MIT TEHETÜNK A BIOSZFÉRÁÉRT? Dr. Biacs Péter professzor emeritus, ny. egyetemi tanár
|
|
- Ildikó Gáspár
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 MIT TEHETÜNK A BIOSZFÉRÁÉRT? Dr. Biacs Péter professzor emeritus, ny. egyetemi tanár
2 A bioszféra definiciója A bioszféra görög szó, melynek kétféle értelmezését találjuk: egyrészt a szerves élet elterjedésének tere a Földön, másrészt valamely élőlénynek a környezetére gyakorolt hatásterülete A földi élet szintere a Föld felszínének vékony burka, amely az atmoszféra (légkör) és a geoszféra (kőzet, talaj), valamint a hidroszféra (vizek) találkozási övezetében alakult ki, ez utóbbi kettő a litoszféra (szilárd és folyékony kéreg).
3 A bioszféra alakítása A bioszféra alakításában részt vesz az élővilág és mind nagyobb mértékben az ember Az ember tevékenysége ma már olyan nagy arányú, hogy a Föld élővilágának, ezzel együtt a bioszférának az egyensúlyi viszonyait főleg a sűrűn lakott városokban számottevően megzavarni képes
4 Káros jelenségek a bioszférában A levegő égéstermékekkel való szennyeződése, az oxigén tartalma 21% ról egyes helyeken 18% ra csökkenése A tengerek és folyók felszínének ipari és háztartási hulladékanyagokkal (mosószerhabokkal, műanyag palackokkal, kiömlött kőolajjal) befedése A termőtalaj építési tevékenység (utak, házak)miatt zsugorodása, talajerő leromlása
5 A bioszféra tartós mérgezése A szennyező anyagok adott időegység alatt nagyobb mennyiségben kerülnek a bioszférába, mint amilyen mennyiségben természetes úton lebontódnak, így tartósan mérgezik Az élővilág pusztulása erre vezethető vissza, a levegő szennyezése a lakosságra közvetlen veszélyt jelent, a víz ihatatlanná válik, a talaj mozgásba jön, hegyoldalak leomlanak és betemetik a lakóházakat
6 A bioszféra védelme A bioszféra védelme országhatárokon túlnyúló problémát jelent, ezért egyes érintett országok, majd az ENSZ Egyesült Nemzetek Szövetsége hathatós intézkedésekbe fogtak, leginkább ismert az Ember és természeti környezetének, a bioszférának védelme című program. A természeti ökoszisztémák védelmének első eredményei víztározók építésével és elárasztott területek átalakításával kapcsolatban jelentkeztek
7 A védekezés technikai feltételei A bioszféra védelme beleértve a megelőzést is rendkívül költséges technikák alkalmazását ígényli: gáz és füst szűrők, több lépcsőből álló szennyvíztisztító berendezések, talaj javító eszközök és gépek, esetleg talajcsere jelentős beruházásokat és fenntartást igényelnek. A védekezés során gyakran lép fel fáziscsere a gázfázis (atmoszféra), a folyadékfázis (hidroszféra) ás a szilárd fázis (talaj) között.
8 A szennyező anyagok fáziscseréje Az összegyüjtött szennyezőanyagok gyakran fáziscserén mennek keresztül: levegőszűrés esetén a porszemcsék szűrőlemezre tapadnak, víztisztításnál a folyadékfázisból a lebegő anyagok vegyszerekkel kicsapódnak és így centrifugálással kiemelhetőek, szilárd fázist alkotnak. Az összegyűjtött szilárd szennyező anyagok elégetésével a szerves vegyületek széndioxidig lebonthatóak, de ezzel újra a gázfázisba kerülnek.
9 Összehangolt tevékenységek A műszaki szakemberek körében már hosszabb ideje vita tárgya, hogy a bioszféra célszerű megőrzéséhez vezető uton milyen technikákat kell és lehet használni és mi legyen a végső termékek sorsa. Az elérhető legjobb technológiát néha felváltják a legjobban hozzáférhető technológiával, mert figyelembe kell venni a megvalósíthatóság körülményeit, a végtermékek elhelyezhetőségét.
10 Természetkövető eljárások A bioszféra fenntartásában, megőrzésében a korábbi generációknak még sikerült az atmoszféra és a litoszféra közötti egyensúlyt fenntartani. A szántóföldön, mezőkön kertekben és erdőkben gazdálkodó emberek többnyire felelősen kezelték a hirtelen vagy lassan bekövetkező változásokat és sokféle eszköz, évszázados tapasztalat állt rendelkezésükre.
11 A város és környékének bioszférája A Földet benépesítő emberiség fele ma már városokban lakik, a megművelhető területek 4% án, egyre magasabb épületekben, de még így is 25 ször nagyobb területet kell biztosítani ellátásukhoz, valamint a termékek (elsősorban élelem) feldolgozására, szállítására és helyi elosztására. Az általános agrártudást, hozzáértést bővíteni kell a városlakók bioszférájára vonatkozó szakmai ismeretekkel, zöldterületekkel gazdálkodással
12 Komposztálás mint körkörös eljárás A levágott füvet, fák és bokrok lehullott leveleit a városokban összegyűjtik és felaprítás után talajlakó apró élőlényekkel (mikrobákkal, gilisztákkal) beoltva erre kialakított, speciális berendezésekben tárolják, hogy az értékes szerves anyagot megőrizzék és talaj javításra használják. A komposztáló berendezések fából, műanyagból készülnek, felülről nyithatóak és alul kialakított nyílásokon át kiszedhető a már érett föld.
