az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsnak és a Magyar Természetvédők Szövetségének 2013.

Átírás

1 J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsnak és a Magyar Természetvédők Szövetségének június 5-én, szerdán, 13 óra 33 perckor a Parlament Felsőházi üléstermében Helyzetkép a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia elfogadása után címmel megtartott parlamenti nyílt napjáról

2 2 Tartalomjegyzék Program 3 Az ülés résztvevői 4 Köszöntő 5 Dr. Szili Katalin, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának elnöke 5 A végrehajtás nehézségei kihívások a keretstratégia elfogadása után 8 Dr. Bartus Gábor titkár (Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács) 8 Fenntarthatatlan fejlődés 10 Dr. Náray-Szabó Gábor főigazgató (Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára) 10 Együttműködés és partnerség a fenntartható fejlődésért 12 Miklós László alelnök (Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége) 12 Földjeink és vizeink megőrzése a megmaradásunk alapja 16 Kajner Péter elnök (Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület) 16 Fenntartható önkormányzatok 19 Schmidt Jenő elnök (Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége) 19 A fenntartható fejlődés fő üzenetei civil szemmel, a társadalmi párbeszéd fontossága 21 Dr. Schmuck Erzsébet társelnök (Magyar Természetvédők Szövetsége) 21 Kérdések, észrevételek 24 A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégiát benyújtó országgyűlési képviselők hozzászólásai 28 Bartos Mónika (Fidesz) 28 Varga Géza (Jobbik) 30 Kérdések, észrevételek 33 Zárszó 41

3 3 Program 1. Köszöntő Dr. Szili Katalin, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának elnöke 2. A végrehajtás nehézségei kihívások a keretstratégia elfogadása után Dr. Bartus Gábor titkár (Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács) 3. Fenntarthatatlan fejlődés Dr. Náray-Szabó Gábor főigazgató (Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára) 4. Együttműködés és partnerség a fenntartható fejlődésért Miklós László alelnök (Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége) 5. Földjeink és vizeink megőrzése a megmaradásunk alapja Kajner Péter elnök (Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület) 6. Fenntartható önkormányzatok Schmidt Jenő elnök (Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége) 7. A fenntartható fejlődés fő üzenetei civil szemmel, a társadalmi párbeszéd fontossága Dr. Schmuck Erzsébet társelnök (Magyar Természetvédők Szövetsége) 8. Kérdések, észrevételek 9. A nemzeti fenntartható fejlődési keretstratégiát benyújtó országgyűlési képviselők hozzászólásai Bartos Mónika országgyűlési képviselő (Fidesz) Varga Géza országgyűlési képviselő (Jobbik) Kérdések, észrevételek 10. Zárszó

4 4 Az ülés résztvevői Elnököl: Dr. Szili Katalin, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának elnöke Dr. Bartus Gábor, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács titkára Megjelentek A regisztrációs ív szerint Előadók Dr. Bartus Gábor titkár (Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács) Dr. Náray-Szabó Gábor főigazgató (Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára) Miklós László alelnök (Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége) Kajner Péter elnök (Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület) Schmidt Jenő elnök (Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége) Dr. Schmuck Erzsébet társelnök (Magyar Természetvédők Szövetsége) Bartos Mónika országgyűlési képviselő (Fidesz) Varga Géza országgyűlési képviselő (Jobbik)

5 5 (Az ülés kezdetének időpontja: 13 óra 33 perc) Köszöntő Dr. Szili Katalin, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának elnöke DR. SZILI KATALIN, a Fenntartható fejlődés bizottságának elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Tisztelt Vendégeink! Hölgyeim és Uraim! Kedves Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy tisztelettel és szeretettel köszöntsem önöket a Parlament Felsőházi üléstermében, a mai nyílt napunkon, amely június 5-én került megrendezésre. Mindannyian tudjuk, hogy június 5-e a környezetvédelmi világnap 1972 óta, a stockholmi konferencia óta, amely Ember és bioszféra címmel került megrendezésre, és immár 41 éve rendezik meg. Ez az idei környezetvédelmi világnap alapvetően az ökológiai láblenyomatunk csökkentése érdekében és ennek jegyében került a világban megfogalmazásra az ENSZ részéről, és alapvetően az élelmiszer kérdésköre köré rendezték a FAO-val egyetemben a Think Eat Save jelszavai mellett, és pontosan az volt a fő motívuma, hogy fogyasztás előtt gondolkodjunk, és óvjuk a környezetet. Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra is, hogy az évente elvesző, illetőleg hulladékká váló élelmiszermennyiség a világban 1,3 milliárd tonna, tehát éves vetítésben. A fogyasztható, de hulladék élelmiszer Európa, Észak-Amerika területén kilogramm/év mennyiségben, Afrikában, Délkelet-Ázsiában pedig személyenként 6-11 kilogramm között van évente. Nyilvánvaló, hogy ezek is figyelmeztetőek számunkra. A Parlament Fenntartható fejlődés bizottsága a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanáccsal és a Természetvédők Szövetségével karöltve ezért döntött úgy, hogy lehet, hogy pontosan ez az a nap, június 5-e, amikor talán egy felkiáltójelet teszünk magunk is, és ha közös dolgainkról beszélünk, akkor abban és annak a célnak a megfogalmazása tekintetében, ami egy nemzeti egyetértést teremthet egy fenntartható társadalom megteremtéséhez. Ezért is gondoltuk, hogy ezen a napon egy beszélgetést szervezünk körülbelül fél 2 és 5 óra között, amely alapvetően Magyarország fenntarthatósági állapotához és fenntarthatóságához, a jövőhöz köthető, hiszen a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégiát március 25-én fogadta el a parlament a hozzá fűzött országgyűlési határozattal együtt. Azt hiszem, hogy az mindannyiunk számára sokatmondó, hogy ez a stratégia vagy keretstratégia 325 igen szavazattal, 11 tartózkodás, ellenszavazat nélkül került elfogadásra. Tisztelt Vendégeink! Kedves Hölgyeim és Uraim! Ennek nyilvánvalóan volt előzménye is, hiszen 2009 decemberében a parlament foglalkozott már Magyarország fenntarthatósági kérdéseivel, akkor, amikor a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanács Jövőkereső címmel egy, Magyarország fenntarthatósági állapotát bemutató dokumentumot terjesztett a parlament elé. Tulajdonképpen ezt a pillanatfelvételt elfogadva, a parlament ugyancsak több mint 300 szavazattal támogatta, és ez alapján került kidolgozásra az a fenntartható fejlődési keretstratégia, amely ahogy említettem éppen március 25-én került elfogadásra, és amiről a mai napon ezt a három és fél órát úgy gondoltuk, hogy civilekkel, érdekképviseletekkel, a gazdasági élet szereplőivel egy vitában, a gondolkodásunk középpontjába állítva próbáljuk meg a közös tudást szélesíteni. Kedves Vendégeink! Nyilvánvaló, hogy ma már rendelkezünk egy olyan dokumentummal, amely ciklusokon túlnyúlóan, között határozza meg Magyarországnak azokat a lépéseit, amit a fenntartható fejlődés tekintetében gazdasági, társadalmi-szociális és ökológiai területen tennünk kell. Nyilvánvalóan három kérdést feltehetünk magunknak: mi volt a motívuma annak, hogy egyáltalán ezzel foglalkoztunk, hiszen a társadalom sokszor számon kéri azt a politikán és a politikusokon, hogy nincs távlatos gondolkodás, hogy csak éppen azokat a problémákat oldják meg, amelyek éppen

