A tűzzel játszunk egy picit Scherer Péter, Kovács Krisztián, Gyulay Eszter

Átírás

1 A tűzzel játszunk egy picit Scherer Péter, Kovács Krisztián, Gyulay Eszter Kovács Krisztián és Scherer Péter a 6. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle díjkiosztóján A nemrégiben alakult Nézőművészeti Kft. egyik új produkciója, A gyáva kapta a 6. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle egyik fődíját. Ez alkalomból ültünk le az alkotókkal, Scherer Péterrel, Kovács Krisztiánnal és Gyulay Eszterrel az előadásról, a társulatról, színházról, próbákról, tervekről és iskolákról beszélgetni. Sikertörténetnek tűnik, amit ti csináltok. Mucsi Zoltán aki szintén tagja a Nézőművészeti Kft. társulatá nak is most kapott díjat, A gyáva pedig fődíjas lett a szemlén. Azt írták róla, hogy Kovács Krisztián (KK): egy kínzóan tragikus társadalmi probléma személyes megéléséért A Gál Tamással megosztott fődíj azért egy jó visszajelzés arra vonatkozólag, hogy hogyan végzitek a munkátokat. Ti hogyan éltétek meg? Számítottatok rá, hogy fogtok kapni valami elismerést vagy csak megmutatni akartátok az előadást? Scherer Péter (SP): Nem számítottam rá. Pontosabban az előadás kezdetéig nem számítottam rá, miután lejátszottuk, már sejtettem. Azt hittem, hogy az egész visszafelé fog elsülni, mert egyáltalán nem ültek be fiatalok, csak felnőttek meg szakmai közönség, az előadás pedig nem hozzájuk van igazítva. Amikor viszont elkezdett beindulni és jöttek a kis poénok, akkor nem hogy vették, hanem végigsüvöltött a nézőkön. És nagyon jók voltak a visszajelzések is. Ezért utána gondoltam, hogy fogunk kapni valamit, főleg, amikor hallottam Ascher Tamás értékelését, aki minden szempontból magasztalta az előadást. 1

2 Fotó: Puskel Zsolt A gyáva - Kovács Krisztián Gyulay Eszter (GyE): Valami olyasmit mondott először, hogy nehéz hozzászólni. Az előadások után beszélgetések főként arra szolgáltak és azért jöttek létre, hogy az alkotók építő jellegű észrevételeket kapjanak. Nekünk pedig igazából csak annyit mondtak, hogy minden rendben van vele. Fodor Tamás elkezdte kielemezni az előadást, amikor a színészi játékról beszélt, a gesztusokról, a testtartásról, azt mondta, hogy mennyire autentikus és mennyire egyben van az egész. Közben pedig annyi minden nem tudatos már benne, hiszen ösztönből jön és érdekes volt látni, hogy egy külső szemnek ez mit jelent. Úgyhogy eléggé tanulságos is volt. SP: A színészi alakításról sokat beszéltek. Szóba került az is, hogy létezik-e olyan színészi alakítás, ami a megtévesztésig hiteles, amit ugye nagyon nehéz elérni. Ascher pedig mondta, hogy tudjuk, hogy van, láttunk már ilyet, hogy valakit annyira pofán csap egy szerep, éppen akkor annyira meg- és eltalálja, hogy minden percében képes jelen lenni benne. Krisztiánra pedig ez igaz. Sikerült ezt létrehozni. Ami még nagy pozitívum volt, hogy azt éreztem: a zsűrit nagyon meglepte, hogy ez egy közös fejlesztés, hiszen nem valaki írta a szöveget, hanem mi magunk hoztuk létre, csipegettük össze irodalomból, improvizációkból, saját élményekből, és ez tudott működni, hatni. Amikor az ember így dolgozik, akkor mindig szokott maradni egy ilyen dologban meló, mert bicsaklik valahol, nem elég tiszta satöbbi, és mondták is, hogy biztos van ebben is ilyen, és lehetne min javítani, de az egész úgy összeállt és olyan ereje van, hogy ez egyáltalán nem fontos. KK: Azt mondták, nagyon erős volt például számukra az, hogy végig egy ember agyában vannak, és annak a működését látják. SP: Igen, noha éppen emiatt mondta azt valaki régebben, hogy az apa-fiú jelenetben ehhez képest nagyon kitett, színházi jelenet kezdődik, ami kizökkenti a nézőt. Mész, mész a Krisztiánnal, és egyszer csak ott van egy direkt drámai jelenet. Ezzel szemben például Ascher azt mondta, hogy őt ez azért nem zavarja, mert hirtelen belekerül egy családi dráma kellős közepébe, új dolgokat tud meg, kívülről is látja a fiút, nem csak az agyát. Persze, az elején még ez nem volt ilyen, de folyamatosan dolgozunk vele, csiszoljuk. Annyira, hogy ha ez a fesztivál októberben van, akkor szerintem nem kapjuk meg ezt a díjat. 2

