SZAKMAI PROGRAM

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SZAKMAI PROGRAM - 2009"

Átírás

1 SZAKMAI PROGRAM BEVEZETŐ, VÁLTOZÁSOK, INFORMÁCIÓK ban magunk mögött hagytunk egy izgalmas, várakozással teli olimpiát, ami atlétikában messze nem hozta azt az áttörést, amitől sokan tartottak. Az erőviszonyok döntően nem változtak, a világ élvonala változatlanul komoly erőket képvisel. A néhány éve megkezdődött tendencia, Európa térvesztése tovább folytatódik. Ennek ellenére vannak bevehető területek, ahogy ezt eredményeink is bizonyították. A dobó számok mellett az ugró és összetett versenyekben is termett bőven babér az európaiaknak. Ebbe a populációba pedig mi is bele tartózunk, tehát az olimpia lezárásával máris egy újabb négy éves ciklus küszöbén állunk. Nem csak a versenypályán zártunk egy időszakot, hanem a magyar atlétika szakmai vezetésében is. Hosszú évek kimagasló, lelkiismeretes, precíz és szeretettől vezérelt munkavégzése után Mérei László szakmai igazgató átadta a magyar atlétika szakmai irányításának posztját. A mérce magasra került, igyekezni kell, hogy még magasabbra tornázzuk. Új felállásban az elmúlt évek gyakorlatától - némiképpen eltérő elképzelésekkel kezdi meg munkáját a megbízott szakmai stáb. Jelen szakmai program írója, mint szakmai igazgató kezdi meg tevékenységét. Törekvéseimtől nem állt távol az a felajánlás amit a MASZ vezetőitől kaptam, mely szerint megteremtik a hátterét annak, hogy szakterületeket felügyelő és koordináló szövetségi edzőkkel dolgozzunk a jövőben. Határozott cél és törekvés atlétikai életünk szervezettebbé, együttműködőbbé tétele. Versenyzők és edzők egyaránt megfogalmazták ennek igényét és hiszem, hogy fokozatosan zsugorodó rendszerünkben szükség van egymás motiváló támogatására. Célunk tehát, hogy az egyes szakterületek versenyzőinek a felkészülési időszakban is lehetőséget teremtsünk a megméretésre, nem csak önmagukhoz, hanem egymáshoz is viszonyított felkészültségük lemérésére. Szeretnénk segítséget nyújtani az edzőkollégáknak is, mert a magunk bőrén érezzük, hogy mennyivel nehezebb akkor dolgozni, ha magunkra maradunk. Négy szakterületet fog egy-egy kolléga koordinálni, segíteni. Ezek a következők: Rövidtáv és gátfutás - ifj. Tomhauser István Távfutás és gyaloglás - Csoma Ferenc Ugrások és összetett - Kasperkiewicz Gábor Dobások - Németh Zsolt A pályázat útján megválasztott szövetségi edzők feladata lesz a jövőben az említett szakterületek támogatása, fejlesztése az alábbiak szerint: - a felnőtt és közvetlen utánpótlás figyelemmel kísérése, gondozása - kommunikáción alapuló kapcsolattartás az edzőkkel és versenyzőkkel - szakági felmérések és edzőtáborok szervezése, koordinálása - az edzők munkájának támogatása, szakmai konzultációk szervezése - javaslat tétel a keretekre, csapatokra, válogatottakra Továbbá feladatuk a folyamatos törekvés a szakterület fejlesztésére, fellendítésére. Tekintettel arra, hogy a felnőtt korosztály élmezőnyei igen elvékonyodtak, a szakágak mozgatása csak a fiatalok, a Héraklész Bajnok Program kiemelt versenyzőivel együtt lehet hatékony. Ez az oka annak, hogy a Héraklész Program koordinálását továbbra is ellátom, mert csak így képzelhető el a folyamatos átmenet és átjárhatóság a fiatalok és a felnőttek között. Az előttünk álló négy éves ciklus feladata, hogy minél több versenyzőnek és edzőnek segítsünk odajutni a Londoni Olimpiára, illetve az odáig vezető úton minél többeket segítsünk az eredményességhez. Feladatunk megtalálni azokat akikkel a közös célok megvalósíthatók.

2 A négy éves ciklus végén az Olimpia, mint hosszú távú cél jelenik meg. Az elmúlt évek eredményei alapján összeállítottuk az Olimpiai keretet. Potenciális lehetőséggel sokkal többen, döntően fiatalok rendelkeznek az Olimpiai kvalifikációra, azonban a keret összeállításánál a jelen pillanatban reális erőkre koncentráltunk es születésűnél fiatalabb versenyző jelenleg tudatosan - nem került a listára. A keret azonban messze nem végleges, évente az eredményesség függvényében módosításra kerül. (Olimpiai keretet lásd az 1. számú mellékletben.) A négy éves ciklus alatt, az Olimpia aspektusából atlétikánk összességének eredményessége szempontjából - vannak kiemelt fontosságú állomások. Ezek a következők: 2009 Fedett Pályás EB U23 EB Világbajnokság 2010 Európa-bajnokság 2011 Világbajnokság 2012 Olimpia (A 2011-es VB nagyon fontos lesz, hiszen itt már láthatjuk majd a következő évi lehetőségeinket.) A 2009-es év tehát az építkezés első állomása. Szerencsénk van, hogy éppen ez az az év, amikor ifitől a felnőttig minden korosztálynak van komoly nemzetközi megméretési lehetősége ben az év kiemelt célkitűzéseire mint rövid távú célra - a 2. számú mellékletben látható keretekkel számolunk: (Az utánpótlás feladatait a Fiatalok évi szakmai programja tartalmazza.) 1.2. A TÁMOGATÁSRÓL Támogatási elvek (az elkövetkező években) 1. Csapat építés Londonra 2. Ennek érdekében a év közötti versenyzők szélesebb körű támogatása 3. A felnőtt korosztály (25 év felett) esetében a világversenyek 1-16-ba jutási eséllyel rendelkező versenyzői részesülnek támogatásban 4. Kiemelt megítélést azok kaphatnak, akik az elkövetkező év kiemelt világversenyein döntőbe jutási eséllyel rendelkeznek 5. A megelőző év(ek) fizikai és morális teljesítményei (hozzáállás) befolyásolják a megítélést 6. A B és C keret tagjai számára az edzőtábori támogatás nem automatikusan jár. A felkészülés folyamán nyújtott teljesítmények függvényeként kapnak meghívást a versenyzők az edzőtáborokba. Az elmúlt évek gyakorlatától eltérően a támogatást cél és feladat orientáltan tervezzük. Ezeket a feladatokat és célokat a versenyzőkkel kötendő egyéni megállapodásban rögzítjük. Az edzőkkel folytatott előzetes megbeszélésekből kitűnik, hogy a legnagyobb igény az edzőtáborozási támogatás iránt van. A legnagyobb örömmel igyekszünk ezt az igényt kielégíteni, ezért a hangsúlyos versenyekre készülő és ott potenciális eséllyel induló versenyzők felkészülését szeretnénk támogatni elsősorban edzőtáborozási lehetőséggel, de az érintetteknek lehetőséget biztosítunk a regeneráció megoldására is, táplálék kiegészítő és gyúrás formájában. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a MASZ, mivel döntően állami közpénzekből támogat - amit az eredményesség után és az eredményesség fejlesztésére kap a felkészülést tudja támogatni és nem egzisztenciális támogatást nyújt. Hisszük, hogy az eredmények fejlődése csak a felkészülés körülményeinek javításával érhető el. Ezért szervezett és kontrolált formában kívánjuk a támogatást biztosítani. További segítséget szeretnénk nyújtani a kerettagok részére az alábbi területeken: - pszichológia

3 - terhelésdiagnosztika - mozgatórendszeri objektív és professzionális mérés (DAVID) - egyetemi háttér - továbbá mindazon időközben felmerülő új területeken amiről meggyőződünk, hogy a felkészülést és az eredményességet javítja A támogatottak köre A támogatotti körbe azok a felnőtt (25 év felett) versenyzők kerültek, akik a kiemelt világversenyeken 16 közé jutási eséllyel bírnak. Az utánpótlás (20-25 év) korosztály esetében kicsit nagyobb a tolerancia, hiszen itt még potenciális lehetőségek rejlenek versenyzőkben akiknek még nem, vagy csak szerény esélyei voltak tehetségüket bizonyítani. A 2010-es EB szempontjából a évi U23 EB fontos állomás. Többeknek ad bizonyítási lehetőséget, ezért ezúttal nagyobb számú versenyzői körnek biztosítjuk a jobb felkészülési lehetőséget. Az UP keretek az elmúlt évek korosztályos nemzetközi eredményei, a évi fejlődési tendenciák, az U23 EB esélyeinek latolgatása és a prognosztizálható hosszabb távú eredményesség szempontjainak szem előtt tartásával lettek kialakítva. (A bizalom azonban véges, ha a felkészülési folyamatban és az eredményességben nem mutatkozik a fejlődő tendencia, a támogatás megvonásra kerülhet.) Mindkét korosztályra vonatkozik, hogy a csupán kijutási eséllyel rendelkező versenyzők támogatása klub feladat és elsősorban klub érdek A támogatás felhasználási lehetőségei 1. A támogatások január 1-től az illető főversenyéig szól. 2. Mind a felnőtt, mind az utánpótlás keretben a B és C keret tagjai kizárólag edzőtáborozás formájában, a szakági felkészülési programban feltüntetett edzőtáborokban vagy nemzetközi versenyzésre használhatják fel a támogatásukat. Az edzőtáborokba a versenyzők meghívást kapnak, a meghívás pedig a felkészülés során nyújtott teljesítmények függvénye. 3. Ettől eltérő módon a kiemelt és A kerettagok járhatnak el. Számukra minden, a teljesítmény javulását szolgáló legális területen felhasználható a támogatás A támogatás feltételei 1. A támogatás megvalósulásának feltétele az érintett kerettag versenyző évi felkészülési programjának beadása. A felkészülési programnak az alábbiakat kell tartalmaznia: A versenyidény értékelése, az 5-ös versenyátlag feltüntetésével Az év fő képzési céljai A képzési célok megvalósításához vezető módszerek, eszközök A heti edzésszám feltüntetése A felkészülést támogató és nehezítő tényezők megfogalmazása Az év kiemelt versenyei évi eredményterv A éven túlmutató rövid és hosszú távú tervek A felkészítő edző és orvos személyének megnevezése. Beküldési határidő: december A Holléti nyilvántartás pontos vezetése. Lásd: Szakmai Program 5.2

