II. Fejezet Értelmező rendelkezések
|
|
- Ferenc Magyar
- 4 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 SZEGHALOM VÁROS ÖNORMÁNYZATA ÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNE 7/202. (VI. 26.) önkormányzti renelete közterületek elnevezéséről, házszámozásról és ezek megjelölésének mójáról Szeghlom Város épviselő-testülete z Alptörvény 32. ikk (2) ekezéséen meghtározott ereeti joglkotói htásköréen eljárv, 253/997. (XII. 20.) orm. renelet 40. (6)-(7) ekezéseien, 303/2007. (XI. 4.) orm. reneleten foglltk lpján közterületek és közforglom éljár megnyitott mgánutk nevének megállpításáról, jelöléséről, z épületek, z építési telkek házszámozásávl, és házszám-megjelöléssel kpsoltn z lái reneletet lkotj: I. Fejezet Áltlános renelkezések. () A renelet élj, hogy Szeghlom város közterületei elnevezésének, megjelölésének, házszámozás, és házszám megjelölés egységes renjét, ezáltl megfelelő tájékozóást iztosíts, ennek során területek ezonosíthtóság érekéen érvényre juttss helyi sjátosságokt, illetve z igzgtási, fölrjzi, történelmi, közlekeési és nyelvhelyességi szempontokt. (2) A renelet tárgyi htály ) Szeghlom város közigzgtási területén lévő közterületekre, elterületén tlálhtó településrészekre és z elnevezésükkel kpsoltos eljárási szályokr, továá ) z elnevezett közterületekhez stlkozó, önálló helyrjzi szám ltt nyilvántrtott eépítetlen ingtlnok helyrjzi számánk, vlmint z elői feltételeknek megfelelő eépített ingtlnok főépülete házszámánk feltüntetési mójár terje ki. II. Fejezet Értelmező renelkezések 2. () közterület: közhsználtr szolgáló minen olyn állmi, vgy önkormányzti tuljonn álló fölterület, melyet z ingtln-nyilvántrtás ekként trt nyilván.
2 2 (2) E renelet vontkozásán közterületre vontkozó renelkezéseket kell lklmzni minen olyn állmi, önkormányzti tuljonn lévő mgánútr, továá egyé jogi személy, jogi személyiséggel nem renelkező szervezet, vgy mgánszemély tuljonán álló fölrészletre ( továikn: mgánút) is, mely tuljoni lpon útként vn nyilvántrtv, közforglom számár történő megnyitását tuljonos kérelmére közlekeési htóság engeélyezte és e tény z ingtln nyilvántrtás ejegyzésre került. (3) közterületi név: Szeghlom város területén tlálhtó, gylogos és járműközlekeésre, közterületek megjelölésére, fölrjzi zonosításár, tájékozóás iztosításár szolgáló megjelölés, mely egyúttl emléket állít, és helytörténeti, néprjzi, nyelvi hgyományt őriz. Előtgól (pl.: személynév, foglom, tárgy) és közterület jellegére utló, közlekeési vontkozású utótgól áll. (4) épület: jellemzően emeri trtózkoás éljár szolgáló építmény, mely szerkezeteivel részen vgy egészen teret, helyiséget vgy ezek együttesét zárj körül meghtározott reneltetés vgy reneltetésével összefüggő tevékenység, vgy renszeres munkvégzés, illetve tárolás éljáól. (5) építési telek: eépítésre szánt területen fekvő, z építési szályoknk megfelelően kilkított és közterületnek gépjármű-közlekeésre lklms részéről z ott közterületre vontkozó jogszályi előírások szerint, vgy önálló helyrjzi számon útként nyilvántrtott, mgánútról gépjárművel közvetlenül, zölfelület, illetve termőföl sérelme nélkül megközelíthető telek. (6) elterületi, illetve külterületi településrész-név: mgyrországi hivtlos fölrjzi nevek megállpításáról és nyilvántrtásáról szóló 303/2007. (XI. 4.) orm. renelet szerint megállpított név (7) házszámtál: z épület, z építési telek közterületi, mgánúti sorszámát, illetve z előiek hiányán helyrjzi számát jelöli meg. A sorszám mellett közterület neve is feltüntethető. (8) közterületnév-tál: trtlmzz közterület nevét, jellegét, közterülethez kpsolóó házszámokt (9) A közterületek közlekeési vontkozású meghtározás rjt leonyolóó forglom mértékétől és milyenségétől függ. Így közterület jellegére utló utótgok lehetnek pélául:
3 3 út: özlekeési szempontól tö ut forglmát levezető, városszerkezeti szempontól olyn jelentőse ut, mely z lsony renű utákt gyűjti össze és/ vgy közelei távoli htárrészekhez, településekre vezet. Jelölése közterületnév nyilvántrtásn: út. ut: A város elterületi ingtlnjit városi közlekeés hálóztá ekpsoló két ollán folymtosn eépített, vgy eépíthető közterület, h z sk lkóut éljár szolgál. Jelölése közterületnév nyilvántrtásn: u. tér: Utk, uták keresztezőéséen, somópontján városrenezési, fölrjzi sjátosságok lpján kilkított, elsősorn közösségi, vgy városképi élokt szolgáló ngyo közterület, melynek minen oll körülépített vgy körülépíthető. sor: lkótelep: prk: köz: Olyn ut vgy út, melynek sk z egyik oll eépített, vgy eépíthető, így sk nnk mentén tlálhtók közlekeési szempontól kiszolgálásr szoruló fölrészletek. A város elterületén lévő olyn ingtlnok és közterületek egysége, melyen elül leglá 50 slá lkht. A természeti táj sjátos elemei lpján kilkított és gonozott közhsználtú ngyo terjeelmű kert, főként fákkl, serjékkel, gyepfelülettel, tereptárgykkl. A város mgs renű útjit összekötő szűk kis ut, esetleg zsákut, illetve ekerített telkek között húzóó keskeny út. (0) Az utótg elhgyhtó, h z előtg utl közterület jellegére.
4 4 () Településrésznév: fölrjzi név, városon elül történelmileg, vgy új eépítéssel kilkult területek és összefüggő területegységek neve. (2) Lkím: ejelentett lkóhely, illetve trtózkoási hely íme. III. Fejezet A közterületek és településrészek elnevezéséről A közterület elnevezésének áltlános szályi 3. () Minen útként nyilvántrtott közterületet kérelemre vgy hivtlól el kell nevezni. A lkótelepek épületei közötti szerviz utkt, z erőterületeken lévő közterületeket, továá mezőgzsági élú és lkónépességet nem érintő űlőutkt nem szükséges elnevezni. 4. () A közterület elnevezése közterület nevéől és közterület közlekeési vontkozású meghtározásáól ( út, ut, tér, prk, köz, sor, lkótelep st.) áll. (2) A közterület nevének megállpításkor figyelemmel kell lenni nnk településen elüli elhelyezkeésére, z érintett közterületen vgy környékén lévő intézmények jellegére, helyi hgyományokr, és történelmi tényekre, fölrjzi környezetre, vlmint mgyr nyelvhelyességi követelményekre. Az előtg megállpításkor ügyelni kell rr, hogy z elnevezés rövi és közérthető legyen, és kerülni kell z iegen, vgy nehezen kiejthető elnevezéseket. (3) A közterület elnevezésekor előnyen kell részesíteni z irányjelölő és helyhez kötőő neveket, z emlékállító közterületnevekkel szemen. (4) Meglévő közterületnevet z új elnevezéseknél nem sz felhsználni, kivéve, h közterület korái nevének visszállítás történik. A már elnevezett közterület természetes folyttásként nyíló új közterületszksz külön elnevezési eljárás nélkül z elnevezett közterület nevét veszi fel. (5) Az új elnevezéseknél etűk vgy számjegyek nem helyettesíthetik közterületneveket. (6) Új közterület nevét mgánutk kivételével közterületként vló ejegyzését követően, egy éven elül meg kell állpítni.
