Alkalmazott Nyelvészeti Közlemények, Miskolc, IX. évfolyam, 1. szám (2014) pp
|
|
- Jenő Orosz
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Alkalmazott Nyelvészeti Közlemények, Miskolc, IX. évfolyam, 1. szám (2014) pp Nagy Melinda (szerk.) A Selye János Egyetem A tudomány és az oktatás a tudásközpontú társadalom szolgálatában című IV. Nemzetközi Tudományos Konferenciájának tanulmánykötete Komárom, szeptember SJE TKK. ISBN Szabó Tünde A komáromi Selye János Egyetemen 2009 kora őszén rendeztek először hagyományteremtő szándékkal nemzetközi tudományos konferenciát, különféle szekciókban. Azóta minden év szeptemberében megrendezésre kerül a konferencia. Jelen írásban a rendezvény szekcióiban elhangzott előadásokról, illetve az azokból kiadott konferenciakötetek tanulmányairól 1 kívánunk áttekintést nyújtani, különös tekintettel a nyelvészeti, nyelv- és irodalomtudományi szekcióéira. A sorrendben negyedik konferencia szeptember én került megrendezésre a komáromi Selye János Egyetem Konferenciaközpontjában. Az előadások a következő három szekcióban hangzottak el: Identitás, Művelődés, Egészség és nevelés. Az első részben az előadók az identitás problémájának kérdésköreit járták körül. Bándy György: Rút könyve Egy identitásváltás története; Brányi Árpád: Social capital in regional identity A snapshot of Hungary; Fritz Beke Éva: A komáromi zsidó hitközösség külső szemmel; Hajnal Mónika és Papp-Váry Árpád Ferenc: Politikai PR szakértők identitása és imázsa a hollywoodi filmekben; Iljuk Boris: Identita migrantů a remigrantů českého původu; Kaiser Bernhard: Identität philosophische und teologische Überlengungen zu einem Grundbegriff der Ethnik; Kmeczó Szilárd: Az identitás problematikája Polányi Mihály filozófiájában; Kosár Szilvia és Szabó Tünde: Magyar identitástudat Szlovákiában; Literáty Zoltán: Református igehirdetés és református teológia. Homiletikai identitás; Machata Marianna: Identity development in second language acquisition; Olasz Lajos: Nationalism and integration: Crossroad or specific solution in East Central Europe; Papp- Váry Árpád Ferenc, Kitta Gergely és Perlaky-Papp József: A településkommunikáció fontosságáról Egy reprezentatív kutatás néhány eredménye; Pinczésné Palásthy Ildikó: A hivatás gyakorlása; Poráčová Janka, Čurlíková Katarína, Sedlák Vincet, Blaščáková Marta, Takácsová-Sopková Miriam és Nagy Melinda: Biometrická identifikácia dermatoglyfických útvarov mužov a žien v regióne Východného Slovenska; Szarka László: Az etnikai vegyesség jelenségei a szlovákiai magyarok identitásában; Szóró Ilona: The Hungarian young people s relationship to Europe, in the years after the change of regime; Zaccaria Márton Leó: Néhány gondolat a Magyar munkajogi reform jogelméleti alapjairól. A művelődés szekcióba a következő tanulmányokat sorolták be: Benčatová Ľudmila: Slovenčina ako cudzí jazyk na školách s vyučovacím jazkyom maďarským; Boleková Adriana: Zemny vo výučbe anatómie na začiatku 21. storočia; Caloňová Darina: Meranie vzdelávacích výsledkov ako súčať pedagogického vzdelávania; Dobai-Korcsmáros Enikő, Maitz Virág: Hallgatók Erasmus Oktatás; Gunčaga Ján: Vyučovanie matematiky v diele Pedagogika od Juraja Páleša; Hartl Mónika: Bor és kultúra, Borkultúra az Ister-granum eurorégió példáján; Hodossi Sándor: Olvasóvá nevelés egyházi középiskolákban a 21. század elején; Horák Rita: How children in Subotica spend their spare time: The internet 1 A konferenciakötetek CD-ROM változatban jelentek meg.
2 190 Könyvszemle and the televison replacing books and games; Horváth Kinga, Ondík Tünde: A tanárok kommunikációs kompetenciája; Kiss Tímea: Ady Endre költészetét elemző középiskolai tananyag néhány verselemzés tükrében; Lanczendorfer Zsuzsanna: Egy balladakutatás orvostörténeti vonatkozásai; Lőrincz Gábor: A nyelvi variativitás és a nyelvtantanítás öszszefüggései a hatodik és hetedik osztályos szlovákiai magyar nyelvtankönyvek tükrében; Lőrincz Julianna: Adjekciós alakzatok József Attila Óda című versének angol és orosz szövegvariánsaiban; Madaras Lászlóné: A matematika teoretikus modellje a késői Wittgensteinnél; Major Lenke, Horák Rita és Czékus Géza: Szabadkán élő, magyar anyanyelvű kisiskolások olvasmányszerkezetének vizsgálata; Major Lenke: Assessment of library use by lower primary school pupils in Subotica; Manniová Jolana: Osobnosť učiteľa v systéme výchovi a vzdelávania; Mérei Zsófia: A zeneterápia magyarországi és nemzetközi kontextusban, valamint annak utángondozói ellátásban történő hasznosíthatósága; Osvaldová Margaréta: Hudobná pedagogika detí raného a predškoslkého veku inovatívne intervenčné postupy; Pájer-Keresztes Éva Réka: Cluster analysis of tertiary attainment and public spending on higher education in Europe; Simon Szabolcs: Szlovákiai magyarok és újabb nyelvtörvények; Szabó Edit: Projektový prístup v kontexte predprimárnej edukácie. A tanulmányok címe alapján is látható, hogy a művelődés témáját különféle szempontokból közelítették meg a szerzők. Az utolsó blokk Egészség és Nevelés címmel a következő tanulmányokat foglalja magába: Ádám Éva: Fürdőélet a 19. századi Gömörben; Barcza Attila: Rekreációs lehetőségek időbeli és térbeli változásai a magyar osztrák határtérségben; Blaščáková Marta, Poráčová Janka, Mydlár Jozef, Zahatňanská Mária, Bicáková Lucia és Nagy Melinda: Vplyv životného štýlu na detí a mládež v regióne Východného Slovenska; Bodáné Kendrovics Rita: A projektoktatás eredményei a felelős, környezettudatos magatartás kialakításában a környezetmérnök alapképzés keretein belül; Borhach Norbert: Agenesis and other anomalies of palmaris longus muscle; Csenger Lajosné: A