Távhő: zöld út a jövőbe

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Távhő: zöld út a jövőbe"

Átírás

1 em található a fájlban. Tisztelt Érdeklődők! Kedves Vendégeink! A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége (továbbiakban: MaTáSzSz) idén tavasszal rendezi meg a XIX. Távhőszolgáltatási konferenciát és szakmai kiállítást, melynek témája: Távhő: zöld út a jövőbe A konferencia időpontja: május Helyszín: Hunguest Hotel Pelion Tapolca **** +Superior, 8300 Tapolca, Köztársaság tér 10. A konferencia előkészületei még javában zajlanak, a részletes program még kialakulóban van, de folyamatosan osztjuk meg az információkat az érdeklődőkkel. A nemrég megjelent, közötti időszakra vonatkozó, európai uniós kohéziós források versenyképességet növelő felhasználásának tervezéséről szóló Kormányhatározatok megjelenésével egyidőben a távhőszektorban is kezdetét vette a utáni fejlesztési időszak előkészítése. Ennek megfelelően a MaTáSzSz 2019-es tavaszi konferenciája keretében, válaszokat keresünk a távhőszektort érintő jelenlegi és jövőbeni kihívásokra. A konferencia folyamatosan frissülő szakmai programja* a MaTáSzSz honlapján az alábbi linken érhető el. *A program változás jogát a MaTáSzSz fenntartja.

2 2019. május 8., szerda 10:00 Regisztráció, érkezés 12:00 - Ebéd 13:50 14:00 Konferencia megnyitása 14:30 Plenáris ülés 14:30-14:50 A Paks II. projekt aktuális helyzete Előadó: Dr. Hugyecz Attila, gazdasági főtanácsadó, Paks II. projektért felelős tárca nélküli minisztérium 14:50-15:10 A kapcsolt energiatermelés és a hatékony távhő Előadó: Dr. Kiss Csaba, műszaki vezérigazgató-helyettes, MVM Zrt. 15:10-15:30 NKM integráció távhő bázison Oroszlányban Előadó: Lázár Mózes, vezérigazgató, NKM Oroszlányi Szolgáltató Zrt. 15:30-15:50 Főtámogató előadása 15:50-16:20 Kávészünet 16:20 Plenáris ülés 16:20-16:40 A közötti fejlesztési időszak távhőfejlesztési projektgyűjtés eredménye Előadó: Orbán Tibor, MaTáSzSz elnök 16:40-17:00 A FŐTÁV Zrt. megvalósult és tervezett projektjei Előadó: Dr. Mitnyan György, vezérigazgató, FŐTÁV Zrt. 17:00-17:20 Kötelező önkormányzati feladatok fejlesztési lehetőségei a közötti időszakban, különös tekintettel a távhőszolgáltatásra Tervezett előadó: Gémesi György, elnök, Magyar Önkormányzatok Szövetsége 17:20-17:40 Kapcsoltenergia-termelés jövőképe Előadó: Papp András, MKET elnök 17:40-18:00 Tájékoztató az őszi szerelőversenyről 18:00 Hivatalos napi program zárása 18:00-19:00 Szervezett szabadidős program 19:00-21:00 Vacsora Előadó: Pájer Sándor

3 2019. május 9., csütörtök Szekció ülések 9:00 Cégvezetői, Moderátor: Vida János, ügyvezető igazgató, PÉTÁV Kft. gazdasági szekció 9:00-9:30 Fogyasztói elégedettségi felmérés a távhőszektorban Előadó: dr. Birinyi Zsolt, osztályvezető, Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Szabályozási Osztály 9:30-10:30 Fogyasztói elégedettségi felmérés a távhőszektorban - tapasztalatcsere 10:30 Kávészünet 10:50 10:50-11:20 MEKH előírásoknak megfelelően, a nyereségkorlát feletti eredmény felhasználásának lehetőségei és korlátai, Költségszerkezet összetétele 11:30 12:15 Előadó: Kubitsch Róbert, főosztályvezető, Távhő-felügyeleti és Árszabályozási Főosztály, Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal Vita Hogyan tovább a távhőszektorban? Résztvevők: Kovács Gabriella, gazdasági elemző, Távhő Árszabályozási Osztály, Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, Kubitsch Róbert, főosztályvezető, Távhő-felügyeleti és Árszabályozási Főosztály, Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal 9:00 Műszaki szekció Moderátor: Zsebe Albert, távhő divízióvezető, EVAT Zrt. 9:00-9:15 A hulladékok energetikai hasznosításának lehetőségei - Előadó: Sámson László, igazgató, FKF Zrt., Hulladékkezelési Igazgatóság 9:15-9:30 Földgázpiaci aktualitások - Előadó: Bali Gábor, ügyvezető, Energiq Kft. 9:30-9:50 Napkollektorok alkalmazási tapasztalatai a távhőszektorban - Baji kitekintéssel - Előadó: Marján György, vezérigazgató, T-Szol Zrt. Tervezetett előadó: Tordai György, műszaki igazgató, Salgó Vagyon Kft. 9:50-10:05 Biogáz távhőcélú hasznosításának kérdései

4 Előadó: Dr. Kovács Attila, elnökségi tag, Európai Biogáz Szövetség 10:05-10:20 Biomasszával a "zöld" jövőért Előadó: dr. Sámuel Emese ügyvezető, Tatabányai Erőmű Kft. 10:20 Kávészünet 10:50 10:50-11:10 Kéménymentes Belváros projekt bemutatása műszaki szempontból Előadó: Tolnai László, projektvezető, FŐTÁV Zrt. 11:10-12:15 Vita - Milyen lenne az ideális hazai távhőrendszer? 9:00 Kommunikáció, PR és HR szekció Moderátor: Kocsis-Tóth Ildikó, sajtóreferens, SZOMTÁV Kft. Távhőszolgáltatók jó kommunikációs praktikáinak, gyakorlatainak megosztása Herpai Attila, PR és kommunikációs csoportvezető FŐTÁV Zrt. Bán Judit, PR szakreferens, Kecskeméti Termosztar Hőszolgáltató Kft. Szauter Ákos, vezérigazgató, SZÉPHŐ Zrt. Közös gondolkodás Milyen kihívásokkal találkoznak a távhőszolgáltatók a napi kommunikáció (külső- és belső kommunikáció is) során? 10:30-10:50 Kávészünet 10:50-12:00 Hogyan tudja segíteni a Szövetség a tagvállalatok hatékony kommunikációját? 12:00-13:30 Ebéd 13:30 Plenáris megnyitó Belső kommunikáció a belső kommunikáció ereje HR szempontból jó gyakorlatok megosztása 13:40-14:00 A távhőszektor szerepe az Új Nemzeti Energiastratégiában Dr. Kaderják Péter, energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkár, Innovációs és Technológiai Minisztérium 14:00-14:30 Távhő Ökocímke táblák ünnepélyes átadása Plenáris ülés Államigazgatási szereplők tervezett előadásai Dr. Makai Martina, fenntartható fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár, Innovációs és Technológiai Minisztérium Orbán Tibor, elnök, MaTáSzSz