3 Amikor ott történik előtted az egész, akkor fel sem merül az emberben, hogy egy megírt előadást néz. Hogyan jött létre a szöveg? GyE: Tényleg közös munka volt. A különböző szövegekre improvizáltak Pepe (Scherer Péter a szerk.) és Krisz, ők is hoztak szövegeket, aztán átbeszéltük őket jónéhányszor, és a reflexióik, asszociációik is beépültek az előadásba. Sok jelenetet megcsináltunk, de például a sorrendre több verzió is elkészült. Azt sokáig keresgéltük, hogy minek hol van a helye. Fotó: Puskel Zsolt A gyáva - Scherer Péter SP: Sokáig fogalmunk nem volt, hogy hogy fog kezdődni az előadás. Mondtam, hogy ne izgulj, Krisz, eltoljuk a bemutatót hét hónappal, semmi gáz, tényleg, majd csak lesz valahogy. Ahogy üldögéltünk, egyszer csak elkezdett mesélni egy sztorit arról, hogy zsebelte ki valaki a belvárosban. Valahogy így hangzott: Mentem haza egyik este, és akkor ahogy mentem, a Kazinczy utca vagy nem a Nagydiófa. Vagy a Kazinczy utca meg a Nagydiófa sarkán. Nem is, dehogy. Ez a Király Kazinczy sarkán történt ez, akkoriban éjszaka sokat mászkáltam az utcákon, egyedül. És ahogy mondta, utána teljesen világos volt, hogy ezzel indul a darab. Így is kezdődik, szó szerint. De az megvolt, hogy egy drogos történetet fogtok feldolgozni? SP: Meg, persze. Bizonyos dolgok megvoltak, ki voltak találva, de volt egy csomó más, amire viszont nem is számítottunk. És nem volt kidobott próba, noha egy csomó dolog, amit kitaláltunk, nem működött, ledobta az anyag, de nem veszett kárba, mert részben beépültek más gesztusokba, elemekbe. Például a Klamm háborújából kiindulva tudtam, hogy az iskolai játéktérben lesz tábla, amit én Klamm tanár úrként használok is. Egyszer, amikor a Klamm be volt építve a Kolibriben, bementünk Krisszel, hogy találjunk ki valami játékot a táblával. Ki is találtunk rá egy csomó dolgot, de csak nem akarta megtalálni a helyét, úgyhogy végül elvetettük. Viszont: ennek a próbának köszönhető az asszociációs láncok beépülése a darabba: az akáció-vakáció mintára ott rögtönzött ok-tokátok-piátok-ópiátok szólánc ebből lett. 3

