Óbudai Egyetem. Keleti Károly Gazdasági Kar M E N T O R F Ü Z E T

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Óbudai Egyetem. Keleti Károly Gazdasági Kar M E N T O R F Ü Z E T"

Átírás

1 Óbudai gyetem eleti ároly azdasági ar M N F Ü

2 artalom Hallgatói Önkormányzat 2 Hallgatói Önkormányzat bemutatása ódok és jelölések Félév beosztása...5. Ösztöndíjak, juttatások Hallgatói érdekvédelem ollégiumi felvétel Jegyzetlánc, hallgatói körök Hallgatói központok Mentorprogram anulmányi osztály, intézetek, kari honlapok Neptun rendszer Félévi programok edves leendő lsősök! öszöntelek titeket az Óbudai gyetem eleti ároly azdasági arán! Hallgatói Önkormányzattal, mindenki számára ismert HÖ-kel, vagyis velünk, az egyetemi éveitek alatt sokat fogtok találkozni. mi feladatunk megkönnyíteni a tanulmányaitokat, segíteni a beilleszkedéseteket illetve megpróbálunk megfelelő környezetet kialakítani számotokra az itt töltött évek alatt. ar nevében részt veszünk a különböző konferenciákon, üléseken, megmozdulásokon, a többi kar rendezvényein és persze az egyetemi bulikban is. Mi szervezzük arunkon a eleti Napokat, Nyíltnapokat, a hallgatói köröket és a mentoraink segítségével a korrepetálásokat minden hallgatónak, illetve ismerkedős találkozókat az első évesek számára, már a regisztrációs héten. szociális- és tanulmányi ösztöndíjak számítását, kiosztását is mi végezzük, amiről rengeteg információval szolgálunk a megfelelő időszakban. ólyatáborban már találkozhattunk, amit minden évben a HÖ szervez, ezzel garantálja a felejthetetlen első N találkozást az egyetemmel. eleti ároly azdasági ar Hallgatói Önkormányzat (-HÖ) felépítése nagyon egyszerű és szervezett. egnagyobb részben az érdekvédelmi felelősök alkotják, akik a tankörökből, választás útján lesznek tisztségviselők. i választásotok alapján. -HÖ elnökségét szintén a hallgatók közül szavazzák a megválasztott tisztségviselők. z elnökség öt emberből tevődik össze, mindenkinek megvan a saját feladatköre. ejjebb elolvashatjátok bemutatkozásainkat és, hogy mivel, kihez fordulhattok segítségért, kérdéseitekkel. Megtaláltok minket az egyetemen belül a avaszmező utcai új épület alagsorában, a P18-as irodában. lérhetőségeinket is megtaláljátok, keresetek fel minket bátran! Bemutatkozás Födelevics Judit (elnök) ziasztok! Én töltöm be a ari Hallgatói Önkormányzat elnöki posztját, ami magában foglalja a többi tisztségviselő munkájának koordinálását. hallgatók érdekeit képviselem a különböző egyetemi fórumokon, rendezvényeken, valamint tanulmányi és érdekvédelmi problémáitokkal is fordulhattok hozzám bizalommal. cím: fodelevics.judit@hok.uni-obuda.hu telefonszám: Jakab dám (általános alelnök) ziasztok! Én foglalkozom az ösztöndíjakkal és a kari -val, valamint általános hallgatói kérdésekkel. Bátran keressetek, minden felmerülő problémával kapcsolatban. cím: jakab.adam@hok.uni-obuda.hu telefonszám: is-óth ániel (érdekvédelmi alelnök) ziasztok! anulmányi ügyekkel foglalkozom elsősorban, valamint én próbálok megoldást találni egyéb, iskolával kapcsolatos ügyes-bajos dolgaitokra. Ha bármilyen kérdésetek merülne fel, forduljatok hozzám bizalommal. cím: kis-toth.daniel@hok.uni-obuda.hu telefonszám: P és rendezvényekért felelős alelnök ziasztok! P és rendezvényekért felelős alelnöki posztot jelenleg megbízással Ponyi sófia tölti be.. változatos programok, rendezvények szervezéséért felelős, illetve karunk népszerűsítésével foglalkozik. cím: ponyi.zsofia@hok.uni-obuda.hu telefonszám: Horváth ániel (gazdasági alelnök) ziasztok! Én töltöm be a gazdasági alelnöki posztot. Felelek a kari HÖ pénzügyeiért és költségvetéséért. Ha bármilyen kérdésetek adódna keresettek nyugodtan. cím: horvath.daniel@hok.uni-obuda.hu telefonszám: eméljük rengeteg új élménnyel és tudással gazdagodtok az egyetemista éveik során! ikeres félévet és kellemes szorgalmi időszakot mindenkinek! 3

3 ódok és jelölések Félév időbeosztása MN HN FNBB Ó É JÖÉ z egyetemi éveitek kezdetén az egyik legfontosabb a tájékozódás, mind a telephelyeket, épületeket, mind a kódokat tekintve. hhez próbálunk egy kisebb segítséget nyújtani. elephely és Épület kódok jelentése: ( Neptun rendszerben jelzett óra helyszínt is ez alapján találjátok meg) ód Épület: B rpád imnázium B épület - Nagyszombat utcában B Bécsi út épület - z óbudai új főépület BC Bécsi út C épület - andó mozdonyos épület. oberdó út C iscelli u. C épület N Népszínház utca zékesfehérvár telephely avaszmező utca épület (Főépület) B avaszmező utca B épület C avaszmező utca C épület (Udvari téglaépület) avaszmező utca épület ( új épülete) ollégiumi elhelyezés: szeptember 2-től egisztrációs hét: szeptember 3. szeptember 7. (hétfő-péntek) anévnyitó: szeptember 3. (hétfő), lső tanítási nap: szeptember 10. (hétfő) llami ünnepek: október 23. (kedd) november 1. (csütörtök) december (kedd-szerda) ektori-dékáni szünet: november (szerda-csütörtök- péntek) Munkanap: október 27 (szombat) munkanap, hétfői munkarend november 10. (szombat) munkanap, pénteki munkarend december 15 (szombat) munkanap, hétfői munkarend antárgy kódok felépítése pl. H22N andó Híradástechnikai intézet igitális technika -H--2-2-N- tárgy második féléve (zabad) Nappali H-Hagyományos tanterv -redites tanterv Munkaszüneti nap: október 22. (hétfő) pihenőnap november 2. (péntek) pihenőnap december 24. (hétfő) pihenőnap zorgalmi időszak: szeptember 10 december 15 (hétfő-szombat) Vizsgaidőszak: december 17 (hétfő) január 26. (szombat) arácsony és szilveszter között: z egyetem december 24. január 1. között zárva tart. 4 5

