A Polgármesteri Hivatal részéről: Dr. Tóth Ágnes jegyző, Szabó András aljegyző, Molnár Zoltán pályázati referens, Csordásné Major Tünde jkv.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Polgármesteri Hivatal részéről: Dr. Tóth Ágnes jegyző, Szabó András aljegyző, Molnár Zoltán pályázati referens, Csordásné Major Tünde jkv."

Átírás

1 1 Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Jegyzőkönyv Készült: Bük Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal tárgyalójában (9737. Bük, Széchenyi u. 44.), Bük Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 10-én, órakor megtartott rendkívüli zárt üléséről. Jelen vannak a mellékelt jelenléti ív szerint: (Jelenléti ív a jegyzőkönyv 1. sz. mellékletét képezi) Németh Sándor polgármester, Baranyai Róbert alpolgármester, Patthy Sándor, Bodorkós László, Pócza Csaba, Taródi Lajos, képviselők Igazoltan távol van: Németh Violetta képviselő A Polgármesteri Hivatal részéről: Dr. Tóth Ágnes jegyző, Szabó András aljegyző, Molnár Zoltán pályázati referens, Csordásné Major Tünde jkv. vezető Meghívottak: Kolozsi Zsigmond mérnök, konyhatechnológia tervezője Köszönti a megjelenteket, megállapítja a határozatképességet 6 fő képviselő jelen van. Boldog Új évet kíván. Az Iskola konyhatechnológiával kapcsolatosan került sor a mai rendkívüli ülésre. Javaslatot tesz a jegyzőkönyv hitelesítőkre: 1. Pócza Csaba és 2. Patthy Sándor képviselők személyében A Képviselő-testület egyhangúlag 6 igen szavazattal 1. Patthy Sándor és 2. Pócza Csaba képviselőket jelöli ki az ülésről készült jegyzőkönyv hitelesítőinek. Javaslatot tesz az ülés napirendjére, melyet a képviselők egyhangúlag, 6 igen szavazattal az alábbiak szerint hagytak jóvá: NAPIREND 1. Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában tankonyhatanétterem eszközbeszerzése. Előterjesztő: Németh Sándor polgármester Napirend után képviselők kérdései, bejelentései.

2 2 1. Napirend: Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskolában tankonyha-tanétterem eszközbeszerzése. Előterjesztő: Németh Sándor polgármester Az Iskolába a HÉV-INVEST kft. szállítja a konyhatechnikát. Szakértőként jelen van Kolozsi Zsigmond mérnök úr. A Norvég pályázat keretében kerül sor a konyhatechnikai eszközök beszerzésére és szállítására bruttó 29 millió forintért. A leszállítás határideje, illetve üzemképes beszerelésének végső határideje december 26. volt. A feladattal megbízott HÉV- INVEST Kft. az előzetes felmérése alapján kérdés sorozatot intézett az önkormányzat felé, mely november 30-án érkezett Hivatalunkhoz. Ebben több olyan technikai kérdést vetett fel a kivitelező, melynek megválaszolása a megvalósításhoz nélkülözhetetlen volt. A válaszok megadására Kolozsi Zsigmondot kértük fel, melyet ő meg is tett. A választ mi december 2-án ban, továbbá, ezzel egyidőben levélben is megküldtük. A postai úton elküldött levelet december 21-én vették át. Tapasztalható volt, hogy a szállítás nem olyan ütemben történik, hogy az határidőben elkészüljön. A Karácsony előtti utolsó héten szállítottak eszközöket, de beszerelésre nem került sor. A két ünnep között elkezdték beszerelni ezeket a Karácsony előtt szállított eszközöket. December 27-én felvettünk egy jegyzőkönyvet és lefényképeztük a helyiségeket. Ezt a jegyzőköynvet elküldtük a HÉV- INVEST Kft-nek és jeleztük, hogy kötbér igényünk van. Jeleztük azt is, hogy a Kft-nek előre jelezni kellett volna, hogy a szerződést módosítani kívánja, mivel nem fér bele a határidőbe. Ezzel a szerződésmódosítással mentesülhettek volna a kötbér fizetése alól. De mivel nem jeleztek, így kicsúsztak a határidőből, így kötbér igényünk keletkezett. A múlt hét elején jelezték, hogy tárgyalni szeretnének a szerződés ügyében. Múlt hét csütörtökén tárgyaltunk velük a szakértő jelenlétében. Azt az ígéretet kaptuk, hogy szerdai napig az eszközöknek a % -át leszállítják, 1 hűtőszekrényt majd csak január 17-én tudnak szállítani, ezért a 98 % meghatározása. Kérik, hogy a kötbér napját minél kevesebb napban állapítsuk meg. A kötbér a szerződés szerint napi forint. A Kivitelező arra kérte az önkormányzatot, hogy közös felelősséget állapítson meg, és minél kevesebb napra számítson fel kötbért. December 2. óta tudja, hogy mi a feladata, de kéri, hogy csak 5 nap kötbért kelljen fizetnie. Délelőtt egyeztetett a VÁTI-val, tájékoztatta a jelenleg fennálló helyzetről. A VÁTI álláspontja, hogy próbálja az önkormányzat tartani magát a szerződés feltételeihez. December 2-án tudtuk 100 %-ban tisztázni azt a módosítást, amely a működőképes konyhához szükséges. December 17-én küldtek egy levelet, hogy egyetértenek az általunk december 2-án leírtakkal. Ma fél egykor érkezett ismét tőlük jelzés, egy levél, amelyet most ismertet. Kéri a Képviselő-testületet, hogy foglaljon állást. A vállalkozó azt vállalta, hogy küld egy levelet. Szerdán lesz egy tárgyalás, mely során az önkormányzatnak nyilatkozni kellene arról, hogy december 27. és január 2.-a, a téli szünet alatt az iskola zárva volt, így nem volt nekik lehetőségük teljesíteni. Pócza Csaba képviselő, iskolaigazgató: December 28-án este vett át szállítmányt, tehát nem voltak akadályoztatva a téli szünetben sem szállítás, sem szerelés tekintetében.

