Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.november 12-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.november 12-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT"

Átírás

1 2013.november 12-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozatai: , c.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Beszámoló az önkormányzat 2013.évi költségvetésének háromnegyedéves teljesítéséről 2.) Az önkormányzat 2014.évi költségvetési koncepciója 3.) Az önkormányzat 2014.évi belső ellenőrzési tervének elfogadása 4.) A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Regionális Szilárdhulladék-gazdálkodási Program II.ütemének megvalósításáról döntéshozatal 5.) Közmeghallgatás időpontjának meghatározása 6.) Egyéb kérdések Milota, 2013.november 12. Klapka György polgármester

2 JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013.november 12-én, Milota község Önkormányzata Képviselőtestületének üléséről. Az ülés helye: Milota község Önkormányzata tanácsterem Jelen vannak: Klapka György polgármester, Bunna Istvánné alpolgármester, Mikola Bálint, Nagyné Horváth Erzsébet képviselők Távolmaradását előzetesen nem jelentette be: Danó József képviselő Tanácskozási joggal jelen van: Simon Blanka jegyző Meghívottként jelen van: Tóth Lászlóné pénzügyi főtanácsos Klapka György polgármester köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy az ülés határozatképes és megnyitja. Ismerteti a képviselőtestülettel a napirend-tervezetet és kéri annak elfogadását. Napirend-tervezet: 1.) Beszámoló az önkormányzat 2013.évi költségvetésének háromnegyedéves teljesítéséről 2.) Az önkormányzat 2014.évi költségvetési koncepciója 3.) Az önkormányzat 2014.évi belső ellenőrzési tervének elfogadása 4.) A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Regionális Szilárdhulladék-gazdálkodási Program II.ütemének megvalósításáról döntéshozatal 5.) Közmeghallgatás időpontjának meghatározása 6.) Egyéb kérdések A képviselőtestület az ismertetett napirend-tervezettel egyhangúlag - 4 igen szavazattal - egyetértett és elfogadta.

3 Napirendek tárgyalása: 1.) napirendi pont: (Az előterjesztést és a határozat-tervezetet a képviselők írásban megkapták.) Klapka György polgármester kéri a képviselők véleményét, hozzászólását a napirenddel kapcsolatosan. Kérdés, hozzászólás nem volt, a polgármester javasolta az önkormányzat 2013.évi költségvetésének háromnegyedéves teljesítéséről szóló beszámoló elfogadását. A képviselőtestület a javaslattal egyhangúlag - 4 igen szavazattal - egyetértett és a következő határozatot hozta: 62/2013. (XI. 12.) KT. - az önkormányzat 2013.évi költségvetésének háromnegyedéves teljesítéséről A Képviselőtestület 1.) Az önkormányzat 2013.évi költségvetésének háromnegyedéves teljesítéséről szóló beszámolót elfogadja. 2.) Megállapítja, hogy a 2013.szeptember 30-i állapot figyelembevételével: a.) bevételi előirányzatai a következők: - eredeti: eft, - módosított: eft, - teljesített: eft, b.) kiadási előirányzatai a következők: - eredeti: eft, - módosított: eft, - teljesített: eft, - a módosított kiadási előirányzatból: = fejlesztési kiadás: eft, = működési kiadás: eft, = tartalék: eft, = a működési kiadásból: - bér és egyéb személyi juttatás: eft, - munkaadót terhelő járulék: eft.

4 3.) A bevételi és kiadási előirányzatok teljesítését összevontan az 1.mellékletben, a felújítások és beruházások előirányzatok teljesítését a 2.mellékletben, az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak teljesítését a 3.mellékletben, az önállóan működő költségvetési szervek (napköziotthonos óvoda) bevételi és kiadási előirányzatainak teljesítését a 4.mellékletben, a társadalom- és szociálpolitikai juttatások teljesítését az 5.mellékletben foglaltak szerint állapítja meg. A munkavállalók állandó létszáma 2013.szeptember 30-án: 18 fő. A közfoglalkoztatott dolgozók átlaglétszáma 2013.szeptember 30-án: 61 fő. 2.) napirendi pont: (Az előterjesztést és a határozat-tervezetet a képviselők írásban megkapták.) Klapka György polgármester kéri a képviselők véleményét, hozzászólását a napirenddel kapcsolatosan. Kérdés, hozzászólás nem volt, a polgármester javasolta az önkormányzat 2014.évi költségvetési koncepciójával kapcsolatos határozat-tervezet elfogadását. A képviselőtestület a javaslattal egyhangúlag - 4 igen szavazattal - egyetértett és a következő határozatot hozta: 63/2013. (XI. 12.) KT. - az önkormányzat 2014.évi költségvetési koncepciójáról - A Képviselőtestület Az önkormányzat 2014.évi költségvetési koncepciójáról szóló a 30/2013. (IV. 29.) KT.határozatában foglaltakat felülvizsgálta, és az abban foglaltakat, mint a 2014.évi költségvetés kidolgozásának alapján továbbra is elfogadja. 3.) napirendi pont: (Az előterjesztést és a határozat-tervezetet a képviselők írásban megkapták.) Klapka György polgármester kéri a képviselők véleményét, hozzászólását a napirenddel kapcsolatosan. Kérdés, hozzászólás nem volt, a polgármester javasolta a 2014.évi belső ellenőrzési tervről szóló határozat-tervezet elfogadását.