13 A természet tudomány időigénye A fizika, a kémia és a biológia tudományok képviselői aktívan résztvesznek a bioszféra megismerésének és alakításának munkájában A téma iránt érdeklődő fizikusok és kémikusok viszonylag gyors reakciókat és intenzív munkafolyamatokat (hőhatások, anyagszerkezetek, aprítás és égetés) tanulmányozhatnak, míg a biológusok viszonylag lassú és bonyolult genetikai és élettani folyamatok tanulmányozásával mondhatnak véleményt a bioszféra változásáról
14 Az ember és a bioszféra kapcsolata Gyakran feltesszük a kérdést, hogy ebben a kapcsolatban mi fontosabb, az ember vagy a környezete? Mindennapi élethelyzetekben az ember kerül előnybe, hiszen alakíthatja környezetét (épít), eltávolíthat bizonyos akadályokat(rombol) és elterel folyókat. A természet átalakító tevékenységében azonban követ el hibákat is és ezek végzetesnek lehetnek
15 Mit tehetünk a bioszféráért? Mit adjunk tovább unokáinknak? A jószándékú egyéni kezdeményezésej gyakran ütköznek korlátokba, kerülnek megoldhatatlannak tűnő élethelyzetekbe. Az oktatást nevelést korán kell megkezdeni, a kudarcokból okulni, de ne engedjünk elképzeléseinkből, őrizzük meg értékeinket: a tiszta, friss levegőt, az ivóvízet adó forrásokat és a gondosan művelt termőtalajt. Bánjunk velük takarékosan és ne engedjük őket pazarolni, használatukat túlzásba vinni!
16 Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
A FÖLD VÍZKÉSZLETE. A felszíni vízkészlet jól ismert. Összesen 1 384 000 000 km 3 víztömeget jelent.
A FÖLD VÍZKÉSZLETE A felszíni vízkészlet jól ismert. Összesen 1 384 000 000 km 3 víztömeget jelent. Megoszlása a következő: óceánok és tengerek (világtenger): 97,4 %; magashegységi és sarkvidéki jégkészletek:
Bevezetés az ökológiába Szerkesztette: Vizkievicz András
Vizsgakövetelmények Ismerje a(z élettelen és élő) környezet fogalmát. Elemezzen tűrőképességi görbéket: minimum, maximum, optimum, szűk és tág tűrés. Legyen képes esettanulmányok alapján a biológiai jelzések
Természetes környezet. A bioszféra a Föld azon része, ahol van élet és biológiai folyamatok mennek végbe: kőzetburok vízburok levegőburok
Természetes környezet A bioszféra a Föld azon része, ahol van élet és biológiai folyamatok mennek végbe: kőzetburok vízburok levegőburok 1 Környezet természetes (erdő, mező) és művi elemekből (város, utak)
A FÖLD egyetlen ökológiai rendszer
A FÖLD egyetlen ökológiai rendszer Az ökológia fogalma, korszerű értelmezése (tudomány, életmódot meghatározó szemlélet, politikum). Az ökológia és a környezettudomány viszonya, kapcsolata. Szupraindividuális
Vízszennyezésnek nevezünk minden olyan hatást, amely felszíni és felszín alatti vizeink minőségét úgy változtatja meg, hogy a víz alkalmassága emberi
VÍZSZENNYEZÉS Vízszennyezésnek nevezünk minden olyan hatást, amely felszíni és felszín alatti vizeink minőségét úgy változtatja meg, hogy a víz alkalmassága emberi használatra és a benne zajló természetes
KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS Az ember és környezete, ökoszisztémák. Dr. Géczi Gábor egyetemi docens
KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS Az ember és környezete, ökoszisztémák. Dr. Géczi Gábor egyetemi docens Ember és környezete az idő függvényében Barótfi, 2008 Ember és környezete az idő függvényében Barótfi, 2008 Nooszféra
magyar 204. magyar 204. biológia 210. földrajz 210. informatika 5. technika rajz angol/német oszt.főnöki testnevelés
5.a 1. 2. i biológia 210. 210. informatika 3. /német /német ének testnevelés 4. testnevelés /német gazdálkodás 5. technika rajz /német oszt.főnöki testnevelés 6. rajz 5.a 1. testnevelés ének 2. informatika
Hatásvizsgálati Konferencia Fenntartható fejlődés, környezeti és természeti hatások
Hatásvizsgálati Konferencia Fenntartható fejlődés, környezeti és természeti hatások? Bibók Zsuzsanna főosztályvezető-helyettes 2011. június 14. Tartalom Fenntartható fejlődés A környezetvédelem és alapelvei