3 3 A megbeszélésen jelen volt a Procura Consulting képviselője is, aki a közbeszerzés szakértője dr. Nádor Géza. Ő felvetette, hogy van olyan lehetőség is, hogy kölcsönösen késedelembe esünk, de akkor ezt támasszák ők alá. Ráutaló magatartással módosítottuk a szerződést szerintük. A szerződésmódosítási szándékukról korábban nem jött tőlük semmiféle jelzés. Az írásban kötött szerződés csak írásban módosítható a közbeszerzési törvény szerint. Pócza Csaba képviselő, iskolaigazgató: Az eredeti kiírásban szerepelt, hogy ők még egyszer felmérik a helyszínt és rögzítik a felmérés eredményét. Szerződéskötés előtt írtak egy levelet, melyben jelezték, hogy milyen műszaki tartalommal javasolnak módosítást. A kölcsönös késedelembe esés elfogadható, ha alá tudnák támasztani. Azzal tudnák a késedelmüket igazolni, ha pl. az eszközöket feléjük sem szállították volna le időben, s erről igazolást tudnának adni. Félő, hogy el fog menni bírósághoz, ha az összes napra kiszámítja neki az önkormányzat a kötbért. Az első levélben leírtak valóban fennálltak, de egyetlen egy tétel sem volt benne, amit 24 óra alatt ne tudott volna ő, mint tervező megoldani. A többi HÉV-INVEST dolga lett volna. Ezekből a dolgokból egy fillér többlet költség nem keletkezett. Mivel mind műhelymunkai módosítások az elmaradások, ezt esetleg tudják bizonyítani. A tankonyhai munkapultokban fiókos hűtő volt tervezve, melyet kiváltottunk ajtósra, gyárira azért, hogy nekik könnyebb legyen beszerezni. Most ők arra hivatkoztak, hogy ezek nem érkeztek meg, holott a fele, 4 megérkezett, tehát csak alibinek szánták. Az iskolai szünet miatt van némi keresnivalója, mert elúsztattuk az egyik konyhát. A mi érdekeinket nézve, hány napi kötbérre lennénk 100 %-osan jogosultak. Mindre, hiszen nem jöttek ki, hogy elmondják mi a gondjuk, hanem csak utána kapkodnak. Van-e olyan időszak, amire jogosan hivatkozik, hogy nem jár nekünk kötbér? 1 hét. Az elszívó rendszer kész volt a konyhán, a Ferépszer szerelte be, a HÉV-INVEST ajánlotta fel, hogy igazítsuk hozzá a tanulói konyhákat. Egy jó ügyvéd talán 7 napot kihozhat ebből. Várhatóan hány nap múlva tudják befejezni a munkát? Szigorúan a törvény szerint kell eljárnunk, mert ez egy közbeszerzési eljárás. Az önkormányzat elvesztené a pénzt, mintha hűtlenül kezelné, ha jószívűségből eltekintenénk a kötbértől. December 26. volt a végső határidő, azt követően kérjük a kötbért.

