A FIATALOK ÉVI SZAKMAI PROGRAMJA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A FIATALOK 2008. ÉVI SZAKMAI PROGRAMJA"

Átírás

1 A FIATALOK ÉVI SZAKMAI PROGRAMJA Akik olvasták, talán emlékeznek arra, hogy az igen sikeres kaunasi Junior EB-t követően, milyen célokkal is vágtunk neki a esztendőnek. Akkor többek között azt a célt tűztük magunk elé, hogy megkezdjük a csapatépítést a évi Junior EB-ra. Azóta eltelt két év, az akkori C keretes Héraklészesek mára oszlopos tagjai a kereteknek az utolsó felkészülési év lesz az novi sad-i Junior EB előtt. A négyéves felkészülésnek a felénél járunk, tehát van még lehetőség az eredményes építkezésre, az esetleges hiánypótlásra, az új célok megvalósítására. Egyetlen dolgot ne felejtsünk el, ma kell megcsinálni amit lehet, mert holnap már késő lesz! Ami tegnap még elég volt, az holnap már kevés lesz. Bár célokban szerényebb a évi versenynaptár, mégis megtalálhatjuk benne azokat az állomásokat, melyek fokmérői lehetnek a felkészülés hatékonyságának. Ehhez a munkához szeretne ismételten segítséget nyújtani a Héraklész Bajnok Program, mely változatlan kondíciókkal áll a sportág rendelkezésére. Azonban hangsúlyozni szeretnénk, hogy a Program csupán segítséget kíván nyújtani, mivel a felkészülés jelentős része otthon, a szakosztályokban történik. A közös munka nagyon sokat tud segíteni, de csak abban az esetben, ha egy nyelvet beszélünk. A szakág vezetőknek és a klub edzőknek közös nevezőre kell jutni annak érdekében, hogy a versenyzők győztesen kerüljenek ki a közös munkából. Egy hajóban, egy irányba kell evezni, ellenkező esetben a feszültség negatív hatást gyakorol a rendszer tagjaira. A Héraklész Program egyetlen célja, hogy megelégedést kiváltó segítséget tudjon nyújtani edzőknek és versenyzőknek, melynek eredménye a versenyző és edzőjének sikere. Ebben a szellemben vágtunk neki az új munkának és bízunk abban, hogy tovább finomodik, erősödik a munka hatásfoka. Ennek érdekében a 2007/2008. évi felkészülési időszakban több mint 50 szakági programot terveztek a szakág vezető kollégák. Tudatos törekvés volt a programok számszerű csökkentése, viszont az edzőtáborok számának és időtartamának növelése. ek összeállításának szempontjai a következők voltak: 1. Az utolsó éves juniorok közül csupán azokat válogatni, akik esélyesek a JVB csapatba kerülésre évi JEB csapat építés évi ifjúsági eseményekre (IVB, EYOF) esélyes fiatalok válogatása. 4. ekbe kerülés minimális követelménye az aranyjelvényes szint teljesítése volt a versenyidényben. 5. Sérülésből fakadó kivételek egyéni elbírálást igényeltek. KERETEK: Rövidtávfutó szakág 1 Baji Balázs 89 Békéscsabai AC Medovárszky János 2 Reiner Patrik 90 Favorit AC Lukács Sándor 3 Kovács Zoltán 90 Mohácsi TE Filákovity István 4 Deák Nagy Marcell 92 GEAC Benkő Ákos 5 Zsigovics Natália 91 ARAK Varga Tamás 6 Farsang Evelin 89 VEDAC Tóthné Stupián Anikó 7 Vincze Dorina 92 KSI Dömötör Balázs

2 8 Hoffmann Péter 91 PVSK Gáspár Gábor 9 Karlik Ádám 90 DVSE Karlik Pál 10 Koroknai Tibor 90 DSC-DSI Giczei Csaba 11 Karlik Dániel 91 UTE Kőrös András 12 Lukács Máté 90 Favorit AC Lukács Sándor 13 Móré Győző 90 NYVSC György Rolland 14 Nemes Rita 89 MISI SC Drotár Ottó 15 Vasvári Vivienn 90 NYVSC György Rolland 16 Szlatárovics Orsolya 90 GEAC Kelemen Béla? 17 Komoszár Krisztina 92 GEAC Benkő Ákos 18 Balogh Boglárka 91 GEAC Fülöp Péter 19 Loránd Lilla 92 VEDAC Tóthné Stupián Anikó Távfutó szakág 20 Czebei Réka 91 Favorit AC Dovigyel Csaba 21 Kállay Dániel 90 VEDAC Tóthné Stupián Anikó 22 Szőke Gergő 90 AC Szekszárd Németh Gyula 23 Horváth Bálint 89 FTC Zemen János 24 Bárány András 90 UTE Csoma Ferenc 25 Tessedik Balázs 90 UTE Csoma Ferenc 26 Czindrity Attila 90 GEAC Gadanecz György 27 Zsigmond Előd 90 AC Szekszárd Németh Gyula 28 Asztalos Dénes 90 AC Szekszárd Németh Gyula 29 Tobak Tamara 91 Ajka Király Csaba 30 Gyürkés Viktória 92 Ikarusz BSE id. Tomhauser István Ugró szakág 31 Ecseki Dániel 89 SZVSI Ecseki Dániel 32 Virovecz István 89 Barcs Cseresznyés Dániel 33 Szabó Dezső 89 KSI id. Szabó Dezső 34 Végvári Dóra 90 GEAC Fülöp Péter 35 Fajoyomi Dávid 89 GEAC Fülöp Péter 36 Reiner Patrik 90 Favorit AC Lukács Sándor 37 Bolgár Zoltán 90 Tiszaújváros Jakab István 38 Katonai Norbert 91 Csepeli DAC Mutschler M-Deák B. 39 Szabó Dávid 91 BEAC? 40 Pál Robin 91 MISI SC Tigyi József 41 Kmetty Tamás 91 BHSE 42 Fajoyomi Viktor 91 GEAC Fülöp Péter 43 Sárai Gábor 92 SZVSI Ecseki-Öhlbaumné

3 Gerelyhajító szakág 44 Juhász Vanda 89 FTC Széles Lajos 45 Tóth Janka 90 SZVSI Majercsik László 46 Hernádi Gábor 90 BHSE Bálint Béla 47 Kolompár Zsolt 91 ASE Széles Lajos 48 Hanyecz Lilla 92 Kaposvár Lukács Sándor 49 Kocsis Boglárka 92 DSI Tömöri István 50 Kató Géza 89 NYVSC Kerekes/Széles 51 Ecsédi László 90 SZVSI Majercsik László 52 Váraljai Zoltán 92 GEAC Máté Alpár 53 Karacs Dávid 92 Vác Magyari József Súly - Diszkosz szakág 54 Márton Anita 89 Békéscsabai AC Eperjesi László 55 Petrovszki Tibor 89 Békéscsabai AC Kurucsó Péter 56 Bodák Márk 91 Mezőtúr 57 Joó Renátó 92 Hatvan Sághy Antal Kalapácsvető szakág 58 Szabó Dániel 91 Dobó SE Németh Pál 59 Hudi Ákos 91 VEDAC Zentai Tibor 60 Schweger Norbert 90 VEDAC Zentai Tibor 61 Ozorai Jenny 90 Dobó SE Németh Pál 62 Németh Eszter 90 Dobó SE Németh Pál 63 Vincze Petronella 92 Dobó SE Németh Pál 64 Pásztor Bence 95 Dobó SE Németh László Összetett szakág 65 Vörös Orsolya 89 KARC Adamik Zoltán 66 Hortobágyi Anikó 89 Békési DAC Rácsz András 67 Asszonyi Evelin 91 Egri SSI Petrovai József 68 Toldi Laura 91 KARC Adamik Zoltán 69 Varga Nikolett 91 KARC Adamik Zoltán 70 Dörnyei Dorottya 91 PVSK Ferenczi Imre 71 Kruppa Tímea 91 TSC-Geotech Salamon Zoltán 72 Simon Judit 92 Csepei DAC Deák Balázs 73 Vild Olivia 92 KSI Dömötör Balázs 74 Herman Márta 92 Csepeli DAC Deák Balázs 75 Borsányi Györgyi 92 ARAK Tölgyesi Előd 76 Krizsán Xénia 93 BHSE Bakai József 77 Nagy Anna 93 TSC-Geotech Mihalovics Gábor

4 Gyalogló szakág 78 Hellebrandt Máté 89 NYVSC Pokrovenszky József 79 Varga Krisztián 89 TSC-Geotech Kiss Antal 80 Papp Dénes 90 Hunyadi DSE Őze Tibor 81 Koléner Tibor 90 Békéscsabai AC Tóth Sándor A HÉRAKLÉSZ BAJNOK PROGRAM 2007/2008 ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJAI: Rövidtávfutó szakág szakág vezető: Kámán Ferenc Edzőtábor / Budapest A Felmérés I. és Edzői megbeszélés / Budapesten A B C keret Edzőtábor / Zalaegerszeg A Felmérés II. és közös edzés / Budapest A B C keret Felmérés III. / Budapest A B C keret Edzőtábor / Budapest vagy Tata A Felmérés IV. / Budapest A B C keret 4 x 100 m-es váltónak szombaton váltóedzés Váltóedzés a 4 x 100 m-es váltónak /Bp Edzőtábor /VBcéltábor / Tata meghívottak Távfutó szakág szakág vezető: Németh Gyula Felmérés I./ Budapest, Népliget A B C keret Edzőtábor/ Budapest A FelmérésII./ Budapest, Népliget (rossz idő esetén NSI betonkör) A B C keret Edzőtábor / Tata A B -(C) keret Edzőtábor / Tata A keret+meghívottak Edzőtábor/VB céltábor / Tata meghívottak Ugró szakág szakág vezető: Ecseki Tibor Edzőtábor / Tata A Felmérés I./ Budapest A-B-C keret Edzői megbeszélés A-B-Ckeret edzői Edzőtábor / Budapest Felmérés II. / Budapest A-B-C keret Edzőtábor / Tata A Felmérés III. / Budapest A-B-C keret Edzőtábor /VBcéltábor / Tata meghívottak Gerelyhajító szakág szakág vezető: Széles Lajos Edzőtábor / Tata +meghívott Felmérés I. + edzés / Budapest A Edzőtábor / Budapest +meghívott Felmérés II. + edzés/ Budapest A Edzőtábor /Budapest +meghívott Felmérés III. + edzés / Budapest A Edzőtábor / Tata +meghívott Felmérés IV.+ edzés/budapest A Edzőtábor /Tata +meghívott eldöntendő Edzőtábor / Tata 1-2versenyző

