J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁROSSTRATÉGIAI ÉS VÁROSMARKETING BIZOTTSÁGA november 17-én 10,00 órai kezdettel megtartott rendes nyilvános üléséről Az ülés helye: VMJV Polgármesteri Hivatalának (Veszprém, Óváros tér 9.) Komjáthy terme. Jelen vannak: Hegedűs Barbara Tóth Györgyi Gerstmár Ferenc Csapó Viktor a Bizottság elnöke a Bizottság tagja a Bizottság tagja a Bizottság tagja A Bizottsági ülésen részt vettek: Brányi Mária Józsa Tamás Kovács Zoltán dr. Dancs Judit Horváth Gábor Perlaki Claudia dr. Herth Viktória Ridavics Pál Ádám János alpolgármester irodavezető irodavezető csoportvezető főépítész, csoportvezető csoportvezető Művészetek Háza képviselője VTV VTV Hegedűs Barbara, a Bizottság elnöke: Köszöntötte a Bizottság tagjait, a meghívott vendégeket és a Hivatal jelen lévő munkatársait. Megállapította, hogy a Bizottság 7 tagjából 4 tag jelen van, így a Bizottság határozatképes. Elmondta, hogy Némethné Károlyi Jolán alelnök és Mihály Balázs bizottsági tag előzetesen jelezték távolmaradásukat, Dr. Sebestyén József nem jelezte távolmaradását, így feltételezhetően Ő hamarosan csatlakozni fog. Napirend előtt tárgyalták a lejárt határidejű határozatokról szóló jelentést. Mivel a jelentéshez hozzászólás, kérdés illetve vélemény nem érkezett, szavazásra bocsátotta a lejárt határidejű határozatokról szóló jelentést. tagja 4 igen szavazattal meghozta a következő határozatot:

2 HATÁROZATI JAVASLAT 143/2016. (XI. 17.) határozata a lejárt határidejű határozatokról Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Városstratégiai és Városmarketing Bizottsága a 142/2016. (X.20.) számú határozatának végrehajtásáról szóló jelentést tudomásul veszi. Hegedűs Barbara, a Bizottság elnöke: Elmondta, hogy mivel a megküldött napirendhez hozzászólás, kérdés illetve kérés nem érkezett, szavazásra bocsátotta a napirendet. tagja 4 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: 144/2016. (XI.17.) határozata a november 17-i ülésének napirendjéről Városmarketing Bizottsága az elnök előterjesztése alapján a november 17-i ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: Napirend: 1. Veszprém Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 61/2003. (XII.22.) önkormányzati rendelet módosítása (Veszprém, József Attila utca 6144/7, 6144/19, 6144/20 és 6144/21 hrsz-ú ingatlanok területét érintően) Az előterjesztés előadója: Horváth Gábor főépítész 2. Előzetes döntés Veszprém településrendezési eszközeinek módosításáról Az előterjesztés előadója: Horváth Gábor főépítész 3. Döntés pályázat benyújtásáról a Brusznyai - emlékmű környezetének megújítása céljából 2

3 4. Az önkormányzat tulajdonában lévő képzőművészeti alkotások egységes nyilvántartásával és közintézményekbe történő kihelyezésének rendjével összefüggő döntések jóváhagyása 5. A) Döntés önkormányzati tulajdonú közlekedési célú ingatlanok ingatlan-nyilvántartásban szereplő adatainak (elnevezés) megváltoztatásáról B) Döntés a Veszprém, 1963/58 hrsz-ú ingatlan nyilvántartási megnevezésének megváltoztatásának kezdeményezéséről 6. Támogatói nyilatkozat jóváhagyása a Győr - Veszprém megyeszékhelyek közötti vasútvonal motorkocsi fejlesztésével kapcsolatban 7. A Veszprém, Galamb utca 2495 hrsz. alatti 67 m 2 nagyságú ingatlanrész értékesítési feltételeinek meghatározása Az előterjesztés előadója: Józsa Tamás kabinetfőnök, irodavezető 8. A Döntés a Veszprém, 4716/2 hrsz. alatti természetben a Kabay utcában található ingatlanrész értékesítési feltételeinek meghatározásáról Az előterjesztés előadója: Józsa Tamás kabinetfőnök, irodavezető 9. A Döntés Veszprém, 0426/2 helyrajzi számú ingatlan értékesítésre történő kijelöléséről Az előterjesztés előadója: Józsa Tamás kabinetfőnök, irodavezető Egyebek 3