4 4 Várhatóan január 17.-én befejezik a munkálatokat 100 %-osan. Akkor 22 napos csúszás lesz összesen. A VÁTI szava nekünk az irányadó. A pályázattal el kell feléjük számolnunk. Ha bíróságra mennek, és kevesebb napot ítél nekik a bíróság, mint amennyit mi határoztunk meg, akkor legrosszabb esetben visszafizetünk nekik. Valószínű meg fogják hiúsítani a műszaki átadást. Nem vonhatunk be idegent, mert elveszítjük a garancia szavatosságot. 17-ével ki fog futni a teljes kötbér határa. Akkor őket már nem fogja érdekelni, s lehet, hogy azt mondjá, hogy majd csak a bíróság döntése után fogják a munkát befejezni. Mérlegelnünk kell, hogy a szabálytalansági eljárás megéri-e nekünk. Az összesen 25 %-os kötbér igény kb. 7,5 millió. Ez komoly ráfizetés nekik. A szabályoktól nem lehet eltérni, ezt nekik is meg kell érteni. Az igazi indokuk az, hogy mi módosítottunk a fiókos hűtőszekrényeken, de határidő módosítást nem tettünk. De ők sem kérték erre nézve a szerződésmódosítást. Pócza Csaba képviselő: Egyenlőre hagy dolgozzanak, ne nyilatkozzunk, nehogy abbahagyják a munkálatokat. Szerdán délután 2-kor lesz velük az egyeztetés. Dél körül egy átadás-átvételi eljárást el tudunk indítani, ha ők készre jelentenek. Szerdáig lezárul a dolog, egy hűtő kivételével. A műszaki átadást nekik kell kezdeményezni. A jegyzőkönyvben leírjuk, hogy mi történt, amennyiben nem írják alá, akkor azt is beleírjuk a jegyzőkönyvbe. Ha a pénzéhez akar jutni, akkor neki is úgy kell hozzáállni a dolgokhoz.

5 5 Reméljük nem akarja magát felszámoltatni, és reméljük, hogy meg tudjuk kezdeni a műszaki átadást szerdán. Ha a bíróság a teljes kötbért jogtalannak tartja, akkor is maximum fél milliót bukhat az önkormányzat. Abban a feljegyzésben, melyben javaslataikat és problémáikat felsorolták, abban nem szerepelt a hűtőcsere. Ez csak szóban volt, hogy legyen meg az ő akaratuk és legyen gyári hűtő, és ne kelljen egyedieket legyártani. Kéri a Képviselő-testület döntését. A Képviselő-testület egyhangúlag, 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 1/2011. (01.10.) számú Képviselő-testületi határozat: Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a HÉV-INVEST Kft. vel november 26-án kelt, a Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskola felújítása és a kistérség humánerőforrás-fejlesztés EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmus 0088/NA/2008-3/ÖP-4 referenciaszámú projekt megvalósításához árubeszerzés 2. rész: Konyhatechnológiai eszközök szállítása, szerelése, üzembe helyezése tárgyú szállítási szerződés szerint a teljesítési határidő és a vállalkozó által küldött készre jelentési értesítő közötti napokra számítja a kötbér mértékét. Felelős: Németh Sándor polgármester Dr. Tóth Ágnes jegyző Szabó András aljegyző Németh Istvánné pénzügyi csoportvezető Határidő: azonnal További hozzászólás hiányában a zárt ülést órakor bezárta. k.m.f. Németh Sándor dr. Tóth Ágnes Pócza Csaba Patthy Sándor polgármester jegyző jkv. hitelesítő jkv. hitelesítő

Németh Sándor polgármester: Javaslatot tesz az ülés napirendjére a meghívóban kiküldöttek szerint.

Németh Sándor polgármester: Javaslatot tesz az ülés napirendjére a meghívóban kiküldöttek szerint. 1 Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Jegyzőkönyv Készült: Bük Város Önkormányzat Képviselő-testületének a Büki Közös Önkormányzati Hivatal Tárgyalójában 2013. április 4-én 16.10 órai kezdettel

Részletesebben

Készült: Bük Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 8-án megtartott rendkívüli üléséről.