5 Súly-diszkosz szakág szakág vezető: Varga Sándor Felmérés I. és közös edzés / Budapest A-B-C keret Közös edzés / Budapest A és Edzőtábor / Budapest A Felmérés II. és közös edzés / Budapest A-B-C keret Budapesten időpont egyeztetéssel egy-egy napos foglalkozás. Lehetőleg edzővel együtt a fedett pályás és téli dobó bajnokságra való felkészülés érdekében Felmérés III. és közős edzés /Budapest A-B-C keret Edzőtábor /Tata +meghívottak Felmérés IV. és közös edzés /Budapest A-B-C keret Edzőtábor / Tata + meghívott Edzőtábor / Tata +meghívott Céltábor / Tata meghívottak Kalapácsvető szakág Havi egy alkalommal, 2-2 hét szakág vezető: Németh Pál Hétpróba szakág szakág vezető: Bakai József Edzőtábor / Tata Bkeret+meghívott Felmérés I./ Budapest A Felméréss II. és Edzőtábor / Budapest Akeret+ meghívott Felmérés III. és Edzőtábor / Tata +meghívott Gyalogló szakág szakág vezető: Dr. Urbán Ákos Edzőtábor / Tata A Edzőtábor / Budapest A-B-C keret Felmérés / Budapest A-B-C keret Edzőtábor / Tata A- A részletes Héraklész szakági programok a MASZ honlapján, a szakmai anyagok között olvashatók és itt láthatók a C keretek is, melyek nem jelentenek hivatalos Héraklész tagságot. A HÉRAKLÉSZ PROGRAM A ÉS B KERETES VERSENYZŐINEK KÖTELEZETTSÉGEI: Tudásuknak megfelelő maximális odaadással végzett felkészülés. A programokon való részvétel. A kijelölt orvosi vizsgálatokon való megjelenés, a tanácsok maximális betartása. Laboratóriumi ellenőrzés (teljes vérkép és vizelet) állóképességi versenyzőknek 2 havonta, ügyességi versenyzőknek lányok 3 / fiúk 4 havonta. Rendszeres tanulás (az iskolai problémák negatívan hatnak az edzés teljesítményre) Az A és es versenyzők edzői felé az a kérés, hogy január 10-ig készítsék el versenyzőik felkészülési terveit, melyek a következőket tartalmazzák: évi célkitűzések évi felkészülési terv, amennyiben eltér a HP szakági tervétől a makrociklusok részletezésével. Éves képzési cél (amitől a fejlődést várja) évi verseny és eredmény terv. A felkészülést nehezítő tényezők feltüntetése. Az elkövetkező 2 év célkitűzéseinek megfogalmazása.

6 VERSENYNAPTÁR A fiatalokat érintő fontosabb versenyek, vastagon szedve a JVB szintteljesítésre alkalmas versenyek: 2008 január 12/19. szombat PASZ és DVSE gyermek DVSE futófolyosó 12/19/26. szo Pozsony ifi-junior nyílt verseny Pozsony 26. szombat Zalaszám Kupa serdülő verseny Zalaegerszeg 26. szombat Serd. Hárompr. Nyílt verseny FTC futófolyosó február 2. szombat MASZ fedett nemzetközi verseny Syma Csarnok 2. szombat Fedettpályás gyermekverseny FTC futófolyosó 3. vasárnap OB fedett serdülő Syma Csarnok 9. szombat Gyermek, Serdülő fedettp. V. Békéscsaba 9. szombat Kondex Kupa vágta-ugró v Zalaegerszeg szombat OB fedett összetett és egyéni Syma Csarnok szombat Bp.és Pest megye fedett Syma Csarnok szombat OB fedett Syma Csarnok 2008.március 1-2. szombat OB fedett junior és ifjúsági Syma Csarnok 1. szombat OB Téli dobó Budapest 7-9. péntek IAAF fedett VB Valencia / ESP 8. szombat Eső Pál Emlékverseny Dunaújváros 8.szombat OB Téli dobó junior és ifjúsági Budapest szombat EAA EK Téli dobó Split 29. szombat OB 50 km és női 20 km gyal. Dudince / SVK 30. vasárnap IAAF mezei VB Edinburgh/GBR április 4. péntek Dobó és ugró Dunakeszi VSE 5. szombat EAA EK m Isztambul 11. péntek Dobó és ugró Dunakeszi VSE 12. szombat OB mezei Nadap 12. szombat Gyalogló válogatott viadal Podebrady 19. szombat Pápai SE Dobóversenye Pápa 25. péntek Évadnyító Verseny Zalaegerszeg 26. szombat Vanyek Béla emlékverseny Vác 27. vasárnap OB 20 km gyaloglás+fiat.hosszút.ob Békéscsaba május 04.vasárnap Félmaraton OB Sajószentpéter szombat IAAF Gyalogló VK Csebokszari / RUS 16.péntek Srang Kupa, Békés M. Gyermb. Békéscsaba 16.péntek Baranya m. serd-ifi-jun bajn. 17. szombat II.Miskolc Kupa ifi, jun.,up. verseny Miskolc 17. szombat OB m Győr 23. Péntek Serdülő Vidék OB Zalaegerszeg 24. szombat Nagy Kálózi emlékverseny Kiskunhalas szombat Bp. és Pest megye serd.összetett bajn. Bp. UTE 24.szombat Főiskolás OB tbd. 25.vasárnap Főiskolás OB tbd. 27. Kedd Gyermek és Serdülő Verseny Keszthely kedd Baranya m. összetett bajn. 29. csütörtök Geotech ugró verseny Tatabánya szombat Diákolimpia V.-VI.kcs tbd.

7 2008. június 8. vasárnap Vidék OB+ OB 7pr (07-08) Zalaegerszeg IV. kcs Diákolimpia Békés M. Serd. Össz. Bajn. Békéscsaba 10. kedd u 20 vál.viad Zalaegerszeg 12. csütörtök Söjtör József emlékverseny Tatabánya 14. szombat Pápai SE Dóbóverseny Pápa szombat Bp. és Pest M.bajnokság Bp. 17. kedd O.E.Gyermek CSB I. forduló tbd. 19. csütörtök O.E. Serdülő CSB Bp.Puskás F.S szombat EAA EK egyéni I. o. Istambul Bp.Bajn. Ifi-jun Bp. 24.kedd Serdülő Összetett Verseny Zalaegerszeg 25. szerda Diszkoszvető verseny Gödöllő 28. szombat MASZ - Honvéd nemzetközi Bp. 28. szombat OB u23 20 km gyaloglás Szeged 29. vasárnap 21. Nemzetközi Ugrógála Salgótarján július 2. szerda U 18 vál. Viad Győr 2-3. szerda OB serdülő összetett tbd szombat EAA EK összetett I.o. tbd 5-6.szombat OB u23 és Balaton bajnokság Veszprém 8.ke vas IAAF junior VB Bydgoszcz / POL 12. szombat verseny?? 19. szombat Pápai SE Dobóversenye Pápa szombat 113. OB tbd. 26. csütörtök Dr. Bácsalmási emlékv. BEAC OB junior és ifjúsági Bp augusztus 3. vasárnap verseny tbd. 15. pén vas Olimpia / atlétika Peking / CHN 23.szombat Pápai SE Dobóversenye Pápa szombat Bp. és Pest megye serd. egyéni bajn. Bp. UTE 2008.szeptember 5. Péntek Zalaegerszeg UP. Nagydíja Zalaegerszeg 6. szombat Megyei serdülő bajnokság Kecskemét 6. szombat 17. Majano nemz, serd. v. Majano 6. vasárnap serd. Minősítő és feln/u23 verseny Puskás F. Stadion 7. vasárnap Nike félmaraton Bp 7. vasárnap OB u23 35 km gyaloglás Békés 10. szerda Forgh-Tech Kupa Békéscsaba 13. szombat Váltó OB Bp. U20 válogatott viadal Sarajevo szombat OB serdülő egyéni Tatabánya 20. szombat U23 válogatott viadal 26. péntek Meghívásos pályaverseny Békéscsaba 27. szombat u16 vál. Viad. tbd. 27. szombat Fiat.gyal CSB Balassagyarmat 28. szombat O.E.Gyermek CSB II. ford Puskás Ferenc Stadion OB összetett Puskás Ferenc Stadion 28. vasárnap Németh Miklós Gerelyhajító Verseny Vác

8 2008. október 4-5. szombat ÜCSB serd. és junior tbd. 4. szombat Budapest Gyermekbajnokság MAC 5. vasárnap OB Maraton Bp. 5. vasárnap IAAF utcai futó VB Rio de Janeiro / BRA 5. vasárnap Gödöllői Minimaraton Gödöllő 11.szombat NK mezei futóverseny (ifi-jun) CZE 17. szombat OB kismaraton Székesfehérvár 18. szombat Pápai SE Dobóversenye Pápa vasárnap Bécs-Pozsony-Bp. Szupermaraton december 14. vasárnap EAA mezei EB tbd. A ÉV KIEMELKEDŐ ESEMÉNYEI ÉS AZ AZOKKAL KAPCSOLATOS TUDNIVALÓK IAAF Mezeifutó Világbajnokság március 30. Edinburgh/GBR A VB-on való részvételt nem tervezzük. CZE-BLR-ESP-SWE-DEN-HUN-ITA-LTU-SUI gyalogló válogatott viadal április 12. Podebrady/CZE Versenyszámok: junior férfi 10km, junior női 10km Versenyszámonként 3 fő indulhat, 2 főt pontoznak. A csapat a március 29-én Dudincében, az 50km-es Oén belül megrendezésre kerülő 10km-es versenyek eredményei alapján kerül összeállításra. IAAF Gyalogló Világkupa május Csebokszari/RUS Csapat: fő Férfi- Női: 10km A szakág egyik legfontosabb eseménye lesz az év során, melyre motiváció és tapasztalatszerzés céljából célszerű kiemelten készülni. Azonban MASZ támogatással csak olyan versenyző utazhat aki folyamatosan, sérülés mentesen tudott készülni és a Junior VB felkészüléséhez ez a verseny segítséget nyújthat. Ez a következő felkészültségi szintet igényli a tavaszi versenyeken: Férfi: 43:30 Női: 49:20 A további csapattagok saját költségen vehetnek részt, amennyiben felkészültségük indokolja a részvételt.