5 5 özterület személyről történő elnevezése 5. () Személyről közterületet elnevezni hlálát követően lehet. (2) A közterületnév előtgjánk meg kell egyeznie személy áltl hsznált slái és utónévvel. (3) izárólg slái nevet lklmzni sk kkor sz, h névó személyiség így is, vgy így ismert, illetőleg h z elnevezés egy sláról történik. (4) A (2) és (3) ekezésen foglltktól eltérni sk kkor lehet, h személy felvett nevén vált ismertté. (5) H névó személy fogllkozás, hivtás, vgy egyé ismertető jegye szorosn kpsolóik személynévhez, kkor ez közterületnéven is feltüntethető. (6) özterület elnevezéssel emléket állítni olyn mgyr személynek lehet:.) kinek közismert tevékenysége nemzet történelméen kiemelkeő jelentőségű volt és személye közmegesülésnek örven,.) ki tuomány, művelőés, sport vgy társlmi élet egyé területén kimgslón jelentőset tett, vgy lkotott, s ez áltl személyének z emléke megőrzésre méltó,.) kinek város életéen, történelméen kiemelkeő szerepe volt, tevékenységével hozzájárult Szeghlom egészének vgy egy részének fejlőéséhez. (7) özterületet elnevezni olyn nem mgyr személyről is lehet, kinek élete, munkásság város, vgy z emeriség egyetemes történelméen kiemelkeő jelentőségű volt. özterületnevek megváltozttás és megszűnése 6. () A közterületnév megváltozttásár közterület elnevezésére vontkozó szályokt kell lklmzni. (2) Az elnevezéstől számított 0 éven elül közterület nevet megváltozttni sk különösen inokolt eseten lehet, h közterületnév trtlmánk,
6 6 jelentésének más névvel történő helyettesítése társlmi és erkölsi szempontól minenképpen szükséges. 7. () özterület megszűnhet városrenezés vgy eépítés következtéen. (2) A közterület megszűnésével külön öntés nélkül közterületnév is megszűnik. (3) A megszűnt közterület nevét nyilvántrtásn továr is fel kell tüntetni, jelöve megszűnés okát és iejét. IV. Fejezet özterületi és településrészi névjegyzék 8. () Szeghlom közterületi neveiről jegyző köteles nyilvántrtást vezetni, melyen változásokt folymtosn rögzíteni kell. (2) A nyilvántrtás trtlmzz közterület:.) helyrjzi számát/számit,.) nevét,.) jellegét,.) elnevezését megállpító htározt számát, e.) elhelyezkeését, f.) városrészi esorolását, g.) megszűnésének iejét, okát, h.) megszüntetéséről hozott htározt számát. (3) Szeghlom város közterületi neveinek felsorolását e renelet 2. melléklete trtlmzz, míg névtelen közterületek elhelyezkeését 5. melléklet. 9. () Szeghlom város elterületén történelmi városrészek emlékének méltó megőrzése, vlmint városn vló jo tájékozóás érekéen kilkított településrészeket el kell nevezni. A településrészek elnevezését e renelet. melléklete trtlmzz. (2) A településrész nevekről nyilvántrtást kell vezetni.
7 7 V. Fejezet Htásköri és eljárásjogi renelkezések 0. () Szeghlom Város Önkormányzt épviselő-testülete kizárólgos htáskörée trtozik:.) településrész név megállpítás,.) közterületek nevének megállpítás. (2) özterület és településrész elnevezésére irányuló eljárást kérelemre vgy hivtlól lehet inítni. (3) özterület és településrész elnevezésére kérelmet nyújtht e:.) közterület tuljonos,.) Szeghlmon lkímmel renelkező polgár,.) Szeghlmon műköő társlmi szervezet,.) Szeghlom Város épviselő-testületének tgj, illetve Bizottsági. (4) Az előkészítés során e kell szerezni z elnevezni kívánt közterület tuljoni lpját, vlmint nnk térképvázltát, mely trtlmzz közterület htárit és hozzá trtozó ingtlnokt. (5) A szükséges okumentumok eszerzését követően konkrét névjvsltot, illetve nnk inokolását figyeleme véve lkossági igényeket Szeghlom Város Önkormányzt áltl megízott szkértő j. (6) Az elnevezés, illetve névváltozttás inokoltságát z Okttási, ulturális és Sportizottság előzetesen véleményezi.. () A megállpított közterületnév és településrész név épviselő-testület öntése szerinti iőponttól érvényes. (2) A épviselő-testület öntéséről értesíteni kell közszolgálti és ingtln nyilvántrtó szerveket, vlmint közüzemi szolgálttókt, továá gonoskoni kell z új, és megszűnt közterületnevek közzétételéről.
8 8 VI. Fejezet A közterületi névtál kihelyezésének szályi 2. () A közterületi névtál színezete fehér lpon fekete szövegezés, l ollán Szeghlom Város ímerével, 0,8 mm vstg horgnyzott lemez lpnygú, porszórt felületkezeléssel ellátott, 500x50 mm efoglló méretű tál 3. melléklet. (2) A közterületi névtálán fel kell tüntetni:.) közterületnév elő és utótgját röviítés nélkül,.) tálávl jelzett épülettöm, utszksz első és utolsó házszámát, (3) A közterületi névtálán feltüntetett neveknek meg kell egyezniük közterületi névjegyzéken szereplő írásmól. 3. () A közterület nevét tájékozóást jól segítő névtálákon kell feltüntetni. (2) özterületi névtál kihelyezésének, krntrtásánk és pótlásánk elrenelése jegyző felt. (3) özterületi névtálát közterület kezetén, végén egy ollon, vlmint minen etorkolló közterületnél egy ollon, A közterületi névtálát épületen, kerítésen vgy ezek hiányán külön trtószerkezeten jól láthtó helyen kell elhelyezni. (4) Az ingtln tuljonos, kezelője vgy hsználój közterületi névtál elhelyezését, és ezzel kpsoltos munkáltokt tűrni köteles. (5) Megváltozott közterületnevek esetéen régi nevet feltüntető tálát z elnevezéstől számított évig ereeti helyükön kell hgyni és piros vonlll átlósn át kell húzni. Az új tálát z áthúzott régi tál mellé kell felszerelni. (6) Reklám éljár szolgáló felirt, vgy egyé reklámélú erenezés sk úgy helyezhető el, hogy z ne tkrj el közterületi név és ismertetőtálát, vlmint ne kályozz megfelelő tájékozóást. (7) A közterületi névtálák kihelyezéséről z érintett ingtln tuljonosát kihelyezésért felelős szerv köteles értesíteni.