4 Ösztöndíjak, juttatások - anulmányi ösztöndíj: z egyetem államilag támogatott teljes idejű képzésben részt vevő hallgatóinak legfeljebb 50%- a részesülhet belőle külön pályázat nélkül. félévre (5 hónapra) fizetendő, összegeire a kari Hallgatói Önkormányzatok tesznek javaslatot a kari anulmányi sztályok felé. dminisztratív okokból kifolyólag szeptemberben, illetve februárban még nem történik utalás. któberben és márciusban érkezik meg az első és második havi ösztöndíj egy összegben, ezután havonta egyszeri összegben folyósítja az egyetem a hallgatónak az ösztöndíjat. Nem részesülnek tanulmányi ösztöndíjban a15 kreditpontot nem teljesítő hallgatók, továbbá a más felsőoktatási intézményből átvett hallgatók az átvételt követő első félévben és minden első éves hallgató csak második fél évtől jogosult rá. - ösztöndíj: z intézményi szakmai, tudományos és közéleti, illetve sport ösztöndíjában részesülhet az egyetem minden hallgatója. z ösztöndíj pályázat útján nyerhető el. pályázati feltételeket a félév kezdetekor a ektor és az HÖ (gyetemi Hallgatói Önkormányzat) határozza meg és hozza nyilvánosságra. pályázatokat az HÖ-nek kell eljuttatni a szorgalmi időszak 2. hetének végéig, amelyek elbírálásáról a kiírók gondoskodnak október, illetve március elejéig. - özéleti ösztöndíj: özéleti ösztöndíjban, az HÖ alapszabályában, illetve annak mellékletében meghatározott feladatokat ellátók részesülhetnek. z ott meghatározott összegek mértékében az HÖ javaslatára. közéleti ösztöndíjak havi rendszerességgel az egyéb ösztöndíjakkal együtt kerülnek kifizetésre. - endszeres szociális ösztöndíj: rendszeres szociális ösztöndíj a hallgató szociális helyzete alapján megítélt pénzbeli juttatás. Pályázat és megfelelő papírok bemutatása, leadása után részesülhet belőle a hallgató. rendszeres szociális támogatást a JB (iákjóléti Bizottság) ítéli oda egy félévre az HÖ egyetértésével, ebből kifolyólag minden félévben újra kell pályázni. zociális támogatás összegét tartalmazó listákat október, illetve március elejéig kell elkészíteni. llamilag támogatott hallgatók részesülhetnek belőle. - Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj: Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj. elnyerésére kiírt pályázat beadásának feltételeit, az Ösztöndíj odaítélésének részletes szabályait az oktatási és kulturális miniszter rendeletben állapítja meg. Pályázat útján nyerhető el és csak zociális alapon ítélhető meg. ntézményi ösztöndíjrészben részesülhetnek azok a hallgatók, akiket az állandó lakóhelyük szerinti települési önkormányzati támogatásban részesített és szociális juttatásra jogosultak, továbbá teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben vagy felsőfokú szakképzésben folytatják tanulmányaikat. - öztársasági ösztöndíj: z oktatási és kulturális miniszter kiemelkedő tanulmányi eredményű, tudományos diákköri munkában, illetve szakmai területen kimagasló munkát végző hallgató részére adományozza. köztársasági ösztöndíjat egy teljes tanév (10 hónap) időtartamára lehet elnyerni. z ösztöndíjban részesíthető hallgatók száma az előző év október 15-i állapotát rögzítő statisztikai adatközlés szerinti államilag támogatott teljes idejű alapképzésben, illetve mesterképzésben részt vevő hallgatók számának 0, 8%-a, de intézményenként legalább egy fő. köztársasági ösztöndíj pályázat útján nyerhető el. z egyetemen köztársasági ösztöndíjban az részesíthető, aki az előző tanév mindkét félévében 4,0-nél jobb tanulmányi átlageredményt (kreditrendszerben a kreditindex) ért el és a Hallgatói Önkormányzatban, tudományos diákkörben, illetve szakmai területen kimagasló munkát végez. llamilag támogatott hallgatók részesülhetnek belőle - port- és kulturális tevékenység támogatása (ulturális ösztöndíj): sporttevékenységek körébe tartozik különösen az egyetem keretei között a hallgatók részére szervezett, illetve nyújtott, testmozgást, sportolást, versenyzést, az egészséges életmódra nevelést biztosító tevékenység, az életmód-tanácsadás. Ugyan ezen elven működik a kulturális programok szervezése is. z pályázat útján érhető el, valamint államilag támogatott és költségtérítéses hallgatók részesülhetnek belőle. - endkívüli szociális ösztöndíj: rendkívüli szociális ösztöndíj a hallgató szociális helyzetének és annak váratlan romlásának enyhítésére folyósított egyszeri juttatás. hallgató részletes indoklást tartalmazó kérelme alapján részesülhet belőle. llamilag támogatott és költségtérítéses hallgatók részesülhetnek belőle. 6 7

5 Hallgatói Érdekvédelem ollégiumi felvétel Érdekvédelmi felelős (ÉF) 8 Hallgatói Önkormányzat az intézményekhez hasonló alapokon működik. Nagyon fontosnak tartjuk a hallgatóinkkal való kapcsolattartást, hisz az az elsődleges, hogy céljainkat elérjük, valamint működésünknek fő alapelveit követni tudjuk. HÖ feladata elsősorban a hallgatók érdekeinek képviselete az gyetem különböző fórumain. z érdekvédelmi felelősök a hallgatók közül kerülnek ki. z első éves hallgatókat a anulmányi osztály a regisztrációs héten tankörökre osztja. tankörökön belül egy hallgató képviseli társait (elsősorban ugyanazon tankörbe tartozó hallgató, esetlegesen más tankörben tanuló illetve felsőbb éves hallgató). Érdekvédelmi felelősnek bárki jelentkezhet, aki az egyetem hallgatója, és úgy érzi, hogy szeretné segíteni hallgató társait és részt akar venni a Hallgatói Önkormányzat munkájában. jelentkezőket a saját tankörük, szavazás útján választja meg. HÖ felépítését tekintve öt elnökségi tagból ál, akiket a hallgatók által bizalmat szavazott Érdekvédelmi felelősök választanak meg. Minden fontosabb döntésben az ÉF szavazata a meghatározó, hallgatótársait a üldöttgyűléseken képviseli legjobb belátása szerint. Mindezek mellett ennél fontosabb szerepet is betölt. Nem csak a hozzá tartozó hallgatók gondolatait és észrevételeit testesíti meg a üldöttgyűléseken és szavaz a nevükben, hanem visszafelé is, hasznos információkkal látja el a hallgatókat. ülönböző levelező listákon, csoportokon keresztül továbbítja nekik az gyetem, a ar, az ntézetek illetve a HÖ által küldött felhívásokat. Például a mentorok által szervezett korrepetálások időpontjait, vagy a vizsgákkal és a tárgyfelvétellel kapcsolatos fontos lépéseket épp úgy, mint a bulikat és egyéb szabadidős lehetőségeket. tanköre számára programokat szervez, ezzel is elősegítve a megfelelő csoportmunkát, és a közelebbi ismerkedést. Forduljatok bizalommal az Érdekvédelmi felelősötökhöz, ha kérdésetek van szinte bármivel, ami az egyetemi tanulmányaitokkal, hallgatói élettel kapcsolatos! Jelentkezz is érdekvédelmi felelősnek! nfo: kis-toth.daniel@hok.uni-obuda.hu 2012/2013-es tanévre szóló kollégiumi felvételi eljáráson való részvételhez jelentkezni, csak az gyetemi Hallgatói Önkormányzat (HÖ) hivatalos portálján: regisztrációt követően az e-zoctám rendszeren keresztül lehet. kollégiumi felvételi pontszámításnál 50%-ban a szociális helyzet, illetve 50%-ban a tanulmányi teljesítmény (felvételi pontszámokból számított tanulmányi pont) számít. szociális helyzet megállapításához, a 2012/13 őszi félév -szoctám űrlap linkre kattintva az igénylő megadhatja adatait. z űrlap kitöltése után az igazolásokat szkennelve kell a rendszerbe feltölteni, a kitöltési útmutatónak megfelelően. ollégiumi felvételi igény megjelölésével párhuzamosan kell kérni a szociális helyzet lepontoztatását is, különben a szociális pontszám 0 pont lesz. tanulmányi teljesítmény pontszámot az gyetem határozza meg a hallgató bekerülési felvételi pontszámából. Jelentkezési időszak az e-zoctám rendszerben: július 30 - augusztus 12. z e-szoctám rendszerben véglegesített, majd kinyomtatott pályázati űrlapot, a csatolt igazolásokkal együtt papíralapon is be kell nyújtani az HÖ iákjóléti Bizottsága részére. csak elektronikusan leadott szociális helyzet megállapításokat nem áll módunkban elfogadni. z e-zoctám rendszerből kinyomtatott pályázati űrlapot a csatolt igazolásokkal együtt, a következő címre kell személyesen, vagy postai úton eljuttatni: Postai úton: Óbudai gyetem HÖ 1084 Budapest, avaszmező utca 15-17, Fszt. 21. zemélyesen: Óbudai gyetem Hallgatói özpontjaiban adható le.. z űrlap leadási, és beérkezési határideje: augusztus óra lérhetőségek: -mail: szoctam.info@hok.uni-obuda.hu elefon: (06-30) vagy (06-30) Facebook: kollégiumi elhelyezés egy tanévre (szeptember 2. június 30.), a tanévhez tartozó szorgalmi, valamint vizsgaidőszak idejére szól. 9