9 HUN-CZE-SLO-CRO U20 válogatott viadal június 10. HUN / Zalaegerszeg Versenyszámonként 2 fő indítható Versenyszámok: Ffi:100/200/400/800/1500/5000/3000Ak/110G/400G/4x100/4x400/M/T/H/R/ S/D/G/K Női: 100/200/400/800/1500/3000/100G/400G/4x100/4x400/M/T/H/R/S/D/G/K/ Válogatás: A csapat összeállítás az eseményt megelőző tavaszi, esetleg téli versenyeredmények alapján történik. Azokban a versenyszámokban, ahol a viadalt nem előzi meg versenyzési lehetőség, a döntés szubjektív módon, a HB szakág vezetőkkel való egyeztetés alapján történik. HUN-CZE-SVK U18 válogatott viadal július 2. HUN / Győr Versenyszámonként 2 fő indítható Versenyszámok: Ffi:100/200/400/800/1500/3000/2000Ak/110G/400G/Svédváltó/M/T/H/R/S/D/ G/K/5km gyaloglás Női:100/200/400/800/1500/3000/100G/400G/Svédváltó/M/T/H/R/S/D/G/K/ 5km gyaloglás Válogatás: Mivel a JVB nevezési határidő vélhetően június 23. lesz, így a június én megrendezésre kerülő I-J Budapest Bajnokság sokakat fog versenyzésre ösztönözni. Ezért a csapat döntően az I-J Bp.B eredményei alapján kerül összeállításra. A Junior VB-on részt vevő versenyzők, a viadalon való indulási kötelezettség alól felmentést kapnak, illetve külön edzői kérésre kerülnek csapatba. Junior Világbajnokság július Bydgoszcz/POL Versenyszámonként 2 fő indítható A JVB-on azok a versenyzők vehetnek részt akik, az IAAF szabályai szerint, legalább a nevezési szintet teljesítették. A szintek az alábbiak:

10 Junior Világbajnokság Bydgoszcz Férfi versenyszám női MASZ IAAF/szponzori MASZ IAAF/szponzori 10,45 10, ,75 12,04 21,10 21, ,90 24,64 46,90 48, ,80 55,24 1:49,50 1:51, :06,50 2:09,00 3:44,50 3:48, :19,50 4:28, :20,00 9:35,00 13:55 / 8:07 14:15/8: :00,00 16:30,00 29:30,00 31:00, :50,00 9:10, ak 10:15,00 11:00,00 13,85 14,34(99)/14,74(106) 110 / 100 gát 13,65 14,24 51,30 53, gát 58,50 60, magas távol ,90 15,60 hármas 13,20 12, rúd ,80 18,00(6)/16,30(7,26) súly 15,50 14,60 58,00 54,00(1,75)/50,50(2) diszkosz 50,50 47,00 70,00 66,50 gerely 53,00 49,50 70,50 66,00(6)/60,00(7,26) kalapács 58,50 55, /7 próba :00,00 44:05,00 10 km gyal 48:00,00 50:55,00 40,10 4x100 45,00 3:08,00 4x400 3:37,00 A szintekről: - A MASZ szintek a több éves gyakorlatnak megfelelően, az elmúlt évek junior világbajnokságainak és az elmúlt évi Ifjúsági VB eredményei alapján úgy lettek meghatározva, hogy a helyszínen történő teljesítésük esetén, nyolc közé jutási esélyt foglalnak magukba. (Meg kell említeni, hogy a két évvel ez előtti pekingi VB eredményei nem adtak minden esetben reális képet a versenyzők tudásszintjéről a rendkívüli időjárási feltételek miatt. Az ilyen esetekben az eredményeket figyelmen kívül kellett hagyni.) A versenyszámok sajátosságainak megfelelően az erőviszonyok változnak. Ennek következtében több versenyszámban némi könnyítés történt a szintekben és csupán ott kellett emelni a feltételeket, ahol a nemzetközi tendencia ezt szükségessé teszi. - A különböző versenyszámokban meghatározott szintek, egymással nem hasonlíthatóak össze, mert az adott versenyszám nemzetközi erőviszonyait tükrözik. - Az IAAF a szinteket nem a nemzetközi erőviszonyoknak megfelelően alakítja, hanem a rendezhetőség, a média, marketing szempontok szem előtt tartása eredményezi a versenyzői létszámokkal való manipulálást, ill. ennek megfelelően a szintek alakítását.

11 - A MASZ szint teljesítése esetén a részvétel költségeit a szövetség állja. - A szponzor szinttel utazó versenyzők költségeit az elutazás előtt be kell fizetni. Abban az esetben, ha a versenyző 1-8 között végez, a MASZ a befizetett összeget visszatéríti. Szintteljesítés: - A szinteket 2008 tavaszától (várhatóan) június 23-ig lehet teljesíteni a MASZ kiemelt versenyein (vastagon szedve a versenynaptárban), illetve az itt fel nem tüntetett előre egyeztetett külföldi versenyeken. A szintek a versenyt követő leghamarabb elvégzett dopping vizsgálattal fogadhatók el. A doppingvizsgálat elvégzése a versenyző, illetve a szakosztályok felelőssége, ha csak a MASZ másként nem rendelkezik. Sérülés, betegség: A szintteljesítést követő sérülés, vagy betegség megkérdőjelezi a versenyző VB-n való részvételét. Az erről történő döntés, egyéni elbírálás alapján történik. Formaidőzítés Az idei JVB rendkívül korai elhelyezkedése a versenynaptárban, kétségtelenné teszi az egyszeri forma időzítését. A szintteljesítési időszak rövid, de minden versenyszámban van lehetőség a többszöri versenyzésre. Ugyan akkor kiválóan lehet a formát időzíteni a világbajnokságra. Váltó csapatok Az elmúlt évi teljesítmények alapján több váltónak is lehet esélye a VB-re kijutni. A férfi 4x100 és a férfi-női 4x400 látszik esélyesnek. Részvételük abban az esetben támogatható, ha a Héraklész Rövidtávfutó szakági programban meghatározott feltételeknek eleget téve, rendszeresen, egy csapatként készülnek. A MASZ szinttől való elmaradás esetén mérlegelés tárgyát képezi, hogy a saját költségen való részvétel támogatandó-e. A mérlegelés tárgyát az elvégzett közös munka és az egyéni tudásszintek adta várható eredményesség képezi. U20 válogatott viadal BSH- ITA-SLO-GER-GRE-TUR-HUN-CRO szeptember 13. Szarajevo / BSH Versenyszámonként 1 fő indulhat Versenyszámok: még nem ismertek Válogatás A viadal rendkívül jó versenyzési lehetőség az őszi versenyszezonban, ezért a válogatásnál előnyt élveznek azok a 89-es születésű versenyzők, akik még komoly edzésben vannak és junior éveiket egy jó eredmény elérésével szeretnék zárni. Ezen kívül a évi EB csapat építése szempontjából a es születésű versenyzők ill. a Héraklész kerettagok részesülnek előnyben.

12 HUN-CRO-SLO U16 válogatott viadal szeptember 27. / CRO Versenyszámonként 2 fő indítható Válogatás Döntően az Országos Serdülő Bajnokság eredményei alapján kerül kialakításra a csapat, melyben a 15 évesek elsőbbséget élveznek. Nemzetközi mezeifutó verseny CZE-SVK-AUT-POL-HUN nem hivatalos viadal október 11. Résztvevők: 4 junior férfi, 4 junior nő, 4 ifjúsági fiú, 4 if lány Zdár nad Sázavou/CZE Köszönhetően a Cseh szervezők kezdeményező készségének, a rendező vendégül látja 2 éjszakára ig a csapatokat. A verseny távja kb. km. Válogatás: A évi versenyidény eredményei alapján a legjobban teljesítő távfutók közül azok kapnak helyet a csapatban, akik megfelelő edzettségi állapotban lesznek. Mezei Futó Európa-bajnokság december 14. Toro./ ESP Férfi és női 4 +2 fős csapat nevezhető. A Mezei EB-ot eszköz jellegű versenynek tekintjük a következő évi szabadtéri idényre történő felkészüléshez. A szakmai program írásának időpontjában úgy tűnik, hogy inkább az egyéni indulás tűnik reális célnak. Férfi és női vonalon egyaránt megfogalmazható, hogy csapatok részvétele abban az esetben válik indokolttá, ha a évi versenyidényben többek teljesítménye mutat jelentős javulást. A kérdés 2008 szeptemberében felülvizsgálandó. A FELKÉSZÜLÉST ÉS VERSENYZÉST SEGÍTŐ EGYÉB NEMZETKÖZI ESEMÉNYEK Pozsony fedett pályás junior versenyek január 12, 19, 26 (egyéni szervezés) Int. Olympic Meeting U23 és U20 / Schwechadt május 11. (MASZ szervezés) Rijeka NK junior 2008.június 3. (MASZ szervezés) Varasd NK dobóverseny 2008 július 5. (egyéni szervezés) INFORMÁCIÓK A HAZAI VERSENYRENDSZERREL KAPCSOLATBAN Látható az idei versenynaptáron, hogy a JVB korai időpontja igen zsúfolttá teszi a júniust, ami abból a szempontból jó, hogy bőven van versenyzési lehetőség, azonban ésszerűen kell megválasztani a rajthoz állások számát a hosszabb idény miatt. Az Országos I-J OB július végi (VII.26-27) rendezése végre teljesebb, hosszabb versenyszezont biztosít a fiatalok számára. Az őszi aggteleki Országos Atléta Értekezleten több más mellett az is megfogalmazódott és az egybe gyűltek kompromisszumra jutottak a fiatalok Váltó OB-jának őszi egységes rendezését illetően. Tehát a 4x100, 4x400 és svéd váltó kikerül az egyéni bajnokságról és ősszel kerül megrendezésre. (IX.13.)