5 A képviselőtestület a javaslattal egyhangúlag - 4 igen szavazattal - egyetértett és a következő határozatot hozta: 64/2013. (XI. 12.) KT. - az önkormányzat 2014.évi belső ellenőrzési tervéről - A Képviselőtestület Milota község Önkormányzata 2014.évi belső ellenőrzési tervét a határozat mellékletében foglaltak szerint elfogadja. 4.) napirendi pont: (Az előterjesztést és a határozat-tervezetet a képviselők írásban megkapták.) Klapka György polgármester tájékoztatja a képviselőtestületet, hogy a november 7-én volt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás ülése Nyíregyházán, ahol aláírásra került a módosított társulási megállapodás. Elhangzott az a javaslat, hogy a társulás adósságállományát be kellene vonni az adósságrendezésbe, hiszen a társulásnak az önkormányzatok a tagjai. Ezzel a javaslattal a társulási tagok egyetértettek. A polgármester kéri a képviselők véleményét, hozzászólását a napirenddel kapcsolatosan. Kérdés, hozzászólás nem volt, a polgármester javasolta a határozat-tervezet elfogadását. A képviselőtestület a javaslattal egyhangúlag - 4 igen szavazattal - egyetértett és a következő határozatot hozta: Milota község Önkormányzat 65/2013. (XI. 12.) KT. - a Szilárdhulladék-gazdálkodási Program II. ütemének megvalósításáról -

6 A Képviselőtestület 1.) nyilatkozza, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Program - Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése tárgyú, KEOP-1.1.1/2F/ sz. pályázat benyújtásához, az abban szereplő üzemeltetési koncepció alátámasztásához általa nyújtott, és a részletes megvalósíthatósági tanulmányban feltüntetett adatok, információk a valóságnak megfelelnek. Projekt összköltsége: Ft Támogatási intenzitása: 94,369032% Támogatás összege: Ft Saját erő összege: Ft 2.) nyilatkozza, hogy a Részletes Megvalósíthatósági Tanulmányban bemutatott üzemeltetési koncepciót, díjpolitikát és díjképzést az önkormányzat megismerte, és annak betartását a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulásba delegált képviselőjén keresztül biztosítja, valamint mint a társulás tagja, a Társulási megállapodásban meghatározott tulajdoni részesedése mértékéig a támogatás visszafizetésének terhe mellett vállalja a projekt befejezését követő minimum 5 évig. 5.) napirendi pont: Klapka György polgármester tájékoztatja a képviselőtestületet, hogy Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011.évi CLXXXIX.törvény 54. -a értelmében a képviselőtestületnek évente legalább egy alkalommal előre meghirdetett közmeghallgatást kell tartani, melyen a helyi lakosság és a helyben érdekelt szervezetek képviselői a helyi közügyeket érintő kérdéseket és javaslatot tehetnek. Az elhangzott javaslatra, kérdésre a közmeghallgatáson vagy legkésőbb tizenöt napon belül választ kell adni. A polgármester javasolja a közmeghallgatás időpontjául: 2013.december 13-át 9 órától 12 óráig. A polgármester kéri a képviselők véleményét, hozzászólását az elhangzott javaslattal kapcsolatosan. Kérdés, hozzászólás nem volt, a polgármester az elhangzott javaslatot teszi fel szavazásra. A képviselőtestület az elhangzott javaslattal egyhangúlag - 4 igen szavazattal - egyetértett és a következő határozatot hozta: 66/2013. (XI. 12.) KT.

7 A Képviselőtestület 1.) 2013.december 13-án 9 órától 12 óráig közmeghallgatást tart. A közmeghallgatás helye: a tanácsterem. 2.) Felhívja a jegyzőt, hogy a közmeghallgatás időpontjáról és helyéről a lakosságot tájékoztassa. 6.) napirendi pont: Az egyéb kérdések között az alábbiak hangzottak el: Klapka György polgármester tájékoztatja a képviselőtestületet, hogy az idén is kapott az önkormányzat szociális célú tűzifa támogatást. A támogatás elosztása a helyi szociális rendeletben foglaltak szerint történik majd. Klapka György polgármester elmondja, korábbi üléseken már elhangzott javaslatként, hogy az önkormányzat tulajdonát képező Milota, Vörösmarty u.20/a.szám alatti lakás bérleti díját felül kívánja vizsgálni a testület. Jelenleg a bérleti díj összege havi forint. Ez az összeg elég alacsony, ezért javasolja 2014.január 1-től a bérleti díj összegének emelését. A polgármester kéri a képviselők véleményét, hozzászólását a javaslattal kapcsolatosan. Hozzászólások: Mikola Bálint képviselő: A bérleti díj jelenlegi összege valóban elég minimális. Javasolja, hogy havi forint legyen a bérleti díj összege. Nagyné Horváth Erzsébet képviselő: Egyetért az elhangzott javaslattal. Klapka György polgármester: Véleménye szerint is reális összeg a forint. Egyéb kérdés, hozzászólás nem hangzott el, a polgármester szavazásra bocsátotta a javaslatot. A képviselőtestület a javaslattal egyhangúlag - 4 igen szavazattal - egyetértett és a következő határozatot hozta: 67/2013. (XI. 12.) KT.