6 Jegyzetlánc, hallgatói körök Hallgatói özpontok jegyzetlánc a mentorok által létrehozott közösség, mely lehetővé teszi, hogy a hallgatók egymástól vásárolhassák meg szükségtelenné vált jegyzeteiket. Felsőbb éves hallgatók használt/megunt könyveihez juthattok hozzá, valamint azokat a könyveket adhatjátok le, melyekre már nincs szükségetek. lérhetőségek: avaszmező utca épület alagsorában a Hallgatói özpontban jegyzetlanc@gmail.com eress minket a facebookon! eleti jegyzetlánc oldalon. tt frissített listát is találhatsz az eladó könyvekről, és olvashatsz a részletes nyitvatartásról. Hallgatói körök: Minden félévben indulnak Hallgatói köreink a ar hallgatói számára, amelyek minden héten megrendezésre kerülnek az érdeklődés függvényében. Ha egy kis mozgásra vágysz, és szeretnél egy aktív csapat tagja lenni, akkor itt a helyed! erobik kör: a avaszmező utcai tornateremben öplabda kör: a avaszmező utcai tornateremben Ha szeretsz a számítógép előtt ülve, vagy akár közben filmet nézve különböző játékokat kipróbálni, vagy csak unatkoznál két óra között akkor itt a helyed! N kör: Népszínház utcai épület Film kör: Népszínház utcai épület Jelentkezés: ponyi.zsofia@hok.uni-obuda.hu gyetemünkön négy Hallgatói özpontot találhattok. zolgáltatások: ingyenes számítógép használat (kivéve a épületben ) ingyenes wifi használat fénymásolás nyomtatás scannelés jegyárusítás a rendezvényeire ajándéktárgyak árusítása a rendezvényekre információ eleti Hallgatói özpont Cím: 1084 Budapest, avaszmező út ( épület alagsor) Nyitvatartás: H-P: 08:00 16:00 andó Hallgatói özpont Cím: 1084 Budapest, avaszmező út 17. ( épület alagsor) Nyitvatartás: H-P: 08:00 16:00 Bánki Hallgatói özpont Cím: 1081 Budapest, Népszínház út 8.(1.emelet) Nyitvatartás: H-P: 08:00 16:00 Óbudai Hallgatói özpont Cím:1034 Budapest, Bécsi út 96/b (Mozdonyos épület 1. melet 104.) Nyitvatartás: H-P: 08:00 16:

7 Mentorprogram anulmányi osztály mentorprogram elsődleges feladata az első évfolyamos hallgatók segítése, a felsőoktatásba történő beilleszkedésének megkönnyítése, lemorzsolódásuk veszélyének csökkentése felsőbb éves mentorok segítségével. mentorok azonos intézményben és szakterületen tanuló felsőbb éves hallgatók, akik így segítik a rájuk bízott hallgatók intézményi beilleszkedését. Hiszen, mint tudjuk mindenki így kezdte. diákévek után vár mindenkit a nagybetűs élet. Biztosan sokan mondták Nektek ezt a mondatot az elmúlt évben/években. Nem véletlenül, hiszen a megszokott környezetből kiszakadva valóban egy új, minél inkább felnőtt élet vár rátok. mentorok számára fontos, hogy megkönnyítsék az elsősök itt töltött első pár hetét, hónapját. anácsokat adnak tanulmányi és oktatási ügyekben, és egyéb hasznos információkkal látják el a hallgatót, legyen az akár egy tantárggyal kapcsolatos információ, egy tanulmányi kérdés, vagy jegyzetszerzési lehetőség felkutatása. Feladatuk ezeken kívül korrepetálások szervezése az arra igényt tartóknak, közreműködve a tantárgy oktatójával, vagy felsőbb éves hallgatókkal. Mindezek mellett közösségépítő programokat szerveznek számotokra a Hallgatói Önkormányzat közreműködésével, annak érdekében, hogy a társasági életetekben sem szenvedjetek hiányt zeptember elején mindenki számára elérhető azon személyek neve és elérhetősége, akik ezen munkakörben tevékenykednek annak érdekében, hogy a kis gólyák teljes mértékben beilleszkedjenek. Vannak, akik kitaposták előttetek az utat, kérjetek bátran segítséget. eressétek bátran mentoraitokat! nfo: ivan.gabor@hok.uni-obuda.hu ntézetek, kari honlapok anulmányi sztály - (avaszmező utca a. és 1.129b.) Ügyfélfogadás: Hétfő: 13:00-15:00 edd: 09:00-11:30 zerda: ÜN Csütörtök: 9:00-11:30 és 13:00-15:00 Péntek: 9:00-11:30 ávoktatási tagozaton a fenti félfogadási időpontokon túl minden konzultációs napon (szombaton) 8:00-13:00-ig a józsefvárosi telephelyen. eleti ároly azdasági ar intézetei: azdaság- és ársadalomtudományi ntézet () zervezési és Vezetési ntézet (V) estnevelési és port ntézet () Vállalkozásmenedzsment ntézet (VM) eleti ároly azdasági ar hivatalos honlapja: honlapon megtalálhatóak egyebek mellett: ntézetek, valamint az azokhoz kapcsolódó közérdekű információk. ktatói fogadóórák. antárgy információk. Mintatantervek. zabályzatok, formanyomtatványok. eleti ároly azdasági ari Hallgatói észönkormányzat hivatalos honlapja: honlapon megtalálhatóak egyebek mellett: Hallgatói észönkormányzat bemutatása, elérhetőségek isztségviselők fogadóórái Érdekvédelemmel, mentorprogrammal kapcsolatos információk ülönböző kódok, jelölések használata (tantárgykódok, épületjelölések) Navigáció egyetemünk különböző hasznos honlapjaira: rasmus, Óbudai gyetem arok, Neptun rendszer, anulmányi osztály, arrier özpont stb

8 Neptun rendszer 2011/ félév Programok z Óbudai gyetemen a hallgatósággal kapcsolatos adminisztratív munkák döntő része a Neptun hallgatói tanulmányi, információs és pénzügyi rendszer (röviden Neptun) támogatásával folyik. z az a rendszer amelynek használata a tanulmányaitok során elengedhetetlen. tt veszitek fel a tárgyaitokat, itt láthatjátok az órarendeteket, itt kapjátok meg a legtöbb közvetlen üzenetet az oktatóitoktól, rendszergazdáktól, és itt jelentkezhettek a vizsgáitokra is, csak, hogy párat említsek. Mindezeken kívül a Neptun-on keresztül tudjátok például bizonyos szolgáltatások ellenértékét is befizetni, mint például a kollégiumi térítési díjat, az aláíráspótló díjat, a pótvizsgadíjat, vagy az ideiglenes diákigazolvány díját is. zintén itt tekinthetitek meg az ösztöndíjatok, juttatásotok kifizetését is. Mivel a pénzügyi rendszer szerepét is ellátja fontos, hogy bankszámlaszámotokat pontosan és időben (minél hamarabb) rögzítsétek benne! Hiszen, ha ez nem szerepel, akkor a kifizetéseitek sem érkeznek meg. Honlap: címen. Belépéskor a anulmányi sztálytól kapott hatjegyű zonosítót (Neptun kódot) és Jelszót kell beírni, majd a Bejelentkezés gombra kattintva elindul a NPUN WB HÓ modul. (z első használatkor kapott jelszót célszerű megváltoztatni már az első bejelentkezéskor) Neptun gyűjtőszámla száma: Befizetés során közleményben kell megjelölni: N- BC12, Minta amás (nappali képzés- Neptun kód- aját név) zeptember: eghét Fesztivál (N) ólyatúra (HÖ) ólyatea eleti Napok F ólyahajó Hagyományőrző upa (B) ecsó Fesztivál (HÖ) któber: U (V) ólyabál 2011 perces foci () Csocsó upa (HÖ) Bánki zakestély November: Halloween Party (N) V - VF buli yűrű és orsóavató szakestély (V) ecember: Mikulás napi sörcsapolás és zsíros kenyerezés (HÖ) Mikulás napi ori Party () 14 15

9 M N F Ü

Ikt. sz.: SZF/.../2012. A Szolnoki Főiskola Térítési és Juttatási Szabályzata

Ikt. sz.: SZF/.../2012. A Szolnoki Főiskola Térítési és Juttatási Szabályzata Ikt. sz.: SZF/.../2012 A Szolnoki Főiskola Térítési és Juttatási Szabályzata Szolnok, 2012 A Szolnoki Főiskola (továbbiakban: főiskola) Szenátusa a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény

Részletesebben

ű ű ű ű ű ű Ú ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű ű Ú ű ű ű ű Ó ű ű ű ű Ü É ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű É Ó Ú Ó Ü Ő Ó Ó ű É ű ű ű É ű É ű ű ű ű Ö Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű É É ű Ö ű ű ű ű É ű ű ű ű ű ű ű Ö

Részletesebben

É Ú ű Ö ű ű ű ű ű Ü ű ű ű ű ű Ú Ü ű Ú Ö ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ö ű É ű Ö ű Ö Ú Ó ű ű Ü Ú ű É Ó ű ű ű Ö ű ű É ű É É Ö É É É É É Ö Ö É Ú É Ó Ú É É Ö Ö Ö ű Ó ű Ö ű ű ű ű