4 KK: Visszatérve az ösztönös-tudatos dologra. Ez valahogy egyensúlyban van a részemről, sok olyan elem van, ami ösztönösen jön, de persze vannak benne tudatos elemek is. Van például egy apró részlet benne, amikor arról beszélek, hogy eláztam egy konténer mellett. A Marczibányi téren pont volt kint az udvaron egy, láttam az ablakból, és akkor mondtam Pepének, hogy mikor ide érek a szövegben, majd kinézek, hogy erről a konténerről most beugrott, hogy egyszer egy ilyenben a Wesselényi Kazinczy sarkán eláztam. És mindenki kinéz, hogy tényleg ott van. De ezt helyszíne válogatja. Már a Spinozában, ahol először láttam az előadást, abban a kis teremben is játszottatok a térrel. SP: Igen, ennek a lehetősége benne van az elejétől fogva. Amit Fodor mondott, azt is jelenti, hogy a Krisztián van annyira jó színész, hogy ha ő elhatároz valamit előre, és megcsinálja, akkor te elhiszed, hogy belőle ez ott és akkor jött, ösztönösen. Ez egy olyan szint, ahová színpadon ritkán, vagy egyáltalán nem jut el az ember, filmben meg végképp nem, mert mire elérnél oda, hogy a tudatos és az ösztönös határán egyensúlyozva játszhatnád a figurádat, már rég bemutatták a mozikban, sőt kijött a dvd is. GyE: Ehhez az is hozzájárult, hogy egy csomó minden úgy szívódott bele az előadásba, hogy nem is tudtunk róla. Tudat alatt nagyon sok mindent felhasználtunk, olyanokat is, amikre csak utólag döbbentünk rá. Most olvastam újra Gáll Szabolcs Balázs: Száraz létünk fekete napjai című könyvét, amiből annak idején több részletet beépítettünk A gyávába, és most tűnt fel nekem egy bekezdés a szövegben az ajtóról, a bezártságról, a kinyitásról. Ezt a szöveget nem használtuk, csak most lett világos, hogy az előadás önkéntelenül kiadta magából ugyanezt a hasonlatot, hiszen az apa fiú kettős jelenetekben éppen ugyanezt a ki- és bezártság témát mutatjuk meg. Az előadásnak talán a kulcsa, hogy nem csupán a fiút látjuk, hanem az apát is. Eredetileg ez nem volt a koncepció része SP: Igen, monodrámának indult az előadás, de időközben kiderült, hogy szükség van rá, láttunk rengeteg apával folytatott interjút, és akkor úgy tűnt, hogy kell bele. Megcsináltunk egy imprót az apa-fiúra velem, ami elsőre ment, mint a karikacsapás talán mert már benne voltunk egy ideje a melóban, rengeteget beszélgettünk a dologról. A gyerekek felé pedig ez egy telitalálat. Miért? Fotó: Szép György Nézőművészeti Főiskola - Scherer Péter, Katona László SP: Ez egy másik világ, a normális világ. Ott van valaki előtted hosszú ideig, aki kiszállt a világból, teljesen elvesztette a valóságot, és ott van egy másik ember, aki normálisan él. És ahhoz, hogy látszódjon, hogy mi a különbség, hogy mi a 4

5 helyzet, ahhoz ezt a kettőt ütköztetni kellett. Azok alapján, amiket most mondtok ez egy nagyon elemi színházcsinálás volt. A helyzet adta így, vagy elhatároztátok, hogy így lesz? SP: Eszterrel ennek már volt előzménye, a Fajoknál (A fajok eredete a szerk.) is, a Nézőművészetinél is hasonlóan dolgoztunk. Persze akkor ott volt Tasnádi István, alapvetően ő írta, és tudjuk, hogy miket tett bele, de közben mi is finomítottunk rajta, vittünk bele egy csomó mindent. Annyiban ez nagyon újszerű volt, hogy úgy csináltunk színházat, színházi pillanatokat, hogy tudatosan tettünk bele saját, személyes élményeket. Nem átvitten kellett beleépíteni a szerepbe, hanem nagyon is konkrétan. Sok szöveg a Krisztián életéből van, amiket aztán megkevertünk egy kitalált világgal. Ez engem hallatlanul érdekel, hogy hogyan válnak a személyes élmények színházzá, még mielőtt pszichodráma válna belőlük ami egy személyes terápia. És ez sikerült is, hiszen teljesen elmosódik a valóság és a színház közötti határ. Ez persze nem új találmány, készültek ilyen előadások, de nálunk valamiért ez a típusú színházcsinálás a periférián van. KK: Hát, nem mondhatom, hogy kényelmes ezt csinálni Igen. Bátorság kell ahhoz, hogy levesd magadról azt a jelzést, hogy színész vagy mifelénk a színészek imádják érzékeltetni, hogy ők csak szerepet játszanak. KK: Amikor ez kezdett összeállni, hogy mi lesz, azt éreztem, hogy úristen, hogy fogok vadidegenek előtt ilyen személyes dolgokról beszélni ami persze csak részben igaz, mert nem teljesen így történtek meg, legalábbis kontextusában nem. A Színműn elsőben csináltunk ilyen én-gyakorlatokat, de azok a történetek szigorúan az osztálytársak és a tanárok között maradtak. Szóval megvan ez a mag, de később valahogy elfelejtődik. A másik a kényelmesebb út, így nehezebb bemenni a próbára, tudván, hogy mélyre kell szántani, hogy nem úszhatod meg, hogy ki kell pakolni magadat. Ez persze nem azt jelenti, hogy csak így lehet színházat csinálni, de ami az igazi mélységről akar szólni, tisztán, abban ennek benne kell lennie. Ehhez le kell csupaszítania magát az embernek. 5