8 A Képviselőtestület Az önkormányzat tulajdonát képező Milota, Vörösmarty u. 52/a.szám alatti lévő lakás bérleti díját 2014.január 1.napjától kezdődően havi forint összegben határozza meg. A határozatról értesülnek: 1.) Ottmár Tibor Milota, Vörösmarty u. 52/a.szám alatti lakás bérlője 2.) Pénzügyi előadó helyben Klapka György polgármester elmondja, hogy a képviselőtestület korábbi ülésén már döntött arról, hogy 2014.évben megrendezésre kerül a XI.Nemzetközi Diófesztivál. A rendezvényre a fellépéseket azonban már időben meg kell rendelni, le kell foglalni. Ahhoz, hogy egy nagyon jó rendezvény legyen, természetesen olyan fellépőket kell meghívni, akik/amelyek vonzzák a látogatókat. Több ajánlatot is kért az önkormányzat, melyek a következők 2014.július 26-án: Csiribiri gyermekműsor (2 órás, a fellépési díj: Ft+Áfa), Kaczor Feri (1 órás műsor, a fellépési díj: Ft+Áfa), Desperado együttes (1,5 órás műsor, fellépési díj: Ft+Áfa), V-Zoy (1,5 órás műsor, a fellépési díj: Ft+Áfa), Edda együttes (2 órás élőkoncert, a fellépési díj: Ft); 2014.július 27-én: Dj.Szatmári és Jucis ( Ft+Áfa). Ez összesen: forint. Simon Blanka jegyző elmondja, hogy a rendezvény megszervezésére benyújtott pályázatban a fellépési díjakra betervezett összeg bruttó forint. Egyébként a pályázatban szereplő összes költség: forint, melyből az Áfa összege: forint. A pályázat pozitív elbírálása során az Áfa összegét saját erőként az önkormányzatnak kell biztosítania. Klapka György polgármester kéri a képviselők véleményét, hozzászólását az elhangzottakkal kapcsolatosan. Hozzászólások: Bunna Istvánné alpolgármester: Összesen kb. 2 millió forintot kellene saját erőként biztosítani, hiszen a fellépők díja is 1 millióval több a pályázatban szereplő összegnél. Nagyné Horváth Erzsébet képviselő: Abban az esetben, ha a pályázatban szereplő összeget teljes mértékben megkapja támogatásként az önkormányzat. Bunna Istvánné alpolgármester: Véleménye szerint a gyermekműsort el lehetne hagyni, így csökkenne a költség. Nagyné Horváth Erzsébet képviselő:

9 Egyetért a javaslattal, miszerint a gyermekműsort nem kellene megrendelni. Mikola Bálint képviselő: Egyébként a javasolt fellépők jók lennének és ennyi kell is, hogy sikeres legyen a fesztivál. Egyéb kérdés, hozzászólás nem volt, az elhangzott javaslatokat figyelembe véve, a képviselőtestület egyhangúlag - 4 igen szavazattal - a következő határozatot hozta: 68/2013. (XI. 12.) KT. A Képviselőtestület 1.) A 2014.július én megrendezésre kerülő XI.Nemzetközi Diófesztiválra a következő fellépőkkel kíván szerződést kötni: július 26-án: = Kaczor Feri (fellépési díj: Ft+Áfa), = Desperado együttes (fellépési díj: Ft+Áfa), = V-Zoy (fellépési díj: Ft+Áfa), = Edda élőkoncert ( Ft), július 27-én: = Dj. Szatmári és Jucis (fellépési díj: Ft+Áfa). 2.) Felhatalmazza a polgármestert a szerződések aláírására. Klapka György polgármester tájékoztatja a képviselőtestületet, hogy a fesztiválra fellépőkre ajánlatokat tevő menedzser egy Jimmy emlékkoncertet szeretne szervezni Milotán. 5-6 fellépő venne részt a koncerten. Több helyen is volt már az országban ilyen jellegű koncert. A tornaterem megfelelő hely lenne a rendezvényre. A rendezvényen belépőjeggyel lehet részt venni. A belépőjegy 1000 forint lenne. A lebonyolítás a szervezők feladata lenne, plakátokat hoznak. December 13-án (pénteken) szeretnék megszervezni ezt a koncertet, amely kb. 2 órás lenne. A polgármester támogatja a koncert megszervezését, kéri a képviselők véleményét, hozzászólását az elhangzottakkal kapcsolatosan. Hozzászólások: Nagyné Horváth Erzsébet képviselő: A tornaterem alkalmas erre, bár ülőhely korlátozott számban van. Véleménye szerint a terem használatáért a szervezőknek is fizetnie kellene, ugyanúgy mint bárkinek, aki kéri a termet. Véleménye szerint forintban kellene meghatározni a használati díjat. Egyéb kérdés, hozzászólás nem volt, a képviselőtestület egyhangúlag - 4 igen