13 2008-ban is megrendezzük a két fordulós Gyermek CSB-t (VI.17. és IX.27.) A 2007-ben elindított sedülő CSB-t, mely többek megelégedését szolgálta, 2008-ban is megrendezzük, de új pontérték táblázatot készítünk. Vátozás történt két versenyszám, az akadályfutás és a hosszú gátfutás versenyszámainak versenyeztetési szabályzatában AKADÁLYFUTÁS: a tavaly megkezdett változtatási folyamatot tovább finomította az EB, mely szerint az akadályfutásban a következő versenyeztetési szabály lép életbe: FIÚK 13 év 1000m ak női magasság 8 ak vizesárok nélkül 14 év 1500m ak női magasság 12ak + 3 vizesárok 15 év 1500m ak ffi magasság 12ak + 3 vizesárok év 2000m ak ffi magasság 18ak + 5 vizesárok év 3000m ak ffi magasság 28ak + 7 vizesárok LÁNYOK 13 év nincs akadályfutás 14 év 1500m ak 12 ak vizesárok nélkül 15 év 1500m ak 12 ak + 3 vizesárok év 2000m ak 18 ak + 5 vizesárok év 3000m ak 28 ak + 7 vizesárok GÁTFUTÁS: az ifjúsági korosztályban a 300m gátfutás helyett a január 1-től 400m gátfutás lesz a bajnoki versenytáv. Fiúk: 400m gát / 84cm / 10 gát / Lányok: 400m gát / 76 cm / 10 gát / EGYÉB SZAKMAI JELLEGŰ INFORMÁCIÓK 2008-ban szeretnénk tovább folytatni a Fókuszban című szakmai konferenciát, melyen ezúttal a távfutás kerülne terítékre. Szeretnénk ismét nyomatékosan felhívni a szakma figyelmét a TUE kötelezettségre, melynek eljárási mechanizmusa a MASZ honlapon részletesen olvasható! Egészségügy: Januártól két részmunkaidős orvoskollégával bővül a MASZ orvosi stábja, így Dr. Illyés Árpád vezető orvos és Dr. Miltényi Márta mellett segítséget kapunk a kicsit jobb egészségügyi ellátáshoz. Az orvosok személye számunkra még nem ismert. A Héraklész A kerettagok jogosultak arra, hogy ezt a segítséget igénybe vegyék. A Héraklész keretek összeállítása a klubedzőkkel történt egyeztetést követően alakult ki. Elenyésző létszámban, de előfordult, hogy a megszólított kolléga nem kívánt a közös munkában részt venni, versenyzője ezért nem látható a listán. A szakmai programot az Edzőbizottság és az Elnökség én elfogadta. Bp november Dornbach Ildikó utánpótlás szövetségi kapitány

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÉVI ORSZÁGOS ÖSSZETETT BAJNOKSÁGA Budapest Puskás Stadion, szeptember

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÉVI ORSZÁGOS ÖSSZETETT BAJNOKSÁGA Budapest Puskás Stadion, szeptember Tízpróba férfi felnőtt 100 m távol súly/7,26 magas 400 m 110 g/106 diszkosz rúd gerely 1500 m Összpont 1. Szabó Attila 84 DSC-SI 11,13 +2,2 832 7,26 +2,6 876 14,17 739 1,93 740 50,52 791 14,62 +0,2 896

Részletesebben

A fiatalok 2009. évi szakmai programja

A fiatalok 2009. évi szakmai programja 1 A fiatalok 2009. évi szakmai programja Mint minden olimpia utáni első év, így a 2009. is nagyon fontos lesz az atléták számára. Többen úgy kezdték meg a felkészülést, hogy a hosszabb távú terveik között

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 1500 méter Döntő 19:15 2. nap 2019-08-04 Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord 1 630 Pápai Márton 1995 GEAC 4 3:49.85 SB 2 636 Vindics Balázs 1994 UTE 9 3:49.86

Részletesebben

MAGYARORSZÁG ÉVI IFJÚSÁGI ÉS JUNIOR TÉLI DOBÓ BAJNOKSÁGA VESZPRÉM

MAGYARORSZÁG ÉVI IFJÚSÁGI ÉS JUNIOR TÉLI DOBÓ BAJNOKSÁGA VESZPRÉM MAGYARORSZÁG 2012. ÉVI IFJÚSÁGI ÉS JUNIOR TÉLI DOBÓ BAJNOKSÁGA Helyszín: Veszprém Stadion Időpont: 2012. március 11. A Versenybíróság elnöke: Szabóné Harlai Katalin 2010/2011. TANÉVI ATLÉTIKA JUNIOR TÉLI

Részletesebben

Budapest Syma / Fészer. Budapest Syma / Fészer

Budapest Syma / Fészer. Budapest Syma / Fészer Versenynaptár 2013 01.12. Sport XXI. Terem 1. Régiók 01.19. Dobó SE Téli Versenysorozata I. forduló Szombathely 01.26. Budapest-bajnokság Budapest/Syma 01.26. Junior Ifjúsági verseny Pozsony 01.26. Serdülő

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 020 Juhász Balázs 1996 DSC-SI 38 30:31 SB 2 038 Kovács Tamás 1983 VEDAC 39 A 30:34 SB 3 028 Koszár Zsolt 1986 SYN FIT SZTG 40 30:52 4 021 Galamb

Részletesebben

PARAGI FERENC GERELYHAJÍTÁS UTÁNPÓTLÁSÉRT & BHSE GERELYHAJÍTÓ MINŐSÍTŐ VERSENY ERDÉLYI GYÖRGY ( ) GERELYHAJÍTÓ MAGYAR BAJNOK EMLÉKÉRE

PARAGI FERENC GERELYHAJÍTÁS UTÁNPÓTLÁSÉRT & BHSE GERELYHAJÍTÓ MINŐSÍTŐ VERSENY ERDÉLYI GYÖRGY ( ) GERELYHAJÍTÓ MAGYAR BAJNOK EMLÉKÉRE PARAGI FERENC GERELYHAJÍTÁS UTÁNPÓTLÁSÉRT & BHSE GERELYHAJÍTÓ MINŐSÍTŐ VERSENY Gyermek ügyességi számokkal kiegészítve (4 próba C változat) Verseny jellege: Minősítő Ranglista verseny Verseny ideje: 2013.

Részletesebben

ORSZÁGOS JUNIOR ÉS SERDÜLŐ CSAPATBAJNOKSÁG Budapest - Puskás F. Stadion, október 4-5.

ORSZÁGOS JUNIOR ÉS SERDÜLŐ CSAPATBAJNOKSÁG Budapest - Puskás F. Stadion, október 4-5. 1. napi végleges időrend és csoportbeosztás JUNIOR FÉRFIAK 110 m gát/99/9,14 Rúd Távol Kalapács/6kg A pálya 13:00 11:00 11:00 12:00 MISI SC FTC UTE Dobó SE KSI SE MAFC ARAK Vitalitás SE DSC-SI KSI SE FTC

Részletesebben

A fiatalok 2007. évi szakmai programja

A fiatalok 2007. évi szakmai programja A fiatalok 2007. évi szakmai programja 2007, ismét a nagy lehetőségek éve. Ahogy azt már megszoktuk, versenyzők és edzők számára célokban és motivációban gazdag év áll újra előttünk. A nemzetközi szempontból

Részletesebben

Futófesztivál Szombathely, 10 km-es utcai OB eredmények

Futófesztivál Szombathely, 10 km-es utcai OB eredmények Futófesztivál Szombathely, 10 km-es utcai OB eredmények 2014.09.28 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Korcsoport Idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör OB 10 km Férfi Junior 1 80 Halmai Balázs AC Szekszárd Junior

Részletesebben

A VEDAC Évadnyitó dobóversenye és a Pannon Egyetem atlétáinak nyílt házibajnoksága

A VEDAC Évadnyitó dobóversenye és a Pannon Egyetem atlétáinak nyílt házibajnoksága A VEDAC Évadnyitó dobóversenye és a Pannon Egyetem atlétáinak nyílt házibajnoksága Férfiak 200 m Ifjúsági 1. Czaun Péter 1994 VEDAC 23, 24 Serdülő 13. éves 1. Végh Máté 1998 VEDAC 28, 10 2. Nagy Gábor

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a 2008. évről BUDAPESTI HONVÉD SE ATLÉTIKAI SZAKOSZTÁLY

BESZÁMOLÓ. a 2008. évről BUDAPESTI HONVÉD SE ATLÉTIKAI SZAKOSZTÁLY BESZÁMOLÓ a 2008. évről BUDAPESTI HONVÉD SE ATLÉTIKAI SZAKOSZTÁLY I. Szakmai értékelés 2 A Budapesti Honvéd Atlétikai Szakosztálya 2008-ban 3. helyet szerzett a Magyar Atlétikai Szövetség abszolút pontversenyében