5 14:30-14:50 Dr. Makai Martina, fenntartható fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár, Innovációs és Technológiai Minisztérium 14:50-15:10 Dr. Grabner Péter, energetikáért felelős elnökhelyettes Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal /felkérés alatt/ 15:10-15:30 Kötelező önkormányzati feladatok fejlesztési lehetőségei a közötti időszakban, különös tekintettel a távhőszolgáltatásra 15:30-16:00 Kávészünet Plenáris ülések Előadó: Szita Károly, elnök, Megyei Jogú Városok Szövetsége 16:00-16:20 EU-s támogatások, projektfinanszírozás 2030-ig Előadó: Kasza György, vezető pályázati szakértő, MVM Zrt. 16:20-16:40 A távhő szerepe a dekarbonizációs célok elérésében Előadó: Mezősi András, kutató főmunkatárs, Regionális Energiagazdálkodási Kutatóközpont (REKK) 16:40-17:10 Szekció összefoglalók moderátorokkal 19:00 Szakmai díjátadó és gálavacsora 21:00 Gálaműsor május 10., péntek 08:30 Szakmai kirándulás VKSZ Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. 13:00 Ebéd konferencia zárása A program változás jogát a MaTáSzSz fenntartja.

XIX. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA ÉS SZAKMAI KIÁLLÍTÁS

XIX. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA ÉS SZAKMAI KIÁLLÍTÁS XIX. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA ÉS SZAKMAI KIÁLLÍTÁS Hunguest Hotel Pelion Tapolca ****+Superior, 8300 Tapolca, Köztársaság tér 10. 2019. május 8-9-10. Tisztelt Érdeklődők! Kedves Vendégeink! A Magyar

Részletesebben

XX. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelési konferencia programja Balatonfüred, Hotel Füred, március

XX. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelési konferencia programja Balatonfüred, Hotel Füred, március 8 00 10 00 Regisztráció 10 00 10 15 A konferencia megnyitása: Papp András szakmai alelnök, Köszöntés 10 15 12 00 Előadások Dr. Kiss Csaba elnök, Kapcsolt energiatermelés Magyarországon 2017 Dr. Kiss Csaba

Részletesebben

XXI. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelési konferencia programja Balatonfüred, Hotel Füred, március

XXI. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelési konferencia programja Balatonfüred, Hotel Füred, március 8 00 10 00 Regisztráció 10 00 10 15 A konferencia megnyitása: Papp András szakmai alelnök, 10 15 12 00 Előadások Köszöntés Dr. Kiss Csaba elnök, Kapcsolt energiatermelés Magyarországon 2018 Dr. Kiss Csaba

Részletesebben

XIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA és KIÁLLÍTÁS. 2013. május 13-14-15

XIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA és KIÁLLÍTÁS. 2013. május 13-14-15 XIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA és KIÁLLÍTÁS 2013. május 13-14-15 (hétfő kedd - szerda) Balatonfüred, FLAMINGÓ WELLNESS és KONFERENCIA HOTEL **** A konferencia mottója: Ötlettől a megvalósításig tények,

Részletesebben

XIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA és KIÁLLÍTÁS. 2013. május 13-14-15

XIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA és KIÁLLÍTÁS. 2013. május 13-14-15 XIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA és KIÁLLÍTÁS 2013. május 13-14-15 (hétfő kedd - szerda) Balatonfüred, FLAMINGÓ WELLNESS és KONFERENCIA HOTEL **** A konferencia mottója: Ötlettől a megvalósításig tények,

Részletesebben

XV. KAPCSOLT HŐ- ÉS VILLAMOSENERGIA-TERMELÉSI KONFERENCIA RÉSZLETES PROGRAM TERVEZET. Visegrád. 2012. március 6-7.

XV. KAPCSOLT HŐ- ÉS VILLAMOSENERGIA-TERMELÉSI KONFERENCIA RÉSZLETES PROGRAM TERVEZET. Visegrád. 2012. március 6-7. XV. KAPCSOLT HŐ- ÉS VILLAMOSENERGIA-TERMELÉSI KONFERENCIA RÉSZLETES PROGRAM TERVEZET Visegrád 2012. március 6-7. MAGYAR KAPCSOLT ENERGIA TÁRSASÁG COGEN HUNGARY A COGEN EUROPE TAGJA Tisztelt Hölgyem! Tisztelt

Részletesebben

2012. május 9. szerda délelőtt PROGRAM. Konferencia helyszíne: Hotel Palatinus City Center ***szálloda

2012. május 9. szerda délelőtt PROGRAM. Konferencia helyszíne: Hotel Palatinus City Center ***szálloda 2012. május 9. szerda délelőtt PROGRAM Konferencia helyszíne: Hotel Palatinus City Center ***szálloda 08.00-13.00 Kiállítók érkezése, kiállítás berendezése Kiállítás helye: Hotel Palatinus City Center

Részletesebben

XVIII. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelési konferencia programja Balatonalmádi, Hotel Ramada, 2015. március 26-27.

XVIII. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelési konferencia programja Balatonalmádi, Hotel Ramada, 2015. március 26-27. 8 00 10 00 Regisztráció 10 00 10 15 A konferencia megnyitása: Dr. Kiss Csaba szakmai alelnök, 10 15 12 00 Előadások Köszöntés Rudolf Viktor elnök, A kapcsolt energiatermelők helyzete Magyarországon Rudolf

Részletesebben

28. Távhõ Vándorgyûlés

28. Távhõ Vándorgyûlés Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület Hõszolgáltatási Szakosztálya rendezésében 28. Távhõ Vándorgyûlés Tudásmenedzsment és a távhőrendszerek fejlesztése A szakmai ismeretek hatékony alkalmazása BALATONALMÁDI

Részletesebben

2008. október 27-29-én

2008. október 27-29-én DH Zrt. HARMINCÖT ÉVES A DEBRECENI TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége szervezésében, a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. támogatásával, a Magyar Energetikai Társaság és az Energiagazdálkodási

Részletesebben

Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs rendszer kialakítása, ÁROP-1.2.11-2013-2013-0001

Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs rendszer kialakítása, ÁROP-1.2.11-2013-2013-0001 Területi tervezési szakmai konferencia és konzultációs napok 2014. február 11-13. Helyszín: Benczúr Hotel, 1068 Budapest, Benczúr utca 35. 2014. FEBRUÁR 11. KEDD 9:30-10:00 Regisztráció 10:00-10:05 Köszöntő

Részletesebben

Konferencia TERVEZETT PROGRAM. Az emberekért. A vasútért. A holnapért.