10 szavazattal - a következő határozatot hozta: 69/2013. (XI. 12.) KT. A Képviselőtestület 1.) Egyetért azzal, hogy 2013.december 13-án a tornateremben Jimmy emlékkoncert kerüljön megrendezésre. 2.) A tornaterem használati díját forintban állapítja meg, melyet a szervezőknek az önkormányzat pénztárába kell megfizetniük. Egyéb napirend nem volt, a polgármester megköszönte a részvételt és az ülést bezárta. K. m. f. Klapka György polgármester Simon Blanka jegyző

Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.május 30-án tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT

Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.május 30-án tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.május 30-án tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozatai: 37-41., c.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi

Részletesebben

Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.december 5-én tartott ülésének: TÁRGY

Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.december 5-én tartott ülésének: TÁRGY Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.december 5-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozata: 71/2013., c.) tárgya TÁRGY 1.) Sonkád és Mikrokörzete Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási

Részletesebben

Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.november 8-án tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT

Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.november 8-án tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT Tiszacsécse község Önkormányzat 2013.november 8-án tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozatai: 52-57., c.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Beszámoló az önkormányzat 2013.évi költségvetésének háromnegyedéves

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Miskolc Megyei Jogú Város Ukrán Nemzetiségi Önkormányzata 80.053- /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. június 17. napján

Részletesebben

6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Készült: Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én megtartott ülésről.

6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Készült: Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én megtartott ülésről. 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: 2015. június 29-én megtartott ülésről. Jelen vannak: Radvánszky Judit Hódosi Tamás Oláh Ernő Balla Péter Kereszti Márta Molnár Lászlóné polgármester alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Hatvan Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. augusztus 24-én 14 órakor megtartott ülésén. Ülés helye: Városháza kistanácskozó terme. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült: Recsk Nagyközség Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselıtestületének a 2012. február 14-én megtartott ülésérıl

JEGYZİKÖNYV. Készült: Recsk Nagyközség Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselıtestületének a 2012. február 14-én megtartott ülésérıl 2/2012. JEGYZİKÖNYV Készült: Recsk Nagyközség Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselıtestületének a 2012. február 14-én megtartott ülésérıl Határozat száma Tárgy 4/2012.(II.14.) A Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Részletesebben

Milota község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.március 26-án tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT

Milota község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.március 26-án tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT Milota község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.március 26-án tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozatai: 16-17., c.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Az önkormányzat tulajdonát képező 021/4.helyrajzi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. JELEN VANNAK: dr. Garay Rita polgármester, Takács Ferenc alpolgármester, Benyó Pál, Hovorka István, Tuska Pálné, Varga András képviselők.

JEGYZŐKÖNYV. JELEN VANNAK: dr. Garay Rita polgármester, Takács Ferenc alpolgármester, Benyó Pál, Hovorka István, Tuska Pálné, Varga András képviselők. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 13-án 8,00 órai kezdettel tartott soron kívüli, nyilvános ülésén. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Polgármesteri Hivatal díszterme.

Részletesebben

Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.szeptember 25-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT

Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.szeptember 25-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.szeptember 25-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) rendelete: 7/2014., c.) határozatai:39-41., d.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Beszámoló az

Részletesebben

T á rg ysoroza t. Tisztelettel: Pálosi László polgármester

T á rg ysoroza t. Tisztelettel: Pálosi László polgármester Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 15-én megtartott rendkívüli ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (58-59) T á rg ysoroza t 1.) Előterjesztés a SZIB-ÉP

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 27-én megtartott ülésén, a Városháza 18-as sz. helyiségében.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 27-én megtartott ülésén, a Városháza 18-as sz. helyiségében. I-1/17-20/2008.ikt.sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 27-én megtartott ülésén, a Városháza 18-as sz. helyiségében. Jelen vannak: Pap Tibor polgármester

Részletesebben

132 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. szeptember 19-én 20 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Határozat 52/2014.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 13-án, 7:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Szuhakállói Közös Önkormányzati

Részletesebben

Boconád, Tarnaméra, Zaránk Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2013. március 7. napján megtartott képviselő-testületi üléséről

Boconád, Tarnaméra, Zaránk Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2013. március 7. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Boconád, Tarnaméra, Zaránk Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2013. március 7. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Hozott döntések: Tarnaméra Község Önkormányzata Határozat száma

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-án, 18.00 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyve

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-án, 18.00 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyve Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-án, 18.00 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyve 4/2014. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv-hitelesítő elfogadása 5/2014.

Részletesebben

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014.02.25-én 17:00 órakor Verpelét Város Önkormányzat hivatalos helyiségében

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2009. november 19-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, soron következő üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: 2009. november 19-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, soron következő üléséről. Jegyzőkönyv Készült: 2009. november 19-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, soron következő üléséről. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Czabányi Attila Sándor képviselő Csatlós

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére.

JEGYZİKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére. JEGYZİKÖNYV Készült: Sáregres Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. április 27-én 14.30 órai kezdettel a Községháza tanácstermében tartott ülésérıl. Jelen vannak: Tiringer Mária polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Komló Város Német Nemzetiségi Önkormányzata. 2015. szeptember 16-i testületi ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Komló Város Német Nemzetiségi Önkormányzata. 2015. szeptember 16-i testületi ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Komló Város Német Nemzetiségi Önkormányzata 2015. szeptember 16-i testületi ülésén. Az ülés helye: Komlói Közös Önkormányzati Hivatal I. emeleti kistanácskozó terme N a p

Részletesebben

a Képviselő-testület 2013. szeptember 11-én megtartott nyilvános üléséről

a Képviselő-testület 2013. szeptember 11-én megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2013. szeptember 11-én megtartott nyilvános üléséről Tartalmazza: 193-204/2013.(IX.11.) számú határozatokat 17/2013.(IX.23.) rendeletet JEGYZŐKÖNYV Készült: Csörög Község

Részletesebben

Iktatószám: 1418-14 /2016.