4 NAPIREND TÁRGYALÁSA: 1. Veszprém Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 61/2003. (XII.22.) önkormányzati rendelet módosítása (Veszprém, József Attila utca 6144/7, 6144/19, 6144/20 és 6144/21 hrsz-ú ingatlanok területét érintően) Az előterjesztés előadója: Horváth Gábor főépítész Horváth Gábor, csoportvezető: Kiegészítésként elmondja, hogy a szakhatósági véleményeket megkapták, a partnerségi egyeztetés lezajlott. Egyetlen dolog van még, ami az előterjesztéshez szükséges, az pedig az állami főépítésznek, a kormányhivatalnak a záró véleménye, melyet ismertetni kell a Közgyűlésen, azonban ez még nem áll rendelkezésre, csak a jövő héten fogják megkapni. Egyébként a szakhatósági szakaszban is véleményezték már. Ellenvélemény nem volt, így nem kellett eltérő vélemény egyeztető tárgyalást lefolytatni. Hegedűs Barbara, a Bizottság elnöke: Mivel az előterjesztéshez további hozzászólás, kérdés, vélemény nem érkezett, szavazásra bocsátotta az előterjesztéshez tartozó rendelet módosítást. 145/2016. (XI. 17.) határozata A Veszprém Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 61/2003. (XII.22.) önkormányzati rendelet módosítása (Veszprém, József Attila utca 6144/7, 6144/19, 6144/20 és 6144/21 hrsz-ú ingatlanok területét érintően) tárgyú előterjesztésről Városmarketing Bizottsága megtárgyalta Veszprém Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 61/2003. (XII.22.) önkormányzati rendelet módosítása (Veszprém, József Attila utca 6144/7, 6144/19, 6144/20 és 6144/21 hrsz-ú ingatlanok területét érintően) című előterjesztést. A Bizottság javasolja a Közgyűlésnek az előterjesztés megtárgyalását és a rendelet módosítás elfogadását. 2. Előzetes döntés Veszprém településrendezési eszközeinek módosításáról Az előterjesztés előadója: Horváth Gábor főépítész 4

5 Horváth Gábor, csoportvezető: Kiegészítésként elmondja, hogy azért szükséges az előzetes döntés, mert a Pápai úton lévő intézményünkbe olyan funkciókat szeretnének megvalósítani, amelyeket részben már megvalósítottak, bérlakás jellegű funkciókat telepítettek, amelyhez a gazdasági- kereskedelmi - szolgáltató gazdasági övezet nem megfelelő, illetve a területen inkább intézményi és lakossági funkció alakult ki. Tulajdonképpen szinkronba akarják hozni a meglévő funkciókat az övezeti előírásokkal, ezért Vt (településközponti vegyes) övezetbe kívánják átsorolni a területet. Ennek az előzetes anyaga már kiment a szakhatóságokhoz, azonban a kormányhivatal számára ehhez még szükséges egy koncepcionális Közgyűlési döntés, melyet jelen előterjesztés tartalmaz. Hegedűs Barbara, a Bizottság elnöke: Mivel az előterjesztéshez további hozzászólás, kérdés, vélemény nem érkezett, szavazásra bocsátotta az előterjesztéshez tartozó rendelet módosítást. 146/2016. (XI. 17.) határozata Előzetes döntés Veszprém településrendezési eszközeinek módosításáról tárgyú előterjesztésről Városmarketing Bizottsága megtárgyalta az Előzetes döntés Veszprém településrendezési eszközeinek módosításáról tárgyú előterjesztést. A Bizottság javasolja a Közgyűlés felé az előterjesztés megtárgyalását és a hozzá tartozó határozati javaslat elfogadását. 3. Döntés pályázat benyújtásáról a Brusznyai - emlékmű környezetének megújítása céljából Hegedűs Barbara, a Bizottság elnöke: Mivel az előterjesztéshez további hozzászólás, kérdés, vélemény nem érkezett, szavazásra bocsátotta az előterjesztéshez tartozó rendelet módosítást. 5

6 147/2016. (XI. 17.) határozata Döntés pályázat benyújtásáról a Brusznyai - emlékmű környezetének megújítása céljából tárgyú előterjesztésről Városmarketing Bizottsága megtárgyalta az Döntés pályázat benyújtásáról a Brusznyai - emlékmű környezetének megújítása céljából tárgyú előterjesztést. A Bizottság javasolja a Közgyűlés felé az előterjesztés megtárgyalását és a hozzá tartozó határozati javaslat elfogadását. 4. Az önkormányzat tulajdonában lévő képzőművészeti alkotások egységes nyilvántartásával és közintézményekbe történő kihelyezésének rendjével összefüggő döntések jóváhagyása Hegedűs Barbara, a Bizottság elnöke: Elmondta, hogy az előterjesztéshez 3 határozati javaslat tartozik. Mivel az előterjesztéshez további hozzászólás, kérdés, vélemény nem érkezett, szavazásra bocsátotta az előterjesztéshez tartozó 1. számú határozati javaslatot. 148/2016. (XI. 17.) határozata Az önkormányzat tulajdonában lévő képzőművészeti alkotások egységes nyilvántartásával és közintézményekbe történő kihelyezésének rendjével összefüggő döntések jóváhagyása tárgyú előterjesztésről Városmarketing Bizottsága megtárgyalta Az önkormányzat tulajdonában lévő képzőművészeti alkotások egységes nyilvántartásával és közintézményekbe történő kihelyezésének rendjével összefüggő döntések jóváhagyása tárgyú előterjesztést. A Bizottság javasolja a Közgyűlés felé az előterjesztés megtárgyalását és a hozzá tartozó 1. számú határozati javaslat elfogadását. Hegedűs Barbara, a Bizottság elnöke: Szavazásra bocsátotta az előterjesztéshez tartozó 2. számú határozati javaslatot. 6