6 6 aznap számunkra a legfontosabb vagy a társadalom számára a legfontosabb. Így azt gondolom, hogy a magyar parlament és a parlament politikusai azzal, hogy ezt a keretstratégiát elfogadták, egyrészről bizonyították azt, hogy mégiscsak van távlatos gondolkodás, és tudtak egy olyan keretstratégiát az asztalra tenni, ami ciklusokon túlnyúlóan határozza meg azokat a lépéseket, amelyeket az egyes területeken nekünk tennünk kell. A másik fontos momentuma ennek a keretstratégiának, hogy végigveszi azokat a problémákat, amelyek kapcsán az egyes területeken gondolok itt a társadalmi, emberi erőforrások, természeti és gazdasági erőforrások területére ma a problémákat ismerve a legfontosabb lépéseket meg kell tennünk. Ez a stratégiai anyag végigveszi azokat a kérdéseket, amelyeket elfogadva politikustársaim részéről is, tükröt tartva magunk elé is, láttatják, hogy milyen problémákkal kell szembenéznünk; gondolok itt az emberi erőforrások tekintetében a népességfogyás, demográfiai kérdések, egészségromlás, regionális egyenlőtlenségek, szegénység, társadalmi kirekesztettség kérdéseire. De ugyanígy megfogalmazza azokat a feladatokat és problémákat, amelyek a társadalmi erőforrások tekintetében ma észlelhetők; gondolok itt azokra, amelyek a bizalom hiányát, a társadalmi együttműködés hiányát jelentik. De ugyanígy a természeti erőforrások tekintetében azt is megfogalmazza, hogy bizony a természeti ökoszisztéma-szolgáltatásaink 90 százalékát elveszítettük, és láthatjuk az éghajlatváltozás következményeit: elegendő ma kinézni a Parlament ablakán, a Duna vízállását tekinteni mint ennek az egyik következményét. Nem szabad megfeledkeznünk azokról sem, amelyek a gazdasági erőforrásaink tekintetében a feladatok alapjait jelentik. Gondolok itt a nemzetközi kitettségünkre, akár a nyersanyag, akár a tőke tekintetében; az alacsony innovációs részesedésre, de ugyanígy, azt hiszem, talán az egyik legnagyobb probléma a foglalkoztatottság szintjének a rendkívül alacsony volta; de ugyanígy beszélhetünk arról is, ami a fenntarthatatlan jóléti rendszereinket jelenti, és amelyek a következő generációkra hárítanak adósságokat. Kedves Vendégeink! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az nyilván egy dolog, ahogy mi magunk is szembesülünk azokkal a problémákkal, amelyek az erőforrások tekintetében léteznek. A kérdés az, hogy mi az, amit ebben tenni kell és tenni tudunk. A stratégiának van egy sajátossága: megfogalmazza ugyanezeken a területeken azokat a feladatokat, amelyeket tennünk kell, viszont van egy újdonsága, mégpedig az, hogy a különböző erőforrásrendszereinket egy prizmába helyezi, mégpedig annak a felelősségi rendszernek a prizmájába, hogy mi az, amit magánszemélyek, civil szervezetek, közösségek, kormányzat, nem kormányzati szervezetek ezeken a területeken tenni tudnak. Nyilvánvaló, hogy minden stratégia annyit ér, amennyit mi és amennyit a jövőben az elkövetkező tizenkét esztendőben ebben végre fogunk hajtani. Viszont ha nem tesszük meg azt az első lépést, ami a közös tudást, illetőleg azokat a lépéseket jelenti, amelyek Magyarország jövőjét jelentős mértékben meghatározzák, akkor én azt gondolom, hogy mi magunk tekintünk el attól a felelősségtől, ami nyilvánvalóan a következő generáció szemében minket a XXI. század második évtizedének elején terhelnek. Természetesen nagyon fontos, hogy ez a stratégia ne a fiókba kerüljön, hanem végrehajtásra is kerüljön. Ezért szólnom kell arról, ami a stratégiához kapcsolódó országgyűlési határozatot jelenti, amit, hangsúlyozom még egyszer, a parlament nagy-nagy többséggel elfogadott. S itt utalnom kell arra is, bár erről majd, feltételezem, képviselőtársaim szólni fognak, hogy volt arról is vita, hogy elegendő-e ez, vagy pedig csak a saját lelkiismeretünket nyugtatgatjuk azzal, hogy tettünk valamit. Minden út az első lépéssel kezdődik. Azt hiszem, önmagában a Jövőkereső évi elfogadását követően ez a keretstratégia valóban jó lehetőséget jelent arra, hogy a különböző ciklusokon túlnyúlóan, kormányzati és operatív tevékenységben, az implementációban is megjelenjen. Ezért fontos utalnom arra, hogy az elfogadott, kapcsolódó országgyűlési határozat olyan különböző vállalásokat tett, ami a végrehajtásának az újszerűségét is jelenti. Azt a vállalást pedig, ami a stratégiai jogalkotási és költségvetési tervezetekben ennek az érvényesítését rögzíti, tehát a

7 7 mindenkori jogalkotási, stratégiai tervezési tevékenységben a parlamentnek ezt a keretstratégiát érvényesítenie kell. Vagy másként fogalmazva: ezen a szűrőn is át kell engedni azt a tevékenységet, amelyet a parlament a törvényalkotásban megtesz. Ugyanakkor létrehoz egy felelős koordinációs testületet is, amely nem csak és kizárólag csak gazdasági vagy csak társadalmi vagy csak ökológiai szempontokat kell hogy figyelembe vegyen, hanem mivel a problémáink egy rendszerben jelennek meg, ezért erre egy felelős testülettel rendszerszerű válaszokat kell adnunk. Ez tesz egy lépést az intézményrendszer tekintetében is, ugyanakkor egy olyan vállalást is tesz, ami nem a növekedést, nem csak a GDP-t, hanem egy fejlődést mérő mutatórendszer kialakítását vetíti előre, s ami a kormánynak, illetőleg a mindenkori kormányzati szerveknek a feladata, hogy ezt a fejlődést mérő mutatórendszert kialakítsa. Kedves Vendégeink! A közötti európai uniós költségvetési időszak tekintetében is megteszi azt a distinkciót, hogy szükséges egy olyan alapnak a létrehozása, amely a fenntartható települések mintaprojektjeit indíthatja el, és természetesen megfogalmazza azt is, hogy kétévente a parlamentnek át kell tekinteni azokat a teendőket, ami akár a Fenntartható Fejlődés Tanácsa, akár a parlament bizottsága ebben a tekintetben, hangsúlyozom még egyszer, nem csak és kizárólag a környezeti, hanem a gazdasági, társadalmi, szociális és környezeti szempontok együttesét és ennek a vizsgálatát jelenti. El kell mondjam önöknek, a mai nyílt parlamenti ülésünknek tulajdonképpen az egyik célja a részünkről, hogy alakuljon ki ebben egy párbeszéd. Én magam személy szerint is meggyőződéssel vallom, hogy ahhoz, hogy mi bármely kérdésben nemzeti egyetértésre tudjunk jutni, az kell, hogy legalább beszélni tudjunk egymással, hogy legyenek közös ügyeink. Én úgy gondolom, önmagában az a fajta jövő, ami nem csak és kizárólag a növekedést, hanem valóban egy paradigmaváltást is jelent a gondolkodásunkban, ehhez szükséges, hogy értsük egymást, szükséges, hogy időnként leüljünk, és ezekről a kérdésekről beszéljünk. S a keretstratégia is akkor ér valamit, ha valóban abban a felelősségi rendszerben, amit egyébként a stratégia megfogalmaz, mindenképp partner, és jól érti, hogy mi a feladata ennek a végrehajtásában, és nyilvánvalóan a következő generációk érdekében is. Tisztelt Vendégeink! Hölgyeim és Uraim! Van egy része ennek a keretstratégiánknak, amely foglalkozik azokkal a globális kérdésekkel is, amelyek tulajdonképpen megalapozzák azt, hogy mi magunk is azzal a felismeréssel és belátással tudjunk élni, hogy valóban szükséges a szemléletváltás. S ha megengedik, idéznék néhány olyan kérdést, és éppen a környezetvédelmi világnapra is tekintettel, hogy a száz év alatt a világ népessége megnégyszereződött, az energiahordozók felhasználása tizennégyszer nagyobb lett, a gazdasági kibocsátás meghuszonkétszereződött; átlépte a világ az eltartó képessége korlátait, hiszen ma már 1,6 bolygót használunk, és azt mondják, hogy ha minden egyes ember a világban úgy szeretne élni, ahogy az észak-amerikai Egyesült Államokban élnek, 4,5 bolygóra lenne szükségünk re 9 milliárdnyian leszünk ezen a bolygón, nyilvánvalóan ezek a kérdések is, de ha egy kicsit hazatekintünk a saját világunkba, akkor azt gondolom, hogy jól látható az is, ami a különbözőségeket jelenti, az információhoz, erőforráshoz vagy munkához jutás tekintetében nőnek a szakadékok. Úgy hiszem, hogy ez a mai nap is arról szólhat, hogy próbáljunk meg közös dolgainkról beszélni, a közös jövőnkről, és valóban tegyünk egy lépést mi is a nemzeti egyetértés, egy fenntartható társadalom megteremtéséhez. Így én erre hívom önöket ma délután, erre a beszélgetésre, és szeretném elsőként majd kérni dr. Bartus Gábort, a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanács titkárát. De mielőtt még Gábornak átadom a szót és a pulpitust, akkor azt szeretném elöljáróban elmondani, hogy az előadásokat tízpercesekre terveztük, ezt követően lenne kérdésekre, észrevételekre lehetőség. Munkatársaimat arra kértem, hogy aki szólni kíván, esetleg jelezze egy-egy elhelyezett cédulán vagy feljegyzésen. Azt követően olyan 15 óra