Részletesebben

ö ó É ó Ú ÜÉ ó ö ó ó ö É ó ó ó ó Ü ó ó É ó ó Ú ó ő Úó É ö ó Ü ó ó ó ó Ú ó Ü ó É Ó ő ó ó ó ó ö É ö ó ó Ü ó É ö ó ó ó É ó É Ü ó ó ö ú Ö É Ú É Ü É ó ó ó Ü ó Ü ő É Ö Ó É ó ó ó ó ó ó ó ó ó ö ó Ó ő ö ó ó ó ó

Részletesebben

Ú É ő ő ő ő ő Ú É ő ő ő ő ű ű ő ő ő ő ő ű ű ő ő ő Ú ő Ú É É Ú Ú ű ű ő ő É ő Ó ű ű ő ő ű ő É Ó Ü ő ű ő ő ű ő ű Ó É É Ó Ü Ü ő Ú Ü É É Ú É É ő É Ú É Ó É Ü ő ő Ú É ő ő ű ő ű Ú ő Ü É Ú É ő ő É É ű ő Ú É Ü ű

Részletesebben

É Ő ú ú Ü Ú Ü ú Ü Ú Ú Ú Ü Ü Ú ű Ü ú É Ü Ü Ü Ú ú ű Ü Ü Ü ű ű Ü Ü ú Ú ű Ü ű Ú ű Ü ű Ú Ü É É ű É É É É É Ü Ü Ü É ÉÉ Ö ú É É É É ÉÉ É É É ű ú Ó Ö ú Ó Ö ú Ó ú ú Ü Ü ú É É É Ö Ö Ö Ó Ü Ú Ó É É É É Ü Ú Ó Ő Ó ú

Részletesebben

Ö É ű Ú ő Ú ő ű ő ő ő ű Ü ő Ú Ú Ú Ú Ú ű Ü É ű ő ő Ú Ú É Ú ő Ú ő Ú ő É ő Ó É ő ű ű ő ő ő Ó Ú Ó ő ő Ü ő ő ű Ü Ú Ú Ü Ú Ó Ú Ú Ü Ü Ü ő Ö Ö É É É É É É Ó ő ő ű ő ű ű ű ő ő Ú É Ú É Ü űé É Ú ő ő É ő Ü ő ű É É

Részletesebben

É ü ü ű ü Ü ü É É ü Ó Ú É É Ö É Ó ű ű ű ű ü ű ü ü Ú ü ű ü ü ű ü Ó ü ü ü ű ü ü ü ü ü ü Ö Ü ű ü ü ü ü ű ü ü É ű ü ü ü ü ű Ü Ö É ü ü ü ü É ü ü ü É ü ű ű ü ü ü ü ü ű ü ü ü Ó ü ü ű ű ü ü ü ü ü ü É ű ü É Ó ü

Részletesebben

É ö ü ú ü ö ú ö ü ö ü ú ü ű ü ü ö ö ö ú ü ö ü ü ö ü ü ü ü ü Ü ü ö ú ü ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ö ü ö ü ö ö ú ö ü ö ü ö ö ö ú ö ö ö ö ú ú ö ü ö ü ú ü Ú É ö ö ö ö ö ú ö ű ö ű ö ú ö ö ú Ú ü ö ö ö ö

Részletesebben

Szent István Egyetem Gödöllő A SZENT ISTVÁN EGYETEM ÁLLATORVOS TUDOMÁNYI KARON ÉRVÉNYES SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 5/C melléklete TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT (A HALLGATÓI TANULMÁNYI REND ÉS

Részletesebben

Á Á é é ő ö ó é é é é é ő é é é ő ő ő é ü ő ó ó ó ö ö é é ő é ő é ő ö é é é é é é é ő é ű ő é é é é é ó ő ö é ú ö é ö é é ö ő ó ő ó é ő é ő ő é ő ó ó é ő ő é é ü ő é ó é ö ő é ő é ó ő é é ő é é ő é é é

Részletesebben

ö É ö ö ő ő ö ó ó ú ő ó ö ö ő ő ö ö ó ű ű ó ú ó ő ő ö ű ó ő ö ö ű ű ó ú ő ó ó ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ő ö Ü Ü ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ó Ü Ü ó ő ő ű ö ö ű ű ű ű ő ö ó ű ó ö ű ö ó ö ó ö ő ó ö ö ő ó ö ö ö ű Ö ö ö

Részletesebben

ú Ö ó ú ó ú Ö ő ü ú ő ó ü ú ő ü ú ő ó ó ó ó Ö ő ü ü ü ü ő ú ű ü ú Ö ő ü ő ó ü ü ü ő ő ő ü ó ő ü ú ő ü ő ő ő ó ó ő ó ó ü ő ó ü ó ó ü ú ó ó ő ú Ö ó ü ó ő ó ő ó ő ó ó ü ó ó ó ó ú ő ü ó ü ú ó ő ü ó ő ő ő ü

Részletesebben

ö ő ö Ö ö ó ő ő ő ú ö ö ő ó ü ö ö ő ő ő ő ő ö ő ö ő ó ő ö ő ő ő ú ó ő ö ó ö ő ó ö ő ő ő ó ő ő ő ő ö ö ő ö ő ó ú ö ö ő ő ó ő ő ú ő ü ő ó ö ö ő ő ő ü ö ö ő ó ó ö ő ő ö ő ö ö ö ö ő ő ő ü ű ö ö ő ő ó ö ö ö

Részletesebben

Á ő ő ő ö ö Ó ő ú ö Á É É ü Ö ő ö ő ő ö Ó ö Ú Ó ő ő ő ö Ö Ú Ú ő Ö ú ö ő ú ú ú Ó ö Ó Ó Ú Ú Ú Ú Ö Ó ő ő ú ő ű ü ő ö ö ö ő ü Ó Ó ő ő Ó ö Ó Ó ü ő ő Ó ő ö ő ő Ó ő ő ő Ú ö ő Ó Ó ő Ó ő Ö ő ö ő ü ü ű ö ö ö Ó ö

Részletesebben

A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA HALLGATÓINAK JUTTATÁSI ÉS TÉRITÉSI SZABÁLYZATA

A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA HALLGATÓINAK JUTTATÁSI ÉS TÉRITÉSI SZABÁLYZATA A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA HALLGATÓINAK JUTTATÁSI ÉS TÉRITÉSI SZABÁLYZATA (Az SzMSz 11. sz. melléklete) A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA HALLGATÓI TÉRÍTÉSI ÉS JUTTATÁSI SZABÁLYZATA A Nyíregyházi Főiskola Szenátusa a

Részletesebben

Á É ö ö ő ő ő Ú Ü ö ö ő ő ö ú ő ö ő ö ú ü ö Ü Ó ö ö ö ö ö ő ö ú ú ö ü Ü ö ö ö ö ö ö ő ö ö ő ö ü ő ö ő ü Ü Ó Ó ö ö ő Ü Ó ö ő ő ő ő Á ő ő Ü ő ö ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő É ü É ö ö É Ó ő ő ő ő Ü É ő Ó ő ő

Részletesebben

Ó Á É Ő É ő ő ő ó ó ó ó ó ő Ö ó ő ó ü ő ó ő ű ó ó ó ő ő ő ő ő ű ő ó ü ó ő ő ő ő ó ü ó ó ó ű ő ó ő ó ő ú ő ő ü ő ó ü ó ő ő ő ü ó ó ő ő ü ő ó ő ó ő ű ő ő ű ő ó ó ó ó ó ó ő ő ó ó ó ő ó ő ü ó ű ő ő Á ó ó Ó

Részletesebben

ö Á É É ö ö Ö ö ű ö ő ö ő ö ú ü ö Ü ö ö ö ö ü ö ú ö ő ü ö Ú ü ü ö Ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ő ö ú ö ö ü ö ö ö ö ő ő ö ű ö ö ű ö ö ő Ü ö Ü ö ü Ü ö ö ö ú Ó ö ö ö ö ö ő ö ö ú ö ő ö ö ő ő ö ö ö ü ö ö É ö

Részletesebben

É É Á É É ó ó ö ű ó ó ó ű ó ö ö ű ó ó ő ö ű ó ó ű ú ö ű ó ó ó ó ö ű ó ó ó ö ű ő ő ő ó ö ű ú ö ó ó ó ú ő ő ü ó ó ó ö ű ű ö ő ó ú ó ö ü ö ű ó ó ö ő ö ó ö ö ő ő ö ó ő ö ő ó ő ó ő ú ú ö ű ó ú ö ő ű ö ó ó ó

