folyamatba épített ellenőrzés erősítésére, szabályzatok pontosítására, ellenőrzési nyomvonalak aktualizálására, munkaköri leírások kiegészítésére, aktualizálására tett javaslatot a belső kontrollrendszer javítása érdekében. A évi belső ellenőrzési tevékenység részletes bemutatását a Bkr. figyelembe vételével elkészített, a törvényszék elnöke által jóváhagyott éves ellenőrzési jelentés tartalmazza. Összességében a belső ellenőrzés évi tevékenysége során a vonatkozó jogszabályokban foglaltaknak eleget tett. A belső ellenőrzés tevékenységét segíti, hogy nagyfokú támogatást élvez a vezetés részéről, a tárgyi feltételek megfelelőek, az ellenőrzött területek képviselői és a belső ellenőrzés a vizsgálatok során együttműködnek A bírósági épületek biztonsági helyzete Tatabányai Törvényszék: A vagyon és személyvédelmi feladatokat külső vállalkozó látta el 2012-ben 2 fővel óráig, illetve óráig, távfelügyeletre átjelző behatolás és tűzjelző védelemmel. 129

130 A beléptetésnél fémkereső kapu, csomagátvizsgáló berendezés és kézi detektor segíti az átvizsgálást. A tárgyévben eszközelvétel miatt nem indult hivatali eljárás, rendbontásra visszavezethető esemény nem történt. Az alagsorban kerül kialakításra az a helyiség, amely a minősített adatok tárolására szolgál. Az átalakítás jelentős költségkihatása miatt az OBH évben elvégezte a törvényszékek köztük a Tatabányai Törvényszék ilyen irányú igényeinek felmérését. A helyiség elektronikus és mechanikai védelmének kialakítására a későbbiekben kerül sor, amennyiben az átalakításhoz szükséges fedezetet az OBH biztosítja. Ebben a helyiségben nemcsak a törvényszék, hanem a megye valamennyi bíróságának minősített adatokat tartalmazó irata kerül elhelyezésre. (Az iratok őrzése technikai feltételeinek megteremtése jelentős költségkihatása miatt megyénkben, a többi megyéhez hasonlóan várhatóan csak egy helyen kerül sor.) Tatabányai Városi Bíróság: A vagyon és személyvédelmi feladatokat külső vállalkozó látta el 2012-ben 2 fővel óráig, illetve óráig, távfelügyeletre átjelző behatolás és tűzjelző védelemmel. A beléptetésnél fémkereső kapu, csomagátvizsgáló berendezés és kézi detektor segíti az átvizsgálást. A tárgyévben eszközelvétel miatt nem indult hivatali eljárás, rendbontásra visszavezethető esemény nem történt. Esztergomi Városi Bíróság: A vagyon és személyvédelmi feladatokat külső vállalkozó látta el 2012-ben 2 fővel óráig, illetve óráig, távfelügyeletre átjelző behatolás és tűzjelző védelemmel. A beléptetésnél fémkereső kapu és kézi detektor segíti az átvizsgálást, de csomagátvizsgáló berendezés nincs. A tárgyévben eszközelvétel miatt nem indult hivatali eljárás, rendbontásra visszavezethető esemény nem történt. Tatai Városi Bíróság: A vagyon és személyvédelmi feladatokat külső vállalkozó látta el 2012-ben 2 fővel óráig, illetve óráig, távfelügyeletre átjelző behatolás és tűzjelző védelemmel. 130

131 A beléptetésnél kézi detektor segíti az átvizsgálást, de csomagátvizsgáló berendezés vagy fémkereső kapu nincs. A tárgyévben eszközelvétel miatt nem indult hivatali eljárás, rendbontásra visszavezethető esemény nem történt. Komáromi Városi Bíróság: A vagyon és személyvédelmi feladatokat külső vállalkozó látta el 2012-ben 2 fővel óráig, illetve óráig, távfelügyeletre átjelző behatolás és tűzjelző védelemmel. A beléptetésnél kézi detektor segíti az átvizsgálást, de csomagátvizsgáló berendezés vagy fémkereső kapu nincs. A tárgyévben eszközelvétel miatt nem indult hivatali eljárás, rendbontásra visszavezethető esemény nem történt Egyéb kockázatkezelési folyamatok, intézkedések A Tatabányai Törvényszék Szervezeti és Működési Szabályzata évben teljes egészében megújult. A régi szabályzathoz képest alapvető változást hozott az egyes szervezeti egységek munkafolyamatainak elkülönítése, az egyes vezetői szintek, és a hozzájuk tartozó felelősségi körök elhatárolása. Az év folyamán 8 elnöki intézkedés kerül kiadásra. Elnöki intézkedés történt létszám átcsoportosítással, elszámolásra kiadott keretösszegek felhasználásával, internet munkaidő alatti használatával, álláshelyek betöltésével, lajstromirodák átszervezésével, a Gondnoksági osztály átszervezésével kapcsolatosan. A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló évi XLII. tv. 2. (1) bekezdés c.) pontja alapján a Tatabányai Törvényszék épületeiben tilos a dohányzás. Valamennyi bíróságon dohányzó helyek kerültek kijelölésre. A városi bíróságokon megtörtént a titkos ügykezelők kinevezése (az évi CXXV. törvény 68. (4) bekezdés g,) pontja alapján. Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló évi CXXV. törvény 63. (4) bekezdése alapján 2012-ben esélyegyenlőségi terv készült. 131

132 12. A munkavégzés tárgyi feltételei A bírósági épületek A bíróság által használt épületek, más szervekkel közösen használt ingatlanok A Tatabányai Városi Bíróság a Munkaügyi Bírósággal, a Komáromi, Esztergomi Városi Bíróságok pedig a helyi ügyészséggel közösen használják az épületeket. A Tatai Városi Bíróságon az ügyészség mellett helyet foglal a Gyámhivatal és a helyi városi televízió társaság is. A közös használatból eredő költségeket megállapodások alapján a Gazdasági Hivatal számlázza Az épületek állaga, az épületek energetikai állapota A bírósági épületek állapota átlagos. A Tatai Városi Bíróság üveg homlokzata problematikus, mivel annak energetikai szempontból nagy a hővesztesége. Az épület ugyan 2003-ban nagyobb felújításon esett át, amelynek során kialakították a tárgyalókat, de a 4-es tárgyaló felújításra szorul, mind az épületrész, mind a bútorzat tekintetében ban a villamos hálózatot felújítottuk és a bútorzat cseréje is részben megtörtént, de vannak még régi bútorral berendezett szobák ben a teljes bírósági rész festése megtörtént. Az irattár mérete nem elégséges, lehetőség szerint az alagsorban bővíteni kell. A Komáromi Városi Bíróságon a tetőről hullanak a cserepek, ennek kijavítása, továbbá nyílászáróinak cseréi is esedékessé váltak. Az épület 1998-ban tető felújításon esett át, ben a tárgyalótermi bútorzatot cseréltük, 2004-ben a földszint akadálymentesítésére került sor és kialakításra került 1 db akadálymentesített WC is ben kialakításra került felújítás után az alagsorban a központi irattár ban felújították a külső homlokzatot az épületen ben a villamos hálózat felújítása történt meg ban megtörtént a belső falak festése. A Tatabányai Városi Bíróságon az épület 2000-ben teljes felújításon esett át, a bútorzatot is kicseréltük. A napi használat miatt mind az épület, mind a bútorzat kisebb javításokra szorul, a homlokzaton az ÉK-i oldalon omlik a vakolat, az elő tető beázik. Az udvaron a burkolat felújításra szorul. Az épület energetikai minősítése E. Szükséges lenne a homlokzat külső szigetelése. Az irattár mérete az udvari tárolóval sem elégséges, mindenképpen szükséges a bővítés. A Törvényszék épületén az 1999-es tetőcserén kívül semmilyen felújítás nem történt. Szükséges lenne a nyílászárók cseréje, a homlokzat szigetelése, felújítása, fűtéskorszerűsítés, és egy belső tisztasági festés, mázolás. A főbejárat megközelítésére szolgáló lépcsőfeljáró és pihenő a téli fagyok miatt tönkrement, balesetveszélyes, szükséges a feljárat teljes rekonstrukciója. A belső bútorzat állapota részben felújított, állapota megfelelő. Az irattár jelenlegi kapacitása nem elegendő, ezért bővítése szükséges. Az udvari irattár É-i oldalán mállik a vakolat és beázik, javítása elengedhetetlen. 132

133 Energetikai szempontból a bírósági épületek állagán, nagy összegű beruházásokkal lehetne javítani. Mindezeken felül szükséges lenne az épületek klimatizálásának a megoldása is az Esztergomi Városi Bíróság kivételével. A tatabányai és esztergomi épületek fekvéséből adódóan a villamos energia fogyasztását jelentősen csökkentő napelemek felszerelésének lehetőségét is érdemes megvizsgálni A bérelt ingatlanok és költségük Bérelt ingatlanunk nincs A bírók és alkalmazottak elhelyezésének jellemzői, a dolgozószobák és tárgyalók számának elégségessége A tárgyalótermek helyzetét az alábbi táblázat szemlélteti: Tárgyalótermek száma( db ) + Meghallgató szoba Tatabányai Törvényszék TVB + MB TVB KVB EVB Összesen Bírói létszám( fő) Tárgyalásokat tartó titkári létszám ( fő ) Összesen A Tatabányai Városi Bíróság és a Tatabányai Munkaügyi Bíróság elhelyezéséi körülményei nem megfelelőek, ennek javítása központi intézkedést igényel. 133

134 12.2. A bírósági épületek egyéb tárgyi felszereltsége, bútorzatának állapota A bíróságok bútorzata funkciójának megfelel, állapotuk részben cserére szorul. A forgószékekből nagyobb mennyiséget kellene cserélnünk, valamint a Tatabányai Városi Bíróságon a szőnyegpadlók is rossz állapotban vannak A bírósági irattárak helyzete A törvényszéki irattárak A törvényszék alagsorában egy 61 nm-es, valamint egy nagyobb 145 nm-es, az udvaron 2008-ban épült 80 nm-es irattár található. Ezekben a helyiségekben a megyei elnöki iratok, polgári, büntető, csőd, felszámolás, gazdasági, cégbírói, végrehajtói és a közjegyzői iratok tárolása történik. A folyamatos selejtezés ellenére is egyre nagyobb probléma az irattározás, több irat keletkezik, mint amennyit selejtezni lehet A helyi bíróságok irattárai A Tatabányai Városi Bíróságon az alagsorban 4 irattári helyiség van 86 nm-en 0 fm szabad kapacitással. Az udvari 64 nm-es irattárban 0 fm szabad hely van. Az Esztergomi Városi Bíróságon egy korszerű 97 nm-es irattár van, mely a selejtezésre váró iratok tárolását nem tudja biztosítani. A Tatai Városi Bíróságon 6 kisebb helyiség van összesen 130 nm- en Az utolsó helységet 8 nm-es 2012-ben alakítottuk irattárrá, itt 14 fm szabad hely van. A Komáromi Városi Bíróságon az épület alagsorában van kialakítva a központi irattár. Itt 6 helyiség van 144 nm-en, de helyszűke miatt a folyosón is kellett salgo polcokat állítani. Összességében elmondható, hogy az irattárak a folyamatos selejtezés ellenére is teljes kapacitással működnek. Problémát okoz a selejtezett és a levéltárnak átadásra váró iratok, valamint a közjegyzői iratok tárolása. Szabad tároló kapacitásunk gyakorlatilag nincs A bűnjelkezelési raktárak helyzete: Jelenleg 6 bűnjelraktár üzemel a törvényszék épületében. Egy nagy és öt kisebb (12-20 m2 közötti) raktárunk van. A törvényszéken az éves ügyforgalom ügy között mozog. A városi bíróságok bűnjelkezelési forgalma alacsony, nagyobb tárolási kapacitást nem igényel. A Törvényszék raktárai 2012 januárjára mind teljesen megteltek. Azok lényegében faltól falig 110 kg-os osztott terhelhetőségű polcrendszerrel ellátottak. 134

135 Az elnöki jogkörben eljáró elnökhelyettes az elmaradások feldolgozását tűzte ki célul, amely igen nagy léptékben haladt és várhatóan 2013 szeptemberére fejeződik be teljesen december 31. napjára raktáraink kapacitását átmeneti jelleggel fel tudtuk szabadítani, így 2013 nyarán korszerűsíteni és felújítani tudjuk azokat őszén éreztette hatását a rendőrségi átszervezés, amelynek köszönhetően a korábbi évekhez viszonyítva megnőtt az ügyforgalom, amely igazán a 2013-as évben fog jóval magasabb ügyérkezést generálni. Ez közel 1000 ügyet jelent a rendőrség tájékoztatása szerint, amely 2 hónap alatt 3 éves teljes ügyforgalmunk megjelenését jelenti. Erre figyelemmel 2013-ban munkaerő átcsoportosításra lesz szükség, várhatóan fél éves időtartamra. 135