környezet- és egészségtudatos magatartás kialakításának lehetőségei; Dombi Mária Adrienn: Darstellungen behinderter Menschen im 19. Jahrhundert unter Aspekten der Kindheitsgeschichte und pädagogische Rezeptionsgeschichte im 19. Jahrhundert; Gašpar Ľudovít, Fülleová Margita, Makovník Michal és Bartošová Zuzana: Edukácia pacienta so syndrómom diabetickej nohy; Hamplová Ludmila: Výchova ke zdraví v České republice; Kereszty Orsolya: Az utógondozói rendszer kiépülésének kezdete Magyarországon; Kövecsesné Gősi Viktória: Általános iskolás tanulók egészségtudatosságának vizsgálata; Kunsági Andrea, Papp-Váry Árpád Ferenc és Rekettye Gábor: Creativity through the eyes of first year marketing students Results of a primary research; Majzlanová Katarína: Uplatnenie dramatoterapie u detí s problémami v správaní; Nagy Melinda, Makovický Pavol, Blaščáková Marta és Poráčová Janka: Egészségnevelés és egészségkultúra az iskolában; Naszlady Attila: Gondolatok a felnőttek neveléséről; Papp-Váry Árpád Ferenc: Building business fables, tales and short stories into management education; Papp-Váry Árpád Ferenc és Schwang Zoltán: Egészségtelen főiskolai évek? Élelmiszerválasztási és fogyasztási szokások; Sándor Renáta: Fenntarthatóságra nevelés A hely ahol élünk ; Sipka Péter: A munkaviszonyból eredő munkavállalói károk érvényesíthetőségének változásai az új Munka Törvénykönyve alapján; Somhegyi Annamária: A teljes körű iskolai egészségfejlesztés rendszerű megvalósítását elősegítő elemek az új köznevelési törvényben; Strédl Terézia: A pedagógiai terápia jelentősége; Szandi-Varga Péter, Kováts Németh Mária és Gálfi Márta: Klórozott szénhidrogének okozta környezetterhelések ismertetésének szükségessége a fenntarthatóság kialakításának érdekében; Szemesi Sándor: Az oktatáshoz való jog érvényesülése Az Emberi Jogok Euró-
3 Könyvszemle 191 pai Bírósága gyakorlatában; Tóth Gábor és Suskovics Csilla: A lányok nemi érésének változásai Magyarországon. A következőkben érdeklődési körünknek megfelelően válogatva a tanulmányokból néhány írást részletesebben is bemutatunk. Áttekintésünket egy szlovák nyelvű tanulmánnyal kezdjük, amelyben a szerző, Benčatová Ľudmila arra a kérdésre keresi a választ, hogy megfelelő szinten beszélik-e a magyar tannyelvű iskolák tanulói a szlovák nyelvet a kötelező iskolalátogatás éveinek befejeztével. Ezenkívül felmerül az a kérdés is, hogy vajon a szlovák nyelvet idegen nyelvként vagy második nyelvként oktatják-e a magyar tannyelvű iskolákban. A szerző ezekkel kapcsolatban úgy vélekedik, hogy a magyar tannyelvű iskolák tanulói nem sajátítják el az államnyelvet a kellő mértékben. Továbbá nem tartja megfelelő alapállásnak a szlovák nyelv idegen nyelvként való oktatását sem. A szlovák nyelvet a magyar tannyelvű iskolákban idegen nyelv helyett második nyelvnek kellene tekinteni, ugyanakkor tanításába be kellene vonni az idegen nyelvek tanításában hatékonynak bizonyuló módszereket. A Selye János Egyetem Erasmus-programját, az abban rejlő lehetőségeket dolgozta fel a hallgatók és az oktatás szempontjából Dobai Korcsmáros Enikő, a Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Karának oktatója és Maitz Virág, a Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Kara hallgatója. Az olvasóvá nevelés problematikájával foglalkozik Hodossi Sándor, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem főiskolai docense az Olvasóvá nevelés az egyházi középiskolákban a 21. század elején című tanulmányában. A szerző egy nagyon időszerű témát boncolgat: Baldermann oktatásról szóló elméletén keresztül közelíti meg az irodalomoktatást az egyházi iskolákban. Párhuzamot von a Biblia olvasása és a kötelező olvasmányok oktatása között. Végül megállapítja, hogy az irodalmi művek nagy segítséget nyújthatnak a református iskola céljának megvalósításában, a Krisztust követő emberek nevelésében. Horváth Kinga, a komáromi Selye János Egyetem Tanárképző Karának dékánhelyettese Az oktatási rendszer és az iskola funkciói című írásában ismerteteti az oktatási rendszer és a társadalom kapcsolatát, majd részletesen bemutatja az iskola funkcióit. Az egyes funkciók vizsgálatában a szerző több szempontot érvényesít és elemez. A következő írás a pedagógiai kommunikáció kérdését dolgozza fel. A két szerző: a már említett Horváth Kinga és Ondik Tünde a pedagógus kommunikációs kompetenciaszükségleteivel és a pedagógiai kommunikáció eszközeivel foglalkozik. Tanulmányukban bemutatnak egy kutatást, mely az alsó tagozatos pedagógus verbális megnyilvánulásait figyeli a tanórán. Kutatásuk egy megfigyelőlap segítségével történt, amelyet a Flanders-féle rendszer alapján állítottak össze a szerzők. Az eredmények bemutatása után rövid összefoglalás olvasható; ebben a kutatók felhívják a pedagógusok figyelmét a pedagógiai kommunikáció során vétett hibákra és azok kiküszöbölésének fontosságára. Kiss Tímea, a Selye János Egyetem Tanárképző Karának doktorandusz hallgatója Ady Endre költészetét elemző középiskolai tananyag néhány verselemzés tükrében című írása két tankönyvi tananyag vizsgálatát mutatja be. A szerző ismerteti, miképp dolgozza fel Ady Endre költészetét e két tankönyv, melyek közül az egyik szlovákiai magyar, a másik pedig magyarországi. A tanulmány három vers tankönyvi feldolgozására összpontosít: a Héjanász az avaron, a Lédával a bálban és A magyar messiások című versekére. A szerző megállapítja, hogy az általa vizsgált tankönyvek nem fektetnek kellő hangsúlyt az elemzések gyakorlati hozadékára, némely változtatás, mint például az elemzésekhez tartozó kérdések és feladatok lényegretörőbb megfogalmazása elősegíthetné a szövegek jobb megértését.