6 SP: A tűzzel játszik az ember egy picit. Engem ez izgat benne. Zavar, hogy más előadásban nem így kell játszanod? A kérdés arra is vonatkozik, hogy mennyiben vagy más színészként, és mennyire vannak a munkáid kölcsönhatásban egymással? KK: Annyiban nagy hatással van, hogy kifejlődött bennem egy olyan igény, hogy a nézők minden rezdülésére akarjak reagálni. És bizony van olyan előadás, amiben ezt nem lehet megtenni. Annyira kifinomult az ilyen fajta figyelmem, hogy ezt sokszor nehéz bent tartani de van, amikor kicsit ki lehet engedni. Mondjuk egy-egy visszakérdezés. Nagy magabiztosságot is szereztem ezáltal. De nehéz is, mert sok másik előadásomban nem tehetem meg azt, hogy behelyettesítem a szavakat, vagy hogy szabadon kitöltöm a pillanatokat. Ott fokozottan kell ügyelnem erre. De ez a különös figyelem egyúttal éberen is tart régebben is kerestem ilyen kis feladatokat, hogy ne kerüljek az előadáson kívül. Persze ez színészi alkat kérdése is, van, akinek nem áll jól ez a fajta játékmód, de nekem igen. SP: Engem nagyon izgat benne, hogy meddig vagy benne te, mint ember, és hogy honnantól van fikció. Az a kérdés, hogy hol születik a színház. Miből és hogyan lehet azt csinálni. Hogy próbálsz meg valamiből önmagánál többet kihozni, mit találsz mögötte, esetleg megfejelni egy kis fikcióval. És lehet, hogy születik belőle egy előadás. Ez nem csak bátorság, hanem felelősség is. Zsótér Sándor fogalmazott egyszer úgy, hogy ő azt tanítja, hogy ne csak színészként legyél jelen a színpadon, hanem állampolgárként is, hogy vállald fel személyesen is a dolgaidat, effektíve vegyél részt bennük. A gyáva előadásban ez a kettő elválaszthatatlannak tűnik egymástól. Te el tudod? KK: Nagyon nehéz, mert megéreztem azt benne, hogy egy pillanat alatt szét tudok csúszni, és a semmiben tudok kapálózni. Egy drogos szemével nézve a világot más dimenziók nyílnak meg előtted, könnyen oda lehet kerülni és akkor mindennek vége. Vége a családnak, a gyerekeknek. Persze ez alkat kérdése is, de benne van a dologban. SP: Ha ránézel a Krisztiánra, azért az durva, hogy az egyik pillanatban azt látod, most jött ki a rehabról, most viszont, ezzel a szemüveggel pont olyan, mintha doktor Csernus beszélne hozzád. KK: Miért van az, hogy kőszínházban keveset érzem ezt a fajta munkát? Mondják, hogy benne van a szerepben valamilyen személyesség, de én ezt nem igazán látom. Jó, ritkán járok színházba, de nem is nagyon találkozom ilyesmivel. Lehet, hogy attól működik ez az előadás iskolákban, mert annyira egyszerűen és zsigerien fogalmaz, hogy olyan, mintha egy haverjuk beszélgetne velük. És ettől nagyon tud hatni. Hogy él, hogy jelen időben fogalmaz, hogy kommunikációt nyit, és nem fél beszélgetni. 6