136 13. A bíróság informatikai helyzete Személyi feltételek (összefoglaló tájékoztatás arról, hogy összesen hány fő, milyen formában látja el a bírósági informatikával kapcsolatos feladatokat és hol található ezeknek a személyeknek a szolgálati helye, képzése). Komárom-Esztergom megye bíróságain az Informatikai Osztály keretein belül összesen 6 fő informatikus dolgozik, ebből 3 fő a Tatabányai Törvényszéken és a cégbíróságon, 1 fő a Tatabányai Városi Bíróságon és a Tatabányai Munkaügyi Bíróságon, 1 fő az Esztergomi Városi Bíróságon, 1 fő pedig a Tatai- és a Komáromi Városi Bíróságon. Utóbbi esetben az informatikus egy héten 3 napot a Komáromi Városi Bíróságon, 2 napot pedig a Tatai Városi Bíróságon tölt. Az Országos Bírósági Hivatal által szervezett képzésekben a lehető legnagyobb létszámban igyekszünk részt venni az informatikai ismereteink bővítése érdekében. A évben az ÜKE projekt bemutatóján szeptember 27-én 1 fő, a Certified Linux Administrator oktatáson szeptember 5-7 között és szeptember 22-én 2 fő, szeptember között 1 fő, XEN virtulizáció oktatáson november 5-9 között 2 fő, az ÜKE projekt keretében, a felhasználók támogatására elkészült e-learning anyagok MOODLE keretrendszerben történő bemutatóján november 9-én 1 fő, az ÜKE projekt átfogó képzésén november között 1 fő, ÜKE tutorképzésen december 18-án 4 fő vett részt Az informatikai biztonsági szabályzat érvényesülése a tárgyévben Az Informatikai Osztály kiemelt figyelmet fordít az informatikai biztonsági szabályzat ismertetésére, oktatásban részesíti az új dolgozókat, a szabályzat változásait közzé teszi a belső honlapon, szükség esetén szervezett oktatás keretében nyújt tájékoztatást. 136

137 13.3. Az informatikai eszközállomány (összefoglaló jellegű tájékoztatás a bíróság informatikai eszközállományáról, annak műszaki állapotáról, a bírósági dolgozók (tárgyalótermek) informatikai eszközökkel történő ellátottságáról (beszerzés, selejtezés nyomtatók használata). Az informatikai munkahelyek megoszlása a év végén: Bíróság neve Munkaállomás Tartalék Esztergomi Városi Bíróság Komáromi Városi Bíróság Tatai Városi Bíróság Tatabányai Városi Bíróság 64 db (ebből 1 db laptop) 38 db (ebből 1 db laptop) 29 db (ebből 1 db laptop) 86 db (ebből 1 db laptop) Munkaügyi Bíróság 12 db - Tatabányai Törvényszék 112 db (ebből 8 db laptop) Könyvtár (KIM tulajdonú eszközök) 2 db - 3 db 2 db 1 db 5 db 27 db Cégbíróság (KIM tulajdonú eszközök) 21 db 1 db Összesen (KIM) db (ebből 12 db laptop) (KIM) db 137

138 Az informatikai központi eszközök megoszlása a év végén: Bíróság neve Szerver Esztergomi Városi Bíróság 2 db 1 db Komáromi Városi Bíróság 2 db 1 db Tatai Városi Bíróság 1 db 1 db Tatabányai Városi Bíróság Munkaügyi Bíróság Tatabányai Törvényszék (raktár) Blade (keret/szerver) Cégbíróság, Gazdasági, Csõd- és Felszámolói Ügyszak (KIM tulajdonú eszközök) (raktár) Blade (keret/szerver) 1 db 1 db 8 (1) db 1/4 db 3 (1) db 1/2 db Egyéb központi számítógép 8 db Összesen 25 db 12 db - Az OBH tulajdonúak közül 59 db 2006-os, 2 db 2005-ös, 126 db 2004-es, vagy régebbi évjáratú. A KIM tulajdonúak közül 2 db 2005-ös évjáratú, a többi 2007-es vagy újabb évjáratú. Szerverrel összesen 17 db-bal és 2 db blade-kerettel rendelkezünk, az egyik keret OBH (4 db szerver + 1 db storage), a másik KIM (2 db szerver + 1 db storage) tulajdonú. Az OBH tulajdonúak közül 7 db 2004-es, vagy régebbi, a KIM tulajdonúak közül 3 db es, vagy régebbi évjáratú. A 2006-os, vagy régebbi számítógépek teljesítménye nem felel meg a mai szoftverek igényeinek, nagyban lassítják a munkavégzést. Szintén elavult a Tatai Városi Bíróságon üzemelő 2003-as évjáratú szerverünk. A dolgozószobák és a tárgyalótermek számítógéppel történő ellátottsága 100%-os. Az informatikai beszerzések a felmerülő igények és a Törvényszék anyagi lehetőségeit mérlegelve valósulnak meg. 138

139 A gazdaságtalanul javítható, illetve elavult eszközök selejtezése az Informatikai Osztály javaslatára történik. A nyomtatási feladatok ellátása céljából minden bíróságunk rendelkezik központi multifunkcionális készülékekkel, valamint helyi nyomtatókkal. Ez utóbbi eszközökkel vannak felszerelve tárgyalótermeink, illetve egyes dolgozószobáink. A számítógépen történő munkavégzés minden munkavállaló számára biztosított A központilag biztosított alkalmazások működése (internet, VPN, Novell, behatolás védelem, vírusvédelem, honlapok, külső kapcsolatok, helpdesk, levelező, stb.), hardver és szoftverbeszerzésekkel (szerverek, munkaállomások, hálózati eszközök, vírusvédelmi szoftver, adatbázis és adatmentő rendszerek), hardver és szoftverfejlesztésekkel kapcsolatos észrevételek, javaslatok. A központilag biztosított alkalmazások a gyakorlati tapasztalataink alapján megfelelően biztosítják bíróságaink napi működését, az esetlegesen felmerülő problémák elhárításban a helpdesk által nyújtott segítséggel elégedettek vagyunk. A bírók otthoni munkavégzésének támogatása érdekében javasoljuk a bírósági hálózat távoli elérésére szolgáló OpenVPN alapú megoldás kiterjesztését, vagy más, arra alkalmas technológia alkalmazását. A jelenleg használatban lévő Symantec vírusvédelmi rendszer nagymértékben leterheli elavult számítógépeink erőforrásait, így hátráltatja a gördülékeny munkavégzést. Évek óta problémát jelent, hogy az eszközleltár naprakészen tartására jelenleg is az erre alkalmatlan BCS Eszköznyilvántartó programot használjuk. Szintén cserére szorul a DOS-os alapú Elnöki iktató programunk is. A Tatai Városi Bíróságon üzemelő 2003-as évjáratú szerverünk, valamint a 2006-os, vagy régebbi számítógépeink elavultak, cseréjükre azonnal szükség lenne. 139

140 13.5. Az országos, illetve az ítélőtáblai, törvényszéki informatikai stratégiával kapcsolatos külső és belső elvárások, igények megfogalmazása; a célok elérésére alkalmas informatikai megoldási lehetőségek és eszközök elemzése; az egyes megoldásokban szerepet játszó külső és belső közreműködők köre és feladatai; a megoldások közötti választást segítő szempontok. Informatikai stratégiánk fő célja, hogy az informatikában rejlő valamennyi lehetőség hasznosításra kerüljön, ennek megfelelően az alábbiak szerint fogalmazzuk meg a belső és külső elvárásokat, igényeket, megvalósítási lehetőségeket. Osztályunk működéséhez szükséges, hogy az OBH részéről rendszeres információkhoz jussunk, teljesüljenek a tárgyi feltételek, oktatásokban részesüljünk a bevezetés előtt álló új megoldásokkal kapcsolatban, lépést tartva a technológiák gyors fejlődésével. Az Informatikai Osztállyal szemben elvárás, hogy biztosítsa a dolgozók számára a napi munkavégzéshez szükséges informatikai feltételeket, támogatást nyújtson a számítástechnikai problémák megoldásában, tájékoztassa a felhasználókat a programok változásairól, nagyobb horderejű változások esetén oktatást tartson. Előttünk álló feladat a régi, már nem fejlesztett Novell Netware operációs rendszerek lecserélése a szervereinken a Novell által támogatott OES Linux rendszerre. a virtualizáció bevezetése a szervereinken, amelynek lehetőségeit kihasználva egy esetleges meghibásodás esetén könnyebben és gyorsabban áthidalhatóak az üzemkimaradások. Ehhez azonban új, megfelelő hardver erőforrásokkal rendelkező szerverekre van szükségünk. a ZCM bevezetése. Ennek segítségével hatékonyabban tudnánk segítséget nyújtani a felhasználóknak. Információink szerint hamarosan országos szintű bevezetés várható. belső honlapunk fejlesztése, igazodva a felmerülő igényekhez. a digitális hangrögzítés bevezetése. Ennek megvalósítása elkerülhetetlen és egyre sürgetőbb, mivel a jelenleg használt magnókazettás felvétel nem alkalmazható sokáig. Egyre nehezebb a szükséges hanghordozók beszerzése és a gyártásuk is megszűnőben 140

141 van. Több lehetőséget is számba vettünk, de mivel anyagi lehetőségeink korlátozottak, a költséghatékonyság a legfontosabb szempontok egyike A saját alkalmazások Egy dokumentumtár nevű saját fejlesztésű megyénk bíróságaira specializált webes alkalmazással rendelkezünk, mely az ítéletek strukturált elhelyezését és könnyű kereshetőségét segíti. A BIRO dokumentumtár 2013-tól kiváltja a programot. Munkatársaink saját belső honlapunkon tájékozódhatnak a bíróságainkat érintő eseményekről, hírekről Részvétel a központi informatikai fejlesztésekben Központi informatikai fejlesztésekben jelenleg nem veszünk részt Informatikai képzések A bírósági dolgozók informatikai, informatikai biztonsági képzése az új dolgozók esetén egyénileg, nagyobb mértékű változás, illetve igény esetén szervezett oktatás keretében történik. 141

142 14. A bíróság pénzügyi helyzete és költségvetési gazdálkodása A Tatabányai Törvényszék évi pénzügy helyzetét a korábbi évekhez hasonlóan az alulfinanszírozottság határozta meg. A forráshiányos állapotot több tényező egyidejű hatása idézte elő: A rendszeres személyi juttatáson képződő megtakarítás nagyságrendileg ugyan jelentős volt, de a többi működési előirányzaton az eredeti előirányzat - a korábbi évek teljesítését figyelembe véve - jelentősen csökkentett arányban került meghatározásra, ezért determinálható volt, hogy több előirányzaton is jelentkezik fedezet hiány. A külső személyi juttatások előirányzat szűkössége már évek óta hangsúlyozott és előtérben lévő probléma. A szakértők kifizetése több hónapos csúszással történt. Legnagyobb horderejű a dologi kiadások fedezethiánya, aminek eredeti előirányzatként való meghatározása már eleve közel 100 millió forinttal kevesebb volt, mint az előző évi tény költség. A bevételi előirányzat teljesítése a várt szinten alakult, kismértékű többletteljesítéssel. A zárolt keretek feloldása szükségszerű volt, hiszen abban az esetben, ha a zárolt összeget nem használtuk volna fel év közben, már a közüzemi számlák fizetése sem lett volna megoldott. Összességében: a helyzet nehezebb volt, mint a korábbi években. Az évet közel 40 millió forintos tartozásállománnyal nyitottuk, és ez az összeg év közben tovább növekedett, mérséklése csak az év végén kapott pótelőirányzat segítségével sikerült A tárgyévi költségvetési előirányzat alakulása A kiadások A személyi juttatások Az OBH /2012. sz. leirata a Tatabányai Törvényszék évi eredeti költségvetési előirányzatait az alábbiak szerint állapította meg: Rendszeres személyi juttatás eredeti előirányzata: eft Nem rendszeres személyi juttatás eredeti előirányzata: e Ft Külső személyi juttatás eredeti előirányzat: e Ft Személyi juttatások évi eredeti előirányzata: eft 142

143 Rendszeres személyi juttatásból zárolt eft Felhasználható keretösszeg: eft A évi személyi juttatások előirányzata fedezetet nyújtott: 1. A bírók és igazságügyi alkalmazottak engedélyezett létszáma besorolás szerinti álláshelyek ,- Ft bírói alapilletménnyel számított éves rendszeres illetményére. 2. A bírók és igazságügyi alkalmazottak január 1-jei kötelező előresorolására. 3. A bírók év után járó 1 havi külön juttatására. 4. A jubileumi jutalmak felmérés szerinti összegére. 5. Egyéb nem rendszeres személyi juttatási kiadásokra (készenléti, ügyeleti díj, utazási költségtérítés egy részére). 6. A cafeteria keretre bruttó ,- Ft/fő/év összegben. 7. A külső személyi juttatások egy részére. A nem rendszeres és a külső személyi juttatásokra biztosított előirányzatokon felüli teljesítéseket a rendszeres személyi juttatás megtakarításból kellett finanszírozni. Az Országos Bírósági Hivatal a rendszeres személyi juttatás előirányzatából zárolást hajtott végre eft összegben. Az Országos Bírósági Hivatal Elnöke /2012. OBH sz. levelében felkérte a bíróságok vezetőit a gazdasági helyzetre való tekintettel és az intézmények alapfeladatainak maradéktalan ellátása érdekében, hogy a rendszeres személyi juttatások és a kapcsolódó járulékok megtakarítását elsősorban a külső személyi juttatások és a dologi kiadásoknál jelentkező forráshiányra használják fel. 143

144 Rendszeres személyi juttatások Engedélyezett létszám január fő Az OBH elnökének 115/2012. (VI.8. ) OBHE számú határozata alapján a Tatabányai törvényszéken június 15-ei hatállyal 2 fő bírósági titkári és 4 fő bírósági ügyintézői álláshely került rendszeresítésre. Engedélyezett létszám december fő Tartósan távollévők engedélyezett illetménykerete terhére határozott idejű munkaszerződéssel helyetteseket alkalmaztunk. Átlagos statisztikai állományi létszám alakulása (fő) Forrás: a Tatabányai Törvényszék beszámolói alapján saját szerkesztés Az 1. ábrából leolvasható, az átlagos statisztikai állományi létszám értéke 2009-ben volt a legalacsonyabb 2011-ről 2012-re 4 fővel csökkent. A rendszeres személyi juttatások évi eredeti előirányzata: eft évi eredeti előirányzatból zárolás: eft Saját hatáskörben felhasználható keret: eft 144

