Központi Statisztikai Hivatal. Lakossági lakáshitelezés I. félév

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Központi Statisztikai Hivatal. Lakossági lakáshitelezés I. félév"

Átírás

1 Központi Statisztikai Hivatal Lakossági lakáshitelezés I. félév Budapest, 2006

2 Központi Statisztikai Hivatal Készült a KSH Társadalomstatisztikai főosztályának Lakásstatisztikai osztályán Főosztályvezető-helyettes: Farkas János Készítette: Sándorfi László KSH az Interneten

3 Lakossági lakáshitelezés, I. félév A Központi Statisztikai Hivatal 2001-ben vezette be azt az adatgyűjtést, mely a bankok, szakosított pénzintézetek, szakosított hitelintézetek 1 és szövetkezeti hitelintézetek lakossági lakáshitelezési tevékenységét vizsgálja. Az adatszolgáltatás évenként kétszeri gyakoriságú. Immáron rendszeresnek tekinthető adatközlésünk jelen száma 2006 I. félévének lakáshitelezési adatait tartalmazza folyó áron, összehasonlítva a kérdezés bevezetése óta eltelt időszak adataival. A tárgyidőszakban 20 bank, 3 jelzáloghitel-intézet, 167 takarékszövetkezet teljesített adatszolgáltatást 4 hitelszövetkezet mellett június 31-én a lakáshitelek állománya 2491 milliárd Ft volt, amely a GDP 11 százalékának felel meg, és melynek közel 30 százalékát deviza alapú lakáshitelek tették ki. Az összes hitelállomány 52 százaléka a bankoknál, 42 százaléka a jelzáloghitelintézeteknél, 6 százaléka a takarékszövetkezeteknél koncentrálódott. Az állomány 96 százaléka a hitelek minősítése szempontjából problémamentes volt, több mint 2 százalékuk külön figyelendő, az átlag alatti, kétes vagy rossz minősítésű hitelek pedig 1,3 százalékot tettek ki I. félévében közel 65 ezer lakáshitelt engedélyeztek 315 milliárd Ft értékben. Az engedélyezett hitelek számában az előző év I. félévéhez képest 17 százalékos, összegét tekintve 31 százalékos növekedés következett be. A I. félévben engedélyezett lakáscélú hitelek összegének már csak 24 százaléka volt államilag támogatott. Az arányok megváltozását okozhatta a deviza alapú hitelezés további terjedése, mely a tárgyidőszakban engedélyezett hitelek számának 64 százalékát, összegének 72 százalékát teszi ki. A tárgyidőszakban egy-egy ügyfél részére átlagosan 4,9 millió Ft összegű lakáshitelt engedélyeztek, az előző év azonos időszakához viszonyítva 10 százalékos emelkedés figyelhető meg. Az előző év azonos időszakában összegében a használt lakások vásárlása volt a leggyakoribb hitelcél, amelynek gyakorisága nem változott. A használt lakás vásárlása mind a hitelcélok számában, mind összegében meghaladta az építést és az új lakás vásárlások együttesét. A lakáscélú hitelek futamideje átlagosan megközelíti a 14 évet, a hitelcélok közül a lakásépítés és az új lakás vásárlás esetén pedig eléri a 18 évet. 1 A lakástakarék-pénztárak nem tartoznak az adatszolgáltatói körbe. 3

4 1. Lakáscélú hitelek állománya, június 31. Hitelintézet Államilag támogatott Támogatás nélküli Összes Összesből deviza alapú Szám, db Bankok Jelzáloghitel-intézetek Takarékszövetkezetek Hitelszövetkezetek Összesen Összeg, millió Ft Bankok Jelzáloghitel-intézetek Takarékszövetkezetek Hitelszövetkezetek Összesen Lakáscélú hitelek minősítése, június 31. Hitelintézet Problémamentes Külön Átlag alatti figyelendő minősítésű lakáscélú hitelek Szám megoszlása, százalék Kétes vagy rossz Összesen Bankok 88,3 9,9 0,5 1,3 100,0 Jelzáloghitel-intézetek 98,5 1,3 0,1 0,2 100,0 Takarékszövetkezetek 82,1 12,8 2,1 3,0 100,0 Hitelszövetkezetek 66,8 25,5 3,2 4,5 100,0 Összesen 91,2 7,2 0,5 1,1 100,0 Összeg megoszlása, százalék Bankok 96,3 1,9 0,5 1,2 100,0 Jelzáloghitel-intézetek 98,4 1,4 0,1 0,2 100,0 Takarékszövetkezetek 77,3 17,7 2,2 2,7 100,0 Hitelszövetkezetek 62,3 29,8 2,5 5,4 100,0 Összesen 96,1 2,6 0,4 0,9 100,0 4

5 3. Engedélyezett lakáscélú hitelek, I. félév Lakáshitelek I. félév II. félév összesen I. félév Engedélyezett lakáscélú hitelek száma, db Államilag támogatott Állami támogatás nélkül Összesen Engedélyezett lakáscélú hitelek összege, millió Ft Államilag támogatott Állami támogatás nélkül Összesen Engedélyezett átlaghitelek, millió Ft Államilag támogatott 3,8 4,6 5,3 5,0 4,8 4,9 4,9 5,4 Állami támogatás nélkül 1,3 1,7 1,9 3,2 4,2 4,3 4,2 4,7 Összesen 2,0 3,2 4,2 4,1 4,4 4,5 4,4 4,9 4. Engedélyezett lakáscélú hitelek, 2006 I. félév Hitelintézet Államilag támogatott Támogatás nélküli Összes Összesből deviza alapú Szám, db Bankok Jelzáloghitel-intézetek Takarékszövetkezetek Hitelszövetkezetek Összesen Összeg, millió Ft Bankok Jelzáloghitel-intézetek Takarékszövetkezetek Hitelszövetkezetek Összesen Átlaghitelek, millió Ft Bankok 5,4 5,0 5,1 5,6 Jelzáloghitel-intézetek 4,3 3,9 4,1 3,9 Takarékszövetkezetek 6,6 2,2 3,4 7,5 Hitelszövetkezetek 5,5 1,8 2,8 Összesen 5,4 4,7 4,9 5,5 5

6 5. A folyósított lakáscélú hitelek és támogatások célok szerint, I. félév Megnevezés I. félév II. félév* összesen I. félév Szám, db Építés vásárlása vásárlása bővítés Áthidalás Hitelkiváltás Egyéb célok Összesen Összeg, millió Ft Építés vásárlása vásárlása bővítés Áthidalás Hitelkiváltás Egyéb célok Összesen Átlaghitelek, Ft Építés 3,4 3,6 3,6 2,7 2,3 2,3 2,3 3,1 vásárlása 4,7 4,7 4,6 5,3 4,4 5,3 4,8 6,3 vásárlása 2,0 3,8 4,7 4,5 4,0 4,8 4,4 4,5 bővítés 0,9 1,5 1,7 1,7 2,0 1,6 1,7 2,3 Áthidalás 6,0 3,3 1,9 3,1 6,3 5,3 6,0 6,6 Hitelkiváltás 1,9 2,8 2,9 4,4 3,9 3,1 3,4 3,3 Egyéb célok 1,5 2,7 1,3 1,2 3,5 2,5 2,8 3,5 Összesen 2,0 3,2 3,6 3,2 3,4 3,5 3,4 4,1 *A Kereskedelmi és Hitelbank Rt. nem szolgáltatott adatot (további érintett táblák: ). 6

