MEGHÍVÓ. Az építési és bontási hulladékok helye a körforgásos gazdaságban

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MEGHÍVÓ. Az építési és bontási hulladékok helye a körforgásos gazdaságban"

Átírás

1 MEGHÍVÓ Az építési és bontási hulladékok helye a körforgásos gazdaságban Helyszín: Herman Ottó Konferencia Központ (1223 Budapest, Nagytétényi út 190.) A Herman Ottó Intézet a Földművelésügyi Minisztérium háttérintézményeként törekszik a tevékenységén keresztül - az Európai Unió iránymutatásának megfelelően - elősegíteni a hazai körforgásos gazdaság megvalósulását. Ezzel összefüggésben, Intézetünk a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségével közösen célul tűzte ki a hazai építési és bontási hulladékok helyzetének bemutatását a tematikusan megrendezésre kerülő konferencián. A konferencia aktualitása, hogy a jogalkotó minisztérium először ezen a konferencián ismerteti a nagyközönséggel, hogy milyen fő irányvonalak mentén történik a terület jelenlegi szabályozásának a megújítása. A konferencia célja és feladata is egyben, hogy elősegítse ezt a jogalkotói munkát, hidat képezve közvetítsen az érdekelt felek között. Ennek megfelelően minél szélesebb körből, minél több oldalról - az elméleti, szabályozási, ellenőrzési terület felől a képviseleti, vállalkozói oldal irányába - közelítve építettük fel a programot, felkérve a témák szakavatott előadóit. Az előadások során több oldalról érintve lesznek azok az építési és bontási hulladékkal kapcsolatos alapvető szabályozási és gyakorlati problémák, a hazai gyakorlatba még formálódó területek - melléktermékké minősítés, hulladékstátusz vége, zöld közbeszerzés, teljesítménytanúsítás, nemzeti aggregátum politika -, amelyek alapvetően kihatnak a hazai hulladékgazdálkodás egészére is. Lehetőség lesz nem csak a problémák felvetésére, azok elemzésére, de a nemzetközi gyakorlat, a hazai megoldási, alkalmazási példák megismerésére is. A szakmai napon történő részvételi díj 6.900,- Ft + Áfa/fő. A jelentkezési lapot kérjük, hogy a kszgysz@kszgysz.hu címre küldjék el október 24-ig. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Budapest, október 4. Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató Farkas Hilda ügyvezető igazgató

2 Az építési és bontási hulladékok helye a körforgásos gazdaságban Helyszín: Herman Ottó Konferencia Központ (1223 Budapest, Nagytétényi út 190.) Levezető elnök: Béres András főigazgató-helyettes, Herman Ottó Intézet Program: 9:00 9:30 Regisztráció 9:30 9:40 Megnyitó V. Németh Zsolt államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Környezetügyért, Agrárfejlesztésért és Hungarikumokért felelős Államtitkárság 9:40 9:45 Köszöntő Ágoston Csaba elnök 9:45 9:50 Köszöntő Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató Herman Ottó Intézet 9:50 10:05 Az építési és bontási hulladékok helye a körforgásos gazdaságban Kónya Károly politikai tanácsadó Földművelésügyi Minisztérium, Környezetfejlesztési Főosztály 10:05 10:25 Az építési és bontási hulladékokkal kapcsolatos aktuális hazai problémák és a készülő rendelet megoldási javaslatai Petrus József Csaba hulladékgazdálkodási referens Várkonyi Gábriel hulladékgazdálkodási referens Földművelésügyi Minisztérium, Környezetfejlesztési Főosztály 10:25 10:45 Nemzetközi jog követendő példái a hazai ÉBH szabályozásában, különös tekintettel a termékké minősítés, melléktermékké nyilvánítás, a szelektív bontás gyakorlata Bándi Gyula D.Sc. egyetemi tanár Országos Környezetvédelmi Tanács 10:45 11:15 Kérdések válaszok 11:15 11:30 Kávészünet 11:30 11:45 Zöld közbeszerzések szerepe a hazai építőipari beruházásokban Kéri Zoltán főosztályvezető Miniszterelnökség, Közbeszerzési Felügyeleti Főosztály 1

3 11:45 12:00 Az építési és bontási hulladékkal kapcsolatos hazai problémák az építőipar szereplőinek nézőpontjából Kassai Ferenc alelnök Magyar Mérnöki Kamara 12:00 12:15 Tervezett másodnyersanyag felhasználás Gyárfás Tamás ügyvezető/hulladékgazdálkodási és igazságügyi szakértő Öko-Sió Kft. 12:15 12:35 Az elsődleges és másodlagos aggregátumok jelentősége a hazai építőiparban Zoltay Ákos ügyvezető főtitkár Magyar Bányászati Szövetség Kertész Botond, bányászati stratégiai és értékesítési vezető COLAS Északkő Kft. 12:35 12:45 Kérdések-válaszok 12:45 13:45 Ebéd 13:45 14:00 A környezetvédelmi hatóságok hulladékgazdálkodási engedélyezési eljárása a gyakorlatban Bartus Adrienn főosztályvezető Pest Megyei Kormányhivatal, Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály 14:00 14:15 Hulladékstátusz megszűnésének lehetősége, esetei és feltételei a kapcsolódó tanúsítási követelmények, a kritériumrendszer felépítése Markó Csaba hulladékgazdálkodási szakértő 14:15 14:30 Másodlagos nyersanyagok építőipari teljesítmény-igazolása Nyiri Szabolcs műszaki igazgató és Pataki Erika, a Megfelelőségértékelő Központ vezetője ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. 14:45 15:00 A hulladék/másodnyersanyag felhasználás minőségi feltételei az útépítésben Here Zsolt TLI Zrt. Terméktanúsító Iroda 15:00 15:15 Az aggregátum politika-tervezés hazai megvalósíthatósága, illetve a követendő nemzetközi gyakorlat a hazai másodlagos aggregátumok fenntartható gazdálkodásában Horváth Zoltán / Kiss János Magyar Geofizikai és Földtani Intézet 2