7 149/2016. (XI. 17.) határozata Az önkormányzat tulajdonában lévő képzőművészeti alkotások egységes nyilvántartásával és közintézményekbe történő kihelyezésének rendjével összefüggő döntések jóváhagyása tárgyú előterjesztésről Városmarketing Bizottsága megtárgyalta Az önkormányzat tulajdonában lévő képzőművészeti alkotások egységes nyilvántartásával és közintézményekbe történő kihelyezésének rendjével összefüggő döntések jóváhagyása tárgyú előterjesztést. A Bizottság javasolja a Közgyűlés felé az előterjesztés megtárgyalását és a hozzá tartozó 2. számú határozati javaslat elfogadását. Hegedűs Barbara, a Bizottság elnöke: Szavazásra bocsátotta az előterjesztéshez tartozó 3. számú határozati javaslatot. 150/2016. (XI. 17.) határozata Az önkormányzat tulajdonában lévő képzőművészeti alkotások egységes nyilvántartásával és közintézményekbe történő kihelyezésének rendjével összefüggő döntések jóváhagyása tárgyú előterjesztésről Városmarketing Bizottsága megtárgyalta Az önkormányzat tulajdonában lévő képzőművészeti alkotások egységes nyilvántartásával és közintézményekbe történő kihelyezésének rendjével összefüggő döntések jóváhagyása tárgyú előterjesztést. A Bizottság javasolja a Közgyűlés felé az előterjesztés megtárgyalását és a hozzá tartozó 3. számú határozati javaslat elfogadását. 5. A) Döntés önkormányzati tulajdonú közlekedési célú ingatlanok ingatlan-nyilvántartásban szereplő adatainak (elnevezés) megváltoztatásáról B) Döntés a Veszprém, 1963/58 hrsz-ú ingatlan ingatlannyilvántartási megnevezése megváltoztatásának kezdeményezéséről 7

8 Hegedűs Barbara, a Bizottság elnöke: Mivel az A jelű előterjesztéshez további hozzászólás, kérdés, vélemény nem érkezett, szavazásra bocsátotta az előterjesztéshez tartozó A jelű határozati javaslatot. 151/2016. (XI. 17.) határozata Döntés önkormányzati tulajdonú közlekedési célú ingatlanok ingatlan-nyilvántartásban szereplő adatainak (elnevezés) megváltoztatásáról tárgyú előterjesztésről Városmarketing Bizottsága megtárgyalta Döntés önkormányzati tulajdonú közlekedési célú ingatlanok ingatlan-nyilvántartásban szereplő adatainak (elnevezés) megváltoztatásáról tárgyú előterjesztést. A Bizottság javasolja a Közgyűlés felé az előterjesztés megtárgyalását és a hozzá tartozó A jelű határozati javaslat elfogadását. Hegedűs Barbara, a Bizottság elnöke: Mivel a B jelű előterjesztéshez további hozzászólás, kérdés, vélemény nem érkezett, szavazásra bocsátotta az előterjesztéshez tartozó B jelű határozati javaslatot. 152/2016. (XI. 17.) határozata Döntés a Veszprém, 1963/58 hrsz-ú ingatlan ingatlan-nyilvántartási megnevezése megváltoztatásának kezdeményezéséről tárgyú előterjesztésről Városmarketing Bizottsága megtárgyalta Döntés a Veszprém, 1963/58 hrsz-ú ingatlan ingatlan-nyilvántartási megnevezése megváltoztatásának kezdeményezéséről tárgyú előterjesztést. A Bizottság javasolja a Közgyűlés felé az előterjesztés megtárgyalását és a hozzá tartozó B jelű határozati javaslat elfogadását. 8