4 192 Könyvszemle Lőrincz Gábor, a Selye János Egyetem Tanárképző Karának doktorandusz hallgatója tanulmányában a nyelvi variativitás és a nyelvtanítás összefüggéseit boncolgatja szlovákiai magyar szerzőktől származó általános iskolai magyar nyelvkönyvek példáján. A szerző ismerteti a témához kapcsolódó szakterminológiát, majd elemzi a variativitás megjelenítését az igék, névszók, mondatszók, viszonyszók és a fogalmazási és kommunikációs készségek fejlesztésének tükrében. Lőrincz Julianna, a Selye János Egyetem Tanárképző Karának docense tanulmányában az adjekciós alakzatok előfordulásával ismerkedhetünk meg József Attila Óda című versének angol és orosz szövegváltozatainak variánsait elemezve. A szerző kiemeli az ismétlés, az ellentét, a fokozás és a párhuzam adjekciós alakzatait, s ezeket a három szövegkorpuszban párhuzamosan vizsgálja. A szerző a rövid fogalommagyarázatot követően rátér József Attila már említett versére, melyet a költő egyik legkiforrottabb létfilozófiai versének tart. Tanulmánya további részében a forrásnyelvi szövegben leggyakrabban használt adjekciós alakzatokat, a változatlan ismétléseket és a variációs ismétléseket kutatja és hasonlítja össze az angol és orosz fordítással. Simon Szabolcs, a Selye János Egyetem Tanárképző Karának oktatója írása első részében behatóbban ismerteti a szlovákiai magyarok újabb nyelvtörvényeit, majd egy másfél évtizede lefolyt és újból megismételt kutatás eredményeit összegzi és hasonlítja össze ben Simon Szabolcs Lanstyák Istvánnal egy mikrofelmérést készített, melynek során kérdőív segítségével tárták fel a szlovákiai magyar értelmiségnek az 1995-ben hatályba lépett nyelvtörvényről szóló ismereteit. Feltételezésük és a kutatásuk eredménye az volt, hogy a szlovákiai magyar értelmiség nem ismeri elég behatóan e nyelvtörvényt. Ez a kutatási eredmény az újabb kutatás során megismétlődött, sőt még negatívabbnak bizonyult. Kosár Szilvia, a Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Karának oktatója és Szabó Tünde, a Selye János Egyetem Tanárképző Karának doktorandusz hallgatója írásában a szlovákiai magyarság identitástudatát és az ezzel kapcsolatos problémákat vizsgálja. A szerzők tanulmányuk első részében bizonyos fogalmak magyarázatával foglalkoznak, majd az ország lakosságát jellemző demográfiai változásokat ismertetik. A tanulmány második része az anyanyelv és az identitástudat összefüggéseit vizsgálja. A szerzők az anyanyelvi oktatásnak az identitástudat formálódásában betöltött szerepe kiemelésével zárják írásukat. Szarka László, a Selye János Egyetem Tanárképző Kara történelem tanszékének oktatója Az etnikai vegyesség jelenségei a szlovákiai magyarok identitásában című írásával szerepel a tanulmánygyűjteményben. A szerző részletesen bemutatja a Felvidéken élő magyarság létét befolyásoló politikai, nyelvhasználati és a társadalmi pozícióban végbemenő változásokat. Machata Marianna, az Óbudai Egyetem oktatója angol nyelvű tanulmányában a második nyelv elsajátításának feltételeit vizsgálja saját gyermeke fejlődése során. A hangsúlyt annak vizsgálatára helyezi, hogyan tudatosítja a gyermek az adekvát nyelvhasználatot kétnyelvű környezetben (angol magyar), továbbá mindez milyen hatást gyakorol az identitástudatára. Strédl Terézia, a Selye János Egyetem Tanárképző Kara neveléstudományi tanszékének oktatója A pedagógiai terápia jelentősége című tanulmányában meghatározza a terápia és a pedagógiai terápia terminusokat. A szerző a továbbiakban az empátia fogalmával foglalkozik. Ennek kapcsán betekintést nyújt egy, az egyetemisták körében elvégzett kutatás eredményeibe. Az empátiamérésben a tanulmányaikat megkezdő és a tanulmányaikat már befejezett hallgatók vettek részt. A felmérés eredménye azt lett, hogy a már végzett hallgatók empátiaindexe magasabb, mint a tanulmányaikat megkezdő hallgatóké.
5 A VÁLLALATI KOMMUNIKÁCIÓ VIZSGÁLATÁNAK NYELVÉSZETI ÉS INTERKULTURÁLIS ASPEKTUSAI Szerkesztő: Dobos Csilla Miskolci Egyetem, 2012 ISBN A vállalati kommunikáció olyan komplex, számos különböző tényező összjátékából és együtthatásából kialakuló, többszintű információáramlási folyamat, amelynek színtere a gazdasági élet, végső célja pedig az értékteremtés. Napjainkban a jól működő vállalati kommunikáció versenyelőnyt biztosító tényező, ezért minden sikeres vállalat egyik alapvető jellemzője, hogy kiemelt figyelmet fordít a hatékony információáramlás és sikeres tudástranszfer megszervezésére. Globalizált, határokon átívelő kapcsolatokra épülő világunkban kiemelkedő szerepe van a kultúrák közötti kommunikációnak is. A nemzetközi vállalatoknál dolgozó vezetők és alkalmazottak számára egyaránt nagyon fontos, hogy rendelkezzenek azokkal az interkulturális kompetenciákkal, amelyek a nemzetközi kommunikációban kulcsfontosságúak. A vállalatok és a gazdasági élet szereplői körében tudatosan kell hangsúlyozni a kommunikáció fontosságát, és tudatosan kell foglalkozni azzal is, hogy vezetők és beosztottak egyaránt elsajátítsák az udvarias, a hatékony és sikeres információközlés különböző stratégiáit és technikáit. A kommunikációs színtérnek megfelelő nyelvi reprezentáció megalkotása ugyanis jelentős mértékben befolyásolja az információ áramlásának hatékonyságát, a célcsoportra gyakorolt hatását és ezáltal a vállalat versenyképességét, nyereségességét.