Iktatószám: 1418-14 /2016. Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, József Attila út. 19. Tel.: 36/ 554-300 Iktatószám: 1418-14 /2016. Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2016. január

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Zomba község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. február 16-án megtartott nyilvános üléséről. 2 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Zomba község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

1. napirendhez: Döntés a helyi önkormányzatok működőképessége megőrzését szolgáló kiegészítő támogatási igény benyújtásáról.

1. napirendhez: Döntés a helyi önkormányzatok működőképessége megőrzését szolgáló kiegészítő támogatási igény benyújtásáról. JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 4-én 8.00 órakor kezdődő nyílt rendkívüli testületi ülésén, a Polgármesteri Hivatal, 2230 Gyömrő, Szabadság út 1. alpolgármesteri

Részletesebben

2. A második Kútvölgyi fesztivál megrendezéséhez nyújtandó támogatás mértékének meghatározása

2. A második Kútvölgyi fesztivál megrendezéséhez nyújtandó támogatás mértékének meghatározása 1 Ügyszám:3470-1/2014/M J E G Y Z Ő K Ö N Y V felvéve Mány Község Önkormányzata Képviselő-testületének, Mány Község Önkormányzata hivatalának (2065 Mány, Rákóczi u. 67.) Tanácstermében, 2014. június 6-án,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: 2011. október 24-én a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott Képviselő-testületi üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: 2011. október 24-én a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott Képviselő-testületi üléséről Szám: 18/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. október 24-én a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott Képviselő-testületi üléséről Jelen vannak: Katona Imre polgármester Gróf Zoltán

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v JK.271.016-27/2015. Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht Német Nemzetiségi Önkormányzat Levelezési cím: 3535 Miskolc, Bartók Béla út 54 J e g y z ő k ö n y v Készült:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem. Fuszkó Attila, Kopcsek Tamás és dr. Márai László képviselők.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem. Fuszkó Attila, Kopcsek Tamás és dr. Márai László képviselők. 12/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 8-án 8.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 10/2015. JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 48. 1 TARTALOMJEGYZÉK 48/2015.(VIII.7.)

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2012. augusztus 13.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2012. augusztus 13-án 15.00 órakor

Részletesebben

Almásfüzitő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2932 Almásfüzitő Petőfi tér 7. Tel.: 34/348-251

Almásfüzitő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2932 Almásfüzitő Petőfi tér 7. Tel.: 34/348-251 Almásfüzitő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2932 Almásfüzitő Petőfi tér 7. Tel.: 34/348-251 71-12/2011. Jegyzőkönyv Készült: 2011.07.14.-én 09.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

1./ Beszámoló a 2011. I. félévi költségvetés féléves teljesítéséről Előterjesztő: elnök. 2./ A nemzetiségi önkormányzat költségvetésének módosítása

1./ Beszámoló a 2011. I. félévi költségvetés féléves teljesítéséről Előterjesztő: elnök. 2./ A nemzetiségi önkormányzat költségvetésének módosítása 4. Jegyzőkönyv Készült: Egyházasdengeleg Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2011. szeptember 16-án, 18.00 órától megtartott üléséről. Jelen vannak: Egyházas Gyula, Jakus Árpádné, Zsiga Tamás képviselők,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 2008. január 22-én 15:00 órai kezdettel megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 2008. január 22-én 15:00 órai kezdettel megtartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 2008. január 22-én 15:00 órai kezdettel megtartott üléséről Készült: az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 2008. január 22-én 15:00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Szám: 317-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V 11-05/2013. Készült: Miháld Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 19-én 17.00 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Községi Önkormányzat Miháld, Fő u. 2. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 109 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. szeptember 11-én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. 2013. március 7. napján, Halmaj, Kiskinizs községi önkormányzatok együttes képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. 2013. március 7. napján, Halmaj, Kiskinizs községi önkormányzatok együttes képviselő-testületi üléséről. Halmaj Község Képviselő-testülete EGYÜTTES NYÍLT Szám: 7-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: 2013. március 7. napján, Halmaj, Kiskinizs községi önkormányzatok együttes képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykúti Polgármesteri Hivatal Tanácskozó Terem. Kiss István alpolgármester és dr. Sztantics Péter képviselő.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykúti Polgármesteri Hivatal Tanácskozó Terem. Kiss István alpolgármester és dr. Sztantics Péter képviselő. 20/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 9-én 14.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykúti Polgármesteri Hivatal Tanácskozó

Részletesebben

01/162-10/2009. JEGYZŐKÖNYV

01/162-10/2009. JEGYZŐKÖNYV 01/162-10/2009. JEGYZŐKÖNYV 2009. május 11-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácsterme 8130 Enying, Kossuth u. 26. Tóth Dezső polgármester, Dr. Lelkes