Részletesebben

Á Á ó ő ő ó Ő ó ó ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Ó ó ő ó ó Ő Ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Á Ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Á Ó ó ó Ő ó ó ó Ó ó Ú ó Ó Ó ó Ó Ó Ő ó Ó ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó ó ó Ó ó ó ó Ó Ú Ó Ó ó ó ő ö Ó

Részletesebben

Á ú ő ú Ú ü Ö ú Á Ó ú ü ő ő ő ú Ö ú É ú ű ü É ü ú ő ő ő ú ú ü ü Ö Ö ú ő ő ű É ü ü ü ú ő ő ú ü ü ő ő ő ú ü ő Ö ű ő ü ő ü ő ő Á É ő ü ő ü ú ú ő ü ü ü ő ü ő Ó ü ü ü ü ú É ő ü ü ü ú ő ü Ó ü ü ő ú ő ő ü ü ú

Részletesebben

É Ó Ö Á ú Á ú ú ú ú Ó ú ú ú ú ű ú Á ÁÉ Á ű ű ú ú É ú É É ű ű É ű Ú ű Ü ú ű ú Ö Ú ű Ö Ö ú Ő ú ű Ö ú ú Ú Ó ú ú ű ú Ö Ú Ü Á Á Á É Ü ű Ü Ö É Á Ü Ó É Ö É ű Ü Á Á Á ú Ü Ö Á É Ü Á ú Ö Ö ú Ö Á ú É É Ö É Á Á Á

Részletesebben

ű É ű Á Ü É É ű ű Ű ÓÓ Ü É Ü Ú Ú ű Ú Ö Ö Ü ű ű Ű Ú Ö Ü Ö Ú Ó Ó Á É Ú Ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Ú Ű Ú ű ű Ú ű ű Ú Ú É Á Ú Ú É É ű ű ű Ú ű ű Ú ű Ú Ó É Ű Ó ű Ú ű ű ű Á ű ű Ú ű ű É ű ű ű ű Ó Ú Á Ú ű Á ű Á Ú Ó ű ű Á ű

Részletesebben

Ú ő É ő ű ő ű Á É ő Ó Á Á ő ű ű Á ű Ú É ő É Ú Ö ő ő Á ő ő Á É É Á ő ő ő ő ő ő Á Ó Á É Ú Á Á Á ő Á Á Á Á Á É ő ő ű ő ő É ő ő Á Á Ó Ü Á É Á ő Á ő ő ő Á É Ü ő Á Á ő Ö ő ő Á É ő ő ű ő Ö Á Á Ú Á Á Á É É ő ű

Részletesebben

ú ú ű ú ú Ú É É Ó ű ű ü ú ü ű ü ú ú ü ü ü ú ü ú ü ü ü ü ú ű ü ü ú ű ü ü ü Á ű ű ú ű ü ü ú ű ü ű ú ü ü ü ú ű ü ü ü ű ú ü ú ü ü ü ű ű ú ü ú ű Ö ú ü ü ü ü ü ú ű Ö ü Ú É ú ú ü ü ü ü ü ü ü ü ü ú ü ú ü ú ü ü

Részletesebben

É É É É É Ö Á Á É Ő ű ű ű Ü ű ű ű Ú Á ű Ö ű Ú Á Ú ű Ó Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű ű É É É ű É É Ü ű ű É Á ű Á Á Ü Á Ü É Ú Á Ú Ó Ü Ü Ú ű ű Ú Ü Ü ű Ú É Ö ű ű Ü Ó Á Ö Ö ű Ö É É ű ű É ű ű ű Ú ű Ö É Ó ű Ú Ú Ú É Ú Ú

Részletesebben

Ú ű Ú ű ű ű Á ű Ö Á ű ű ű ű ű ű Ö ű Á ű ű Á ű ű ű ű ű Á ű Ú Ü Ü ű ű Ü Ü Ö ű ű ű ű ű Ú Ü ű ű ű ű ű Ú Ó ű ű ű Á É ű ű ű Ű ű ű ű É Á Á Á Á Ó Ó ű Ü Ú Ú Ö Ú ű Ö Ő Ú Ú ű Ó Ő Ú Ö Ö Ő Ű É ű Ó É Á Á ű ű Ú Á É É

Részletesebben

ö ű ö ö ö ö ü ö ö ü ö ö ö ö ö ö ű ö ü ú ö ö ö ö ű ü ü Ö ü ö ű ű ű ö ú Ü Á Á Á ö ö ú ü ú Ü ö ö ö ö ö ú Ü Ü ö ö Ü ö ü ö ú ö ü ö ü ü Ü ü ű ö ü ö Ü Ú Ü ü Ü ü Ü ú Ü ö ö ü ö ö ű ű ü ö ű Á ö ü ö ö ú ö Ü Á Ü Ő

Részletesebben

Ó Ú Ö Ú É Ö É Á ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű Á Ú ű Ü ű ű Ü ű Ó ű ű Ú ű Ö Ö ű ű ű ű Á É Ó ű ű Ü Ö ű ű Ü Ú É ű ű ű ű É Ü Ü Ü É Ü Ü Ü Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű ű É Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű Ö ű Ü ű ű ű ű É ű Ó ű ű É

Részletesebben

ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ő ű Ö ő Ö ő ő ő ő ő ő ő ő ü Ö ő ő ü É ő ő ü ő Ú üü ő ő Á Á É É Á ü Ú ő Ó ű ő É ő ű ő ő ő ő ő ű É Ö ű Ú Ö É ő ű ü ő ü É É É É É ő É ü ű ő ü űú ű ü ű Ú É ü ű É É É ő Ó ő ű Á ÚÚ ő ő É

Részletesebben

ő Á ú ő ú ő ú ú ú ő ő ő ű ú ű ő ő ú ő ő ő ú Á ő ú ő ő ú ő ő É É ú ő ő Ú ő É ú ú ő ő ő ő ő É ő ő ú É ű ű ű ú ő ő É ő ű ő ő É ú É ú ő ő ű ú ű ő ő ú ú Ú ú Ü ő ű ú ő ű ő ő ú ő ő ő ő ú ő ő ú ú ő ú ő ú ű ű É

Részletesebben

ú ő ü ő ő ü ő ű ű ő ü ü ő ő Ü Á ő ü ő ő ü ő ő ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ő ű ű ő ü ő ő ő ü ő ü ő ű ő ü ő ő ő ő ü ü ü ő ő ű ú ü ü ő ő ő ő ü ü ő ő ő ü ő ő ő ő ű ő ú ő ő ü ő ő ü ő ő ő ű ő ő ű ü ü ő

Részletesebben

ü Ü ö ö ö Á ő ö ö ö ü ú ö ő Á ő ö ő ü ú ő ő ő ö ö ö ő ú ő ő ő ö ő ö ű ő ő ő Ú ö ü ő ő ú ú ö ő ö ő ú ú ő ú ö ö ő ú ő ü Ü ö ő É ő ő ü ö ő ú ő ö ű ő ő ü ő Ú ű Ö ü ő ú ő ő ő ú Ú ü ö ő ő ú ő ű ő ö ö ü ö ö ő

Részletesebben

Á Ó Ö Á É É É É Ő ű Á Ó ű Ö ű ű ű Ó ű Ö Ú Ö Ú ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ü Á ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű Ö ű ű Ü ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű ű ű ű ű Á Á ű É ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ó Ü Á É Ű ű ű ű ű Á ű ű ű Á É ű Ú Ó

Részletesebben

É Ú ú Á Ú Ú Á Á Ú ú ú ú Ú ú Á Ú Ü Ü ű ű ú ú ú ú Ü ú Ü Ú ú ű ú É ú Ü ű ú ú Ú É É Á Á Á Á Ü ú Á Á É Ú É ú Á Ü É Ü Ü Ü Ü Á Á ű ú ű ú Ü ű Á ú ű ű ú ű ű ű ú ű ű ű ű ú Ü É ű ú ű Ü ű ú ű Ü Ü Ü ú Ú ú ú ú ű ú ű

Részletesebben

ö ü ö ú ú ö Á Ú ü ö ö ü ű É ú ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ö ű ú ü ö ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ü ö ű ű ú ö ü ö ö ö ű ö ű ö ö ü ú ü ö ü ö ü ü ö ö ö ö ö ü ö ű ü ö ö ű ö ö ö ö ü ú É ö ö ö ö ö ö ö ú ú ö ö ö ö ö ö ú ú ú ú