EGÉSZSÉGNEVELÉS ÉS EGÉSZSÉGKULTÚRA AZ ISKOLÁBAN
EGÉSZSÉGNEVELÉS ÉS EGÉSZSÉGKULTÚRA AZ ISKOLÁBAN Melinda NAGY 1, Pavol MAKOVICKÝ 2, Marta BLAŠČÁKOVÁ 3, Janka PORÁČOVÁ 4 ABSTRACT We are focused on the monitoring of selected parameters in Romany and Hungarian
A köznevelés kulturális, szociális és biológiai tényezői című
Selye János Egyetem Tanárképző Kar Biológiai Tanszéke és Neveléstudományi Tanszéke meghívja A köznevelés kulturális, szociális és biológiai tényezői című Humánökológia és nevelés alcímű tudományos szimpóziumára
ÖNÉLETRAJZ. 2009.04. - 2009.09. Ruprecht-Karls Universität, Heidelberg (Németország) KAAD ösztöndíjas vendégkutató
ÖNÉLETRAJZ Személyi adatok Név: Ceglédi Tímea Születési hely, idő: Budapest, 1984.06.14. E-mail: cegledi.timea@cherd.unideb.hu Honlap: http://timeacegledi.honlap.com/ Tanulmányok 2009.04. - 2009.09. Ruprecht-Karls
A rendezvény neve: Tudományos, technológiai, innovációs folyamat bemutatása a fényképész szemével Szervező:
A rendezvény neve: Tudományos, technológiai, innovációs folyamat bemutatása a fényképész szemével Selye János Egyetem, Gazdaságtudományi Kar SJE Konferencia-központ, Vársor út 2, Komárom (Komárno), 1.
Kultúraközi kommunikáció Az interkulturális menedzsment aspektusai
Falkné Bánó Klára Kultúraközi kommunikáció Az interkulturális menedzsment aspektusai Szerző: Falkné dr. Bánó Klára, 2008. ISBN 978-963-394-747-0 A kiadvány szerzői jogi védelem alatt áll, arról másolat
Benyák Anikó (Pszichológia)
(Pszichológia) 014 1., Árendás Anikó Nevelőszülők és nevelt gyermekek több szempontú vizsgálata Előadás a 014. október -én tartott XVIII. Apáczai-napok Tudományos Konferencián. NYmE-AK, Győr (014) 013.,
KISS TÍMEA 1 Beszámoló a Selye János Egyetem Tanárképző Karán megrendezett IV. Tankönyvkutató Szimpóziumról
Alkalmazott Nyelvészeti Közlemények, Miskolc, VIII. évfolyam, 2. szám (2013), pp. 119 121. KISS TÍMEA 1 Beszámoló a Selye János Egyetem Tanárképző Karán megrendezett IV. Tankönyvkutató Szimpóziumról A
TANTÁRGYI ADATLAP Egyetem: Kar: Tantárgy kódja: Tantárgy megnevezése:
KMJ/MJdm/BIK/15 Tantárgy megnevezése: Bilingvizmus a kontaktológia Oktatás formája: Szeminárium Hetente: 1 A tanulmányok ideje alatt: 13 Kreditszám: 3 Tanulmányi időszak javasolt szemesztere / trimesztere:
2017 évi tevékenységi beszámoló
2017 évi tevékenységi beszámoló Publikációk 2016-os beszámolóból kimaradt anyagok Biró A. Zoltán, Biró Z. Zoltán, Bogyor Izabella, Gergely Orsolya, Ozsváth-Berényi Hajnal, Székely Kinga Katalin 2016 Közösségi
Név Végzettség szintje Szakképzettségek
Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettségei Név Végzettség szintje Szakképzettségek 1 Aradi Katalin Judit egyetem 2 Barna Judit mesterfokozat MA 3 Benkovich András egyetem 4 Bíró Adrienn egyetem
OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés. fizika Frigyes Tamás 12.b. Kovács Péter. kémia Takács Gergő 12.c Mag Zsuzsa 12.
OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés OKTV második forduló matematika Barna Mátyás 12.b Frigyes Tamás 12.b fizika Frigyes Tamás 12.b Kovács Péter 12.b kémia Takács Gergő 12.c Mag
ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS
ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY 2018. ÁPRILIS 25. Ladányi Jázmin 1.b I. 1. évfolyam Kerezsi Flóra 1.a II. 1. évfolyam Vanyorek Levente 1.b III. 1. évfolyam Soltészné Szörfi Anikó Zimmermanné
2009. november 26 csütörtök
2009. november 26 csütörtök 09.30 09.45 Megnyitó I. szekció (elnök: Lengyel Zsolt egyetemi tanár) 09.45 10.00 Kerekesné Dócs Nikoletta (hallgató): Univerzális és egyedi jellemzők az afáziások beszédében
Tájékoztató a. munkájáról. Református Tananyagfejlesztő Csoport. Pompor Zoltán. szakmai vezető
Tájékoztató a Református Tananyagfejlesztő Csoport munkájáról Pompor Zoltán szakmai vezető Megvan az ideje az ültetésnek (Préd 3,2) Pénz Szakember Új tartalmi keretek 21. századi tanulási környezet Létezik
Fiatal oktatói pályázat 2017/18-as tanév nyertesek listája
Sszám Pályázó megnevezése Pályázó állampolgársága Külhoni felsőoktatási intézmény megnevezése 1 Abod Éva román SEMTE, Sepsiszentgyörgy 2 Albert-Lőrincz Csanád román PKE 3 Antalík Imrich szlovák SELYE 4
ŐSZI NEMZETISÉGI PEDAGÓGIAI SZAKMAI NAPOK október
ŐSZI NEMZETISÉGI PEDAGÓGIAI SZAKMAI NAPOK 2017. október 16-27. A Nemzetiségi Pedagógiai Oktatási Központ 2017. október 16-27. között szervezi meg az Őszi Nemzetiségi Pedagógiai Szakmai Napokat. Az Oktatási
H. Varga Gyula (szerk.) Tudatosság a kommunikációban. A kommunikáció oktatása 1. Tartalom. Beköszöntő... 5 Elméletek a tudatosságról
H. Varga Gyula (szerk.) Tudatosság a kommunikációban. A kommunikáció oktatása 1. Beköszöntő... 5 Elméletek a tudatosságról Nemesi Attila László Szombathelyi Nóra: Tudatosság a verbális énmegjelenítésben:
verebelyi.gabriella@atif.hu egyetemi tanársegéd
Önéletrajz SZEMÉLYI ADATOK verebelyi.gabriella@atif.hu Születési dátum 1968. 09. 20. POZÍCIÓ/BEOSZTÁS egyetemi tanársegéd SZAKMAI TAPASZTALAT 2009. 09. 01. jelenleg tanársegéd Nyugat-magyarországi Egyetem
Buda András szakmai életrajza
Buda András szakmai életrajza Tudományos fokozat 2001 PhD nevelés és sporttudomány; száma:100/2001 Szakterület didaktika, e-learning, tanárképzés Munkahely Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományok Intézete
Kommunikációs gyakorlatok
Kommunikációs gyakorlatok K á r o l i J e g y z e t e k Sólyom Réka Kommunikációs gyakorlatok Kari jegyzet a Kommunikációs gyakorlatok című tárgy oktatásához és az Anyanyelvi kritériumvizsgához Lektor:
Pedagógusok képesítése
Pedagógusok képesítése Az intézmény neve: Benedek Elek Általános Iskola S.sz. Név Munkakör 1. Antal Istvánné 2. Balázsiné Jaczkó Márta Alkalmazási jogviszony (közalkalmazott idejű jogviszonyban, határozott
Alkalmazott Nyelvészeti Közlemények, Miskolc, VIII. évfolyam, 2. szám (2013) pp. 149 151.