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 4/2011. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÚJRÓNAFŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 2011. március 3-án megtartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. március 3-án, a Körjegyzőség

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 11-i rendkívüli testületi üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 11-i rendkívüli testületi üléséről Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2013. sz. J e g y z ő k ö n y v Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 11-i rendkívüli testületi üléséről 2 Hosszúhetény

Részletesebben

Községi Önkormányzat Képviselő-testülete N á d a s d. 28-7/2011. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Községi Önkormányzat Képviselő-testülete N á d a s d. 28-7/2011. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Községi Önkormányzat Képviselő-testülete N á d a s d 28-7/2011. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2011. február 10-én (csütörtökön) 18 órakor a Széchenyi

Részletesebben

3./Általános Iskola és a Napköziotthonos Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása

3./Általános Iskola és a Napköziotthonos Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása 7. Jegyzőkönyv Készült: Egyházasdengeleg Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2009. szeptember 24- én 18.00 órától megtartott üléséről. Jelen vannak: Kovács Tibor elnök, Egyházas Gyula, Gyurikné Egyházas Tünde,

Részletesebben

Szám: 8-19/2014. N é m e t b á n y a

Szám: 8-19/2014. N é m e t b á n y a Szám: 8-19/2014. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 4. napján 17 órakor megtartott Képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya Község Önkormányzat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 4 igen szavazattal Lévai Ede Józsefné képviselő asszonyt jegyzőkönyv hitelesítőnek megválasztotta.

JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 4 igen szavazattal Lévai Ede Józsefné képviselő asszonyt jegyzőkönyv hitelesítőnek megválasztotta. JEGYZŐKÖNYV Készült a Szentesi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 4. napján 9 óra 30 perckor a Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Konferencia termében megtartott nyílt

Részletesebben

2013. szeptember 12. Rendkívüli nyílt ülés

2013. szeptember 12. Rendkívüli nyílt ülés 588-19 /2013. PÁTKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. szeptember 12. Rendkívüli nyílt ülés Rendeletek: Határozatok: 169/2013.(IX.12.) 170/2013.(IX. 12.) 171/2013.(IX. 12.) 172/2013.(IX.

Részletesebben

Határozat száma 4/2014. JEGYZŐKÖNYV

Határozat száma 4/2014. JEGYZŐKÖNYV 1 4/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Recski Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének a 2014. április 22-én 16,00 órai kezdettel KÖZMEGHALLGATÁSSAL EGYBEKTÖTT üléséről Határozat száma Tárgy 13/2014.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 19-én megtartott rendkívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 19-én megtartott rendkívüli üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 19-én megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Nagy Szilárd

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottságának 2011. június 22-én 17 órakor megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottságának 2011. június 22-én 17 órakor megtartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottságának 2011. június 22-én 17 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Jelen

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. SZEPTEMBER 26-I SORON KÖVETKEZŐ NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. SZEPTEMBER 26-I SORON KÖVETKEZŐ NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. SZEPTEMBER 26-I SORON KÖVETKEZŐ NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 9/2011. (IX. 27.) önkormányzati rendelet 2011. évi költségvetéséről szóló

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére.

JEGYZİKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére. JEGYZİKÖNYV Készült: Sáregres Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. május 31-én 14.30 órai kezdettel a Községháza tanácstermében tartott ülésérıl. Jelen vannak: Tiringer Mária polgármester Gulyás

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem 1-19/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. november 13-án 14.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t a. 1.) Előterjesztés Búzási Alexandra ingatlan vételi ajánlatára Előterjesztő: Juhász Sándor polgármester

T á r g y s o r o z a t a. 1.) Előterjesztés Búzási Alexandra ingatlan vételi ajánlatára Előterjesztő: Juhász Sándor polgármester 2012. augusztus 22-én 17:20 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Határozatai: 177-180 T á r g y s o r o z a t a 1.) Előterjesztés Búzási Alexandra ingatlan vételi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Testület a szóbeli előterjesztést 3 igen szavazattal az ülés napirendjére felvette.

JEGYZŐKÖNYV. A Testület a szóbeli előterjesztést 3 igen szavazattal az ülés napirendjére felvette. Miskolc Megyei Jogú Város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzata JK: 271.024-20/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 11.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Boldizsárné Volcsányi Mária képviselő. Orosz Miklósné polgármester Kiskinizs

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Boldizsárné Volcsányi Mária képviselő. Orosz Miklósné polgármester Kiskinizs Halmaj Község Képviselő-testülete EGYÜTTES NYÍLT Szám: 7-6/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: 2012. március 9. napján, Halmaj, Kiskinizs községi önkormányzatok együttes képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Nádasd 28/2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. január 14-én (csütörtökön) 17 órakor a Művelődési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Burgyánné Czibik Éva polgármester. Távol lévők: Kósa Gábor képviselő - igazoltan van távol -

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Burgyánné Czibik Éva polgármester. Távol lévők: Kósa Gábor képviselő - igazoltan van távol - Pécsely Község Önkormányzata P É C S E L Y Szám:201/ 59-57 /2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2015. november 11-én 17:00-kor megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Burgyánné