9 6. Támogatói nyilatkozat jóváhagyása a Győr - Veszprém megyeszékhelyek közötti vasútvonal motorkocsi fejlesztésével kapcsolatban Hegedűs Barbara, a Bizottság elnöke: Mivel az előterjesztéshez további hozzászólás, kérdés, vélemény nem érkezett, szavazásra bocsátotta az előterjesztéshez tartozó rendelet módosítást. 153/2016. (XI. 17.) határozata Támogatói nyilatkozat jóváhagyása a Győr - Veszprém megyeszékhelyek közötti vasútvonal motorkocsi fejlesztésével kapcsolatban tárgyú előterjesztésről Városmarketing Bizottsága megtárgyalta az Támogatói nyilatkozat jóváhagyása a Győr - Veszprém megyeszékhelyek közötti vasútvonal motorkocsi fejlesztésével kapcsolatban tárgyú előterjesztést. A Bizottság javasolja a Közgyűlés felé az előterjesztés megtárgyalását és a hozzá tartozó határozati javaslat elfogadását. 7. A Veszprém, Galamb utca 2495 hrsz. alatti 67 m 2 nagyságú ingatlanrész értékesítési feltételeinek meghatározása Az előterjesztés előadója: Józsa Tamás kabinetfőnök, irodavezető Hegedűs Barbara, a Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a Bizottságnak saját hatáskörében döntenie kell, a vizsgálattal kapcsolatos ajánlások megfogalmazására vonatkozóan. Mivel a vizsgálattal kapcsolatos ajánlás nem érkezett, és az előterjesztéshez további hozzászólás, kérdés, vélemény nem érkezett, szavazásra bocsátotta az előterjesztéshez tartozó határozati javaslatot. HATÁROZATI JAVASLAT 154/2016. (XI.17.) határozata a Veszprém, Galamb utca 2495 hrsz. alatti 67 m 2 nagyságú ingatlanrész értékesítési feltételeinek meghatározásáról 9

10 Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata megtárgyalta a Döntés a Veszprém, Galamb utca 2495 hrsz. alatti 67 m 2 nagyságú ingatlanrész értékesítési feltételeinek meghatározásáról című előterjesztést és az Önkormányzat vagyonáról, a vagyongazdálkodás és vagyonhasznosítás szabályairól szóló 6/2012. (II.24.) Ör. (vagyonrendelet) rendelkezéseire figyelemmel az alábbi döntést hozza: 1. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Városstratégiai és Városmarketing Bizottsága a Veszprém belterületi 2495 hrsz. alatti ingatlan szabályozási vonal által lehatárolt részének a 2498 hrsz.-ú ingatlanhoz, a 2498 hrsz.-ú ingatlan tulajdonosa részére történő telek-kiegészítéssel vegyes értékesítéssel történő hasznosítását megelőzően a Vr. 12. (1) pontjában foglaltak szerint lefolytatandó célszerűségi, pénzügyi- gazdaságossági vizsgálathoz külön ajánlásokat nem fogalmaz meg. Felelős Végrehajtásért felelős: VKSZ Zrt. Józsa Tamás kabinetfőnök VKSZ Zrt. vezérigazgatója Határidő: november Döntés a Veszprém, 4716/2 hrsz. alatti természetben a Kabay utcában található ingatlanrész értékesítési feltételeinek meghatározásáról Az előterjesztés előadója: Józsa Tamás kabinetfőnök, irodavezető Hegedűs Barbara, a Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a Bizottságnak saját hatáskörében döntenie kell, a vizsgálattal kapcsolatos ajánlások megfogalmazására vonatkozóan. Mivel a vizsgálattal kapcsolatos ajánlás nem érkezett, és az előterjesztéshez további hozzászólás, kérdés, vélemény nem érkezett, szavazásra bocsátotta az előterjesztéshez tartozó határozati javaslatot. HATÁROZATI JAVASLAT 155/2016. (XI.17.) határozata a Veszprém, 4716/2 hrsz. alatti természetben a Kabay utcában található ingatlanrész értékesítési feltételeinek meghatározásáról Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata megtárgyalta a Döntés a Veszprém, 4716/2 hrsz. alatti természetben a Kabay utcában található 10

11 ingatlanrész értékesítési feltételeinek meghatározásáról című előterjesztést és az Önkormányzat vagyonáról, a vagyongazdálkodás és vagyonhasznosítás szabályairól szóló 6/2012. (II.24.) Ör. (vagyonrendelet) rendelkezéseire figyelemmel az alábbi döntést hozza: 2. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Városstratégiai és Városmarketing Bizottsága a Veszprém belterületi 4716/2 hrsz. alatti ingatlannak a határozati javaslat 1. mellékletében meghatározott 528 m2 nagyságú ingatlan részének az értékesítéssel történő hasznosítását megelőzően a Vr. 12. (1) pontjában foglaltak szerint lefolytatandó célszerűségi, pénzügyi- gazdaságossági vizsgálathoz külön ajánlásokat nem fogalmaz meg. Felelős Végrehajtásért felelős: VKSZ Zrt. Józsa Tamás kabinetfőnök VKSZ Zrt. vezérigazgatója Határidő: november Döntés Veszprém, 0426/2 helyrajzi számú ingatlan értékesítésre történő kijelöléséről Az előterjesztés előadója: Józsa Tamás kabinetfőnök, irodavezető Hegedűs Barbara, a Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a Bizottságnak saját hatáskörében döntenie kell, a vizsgálattal kapcsolatos ajánlások megfogalmazására vonatkozóan. Mivel a vizsgálattal kapcsolatos ajánlás nem érkezett, és az előterjesztéshez további hozzászólás, kérdés, vélemény nem érkezett, szavazásra bocsátotta az előterjesztéshez tartozó határozati javaslatot. HATÁROZATI JAVASLAT 156/2016. (XI.17.) határozata a Veszprém, 0426/2 helyrajzi számú ingatlan értékesítésre történő kijelöléséről Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Városstratégiai és Városmarketing Bizottsága megtárgyalta a Döntés Veszprém, 0426/2 helyrajzi számú ingatlan értékesítésre történő kijelöléséről című előterjesztést, és az alábbi döntést hozza: 11