Alkalmazott Nyelvészeti Közlemények, Miskolc, VIII. évfolyam, 2. szám (2013) pp. 149 151. Lőrincz Julianna, Simon Szabolcs, Török Tamás (szerk.) Tanulmányok a tankönyvkutatás feladatairól, módszereiről:
SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA
1 SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA I. KISEBBSÉGSZOCIOLÓGIA SZAKIRÁNYON: DR. SZABÓ-TÓTH KINGA 1. A kisebbségi identitás vizsgálata 2. Kisebbségi csoportok társadalmi
HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.
2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi
Alkalmazott Nyelvészeti Közlemények, Miskolc, VIII. évfolyam, 2. szám (2013), pp.153 158.
Alkalmazott Nyelvészeti Közlemények, Miskolc, VIII. évfolyam, 2. szám (2013), pp.153 158. Nagy Melinda (szerk.) A Selye János Egyetem A tudomány és az oktatás a tudásközpontú társadalom szolgálatában című
Tehetséges hallgatók támogatása című pályázat szakmai beszámolója
Tehetséges hallgatók támogatása című pályázat szakmai beszámolója 2015-ben a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia szekcióiba az ELTE Tanítóés Óvóképző Karát 15 hallgató képviselte, akik által
SZAKDOLGOZAT TÉMAVÁLASZTÁS 2009. DECEMBER. Gazdálkodási és menedzsment szak / NAPPALI tagozat
SZAKDOLGOZAT TÉMAVÁLASZTÁS 2009. DECEMBER Gazdálkodási és menedzsment szak / NAPPALI tagozat Ssz. Név: Téma: Konzulens: 1. Balázsi Dávid A Götz-G kft. marketing tevékenységének értékelése Égető Ildikó
III. éves tanító szakos hallgatók beosztása VMT csoportos tanítási gyakorlat névsora B-TAKG017 2013/2014. tanév II. félév
Szakvezető: Szakter Zsuzsa Tantárgy: angol VMT Ideje: hétfő 10-12:35 óra Helye: 4. d osztály ANATABF.SZE Antal Anett angol BERTABF.SZE Bertalan Renáta Melinda angol DEETABF.SZE Deák Erzsébet angol KIVTAAF.SZE
Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.
Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. A konferencia harminchárom előadója a következő intézmények oktatója vagy
Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY
CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS E - VERSMONDÓ KATEGÓRIA Fekete Kiara Mercédesz 6.a 2. Simonné Varga Katalin ANYANYELVI JÁTÉKOK JÁTÉKOS ANYANYELV ORSZÁGOS DÖNTŐ Takács Noémi Nagy Nelli
SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA
1 SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA I. KISEBBSÉGSZOCIOLÓGIA SZAKIRÁNYON: DR. SZABÓ-TÓTH KINGA 1. A kisebbségi identitás vizsgálata 2. Kisebbségi csoportok társadalmi
Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár
TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG
Tantárgyi követelmény
Tantárgyi követelmény Multikulturális nevelés TKM2101 Meghirdetés féléve 4 Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 0+2 Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodnárné Dr. Kis Katalin főiskolai tanár
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-
DR. MEZŐ FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ALKALMAZOTTAK - FELADATOK. 2016/2017. tanév. 3. Aranyosné Siklósi Ágnes tanár (matematika-rajz), tanulószoba, 8.d of.
DR. MEZŐ FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ALKALMAZOTTAK - FELADATOK 2016/2017. tanév 1. Albertné Rácz Gyöngyi tanító, 3.c of. 2. Ankuczáné Varga Katalin tanító, 2.c intézményvezető-helyettes 3. Aranyosné Siklósi
Milyen modulokat tanítsunk? Dr. Jakab-Szászi Andrea Nagy Márta Milyen modulokat tanítsunk? Márkus Gábor 45 perc
Módszertan Téma Előadó Időtartam Képzés díja, melyhez útiköltség számítandó Kompetenciafejlesztés a hittanoktatásban Dr. Jakab-Szászi Andrea Moduláris tervezés a középiskolai hittanoktatásban avagy: Dr.