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1.Magántulajdonban álló ingatlan vétele Előadó: Oláh Krisztián polgármester

Jegyzőkönyv. 1.Magántulajdonban álló ingatlan vétele Előadó: Oláh Krisztián polgármester Jegyzőkönyv Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. április 25-én 8 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Jegyzői iroda Jelen vannak: Oláh Krisztián polgármester, Ablonczy

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK Nagydorog Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vadna Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 2-án 15:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Községháza, Vadna 3636 Vadna,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: S- 4-21 /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 21.-i

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete Doboz, Kossuth tér 3. sz. Tel:/Fax: 268-765. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. május hó 15-én (szerdán)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Humán Bizottság 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Humán Bizottság 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült: A 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén. Jelen vannak: a részéről: Szvitankó Tamás, a bizottság elnöke Tarnavölgyi László Lendák Lajos Zoltán

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. SZEPTEMBER 9. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. SZEPTEMBER 9. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL. Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2013. sz. TERKA Jegyzőkönyv Készült: 2013. szeptember 9-én 14:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános Képviselőtestületi ülésről. Testületi ülés

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Zsiga Tamás elnök, Egyházas Gyula, Jakus Árpádné képviselők. Meghívottak: Dukáné Unghy Erzsébet körjegyző

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Zsiga Tamás elnök, Egyházas Gyula, Jakus Árpádné képviselők. Meghívottak: Dukáné Unghy Erzsébet körjegyző 6. Jegyzőkönyv Készült: 2012.08.01.- én, 14.00 órától a Körjegyzőség Hivatala tanácskozótermében megtartott üléséről. Jelen vannak: Zsiga Tamás elnök, Egyházas Gyula, Jakus Árpádné képviselők Meghívottak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Horvát Kisebbségi Önkormányzata 2007. november 20-án tartott rendes üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Horvát Kisebbségi Önkormányzata 2007. november 20-án tartott rendes üléséről. Ügyiratszám: 40187-21/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Sopron Megyei Jogú Város Horvát Kisebbségi Önkormányzata 2007. november 20-án tartott rendes üléséről. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T. 3./ A Gyermekvédelmi ellátó rendszer 2006. évi értékelésének elfogadása

T Á R G Y S O R O Z A T. 3./ A Gyermekvédelmi ellátó rendszer 2006. évi értékelésének elfogadása Bököny Község Képviselő-testülete 2007. május 10-én tartott rendkívüli ülésének 8-17/2007. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai (50-52/2007.) T Á R G Y S O R O Z A T 1./ A Bentlakásos Idősek

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2011. február 10-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2011. február 10-én megtartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2011. február 10-én megtartott üléséről Jelen vannak: 1./ Bechtold Tamás polgármester 2./ Ádám Zsuzsanna alpolgármester 3./ Artai Balázs

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: dr. Baranyai Mária aljegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző.

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: dr. Baranyai Mária aljegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző. Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Nádasd 22-14/2014. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2014. szeptember 17- én (szerdán) 17 órakor a Nádasd,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vámosgyörk Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 4-én 17.00 órakor tartott üléséről. Jelen vannak: Gedei Zoltán polgármester Hám László alpolgármester Endrész

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sajógalgóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 14-én, 9:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Községháza tanácsterme

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. AUGUSZTUS 12-ÁN TARTOTT

JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. AUGUSZTUS 12-ÁN TARTOTT a 7011 Alap, Dózsa György utca 31. 25/221-102, 25/220-370 titkar.aphiv@invitel.hu JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. AUGUSZTUS 12-ÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

Részletesebben

Halmaj Község Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Halmaj Község Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V Halmaj Község Képviselő-testülete NYÍLT Szám: 7-12/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: 2012. június 6. napján, Halmaj, Kiskinizs községi önkormányzatok rendkívüli, együttes képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 17 - i üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 17 - i üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 17 - i üléséről Önkormányzati rendelet: 1 Határozat: 57-62 /2013. (06.17) 2 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

Készült: Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 28-án 15.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről.

Készült: Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 28-án 15.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2011. október 28-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2004. november 25-én megtartott üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Magyarbánhegyes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 5-én 13:00 órakor tartott soron kívüli ülésén

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Magyarbánhegyes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 5-én 13:00 órakor tartott soron kívüli ülésén 17/2010 Magyarbánhegyes Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 5667 Magyarbánhegyes, Jókai u. 38. Tel.: 68/480-000 Fax: 68/480-104 E-mail: polg.hivatal@magyarbanhegyes.hu JEGYZŐKÖNYV Készült: Magyarbánhegyes

Részletesebben

Készült 2013. december 19.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének. Juhász Zoltán Zsolt képviselő,

Készült 2013. december 19.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének. Juhász Zoltán Zsolt képviselő, J E G Y Z Õ K Ö N Y V a Kardos Község Önkormányzat Képviselõ-testületének 2013. december 19.-én megtartott ülésérõl. JEGYZÕKÖNYV Készült 2013. december 19.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Rákóczifalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2011. július 14-ei soron kívüli, nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Rákóczifalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2011. július 14-ei soron kívüli, nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: Rákóczifalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2011. július 14-ei soron kívüli, nyílt üléséről. Jelen vannak: Krizsán József polgármester, Bíró Tiborné, Csomán István,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Testület 3 igen szavazattal elfogadta az ülés napirendjét.