9 9 VII. Fejezet A házszámozás szályi 4. () A házszám megállpítás hivtlól vgy kérelemre történhet. (2) A házszám megállpításávl kpsoltos ügyeken z elsőfokú építésügyi htóság jár el. 5. () Az épületeket, vlmint z építési telkeket házszámml kell ellátni. (2) A házszámot közterület nevéhez, mgánút, illetve h ez nem lehetséges elterületi, vgy külterületi településrész-névhez kpsolóón kell megállpítni. Név nélküli közterület, mgánút illetve településrész esetéen házszámot z út helyrjzi számához kpsolóón kell megállpítni. (3) Amennyien (2) ekezés szerinti házszámozásr ninsen mó, z ingtlnt helyrjzi számávl kell megjelölni. 6. () A számtálák legegyszerű megjelenése: nyg éllemez, zománozott lppl és felirttl, fehér-fekete színezéssel. A számtálák sk számfelirttl készülnek, méretük: 5 m x 5 m, számok mérete: 6 m. 4. melléklet 7. () A házszám r szám, továá mennyien ez szükséges r szám és látöréssel új r számot felhsználó komináió lehet, illetve z előiekhez még továi, épületre utlás tehető. Az összevont házszámokt kötőjellel kell egységessé tenni. (2) Egy közterülethez, településrész-névhez trtozón tö zonos házszám nem trtozht. (3) H egy telken elül tö épület házszámozás szükséges, z épületek önálló házszámml is elláthtók. Amennyien z épületek ejárti nem zonos közterületre nyílnk, házszámozás tényleges közterületi kpsolthoz igzoón is történhet.
10 0 (4) Teleklkításkor házszámokt kilkult állpothoz igzov kell megállpítni. 8. () Teljesen vgy részen már eépített területen házszámozás kilkult állpotnk megfelelően történhet. Az újonnn kilkuló közterületeknél házszámot környező utákn kilkult állpot figyelemevételével kell meghtározni. A zsákutát ejártától kezve kell számozni. (2) A jo és l oll meghtározásánál számok növekeési irányá történő hlást kell figyeleme venni. (3) A kétollt számoznó közterületek jo oll kpj folymtos páros, l oll folymtos pártln számokt. Terek, prkok z órmuttó járásávl ellenkezően folymtosn számozhtók. Az egyolls után számozás folymtosn is történhet. A házszámokt úgy kell megállpítni, hogy zok városon áthló 47. számú másorenű, vlmint 422. számú negyerenű út vonlától távoloó irányn növekejenek, kivéve kilkult állpot szerinti házszámozást. Amennyien ezen szályok lpján házszámok növekeésének sorrenje nem állpíthtó meg egyértelműen, úgy számok növekeésének z irányát egyeileg kell megállpítni. (4) H számsoron elül teleklkítás, vgy egyé ok mitt új épület, építési telek eszámozás szükséges z zonos számot szám látöréssel kell megkülönöztetni. (5) A már meglévő házszám megváltozttásár sk inokolt eseten, renezetlen, nem egyértelmű házszámozás különösen páros és pártln számok kevereése, vgy tö zonos házszám esetén kerülhet sor. Ekkor rr kell törekeni, hogy minél kevese érintett lkímének megváltozttásávl járjon z újrszámozás. Házszám megváltozttás esetén változássl járó tehniki költséget (házszám tál költsége), és változássl járó egyé költségeket változássl érintettek viselik. VIII. Fejezet A házszámtál kihelyezésének szályi 9. () A házszám megjelölésére várhtó iőjárási htásoknk ellenálló házszámtálát kell elhelyezni. Új épület építése, vgy teleklkítás esetén házszámot z épület hsználtvételi engeélyének jogerőre emelkeését,
11 illetőleg teleklkítás esetén z ingtln fölhivtli ejegyzését követő 60 npon elül fel kell tüntetni z ingtlnon. (2) A házszámot z épület közterület felőli homlokztán, nnk ejárt melletti részén, vgy kerítésen (kpun) ejárt mellett, kerítés hiányán telek közterületi htárvonlán fém, műnyg, illetve f ruztr erősítve kell elhelyezni. A eépítetlen építési telek, illetve nyúlványtelek esetén z előieket értelemszerűen kell lklmzni. 20. () A házszámtál sját költségen történő elhelyezéséről, folymtos krntrtásáról, pótlásáról z ingtln tuljonos köteles gonoskoni. (2) A házszámtálák megrongálás, eszennyezése, szövegének megváltozttás, illetőleg eltávolítás - krntrtás iőtrtmát kivéve- tilos. IX. Fejezet Htály léptető renelkezések 2. () Ez renelet 202. július jén lép htály. (3) A 2. (2) ekezés.) és.) pontjit renelet htálylépését követően legyártott közterületi névtálák vontkozásán kell lklmzni. Msári József polgármester Dr. Pénzely Erik jegyző A reneletet 202. június 26-án kihirettem: Dr. Pénzely Erik jegyző
12 2. melléklet 7/202. (VI. 26.) Ör.-hez Ssz. Városrésznév Htárleírás. Érmellék Érmellék uták-elterületi htár 2. Frksfok Szeghlmi főstorn-szeghlom-öröslány vsutvonl-47. sz. főút 3. Gyehenn Árpá u.-lehel u.- Ay Enre u.- elterületi htár 4. Htház Frksfoktól észkr főstorn melletti terület 5. tonváros Széhenyi István u.- Jóki Mór u.- Somogyi Bél u.- zinzy Feren u. 6. enereskert 47-es főút- Btók B. u.- főstorn- Berettyó folyó 7. isflu Berettyó töltés-szeghlom-vésztő közút 8. Szeleskert Szeleskerti Újtelep u.-szeghlmi Gyul u.- Szols vezér u.- Szeghlom-Vésztő vsút 9. Túriék lj inizsi Pál u.-arny János u.-olozsvári u. 0. Újtelep Újtelep I-XX. uták. Vásártér inizsi Pál u.-petőfi Sánor u.- Szeghlom- Füzesgyrmt vsút 2. Veremköz Tánsis Mihály u.-olozsvári u.- Toli Miklós u.- Arny János u.