4032 Debrecen, Böszörményi út 138., 1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens Tanszék
1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens 2. Árváné dr. Ványi Georgina adjunktus GTK Vállalkozásfejlesztés nem önálló 3. Dr. Bácsné dr. Bába Éva egyetemi docens 4. Dr. Bai Attila egyetemi docens GTK Vállalatgazdaságtani
1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina
1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács
Kooperatív módszerek az iskolában
19. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2011 Kooperatív módszerek az iskolában Időpont: 2011. július 10 16. Helyszín: Szováta, Teleki Oktatási Központ Helyek száma: 30 fő Célcsoport: tanítók Részvételi díj: 50 Ron Programfelelős(ök)/programszervező(k):
A magyarságtudományok önértelmezései A doktoriskolák II. nemzetközi konferenciája. Rendező: Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság
A magyarságtudományok önértelmezései A doktoriskolák II. nemzetközi konferenciája Rendező: Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság Szervezőbizottság: Dobos István (elnök) Bene Sándor Tuomo Lahdelma Monok
Oktat: Alsó tagozat 1. osztályban minden tantárgyat az ének kivételével
1. KTKT Általános Iskola és Középiskola Páhi Általános Iskolájában 2012/2013-es tanévben tanítók Név: Csviláné Polgár Erika 8. osztályfőnök tanító, angol műveltségterület, inkluzív nevelés tanár Oktat:
Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet
Portfólióvédés 2018. március 2. Bajnokné Vincze Orsolya Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet Hitvallásom Nem változtathatunk azon, ami már megtörtént, de hatást gyakorolhatunk arra, ami most
MELLearN Konferencia Szegeden
9 9, 8$0 :, ()*(, %# ; A TARTALOMBÓL: Ünnep eltt 1 MELLearN Konferencia Szegeden 1 Új kihívások a felnttképzésben 2 MELLearN szimpózium az ONK-n 4 Rövid hírek 5 A MELLearN Egyesület vezetsége és munkatársai,
ORSZÁGOS NÉMET NYELVI TANULMÁNYI VERSENY ISKOLAI FORDULÓ
ORSZÁGOS NÉMET NYELVI TANULMÁNYI VERSENY ISKOLAI FORDULÓ 2017. 01. 12. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár Káposzta Bence 7.b I. 7-8. évfolyam Bütösi Lili 7.b II. 7-8. évfolyam Kocsis Ildikó
M E G H Í V Ó. A TANÍTÓKÉPZÉS MÚLTJA, JELENE november 5-6. Szombathely
M E G H Í V Ó A TANÍTÓKÉPZÉS MÚLTJA, JELENE 2. 2009. november 5-6. Szombathely A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT MŐVÉSZETI, NEVELÉS- ÉS SPORTTUDOMÁNYI KAR TANÍTÓKÉPZİ INTÉZETE AZ
2017 évi tevékenységi beszámoló
2017 évi tevékenységi beszámoló Publikációk 2016-os beszámolóból kimaradt anyagok Bodó Julianna 2016 Migráció és fejlődés napjaink székelyföldi társadalmában. In: Biró A. Zoltán Bodó Julianna (szerk.):
tanító, szakvizsgázott pedagógus, mesterpedagógus osztályfőnök - 1.b pszichológus, szakpedagógus, mentálhigiénikus pedagógiai szakpszichológus
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. Tanáraink Bakné Moldoványi Anikó Erika Baloghné Hosek Marianna Barna Judit Bartókné Kuti Anita Basa Éva Bene Sápi Szabina Bimbi Judit Bobikné Tóth
1. ÉVFOLYAM TÉRÍTÉSMENTES KIADÓI KÓD CÍM ÉRTÉKE/FT
A 2017/18. tanévre a hatályos jogszabályok; a pedagógusok, a szülők és a tanulók véleményének figyelembevételével az alábbi tankönyveket rendeljük meg: 1. ÉVFOLYAM TÉRÍTÉSMENTES AP-010910 A mi világunk
Oktazon Vezetéknév keresztnév Végzettség középfokú iskolai
Oktazon Vezetéknév keresztnév Végzettség középfokú iskolai 72332609070 András Anikó végzettség 74350268240 András Istvánné főiskola 78444637868 Argat Rita Mária főiskola 72481668200 Bagó Henrietta főiskola
Selye János Egyetem. oktatók és hallgatók, szakmai nyilvánosság. Doc. RNDr. Tóth János, PhD., a SJE rektora
Tudomány és Technika Hetének rendezvényei A Szlovák Oktatásügyi Minisztérium és a Tudományos és Műszaki Információs Központ (CVTI SR) minden évben megrendezi Szlovákia-szerte a Tudomány és Technika Hetének
alap közép felső angol német francia orosz
Könyvtárhasználói szokások (2001) Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum szeretné megismerni olvasóinak könyvtárhasználati szokásait. Kérjük, legyen segítségünkre, és válaszoljon az alábbi kérdésekre.
PROGRAM. Oktatás-Informatika-Pedagógia Konferencia 2019 Debrecen február :45-13:30 TEMATIKUS SZEKCIÓ-ELŐADÁSOK I.
PROGRAM Oktatás-Informatika-Pedagógia Konferencia 2019 Debrecen 2019. február 15. 9:30-10:30: REGISZTRÁCIÓ 10:30-10:45 KÖSZÖNTÉS, MEGNYITÓ 10:45-11:30 PLENÁRIS ELŐADÁS Z. Karvalics László Hogyan kapcsolódhat
Program. Június 28. kedd 9:00 9:30 A jelentkezők fogadása, regisztráció (előadóknak regisztrálni a nap
Program Június 27. hétfő 10:00 11:00 A jelentkezők fogadása, regisztráció (előadóknak regisztrálni a nap folyamán bármikor lehet) ( előtt) 11:00 11:20 A résztvevők köszöntése: Medve Anna egyetemi docens
Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45
Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45 Bódy Péter Bordás János begs Boros Gábor Bendegúz es a=anatómia Cserháti Zoltán b=biokémia Farkas Dániel Márton e=élettan Fekete Ákos s=szövettan Gógl Aliz
Szavazókör nyitvatartása
1. Airault Frédérick Sebastien anyanyelvi lektor Francia Tanszék 2. Balló Ilona Larisza nyelvtanár Szlavisztikai Intézet 3. Dr. Bartáné Kustár Katalin ügyvivő-szakértő Dékáni Hivatal 4. Bertalan Ibolya
Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva
Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2017/2018.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2018. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 45. hely 90,4%
tanító Főiskola tanító határozatlan magyar-angol szakos tanár testnevelés -földrajz szakos tanár tanár Főiskola tanár határozatlan tanító
Antal Istvánné /of Kommunikáció és beszédfejlesztő ének szakkollégium ének zene Ányosné Szlovák Viktória Mária ember és társadalomismeret angol műveltségterület Főiskola ango nyelv hon és népismeret Balázsiné
INFOPROG Iskolák versenye. Levelező fordulók
INFOPROG 2017 Iskolák versenye Levelező fordulók Döntő Felh.B Felh. A Prog.B Prog. A Bemutató Felh.B Felh.A Prog.B Prog.A Vetélkedő Összesen Open Szlovákia # Iskola 40 40 40 40 20 100 100 100 100 100 680
II. FÖLDI JÁNOS ORSZÁGOS TERMÉSZETTUDOMÁNYI VERSENY
CSOKOLÁDÉ ÉS FESZTIVÁL RAJZPÁLYÁZAT VIII. ORSZÁGOS CSOKOLÁDÉ FESZTIVÁL Pozsa Panna Eszter 7.a III. Felsős Szilvásiné Bodnár Tímea BENDEGÚZ GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI AKADÉMIA XVI. NYELVÉSZ TANULMÁNYI ORSZÁGOS
SZLOVÉNIAI MAGYAR PEDAGÓGUSOK TOVÁBBKÉPZÉSE
SZLOVÉNIAI MAGYAR PEDAGÓGUSOK TOVÁBBKÉPZÉSE Hajdúszoboszló 2012 A Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola hosszú előkészületek után 2011. szeptember 1-jén integrálódott a Debreceni Református Hittudományi
tánc-és dráma életvitel és gyakorlat közművelődés szakkollégium környezetismeret erkölcstan magyar nyelv és irodalom vizuális kultúra
Pedagógus neve beosztás végzettsége munkakör mely szakra képesített tanórai/egyéb foglalkozások megnevezése Fedor Éva Novákiné Tóth Anita /tartós távollét/ /of/ mkv szakvizsga- Tanügyigazgatási, nevelési,
A Türr István Gazdasági Szakközépiskolában tanító tanárok 2011/2012-es tanév
Dr. Vuity Valéria Igazgató közgazdaságtan Sárosi Magdolna Igazgatóhelyettes német nyelv Gottlieb Gábor Igazgatóhelyettes matematika, informatika, földrajz Agyagási Anett biológia Bartkóné Szigecsán Réka
SZAKMAI VIZSGA- program A szakképesítés megnevezése: Vendéglátó szakmenedzser A szakképesítés azonosító száma: 55-812-01-0010-55-02
2414-06/2 A vendéglátó vállalkozás gazdálkodásának statisztikai, matematikai eszközökkel történő elemzése 2013. május 15. 8.00-9.30 óra (írásbeli) Felügyelő tanár: Javító tanár: Csendesné Dr. Cseri Kinga
Tanulmányok a gyermekkori egészségfejlesztés témakörben
Tanulmányok a gyermekkori egészségfejlesztés témakörben Szerkesztette: Darvay Sarolta Budapest, 2012 Tanulmányok a gyermekkori egészségfejlesztés témakörben Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar Természettudományi
alapján A tanév eredményei "Díjazottak" I. kategória II. kategória ISKOLA NEVE OSZT.