8 8 körül kávészünetet tartunk, majd pedig azon képviselőtársaim, akik maguk is jegyezték azt az előterjesztést, amit a parlamentben elfogadtunk, fognak szintén szólni, majd ezt követően újra a kérdésekre, észrevételekre lesz lehetőség. Ez természetesen nyitott mindenki számára. Arra kérem dr. Bartus Gábort, hogy tartsa meg előadását A végrehajtás nehézségei, kihívások a keretstratégia elfogadása után címmel. Tiéd a szó, Gábor! Őt követően pedig Náray professzor úr következik. A végrehajtás nehézségei kihívások a keretstratégia elfogadása után Dr. Bartus Gábor titkár (Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács) DR. BARTUS GÁBOR titkár (Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács): Elnök Asszony! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Kollégák, Barátaim! Tulajdonképpen március 25-e után nagy a késztetés arra, hogy megünnepeljük magunkat, annál is inkább, merthogy olyan arcokat látok itt, a teremben, akik közül sokkal találkoztam az elmúlt 2-3 évben, miközben a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégiát szövegeztük, terveztük. Számos különböző műhelybeszélgetést, vitafórumot tartottunk annak jegyében, hogy ne csak egy szűk politikai vagy tudományos közösségnek az álláspontját tartalmazza ez a keretstratégia, hanem minél inkább valóban nemzeti legyen, minél többen ismerjenek rá azokra a gondolatokra, elvárásokra, értékekre, amelyeket hozzákapcsolnak ehhez a sokat vitatott fogalomhoz. Tehát közösen dolgoztunk rajta, és valóban nem kis fegyvertény, hogy ellenszavazat nélkül, 325 igen szavazattal került elfogadásra március 25-én ez a keretstratégia. És bár előtte sok éves munka feküdt ebben a keretstratégiában, mégis azt gondolom, hogy ez az időszak, akár március 25-e vagy ez a tavaszi időszak nem valaminek a lezárása vagy vége, hanem sokkal inkább a kezdete. Tehát gyakorlatilag, ha a kívánt állapot felől közelítünk, akkor habár úgy látszik, hogy sokat tettünk, de valójában még nagyon az út elején vagyunk, sokkal több teendő van előttünk, mint amennyit eddig megtettünk. Nagyon érdekes magyar szokás, hogy a különböző általános, koncepcionális szintű stratégiák megalkotását általában jelentős konszenzus övezi. Ezek a szövegek egyébként nem is üresek, tehát valóban sok hasznos mondanivalót, szempontot, értéket tartalmaznak, ugyanakkor ezeknek a koncepcióknak, értékeknek, stratégiáknak a megvalósításában már jóval több negatívumot, hiányt látunk. Tehát van egy alapvető problémája a mi politikai kultúránknak, nevezetesen az, hogy ezek az általános koncepciók kevéssé érvényesülnek a mindennapi döntésekben, a mindennapi cselekvésekben, nemcsak egyébként a közösségi döntésekben, tehát nemcsak a politikáról van itt szó, de akár vállalati vagy egyéni, családi döntésekre is gondolhatunk. Tehát van egy alapvető strukturális problémánk, hogy habár tudjuk, hogy bizonyos hosszú távú lépések megtétele vagy rövid távú döntések hosszú távú következményeinek a mérlegelése szükséges lenne, erről nagyon gyakran megfeledkezünk. Itt két alapvető probléma lehet: vagy az értékeinkkel, vagy az értékeket kikényszerítő, támogató intézményekkel lehet probléma. Ezt összefoglalva úgy szoktuk emlegetni, hogy egy politikai kulturális problémával állunk szemben. Tehát a fenntarthatóság nem elsősorban technológiai kérdés, tehát hogy van-e elég napelem a háztetőkön vagy szelektíven gyűjtjük-e a hulladékot, hanem ezeknek az értékeknek és intézményeknek a kérdése. Az előttünk álló feladat pedig az, hogy hogyan lehet ezeket az értékeket erősíteni, illetve hogyan lehet a szükséges intézményeket létrehozni vagy működtetni, és ez sokkal nagyobb kihívás, mint megszövegezni egy akárhány oldalas, megannyi okos gondolatot tartalmazó keretstratégiát.

9 9 Ez a probléma nemcsak magyar sajátosság, tehát ez a modern demokratikus intézményrendszereknek egy alapvető strukturális problémája, hogy a döntések hosszú távú következményeit szisztematikusan leértékeli. Hogyan lehet ezzel a problémával megküzdeni, és azt gondolom, hogy a kihívás, ami előtt állunk, az pontosan erről szól, hogy hogyan lehet ebből a csapdából mégis kikerülni. Régóta tudott válasz erre az, hogy a megfelelő intézményekkel. Tehát az egyéni, önző, rövid távú vágyakat általában valamilyen intézmény tudja korlátozni és mederben tartani, és a kérdés az, hogy mik a megfelelő intézmények, amelyek valamilyen módon ezeket a rövid távú hatásokat mérsékelni képesek. Valahogy úgy, hogy egyébként a jól leaszfaltozott egyenes út száguldásra csábítana, ha az ember autót vezet, de ha a közösség egyébként elhatározza, hogy megfelelő távolságokba hatékony fekvőrendőröket épít az útra, akkor nyilvánvalóan a száguldás lehetősége megszűnik, bármekkora is az igény adott esetben az autót vezetőben. Tehát kérdés, hogy mik azok a fenntarthatóságot szolgáló fekvőrendőrök, amelyeket az utakra kellene telepítenünk. Néhány intézményünk van, és azt kell mondani, hogy általános koncepcionális szinten az elmúlt években megteremtettük a fenntarthatóságot szolgáló intézményeknek egy olyan rendszerét, amelynek Európában és a világban is kevés párja akad. Tehát az általános koncepcionális szinten gyakorlatilag készen van az a kiindulópont, amely a fenntarthatóság érvényesítését szolgáló lépéseket segítheti. Mire gondolok itt? Kevés olyan ország van, amelynek az alaptörvényében vagy alkotmányában annyi hivatkozási pont vagy fogódzó lenne, mint a magyarban, a jövő nemzedékek érdekei, az egészséges környezet vagy a fenntartható fejlődés kapcsán. Van keretstratégiánk, sőt van megújított keretstratégiánk, ez is viszonylag ritka Európában, a 2000-es évek elején, 2007-ig tartó nagy keretstratégia-, stratégiaírási hullám mára abbamaradt, és külön küzdelmet kell folytatni, hogy az Európai Unió maga megújítsa a fenntartható fejlődési stratégiáját. Létezik a jövő nemzedékek érdekeit védő ombudsman-helyettes intézménye. Szintén kevés ilyenre van példa világszinten, és van az Országgyűlés munkáját segítő Fenntartható Fejlődési Tanács, a parlamentben van fenntartható fejlődési állandó bizottság, sőt most már az országgyűlési határozat révén hamarosan lesz a kormányzati szinten is a fenntarthatóságot szolgáló intézkedések koordinációját elősegítő államtitkári értekezlet vagy testület. Ráadásul valamilyen furcsa jogalkotói hiba folytán ezek az intézmények jól össze is vannak hangolva, tehát az ezeket szabályozó országgyűlési határozatok, törvények és egyéb szabályok ráadásul ésszerűen is osztják el a feladatokat ezen intézmények között. Nem véletlen, és ennek az összehangolt, integrált intézményrendszernek az elismerését jelenti az is, hogy a Fenntartható Fejlődési Tanácsok Európai Szervezete vélhetően a jövő évi kongresszusát itt, Budapesten kívánja megrendezni. Mire van még szükségünk? Arra van szükségünk, hogy a tényleges döntésekben ezek a szempontok, a fenntarthatóság szempontjai megjelenjenek, tehát valóban, az alaptörvényben foglalt rendelkezéseknek érvényt szerezzünk, a keretstratégiában megfogalmazott célokat érvényesítsük, hogy a jövő nemzedékek ombudsmanhelyettese, a Fenntartható Fejlődési Tanács, a bizottság hatékonyan tudjon működni. Szükségünk van indikátorrendszerre, nemcsak olyan, szakmai szempontból megalapozott részletes indikátorrendszerre, amit a Központi Statisztikai Hivatal rendszeresen kibocsát, hanem egy olyan fajta, a közvélemény eligazodását is segítő tájékoztató rendszerre, amely könnyebben emészthetővé teszi azt az óriási adathalmazt, ami egyébként a fenntarthatósággal kapcsolatban fennáll. Szükség lenne a kormányzati, önkormányzati döntések jobb megalapozására, a hosszú távú hatások hatékonyabb figyelembevételére. Ennek érdekében szakmai háttérmunka folyik fenntarthatósági vizsgálat, előzetes vizsgálat elkészítésére. A munkaanyagot éppen ma kaptam