Készült: Bük Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 8-án megtartott rendkívüli üléséről. 1 Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Jegyzőkönyv Készült: Bük Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. június 8-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak a mellékelt jelenléti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület egyhangúlag, 5 igen szavazattal az alábbiak szerint hagyja jóvá a napirendeket: NAPIREND

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület egyhangúlag, 5 igen szavazattal az alábbiak szerint hagyja jóvá a napirendeket: NAPIREND 1 Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Jegyzőkönyv Készült: Bük Város Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal Kistárgyalójában 20 január 24-én, 15.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

NAPIREND: 1. A Büki Csodaország Óvoda fejlesztéséhez telekvásárlás Előterjesztő: Koltay Péter műszaki csoportvezető

NAPIREND: 1. A Büki Csodaország Óvoda fejlesztéséhez telekvásárlás Előterjesztő: Koltay Péter műszaki csoportvezető 1 Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Jegyzőkönyv Készült: Bük Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 20-án 14.00 órai kezdettel a Büki Közös Önkormányzati Hivatal tárgyalótermében

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Igazoltan távol van: Bodorkós László és Pócza Balázs képviselő

Jegyzőkönyv. Igazoltan távol van: Bodorkós László és Pócza Balázs képviselő 1 Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Jegyzőkönyv Készült: Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010. július 16-án a Polgármesteri Hivatal tárgyalójában megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

A Polgármesteri Hivatal részéről: Dr. Tóth Ágnes jegyző, Szabó András aljegyző, Molnár Zoltán pályázati referens, Horváth Aliz jkv.

A Polgármesteri Hivatal részéről: Dr. Tóth Ágnes jegyző, Szabó András aljegyző, Molnár Zoltán pályázati referens, Horváth Aliz jkv. 1 Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Jegyzőkönyv Készült: Bük Város Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal kistárgyalójában (9737. Bük, Széchenyi u. 44.) 2011. december

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1. Bodorkós László és 2. Németh Violetta képviselőket jelöli ki az ülésről készült jegyzőkönyv hitelesítőinek.

Jegyzőkönyv. 1. Bodorkós László és 2. Németh Violetta képviselőket jelöli ki az ülésről készült jegyzőkönyv hitelesítőinek. 1 Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Jegyzőkönyv Készült: Bük Város Önkormányzat Képviselő-testületének a Büki Közös Önkormányzati Hivatal Tárgyalójában 2013. március 25-én 13.30 órai kezdettel

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Polgármesteri Hivatal részéről: Dr. Tóth Ágnes jegyző, Szabó András pályázati referens, Csordásné Major Tünde jkv. vezető.

Jegyzőkönyv. A Polgármesteri Hivatal részéről: Dr. Tóth Ágnes jegyző, Szabó András pályázati referens, Csordásné Major Tünde jkv. vezető. 1 Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Jegyzőkönyv Készült: Bük Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. április 12.-én a Polgármesteri Hivatal tárgyalójában megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2. Németh Violetta képviselőket jelöli ki az ülésről készült jegyzőkönyv hitelesítőinek.

Jegyzőkönyv. 2. Németh Violetta képviselőket jelöli ki az ülésről készült jegyzőkönyv hitelesítőinek. 1 Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Jegyzőkönyv Készült: Bük Város Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal Kistárgyalójában 2012. december 11-én, 8.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Készült: Bük Város Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 3-án megtartott rendkívüli üléséről.

Készült: Bük Város Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 3-án megtartott rendkívüli üléséről. 1 Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Jegyzőkönyv Készült: Bük Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. szeptember 3-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak a mellékelt jelenléti

Részletesebben

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 11/2017. K-t. Jegyzőkönyv

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 11/2017. K-t. Jegyzőkönyv Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 11/2017. K-t. Jegyzőkönyv A 2017. szeptember 22-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről. (82-83/2017. sz. önkormányzati határozat) (-/2017. sz. önkormányzati

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)

Részletesebben

/ sz. példány

/ sz. példány Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 2 példányban 9395-28/2018. 2 sz. példány JEGYZŐKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. szeptember

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 7-én megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 7-én megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 7-én megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal (8700

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1. Patthy Sándor és 2. Taródi Lajos képviselőket jelöli ki az ülésről készült jegyzőkönyv hitelesítőinek.