7 6. A folyósított lakáshitelek és támogatások megoszlása célok szerint, I. félév Megnevezés I. félév II. félév összesen I. félév Szám megoszlása, százalék Építés 22,4 19,2 21,8 31,6 26,0 25,9 25,9 19,0 vásárlása 5,5 7,5 10,9 15,1 13,3 9,9 11,4 11,0 vásárlása 30,5 43,9 39,5 24,5 41,7 36,4 38,8 45,5 bővítés 36,3 26,5 23,3 17,4 9,3 14,0 11,9 10,0 Áthidalás 0,3 0,2 0,3 0,4 0,4 0,2 0,3 0,1 Hitelkiváltás 0,1 0,1 0,0 0,4 0,8 1,1 1,0 0,9 Egyéb célok 4,8 2,7 4,2 10,7 8,3 12,6 10,7 13,5 Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 Összeg megoszlása, százalék Építés 37,7 21,8 21,7 26,6 17,5 17,4 17,4 14,3 vásárlása 12,7 10,9 13,9 24,8 17,3 15,2 16,1 16,9 vásárlása 29,9 52,7 51,7 34,6 49,4 50,8 50,2 50,7 bővítés 15,3 12,1 11,0 9,1 5,4 6,4 6,0 5,6 Áthidalás 0,8 0,2 0,1 0,4 0,8 0,2 0,5 0,1 Hitelkiváltás 0,1 0,1 0,0 0,6 0,9 1,0 1,0 0,8 Egyéb célok 3,5 2,3 1,5 3,9 8,6 9,0 8,8 11,6 Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 7. A folyósított lakáshitelek és támogatások hitelintézetek szerint, I. félév Megnevezés Bankok Jelzáloghitelintézetek Takarékszövetkezetek Hitelszövetkezetek Összesen Hitelek/támogatások száma, db Hitelek/támogatások célja szerint Építés vásárlása vásárlása bővítés Áthidalás Hitelkiváltás Egyéb célok Összesen Megoszlás (százalék) 84,6 8,1 7,3 0,0 100,0 Hitelek/támogatások összege, millió Ft Hitelek/támogatások célja szerint Építés vásárlása vásárlása bővítés Áthidalás Hitelkiváltás Egyéb célok Összesen Megoszlás (százalék) 89,8 5,3 4,9 0,0 100,0 7

8 8. A folyósított lakáshitelek és támogatások megoszlása hitelintézetek szerint, I. félév Hitelintézet I. félév II. félév összesen Szám megoszlása, százalék I. félév Bankok 69,8 79,9 84,7 85,2 83,9 81,8 82,7 84,6 Jelzáloghitelintézetek 7,0 7,7 6,5 6,5 8,1 9,8 9,0 8,1 Takarékszövetkezetek 22,8 12,2 8,7 8,1 8,0 8,4 8,2 7,3 Hitelszövetkezetek 0,3 0,2 0,1 0,1 0,0 0,0 0,0 0,0 Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 Összeg megoszlása, százalék Bankok 70,6 83,5 87,4 85,0 87,3 85,9 86,5 89,8 Jelzáloghitelintézetek 11,1 8,6 6,2 8,3 6,6 7,3 7,0 5,3 Takarékszövetkezetek 18,2 7,8 6,4 6,7 6,1 6,9 6,5 4,9 Hitelszövetkezetek 0,1 0,1 0,1 0,1 0,0 0,0 0,0 0,0 Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 9. Átlagos futamidő hitelcélok szerint, I. félév Hitelek, támogatások célja I. félév II. félév összesen I. félév Átlagos futamidő, év Építés 12,3 15,7 17,3 17,8 18,0 18,2 18,1 18,1 vásárlása 12,1 15,8 16,9 17,3 17,7 17,5 17,6 17,8 vásárlása 8,8 9,8 10,9 11,3 12,0 12,6 12,3 12,9 bővítés 7,0 7,7 8,3 9,0 9,7 9,8 9,7 9,9 Áthidalás 3,0 2,8 2,8 4,0 1,2 7,4 4,3 2,3 Hitelkiváltás 7,7 10,0 12,1 11,2 11,6 14,2 12,8 12,7 Egyéb célok 6,5 7,4 8,1 8,9 9,4 9,9 9,6 9,9 Összesen 9,2 11,0 12,2 12,8 13,4 13,8 13,6 13,8 8

9 Módszertani megjegyzések A lakáscélú hitelek és támogatások számbavétele a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendeletének struktúráján alapszik. Államilag támogatott hitelek alatt a jelzálog típusú és a kiegészítő kamattámogatásos hitelek együttesen értendők (12/2001. (I. 30.) Korm. rendelete, 12. és 13..). A hitelek és támogatások céljai az alábbiak lehetnek: - építés: új lakás felépítése, családi vagy ikerház emeletráépítésnek minősülő tetőtér-beépítése, három vagy annál több gyermeket eltartó építtető esetében a tetőtér-beépítés is; - új lakás vásárlása: értékesítés céljára újonnan épített és építtetett lakás megvásárlása; - használt lakás vásárlása: nem újonnan épített, hanem a másodlagos lakáspiacon kínált lakás megvásárlása; - korszerűsítés, bővítés: a korszerűsítés következtében a lakás komfortfokozata növekszik, a bővítéssel pedig legalább egy lakószobával növekszik a lakás alapterülete; - áthidalás: értékesíteni kívánt ingatlan eladásából származó bevétel megelőlegezésére, másik ingatlan vásárlásához; - hitelkiváltás: korábbi lakáscélú hitel visszafizetése; - egyéb: a fent felsoroltak egyikébe sem tartozó lakáscélok. A Pénzügyi Közlöny évi 3. számában közzétett névjegyzék (Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 1/2002. /PK. 3./ tájékoztatója) alapján az adatszolgáltatók (hitelintézetek) alábbi csoportosítását követtük: 1. Bankok 2. Szakosított pénzintézetek 3. Szakosított hitelintézetek a) Lakástakarék-pénztárak b) Jelzáloghitel-intézetek c) Egyéb 4. Szövetkezeti hitelintézetek a) Takarékszövetkezetek b) Hitelszövetkezetek A szakosított hitelintézetek közül a lakástakarék-pénztárak nem tartoztak az adatszolgáltatói körbe. 9

10 Adatszolgáltatók Kitöltött kérdőívek száma, db Hitelintézet I. félév II. félév I. félév II. félév I. félév Bankok * Jelzáloghitelintézetek Takarékszövetkezetek Szakosított pénzintézetek, hitelszövetkezetek Összesen * A Kereskedelmi és Hitelbank Rt. és a Magyarországi Volksbank Rt. nem szolgáltatott adatot Jelmagyarázat a megfigyelt statisztikai jelenség nem fordult elő 10

1. A lakáscélú hitelek állománya, 2006. december 31. 2. A lakáscélú hitelek minősítése, 2006. december 31.

1. A lakáscélú hitelek állománya, 2006. december 31. 2. A lakáscélú hitelek minősítése, 2006. december 31. TÁBLÁK JEGYZÉKE 1. A lakáscélú hitelek állománya, 2006. december 31. 2. A lakáscélú hitelek minősítése, 2006. december 31. 3. Engedélyezett lakáscélú hitelek, 4. Engedélyezett lakáscélú hitelek, 2006.

Részletesebben

A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK H I R D E T M É N Y E

A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK H I R D E T M É N Y E A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK H I R D E T M É N Y E Kihirdetve: 2012. december 01-én Hatályos: 2012. december 01-tıl Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitelek 2012. december

Részletesebben

A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK

A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK H I R D E T M É N Y E Kihirdetve: 2018.december 15-jén Hatályos: 2019. január 1.-től a 2011 december 31-től 2018. november 30-ig befogadott Hitel-

Részletesebben

Fellner Zita Marosi Anna Új szerepben a fogyasztási hitelek mi magyarázza a személyi kölcsönök felfutását?