Konferencia TERVEZETT PROGRAM. Az emberekért. A vasútért. A holnapért. 2017. május 3. - New York-palota, Hotel Boscolo (1073 Budapest, Erzsébet krt. 9.) Az emberekért. A vasútért. A holnapért. Konferencia TERVEZETT PROGRAM Tervezett programok 8:30-9:00 Regisztráció 9:00-9:20

Részletesebben

Debrecen Megyei Jogú Város. Meghívó. Az Ipar napjai Debrecenben

Debrecen Megyei Jogú Város. Meghívó. Az Ipar napjai Debrecenben Debrecen Megyei Jogú Város Meghívó A Debreceni Egyetem Műszaki Kara, valamint Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 2016. október 13-14-én közösen rendezi meg az Az Ipar napjai Debrecenben c. rendezvényét

Részletesebben

Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek: Kiállítók, poszter: KonfKötet.indd 2 2014.05.08. 14:03:40

Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek: Kiállítók, poszter: KonfKötet.indd 2 2014.05.08. 14:03:40 KonfKötet.indd 1 2014.05.08. 14:03:36 Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek: Kiállítók, poszter: KonfKötet.indd 2 2014.05.08. 14:03:40 Konferencia 2014 Időpont: 2014. május 15 16. Helyszín: A konferencia

Részletesebben

MEGHÍVÓ. A LOSZ és a Housing Europe

MEGHÍVÓ. A LOSZ és a Housing Europe MEGHÍVÓ A LOSZ és a Housing Europe A lakásszövetkezeti, társasházi lakóépületek energiahatékonysági korszerűsítésének fejlesztéséről című nemzetközi konferenciára. Tisztelt Hölgyem! Tisztelt Uram! A Lakásszövetkezetek

Részletesebben

A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége szervezésében a Pécsi Távfűtő Kft. támogatásával. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA és KIÁLLÍTÁS

A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége szervezésében a Pécsi Távfűtő Kft. támogatásával. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA és KIÁLLÍTÁS A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége szervezésében a Pécsi Távfűtő Kft. támogatásával TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA és KIÁLLÍTÁS PécS 2012. május 9-10-11. Merre tovább? Avagy távhő jövőkép fogyasztói,

Részletesebben

Megújuló távhő megújuló energiával!?

Megújuló távhő megújuló energiával!? A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége szervezésében TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI SZAKMAI NAPOK VELENCE 2011. november 21-22. Megújuló távhő megújuló energiával!? Velence Resort & Spa**** (2481 Velence, Tó

Részletesebben

Partnering ÜgyfélkaPcsolati konferencia. Főtámogatók: Médiapartnerek: Támogatók: Szakmai partnerek, kiállítók:

Partnering ÜgyfélkaPcsolati konferencia. Főtámogatók: Médiapartnerek: Támogatók: Szakmai partnerek, kiállítók: Partnering ÜgyfélkaPcsolati konferencia HUMÁN E ALAPÍTVÁNY Főtámogatók: Médiapartnerek: Támogatók: Szakmai partnerek, kiállítók: 2 Időpont: 2011. február 16 18. Helyszín: A konferencia elnöke: Konferencia

Részletesebben

JUBILEUMI TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI SZAKMAI NAPOK

JUBILEUMI TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI SZAKMAI NAPOK 20 ÉVES A MAGYAR TÁVHŐSZOLGÁLTATÓK SZAKMAI SZÖVETSÉGE JUBILEUMI TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI SZAKMAI NAPOK 2013. NOVEMBER 14-15., CSÜTÖRTÖK-PÉNTEK VISEGRÁD Thermal Hotel Visegrád (Visegrád, Lepence-völgy 1213.)

Részletesebben

Osszuk meg tapasztalatainkat, dolgozzunk együtt a természet egyensúlyának megőrzéséért

Osszuk meg tapasztalatainkat, dolgozzunk együtt a természet egyensúlyának megőrzéséért Hotel Yacht, Siófok 2019. március 7-8. klenen 19 klímaváltozás ENERGIATUDATOSSÁG ENERGIAHATÉKONYSÁG XIV. Konferencia, kiállítás és innovációs ötletbörze ELSÔ FELHÍVÁS Osszuk meg tapasztalatainkat, dolgozzunk

Részletesebben

22. Távhõ Vándorgyûlés

22. Távhõ Vándorgyûlés ENERGIAGAZDÁLKODÁSI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET HÕSZOLGÁLTATÁSI SZAKOSZTÁLYA rendezésében 22. Távhõ Vándorgyûlés MAGASABB KOMFORT KEVESEBB ENERGIÁVAL! Távfûtött épületek energetikai jellemzõi, korszerûsítési

Részletesebben

24. Távhõ Vándorgyûlés

24. Távhõ Vándorgyûlés ENERGIAGAZDÁLKODÁSI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET HÕSZOLGÁLTATÁSI SZAKOSZTÁLYA rendezésében 24. Távhõ Vándorgyûlés MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK A FENNTARTHATÓSÁGÉRT Hatékony távhőrendszerek megújuló energiaforrásokkal

Részletesebben

CHAVET PROJEKT: Megfelelni az agrár-szakképzéssel szemben támasztott jövőbeni kihívásoknak (a fogyasztói elvárások az agrár-szakképzéssel szemben)

CHAVET PROJEKT: Megfelelni az agrár-szakképzéssel szemben támasztott jövőbeni kihívásoknak (a fogyasztói elvárások az agrár-szakképzéssel szemben) M A S Z E M AGYAR AGRÁ RS ZAK OK TATÁS I S ZAK ÉR TŐK EGYES ÜL E TE Hungarian Associacion of Agricultural Vocational Educational Experts H-1223 Budapest, Park u. 2. EUROPEA-INTERNATIONAL konferencia. Kaszó,

Részletesebben

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA 2018 SZEPTEMBER 21-22. EURÓPA 2000 KÖZÉPISKOLA 1143 BUDAPEST GIZELLA ÚT 42-44. Jelentkezési határidő: 2018 SZEPTEMBER