10 10 meg a kollégáktól. Szükség lenne a keretstratégia elveinek integrálására a szakpolitikai stratégiákba. Éppen most készül a vízstratégia vagy a biodiverzitás-stratégiánk, tehát feltétlenül szükség van arra, hogy kikényszerítsük, nem csak politikusok, nem csak azok, akik az Országgyűlésben hivatásszerűen foglalkoznak a fenntarthatóság kérdéseivel, de civil szervezetek, gazdasági érdekképviseletek, a társadalom minden olyan csoportja, amely fontosnak tartja ezeknek az elveknek az érvényesítését, tulajdonképpen hozzá kellene szoknunk ahhoz a folyamatos munkához, hogy nem elég a fenntarthatósági keretstratégia megalkotása, hanem minden egyes döntés során ezekért újból és újból meg kell küzdeni. Ide tartozik az is, hogy egyébként azokat a kormányzati stratégiákat, amelyeket az elmúlt évben fogadtak el, és amelyek viszonylag jó mértékben vagy jó arányban vannak összhangban a fenntarthatóság elveivel, az NFFT is megállapította, hogy például a vidékstratégia vagy az energiastratégia ilyen, hogy aztán ezektől se térjünk el, hanem valóban, ezek a konkrét döntésekhez is valódi zsinórmértékül szolgáljanak. Tehát következetességre van szükségünk, valami olyasfajta következetességre, amit az államadósság-csökkentésben vagy a demográfiai problémák megoldásáért bizonyos intézkedésekben, családtámogatási intézkedések esetében látunk, vagy bizonyos célok érdekében folyamatosan, szisztematikusan vagyunk képesek döntéseket hozni. S nemcsak a fenntarthatóságnak ezen a két részterületén, hanem a többi, sok más területén is hasonló következetességre lenne szükség, amit pontosan ez a fajta intézményrendszer kell hogy szolgáljon, részben amit már kialakítottunk, részben pedig azok az intézmények, amelyeket ezután fogunk létrehozni és hatékonyan működtetni. Tehát már valamit tettünk, de még messze nem eleget, és ahhoz kívánok mindenkinek sok együttgondolkodást, hogy ezt az intézményrendszert a maga teljességében létre tudjuk hozni, és legyen erőnk ahhoz, hogy ezt folyamatosan működtetni is tudjuk. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Dr. Náray-Szabó Gábor főigazgató úr következik, a tudomány részéről, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának főigazgatója, ugyanakkor a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsunk alelnöke is. Az előadás címe: Fenntarthatatlan fejlődés. Amíg főigazgató úr, alelnök úr beállítja a szükséges vetítést, az előző előadáshoz kapcsolódóan nyilvánvalóan szükséges, hogy valamennyi stratégiában megjelenjen a fenntarthatóság. Öné a szó, alelnök úr. Fenntarthatatlan fejlődés Dr. Náray-Szabó Gábor főigazgató (Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára) DR. NÁRAY-SZABÓ GÁBOR főigazgató (Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára): (Előadását számítógépes prezentációval kíséri.) Elnök Asszonyok! Titkár Úr! Hölgyeim és Uraim! Mielőtt a fenntartható fejlődésről beszélünk, két dolgot tisztáznunk kell: az egyik az, hogy mit értünk fejlődés alatt, a másik pedig az, hogy mit akarunk fenntartani. Nos, nekem van egy saját válaszom a fejlődés definíciójára, ugyanis úgy gondolom, hogy az ősrobbanás óta a világ folyamatosan fejlődik, vagyis az összetettsége folyamatosan növekszik. Ha összehasonlítjuk, mondjuk, az égitesteket New York városával, ahol 10 millió agy, önmagában is rendkívül összetett, 200 milliárd agysejtet tartalmazó képződmény működik együtt, akkor látjuk, hogy miről beszélek. A fejlődés tehát szerintem növekvő összetettséget jelent, de nem jelent növekvő gazdaságot. Mindenütt fejlődésről beszélnek, amikor a gazdasági növekedés szinonimáját keresik; ez nem jó út, ezt, azt hiszem, a jelenlévők valamennyien tudják. Van egy általánosabb megfogalmazása is a fejlődésnek, mégpedig a jó élet feltételeinek egymástól el

11 11 nem választható harmonikus bővülése az egyének és a közösségek számára. Ez tehát egy olyan definíció, amely egy kicsikét lehozza a mindennapokba ezt a túlságosan elvontnak is tekinthető fogalmat, amiről én az előbb beszéltem. A gazdasági növekedés jelenlegi szintjét tarthatjuk fönn ha erre a kérdésre akarunk válaszolni, hogy mit akarunk fenntartani: én azt hiszem, hogy ez lehetetlen. Látjuk az elmúlt öt-hat év történéseit, a korábbi százalékos növekedési ráták egymás után csökkentek nulla közelébe, sőt recesszióba is. Meggyőződésem, hogy a gazdasági növekedés tulajdonképpen előbb-utóbb meg fog szűnni, és valamilyen formában más típusú gazdaságra kell átállnunk. A másik törekvés lehet, hogy legalább a fogyasztás jelenlegi szintjét próbáljuk fenntartani, ami ugyancsak óriási. Hallottuk elnök asszonytól, hogy ha mindenki ugyanúgy akarna fogyasztani, mint az USA lakói, akkor 4,5 Földre lenne szükségünk. Én azt mondom, hogy inkább a fejlődést magát próbáljuk fenntartani, és azon az úton haladni, amelyet tulajdonképpen 14 milliárd éve követ a Világegyetem, és ennek a megfelelő picike kis lépéseit egymás után megtéve, előbbre juthatunk. Nézzük, hogy most mi a helyzet, és miért vagyok ennyire sommás, amikor a megállapításaimat megteszem. Mindenekelőtt a népességrobbanásról kell beszélni: exponenciálisan nő a fogyasztás. Hallottuk, hogy 2050-ben körülbelül 9 milliárd ember fog élni a Földön, ebből 80 százalék a fejlődő világban. S egy további probléma, hogy ezek jelentős hányada, több mint a fele városokban fog élni; gyorsul az urbanizáció, ami több más probléma mellett a zsúfoltságot és az ebből következő agressziót is előhozza. Sorozatos tüntetések nem véletlenül következnek be; ahol sok ember van egymás mellett, valamilyen formában agresszívvé válnak. A kínaiak kevésbé, az amerikaiak inkább mint ezt megállapították a szükséges akció rádiusz meghatározásánál. Öregszik a társadalom északon, a gazdagok között, így Magyarországon is; délen viszont fiatalodik, egyre több a fiatal ember, akik újonnan belépve a világba egészen más felfogást tükröznek, mint az idősebbek. Az egyenlőtlen elosztás miatt a migráció is növekszik, a szegényebb vidékekről áramlanak a gazdagabbak felé a szerencsét kereső vagy inkább csak megélhetést kereső emberek. Ha kinyitjuk este a televíziót vagy az internet elé ülünk, akkor ezt folyamatosan követhetjük: feltartóztathatatlan folyamatról van szó véleményem szerint, ami rengeteg regionális konfliktushoz vezet, amelyek nem csak emiatt, hanem más okok miatt is kitörnek. Ha csak az arab tavaszt említem meg, vagy éppen most a törökországi tüntetéseket, vagy a svédországiakat, vagy a párizsiakat korábban, akkor tudják, hogy miről beszélek. Túlterheljük a környezetet, nemcsak azért, mert sokan vagyunk, hanem azért is, talán elsősorban azért, mert túl sokat fogyasztunk egy személyre vetítve. Ezáltal az üvegházhatás létrejött, ezt ugyan sokan kétségbe vonják, de mégiscsak látjuk, hogy a Duna most hogyan lép ki a medréből; ez egyetlen példa arra a szélsőséges eseménysorozatra, ami az üvegházhatás következménye. Létrejött az ózonlyuk, számtalan problémája van, pusztulnak az erdők, csökkennek a nyersanyagkészletek, az édesvízkészletek ez talán nagyobb baj, mint a nyersanyagoké, és az óceánok halállománya a negyedére csökkent az elmúlt évtizedekben. Az ok, ami miatt ezek a negatív események bekövetkeztek, a társadalom változása, elsősorban a gazdag nyugati társadalom változása, mert csak az egyén fontos, a pénz számít értékmérőnek és a lineáris értékskála, ennek következtében csak zérus összegű játszmákat játszhatunk: ha nekem van több pénzem, akkor én vagyok jobb, ha neked, akkor te vagy jobb nincs kompromisszum, és ennek következtében a nyertes visz mindent. Nem számít a közösség sem. Többen megbotránkoztak azon, hogy Kiss Péter visszamászott, megpróbálta megmenteni Erőss Zsoltot a Himaláján; az önfeláldozásnak egy ilyen példája, amikor az életét adja valaki a másikért, az ma már lassan idegenné válik.

12 12 Egyenlőtlen az elosztás, elidegenednek a városokban a közösséget nélkülöző lakók, a lelkiismeretet kiiktatjuk, mert az kényelmetlen, nincs felelősségtudat, és anómia jellemzi az embereket nagyon nagy számban. Az anómia azt jelenti, hogy reggel, amikor felébredek, nem tudom, hogy miért ébredtem fel, egyáltalán van-e ma dolgom a világon. Nem érdekes a jövő, mert csak rövid távra tervezünk, azonnali hasznot akarunk, és nincs gyerek, aminek az lesz a következménye vagy már most az, hogy a nyugdíjrendszerek folyamatosan összeomlanak. Társadalmi feszültségek vannak, elsősorban azért, mert a különbségek nőnek, a leggazdagabb és legszegényebb ötöde a világ népességének egyre jobban eltávolodik egymástól, még 30:1 volt a jövedelemarány 1960-ban, ez mára 90:1-re változott. Megjelenik az éhezés, és most már nemcsak egyes szegény országokban, hanem a gazdag országokon belül is nőnek a különbségek és az éhezés is ezért jelenik meg. Rossz az egészség, analfabetizmus tapasztalható, terror és kábítószer uralkodnak a belvárosokban. El akarjuk törölni a múltat, hadd legyek akkor megengedő, magamat is ideszámítva, mert növekedési kényszer van, mindig újabb és újabb a tudományban, és mindig újat kell felfedezni, ennek következtében a régit eldobjuk, az információkat nem tudjuk feldolgozni, mert annyi van belőlük, ezért állandó idegfeszültségben élünk. Van, aki ezt csak kábítószerrel tudja levezetni. Én erre a problémahalmazra egy megoldást látnék, az ökoszociális piacgazdaságot, amelynek a gondolata nem idegen a jelenlévők előtt, aminek az a lényege, hogy változatlanul úgy gondolom, hogy az árutermelési verseny legalkalmasabb színtere a piac, tehát ezt fenn kell tartani, de két oldalról befolyásolni és korlátozni kell. Egyrészt az öregek, a betegek, a hátrányos helyzetűek tömegei nem kevesen vannak nem képesek versenyezni, őket tehát nem lehet kitenni a verseny kegyetlen feltételeinek, őket valamilyen formában meg kell segíteni. A források végesek, ez a második korlát. Látjuk, hogy a véges Földön nem lehet végtelen gazdasági növekedést megvalósítani. Ennek megfelelően a természet szempontjainak követelményei szerint korlátozni kell a versenyt, tehát ha le akarjuk halászni az óceánokat, mert az óriási profitot hoz, akkor azt állami összefogással meg kellett volna akadályozni. Most már elég nehéz lesz. Úgy gondolom, hogy ha ezt a jelen pillanatban nagyon könnyen elmondható, de annál nehezebben megvalósítható modellt valamennyire követni tudnánk, akkor kevesebb aggodalommal nézhetnénk a jövőbe. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm szépen, professzor úr. Felszólalásra következik Miklós László alelnök úr, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége részéről Együttműködés és partnerség a fenntartható fejlődésért címmel. Alelnök úr, öné a szó! Együttműködés és partnerség a fenntartható fejlődésért Miklós László alelnök (Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége) MIKLÓS LÁSZLÓ alelnök (Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Konferencia! Hölgyeim és Uraim! Én igyekszem ragaszkodni az időkeret tartása miatt a megírt szövegemhez, mert ilyenkor már nagy a késztetés az emberben, hogy reflektáljon az előtte szólókra is. Itt sem fog elmaradni. A világ nagy utat tett meg a Római Klub jelentése és a stockholmi konferencia óta eltelt 40 évben. Nemcsak abban az értelemben, hogy széles körben osztják az emberek azt a nézetet, hogy a Föld erőforrásai végesek, hanem abban is teljes körű egyetértés alakult ki, hogy a fenntarthatóság több, mint a természeti erőforrások végességének felismerése.