Fellner Zita Marosi Anna Új szerepben a fogyasztási hitelek mi magyarázza a személyi kölcsönök felfutását? Fellner Zita Marosi Anna Új szerepben a fogyasztási hitelek mi magyarázza a személyi kölcsönök felfutását? A háztartási szektor 216 közepe óta kezdte újra növelni az hitelállományát. Az új hitelciklusban

Részletesebben

MÓDSZERTANI LEÍRÁS A HÁZTARTÁSI SZEKTOR RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELÁLLOMÁNY ÖSSZETÉTELE CÍMŰ NEGYEDÉVES JEGYBANKI ADATKÖZLÉSHEZ

MÓDSZERTANI LEÍRÁS A HÁZTARTÁSI SZEKTOR RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELÁLLOMÁNY ÖSSZETÉTELE CÍMŰ NEGYEDÉVES JEGYBANKI ADATKÖZLÉSHEZ MÓDSZERTANI LEÍRÁS A HÁZTARTÁSI SZEKTOR RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELÁLLOMÁNY ÖSSZETÉTELE CÍMŰ NEGYEDÉVES JEGYBANKI ADATKÖZLÉSHEZ A 2014 első negyedévét bemutató publikáció megjelenésétől kezdődően a közzétett

Részletesebben

FHB FÖLDHITEL- ÉS ÉS JELZÁLOGBANK RT. RT. 2005. évi, IFRS szerint konszolidált beszámoló

FHB FÖLDHITEL- ÉS ÉS JELZÁLOGBANK RT. RT. 2005. évi, IFRS szerint konszolidált beszámoló FHB FÖLDHITEL- ÉS ÉS JELZÁLOGBANK RT. RT. 2005. évi, IFRS szerint konszolidált beszámoló Közgyűlés Közgyűlés 2006. 2006. április április 21. 21. AZ FHB EREDMÉNYE A BANKSZEKTOR TÜKRÉBEN FHB - Mérlegfőösszeg

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum

Új Szöveges dokumentum A Fészekrakó program Fészekrakó program keretében állami készfizető kezességvállalás mellett nyújtható hitelek (a 4/2005. (I.12.) Korm. rendelet, illetve ennek módosítására kiadott 32/2005. (II.15.) Korm.

Részletesebben

Állami kamattámogatott hitelek

Állami kamattámogatott hitelek AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Állami kamattámogatott hitelek Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy az államilag támogatott lakáscélú hitelek kamatai

Részletesebben

Állami kamattámogatott hitelek

Állami kamattámogatott hitelek AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Állami kamattámogatott hitelek Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy az államilag támogatott lakáscélú hitelek kamatai

Részletesebben

Állami kamattámogatott hitelek

Állami kamattámogatott hitelek AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Állami kamattámogatott hitelek Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy az államilag támogatott lakáscélú hitelek kamatai

Részletesebben

Állami kamattámogatott hitelek

Állami kamattámogatott hitelek AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Állami kamattámogatott hitelek Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy az államilag támogatott lakáscélú hitelek kamatai

Részletesebben

Finanszírozási kilátások az agráriumban. Előadó: Szabó István, igazgató

Finanszírozási kilátások az agráriumban. Előadó: Szabó István, igazgató Finanszírozási kilátások az agráriumban Előadó: Szabó István, igazgató Agrárágazati Igazgatóság 2 A mezőgazdaság... Agrárágazati Igazgatóság 3 A mezőgazdaság befolyásoló tényezői Agrárágazati Igazgatóság

Részletesebben

A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK H I R D E T M É N Y E

A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK H I R D E T M É N Y E A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK H I R D E T M É N Y E Kihirdetve: 2015. július 1-jén Hatályos: 2015. július 1-jétől Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitelek 2015. július 1-jétől

Részletesebben

MÓDSZERTANI LEÍRÁS A HÁZTARTÁSI SZEKTOR RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELÁLLOMÁNY ÖSSZETÉTELE CÍMŰ NEGYEDÉVES JEGYBANKI ADATKÖZLÉSHEZ

MÓDSZERTANI LEÍRÁS A HÁZTARTÁSI SZEKTOR RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELÁLLOMÁNY ÖSSZETÉTELE CÍMŰ NEGYEDÉVES JEGYBANKI ADATKÖZLÉSHEZ MÓDSZERTANI LEÍRÁS A HÁZTARTÁSI SZEKTOR RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELÁLLOMÁNY ÖSSZETÉTELE CÍMŰ NEGYEDÉVES JEGYBANKI ADATKÖZLÉSHEZ A jelzáloghiteleken kívüli egyéb fogyasztói hitelek forintosításának szerepeltetése

Részletesebben

HIRDETMÉNY a Takarékszövetkezetnél folyósított lakossági hitelek kondícióiról Érvényes: 2013. április 01-től

HIRDETMÉNY a Takarékszövetkezetnél folyósított lakossági hitelek kondícióiról Érvényes: 2013. április 01-től HIRDETMÉNY a Takarékszövetkezetnél folyósított lakossági hitelek kondícióiról Érvényes: 2013. április 01-től I.1. Ingatlan célú hitelek I.1.1. Piaci kamatozású ingatlan célú hitelek (lakossági fizetési

Részletesebben

HIRDETMÉNY a Takarékszövetkezetnél folyósított lakossági hitelek kondícióiról Érvényes: 2015. február 1-től

HIRDETMÉNY a Takarékszövetkezetnél folyósított lakossági hitelek kondícióiról Érvényes: 2015. február 1-től HIRDETMÉNY a Takarékszövetkezetnél folyósított lakossági hitelek kondícióiról Érvényes: 2015. február 1-től I.1. Piaci kamatozású ingatlan célú hitelek (új lakás építés, használt lakás vásárlás, felújítás,

Részletesebben

MÓDSZERTANI LEÍRÁS A HÁZTARTÁSI SZEKTOR RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELÁLLOMÁNY ÖSSZETÉTELE CÍMŰ NEGYEDÉVES JEGYBANKI ADATKÖZLÉSHEZ

MÓDSZERTANI LEÍRÁS A HÁZTARTÁSI SZEKTOR RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELÁLLOMÁNY ÖSSZETÉTELE CÍMŰ NEGYEDÉVES JEGYBANKI ADATKÖZLÉSHEZ MÓDSZERTANI LEÍRÁS A HÁZTARTÁSI SZEKTOR RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELÁLLOMÁNY ÖSSZETÉTELE CÍMŰ NEGYEDÉVES JEGYBANKI ADATKÖZLÉSHEZ A publikált idősorok változásai 2015-től A 2015. első negyedévet bemutató publikáció

Részletesebben

A háztartási, a nem pénzügyi vállalati és a bankközi forintkamatok 2003 júliusában

A háztartási, a nem pénzügyi vállalati és a bankközi forintkamatok 2003 júliusában A háztartási, a nem pénzügyi vállalati és a bankközi forintkamatok 00 ában A jegybanki alapkamatláb i emeléseinek 1 hatása ban is jelentkezett. A háztartási szektor kamatlábai emelkedtek, kivéve a látra

Részletesebben

ABAÚJ TAKARÉK Takarékszövetkezet Adószám: 10043622-2-05 Pénzforgalmi számlaszám: 11500119-10001909 Cégjegyzékszám: 05-02-000186

ABAÚJ TAKARÉK Takarékszövetkezet Adószám: 10043622-2-05 Pénzforgalmi számlaszám: 11500119-10001909 Cégjegyzékszám: 05-02-000186 ABAÚJ TAKARÉK Takarékszövetkezet Adószám: 10043622-2-05 Pénzforgalmi számlaszám: 11500119-10001909 Cégjegyzékszám: 05-02-000186 HIRDETMÉNY - LAKOSSÁGI HITELEK Érvényes: 2015. január 1-től A Takarékszövetkezet

Részletesebben

A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK HIRDETMÉNYE. Kihirdetve: július 1-jén Hatályos: július 1-jét l

A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK HIRDETMÉNYE. Kihirdetve: július 1-jén Hatályos: július 1-jét l A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK HIRDETMÉNYE Kihirdetve: 2013. július 1-jén Hatályos: 2013. július 1-jét l Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitelek 2013. július 1-jét l alkalmazandó