Részletesebben

100 m férfi m férfi

100 m férfi m férfi 100 m férfi 1. Cselédes Viktor 92 Budaörsi DSE 11,38 2. Ecseki Dániel 89 Szolnoki MÁV - SE 10,59 3. Fehér László 95 Mezőtúr SSE 11,59 4. Hajósy Antal Dávid 93 TSC-Geotech 5. Hegedűs Ádám 94 ARAK 11,08

Részletesebben

MAGYARORSZÁG EGYETEMI FŐISKOLAI ATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA Miskolc

MAGYARORSZÁG EGYETEMI FŐISKOLAI ATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA Miskolc Nevezési lista Férfi 100 méter Bódis Kornél 1990 Győri Atlétikai Club Elfogadva 11.10 Ecseki Dániel 1989 Szolnoki MÁV-SE Elfogadva 10.67 Farkas Dominik 2000 BSC Elfogadva 11.61 Grill Dániel 1996 Győri

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 029 Bicsák Bence 1995 Psn Zrt 14 A 30:27 PB 2 007 Jenkei Péter 1992 Vasas 32 A 30:45 PB 3 003 Csere Gáspár 1991 BEAC 36 A 31:00 SB 4 005 Farkas Dárius

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 010 Farkas Dárius Ádám 1991 BEAC 41 30:20 PB 2 019 Juhász Balázs 1996 DSC-SI 10 30:27 PB 3 023 Koszár Zsolt 1986 SYN FIT SZTG 42 30:35 SB 4 026 Kovács

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi Súlylökés fedett pálya Döntő 17:30 1. nap 1 Rakovszky Tibor 1994 Maximus SE 17 17.39 PB 2 Kürthy Lajos Imre 1986 Mohácsi TE 18 17.04 SB 3 Detrik Balázs 1995 Ikarus BSE 15 16.62 SB 4 Kerekes

Részletesebben

Magyarország 20km-es és Fiatalkorúak Hosszútávú Gyalogló Bajnoksága 2017 Békéscsaba

Magyarország 20km-es és Fiatalkorúak Hosszútávú Gyalogló Bajnoksága 2017 Békéscsaba EREDMÉNYEK Férfi 20km gyaloglás Időfutam 09:00 1. nap Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord 1 5 Helebrandt Máté 1989 NYSC 13 1:23:11 SB 2 34 Venyercsán Bence Barnabás 1996

Részletesebben

KVSE atlétika szakosztály évi értékelése

KVSE atlétika szakosztály évi értékelése KVSE atlétika szakosztály 2013. évi értékelése Az atlétika szakosztály elsősorban gyermek és serdülő korcsoporttal dolgozik. A 2013-as évben bekapcsolódtunk a Magyar Atlétikai Szövetség által életre hívott

Részletesebben

Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj Székesfehérvár EREDMÉNYEK. Férfi 100 méter Időfutam. 14:30 2.

Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj Székesfehérvár EREDMÉNYEK. Férfi 100 méter Időfutam. 14:30 2. EREDMÉNYEK Férfi 100 méter Időfutam 14:30 2. nap 2016-07-18 1 Sipos János 1991 Szolnoki MÁV-SE 4 10.54 2 Szabó László 1991 FTC 5 10.90 3 Orosz Zoltán István 1992 TFSE 6 11.12 4 Árpás Valentin 1989 BSC

Részletesebben

Magyarország 20 km-es és Fiatalkorúak Hosszútávú Gyalogló Bajnoksága 2018 Békéscsaba

Magyarország 20 km-es és Fiatalkorúak Hosszútávú Gyalogló Bajnoksága 2018 Békéscsaba EREDMÉNYEK Férfi 20km gyaloglás Időfutam 09:00 1. nap Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord 1 4 Helebrandt Máté 1989 NYSC 16 1:24:02 SB 2 23 Venyercsán Bence Barnabás 1996

Részletesebben

FELNŐTT FÉRFI NŐI VÁLOGATOTT 2013. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA

FELNŐTT FÉRFI NŐI VÁLOGATOTT 2013. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA FELNŐTT FÉRFI NŐI VÁLOGATOTT 2013. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA 2013. évi Fő versenyek Felnőtt Európa-bajnokság Budapest (HUN) április 25-27. Felnőtt Csapat Európa-bajnokság Budapest (HUN) április 28. Felnőtt

Részletesebben

100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény

100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény VEDAC-2015.07.31. 100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény Budai Alexandra 1994 GEAC 1 12,41 Torma Evelin 1994 GEAC 2 12,56 Baráti Patrícia 1997 GEAC 3 12,61 Fülöp Virág 1998 VEDAC 4 13,23

Részletesebben

Férfi 10 km Döntő 13:05 1. nap Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord

Férfi 10 km Döntő 13:05 1. nap Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő Férfi 10 km Döntő 13:05 1. nap 1 041 Palkovits István 2000 KARC 29 A 30:48 PB 2 004 Farkas Dárius Ádám 1991 BEAC 35 A 30:58 SB 3 005 Molnár Ákos 1991 Vasas 34 A

Részletesebben

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap EREDMÉNYEK Férfi Mezei futás Időfutam Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap 1 Gregor László 1992 Békéscsabai AC 17 17:45 2 Minczér Albert 1986 VEDAC 10 17:58 3 Pápai Márton 1995 DSC-SI 4 18:09 4 Kazi

Részletesebben

NEMZETKÖZI UP. VERSENYEK - 2009

NEMZETKÖZI UP. VERSENYEK - 2009 NEMZETKÖZI UP. VERSENYEK - 2009 Új helyszínen pályacsúcs - Schwechat ifi verseny 2009. május 31. - A szokás hatalom! kezdte rövid beszámolóját a schwecháti utánpótlás versenyrıl Lengyák György. - Anélkül,

Részletesebben

VEDAC Esti verseny

VEDAC Esti verseny VEDAC Esti verseny 2015.07.31 Férfi 100 m - Időfutam 1. Kása Tibor 1987 HVSE 1. 10,92 2. Pozsgai Dániel 1993 FTC 1. 10,97 3. Orosz Zoltán 1992 TFSE 1. 10,98 4. Pázmándi Zsolt 1995 GEAC 1. 11,17 5. Molnár

Részletesebben

F é r f i v e r s e n y z ő k. sz. év

F é r f i v e r s e n y z ő k. sz. év sz. év 100 m 200 m 800 m 1500 5000 m 3000 m akadályfutás 110 m Magasugrás Rúdugrás Távolugrás Eredmény Edző Egyesület Pisch Milán 99 10.76 Varga Tamás ARAK Orosz Bence, Tamás 98 11.03 Könye Írma BHSE Boda

Részletesebben

* FELNŐTT SZAKMAI PROGRAM 2008 *

* FELNŐTT SZAKMAI PROGRAM 2008 * * FELNŐTT SZAKMAI PROGRAM 2008 * Készítette Mérei László MASZ Megtárgyalta a MASZ Edzőbizottsága, elfogadta a MASZ Elnöksége 2007. november 21.-én 1, Gondolatok a 2007 es évről: 2007-ben felnőtt és utánpótlás

Részletesebben

Magyarország évi Nyílt Hegyifutó Országos Bajnoksága július 21., Parádfürdő-(Mátraháza)-Kékestető

Magyarország évi Nyílt Hegyifutó Országos Bajnoksága július 21., Parádfürdő-(Mátraháza)-Kékestető Újonc Lány (2005-ös születésűek, 5 km) 1. Farkas Orsolya Anna MVSI 2005 32:56 Újonc 2. Lengyel Lizett Pegazus Atlétika 2005 33:45 Újonc 3. Zsák Eszter Csömör Sport 2005 39:36 Újonc A bajnok edzője: Zámbori

Részletesebben

VASAS SC ATLÉTIKAI VERSENYE

VASAS SC ATLÉTIKAI VERSENYE 200 m férfi abszolút f1:0,0; f2: -1,0; f3: 0,0; f4: 0,0; f5:0,0 1. Németh Csaba 1997 Vasas SC 22,56 f1 2. Kemény Dávid 1995 Vasas SC 22,59 f1 3. Együd Máté 1996 Eötvös DSE 22,90 f1 4. Máté Milán 1996 Bp.

Részletesebben

Beszámoló a Junior Európa Bajnokságról Idıpont: 2009. július 23-26. Helyszín: Novi Sad/Szerbia Csapatveztı: Molnár Ferenc UP szövetségi kapitány

Beszámoló a Junior Európa Bajnokságról Idıpont: 2009. július 23-26. Helyszín: Novi Sad/Szerbia Csapatveztı: Molnár Ferenc UP szövetségi kapitány Beszámoló a Junior Európa Bajnokságról Idıpont: 2009. július 23-26. Helyszín: Novi Sad/Szerbia Csapatveztı: Molnár Ferenc UP szövetségi kapitány 1 A 2009. évi Junior Európa bajnokságra 22 versenyzınk teljesítette

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi Mezei futás Időfutam 13:00 1. nap 1 Gregor László 1992 i AC 26 20:24 PB 2 Pápai Márton 1995 DSC-SI 6 20:39 PB 3 Palkovits István 2000 KARC 10 20:43 PB 4 Juhász Balázs 1996 DSC-SI 19 20:49

Részletesebben

MAGYARORSZÁG ÉVI ORSZÁGOS VÁLTÓBAJNOKSÁGA Székesfehérvár, május 12.