13 13 Sokkal szélesebb értelmű, és sokkal többet jelent a természeti források és a természeti értékek takarékos felhasználásánál vagy megőrzésénél. Egyszerre jelenti a természeti, társadalmi, gazdasági és humán erőforrásokkal való fenntartható módon való gazdálkodást. Régóta tudjuk, hogy a természeti erőforrások nem végtelenek, egyes ásványi anyagok és energiahordozók előre kiszámítható időtávon belül elfogynak. Igaz, hogy a tudás bővülésével, a technika fejlődésével ezek az időtávok kitolódnak, egyetemista korom óta évre tettük azt az időt, ameddig a világ kőolaj- és földgázkészletei elegendőek, a mai legújabb kutatások szerint földgázból már több mint 200 évre. De biztosak lehetünk abban, hogy még ennél is hosszabb időre elegendőek ezek a készletek. De akkor is marad a kérdés, hogy mi lesz azután, illetve milyen áron lehet fenntartani a fosszilis energiahordozók kitermelését. Az új ígéretes kitermelési helyek az óceánok mélyén vagy eddig érintetlen természeti környezetben vannak, és igénybevételükkel kapcsolatban sok-sok aggodalom merül fel. A lehetséges károkra példaként hozható fel a mexikói-öbölbeli olajkatasztrófa vagy egyes tankhajók balesete. Ezek a katasztrófák persze ritkák, és kellő elővigyázatossággal megelőzhetők, sőt akár azt is mondhatnánk, hogy egy-egy természeti katasztrófa, vulkánkitörés nagyobb hatással van a természetre és a környezetre. A közeljövő nagy kérdése tehát nem az, hogy van-e elég fosszilis energiahordozó, hanem hogy keretek között tarthatók-e az emberi tevékenység okozta klímaváltozás hatásai, illetve mit tudunk tenni a klímaváltozás hatásainak mérséklése érdekében. Ma már széles körben ismert, hogy a vártnál is korábban érte el a szén-dioxidkoncentráció a 400 ppm-et, és annak is minimális az esélye, hogy a 2 Celsius-fokos felmelegedésen belül maradjunk az elkövetkezendő évtizedekben, és ezáltal elkerüljük az éghajlati rendszer visszafordíthatatlan változását. A világ növekvő népessége nagy hányadának kell szembenéznie a klímaváltozás miatti veszélyekkel, olykor a mindennapi megélhetéshez szükséges alapvető javak, élelmiszerek és a víz hiányával. Összefoglalóan: a földi élővilág lassan eltartó képességének kemény korlátaiba ütközik. Sokan úgy gondolják, hogy mindezekért a globalizáció a felelős, a globális piacgazdaság, a multinacionális vállalatok az okozói és a hajtóerői e nemkívánatos folyamatoknak. A globális piacgazdaságnak azonban nincs alternatívája, már csak azért sem, mert a természeti erőforrások nem egyenletesen helyezkednek el a Földön, és mert az erőforrásokhoz szükséges tudás, technológia és tőke sem áll mindenütt elegendő mértékben rendelkezésre. A sok negatív jelenség láttán hajlamosak vagyunk pesszimistán tekinteni a jövőbe, és ez változatlan körülményeket, folyamatokat feltételezve, akár indokolt is lehet. De éppen a borúlátásunk miatt hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy van okunk optimizmusra is. Ma a világ országai már együttműködnek a bolygónkat érő kihívások és veszélyek elhárításában. A felismerés, hogy a globális problémákat csak világméretű együttműködéssel lehet megoldani, cselekvéssé változott. Az elmúlt évtizedekben számos veszélyt hárított el az emberiség az együttműködés révén. Csak egy közismert példát hadd mondjak: kutatások bizonyítják, hogy az ózonkárosító anyagok használatának tilalmával sikerrel foltozzuk be lassan az ózonlyukat. Vagy igaz, hogy az erőforrások igénybevétele abszolút értelemben és abszolút mértékben nőtt, de ma egyre hatékonyabban használjuk fel azokat. De a világméretű együttműködésnek köszönhető az is, hogy a es világgazdasági krízis nem vezetett egy száz évvel korábbi, az közötti világválsághoz hasonló következményekre. A világ vezető hatalmai, az úgynevezett G8-ak, G20-ak, politikusok, jegybankelnökök, vállalatvezetők és természetesen mögöttük sok-sok más szervezet összehangoltan cselekedett. Óriási eredmény, hogy globális kérdésekben a

14 14 világméretű együttműködésnek már széles körben vannak intézményes keretei. Ezek az intézményesült együttműködési formák azért is fontosak, mert az együttműködés szervezeti kereteit létrehozva, rendszeres a szereplők közötti párbeszéd, az együttműködés, amely megteremti a közös cselekvéshez nélkülözhetetlen bizalmat is. Igaz, hogy a 2012-es riói konferencia nem zárult eredménnyel, de lesz folytatás, sőt ma már olyan érzékeny kérdéssel is, mint a népességnövekedés, világkonferencia fog foglalkozni 2014-ben. Ez azért is fontos, mert az erőforrások felhasználásának hatékonyságjavulása és a javak igazságosabb elosztása sem tudja megállítani a természet mind nagyobb igénybevételét, ha ilyen ütemben növekszik a Föld népessége. De nemcsak világméretekben, hanem itthon, Magyarországon is sok pozitív dolog történt. Talán legjobban a környezeti állapotunk változása mutatja azt, hogy van lehetőség a rossz helyzet javítására, a kedvezőtlen tendenciák megfordítására. Ma már a levegő vagy a víz minősége összehasonlíthatatlanul jobb, mint néhány évtizede, amikor Láng professzor és sokan mások elkezdték felbecsülhetetlen jelentőségű munkájukat a környezetvédelem ügyében. A konferenciára készülve megnéztem néhány levegőszennyező anyag kibocsátását az Európai Unió tagállamaiban, hozzánk hasonló népességűekben: ezek a kén-dioxid, az illékony szénhidrogének, nitrogén-oxidok, ammónia. Ezeknek a kibocsátása a hozzánk hasonló népességű országokban, mint Svédország, Belgium vagy Ausztria, megegyezik hazánk kibocsátásával, lényegében ugyanannyi. De a déli területen tízmilliós országokban, Görögországban vagy Portugáliában, de akár a Cseh Köztársaságban is lényegesen rosszabb a helyzet. A környezet- és természetvédelem jó példája annak, hogy a civil szféra oldaláról érkező kezdeményezések is sikerre vezethetnek. A civil kezdeményezések sikeréhez persze szükség volt arra is, hogy párbeszéd, intézményesült együttműködés, és egy idő után a közös munkának köszönhetően kellő bizalom is volt a civilek, a kormányzat és a gazdaság szereplői között. A Magyar Gyáriparosok Szövetsége és tagszervezetei az Országos Környezetvédelmi Tanácsban és más együttműködések keretében tevékeny résztvevői voltak ennek a folyamatnak, és természetesen azok leszünk a jövőben is. Tisztelt Konferencia! Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan! szokták mondani, és ez a fenntarthatóság kérdésére abszolút igaz. Az Országgyűlés fenntartható fejlődésről szóló keretstratégiája valóban teljeskörűen és mindenre kiterjedően foglalja össze mindazt, amit mai tudásunk szerint egy ilyen dokumentumnak tartalmaznia kell: négyévenkénti felülvizsgálatot, ami lehetővé teszi a szükséges korrekciókat. A stratégiában megfogalmazott célok kormányzati, társadalmi cselekvéssé formálása folyamatos feladat. Egy rövid hozzászólásban csak szemezgetni lehet a legfontosabb teendőket illetően. Az első, amit kiemelnék, hogy minden konkrét döntés széles körű diskurzusra, elemzésre, végiggondolt tervekre építsen. Ma a bolygónk sorsáért, hazánk jövőjéért érzett aggodalom sokféle gondolatot, javaslatot eredményez. Számos olyan civil kezdeményezés van, amelyek kezdeményező szerepe és az ő tudásuk nélkülözhetetlen a jövő formálásában. Mint minden nehéz helyzetben, most is sokan próbálkoznak új megközelítéssel, és ez fontos. De fontos az is, hogy inkább kétszer mérjünk, és csak egyszer szabjunk, mint fordítva. Sokan nagy veszélynek tekintik például gazdaságunk példátlan függőségét a világpiactól, különösen a nem megújuló erőforrások tekintetében, így a globális gazdaság kihívásaira a hazai piac védelmét javasolják. Részletekre most nincs mód, de az energiafüggőség ma már EUtagállamként az ismert EU-s szabályrendszer keretei között egyáltalán nem kérdés és nem veszély. Ez egy adottság. Az ásványi kincsek egyenlőtlenül helyezkednek el a világon, és most anélkül, hogy kitérnék az EU intézményes szabályaira, csak azt említem meg, hogy számos olyan ország van, Japán, Dél-Korea, de európai kis ország, Svájc is, amely