Részletesebben

LAKOSSÁGI HITELTERMÉKEK HIRDETMÉNYE A

LAKOSSÁGI HITELTERMÉKEK HIRDETMÉNYE A 1. Áruvásárlási kölcsön 1.1 Díjak és költségek Nyomtatvány költség, maximum lásd még 31. pont + 500,- Ft 24,00% 3 év max.50.000,-ft futamideje zárásakor 2. Gépjármű vásárlási kölcsön 3 éven belüli futamidő

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Mértéke. Kamattámogatás 6,0000% 0,3660% 6,3660% Állami kiegészítő kamattámogatásos lakóingatlan korszerűsítési kölcsön esetén

H I R D E T M É N Y. Mértéke. Kamattámogatás 6,0000% 0,3660% 6,3660% Állami kiegészítő kamattámogatásos lakóingatlan korszerűsítési kölcsön esetén H I R D E T M É N Y MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTHATÓ FORINT ALAPÚ LAKÁSCÉLÚ KAMATTÁMOGATÁSOS KÖLCSÖN KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL Érvényes 2014. június 01-től KAMATTÁMOGATOTT HITEL 134/2009. (VI.23)

Részletesebben

A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK HIRDETMÉNYE. Kihirdetve: 2014. december 15-én Hatályos: 2015.

A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK HIRDETMÉNYE. Kihirdetve: 2014. december 15-én Hatályos: 2015. A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK HIRDETMÉNYE Kihirdetve: 2014. december 15-én Hatályos: 2015. január 1-jét l Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitelek 2015. január 1-jét l alkalmazandó

Részletesebben

Állami kamattámogatott hitelek

Állami kamattámogatott hitelek AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Állami kamattámogatott hitelek Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy az államilag támogatott lakáscélú hitelek kamatai

Részletesebben

LAKOSSÁGI HITELTERMÉKEK HIRDETMÉNYE A

LAKOSSÁGI HITELTERMÉKEK HIRDETMÉNYE A 1. Áruvásárlási kölcsön 1.1 Díjak és költségek Nyomtatvány költség, maximum lásd még 31. pont + 500,- Ft 24,00% 3 év max.50.000,-ft futamideje zárásakor 2. Gépjármű vásárlási kölcsön 3 éven belüli futamidő

Részletesebben

A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK HIRDETMÉNYE. Kihirdetve: november 1-jén Hatályos: 2013.

A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK HIRDETMÉNYE. Kihirdetve: november 1-jén Hatályos: 2013. A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK HIRDETMÉNYE Kihirdetve: 2013. november 1-jén Hatályos: 2013. november 1-jét l Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitelek 2013. november 1-jét l

Részletesebben

Mérleg Eszköz Forrás

Mérleg Eszköz Forrás Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. elkészítette 2001. június 30-ával zárult félévre vonatkozó Nemzetközi Számviteli Standardok szerinti konszolidált, nem auditált beszámolóját. A következõkben

Részletesebben

JELENTÉS AZ ÖNKORMÁNYZATOK INGATLANKEZELÉSI ÉS LAKÁSELLÁTÁSI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

JELENTÉS AZ ÖNKORMÁNYZATOK INGATLANKEZELÉSI ÉS LAKÁSELLÁTÁSI TEVÉKENYSÉGÉRŐL KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 080 JELENTÉS AZ ÖNKORMÁNYZATOK INGATLANKEZELÉSI

Részletesebben

A lakáspiac alakulása

A lakáspiac alakulása A lakáspiac alakulása 2010. november 10. szerda A magyarországi lakáspiacra vonatkozó helyzetértékelések 2008 és 2009 júliusa között felmérésről-felmérésre romlottak, azóta a megítélés hullámvasútra ült.

Részletesebben

Tovább nőtt a mezőgazdaság hitelállománya. Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai III. negyedév

Tovább nőtt a mezőgazdaság hitelállománya. Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai III. negyedév Tovább nőtt a mezőgazdaság hitelállománya Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai 17. III. negyedév I) Az agrárgazdaság (mezőgazdaág és élelmiszeripar) hitelállományának alakulása Az agrárgazdaság hitelállománya

Részletesebben

A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK H I R D E T M É N Y E. Kihirdetve: január 21. Hatályos: 2013.

A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK H I R D E T M É N Y E. Kihirdetve: január 21. Hatályos: 2013. A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK H I R D E T M É N Y E Kihirdetve: 2013. január 21. Hatályos: 2013. február 01-tıl Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitelek 2013. február 01-tıl

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Mértéke. Kamattámogatás 0,5970% 6,4650 % Állami kiegészítő kamattámogatásos lakóingatlan korszerűsítési kölcsön esetén

H I R D E T M É N Y. Mértéke. Kamattámogatás 0,5970% 6,4650 % Állami kiegészítő kamattámogatásos lakóingatlan korszerűsítési kölcsön esetén H I R D E T M É N Y MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTHATÓ FORINT ALAPÚ LAKÁSCÉLÚ KAMATTÁMOGATÁSOS KÖLCSÖN KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL Érvényes 2014. március 01-től KAMATTÁMOGATOTT HITEL 134/2009. (VI.23)

Részletesebben

HIRDETMÉNY a Takarékszövetkezetnél folyósított lakossági hitelek kondícióiról Érvényes: április 1-től

HIRDETMÉNY a Takarékszövetkezetnél folyósított lakossági hitelek kondícióiról Érvényes: április 1-től HIRDETMÉNY a Takarékszövetkezetnél folyósított lakossági hitelek kondícióiról Érvényes: 2016. április 1-től I.1.1. Piaci kamatozású ingatlan célú hitelek (új lakás építés, használt lakás vásárlás, felújítás,

Részletesebben

BORSOD TAKARÉK TAKARÉKSZÖVETKEZET

BORSOD TAKARÉK TAKARÉKSZÖVETKEZET BORSOD TAKARÉK TAKARÉKSZÖVETKEZET EU-2. számú ELNÖKI UTASÍTÁS 6/1. számú Hirdetmény a lakossági hitelek esetén alkalmazott kondíciókról Hatályba lépési idő: 2013. február 01. Hatályba léptető határozat:

Részletesebben

HIRDETMÉNY a Takarékszövetkezetnél folyósított lakossági hitelek kondícióiról Érvényes: július 1-től

HIRDETMÉNY a Takarékszövetkezetnél folyósított lakossági hitelek kondícióiról Érvényes: július 1-től HIRDETMÉNY a Takarékszövetkezetnél folyósított lakossági hitelek kondícióiról Érvényes: 2016. július 1-től I.1.1. Piaci kamatozású ingatlan célú hitelek (új lakás építés, használt lakás vásárlás, felújítás,

Részletesebben

HIRDETMÉNY. A CIB UNO Lakáskölcsön és CIB UNO Szabad Felhasználású Ingatlanfedezetes Kölcsönre vonatkozó Kondíciós Lista:

HIRDETMÉNY. A CIB UNO Lakáskölcsön és CIB UNO Szabad Felhasználású Ingatlanfedezetes Kölcsönre vonatkozó Kondíciós Lista: HIRDETMÉNY A CIB UNO Ingatlanfedezetes Kölcsönök, CIB Végig FIX Ingatlanfedezetes Kölcsönök és a CIB Bank Új Otthon II. lakáshitelére vonatkozó kondíciós listákban történt változásokról Ezúton tájékoztatjuk

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. MÉG ÁLLOMÁNYBAN LÉVŐ, DE MÁR NEM FOLYÓSÍTHATÓ KÖLCSÖNÖK KONDÍCIÓI KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL. jegybanki alapkamat + 3 %

H I R D E T M É N Y. MÉG ÁLLOMÁNYBAN LÉVŐ, DE MÁR NEM FOLYÓSÍTHATÓ KÖLCSÖNÖK KONDÍCIÓI KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL. jegybanki alapkamat + 3 % H I R D E T M É N Y MÉG ÁLLOMÁNYBAN LÉVŐ, DE MÁR NEM FOLYÓSÍTHATÓ KÖLCSÖNÖK KONDÍCIÓI KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL 1. SZABOLCS viharkár hitel 2010 Érvényes: 2010.06.23. jegybanki alapkamat + 3 % Folyósítási