Jegyzőkönyv. 1. Patthy Sándor és 2. Taródi Lajos képviselőket jelöli ki az ülésről készült jegyzőkönyv hitelesítőinek. 1 Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Jegyzőkönyv Készült: Bük Város Önkormányzat Képviselő-testületének a Büki Közös Önkormányzati Hivatal Tárgyalójában 2013. március 28-án 08.00 órai kezdettel

Részletesebben

Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. Jegyzőkönyv

Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. Jegyzőkönyv 1 Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Jegyzőkönyv Készült: Bük Város Önkormányzat Képviselő-testületének a Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár Galériájában 2012. május 21-én, 16.00 órai

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Szakáld Közésg Önkormányzata Képviselő testülete 3596 Szakáld, Aradi u. 4 Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Jelen

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen van az ülésen Veszner József címzetes főjegyző és Dr. Varga Katalin aljegyző.

Jegyzőkönyv. Jelen van az ülésen Veszner József címzetes főjegyző és Dr. Varga Katalin aljegyző. Jegyzőkönyv Készült a Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2014. szeptember 15.-én Segesd községben, az általános iskola éttermében megtartott, munkaterv szerinti együttes üléséről.

Részletesebben

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) , , FAX.

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) , , FAX. KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) 552-003, 485-388, 485-040 FAX.: (96) 552-056 Sz.: III/1-16/2017. Jegyzőkönyv mely készült 2017. augusztus

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének május 19-én kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének május 19-én kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 19-én 08 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 37 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

A április 4.-én, szerdán tartott nyílt rendkívüli testületi ülés J e g y z ő k ö n y v e

A április 4.-én, szerdán tartott nyílt rendkívüli testületi ülés J e g y z ő k ö n y v e Pákozd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete A 2012. április 4.-én, szerdán tartott nyílt rendkívüli testületi ülés J e g y z ő k ö n y v e Napirend: 1. Javaslat a MERKBAU Építőipari és Kereskedelmi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. október 03-án tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-én, 11.00 órakor megtartott redkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-én, 11.00 órakor megtartott redkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 5-én, 11.00 órakor megtartott redkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e 107/2012. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal (8700

Részletesebben

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. évi 9. számú Jegyzőkönyve

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. évi 9. számú Jegyzőkönyve Legénd Községi Önkormányzat 2012. évi 9. számú Jegyzőkönyve Készült: 2012. március 22-én a legéndi önkormányzat hivatalában megtartott rendkívüli -testületi ülésről 2 Jelen vannak: Szavlik Zoltán Bíró

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. B o r d á n y

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. B o r d á n y VI./2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V B o r d á n y Önkormányzati Képviselő- testületének 2016. június 7-én megtartott rendkívüli üléséről. I. N A P I R E N D 1./ Döntés a Terület- és Településfejlesztési Operatív

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 23-án, 17.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 23-án, 17.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 23-án, 17.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e 79/2012. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2012. augusztus 03-i rendkívüli ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2012. augusztus 03-i rendkívüli ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2012. augusztus 03-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 128/2012. (VIII.03.) tól 130/2012.(VIII.03.) ig Hozott rendelet: 17/2012.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának dísztermében 2015. október 8-án 16:34 perckor kezdődő képviselő-testületi üléséről Jelen lévő képviselők: Bata

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Polgármesteri Hivatal részéről: Dr. Tóth Ágnes jegyző, Szabó András pályázati referens, Csordásné Major Tünde jkv.

Jegyzőkönyv. A Polgármesteri Hivatal részéről: Dr. Tóth Ágnes jegyző, Szabó András pályázati referens, Csordásné Major Tünde jkv. 1 Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Jegyzőkönyv Készült: Bük Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. március 18.-án a Polgármesteri Hivatal tárgyalótermében megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t a

T á r g y s o r o z a t a 1 Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 4-én megtartott rendkívüli ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, i: 1-4/2010.(II. 4.) Iktatószáma: 1-5/2011. T á r g y s

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Nagyberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 2-án megtartott nyilvános, együttes üléséről Helyszín: Nagyberény,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÚJRÓNAFŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. február 16-án megtartott nyilvános testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Újrónafő

Részletesebben

Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 13-ai testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 13-ai testületi üléséről készült jegyzőkönyv Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 13-ai testületi üléséről készült jegyzőkönyv napirendjei: - Óvoda zárva tartása tavaszi a szünetben - Autóbusz menetrend módosítása