4 15:15 15:30 Építőipar és a fenntartható anyaggazdálkodás kapcsolata: Fenntartható utak, fenntartható útügy nemzetgazdasági szintű optimalizálása c. projekttel összefüggésben Szabados Szabolcs / Fülöp Pál Magyar Közút Nonprofit Zrt. Út- és hídfejlesztési és -felújítási igazgatóság / Közúti szolgáltató igazgatóság 15:30-15:45 Innovatív Hulladékgazdálkodási Rendszer Petrovszki Krisztián ügyvezető CLEAN-WAY Kft. 15:45 16:00 Kérdések válaszok 16:00 16:10 A konferencia zárása Béres András, főigazgató-helyettes Herman Ottó Intézet A rendezvényen való részvétel regisztrációhoz kötött, melynek díja: 6.900,- Ft + Áfa/fő Az ONLINE jelentkezési lap elérhető a KSZGYSZ weboldalán: Link Támogatási lehetőségek Konferencia támogató: A támogató logóját elhelyezzük a konferencia programján, a weboldalon. A helyszínen roll-upot helyezhet el és egy résztvevő ingyen vehet részt a konferencián. Ára: Ft + ÁFA Kiállító: Kiállítói asztalt kap a konferencia helyszínén Szórólap elhelyezés: Szórólap elhelyezése a konferencián. Ára: Ft + ÁFA Ára: Ft + ÁFA Cégreklám: Logó elhelyezése a konferencia programon, a weboldalon Roll-up elhelyezés a helyszínen Ára: Ft + ÁFA Ára: Ft + ÁFA További információk az alábbi elérhetőségeken: 2014 Budapest, Keleti Károly u. 11/A. Tel: 1/ ; 0620/ ; 0620/ Web: 3

5 Jelentkezési lap Az építési és bontási hulladékok helye a körforgásos gazdaságban Helyszín: Herman Ottó Konferencia Központ 1223 Budapest, Nagytétényi út 190. (Jelentkezési határidő: október 24.) I. A cég neve:... Címe:... Adószáma: II. Résztvevő neve: telefon: telefon: Jelentkezés támogatóként (kérjük, jelölje be): Támogató Kiállítás Szórólap elhelyezés Cégreklám A Jelentkezési lap elküldése szerződésnek minősül, ennek alapján díjbekérő készül. A regisztrációs díjat a díjbekérő alapján a KSZGYSZ bankszámlájára átutalom A jelentkezési lapot kérjük, hogy a kszgysz@kszgysz.hu címre küldjék el. További információk az alábbi elérhetőségeken: 2014 Budapest, Keleti Károly u. 11/A. Tel: 1/ ; 0620/ ; 0620/ , Web: aláírás 4

MEGHÍVÓ A KÖRNYEZETVÉDELMI MÉRÉS ÉS MINTAVÉTEL AKTUÁLIS KÉRDÉSEI 2014 című szakmai konferenciára

MEGHÍVÓ A KÖRNYEZETVÉDELMI MÉRÉS ÉS MINTAVÉTEL AKTUÁLIS KÉRDÉSEI 2014 című szakmai konferenciára Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara MEGHÍVÓ A KÖRNYEZETVÉDELMI MÉRÉS ÉS MINTAVÉTEL AKTUÁLIS KÉRDÉSEI 2014 című szakmai konferenciára Időpont: 2014.

Részletesebben

Az építési és bontási hulladékokkal kapcsolatos aktuális hazai problémák és a készülő rendelet megoldási javaslatai

Az építési és bontási hulladékokkal kapcsolatos aktuális hazai problémák és a készülő rendelet megoldási javaslatai FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM Az építési és bontási hulladékokkal kapcsolatos aktuális hazai problémák és a készülő rendelet megoldási javaslatai Nyissuk meg a másodnyersanyagok útját! Dr. Petrus József

Részletesebben

Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs rendszer kialakítása, ÁROP-1.2.11-2013-2013-0001

Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs rendszer kialakítása, ÁROP-1.2.11-2013-2013-0001 Területi tervezési szakmai konferencia és konzultációs napok 2014. február 11-13. Helyszín: Benczúr Hotel, 1068 Budapest, Benczúr utca 35. 2014. FEBRUÁR 11. KEDD 9:30-10:00 Regisztráció 10:00-10:05 Köszöntő

Részletesebben

Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia

Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia INGATLANGAZDÁLKODÁS A KÖZFELADAT ELLÁTÁS SZOLGÁLATÁBAN KONFERENCIA Első alkalommal kerül megrendezésre az Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia a Nemzeti Közszolgálati

Részletesebben

Jogszabály-alkotási tervek - a melléktermékkel és a hulladékstátusz megszűnésével kapcsolatosan

Jogszabály-alkotási tervek - a melléktermékkel és a hulladékstátusz megszűnésével kapcsolatosan Jogszabály-alkotási tervek - a melléktermékkel és a hulladékstátusz megszűnésével kapcsolatosan László Tibor Zoltán főosztályvezető-helyettes Környezetügyért, Agrárfejlesztésért és Hungarikumokért felelős

Részletesebben

A körforgásos gazdaság felé

A körforgásos gazdaság felé A körforgásos gazdaság felé V. Németh Zsolt Környezetügyért, Agrárfejlesztésért és Hungarikumokért felelős Államtitkár A VÁLTOZÁS KORA! XIX. Hulladékhasznosítási Konferencia 2017. szeptember 28-29. Gyula,

Részletesebben

A másodfokú környezetvédelmi hatóság működésének az átszervezést követő változásai

A másodfokú környezetvédelmi hatóság működésének az átszervezést követő változásai A másodfokú környezetvédelmi hatóság működésének az átszervezést követő változásai DR. BARTUS ADRIENN FŐOSZTÁLYVEZETŐ PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐOSZTÁLY Első- és

Részletesebben

Meghívó. A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára

Meghívó. A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára Meghívó A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Humán Szakemberek Országos Szövetsége együttműködése keretében ezúton tisztelettel

Részletesebben

A tervezési munka első lépéseként a Tervezőnek a Balatonrendes-Zánka szakaszra Engedélyezési tervet kell készítenie.