15 15 megmutatta, hogy igen jól és magas színvonalon lehet élni energiahordozók és ásványi nyersanyagok szűkössége esetén is. A globális gazdaságban a hazai piac védelme illúzió és nem járható út. Kis ország számára a célravezető megoldás az alkalmazkodás a körülményekhez. Ennek legkézenfekvőbb példája talán a klímaváltozás kérdése. Mire fordítsuk erőforrásainkat, ha tudjuk, hogy a klímaváltozás bekövetkezik, és annak hatásai jelentősen érintik hazánkat? A szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére, miközben egy kínai városnak nagyobb a szén-dioxidkibocsátása, mint egész Magyarországnak, vagy a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásra? Vagy mi a leghatékonyabb módja a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének? A kibocsátó iparágak adóztatása a szennyező fizet elv alapján, vagy a megújulóenergia-termelés és - felhasználás növelése, vagy az energiahatékonyság javítása? A részletek nélkül, mi ezt számításokkal is alátámasztva kimutattuk: az energiahatékonyság növelése messze a legjobb megoldás, fajlagosan a legkisebb ráfordítással így érhető el a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, és akkor még nem is beszéltem arról a szinergikus hatásról, amit ez a gazdaság fejlődésében jelenthetne; a hőszigetelés mint ennek csak az egyik eleme, az egész vidék- Magyarországon munkát tudna biztosítani. De persze van helye másnak is a nap alatt. Igaz, hogy ezt mindig alapos diskurzus után érdemes kiválasztani. Szoktam mondani tisztviselő ismerőseimnek, hogy érdemes az uniós honlapokat böngészni, hogy az Európai Bizottság egy kérdésnek hogyan áll neki: tanulmányokat készít, ezeket a tanulmányokat széles körben vitára bocsátja, minden beérkező hozzászólásra érdemben válaszol lehet, hogy csak egy mondatban, de akkor is válaszol, nem a beküldő véleményezőnek, hanem fölteszi a honlapra ; érdemes megnézni, hogy ebből hogyan születnek javaslatok, és utána hogyan születik belőle olyan norma, amit utána mindenkinek teljesíteni kell. Egy mondatot a mezőgazdaságról: az egyetlen olyan természeti erőforrásunk, amelyben nemzetközi mércével mérve is előnyünk lehet, ez a termőföld. Itt azonban fontos megjegyezni, hogy a mezőgazdaság minden hiedelem ellenére hihetetlenül tőke- és tudásigényes. Ez az erőforrás csak akkor hasznosítható, ha ennek a tudatában vagyunk. És akkor még nem beszéltünk azokról a szoft tényezőkről, amelyek fontosak. Gazdaságtörténeti tény, hogy a fenntartható és sikeres gazdasághoz a széles értelemben vett infrastruktúra, a tudás színvonala és a kulturális tényezők, az együttműködés képessége, a bizalom vannak a legnagyobb hatással. Az üzleti életben gyakran mondjuk, hogy minden technológiát meg lehet vásárolni, és két cég között olykor csak annyi különbség van, hogy az egyik cégben jó a vezetés, az emberek együttműködnek, egymás erősségeire építenek, és ennek meg is van az eredménye, míg a másik cégben ez nincs meg, és ez meg is látszik. Végezetül még két gondolat. Mi szeretjük mérni azt, hogy mit ér el egy cég. Nemcsak abban az értelemben, ahogy az a mérlegből látszik, hogy mennyi a profit, hogy elég hatékonye a tőke befektetése, hanem, talán már tudják elég sokan, a világ nagyvállalatai legalábbis mérik a fenntarthatósági teljesítményüket is. Zárójelben jegyzem meg én a MOL-nál dolgozom főállásban, hogy a MOL a világ energiavállalatainak legjobb 10 százalékában volt két évig, most kiestünk, a legjobb 20-ban vagyunk már csak benne; tehát egy számrendet lejjebb csúsztunk. Végezetül, összefoglalóan mire hívnám föl a figyelmet a nemzeti fenntarthatósági stratégiával kapcsolatban? Ahogy az elnök asszony is a bevezetőjében utalt rá, az együttműködés intézményes formáinak semmi mással nem pótolható jelentősége van. Csak így jöhet létre az a kiszámíthatóság és épülhet ki az a bizalom és építhető be mindaz a tudás, ami a konkrét feladatok megfogalmazásához szükséges. Másrészt pedig fel kell készülni és alkalmazkodni kell az elkerülhetetlenhez. Van olyan, ami rajtunk kívül álló, lásd klímaváltozás hatásai. Fontos a prioritások helyes kijelölése a versengő célok között társadalmi együttműködés révén; a kulturális tényezők, az emberi képesség és tudás

16 16 jelentősége; s végül, ahogy Bartus úr is említette, a mérés fontossága. Ezt a fenntarthatósági indexet tehát mielőtt létre kell hozni, hogy tudjuk, honnan hová jutunk. A Magyar Gyáriparosok Szövetsége és minden tagszervezete, de ezen túlmenően is az egész üzleti világ ebben partner lesz és együttműködő, és remélem, hogy közösen érünk el sikert. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm szépen, alelnök úr. Alelnök úr egyik megjegyzéséhez hadd kapcsolódjam, hiszen azt gondolom, nagyon fontos kérdés az, hogy elegendő-e az, ha csak alkalmazkodunk, vagy tudunk-e tenni vagy akarunk-e tenni azért, hogy változtassunk. Én azt gondolom, ez az a kérdéskör, amire nekünk közösen kell választ adni. Kajner Péter elnök úr következik, a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület részéről: Földjeink és vizeink megőrzése a megmaradásunk alapja címmel. Öné a szó, elnök úr. Földjeink és vizeink megőrzése a megmaradásunk alapja Kajner Péter elnök (Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület) KAJNER PÉTER elnök (Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület): (Előadását számítógépes prezentációval kíséri.) Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Megjelentek, Hölgyeim és Uraim! A most következő rövid előadásban a fenntartható fejlődési keretstratégiához kapcsolódóan a természeti erőforrásokról szeretnék beszélni, illetve azon belül két olyan alapvető erőforrást ragadtam ki, amelyek minden életfolyamatunkat befolyásolják, mindegyikhez kapcsolódnak. Azért erről a kettőről fogok beszélni, mert egy rövid előadás keretében, azt gondolom, az ember ne általánosságokban beszéljen, szükség van kapaszkodókra. Az első, amiről beszélni fogok, ez a talaj, a föld, ami azért kiemelten jelentős, mert egyrészről ez az a föld, amelyen állunk, az ország területe, és nem utolsósorban ettől függ az élelmiszer-termelés, a mindennapi betevőnk, ha úgy tetszik, és minden életfolyamatnak ez az alapja. Magyarország közmondásosan jó mezőgazdasági adottságokkal rendelkezik, a területünk százaléka mezőgazdasági termelésre alkalmas, ugyanakkor az már kevésbé közmondásos, hogy ezzel a hihetetlenül értékes erőforrással milyen pazarlóan bánunk. Jelenleg az országnak közel a fele szántóterület, ahol négyféle növényt termesztünk, négyféle növény adja az ország mezőgazdasági termelésének a nagy részét, az állattartás visszaesett, és ennek a termelésnek a nagy része is intenzív módszerekkel történik, ami közismerten igen erősen elősegíti a víz- és széleróziót, illetve az élővilág változatosságának a szegényedését. A talaj egy feltételesen meg nem újuló erőforrás, ami azt jelenti, hogy ha túlzottan intenzíven használjuk vagy éppen pusztítjuk, akkor ennek a megújulása nem biztosított. Európában a talajpusztulás üteme 17-szer olyan gyors, mint a megújulás üteme, illetve egy nemrégiben közzétett kutatás szerint világviszonylatban, ha ilyen ütemben használjuk a talajainkat, akkor 60 év alatt elfogyhatnak. Tehát a talaj, ha úgy tetszik, akkor még szűkösebb erőforrás, mint a fosszilis energiaforrások. Magyarország sem kivétel ez alól. A víz- és szélerózió közel 3,5 millió hektárt érint hazánkban, és évente 1,5 millió tonna talaj veszik el. Hasonlóan drámainak tekinthető a helyzet a vízgazdálkodásunk terén. Most itt csak a mennyiségi kérdésekkel fogok foglalkozni. Simonffy Zoltánnak az áttekintő ábrájáról az látszik, nem tudom, hogy messziről mennyire látszik, de azt hiszem, hogy az senki előtt nem ismeretlen, hogy alvízi ország lévén, az általunk hasznosítható felszíni vizek 96 százaléka a határon túlról érkezik, ugyanakkor a területhasználatot kiszolgáló, tehát az infrastruktúrát, a városokat, illetve az intenzív mezőgazdasági termelést kihasználó vízgazdálkodás a