4 1.3. EGÉSZSÉGÜGYI HÁTTÉR Orvos januárjától terveink szerint - bővül az orvosi stábunk. A vezetőorvos, dr. Illyés Árpád mellett dr. Téglásy György belgyógyász segíti a válogatott keretek felkészülését. Téglásy doktor nem idegen a sport világában, hiszen kapcsolata van a kosárlabda, a kajak-kenu és sportággal. Sportágunkba újonnan bekerülő doktor feladata a válogatott keret belgyógyászati szűrése, a felmerülő problémák kezelése, a teljesítmény optimális élettani hátterének megteremtése, táplálkozási és kiegészítési tanácsadás, a Sportkórház kapcsolati hálózatának szükség szerinti rendelkezésre bocsátása. A válogatott kerettagok részére a kapcsolat felvétellel egybekötött első szűrővizsgálatok a MASZ koordinálásával a napokban megkezdődnek Gyúrás novemberétől 2 gyúró áll a válogatott kerettagok rendelkezésére. Hetey Péter mellett Igaz Bálint segíti a regenerációt. A téli időszakban a SYMA csarnokban naponta óráig, előzetes bejelentkezés alapján vehető igénybe a segítségük ( a nyári időszak megoldása később kerül pontosításra). Sajnos a program írásának pillanatában az állami támogatások mértéke nem ismert. Ezért csupán azt tudjuk pontosítani, hogy a gyúrások elszámolhatók a kiemelt és A kerettagok felkészülési támogatása terhére. (Amennyiben kedvező információt kapunk, az esetleges változásról tájékoztatjuk az érintetteket.) A két gyúróhoz való bejelentkezés személyesen vagy telefonon történhet: Hetey Péter: Igaz Bálint: A vidéken készülő kiemelt és A kerettag versenyzők regenerációja egyéni megoldást és megegyezést igényel, amit a MASZ-szal kötendő megállapodásban rögzítünk EGYÜTTMŰKÖDÉS A MENEDZSEREKKEL A MASZ törekszik a folyamatos kommunikáción alapuló, jó együttműködésre a menedzserekkel, akik segítséget nyújtanak versenyzőink eredményességének növelésében. Tudatában vagyunk annak, hogy fiatal versenyzőink sok esetben nem rendelkeznek még azzal a tudással, hogy eladhatók legyenek a versenyekre. Mivel a menedzserek renoméjának szinten tartása nem enged meg bizonyos lépéseket, a MASZ-nak szándékában áll átvállalni azokat a koordinációkat, amikor a költségek vállalása ellenében lehetőséget kaphatnak a versenyzők az indulásra. Hiszen számukra elsődleges fontosságú maga verseny lehetősége. (A költség természetesen a felkészülési támogatás részét képezi.) 2. A ÉV FELKÉSZÜLÉSI HÁTTERE Edzőtáborok Rövidtávfutó szakág január fedettpálya Fedett EB céltábor április meleg tábor meghívott versenyzők (FM és FP alapján) június Tata Céltábor U23 EB augusztus 3-8. Tata Céltábor VB Távfutó és gyalogló szakág január meleg tábor Fedett EB keret+meghívottak március Tata Kiemelt/A/B/C keretek+ HB

5 április Tata Kiemelt/A/B/C keretek+ HB május magaslat Kiemelt/A + meghívottak március Tunézia gyaloglók Ugró és összetett szakág december SYMA egyéni igény szerint december SYMA ugrás (HB) március 2-7. Tata ugrás április meleg tábor ugrás június Tata ugrók céltábor december Tata összetett március meleg tábor összetett április Tata összetett Dobó szakág január meleg tábor Kiemelt+A keret+meghívottak február meleg tábor feltételes, időjárás függő március Tata Kiemelt+A+B+C keretek május 4-9. Tata Kiemelt+A+B+C keretek augusztus 3-8. Tata céltábor VB Felmérések Rövidtávfutó szakág január Budapest Felnőtt és Csillag Pr. Kerettagok +meghívottak április Budapest Távfutó és gyalogló szakág november Veszprém férfi/női 6km ill. 4km (középtávf) április 20. Tata férfi 12 és 6km női 6km és 4km (távfutók) február 14. Budapest gyaloglók Ugró és összetett szakág november Budapest ugrók január Budapest ugrók április Budapest ugrók január 17. Budapest összetett május 16. Budapest összetett Dobó szakág december Tata február 6-7. Portugália Tata május 4-5. Tata A felmérések az A, B és C kerettagok számára kötelezőek, továbbá a meghívott versenyzők részvétele ajánlott.

6 3. Versenynaptár A év kiemelt hazai és nemzetközi versenyei Január 31 MASZ Fedett verseny Budapest Syma Február 1 OB serdülő fedett Budapest - Syma 7 8 Bp fedett feln, jun, ifj. és Pest megye bajn. Budapest - Syma 14 MASZ nemzetközi Budapest - Syma OB fedett Budapest - Syma 28 OB junior és ifjúsági fedett Budapest - Syma 28 OB Téli dobó Budapest/Veszprém? március 6 8 EA Fedett EB Torino / ITA 7 OB junior és ifj. Téli dobó Szombathely 7 8 OB ifi, jun. és felnőtt fedett összetett Budapest-Syma 8 OB serdülő Téli dobó Szombathely EA téli Dobó EK Los Realejos / ESP 21 OB mezei Csákvár 28 IAAF mezei VB Amman/ JOR 28 OB 50 km-ob u23 35 km gy- EA W Meeting Dudince / SVK Április 4 OB félmaraton Szerencs/BAZ megye 19 OB gyal ffi-női 20 km +fiatal.hosszt.ob Békéscsaba 25 Válogatott gyalogló u20 - EA W Meeting Podebrady / CZE Május 9 IAAF Világnap és ORV? Tiszaújváros 9 OB m Tiszaújváros 16 OB váltó Budapest OB Főiskolás Veszprém /MEFS 24 EA gyalogló EK Metz / FRA 29 V.-VI. kcs Diákolimpia Budapest Június 6 EA m EK Ribeira Brava / POR 6 Vidék bajnokság Zalaegerszeg 13 CZE-HUN-SVK u18 vál. tbd./cze Bp.bajnokság Budapest 16 Serdülő CSB I. Budapest 18 Gyermek CSB I. Budapest EA Csapat EB Bergen / NOR 20 OB u23 20 km gyaloglás Miskolc? 24 u23 vál magas HUN-ROU-ITA-RUS/ ugrógála Somoskő OB u23, junior és ifjúsági Budapest EA összetett EK II.o Maribor / SLO Július 2 OB serdülő összetett Budapest 3 Honvéd-Budapest Nemzetközi versenye Bp. Iharos pálya 4 9 FISU Universiade Belgrád / SRB 4 CZE-CRO-HUN-SLO u20 vál. tbd./ CZE 8 12 IAAF ifj. VB Bressanone / ITA 11 Balaton bajnokság Veszprém EA u23 EB Kaunas /LTU 19 II.ARAK Kupa Székesfehérvár EYOF Tampere / FIN EA junior EB Novisad / SRB 25 Verseny Szombathely? augusztus OB Budapest IAAF Világbajnokság Berlin / GER szeptember 2 Gyulai Emlékverseny Budapest

7 5 6 nemzet felnőtt vál. Eszék / CRO IAAF WAF Thessaloniki / GRE 12 8 nemzet u20 vál. Sarajevo / BSH OB Tízpróba és hétpróba Budapest 19 HUN-CZE-SLO u23 vál. tbd./ HUN 20 Serdülő CSB II. Budapest OB serdülő Tatabánya október 3 HUN-CZE-SLO u16 vál. Kaposvár/ HUN 3 Gyermek CSB II. Budapest 4 OB maraton / Spar Budapest maraton Budapest Ügyességi-gát-gyalogló S-J CSB Budapest 11 IAAF félmaraton VB Birmingham / GBR november 7 Gyermek terem atlétika II. SYMA 14 OB Kismaraton? december 13 EAA mezei EB Dublin/IRL 4. A ÉV KIEMELKEDŐ NEMZETKÖZI ESEMÉNYEI ÉS CÉLKITŰZÉSEI időrendi sorrendben 1. EA Fedett Pályás Európa-bajnokság március 6-8. Torino / ITA 2-3 döntős helyezés megszerzése Közvetlen utánpótlás tapasztalatszerzése 2. EA Téli Dobó Európa Kupa március Tenerife/ESP A célkitűzés a részvétel ismeretében lesz megfogalmazható A nemzetközileg felkészült, közvetlen utánpótlás versenyeztetése 3. IAAF Mezeifutó Világbajnokság március 28. Amman/JOR Részvételünket - az eredményesség realitásának hiányában - nem tervezzük 4. EA Gyalogló Európa Kupa május 24. Metz/FRA Megfelelően felkészült versenyzőink részvétele pontszerzési esély nélkül 5. EA m Európa Kupa június 6. Madeira/POR Fiatal, felkészült versenyzőink nemzetközi tapasztalatszerzése pontszerzési esély nélkül 6. EA Csapat Európa-bajnokság június Bergen / NOR Pozíciónk megtartása az első osztályban 7. EA Összetett Európa Kupa II. osztály június Maribor/SLO Férfiak: a mezőny első felében végezni Nők: fiatalok menedzselése, nemzetközi tapasztalatszerzés 8. FISU Universiade július 4-9. Belgrád/SRB A résztvevők ismeretében lesz megfogalmazható 9. EA U23 Európa-bajnokság július Kaunas/LTU 2-3 érem További 3-5 döntős helyezés 10. IAAF Világbajnokság augusztus Berlin / GER 1 érem További két pontszerző helyezés A közvetlen utánpótlás minél nagyobb számban történő tapasztalatszerzése 11. IAAF Félmaraton Világbajnokság október 11. Birmingham/GBR Részvétel esetén női csapat 6-8. hely 12. EA Mezeifutó Európa-bajnokság december 13. Dublin/IRL A résztvevők ismeretében később fogalmazható meg

8 A év válogatott viadalai 13. Felnőtt Válogatott Viadal szeptember 5. Eszék / CRO 14. U23 Válogatott Viadal szeptember 19.? / HUN Az egyes versenyekkel kapcsolatos tudnivalók (A versenyek időrendi sorrendben, a versenynaptár kronológiáját követve kerülnek ismertetésre.) 30. EA FEDETT PÁLYÁS EURÓPA-BAJNOKSÁG Torino/ITA március 6-8. Az Európa-bajnokság MASZ által meghatározott szintjei férfi versenyszámok női 6, ,28 46, ,70 1:48, :01,00 3:44, :15,00 7:55, :02,00 7,70 60gát 8, magas távol ,95 hármas 14, rúd ,55 súly 16,80 A versennyel kapcsolatos információk: Résztvevők: - egyéni számokban nemzetenként és versenyszámonként max. 3 fő - váltóban 6 nemzet, a évi európai ranglista alapján - összetettben 15 fő a ill. a évi ranglista alapján Szintteljesítési időszak: január 1 február 28. Csapatba kerülés feltételei: a szinteket a jelzett időszakban teljesíteni kell a szintteljesítés 48 órán belüli doppingvizsgálathoz kötött a szinteket a hazai és az európai versenynaptárban szereplő versenyeken lehet teljesíteni Mivel az EB-re az EA nem határozott meg szinteket, a szövetségnek módjában áll a feltüntetett szintektől eltérő módon döntést hozni. Ezzel abban az esetben kíván élni, ha a fiatal versenyzők valamelyike/valamelyikük szint közeli eredményt ér el, és felkészültsége, eredményeinek stabilitása valamint perspektivikus lehetősége indokolttá teszi a menedzselési szándékból történő versenyeztetését.