MAGYARORSZÁG ÉVI ORSZÁGOS VÁLTÓBAJNOKSÁGA Székesfehérvár, május 12. 4x100 m fiú serdülő 13 éves 1. AC Szekszárd 6. Ikarus BSE 7. KARC 9. Pécs Nonprofit Zrt. 10. Szombathelyi SI 11. Titán TC 12. TSC-Geotech 13. TSC-Geotech 14. UTE 15. VEDAC 16. Zalaszám-ZAC 4x600 m fiú

Részletesebben

FTC Ifjúsági, Junior és Felnőtt Fedett pályás verseny Eredmények **

FTC Ifjúsági, Junior és Felnőtt Fedett pályás verseny Eredmények ** FTC Ifjúsági, Junior és Felnőtt Fedett pályás verseny Eredmények ** Helyszín: Népliget FTC sporttelep Időpont: 2015.01.18. 60m síkfutás Felnőtt Férfi "A" DÖNTŐ 1. Árpás Valentin 1989 BUDAÖRSI SC 7.11 s

Részletesebben

A fiatalok 2011. évi szakmai programja

A fiatalok 2011. évi szakmai programja 1 A fiatalok 2011. évi szakmai programja Összeállította: Molnár Ferenc UP szövetségi kapitány A 2010. év a fiatalok számára - a nemzetközi megmérettetésben újdonságot hozó év volt. Páros években kevesebb

Részletesebben

Félmaratoni OB Budapest,2007.szeptember 2. Éremtáblázat

Félmaratoni OB Budapest,2007.szeptember 2. Éremtáblázat Félmaratoni OB Budapest,2007.szeptember 2. Éremtáblázat Hely Klub Arany Ezüst Bronz Összes 1. PFK 3 2 1 6 2. VEDAC 2 1 1 4 3. Vasas-Homansoft 2 0 1 3 4. UTE 1 1 0 2 5. MISI SC 0 1 2 3 6. Békéscsabai AC

Részletesebben

Dr. PAPP PÁL - Csermák József NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI EMLÉKVERSENY

Dr. PAPP PÁL - Csermák József NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI EMLÉKVERSENY Gyermek fiú (3kg) Dr. PAPP PÁL - Csermák József NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI EMLÉKVERSENY TAPOLCA 2010.08.28. E r e d m é n y j e g y z ő k ö n y v 1. Szentivánszky Péter 98 Dobó SE Szombathely Magyarország 49.93

Részletesebben

SZAKMAI PROGRAM - 2009

SZAKMAI PROGRAM - 2009 SZAKMAI PROGRAM - 2009 1. BEVEZETŐ, VÁLTOZÁSOK, INFORMÁCIÓK 1.1. 2008-ban magunk mögött hagytunk egy izgalmas, várakozással teli olimpiát, ami atlétikában messze nem hozta azt az áttörést, amitől sokan

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam

Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam EREDMÉNYEK Férfi 100 méter Időfutam Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam 1 Pázmándi Zsolt 1995 Szolnoki MÁV-SE 10.87 1 2 Ecseki Dániel 1989 Szolnoki MÁV-SE 11.00 1 3 Havasi Róbert 1991 UTE

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÉVI ORSZÁGOS FEDETT PÁLYÁS ÖSSZETETT BAJNOKSÁGA Budapest - SYMA Csarnok, március 7-8.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÉVI ORSZÁGOS FEDETT PÁLYÁS ÖSSZETETT BAJNOKSÁGA Budapest - SYMA Csarnok, március 7-8. Hétpróba férfi felnőtt H. Név Sz. Klub 60 m távol súly/7,26 magas 60gát/106 rúd 1000 m Összpont 1. Szabó Attila 84 DSC-SI 7,04 868 7,27 878 14,98 788 1,94 749 8,0 922 4,50 760 3:00,61 658 5623 2. Skoumal

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi Súlylökés Döntő 16:00 1. nap 1 Kovács Róbert 1986 Békéscsabai AC 2 13.96 SB 2 Szebegyinszki Richárd 1998 Békéscsabai AC 1 13.04 SB Rakovszky Tibor 1994 Maximus SE 3 DNS A győztes edzője

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény EREDMÉNYEK Férfi Kalapácsvetés Döntő 16:00 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény 1 Halász Bence 1997 Dobó SE 7 76.76 2 Hudi Ákos 1991 Dobó SE 6 67.65 3 Varga Balázs 1998 Dobó SE 5 65.60 4

Részletesebben

Németh Gyula (AC Szekszárd) edző kiemelkedő eredményei 1978-tól napjainkig 1

Németh Gyula (AC Szekszárd) edző kiemelkedő eredményei 1978-tól napjainkig 1 1978-2009 21 országos csúcs 139 válogatottság 164 bajnoki cím 123 második helyezés 105 harmadik helyezés 72 negyedik helyezés 50 ötödik helyezés 50 hatodik helyezés 33 hetedik helyezés 43 nyolcadik helyezés

Részletesebben

Dr. Papp Pál - Csermák József Emlékverseny 18:00 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord

Dr. Papp Pál - Csermák József Emlékverseny 18:00 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi Kalapácsvetés Döntő Dr. Papp Pál - Csermák József Emlékverseny 18:00 1. nap 1 Halász Bence 1997 Dobó SE 14 75.79 2 Szentivánszky Péter 1998 Haladás VSE 11 65.16 3 Varga Balázs 1998 Dobó

Részletesebben

Magyarország Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnoksága 2017 egyben Serdülő Magyar Liga és Szuper Liga versenyszámok

Magyarország Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnoksága 2017 egyben Serdülő Magyar Liga és Szuper Liga versenyszámok Magyarország Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnoksága 2017 egyben Serdülő Magyar Liga és Szuper Liga versenyszámok A bajnokság rendezője: Magyar Atlétikai Szövetség A bajnokság időpontja és helyszíne: 2017.

Részletesebben

A fiú gyermek korosztály (14 évesek) 50 m-es medencében elért országos csúcsai 2014.12.31-én

A fiú gyermek korosztály (14 évesek) 50 m-es medencében elért országos csúcsai 2014.12.31-én A fiú gyermek korosztály (14 évesek) 50 m-es medencében elért országos csúcsai 2014.12.31-én Versenyszám Versenyző neve (szül. éve) Egyesülete Eredmény Dátum Helyszín 50 m gyors Fekete Ferenc (1999) Szf

Részletesebben

CSAPAT DÍJAZOTTAK ORSZÁGOS BAJNOKI CÍMET NYERT CSAPATOK

CSAPAT DÍJAZOTTAK ORSZÁGOS BAJNOKI CÍMET NYERT CSAPATOK CSAPAT DÍJAZOTTAK ORSZÁGOS BAJNOKI CÍMET NYERT CSAPATOK SPORTÁG ATLÉTIKA MISI SC VERSENY (hazai) KORCS. VERSENYSZÁM VERSENYZŐ EDZŐ Ügyességi CSB OB Junior 110 m gát csapat Pál Robin Tompa Zalán Hricz Ádám

Részletesebben

Magyarország évi Nyílt Hegyifutó Országos Bajnoksága május 18., Parádfürdő-(Mátraháza)-Kékestető

Magyarország évi Nyílt Hegyifutó Országos Bajnoksága május 18., Parádfürdő-(Mátraháza)-Kékestető Újonc Lány (2006-os születésűek, 5 km) 1. Tóth Barbara SAC 2006 29:45 Újonc 2. Szemán Kata VEDAC 2006 31:44 Újonc 3. Zibrinyi Luca Kata MVSI 2006 32:04 Újonc 4. Halászy Tamara GEAC 2006 32:18 Újonc 5.

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi Mezei futás Időfutam 14:00 1. nap 1 13 Gregor László 1992 i AC 13 22:44 PB 2 4 Pápai Márton 1995 DSC-SI 6 23:03 PB 3 5 Vindics Balázs 1994 UTE 2 23:05 PB 4 3 Kazi Tamás 1985 DSC-SI 21

Részletesebben

Forg-Tech Kupa Mezeifutó Magyar Liga 1. forduló Valamint amatőr mezei és cross verseny Békéscsaba, Póstelek 2015. október 24.

Forg-Tech Kupa Mezeifutó Magyar Liga 1. forduló Valamint amatőr mezei és cross verseny Békéscsaba, Póstelek 2015. október 24. Férfi Mezei futás Mezei Magyar Liga 1. Gregor László 1992 Békéscsabai AC 19:56 2. Kovács Benjámin Ádám 1995 UTE 20:20 3. Király István 1994 Mogyi SE Baja 20:35 4. Juhász Balázs 1996 DSC-SI 20:51 5. Szemeti

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi Gerelyhajítás Döntő 15:00 1. nap 1 Rivasz-Tóth Norbert 1996 Szolnoki MÁV-SE 10 74.32 2 Rab Attila 1994 Ikarus BSE 8 70.37 SB 3 Barton Ondrej 1993 SVK 7 65.72 4 Kovács Noel 1999 Ikarus

Részletesebben

Versenyeredmények 2010/2011-es tanév

Versenyeredmények 2010/2011-es tanév Versenyeredmények 2010/2011-es tanév Leány röplabda, fiú kézilabda Fiú kézilabda V. kcs. megyei II. hely VI. kcs. megyei II. hely Leány röplabda Diákolimpia Diákolimpia 5. osztály megyei 7. hely városi

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény EREDMÉNYEK Férfi Súlylökés Döntő 17:30 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény 1 Rakovszky Tibor 1994 Maximus SE 4 17.16 2 Kovács Róbert 1986 Békéscsabai AC 2 13.72 3 Mundi György 1996 Dunakeszi

Részletesebben

II. Szekszárdi Atlétikai Fesztivál Szekszárd,

II. Szekszárdi Atlétikai Fesztivál Szekszárd, 80 m fiú 2 if. alapján f1:+1,1 f2:-1,2 1. Fehér Nándor 99 AC Szekszárd 10,23 f1 2. Salamon András 00 TSC-GEOTECH C 10,34 f1 3. Ludvig Edhard 99 Szekszárdi AK SE C 10,58 f2 4. Czeller Gábor 99 OMEGA AC

Részletesebben

EREDMÉNYEK. Az Atlétikai Club Bonyhád évi téli felkészülési ranglista versenysorozata 1. Bonyhád Férfi 60 méter fedett pálya Döntő