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Határozatok száma TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. július 21-én

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének április 11-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének április 11-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. április 11-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 45/2018. (IV.10.) Projektmenedzsmenti feladatok ellátása

Részletesebben

8.sz. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK:

8.sz. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK: Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 8/2018. 8.sz. Jegyzőkönyv Készült: Csörögi Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében (2135 Csörög, Akácfa utca 30.) szám alatti épületben

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1 Farmos Község Önkormányzat J e g y z ő k ö n y v Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 25-én 18.00 órai kezdettel tartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Horváth

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület június 16-án tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület június 16-án tartott rendkívüli üléséről Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8624 Balatonszárszó, Hősök tere l. Ügyiratszám: 433-16/2014 JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2014. június 16-án tartott rendkívüli üléséről

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Határozatok száma TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. május 29-én

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 37/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. november 30. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Magyar Csilla polgármester napirendi pontokat az alábbiak szerint javasolta elfogadásra:

Jegyzőkönyv. Magyar Csilla polgármester napirendi pontokat az alábbiak szerint javasolta elfogadásra: Jegyzőkönyv Készült: Kisköre Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. július 30-i rendkívüli üléséről a Kiskörei Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében. Jelen vannak: Magyar Csilla polgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 3. Napirend: Porterheléses pályázathoz kiírt közbeszerzés visszavonása Előterjesztő: Molnár Zoltán pályázati referens

Jegyzőkönyv. 3. Napirend: Porterheléses pályázathoz kiírt közbeszerzés visszavonása Előterjesztő: Molnár Zoltán pályázati referens 1 Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Jegyzőkönyv Készült: Bük Város Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal Kistárgyalójában 2012. szeptember 13-án, 08.00 órai kezdettel

Részletesebben

Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének március 4-én 17 órakor megtartott üléséről.

Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének március 4-én 17 órakor megtartott üléséről. Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. március 4-én 17 órakor megtartott üléséről. Határozat száma Tárgy 45/2008.(03.04.) BudaEstate Kft által benyújtott adásvételi szerződés-tervezet

Részletesebben

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete január 16-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete január 16-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyve Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. január 16-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyve 4/2017.(I.16.) határozat Dédestapolcsány Község Önkormányzata 2017. évi Startmunka

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2. Bodorkós László képviselőket jelöli ki az ülésről készült jegyzőkönyv hitelesítőinek.

Jegyzőkönyv. 2. Bodorkós László képviselőket jelöli ki az ülésről készült jegyzőkönyv hitelesítőinek. 1 Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Jegyzőkönyv Készült: Bük Város Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal Kistárgyalójában 2012. augusztus 30-án, 8.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 182-4/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének VÁROSSTRATÉGIAI ÉS VÁROSMARKETING BIZOTTSÁGÁNAK, PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK VALAMINT TULAJDONOSI BIZOTTSÁGÁNAK

Részletesebben

HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Füzesabony Város Önkormányzat rendkívüli, nyilvános képviselő-testületi üléséről. Ideje: 2015. július 20-án 16:05 óra. N A P I R

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Rönökön a hivatali helyiségében megtartott április 11.-án 17 órakor megtartott nyílt képviselő-testületi ülésről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Rönökön a hivatali helyiségében megtartott április 11.-án 17 órakor megtartott nyílt képviselő-testületi ülésről. 10/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rönökön a hivatali helyiségében megtartott 2011. április 11.-án 17 órakor megtartott nyílt képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Pékó Tamás polgármester Sztraka László

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)

Részletesebben

Határozatok: - 41/2013. (IV. 4.) számú határozat: Simon János és Czibere József kérelme a művelődési ház bérlésére vonatkozóan

Határozatok: - 41/2013. (IV. 4.) számú határozat: Simon János és Czibere József kérelme a művelődési ház bérlésére vonatkozóan Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.április 4.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. könyve c. határozatok:41/2013. (IV. 4.) számú határozat d. rendeletek:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.május 27-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 104 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. június 13-án megtartott rendes ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt jelenléti