A tervezési munka első lépéseként a Tervezőnek a Balatonrendes-Zánka szakaszra Engedélyezési tervet kell készítenie. Címzett: Mellékelt címlista szerint Iktatószám: K-21202/2017/1 NIF-806-79/2017 Ügyintéző: Kovács Csilla Projektkód: B004.08 Melléklet: Bírálati engedélyezési terv Tárgy: MEGHÍVÓ Tervbírálatra Kerékpárforgalmi

Részletesebben

Az uniós jogalkotási trendek az ELV szabályozásban

Az uniós jogalkotási trendek az ELV szabályozásban Az uniós jogalkotási trendek az ELV szabályozásban Bontunk, de hogyan? Az autóbontás jövője KSZGYSZ konferencia Budapest, 2016. 09. 27. Hotel Griff 2014. szeptember 23. Markó Csaba KSZGYSZ szakértő A körforgásos

Részletesebben

ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA

ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA Az ÁKR hozta változásokról a gyakorlatban, valamint a tűzvédelmi szakma aktualitásai ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatójának fővédnökségével, a BM-OKF és TSZVSZ

Részletesebben

Debrecen Megyei Jogú Város. Meghívó. Az Ipar napjai Debrecenben

Debrecen Megyei Jogú Város. Meghívó. Az Ipar napjai Debrecenben Debrecen Megyei Jogú Város Meghívó A Debreceni Egyetem Műszaki Kara, valamint Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 2016. október 13-14-én közösen rendezi meg az Az Ipar napjai Debrecenben c. rendezvényét

Részletesebben

Bakony-Balaton Német-Magyar Konferencia a gazdaságról, tudományról, turizmusról és vidékfejlesztésről június Veszprém.

Bakony-Balaton Német-Magyar Konferencia a gazdaságról, tudományról, turizmusról és vidékfejlesztésről június Veszprém. Bakony-Balaton Német-Magyar Konferencia a gazdaságról, tudományról, turizmusról és vidékfejlesztésről Észak-balatoni Polgári Klub 2012. június 27-28. Veszprém Program A rendezvény fővédnöke: Dr. Navracsics

Részletesebben

ÖKOINDUSTRIA 2013 III. Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és. Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás. 2013. Szeptember 25-27.

ÖKOINDUSTRIA 2013 III. Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és. Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás. 2013. Szeptember 25-27. ÖKOINDUSTRIA 2013 ÖKOINDUSTRIA 2013 III. Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás 2013. Szeptember 25-27. SYMA Rendezvényközpont 1146 Budapest, Dózsa György

Részletesebben

Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi. Hivatal, szakfőigazgató

Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi. Hivatal, szakfőigazgató Felterjesztett neve Munkahelye, beoszása Sinkáné dr. Csendes Ágnes Szabó Károly Nagy Sándor Dr. Kőrösi Margit Mamuzsics Gábor Lajos Bancsi Attila Rácz Róbert Dr. Asztalos Gézáné Dr. Ferenczy Judit Katalin

Részletesebben

Lurdy ház TŰZVÉDELMI KONFERENCIA január 30. Budapest. OTSZ 5.1 az Országos Tűzvédelmi Szabályzat változásai

Lurdy ház TŰZVÉDELMI KONFERENCIA január 30. Budapest. OTSZ 5.1 az Országos Tűzvédelmi Szabályzat változásai OTSZ 5.1 az Országos Tűzvédelmi Szabályzat változásai TŰZVÉDELMI KONFERENCIA A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatójának fővédnökségével, a BM OKF és TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség által szervezett

Részletesebben

A környezetvédelmi hatóságok hulladékgazdálkodási engedélyezési eljárása a gyakorlatban

A környezetvédelmi hatóságok hulladékgazdálkodási engedélyezési eljárása a gyakorlatban A környezetvédelmi hatóságok hulladékgazdálkodási engedélyezési eljárása a gyakorlatban DR. BARTUS ADRIENN FŐOSZTÁLYVEZETŐ PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐOSZTÁLY Környezetvédelmi

Részletesebben

A Földművelésügyi Minisztérium működésének változásai az átszervezés után

A Földművelésügyi Minisztérium működésének változásai az átszervezés után A hazai környezetvédelmi igazgatás aktuális helyzete, az új szervezeti és jogszabályi változások bemutatása konferencia 2017. március 28. A Földművelésügyi Minisztérium működésének változásai az átszervezés

Részletesebben

NEMZETKÖZI TECHNOLÓGIA TRANSZFER KONFERENCIA ÉS FÓRUM HELYSZÍN: NONPROFIT GAZDASÁGFEJLESZTŐ SZERVEZETEK HÁZA

NEMZETKÖZI TECHNOLÓGIA TRANSZFER KONFERENCIA ÉS FÓRUM HELYSZÍN: NONPROFIT GAZDASÁGFEJLESZTŐ SZERVEZETEK HÁZA PROGRAM TÁMOP-4.2.1.C-14/1/Konv-2015-0004 NEMZETKÖZI TECHNOLÓGIA TRANSZFER KONFERENCIA ÉS FÓRUM HELYSZÍN: NONPROFIT GAZDASÁGFEJLESZTŐ SZERVEZETEK HÁZA A, a TÁMOP-4.2.1.C-14/1/Konv-2015-0004 számú, kialakítása

Részletesebben

Konferencia tájékoztató

Konferencia tájékoztató Európa 2020 Intelligens, fenntartható, inkluzív növekedés Konferencia tájékoztató 2012. november 6. 7. helyszín: Magyar Szabványügyi Testület 1082 Budapest, Horváth Mihály tér 1. 2012_MMHet_program5 Rendezők

Részletesebben

15. függelék az 5/2019. (III. 20.) MvM utasítás mellékletéhez. 15. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez

15. függelék az 5/2019. (III. 20.) MvM utasítás mellékletéhez. 15. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez 1578 H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő 2019. évi 17. szám 15. függelék az 5/2019. (III. 20.) MvM utasítás mellékletéhez 15. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Pest Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

A napenergia-iparág időszerű kérdései Napelemes és napkollektoros piaci helyzetkép és lehetséges fejlődési irányok, újdonságok

A napenergia-iparág időszerű kérdései Napelemes és napkollektoros piaci helyzetkép és lehetséges fejlődési irányok, újdonságok A napenergia-iparág időszerű kérdései Napelemes és napkollektoros piaci helyzetkép és lehetséges fejlődési irányok, újdonságok Ismét megrendezzük a Napenergia-hasznosítás az épületgépészetben konferenciát

Részletesebben

Konferencia május 17. New York-palota, Hotel Boscolo Budapest PARTNERI CSOMAGOK

Konferencia május 17. New York-palota, Hotel Boscolo Budapest PARTNERI CSOMAGOK 2018. május 17. New York-palota, Hotel Boscolo Budapest PARTNERI CSOMAGOK Platina fokozatú partner - a konferencia platina fokozatú partnereként jogosult a konferencia megnyitó beszédének a megtartására

Részletesebben

LURDY Ház. Épületüzemeltetés, létesítménygazdálkodás, társasházkezelés tűzvédelmi kérdéseiről a gyakorlatban szeptember 18.