145 2012. évi módosított előirányzat: eft Előirányzat emelkedést eredményezett: évi maradvány felhasználása eft Címzetes törvényszéki bírói címpótlék adományozása 588 eft Bírósági titkári és ügyintézői álláshelyek rendszeresítése eft Előirányzat csökkenést eredményezett: Zárolt személyi juttatás dologi kiadások előirányzatára történő átcsoportosítása E Ft Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó előirányzatára történő átcsoportosítás -755 eft Kiemelt előirányzaton belüli átcsoportosítás o o Nem rendszeres személyi juttatás előirányzatára eft Külső személyi juttatás előirányzatára eft A rendszeres személyi juttatáson zárolt összeg teljes mértékben felszabadításra került. A rendszeres személyi juttatás előirányzata az átcsoportosítás ellenére biztosította az illetmények kifizetésének fedezetét. 145

146 A rendszeres személyi juttatásként kifizetett összeg alakulása az egyes foglalkozási csoportokban ( évben) Megnevezés rendsz. szem. jutt.(eft) Átl. stat. áll. létsz ám (fő) havi átlagke r. (eft) rendsz. szem. jutt. (eft) Átl. stat. áll. létsz ám (fő) havi átlag ker. (eft) Rendsz. szem. jutt.vált. havi átlagker. vált. eft % eft % Törvényszé ki bíró , ,37 Helyi bíró , ,30 Titkár , ,11 Fogalmazó , ,84 Felsőfokú tisztv , ,08 Középfokú tisztv. és írnok , ,23 Fizikai alkalmazott , ,58 Részmunka i , ,19 Összesen , , Nem rendszeres személyi juttatások évi eredeti előirányzat: eft évi módosított előirányzat: eft Nem rendszeres személyi juttatások tételén évben zárolás nem történt. Nem rendszeres személyi juttatások eredeti előirányzata fedezetet nyújtott: 146

147 Jubileumi jutalom: eft (előzetes felmérés szerinti összeg) Cafeteria: eft (Engedélyezett létszámra számolva 289 fő x ,- Ft/év) Egyéb nem rendszeres személyi juttatás: eft (pl. készenlét, ügyelet, helyettesítési díj, túlóra, napidíj, egyéb sajátos juttatás, személyhez kapcsolódó költségtérítések: pl. éleslátást biztosító szemüveghez nyújtott támogatás stb.) évi maradvány 621 eft összegben került előirányzatosításra. A évi kompenzáció eft, mely a 371/2011. (XII.31.) Kormányrendelet alapján került megállapításra. A támogatás elszámolása november 30-ig megtörtént, ennek következtében 372 eft visszafizetésre került. A fennmaradó összeg a december havi kompenzáció fedezetét biztosította, mely a évi maradvány-elszámolás részét képezte (kötelezettségvállalással terhelt maradvány). Az OBH elnöke /2012. OBH számú levelében arról tájékoztatta az intézményvezetőket, hogy valamennyi munkavállaló részére 30 eft összegű bankköltség kifizetését engedélyezte, mely eft-tal emelte meg a nem rendszeres személyi juttatásának előirányzatát. Engedélyezte továbbá, hogy amennyiben az intézménynek lehetősége van ezen felüli összeg saját bérmegtakarításból történő kifizetésére akkor azt megteheti. Mivel a dologi és egyéb folyó kiadások, valamint a külső személyi juttatások területén finanszírozási problémáink voltak, ezért a személyi juttatások előirányzatán jelentkező bérmegtakarítás ezekre az előirányzatokra került átcsoportosításra, valamint a nem rendszeres személyi juttatások előirányzatára eft. A szolgálati bíróság tagjainak kinevezéséről és díjazásáról szóló évi 7. számú szabályzat 5. -ában foglaltak alapján a Tatabányai Törvényszék által megelőlegezett 73 eft megtérítésre került az OBH költségvetése terhére.2012-ben nem változott a cafeteria juttatás bruttó 200 eft-os kerete. Intézményünk dolgozói az alábbiak szerint választották a cafeteria juttatási elemeket. 147

148 Kimutatás a évi cafeteria juttatásokról Megnevezés Nettó összeg Bruttó összeg Önkéntes nyugdíjpénztár Önkéntes egészségpénztár Helyi bérlet Iskolakezdési támogatás SZÉP kártya - szálláshely SZÉP kártya - vendéglátás SZÉP kártya - szabadidő Erzsébet utalvány Iskolarendszerű képzés Összesen:

149 A Tatabányai Törvényszéken az alábbi egyéb nem rendszeres juttatások kerültek kifizetésre 2012-ben évi nem rendszeres juttatások (Ft) Juttatás megnevezése Juttatás összege Készenléti díj Ügyelet Túlóra Teljesítményhez kötött jutalom, nyugdíjbavon.adott tárgyjutalom Jubileumi jutalom Szolg.bíró Bankszámla ktg.tér Instruktori díj Tanulmányi támogatás Szociális segély Temetési segély Szemüveg térítés Napidíj Munkábajárás Juttatásban részesülők száma (fő) Törvényszékünkön teljesítményhez kötött jutalom jogcímen díjazásra került A bírók és az igazságügyi alkalmazottak részére az illetményrendszeren kívül juttatott díjazásokról szóló szabályzat alapján Európai jogi szaktanácsadói tevékenység ellátásáért 3 fő A nagyobb mennyiségű kirendelések teljesítéséért vagy országos átlagot jelentősen meghaladó mutatók teljesítéséért 8 fő 149

150 Esélyegyenlőségi referensi feladatok ellátásáért 1 fő Európai uniós projekt vezetéséért, ill. a projektben való részvételért 8 fő Gépkocsivezető balesetmentes közlekedéséért 3 fő BÜSZ vizsgán elért kiváló eredmény eléréséért 2 fő Belső ellenőr tanácsadói tevékenységéért 1 fő Balesetvédelmi, tűzvédelmi, sugárvédelmi feladatok ellátásáért 1 fő Dolgozói adóbevallások elkészítéséért 1 fő Közbeszerzések lebonyolításáért 1 fő Külső személyi juttatások évi eredeti előirányzat: eft évi módosított előirányzat: eft A külső személyi juttatás előirányzata az alábbi jogcímeken került kifizetésre: Megnevezés Teljesítés (eft) Állományba nem tartozók megbízási díja Ülnökök tiszteletdíja Szakértői díjak és költségtérítések kiad Tolmácsolási és fordítói díjak, költségt. 225 Tanúdíj és költségtérítés Állományba nem tartozók egyéb költségtér. 25 Felmentett munkavállalók egyéb juttatása Állományba tart.nem munkavégzéssel kapcs összesen Bár a külső személyi juttatás évi eredeti előirányzata az előző évhez viszonyítva eft-tal emelkedett, a teljesítés összege ( eft) jóval meghaladta az előirányzatot. Az 150

151 eredeti előirányzat 155%-ával eft-tal kellett növelnünk az előirányzatot, mely a rendszeres személyi juttatás megtakarításából került átcsoportosításra. Felmentési átlagkeresetet 7 fő nyugdíjba vonuló bírónak és 2 fő igazságügyi alkalmazottnak fizettünk, összesen eft összegben. Munkavállalót megillető elmaradt jövedelem címén eft került számfejtésre Munkaadókat terhelő járulékok évi eredeti előirányzata: eft évi módosított előirányzat: eft évi teljesítés: eft A munkaadókat terhelő járulékok eredeti előirányzata a szociális hozzájárulási adó 27 %-os mértékét tartalmazza évi maradvány összege: eft augusztus hónapban a személyi juttatások előirányzatáról 755 eft, a dologi kiadások előirányzatáról eft került átcsoportosításra a munkaadói járulékok hiányának fedezetéül eft előirányzat módosításra a személyi juttatás előirányzat módosításainak vonzataként került sor. 151

152 Dologi kiadások évi eredeti előirányzat: eft évi módosított előirányzat: eft évi teljesítés: eft eft Megnevezés évi eredeti előirányzat évi módosított előirányzat évi teljesítés évi teljesítés Készletbeszerzés Kommunikációs szolgáltatások Szolgáltatási kiadások Vásárolt közszolgáltatások Általános forgalmi adó Kiküldetés, reprezentáció Egyéb dologi kiadások Dologi kiadások összesen Adók, díjak, befizetések Dologi kiadások mindösszesen

153 Az eredeti előirányzathoz képest módosítást eredményezett: a évi maradvány felhasználása eft, zárolt személyi juttatás feloldása után átcsoportosítás eft, OIT Hivatala /2012. számú határozatával eft pótelőirányzatot biztosított a dologi hiány finanszírozására, többletbevételből előirányzatosított eft uniós támogatás akadálymentesítéshez 17 eft új álláshelyek létesítése eft munkaadói járulékra átcsoportosítás eft felújítási előirányzatra átcsoportosítás eft. A dologi kiadások évi eredeti előirányzata 70,3%-a a évi teljesítésnek, ez előrevetítette, hogy jelentős hiánnyal kell számolni a kiadások tekintetében. A hiány mérséklésére a zárolt személyi juttatás feloldására és átcsoportosítására, ill. pótelőirányzatra is szükség volt. Bíróságunk működőképességének fenntartása érdekében a különböző forrásokból dologi kiadások előirányzatára átcsoportosított eft, a dologi kiadások eredeti előirányzatának 44,9%-át teszi ki, ami kiszámíthatatlanná, bizonytalanná teszi a gazdálkodást és komoly likviditási problémákat okozott. A dologi kiadások alakulását az infláció költségnövelő, ill. a költségtakarékossági intézkedések csökkentő hatása befolyásolta. A készletbeszerzések költségtételeinek tárgyévi teljesítése az előző év 76%-a. Ez teljes mértékben a takarékossági intézkedések jótékony hatásának köszönhető. Itt jelentkezik a folyóiratok, közlönyök, szakkönyvek beszerzésének visszaszorítása, a példányszámok jelentős csökkentése. Költségmegtakarításként mutatkozik az elnöki autó használatának korlátozása, ill. átmeneti leállítása. A kommunikációs költségek csökkenésében jelenik meg a bírósági mobiltelefonok számának racionalizálása. A magánbeszélgetések díját eddig is térítenie kellett a dolgozóknak, de így az alapdíj sem terheli a bíróság költségvetését. 153

154 A szolgáltatási kiadások közül csökkenés mutatkozik az energiaszolgáltatóknak kifizetett díjakban. Ez köszönhető egyrészt a szolgáltatók versenyeztetésének, másrészt az elvégzett fűtéskorszerűsítési munkáknak. A szolgáltatási kiadások közül az előző évhez képest a postaköltség 108%-os, az intézeti szakértői díjak 155%-os növekedést mutat. Szintén jelentős a közszolgáltatások között nyilvántartott szakértői díjak (114%), fordítói díjak (119%), ügygondnoki díjak (110%) emelkedése is. Összességében megállapítható, hogy az egyes jelentősebb költségnövekedést előidéző tényezők ellenére is a dologi kiadásokat sikerült közel az előző év teljesítésének szintjén tartani. A bevezetett költségtakarékossági intézkedések hatékonyak és célravezetők voltak Felhalmozási kiadások eft Megnevezés Intézményi beruházás Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Teljesítés Felújítás Az módosított intézményi beruházás előirányzatának tételei: a évi maradvány felhasználása 439 eft (feladatfinanszírozás keretében, a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság komplex akadálymentesítése című TIOP /A-09/ számú pályázathoz kapcsolódóan). Támogatás értékű felhalmozási bevétel eft (TIOP-3.3.1/A-10/ sz. pályázathoz kapcsolódóan, a Nemzeti Fejlesztési ügynökség által utalt támogatás). OBH által biztosított eft pótelőirányzat a Tatabányai Városi Bíróság akadálymentesítésével kapcsolatban /2012. OBH határozat alapján új álláshelyek létesítéséhez kapcsolódóan eft E-szolgálati Jegy rendszer keretében 316 eft 154

155 155

156 Az intézményi beruházási keretből megvalósításra került: Tatabányai Városi Bíróságon akadálymentesítés eft, 2 db fénymásoló beszerzése 582 eft Esztergomi Városi Bíróságon galambriasztó rendszer 470 eft, Tatabányai Törvényszék beléptető rendszer 524 eft, irodai bútorok 425 eft Tatai Városi Bíróság épület felújítás 372 eft A maradványösszeg felhasználására a bírósági beléptető rendszer megvalósítása során kerül sor. Felújításra eredeti előirányzatot nem kaptunk, a módosított előirányzat eft, mely az alábbi tételekből tevődik össze: a évi maradvány felhasználása eft átcsoportosítás dologi előirányzatokból 180 eft Felújítási előirányzat keretből megvalósításra került: Tatai Városi Bíróság fűtéskorszerűsítés 634 eft, előtétfal, parkettázás 457 eft, videós megfigyelő rendszer 519 eft A maradványösszeg felhasználása a Tatabányai Városi Bíróság épületének kisebb felújítási munkáira történik. 156