Részletesebben

Á ű Ú ÚÉ Á Á Ü Ü ű Ü Ü Ü Ú Ü Ü Ü É Ú Ü ű Ü Ü Ö ű ű Ü Ü Ü Ü Ü ű ű ű Ú ű ű Ú ű ű ű ű Á Ú É Á ű Á É Á Ú ű Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á ű Á Á Á Á Á É ű Ü ű Á ű ű ű Á ű Ú Ó Á Á ű Ú ű Ü ű Ü Á Á ű ű É

Részletesebben

ó á á á á á ó á ó Á ö é á ó Ú á á á ó Á ö é á á á ó ó ó á á ó á ó Ú á é á ó ü é ü é á á á á ó é é á ú á ó á é ó á ó Ó é á ó é á ó ó á Ó Ö é á ó á ó é é é ü é ó á Ó é é é ó ó ó á ó é é ó á ü ó é á ó é é

Részletesebben

Á ö ü ö ő ö ű ö ú ú ö ú ő ő Á ő ő ö ú ü ő ő ú ő ő ő ő ö ü ő ő ú ő ö ö ü ü ő ö ü ü ö ő ú ő ő ő ö ú ú ö ö ú ő ü ü Ü ő ö ő ű ü ö ú ú ú ö ő ö ő ö ú ö ű ő ő ö ő ö ü ö É É É É Ú É É É É É öö É É ő É ö É

Részletesebben

É ő Ü ő ő ű É ő ő ű É Ó Ö Ó Ó Ó ő É É ő Ü É Ü É ő Ü É ő Ü ő É ő ű ő ű ő Ó Ú Ú É É É Ú É ő É É Ü Ü ő ő ő ű Ü ő É É ő Ü ő ő É É Ú Ü ő Ú Ü Ó ő ű Ú ő ő Ú Ú ő ő ű ű ű ű É ő ű ű ő ű ű ő ő Ú ő ő ő ő ő Ú ű É ű

Részletesebben

ú Á ö ü ö ú ű ü ü ö ö ű ö ö ö ü ö ü ö ű ü ö ú ú ü ü ü ú ö ö ö ű ű ü ú ű ü ö ö Á ö ü ű ö ö ü ö ü ö ö ü ö ö ü ö ö ö Á ü ú ö ö ü ö ö ö ú ö ü ö ö ú ú ü ö ű ö ö ö úö ö ö ö ö ö ű ö ú ö ö ö ü ü ö ú ö ö ú ö ö

Részletesebben

É ú ú Á É ú É ű Á Ú ú ú ú ű ú É ű ú ú ű ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ű ű ú Á Á ű É É ú ú ú ú ú ú ű Ü ű ű ű Ö Ú ú Ú ú ű ú ú ű ú ű ű ú ú Ö ű ú ú ú ű ű ű ű ú ú É É ű ű É É ú ú ű Á ú ú ú É Ú ű ú ú ű ú ú ú Ü ú

Részletesebben

É ú ú ú ú ú ú ú ú ú É É ú ű ú ű ú Ú Ü ú ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Ü ű ű ú É É ű É ű É ú ú ú ű É ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Á ú É ű ű ú ú ú ú ű ű ű ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú Ú ű ú ű ű ú ú ű Ü ú ű

Részletesebben

Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö

Részletesebben

ü ü ü ü ü ü ű ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ű ű Ü ü ü ü ü

ü ü ü ü ü ü ű ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ű ű Ü ü ü ü ü ü ü ü ü É ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ű ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ű ű Ü ü ü ü ü ü ü ü Ü Ö Ö Ö É É Ü É ü ű Ü É É Ö ü Ó ű ü ü ü ü ü ű ű Ű ü Ö É É É Ű Ó Ö É Ó É É Ó Ó É Ö ü ü ü ü ü ü Ü ű ü ü ű Ü ü ű ű ü ű ű

Részletesebben

Ö É ú ú Ú Ú Ö ú É ű Ó Ú ú ú ú Ó Ú ű Ó ú ú ú ű Ú

Ö É ú ú Ú Ú Ö ú É ű Ó Ú ú ú ú Ó Ú ű Ó ú ú ú ű Ú ú Ő Ü ú ú ú ú Ó ű ú É Ö É ú ú Ú Ú Ö ú É ű Ó Ú ú ú ú Ó Ú ű Ó ú ú ú ű Ú Ü ú ú ú Ó ű Ö ű ú ú ú Ö Ó ű ű Ú ű ű Ó Ü ú ú Ú ú É Ó ú Ü Ü ú ú ú ű ű ú ú Ú ú ú Ú Ó ú Ö Ú Ó Ó ú ú ű Ó É Ó Ó ú Ó Ó Ó ú ú ú ú Ó Ö ű ű ú

Részletesebben

ű ű Ú Ú ű Ö Ö Ó ű ű Ú É Ö

ű ű Ú Ú ű Ö Ö Ó ű ű Ú É Ö ű Ú É Ü ű ű ű Ú Ú ű Ö Ö Ó ű ű Ú É Ö ű ű ű ű ű É ű ű É Ó É É Ó É ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ü Ó ű ű ű Ü ű Ó ű ű ű ű ű Ö É É Ú Ü É Ú Ó ű ű ű ű Ü Ú ű Ú Ú ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ü Ó ű ű ű É Ü Ú ű Ü Ú É ű

Részletesebben

Í Ó ö ő ő ö ö ó ö ö ó ö ö ö ő ó ó ö ö ő ő ő ó ö ö ó ó ó ó ó ó ó ö ó ú ő ö ő ó ö ó ö ő ö ő ö ő ö ö ó ó ő É É Ú Ú Ő ú ó ó Ü Ő ő É É ú É ő ó ó ú ö ó ó ő É É É ó ű ő ú ó ő ő ó ó ó ó ö ö ó ó ö ő ú ö ö É É É

Részletesebben

ü ü ő ő ü ő ü ő ü Ü ü Ő ő Ú ü ő Ü ü Ú Ó ű Ú Ó Ú Ó Ú ő Ú Ó Ó Ú Ó ű Ú Ó Ú Ó ő Ö Ú Ó Ó Ú Ó Ó ő Ö Ú Ó Ú Ó Ő Ő Ö ő ő Ő Ü Ó Ü ü Ő Ó ő ő ő ő Ó Ü ü ű ő Ó ő Ü ü ő ő ü Ú Ó Ő Ó ő Ő ű ő ü Ú Ú Ö Ö ő ő ő Ö Ő Ő ő ő ű

Részletesebben

Ü Ú ű ö ö ö Ú ű Ú ö ö Ú Ü ö ű ű ö ö ö Ü ö ö Ü ö ö Ú ö Ú ö Ü Ú ö Ú ö Ü Ú Ú Ú ö ö ö Ú ö ű ö ö ö Ó ö ö ö ö ö ö ű ö ö Ö ö ű ű ö Ó ö ö Ú ö ö Ú Ó ÓÚ ö ö ö ö Ó Ú ű Ú ö ö ö ö ö ö ö ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ű

Részletesebben

ő ö ü ö ű ö Ó ű ő ő ő ő ú Ó ő ő ö ő ö Ó Ó ő Ó ő Ó ö ő ö Ó ő ő ő ö ő ö ő ö Ó ö ő ű ő ö Ó ö Ó Ó Ó Ó ö ő ö ő ü ö Ó Ó ő ü ő ö Ó ő ö ő ö ő ő ö Ö ö ö ő ő ő ö ő ö ő Ó ő ö ő ő ő ö ő ő ő ö ő ő Ó ö ő ő ü ő ö ü ő

Részletesebben

ö Ö ö ö ö ö Ő ú ö Ö ö ú ő ö ö ö ő ö Ü ö ö ő ö ö ö ő ú Ö ö ö ö ö ö ö ű ö ú ö ö ő ő ö ö ő ö ö ő ö ö Ö ő ű ő ö Ö ö