Részletesebben

Konferencia tájékoztató

Konferencia tájékoztató Európa 2020 Intelligens, fenntartható, inkluzív növekedés Konferencia tájékoztató 2012. november 6. 7. helyszín: Magyar Szabványügyi Testület 1082 Budapest, Horváth Mihály tér 1. 2012_MMHet_program5 Rendezők

Részletesebben

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia Együttműködési Fórum Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia A zöld munkahelyeké a jövő? A foglalkoztatáspolitika kihívásai A foglalkoztatáspolitikai feladatok és energiapolitikai célok közötti szinergiák

Részletesebben

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia Együttműködési Fórum Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia Tapasztalat és rutin ellenére esély nélkül? Intézkedések az idősebb munkavállalók foglalkoztatásának növelésére A 2012-es év az Aktív idősödés

Részletesebben

3. Energiastratégiai Konferencia 2010

3. Energiastratégiai Konferencia 2010 Vitassuk meg a jövônket 3. Energiastratégiai Konferencia 2010 Szervezô: Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület 2010. november 11-12. ABACUS Business & Wellness Hotel**** H-2053 Herceghalom, Gesztenyés

Részletesebben

Bakony-Balaton Német-Magyar Konferencia a gazdaságról, tudományról, turizmusról és vidékfejlesztésről június Veszprém.

Bakony-Balaton Német-Magyar Konferencia a gazdaságról, tudományról, turizmusról és vidékfejlesztésről június Veszprém. Bakony-Balaton Német-Magyar Konferencia a gazdaságról, tudományról, turizmusról és vidékfejlesztésről Észak-balatoni Polgári Klub 2012. június 27-28. Veszprém Program A rendezvény fővédnöke: Dr. Navracsics

Részletesebben

23. Távhõ Vándorgyûlés

23. Távhõ Vándorgyûlés ENERGIAGAZDÁLKODÁSI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET HÕSZOLGÁLTATÁSI SZAKOSZTÁLYA rendezésében 23. Távhõ Vándorgyûlés ZÖLDÜL A TÁVHÕ! Megújuló energiák felhasználása és új technológiák alkalmazása a távhõszolgáltatásban.

Részletesebben

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia Együttműködési Fórum Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia Tapasztalat és rutin ellenére esély nélkül? Intézkedések az idősebb munkavállalók foglalkoztatásának növelésére A 2012-es év az Aktív idősödés

Részletesebben

Partnering ÜgyfélkaPcsolati konferencia HEA - PARTNERING. Főtámogatók: Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek, kiállítók:

Partnering ÜgyfélkaPcsolati konferencia HEA - PARTNERING. Főtámogatók: Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek, kiállítók: Partnering ÜgyfélkaPcsolati konferencia Főtámogatók: HEA - PARTNERING Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek, kiállítók: HUMÁN E ALAPÍTVÁNY 2 Időpont: 2012. február 22 24. Helyszín: A konferencia

Részletesebben

A Közbeszerzési Hatóság évi rendezvényei Magyarország V4 elnöksége alatt

A Közbeszerzési Hatóság évi rendezvényei Magyarország V4 elnöksége alatt A Közbeszerzési Hatóság 2017. évi rendezvényei Magyarország V4 elnöksége alatt A Közbeszerzési Hatóság magyar V4 elnökségi program keretében 2017-ben tartott szakmai rendezvényei Rigó Csaba Balázs Közbeszerzési

Részletesebben

25. Távhõ Vándorgyûlés

25. Távhõ Vándorgyûlés Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület Hõszolgáltatási Szakosztálya rendezésében 25. Távhõ Vándorgyûlés Innováció, de hogyan? Innovatív megoldások, mérési lehetőségek a szolgáltatás fejlesztésére Balatonfüred

Részletesebben

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia Együttműködési Fórum Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia Munkaerő-piaci nyitás Önkéntesség a munkavállalás motorja? Aktuális okokból az idei konferenciának két súlyponti témája van: Mivel 2011. május

Részletesebben

NEMZETKÖZI TECHNOLÓGIA TRANSZFER KONFERENCIA ÉS FÓRUM HELYSZÍN: NONPROFIT GAZDASÁGFEJLESZTŐ SZERVEZETEK HÁZA

NEMZETKÖZI TECHNOLÓGIA TRANSZFER KONFERENCIA ÉS FÓRUM HELYSZÍN: NONPROFIT GAZDASÁGFEJLESZTŐ SZERVEZETEK HÁZA PROGRAM TÁMOP-4.2.1.C-14/1/Konv-2015-0004 NEMZETKÖZI TECHNOLÓGIA TRANSZFER KONFERENCIA ÉS FÓRUM HELYSZÍN: NONPROFIT GAZDASÁGFEJLESZTŐ SZERVEZETEK HÁZA A, a TÁMOP-4.2.1.C-14/1/Konv-2015-0004 számú, kialakítása

Részletesebben

XXI. ORSZÁGOS JEGYZŐ-KÖZIGAZGATÁSI KONFERENCIA

XXI. ORSZÁGOS JEGYZŐ-KÖZIGAZGATÁSI KONFERENCIA XXI. ORSZÁGOS JEGYZŐ-KÖZIGAZGATÁSI KONFERENCIA 2013. szeptember 18-20. KESZTHELY Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége (www.kozszov.org.hu) A konferencia védnökei: Dr. Pintér Sándor

Részletesebben

2017. november Emberközpontú tudomány

2017. november Emberközpontú tudomány A M a g y a r T u d o m á n y Ü n n e p e 2017. november 3-30. Emberközpontú tudomány A rendezvény címe A rendezvény típusa (pl. előadás, emlékülés, konferencia, kerekasztal-beszélgetés, könyvbemutató,

Részletesebben

Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia

Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia INGATLANGAZDÁLKODÁS A KÖZFELADAT ELLÁTÁS SZOLGÁLATÁBAN KONFERENCIA Első alkalommal kerül megrendezésre az Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia a Nemzeti Közszolgálati

Részletesebben

XVI. Távhőszolgáltatási Konferencia és Szakmai Kiállítás

XVI. Távhőszolgáltatási Konferencia és Szakmai Kiállítás XVI. Távhőszolgáltatási Konferencia és Szakmai Kiállítás Budapest, 2016. május 11-12-13. RENDEZVÉNY FŐVÉDNÖKE Dr. Aradszki András energiaügyért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (felkérés

Részletesebben

Business & Technology Konferencia

Business & Technology Konferencia Magyar Közgazdasági Társaság Business & Technology Konferencia 2016. február 23-25. BME Q épület IV. emelet Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (tervezet

Részletesebben

Meghívó. A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára

Meghívó. A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára Meghívó A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Humán Szakemberek Országos Szövetsége együttműködése keretében ezúton tisztelettel