Részletesebben

17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről

17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 29-én 8 órai kezdettel megtartottrendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 29-én 8 órai kezdettel megtartottrendkívüli üléséről. Jegyzőkönyv Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 29-én 8 órai kezdettel megtartottrendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jegyzői iroda Jelen vannak: Ablonczy Dániel alpolgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 8-án megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 8-án megtartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 8-án megtartott üléséről. Határozat száma: 1/2015.(I.08.) 2/2015.(I.08.) 3/2015.(I.08.) Tárgya: Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Török Tiborné polgármester. Laczóné Hardi Márta képviselő. Kurjancsek Zoltán képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Török Tiborné polgármester. Laczóné Hardi Márta képviselő. Kurjancsek Zoltán képviselő JEGYZŐKÖNYV Készült: Hetes, Csombárd és Várda Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek 2017. június 28-án 17 órai kezdettel a Hetesi Közös Önkormányzati Hivatalban (7432 Hetes, Rákóczi u. 34.) megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 25.-én, 12.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 25.-én, 12.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 25.-én, 12.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pergõ Margit Nyírõ István Fülöp Attila Gerõfi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 145/4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 20-án délután

Részletesebben

CSÁKÁNYDOROSZLÓ ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE CSÁKÁNYDOROSZLÓ. 1/2013. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

CSÁKÁNYDOROSZLÓ ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE CSÁKÁNYDOROSZLÓ. 1/2013. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE CSÁKÁNYDOROSZLÓ 1/2013. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csákánydoroszló önkormányzat képviselő-testületének 2013. január 10.-én megtartott nyílt képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 23-án megtartott nyílt, rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 23-án megtartott nyílt, rendkívüli üléséről. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testülete Szám: 9/2015 Határozatok száma: 80-83/2015.(03.23.) Rendeletek száma: - Tárgyalt napirendi pontok: JEGYZŐKÖNYV 2015. március 23-án megtartott nyílt,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Németh Sándor polgármester: Köszönti a megjelenteket, megállapítja a határozatképességet, 5 fő képviselő jelen van.

Jegyzőkönyv. Németh Sándor polgármester: Köszönti a megjelenteket, megállapítja a határozatképességet, 5 fő képviselő jelen van. 1 Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Jegyzőkönyv Készült: Bük Város Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal Kistárgyalójában 2011. április 20-án, 15.30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2011. július 4-én megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2011. július 4-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkövesd Város 2011. július 4-én megtartott rendkívüli üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal A épület fsz. 13. tanácskozó terem Mezőkövesd, Mátyás király út 112. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült 2011. augusztus 16. napján 18 00 órakor, Sződ Község Faluházában megtartott Sződ Község Képviselő-testületének, Keszeg Község Képviselő-testületének és Csörög Község

Részletesebben

a u g u s z t u s 27- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

a u g u s z t u s 27- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 18/2014.(IV.01.) önkormányzati határozat 19/2014.(IV.01.)

Részletesebben

15/2017. (XI.14.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének november 14-én megtartott rendkívüli üléséről

15/2017. (XI.14.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének november 14-én megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 15/2017. (XI.14.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. november 14-én megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. október 26. napján de. 8.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzat hivatali kirendeltségének helyiségében.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. október 14-én 16.00 órakor megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Jelen voltak: Városháza emeleti nagyterme. (Csatolt jelenléti ív alapján!) Horváth Richárd

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 30-án megtartott nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 30-án megtartott nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 30-án megtartott nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 99 101 / 2011. (VI. 15.) számú határozatok d. rendeletek:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. 1 Jegyzőkönyv Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. Időpont: 2010. március 2. Helyszín: Községi Önkormányzat székhelye, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u.

Részletesebben

Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 27-én megtartott ülésének. T á r g y s o r o z a t a

Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 27-én megtartott ülésének. T á r g y s o r o z a t a Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. augusztus 27-én megtartott ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 85-86 d, rendelete: T á r g y s o r o z a t a 1.) Nyírparasznya

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. március 12-én a Petőfiszállási Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö NY V : Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 17. napján megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö NY V : Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 17. napján megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö NY V : Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 17. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Bukodi Károly Horváth Tamás Buza Ernő Dönti Károly Dr.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának dísztermében 2015. november 30-án 11:22 perckor kezdődő képviselő-testületi üléséről Jelen lévő képviselők:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének én megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének én megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. 07.24-én megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 96/2018.(VII.24.) 97/2018.(VII.24.) 98/2018.(VII.24.) Rendelet

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én, 13:30 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2018. JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1/2018. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 15-én megtartott nyílt, rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 15-én megtartott nyílt, rendkívüli üléséről Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testülete Szám: 6/2017. Határozatok száma: 93/2017. (05.15.) - 95/2017. (05.15.) Rendeletek száma: - Tárgyalt napirendi pontok: JEGYZŐKÖNYV 2017. május 15-én

Részletesebben

ERDŐKERTES JEGYZŐKÖNYVE

ERDŐKERTES JEGYZŐKÖNYVE 10/2014/J ERDŐKERTES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. JÚLIUS 02-ÁN MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Az ülésen alkotott rendeletek és hozott határozatok jegyzéke: 52/2014. (VII. 02.)