Részletesebben

HIRDETMÉNY a Takarékszövetkezetnél folyósított lakossági hitelek kondícióiról Érvényes: március 21-től

HIRDETMÉNY a Takarékszövetkezetnél folyósított lakossági hitelek kondícióiról Érvényes: március 21-től HIRDETMÉNY a Takarékszövetkezetnél folyósított lakossági hitelek kondícióiról Érvényes: 2016. március 21-től I.1.1. Piaci kamatozású ingatlan célú hitelek (új lakás építés, használt lakás vásárlás, felújítás,

Részletesebben

HIRDETMÉNY a Takarékszövetkezetnél folyósított lakossági hitelek kondícióiról Érvényes: 2015. március 1-től

HIRDETMÉNY a Takarékszövetkezetnél folyósított lakossági hitelek kondícióiról Érvényes: 2015. március 1-től HIRDETMÉNY a Takarékszövetkezetnél folyósított lakossági hitelek kondícióiról Érvényes: 2015. március 1-től I.1.1. Piaci kamatozású ingatlan célú hitelek (új lakás építés, használt lakás vásárlás, felújítás,

Részletesebben

LAKOSSÁGI HITELTERMÉKEK HIRDETMÉNYE A

LAKOSSÁGI HITELTERMÉKEK HIRDETMÉNYE A 1. Áruvásárlási kölcsön 1.1 Díjak és költségek Nyomtatvány költség, maximum lásd még 31. pont + 500,- Ft 24,00% 3 év max.50.000,-ft futamideje zárásakor 2. Gépjármű vásárlási kölcsön 3 éven belüli futamidő

Részletesebben

HIRDETMÉNY Lakosság éven túli hitelei

HIRDETMÉNY Lakosság éven túli hitelei Érvényes: 06..0től Forgalmazható hitelek Kamat (%) Egyszeri kezelési költség (%) Hitel összege (Ft) Személyi kölcsön havi BUBOR + 7 00.000.000.000 Személyi kölcsön csoportos hitelfedezeti életbiztosítás

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)

Részletesebben

A háztartási, a nem pénzügyi vállalati és a bankközi forintkamatok 2003 januárjában

A háztartási, a nem pénzügyi vállalati és a bankközi forintkamatok 2003 januárjában A háztartási, a nem pénzügyi vállalati és a bankközi forintkamatok 00 januárjában Az Európai Központi Bank módszertanának megfelelően 00. januártól az MNB megváltoztatta a háztartási és a nem pénzügyi

Részletesebben

AGRIA Bélapátfalva Takarékszövetkezet. Aktív üzletági hirdetmény Lakossági hitelek esetén alkalmazott kondíciók

AGRIA Bélapátfalva Takarékszövetkezet. Aktív üzletági hirdetmény Lakossági hitelek esetén alkalmazott kondíciók AGRIA Bélapátfalva Takarékszövetkezet Aktív üzletági hirdetmény Lakossági hitelek esetén alkalmazott kondíciók Kihirdetve: 2015. július 14. Érvényes: 2015. július 15. Jelen dokumentum nem minősül ajánlattételnek,

Részletesebben

HIRDETMÉNY a Takarékszövetkezetnél folyósított lakossági hitelek kondícióiról Érvényes: április 1-től

HIRDETMÉNY a Takarékszövetkezetnél folyósított lakossági hitelek kondícióiról Érvényes: április 1-től HIRDETMÉNY a Takarékszövetkezetnél folyósított lakossági hitelek kondícióiról Érvényes: 2015. április 1-től I.1.1. Piaci kamatozású ingatlan célú hitelek (új lakás építés, használt lakás vásárlás, felújítás,

Részletesebben

HIRDETMÉNY a Takarékszövetkezetnél folyósított lakossági hitelek kondícióiról Érvényes: 2014. szeptember 1-től

HIRDETMÉNY a Takarékszövetkezetnél folyósított lakossági hitelek kondícióiról Érvényes: 2014. szeptember 1-től HIRDETMÉNY a Takarékszövetkezetnél folyósított lakossági hitelek kondícióiról Érvényes: 2014. szeptember 1-től I.1. Ingatlan célú hitelek I.1.1. Piaci kamatozású ingatlan célú hitelek (lakossági fizetési

Részletesebben

HIRDETMÉNY. A Jogelőd SAVARIA Takarékszövetkezetnél és között forgalmazott. Lakossági hitelek

HIRDETMÉNY. A Jogelőd SAVARIA Takarékszövetkezetnél és között forgalmazott. Lakossági hitelek HIRDETMÉNY A Jogelőd SAVARIA Takarékszövetkezetnél 2017.10.01. és 2017.10.31. között forgalmazott Lakossági hitelek esetében alkalmazott kondíciókról Hatályos: 2017. november 01. Közzététel napja: 2017.

Részletesebben

Banai Ádám Fábián Gergely Nagy Tamás. Van még tér a széleskörű, egészséges szerkezetű hitelezésre

Banai Ádám Fábián Gergely Nagy Tamás. Van még tér a széleskörű, egészséges szerkezetű hitelezésre Banai Ádám Fábián Gergely Nagy Tamás Van még tér a széleskörű, egészséges szerkezetű hitelezésre Az új hitelciklus 213-as indulását követően a háztartások hitelállománya 217-ben stabil növekedési pályára

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Szociálpolitikai kedvezmény és kamattámogatás

SAJTÓKÖZLEMÉNY. Szociálpolitikai kedvezmény és kamattámogatás SAJTÓKÖZLEMÉNY Szociálpolitikai kedvezmény és kamattámogatás Részletek a Kormány új Otthonteremtési Programjáról A Kormány új Otthonteremtési Programjának főbb célkitűzése, hogy megállítsa a lakásépítések

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)

Részletesebben

HIRDETMÉNY LAKOSSÁGI HITELEK

HIRDETMÉNY LAKOSSÁGI HITELEK ABAÚJ TAKARÉK Takarékszövetkezet Adószám: 10043622-2-05 Pénzforgalmi számlaszám: 11500119-10001909 Cégjegyzékszám: 05-02-000186 HIRDETMÉNY LAKOSSÁGI HITELEK Érvényes: 2013. február 20-tól Fizetési számla

Részletesebben

Piaci, lakáscélú hitelek HUF

Piaci, lakáscélú hitelek HUF A TISZÁNTULI TAKARÉK TAKARÉKSZÖVETKEZET ÁLTAL NYÚJTOTT JELZÁLOGFEDEZETŰ HITELEK Jelen vázlatos tájékoztató a Hitelintézet termékeinek összehasonlíthatóságát támogatja. A részletes feltételeket a Hitelintézet

Részletesebben

36/2010. számú Hirdetmény ingatlanfedezettel nyújtott hitelekről Érvényes: 2010.június 11-től

36/2010. számú Hirdetmény ingatlanfedezettel nyújtott hitelekről Érvényes: 2010.június 11-től I. 2010.06.11 -től folyósított piaci hitelek ingatlanfedezettel, egyenletes törlesztésse Kamatok referencia kamat* kamatfelár 1. Lakáscélú KUCKÓ hitel 3 hónapos BUBOR 1,8% 2. Felújítási MESTER hitel 3

Részletesebben

HIRDETMÉNY LAKOSSÁGI HITELEK Érvényes: 2014. január 1-től

HIRDETMÉNY LAKOSSÁGI HITELEK Érvényes: 2014. január 1-től ABAÚJ TAKARÉK Takarékszövetkezet Adószám: 10043622-2-05 Pénzforgalmi számlaszám: 11500119-10001909 Cégjegyzékszám: 05-02-000186 HIRDETMÉNY LAKOSSÁGI HITELEK Érvényes: 2014. január 1-től Fizetési számla