LURDY Ház. Épületüzemeltetés, létesítménygazdálkodás, társasházkezelés tűzvédelmi kérdéseiről a gyakorlatban szeptember 18. TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség és a LEOFM Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Szövetségének szakmai napja Épületüzemeltetés, létesítménygazdálkodás, társasházkezelés

Részletesebben

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK X. Roncsolásmentes Anyagvizsgáló Konferencia és Kiállítás 2017. március 22-24., Eger Hotel Eger & Park A KONFERENCIA ÉS A KIÁLLÍTÁS MOTTÓJA Az anyagvizsgálat a katasztrófák

Részletesebben

MAGYOTT Oktatási és Rendezvényszervező Munkacsoport Beszámoló a 2017-es év rendezvényeiről Pálfiné Goóts Herta

MAGYOTT Oktatási és Rendezvényszervező Munkacsoport Beszámoló a 2017-es év rendezvényeiről Pálfiné Goóts Herta MAGYOTT Oktatási és Rendezvényszervező Munkacsoport Beszámoló a 2017-es év rendezvényeiről Pálfiné Goóts Herta 2018. 03.06. TARTALOM 2017. évi rendezvények áttekintése Rendezvényeink értékelése 2018-os

Részletesebben

MEGHÍVÓ. A LOSZ és a Housing Europe

MEGHÍVÓ. A LOSZ és a Housing Europe MEGHÍVÓ A LOSZ és a Housing Europe A lakásszövetkezeti, társasházi lakóépületek energiahatékonysági korszerűsítésének fejlesztéséről című nemzetközi konferenciára. Tisztelt Hölgyem! Tisztelt Uram! A Lakásszövetkezetek

Részletesebben

Észak-balatoni Polgári Klub Alapítva 1998

Észak-balatoni Polgári Klub Alapítva 1998 Bajor- Magyar Gazdasági Konferencia München 2013. április 18-19. Helyszín: München, Magyar Főkonzulátus München, Wollmannstr.2. Programtervezet A rendezvény fővédnökei: Prof. Dr. Cséfalvay Zoltán, uniós

Részletesebben

kérdései (szabályok, építés, bontás, munkavégzés az állványokon) (szabályok, építés, bontás, munkavégzés az állványokon)

kérdései (szabályok, építés, bontás, munkavégzés az állványokon) (szabályok, építés, bontás, munkavégzés az állványokon) A konferencia programja: A cél a teljes energiahatékony beruházások összeállításánál alkalmazott komplex gondolkodás előtérbe helyezése, nemcsak a technológia, hanem a munkavédelem és a munkaügy oldaláról

Részletesebben

A hulladék/másodnyersanyag felhasználás minőségi feltételei az útépítésben

A hulladék/másodnyersanyag felhasználás minőségi feltételei az útépítésben A hulladék/másodnyersanyag felhasználás minőségi feltételei az útépítésben Az építési hulladék átminősítése építési termékké 1 Bemutatkozás Here Zsolt TLI Zrt. Terméktanúsító Iroda tanúsító mérnök tel.:06-20-468-4391

Részletesebben

LURDY Ház. Minősítések és ami mögöttük van A papír nem minden! Tévedések és tévhitek, amire a figyelem nem szokott kiterjedni

LURDY Ház. Minősítések és ami mögöttük van A papír nem minden! Tévedések és tévhitek, amire a figyelem nem szokott kiterjedni TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség és MMK Tűzvédelmi Tagozatának szakmai napja Tervezőknek, kivitelezőknek, üzemeltetőknek, társasházkezelőknek, beruházóknak Minősítések és ami mögöttük van A papír nem

Részletesebben

EURES-T Pannonia éves konferencia

EURES-T Pannonia éves konferencia EURES-T Pannonia éves konferencia Időpont: 2012. március 29. 9.00-17.00 2012. március 30. 10.00-13.00 Helyszín: Marmara Hotel **** Budapest Nagy Ignác utca 21. Munkaerő mobilitás az osztrák-magyar határrégióban

Részletesebben

«BNI Találkozó 16 cs.»

«BNI Találkozó 16 cs.» 1 2 3 4 «BNI Találkozó 16 cs.» Időpont: 2014. április 15. Szervező: BNI - The World's Largest Referral Organization Helyszin: Academy Golf Budapest, 1037 Budapest, Perényi út 6. 1 2 3 Uniós források a

Részletesebben

Konferencia TERVEZETT PROGRAM. Az emberekért. A vasútért. A holnapért.

Konferencia TERVEZETT PROGRAM. Az emberekért. A vasútért. A holnapért. 2017. május 3. - New York-palota, Hotel Boscolo (1073 Budapest, Erzsébet krt. 9.) Az emberekért. A vasútért. A holnapért. Konferencia TERVEZETT PROGRAM Tervezett programok 8:30-9:00 Regisztráció 9:00-9:20

Részletesebben

Negyedik alkalommal kerül megrendezésre a kiállítással egybekötött szakmai napunk, mely a klíma- és légtechnika területével foglalkozik.