157 A központi pályázati fejlesztésekből vagy saját pályázati forrásból megvalósuló eszközbővülés A Tatabányai Városi Bíróság komplex akadálymentesítése A Tatabányai Törvényszék ,- forint uniós támogatásban részesült a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel kötött Támogatási Szerződés alapján a Tatabányai Városi Bíróság épületének komplex akadálymentesítése célú projektre. A projekt célja a komplex, azaz fizikai és infokommunikációs akadálymentesítés, illetve az egyenlő esélyű hozzáférés megteremtése, ezzel a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőség biztosításáról szóló évi XXVI. törvényben előírt kötelezettség teljesítése. A komplex akadálymentesítés keretében megvalósult a mozgássérültek, hallássérültek, vakok és gyengénlátók bírósági épületbe való bejutása és eligazodása. Az egyenlő esélyű hozzáférést biztosító környezet az időskorú, a beteg emberek mindennapjait is megkönnyíti. A projekt fizikai megvalósítása május 1-jétől május 31-ig tartott. A projekt keretében az épület főbejárata előtt, az út túloldalán található parkolóban új szilárd, egyenletes burkolatú akadálymentes parkolóhely készült. Az út és járdaszint között lévő perem átalakításra került. A főbejáratnál a meglévő korlátlift üzemel, ennek kiváltása rámpával a szintkülönbség miatt nem volt lehetséges. A lépcső mentén új, kétsoros korlátok készültek. Az alagsor, földszint és az emeletek közötti akadálymentes közlekedés biztosítására külső lift készült a bejárattal szemben, amely minden szinten előtérrel kapcsolódik a közlekedőhöz. A földszinten és az épület második emeletén akadálymentes mellékhelyiség található. Az épületen belül a funkciók elérhetőségét és irányát tapintható, jól olvasható Braille írásos táblák, hangos térkép segítik. A vakok és gyengénlátók tájékozódásának elősegítése érdekében kontrasztos vezetősávok készültek. A hallássérültek számára nyújtanak segítséget a fix, illetve mobil indukciós hurkok. 157

158 14.3. A bevételek Működési bevételek A következő ábra a korábbi évek működési költségvetési bevételek alakulását szemlélteti. Többletbevétel, bevételi lemaradás években (mft) Forrás: a Tatabányai Törvényszék beszámolói alapján saját szerkesztés A 2. ábra tanúsága szerint a felhasználható többletbevétel összege 2007-ről 2008-ra folyamatosan csökkent, majd ben átfordult bevételi lemaradássá ben bevételi többlet keletkezett, mely nem a fizetési morál, illetve a gazdasági helyzet javulásának köszönhető, hanem annak, hogy a évi eredeti előirányzatunk eft volt, a évi eft-tal szemben. A többletbevétel a dologi és egyéb folyó kiadások előirányzatára került átcsoportosításra, a likviditási hiány mérséklésére. 158

159 2012. január 01-től a Magyarország évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló évi CLXVI tv. 32. (3) bekezdése alapján a központi költségvetési szerv által kiszabott bírságból és az ehhez kapcsolódó késedelmi pótlékból származó bevétele a központi költségvetés központosított bevétele. Ennek alapján a főkönyvi nyilvántartásból kivezetett, a központi költségvetést megillető bírságbevétellel kapcsolatos követelések és elszámolt értékvesztés január 1-jei nyitó állománya a következő: Bírságkövetelések i nyitó értéke Értékvesztés i nyitó értéke Pénzbüntetés , Pénzmellékbüntetés , Pénzbírság , , Vagyonelkobzás , , Vagyoni előny , , Elkobzás alá eső ért Rendbírság átváltozt. Kiszabott bírságkövetelések összesen , , , , , évi működési bevételek eredeti előirányzata: eft évi működési bevételek módosított előirányzata: eft évi működési bevételek teljesítése: eft 159

160 2012-ben a gazdasági hivatal bevételi csoportjához beérkezett ügyek száma db, végrehajtásra adott db, átváltoztatott ügyek száma 331 db. Megnevezés Tételszám (db) Követelés (eft) Állam által előlegezett költség: Bűnügyi költség: Elkobzás: Pénzbírság: Pénzbüntetés: Pénz mellékbüntetés: Rendbírság: Perköltség: 1 20 Rendőri elővezetés: Rendbírság (átváltoztatás) Vagyonelkobzás: Vagyoni előny: 3 91 Gyermektartás díj: Önálló végrehajtói költség: Összesen Értékvesztés alakulása Megnevezés Záró egyenleg (eft) Állam által előlegezett költségek Bűnügyi költség

161 Gyerektartás állam által előlegezett Perköltség (bíróságnak megítélt) 20 Rendöri elövezetés 48,083 Összesen: Adósokkal szembeni követelések: Vevőkkel szembeni követelések 25 Mindösszesen: Költségvetési támogatás Eredeti előirányzat eft Módosított előirányzat eft eft pótelőirányzat összegét a korábban felsorolt jogcímeken kapta intézményünk Felhalmozási bevételek 2012-ben a Tatabányai Törvényszéknek nem volt Előirányzat-maradvány A évi maradvány alakulása Tárgyévi kiadási megtakarítás Tárgyévi bevételi többlet 131 Tárgyévben keletkezett előirányzat-maradvány Kötelezettségvállalással terhelt maradvány Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Intézményi beruházási kiadások

162 - Felújítás A követelésállomány A követelésállomány nagyságát befolyásolta, hogy január 01-től a bírságbevétel a központi költségvetés központosított bevételét képezi. Az elvont követelés állományt, illetve a hozzájuk kapcsolódó elszámolt értékvesztést a számviteli nyilvántartásokból ki kellett vezetni nyitás utáni rendezőtételként évi Adósok Ny egyenlege eft Kivezetett bírságkövetelés eft Módosított Ny egyenleg eft évi értékvesztés Ny egyenlege eft Kivezetett értékvesztés eft Módosított Ny egyenleg eft évi adósok záró egyenlege eft évi értékvesztés záró egyenlege eft Mérlegben kimutatott adósok állományi értéke eft A követelésállomány előző évhez történő viszonyítását csak azoknál a bevételi jogcímek esetében célszerű elvégezni, melyeket nem kell továbbutalni a központi költségvetésbe bírság címén. Előírások alakulásának vizsgálata a évhez képest: Bűnügyi költség vonatkozásában az előírások darabszáma nem érte el a évi szintet (91%-a ), értékben viszont megközelíti, 99%-a az előző évinek. A rendőri elővezetés jogcímen történt előírás mind tételszámban, mind összegben jóval meghaladta az előző évit. 22%-kal több ügyben és 25%-kal nagyobb értékben történt előírás a évhez képest. Az állam által előlegezett költségek vonatkozásában is növekedés tapasztalható. 21%- kal nőtt az előírás tételszáma, és 13%-kal az összege. 162

163 Törlések alakulásának vizsgálata a évhez képest: 28%-kal több ügyben történt bűnügyi költség előírás törlés, mint 2011-ben, melynek értéke viszont 59%-a az előző évinek. Állam által előlegezett költség előírás törlésére 2011-ben nem került sor, 2012-ben 1 db ügyben 36 eft értékben. Rendőri elővezetés költség előírásának törlése 2011-ben 5 ügyben 60 eft értékben, 2012-ben 11 ügyben 175 eft értékben került sor. Befizetések alakulásának vizsgálata a évhez képest: Bűnügyi költség címén érkezett befizetés 95%-a a évinek, bár tételszámban megközelítőleg ugyanannyi. Állam által előlegezett költség címén növekedés tapasztalható. 45%-kal több befizetés történt 2012-ben, mint 2011-ben. Rendőri elővezetés címén is nőtt a befizetések összege 22%-kal. Behajthatatlan követelések Az Áhsz. előírásai alapján az államháztartás szervezetei a könyvviteli mérlegükben nem szerepeltethetnek olyan követeléseket, amelyek pénzügyi teljesülésére már nincs esély. Az Áhsz. az Szt. 3. -a (4) bekezdésének 10. pontját alapul véve szabályozza, hogy mely követeléseknél teljesül államháztartási körben a behajthatatlanság követelménye. Általános szabályként kimondható, hogy az államháztartás különböző alrendszereibe tartozó szervezetek esetén akkor lehet a követelést behajthatatlanság jogcímén kivezetni, ha a jogorvoslati lehetőségek kimerültek, a különböző okból lefolytatott bírósági eljárások lezárultak. Az Áhsz. 5. -ának 3. pontja szerint behajthatatlan követelés: az a követelés, amelyre az adós ellen vezetett végrehajtás során nincs fedezet, vagy amennyiben a talált fedezet a követelést csak részben fedezi, a nem fedezet rész tekintetében, amelyre a felszámolás, az adósságrendezési eljárás befejezésekor a vagyonfelosztási javaslat szerinti értékben átvett eszköz nem nyújt fedezetet, 163

164 a költségvetési törvényben meghatározott kis összegű követelések tekintetében, amelyet eredményesen nem lehet érvényesíteni, vagy amelynél a fizetési meghagyásos eljárással, vagy a végrehajtással kapcsolatos költségek nincsenek arányban a követelés várhatóan behajtható összegével (a fizetési meghagyásos eljárás, a végrehajtás veszteséget eredményez, vagy növeli a veszteséget), illetve amelynél az adós nem lelhető fel, mert a megadott címen nem található és a felkutatása "igazoltan" nem járt eredménnyel (2012-ben a kis összegű követelések értékhatára forint), amelyet bíróság előtt érvényesíteni nem lehet, amely a hatályos jogszabályok alapján elévült évben behajthatatlan követelésként leírt összeg: 967 eft mely az alábbi tételekből áll: Bűnügyi költségből behajthatatlan követelés: Kis összegű- adós nem lelhető fel Ft Kis összegű- költséghatékonyság miatt 395 Ft Adós halála miatt Ft Összesen Ft Állam által előlegezett gyermektartás díjból behajthatatlan követelés: Elévülés miatt Ft Adós halála miatt Ft Összesen Ft A bírságkövetelésekből cégbírósági törlés címén behajthatatlanná tett követelés összege eft. Vevő követelés értéke a korábbi évekhez hasonlóan elenyésző: záró egyenleg 31 eft Elszámolt értékvesztés 25 eft Mérlegben kimutatott állományi érték 6 eft 164

165 Egyéb követelés címén a mérlegben kimutatott összeg 35 eft, mely a munkavállalókkal szemben előírt követelés összege és a mobiltelefon költség elszámolásából adódik A takarékossági intézkedések A Magyar Közlönyök példányszámát csökkentettük, a megtakarítás összege eft évente A Bírósági határozatok példányszámának csökkentése eft megtakarítást eredményezett éves költségben A komáromi vendégszoba 2012 szeptemberében bezárásra került, havi 90 eft a megtakarítás összege Postázási költségek racionalizálása 206 eft A bírósági mobiltelefonok száma 6 darabbal csökkent, alapdíj megtakarításban 15 eft jelentkezik havonta. 165

166 15. A tárgyévben kitűzött célok és intézkedések végrehajtásának és eredményének, valamint az elnöki pályázatban szereplő az adott időszakra vonatkozó tervek megvalósulásának összefoglaló ismertetése A tárgyévben a helyi vezetők részére kitűzött igazgatási feladatok: A 182/2012. (VII.12.) OBHE számú határozatban foglaltaknak megfelelően a helyi bíróságok és a törvényszék részére első fokú ügyszakokban a hosszabb pertartamú peres ügyek számának és arányának csökkentése került meghatározásra. Az OBH Elnöki határozatban szereplő célkitűzést helyi bírósági szinten sikerült teljesíteni, hiszen az egy éven túl folyamatban maradt ügyek száma 161-el csökkent (4655-ről 4494-re). Az arányok áttekintésénél látható, hogy a Komáromi Városi Bíróság és a Tatabányai Városi Bíróság polgári ügyszakain kívül az arányokban is bekövetkezett az elvárt csökkenés, vagy legalább azonos szinten maradt. A teljesítmények értékelésénél meg kell azonban jegyezni, hogy a nyugdíjazások a Komáromi Városi Bíróság büntető és a Tatabányai Városi Bíróság polgári ügyszakát érintették (ez utóbbit a kirendelések is jelentősen terhelték) leginkább. A városi bíróságok polgári ügyszakában enyhe mértékű növekedés mutatható ki a 2, illetve 5 éven túli ügyek tekintetében. A helyi bíróságok mutatóinak jelentős javítása érdekében pedig a 2013-as évre kitűzött célok között kerül ismertetésre vezetői elképzeléseim. A alatt ismertetett módszerek magukban foglalják a helyi igazgatási vezetők részére ebben a körben kitűzött feladatokat, és azok számon kérését. A városi bíróságok és a törvényszék helyzetét részletesen bemutató statisztikai táblák a számú mellékletben találhatók meg A törvényszék elnöke által a tárgyévre kitűzött célok és intézkedések ismertetése: Tárgyévben a Tatabányai Törvényszék elnöki jogkörben eljáró elnökhelyetteseként legfontosabb feladatom az volt, hogy a bíróság működésének gazdaságosabbá tétele érdekében az egyes szervezeti egységek közötti párhuzamos feladatellátás megszűnjön, áttekinthetők legyenek a szervezeti- vezetési- felelősségi szintek, ezzel párhuzamosan megszűnjenek a feleslegessé váló vezetői beosztások. E célok megvalósítása érdekében a törvényszék Szervezeti-és Működési Szabályzata átdolgozásra került új szervezeti struktúra kialakítása mellett. 166