Részletesebben

HIRDETMÉNY Lakosság éven túli hitelei

HIRDETMÉNY Lakosság éven túli hitelei Érvényes: 05.0.0től Forgalmazható hitelek Kamat (%) Egyszeri kezelési költség (%) Hitel összege (Ft) (max. hónap) Személyi kölcsön 3,65 9,50 00.000.000.000 (500.000 Ft 3 évre) 60 Személyi kölcsön csoportos

Részletesebben

V JÚNIUS 10-IG SZERZŐDÖTT AEGON-UNICREDIT JELZÁLOGHITELEK VI. DÍJMENTES ELŐTÖRLESZTÉS... 17

V JÚNIUS 10-IG SZERZŐDÖTT AEGON-UNICREDIT JELZÁLOGHITELEK VI. DÍJMENTES ELŐTÖRLESZTÉS... 17 HIRDETMÉNY az UniCredit Bank Hungary Zrt kamatkondíciói magánszemélyek részére NEM FORGALMAZOTT TERMÉKEK HITELEK Az UniCredit Bank Hungary Zrt. 2010. december 13-ától a deviza alapú, lakáscélú jelzáloghiteleknél

Részletesebben

TÁMOGATOTT JELZÁLOGHITELEK ÉS KÖZVETLEN ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK

TÁMOGATOTT JELZÁLOGHITELEK ÉS KÖZVETLEN ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK TÁMOGATOTT JELZÁLOGHITELEK ÉS KÖZVETLEN ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK I. UniCredit támogatott lakáscélú jelzáloghitelek II. UniCredit támogatott lakáscélú jelzáloghitelekhez kapcsolódó díjak, jutalékok III. Közvetlen

Részletesebben

A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK

A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK H I R D E T M É N Y E Kihirdetve: 2016. március 21-én Hatályos: 2016. március 21-től Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitelek 2016. március 1-jétől

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Mértéke. Bruttó kamat* Kamattámogatás 4,8810% 0,0000% 4,8810%

H I R D E T M É N Y. Mértéke. Bruttó kamat* Kamattámogatás 4,8810% 0,0000% 4,8810% H I R D E T M É N Y MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTHATÓ FORINT ALAPÚ LAKÁSCÉLÚ KAMATTÁMOGATÁSOS KÖLCSÖN KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL Érvényes 2015.01.05-től KAMATTÁMOGATOTT HITEL 134/2009. (VI.23) Kormányrendelet

Részletesebben

A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK H I R D E T M É N Y E. Kihirdetve: december 15-én Hatályos: 2013.

A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK H I R D E T M É N Y E. Kihirdetve: december 15-én Hatályos: 2013. A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK H I R D E T M É N Y E Kihirdetve: 2012. december 15-én Hatályos: 2013. január 01-tıl Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitelek 2013. január 01-tıl

Részletesebben

5.sz. melléklet Érvényes: 2014. augusztus 21. Hirdetmény Nem forgalmazható, de állományban lévő betétek kondíciói

5.sz. melléklet Érvényes: 2014. augusztus 21. Hirdetmény Nem forgalmazható, de állományban lévő betétek kondíciói 5.sz. melléklet Érvényes: 2014. augusztus 21. Hirdetmény Nem forgalmazható, de állományban lévő betétek kondíciói Lekötési idő % (évi) EBKM % Ifjusági betét 5 év 1,00 Otthonteremtő betét 5 év 1,00 GK előtakarékossági

Részletesebben

A nem pénzügyi vállalati, a háztartási és a bankközi forintkamatok 2002 júniusában

A nem pénzügyi vállalati, a háztartási és a bankközi forintkamatok 2002 júniusában MAGYAR NEMZETI BANK NYILVÁNOS: 2002. 2..30 órától! Budapest, 2002. 31. A nem pénzügyi vállalati, a háztartási és a bankközi forintkamatok 2002 ában A nem pénzügyi vállalati hitelek és betétek átlagkamatlába

Részletesebben

Hirdetmény Nem forgalmazható, de állományban lévő betétek kondíciói

Hirdetmény Nem forgalmazható, de állományban lévő betétek kondíciói Hirdetmény Nem forgalmazható, de állományban lévő betétek kondíciói 5.sz. melléklet Érvényes: 2015. július 22. Lekötési idő Kamat % (évi) EBKM % Ifjusági betét 5 év 1,00 Otthonteremtő betét 5 év 1,00 GK

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. MÉG ÁLLOMÁNYBAN LÉVŐ, DE MÁR NEM FOLYÓSÍTHATÓ KÖLCSÖNÖK KONDÍCIÓI KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL. jegybanki alapkamat + 3 %

H I R D E T M É N Y. MÉG ÁLLOMÁNYBAN LÉVŐ, DE MÁR NEM FOLYÓSÍTHATÓ KÖLCSÖNÖK KONDÍCIÓI KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL. jegybanki alapkamat + 3 % H I R D E T M É N Y MÉG ÁLLOMÁNYBAN LÉVŐ, DE MÁR NEM FOLYÓSÍTHATÓ KÖLCSÖNÖK KONDÍCIÓI KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL 1. SZABOLCS viharkár hitel 2010 Érvényes: 2010.06.23. jegybanki alapkamat + 3 % Folyósítási

Részletesebben

ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény

ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény CSOPORTOS SZÁMLAVEZETÉSHEZ KAPCSOLÓDÓ KEDVEZMÉNYES HITELEK (ÉRVÉNYES 2016.08.01-TŐL) A kedvezményes kondíciók igénybevételére jogosult minden olyan gazdasági társaság - valamint annak a közvetlen és közvetett

Részletesebben

1. FOGYASZTÁSI KÖLCSÖN THM* 20,87 % (500.000,- Ft hitelösszegre, 3 éves lejáratra számítva) 2,5 % Takarékszövetkezetnél számlával rendelkező ügyfél

1. FOGYASZTÁSI KÖLCSÖN THM* 20,87 % (500.000,- Ft hitelösszegre, 3 éves lejáratra számítva) 2,5 % Takarékszövetkezetnél számlával rendelkező ügyfél Ügyleti kamat évi Éven belül: Éven túl: Egyszeri KISKUN TAKARÉKSZÖVETKEZET HIRDETMÉNY A KISKUN Takarékszövetkezetnél alkalmazott lakossági forint hitelek kondícióiról Érvényes: 2014. június 25. napjától

Részletesebben

1. LAKOSSÁGI SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ HITELEK. A. Személyi jellegű hitelek

1. LAKOSSÁGI SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ HITELEK. A. Személyi jellegű hitelek 1. LAKOSSÁGI SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ HITELEK A. Személyi jellegű hitelek Hitelbírálati díj Takarék személyi kölcsön Folyósítási jutalék. Kölcsönfedezeti biztosítás Kedvezményes számlavezetési díj: Akciós

Részletesebben

JELENTÉS AZ ÖNKORMÁNYZATOK INGATLANKEZELÉSI ÉS LAKÁSELLÁTÁSI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

JELENTÉS AZ ÖNKORMÁNYZATOK INGATLANKEZELÉSI ÉS LAKÁSELLÁTÁSI TEVÉKENYSÉGÉRŐL KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1080 JELENTÉS AZ ÖNKORMÁNYZATOK INGATLANKEZELÉSI

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ A HÁTRALÉKOS HITELADÓSOK HELYZETÉNEK JAVÍTÁSA CÉLJÁBÓL NYÚJTOTT KAMATTÁMOGATATOTT KÖLCSÖNÖKRŐL