Negyedik alkalommal kerül megrendezésre a kiállítással egybekötött szakmai napunk, mely a klíma- és légtechnika területével foglalkozik. Negyedik alkalommal kerül megrendezésre a kiállítással egybekötött szakmai napunk, mely a klíma- és légtechnika területével foglalkozik. Időpont: 2018. október 25., csütörtök, 8.30-16.30 óráig Helyszín:

Részletesebben

Távhő: zöld út a jövőbe

Távhő: zöld út a jövőbe em található a fájlban. Tisztelt Érdeklődők! Kedves Vendégeink! A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége (továbbiakban: MaTáSzSz) idén tavasszal rendezi meg a XIX. Távhőszolgáltatási konferenciát

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési

Részletesebben

Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban. 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia

Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban. 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia Államreform Operatív Program ÁROP-1.1.19 Amiről szó lesz. Az ÁROP-1.1.19 pályázati

Részletesebben

PROGRAM. III. Regionális Konferenciasorozat rendezvényeire

PROGRAM. III. Regionális Konferenciasorozat rendezvényeire PROGRAM az Önkormányzati fejlesztések figyelemmel kísérése című, ÁROP-1.1.20-2012-2012-0001 azonosítószámú kiemelt projekt keretében megrendezésre kerülő III. Regionális Konferenciasorozat rendezvényeire

Részletesebben

II. INNOVATÍV TECHNOLÓGIÁK

II. INNOVATÍV TECHNOLÓGIÁK A Miskolci Egyetem Kőolaj és Földgáz Intézete, az MTA Bányászati Tudományos Bizottsága MAB Bányászati Szakbizottság, Szénhidrogénipari és Geotermikus Albizottság, az OMBKE Egyetemi Osztálya közös szervezésében

Részletesebben

2017. november Emberközpontú tudomány

2017. november Emberközpontú tudomány A M a g y a r T u d o m á n y Ü n n e p e 2017. november 3-30. Emberközpontú tudomány A rendezvény címe A rendezvény típusa (pl. előadás, emlékülés, konferencia, kerekasztal-beszélgetés, könyvbemutató,

Részletesebben

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia Együttműködési Fórum Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia Tapasztalat és rutin ellenére esély nélkül? Intézkedések az idősebb munkavállalók foglalkoztatásának növelésére A 2012-es év az Aktív idősödés

Részletesebben

MEGHÍVÓ. I. regionális konferencia-sorozat rendezvényeire

MEGHÍVÓ. I. regionális konferencia-sorozat rendezvényeire MEGHÍVÓ az Önkormányzati fejlesztések figyelemmel kísérése című, ÁROP-1.1.20-2012-2012-0001 azonító számú kiemelt projekt keretében megrendezésre kerülő I. regionális konferencia-sorozat rendezvényeire

Részletesebben

Köszöntjük a Konferencia résztvevőit!

Köszöntjük a Konferencia résztvevőit! Köszöntjük a Konferencia résztvevőit! 1 9:00 10:00 10:15 10:55 11:25 11:35 12:15 Regisztráció Megnyitó Előadás: Jogszabályi változások az építésügy területén Előadás: Az építésfelügyelet közelmúltja és

Részletesebben

Köszöntjük a Konferencia résztvevőit!

Köszöntjük a Konferencia résztvevőit! HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HATÓSÁGI HIVATAL 1135 Budapest, Lehel utca 35-37. Postacím: 1885 Budapest Pf.: 25. Telefon: 06 (1) 236-5105 HM 25-029 Fax: 06 (1) 237-5557 HM 27-945 e-mail: hm.hh@hm.gov.hu Köszöntjük

Részletesebben

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség és az EIONET hálózat

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség és az EIONET hálózat Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség és az EIONET hálózat Dr. Makai Martina, főosztályvezető FM Környezetfejlesztési Főosztály Budapest 2015. június 1. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (European

Részletesebben

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK

KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK XI. Roncsolásmentes Anyagvizsgáló Konferencia és Kiállítás 2019. március 20-22., Eger Hotel Eger & Park A KONFERENCIA ÉS A KIÁLLÍTÁS MOTTÓJA Az anyagvizsgálat a beruházások

Részletesebben

A mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztési támogatása

A mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztési támogatása A mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztési támogatása Hulladékból tüzelőanyag KSZGYSZ HTÜ munkacsoport Szakmai Nap Budapest, 2016. 11. 30. Hotel Griff 2014. szeptember 23. Markó Csaba KSZGYSZ szakértő

Részletesebben

IV. ÖKOINDUSTRIA. Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás

IV. ÖKOINDUSTRIA. Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás IV. ÖKOINDUSTRIA Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás Hírlevél 2015. július A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége 4. alkalommal rendezi

Részletesebben

Van-e, kell-e magyar modell? Nyugdíj-, Egészségügy- és Pénztárkonferencia 2010. Program

Van-e, kell-e magyar modell? Nyugdíj-, Egészségügy- és Pénztárkonferencia 2010. Program Van-e, kell-e magyar modell? Nyugdíj-, Egészségügy- és Pénztárkonferencia 2010. Program 1. nap Plenáris ülés Levezető elnök: Dr. Juhász Istvánné főtitkár, Stabilitás Pénztárszövetség 10:00-10:10 Megnyitó

Részletesebben

A gépjárműbontók környezetvédelmi kötelezettségei, ellenőrzésük és szankcionálásuk

A gépjárműbontók környezetvédelmi kötelezettségei, ellenőrzésük és szankcionálásuk A gépjárműbontók környezetvédelmi kötelezettségei, ellenőrzésük és szankcionálásuk DR. BARTUS ADRIENN FŐOSZTÁLYVEZETŐ PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐOSZTÁLY Környezetvédelmi

Részletesebben

15. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez

15. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez 15. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Pest Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete

Részletesebben

Regionális közlekedés aktuális kérdései A múltra épülő jövő 130 éves a DKV Közlekedési Zrt.

Regionális közlekedés aktuális kérdései A múltra épülő jövő 130 éves a DKV Közlekedési Zrt. Közlekedéstudományi Egyesület H-1066. BUDAPEST, Teréz krt. 38. II. em 238. Telefon/Fax: +36-1-353-2005, +36-1-353-0562 Internet: http://www.ktenet.hu E-mail: info@ktenet.hu DKV Debreceni Közlekedési Zrt.