167 A szervezet átalakításhoz kapcsolódóan megszüntetésre került a társadalmi szervezetek irodavezetői, a készletgazdálkodási csoportvezetői, a bűnjelkezelési csoportvezetői, és a műhelyvezetői beosztás. Ez az átszervezés havi szinten forint+járulékai megtakarítást eredményezett. A törvényszék területén a korábban megállapított kiegészítő- és képzettségi pótlékok visszavonásra kerültek az OBH Bírósági Főosztály Bírósági Humánpolitikai Osztályának 21665/2012. számú levelében foglaltakkal összhangban, havi forint+járulékai költségmegtakarítást eredményezve az újbóli megállapításig. A további költségcsökkentéssel kapcsolatos intézkedések és hatásuk a takarékossági intézkedések a pontban a gazdasági beszámoló részét képezik. Az OBH által engedélyezett 4 ügyintézői álláshely betöltése saját, jórészt tanulmányi szerződéssel rendelkező dolgozókkal megtörtént-, az így felszabaduló tisztviselői álláshelyek ésszerű elosztása érdekében 2012 novemberében valamennyi jegyzőkönyv vezetőre kiterjedő teljesítménymérés került lebonyolításra. A Szervezeti- és Működési Szabályzatban foglaltaknak megfelelően év végén elkezdődött a törvényszéki szinten bevezetésre kerülő rugalmas munkaidő keretfeltételeinek és technikai hátterének megteremtése. A évi rendszerellenőrzés során előírt feladatoknak a törvényszék határidőre eleget tett. A törvényszék elnöki jogkörben eljáró elnökhelyettese az elnökökkel, illetőleg a fogalmazókkal és titkárokkal történő egyeztetést követően a törvényszék 23 legrégebben folyamatban lévő ügyében eljáró bírók mellé egy-egy titkárt, illetőleg fogalmazót rendelt az ügy mielőbbi befejezésének elősegítése érdekében. Az év végi intézkedés eddigi eredményeit a közeljövőben kívánjuk értékelni. A bűnjelek kezelésében elsődleges szempont volt a raktárak kiürítése és az elmaradások feldolgozása, amely a 2012-es évben túlnyomó részt megtörtént. Az ütemezett ügyfeldolgozás eredményeképpen a raktárak zsúfoltsága nagy mértékben csökkent. A munka várhatóan nyár végére fejeződik be, amelynek eredményeképpen a bűnjelkezelés naprakész, jól strukturált és helytakarékossá válik, így egy kamrát fel tudunk szabadítani a bűnjelkezelési akták irattározása számára OBH elnöki határozatokban leírtak teljesítése A Tatabányai Törvényszék az OBH elnöke által kiadott szabályzatoknak, utasításoknak megfelelően működik. A működés során betartásra kerülnek/kerültek a szolgálati bíróság tagjainak kinevezésével és díjazásával, 167

168 a bírók és igazságügyi alkalmazottak vagyonnyilatkozatával, a bírósági közvetítéssel, a évi CXII. törvény végrehajtásával, a gondnokság alá helyezettek nyilvántartásával, a rendkívüli eseményekkel, a honvédelmi és polgárvédelmi feladatokkal kapcsolatos az OIH határozatainak, ajánlásainak felülvizsgálatával kapcsolatos, a hirdetményi kézbesítésekkel kapcsolatos a közérdekű bejelentésekkel, panaszokkal, a talár viselésével, a sajtószóvivői tevékenységgel, a bírósági épületek rendjével, és az épületben tartózkodás szabályaival, a bírók és az igazságügyi alkalmazottak tevékenységének elismerésével, az eljáró bíróságok kijelölésével, a cafeteria juttatásokkal kapcsolatos, a statisztikai adatok feldolgozásával eljáró bíróságok kijelölésével kapcsolatosan, a szabadságolási renddel, minősített adatok kezelésével kapcsolatosan, szervezeti- és működési szabályzattal, munkacsoportok ügyrendjeivel kapcsolatosan, OBT tagjait választó küldöttértekezlet előkészítése és a küldötteket választó összbírói értekezlettel kapcsolatos utasítások, szabályzatok, ajánlások. 168

169 15.4. Elnöki pályaműben szereplő célok megvalósulása. A évre vonatkozó érvényes pályamű nem volt a Tatabányai Törvényszéket illetően, mivel a tárgyévben eredményesen nem pályázott jelölt az elnöki tisztségre. Ettől a ténytől függetlenül azonban megkezdődtek azok a folyamatok, amelyek a törvényszék és helyi bíróságok időszerűségi mutatóinak javítását, a takarékosabb gazdálkodást, a bírósági integritást és a bírósághoz vezető út megkönnyítését segítették elő. 169

170 16. A bíróság elnöke által a következő naptári évre kitűzött célok és azok megvalósulását szolgáló igazgatási intézkedések összefoglaló ismertetése A helyi vezetők részére meghatározandó következő évi célkitűzések. Rövid összegző felsorolás a helyi vezetők részére meghatározott következő évi célkitűzésekről, kitérve arra, miért ezeket a célokat tartja elérendőnek. A 2013-tól járásbíróságként, valamint közigazgatási és munkaügyi bíróságként működő helyi bírósági elnökök alapvető feladatai az ügyek folyamatos nyomon követése mellett a következők: valamennyi ügyszakban, de különösen a szabálysértési ügyszakban csökkenteni kell az ügyhátralékot; általában a hátralék csökkentése érdekében a bírósági vezetőknek továbbra is folyamatosan kell elemezniük az általuk vezetett bíróságon nemcsak az ítélkezései munkát, de az ügyintézés időszerűségét is, különös tekintettel a munkaidő és a tárgyalási napok hatékonyabb kihasználására; tovább kell folytatni a járásbíróságokon a hosszabb pertartamú ügyek arányának a csökkentését, akár az ügyek átszignálásával vagy a más járásbíróságokra történő bírói kirendelések kezdeményezésével; valamennyi járásbíróság vezetésének egyrészt intézkedéseket kell hoznia a 2 éven túl folyamatban lévő büntető, polgári és gazdasági perek arányának és számának csökkentése érdekében, különösen a tanácselnöki feljegyzések tapasztalataira figyelemmel. A törvényszék kollégiumvezetőivel együttműködve meg kell határoznia azokat az igazgatási teendőket, amelyek hozzájárulnak az ítélkezése szakmai színvonalának az emeléséhez; a Tatabányai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elnökének az igazgatási tevékenységében elsődleges feladata, hogy az ügyelosztásban az arányos munkateher szempontját érvényesítse, figyelemmel az elkülönült két ügyszakra kihasználva azt, hogy a létszám évben 1 bíróval és 1 titkárral bővült; valamennyi járásbíróság és a Tatabányai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elnökének gondoskodnia kell arról, hogy január 1. napjától az eljárási vagy egyéb törvények alapján soron kívüliként tárgyalandó ügyek a lajstromban folyamatosan nyilvántartásra kerüljenek és ezáltal az adatok naprakészen kigyűjthetők legyenek; biztosítani kell a közérdekű bejelentésekkel és panaszokkal kapcsolatos eljárásról szóló 10/2012 (VI.15.) OBH számú szabályzat maradéktalan alkalmazását a bíróságokhoz beérkező panaszok intézése során. 170

171 16.2. A törvényszék elnöke által a következő naptári évre kitűzött célok témák szerint csoportosított felsorolása kitérve arra, miért ezeket a célokat tartja elérendőnek és azok megvalósulása hogyan, milyen igazgatási intézkedésekkel lehetséges (a megvalósítás módjának és eszközének bemutatása). A Tatabányai Törvényszék célja, hogy 2013-ban is a jogszabályok, valamint az OBH Elnöke által kiadott szabályoknak a betartása mellett időszerűen működjék. Tovább kell erősíteni a bíróságok szolgáltató jellegét, így folytatni kell a gyermekbarát igazságszolgáltatás feltételeinek a megteremtését, a tanúgondozási, valamint a nyitott bíróság programot, illetőleg az ügyvédi kamarával és a megyei rendőr főkapitánysággal megkötött megállapodást további tartalommal megtölteni, illetve velük az elektronikus ügyfélkapcsolatokat is erősíteni kell. Kiemelt figyelmet kell fordítani az ügyészséggel kialakított jó kapcsolat további intenzívebbé tételére. A törvényszékhez tartozó bíróságok bíráit, titkárait, fogalmazóit, igazságügyi alkalmazottait fel kell készítenünk a jogszabályváltozásokból eredő feladataikra, és az igazságügyi alkalmazottakat, hogy képesek legyenek az eddiginél szélesebb körben és más területen is végezni munkájukat. A törvényszék belső, internetes honlapján a bírók egymás közötti, elsősorban szakmai információ cseréjét erősíteni kell, túl az eddigi, elsősorban tájékoztató funkcióján. A törvényszék illetékességi területén tovább kell folytatni azt az ésszerű takarékosságon alapuló költségvetési gazdálkodást, amely költséghatékonyság mellett lehetőset nyújt a saját forrásokból történő fejlesztésekre is. A törvényszéken 2013 ban heti rendszerességgel operatív vezetői értekezleti rendszer bevezetése indokolt a hatékony és gyors feladat meghatározást elősegítendő a bíróságok tevékenységét érintő anyagi kódexek változásainak, valamint az elektronikus ügyfélkapcsolatokra, ügyintézésre való áttérés, felkészülés éve is lesz. Az időszerű és hatékony ítélkezés egyik alapja a szakszerű jogalkotás mellett a bírói, igazságügyi alkalmazotti folyamatos tanulás, az önképzés és a szakmai képzéseken való részvétel, az új joganyagok magas szintű elsajátítása. A bírósági igazgatásnak ebben a folyamatban csak másodlagos szerep jut: a feladata az, hogy ehhez a feltételeket megteremtse, többek között biztosítsa az arányos munkaterhet, és ha szükséges számon kérje. A fentiekben megfogalmazott célok alapján az ítélkezés időszerűsége érdekében -figyelembe véve a 2012-ben bekövetkezett jogszabályi változásokat és az időszerűségi mutatókat is (8. számú melléklet)-, 171

172 valamint a gazdasági válságból eredően a gazdaság szerepének, mozgásterének és lehetőségeinek bírósági eljárások általi elősegítését és az ebből eredő fokozódó társadalmi elvárásokat a polgári-gazdasági -közigazgatási kollégiumvezető helyettesi állás létrehozása indokolt. Ezt követően újra kell gondolni az egyes tanácsok ügyelosztási rendjét a törvényszéki civilisztikai ügyszakban; fel kell készülni az új Ptk. hatályba lépésére is; intézkedéseket kell tennie a közigazgatási és munkaügyi bíróságon folyó ítélkezés egységének a megteremtése érdekében; a kiemelt jelentőségű büntetőügyekben az eljárások időszerű befejezése követelményének biztosítása érdekében kell továbbra is az ügyelosztási rendet alakítani; a büntető kollégium vezetőjének ki kell dolgoznia és biztosítania kell az új Btk-ra való megfelelő szakmai felkészülést; a törvényszék bíróságain fel kell készíteni a bírókat és az ügyintézőket az elektronikus ügyfélkapcsolatokból adódó feladataink szakszerű teljesítésére; valamennyi bíróságon a munkateher mérésének a 2012-ben elindult folyamat 2013-ban szélesebb körű alkalmazásával szabályait szem előtt tartva kell az arányos ügykiosztást biztosítani; a bíróknak, titkároknak és fogalmazóknak a lehetőségekhez képest a legnagyobb számban kell részt venniük a központi és regionális képzéseken; a bírók munkájának könnyítése érdekében fel kell gyorsítani a Complex Jogtár program működését, továbbá szélesíteni kell az otthoni alkalmazásban részvevők körét; a 2012-es évben kiváló hatékonysággal tesztelt hangfelismerő-rendszer szélesebb körű alkalmazásával a leírási munkateher további csökkentésére és a belső munkaerő átcsoportosítás nagyobb mozgásterére kell törekednünk; a törvényszékre, illetőleg a helyi bíróságokra olyan monitoring rendszert kell kialakítani, amely biztosítja a meghatározott időtartamon túl intézetlen ügyek naprakész figyelését és jelzését a bírók, illetőleg az igazgatási vezetők részére. A rendszer megfelelő működtetése érdekében a bírók számára előírandó, hogy a lajstrom jelzések alapján indokolják az igazgatási vezető felé az intézkedés elmaradását. a törvényszéki végrehajtás hatékonyságának fokozása érdekében át kell tekinteni a végrehajtási ügyszak helyzetét, beleértve a lajstromozástól a végrehajtási intézkedések nyilvántartását, és az érdemi végrehajtás foganatosítását is. A vizsgálat eredményéhez képest kell meghatározni a szükséges igazgatási intézkedéseket. 172

173 Valamennyi járásbíróságon és a törvényszéken 2013-as évtől a törvény erejénél fogva soron kívüliként tárgyalandó ügyek a lajstrom irodában folyamatosan nyilvántartásra kerüljenek és az adatokról havonta összeállítás készül; biztosítani kell a közérdekű bejelentésekkel és panaszokkal kapcsolatos eljárásról szóló 10/2012 (VI.15.) OBH számú szabályzat maradéktalan és hatékonyabb alkalmazását a bíróságokhoz beérkező panaszok intézése során. 173

174 17. A központi intézkedést igénylő javaslatok. A Tatabányai Törvényszék területén polgári kollégiumvezető helyettesi álláshely létesítése indokolt az ügyforgalmi adatok által alátámasztott szakmai kontroll erősítése érdekében. A törvényszéki civilisztikai első fokú egy bíróra jutó havi átlagos statisztikai mutatók mind a 2011-es, mind a 2012-es évben az országos átlag alatt voltak. A törvényszék civilisztikai első fokú ügyszakának egy bíróra jutó havi átlagos számai Érkezett Befejezett Folyamatban Tárgyalási naptárgyalt ügyek ,83 11,19 79,87 8,31 23, ,4 11,1 75,25 7,97 24,1 Országos átlag 15,25 14,19 16,69 15,37 115,02 101,33 8,58 8,36 28,89 26,72 A táblázatból egyértelműen megállapítható, hogy a törvényszéki civilisztikai első fokú ítélkezés egyetlen mutatóban sem érte el az országos átlagot és az előző évhez képest a folyamatban lévő ügyek enyhe csökkenését és a tárgyalt ügyek minimális emelkedését kivéve az érkezések és a befejezések, valamint a tárgyalási napok is minimális csökkenést mutatnak. Ennek ellenére a 2 éven túli ügyeink számai és arányai nem javultak érdemben. A 2 és 5 éven túli ügyek számainak alakulása 2011/2012 évben 2 éven túli 2011/ éven túli 2011/2012 arány 2012-ben %-ban polgári 49/48 6/5 29,2 gazdasági 13/10 3/2 15,8 közigazgatási 6/5 1/1 3,5 összesen 68/63 10/