Részletesebben

22. Távhõ Vándorgyûlés

22. Távhõ Vándorgyûlés ENERGIAGAZDÁLKODÁSI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET HÕSZOLGÁLTATÁSI SZAKOSZTÁLYA rendezésében 22. Távhõ Vándorgyûlés MAGASABB KOMFORT KEVESEBB ENERGIÁVAL! Távfûtött épületek energetikai jellemzõi, korszerûsítési

Részletesebben

XXIII. Nemzetközi Energia és Innovációs Fórum

XXIII. Nemzetközi Energia és Innovációs Fórum XXIII. Nemzetközi Energia és Innovációs Fórum A konferencia a hagyományoknak és a jelen kihívásainak is megfelelően a következő modulokból és témákból épül fel: 2016. február 17. (szerda) 9.30-10.00 Köszöntők

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Az építési és bontási hulladékok helye a körforgásos gazdaságban

MEGHÍVÓ. Az építési és bontási hulladékok helye a körforgásos gazdaságban MEGHÍVÓ Az építési és bontási hulladékok helye a körforgásos gazdaságban Helyszín: Herman Ottó Konferencia Központ (1223 Budapest, Nagytétényi út 190.) A Herman Ottó Intézet a Földművelésügyi Minisztérium

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban PROGRAMFÜZET Szociális Szekció X. Országos Konferenciája Kihívások a szociális ellátásban 2011. június 30. július 1-2. Visegrád Fővédnök: Soltész Miklós szociális államtitkár VÉDNÖK Helyszín: Visegrád

Részletesebben

SPORTBIZTONSÁGI SZAKEMBEREK TALÁLKOZÓJA. 2012.június 20-21. Danubius Hotel Aréna. 1148 Budapest, Ifjúság útja 1-3. SZÖVETSÉGEK A BIZTONSÁGÉRT

SPORTBIZTONSÁGI SZAKEMBEREK TALÁLKOZÓJA. 2012.június 20-21. Danubius Hotel Aréna. 1148 Budapest, Ifjúság útja 1-3. SZÖVETSÉGEK A BIZTONSÁGÉRT SPORTBIZTONSÁGI SZAKEMBEREK TALÁLKOZÓJA 2012.június 20-21. Danubius Hotel Aréna 1148 Budapest, Ifjúság útja 1-3. SZÖVETSÉGEK A BIZTONSÁGÉRT Készítette: 1 2012. június 20. szerda 09.00 Beérkezés, Regisztráció

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Klímaváltozás Energiatudatosság Energiahatékonyság XI. Konferencia és Kiállítás.

MEGHÍVÓ. Klímaváltozás Energiatudatosság Energiahatékonyság XI. Konferencia és Kiállítás. MEGHÍVÓ Klímaváltozás Energiatudatosság Energiahatékonyság XI. Konferencia és Kiállítás www.klenen.eu Helyszín: BEST WESTERN PLUS Lakeside Hotel Székesfehérvár Időpont: 2016. március 9-10. Médiapartnereink

Részletesebben

MEGHÍVÓ. VIII. Gödöllői Halászati- Horgászati Szakember Találkozó. Időpont: február 1-2., csütörtök-péntek

MEGHÍVÓ. VIII. Gödöllői Halászati- Horgászati Szakember Találkozó. Időpont: február 1-2., csütörtök-péntek MEGHÍVÓ VIII. Gödöllői Halászati- Horgászati Szakember Találkozó Időpont: 2018. február 1-2., csütörtök-péntek Helyszín: Szent István Egyetem, Tudástranszfer Központ A bejárat földszint 9. előadóterem

Részletesebben

MEGHÍVÓ és RÉSZLETES PROGRAM

MEGHÍVÓ és RÉSZLETES PROGRAM XII. KAPCSOLT HŐ- ÉS VILLAMOSENERGIA-TERMELÉSI KONFERENCIA MEGHÍVÓ és RÉSZLETES PROGRAM Tapolca 2009. március 10-12. MAGYAR KAPCSOLT ENERGIA TÁRSASÁG COGEN HUNGARY A COGEN EUROPE TAGJA A konferencia védnökei:

Részletesebben

Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi. Hivatal, szakfőigazgató

Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi. Hivatal, szakfőigazgató Felterjesztett neve Munkahelye, beoszása Sinkáné dr. Csendes Ágnes Szabó Károly Nagy Sándor Dr. Kőrösi Margit Mamuzsics Gábor Lajos Bancsi Attila Rácz Róbert Dr. Asztalos Gézáné Dr. Ferenczy Judit Katalin

Részletesebben

Észak-balatoni Polgári Klub Alapítva 1998

Észak-balatoni Polgári Klub Alapítva 1998 Bajor- Magyar Gazdasági Konferencia München 2013. április 18-19. Helyszín: München, Magyar Főkonzulátus München, Wollmannstr.2. Programtervezet A rendezvény fővédnökei: Prof. Dr. Cséfalvay Zoltán, uniós

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI

A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI 1. oldal A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI Brüsszeli terepszemle - Közbeszerzési politika és elvek az Európai Unióban: sikeres részvétel az uniós közbeszerzési piacon 2. oldal A Konsilo Kft. és

Részletesebben

Észak-balatoni Polgári Klub Alapítva 1998

Észak-balatoni Polgári Klub Alapítva 1998 Az Árpádháziak szellemi örökségétől az európai partnerségig A versenyképesség és energiái a magyar-türingiai kapcsolatokban Magyar-Türingiai Gazdasági Konferencia Székesfehérvár 2014. január 30-31. Helyszín:

Részletesebben

M E G H Í V Ó és R É S Z L E T E S P RO G R A M

M E G H Í V Ó és R É S Z L E T E S P RO G R A M XIX. KAPCSOLT HŐ- ÉS VILLAMOSENERGIA-TERMELÉSI KONFERENCIA M E G H Í V Ó és R É S Z L E T E S P RO G R A M Hajdúszoboszló 2016. március 2 3. MAGYAR KAPCSOLT ENERGIA TÁRSASÁG COGEN HUNGARY A COGEN EUROPE

Részletesebben

EMISSZIÓ KERESKEDELMI EXPO & KONFERENCIA 2009. november 20. A RENDEZVÉNY FŐ S ZPONZORA: A RENDEZVÉNY FŐSZPONZORA

EMISSZIÓ KERESKEDELMI EXPO & KONFERENCIA 2009. november 20. A RENDEZVÉNY FŐ S ZPONZORA: A RENDEZVÉNY FŐSZPONZORA EMISSZIÓ KERESKEDELMI EXPO & KONFERENCIA 2009. november 20. A RENDEZVÉNY FŐ S ZPONZORA: A RENDEZVÉNY FŐSZPONZORA A KONFERENCIA CÉLJA VÁLASZT KERESNI A KÖVETKEZŐ KÉRDÉSEKRE: 1. LEHET E A JELENLEG ALKALMAZOTT