ö Ö ö ö ö ö Ő ú ö Ö ö ú ő ö ö ö ő ö Ü ö ö ő ö ö ö ő ú Ö ö ö ö ö ö ö ű ö ú ö ö ő ő ö ö ő ö ö ő ö ö Ö ő ű ő ö Ö ö É É Ó Ö ö Ö ő ő ö ő ő ő Í ő ő ő Ö É Ó ő ö ö ő ő ö ő ő ő ö ö ö ő ö ö ő Í Ü ő ű ő ő ő ö ő ű ö ő ő ű ö ő ö ö ö ö ő ő ő ő ő ő ő ő ö ö ő ű ő ú ő ö ö ö ö ö ő ő ö ő ú ö ö ő ö ő Ő ö Ö ö ö ö ö Ő ú ö Ö ö ú ő ö ö

Részletesebben

ű ű ű ű ű Ü ű ű Ü Ő

ű ű ű ű ű Ü ű ű Ü Ő ű ű ű Ú ű ű ű ű ű Ü ű ű Ü Ő Ö Ó ű ű ű Ö Ö ű ű Ö Ü ű ű ű Ó ű ű Ö ű Ö Ú Ú ű ű Ú ű ű ű ű ű ű Ö ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ü Ü ű ű ű Ú ű ű Ö Ö Ü Ó ű Ú Ó Ó ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ü Ü Ü Ü Ü ű Ü ű ű ű ű ű ű Ó ű

Részletesebben

ú ú ú ű ú ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű ű ű ú ú ú ú Ó ú ú ú ú Ü Ü Ü ú ű ű ú ú ú ú ú ű ű ú ú ű ú ű ú ú ű ú Ö Ö Ú Ü Ö ű ű ú ű ű ű ú ű ű ú ű ú ű ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ű ú ű ű Ú ú ű ú ú ú Ó ú ú ú ú ű ű ű ú ú ú ú ű ű

Részletesebben

Ó Ó ó ó ő Í ó Ő É ÉÉ É ó ő É É É Ő ö Ó Ö ó ó ó ő ő ö ó É ö ó ö ó Ü ö ö ö ö ö Ü ü ö ö ó ő ú ő ő Ő É ő Ü ő ó ő ö É ö ó ő ö ő ó ó Ó ő ó ó ő ó ö ó ö ő ö ó ő ö Ő ü É É Ü Ü É Ö É Ü Ö Ü Ü É É É Ü Ö Ü Ö É Ö É

Részletesebben

ö ö Í Í ú ú úú É Ú Ö ü ö ö ö ü ö ö Ö É ö ö Ö ű Ö ú ÍÍ ö ű ö ú ö ö ű ö ű Ö ú ű ö ö ú ú ö Ö ü ü É ö ö ü ö ú Ö ü Ö ü ű ö Ö É ü É ü ü ű ü ü ü ü ű ö Ö Ü ű Ü ü É É ü ű É ö Ö ö Í É Ö Ü É É Ü Ő Í ú ú ú ö Ö ö ű

Részletesebben

É É ö Ü É ő Ü É Ö Ó Ö Ó Ü Ü Ü É É É É ö É Ó É ö Ü Ü É Ö ő ő ö Ó ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö Ü É Ó É ő ö ö É ö ö ő ő ö ő ö É ö É ő ű É Ü Ü ö ő É É ö ő É Ü ö ö ö Ü É É ö É É ö É É É Ü É Ü Ü ő Ő ő Ü É É ő ö Ü ö Ü

Részletesebben

é ó é é ő é é é ö ö é é é ö ö é é é ó í ő é é ó é é ü é é é ü é é é é í ó é é é ü é é é ü é é ő ö ő ő é é é ö ö é ü é é é é é éú í é ö ü ő é ó ö ü é é é ü ö í í é ú é é é é ö é é é é ü ő í ó é é é í é

Részletesebben

ó ó í é ü é ü é é ü é í é ó é í é ő é ő é é é ő ó é é ó é ó é ű ö ö é ő é ü é ü é ű é ö é é é ó ó ö é é é ő é ü é í é é é í ó é é ó ű í Ő é é ő ö é ü é í í ó ő ó ö ő ő ő ő é ö ű ú ő é ú í é ű é ű í é í

Részletesebben

ö ö ú ú ú ö ú ú ú ú ö ö ú Ö ö ú Ű ö Ő ú Ö ú ú ö Ő Ű ű ú Í Ú Í Í ú Ú ö ű ö Ú ö ö ú Í ö Ú ú ö ö ö ö ö ö ú ú ú ú ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ú ö ö ú ú ö ö ö ö ö ú ú ö ö ö ö Ó É ö ÍÚ Ö Ü ú ö Ú É Ü Ü Ü ű ú ű ú

Részletesebben

É Ő É Ö ő ő ő ő ő ő ö Ö í ő ő ő í ú ü ő ö í í ő ő ő ö ő ő ö ő ő ő ő ő ü ö ö ő í ő ő í ő ö ő ő ő í ö ő ő ű ő Ö Íú ő ő őí ő ő ő ú ő ű ö ü í ü ö ő ü ű ö ő ő ö í ő ö ü ő ő í Ö ő í ö ő ü ö ő őí Ö ő ő ö ü ő

Részletesebben

Í Ő Í ő Ó Í Í Ö ő Í Í ő Ö Ö Ö ő ő ő ő Ö Ó ő ő Ö ő Ö Ö Í Ó ő ő Ö ő ő Ö Ö Í ő ő ő Í Í Í Ó ő ő ő ő ő ő Ö ő ő Í ő Ö ő Ö ő ő ő ő ő Í Í Ü Ö ú ő ö ő ő ú ő ő ő ö ö ö ű ü ö ö ö ő ö ő ő ö ü ő ö ú ő ű ö Ő ő É ő ő

Részletesebben

ü ö ó Í ü ő ő ú ő ü ő ó ó ó ó ő ő ó ó ő ő ó ő É ü ő ő ű ő Ü ő ó ő ö ő ü ü ű ö ő ö ö ü í í ű ő í ő ó ö Í ö ü í ó ü ó ő ü ő ú í ó ü ó ő í ö ó ő ü ú í ö ő Í ö Ö ő ü ú ö ú ü ő ö ó ü ü ű ö ő ő ő ü ü Ü ó ó ő

Részletesebben

ú É Í ú É ú ű Í É ú É Ö Ó Ö É É ÉÍ Í Í Ü ú ÍÖ Ü ú Ü ű Ü Ü ú Ü ű É Í Í Í Ü Í Í Í ú Í Ü É É Í Í É Í Í Í ű ú Ö É Ö ű Ö ű ú ú Ú Ü Ú ú Ü Í Í É Ü Í Ü Í Í Í Í Í É Í Ú ú Ő É Í ú Í ú Í ű É Ü ú ú Ü Í ű ű Í ú ű úí

Részletesebben

Í ö É Ö É Ü Ö ü ö ö ö í í í ú ü ü í ú ü Í ú ö í ú í ö Ú í ú ü ú ü ö ö ú ü ö í ú ü ö ö í ú ü í ú ü í í ú ü í Ó Ö í ü ö í í ü í ü ú Í ö Ö ö í í ö ö í í ö í í í ü ö ö Í ü ö í í ú í ú í ú ö ö í ü ö ö íí í

Részletesebben

Ö í í í í í í í í Ö í í Í í Í ő ő ű ö ü ő ő ü ő ő ő ö ő Í ő ő ő ő ö ő ő ő ő ő ő Í ő ő ő ő ő ő ő ü ü ő ő ö í ő ő ü ő ő ö ő ő ö ö ő ő ö ő ü ö ő ö ő ö ö ö ü ö ő ő ő ö ö ő ö ő ö í ő ő ö ő í ü ö ő í í ö í í

Részletesebben

ő ö ö Í ö ö ü ö í í ú Í ő í ö É É ő ő ö úí í í ö ő í ő í í í ő ö É í í í ő í í ő ö ö ú í É É É ö ü Í ö ö ö ö Í ő ő ő ö í ő ő ú í Íí ő í Í ő ú ő ő ő í í ő í í í í ő í í ö í ő í ö í ü ü í ő í Í ő ü É ú í

Részletesebben

Í Ú É ű Í Í Í Í Ú ű Í Í Í Í ű ű Í Í ű Í Í Í Í ű É ű É Í Í Í Í Ö É É Ó Ü Ú Í Í ű Í Í ű ű ű ű ű Í ű ű Í É Ó Í Í Í Í Í Í Í Í Í Í Í É Í ű Í Í Í Í ű Í Í Í ű Í ű Í ű ű Í Í Í ű ű Í Í Í Íű Í Í Í Í Í Í Í Ü Í Í