7 A gyáva - Kovács Krisztián, Scherer Péter Olyan narratívát használtok, ami a gyerekeknek ismerős, olyan kommunikációs rendszert mutattok (az apa és a fiú elbeszélése egymás mellett), ami számukra mindennapos élmény. SP: Igazából minden színház, illetve minden valamire való színház erre törekszik, és ezt is csinálja ha igényes magával szemben. Nekünk az a mázlink vagy nem tudom mink, isteni gondviselés, hogy ebben sikerült ezt a játékstílust elegyíteni valami olyan lazasággal, ami a fiataloknak befogadható. Nem szabad azt gondolni, hogy ez mimiattunk van. KK: Könnyen be tudott volna fordulni ez mélabúba. De Pepe valahogy belém oltott olyan dolgokat a próba alatt, amitől játékos lett az egész. Például azt mondta, hogy mondjak neki verseket. Ezt akkora hülyeségnek gondoltam az elején: minek mondjak neki verset, mint valami felvételin? SP: És aztán elkezdtél verset improvizálni. KK: Igen, és annyira beütött, hogy ezen rajta is maradtam. A betűkkel, szavakkal való játék, az asszociációs láncok a mai napig bennem maradt, és működik. Egy csomó érdekes dologra nyitotta meg az agyamat, például, hogy A gyáva visszafelé a vágya, és észreveszel hasonló apró, talán véletlenszerű dolgokat, amik azért nagy tömegben nagyon érdekesek. Sokszor volt bennem az Pepe felé, hogy te ezekre engem nem fogsz rávenni, zseniális színész vagy, neked ez jól is áll színpadon, de nekem nem, úgyhogy hagyjál békén. De addig-addig rugdosott jó értelemben persze, míg elfogadtam és meglett. 7

8 Nick Carter avagy végső leszámolás Doktor Quartzcal - Kovács Krisztián SP: Igen, de ezek azért ajánlatok voltak, ahogy volt közöttük olyan is, amit elvetettünk. Az egészben az volt a lényeg, hogy a tiéd legyen. Múlt héten volt egy színházpedagógiai konferencia, ahol te előadtál a színházi nevelés színészi feladatairól. Úgy tűnik, hogy az eltelt néhány évben te lettél az osztályterem-színházi színész. Ez most egy másik szerep, egy kicsit teoretikusabb feladat. SP: A feleségem erre csak annyit mondott, hogy öregszem. Telnek az évek, és egyszer csak valaki megkérdezi: nincs-e kedved tanítani azt, amit eddig csináltál. Ez azt jelenti, hogy tapasztalat van a hátad mögött felgyülemlett az eltelt évek alatt. Hát igen. De szeretem, és hasznosnak gondolom. Kurzusokat is tartok e módszer szellemében a KIMIben is, ezek is afféle én-kurzusok : mindenki hoz saját történetet és mindegyikhez adok hozzá valamit. Sokszor jut eszembe, hogy egy-egy megszülető jelenet bármilyen színpadot elbírna. A módszer mintha a FEKETEország személyes és színházi irányba egyaránt nyitó továbbvagy átgondolása lenne. Az eszköz és a megközelítés ugyanaz, csak míg ott hírekből, addig itt személyes élményekből dolgoztok. SP: Nagyon megtisztelőnek tartom a hasonlatot. Az lenne most igazán nagy dolog csak én erre nem vagyok alkalmas, ha ezt a metódust valaki papírra vetné. Hogy megmaradjon az utókornak is, hogy mások számára is hozzáférhető legyen, hátha valakinek egyszer eszébe jut róla valami. Valamiféle indukátorszerepet szerintem be 8