Részletesebben

Távhőfejlesztés alternatívái hazai és nemzetközi viszonylatban

Távhőfejlesztés alternatívái hazai és nemzetközi viszonylatban Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége szervezésében TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI SZAKMAI NAPOK NEMZETKÖZI KITEKINTÉSSEL VISEGRÁDON 2012. november 5-6-án Távhőfejlesztés alternatívái hazai és nemzetközi viszonylatban

Részletesebben

2009. november

2009. november 2009. november 26-27. Szervező: Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület Csongrád Megyei Szervezete A rendezvény védnöke: Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora, az ETE Csongrád Megyei Szervezetének

Részletesebben

A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA. Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann. Tagok:

A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA. Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann. Tagok: A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann Tagok: Dr. habil Szűcs Edit Prof. Dr. Somosi Mariann Dr. Papp Péter Dr. T. Kiss Judit Dr. Lámer Géza

Részletesebben

Van-e, kell-e magyar modell? Nyugdíj-, Egészségügy- és Pénztárkonferencia 2010. Program

Van-e, kell-e magyar modell? Nyugdíj-, Egészségügy- és Pénztárkonferencia 2010. Program Van-e, kell-e magyar modell? Nyugdíj-, Egészségügy- és Pénztárkonferencia 2010. Program 1. nap Plenáris ülés Levezető elnök: Dr. Juhász Istvánné főtitkár, Stabilitás Pénztárszövetség 10:00-10:10 Megnyitó

Részletesebben

XXXIX. ORSZÁGOS VÍZRAJZI ÉRTEKEZLET

XXXIX. ORSZÁGOS VÍZRAJZI ÉRTEKEZLET XXXIX. ORSZÁGOS VÍZRAJZI ÉRTEKEZLET A vízrajz aktuális feladatai, hazai és nemzetközi finanszírozási lehetőségek és projektek a Duna Régió Stratégia keretében Zalakaros 2017. szeptember 26-28. 2017. szeptember

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről

JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről Az ülés időpontja: 2001. december 12. Az ülés helye: Budapest, MaTáSzSz tárgyalóterme Az ülésen jelen voltak: a mellékelt

Részletesebben

ÚJ NEMZEDÉK KONFERENCIA Közösségi terek ma és holnap

ÚJ NEMZEDÉK KONFERENCIA Közösségi terek ma és holnap ÚJ NEMZEDÉK KONFERENCIA Közösségi terek ma és holnap 2016. november 14. Kedves Vendégünk! Szeretettel köszöntjük az Új Nemzedék Központ Nonprofit Kft. szervezésében első alkalommal megvalósuló Új Nemzedék

Részletesebben

Az Integritási Megállapodás: Civil ellenőrzéssel az EU-s források kapcsán felmerülő közbeszerzési korrupció ellen. Időpont: Február 17-18, 2014.

Az Integritási Megállapodás: Civil ellenőrzéssel az EU-s források kapcsán felmerülő közbeszerzési korrupció ellen. Időpont: Február 17-18, 2014. 1 Kétnapos konferencia Az Integritási Megállapodás: Civil ellenőrzéssel az EU-s források kapcsán felmerülő közbeszerzési korrupció ellen Időpont: Február 17-18, 2014. Helyszín: NH Budapest City Hotel 1137

Részletesebben

26. Távhõ Vándorgyûlés

26. Távhõ Vándorgyûlés Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület Hõszolgáltatási Szakosztálya rendezésében 26. Távhõ Vándorgyûlés A JÖVŐ A TÉT Rövid és középtávú fejlesztések a távhőszolgáltatásban Lillafüred 2013. szeptember

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR FELHÍVÁS Válság a pénzügyekben pénzügyek a válságban konferencia SOPRON 2009. szeptember 29-30. A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi

Részletesebben

2017. november Emberközpontú tudomány

2017. november Emberközpontú tudomány A M a g y a r T u d o m á n y Ü n n e p e 2017. november 3-30. Emberközpontú tudomány A rendezvény címe A rendezvény típusa (pl. előadás, emlékülés, konferencia, kerekasztalbeszélgetés, könyvbemutató,

Részletesebben

MEGHÍVÓ és RÉSZLETES PROGRAM

MEGHÍVÓ és RÉSZLETES PROGRAM XV. KAPCSOLT HŐ- ÉS VILLAMOSENERGIA-TERMELÉSI KONERENCIA MEGHÍVÓ és RÉSZLETES PROGRAM Visegrád 2012. március 6-7. MAGYAR KAPCSOLT ENERGIA TÁRSASÁG COGEN HUNGARY A COGEN EUROPE TAGJA TÁMOGATÓK A konferencia

Részletesebben

A Magyar-Német Fórum 21. éves közgyűlése

A Magyar-Német Fórum 21. éves közgyűlése Európa-Mozgalom Németországi Hálózata Németországi Európa-Szövetség Európa-Mozgalom Magyar Tanácsa Európai Intézet, Budapest A Magyar-Német Fórum 21. éves közgyűlése Szakmai Fórum: Kisebbségek társadalmi

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI

A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI 1.oldal A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI 2010. május 3 6. Brüsszeli tanulmány- és lobbiút 2.oldal UNIÓS VONATKOZÁSAI 2010. május 3 6. A Konsilo Kft. és a TGG & Partners május elején tanulmányi

Részletesebben

ONLINE jelentkezés itt

ONLINE jelentkezés itt ONLINE jelentkezés itt Megállíthatatlanul gyorsul tovább a megújuló energiák technológiai fejlődése és piaci térnyerése. Rendezvényünkön a szakmai terület hazai kínálatát, legújabb technikáit fogják bemutatni

Részletesebben

DUNAGÁZ KONFERENCIA ÉS KIÁLLÍTÁS 2019

DUNAGÁZ KONFERENCIA ÉS KIÁLLÍTÁS 2019 DUNAGÁZ KONFERENCIA és KIÁLLÍTÁS DUNAGÁZ KONFERENCIA ÉS KIÁLLÍTÁS 2019 Időpont: 2019. április 16 17. Helyszín: Thermal Hotel Visegrád **** Lepence völgy hrsz. 1213 Vegyen részt rendezvényünkön, küldje

Részletesebben

2. sz. MEGHÍVÓ. Klímaváltozás Energiatudatosság Energiahatékonyság. XII. Konferencia és Kiállítás

2. sz. MEGHÍVÓ. Klímaváltozás Energiatudatosság Energiahatékonyság. XII. Konferencia és Kiállítás 2. sz. MEGHÍVÓ Klímaváltozás Energiatudatosság Energiahatékonyság XII. Konferencia és Kiállítás www.klenen.eu Helyszín: Hotel Nautis, Gárdony Időpont: 2017. március 7-8. Médiapartnereink Tisztelt Kolléga!