175 A két táblázat adataiból egyértelműen következik az a szükségszerűség, hogy a törvényszék civilisztikai első fokú ítélkezése tekintetében az időszerűség szükségszerű javítása miatt mind az igazgatási, mind a szakmai ellenőrzést fokozni kell, ami a jelenleg egységes polgárigazdasági-közigazgatási kollégiumvezető munkájának segítése érdekében a gazdasági területre irányuló polgári kollégiumvezető helyettesi álláshely rendszeresítését indokolja. A fentebbieken, valamint a pontban meghatározott célkitűzésekben foglaltakon túlmenően a gazdasági ügyszak területén az utóbbi években bekövetkezett és folyamatban lévő változások is indokolják a polgári kollégiumvezető helyettesi álláshely létrehozását a megyei gazdasági ítélkezés szakmai irányításának és ellenőrzésének fokozása érdekében, amely a Tatabányai Törvényszék büntetés-végrehajtási csoportvezetői helye terhére realizálható. A Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnak a január 1-jével történő indulása és elhelyezése a Tatabányai Járásbíróság épületében biztosított. A Munkaügyi Bíróság korábbi szűkös elhelyezését tovább nehezítette a törvényszékről áthelyezésre került közigazgatási bíró és tisztviselő elhelyezése. A Tatabányai Járásbíróság terhére az elhelyezés átmenetileg megoldást nyert, amíg a járásbíróságról bírók vannak tartósan távol, illetőleg kirendeléssel más bíróságon teljesítenek szolgálatot. A távollét és a kirendelések megszüntetésével az elhelyezéssel kapcsolatos problémák a Tatabányai Járásbíróság terhére a 2013 év második felére realizálódnak. Indokoltnak látjuk a BÜSZ módosítására tekintettel (53. l) pont jogutód nélkül megszűnt cég javára bejegyzett jog vagy tény törlésével összefüggő nemperes ügy), az iktató program módosítását, ugyanis jelenleg nincs lehetőség ilyen jellegű kérelem érkeztetésére. Komáromi Járásbíróság tetőszerkezetének javítása is indokolt, mert a tetőről hullik a cserép. Személyi sérülésre még nem történt, de anyagi kár már keletkezett azáltal, hogy a cserép egy ügyfél autóját megrongálta. Az elmúlt télen a fagy a Tatabányai Törvényszék bejárati lépcsőt tönkre tette, a burkolat számos helyen lehullott, az alatta levő ragasztó/beton mállani kezdett. A lépcső balesetveszélyessé vált, 2/3 részét le kellett zárni. A lépcső felújítása nem csak a balesetveszély miatt fontos, hanem azért is, mert az ügyfélforgalom jelentős része itt zajlik. A felsorolt két felújítási igény az intézményi felújítási keretet meghaladja, így a központi igazgatás segítségét kérjük. A Tatabányai Törvényszék számítógépparkja elöregedett. A számítógépek cseréjét saját költségvetésből megoldani nem tudjuk, de az elkövetkezendő egy-három évben a számítógépek cseréje feltétlenül indokolt lesz. Igazságügyi alkalmazotti létszámhelyek növelése: 2012-ben a Tatabányai Törvényszék titkári létszáma az OBH elnökének döntése értelmében két fővel emelkedett. A jogszabályváltozásokból eredően a bírói/titkári munkateher törvényszékünkön is jelentősen megnőtt, különös tekintettel a szabálysértési ügyszakra. 175

176 Emellett a bírók munkaterhének csökkentése és a törvényszék civilisztikai első fokú ügyeiben az időszerűség biztosítása érdekében indokolt lenne engedélyezett titkári létszámunkat megemelni. A 2012-ben nyugdíjazásra került, dr. Tóth József bíróvá történő kinevezése esetén egy titkári álláshely betöltése szükségessé válik. 176

177 18. Zárszó A Tatabányai Törvényszék valamennyi bírájának és igazságügyi alkalmazottjának köszönetemet fejezem ki a munkájáért, amely nélkül a törvényszék a tavalyi évben nem tudott volna időszerűen, és magas szakmai színvonalon működve megfelelni az új igazgatási elvárásoknak, továbbá átláthatóbb működésével megyénk jogkereső lakossága felé megkönnyíteni a bírósághoz vezető utat. Hiszem, hogy folyamatos önképzéssel, a szükséges strukturális átalakításokkal bíróságunk a következő évben hatékonyabban felel meg a külső és belső elvárásoknak egyaránt. Kérem, hogy munkájukkal 2013-ban is támogassák a Tatabányai Törvényszék eredményesebb működését. Tatabánya, április 5. napján dr. Csorba Zsolt Ödön a törvényszék elnöke 177

178 MELLÉKLETEK 1. számú melléklet december 31-i állapot szerint törvényszéki szinten és az egyes helyi bíróságokon, ügyszakokban csoportokban engedélyezett/tényleges/dolgozó létszámok: 178

179 179

180 180

181 181

182 182

183 183

184 2. számú melléklet Az egy engedélyezett/tényleges/dolgozó bíróra eső engedélyezett/tényleges/dolgozó igazságügyi alkalmazottak aránya 184

TARTALOM AZ ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKÉNEK DÖNTÉSEI /3 UTASÍTÁSOK /3 1/2013. (I. 25.) OBH utasítás ban a nemdohányzók védelméről szóló szabályzatáról 2/2013. (II. 12.) OBH utasítás a bírák és igazságügyi

Részletesebben

A KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK T Á J É K O Z T A T Ó J A

A KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK T Á J É K O Z T A T Ó J A KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK E L N Ö K E Kecskemét, Rákóczi út 7. Tel.: 76/519-500 2013.El.II.D.1. szám A KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK T Á J É K O Z T A T Ó J A az Országos i Hivatal elnöke és a Törvényszék

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE. 2013.El.II.D.6/21. TÁJÉKOZTATÓ. a Budapest Környéki Törvényszék. 2012. évi. működéséről

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE. 2013.El.II.D.6/21. TÁJÉKOZTATÓ. a Budapest Környéki Törvényszék. 2012. évi. működéséről BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE 2013.El.II.D.6/21. TÁJÉKOZTATÓ a Budapest Környéki Törvényszék 2012. évi működéséről 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezető... 5 2. A bíróság személyi állománya... 6 2.1. A

Részletesebben

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 6/2012. (IV. 13.) OBH utasítása a bírák és igazságügyi alkalmazottak tevékenysége elismeréséről szóló szabályzatról Az Országos Bíróság Hivatal elnökeként a bíróságok

Részletesebben

Szolnoki Törvényszék E l n ö k e 5001 Szolnok - Pf.: 100. 2013. El. II. D. 7/6.

Szolnoki Törvényszék E l n ö k e 5001 Szolnok - Pf.: 100. 2013. El. II. D. 7/6. Szolnoki Törvényszék E l n ö k e 5001 Szolnok - Pf.: 100 2013. El. II. D. 7/6. TÁJÉKOZTATÓ a Szolnoki Törvényszék 2012. évi működéséről 2 AZ ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ TARTALOMJEGYZÉKE Cím oldalszám 1. BEVEZETŐ

Részletesebben

Szolnoki Törvényszék. 5001 Szolnok - Pf.: 100. 2014. El. I. E. 12/7. szám

Szolnoki Törvényszék. 5001 Szolnok - Pf.: 100. 2014. El. I. E. 12/7. szám Szolnoki Törvényszék E l n ö k e 5001 Szolnok - Pf.: 100 2014. El. I. E. 12/7. szám TÁJÉKOZTATÓ a Szolnoki Törvényszék 2013. évi működéséről 2 AZ ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ TARTALOMJEGYZÉKE Cím oldalszám 1. BEVEZETŐ

Részletesebben

III. AZ ORSZÁGOS BÍRÓI TANÁCS 2012. ÁPRILIS 17-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI

III. AZ ORSZÁGOS BÍRÓI TANÁCS 2012. ÁPRILIS 17-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI III. AZ ORSZÁGOS BÍRÓI TANÁCS 2012. ÁPRILIS 17-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI 14/2012. (IV. 17.) OBT határozat a Szervezeti és működési szabályzat elfogadásának időpontjáról Az Országos Bírói Tanács a végleges

Részletesebben

Új belépő információs csomag bírák számára

Új belépő információs csomag bírák számára Új belépő információs csomag bírák számára Kedves Kollégánk! Szeretettel köszöntjük a bíróság munkatársai között. A munkakezdés megkönnyítése érdekében az alábbiakra hívjuk fel figyelmét: Kérjük, ismerkedjen

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 7

TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 7 2015/11. SZÁM 2015/11. SZÁM TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 7 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 6/2015. ( XI.30.) OBH utasítása a bíróságok igazgatásáról rendelkező szabályzatról Az Országos

Részletesebben

A VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK BÜNTETŐ ÜGYSZAKÁNAK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE I. A törvényszék büntetőbíráinak beosztása és a helyettesítés :

A VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK BÜNTETŐ ÜGYSZAKÁNAK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE I. A törvényszék büntetőbíráinak beosztása és a helyettesítés : Büntető Kollégium Kollégiumvezető 8200 Veszprém, Vár u. 19. t. 06 88 577-500 f. 06 88 577-509 e. vargag@veszpremit.birosag.hu www.veszpremitorvenyszek.hu A VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK BÜNTETŐ ÜGYSZAKÁNAK ÜGYELOSZTÁSI

Részletesebben

A Szolnoki Törvényszék Polgári-Gazdasági-Közigazgatási Kollégiumának

A Szolnoki Törvényszék Polgári-Gazdasági-Közigazgatási Kollégiumának SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK Polgári-Gazdasági-Közigazgatási Kollégium V e z e t ő j e 5000 Szolnok, Kossuth Lajos út 1. t. 06 56 501 410 f. 06 56 410 906 e. birosag@szolnokit.birosag.hu http://www.szolnokitorvenyszek.birosag.hu

Részletesebben

T/13860. számú. törvényjavaslat

T/13860. számú. törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/13860. számú törvényjavaslat a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvénynek, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII.

Részletesebben

tájékoztatója A Debreceni Ítélőtábla Elnökének a Debreceni Ítélőtábla 2013. évi működéséről 2014.El.II.D.1/2. ELNÖKE

tájékoztatója A Debreceni Ítélőtábla Elnökének a Debreceni Ítélőtábla 2013. évi működéséről 2014.El.II.D.1/2. ELNÖKE 2014.El.II.D.1/2. ELNÖKE 4025 Debrecen, Széchenyi utca 24. 4001 Debrecen, Pf. 661. t. 06 52 527-972 f. 06 52 528-017 e. ballal@dit.birosag.hu debreceniitelotabla.birosag.hu A Debreceni Ítélőtábla Elnökének

Részletesebben

Tudásbázis kiterjesztése Egyéni kérdőív bíró

Tudásbázis kiterjesztése Egyéni kérdőív bíró Tudásbázis kiterjesztése Egyéni kérdőív bíró NÉV: SZOLGÁLATI HELY: 1. Jogi diploma: megszerzésének I. Szakmai primer ismeretek ideje: 2. Szakdolgozat: jogterülete: címe: 3. Szakvizsga: megszerzésének ideje:

Részletesebben

A Fővárosi Törvényszék Elnöke 2013.El.II.D.5/32. A Fővárosi Törvényszék Elnökének Tájékoztatója a Fővárosi Törvényszék 2012.

A Fővárosi Törvényszék Elnöke 2013.El.II.D.5/32. A Fővárosi Törvényszék Elnökének Tájékoztatója a Fővárosi Törvényszék 2012. A Fővárosi Törvényszék Elnöke 2013.El.II.D.5/32. A Fővárosi Törvényszék Elnökének Tájékoztatója a Fővárosi Törvényszék 2012. évi működéséről TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés 7 2. A Fővárosi Törvényszék személyi

Részletesebben

Szegedi Törvényszék szervezeti ábrájához kapcsolódó Tevékenységek döntési folyamatok és felelőseik (hatályos SZMSZ kivonata)

Szegedi Törvényszék szervezeti ábrájához kapcsolódó Tevékenységek döntési folyamatok és felelőseik (hatályos SZMSZ kivonata) Szegedi Törvényszék szervezeti ábrájához kapcsolódó Tevékenységek döntési folyamatok és felelőseik (hatályos SZMSZ kivonata) A bíróságok Alaptörvényben meghatározott feladatai (25. cikk) A bíróságok igazságszolgáltatási

Részletesebben

I. Teljesítménymenedzsment Fővárosi Ítélőtábla 2. Teljesítmény-beszámoló III. fázis 2. lépés Adatszolgáltatási mátrix

I. Teljesítménymenedzsment Fővárosi Ítélőtábla 2. Teljesítmény-beszámoló III. fázis 2. lépés Adatszolgáltatási mátrix I. Teljesítménymenedzsment Fővárosi Ítélőtábla 2. Teljesítmény-beszámoló III. fázis 2. lépés Adatszolgáltatási mátrix 1 A szervezeti egységek éves tevékenységéről szóló jelentés az elnöki éves beszámolóhoz

Részletesebben

tájékoztatója A Debreceni Ítélőtábla Elnökének a Debreceni Ítélőtábla 2012. évi működéséről 2013. EL. II.D.1.

tájékoztatója A Debreceni Ítélőtábla Elnökének a Debreceni Ítélőtábla 2012. évi működéséről 2013. EL. II.D.1. DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA ELNÖKE 4025 Debrecen, Széchenyi u. 24. 4001 Debrecen, Pf. 661. Tel.: (52) 527-970 Fax: (52) 528-056 e-mail: ballal@dit.birosag.hu 2013. EL. II.D.1. A Debreceni Ítélőtábla Elnökének

Részletesebben

A BALASSAGYARMATI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK TÁJÉKOZTATÓJA. 2012. év

A BALASSAGYARMATI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK TÁJÉKOZTATÓJA. 2012. év A BALASSAGYARMATI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK TÁJÉKOZTATÓJA 2012. év 1. B e v e z e t ő A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 119. k./ pontja értelmében a bíróság elnöke évente

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA 2012. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA 2012. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL TÁJÉKOZTATÓ A SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA 2012. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL 2 1. Bevezető A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 119. ka-kd) pontja szerint a bíróság így a Szegedi Ítélőtábla

Részletesebben

A Kecskeméti Törvényszék egyes szervezeti egységeinek feladatai

A Kecskeméti Törvényszék egyes szervezeti egységeinek feladatai A Kecskeméti Törvényszék egyes szervezeti egységeinek feladatai A törvényszék elnökének feladatai, igazgatási tevékenysége: A törvényszéket az elnök vezeti a Bszi. 119. -ában foglaltak szerint: a.) a költségvetési

Részletesebben

S z e n t e s. Tisztelt Képviselő-testület!