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ A HÁTRALÉKOS HITELADÓSOK HELYZETÉNEK JAVÍTÁSA CÉLJÁBÓL NYÚJTOTT KAMATTÁMOGATATOTT KÖLCSÖNÖKRŐL NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ A HÁTRALÉKOS HITELADÓSOK HELYZETÉNEK JAVÍTÁSA CÉLJÁBÓL NYÚJTOTT KAMATTÁMOGATATOTT KÖLCSÖNÖKRŐL (Érvényes 2012. április 14-től) Tisztelt Érdeklődő! Az otthonteremtési

Részletesebben

H-TÁM-1/2018. sz. HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Államilag támogatott lakáscélú hiteltermékek

H-TÁM-1/2018. sz. HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Államilag támogatott lakáscélú hiteltermékek H-TÁM-1/2018. sz. HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Államilag támogatott lakáscélú hiteltermékek 1. Támogatott hitelek kondíciói 1.1. A 134/2009. (VI.23) Korm. rendelet szerint nyújtható kamattámogatott kölcsön

Részletesebben

Grafikonkészlet a hitelintézetek összevont mérlegének alakulásáról szóló közleményhez június

Grafikonkészlet a hitelintézetek összevont mérlegének alakulásáról szóló közleményhez június 212. 213. január 214. január 212. 213. január 214. január Grafikonkészlet a hitelintézetek összevont mérlegének alakulásáról szóló közleményhez 214. 1. ábra: A háztartások hitelállományának reálnövekedése

Részletesebben

Tájékoztató. a családok otthonteremtési kedvezménye (CSOK) címén igényelhető. vissza nem térítendő lakáscélú támogatásokról

Tájékoztató. a családok otthonteremtési kedvezménye (CSOK) címén igényelhető. vissza nem térítendő lakáscélú támogatásokról 1 Tájékoztató a családok otthonteremtési kedvezménye (CSOK) címén igényelhető vissza nem térítendő lakáscélú támogatásokról A lakásépítési támogatásról szóló 256/2011. (XII. 6.) Korm. rendelet alapján

Részletesebben

Grafikonkészlet a hitelintézetek összevont mérlegének alakulásáról szóló közleményhez január

Grafikonkészlet a hitelintézetek összevont mérlegének alakulásáról szóló közleményhez január Grafikonkészlet a hitelintézetek összevont mérlegének alakulásáról szóló közleményhez 1. ábra: A háztartások hitelállományának reálnövekedése 1 2 3 3 - - - - - - Forinthitel Devizahitel Összes hitel 2.

Részletesebben

Boldva és Vidéke Takarékszövetkezet Hirdetmény Lakossági hitelek kondíciói és költségei Érvényesség: 2015. január 1.

Boldva és Vidéke Takarékszövetkezet Hirdetmény Lakossági hitelek kondíciói és költségei Érvényesség: 2015. január 1. Közzététel napja: 2014.12.16 Jelen Hirdetmény 2015. január 1-től lép hatályba. Az újonnan meghirdetett kamat-, díj- és költségelemek valamint az aktuális teljes hiteldíj mutató (THM) értékek sötét háttérrel

Részletesebben

Ügyféltájékoztató A PÁTRIA Takarékszövetkezet ingatlan fedezettel biztosított Hitel- és kölcsöntermékeinek összehasonlító táblázata

Ügyféltájékoztató A PÁTRIA Takarékszövetkezet ingatlan fedezettel biztosított Hitel- és kölcsöntermékeinek összehasonlító táblázata Ügyféltájékoztató A PÁTRIA Takarékszövetkezet ingatlan fedezettel biztosított Hitel- és kölcsöntermékeinek összehasonlító táblázata Ismerjük a megoldást, válasszon! Fiatalok, valamint a több gyermekes

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A háztartási, a nem pénzügyi vállalati és a bankközi forintkamatokról 2004 júniusában 1

KÖZLEMÉNY A háztartási, a nem pénzügyi vállalati és a bankközi forintkamatokról 2004 júniusában 1 KÖZLEMÉNY A háztartási, a nem pénzügyi vállalati és a bankközi forintkamatokról 2004 ában 1 2004. ban a háztartási szektor folyószámlahiteleinek és fogyasztási hiteleinek átlagos kamatlábai csökkentek,

Részletesebben

Hirdetmény Nem forgalmazható, de állományban lévő betétek kondíciói

Hirdetmény Nem forgalmazható, de állományban lévő betétek kondíciói Hirdetmény Nem forgalmazható, de állományban lévő betétek kondíciói 5.sz. melléklet Érvényes: 2015. november 01. Lekötési idő Kamat % (évi) EBKM % Ifjusági betét 5 év 0,40 Otthonteremtő betét 5 év 0,40

Részletesebben

TÁMOGATOTT JELZÁLOGHITELEK ÉS KÖZVETLEN ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK

TÁMOGATOTT JELZÁLOGHITELEK ÉS KÖZVETLEN ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK TÁMOGATOTT JELZÁLOGHITELEK ÉS KÖZVETLEN ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK I. UniCredit támogatott lakáscélú jelzáloghitelek II. UniCredit támogatott lakáscélú jelzáloghitelekhez kapcsolódó díjak, jutalékok III. Közvetlen

Részletesebben

TÁMOGATOTT JELZÁLOGHITELEK ÉS KÖZVETLEN ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK

TÁMOGATOTT JELZÁLOGHITELEK ÉS KÖZVETLEN ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK TÁMOGATOTT JELZÁLOGHITELEK ÉS KÖZVETLEN ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK I. UniCredit támogatott lakáscélú jelzáloghitelek II. UniCredit támogatott lakáscélú jelzáloghitelekhez kapcsolódó díjak, jutalékok III. Közvetlen

Részletesebben

Varga Antal (OTSZ) Szövetkezeti bankok Európában és hazánkban

Varga Antal (OTSZ) Szövetkezeti bankok Európában és hazánkban Varga Antal (OTSZ) Szövetkezeti bankok Európában és hazánkban Történelmi háttér I. 1845 - Létrejön az első magyar szövetkezet 1850-es évek A magyar hitelszövetkezetek létrejötte egybeesik az európai szövetkezetek

Részletesebben

HIRDETMÉNY. Otthonteremtési kamattámogatásos lakáscélú kölcsönei 341/2011.(XII.29.) Korm. rendelet szerinti kölcsönök

HIRDETMÉNY. Otthonteremtési kamattámogatásos lakáscélú kölcsönei 341/2011.(XII.29.) Korm. rendelet szerinti kölcsönök Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet 8700 Marcali, Rákóczi u. 16. HIRDETMÉNY Otthonteremtési támogatásos lakáscélú kölcsönei 341/2011.(XII.29.) Korm. rendelet szerinti kölcsönök Hatálybalépés napja: 2015.

Részletesebben

Grafikonkészlet a hitelintézetek összevont mérlegének alakulásáról szóló közleményhez július

Grafikonkészlet a hitelintézetek összevont mérlegének alakulásáról szóló közleményhez július Grafikonkészlet a hitelintézetek összevont mérlegének alakulásáról szóló közleményhez 1. 1. ábra: A háztartások hitelállományának éves reálnövekedése 1 - - - -1-1 -1-1 -1-1 9 7 3 1-1 - Összes hitel (bal

Részletesebben

Grafikonkészlet a hitelintézetek összevont mérlegének alakulásáról szóló közleményhez december

Grafikonkészlet a hitelintézetek összevont mérlegének alakulásáról szóló közleményhez december Grafikonkészlet a hitelintézetek összevont mérlegének alakulásáról szóló közleményhez 1. 1. ábra: A háztartások hitelállományának éves reálnövekedése 1 - - - - - -1-1 -1-1 - 9 7 3 - - Összes hitel (bal

Részletesebben

1. LAKOSSÁGI SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ HITELEK. A. Személyi jellegű hitelek

1. LAKOSSÁGI SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ HITELEK. A. Személyi jellegű hitelek 1. LAKOSSÁGI SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ HITELEK A. Személyi jellegű hitelek Hitelbírálati díj mindenkori 6 havi BUBOR + 13 % 0-300.000 Ft: 3.000 Ft, 300.001-400.000 Ft: 12.000 Ft, 400.001-500.000 Ft: 15.000