http://www.berzsenyi.hu/~kulcsar/ alapján A 2010-2011. tanév eredményei "Díjazottak" I. kategória A 6 vagy 8 osztályos középiskolai osztályok, a tavalyi évben 0. évfolyamos képzésben részt vett osztályok,
A konferencia programja május 23. kedd
A konferencia programja 2017. május 23. kedd 1034 Budapest, Doberdó út 6. 9:00-10:00 Regisztráció Aula, félemelet Plenáris ülés Elnök: Dr. Borbély Ákos 10:00 Megnyitó Prof. Dr. Réger Mihály rektor 10:10
Iskolai szociális munka szakirányú továbbképzési szak tájékoztatója
Iskolai szociális munka szakirányú továbbképzési szak tájékoztatója A képzés célja: Az iskolai szociális munka szakirányú továbbképzési szak képzési célja, hogy a résztvevők elsajátítsák az iskolai szociális
2001. évi Kozma Lajos kézműves iparművészeti ösztöndíjpályázat
1999. évi Kozma Lajos kézműves iparművészeti ösztöndíjpályázat I.évfolyam Haba Erika üveg Sipavicius Tamás kerámia Szikszai László bútor Varga Judit bőr Borkovics Péter üveg Szabó Tímea textil Kertész
DNEV16-ELM-102 DNEV16-ELM-103 NEVD DNEV16-KMM-101 DNEV16-KMM-105 DNEV-SZV:7 DNEV-SZV:9
Modul Kurzuskódok DNEV16-ELM-102 DNEV16-ELM-103 TÖRZSMODUL Elméleti modul Kutatásmódszertani modul NEVD13-106 DNEV16-KMM-101 DNEV16-KMM-105 DNEV-SZV:7 DNEV-SZV:9 DNEV-SZV:13 DNEV16-ETP-102 NEVD13-PT105
Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése
Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,
Konferencia felhívás
Konferencia felhívás Az Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar HAZAI ÉS KÜLFÖLDI MODELLEK A PROJEKTOKTATÁSBAN címmel 2018. május 29-én (kedden) második alkalommal hirdeti meg Nemzetközi Tudományos
8. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége
8. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége 1. Abordán Szilvia Ilona 2. Arató Andrea Dr. Baloghné Konkoly 3. testnevelés szakos általános iskolai tanár Marianna okleveles testnevelő tanár angol
Nyelvészeti és kommunikáció elméleti ismeretek. Bevezetés a pszichológiába. Matematika 1. 6 óra 6 óra 6 óra 6 óra 6 óra 6 óra 6 óra 6 óra 6 óra 6 óra
Levelező ÓVODAPEDAGÓGUS szak, I. évfolyam, félév, 2016. szeptember-december, 30-as szept. 9. szept. 10. szept. 23. szept. 24. okt. 7. okt. 8. okt. 2 okt. 22. nov. 1 nov. 12. nov. 25. nov. 26. 8.30-8.30-8.30-8.30-8.30-8.30-8.30-8.30-8.30-8.30-8.30-
általános igazgatóhelyettes történelem történelem szakos bölcsész és tanár egyetem
Név Munkakör Tantárgy Végzettség Végzettségi szint Szabóné Kiss Erzsébet igazgató angol nyelv Balogh Attila Sluzek Éva Kaiser Andrea angol nyelv és irodalom szakos középiskolai általános igazgatóhelyettes
DR. MEZŐ FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ALKALMAZOTTAK - FELADATOK. 2015/2016. tanév. igazgatóhelyettes
DR. MEZŐ FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ALKALMAZOTTAK - FELADATOK 2015/2016. tanév 1. Albertné Rácz Gyöngyi tanító, 2.c of. 2. Ankuczáné Varga Katalin tanító, 1.c of., igazgatóhelyettes 3. Aranyosné Siklósi Ágnes
Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.
Nagykőrös Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Tantárgy Évf. Helyezés Neve Város/Iskola neve Bibliaismeret 2. I. Czagány Lotti Mezőcsát, Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. II. Szabó Petra Mezőcsát,
Tanári fogadóórák rendje. általános formátum:
osztályfőnök Tanári fogadóórák rendje általános formátum: vezeteknev.keresztnev@egaaszod.hu Kérjük, hogy a tanár bejelentkezési email-címén szíveskedjenek bejelentkezni, legkésőbb az adott fogadóóra előtt
TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2003/2004 tanév Debrecen, március III-IV. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság
Debrecen, 2004. március 26-28. Helyezés Cím Csapatnév 1 Debrecen Bocskai István Ált. Isk. 48,700 47,400 47,600 143,700 2 Kecskemét Lánchíd utcai Ált. Isk. 47,850 46,300 47,250 141,400 3 Ózd Újváros téri
AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEI 2016/2017-ES TANÉV
Iskolánkban a hagyományos alapképzés mellett emelt óraszámú képzést folytatunk angolból. Idegen nyelvet és informatikát első osztálytól oktatunk. Elnyertük a Digitális iskola címet. Évek óta Ökoiskola
Közzétételi lista 2018/2019. tanév. Ssz. Név Végzettség Ellátási terület 1. Andarkó Veronika. logopédus szurdopedagógus
Közzétételi lista 2018/2019. tanév Ssz. Név Végzettség Ellátási terület 1. Andarkó Veronika logopédus szurdopedagógus 2. Bányai Zita Sindelar terápia szakember 3. Csala Tamás testnevelő, úszó edző, 4.