Fenntartható kistelepülések KOMPOSZTÁLÁSI ALAPISMERETEK
Fenntartható kistelepülések KOMPOSZTÁLÁSI ALAPISMERETEK Táltoskert Biokertészet Életfa Környezetvédő Szövetség Csathó Tibor - 2014 Fenntarthatóság EU stratégiák A Földet unokáinktól kaptuk kölcsön! Körfolyamatok
A LÉGKÖR SZERKEZETE ÉS ÖSSZETÉTELE. Környezetmérnök BSc
A LÉGKÖR SZERKEZETE ÉS ÖSSZETÉTELE Környezetmérnök BSc A LÉGKÖR SZERKEZETE A légkör szerkezete kémiai szempontból Homoszféra, turboszféra -kb. 100 km-ig -turbulens áramlás -azonos összetétel Turbopauza
Dr. Lakotár Katalin. Meteorológia Légkörtan
Dr. Lakotár Katalin Meteorológia Légkörtan TERMÉSZETTUDOMÁNYOK Biológia Kémia Fizika Földtudományok geofizika geokémia geológia óceanológia hidrológia meteorológia geográfia /földrajz/ A meteorológia helye
Tudománytörténet 6. A környezeti problémák globálissá válnak
Tudománytörténet 6. A környezeti problémák globálissá válnak XIX. század Kialakul a vegyipar: Szerves: első műanyag Chardonne-műselyem Szervetlen: elektrolízis alumíniumgyártás Robbanómotorok megalkotása:
Légszennyezés. Molnár Kata Környezettan BSc
Légszennyezés Molnár Kata Környezettan BSc Száraz levegőösszetétele: oxigén és nitrogén (99 %) argon (1%) széndioxid, héliumot, nyomgázok A tiszta levegő nem tartalmaz káros mennyiségben vegyi anyagokat!
Az emberiség bioszféra-átalakításának nagy ugrásai
Az emberiség bioszféra-átalakításának nagy ugrásai A természet hatalmas, az ember parányi Szent-Györgyi Albert Rausch Péter kémia-környezettan tanár Miért épp az ember? Emberi létezés alapjai Elvont fogalmi,
Környezetvédelem, hulladékgazdálkodás
Környezetvédelem, hulladékgazdálkodás 2009 Dr Farkas Hilda Főosztályvezető, címzetes egyetemi docens KÖRNYEZETVÉDELEM A környezet védelme egyre inkább gazdasági szükségszerűség. Stern Jelentés Környezetvédelem
Környezetgazdálkodás 1. előadás. A környezetgazdálkodás folyamatmodellje Bodáné Kendrovics Rita Óbudai Egyetem.RKK.2010.
Környezetgazdálkodás 1. előadás A környezetgazdálkodás folyamatmodellje Bodáné Kendrovics Rita Óbudai Egyetem.RKK.2010. Ajánlott irodalom Sántha Attila: Környezetgazdálkodás Akadémia Kiadó Bp. Fodor István:
A TÁJ MINT A FÖLDI ÉLET KÖRNYEZETE
Krajina ako prostredie života na Zemi A TÁJ MINT A FÖLDI ÉLET KÖRNYEZETE 2017. 01. 16. 1 Az élet keletkezése és fejlődése 4,5 milliárd éves Föld, az élet létrejöttének tere a földrajzi környezet kb. 3,5
Készítette: Szerényi Júlia Eszter
Nem beszélni, kiabálni kellene, hogy az emberek felfogják: a mezőgazdaság óriási válságban van. A mostani gazdálkodás nem természeti törvényeken alapul-végképp nem Istentől eredően ilyen-, azt emberek
A levegő Szerkesztette: Vizkievicz András
A levegő Szerkesztette: Vizkievicz András A levegő a Földet körülvevő gázok keveréke. Tiszta állapotban színtelen, szagtalan. Erősen lehűtve cseppfolyósítható. A cseppfolyós levegő világoskék folyadék,
Levegőkémia, az égetés során keletkező anyagok. Dr. Nagy Georgina, adjunktus Pannon Egyetem, Környezetmérnöki Intézet 2018
Levegőkémia, az égetés során keletkező anyagok Dr. Nagy Georgina, adjunktus Pannon Egyetem, Környezetmérnöki Intézet 2018 Tartalom Hulladék fogalma Levegő védelme Háztartásokban keletkező hulladék Keletkező
Globális klímaváltozás
Három hetet meghaladó iskolai projekt Globális klímaváltozás Okok - következmények - megoldások Készítette: H. Fazekas Erika, Kaszt Erika, Lakatos Ferenc, Zalai Edina A három hetet meghaladó iskolai projekt
A stratégiai célok közül egy tetszőlegesen kiválasztottnak a feldolgozása!
Biodiverzitás stratégia 2020 CÉLOK és ESZKÖZÖK Források: http://www.biodiv.hu/convention/f1117799202; http://ec.europa.eu/environment/nature/biodiversity/comm2006/2020.htm; FELADAT A stratégiai célok közül
Komposzt is érték! A helyben végzett komposztálás elmélete és gyakorlata. Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.