Részletesebben

1. FOGYASZTÁSI KÖLCSÖN THM* 25,59-25,99 % (500.000,- Ft hitelösszegre, 3 éves lejáratra számítva)

1. FOGYASZTÁSI KÖLCSÖN THM* 25,59-25,99 % (500.000,- Ft hitelösszegre, 3 éves lejáratra számítva) Ügyleti kamat évi Éven belül: Éven túl: Egyszeri KISKUN TAKARÉKSZÖVETKEZET HIRDETMÉNY A KISKUN Takarékszövetkezetnél alkalmazott lakossági forint hitelek kondícióiról Érvényes: 2014. július 10. napjától

Részletesebben

Grafikonkészlet a hitelintézetek összevont mérlegének alakulásáról szóló közleményhez január

Grafikonkészlet a hitelintézetek összevont mérlegének alakulásáról szóló közleményhez január Grafikonkészlet a hitelintézetek összevont mérlegének alakulásáról szóló közleményhez 1. ábra: A háztartások hitelállományának reálnövekedése 1 - - - - - - -2-2 -2-2 Lakáscélú hitelek Fogyasztási hitelek

Részletesebben

Kitöltési útmutató a jegyzői adatlaphoz

Kitöltési útmutató a jegyzői adatlaphoz Kitöltési útmutató a jegyzői adatlaphoz A PM tájékoztató 4. pontjában megjelöltek szerint a jegyző határozatairól/intézkedéseiről adatlapot küld az illetékes Állampénztári Iroda részére. Jelen útmutató

Részletesebben

Pénzügyi stabilitási jelentés november

Pénzügyi stabilitási jelentés november Pénzügyi stabilitási jelentés 2016. november Horváth Gábor, vezető közgazdasági szakértő Pénzügyi rendszer elemzése igazgatóság Sajtótájékoztató 2016. november 17. Fő üzenetek a hazai pénzügyi stabilitásról

Részletesebben

HIRDETMÉNY a Takarékszövetkezetnél folyósított önkormányzati, non-profit szervezetek hiteleinek kondícióiról Érvényes: 2012.

HIRDETMÉNY a Takarékszövetkezetnél folyósított önkormányzati, non-profit szervezetek hiteleinek kondícióiról Érvényes: 2012. HIRDETMÉNY a Takarékszövetkezetnél folyósított önkormányzati, non-profit szervezetek hiteleinek kondícióiról Érvényes: 2012. július 1-től I.1. Fejlesztési hitelek, Egyéb éven túli hitelek I.1.1. Forint

Részletesebben

A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK HIRDETMÉNYE. Kihirdetve: február 10-én Hatályos: 2016.

A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK HIRDETMÉNYE. Kihirdetve: február 10-én Hatályos: 2016. A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK HIRDETMÉNYE Kihirdetve: 2016. február 10-én Hatályos: 2016. február 10-t l Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitelek 2016. február 1-jét l alkalmazandó

Részletesebben

Terméktájékoztató. Piaci kamatozású lakáscélú hitel

Terméktájékoztató. Piaci kamatozású lakáscélú hitel Terméktájékoztató A Szatymaz és Vidéke Takarékszövetkezet ebben a tájékoztató anyagban segítséget kíván nyújtani Önnek ahhoz, hogy a hitelfelvétele során kellő körültekintéssel, felelős odafigyeléssel

Részletesebben

Kamata (évi) mindenkori 6 havi BUBOR + 13 % 0-300.000 Ft: 3.000 Ft, Hitelbírálati díj

Kamata (évi) mindenkori 6 havi BUBOR + 13 % 0-300.000 Ft: 3.000 Ft, Hitelbírálati díj 1. LAKOSSÁGI SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ HITELEK A. Személyi jellegű hitelek Kamata (évi) mindenkori 6 havi BUBOR + 13 % 0-300.000 Ft: 3.000 Ft, 300.001-400.000 Ft: 12.000 Ft, 400.001-500.000 Ft: 1 THM 22,54%

Részletesebben

47/2014. számú Hirdetmény ingatlanfedezettel nyújtott hitelekről (2014.04.06.)

47/2014. számú Hirdetmény ingatlanfedezettel nyújtott hitelekről (2014.04.06.) 47/2014. számú Hirdetmény ingatlanfedezettel nyújtott hitelekről (2014.04.06.) I. Piaci hitelek ingatlanfedezettel, egyenletes törlesztéssel (2012.07.16-tól nyújtott kölcsönök) Kamatfelárak: Kamat* ( =

Részletesebben

HITELEZÉSI FOLYAMATOK, AUGUSZTUS

HITELEZÉSI FOLYAMATOK, AUGUSZTUS Nagy Tamás Pénzügyi Rendszer Elemzése Igazgatóság Sajtótájékoztató 218. augusztus 3. HITELEZÉSI FOLYAMATOK, 218. AUGUSZTUS 1 A KIADVÁNY FŐ ÜZENETEI A teljes vállalati hitelállomány 12 százalékkal, a kkv-hitelállomány

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ A HÁTRALÉKOS HITELADÓSOK HELYZETÉNEK JAVÍTÁSA CÉLJÁBÓL NYÚJTOTT KAMATTÁMOGATATOTT KÖLCSÖNÖKRŐL

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ A HÁTRALÉKOS HITELADÓSOK HELYZETÉNEK JAVÍTÁSA CÉLJÁBÓL NYÚJTOTT KAMATTÁMOGATATOTT KÖLCSÖNÖKRŐL NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ A HÁTRALÉKOS HITELADÓSOK HELYZETÉNEK JAVÍTÁSA CÉLJÁBÓL NYÚJTOTT KAMATTÁMOGATATOTT KÖLCSÖNÖKRŐL (Érvényes 2013. január 1-jétől) Tisztelt Érdeklődő! Az otthonteremtési

Részletesebben

Grafikonkészlet a hitelintézetek összevont mérlegének alakulásáról szóló közleményhez május

Grafikonkészlet a hitelintézetek összevont mérlegének alakulásáról szóló közleményhez május Grafikonkészlet a hitelintézetek összevont mérlegének alakulásáról szóló közleményhez. 1. ábra: A háztartások hitelállományának reálnövekedése 1 2 - - - - Forinthitel Devizahitel Összes hitel 2. ábra:

Részletesebben

Grafikonkészlet a hitelintézetek összevont mérlegének alakulásáról szóló közleményhez április

Grafikonkészlet a hitelintézetek összevont mérlegének alakulásáról szóló közleményhez április 28. 29. január 21. január 28. 29. január 21. január Grafikonkészlet a hitelintézetek összevont mérlegének alakulásáról szóló közleményhez 21. 1. ábra: A háztartások hitelállományának reálnövekedése 1 2

Részletesebben

Gyorsjelentés a bankszektor első negyedévi fejlődéséről

Gyorsjelentés a bankszektor első negyedévi fejlődéséről Szabályozási, elemzési és nemzetközi igazgatóság Elemzési és kutatási főosztály Gyorsjelentés a bankszektor 2005. első negyedévi fejlődéséről Budapest 2005. május Gyorsjelentésünk célja a bankszektor 2005.

Részletesebben

KONDÍCIÓS LISTA. Aktív üzletág kondíciói (Hitelek) A/1/2015.

KONDÍCIÓS LISTA. Aktív üzletág kondíciói (Hitelek) A/1/2015. KONDÍCIÓS LISTA Aktív üzletág kondíciói (Hitelek) A/1/2015. Érvényben: 2015. február 01-től Változás: Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Dunakanyar Takarékszövetkezet 2015.02.1-től a 2014. évi

Részletesebben

Állami kamattámogatott hitelek

Állami kamattámogatott hitelek AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Állami kamattámogatott hitelek Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy az államilag támogatott lakáscélú hitelek kamatai

Részletesebben