Részletesebben

ü ü ö ú í ü ö ü ő Ő ö ú ü ö ó ö ü ó ü ő ö ö ö ö ő ü ü í ü ö ü ö ó ó ú ő ö ú ó ö ő ő ö ö ö ő ö í ö ú ő í ö ú ö ó í ó ü ó ő ó ő ó ó ö ü ó ő ú ó ó í ő í ó ü ö ó ö ü ő óí ö í ó ü íí ó ö ő ő ü ó ó ó ü ú Ö Ó

Részletesebben

Í ö É í É Ő É í É É Ó É Ó í ö í ű í í ö ű ö Í Ó Ö É É É Ó É í í í Í Í É í í ű ü ű í ű í í ö í í ö ö ü í ö í í ű í ű í ö ű ű Í É í ö ö ö ö í í ö í í Ú É Í ö É í í í ö ü ü í í í í ű ü í Ö í ö ö ö ü Í ö ö

Részletesebben

í ó ü ó ö ö ü Ö úü ó ó ő ö ó ó ő Ü ú ó ú ö ó ó í ó ö ö ú ó ő ü ö ö ó Ó ö ő ö ő ó ű ó í ó ő í ö ő ü ö ö ő ó ő ó í ó ö ö ü ő ó ü ű ű ó í ó ö ö ü ó ö ó Í ó í ö ű ó ó ú ü ö ó ó Ü ó ó ó Ú ó í Ü ö ö Ü ú ü ö

Részletesebben

í í Ü í í í Ü Ű í Ó Ó Ó Ő ú Ü Í í Ó Ü Ü Ü ű í í Ü Ü í Ú í í í Ú í Ó í ű Ö ú í Ü Ü Ö Ó ű í Ő Ó Ó í Ü Ő Ó Ü Ó Ó Ü ű Ü Ó ű í Ó Ő ű Ó Í Ő Ő Ó Í í ű ű í ű í ű ű í í ű Ó Ó í í í Ü í Ü í Ó í í í í Ü í Ü Ó Ü Ó

Részletesebben

É Ö É Ü Ü ü Ö ü Ö ü í Ö ü ü í í ü ü ü ü ü ü í Í í Í Í Ö ű í í ú í í ű í í í ü ű ü í ü ü í ú ü ü í Ö ü ü ü ü í ü í ü í ü ü í ü ü ü ü í í í í í í ü ü ü í ü ü ü í í ü ü ű í ü í ü ü ű ű ü ü ü ü í í ü ű í í

Részletesebben

AZ ÓBUDAI EGYETEM TANULMÁNYI és VIZSGASZABÁLYZATA 2012. szeptember 1-ét követően beiratkozott szakirányú továbbképzésben részt vevő hallgatók számára

AZ ÓBUDAI EGYETEM TANULMÁNYI és VIZSGASZABÁLYZATA 2012. szeptember 1-ét követően beiratkozott szakirányú továbbképzésben részt vevő hallgatók számára 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói Követelményrendszer. függelék AZ ÓBUDAI EGYETEM TANULMÁNYI és VIZSGASZABÁLYZATA 2012. szeptember 1-ét követően beiratkozott

Részletesebben

A BUDAPESTI MŐSZAKI FİISKOLA HALLGATÓK RÉSZÉRE NYÚJTHATÓ TÁMOGATÁSOK ÉS AZ ÁLTALUK FIZETENDİ DÍJAK ÉS TÉRÍTÉSEK SZABÁLYZATA

A BUDAPESTI MŐSZAKI FİISKOLA HALLGATÓK RÉSZÉRE NYÚJTHATÓ TÁMOGATÁSOK ÉS AZ ÁLTALUK FIZETENDİ DÍJAK ÉS TÉRÍTÉSEK SZABÁLYZATA 5. verzió A Budapesti Mőszaki Fıiskola Szervezeti és Mőködési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói Követelményrendszer 7. függelék A BUDAPESTI MŐSZAKI FİISKOLA HALLGATÓK RÉSZÉRE NYÚJTHATÓ TÁMOGATÁSOK ÉS

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 5. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzata

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 5. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzata A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 5. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzata Pécs 2006. 2016. április 21. napjától hatályos változat A Pécsi

Részletesebben

ö ö ö ö ü ő ű ó ö ö ű ó ú ó ű ó ú ó ó ü ó ö ó ó ű ö ó ű ö ö ü ü ó ó ü ü ó ő ó ü ó ü ó ó ó ó ő ő ü ő ü ű ó ó ü ó ö ó ó ű ű ő ű ö ö ü ű ő ü ő ű ő ú ü ö ö ó ó ü ü ó ü ó ű ú ó ú ó ö ű ő ü ö ó ó ó ő ó ö ó ő

Részletesebben

ő Á Á Á ő ó Á Ö É Ö Á Á É Ó Á É É ó ő ü ő ü ő ő ó ó ő ó ó ő ó ő ő Ö ü ó ú ó ő Ö ő ü ó ő ő ú ó ő ü ő ő ü ü ő ő ő ő ő ő ő ü ü ó ó ő ü ő ő ü ü ő ü ó ő ó ü ü ő ú ü ő ü ü ő ő ü ó ő ü ó ó ő ü ú ő ó ő ü ó ú ő

Részletesebben

GyIK: gyakran ismételt kérdések

GyIK: gyakran ismételt kérdések GyIK: gyakran ismételt kérdések Mi a beiratkozás-bejelentkezés eljárás módja? A hallgatói jogviszony a beiratkozással jön létre, amely NEPTUN rendszerben a kurzusok felvételével, illetve a beiratkozási

Részletesebben

ő ú ú ú ú ő É Á Ő ú ő ű ő ő ü ú Ö É É Á Á Á Á ú ő ü ú ő Ö ú ú Á Á Á ő ü É Á Á ú Ö Ö É É ü Á É Á Ü É Ö Á Á Á Á Ó É Ó Á Á É É É Ü Ö Ú É ú Á É É ü ú Ö Ú É É Ő Ó Ó Ö Ó ú Ő ű ú Ő ű ő ő ú Ö ű ő ő ű É Ő É ű Ü

Részletesebben

KISOKOS. Első évfolyamos hallgatók részére SEMMELWEIS EGYETEM. Egészségtudományi Kar. Hallgatói Önkormányzat 2015 / 2016

KISOKOS. Első évfolyamos hallgatók részére SEMMELWEIS EGYETEM. Egészségtudományi Kar. Hallgatói Önkormányzat 2015 / 2016 E T K H Ö K S E M M E L W E I S E G Y E T E M KISOKOS Első évfolyamos hallgatók részére SEMMELWEIS EGYETEM 2015 / 2016 Semmelweis Egyetem Tel.: +36 1 486 5888 E-mail: hok.seetk@gmail.com Web: https://se-etk.hu

Részletesebben

ú ű ú ű Ó Ú Á ú Ú ú ú ú Ú Ú Ó ú ú Ö ú É ű ú

ú ű ú ű Ó Ú Á ú Ú ú ú ú Ú Ú Ó ú ú Ö ú É ű ú ű ú ű ű ű É ű ú É É ú Ó Á ú ú Á ú É É ű ű É ú ú ű ú ű ú ű Ó Ú Á ú Ú ú ú ú Ú Ú Ó ú ú Ö ú É ű ú ú ú ú É ú ű ű Ú ú É ű ú ú ú ú ú Á Ú ú Ú ű ú ű ú ú ű ú ú ű ú ú ú Ú ú ú ű ú ú Á ú ú ú ű ú Ú ú ú ú ű ú ú Ú ú ű

Részletesebben

ú ő ű ű ő ő ő ő ú ő ü ü ü ú ú ü ő Ó ő ü ő ú ü ú ü ő ú ü ú ü ü ü ü ü ú ü ő ü ü ű ü ő ü ü ü ü ú ü ü ő ú ü ő ú ú ü ü ü ü ü ü ő ü ü ü ú ü ü ü Ö ü ú ú ü ü ű ű ü ü ü ő ü ő ü ü ú ú ú Í ü Ü Ö ű ú Ú ú ü ű ü ú ü

Részletesebben

Á Á ó ó ő ó ü ó ó ó ó ó ő ó Á ó Í Í ő ő É Á ó ó ó ó Á ő É ó ő ő ő ő ü ó ő Ö Ö Ö ő ó ő ó ő ő ő ú ő Á Ö É ó ó ő ó Á ő ó ő ő ő ő ó Ö ú ú ú ű ó ó ő ó ú ú ő ó ü ó ó Ö ú ű ó ű ü ű ü ű ű ü ű ü Ö ó ő ó ú ő ó ó

Részletesebben