Komposzt is érték! A helyben végzett komposztálás elmélete és gyakorlata Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. Jelentősége Összes mennyiség 2015-ben: 3 709 ezer tonna Veszélyes hulladék 1% Papír 13% Egyéb
TALAJVÉDELEM XI. A szennyezőanyagok terjedését, talaj/talajvízbeli viselkedését befolyásoló paraméterek
TALAJVÉDELEM XI. A szennyezőanyagok terjedését, talaj/talajvízbeli viselkedését befolyásoló paraméterek A talajszennyezés csökkenése/csökkentése bekövetkezhet Természetes úton Mesterséges úton (kármentesítés,
2018. július 22. EFOP Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok
PANGEA KULTURÁLIS ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI EGYESÜLET 2018. július 22. EFOP-5.2.2-17-2017-00066 Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok ISMERJ MEG MINKET! A Pangea szó tagjainknak
A természettel való gazdálkodás hosszú távú kérdései és eszközrendszere
A természettel való gazdálkodás hosszú távú kérdései és eszközrendszere Dr. Gyulai Iván NFFT, TÁJ-KÉP Program, Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány A probléma A jelenlegi gazdálkodási
A környezetvédelem szerepe
A környezetvédelem szerepe Szerepek a környezetvédelemben 2010. június 17. 7. Tisztább Termelés Szakmai Nap TÖRTÉNETE Az emberi tevékenység hatásai a történelem során helyi, térségi, országos, majd ma
A fűrészipar alapanyaga
1 A fűrészipar alapanyaga A fa Egyik legősibb és legmodernebb alapanyagunk Újratermelhető nyersanyag Ökológiai mérlege rendkívül kedvező 2 Nélküle nem tudtunk volna vízre szállni 3 Nem tudtunk volna utazni
Környezetgazdaságtan alapjai
Környezetgazdaságtan alapjai PTE PMMIK Környezetmérnök BSc Dr. Kiss Tibor Tudományos főmunkatárs PTE PMMIK Környezetmérnöki Tanszék kiss.tibor.pmmik@collect.hu A FÖLD HÉJSZERKEZETE Földünk 4,6 milliárd
EMBER ÉS BIOSZFÉRA, KÖRNYEZETVÉDELEM A FENNTARTHATÓSÁG JEGYÉBEN
EMBER ÉS BIOSZFÉRA, KÖRNYEZETVÉDELEM A FENNTARTHATÓSÁG JEGYÉBEN Dr. Biacs Péter Ákos a kémiai tudományok doktora (DSc) professzor emeritus Eszterházy Károly Főiskola Szent István Egyetem Élelmiszer-tudományi
SZENNYVÍZ ISZAP KELETKEZÉSE,
SZENNYVÍZ ISZAP KELETKEZÉSE, ÖSSZETÉTELE, MEZŐGAZDASÁGI FELHASZNÁLÁSRA TÖRTÉNŐ ÁTADÁSA Magyar Károly E.R.Ö.V. Víziközmű Zrt. SZENNYVÍZ ÖSSZETEVŐI Szennyvíz: olyan emberi használatból származó hulladékvíz,
HARTAI ÉVA, GEOLÓGIA 4
HARTAI ÉVA, GEOLÓgIA 4 ALaPISMERETEK IV. A FÖLD MINT RENDSZER 1. BEVEZETéS A levegő-víz-élet-kőzet kölcsönhatások vizsgálata napjaink környezeti- és környezetvédelmi kutatásai miatt a tudományos érdeklődés
A komposztálás és annak talaj és növényvédelmi vonatkozásai. 2011.04.16. Alsóörs
A komposztálás és annak talaj és növényvédelmi vonatkozásai 2011.04.16. Alsóörs A növénytermesztés során a növények tápanyagot vonnak el a talajból. A tápanyagot a nagyüzemekben műtrágyával vagy/és szerves
BIOLÓGIAI PRODUKCIÓ. Az ökológiai rendszerekben végbemenő szervesanyag-termelés. A növények >fotoszintézissel történő szervesanyagelőállítása
BIOLÓGIAI PRODUKCIÓ Az ökológiai rendszerekben végbemenő szervesanyag-termelés. A növények >fotoszintézissel történő szervesanyagelőállítása az elsődleges v. primer produkció; A fogyasztók és a lebontók
BIOLÓGIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Biológia középszint 0821 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 12. BIOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Útmutató a középszintű dolgozatok
33 814 02 0000 00 00 Vegytisztító, kelmefestő, mosodás. Vegytisztító, kelmefestő, mosodás 2/42
10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
A Fenntartható fejlődés fizikai korlátai. Késíztette: Rosta Zoltán Témavezető: Dr. Martinás Katalin Egyetemi Docens
A Fenntartható fejlődés fizikai korlátai Késíztette: Rosta Zoltán Témavezető: Dr. Martinás Katalin Egyetemi Docens Fenntartható fejlődés 1987-ben adja ki az ENSZ Környezet és Fejlődés Világbizottsága a
Bio Energy System Technics Europe Ltd
Europe Ltd Kommunális szennyviziszap 1. Dr. F. J. Gergely 2006.02.07. Mi legyen a kommunális iszappal!??? A kommunális szennyvíziszap (Derítőiszap) a kommunális szennyvíz tisztításánál keletkezik. A szennyvíziszap
ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával.
ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával www.chem.elte.hu/pr Kvíz az előző előadáshoz 1. Mely mennyiségek között teremt kapcsolatot a bizonytalansági reláció? A) a koordináta értéke
Hydro BG. green. Bioszféra Montreál/Kanada. Fenntarthatóság a tökéletességben. Szűrőágyas vízelvezető rendszer.
Hydro BG Bioszféra Montreál/Kanada Fenntarthatóság a tökéletességben green Szűrőágyas vízelvezető rendszer. Szűrőágyas folyóka green A FILCOTEN green kiszűri a szerves és szervetlen szennyeződéseket a
Természet és környezetvédelem. Hulladékok környezet gyakorolt hatása, hulladékgazdálkodás, -kezelés Szennyvízkezelés
Természet és környezetvédelem Hulladékok környezet gyakorolt hatása, hulladékgazdálkodás, -kezelés Szennyvízkezelés Hulladék-kérdés Globális, regionális, lokális probléma A probléma árnyalása Mennyisége
b) a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetben, üzemzavarban
Veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos baleset, üzemzavar Mesics Zoltán tű. alezredes BM OKF Veszélyes Üzemek Főosztály Seveso Szakértői Csoport 2012. II. félévi értekezlete Inárcs, 2012. november 8-9.
Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014. ( IX.1.) önkormányzati rendelete
Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014. ( IX.1.) önkormányzati rendelete az avar- és kerti hulladék égetéséről, valamint a háztartási és szolgáltatási tevékenységgel okozott légszennyezésről
Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2001. (V. 11.) önkormányzati rendelete
Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2001. (V. 11.) önkormányzati rendelete a környezetvédelemről, közterületek használatáról és az állattartásról Hatályos: 2016. szeptember 6. Nyirád 2001
KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS Globális környezeti problémák.
KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS Globális környezeti problémák. Dr. Géczi Gábor egyetemi docens Környezetgazdálkodás előadás sorozat A környezet gazdálkodás kialakulása Világkonferenciák Az ember és környezete (bioszféra,
1. Ismertesse a vízminőség vizsgáló munkakör személyi feltételeit, a vízminőségi kárelhárítási tevékenység vonatkozó jogszabályait!
1. Ismertesse a vízminőség vizsgáló munkakör személyi feltételeit, a vízminőségi kárelhárítási tevékenység vonatkozó jogszabályait! 2. Ismertesse a baleset, és a munkabaleset fogalmát! Milyen teendői vannak
A mezőgazdaság és természetvédelem
KÖRNYEZET- ÉS TÁJGAZDÁLKODÁS A mezőgazdaság és természetvédelem viszonyáról A mezőgazdaság és a természetvédelem viszonyának kulcskérdése, hogy a természetvédelem érdekében hozott intézkedések következtében
Pirolízis a gyakorlatban
Pirolízis szakmai konferencia Pirolízis a gyakorlatban Bezzeg Zsolt Klaszter a Környezettudatos Fejlődésért Environ-Energie Kft. 2013. szeptember 26. 01. Előzmények Napjainkban világszerte és itthon is
Élettelen ökológiai tényezők
A kísérlet, mérés megnevezése, célkitűzései: Savas eső környezetkárosító hatásainak megfigyelése Metszetkészítés, mikroszkópos megfigyelés Eszközszükséglet: Szükséges anyagok: víz, kénes-sav, lakmusz,
Talaj- és talajvízvédelem. MKK Környezetmérnöki Szak II. évfolyamos hallgatói számára 2006/2007
Talaj- és talajvízvédelem MKK Környezetmérnöki Szak II. évfolyamos hallgatói számára 2006/2007 Tantárgyi követelményrendszer A tantárgy oktatása előadásokon és gyakorlati foglalkozásokon, melyeken a részvétel
HULLADÉKGAZDÁLKODÁS ÉS KÖRNYÉKE
Takáts Attila HULLADÉKGAZDÁLKODÁS ÉS KÖRNYÉKE (ahogyan én látom) MŰSZAKI KIADÓ, BUDAPEST, 2010 Tartalomjegyzék Előszó...11 Bevezetés...13 1. Környezetvédelmi alapok...17 1.1. Ember és környezet kapcsolata...17
Energiatakarékossági szemlélet kialakítása
Energiatakarékossági szemlélet kialakítása Nógrád megye energetikai lehetőségei Megújuló energiák Mottónk: A korlátozott készletekkel való takarékosság a jövő generációja iránti felelősségteljes kötelességünk.
A rendelet célja és hatálya 1.
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 22/2003. (IV.23.) önkormányzati rendelete a levegő minőségének védelmével kapcsolatos helyi szabályokról Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése
A Tanév itt kezdődik! EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET A NAT-BAN ÉS A KERETTANTERVEKBEN
A Tanév itt kezdődik! EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET A NAT-BAN ÉS A KERETTANTERVEKBEN Egy kis ismétlés Nemzeti alaptanterv EMBER ÉS TERMÉSZET MŰVELTSÉGTERÜLET (II.3.5) A, Alapelvek, célok Természettudományos
A környezetvédelmi felelősségtudat kialakulása a társadalomban és a fenntartható fejlődés Kerényi Attila
A környezetvédelmi felelősségtudat kialakulása a társadalomban és a fenntartható fejlődés Kerényi Attila Debreceni Egyetem, Tájvédelmi és Környezetföldrajzi Tanszék Cím: 4010 Debrecen, Pf. 9., Tel: (52)
Fázisátalakulások. A víz fázisai. A nem közönséges (II-VIII) jég kristálymódosulatok csak több ezer bar nyomáson jelentkeznek.