17 17 vízelvezetésre rendezkedett be. Ennek köszönhetően ma 4 millió köbkilométerrel több víz folyik el, mint amennyi ide érkezik, illetve amennyit itt csapadék formájában megkapunk. Tehát negatív a vízmérlegünk, folyamatos a vízvesztés, ami hosszabb távon a Kárpátmedence középső területeinek a kiszáradásához, szélsőséges esetben például a Duna-Tiszaközén a sivatagosodáshoz vezet. Tehát rendkívül fontos, hogy a hosszú távú stratégiai megoldások már rövid távon is hatást gyakoroljanak a tevékenységeinkre. Azok a negatív hatások, amelyeket magunk körül látunk, a kutatások szerint az éghajlatváltozással gyorsulni fognak. Ha röviden kellene összefoglalni az éghajlatváltozás lehetséges hatásait Magyarországra, akkor itt azt lehet megállapítani, hogy még ha a csapadék mennyisége nem vagy nem jelentősen fog csökkenni Magyarországon, ugyanakkor ennek a hasznosíthatósága, az emberi civilizáció fenntartása szempontjából való hasznosíthatósága, illetve az élővilág számára megfelelősége csökkenni fog. Nevezetesen az aszályos időszakok hossza növekedhet, szélsőségesebb lehet a csapadékeloszlás, gyakoribbak lehetnek az extrém időjárási jelenségek, ami nem csak a víznek a megtartását teszi nehezebbé, nem csak a víznek a hasznosítását teszi nehezebbé, de ezek a szélsőségek a talaj megőrzésében is nehézséget fognak jelenteni, illetve nyilvánvalóan minden emberi tevékenységet különböző mértékben ugyan, de befolyásolni fognak. A hosszú távú stratégiai megoldás kulcsa az lehetne, hogy az ország területét úgy hasznosítsuk, hogy az az ökológiai adottságokhoz a lehető legnagyobb mértékben igazodni tudjon. Ezen az ábrán, melyet a Szent István Egyetem Környezetgazdálkodási Intézetében készítettek, áttekintő jelleggel lehet azt látni, hogy az ország agráralkalmassága, tehát mezőgazdasági termelésre való alkalmassága nagyon eltér az egyes területeken. Itt a zöldtől a barnáig terjedő színskálát látunk, a barna területek a mezőgazdasági termelésre alkalmasabbak, a zöldek a környezeti szempontból érzékenyebbek, tehát a szántóművelés szempontjából kedvezőtlenebb adottságú területek, ahol nagyobb szerepe van a természeti értékek megőrzésének, mint az intenzív művelésnek. Tehát lehet látni már ebből az áttekintő ábrából is, hogy ha jobb lenne a felbontás, akkor nyilván még inkább lehetne látni, hogy a tájaknak mennyiféle arca van. Régen ezt tudták a helyi közösségek, ahhoz igazították a művelés módját, a tájhasznosítás módját, amilyen a tájnak az arca volt. És itt nyilvánvalóan nemcsak a mezőgazdasági termelésről van szó, hanem általában az emberi létezés módjáról, arról, hogy hogyan alakítjuk ki a településeinket, az életmódunkat, az infrastruktúránkat. Tehát mindezeknek figyelemmel kellene lenni arra, hogy mennyire változatos Magyarország arca. A tájhasználat, illetve a területhasználat gyakorlatilag meghatározza a vízgazdálkodás mikéntjét is, illetve meg kellene hogy határozza. Ha csak a vízgazdálkodás területét nézzük, sokáig ezt vízügyi szakmai kérdésnek gondolták, hogy hogyan hasznosítsuk, hogyan tereljük a vizeinket. Ugyanakkor azt látni kell, hogy ez egy komplex és több szakterületet érintő kérdés. Ezt ma már a vízügyi szakma mint azt a későbbiekben látni fogjuk a vízgazdálkodási koncepció elemzése során, a vízgazdálkodási szakma is felismerte, hogy az, hogy hogyan gazdálkodunk a vizeinkkel, az elsősorban a területhasználattól, a tájhasználattól függ. Ma az, hogy ilyen formában a tájakat leépítő, a vizeinket elvezető, illetve a talajainkat degradáló művelési forma folyik, az, hogy ilyen kiterjedt az intenzív szántóművelés, az nagyrészt, de talán meg lehet azt is kockáztatni, hogy túlnyomórészt a területalapú támogatásoknak köszönhető. Nem tudott ezen változtatni az agrárkörnyezet-gazdálkodási támogatási rendszer sem, ami ennek torzulása folytán gyakorlatilag többségében az alacsony környezeti értékkel járó integrált szántóművelésre, alapszintű szántóművelésre megy el ennek

18 18 a költségvetésének a nagyobb része, ami csekély vagy elhanyagolhatóbb környezeti haszonnal jár. A művelési ágaknak a merev rendszere úgyszintén behatárolja azt, hogy a gazdálkodó a tevékenységével tudja követni a természet változásait. Nagyon fontos, hogy a földbirtokviszonyok egyre inkább a koncentráció felé tolódnak el, a helyi közösségek kiszorulnak a helyi földhasználatból, aminek fenntarthatósági szempontból azért van jelentősége, mert ha a helyi közösségre nincs rábízva a határ, nincs rábízva az az élőhely, ahol ő megszületett, és ahol élnie kellene, akkor nemcsak a megélhetésének az alapjait veszíti el, de ugyanakkor nem számon kérhető rajta, hogy az a térség milyen állapotban van. A természeti erőforrások alapvető fontosságát, ezek megőrzésének és gyarapításának a fontosságát a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia elég világosan és egyértelműen megfogalmazza. Csak néhány idézetet ragadtam ki ebből a parlament által egyhangúlag elfogadott anyagból. A jó élet elképzelhetetlen a természeti erőforrások megfelelő mennyiségi és minőségi állapota nélkül. Nemzetstratégiai jelentőségűnek nevezi a megőrzés és a gyarapítás kérdését, illetve kitér arra is, hogy fontos cél az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, illetve Magyarország szén-dioxid-, illetve üvegházhatású-gáz kibocsátásának a csökkentése. Nézzük, milyen módon jelennek meg a fenntarthatóság szempontjai néhány kapcsolódó és lényeges stratégiában ban készült el a nemzeti éghajlat-változási stratégia törvényi felhatalmazás alapján. Ennek a felülvizsgálatát egy 2010-es törvénymódosítás alapján jelenleg készíti a Magyar Földtani és Geofizikai Intézeten belül a Nemzeti Alkalmazkodási Központ. Ennek a 2010-es jogszabályi módosításnak köszönhetően ez az átdolgozott verzió talán egy alaposabb elemzést fog arról adni, hogy Magyarország különböző tájegységei milyen mértékben sérülékenyek az éghajlatváltozás várható következményeivel kapcsolatban; mit kell azért tennünk, hogy Magyarország a hozzájárulásával arányos mértékben csökkentse az üvegházgáz-kibocsátását, aminek nem csak globális szempontból van jelentősége, de azt is hozzá kell tenni, hogy ez a gazdasági szerkezetváltás egyben a versenyképességünknek is az egyik eszköze lehet, tehát gazdasági kérdésről is szó van. Ezt foglalja össze a hamarosan elkészülő dekarbonizációs útiterv. Illetve nagyon lényeges, hiszen Magyarország Európának az egyik leginkább kitett országa, leginkább veszélyeztetett országa az éghajlatváltozás szempontjából, tehát ezért nagyon fontos az, hogy egy nemzeti alkalmazkodási stratégia legyen a kezünkben, hogy tudjuk azt, hogy lokálisan, a helyi közösségek szintjén, regionálisan, illetve az ország szintjén milyen változásokra kell felkészülnünk, és ehhez hogyan tudunk alkalmazkodni. Néhány szót szeretnék szólni a nemzeti vízstratégia koncepciójáról, aminek nemrégiben volt a társadalmi véleményeztetése. Rendkívül fontosnak tartom megjegyezni azt, hogy bár néhány részletkérdésben igencsak vitára ingerlő az anyag, de olyan dolgokat mond ki ez az anyag, ami paradigmaváltással ér föl a vízügyi szakma szemléletmódját tekintve. Gyakorlatilag olyan elveket tesz magáévá, amelyekről korábban is beszéltem, tehát a vízelvezetésre koncentráló stratégia tarthatatlanságát mondja ki egy ponton; fontos megállapítása, hogy a vízgazdálkodási problémák nagy része nem csak vízügyi eszközökkel kezelhető, hanem például a területhasználat megváltoztatásával, infrastrukturális elemek áthelyezésével; és ebből adódóan fontos elemként kezeli az anyag azt, hogy a különböző ágazatok között párbeszéd és együttműködés legyen, tehát hogy a vízgazdálkodás valóban ésszerűbb alapokra kerülhessen, ennek a párbeszédnek mihamarabb meg kell kezdődnie. A nemzeti vidékstratégia , amely kormányhatározat formájában került elfogadásra tavaly, lehet mondani, hogy egy rendkívül komplex fenntarthatósági szemléletmódot képvisel. Ez három pilléren alapul: a fenntarthatóságon, a területi és társadalmi kohézión, illetve a város-vidék kapcsolatokon. Ez a három horizontális szempont határozza meg tehát a vidékstratégiát, ebből vezeti le a stratégiai célokat: tájak, természeti