13 3 2. melléklet 7/202. (VI. 26.) Ör.-hez Ssz. Helyrjzi özterület neve özterület Terület Városrész neve szám jellege 496/2, 500, Ay Enre ut elterület 502, 2 990/, 2233/, Arny János ut elterület Veremköz egy szksz 2232/3, 3 949, 957 Állomási Újtelep ut elterület Htház 4 92 Árpá ut elterület Gyehenn Bsó Bél ut elterület 6 359, 407/2, Bjsy-Zsilinszky ut elterület Enre 7 426/4 Bjsy-Zsilinszky lkótelep elterület Enre 8 03 Bross Gáor ut elterület /, Brtók Bél ut elterület enereskert 5388/2 0 0 Bethlen Gáor ut elterület 064/ Boski István ut elterület Corvin ut elterület Veremköz 3 28 Cs ut elterület 4 747/ Csík ut elterület Vásártér Dpsy Gizell ut elterület Szeleskert Doó István ut elterület 7 457/2 Dózs György ut elterület Dugovis Titusz ut elterület 9, 3, 6, 29, Érmellék ut elterület Érmellék 30, 02, 03, , 489/7 Fáy Anrás ut elterület 2 476/36, 485 Fáy Anrás lkótelep elterület Honvé ut elterület Hóos Mihály ut elterület Veremköz Hunyi János ut elterület Jóki Mór ut elterület tonváros egy szksz József Attil ut elterület /6 József Attil lkótelep elterület /5, 962/7 nó álmán ut elterület ssi ut elterület
14 zinzy Feren ut elterület tonváros egy szksz 3 747/8 árász ut elterület Vásártér / enereskert ut elterület enereskert , 220/3, 220/5 inizsi Pál ut elterület Vásártér egy szksz; Túriék lj egy szksz 34 48, 22 olozsvári ut elterület Gyehenn egy szksz; Túriék lj egy szksz 35 53, 975/6 ossuth Ljos tér elterület / ossuth Ljos ut elterület Lehel ut elterület Gyehenn Ngy Miklós ut elterület Násy Feren ut elterület Vásártér egy szksz Pti József ut elterület Szeleskert 4 838/4, 2343, 838/6, 84/ Petőfi Sánor ut elterület Vásártér egy szksz /7 Péter Anrás sor elterület Pozsonyi ut elterület Rákózi Feren ut elterület /25, Sárrét ut elterület Vásártér /8 Semmelweis ut elterület Igná Simon Feren ut elterület Szeleskert Somogyi Bél ut elterület tonváros egy szksz 49 4, 460/6 Szság tér elterület , 523 Szols vezér ut elterület Szeghlmi Gyul ut elterület Szeleskert Szeleskerti ut elterület Szeleskert Újtelep , 634, 635, 636, 637, 638, Szeleskert ut elterület Szeleskert 640, 7, , 77, 967, 969, 07 Széhenyi István ut elterület
15 Tss vezér ut elterület , 2093/ Tánsis Mihály ut elterület Veremköz /2, 97, Tily Zoltán ut elterület Toli Miklós ut elterület Veremköz Tor ut elterület Újtelep I. ut elterület Újtelep Újtelep II. ut elterület Újtelep Újtelep III. ut elterület Újtelep Újtelep IV. ut elterület Újtelep Újtelep V. ut elterület Újtelep Újtelep VI. ut elterület Újtelep Újtelep VII. ut elterület Újtelep Újtelep VIII. ut elterület Újtelep 265 Újtelep X. ut elterület Újtelep Újtelep XI. ut elterület Újtelep Újtelep XII. ut elterület Újtelep Újtelep XIII. ut elterület Újtelep , 278 Újtelep XIV. ut elterület Újtelep Újtelep XV. ut elterület Újtelep Újtelep XVI. ut elterület Újtelep Újtelep XVII. ut elterület Újtelep Újtelep XVIII. ut elterület Újtelep Újtelep XIX. ut elterület Újtelep Újtelep XX. ut elterület Újtelep Vsvári István ut elterület Szeleskert 80 80, 294, Vásártér ut elterület Vásártér Vásártéri Újtelep ut elterület Vásártér /45 Vsút ut elterület Vásártér Vörösmrty Mihály ut elterület tonváros egy szksz Zrínyi Miklós ut elterület Névtelen ut elterület Névtelen ut elterület /30 Névtelen ut elterület Névtelen ut elterület Névtelen ut elterület /24 Névtelen ut elterület Névtelen ut elterület / Névtelen ut elterület Névtelen ut elterület
16 Névtelen ut elterület Névtelen ut elterület Névtelen ut elterület Névtelen ut elterület 98 távltn kilkuló új utszkszok Névtelen ut elterület
17 7 3. melléklet 7/202. (VI. 26.) Ör.-hez
18 8 4. melléklet 7/202. (VI.26.) Ör.-hez 0,05 0, ,06
19 9 5. melléklet 7/202. (VI. 026.) Ör.-hez,05 8/9870 ynt 3/ /6070 f /9960 2/9960 3/ /6070 2/4070 f 5/7960 2/ /7960 4/7960 f g h k renétnok rvu.x tu..ix tu VX 9/9870 tu.iix 2/8970.III X tu. IVX tu /2 2/2 3/ ra soná J yn 52 V 3/2.III 07/P tu IIVX D tu.iiiv iszi 9782 IV 8782 tu.ii /092 2/092 tu /92 4 2/7782.III mré /02 89.XIX.II.IIV 879 HMV tu 779 tu kélle /02 2 peletereszág tu 69.V 89,22 m 00.XIX /2 tu tu 979 tu / /2 /0 tu tu kéllem ré ni V peletgöd h 3080 g űmzív /P tu.iv.iiv tu 6 tu. tu.vix X m 00,.XX tu 6/ /8970 tu tu f / /692 4/92.I 2/ / /86 n ra / 4/039 / / V sá trá V sá 542 nás u ré t J ikó u i /233 /533 2/ / / / / tu luyg u luyg 2/797 / /697 4/497 tú ollá ÁV tu sám tu kéllemré Á muizánmig 5/932 teb R kors ylétrö iszi 827 ya muigéllo rét htusso /927 /222 2/222 ápr 2/ / u / / / /996 7/369 / P fesz ój 3/ P / / u it pelettrops záhró 3076 /225 2/225 /925 / / / trektráz L /076 / / u / ner / it /26 3/ is nom od /307 G isp /307 llezi ef /659 2/ / iráv sv 59 7 tsi 4/ /72 0 /397 náv 949 / mezü 4/ zs zs zs / zs / /6300 peletynlliv 4/6300 őtemet 3/ / S 2/ ni 2/72 3/497 3/397 sv 62 3/72 /22 2/22 Á tu rá 2/82 / /052 lo tu erne imlhgez 2/497 /497 /697 5/ lo zs /92 2/92 2/052 muigél /357 v s / /984 4/094 6/ / réze 2/ /094 5/ / /984 3/ /767 imlhgez S tú áp / / / /349 4/ / /984 5/ / / ézs / /7 3 2/ / / loksi sonltlá 2/ /094 2/ / / /472 /62 2/389 2/ g 2/ / /980 2/ tu iyneh / /42 2/554 /554 /42 3/654 2/654 4/674 2 /943 2/ /54 2/ /674 3/674 6/ u /467 3/ / /254 /674 02/674 /499 / /743 6/369 2/599 2/399 3/ /082 /082 /599 2/499 3/399 / /8 2/653 / / / / /99 3/99 5/ S /360 7/269 3/ / G sz 4/ tu peletjú itrekselez 3/690 / /54 2/ / / tu 763 2/663 /663 ézs ob tu ne 02 / / / / /982 / /343 0/ /982 2/344 2/ / tu iyneh / / / / /244 /834 2/834 / /94 2/74 / /044 tu ylit /75 2/45 /45 5 / róm tu ézs 95 2/ /064 / /292 2/292 ód ikój /00 50 /42 22 /22 2/ /863 / Á tu iyneh 8/ ág nelh söröv tu 723 /823 2/ /423 yláhim iss tu 873 / /03 82 / / /323 2/ / /269 5/269 / /76 6 /323 /423 ytrm irz iyn lkim u só t 2/ / / /83 ob pr 2/334 5/ /000 iks 983 2/883 / / / / á 54 2/492 /492 / /200 tu ro i zin u is t /503 2/35 tu / /83 49 / / / / /503 / /034 3/ /393 2/903 4/ /63 /83 4/269 /5 2/63 / / od 5/269 /224 3/ N 930 3/064 tu návt si ó 7/ M yg / /3 730 / /3 tu /23 / /993 2/ /704 / tu 2/ / / /04 / / /993 2/ /73 2/04 