Fázisátalakulások A víz fázisai. A nem közönséges (II-VIII) jég kristálymódosulatok csak több ezer bar nyomáson jelentkeznek. Fából vaskarika?? K Vizes kalapács Ha egy tartályban a folyadék fölötti térrészből
ÁSVÁNYOK ÉS MÁS SZILÁRD RÉSZECSKÉK AZ ATMOSZFÉRÁBAN
ÁSVÁNYOK ÉS MÁS SZILÁRD RÉSZECSKÉK AZ ATMOSZFÉRÁBAN A Föld atmoszférája kolloid rendszerként fogható fel, melyben szilárd és folyékony részecskék vannak gázfázisú komponensben. Az aeroszolok kolloidális
KOMPOSZTÁLJ UNK EGYÜT T! leírás
KOMPOSZTÁLJ UNK EGYÜT T! leírás Komposztálás Otthoni komposztálással a természetes lebomlási folyamatoknak köszönhetően jó minőségű humusz nyerhető a konyhai és a kerti zöldhulladékokból, amelyek ideális
dr. Torma A., egyetemi adjunktus SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM, AUDI HUNGARIA MOTOR Kft.
KÖRNYEZETVÉDELEM 3. Előadás 2011.09.22. dr. Torma A., egyetemi adjunktus SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM, AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM, Környezetmérnöki Tanszék, Dr. Torma A. Készült: 13.09.2008.
12. évfolyam esti, levelező
12. évfolyam esti, levelező I. ÖKOLÓGIA EGYED FELETTI SZERVEZŐDÉSI SZINTEK 1. A populációk jellemzése, növekedése 2. A populációk környezete, tűrőképesség 3. Az élettelen környezeti tényezők: fény hőmérséklet,
A józan emberi elmét semmi sem élesíti annyira, mint a földrajz. /Immanuel Kant, 1802/ Dr. Lakotár Katalin
A józan emberi elmét semmi sem élesíti annyira, mint a földrajz. /Immanuel Kant, 1802/ Dr. Lakotár Katalin Nincs egyetlen olyan tudomány sem, amelynek tárgyköre szélesebb volna a földrajzénál, és amely
Klórozott szénhidrogénekkel szennyezett talajok és talajvizek kezelésére alkalmazható módszerek
Klórozott szénhidrogénekkel szennyezett talajok és talajvizek kezelésére alkalmazható módszerek Készítette: Durucskó Boglárka Témavezető: Jurecska Laura 2015 Téma fontossága Napjainkban a talaj és a talajvíz
Karsztosodás. Az a folyamat, amikor a karsztvíz a mészkövet oldja, és változatos formákat hoz létre a mészkőhegységben.
Karsztosodás Karsztosodás Az a folyamat, amikor a karsztvíz a mészkövet oldja, és változatos formákat hoz létre a mészkőhegységben. Az elnevezés a szlovéniai Karszt-hegységből származik. A karsztosodás
G L O B A L W A R M I N
G L O B A L W A R M I N Az üvegházhatás és a globális felmelegedés Az utóbbi kétszáz évben a légkör egyre többet szenved az emberi tevékenység okozta zavaró következményektől. Az utóbbi évtizedek fő változása
Tahitótfalu Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 23/2000. (XII.08.) sz. rendelete a környezetvédelemről (egységes szerkezetben 2015.03.20.