9 9. EA TÉLI DOBÓ EURÓPA KUPA Los Realejos (Tenerife) / ESP március Versenyszámok: felnőtt férfi és női súly, diszkosz, kalapács, gerely U23 férfi és női súly, diszkosz, kalapács, gerely A felnőtt illetve a korosztályos nemzetközi élmezőnybe (döntő esély) tartozó versenyzők indulása jöhet szóba abban az esetben, ha felkészültségüket a fedett pályás idényben, illetve a Téli Dobó OB-on igazolják. 8. EA GYALOGLÓ EURÓPA KUPA Metz / FRA május 24. Versenyszámok és időrend: 50km férfi egyéni+3 fős csapat 08:00 10km junior férfi egyéni+2 fős csapat 09:00 10km junior női egyéni+2 fős csapat 10:00 20km női egyéni+3 fős csapat 13:30 20km férfi egyéni+3 fős csapat 15:30 Ez a verseny a gyalogló szakág kiemelkedő eseménye, ami kiváló lehetőség az év fő versenyeire való szintteljesítésre mind a fiatalok, mind a felnőttek esetében. A MASZ csak azon versenyzők indulását támogatja, akiknek reális esélyük van a VB szintteljesítésre illetve szinttel rendelkeznek a VB-ra, amennyiben felkészültségük ezt alátámasztja. Ehhez a téli felmérőkön a felkészülés igazolására és a tavaszi versenyszezonban a hazai és nemzetközi versenyeken (Dudince , Békéscsaba , Podebrady ) a következő tudásszintre van szükség: Férfi 50 km 4: 12, 20km 1:26 női 20km 1:40 Menedzselési szándékkal férfi 20km-en, az U23 korosztály számára 1:29 órás eredmény esetén kerülhet sor a támogatott részvételre. (A szintektől való elmaradás esetén abban az esetben, ha esély van egy tisztességes csapat szereplésre - egyesületi költségen van lehetőség a részvételre.) A csapatba csak előzetes doppingvizsgálattal rendelkező versenyző kerülhet! Szintteljesítési időszak: 2009.március 1 április 26. Csapathirdetés: 2009.április EA m EURÓPA KUPA Ribeira Brava (Madeira)/POR június 6. Egyéni és három fős csapat Menedzselési szándékkal az edzőkkel történt egyeztetést követően - három fiatal versenyző: Bene Barnabás, Minczér Albert és Tóth László részvétele tervezhető. Indulásuk egészségi állapotuk és felkészültségük függvénye. Felkészültségüket a szakág április 20-i felmérésének 12km-es távján kell bizonyítaniuk. A résztvevőknek a versenyt megelőző időszakban negatív doppingvizsgálati eredménnyel kell rendelkezni.

10 1. EA CSAPAT EURÓPA-BAJNOKSÁG I. osztály Bergen/NOR június A média érdeklődés fokozása érdekében 2009-től az EA megújított formában kívánja felmérni az európai tagországok atlétikájának erejét. Az új versenyforma Csapat EB formájában kerül megrendezésre, meglehetősen szokatlan szabályrendszerrel. A 20 férfi és 20 női versenyszámot és további 2-2 váltót magában foglaló verseny részletei a következők: Csapatok: Beloruszia, Szlovénia, Románia, Törökország, Belgium, Magyarország, Hollandia, Finnország, Észtország, Svájc, Szerbia, Norvégia, Szervezés: A verseny továbbra is 4 ligában zajlik (Super Liga, Első-, Másod- és Harmad osztály) A Superligából ill. SL-ba 3 csapat esik ki és kerül fel, a továbbiakban 2-2 csapat cserélődik Versenyszámok: Férfi és női: 100, 200, 400, 800, 1500, 3000, 5000, 3000ak, 110/100Gát, 400gát, M, T, H, R, S, D, G, K, 4x100, 4x400 Elsőnap: Ffi: 100, 400, 1500, 5000, 400g, M, T, S, K, 4x100 Női: 100, 400, 800, 3000, 3000ak, 400g, H, R, D, G, 4x100 Második nap: Ffi: 200, 800, 3000, 3000ak, 110g, H, R, D, G, 4x400 Női: 200, 1500, 5000, 100g, M, T, S, K, 4x400 Szabályok: Nincs hibás rajt lehetőség. Az első hiba után kizárják a vétkest m-ig (váltók is ) 2 futamban, 6-6 versenyzővel rendezik a versenyt 3000, 5000 és 3000 akadályon 3-3 versenyző kerül kiállításra a verseny folyamán az alábbiak szerint: és 3000akadályon az 5, 4, 3. körben utolsónak átfutó versenyzőt kiállítják m-en a 7., 5. és 3. kör után állítják ki az utolsónak áthaladót Ügyességi számok (kivéve a magas és rúdugrást) - maximum 4 kísérlet van - mindenkinek alapvetően 2 kísérlete van - az első 2 sorozat után a legjobb 6 versenyző kap egy harmadik kísérletet (a többiek befejezik a versenyzést) - a 3. sorozat után a legjobb 4 versenyző folytathatja a 4. sorozatban - az utolsó 6 versenyző az első két sorozat eredményei alapján kerül rangsorolásra - a további 2 versenyző a 3. sorozat utáni legjobb eredményével rangsorolódik - a további 4 versenyző a 4. sorozat utáni legjobb eredményével rangsorolódik Magas és Rúdugrás - normál szabályok szerint zajlik, de csak 4 hibázási lehetőség van. A 4. hiba után be kell fejezni a versenyt. Értékelés: a férfi és a női verseny közösen kerül értékelésre egységes európai ranglista alakul 1-50-ig az egyes ligák egymástól függetlenül pontozódnak a pontozás annyi pontból indul, ahány csapat versenyez. (-1-el csökken) a kizárt vagy célba nem ért váltó nem kap pontot

11 A csapat kialakításának szempontjai: - Az új versenyformát megragadva törekednünk kell a nagyobb média érdeklődésre. - Ezzel párhuzamosan törekednünk kell a minél jobb helyezés elérésére. - Ennek érdekében erős csapattal kell kiállnunk. - Versenyszámonként egy fő indítható. - A CSEB-t megelőző, évi versenyidény teljes vertikumában lehet bizonyítani. - A stabil, megbízható teljesítményű versenyzők előnyt élveznek a válogatásnál. - Vitás esetben, menedzselési szándékkal a fiatal versenyzők válogatása tűnik reálisnak. - A csapatba csak a doppingvizsgálattal rendelkező versenyző kerülhet be. - Csapathirdetés: június 15. EA ÖSSZETETT EURÓPA KUPA II. osztály Maribor/SLO, június Csapatok: 3+1 fő Férfi: AUT, DEN, GRE, HUN, LTU, NOR, POR, SRB, SLO, TUR Női: AUT, BEL, DEN, HUN, LTU, NOR, POR, ROU, SRB, SLO, TUR A verseny időbeli közelsége az Universiadehoz és az Ifjúsági VB-hoz, komoly gondokat okoz, különösen női vonalon. Válogató verseny: május A Főiskolai Bajnokság keretében megrendezésre kerülő 7 és 10próba verseny. Csapatba kerülés feltételei: Folyamatos felkészülés, megbízható forma. Olyan egészségi állapot, mely lehetővé teszi az összes versenyszám befejezését. A válogató versenyen való részvétel. Megelőző doppingvizsgálat. Csapathirdetés: május 31. (Későbbi sérülés módosíthatja a csapatot.)

12 FISU UNIVERSIADE Belgrád/SRB július 4-9. Az Universiade szintjei férfi versenyszám női 10,50 100m 11,80 21,20 200m 23,70 47,00 400m 53,10 1:48,50 800m 2:04,00 3:43, m 4:15,00 14:00, m 16:00 29:50, m 34:00 66:00 félmaraton 78:30 8:38, m ak 9:58 13,85 110/100m gát 13,50 50,20 400m gát 58, Magas Távol ,30 Hármas 13, Rúd ,40 Súly 16,50 58,00 Diszkosz 54,00 72,50 Kalapács 65,00 75,00 Gerely 56, Összetett :27:00 20km 1:38:00 39,90 4x100m 45,70 3:08 4x400m 3:34 Tudnivalók: Az itt leírtak csupán általános információk, a létszámokról és a versennyel kapcsolatos részletekről a MEFS a szakmai program írásának pillanatában nem rendelkezik információval. Versenyszámonként 2 fő indítható január december 31. között született, magyar állampolgárságú versenyzők akik hazai vagy külföldi felsőoktatási intézmény hallgatói Diplomájukat 2008-ban vagy később szereztik A hallgatói jogviszonyt a MEFS által kibocsájtott formanyomtatványon kell majd igazolni Korábbi felhívásunknak aki még nem tett eleget, kérjük haladéktalanul jelezze részvételi szándékát a MASZ-ban Szintekről: A helyszín közelségére való tekintettel, a szintek alacsonyabbak az elmúlt évekhez viszonyítva A szinteket - pályán május 9 június 21. között - az utcai számokban március 28-tól lehet teljesíteni A szintek doppingvizsgálattal fogadhatók el Szintteljesítő versenyek: lásd: 12. IAAF Világbajnokság/szintteljesítő versenyek

13 Csapathirdetés: 2009 június? (nem ismert a nevezési határidő, ami azt jelenti, hogy a szintteljesítési határidőben is lehet változás.) 7. EA U 23 EURÓPA BAJNOKSÁG Kaunas/LTU július Az U23 EB szintjei FÉRFI VERSENYSZÁM NŐI 10, m 11,85 21, m 24,30 47, m 55,00 1:49, m 2:08,00 3:45, m 4:25,00 14:12, m 16:50,00 30:15, m 36:30,00 8:55, m akadály 10:30,00 14, / 100m gát 14,00 52,20 400m gát 60, Magas Távol ,80 Hármas 13, rúd ,60 Súly 15,00 55,00 Diszkosz 50,00 70,00 Gerely 50,00 65,00 kalapács 60, / 7 próba :28:00 20km gyaloglás 1:45:00 40,05 4x100 44,70 3:08,50 4x400 3:36,00 Tudnivalók: Versenyszámonként 3 fő indítható A szintek az EA által meghatározott követelmények. A korosztály menedzselése okán a MASZ nem változtatott a szintek erősségén. A szintek teljesítése nem jelent automatikus csapattagságot. Sérülés vagy egyéb okból bekövetkező teljesítmény romlás megkérdőjelezi a részvételt. A szinteket a hazai és nemzetközi kiemelt versenyeken lehet teljesíteni. Lásd: 12.IAAF Világbajnokság/szintteljesítő versenyek A szintteljesítés minden esetben doppingvizsgálathoz kötött. Váltók: 4x100 Csak szinttel rendelkező, összeváltott csapat indulhat. A fedett pályás idényt követően, amennyiben az egyéni formák indokolják, közös felkészülést biztosítunk. 4x400 Verseny hiányában a feltüntetett eredményt sejtető egyéni teljesítmények alapján is elképzelhető a részvétel. Szintteljesítési határidő: Pályaversenyeken: május 23 július 5. Gyaloglásban: március 28 június 14.

14 10 000m: április 1 június 14. Csapathirdetés: július IAAF VILÁGBAJNOKSÁG Berlin/GER augusztus A Világbajnokság szintjei Férfi Női A szint B szint A szint B szint 10,21 10,28 100m 11,30 11,40 20,59 20,75 200m 23,00 23,30 45,55 45,95 400m 51,50 52,30 1:45,40 1:46,60 800m 2:00,00 2:01,30 3:36,20 3:39, m 4:06,00 4:09,00 13:20,00 13:29, m 15:10,00 15:25,00 27:47,00 28:12, m 31:45,00 32:20,00 2:18:00 Maraton 2:43:00 8:23,00 8:33, m ak 9:40,00 9:48,00 13,55 13,62 110/100m gát 12,96 13,11 49,25 49,80 400m gát 55,50 56, Magas Távol ,10 16,65 Hármas 14,20 14, Rúd ,30 19,90 Súly 18,20 17,20 64,50 62,50 Diszkosz 62,00 58,50 77,50 74,30 Kalapács 70,00 67,50 81,00 78,00 Gerely 61,00 59, Összetett :22:30 1:24:20 20km 1:33:30 1:38:00 3:58:00 4:09:00 50km 39,10 4x100m 43,90 3:03,30 4x400m 3:31,00 Fontos tudnivalók: Résztvevők: Nemzetenként max. 3 fő, az alábbiak szerint 1.) A szint esetén 3 fő 2.) 1 fő B szintes és további 1 vagy 2 A szintes 3.) B szint esetén 1 fő (Tehát, B szinttel mindenképpen csak 1 versenyző indulhat.) A maraton futás kivételével az Európa-bajnoki cím (1. helyezés) automatikusan kvalifikál és ebben az esetben A szintesnek kell tekinteni a versenyzőt. Szintteljesítési határidők: Pálya versenyszámokban május 23 augusztus m április 1 június 7. Utcai számokban január 1. június 30.