12 3. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Városstratégiai és Városmarketing Bizottsága a Veszprém belterületi 0426/2 hrsz. alatti ingatlan értékesítéssel történő hasznosítását megelőzően a Vr. 12. (1) pontjában foglaltak szerint lefolytatandó célszerűségi, pénzügyi- gazdaságossági vizsgálathoz külön ajánlásokat nem fogalmaz meg. Felelős Végrehajtásért felelős: VKSZ Zrt. Józsa Tamás kabinetfőnök VKSZ Zrt. vezérigazgatója Határidő: november 17. Hegedűs Barbara, a Bizottság elnöke: Több napirendi pont és egyéb ügyek nem lévén megköszönte a Bizottság munkáját és a Bizottság ülését 10 óra 20 perckor lezárta. K.m.f. Hegedűs Barbara a Bizottság elnöke Tóth Györgyi a Bizottság tagja 12

Az ülés helye: VMJV Polgármesteri Hivatalának (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy-terme.

Az ülés helye: VMJV Polgármesteri Hivatalának (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy-terme. J E GY Z Ő K Ö NY V 2016. november 21-én 15,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Szám: KOZP/1264-19/2016. Az ülés helye: VMJV Polgármesteri Hivatalának (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁROSSTRATÉGIAI ÉS VÁROSMARKETING BIZOTTSÁGA 2018. május 24-én 10,00 órai kezdettel megtartott rendes nyilvános üléséről Az ülés helye: VMJV Polgármesteri Hivatalának (Veszprém, Óváros

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének VÁROSSTRATÉGIAI ÉS VÁROSMARKETING BIZOTTSÁGÁNAK, PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK VALAMINT TULAJDONOSI BIZOTTSÁGÁNAK

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁROSSTRATÉGIAI ÉS VÁROSMARKETING BIZOTTSÁGA 2015. november 19-én 10,00 órai kezdettel megtartott rendes nyilvános üléséről Az ülés helye: VMJV Polgármesteri Hivatalának (Veszprém,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁROSSTRATÉGIAI ÉS VÁROSMARKETING BIZOTTSÁGA 2016. május 19-én 10,00 órai kezdettel megtartott rendes nyilvános üléséről Az ülés helye: VMJV Polgármesteri Hivatalának (Veszprém, Óváros

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy tárgyalóterme

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy tárgyalóterme JEGYZŐKÖNYV Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének, 2018. november 15-én 13,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁROSSTRATÉGIAI ÉS VÁROSMARKETING BIZOTTSÁGA 2017. február 16-án 10,00 órai kezdettel megtartott rendes nyilvános üléséről Az ülés helye: VMJV Polgármesteri Hivatalának (Veszprém,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁROSSTRATÉGIAI ÉS VÁROSMARKETING BIZOTTSÁGA 2017. szeptember 21-én 10,00 órai kezdettel megtartott rendes nyilvános üléséről Az ülés helye: VMJV Polgármesteri Hivatalának (Veszprém,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy tárgyalóterme. Polgármesteri Hivatal sajtószóvivő

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy tárgyalóterme. Polgármesteri Hivatal sajtószóvivő JEGYZŐKÖNYV Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének, 2017. március 23-án 14,30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Ügyrendi és Igazgatási Bizottsága 8200 Veszprém, Óváros tér 9. Szám: KOZP/2137/6/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy tárgyalóterme

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy tárgyalóterme JEGYZŐKÖNYV Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének, 2019. január 24-én 13,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy tárgyalóterme. városüzemeltetési csoportvezető

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy tárgyalóterme. városüzemeltetési csoportvezető JEGYZŐKÖNYV Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének, 2018. február 15-én 13,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁROSSTRATÉGIAI ÉS VÁROSMARKETING BIZOTTSÁGA 2014. november 20-án 10,00 órai kezdettel megtartott rendes nyilvános üléséről Az ülés helye: VMJV Polgármesteri Hivatalának (Veszprém,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁROSSTRATÉGIAI ÉS VÁROSMARKETING BIZOTTSÁGA 2014. december 11-én 10,00 órai kezdettel megtartott rendes nyilvános üléséről Az ülés helye: VMJV Polgármesteri Hivatalának (Veszprém,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy tárgyalóterme

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy tárgyalóterme JEGYZŐKÖNYV Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének, 2018. december 6-án 13,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.)