Részletesebben

VII. EXPORTAKADÉMIA PROGRAMTERVEZET

VII. EXPORTAKADÉMIA PROGRAMTERVEZET VII. EXPORTAKADÉMIA PROGRAMTERVEZET 1. blokk 2015. szeptember 23. 1. nap ÜZLETI KÖRNYEZET ÉS PIACELEMZÉS 9:30-10:00 Regisztráció 10:00-10:30 Köszöntő, tematika ismertetése Galambos Judit, igazgató, Exportinkubációs

Részletesebben

TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László

TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László 1944-ben Újvidéken született. 1967-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnöki és mérnöktanári oklevelet szerzett. 1967-től 1987-ig az Energiagazdálkodási Intézet

Részletesebben

XVIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI SZAKMAI NAPOK. éves a MaTáSzSz HELYSZÍN: HOTEL EGER & PARK **** 3300 EGER SZÁLLODA U NOVEMBER 6-7.

XVIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI SZAKMAI NAPOK. éves a MaTáSzSz HELYSZÍN: HOTEL EGER & PARK **** 3300 EGER SZÁLLODA U NOVEMBER 6-7. XVIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI SZAKMAI NAPOK éves a MaTáSzSz HELYSZÍN: HOTEL EGER & PARK **** 3300 EGER SZÁLLODA U. 1-3. 2018. NOVEMBER 6-7. /mataszsz www.tavho.org /mataszsz KÖSZÖNTŐ Kedves Vendégeink! Szeretettel

Részletesebben

Ft 0 hónap végkielégítés - 3 hónap felmondási idő - önálló x x x. 35 nap felmondási idő és 1 hó végkielégítés Ft.

Ft 0 hónap végkielégítés - 3 hónap felmondási idő - önálló x x x. 35 nap felmondási idő és 1 hó végkielégítés Ft. járó és és ketten en ketten en Magyar Közút Nonprofit Zrt. Zsupponits Jenő Vezérigazgató 2 000 000 alapbér 80%a A KHEM javadalamzási 399 507 Ft 0 hónap 3 hónap önálló x x x Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Részletesebben

A konferencia és szakmai kiállítás program áttekintője: 2009. február 18. (szerda) 16.00-18.30 1. szekcióülés 2. szekcióülés

A konferencia és szakmai kiállítás program áttekintője: 2009. február 18. (szerda) 16.00-18.30 1. szekcióülés 2. szekcióülés PARTNERING ÜGYFÉLKAPCSOLATI KONFERENCIA A konferencia és szakmai kiállítás program áttekintője: 2009. február 18. (szerda) 10.00-12.00 szakmai workshopok 13.00-15.00 1. plenáris ülés 16.00-18.30 1. szekcióülés

Részletesebben

Szakmai (közlekedési) Képzés - Közlekedésfejlesztés Magyarországon, Szakmai napok 2015 Balatonföldvár, 2015. május 12-14.

Szakmai (közlekedési) Képzés - Közlekedésfejlesztés Magyarországon, Szakmai napok 2015 Balatonföldvár, 2015. május 12-14. 8.30-tól regisztráció 2015. május 12. (kedd, délelőtt) 9.30-10.00 A közlekedésfejlesztés aktuális kérdései, feladatai Előadó: Dr. Becsey Zsolt közlekedésért felelős helyettes államtitkár, NFM 1. témakör:

Részletesebben

III.Energy Summit Hungary 2012

III.Energy Summit Hungary 2012 2012. május 31. (csütörtök) ***** M e g h í v ó Konferenciánk a nagysikerű II. Energy Summit Hungary 2010 szakági konferencia folytatása. Rendezvényünk célja az, hogy az energetika szektoron belül átfogó

Részletesebben

ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA

ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA Az ÁKR hozta változásokról a gyakorlatban, valamint a tűzvédelmi szakma aktualitásai ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatójának fővédnökségével, a BM-OKF és TSZVSZ

Részletesebben

BUDAPEST KLÍMASTRATÉGIÁJA

BUDAPEST KLÍMASTRATÉGIÁJA BUDAPEST KLÍMASTRATÉGIÁJA KLÍMASTRATÉGIA ÉS ÉGHAJLATVÁLTOZÁSI PLATFORM LÉTREHOZÁSA BUDAPESTEN KEHOP-1.2.0-15-2016-00020 A PROJEKT ELŐREHALADÁSÁNAK ISMERTETÉSE Lőcsei-Tóth Kinga Budapest, 2017.11.21. PROGRAM

Részletesebben

2. É R T E S Í T É S. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság. Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája. Tüdőrák 2009

2. É R T E S Í T É S. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság. Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája. Tüdőrák 2009 2. É R T E S Í T É S A Magyar Tüdőgyógyász Társaság Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája Tüdőrák 2009 Hunguest Hotel Pelion, Tapolca 2009. december 3-5. Várható kreditpont: 20 www.tudogyogyasz.hu

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI

A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI 1.oldal 06 A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI 2009. NOVEMBER 2-5. Brüsszeli terepszemle - Közbeszerzési politika és elvek az Európai Unióban: sikeres részvétel az uniós közbeszerzési piacon 2.oldal

Részletesebben

IX. EXPORTAKADÉMIA PROGRAMTERVEZET

IX. EXPORTAKADÉMIA PROGRAMTERVEZET IX. EXPORTAKADÉMIA PROGRAMTERVEZET ÜZLETI KÖRNYEZET ÉS PIACELEMZÉS 1. blokk 2016. október 19. (szerda) 9:30-10:00 REGISZTRÁCIÓ 10:00-10:10 Köszöntő, tematika ismertetése Galambos Judit, exportinkubációs

Részletesebben

MÁSODIK FELHÍVÁS. VII. Foglalkozás-egészségügyi Ápolói Nemzetközi Kongresszus

MÁSODIK FELHÍVÁS. VII. Foglalkozás-egészségügyi Ápolói Nemzetközi Kongresszus MÁSODIK FELHÍVÁS VII. Foglalkozás-egészségügyi Ápolói Nemzetközi Kongresszus Meghívó Tisztelt Kollégák! A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Országos Szervezete és a Foglalkozás-egészségügyi