JEGYZŐKÖNYV. A Testület 3 igen szavazattal elfogadta az ülés napirendjét. Miskolc Megyei Jogú Város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzata JK: 271.024-12/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27. napján

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. JEGYZŐKÖNYVE

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. JEGYZŐKÖNYVE Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2015. november 23-án 14 00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Bánk Község Önkormányzata, 2653

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2005. április 26-án a Városháza tanácskozótermében megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2005. április 26-án a Városháza tanácskozótermében megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2005. április 26-án a Városháza tanácskozótermében megtartott üléséről Jelen vannak: Benedek Mihály polgármester, dr. Bárdos Balázs, Bárdos

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jegyzőkönyv hitelesítő: Bárkai Jánosné és Göblyös Gáborné képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Jegyzőkönyv hitelesítő: Bárkai Jánosné és Göblyös Gáborné képviselők JEGYZŐKÖNYV Készült: a 2009. február 11-én megtartott képviselő-testületi ülésről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterem Jelen vannak: polgármester Bárkai Jánosné Göblyös Gáborné Gyói Gábor Harmatos

Részletesebben

Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. szeptember 29-én megtartott ülésének. T á r g y s o r o z a t a

Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. szeptember 29-én megtartott ülésének. T á r g y s o r o z a t a Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. szeptember 29-én megtartott ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 88-95 d, rendelete: 8-9 T á r g y s o r o z a t a 1.)

Részletesebben

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) 552-003, 485-388, 485-040 FAX.

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) 552-003, 485-388, 485-040 FAX. KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) 552-003, 485-388, 485-040 FAX.: (96) 552-056 Sz.: III/1-21/2015. Jegyzőkönyv mely készült 2015. október

Részletesebben

Tiszakóród község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.szeptember 29-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT

Tiszakóród község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.szeptember 29-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT Tiszakóród község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.szeptember 29-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) rendelete: 9/2014. c.) határozatai: 46-49., d.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Beszámoló

Részletesebben

Fertőd Város Német Nemzetiségi Önkormányzata

Fertőd Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Fertőd Város Német Nemzetiségi Önkormányzata 3/2013. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2013. szeptember 11. napján megtartott NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT Ü L É S É R Ő L Készült: 4 példányban. 1 Fertőd Város

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete 25/2013. SZÁMÚ

Fertőd Város Képviselő-testülete 25/2013. SZÁMÚ Fertőd Város Képviselő-testülete 25/2013. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2013. október 8. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 10.380-5/2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szentgyörgyvölgy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 24-én (kedden) 15,30 órai kezdettel a szentgyörgyvölgyi művelődési házban megtartott rendes nyilvános

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testülete J e g y z ő k ö n y v Készült: Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 28-án, csütörtökön 18.00 órakor megtartott testületi ülésén.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. NAGYPIRIT Szám: 137/2014/Np. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. január 14-én (kedden) 17,00 órai kezdettel

Részletesebben

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 10/2013. K-t. Jegyzőkönyv

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 10/2013. K-t. Jegyzőkönyv Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 10/2013. K-t. Jegyzőkönyv A 2013. július 31-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről. (79-81/2013. sz. önkormányzati határozat) (-/2013. rendelet) 1 Pilisszentkereszt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Testület 3 igen szavazattal, egyhangúlag a meghívóban foglaltak szerint elfogadta az ülés napirendjét.

JEGYZŐKÖNYV. A Testület 3 igen szavazattal, egyhangúlag a meghívóban foglaltak szerint elfogadta az ülés napirendjét. Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata JK. 271.020-27/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 27. napján

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. december 17- én a Körjegyzőségi Hivatal hivatalos helyiségében megtartott üléséről. Jelen vannak: ( A jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2008. április 7-én 18,50 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2008. április 7-én 18,50 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 7 / 2008. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 7-én 18,50 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 12-én 8,20 órakor kezdődött nyílt ülésén

Jegyzőkönyv. Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 12-én 8,20 órakor kezdődött nyílt ülésén Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Medgyesegyháza, Kossuth tér 1. Tel: 68/440-000 16/2012. Jegyzőkönyv Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 12-én 8,20 órakor

Részletesebben

N A P I R E N D N A P I R E N D T Á R G Y A L Á S A. 1./ Beszámoló az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról

N A P I R E N D N A P I R E N D T Á R G Y A L Á S A. 1./ Beszámoló az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról Öcs Község Önkormányzati Képviselı-testülete Szám: 2-8 /2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Öcs Község Önkormányzati Képviselı-testülete 2012. május 30-án tartott testületi ülésérıl. Az ülés helye: Faluház,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Nádasd 22-32/2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. november 21-én (csütörtökön) 17 órakor a

Részletesebben

Az ülés helye: Többfunkciós Közösségi Ház helyisége Vigántpetend, Kossuth u.32.

Az ülés helye: Többfunkciós Közösségi Ház helyisége Vigántpetend, Kossuth u.32. Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testülete 8293. Vigántpetend, Kossuth u. 32. Szám: 119-5/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április

Részletesebben