Részletesebben

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA 2018 SZEPTEMBER 21-22. EURÓPA 2000 KÖZÉPISKOLA 1143 BUDAPEST GIZELLA ÚT 42-44. Jelentkezési határidő: 2018 SZEPTEMBER

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési szakmai

Részletesebben

végrehajtási rendeletei hatálya alá tartozó hatósági ellenőrzésekkel és törvényességi ellenőrzésekkel kapcsolatos ügyekben a fővárosi és megyei

végrehajtási rendeletei hatálya alá tartozó hatósági ellenőrzésekkel és törvényességi ellenőrzésekkel kapcsolatos ügyekben a fővárosi és megyei KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL A KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TATABÁNYAI JÁRÁSI HIVATALÁNAK TEKINTETÉBEN A FELETTES, FELÜGYELETI, TÖRVÉNYESSÉGI ELLENŐRZÉST GYAKORLÓ SZERVEK ADATAI TATABÁNYAI

Részletesebben

Tájékoztató a szerződés módosításáról MKB9/ rész

Tájékoztató a szerződés módosításáról MKB9/ rész Tájékoztató a szerződés módosításáról MKB9/2016-11. rész Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/222 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015 EUHL

Részletesebben

JÖVŐNK KÖTELEZETTSÉGEI A JELEN LEHETŐSÉGEI KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE

JÖVŐNK KÖTELEZETTSÉGEI A JELEN LEHETŐSÉGEI KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE CONSTRUMA / RENEO 2014 A HUNGEXPO Zrt. szakmai partnereként ismét kedvező megjelenési lehetőséget kínálunk a 2014 évi CONSTRUMA

Részletesebben

MEGHÍVÓ. VIII. Gödöllői Halászati- Horgászati Szakember Találkozó. Időpont: február 1-2., csütörtök-péntek

MEGHÍVÓ. VIII. Gödöllői Halászati- Horgászati Szakember Találkozó. Időpont: február 1-2., csütörtök-péntek MEGHÍVÓ VIII. Gödöllői Halászati- Horgászati Szakember Találkozó Időpont: 2018. február 1-2., csütörtök-péntek Helyszín: Szent István Egyetem, Tudástranszfer Központ A bejárat földszint 9. előadóterem

Részletesebben

Bürokrácia Csökkentési Program Országos Konferencia sorozat

Bürokrácia Csökkentési Program Országos Konferencia sorozat 2016.04.29. Bürokrácia Csökkentési Program Országos Konferencia sorozat Tisztelt Hölgyem/ Uram! Tájékoztatom, hogy 2016. április 15-től országos konferenciasorozat indul "A vállalati szektorhoz kapcsolódó

Részletesebben

XXI. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelési konferencia programja Balatonfüred, Hotel Füred, március

XXI. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelési konferencia programja Balatonfüred, Hotel Füred, március 8 00 10 00 Regisztráció 10 00 10 15 A konferencia megnyitása: Papp András szakmai alelnök, 10 15 12 00 Előadások Köszöntés Dr. Kiss Csaba elnök, Kapcsolt energiatermelés Magyarországon 2018 Dr. Kiss Csaba

Részletesebben

Tájékoztató a szerződés módosításáról - MKB3/2016_9. rész

Tájékoztató a szerződés módosításáról - MKB3/2016_9. rész Tájékoztató a szerződés módosításáról - MKB3/2016_9. rész Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/224 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015

Részletesebben

Tájékoztató a szerződés módosításáról - MKB7/2016_1. rész

Tájékoztató a szerződés módosításáról - MKB7/2016_1. rész Tájékoztató a szerződés módosításáról - MKB7/2016_1. rész Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/221 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015

Részletesebben

XX. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelési konferencia programja Balatonfüred, Hotel Füred, március

XX. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelési konferencia programja Balatonfüred, Hotel Füred, március 8 00 10 00 Regisztráció 10 00 10 15 A konferencia megnyitása: Papp András szakmai alelnök, Köszöntés 10 15 12 00 Előadások Dr. Kiss Csaba elnök, Kapcsolt energiatermelés Magyarországon 2017 Dr. Kiss Csaba

Részletesebben

Szponzorációs ajánlat

Szponzorációs ajánlat REevolutio Regionális Fejlesztési Konferencia és Kerekasztal Román-magyar területi együttműködések a gazdaságfejlesztés szolgálatában Szponzorációs ajánlat Debreceni konferencia 2009. június 3. Megjelenési

Részletesebben

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia Együttműködési Fórum Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia Tapasztalat és rutin ellenére esély nélkül? Intézkedések az idősebb munkavállalók foglalkoztatásának növelésére A 2012-es év az Aktív idősödés

Részletesebben

7. függelék a.../. (. ) MvM utasítás mellékletéhez

7. függelék a.../. (. ) MvM utasítás mellékletéhez 7. függelék a.../. (. ) MvM utasítás mellékletéhez A Csongrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete. A Csongrád

Részletesebben

LURDY Ház. Minősítések és ami mögöttük van II. rész Füstbe ment tervek kié a felelősség? szeptember 20., csütörtök 9:00

LURDY Ház. Minősítések és ami mögöttük van II. rész Füstbe ment tervek kié a felelősség? szeptember 20., csütörtök 9:00 TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség és MMK Tűzvédelmi Tagozatának szakmai napja Műszaki ellenőröknek, felelős műszaki vezetőknek, tervezőknek, kivitelezőknek Minősítések és ami mögöttük van II. rész Füstbe

Részletesebben

KIÁLLÍTÓI ÉS TÁMOGATÓI FELHÍVÁS

KIÁLLÍTÓI ÉS TÁMOGATÓI FELHÍVÁS Magyar Állatorvosi Kamara Fővárosi Szervezetének Továbbképző Konferenciája Helyszín: Ramada Resort Aquaworld Budapest 1044 Budapest, Íves út 16. Időpont: 2016. január 16 17. (Szombat Vasárnap) KIÁLLÍTÓI

Részletesebben

Szeminárium a környezetbarát csomagolás témakörében

Szeminárium a környezetbarát csomagolás témakörében Szeminárium a környezetbarát csomagolás témakörében SCA Packaging Hungary 2011. április 13. Szentendre A szeminárium témája Fenntarthatatlan jelen, élhető jövő Zöld image, de gazdaságos megoldások? Milyen