Tahitótfalu Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 23/2000. (XII.08.) sz. rendelete a környezetvédelemről (egységes szerkezetben 2015.03.20.) Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete (a továbbiakban:
3. Ökoszisztéma szolgáltatások
3. Ökoszisztéma szolgáltatások Általános ökológia EA 2013 Kalapos Tibor Ökoszisztéma szolgáltatások (ecosystem services) - az ökológiai rendszerek az emberiség számára számtalan nélkülözhetetlen szolgáltatásokat
A FELFEDEZTETŐ TANULÁS ELEMEI EGY KONKRÉT MODUL AZ ÖVEGES PROFESSZOR KÍSÉRLETEI KERETÉBEN
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A FELFEDEZTETŐ TANULÁS ELEMEI EGY KONKRÉT MODUL AZ ÖVEGES PROFESSZOR KÍSÉRLETEI KERETÉBEN Tóth Enikő Debreceni Gönczy
Összhangban van az 1907/2006 számú (EU) Szabályzat (REACH), II. Mellékletével - Magyarország
Összhangban van az 1907/2006 számú (EU) Szabályzat (REACH), II. Mellékletével Magyarország 1.1 Termékazonosító Terméknév Termék leírás Egyéb azonosítási lehetőségek BIZTONSÁGI ADATLAP Termék típus 1. SZAKASZ
A Zagyvaszántói Önkormányzat 13/2004.(IV.30.)rendelete a környezetvédelemről és a köztisztaságról
A Zagyvaszántói Önkormányzat 13/2004.(IV.30.)rendelete a környezetvédelemről és a köztisztaságról A Zagyvaszántói Önkormányzat a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. Tv. (továbbiakban:
Biológiai biztonság: Veszély: - közvetlen - közvetett
Biológiai biztonság Biológiai biztonság: Minden biológiai anyag potenciálisan kórokozó és szennyező; a biológiai biztonság ezen biológiai anyagok hatásaira (toxikus hatások, fertőzések) koncentrál és célja
Környezeti elemek állapota
Környezeti elemek állapota Levegő A település levegő-állapotát globális és helyi tényezők egyaránt alakítják. Feladatunk elsősorban a helyi tényezők meghatározása és vizsgálata. A településen nem működik
1. KÖRNYEZETSZENNYEZÉS
1. KÖRNYEZETSZENNYEZÉS Munkánkat, környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve, papíralapú forrásanyagok felhasználása nélkül végeztük el. Gondolataink alapmotívumait az interneten fellelhető ismeretanyagok
Szárazjeges tisztítás hatásai hegesztő szerszámokon 2012 GESTAMP 0
Szárazjeges tisztítás hatásai hegesztő szerszámokon 2012 GESTAMP 0 Karbantartás Szárazjeges tisztítás hatásai hegesztő szerszámokon Október 2014. október 15. Készítette: Kemény Béla Gestamp Hungária Kft
4A MELLÉKLET: A1 ÉRTÉKELÉSI LAP: komponens
4A MELLÉKLET: A1 ÉRTÉKELÉSI LAP: komponens A LERAKÓBAN KELETKEZETT GÁZ EMISSZIÓS TÉNYEZŐJE [1 = alacsony kockázat, 5 = magas kockázat] Lerakóban keletkezett A1 B1 C1 *1 A hulladék vastagsága a talajvízben
Összhangban van a 453/2010 (EU) Rendelettel módosított 1907/2006/EK Rendelet (REACH) II. Mellékletével - Magyarország BIZTONSÁGI ADATLAP
1.1 Termékazonosító Terméknév Egyéb azonosítási lehetőségek Összhangban van a 453/2010 (EU) Rendelettel módosított 1907/2006/EK Rendelet (REACH) II. Mellékletével BIZTONSÁGI ADATLAP Kiadási időpont/felülvizsgálat
A nitrogén körforgalma. A környezetvédelem alapjai május 3.
A nitrogén körforgalma A környezetvédelem alapjai 2017. május 3. A biológiai nitrogén körforgalom A nitrogén minden élő szervezet számára nélkülözhetetlen, ún. biogén elem Részt vesz a nukleinsavak, a
Szennyvíziszap + kommunális hulladék zöld energia. Komposztálás? Lerakás? Vagy netalán égetés?
Szennyvíziszap + kommunális hulladék zöld energia Komposztálás? Lerakás? Vagy netalán égetés? A fejlődés civilizáció mellékhatásai És mi ezeknek a hulladékoknak a beltartalma? Álláspontok a szennyvíziszap
Felmérő lap I. LIFE 00ENV/H/ Kelet Magyarországi Biomonitoring projekt Kelet- magyarországi Biomonitoring Hálózat
Felmérő lap I. LIFE 00ENV/H/000963 Kelet Magyarországi Biomonitoring projekt Kelet- magyarországi Biomonitoring Hálózat 2004. 1.feladat - totó A helyes válaszokat karikázd be! 1. Melyek a levegő legfontosabb
Összhangban van az 1907/2006 számú (EU) Szabályzat (REACH), II. Mellékletével - Magyarország
Összhangban van az 1907/2006 számú (EU) Szabályzat (REACH), II. Mellékletével Magyarország 1.1 Termékazonosító Terméknév Termék leírás Egyéb azonosítási lehetőségek BIZTONSÁGI ADATLAP Termék típus 1. SZAKASZ
Osztályozóvizsga követelményei
Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: Általános Iskola Természetismeret Évfolyam: 5 Emelt óraszámú csoport Emelt szintű csoport Vizsga típusa: Írásbeli, szóbeli Követelmények, témakörök:
MENTSÜK MEG! Veszélyben a kék bálnák
MENTSÜK MEG! Veszélyben a kék bálnák Mi a probléma? Az ember a világ legokosabb élőlénye. Tudja, hogyan kell földet művelni, várost építeni, különféle iparágakat létrehozni, repülőgépet készíteni. Ám ez
Összhangban van az 1907/2006 számú (EU) Szabályzat (REACH), II. Mellékletével - Magyarország
Biztonsági adatlap Összhangban van az 1907/2006 számú (EU) Szabályzat (REACH), II. Mellékletével - Magyarország 1. AZ ANYAG/KÉSZÍTMÉNY ÉS A TÁRSASÁG/VÁLLALKOZÁS AZONOSÍTÁSA Az anyag vagy készítmény azonosítása
A hulladék, mint megújuló energiaforrás
A hulladék, mint megújuló energiaforrás Dr. Hornyák Margit környezetvédelmi és hulladékgazdálkodási szakértő c. egyetemi docens Budapest, 2011. december 8. Megújuló energiamennyiség előrejelzés Forrás:
Turizmus. Környezetvédelem a turizmusban. Ökoturizmus. Fenntartható fejlődés
Turizmus Környezetvédelem a turizmusban Fenntartható fejlődés Olyan fejlődés, amely képes kielégíteni a jelen szükségleteit anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő generációinak lehetőségeit saját szükségleteik
A kéményseprőipari tevékenység szerepe a megfelelő tüzelés megvalósulásában és a kéménytüzek kialakulásának okai szeptember 12.