15 Az utcai és váltófutó számokban csak az IAAF által jelzett versenyeken lehet szintet teljesíteni. Ezek listáját a oldalon, január 15 után olvashatják (folyamatosan frissítik). A váltók esetében olyan nemzetközi vagy nemzeti versenyen lehet szintet teljesíteni, mely december 31-ig az IAAF részére bejelentésre került és az visszaigazolásra került. Az IAAF 1.1 (a), (b), (c), (d), (e), (f), (g), (j) szabályi alá tartozó versenyek is alkalmasak a szintteljesítésre abban az esetben, ha az IAAF kritériumainak megfelelnek. A szintteljesítésre alkalmas versenyek teljes listáját január 31. után olvashatjuk az IAAF honlapon. Csapathirdetés: augusztus 3-án Szintteljesítő versenyek 1. Nemzetközi versenyek: Mindazon nemzetközi események, melyek az EA honlapján olvashatók a nemzetközi versenynaptárban és megfelelnek az IAAF szintteljesítési elvárásainak. Szintet csak az IAAF, az EA ill. Nemzeti Szövetség által felügyelt versenyen lehet teljesíteni. 2. Hazai versenyek: Május Főiskolai OB Június 6. Vidék OB Június Budapest Bajnokság Június U 23 OB Július 4. BHSE Nemzetközi Július 11. Balaton Bajnokság Július 19. II. ARAK KUPA Augusztus Országos Bajnokság A csapat kialakításának szempontjai: A szintek csak 48 órán belül elvégzett doppingvizsgálat negatív eredményét követően fogadható el. A szint teljesítése nem jelent automatikus csapattagságot. Betegség vagy olyan sérülés mely a folyamatos edzésmunkát negatívan befolyásolja, megkérdőjelezi a csapattagságot. Azokban az esetekben, amikor korai szintteljesítésre kényszerül a versenyző (pl.utcai számok, USA versenyzés), egyéni egyeztetés alapján formaellenőrzés szükséges a további felkészülés folyamán. Az esetlegesen felmerülő vitás kérdésekben az OB eredményei alapján hozunk döntést. A csapatba kerülés legfontosabb szempontja a versenyző teljesítő képes tudásszintje. Abban az esetben, ha egy kiugró eredmény mellett nem érezhető a versenyző teljesítőképességének stabilitása, a csapatba kerülés megkérdőjeleződik. A csapat végső kialakítása a szakmai Igazgató és az Edző Bizottság javaslata alapján az Elnökség döntése alapján történik.

16 Csapattagok A évi eredmények, az Olimpiai szereplés alapján Pars Krisztián és Fazekas Róbert abban az esetben, ha egészségi állapotuk és felkészültségük ezt alátámasztja - csapattagnak tekinthető. 18. IAAF FÉLMARATON VILÁGBAJNOKSÁG Birmingham/ GBR október 11. A VB-on 3+1 fős csapat indulására van lehetőség. A évi versenyek és eredmények ismeretében - a nyári pályaidényt követően szakmai egyeztetések figyelembe vételével és megfelelő forma esetén, női vonalon tervezhető az esemény. Megfelelő felkészültség esetén a Kálovics Anikó, Papp Krisztina, Rakonczai Bea hármasnak 6-ba jutási esélye lehet. 16. EA SPAR MEZEIFUTÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG Dublin/IRL december 13. Versenyszámok: Férfi: 10km egyéni és 4 fős csapat U23 8km egyéni és 4 fős csapat Női: 6km egyéni és 4 fős csapat U23 6km egyéni és 4 fős csapat Részvételünk: A évi pályaidényt követően az eredmények alakulásának függvényében, a várható esélyek mérlegelésével, továbbá egyéb szakmai indokok figyelembevételével az esemény tervezhető. Döntés: szeptember végén 6 ORSZÁG FELNŐTT VÁLOGATOTT VIADALA Eszék/CRO szeptember 5. A verseny célja Egy csökkentett programú verseny formájában versenyzési lehetőséget biztosítani az őszi időszakban, annak érdekében, hogy a közelgő nagyon fontos 2010-es felkészülést minél magasabb edzettségi szintről kezdhessék a versenyzők. Versenyszámok: a program írásának időpontjában még nem ismertek Tudnivalók A versenyen főleg az U23-as korosztály versenyzőire számítunk, de igény esetén a jobb eredménnyel rendelkező idősebbek elsőbbséget élvezhetnek. 1 fő/ versenyszám indítható Válogatás a nyári eredmények alapján A csapat előzetes kihirdetése: 2009 augusztus 7-én, az OB-t követően Pontosítás: augusztus 31-én

17 HUN-CZE-SLO U23 VÁLOGATOTT VIADAL?/ HUN szeptember 19. A verseny célja Versenyzési lehetőséget biztosítani az őszi időszakban annak érdekében, hogy a közelgő nagyon fontos 2010-es felkészülést minél magasabb edzettségi szintről kezdhessék a versenyzők. Versenyszámok Férfi: 100, 200, 400, 800, 1500, 5000, 110gát, 400gát, M, T, H, R, S, D, G, K, 4x100, 4x400 Nők: 100, 200, 400, 800, 1500, 3000, 100gát, 400gát, M, T, H, R, S, D, G, K, 4x100, 4x400 Tudnivalók 2 fő/ versenyszám indítható Korosztályban lefelé nyitott (junior és ifi indulhat) Válogatás a nyári eredmények és az őszi forma alapján A csapat előzetes kihirdetése: 2009 augusztus 7-én, az OB-t követően Csapathirdetés: szeptember TOVÁBBI INFORMÁCIÓK 5.1. Antidopping tevékenység A MASZ a jövőben is elkötelezett harcot folytat a tiszta, dopping mentes felkészülés érdekében. Már évek óta rengeteg fórumot megragadunk, hogy az ismereteket terjesszük, azonban szomorúan kell nyugtáznunk, hogy még mindig vannak helyek és személyek akik nincsenek tisztában a lehetőségekkel és kötelezettségekkel. A doppingellenes küzdelemnek és a TUE szabályzatnak el kell jutnia a szakosztályokhoz és annak minden egyes tagjához. Ez nem oldható meg másként, mint a szakosztály vezetés aktív bevonásával. Ennek érdekében a MASZ Elnökségének döntése értelmében egy a szabd téri szezonra vonatkozó - OB kvalifikációs feltételnek kell eleget tennie minden szakosztálynak ill. klubnak az alábbiak szerint január 1. és március 31. között minden szakosztály vezetőjének - ennek hiányában egy kijelölt személynek - írásban tudomásul kell vennie azt az oktató anyagot, melyet a MASZ eljuttat hozzá és kötelezettséget kell vállalnia, hogy szakosztálya minden tagjával (edzők, versenyzők, kiskorúak esetében a szülők) a benne foglaltakat tudatja Holléti nyilvántartás A 55/2004 kormányrendelet alapján a nyilvántartott vizsgálati csoport: a felnőtt és a felnőtt alatti első utánpótlás korosztályban a nemzeti válogatott kerettagok, a nemzetközi sporteseményeken induló versenyzők, az országos bajnokságon első három helyezést elérő versenyzők, továbbá az eltiltás alatt álló versenyzők szövetség által összeállított csoportja jelentési kötelezettséggel bírnak. Az érintett versenyzőket a MASZ értesíti és tájékoztatja a kötelezettségeiről. A jelzett körbe tartozó versenyzőknek a honlapon online jelentési lehetőségük van, ahol a sortolók elnevezésű rovatban történt regisztráció után kell időről időre jelezni a megtalálhatósági helyszínt és időpontot. Felhívjuk a versenyzők és edzők figyelmét, hogy a nyilvántartást pontosan vezessék, a bekövetkező változásokat időben jelezzék. Fontos, hogy 2-3 biztos megtalálási időpont szerepeljen a hét folyamán, amiben nem következik be változás!

18 5.3. Doppingvizsgálatok A teljes felkészülési és versenyidőszakban, versenyzői állományunk teljes vertikumát érintően lehet számítani versenyen kívüli és versenyhez kötött, váratlan dopping vizsgálatokra. Ezzel kapcsolatban felhívjuk a figyelmet az ellenőrökkel való pozitív együttműködésre és a TUE kötelezettség betartására Új TUE szabályzat Minden olyan gyógyszer vagy terápia alkalmazása, amely tiltólistán szereplő hatóanyagot tartalmaz jelentési vagy engedélyeztetési kötelezettséggel bír január elsejétől egyszerűsödik a TUE kötelezettség. Alapvetően 2 fontos témában lesz változás: 1. Megszűnik a kétféle kérelmi nyomtatvány. Az eddig megismert un. standard nyomtatványon kell minden kérelmet benyújtani. Amihez csatolni kell a kezelőorvos diagnózisát magyar és angol nyelven egyaránt. 2. A sérülésekre alkalmazott szteroid tartalmú gyógyszerek/injekciók a jövőben csak bejelentési kötelezettséggel bírnak, amennyiben egyszeri, rövid alkalmazásúak. A nyomtatvány letölthető lesz a MASZ és az NSSZ honlapjáról egyaránt. A kérelmek az NSSZ irodában adhatók le lezárt borítékban Szintek, csúcsok Itt kell megemlíteni a szintek és csúcsok elfogadásának kritériumait. A fenti kategóriába tartozó eredmények esetében a versenytechnikai követelmények megfogalmazódtak a MASZ versenyrendezési útmutatója című 2006-os kiadású könyvben. Új elemként regisztrálható dr. Tiszeker Ágnes MACS (Magyar Antidopping Csoport) ügyvezető igazgató tájékoztatása, miszerint a doppingelemzési technika olyan szintre fejlődött, hogy elegendő a 48 órán belüli mintaadás az eredményt követően. Ez mindenképpen könnyebbséget jelent mind a hazai, mind a külföldi versenyek tekintetében is. Tehát a MASZ Elnökségének döntése értelmében a szintek és csúcsok a junior korosztálytól számítva 48 órán belül elvégzett, negatív eredményt adó doppingvizsgálattal fogadhatóak el. Az ifjúsági korosztály esetében az Elnökség feloldotta a doppingvizsgálati kötelezettséget, de szúrópróba szerű vizsgálatokra számítani lehet A MASZ évi versenyeztetési korcsoportjai Felnőtt 1986 és korábban született U Junior Ifjúsági Serdülő Gyermek I Gyermek II Budapest, november Dornbach Ildikó szakmai igazgató