19 19 erőforrások megőrzése, sokszínű és életképes agrártermelés, élelmiszer-termelés és élelmiszer-biztonság, a vidék gazdasági létalapjainak biztosítása, illetve a vidéki közösségek megerősítése a stratégiai céljai ennek. Ebből 42 vidékfejlesztési programot vezet le, tehát lehet azt mondani, hogy a környezetvédelem, természetvédelem, illetve az agrártermelés minden szempontját integrálja ez a stratégia. S végezetül szeretnék egy rövid távú jogszabálytervezetre is utalni, hiszen mondjuk, a vidékstratégia 2020-as céljainak elérését nem 19-ben kell megkezdeni, tehát rövid távon nagyon fontosnak tartjuk civil oldalról is a földforgalmi törvénytervezetet, amelyet várhatóan a jövő héten fog elfogadni az Országgyűlés; még nem tudjuk, pontosan milyen formában. Ezekkel kapcsolatban részletes javaslatokat is megfogalmaztunk, ugyanis úgy láttuk civil oldalról, hogy ez nem biztosítja a fenntarthatóság, illetve a helyi közösségek földhöz jutásának szempontjait. Lényegesnek tartanánk, hogy ebben a törvénytervezetben ezek a szempontok érvényesítésre kerüljenek, amelyet az előterjesztők a vidéki Magyarország alaptörvényének szeretnének látni. Abban reménykedünk, hogy ez a törvénytervezet talán a módosításoknak köszönhetően alkalmas lesz legalább részben a fenntarthatóság, illetve a helyi közösségek megerősítése céljainak elérésére. S ezzel megköszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Köszönöm szépen elnök úrnak, és köszönöm azt is, hogy még a jövő hétfői zárószavazás előtt egy konkrét törvény ügyében is javaslatot adott számunkra. Felkérem Schmidt Jenő elnök urat, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége részéről, előadása megtartására: Fenntartható önkormányzatok címmel. Közben jelzem, hogy eddig heten jelezték felszólalási szándékukat; nyilvánvalóan attól is függően, hogyan érünk az előadások végére, fogjuk ezt beosztani. Öné a szó, elnök úr. Fenntartható önkormányzatok Schmidt Jenő elnök (Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége) SCHMIDT JENŐ elnök (Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége): (Előadását számítógépes prezentációval kíséri.) Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnökség! Hölgyeim és Uraim! Az jutott eszembe, amikor itt ültem, hogy a gazdasági növekedés alapja a jó fogyasztás. Igen ám, csak a fejlődő országok 80 százalékának ezt el kellene mondani, hogy a fogyasztás pedig ki fogja meríteni azt, és itt lehet hallani, hogy jelen pillanatban a fenntartható fejlődésnek mi az ára. Nézzük, hogy az önkormányzatok tekintetében mit jelent ez, hiszen a humán oldala mégiscsak nálunk van. S ha megnézzük, hogy az 1990-ben létrejött önkormányzati rendszernek mik voltak a legfontosabb lépései, azt kell mondjam, a rendszerváltásnak a legnagyobb vívmánya volt a 90. évi LXV. törvény, hiszen az önkormányzatok kezébe adta, a helyi lakók kezébe adta az ügyeiknek a döntő jelentőségét, és azt is, hogy saját maguk határozzanak saját sorsukról. Persze azért ebbe a rendszerbe az ellentmondás már akkor is be volt kódolva, hiszen ilyen módon, mivelhogy Magyarország településeinek a nagy része, 3177 település elég szétaprózódott, és maguk a területi lehatárolások sem egyformák, esetleg gazdasági potenciáljuk és erőfölényük sem azonos, ilyen módon szinte bele volt kódolva az, hogy ezekhez majd hozzá kell nyúlni a későbbiek folyamán. De a feladatok nagy része nálunk van, nálunk volt, és szerintem a jövőben is nálunk lesz, főleg az egészségügy, szociális ellátás, településüzemeltetés, ami a fenntarthatóság szempontjából fontos. S aztán elérkeztünk oda, hogy kiszolgáltatottá váltunk mi is folyamatosan, mint ahogy Magyarország is től kezdve már ezt a kettős, duális rendszert nem lehetett így fenntartani, jöttek az úgynevezett külön források, amit engedett esetleg az államháztartás.

20 20 Csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy a magyar államháztartás költségvetése milliárd forint, és abból átlagosan az önkormányzat 7-8 százalékkal rendelkeztek. Ebből tartották fenn a szolgáltatásokat, közszolgáltatásokat, amelyeknek nagy része milliárd forint évente, és ehhez jött hozzá még a saját adóbevételeknek a nagy része. Kettészakadt az önkormányzati rendszer, mint ahogy mondtam is, szegény és gazdag önkormányzatokra, és ez annak köszönhető egyértelműen, hogy mitől szerencsés, mondjuk, Paks vagy éppen Százhalombatta, és mitől szerencsétlen, mondjuk, Bátonyterenye vagy éppen Borsod megyének egy jelentős része. Pontosan attól, hogy kilencven év után is ugyanaz az ipari és mezőgazdasági struktúra maradt, csak éppen a tulajdoni viszonyok kezdtek szépen átalakulni, viszont az adófizetői kör ugyanaz. A változások ideje a évi CLXXXIX. törvénnyel érkezett el, amelynek egy nagyon fontos erénye van, többek között, ez pedig az, hogy a feladat- és hatáskör megállapításánál úgymond differenciálni kellene a jogszabályok tekintetében, kormányrendeleteknél és ágazati rendeleteknél. Remélem, erre folyamatosan sor fog kerülni. S csökkent kicsit az önkormányzatok szerepe, lásd oktatás, egészségügy, de ez nem azt jelenti, hogy helyben az önkormányzatok erről lemondanak vagy nem figyelnek rá, hanem a finanszírozási része kicsit átalakul. Véleményem szerint ez vissza fog majd jönni az önkormányzatokhoz, de ezt a rengeteg szétaprózódott rendszert egyesével összerakni nem ment; valószínűleg az államosítás volt a legjobb mód arra, hogy gatyába lehessen rázni elnézést a csúnya kifejezésért, a kafetériától elkezdve a fizetési rendszereken keresztül, amelyet az önkormányzatok 3177-féle módon biztosítottak az ott élők számára, azt valamilyen módon muszáj egységes mederbe terelni. De ne panaszkodjunk, mert a maradandó feladatokról is fenntarthatósági szempontból azért ki kell mondanom, hogy ami rázós feladat, az mind az önkormányzati körben marad, legyen az egészséges életmód, környezet-egészségügy, hulladék-, vízrendszerek, a területek rendezése, és természetesen a helyi közügyek folyamatos szinten tartása, és azt kell mondanom, hogy a közutak, területek rendezése. Ilyen módon a fenntarthatóság szempontjából rettentően fontos dolog az, amit mi végzünk a következőkben, hiszen az ott lakók érdekében próbáljuk ezeket úgy végezni, hogy nekik a lehető legjobb legyen. A gazdálkodásunkról annyit, hogy működési hiánnyal ma már nem tervezhetünk, ennek ellenére azt kell mondanom, hogy azért a fizetőképesség tekintetében még azért van egy kis kivetnivaló. Az önként vállalt feladatok tekintetében pedig azt, amint önök is itt vannak, hogy néha egyesületeknek és különféle rendszereknek támogatást nem nagyon tudunk nyújtani. Az adósságrendezésről csak annyit, hogy 700 milliárd forintos adósságrendezés volt, ebből 630 milliárdot kaptak a nagyon nagy önkormányzatok, és 74 milliárdot kaptak úgymond azok az önkormányzatok, amelyek 5 ezer fő alatt szerepelnek. A jelen helyzetről annyit, hogy felemás a feladatmegosztás jelen pillanatban. A feladatfinanszírozásnak van még egy része, amit úgy gondolom, hogy finomhangolással folyamatosan vinni kell, ez pedig kimondottan ilyenekre hivatkozik, ami nekünk nagyon fontos, gyermekétkeztetés, bejáró tanulók, iskolák üzemeltetése, különféle egyéb más rendszereknek a fenntartása. A működési hiány létezik, szeretném mondani, de az energiamegtakarításokkal és mindenféle egyéb más olyan beruházással, ami kimondottan arra ösztönzi az önkormányzatokat, hogy a működési költségeiket csökkentsék, és/vagy szinten tartsák, hiszen az sem mindegy az inflációs százalék szempontjából. Hogyan tovább, és ez az utolsó dia, amit szeretnék a figyelmébe ajánlani a Fenntartható fejlődés bizottságának, hogy nem ússza meg a parlament azt, hogy az egyes közszolgáltatások minimumfeltételeit meghatározza, és ezek az ágazati jogszabályokban lesznek, ugyanúgy, hogy mi jár az állampolgárnak akkor, ha bemegy a háziorvoshoz, mi történik az iskolással, amikor bemegy első osztályba. Ezeknek mind egységesnek kell