EREDMÉNYEK. Az Atlétikai Club Bonyhád évi téli felkészülési ranglista versenysorozata 1. Bonyhád Férfi 60 méter fedett pálya Döntő Az Atlétikai Club 2016. évi téli felkészülési ranglista EREDMÉNYEK Férfi 60 méter fedett pálya Döntő 15:50 1. nap Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény 1 Papp Bence 1999 DOVASE 4 7.27 2 Szemes

Részletesebben

Hétvégével beindul a nagyüzem a pályaversenyek terén is! Junior VB re tekintő

Hétvégével beindul a nagyüzem a pályaversenyek terén is! Junior VB re tekintő Hétvégével beindul a nagyüzem a pályaversenyek terén is! Junior VB re tekintő Javában készülnek a Héraklész Bajnok Program versenyzői is a nyári megmérettetésekre. Szeretném megosztani a kedves olvasókkal

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Fiú Diszkoszvetés (1kg) Döntő SERDÜLŐ 12:20 1. nap 1 Csizmazia Áron 2004 Békéscsabai AC 24 55.57 PB 2 Strényi Gábor Norbert 2004 Ikarus BSE 22 51.02 PB 3 Németh Miklós Fábián 2004 Németh-Gerely

Részletesebben

Rajtszám Atléta Rivasz-Tóth Norbert Török Krisztián Trényi Imre 54.77

Rajtszám Atléta Rivasz-Tóth Norbert Török Krisztián Trényi Imre 54.77 i Honvéd Sportegyesület (BHSE) gerelyhajító versenye EREDMÉNYEK Férfi Gerelyhajítás Döntő 14:00 1. nap 1 Rivasz-Tóth Norbert 1996 Törökszentmiklósi DAK 2 78.29 2 Török Krisztián 1987 KARC 3 66.60 3 Trényi

Részletesebben

38. Nemzetközi Rajkai Emlékverseny Debrecen október 10.

38. Nemzetközi Rajkai Emlékverseny Debrecen október 10. 4 km női abszolút Hely Rajtsz. Név Szév Klub Egyetem Idő 1 770 Rakonczai Beáta 1977 NyVSC 0 16:41 2 750 Liene Puke 1988 0 Debreceni Egyetem 16:57 3 700 Hajdú Anna 1993 DSC-SI 0 17:10 4 533 Varga Krisztina

Részletesebben

Magyarország Felnőtt, U23 és Junior Összetett Atlétikai Bajnoksága 2019

Magyarország Felnőtt, U23 és Junior Összetett Atlétikai Bajnoksága 2019 Magyarország Felnőtt, U23 és Junior Összetett Atlétikai Bajnoksága 2019 A verseny célja: Magyarország szabadtéri összetett bajnoki címeinek eldöntése felnőtt, U23 és junior korcsoportokban. A verseny dátuma:

Részletesebben

26. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton Magyar Köztársaság Félmaratoni Országos Bajnoksága

26. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton Magyar Köztársaság Félmaratoni Országos Bajnoksága 26. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton Magyar Köztársaság Félmaratoni Országos Bajnoksága Férfiak - Men Hely SzÉv Egyesület 10km Forditó BrutIdő 1. 42 Kovács Tamás 1983 VEDAC 00:31:16 00:45:35 01:06:04

Részletesebben

60 m 7,15 / 10, m 22,90 / 22,30

60 m 7,15 / 10, m 22,90 / 22,30 Sorszám Valós eredmény A versenyző neve Szül. éve Egyeülete Nevezett eredmény Versenyengedély 60 m 7,15 / 10,90 1. 6,74 fp. Sipos János 1991 Sz. MÁV SE 6,74 2. 6,79 fp. Karlik Dániel 1990 GEAC 6,79 3.

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi Gerelyhajítás Döntő 15:00 1. nap 1 Rab Attila 1994 Ikarus BSE 1 71.44 2 Magyari Zoltán 1985 MTK Budapest 5 68.18 3 Adame Máté 1994 Reménység 2 65.40 4 Fedor Benjámin 1998 Reménység 4 43.18

Részletesebben

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság Budapest, Budapest

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság Budapest, Budapest Nevezési lista Férfi 100 méter Barczai Botond 2001 Vasas Elfogadva Bujdosó Áron 2001 Tiszaújvárosi SC Elfogadva 12.78 Csörgő András Zoltán 2003 Vasas Elfogadva Gönczi Pál 1991 BHSE Elfogadva 10.98 Haufe

Részletesebben

Magyarország 2015. évi Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnoksága, egyben Serdülő Magyar Liga

Magyarország 2015. évi Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnoksága, egyben Serdülő Magyar Liga Magyarország 2015. évi Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnoksága, egyben Serdülő Magyar Liga A verseny rendezője: Magyar Atlétikai Szövetség A verseny időpontja és helyszíne: 2015. július 11-12. (szombat-vasárnap)

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Kovács Péter, Budapest XVI. Kerület Polgármestere, az Atlétika Szakosztály tiszteletbeli elnöke.

VERSENYKIÍRÁS. Kovács Péter, Budapest XVI. Kerület Polgármestere, az Atlétika Szakosztály tiszteletbeli elnöke. VERSENYKIÍRÁS 46. Paulínyi Jenő, 19. Klics Ferenc, 15. Főző János, 13. Bánhidi Béla, 8. Garay Sándor, 8. Varjú Vilmos, 7. Imre László és 4. Deák Balázs emlékverseny, Magyar Liga és minősítő verseny A verseny

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2011. ÉVI FEDETT PÁLYÁS BAJNOKSÁGA Budapest SYMA Csarnok, 2011. február 19-20.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2011. ÉVI FEDETT PÁLYÁS BAJNOKSÁGA Budapest SYMA Csarnok, 2011. február 19-20. 60 m férfi "A" döntő 1. Karlik Dániel 91 KSI SE 6,79 0,171 A bajnok edzője: Karlik Pál 2. Vas Dávid 85 Bp. Honvéd SE 6,89 0,117 3. Ecseki Dániel 89 Szolnoki MÁV - SE 6,90 0,140 4. Baji Balázs 89 Buda-Cash

Részletesebben

36. Nemzetközi Tavaszi Sportgála Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny

36. Nemzetközi Tavaszi Sportgála Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny 36. Nemzetközi Tavaszi Sportgála Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny Békéscsaba, 2015. április 26. vasárnap Magyarország Felnőtt 20 km-es Gyalogló Férfi, Női Egyéni és Csapatbajnoksága, Havasi István-emlékverseny

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi Mezei futás Döntő 14:00 1. nap 1 702 Gregor László 1992 Békéscsabai AC 10 17:42 PB 2 704 Kazi Tamás 1985 DSC-SI 9 17:49 PB 3 502 Palkovits István 2000 KARC 2 18:02 PB 4 710 Jenkei Péter

Részletesebben

M Bodó Levente 85 DSC-SI M Pokol Csaba 83 DSC-SI M Szabó Tamás 84 DSC-SI M Szabó Róbert 85 DSC-SI Pál Tamás 89 DSC-SI DNS

M Bodó Levente 85 DSC-SI M Pokol Csaba 83 DSC-SI M Szabó Tamás 84 DSC-SI M Szabó Róbert 85 DSC-SI Pál Tamás 89 DSC-SI DNS Atlétikai Világnap - VIII. Nemzetközi Tiszaújvárosi Verseny Tiszaújváros - 2008. május 17. 100 m síkfutás férfi junior 1. időfutam M Bodó Levente 85 DSC-SI 10.92 100 m síkfutás férfi junior 2. időfutam

Részletesebben

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok 2019. évi Versenykiírása 1. A VERSENYEK CÉLJA A Magyar Úszó Szövetség (továbbiakban: MÚSZ) által szervezett legmagasabb szintű versenyeken Magyarország 2019.

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2011. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U 23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI EGYÉNI BAJNOKSÁGA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2011. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U 23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI EGYÉNI BAJNOKSÁGA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2011. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U 23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI EGYÉNI BAJNOKSÁGA Rendező: A Bajnokság helye és ideje: Versenybíróság: elnök: elnökhelyettes: titkár: technikai helyettes: Magyar Atlétikai

Részletesebben

Születési id, hely: április 1., Tapolca

Születési id, hely: április 1., Tapolca IRÁNY RIÓ! HONVÉD 1977. április 1., Tapolca Tapolcai Vívó SE / Budapesti Honvéd Sportegyesület Borosné Eitner Kinga / Dancsházy-Nagy Tamás Párbajt r egyéni és csapat 1. hely: egyéni (1997, 2002, 2003)

Részletesebben

Szekszárdi Atlétikai Fesztivál / augusztus 30. szeptember 1. Előzetes rajtlista

Szekszárdi Atlétikai Fesztivál / augusztus 30. szeptember 1. Előzetes rajtlista Gyermek (2000-2001) Szekszárdi Atlétikai Fesztivál / 2012. augusztus 30. szeptember 1. Előzetes rajtlista 60 méter : Gabi Luca 00 Szekszárdi AK SE Győri Bettina 00 Szekszárdi AK SE Pávkovics Kincső 00

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam

Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam EREDMÉNYEK Férfi Rúdugrás fedett pálya Döntő Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam 1 Kéri Tamás 1993 Ikarus BSE 4.85 SB 5 2 Nagy Marcell 2002 MTK Budapest 4.30 5 3 Bánházi Botond 2003 Ikarus

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény. 1 Sólyom László 1994 Tamási TAM - BAU AC

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény. 1 Sólyom László 1994 Tamási TAM - BAU AC EREDMÉNYEK Férfi Súlylökés Döntő 16:30 1. nap Hely. Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény 1 Sólyom László 1994 Tamási TAM - BAU AC 1 14.42 A győztes edzője Lacza András. Sólyom László x 13.93 13.84

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10km gyaloglás Döntő 11:00 1. nap 1 107 Venyercsán Bence Barnabás 1996 BHSE 8 43:10 2 105 Erent Bruno 1990 AK "Agram" 4 43:44 3 106 Srp Miklós Domonkos 1993 BHSE 7 43:57 SB 4 101 Tóth