5/024 4/034 niz / / /78 / tu /80 4/320 0/ /73 24 feszój 904 ref yz P 504 litta 9/ /523 /523 / /24 ovo tu 398 /024 tu ne oszo / /304 2/ / / ip /304 róm iyn tu ikój tu / / /204 2/ án /930 2/ s iks B niz ós /533 / ref yz léb yláhim tu / tu tu ytrm róm söröv / / / t 672 2/643 / / /743 /283 2/ /002 2/ /2002 / /288 noh /7780 4/55 47 /53 / /399 /8 3/55 2/ / / / / /27 / M év 2/ ygröy 902 / / / u zs árá /930 42/ tu 8/ té ás üm / rr án ás tu ob tu 82 s rr 409 2/78 u i u té 879 2/089 2/89 6/289 /089 4/289 /89 /489 5/289 2/489 3/ / /273 2/ /702 2/ / /05 2/ / / / t 4 ep / t 3/94 /26 2/26 /463 / /602 ifőt 2/ H 0302 /85 2/502 2/763 2/ / / / / /6402 / /6202 2/3202 / /3502 / H 39 0 ro t V V tú s nu 49 tu 32 2/ /9702 soó 5202 y 2/59 / /442 2/ J i sá trá trá pl ygn ná 89 5 /24 2/ /802 /880 3 / C 2/9702 tu 2/ L ht V u ré iré t Ú 0802 u so 99 2/4 / /3502 ivro 2/802 t 029 /4 24 letj 3/ un pe 340 /5702 2/5702 t / /632 tu 2/ /3802 2/ /8502 / /3802 /02 / /602 / /2502 ápr / /448 /448 sá / /702 2/702 /2702 2/02 3/ N ré trá tu 06 á tu 2/7602 /7602 /8602 2/ /8802 /8802 2/7802 /7802 soj s 540 2/902 / /3902 /6032 Á Jy ápr i ná /840 u so / /250 t tu / T /27 usso / /47 sis tu ssorb /67 4/ űmzív im 67 tep 86 tu 2/2902 /2902 nát 56 /87 ifő yláh ás 938 9/ tu 048 0/ /4 siv ogud rétrásáv zolo / kár A/07 irávs izó /07 tu n tu 92 2/ tu / /4022 / / /76 isjb / / /3222 2/3222 T tu.sz réze V ss 87 H 2/7 /08 ra nu /7 2/08 u ro ilo tu 08 y 7 08 t /840 tu iks 00,05 J i 37 ra 28 ná 57 54/692 im /48 u so 77 64/ yn.i tu 2/48 t gésygeráygótu lepesc /2222 n /2222 Jy ná sólk 559 tu u so /48 áj.ii /48 son.iii tu tu / t 00, / olo /48 vsz /250 irá rvu 8/ / / /5422 tu /5422 2/ tu.vi tu / át /7420 / /7420 6/ / tu tu 6322 g 2kZ 2kZ ekéynrök ulf /0400 sállázív őtemet m g 97 g /60 tú f sokémosz 70 túzök 9600 u 2/60 80 ótítzsitzívynnezs TZS 2/6300 m 003 6/8600 k 48
II. Fejezet Értelmező rendelkezések
SZEGHALOM VÁROS ÖNORMÁNYZATA ÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNE 7/202. (VI. 26.) önkormányzti renelete közterületek elnevezéséről, házszámozásról és ezek megjelölésének mójáról Szeghlom Város épviselő-testülete z Alptörvény
RészletesebbenHidegség Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2007. (IV. 19.) önkormányzati rendelete
Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2007. (IV. 19.) önkormányzati rendelete az ingatlanok házszámozásáról és a közterületek elnevezéséről Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testülete
RészletesebbenI. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet célja, fogalmi meghatározások
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2016. (I. 29.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezésének, az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés, valamint a házszám-megállapítás
RészletesebbenEGYSÉGES SZERKEZET: Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2004.(VIII.30.) rendelete a házszámozás rendjéről
EGYSÉGES SZERKEZET: 2012.06.01. Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2004.(VIII.30.) rendelete a házszámozás rendjéről Koroncó Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1990. évi
RészletesebbenVÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
TERVEZET Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2014.(...) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezésének, az elnevezések megváltoztatásának és a házszámozás szabályainak megállapításáról
RészletesebbenI. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja, fogalmi meghatározások
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 39/2015 (X.30) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszám megállapítás szabályairól Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése
RészletesebbenI. fejezet Általános rendelkezések
Zamárdi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 43/2014. (IX.23.) számú önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Zamárdi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Részletesebben1. Az utcanév. (3) Az utcanévi utótagok lehetnek: kert, köz, park, sétány, sor, tér, út, utca és tanya. 2. Az utcaelnevezés szabályai
Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2010. (XI. 25.) önkormányzati rendelete a közterület név- és házszámozás megjelölésének szabályairól Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete
RészletesebbenI. fejezet. Általános rendelkezések
Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2013. (VI.27. számú önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól Cserkeszőlő Község Önkormányzatának
RészletesebbenSzajol Község Önkormányzata. /2013. (IV. 25.) önkormányzati rendelet-tervezete
Szajol Község Önkormányzata /2013. (IV. 25.) önkormányzati rendelet-tervezete a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország
Részletesebben(6) 3. A közterület elnevezésének általános szabályai 3. (1) (2) 4. (1) (2) (3) 5. (1) (2) (3) (4) 6. (1) (2)
Bátaapáti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2013.(VII.26.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezésének,valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-
Részletesebben1. Általános szabályok. Módosította az 5/2015.(III.31.) ök. rendelet 1. (1) bekezdése. Hatályos április 1-jétől. 2
Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 15/2013. (VI.28.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás
RészletesebbenBátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (VIII.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (VIII.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete
RészletesebbenHORT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2013. (V.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZTERÜLETEK ELNEVEZÉSÉRŐL ÉS A HÁZSZÁMOZÁSRÓL
HORT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2013. (V.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZTERÜLETEK ELNEVEZÉSÉRŐL ÉS A HÁZSZÁMOZÁSRÓL Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (V.29.)