S z e n t e s. Tisztelt Képviselő-testület! Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete S z e n t e s Tisztelt Képviselő-testület! Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 112/2009.(V.29.) Kt. számú határozatával döntött arról, hogy

Részletesebben

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 25/2012. (XII. 21.) OBH utasítása a szolgálati bíróság tagjai kinevezésének részletszabályairól és díjazásáról

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 25/2012. (XII. 21.) OBH utasítása a szolgálati bíróság tagjai kinevezésének részletszabályairól és díjazásáról Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 25/2012. (XII. 21.) OBH utasítása a szolgálati bíróság tagjai kinevezésének részletszabályairól és díjazásáról Az Országos Bírósági Hivatal elnökeként a bíróságok

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. június 28-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. június 28-i ülésére Tárgy: Intézményvezetői pályázat kiírása Sorszám: IV/11 Előkészítette: Sápi András oktatási referens Véleményező Bizottság: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság, Ügyrendi, Lakásügyi, Egészségügyi és

Részletesebben

A BONYHÁDI JÁRÁSBÍRÓSÁG 2 0 1 3. évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

A BONYHÁDI JÁRÁSBÍRÓSÁG 2 0 1 3. évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJE SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKHELYETTESE S Z E K S Z Á R D 2012. El. III. A. 3/2/3. szám A BONYHÁDI JÁRÁSBÍRÓSÁG 2 0 1 3. évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJE A Bonyhádi Városi Bíróság elnöke 2012.El.II.A.23. számú javaslatának,

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat fenntartásában

Részletesebben

VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK CIVILISZTIKAI ÜGYSZAK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK CIVILISZTIKAI ÜGYSZAK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE E l n ö k e 8200 Veszprém, Vár u. 19 t.: 06-88 577-500 www.veszpremitorvenyszek.birosag.hu VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK CIVILISZTIKAI ÜGYSZAK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló

Részletesebben

A Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ügyelosztási rendje

A Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ügyelosztási rendje Ügyszám: 2014.El.III.A.2. A Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ügyelosztási rendje A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. Tv. 9. -ban foglaltakra figyelemmel Veszprémi

Részletesebben

A SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK

A SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK Szolnoki Törvényszék E l n ö k e 5001 Szolnok - Pf.: 100 2012. El. I. A. 11/3. szám A SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság elnökének 1999.El.III.A.3/18. számú A Jász-Nagykun-Szolnok

Részletesebben

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere.f lrg. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Gépmadár Óvoda intézményvezetői álláshelyének pályáztatásáról

Részletesebben

1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE - 2007 -

1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE - 2007 - ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM 1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE - 2007 - 2 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET... 3 Általános rendelkezések...

Részletesebben

A SZEKSZÁRDI JÁRÁSBÍRÓSÁG 2 0 1 3. évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJÉNEK M Ó D O S Í T Á S A

A SZEKSZÁRDI JÁRÁSBÍRÓSÁG 2 0 1 3. évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJÉNEK M Ó D O S Í T Á S A SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKHELYETTESE S Z E K S Z Á R D 2012. El. III. A. 3/6/8. A SZEKSZÁRDI JÁRÁSBÍRÓSÁG 2 0 1 3. évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJÉNEK M Ó D O S Í T Á S A A Szekszárdi Városi Bíróság elnöke 2012.El.III.A.5.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. november 29-i ülésére Tárgy: A Városi Könyvtár és Művelődési Ház intézményvezetői állás pályázat kiírása Előadó Kasper Ágota

Részletesebben

g ~.. szám ú előterjesztés

g ~.. szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere g ~.. szám ú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Egészségügyi Szolgálat igazgatói álláshelyének ismételt

Részletesebben

Szombathelyi Törvényszék Szervezeti és Működési Szabályzata. 5.sz. melléklet. Az ügyek kiosztásának rendje és a bírák ügybeosztása. 2015.

Szombathelyi Törvényszék Szervezeti és Működési Szabályzata. 5.sz. melléklet. Az ügyek kiosztásának rendje és a bírák ügybeosztása. 2015. Szombathelyi Törvényszék Szervezeti és Működési Szabályzata 5.sz. melléklet Az ügyek kiosztásának rendje és a bírák ügybeosztása 2015. év Járásbíróságok, Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Ügyszám: 24449/2015. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzat Csarnok- és Piacigazgatósága igazgatói (magasabb vezetői) beosztásának ellátására

Részletesebben

Tájékoztató a (Baranya Megyei Bíróság) Pécsi Törvényszék működéséről

Tájékoztató a (Baranya Megyei Bíróság) Pécsi Törvényszék működéséről 1. számú melléklet Tájékoztató a (Baranya Megyei Bíróság) Pécsi Törvényszék működéséről Tisztelt Képviselőtestület! Első alkalommal 26-ban tájékoztattam a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlését az akkor

Részletesebben

a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. június 12-i ülésére

a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. június 12-i ülésére Szám: 02/225-26/2008. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu E lőterjesztés a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

ÉVES KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ

ÉVES KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 1002 ${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus A fejezet megnevezése, székhelye: A megye megnevezése, önkormányzat székhelye..................

Részletesebben

Készenléti, ügyeleti, helyettesí-tési díj, túlóra, túlszolgálat. Törvény szerinti illetmények, munkabérek

Készenléti, ügyeleti, helyettesí-tési díj, túlóra, túlszolgálat. Törvény szerinti illetmények, munkabérek 08 - Adatszolgáltatás a személyi és a foglalkoztatottak, választott összetételéréről 01 miniszterelnök, miniszterelnök-helyettes 02 miniszter,miniszterrel azonos illetményre jogosult vezető 03 kormánybiztos,

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló 'f Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Mászóka Óvoda és a Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános

Részletesebben

Egyéb előterjesztés. Békés Város Képviselő-testülete 2015. február 2-i ülésére

Egyéb előterjesztés. Békés Város Képviselő-testülete 2015. február 2-i ülésére Tárgy: Intézményvezető felmentése, igazgatói pályázat kiírása Előkészítette: Sápi András intézményi referens Véleményező bizottság: Ügyrendi, Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottság Pénzügyi Bizottság

Részletesebben

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában:

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában: ~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án 17.00 órakor kezdődő nyilvános testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére ... napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: a Csabdi Napraforgó Óvoda óvodavezetői álláshelyére pályázat

Részletesebben

BÍRÓSÁGI KÖZLÖNY 2012/2. SZÁM TARTALOM AJÁNLÁSOK/3 HATÁROZATOK / AZ ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKÉNEK

BÍRÓSÁGI KÖZLÖNY 2012/2. SZÁM TARTALOM AJÁNLÁSOK/3 HATÁROZATOK / AZ ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKÉNEK TARTALOM AZ ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKÉNEK DÖNTÉSEI /3 AJÁNLÁSOK/3 3/2012. (II. 20.) OBH Elnöki ajánlás az eljáró bíróság kijelöléséről az ügyek ésszerű időn belül való elbírálásának biztosítása érdekében

Részletesebben

Tájékoztató a devizahiteles ügyekkel kapcsolatos intézkedésekről

Tájékoztató a devizahiteles ügyekkel kapcsolatos intézkedésekről Tájékoztató a devizahiteles ügyekkel kapcsolatos intézkedésekről Azonnali intézkedés 12.000 ügyben Az Országos Bírói Tanács 2014. július 22-i ülésén soron kívüli intézkedést rendelt el a folyamatban lévő

Részletesebben

A szabályzat célja. A szabályzat hatálya

A szabályzat célja. A szabályzat hatálya O R S Z Á G O S B Í R Ó S Á G I H I V A T A L ELNÖKE Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 16/2012. (X. 18.) OBH utasítása a meghagyással kapcsolatos eljárás és a meghagyásba bevont szervek besorolásáról

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL TÁJÉKOZTATÓ A SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL 2 1. Bevezető A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 119. ka-kd) pontja előírja, hogy a bíróság elnöke évente

Részletesebben

A közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény és végrehajtási rendelete 2007. nyári módosításai

A közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény és végrehajtási rendelete 2007. nyári módosításai A közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény és végrehajtási rendelete 2007. nyári módosításai Dr. Madarász Hedvig évi XXXIII. törvény módosítása Az Országgyűlés 2007. június 25-ei ülésnapján fogadta

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék Elnöke 2014.El.II.D.1/38. A Fővárosi Törvényszék Elnökének Tájékoztatója a Fővárosi Törvényszék 2013.

Fővárosi Törvényszék Elnöke 2014.El.II.D.1/38. A Fővárosi Törvényszék Elnökének Tájékoztatója a Fővárosi Törvényszék 2013. Fővárosi Törvényszék Elnöke 2014.El.II.D.1/38. A Fővárosi Törvényszék Elnökének Tájékoztatója a Fővárosi Törvényszék 2013. évi működéséről TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés 7 2. A Fővárosi Törvényszék személyi

Részletesebben

1.1.2. Szervezeti struktúra PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK

1.1.2. Szervezeti struktúra PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK 1.1.2. Szervezeti struktúra PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK I. Az ítélkezési tevékenység szakmai és végrehajtási szervezetei. II. Az ítélkezési tevékenységet segítő munkaszervezeti egységek. III. Az ítélkezési tevékenység

Részletesebben

A Magyar Köztársaságban az igazságszolgáltatást a következő bíróságok gyakorolják:

A Magyar Köztársaságban az igazságszolgáltatást a következő bíróságok gyakorolják: Az igazságszolgáltatás alapelvei: 1) Hatalom megosztás elve: a hatalmi ágakat felosztják. A bírói hatalmi ág nincs alávetve sem végrehajtó sem trv alkotó hatalomnak. 2) Az igazságszolgáltatás monopóliuma:

Részletesebben

A Fővárosi Ítélőtábla Szervezeti és Működési Szabályzata

A Fővárosi Ítélőtábla Szervezeti és Működési Szabályzata Fővárosi Ítélőtábla Elnöke 2014. El. II. A. 1. szám A Fővárosi Ítélőtábla Szervezeti és Működési Szabályzata I. Fejezet A Szervezeti és Működési Szabályzat célja, rendeltetése, jogforrásai, hatályba lépése

Részletesebben

A DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK. Szervezeti és Működési Szabályzata

A DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK. Szervezeti és Működési Szabályzata DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE 4025 Debrecen, Széchenyi u. 9. 4001 Debrecen, Pf. 131. Tel.: (52) 310-630 Fax: (52) 347-139 kahleri@debrecenit.birosag.hu 2013.El.II.A.1/2. szám A DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK Szervezeti

Részletesebben

A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM PÁLYÁZTATÁSI SZABÁLYZATA

A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM PÁLYÁZTATÁSI SZABÁLYZATA ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM 6. sz. melléklet a 1164/115 ZMNE számhoz 1. sz. példány A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM PÁLYÁZTATÁSI SZABÁLYZATA 2007 2 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET... 3 Általános

Részletesebben

A G y u l a i K ö z i g a z g a t á s i és M u n k a ü g y i B í r ó s á g 2013. évi IV. számú ügyelosztási rendjének tervezete. I.

A G y u l a i K ö z i g a z g a t á s i és M u n k a ü g y i B í r ó s á g 2013. évi IV. számú ügyelosztási rendjének tervezete. I. A G y u l a i K ö z i g a z g a t á s i és M u n k a ü g y i B í r ó s á g 2013. évi IV. számú ügyelosztási rendjének tervezete I. Munkaügyi ügyszak 1.M. számú tanács: Kovácsné dr.kubicza Ildikó helyettese:

Részletesebben

Intézményvezető álláspályázat

Intézményvezető álláspályázat Intézményvezető álláspályázat A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa (Székesfehérvár, Városház tér 1.) pályázatot hirdet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII.

Részletesebben

2011.Vez.III.A.1/2. Ügyelosztási rend

2011.Vez.III.A.1/2. Ügyelosztási rend 2011.Vez.III.A.1/2. Ügyelosztási rend 2012. április 2-től Szervezeti egység megnevezése Közigazgatási Kollégium bírói tanács száma Bíró neve Tárgyalt ügyek jellege 1.K. Dr. Garáné dr. Horváth Diána a)

Részletesebben

Magyar Igazságügyi Akadémia. 2014. évi Képzési Terve

Magyar Igazságügyi Akadémia. 2014. évi Képzési Terve Magyar Igazságügyi Akadémia 2014. évi Képzési Terve I. Bevezetés A Magyar Igazságügyi Akadémia az új képzési koncepció nyomán egy koherens és rendszerszintű képzési tervet kívánt előkészíteni a 2014-es

Részletesebben

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-118/2014. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Múzeum igazgató

Részletesebben

Kérem szíveskedjék megjelölni, hogy a pályázathoz mely dokumentumokat csatolta.

Kérem szíveskedjék megjelölni, hogy a pályázathoz mely dokumentumokat csatolta. 2010. évi 5. számú szabályzata a bírósági fogalmazók felvételi versenyvizsgájának részletes szabályairól szóló 2007. évi 5. számú OIT szabályzat módosításáról Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (a

Részletesebben

2010. évi 6. számú szabályzat a bírák és az igazságügyi alkalmazottak belföldi kiküldetése esetén fizetendő költségtérítés szabályairól A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI.