Részletesebben

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Ügyrendi és Igazgatási Bizottsága 8200 Veszprém, Óváros tér 9.

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Ügyrendi és Igazgatási Bizottsága 8200 Veszprém, Óváros tér 9. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Ügyrendi és Igazgatási Bizottsága 8200 Veszprém, Óváros tér 9. J E GY Z İ K Ö NY V 2014. március 24-én 15,00 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésérıl

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Polgármesteri Hivatalban, a Városfejlesztési Osztály hivatali helyiségében, a Gazdasági Bizottság 2011. december

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2018. november 12-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 223/2018. (11.12.)-től 224/2018. (11.12)-ig Hozott rendeletek: - 1 J E G Y

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy tárgyalóterme. ÉNYKK személyforgalmi üzletágvezető

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy tárgyalóterme. ÉNYKK személyforgalmi üzletágvezető JEGYZŐKÖNYV Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének, 2016. június 23-án 13,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy tárgyalóterme

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy tárgyalóterme JEGYZŐKÖNYV Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Tulajdonosi, 2015. december 10-én 13,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete június 18-i rendkívüli ülésén

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete június 18-i rendkívüli ülésén JEGYZŐKÖNYV Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete 2008. június 18-i rendkívüli ülésén Jelen vannak: Csép Györgyné alpolgármester Bor József Dezső, Farkas Károly, Horváth István, Kasó László, Mercsek

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁROSSTRATÉGIAI ÉS VÁROSMARKETING BIZOTTSÁGA 2016. december 8-án 10,00 órai kezdettel megtartott rendes nyilvános üléséről Az ülés helye: VMJV Polgármesteri Hivatalának (Veszprém,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy tárgyalóterme

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy tárgyalóterme JEGYZŐKÖNYV Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének, 2017. február 16-án 13,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottságának 2016. január 20án 10. 00 órai kezdési idővel meghirdetett és 10. 00

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011.

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 4-én (péntek) 11.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 4-én (péntek) 11.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Szám: 1/1-173/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 4-én (péntek) 11.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Valente József képviselő távolmaradása okát előzetesen jelezte.

Valente József képviselő távolmaradása okát előzetesen jelezte. 1 Szám: 20-50/2011. TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U. 17. T/F: 87/350-587 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. október 6-án 17,45 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2011. október 24-én a Polgármesteri Hivatal (Fő tér 1.) I. emeleti kistermében megtartott rendes üléséről.

Jegyzőkönyv. A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2011. október 24-én a Polgármesteri Hivatal (Fő tér 1.) I. emeleti kistermében megtartott rendes üléséről. SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA Száma: V/48036-13/2011. Jegyzőkönyv Készült: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2011. október 24-én a Polgármesteri Hivatal (Fő tér 1.) I. emeleti

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 18-án 15 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 18-án 15 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 6/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2016. április 18-án 15 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-án órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-án órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-án 17.30 órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről Készült Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 19/2013. J E G Y Z

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) B épület kis házasságkötő terem

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) B épület kis házasságkötő terem JEGYZŐKÖNYV Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének, 2015. február 19-én 13,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A jegyzőkönyvet vezeti: Szalontainé Lázár Krisztina bizottsági titkár

Jegyzőkönyv. A jegyzőkönyvet vezeti: Szalontainé Lázár Krisztina bizottsági titkár Jegyzőkönyv mely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Jogi és Ügyrendi Bizottságának 2017. június 28-án 14.30 órakor a Polgármesteri Hivatal Grassalkovich út 162. sz. alatti üléstermében

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Megkérdezte tanács tagjait, van-e más javaslatuk a meghívóban szereplő napirenddel kapcsolatban.

Jegyzőkönyv. Megkérdezte tanács tagjait, van-e más javaslatuk a meghívóban szereplő napirenddel kapcsolatban. Szám: 08/7-4/2016 Jegyzőkönyv Készült: 2016. május 30-án 10.00 órai kezdettel a 8-as főút Térségi Fejlesztési Tanácsnak a Veszprém Megyei Önkormányzat elnöki irodájában megtartott üléséről. Jelen van a

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: VMJV Polgármesteri Hivatalának (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emelet 206-os terme.