Részletesebben

MEGHÍVÓ. VII. Gödöllői Halászati-Horgászati Szakember Találkozó. Időpont: február 2-3., csütörtök-péntek

MEGHÍVÓ. VII. Gödöllői Halászati-Horgászati Szakember Találkozó. Időpont: február 2-3., csütörtök-péntek MEGHÍVÓ VII. Gödöllői Halászati-Horgászati Szakember Találkozó Időpont: 2017. február 2-3., csütörtök-péntek Helyszín: Szent István Egyetem, 1. nap: Tudástranszfer Központ A bejárat földszint 9. előadóterem

Részletesebben

Magyar Sebész Társaság

Magyar Sebész Társaság Magyar Sebész Társaság Fiatal Sebészek Szekciójának I. Kongresszusa Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton**** 2013. április 12-14. Kedves Fiatal Sebész Kollégánk! Elérkezettnek éreztük az időt,

Részletesebben

2012. december 03. (hétfő)

2012. december 03. (hétfő) PROGRAM az erdészeti és vadgazdálkodási, élelmiszeripari, kertészeti, mezőgazdasági gépészeti szakképzést folytató iskolák igazgatói, szakmai vezetői és szaktanárai továbbképzésére A továbbképzés ideje:

Részletesebben

A TÁMOP 3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. SZÁZADI KÖZOKTATÁS (FEJLESZTÉS, KOORDINÁCIÓ) II. SZAKASZ KIEMELT PROJEKT 4. ÉS 5. ALPROJEKTJEINEK KONFERENCIÁJA

A TÁMOP 3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. SZÁZADI KÖZOKTATÁS (FEJLESZTÉS, KOORDINÁCIÓ) II. SZAKASZ KIEMELT PROJEKT 4. ÉS 5. ALPROJEKTJEINEK KONFERENCIÁJA MEGHÍVÓ EREDMÉNYES NEVELÉS A TÁMOP 3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. SZÁZADI KÖZOKTATÁS (FEJLESZTÉS, KOORDINÁCIÓ) II. SZAKASZ KIEMELT PROJEKT 4. ÉS 5. ALPROJEKTJEINEK KONFERENCIÁJA A konferencia időpontja: 2015.

Részletesebben

MEGHÍVÓ és RÉSZLETES PROGRAM

MEGHÍVÓ és RÉSZLETES PROGRAM XVI. KAPCSOLT HŐ- ÉS VILLAMOSENERGIA-TERMELÉSI KONERENCIA MEGHÍVÓ és RÉSZLETES PROGRAM Balatonalmádi 2013. március 20-21. MAGYAR KAPCSOLT ENERGIA TÁRSASÁG COGEN HUNGARY A COGEN EUROPE TAGJA TÁMOGATÓK A

Részletesebben

2017. október 5. Konferencia helyszíne: Korona Hotel (4400 Nyíregyháza, Dózsa György út 1.) 11.00 13.00 Érkezés, regisztráció, szállás elfoglalása 12.30 14.00 Ebéd 14.00 15.00 A Vándorgyűlés megnyitója

Részletesebben

ÉS FELTALÁLÓK FÓRUMA. Kedves Kolléga!

ÉS FELTALÁLÓK FÓRUMA. Kedves Kolléga! Kedves Kolléga! Az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület Esztergomi Szervezete, hagyományteremtõ szándékkal rendezi meg a Magyar Energetikai Vállalkozók és Feltalálók Fórumát. A Visegrádon megrendezett

Részletesebben

EURES-T Pannonia éves konferencia

EURES-T Pannonia éves konferencia EURES-T Pannonia éves konferencia Időpont: 2012. március 29. 9.00-17.00 2012. március 30. 10.00-13.00 Helyszín: Marmara Hotel **** Budapest Nagy Ignác utca 21. Munkaerő mobilitás az osztrák-magyar határrégióban

Részletesebben

Az Országos Bírósági Hivatal vezetői

Az Országos Bírósági Hivatal vezetői 1.1.3. A szerv vezetői Az Országos Bírósági Hivatal vezetői OBH elnöke Dr. Handó Tünde elnök Telefon: 311-5884 és 312-7424 OBH elnökhelyettese Dr. Gyarmathy Judit elnökhelyettes Telefon: 354-4270 E-mail:obh@obh.birosag.hu

Részletesebben

Kedves Kollégák! A VEZETŐ ÉS A SZERVEZET FEJLŐDÉSÉNEK ÉPÍTŐKÖVEI A XXI. SZÁZAD KÜSZÖBÉN

Kedves Kollégák! A VEZETŐ ÉS A SZERVEZET FEJLŐDÉSÉNEK ÉPÍTŐKÖVEI A XXI. SZÁZAD KÜSZÖBÉN Kedves Kollégák! A Misszió szervezésében 2012 őszén második alkalommal kerül sor az Országos Egészségügyi Középvezetői Konferencia megrendezésére. A színvonalas előadásaival fémjelzett tudományos Rendezvény

Részletesebben

Vízkárelhárítási Országos konferencia 2014. május 6-8. Miskolctapolca

Vízkárelhárítási Országos konferencia 2014. május 6-8. Miskolctapolca Vízkárelhárítási Országos konferencia 2014. május 6-8. Miskolctapolca május 6. kedd 11:00-12:30 óra regisztráció, szállás elfoglalása 12:30-13:30 óra ebéd Plenáris ülés 1. rész Göncz Benedek 14:00-14:15

Részletesebben

MEGHÍVÓ és RÉSZLETES PROGRAM

MEGHÍVÓ és RÉSZLETES PROGRAM XIV. KAPCSOLT HŐ- ÉS VILLAMOSENERGIA-TERMELÉSI KONERENCIA MEGHÍVÓ és RÉSZLETES PROGRAM Velence 2011. március 8-10. MAGYAR KAPCSOLT ENERGIA TÁRSASÁG COGEN HUNGARY A COGEN EUROPE TAGJA TÁMOGATÓK A konferencia

Részletesebben

Az Országos Fémipari Ipartestület 2015. évben is megrendezi az Országos Gazdasági Szakmai Napok Konferenciáját.

Az Országos Fémipari Ipartestület 2015. évben is megrendezi az Országos Gazdasági Szakmai Napok Konferenciáját. Tisztelt Tagtársunk! Kedves Fémipari Vállalkozó Társunk! Az Országos Fémipari Ipartestület 2015. évben is megrendezi az Országos Gazdasági Szakmai Napok Konferenciáját. A konferencia célja, hogy fórumot

Részletesebben