9 tudna tölteni. A fejemben ez megvan, de nem tudom leírni. De lehet, hogy megpróbálkozom vele. Volt, aki azt mondta erre az előadásra, hogy ez nem érdekli? GyE: Ha volt is, nekünk nem mondták. SP: Inkább olyan felismerés a jellemző a fiatalok részéről, hogy ez is színház? Hogy ilyet is lehet? KK: Nagyon élvezik, hogy beszélgetésre, nyitottságra készteti őket. Ez talán a legnagyobb feladat: a fiatalok felé nyitni a színházat. SP: Szerencsére nem vagyunk előzmény nélküliek. Schilling hamlet.ws-e, a kolibris előadások és a KoMa Plazmája is ilyen, úgyhogy vannak társutasok, vannak erre kezdeményezések. Amikor februárban a Színház számára írott cikkhez folytattunk beszélgetést, kérdeztem, hogy van-e esély arra, hogy a Nézőművészeti Kft. teljes értékű színházi társulattá váljon. Ma már elég határozott körvonalakat ölt egy valódi műhely képe bennetek. Mik a terveitek jövőre? SP: Az anyagi helyzet erre éppen ideális, hogy most alapítsunk színházat tuti, hogy nem kapsz egy vasat sem Közben sok Klamm háborúja - Scherer Péter tehetséges ember vált szabaddá, pénzünk mondjuk nincs, de lassan ott tartunk, hogy nem is kell, mert mindenki vágyik annyira a munkára, hogy ingyen is jön. GyE: Folyamatosan dolgozunk a repertoáron lévő előadásokkal, a mi attitűdünk az, hogy a reakciók arra késztetnek minket, hogy folyamatosan újra- és újragondoljuk a produkciókat. Van pár előadás, amivel még dolgoznunk kell, hogy kiadja, hogy mennyi van még benne. A néző és a színház összeegyeztethető fogalmak mi ezt szeretnénk bizonyítani. SP: Jövőre, úgy tűnik, készül egy újabb iskolai történet, Vakság a munkacíme. Ez Eszter ötlete. Egy olyan fiatal színésszel, aki nagyon jól tud zenélni, valamint terveink szerint Sárosdi Lillával. GyE: Aminek fix bemutatója van, az az Ahogy tetszik, amit Koltai M. Gábor fog rendezni a Trafóban, ezt a HOPPartosokkal közösen fogjuk csinálni. Biztos az is, hogy 9

10 jövőre is lesz egy háromszínészes darabunk, Gondnok címmel. Ezt, úgy tervezzük, Szabó Máté rendezi. Krisztián, neked a színház mellett mostanában jutott még egy másik, társadalmi szerep is, hiszen kiállsz a bezárásra ítélt Janikovszky Éva Általános Iskola ügyében. KK: Igen, szükség is van rá, mert egy nagyon jó és színvonalas iskolát akarnak bezárni, ahol elsős a kislányom, és két nagyszerű tanító néni az osztályfőnöke. Úgy tudom, hogy május 19. és 24. között tervez a VII. kerületi közgyűlés határozni az ügyben, hogy a Janikovszkyt beolvasztják a Hernád utcai iskolába, megszüntetve a szellemiséget és a kiváló pedagógiai programot. Ha úgy döntenek, akkor szétszéled az egész, minden, amit felépítettek, és a frissen felújított épület ki tudja, kinek a kezére jut. Azt már tudjuk, hogy az önkormányzat egy jó pár törvény által előírt dolgot nem tartott be, tehát elvileg nem léphet jogerőre, hogy bezárják az iskolát ha mégis így lesz, akkor valami nagyon nagy baj van itt. Az önkormányzat, a döntéshozók nem állnak ki a szülők elé, és szakmailag nem tudnak felhozni semmilyen érvet a tervezett intézkedés mellett. A Janikovszkyban folyamatosan nő a jelentkezők száma, szakmai szervezetek által elismert referencia-intézmény. Egy színfolt tűnne ezzel el. Ettől függetlenül a kisebbik lányomat is ide szeretném beíratni, és hiszek abban, hogy sikerülni fog. A józan ész ezt diktálja. Nyulassy Attila / Ugrai István / Zsedényi Balázs forrás: www7.ora7.hu 10