19 1.számú melléklet 2012 LONDON, OLIMPIAI KERET (a évi eredmény illetve tudásszint alapján) név sz vsz 2008 ECS szo edző Annus Adrián* 73 kalapács 84,19 HVSE Vida József Baji Balázs m gát 14,44 14,44 BCS Medovárszky János Bene Barnabás :44,19 3:39,87 PFK Fogarasi Sándor Csillag Balázs 79 5/ :26,96 AC Szek Németh Gyula Czukor Zoltán 62 50km gy 4:06:12 3:50:01 KBSK Sátor László Dudás Gyula 66 50km gy 4:06:40 3:53,47 MISI SC Szűcs József Ecseki Dániel 89 távol SZVSI Ecseki Tibor Erdélyi Zsófia ak 10:02,62 10:02,62 GEAC Csoma Ferenc Farkas Györgyi 85 7 próba BHSE Bakai József Fazekas Róbert 75 diszkosz HVSE Vida József Füsti Edina 82 20km gy 1:36:59 1:36:59 TSC Kiss Antal Harsányi Olivér 87 magas DSC Skoumal Péter Kazi Tamás /1500 1:47,28 1:47,28 DSC dr Gyimes Zsolt Kálovics Anikó 77 maraton 2:26:43 ZalaszámZAC Zsódér Zsolt Kiss Dániel gát 13,61 13,53 Ikarusz ifj.tomhauser I. Kővágó Zoltán 79 diszkosz 68,17 69,95 BHSE? Kürthy Lajos 86 súly 20,32 20,32 MTE Petre Manu Madarász Viktória 85 20km gy 1:38:54 1:38:54 Jurai Bencsik Márton Anita 89 súlylökés 16,90 16,90 BCS Eperjesi László Máté Gábor 79 diszkosz 66,32 66,54 CSASE Fejér Géza Minczér Albert ak 8:40,06 8:40,06 VEDAC Tóthné Stupián A. Németh Gergely ,39 10,38 FTC Németh Gyula Németh Kristóf 87 kalapács 72,86 73,50 Dobó SE Németh Pál Németh Noémi 86 kalapács 64,07 64,59 Dobó SE Németh Pál Nickl Vanda 85 kalapács 66,85 66,85 Dobó SE Németh Pál Olteán Csongor 84 gerely 72,82 78,15 FTC Széles Lajos Orbán Éva 84 kalapács 70,18 70,18 VEDAC DL/Zentai T. Ott Balázs ak 9:19,84 8:35,04 PFK Fogarasi Sándor Papp Bence 85 gerely 76,28 76,28 Rem.Vác? Papp Krisztina m 15:21,92 32:16,50 UTE Csoma Ferenc Pars Krisztián 82 kalapács 81,96 82,45 Dobó SE Németh Pál Páhy Zsolt 88 távol Egri SSE Petrovai József Pásztor Gábor /400 20,94 20,94 FTC Eric Wiemers Petrahn Barbara ,15 51,50 Szoln.Máv Papp Emese Prokopné Teveli P. 79 maraton 2:37:41 2:35:21 UTE Csoma Ferenc Rácz Sándor 86 20km gy 1:26:25 1:26,25 Jurai Bencsik Rakonczai Bea 77 maraton 2:30:17 NYVSC György Rolland Szemeti Péter /5000 3:41,33 3:41,33 UTE Csoma Ferenc Szabó Dezső 89 rúd BHSE id. Szabó Dezső Szabó Nikolett 80 gerely 57,95 64,62 FTC Paragi Ferenc Szebeny Miklós /200 10,66 10,41 Vasas Bajzáné Marton L. Takács Dávid :48,40 1:48,18 VEDAC Tóthné Stupián A.

20 Tóth László ak 8:34,75 8:34,75 PFK Fogarasi Sándor Tóth Lívia ak 10:01,55 9:30,20 VEDAC Koós Hutás László Vári Edit gát 13,06 13,06 BEAC Nagy Zsigmond Végh Tibor 84 5/ :00,20 29:00,20 ARAK Hirt Károly Zsivóczky Attila* 77 tízpróba 8552 DSC Dömötör Balázs * egészségi állapotától függően A keret évente felülvizsgálandó és az eredmények alakulásának függvényében módosítandó. (A feltüntetett keretnek jelenleg nincs anyagi vonzata.) 2. számú melléklet

21 2009. ÉVI KERETEK Kiemelt keret 08 / ecs Fazekas Róbert /71.70 Kővágó Zoltán 79 68,17/69,95 Máté Gábor 79 66,32/66,54 Pars Krisztián 82 81,96/82,45 Zsivóczky Attila* 77 /8552 Annus Adrián* 73 /84,19 A keret Kiss Dániel 82 13,61/13,53 Farkas Györgyi /5842 Orbán Éva 84 70,18/70,18 Papp Krisztina 82 32:17/32:16,50 Petrahn Barbara 78 52,15/51,50 Szabó Nikolett** 82 57,95/64,62 Kálovics Anikó** 77 2:29/2:26,43 B keret Kazi Tamás 85 1:47,28/1:47,28 Ott Balázs 85 9:19,84/8:35,04 Papp Bence 85 76,28/76,28 Divos Katalin 74 69,47/70,79 Füsti Edina 82 1:36,59/1:36,59 Madarász Viktória 85 1:38,54/1:38,54 Nickl Vanda 85 66,85/66,85 Vári Edit 75 13,06/13,06 Horváth Gergely** 75 /81,55 Frajka Xénia 82 55,61/58,19 Magyari Zoltán 85 72,21/72,21 Olteán Csongor 84 72,82/78,15 Palágyi Gergely 78 13,85/13,82 4x100 férfi váltó: Miklós Péter 85 10,53/10,48 Németh Gergely 81 10,39/10,38 Németh Roland 74 10,58/10,08 Pauer Géza 76 /10,26 Pásztor Gábor 82 21,11/21,11 Vas Dávid 85 10,72/10,52 Czukor Zoltán 62 4:06:12/3:50:01 Dudás Gyula 66 4:06:40/3:53:47 Sajnos a szakmai program igen késői megjelenése ellenére sem tudunk pontos információt adni a támogatások mértékéről, mivel jelen pillanatban sincs információnk az állami támogatás összegéről. Az információ kézhezvétele után, az elosztást követően tájékoztatjuk az érintetteket és közzétesszük a MASZ honlapon. A B keretben feltüntetett versenyzők számára a támogatás nem automatikus, a Szakmai Program 1.2. és a felmérések eredményei alapján, egyéni elbírálás szerint adható. Héraklész Csillag Program

22 (utánpótlás keret) Kiemelt 08 / ecs 1. Kürthy Lajos 86 20,32/20,32 2. Bene Barnabás 86 3:44,19/3:39,87 3. Németh Kristóf** 87 72,86/73,50 A keret 4. Erdélyi Zsófia 87 10:02,62/10:02,62 5. Márton Anita 89 16,90/16,90 6. Tóth László** 87 8:34,75/8:34,75 7. Szabó Dezső / Szemeti Péter 88 3:41,33/3:41,33 B keret 9. Baji Balázs 89 14,44/14, Ecseki Dániel / Petrovszki Tibor 89 52,82/52, Szebeny Miklós (feln. 4x100) 87 10,66/10, Takács Dávid 86 1:48,40/1:47,40 C keret 14. Antalóczy Csaba 87 21,23/21, Fayojomi Dávid / Farsang Evelin 89 60,29/60, Harsányi Olivér / Helebrandt Máté 89 1:29,20/1:29, Kaptur Éva 87 11,78/11, Kácser Krisztina** 88 /10:25, Lévai Dóra 88 59,34/59, Minczér Albert 86 8:40,06/8:40, Molnár Balázs 86 51,53/51, Nagy Xénia 86 54,48/54, Németh Noémi 86 64,07/64, Páhy Zsolt / Páli Viktor 87 17,52/17, Rácz Sándor 86 1:26,25/1:26, Török Krisztián 87 72,33/72, Varga Bianka 87 54,86/54,62 * Egészségi állapotuk függvényében ** A támogatás feltételhez kötött, egyéni megegyezés alapján. A Szakami Programot az Edzőbizottság december 5-én ülésén megtárgyalta és a kisebb módosításokat követően az Elnökség december 10-én elfogadta.

ATLÉTIKA. Dömötör Balázs. Schulek Ágoston sportágvezetô. Mérei László szövetségi kapitány. Csoma Ferenc. edzô. edzô

ATLÉTIKA. Dömötör Balázs. Schulek Ágoston sportágvezetô. Mérei László szövetségi kapitány. Csoma Ferenc. edzô. edzô Dömötör Balázs Schulek Ágoston sportágvezetô Mérei László szövetségi kapitány 28 Csoma Ferenc Fejér Géza Németh Pál Szabó Dezsô Bakai József 29 50 km gyaloglás Diszkoszvetés Diszkoszvetés Férfiak Czukor

Részletesebben

* FELNŐTT SZAKMAI PROGRAM 2008 *

* FELNŐTT SZAKMAI PROGRAM 2008 * * FELNŐTT SZAKMAI PROGRAM 2008 * Készítette Mérei László MASZ Megtárgyalta a MASZ Edzőbizottsága, elfogadta a MASZ Elnöksége 2007. november 21.-én 1, Gondolatok a 2007 es évről: 2007-ben felnőtt és utánpótlás

Részletesebben

AMIT MINDENKINEK TUDNI KELL - 2015 Összefoglaló a legújabb antidopping tudnivalókról

AMIT MINDENKINEK TUDNI KELL - 2015 Összefoglaló a legújabb antidopping tudnivalókról AMIT MINDENKINEK TUDNI KELL - 2015 Összefoglaló a legújabb antidopping tudnivalókról A többször módosított 43/2011 Kormányrendelet ismeretében a MASZ elkészítette és az Elnökség elfogadta az átalakított

Részletesebben

MASZ SZAKMAI PROGRAM 2011

MASZ SZAKMAI PROGRAM 2011 MASZ SZAKMAI PROGRAM 2011 Tartalom 1. Visszatekintés 2010 2. oldal 2. Szakmai Program 2011 3. oldal 2.1. Bevezető 3. oldal 2.2. Kiemelt események, célkitűzések 4. oldal 2.3. A felkészülés szakmai háttere

Részletesebben

A fiatalok 2009. évi szakmai programja

A fiatalok 2009. évi szakmai programja 1 A fiatalok 2009. évi szakmai programja Mint minden olimpia utáni első év, így a 2009. is nagyon fontos lesz az atléták számára. Többen úgy kezdték meg a felkészülést, hogy a hosszabb távú terveik között

Részletesebben

Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/

Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/ Magyar Kajak-Kenu Szövetség Közgyűlése Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/ Budapest, 2012. április 4. Készítette: Storcz Botond szövetségi kapitány Helyzetelemzés

Részletesebben

Hírlevél 2011. évi 4. megjelenés Magyar Atlétikai Szövetség

Hírlevél 2011. évi 4. megjelenés Magyar Atlétikai Szövetség Hírlevél 2011. évi 4. megjelenés Magyar Atlétikai Szövetség Az elmúlt időszakban zajlottak az események a Magyar Atlétikai Szövetségben és hazánk atlétikájának világában. Jelen hírlevelünkben többek között

Részletesebben

Felnőtt Szakmai Program / 2007 Mérei László szakmai igazgató

Felnőtt Szakmai Program / 2007 Mérei László szakmai igazgató 1, Összefoglaló a 2006.évről Felnőtt Szakmai Program / 2007 Mérei László szakmai igazgató Nemzetközi események. A páros évek adta kevesebb világverseny feladatok ellenére 2006-ben felnőtt és utánpótlás