A kéményseprőipari tevékenység szerepe a megfelelő tüzelés megvalósulásában és a kéménytüzek kialakulásának okai 2018. szeptember 12. A kéményseprőipar jelenlegi helyzete Kéményseprőipari közszolgáltatók
1. SZAKASZ: Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása
1. SZAKASZ: Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása AirWick Stick Up kompakt légfrissítő Vízesés Friss Illata 1.1. Termékazonosító AirWick Stick Up kompakt légfrissítő Vízesés Friss Illata
BIZTONSÁGI ADATLAP. 1. SZAKASZ: Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása. 2. SZAKASZ: Veszélyesség szerinti besorolás A91A00772A HU
Összhangban van az 1907/2006 számú (EU) Szabályzat (REACH), II. Mellékletével Magyarország 1.1 Termékazonosító Terméknév Termék kód A11A01983 Termék leírás 2 x 2 ml BIZTONSÁGI ADATLAP 1. SZAKASZ Az anyag/keverék
Tolna Város Önkormányzatának 19/2009. (V.29.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék égetéséről
Tolna Város Önkormányzatának 19/2009. (V.29.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék égetéséről Tolna Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
Dr. prof.öllős Géza munkássága 1928-2014
Dr. prof.öllős Géza munkássága 1928-2014 Dr.Papp Mária c. Egyetemi docens 2014.Július 3.-Szeged Én az oktatást akartam szolgálni Életútja 1928. február 2-án Apácaszakállason születettföldművelő szülők
Üvegházhatás. Készítők: Bánfi András, Keresztesi Martin, Molos Janka, Kopányi Vanda
Üvegházhatás Készítők: Bánfi András, Keresztesi Martin, Molos Janka, Kopányi Vanda Amikor a Napból a Föld légkörébe behatoló sugárzás a Föld felszínéről visszaverődik, az energia nem jut vissza maradéktalanul
TALAJVÉDELEM GYAKORLAT, A KÖRNYEZETI ÁLLAPOTFELMÉRÉS
TALAJVÉDELEM GYAKORLAT, A KÖRNYEZETI ÁLLAPOTFELMÉRÉS A környezeti állapotfelmérés összeállítási vázlata INDOKLÁS A Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 12345/06. ügyszám alatt teljes
Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. Környezetgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. Környezetgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Környezetvédelmi akcióprogramok az Európai Unióban (1-5. akcióprogramok)
Ökoiskolai munkaterv. Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 2014.08.31.
2014 Ökoiskolai munkaterv Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 2014.08.31. 1. Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Tápai Zsuzsanna Tamás Emilia Élő Márta Jobbágy Miklósné Felker Fruzsina Lecsek
Fenntarthatósági értékteremtés a köznevelésben. Dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár
Fenntarthatósági értékteremtés a köznevelésben Dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár 1 Az ENSZ Fenntartható Fejlődési céljai 2 A 4.7. globális részcél 2030-ra biztosítjuk, hogy
Hulladékgazdálkodás Budapest III. kerületében
Hulladékgazdálkodás Budapest III. kerületében Óbudai Zöld Szabadegyetem Szabó Magdolna 2011. december 1. főtanácsadó Törvényi háttér Európa Tanácsi alapelvek, Környezeti akcióprogramok 1990. évi LXV. trv.
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa:
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Tárgykód megnevezése: 10/2011.(V.27.)
Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő
Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Versenyző
A szelíd turizmus kritériumai
A szelíd turizmus kritériumai Történet röviden 60-as évektől fokozódó kritikák Stockholm, 1972: Környezet és fejlődés Brundtland-jelentés, 1974 Rio de Janeiro, 1992: Föld Csúcs Ökoturizmus fogalmának megjelenése
GYÓGYNÖVÉNYISMERET ALAPFOGALMAK
GYÓGYNÖVÉNYISMERET ALAPFOGALMAK Gyógynövény: - Gyógyszerkönyvben szereplő drogok nyersanyaga, - gyógyításra, ill. egészségvédelemre felhasznált növény, - gyógyításra, gyógyszeripari alapanyagok előállítására,
A püspökszilágyi RHFT lezárást követő időszakának biztonsági elemzése
A püspökszilágyi RHFT lezárást követő időszakának biztonsági elemzése Baksay Attila, Benedek Kálmán XLI. Sugárvédelmi Továbbképző Tanfolyam, Hajdúszoboszló, 2016. április 28. Az RHFT eddigi biztonsági