Részletesebben

A Polgármesteri Hivatal részéről: Dr. Tóth Ágnes jegyző, Szabó András aljegyző, Molnár Zoltán pályázati referens, Horváth Aliz jkv.

A Polgármesteri Hivatal részéről: Dr. Tóth Ágnes jegyző, Szabó András aljegyző, Molnár Zoltán pályázati referens, Horváth Aliz jkv. 1 Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Jegyzőkönyv Készült: Bük Város Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal kistárgyalójában (9737. Bük, Széchenyi u. 44.) 2011. július 7-én,

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 34-36 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 75 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. július 2-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. 7. sz május 10.

J E G Y ZŐKÖNYV. 7. sz május 10. Dunakiliti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y ZŐKÖNYV 7. sz. 2017. május 10. Napirend: 1.) Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2016. évi ellátásáról Előadó: Kovács Andor

Részletesebben

Halmaj Község Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V. 2014. augusztus 4. napján, Halmaj Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Halmaj Község Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V. 2014. augusztus 4. napján, Halmaj Községi Önkormányzat Képviselőtestületének Halmaj Község Képviselő-testülete NYÍLT Szám: 7-11/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: 2014. augusztus 4. napján, Halmaj Községi Önkormányzat Képviselőtestületének rendkívüli üléséről. Petőfi

Részletesebben

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE NOVEMBER 26-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE NOVEMBER 26-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. NOVEMBER 26-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 195/2015. (XI. 26.) BVKt 196/2015. (XI. 26.) BVKt 197/2015. (XI. 26.) BVKt 198/2015.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Rendelet: Határozatok: Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről

JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Rendelet: Határozatok: Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről Rendelet: 6 /2014.(IV.29.) Önkormányzat 2013. évi költségvetési rendeletének módosítása

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-1/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. január 28-án 15,00

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 133/2013. (VIII. 26.) JÜB határozat

Jegyzőkönyv. 133/2013. (VIII. 26.) JÜB határozat SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA Száma: 40174 70/2013. Jegyzőkönyv Készült: Jelen vannak: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2013. augusztus 26. napján 15:30 kor a Városháza (Fő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisrécse Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én 17. 00 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Közös Önkormányzati Hivatal helyiségébe,

Részletesebben

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek Napirendek: Nyílt

Részletesebben

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete június 16-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete június 16-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. június 16-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 172/2015. (VI.16.) határozata a Dédes Szolgáltató Nonprofit Kft. VA és az Önkormányzat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének június 14-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének június 14-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. június 14-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 57/2017. (VI.14.) Pályázat bölcsőde építésére 58/2017.

Részletesebben

Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének április 16-án, 18 órakor megtartott rendkívüli ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének április 16-án, 18 órakor megtartott rendkívüli ülésének. j e g y z ő k ö n y v e Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. április 16-án, 18 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e 51/2009. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T

T Á R G Y S O R O Z A T Nagydobos Község Önkormányzat Képviselő - Testület 2014. október 2-án megtartott rendkívüli ülésének a.) jegyzőkönyve: 1 b.) tárgysorozata: 1- c.) határozatai: 94-97. d.) rendelete: - 369-31/2014. T Á

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:13/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Helye: Mezőkövesdi Közös Önkormányzati Hivatal A épület fsz. 13. tanácskozó terem Mezőkövesd, Mátyás király út 112.

JEGYZŐKÖNYV. Helye: Mezőkövesdi Közös Önkormányzati Hivatal A épület fsz. 13. tanácskozó terem Mezőkövesd, Mátyás király út 112. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2016. szeptember 26-án megtartott Mezőkövesd Város Önkormányzat Képviselőtestületének Ügyrendi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottság üléséről. Helye: Mezőkövesdi Közös Önkormányzati

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 3. napján megtartott -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 12/2016.(III.03.) Önkormányzati határozat 13/2016.(III.03.)

Részletesebben