A Szellem helyreállítása és a Föld gyógyítása
A Szellem helyreállítása és a Föld gyógyítása Szakrális kommunikáció és gyógyítás Hálózat nyári akadémiája Nagykőrös, 2014 június 30 július 4. Rendező intézmények, szervezetek: Az Európai Szociálantropológusok
Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á
Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) A kompetencia - Szakértelem - Képesség - Rátermettség - Tenni akarás - Alkalmasság - Ügyesség stb. A kompetenciát (Nagy József nyomán) olyan ismereteket,
KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN
Köznevelési reformok operatív megvalósítása TÁMOP-3.1.15-14-2012-0001 KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN GONDA ZSUZSA A kutatás-fejlesztés közvetlen céljai Szakmai-módszertani
II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei
II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei 2014. augusztus 9. Az II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszáson összesen 129 induló állt a rajtvonalhoz. 76 fő az átúszást, 53 fő a körbeúszást választotta.
Meghívó A KÖZNEVELÉS ÉS PEDAGÓGIA IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI SZAKMAI NAP 2015. MÁRCIUS 31. SZARVAS
Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják. (Jn 15,20) A KÖZNEVELÉS ÉS PEDAGÓGIA IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI SZAKMAI NAP 2015. MÁRCIUS 31. SZARVAS Meghívó A Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló
SZAKKOLLÉGIUMI TAGOK LISTÁJA NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM 2016
Kategória kódja: Pályázó neve: NTP-SZKOLL-16 Bethlen István Szakkollégium Pályázó címe: Program címe: 5000 Szolnok Tiszaligeti sétány 14. Bethlen István Szakkollégium tehetségsegítő programjainak működtetése
Eötvös Loránd Tudományegyetem TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCSA
Eötvös Loránd Tudományegyetem TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCSA 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon: 487-81-88 Fax: 487-8196 ÖSSZESÍTŐ JELENTÉS Készült 2015. november 26-án,
A Német Nyelvtanárok Magyarországi Egyesületének véleménye és javaslatai az új Nemzeti alaptanterv tervezetével kapcsolatosan
Ungarischer Deutschlehrerverband Német Nyelvtanárok Magyarországi Egyesülete H-1088 Budapest, Rákóczi út 5. E-mail: ungarndaf@gmail.com www.udaf.hu A Német Nyelvtanárok Magyarországi Egyesületének véleménye
Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola
tagozat kód: 11 tagozat megn.: szakközépiskola: 4 középiskolai évf. + a szakképző évfolyam(ok); kerettantervekre épülő helyi tanterv; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a tagozaton
Észak-Alföld.xls. 1. oldal, összesen: :38
Szum 0 0 A B C D E F Irodalom, nyelv és helymatematika és fizika Számítástechnika Történelem Összesen Elérhető: 00 00 00 0 Elért maximum: Bejutási határ: 0, Beküldési határ: Beküldött dolgozat: 0 0_Irinyi
BBU Föld alatti futás
1 Csapatnév: ROPILÁBAPA Csapatidő: 00:02:59.85 SZILASY Tibor 1973-12-23 Férfi Budapest +00:00:00.00 SZILASY Dávid 2008-12-16 Férfi 2 Csapatnév: FÜRGELÁB Csapatidő: 00:03:22.60 STAICU Ilona 1971-05-05 Nő
KÖVETELMÉNYEK II. félév
KÖVETELMÉNYEK 2016-2017. II. félév Tantárgy neve Multikulturális nevelés Tantárgy kódja SPB2102 Meghirdetés féléve 6 Kreditpont: 3 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 1+1 Félévi követelmény Kollokvium Előfeltétel
Matematika 5. és 7. évf. verseny
Mohay Lili 5 ált. iskola Bánlakiné Németh Ildikó Dr. Béres József 1. Körtvélyessy László 5 ált. iskola Pártos Péterné Nyelvű 2. Wang Anna 5 ált. iskola Borsos Irén Óbudai Nagy László 3. Antók Etele 5 ált.
AZ ÖNISMERET ÉS A TÁRSAS KULTÚRA FEJLESZTÉSE PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN KÉT VIDÉKI INTÉZMÉNYBEN
A pedagógusképzés átalakításának országos koordinálása, támogatása TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0010 AZ ÖNISMERET ÉS A TÁRSAS KULTÚRA FEJLESZTÉSE PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN KÉT VIDÉKI INTÉZMÉNYBEN Almássy Zsuzsanna
Endre Király Általános Iskola 5092 Tiszavárkony, Iskola u. 7. 035954
TÁMOP3.1.4B-13/1-2013-0001. számú Köznevelés az iskolában című pályázat keretén belül a Hiába ott a kincs, ahol egészség nincs című egészségnevelési projektnap Endre Király Általános Iskola 5092 Tiszavárkony,
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM játékok, játékos anyanyelv" 1. 2. 7. 16. 21. Klaj Kitti Patrícia Kovács Levente György Tátrai Boglárka Kinga Pajtók Petra Nikolett Ádám Ákos 4.b Behina Dávid Máté 4.bDudás Dorka
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM játékok, játékos anyanyelv" 1. 2. 7. 16. 21. 24. Klaj Kitti Patrícia Kovács Levente György Tátrai Boglárka Kinga Pajtók Petra Nikolett Ádám Ákos 4.b Behina Dávid Máté 4.bDudás
Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás
Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport
Név Munkakör Végzettség Végzettség szintje. Német nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár és közművelődési előadó.
Név Munkakör Végzettség Végzettség szintje 1 Kovács Márta idegennyelv- Német nyelv és irodalom szakos és közművelődési előadó 2 Czinege Enikő szakmai Környezetmérnök 3 Csidei Péter Magyar nyelv és irodalomtörténelem