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: VMJV Polgármesteri Hivatalának (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emelet 206-os terme. JEGYZŐKÖNYV Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága, a Tulajdonosi Bizottsága, a Közjóléti Bizottsága valamint a Városstratégiai és Városmarketing

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 37/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. november 30. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. február 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 18 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 14. napján 8,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 14. napján 8,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Ikt.szám: -1/2015. JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 14. napján 8,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 20/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: KOZP/4657-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 29-én 16,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17- /1/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17- /1/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17- /1/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

Szám: U/126-4/2018. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének május 16. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: U/126-4/2018. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének május 16. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: U/126-4/2018. BÉB Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 16. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8565 Béb, Kossuth u.

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88)

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 24/2014. J E G Y Z

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. 2018. december 17. (hétfő) 8:02 óra Az ülésen megjelent önkormányzati

Részletesebben

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Ügyrendi és Igazgatási Bizottsága 8200 Veszprém, Óváros tér 9.

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Ügyrendi és Igazgatási Bizottsága 8200 Veszprém, Óváros tér 9. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Ügyrendi és Igazgatási Bizottsága 8200 Veszprém, Óváros tér 9. Szám: KOZP/2137/2/2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság június 12-én megtartott rendkívüli üléséről.

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság június 12-én megtartott rendkívüli üléséről. 03-3/12-17/2013. ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság 2013. június 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Kővári János elnök, Decsi István, dr. Kóbor

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Veszprém, Polgármesteri Hivatal, Komjáthy terem

Jegyzőkönyv. Veszprém, Polgármesteri Hivatal, Komjáthy terem Jegyzőkönyv Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottsága 2018. június 21-én (csütörtök) 08 00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én, 13:30 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. Megállapítja, hogy a Bizottság egybehangzó 4 igen szavazattal az előterjesztések zárt ülésen történő tárgyalását elfogadta.

ÖSSZEFOGLALÓ. Megállapítja, hogy a Bizottság egybehangzó 4 igen szavazattal az előterjesztések zárt ülésen történő tárgyalását elfogadta. 03-3/15-26/2016. ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2016. szeptember 15-ei, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Jelen vannak: dr. Csizmadia

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁROSSTRATÉGIAI ÉS VÁROSMARKETING BIZOTTSÁGA 2016. október 20-án 10,00 órai kezdettel megtartott rendes nyilvános üléséről Az ülés helye: VMJV Polgármesteri Hivatalának (Veszprém,

Részletesebben

1. Döntés egyes korlátozottan forgalomképes ingatlanok értékesítésre történı kijelölésérıl

1. Döntés egyes korlátozottan forgalomképes ingatlanok értékesítésre történı kijelölésérıl JEGYZİKÖNYV Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Tulajdonosi Bizottsága, Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága, Városstratégiai és Városmarketing Bizottsága valamint Közjóléti Bizottsága

Részletesebben

Összefoglaló. a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. február 24-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendes üléséről

Összefoglaló. a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. február 24-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendes üléséről 03-3/63-5/2015. Összefoglaló a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. február 24-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendes üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes a Bizottság

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:17/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Szatymaz Község Képviselő-testületének szeptember 28. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Szatymaz Község Képviselő-testületének szeptember 28. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v Szatymaz Község Képviselő-testületének 2012. szeptember 28. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Napirendi pontok: 1. Járások kialakításával kapcsolatos önkormányzati döntések:

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 18/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy tárgyalóterme. városüzemeltetési csoportvezető

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy tárgyalóterme. városüzemeltetési csoportvezető JEGYZŐKÖNYV Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének, 2018. április 19-én 13,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.)

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Iktatószám: 17-1/11/2016. Helyszín: a Polgármesteri Hivatal III. emelet 301. számú tárgyalójában

Részletesebben

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Szám: Svh/62-6/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 40-32/2010. 1. Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. április 21-én 18,05 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS MŰSZAKI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS MŰSZAKI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS MŰSZAKI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Műszaki

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR június 26.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR június 26. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2015. június 26. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26. napján 10 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 327-7/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 22. napján 19 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község Önkormányzat

Részletesebben

4/2013. (II. 8.) önkormányzati rendelet módosításáról. használatáról

4/2013. (II. 8.) önkormányzati rendelet módosításáról. használatáról 188 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. november 23-án 14 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 21/2013.

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 7/2014. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: A polgármester beszámolója a két

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁROSSTRATÉGIAI ÉS VÁROSMARKETING BIZOTTSÁGA 2016. január 21-én 10,00 órai kezdettel megtartott rendes nyilvános üléséről Az ülés helye: VMJV Polgármesteri Hivatalának (Veszprém,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy tárgyalóterme

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy tárgyalóterme JEGYZŐKÖNYV Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének, 2018. szeptember 20-án 13,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének. 2012. augusztus 16-án tartott soron kívüli üléséről. Határozatok mutatója

JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének. 2012. augusztus 16-án tartott soron kívüli üléséről. Határozatok mutatója JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2012. augusztus 16-án tartott soron kívüli üléséről Határozatok mutatója 64/2012. (VIII. 16.) sz. határozat: Napirendi javaslat elfogadásáról. 65/2012.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről. Ülés helye: Petőfi Sándor Oktatási és Művelődési Központ 2344. Dömsöd, Béke tér 2. Ülés ideje: 2016. április