RészletesebbenBóly Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014.(VIII.22.) önkormányzati rendelete. 1. Általános rendelkezések. 2. Értelmező rendelkezések
Bóly Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014.(VIII.22.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezésének, az elnevezések megváltoztatásának és a házszámozás szabályainak megállapításáról Bóly
RészletesebbenAdásztevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014.(VIII.28.) önkormányzati rendelete a házszámozásról, a házszám, a helyrajzi szám
Adásztevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014.(VIII.28.) önkormányzati rendelete a házszámozásról, a házszám, a helyrajzi szám megjelölésének módjáról, valamint az utcaelnevezés szabályairól
RészletesebbenBudaörs Város Önkormányzat Képviselo-testülete 68/2004. (XII.01.) rendelete A közterületek elnevezésérol valamint azok jelölésérol
Budaörs Város Önkormányzat Képviselo-testülete 68/2004. (XII.01.) rendelete A közterületek elnevezésérol valamint azok jelölésérol Budaörs Város Képviselo-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
RészletesebbenI. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya, célja
Telekgerendás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2011. (X. 27.) önkormányzati rendelete A közterületek elnevezéséről és a házszámozás megállapításáról Telekgerendás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
RészletesebbenMOSONSZOLNOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2014. (VIII.15.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
MOSONSZOLNOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2014. (VIII.15.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZTERÜLETEK ELNEVEZÉSÉNEK, AZ ELNEVEZÉSÜK MEGVÁLTOZTATÁSÁRA IRÁNYULÓ KEZDEMÉNYEZÉS ÉS A HÁZSZÁM-MEGÁLLAPÍTÁS
RészletesebbenNádasd Község Önkormányzatának 8/2010. (X. 15.) számú rendelete a közterületek elnevezésének megállapításáról, valamint a házszámozás rendjéről
Nádasd Község Önkormányzatának 8/2010. (X. 15.) számú rendelete a közterületek elnevezésének megállapításáról, valamint a házszámozás rendjéről Nádasd Község Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló,
Részletesebbena közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól I. fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya, célja
1 Kapolcs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2014. (VIII.13.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól Kapolcs Község Önkormányzata Képviselő-testülete
RészletesebbenMaglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének e a közterület- és városrésznevek, valamint a házszámozás megállapításáról, illetve azok jelöléséről 1 KIHIRDETÉSI ZÁRADÉK A rendelet kihirdetésének napja:
RészletesebbenI. fejezet ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK
Htályos:. június -től BÉÉS VÁRS ÖNRMÁNYATA ÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNE /. (IX..) r e n d e l e t e BÉÉS VÁRS ABÁLYÁSI TERVÉRŐL, VALAMINT ÉPÍTÉSI ABÁLYATÁRÓL Békés Város Önkormányzt z épített környezet lkításáról
RészletesebbenI. fejezet. Általános rendelkezések
Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2013. (XI. 26.) számú önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályiról Jászszentlászló Község Önkormányzatának
RészletesebbenRezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 8/2014. (IV.30.) önkormányzati rendelete
Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8/2014. (IV.30.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól 1 Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete
RészletesebbenI. fejezet Általános rendelkezések
Visegrád Város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2013. (IX. 6.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Részletesebben1. Általános rendelkezések. 1. (1) E rendelet hatálya Komló város közigazgatási területére terjed ki. 2. Értelmező rendelkezések
Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (IV. 25.) önkormányzati rendelete a településrész-, a közterület-elnevezés és a házszámozás rendjéről, valamint a közterületnév táblák és házszám
Részletesebben12/2014. (IX.10.) önk. A közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól. I.fejezet. Általános rendelkezések
KIVONAT Bükkábrány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 3-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből: 12/2014. (IX.10.) önk. r e n d e l e t e A közterületek elnevezéséről és a
RészletesebbenBánk Község Önkormányzata 2653 Bánk, Hősök tere 11. /Fax: 35/342-804, 35/342-806 www.bank-falu.hu e-mail: hivatal@bank-falu.hu
Bánk özség Önkormányzt 2653 Bánk, Hősök tere 11. /Fx: 35/342-804, 35/342-806 www.nk-flu.hu e-mil: hivtl@nk-flu.hu Ikttószám: 159- /2012/B. Tárgy: Bánk község településrenezési terv móosítás HIDTMÉNY Tájékozttjuk
RészletesebbenSZEGVÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 8/2010. (IV.29.) önkormányzati rendelete
SZEGVÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2010. (IV.29.) önkormányzati rendelete a közterületi nevek megállapításáról, a házszámozás, valamint a névtáblák és a házszámtáblák elhelyezésének
RészletesebbenPolgármesteri Hivatal Igazgatási és Építési Iroda vezetője
Előterjesztő: Szege Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivtl Igzgtási és Építési Iro vezetője Itószám: 01/11975/2016., 01/11976/2016., 01/11979/2016., 01/11981/2016., 01/11985/2016., 01/50856-/2015., 01/100-1/2016.,
RészletesebbenI. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 2. 2
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 23/2013. (VI.28.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése a Magyarország
Részletesebben1.* 4) Önálló épület: az utcai számozás szerint főépületnek minősülő lakó, üdülő, gazdasági vagy egyéb rendeltetésű épület.
Kisköre Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014. (IX. 29.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezésének, az elnevezések megváltoztatásának és a házszámozás szabályainak megállapításáról
RészletesebbenElőterjesztés. Tisztelt Képviselő-testület!
Előterjesztés Tárgy: A közterületek elnevezéséről, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás szabályairól rendelet-tervezet Tisztelt Képviselő-testület!
RészletesebbenAz utcaelnevezés általános szabályai
1 Erdőkertes Község Önkormányzatának 10/2014. (IX. 26.), 14/2012. (XII. 18.) és 6/2012. (IV. 10.) önkormányzati rendelettel módosított 10/2008. (10.30.) önkormányzati rendelete a közterületnevek megállapításáról,
RészletesebbenTószeg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2013. (VI.27.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól
1 Tószeg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2013. (VI.27.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Tószeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
RészletesebbenLetenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2014. (V.5.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól
Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2014. (V.5.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Letenye Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a
RészletesebbenLipót Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014.(VIII..) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól
Lipót Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014.(VIII..) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Lipót Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország
RészletesebbenCSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2016.( V.27.) önkormányzati rendelete
CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2016.( V.27.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás rendjéről Záradék: A rendelet megalkotásának napja: 2016. május
RészletesebbenA rendelet célja és hatálya
Tiszakürt Községi Önkormányzat Képviselő testületének 3/2013. (II.1. ) számú rendelete a közterületek elnevezéséről, valamint a házszámozás megállapításáról, illetve azok jelöléséről Tiszakürt Községi
RészletesebbenFelcsút Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 3-i ülésére
E LŐTERJESZTÉS Felcsút Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 3-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: A közterületek elnevezésének, az elnevezések megváltoztatásának és a házszámozás
RészletesebbenPaks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (III. 19.) önkormányzati rendelete
Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (III. 19.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezésről és a házszám-megállapításról
RészletesebbenMISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 15/2003. (IV.07.) számú rendelete
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 15/2003. (IV.07.) számú rendelete a közterületek elnevezéséről és a művészeti alkotások közterületen történő elhelyezésének szabályairól (Egységes szerkezetben a
RészletesebbenI. Fejezet. Általános rendelkezések. 1 A rendelet célja, hatálya. 2 Fogalmi meghatározások
Ötvöskónyi Község Önkormányzt Képviselő-testületének /2013. (XI..) önkormányzti rendelete települési szilárd hulldékkl kpcsoltos hulldékkezelési helyi közszolgálttásról Ötvöskónyi Község Önkormányztánk
RészletesebbenNagybajom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13 /2014. (XI.28.) számú rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól
Nagybajom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13 /2014. (XI.28.) számú rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Nagybajom Város Önkormányzata (továbbiakban: önkormányzat)
Részletesebben68/2004. (XII.01.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete A KÖZTERÜLETEK ELNEVEZÉSÉRŐL VALAMINT AZOK JELÖLÉSÉRŐL SZÓLÓ a 10/2007. (III.20.), 29/2009. (XI.30.), 18/2012. (V.25.), 19/2012. (V.25.), 8/2015. (III.30.)