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a 2008. évről BUDAPESTI HONVÉD SE ATLÉTIKAI SZAKOSZTÁLY

BESZÁMOLÓ. a 2008. évről BUDAPESTI HONVÉD SE ATLÉTIKAI SZAKOSZTÁLY BESZÁMOLÓ a 2008. évről BUDAPESTI HONVÉD SE ATLÉTIKAI SZAKOSZTÁLY I. Szakmai értékelés 2 A Budapesti Honvéd Atlétikai Szakosztálya 2008-ban 3. helyet szerzett a Magyar Atlétikai Szövetség abszolút pontversenyében

Részletesebben

Budapest Syma / Fészer. Budapest Syma / Fészer

Budapest Syma / Fészer. Budapest Syma / Fészer Versenynaptár 2013 01.12. Sport XXI. Terem 1. Régiók 01.19. Dobó SE Téli Versenysorozata I. forduló Szombathely 01.26. Budapest-bajnokság Budapest/Syma 01.26. Junior Ifjúsági verseny Pozsony 01.26. Serdülő

Részletesebben

MASZ Szakmai Program 2010

MASZ Szakmai Program 2010 MASZ Szakmai Program 2010 Tartalom 1. VISSZATEKINTÉS / 2009 2. OLDAL 2. SZAKMAI PROGRAM 2010 3. OLDAL 2.1. BEVEZETŐ 3. OLDAL 2.2. A 2010. ÉVI KIEMELT VERSENYEI ÉS CÉLKITŰZÉSEI 4. OLDAL 2.3. A 2010. ÉV

Részletesebben

Magyarország Felnőtt, U23 és Junior Összetett Atlétikai Bajnoksága 2019

Magyarország Felnőtt, U23 és Junior Összetett Atlétikai Bajnoksága 2019 Magyarország Felnőtt, U23 és Junior Összetett Atlétikai Bajnoksága 2019 A verseny célja: Magyarország szabadtéri összetett bajnoki címeinek eldöntése felnőtt, U23 és junior korcsoportokban. A verseny dátuma:

Részletesebben

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA SZEMPONTOK AZ OLIMPIAI JÁTÉKOK FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJÁHOZ I. Olimpiai célkitűzések: A Magyar BMX Cross szövetség a BMX cross kerékpáros versenyeken

Részletesebben

A FIATALOK 2008. ÉVI SZAKMAI PROGRAMJA

A FIATALOK 2008. ÉVI SZAKMAI PROGRAMJA A FIATALOK 2008. ÉVI SZAKMAI PROGRAMJA Akik olvasták, talán emlékeznek arra, hogy az igen sikeres kaunasi Junior EB-t követően, milyen célokkal is vágtunk neki a 2006. esztendőnek. Akkor többek között

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2011. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U 23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI EGYÉNI BAJNOKSÁGA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2011. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U 23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI EGYÉNI BAJNOKSÁGA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2011. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U 23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI EGYÉNI BAJNOKSÁGA Rendező: A Bajnokság helye és ideje: Versenybíróság: elnök: elnökhelyettes: titkár: technikai helyettes: Magyar Atlétikai

Részletesebben

2012. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U 23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI ATLÉTIKAI EGYÉNI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

2012. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U 23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI ATLÉTIKAI EGYÉNI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2012. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U 23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI ATLÉTIKAI EGYÉNI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG Rendező: A Bajnokság helye és ideje: Versenybíróság: elnök: elnökhelyettes: titkár: technikai helyettes: Magyar Atlétikai

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI EGYÉNI BAJNOKSÁGA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI EGYÉNI BAJNOKSÁGA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2009. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI EGYÉNI BAJNOKSÁGA Rendező: A bajnokság helye és ideje Magyar Atlétikai Szövetség 2009. június 26-28. (péntek-vasárnap) Székesfehérvár,

Részletesebben

Magyarország évi Felnőtt, U23, Junior, Ifjúsági, Serdülő és Újonc Összetett Atlétikai Bajnoksága

Magyarország évi Felnőtt, U23, Junior, Ifjúsági, Serdülő és Újonc Összetett Atlétikai Bajnoksága Magyarország 2016. évi Felnőtt, U23, Junior, Ifjúsági, Serdülő és Újonc Összetett Atlétikai Bajnoksága 1. A bajnokság rendezője: A Magyar Atlétikai Szövetség megbízásából az Alba Regia Atlétikai Klub 2.

Részletesebben

SPORTBIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SPORTBIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SPORTBIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA MAGYAR BÚVÁR SZAKSZÖVETSÉG 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. tel.,fax: (36-1) 270 0117 E-mail: buvar@buvar.hu Web: www.buvar.hu Érvényes: 2014. 10.10-től Sportbizottság

Részletesebben

SZAKMAI PROGRAM 2012 VISSZATEKINTÉS 2011

SZAKMAI PROGRAM 2012 VISSZATEKINTÉS 2011 SZAKMAI PROGRAM 2012 VISSZATEKINTÉS 2011 Egy nehezen induló fedett pályás szezon után, összességében sikeres évet zárt a sportágunk. Azzal a nem mindennapos ténnyel büszkélkedhetünk, hogy minden kiemelt

Részletesebben

Előterjesztés A évi U23-as Európa-bajnokságon való részvételről Novi Sad

Előterjesztés A évi U23-as Európa-bajnokságon való részvételről Novi Sad Előterjesztés A 2019. évi U23-as Európa-bajnokságon való részvételről Novi Sad Előterjesztő: Lévai Zoltán Ritter Árpád Gulevszkij Konsztantin U23-as Európa-bajnokság Novi Sad kötöttfogás /2019 03 04-06./

Részletesebben

52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa. Veszprém, 2010. július 10. szombat

52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa. Veszprém, 2010. július 10. szombat 52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa Veszprém, 2010. július 10. szombat Az atlétikai Balaton Bajnokságokról A korabeli megyei sajtó szerint az első atlétikai Balaton bajnokságot

Részletesebben

Magyarország évi Serdülő Csapatbajnoksága

Magyarország évi Serdülő Csapatbajnoksága Magyarország 2019. évi Serdülő Csapatbajnoksága A verseny célja: 1. Versenyzési lehetőség biztosítása serdülő és újonc atléták részére. 2. A serdülő és újonc atléták pozitív élményhez segítése. 3. A Sport

Részletesebben

FELNŐTT FÉRFI NŐI VÁLOGATOTT 2013. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA

FELNŐTT FÉRFI NŐI VÁLOGATOTT 2013. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA FELNŐTT FÉRFI NŐI VÁLOGATOTT 2013. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA 2013. évi Fő versenyek Felnőtt Európa-bajnokság Budapest (HUN) április 25-27. Felnőtt Csapat Európa-bajnokság Budapest (HUN) április 28. Felnőtt

Részletesebben

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2018/1.6..

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2018/1.6.. KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI 2019. ÉVRE v.2018/1.6.. Ezen dokumentum a Nemzeti A Válogatott versenyzők világversenyekre történő kiküldetésének feltételeit, módját határozza meg. A Magyar Íjász Szövetség (továbbiakban:

Részletesebben

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2019/1.4.

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2019/1.4. KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI 2020. ÉVRE v.2019/1.4. Ezen dokumentum a Nemzeti A Válogatott versenyzők világversenyekre történő kiküldetésének feltételeit, módját határozza meg. 1 A Magyar Íjász Szövetség, továbbiakban

Részletesebben

Magyar Egyetemi Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság

Magyar Egyetemi Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság Magyar Egyetemi Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság A verseny célja: **Versenykiírás** A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség által 2018/2019-ben meghirdetett egyetemi főiskolai országos atlétikai

Részletesebben

PARAGI FERENC GERELYHAJÍTÁS UTÁNPÓTLÁSÉRT & BHSE GERELYHAJÍTÓ MINŐSÍTŐ VERSENY ERDÉLYI GYÖRGY ( ) GERELYHAJÍTÓ MAGYAR BAJNOK EMLÉKÉRE

PARAGI FERENC GERELYHAJÍTÁS UTÁNPÓTLÁSÉRT & BHSE GERELYHAJÍTÓ MINŐSÍTŐ VERSENY ERDÉLYI GYÖRGY ( ) GERELYHAJÍTÓ MAGYAR BAJNOK EMLÉKÉRE PARAGI FERENC GERELYHAJÍTÁS UTÁNPÓTLÁSÉRT & BHSE GERELYHAJÍTÓ MINŐSÍTŐ VERSENY Gyermek ügyességi számokkal kiegészítve (4 próba C változat) Verseny jellege: Minősítő Ranglista verseny Verseny ideje: 2013.

Részletesebben

KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015

KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015 PROGRAMTERVEK Magyar Kajak-Kenu Szövetség KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015 KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI

Részletesebben

36. Nemzetközi Tavaszi Sportgála Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny

36. Nemzetközi Tavaszi Sportgála Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny 36. Nemzetközi Tavaszi Sportgála Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny Békéscsaba, 2015. április 26. vasárnap Magyarország Felnőtt 20 km-es Gyalogló Férfi, Női Egyéni és Csapatbajnoksága, Havasi István-emlékverseny

Részletesebben

Magyarország évi Serdülő Csapatbajnoksága

Magyarország évi Serdülő Csapatbajnoksága Magyarország 2018. évi Serdülő Csapatbajnoksága A verseny célja: 1. Versenyzési lehetőség biztosítása serdülő és újonc atléták részére. 2. A serdülő és újonc atléták pozitív élményhez segítése. 3. A Sport

Részletesebben

MAGYARORSZÁG EGYETEMI FŐISKOLAI ATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA Miskolc

MAGYARORSZÁG EGYETEMI FŐISKOLAI ATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA Miskolc Nevezési lista Férfi 100 méter Bódis Kornél 1990 Győri Atlétikai Club Elfogadva 11.10 Ecseki Dániel 1989 Szolnoki MÁV-SE Elfogadva 10.67 Farkas Dominik 2000 BSC Elfogadva 11.61 Grill Dániel 1996 Győri

Részletesebben

NvfREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS KÖZGVOL~SE. Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága. 40/2013.(11. 25.) számú. határozata

NvfREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS KÖZGVOL~SE. Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága. 40/2013.(11. 25.) számú. határozata NvfREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS KÖZGVOL~SE Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága 40/2013.(11. 25.) számú határozata a 2013. évi 02/2013- Sportösztöndíj rendszer támogatása pályázati felhívásra beérkezett

Részletesebben

2015. évi szakmai terv

2015. évi szakmai terv 2015. évi szakmai terv Bevezetés 1. 2015. évi hazai versenyrendszerek 2. Utánpótlás szakág 2015-ös szakmai tervei 3. Felnőtt szakág 2015-ös szakmai tervei 4. Para szakág 2015-ös tervei 5. Multisport nemzetközi

Részletesebben

Válogatott keret, válogatási elvek, tájékozódási búvárúszás szakág 2017

Válogatott keret, válogatási elvek, tájékozódási búvárúszás szakág 2017 Válogatott keret, válogatási elvek, tájékozódási búvárúszás szakág 2017 A Magyar Búvár Szakszövetség 2017. évben a 2017. évi Nyílt Európa Bajnokságra való felkészülést és kiutazást tudja támogatni központi

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Kovács Péter, Budapest XVI. Kerület Polgármestere, az Atlétika Szakosztály tiszteletbeli elnöke.