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 100 méter Időfutam 16:25 1. nap Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord 1 Parai Dávid 2001 BHSE 5 11.8h 2 Kósa Zoltán 1967 VEDAC 4 12.5h PB 3 Gregus Tamás Dominik 2002 BHSE

Részletesebben

Régiós Serdül Bajnokság 13 évesek Budapest - UTE pálya

Régiós Serdül Bajnokság 13 évesek Budapest - UTE pálya 1. oldal 80 m síkfutás férfi A 1 Kováts Dávid 92 KSI SE 9,7 2 Szakálos Ádám 92 UTE 9,8 3 Nagy Zsolt Máté 92 UTE 10,2 4 Deák Nagy Marcell 92 Gödölli EAC 10,3 5 Kovács Dániel Tamás 92 Bp. Honvéd SE 10,4

Részletesebben

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA SZEMPONTOK AZ OLIMPIAI JÁTÉKOK FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJÁHOZ I. Olimpiai célkitűzések: A Magyar BMX Cross szövetség a BMX cross kerékpáros versenyeken

Részletesebben

1. Futam 14:55 1. nap Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény Rekord

1. Futam 14:55 1. nap Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 100 méter Előfutam 1. Futam 14:55 1. nap 2019-05-25 Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény Rekord 1 35 Szigeti Csongor Barnabás 1997 VEDAC 4 11.15 Q 2 43 Orosz Zoltán István

Részletesebben

2014. március 3. Jelenlévő elnökségi tagok: Megjelent meghívottak:

2014. március 3. Jelenlévő elnökségi tagok: Megjelent meghívottak: MSSZ RENDES ELNÖKSÉGI ÜLÉS HATÁROZATAI 2014. március 3. A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 2014. március 3-án 16 órakor a Magyar Sport Háza 3. emeleti tárgyalójában tartotta 2014. évi második (2.)

Részletesebben

2012. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U 23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI ATLÉTIKAI EGYÉNI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

2012. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U 23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI ATLÉTIKAI EGYÉNI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2012. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U 23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI ATLÉTIKAI EGYÉNI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG Rendező: A Bajnokság helye és ideje: Versenybíróság: elnök: elnökhelyettes: titkár: technikai helyettes: Magyar Atlétikai

Részletesebben

ATLÉTIKA. Dömötör Balázs. Schulek Ágoston sportágvezetô. Mérei László szövetségi kapitány. Csoma Ferenc. edzô. edzô

ATLÉTIKA. Dömötör Balázs. Schulek Ágoston sportágvezetô. Mérei László szövetségi kapitány. Csoma Ferenc. edzô. edzô Dömötör Balázs Schulek Ágoston sportágvezetô Mérei László szövetségi kapitány 28 Csoma Ferenc Fejér Géza Németh Pál Szabó Dezsô Bakai József 29 50 km gyaloglás Diszkoszvetés Diszkoszvetés Férfiak Czukor

Részletesebben

VERSENYJEGYZŐKÖNYV TÉLI GERELYHAJÍTÓ SZABADTÉRI VERSENYSOROZAT 2014-II.

VERSENYJEGYZŐKÖNYV TÉLI GERELYHAJÍTÓ SZABADTÉRI VERSENYSOROZAT 2014-II. VERSENYJEGYZŐKÖNYV TÉLI GERELYHAJÍTÓ SZABADTÉRI VERSENYSOROZAT 2014-II. 2014. MÁRCIUS 15. SZOMBAT / Iharos Atlétika Pálya, szabadtér Rendező: Budapesti Honvéd SE és a Paragi Ferenc Gerelyhajítás Utánpótlásért

Részletesebben

1. Futam 16:20 1. nap

1. Futam 16:20 1. nap EREDMÉNYEK Férfi 100 méter Előfutam 1. Futam 16:20 1. nap 2016-07-29 1 Bézsenyi Gergely Viktor 1991 Bp. Honvéd SE 3 10.81 Q 2 Kovács Miklós 1993 Békéscsabai AC 5 10.95 Q 3 Orosz Zoltán István 1992 TFSE

Részletesebben

Magyarország évi Felnőtt, U23, Junior, Ifjúsági, Serdülő és Újonc Összetett Atlétikai Bajnoksága

Magyarország évi Felnőtt, U23, Junior, Ifjúsági, Serdülő és Újonc Összetett Atlétikai Bajnoksága Magyarország 2016. évi Felnőtt, U23, Junior, Ifjúsági, Serdülő és Újonc Összetett Atlétikai Bajnoksága 1. A bajnokság rendezője: A Magyar Atlétikai Szövetség megbízásából az Alba Regia Atlétikai Klub 2.

Részletesebben

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XII. Kondex Kupa Kauzli József Emlékverseny Zalaegerszeg

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XII. Kondex Kupa Kauzli József Emlékverseny Zalaegerszeg EREDMÉNYEK Férfi 60 méter fedett pálya Előfutam 1. Futam 11:50 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény 1 Balogh Péter 1996 ZALASZÁM-ZAC 6 6.9h q 2 Baki Barnabás 1999 ZALASZÁM-ZAC 4 7.0h q 3 Horváth

Részletesebben

SOMOGY MEGYE NYÍLT SERDÜLŐ BAJNOKSÁGA MEGHÍVÁSOS IFJÚSÁGI, JUNIOR ATLÉTIKAI VERSENY. 2. Székács Máté 98 Kaposvári SI 10,9

SOMOGY MEGYE NYÍLT SERDÜLŐ BAJNOKSÁGA MEGHÍVÁSOS IFJÚSÁGI, JUNIOR ATLÉTIKAI VERSENY. 2. Székács Máté 98 Kaposvári SI 10,9 SOMOGY MEGYE NYÍLT SERDÜLŐ BAJNOKSÁGA MEGHÍVÁSOS IFJÚSÁGI, JUNIOR ATLÉTIKAI VERSENY Kaposvár,2011.szeptember 10. FIÚK 80 m 13 éves 1.Kaszás Bendegúz 98 ARAK 10,2 2. Székács Máté 98 Kaposvári SI 10,9 3.

Részletesebben

A magyar kötöttfogású birkózó válogatott kialakítása és felkészítési programjának tervezete a évi októberi budapesti világbajnokságra

A magyar kötöttfogású birkózó válogatott kialakítása és felkészítési programjának tervezete a évi októberi budapesti világbajnokságra A magyar kötöttfogású birkózó válogatott kialakítása és felkészítési programjának tervezete a 2018. évi októberi budapesti világbajnokságra Készítette: az MBSZ 2017. december 8-i elnökségi ülésére Sike

Részletesebben

AC SZEKSZÁRD MINŐSÍTŐ VERSENYE Szekszárd, július 1.

AC SZEKSZÁRD MINŐSÍTŐ VERSENYE Szekszárd, július 1. AC SZEKSZÁRD MINŐSÍTŐ VERSENYE Szekszárd, 2014. július 1. 80 m újonc fiú 1. Balog Péter 2001 AC Bonyhád 10,97 2. Szabó Krisztián 2001 AC Szekszárd 11,14 3. Szabó Máté 2001 AC Bonyhád 11,30 4. Botos Krisztián

Részletesebben

VERSENYJEGYZŐKÖNYV TAVASZI ÜGYESSÉGI SZABADTÉRI VERSENY 2014.

VERSENYJEGYZŐKÖNYV TAVASZI ÜGYESSÉGI SZABADTÉRI VERSENY 2014. VERSENYJEGYZŐKÖNYV TAVASZI ÜGYESSÉGI SZABADTÉRI VERSENY 2014. 2014. ÁPRILIS 12. SZOMBAT / Iharos Atlétika Pálya, szabadtér Rendező: Budapesti Honvéd SE és a Paragi Ferenc Gerelyhajítás Utánpótlásért Alapítvány

Részletesebben

52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa. Veszprém, 2010. július 10. szombat

52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa. Veszprém, 2010. július 10. szombat 52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa Veszprém, 2010. július 10. szombat Az atlétikai Balaton Bajnokságokról A korabeli megyei sajtó szerint az első atlétikai Balaton bajnokságot

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 100 méter Időfutam 16:00 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény Rekord 1 Kovács Miklós 1993 i AC 3 11.1h 2 Pap Ákos Dávid 2001 SZVSE 1 11.9h PB 3 Molnár Gergő 1997 Békési DAC

Részletesebben

2009 Téli Versenynaptár

2009 Téli Versenynaptár 2009 Téli Versenynaptár E-mail: MASZ iroda: titkarsag-masz@masz.hu Versenyiroda: versenyiroda@masz.hu Telefon: (+36 1) 460 6843 (+36 1) 460 6844 Fax: (+36 1) 460 6845 Levélcím: 1146 Budapest, Istvánmezei

Részletesebben

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület 9:40 Férfi felnőtt 1000 m I. előfutam egyesület 1 7. Kasper Bleibach DKF 3:47.12 2 1. Molnár Gergely Csepel 4:05:04 3 2. Szakál Lóránt UKSC 4:21:39 6. Demeter István MULTI SE DNS 9:48 Férfi felnőtt 1000

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI EGYÉNI BAJNOKSÁGA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI EGYÉNI BAJNOKSÁGA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2009. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI EGYÉNI BAJNOKSÁGA Rendező: A bajnokság helye és ideje Magyar Atlétikai Szövetség 2009. június 26-28. (péntek-vasárnap) Székesfehérvár,

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport/lány felkészítő tanár Kaszásné Farkas Viola Soltészné Szörfi Anikó CSAPAT

Név oszt. helyezés korcsoport/lány felkészítő tanár Kaszásné Farkas Viola Soltészné Szörfi Anikó CSAPAT KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI Soltészné Szörfi Anikó Lukács Réka 1. 1-2. osztály Bíró Eszter 4.a 1. 3-4. osztály korcsoport/fiú Bolgár Dániel 3. 1-2. osztály 1 Lukács Réka Bán Lilla Vágási Dorottya

Részletesebben