RészletesebbenTÁRGY: Javaslat rekreációs célú földterületek kijelölésére
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 216. MELLÉKLET: 1 d TÁRGY: Jvslt rekreáiós élú földterületek kijelölésére E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2018. szeptemer 27-i
RészletesebbenI. fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet célja
Ecséd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2015 (XI.18.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről, azok jelöléséről és a házszámozás rendjéről Ecséd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
RészletesebbenSzeghalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2017.(II.21.) számú önkormányzati rendelete
Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2017.(II.21.) számú önkormányzati rendelete Város egészségügyi alapellátásainak körzeteiről Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátásról
RészletesebbenZAJ- ÉS REZGÉSVÉDELEM
ZAJ- ÉS REZGÉSVÉDELEM I.) ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Htáskör: A Közép-Dun-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, mint joghtósággl rendelkező mgyr htóság Ket. 18. (1) bekezdése,
RészletesebbenII. A KÖZTERÜLETEK ELNEVEZÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK
Bugyi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2014 (IX.15.) számú rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól Bugyi Nagy község Önkormányzat Képviselő-testülete
RészletesebbenA közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól
DABAS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2014. (IX.18.) önkormányzati rendelete A közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S. a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól szóló rendelet felülvizsgálatáról
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Karacs Zoltán E L Ő T E R J E S Z T É S a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól szóló rendelet felülvizsgálatáról
Részletesebben1. Általános rendelkezések
Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2014. (VIII. 25.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól Segesd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
RészletesebbenÁltalános rendelkezések. (1) A rendelet hatálya Pusztazámor község közigazgatási területére terjed ki. A közterületek elnevezésének szabályai
A Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014.(X.28.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezésének, az elnevezések megváltoztatásának és a házszámozás szabályainak megállapításáról
RészletesebbenA közterületek elnevezésére vonatkozó szabályok
Újrónafő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014. (VIII.29.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Újrónafő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
RészletesebbenPétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013. (X.11.) önkormányzati rendelete
Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013. (X.11.) önkormányzati rendelete a közterületnevek elnevezése, valamint a házszám-megállapítás szabályairól Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának
RészletesebbenSzeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 45/1991. /XII.31./ Kgy. sz. rendelete a közterületek elnevezésének szabályairól (Egységes szerkezetben)
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 45/1991. /XII.31./ Kgy. sz. rendelete a közterületek elnevezésének szabályairól (Egységes szerkezetben) A Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a közterületek és településrészek
RészletesebbenAz utcaelnevezés általános szabályai
1 Erdőkertes Község Önkormányzatának 10/2008. (10.30.) Ök. számú rendelete a közterületnevek megállapításáról, valamint azok jelöléséről. Erdőkertes Község Önkormányzata a Magyar Köztársaság Alkotmányáról
RészletesebbenKarancsalja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013. (VIII. 27.) rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól
Karancsalja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013. (VIII. 27.) rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Karancsalja Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
RészletesebbenEGYEZSÉG KÖZÉRDEKŰ TELEKALAKÍTÁS TÁRGYÁBAN
GYZSÉG KÖZÉRDKŰ TKAAKÍTÁS TÁRGYÁBAN Jelen Közérekű Teleklkítási Szerzőés Tárgyán Kötött gyezség ( továikn Szerzőés ) létrejött lulírott helyen és iően BIATORBÁGY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA (2051 Bitorágy, Bross
RészletesebbenGelse Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014. (IV.23.) önkormányzati rendelet
Gelse Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014. (IV.23.) önkormányzati rendelet a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól Gelse Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013.május 16-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 119/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013.május 16-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Közterületek elnevezése, átnevezése dr. Bácskai
RészletesebbenI. fejezet Általános rendelkezések
1 Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6 /2015. (III.27.) számú önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól EGYSÉGES SZERKEZETBEN Újhartyán Város Önkormányzat
RészletesebbenFertőd Város Önkormányzata Képviselő-testületének. /2014. (.) önkormányzati rendelete
Fertőd Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. (.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezésének, az elnevezések megváltoztatásának és a házszámozás szabályainak megállapításáról (TERVEZET)
RészletesebbenI. FEJEZET. A rendelet hatálya és célja. Értelmező rendelkezések
Bodrog Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014.(VIII.22.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezésének, az elnevezések megváltoztatásának és a házszámozás szabályainak megállapításáról
RészletesebbenHangács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2014.(IX.22.) önkormányzati rendelete
Hangács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2014.(IX.22.) önkormányzati rendelete A közterületnév megállapításának, valamint a házak számozásának szabályairól Hangács Község Önkormányzat Képviselő-testülete
RészletesebbenNagykáta Város Önkormányzata képviselő-testületének../2014. (VIII ) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól
Nagykáta Város Önkormányzata képviselő-testületének../2014. (VIII ) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Nagykáta Város Önkormányzata képviselő-testülete a
RészletesebbenA rendelet célja, hatálya
Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő testületének.../2014.( ) önkormányzati rendelete a a közterületek elnevezésének és településrész-név megállapításának, valamint az elnevezésük megváltoztatásáról és
RészletesebbenKemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi
RészletesebbenÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK. A rendelet hatálya és alkalmazása
unsziget özség Önkormányzt épviselő-testületének 8/2002. (XI.19.) T, 10/2003. (VIII.8.) T, 6/2005. (IX.9.) T, 9/2005. (X.14.) T, 7/2007. (V.31.) T, 10/2007. (VIII.9.) T, 13/2007. (VIII.31.) T, 1/2008.
Részletesebben1. Általános rendelkezések. 1. (1) E rendelet hatálya Mánfa község közigazgatási területére terjed ki. 2. Értelmező rendelkezések
Mánfa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014. (VIII.29.) önkormányzati rendelete a közterület-elnevezés és a házszámozás rendjéről, valamint a közterületnév táblák és házszám táblák elhelyezéséről
Részletesebben(Egységes szerkezetbe foglalt szöveg június 1-től hatályos állapot.)