VERSENYKIÍRÁS. Kovács Péter, Budapest XVI. Kerület Polgármestere, az Atlétika Szakosztály tiszteletbeli elnöke. VERSENYKIÍRÁS 46. Paulínyi Jenő, 19. Klics Ferenc, 15. Főző János, 13. Bánhidi Béla, 8. Garay Sándor, 8. Varjú Vilmos, 7. Imre László és 4. Deák Balázs emlékverseny, Magyar Liga és minősítő verseny A verseny

Részletesebben

CSAPAT DÍJAZOTTAK ORSZÁGOS BAJNOKI CÍMET NYERT CSAPATOK

CSAPAT DÍJAZOTTAK ORSZÁGOS BAJNOKI CÍMET NYERT CSAPATOK CSAPAT DÍJAZOTTAK ORSZÁGOS BAJNOKI CÍMET NYERT CSAPATOK SPORTÁG ATLÉTIKA MISI SC VERSENY (hazai) KORCS. VERSENYSZÁM VERSENYZŐ EDZŐ Ügyességi CSB OB Junior 110 m gát csapat Pál Robin Tompa Zalán Hricz Ádám

Részletesebben

MAGYARORSZÁG ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁGA 2015

MAGYARORSZÁG ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁGA 2015 MAGYARORSZÁG ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁGA 2015 A bajnokság helye és ideje: a) Elődöntők: május 9-10. Keleti csoport: Nyugati csoport: Nyíregyháza Szombathely b) Döntő: szeptember 12-13. Székesfehérvár szeptember

Részletesebben

MAGYARORSZÁG évi ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁGA DÖNTŐ

MAGYARORSZÁG évi ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁGA DÖNTŐ MAGYARORSZÁG 2016. évi ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁGA DÖNTŐ A bajnokság ideje és helye: 2016. 09. 10-11. Székesfehérvár, Regionális Atlétikai Központ, Bregyó köz 1. A bajnokság célja: 1. Az aktív atletizálás

Részletesebben

KELET KUPA Debrecen Szuper Liga, Junior Liga, Ifjúsági és Serdülő Liga, továbbá Nyílt Ifjúsági Összetett verseny

KELET KUPA Debrecen Szuper Liga, Junior Liga, Ifjúsági és Serdülő Liga, továbbá Nyílt Ifjúsági Összetett verseny Debreceni Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft. 4032 Debrecen, Oláh Gábor u. 5. telefon: 06 52 514 400 e-mail: info@debrecenisportcentrum.hu KELET KUPA Debrecen Szuper Liga, Junior Liga, Ifjúsági és Serdülő

Részletesebben

ATLÉTIKAI VILÁGNAP OLIMPIAI REMÉNYSÉGEK VERSENYE IX. TISZAÚJVÁROS NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI VERSENYE

ATLÉTIKAI VILÁGNAP OLIMPIAI REMÉNYSÉGEK VERSENYE IX. TISZAÚJVÁROS NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI VERSENYE ATLÉTIKAI VILÁGNAP OLIMPIAI REMÉNYSÉGEK VERSENYE IX. TISZAÚJVÁROS NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI VERSENYE A verseny rendezője: Tiszaújvárosi Sport Club, MASZ, a NUPI és az IAAF támogatásával. A verseny célja: Az

Részletesebben

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok 2019. évi Versenykiírása 1. A VERSENYEK CÉLJA A Magyar Úszó Szövetség (továbbiakban: MÚSZ) által szervezett legmagasabb szintű versenyeken Magyarország 2019.

Részletesebben

2. ATLÉTIKAI IFJÚSÁG MAGYAR LIGA DÖNTŐ és 2. ATLÉTIKAI JUNIOR MAGYAR LIGA DÖNTŐ - Budapest

2. ATLÉTIKAI IFJÚSÁG MAGYAR LIGA DÖNTŐ és 2. ATLÉTIKAI JUNIOR MAGYAR LIGA DÖNTŐ - Budapest 2. ATLÉTIKAI IFJÚSÁG MAGYAR LIGA DÖNTŐ és 2. ATLÉTIKAI JUNIOR MAGYAR LIGA DÖNTŐ - Budapest A verseny célja: A versenyzési lehetőségek minőségi fejlesztése, az atléták megbecsülésének javítása, az atlétika

Részletesebben

Atlétikai Magyar Szuper Liga 2017

Atlétikai Magyar Szuper Liga 2017 Atlétikai Magyar Szuper Liga 2017 A Magyar Atlétikai Szövetség 2017-re is meghirdeti az Atlétikai Magyar Szuper Liga versenysorozatot. A sorozat célja az atlétika népszerűsítése, a versenyzési lehetőségek

Részletesebben

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap EREDMÉNYEK Férfi Mezei futás Időfutam Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap 1 Gregor László 1992 Békéscsabai AC 17 17:45 2 Minczér Albert 1986 VEDAC 10 17:58 3 Pápai Márton 1995 DSC-SI 4 18:09 4 Kazi

Részletesebben

120. ATLÉTIKAI MAGYAR BAJNOKSÁG augusztus 7-9. Székesfehérvár IDŐREND. I. nap augusztus 7. péntek

120. ATLÉTIKAI MAGYAR BAJNOKSÁG augusztus 7-9. Székesfehérvár IDŐREND. I. nap augusztus 7. péntek IDŐREND I. nap augusztus 7. péntek 16:00 magasugrás ffi selejtező 16:00 kalapácsvetés női selejtező 16:00 100 m női előfutam Dr. Irányossy Gézáné Vértessy Katalin emlékverseny 16:00 távolugrás ffi selejtező

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 029 Bicsák Bence 1995 Psn Zrt 14 A 30:27 PB 2 007 Jenkei Péter 1992 Vasas 32 A 30:45 PB 3 003 Csere Gáspár 1991 BEAC 36 A 31:00 SB 4 005 Farkas Dárius

Részletesebben

1. ATLÉTIKAI IFJÚSÁG MAGYAR LIGA DÖNTŐ és 1. ATLÉTIKAI JUNIOR MAGYAR LIGA DÖNTŐ - Budapest

1. ATLÉTIKAI IFJÚSÁG MAGYAR LIGA DÖNTŐ és 1. ATLÉTIKAI JUNIOR MAGYAR LIGA DÖNTŐ - Budapest 1. ATLÉTIKAI IFJÚSÁG MAGYAR LIGA DÖNTŐ és 1. ATLÉTIKAI JUNIOR MAGYAR LIGA DÖNTŐ - Budapest A verseny célja: A versenyzési lehetőségek minőségi fejlesztése, az atléták megbecsülésének javítása, az atlétika

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÉVI ORSZÁGOS ÖSSZETETT BAJNOKSÁGA Budapest Puskás Stadion, szeptember

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÉVI ORSZÁGOS ÖSSZETETT BAJNOKSÁGA Budapest Puskás Stadion, szeptember Tízpróba férfi felnőtt 100 m távol súly/7,26 magas 400 m 110 g/106 diszkosz rúd gerely 1500 m Összpont 1. Szabó Attila 84 DSC-SI 11,13 +2,2 832 7,26 +2,6 876 14,17 739 1,93 740 50,52 791 14,62 +0,2 896

Részletesebben

KVSE atlétika szakosztály évi értékelése

KVSE atlétika szakosztály évi értékelése KVSE atlétika szakosztály 2013. évi értékelése Az atlétika szakosztály elsősorban gyermek és serdülő korcsoporttal dolgozik. A 2013-as évben bekapcsolódtunk a Magyar Atlétikai Szövetség által életre hívott

Részletesebben

A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket:

A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket: Tisztelt Sporttársak! A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket: 2007. július 1-től életbe lépett nevezési rend értelmében minden nemzeti szövetség jogosult versenyszámonként

Részletesebben

100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény

100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény VEDAC-2015.07.31. 100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény Budai Alexandra 1994 GEAC 1 12,41 Torma Evelin 1994 GEAC 2 12,56 Baráti Patrícia 1997 GEAC 3 12,61 Fülöp Virág 1998 VEDAC 4 13,23

Részletesebben

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása Vidékbajnokság

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása Vidékbajnokság Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok 2018. évi Versenykiírása Vidékbajnokság 1. A VERSENYEK CÉLJA A Magyar Úszó Szövetség (továbbiakban: MÚSZ) által szervezett legmagasabb szintű versenyeken Magyarország

Részletesebben

MAGYARORSZÁG ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁGA b) Döntő: szeptember Székesfehérvár szeptember 11. Budapest (Félmaraton OB)

MAGYARORSZÁG ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁGA b) Döntő: szeptember Székesfehérvár szeptember 11. Budapest (Félmaraton OB) MAGYARORSZÁG ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁGA 2016 A bajnokság helye és ideje: a) Elődöntők: május 14-15. Keleti csoport: Nyugati csoport: Debrecen Szekszárd b) Döntő: szeptember 10-11. Székesfehérvár szeptember

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó T Á J É K O Z T A T Ó az Ózdi Súlyemelő és Fitness Club tevékenységéről Ózd, 2011. április 21. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke Club Előkészítő: Ózdi Súlyemelő és Fitness Ügyvezető

Részletesebben

Magyarország Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnoksága 2017 egyben Serdülő Magyar Liga és Szuper Liga versenyszámok

Magyarország Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnoksága 2017 egyben Serdülő Magyar Liga és Szuper Liga versenyszámok Magyarország Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnoksága 2017 egyben Serdülő Magyar Liga és Szuper Liga versenyszámok A bajnokság rendezője: Magyar Atlétikai Szövetség A bajnokság időpontja és helyszíne: 2017.

Részletesebben

Magyarország 2015. évi Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnoksága, egyben Serdülő Magyar Liga

Magyarország 2015. évi Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnoksága, egyben Serdülő Magyar Liga Magyarország 2015. évi Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnoksága, egyben Serdülő Magyar Liga A verseny rendezője: Magyar Atlétikai Szövetség A verseny időpontja és helyszíne: 2015. július 11-12. (szombat-vasárnap)

Részletesebben

2014. év szakmai beszámoló 2015. évi célok. Előadó: Ficsor László MESZ szövetségi kapitány

2014. év szakmai beszámoló 2015. évi célok. Előadó: Ficsor László MESZ szövetségi kapitány 2014. év szakmai beszámoló 2015. évi célok Előadó: Ficsor László MESZ szövetségi kapitány Szakvezetés Szövetségi kapitány Szakágvezetők Edzők FFFFx FFksx FFksNF Sporttudományi háttér Terhelés diagnosztika

Részletesebben

CSEPELI BIRKÓZÓ CLUB

CSEPELI BIRKÓZÓ CLUB CSEPELI BIRKÓZÓ CLUB 1212 BUDAPEST, BÉKE TÉR 1. TELF: 420-3810, FAX: 420-4501 ADÓSZ: 18242980-2-43. KHB:10400195-01917150-00000000 III. Magyar Bajnokság Grappling (GI, NO GI), Pankration, Amatőr MMA Versenyágakban

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 1500 méter Döntő 19:15 2. nap 2019-08-04 Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord 1 630 Pápai Márton 1995 GEAC 4 3:49.85 SB 2 636 Vindics Balázs 1994 UTE 9 3:49.86

Részletesebben

Magyarország évi Ifjúsági, Serdülő és Újonc Összetett Atlétikai Bajnoksága

Magyarország évi Ifjúsági, Serdülő és Újonc Összetett Atlétikai Bajnoksága Magyarország 2017. évi Ifjúsági, Serdülő és Újonc Összetett Atlétikai Bajnoksága 1. A bajnokság rendezője: A Magyar Atlétikai Szövetség megbízásából az Alba Regia Atlétikai Klub 2. A bajnokság időpontja

Részletesebben

Magyar Ugrókötelesek Szövetsége

Magyar Ugrókötelesek Szövetsége Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Egyéni és Duplaköteles Kötélugró Bajnokság Időpont: 2018.11.24-25 (Szombat-Vasárnap)

Részletesebben

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016.