Részletesebben

MUNKÁJÁT SEGÍTŐ MUNKAKÖRBEN FOGLALKOZTATOTT MUNKAVÁLLALÓK KÖVETELMÉNYRENDSZERE, valamint EZEN MUNKAKÖRÖK BETÖLTÉSÉVEL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSOK RENDJE

MUNKÁJÁT SEGÍTŐ MUNKAKÖRBEN FOGLALKOZTATOTT MUNKAVÁLLALÓK KÖVETELMÉNYRENDSZERE, valamint EZEN MUNKAKÖRÖK BETÖLTÉSÉVEL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSOK RENDJE 3. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 2. melléklet Foglalkoztatási Követelményrendszer 2. függelék Az ÓBUDAI EGYETEMEN OKTATÓK, TUDOMÁNYOS KUTATÓK és TANÁROK MUNKÁJÁT SEGÍTŐ MUNKAKÖRBEN

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására Füzesgyarmat Város Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 16-ai rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 16-ai rendkívüli ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Összefoglaló a 2014. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról

Összefoglaló a 2014. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról Összefoglaló a 2014. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról I. A pályázati felhívás és az előszűrés Az Ügyészségi Közlöny 2014. évi 6. számában megjelent 20 ügyészségi fogalmazói álláshelyre szóló pályázati

Részletesebben

A PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK ÉS AZ ILLETÉKESSÉGI TERÜLETÉN MŰKÖDŐ BÍRÓSÁGOK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK ÉS AZ ILLETÉKESSÉGI TERÜLETÉN MŰKÖDŐ BÍRÓSÁGOK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA ELNÖK 7623 Pécs, Rákóczi út 34., 7601 Pécs, Pf. 36. t. 06 72 503-502 f. 06 72 215-365 e. birosag@pecsit.birosag.hu pecsitorvenyszek.birosag.hu 2013. El. I.D.15. A PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK ÉS AZ ILLETÉKESSÉGI

Részletesebben

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2/2013. (II. 12.) OBH utasítása a bírák és igazságügyi alkalmazottak cafetéria-juttatásáról szóló szabályzatról

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2/2013. (II. 12.) OBH utasítása a bírák és igazságügyi alkalmazottak cafetéria-juttatásáról szóló szabályzatról Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2/2013. (II. 12.) OBH utasítása a bírák és igazságügyi alkalmazottak cafetéria-juttatásáról szóló szabályzatról A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011.

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere. J A V A S L A T bírósági ülnökök választására

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere. J A V A S L A T bírósági ülnökök választására Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Szám: 7382-21/2015. J A V A S L A T bírósági ülnökök választására Tisztelt Közgyűlés! A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény

Részletesebben

A FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE 2009. El. II. B. 52/158. szám A FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE 2009. El. II. B. 52/158. szám A FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE 2009. El. II. B. 52/158. szám A FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK 2009. El. II. B. 52/158. számú intézkedésével módosított és egységes szerkezetbe foglalt, 1999. El. III. A.5/11.

Részletesebben

A FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE 2009. El. II. B. 52/75. szám

A FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE 2009. El. II. B. 52/75. szám A FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE 2009. El. II. B. 52/75. szám A FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK 2009. El. II. B. 52/68. számú és 2009. El. II. B. 52/74. számú intézkedéseivel módosított és egységes szerkezetbe

Részletesebben

A 2010. évi képzési tervről a közigazgatási versenyvizsgáról és a Ktv. módosításáról

A 2010. évi képzési tervről a közigazgatási versenyvizsgáról és a Ktv. módosításáról A 2010. évi képzési tervről a közigazgatási versenyvizsgáról és a Ktv. módosításáról 1 2010. évi képzés tervezés Az éves képzési továbbképzési terv elkészítésekor célelőirányzati forrásra nem számíthatunk!

Részletesebben

A Fővárosi Ítélőtábla 2014. május l-től hatályos módosított esélyegyenlőségi terve

A Fővárosi Ítélőtábla 2014. május l-től hatályos módosított esélyegyenlőségi terve Fővárosi Ítélőtábla Elnöke 2014. El. II. B. 1/14. A Fővárosi Ítélőtábla 2014. május l-től hatályos módosított esélyegyenlőségi terve Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. április 30-ai ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. április 30-ai ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. április 30-ai ülésére Tárgy: Pályázati kiírás a Gödöllői Városi Múzeum igazgatói állásának betöltésére. Előterjesztő: Dr.

Részletesebben

72/2012.(V.15.) önkormányzati képviselő-testületi határozat: A Jászdózsai Vízmű Kft. javadalmazási szabályzatának módosításáról.

72/2012.(V.15.) önkormányzati képviselő-testületi határozat: A Jászdózsai Vízmű Kft. javadalmazási szabályzatának módosításáról. Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 15-én megtartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 72/2012.(V.15.) önkormányzati képviselő-testületi határozat: A Jászdózsai Vízmű

Részletesebben

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján!

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján! BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a képviselő-testület 2014. május 14-ei ülésére. Készítette: Müller Kinga Intézményi Irodavezető Tárgy: Corvin Művelődési Ház magasabb vezetői

Részletesebben

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 30-i rendes ülésére

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 30-i rendes ülésére 4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 30-i rendes ülésére Tárgy: Az Egyesített Szociális Intézmény intézményvezetői beosztására

Részletesebben

A BALASSAGYARMATI TÖRVÉNYSZÉK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA /SZMSZ / 2 0 1 2. é v

A BALASSAGYARMATI TÖRVÉNYSZÉK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA /SZMSZ / 2 0 1 2. é v 1 A módosítások aláhúzással vannak jelölve! A BALASSAGYARMATI TÖRVÉNYSZÉK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA /SZMSZ / 2 0 1 2. é v A Balassagyarmati Törvényszék Elnöke a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS-MÓDOSÍTÁS EGYSÉGES SZERKEZETBEN Közös Önkormányzati Hivatal alakításáról és fenntartásáról

MEGÁLLAPODÁS-MÓDOSÍTÁS EGYSÉGES SZERKEZETBEN Közös Önkormányzati Hivatal alakításáról és fenntartásáról MEGÁLLAPODÁS-MÓDOSÍTÁS EGYSÉGES SZERKEZETBEN Közös Önkormányzati Hivatal alakításáról és fenntartásáról Csanádpalota Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10.

Részletesebben

Makói Oktatási Központ, Szakképző Iskola és Kollégium

Makói Oktatási Központ, Szakképző Iskola és Kollégium Makói Oktatási Központ, Szakképző Iskola és Kollégium Belső ellenőrzési terv Hatályba lép: 2009. szeptember 1. Horváth Zoltán igazgató I. A nevelő-oktató munka ellenőrzése A.) Pedagógiai munka ellenőrzésének

Részletesebben

A TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK SZERVEZETI- ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2012.

A TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK SZERVEZETI- ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2012. A TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK SZERVEZETI- ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2012. 1 Tartalom I. FEJEZET... 3 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 1. A Szervezeti- és Működési Szabályzat célja, értelmezése, jogforrásai... 3 2.

Részletesebben

Szervezeti egység megnevezése. Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság - Polgári ügyszak

Szervezeti egység megnevezése. Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság - Polgári ügyszak Ügyelosztási rend 2016. El. III. A. 1. 2016. január Szervezeti egység megnevezése Bírói tanács száma, tárgyalási napjai, tárgyalóterme 1.P. 2014. július 1-től felrendelve FT-re 2.P. Minden héten csütörtökön

Részletesebben

K I V O N A T. Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012 november 23-ai rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből:

K I V O N A T. Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012 november 23-ai rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből: ülésének könyvéből: 236/2012. (XI.23.) Kt. Ali munkakör betöltésére kiírt pályázat elbírálásáról Képviselő-testülete ali munkakörének betöltésére kiírt pályázatot eredménytelennek nyilvánítja. Felkéri

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére Tárgy: Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére Javaslat az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár és a Városgondnokság Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítására

Részletesebben

A TÖRVÉNYSZÉK MŰKÖDÉSÉT MEGHATÁROZÓ LEGFONTOSABB JOGFORRÁSOK

A TÖRVÉNYSZÉK MŰKÖDÉSÉT MEGHATÁROZÓ LEGFONTOSABB JOGFORRÁSOK Szervezetfejlesztés a en az ítélkezési munka támogatásának, a szervezet hatékonyságának, gazdaságos működésének érdekében című ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0063. számú pályázat A TÖRVÉNYSZÉK MŰKÖDÉSÉT MEGHATÁROZÓ

Részletesebben

Az ítélőtábla másod-, harmadfokú és a törvényszék másodfokú tanácsainak. havi adatszolgáltatása. Büntető ügyszak (katonai ügyszak nélkül)

Az ítélőtábla másod-, harmadfokú és a törvényszék másodfokú tanácsainak. havi adatszolgáltatása. Büntető ügyszak (katonai ügyszak nélkül) 5. melléklet a 16/2014. (XII. 23.) OBH utasításhoz 5.számú melléklet a 8/2003. OIT szabályzathoz.. év.. hónap... számú minta Az ítélőtábla másod-, harmadfokú és a törvényszék másodfokú tanácsainak havi

Részletesebben

10/2015. ATÁRNOKI POLGÁRMESTERI HIVATAL HIVATALOS HONLAPJÁNAK KÖZZÉTÉTELI SZABÁLYZATA

10/2015. ATÁRNOKI POLGÁRMESTERI HIVATAL HIVATALOS HONLAPJÁNAK KÖZZÉTÉTELI SZABÁLYZATA 10/2015. ATÁRNOKI POLGÁRMESTERI HIVATAL HIVATALOS HONLAPJÁNAK KÖZZÉTÉTELI SZABÁLYZATA 1 I. A Polgármesteri Hivatal (továbbiakban: Hivatal) honlapjának működtetéséhez kapcsolódó feladatok és felelőségi

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselı-testületnek - Sárospatak Város Rendelıintézete

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 13-án tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 13-án tartandó ülésére ELŐTERJESZTÉS Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 13-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Melléklet: A napirend előterjesztője: Az előterjesztést készítette: A

Részletesebben

1.1.1. A Pécsi Törvényszék és az illetékességi területén működő bíróságok elérhetőségi adatai: Pécsi Törvényszék

1.1.1. A Pécsi Törvényszék és az illetékességi területén működő bíróságok elérhetőségi adatai: Pécsi Törvényszék 1.1 Kapcsolat, szervezet, vezetők 1.1.1. A Pécsi Törvényszék és az illetékességi területén működő bíróságok elérhetőségi adatai: Pécsi Törvényszék 7601 Pécs, Pf. 36. E-mail: birosag@pecsit.birosag.hu Dr.

Részletesebben

Mell.: 2 db kimutatás ASZKGYSZ beszámolója

Mell.: 2 db kimutatás ASZKGYSZ beszámolója Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105 731/2013. Tárgy: Az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatai ellátásának

Részletesebben

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-55 FAX: (06-32) 460-98 Szám: -26/205. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Az Intézmények Pénzügyi

Részletesebben

Tudásbázis. Tatabányai Törvényszék - ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0064 "Szervezetfejlesztési program a Tatabányai Törvényszéken"

Tudásbázis. Tatabányai Törvényszék - ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0064 Szervezetfejlesztési program a Tatabányai Törvényszéken Tudásbázis A Tatabányai Törvényszék - ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0064 "Szervezetfejlesztési program a Tatabányai Törvényszéken" elnevezésű projekt keretében létrehozott tudásbázis - a Tatabányai Törvényszék

Részletesebben

2. számú melléklet Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata pályázatot hirdet a Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Csepeli Egyesített Óvoda intézményvezetői (magasabb vezető) beosztás ellátására

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. március 30-ai ülésére. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. március 30-ai ülésére. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. TEL.: (88)545-011, FAX: (88)545-012 E-MAIL: MOKELNOK@VPMEGYE.HU Szám: 14/167-4/2011. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-i rendes ülésére 10. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-i rendes ülésére Tárgy: A Dombóvári Gyermekvilág Óvoda igazgatói állásának betöltésére

Részletesebben

ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA

ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA I. SZERVEZETI, SZEMÉLYZETI ADATOK ADAT FRISSÍTÉS MEGŐRZÉS A közfeladatot ellátó szerv hivatalos neve, székhelye, postai címe, telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme, honlapja, ügyfélszolgálatának

Részletesebben

FŐVÁROSI BÍRÓSÁG A FŐVÁROSI BÍRÓSÁG 2005. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA

FŐVÁROSI BÍRÓSÁG A FŐVÁROSI BÍRÓSÁG 2005. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA FŐVÁROSI BÍRÓSÁG A FŐVÁROSI BÍRÓSÁG 2005. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA A F Ő V Á R O S I B Í R Ó S Á G 2 0 0 5. É V I K Ö LT S É G V E T É S I A L A P O K M Á N YA 1. Fejezet száma, megnevezése, cím:

Részletesebben

A GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE 2012. El.II.B.18.szám A GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A Győri Törvényszék Elnöke a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény

Részletesebben

A Debreceni Ítélőtábla Szervezeti és Működési Szabályzata 2015. (a III. sz. módosítással egységes szerkezetben)

A Debreceni Ítélőtábla Szervezeti és Működési Szabályzata 2015. (a III. sz. módosítással egységes szerkezetben) ELNÖKE 4025 Debrecen, Széchenyi utca 24. 4001 Debrecen, Pf. 661 t. 06 52 527-972 f. 06 52 528-017 e. ballal@dit.birosag.hu debreceniitelotabla.birosag.hu 2015.El.I.D.1. A Debreceni Ítélőtábla Szervezeti

Részletesebben