Pécel Város Önkormányzatának 11/2010. (IV. 1.) számú önkormányzati rendelete a földrajzi nevek megállapításának és az ingatlanok házszámozásának rendjéről (Egységes szerkezetbe foglalt szöveg. 2018. június
Részletesebben27/2015. (VI. 26.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről, azok jelöléséről és a házszámozás rendjéről
Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2015. (VI. 26.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről, azok jelöléséről és a házszámozás rendjéről Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének
RészletesebbenEnying Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2018. (IV..) önkormányzati rendelete
Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2018. (IV..) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről, valamint az elnevezés megváltoztatására irányuló kezdeményezés, a házszám-megállapítás
RészletesebbenPécel Város Önkormányzatának 11/2010. (IV. 1.) számú önkormányzati rendelete
egységes szerkezet Pécel Város Önkormányzatának 11/2010. (IV. 1.) számú önkormányzati rendelete a földrajzi nevek megállapításának és az ingatlanok házszámozásának rendjéről Pécel Város Önkormányzatának
RészletesebbenHács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2018.(II.14.) Kt. számú határozata a Településszerkezeti Terv módosításáról Hács Község
Völgyzugoly Műhely Kft. Hács Község Önkormányzt Képviselő-testületének /.(II..) Kt. számú htározt Településszerkezeti Terv módosításáról Hács Község Önkormányzt Képviselő-testületének 2/ (II.1.) önkormányzti
RészletesebbenMezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2014. (VIII.28.) önkormányzati rendelete
Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2014. (VIII.28.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezése, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás
Részletesebben3. A közterület-elnevezés általános szabályai 3.
Ócsa Város Önkormányzatának 5/2013.(III.28.) önkormányzati rendelete Közterületek elnevezésének, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás szabályairól
Részletesebben(2) A Rendelet 2. sz. melléklet SZT 2 jelű szabályozási tervlapja jelen rendelet melléklete szerinti
ovs özség Önkormányzt épviselő testületének 0/204. (IX.2.) önkormányzti rendelete ovs község Helyi Építési Szályztáról szóló /202. (III. 2.) önkormányzti rendelet módosításáról ovs özség Önkormányztánk
Részletesebbena módosító 17/2018. (X. 31.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetben
Alsónémedi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-Testületének 15 /2016. (X.28.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezésének, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a
RészletesebbenNyergesújfalu Város Önkormányzata../2009 (.) rendelet a közterületek elnevezéséről, azok jelöléséről és a házszámozás rendjéről ( TERVEZET )
Nyergesújfalu Város Önkormányzata../2009 (.) rendelet a közterületek elnevezéséről, azok jelöléséről és a házszámozás rendjéről ( TERVEZET ) Nyergesújfalu Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Részletesebben1. A rendelet célja. 2. Értelmező rendelkezések
Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2014. (XI.21.) önkormányzati rendelete a közterületnév és településrész-név megállapításának, valamint a házak számozásának, emléktáblák elhelyezésének
RészletesebbenMATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára
MATEMATIKA FELADATLAP 8. évfolymosok számár 11:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feltokt tetszés szerinti sorrenen olhto meg. Minen próálkozást, mellékszámítást
RészletesebbenNeved:. Elért pontszámod:... / 90 pont
Országos Történelem Tntárgyi Verseny 7-8. osztályos tnulók számár Nyugt-mgyrországi Egyetem Regionális Pegógii Szolgálttó és Kuttó Központ 2012/2013 Neve:. Iskolá: Elért pontszámo:... / 90 pont 1. Egészíts
RészletesebbenRendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 14/2013.(X.30.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: a közterületnév és településrész-név megállapításának, valamint
RészletesebbenI. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya
Erdőtarcsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013. (XII.16.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről, az elnevezés megváltoztatásáról, azok jelöléséről és a házszámozás rendjéről
Részletesebben1. Általános rendelkezések. 2. A közterületek elnevezésére, megváltoztatására vonatkozó szabályok
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás
RészletesebbenBudakalász Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestületének 19/2003. (XII.8.) sz. rendelete. A rendelet hatálya 1.
Budakalász Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestületének 19/2003. (XII.8.) sz. rendelete a közterület-, utca- és településrész nevek megállapításáról, valamint a házszámozás rendjéről ( Egységes szerkezetben
RészletesebbenÚjhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 26. -i ülésére 6. napirend: Közterület elnevezés és helyi közúttá nyilvánítás
1 E L Ő T E R J E S Z T É S Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. szeptember 26. -i ülésére 6. napirend: Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Szavazás módja: Közterület elnevezés és helyi
RészletesebbenMATEMATIKA FELADATLAP
MATEMATIKA FELADATLAP 8. évfolymosok számár tehetséggonozó változt :00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feltokt tetszés szerinti sorrenen olhto meg. Minen
RészletesebbenHéhalom Község Polgármesterétől 3041 Héhalom, Petőfi út 1. Telefon: 32/482-045 e-mail: hivatal@hehalom.hu
Héhalom Község Polgármesterétől 3041 Héhalom, Petőfi út 1. Telefon: 32/482-045 e-mail: hivatal@hehalom.hu Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember -i ülésére Napirend: Javaslat
RészletesebbenI. Fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének 11/2017. (IV. 4.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezésének rendjéről és a házszámok megállapításának szabályairól * Szekszárd Megyei
RészletesebbenTét Város Önkormányzata Képviselő-testületének I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja és hatálya. Értelmező rendelkezések
Tét Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2010.(XII.23) számú rendelete a közterületek elnevezéséről, valamint a házszámozás megállapításáról, illetve azok jelöléséről Tét Város Önkormányzatának
Részletesebbená r ok á r ok Köm Á4 ví z ga z dá lk od ási terület 4,5 18 / - /900 Á átmen eti szab ályo zással s zabály ozo tt terü let Lke Lke 4O,5 30/50 Lke Gksz
Be é pí te tt é s e é pí tésre szántterület JMAGYARÁZA ömgáz fogó H tár vonlk lkóter ület onls létesítmény ek el te rü le t htárvonl Gksz mó os ult elterületi htár eé p ít és re sz án t, illetveeépítésre
Részletesebben9/ /2014.(IX.11.) HATÁROZATA: Jászszentandrás község víziközműveinek gördülő fejlesztési tervéről.
ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLET JÁSZSZENTANDRÁS 9/2014. Jászszentandrás Önkormányzati Képviselőtestület 2014. szeptember 11-én megtartott soronkívüli ülésének jegyzőkönyve, rendelete, határozata mutatója.
RészletesebbenBánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2013. (IV.26.) RENDELETE a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól
Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2013. (IV.26.) RENDELETE a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Bánk Község Önkormányzata (továbbiakban: önkormányzat) Képviselő-testülete
RészletesebbenFIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez kérdőív z dt teljesítésére nem lklms, sk tájékozttóul szolgál! NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 1011 Budpest, Fő u. 44-50. Az dt hivtlos sttisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény 24. és 26.
RészletesebbenTISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 25/2013.(XII.02.) számú önkormányzati rendelete
TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 25/2013.(XII.02.) számú önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól A rendelet 2013. december 02-án kihirdetésre
RészletesebbenElőzetes hatásvizsgálat
2. NAPIREND Ügyiratszám: 2/140-26/2014. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014.augusztus 18.-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Zalahaláp Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendelete a közterületek
Részletesebben