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 178 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. október 28-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme. mellékelt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Komjáthy terem Veszprém, Óváros tér emelet

JEGYZŐKÖNYV. Komjáthy terem Veszprém, Óváros tér emelet JEGYZŐKÖNYV Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Közjóléti Bizottsága 2017. március 20-i 13.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 120-27/2011. Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 5-én 18,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati

Részletesebben

Ügyiratszám:JKAB/60-1/2016. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését

Ügyiratszám:JKAB/60-1/2016. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám:JKAB/60-1/2016. Ügyintéző:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. szeptember 8-án a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 28-án 18:00 órakor megtartott nyílt Képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint. Bagó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Határozatok száma TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. július 21-én

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 133/2013. (VIII. 26.) JÜB határozat

Jegyzőkönyv. 133/2013. (VIII. 26.) JÜB határozat SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA Száma: 40174 70/2013. Jegyzőkönyv Készült: Jelen vannak: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2013. augusztus 26. napján 15:30 kor a Városháza (Fő

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy tárgyalóterme

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy tárgyalóterme JEGYZŐKÖNYV Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének, 2015. május 21-én 13,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II.

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. január 29-én (csütörtök) 10.04 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. január 29-én (csütörtök) 10.04 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről. Szám: 1/1-13/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. január 29-én (csütörtök) 10.04 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. június 5. napján 8 30 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba a bizottság elnöke, Krausz

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról SZAKÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 12. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:6/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 83 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. június 23-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete január 28-án 17,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete január 28-án 17,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 39-2/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2016. január 28-án 17,00 órai kezdettel

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja JEGYZŐKÖNYV Kissziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év június hó 5. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 19/2015.(VI.05.) 20/2015.(VI.05.) Rendeletek: Sorszáma

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Juhászné dr. Krecz Erzsébet. Dr. Szalóczi Ilona. Tóthné Gyöngy Andrea

JEGYZŐKÖNYV. Juhászné dr. Krecz Erzsébet. Dr. Szalóczi Ilona. Tóthné Gyöngy Andrea 740-4/2008. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala I. sz. tanácskozó termében 2008. február 20.-án a Pénzügyi Bizottság ülésén elhangzottakról. Jelen vannak: a bizottság elnöke

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 9/2014. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÚJRÓNAFŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 18-án megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Újrónafő Község

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Bizottság az ülés napirendjét 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta, az alábbi határozatot hozta:

JEGYZŐKÖNYV. A Bizottság az ülés napirendjét 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta, az alábbi határozatot hozta: KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS MŰSZAKI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Műszaki

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/3/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/3/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/3/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Iktatószám: 17-1/13/2016. Helyszín: Időpont: a Polgármesteri Hivatal III. emelet 301. számú

Részletesebben

Kovács Béla polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. Elmondja, hogy az ülés összehívására telefonon keresztül került sor.

Kovács Béla polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. Elmondja, hogy az ülés összehívására telefonon keresztül került sor. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 APÁCATORNA Szám: 125-42/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 21-én (csütörtökön) 13,00 órai kezdettel

Részletesebben

Iktatószám: 542-4/2007

Iktatószám: 542-4/2007 JEGYZŐKÖNYV A Pénzügyi Bizottság 2007. március 21.-én megtartott üléséről Iktatószám: 542-4/2007 Jelen vannak: Nagy István Elnök Orosz Lászlóné Képviselő tag Jékli Sándor Képviselő tag Kiss Barnabás Szakértő

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének július 14-én megtartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének július 14-én megtartott rendkívüli üléséről Jegyzőkönyv Készült 2010. július 14-én megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester Cseh János Marton Róbertné Ifj. Paulusz József Szilágyi Gábor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának szeptember 15. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának szeptember 15. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a 2008. szeptember 15. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Bodnár János, Tóth István bizottság tagok, Palsics János bizottsági tag a

Részletesebben

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK JEGYZŐKÖNYV

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK JEGYZŐKÖNYV PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám:150/2011. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: BEJELENTÉSSEL TÁVOL MARADT: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: LAKOSSÁG KÖRÉBŐL: Paloznak Község Önkormányzat

Részletesebben

o k t ó b e r 2 5.

o k t ó b e r 2 5. Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i é s Ü g y r e n d i, J o g i é s K ö z b i z t o n s á g i B i z o t t s á g i ülés 2 0 1 6. o k t ó b e r 2 5.

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/7/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/7/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/7/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Iktatószám: 17-1/10/2016. Helyszín: a Polgármesteri Hivatal III. emelet 301. számú tárgyalójában

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 29-30. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 29/2014.(V.08.)

Részletesebben