Részletesebben

ONLINE jelentkezés itt

ONLINE jelentkezés itt ONLINE jelentkezés itt Megállíthatatlanul gyorsul tovább a megújuló energiák technológiai fejlődése és piaci térnyerése. Rendezvényünkön a szakmai terület hazai kínálatát, legújabb technikáit fogják bemutatni

Részletesebben

Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek: Kiállítók, poszter: KonfKötet.indd 2 2014.05.08. 14:03:40

Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek: Kiállítók, poszter: KonfKötet.indd 2 2014.05.08. 14:03:40 KonfKötet.indd 1 2014.05.08. 14:03:36 Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek: Kiállítók, poszter: KonfKötet.indd 2 2014.05.08. 14:03:40 Konferencia 2014 Időpont: 2014. május 15 16. Helyszín: A konferencia

Részletesebben

A Közbeszerzési Hatóság évi rendezvényei Magyarország V4 elnöksége alatt

A Közbeszerzési Hatóság évi rendezvényei Magyarország V4 elnöksége alatt A Közbeszerzési Hatóság 2017. évi rendezvényei Magyarország V4 elnöksége alatt A Közbeszerzési Hatóság magyar V4 elnökségi program keretében 2017-ben tartott szakmai rendezvényei Rigó Csaba Balázs Közbeszerzési

Részletesebben

A körforgásos gazdaság hazai kihívásai

A körforgásos gazdaság hazai kihívásai A körforgásos gazdaság hazai kihívásai László Tibor Zoltán Főosztályvezető-helyettes Földművelésügyi Minisztérium Hulladékgazdálkodási Főosztály Gazdasági szervezetek környezetvédelmi feldatai körforgásos

Részletesebben

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR 2011. JÚNIUS 2-3 SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR HOTEL MAGYAR KIRÁLY TÁMOGATÓK ASTELLAS PHARMA KFT. BAYER HUNGÁRIA KFT. ELISSO KFT.

Részletesebben

Kedves Kollegák! Ez alkalomból megszervezzük a III. Magyarországi Szubsztitúciós Fórumot

Kedves Kollegák! Ez alkalomból megszervezzük a III. Magyarországi Szubsztitúciós Fórumot MEGHÍVÓ Kedves Kollegák! A budapesti Nyírő Gyula Kórház Drogambulanciája és a szegedi Dr. Farkasinszky Terézia Ifjúsági Drogcentrum 1987-ben jöttek létre és ezért idén, 2012-ben ünneplik a 25 éves születésnapjukat.

Részletesebben

RENGETEG GARANCIÁLIS PROBLÉMA KELETKEZIK JELENTŐS GAZDASÁGI KÁROKAT OKOZ!

RENGETEG GARANCIÁLIS PROBLÉMA KELETKEZIK JELENTŐS GAZDASÁGI KÁROKAT OKOZ! 1 A 2015-16. évi építésfelügyeleti ellenőrzések során a szúrópróba szerűen vizsgált termékek 8%-ánál nem megfelelő eredményt kaptunk, a dokumentáció ellenőrzésekor 20% volt a hibás dokumentum! RENGETEG

Részletesebben

SPORTBIZTONSÁGI SZAKEMBEREK TALÁLKOZÓJA. 2012.június 20-21. Danubius Hotel Aréna. 1148 Budapest, Ifjúság útja 1-3. SZÖVETSÉGEK A BIZTONSÁGÉRT

SPORTBIZTONSÁGI SZAKEMBEREK TALÁLKOZÓJA. 2012.június 20-21. Danubius Hotel Aréna. 1148 Budapest, Ifjúság útja 1-3. SZÖVETSÉGEK A BIZTONSÁGÉRT SPORTBIZTONSÁGI SZAKEMBEREK TALÁLKOZÓJA 2012.június 20-21. Danubius Hotel Aréna 1148 Budapest, Ifjúság útja 1-3. SZÖVETSÉGEK A BIZTONSÁGÉRT Készítette: 1 2012. június 20. szerda 09.00 Beérkezés, Regisztráció

Részletesebben

Észak-balatoni Polgári Klub Alapítva 1998

Észak-balatoni Polgári Klub Alapítva 1998 Az Árpádháziak szellemi örökségétől az európai partnerségig A versenyképesség és energiái a magyar-türingiai kapcsolatokban Magyar-Türingiai Gazdasági Konferencia Székesfehérvár 2014. január 30-31. Helyszín:

Részletesebben

Tájékoztató a szerződés módosításáról MKB1/2016_2.rész

Tájékoztató a szerződés módosításáról MKB1/2016_2.rész Tájékoztató a szerződés módosításáról MKB1/2016_2.rész Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/224 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015 EUHL

Részletesebben

Vidékfejlesztési Beruházások Kérelemkezelési Osztálya. 8.3 Laboratóriumi Osztály

Vidékfejlesztési Beruházások Kérelemkezelési Osztálya. 8.3 Laboratóriumi Osztály H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő 399 7. függelék az 5/2018. (II. 6.) MvM utasítás mellékletéhez 8. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Fejér Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei,

Részletesebben

Környezetpolitika eszközei. - Jogi dokumentumok - Gazdasági szabályozó eszközök - Tudatformálás

Környezetpolitika eszközei. - Jogi dokumentumok - Gazdasági szabályozó eszközök - Tudatformálás Környezetpolitika eszközei - Jogi dokumentumok - Gazdasági szabályozó eszközök - Tudatformálás Szennyezési Lánc Környezetpolitika szabályozási eszközei Közvetlen törvényi szabályozása Közvetett piackonform

Részletesebben

TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-00150015. Felsőoktatási együttműködés a vízügyi ágazatért MEGHÍVÓ

TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-00150015. Felsőoktatási együttműködés a vízügyi ágazatért MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ A FELSZÍNI ÉS FELSZÍN ALATTI VÍZKÉSZLETEK ÖSSZEFÜGGÉSEKKEL, JELLEGZETESSÉGEKKEL ÉS VÁLTOZÁSOKKAL FOGLALKOZÓ EGYETEMI KUTATÁSOK C. SZAKMAI FÓRUMRA MECSI JÓZSEF PROFESSZOR EMLÉKÉRE A Pannon Egyetem

Részletesebben

KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE. Energiabarát Kft.

KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE. Energiabarát Kft. KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE CONSTRUMA / RENEO 2014 A HUNGEXPO Zrt. szakmai partnereként ismét nagyon kedvező áron kínálunk megjelenési lehetőséget a jövő

Részletesebben

2009. november

2009. november 2009. november 26-27. Szervező: Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület Csongrád Megyei Szervezete A rendezvény védnöke: Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora, az ETE Csongrád Megyei Szervezetének

Részletesebben

Az Országgyőlés Mezıgazdasági bizottsága Erdészeti albizottsága. Meghívó

Az Országgyőlés Mezıgazdasági bizottsága Erdészeti albizottsága. Meghívó Az Országgyőlés Mezıgazdasági bizottsága Erdészeti albizottsága Meghívó Tisztelettel meghívjuk Önt és érdeklıdı munkatársait az Országház Felsıházi Termében 2010. október 8-án 10.30 órakor kezdıdı Erdészeti

Részletesebben

A Magyar-Német Fórum 22. éves közgyűlése. A Fiatalok Magyar-Német fórumának 2. ülése. 2012. november 8./9. PROGRAMTERVEZET

A Magyar-Német Fórum 22. éves közgyűlése. A Fiatalok Magyar-Német fórumának 2. ülése. 2012. november 8./9. PROGRAMTERVEZET Európa-Mozgalom Németországi Hálózata Németországi Európa-Szövetség Európa-Mozgalom Magyar Tanácsa Európai Intézet, A Magyar-Német Fórum 22. éves közgyűlése és A Fiatalok Magyar-Német fórumának 2. ülése

Részletesebben

Tisztelt Partnerünk! A Magyar Epilepszia Liga vezetősége nevében szeretettel várunk érdeklődésüket! Prof. Fogarasi András.

Tisztelt Partnerünk! A Magyar Epilepszia Liga vezetősége nevében szeretettel várunk érdeklődésüket! Prof. Fogarasi András. Tisztelt Partnerünk! 2018. tavaszán 14. alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Epilepszia Liga országos kongresszusa. A korábbi évekhez hasonlóan most is az a célunk, hogy az epileptológiát és az epilepsziás

Részletesebben

Mintacím szerkesztése

Mintacím szerkesztése Mintacím szerkesztése Mintacím szerkesztése Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) bemutatása Budapest, 2012. május 16. Az Mintacím OHÜ külső szerkesztése működési modellje Nemzetgazdasági

Részletesebben

91/2008. (IV. 23.) Korm. rendelet

91/2008. (IV. 23.) Korm. rendelet 91/2008. (IV. 23.) Korm. rendelet az M4 autópálya/autóút és a 4. számú főút fejlesztéseihez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról

Részletesebben

P R O G R A M Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM)

P R O G R A M Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) P R O G R A M Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) NYITÓNAP 2016. július 12., kedd Helyszín: KKM Bem József tér, Konferenciaterem 1027 Budapest, Bem rkp. 47. 8.30 Regisztráció 9.00 Szijjártó Péter

Részletesebben

Útügyi műszaki szabályozás - jogalkotási feladatok

Útügyi műszaki szabályozás - jogalkotási feladatok INNOVÁCIÓS ÉSTECHNOLÓGIAI Útügyi műszaki szabályozás - jogalkotási feladatok II. Magyar Közlekedési Konferencia Eger, 2018. november 13-15. Győri Beáta Innovációs és Technológiai Minisztérium Közúti Infrastruktúra

Részletesebben

Ajánlat Egynapos Program. Vezetés és/vagy manipuláció

Ajánlat Egynapos Program. Vezetés és/vagy manipuláció Ajánlat Egynapos Program Vezetés és/vagy manipuláció Mi ez? 2 A vezető szükségszerűen találkozik a hatalom elméleti dilemmáival; a hatalom, mint a hatni tudás területe gyakran fedi a manipulatív technikák

Részletesebben

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja A Magyar Műszaki Értelmiség Napja Ünnepségsorozat 2012. június 4-7. 1 Budapest 2006. január 5. 2 3 A nyilatkozat aláírói Magyar Tudományos Akadémia Magyar Mérnökakadémia Magyar Mérnök Kamara Budapesti

Részletesebben

AZ ITM vállalkozási szerződései

AZ ITM vállalkozási szerződései SECTOR Hungary 1992 Biztonsági Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület QUALISOFT Számítástechnikai

Részletesebben

Konferenciatámogatói csomagok és kiállítási értesítő

Konferenciatámogatói csomagok és kiállítási értesítő Konferenciatámogatói csomagok és kiállítási értesítő http://balaton.mett.hu Húsz évvel az első Balaton Konferencia megrendezése után a Magyar Elválasztástudományi Társaság (METT) ismét megszervezi a komoly

Részletesebben

VI. Magyar Privátbankári Konferencia 2015. július 9.

VI. Magyar Privátbankári Konferencia 2015. július 9. VI. Magyar Privátbankári Konferencia 2015. július 9. A Blochamps Capital Kft. megalakulása óta igyekszik kiemelkedő szakértelmével és hozzáértésével támogatni, működésében segíteni a magyar privátbanki

Részletesebben

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A MEGHÍVÓ A Hypertonia Világnapja alkalmából rendezett II. Tavaszi Kongresszusunk idején, a Magyar Hypertonia Társaság 2015. május 17 én 10.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Mercure Budapest

Részletesebben

Határok nélküli partnerség című konferencia

Határok nélküli partnerség című konferencia 31/2010 KTE KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI EGYESÜLET 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 6-8. 1372 Budapest, Pf. 451. Telefon/Fax: 353-2005, 353-0562 (Rend. 31/2009) Határok nélküli partnerség című konferencia A régiók

Részletesebben

OST MUNKABIZOTTSÁGOK CÍMLISTA

OST MUNKABIZOTTSÁGOK CÍMLISTA OST MUNKABIZOTTSÁGOK CÍMLISTA 1.A hivatalos statisztikai szolgálat keretében végrehajtott adatgyűjtések közötti tartalmi átfedések elkerülését vizsgáló munkabizottság: tel: 795-5811) Nemzeti Erőforrás

Részletesebben