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016. 2016/1. sz. határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a 2015. 12. 10-i elnökségi ülés emlékeztetőjét. 2016/2. sz. határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a következő elnökségi

Részletesebben

38. Nemzetközi Rajkai Emlékverseny Debrecen október 10.

38. Nemzetközi Rajkai Emlékverseny Debrecen október 10. 4 km női abszolút Hely Rajtsz. Név Szév Klub Egyetem Idő 1 770 Rakonczai Beáta 1977 NyVSC 0 16:41 2 750 Liene Puke 1988 0 Debreceni Egyetem 16:57 3 700 Hajdú Anna 1993 DSC-SI 0 17:10 4 533 Varga Krisztina

Részletesebben

IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK

IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK Tokyo 2020 2020. júl. 24. 2020. aug. 9. Várhatóan 207 ország részvételével, 11.090 sportoló indulhat. 33 sportágban 339 aranyérem kerül kiosztásra. 40 versenyhelyszín és több mint

Részletesebben

2014. június 11. Jelenlévő elnökségi tagok: Megjelent meghívottak:

2014. június 11. Jelenlévő elnökségi tagok: Megjelent meghívottak: MSSZ RENDES ELNÖKSÉGI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVE 2014. június 11. A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 2014. június 11-én 16 órakor a Magyar Sport Háza 3. emeleti tárgyalójában tartotta 2014. évi ötödik (5.)

Részletesebben

JUDO. SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal. Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző. Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9.

JUDO. SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal. Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző. Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9. JUDO SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9. BEVEZETŐ Mi a judo: egy sajátos etikai, nevelési, testnevelési és harcművészeti

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi Súlylökés fedett pálya Döntő 17:30 1. nap 1 Rakovszky Tibor 1994 Maximus SE 17 17.39 PB 2 Kürthy Lajos Imre 1986 Mohácsi TE 18 17.04 SB 3 Detrik Balázs 1995 Ikarus BSE 15 16.62 SB 4 Kerekes

Részletesebben

1. Futam 16:20 1. nap

1. Futam 16:20 1. nap EREDMÉNYEK Férfi 100 méter Előfutam 1. Futam 16:20 1. nap 2016-07-29 1 Bézsenyi Gergely Viktor 1991 Bp. Honvéd SE 3 10.81 Q 2 Kovács Miklós 1993 Békéscsabai AC 5 10.95 Q 3 Orosz Zoltán István 1992 TFSE

Részletesebben

Weisz Róbert szakmai igazgató

Weisz Róbert szakmai igazgató AZ UTÁNPÓTLÁS-NEVELŐ Á NEVELŐ Ő PROGRAMOK ÉS VÁLOGATOTT KERETEK RENDSZERE KAJAK-KENUKENU SPORTÁGBAN Weisz Róbert szakmai igazgató Magyar Olimpiai Bizottság NEFMI Sport Szakállamtitkárság Nemzeti Sport

Részletesebben

Magyar Egyetemi Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság

Magyar Egyetemi Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság Magyar Egyetemi Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság A verseny célja: *** Versenykiírás *** A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség által 2012/2013-ban meghirdetett egyetemi főiskolai országos atlétikai

Részletesebben

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team Bemutatkozás A KONTENT-DKSI Cycling Team Az országúti kerékpársport Debrecenben sikeres múltra tekinthet vissza. Számos válogatott szereplés, OB győzelmek, rangos külföldi versenyeken való eredményes részvételek

Részletesebben

Németh Gyula (AC Szekszárd) edző kiemelkedő eredményei 1978-tól napjainkig 1

Németh Gyula (AC Szekszárd) edző kiemelkedő eredményei 1978-tól napjainkig 1 1978-2009 21 országos csúcs 139 válogatottság 164 bajnoki cím 123 második helyezés 105 harmadik helyezés 72 negyedik helyezés 50 ötödik helyezés 50 hatodik helyezés 33 hetedik helyezés 43 nyolcadik helyezés

Részletesebben

VEDAC Esti verseny

VEDAC Esti verseny VEDAC Esti verseny 2015.07.31 Férfi 100 m - Időfutam 1. Kása Tibor 1987 HVSE 1. 10,92 2. Pozsgai Dániel 1993 FTC 1. 10,97 3. Orosz Zoltán 1992 TFSE 1. 10,98 4. Pázmándi Zsolt 1995 GEAC 1. 11,17 5. Molnár

Részletesebben

Atlétikai Magyar Szuper Liga 2016

Atlétikai Magyar Szuper Liga 2016 Atlétikai Magyar Szuper Liga 2016 A Magyar Atlétikai Szövetség 2016-ra is meghirdeti az Atlétikai Magyar Szuper Liga versenysorozatot. A sorozat célja az atlétika népszerűsítése, a versenyzési lehetőségek

Részletesebben

Magyarország évi Serdülő és Újonc Bajnoksága, egyben Serdülő Liga, DEBRECEN

Magyarország évi Serdülő és Újonc Bajnoksága, egyben Serdülő Liga, DEBRECEN Debreceni Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft. 4032 Debrecen, Oláh Gábor u. 5. telefon: 06 52 514 400 e-mail: info@debrecenisportcentrum.hu Magyarország 2016. évi Serdülő és Újonc Bajnoksága, egyben Serdülő

Részletesebben

119. ATLÉTIKAI MAGYAR BAJNOKSÁG augusztus 1-3. Székesfehérvár

119. ATLÉTIKAI MAGYAR BAJNOKSÁG augusztus 1-3. Székesfehérvár 1. A Bajnokság célja: MAGYARORSZÁG 2014. évi bajnoki címeinek és helyezéseinek eldöntése. 2. A Bajnokság helyszíne és ideje: Székesfehérvár, Bregyó közi Atlétikai Központ, Bregyó köz 1. 2014. augusztus

Részletesebben

Futófesztivál Szombathely, 10 km-es utcai OB eredmények

Futófesztivál Szombathely, 10 km-es utcai OB eredmények Futófesztivál Szombathely, 10 km-es utcai OB eredmények 2014.09.28 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Korcsoport Idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör OB 10 km Férfi Junior 1 80 Halmai Balázs AC Szekszárd Junior

Részletesebben

2009 Téli Versenynaptár

2009 Téli Versenynaptár 2009 Téli Versenynaptár E-mail: MASZ iroda: titkarsag-masz@masz.hu Versenyiroda: versenyiroda@masz.hu Telefon: (+36 1) 460 6843 (+36 1) 460 6844 Fax: (+36 1) 460 6845 Levélcím: 1146 Budapest, Istvánmezei

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A tájékozódási futás sportágban tevékenykedő utánpótlás edzők támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A tájékozódási futás sportágban tevékenykedő utánpótlás edzők támogatására PÁLYÁZATI KIÍRÁS A tájékozódási futás sportágban tevékenykedő utánpótlás edzők támogatására - 2015 1 A pályázat célja A pályázat célja az utánpótlás nevelés érdekében végzett edzői munka ösztönzése és

Részletesebben

60 m 7,15 / 10, m 22,90 / 22,30

60 m 7,15 / 10, m 22,90 / 22,30 Sorszám Valós eredmény A versenyző neve Szül. éve Egyeülete Nevezett eredmény Versenyengedély 60 m 7,15 / 10,90 1. 6,74 fp. Sipos János 1991 Sz. MÁV SE 6,74 2. 6,79 fp. Karlik Dániel 1990 GEAC 6,79 3.

Részletesebben

Felnőtt Magyar Atlétikai Országos Bajnokság Budapest,Puskás Ferenc stadion,2009.augusztus 1-2. Éremtáblázat

Felnőtt Magyar Atlétikai Országos Bajnokság Budapest,Puskás Ferenc stadion,2009.augusztus 1-2. Éremtáblázat Felnőtt Magyar Atlétikai Országos Bajnokság Budapest,Puskás Ferenc stadion,2009.augusztus 1-2. Éremtáblázat Hely Klub Arany Ezüst Bronz Összes 1. Bp. Honvéd SE 6 3 4 13 2. VEDAC 5 4 4 13 3. DSC-SI 4 4

Részletesebben

2005 legjobb sportolóinak, csapatainak kiértékelése

2005 legjobb sportolóinak, csapatainak kiértékelése 2005 legjobb sportolóinak, csapatainak kiértékelése Gúta város önkormányzatának sportbizottsága a 2006 os év januári ülésén határozatot hozott a 2005 - ös év legjobb sportolóinak, csapatainak kiértékeléséről.

Részletesebben

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA Hatályos: 2015február 01 napjától TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK 2 BEVEZETŐ 3 I FEJEZET 4 A KIEMELT EDZŐ PROGRAM CÉLJA, HATÁLYA 4 II FEJEZET

Részletesebben

B pálya 18:00 1. nap Hely. Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény

B pálya 18:00 1. nap Hely. Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény EREDMÉNYEK Férfi Diszkoszvetés Döntő B pálya 18:00 1. nap Hely. Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény 1 Szikszai Róbert 1994 NYSC 1 59.29 2 Mozsdényi Dávid 1986 VEDAC 3 49.42 3 Czeller Gábor Sándor

Részletesebben

MAGYARORSZÁG ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁGA 2015. ELŐDÖNTŐ KELETI CSOPORT

MAGYARORSZÁG ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁGA 2015. ELŐDÖNTŐ KELETI CSOPORT MAGYARORSZÁG ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁGA 2015. ELŐDÖNTŐ KELETI CSOPORT A bajnokság helye és ideje: 2015. 05.09-10. Nyíregyháza, Városi Stadion, Sóstói út 24 Tiszavasvári út 4. (kalapácsvetés) A bajnokság

Részletesebben

Dr. PAPP PÁL - Csermák József NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI EMLÉKVERSENY

Dr. PAPP PÁL - Csermák József NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI EMLÉKVERSENY Gyermek fiú (3kg) Dr. PAPP PÁL - Csermák József NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI EMLÉKVERSENY TAPOLCA 2010.08.28. E r e d m é n y j e g y z ő k ö n y v 1. Szentivánszky Péter 98 Dobó SE Szombathely Magyarország 49.93

Részletesebben

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2014.

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2014. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2014. *Azon határozatnál, melyeknél az elnökség nem egyhangúan szavazott ott az igen/nem illetve a tartózkodások aránya jelölésre kerül. Kiemelt edzők 2014. év első féléves felosztására

Részletesebben

MAGYARORSZÁG évi ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁGA DÖNTŐ Székesfehérvár, Regionális Atlétikai Központ, Bregyó köz 1.

MAGYARORSZÁG évi ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁGA DÖNTŐ Székesfehérvár, Regionális Atlétikai Központ, Bregyó köz 1. MAGYARORSZÁG 2017. évi ATLÉTIKAI CSAPATBAJNOKSÁGA DÖNTŐ A bajnokság ideje és helye: 2017. 09. 9-10. Székesfehérvár, Regionális Atlétikai Központ, Bregyó köz 1. A bajnokság célja: 1. Az aktív atletizálás

Részletesebben

Magyarország 20km-es és Fiatalkorúak Hosszútávú Gyalogló Bajnoksága 2017 Békéscsaba

Magyarország 20km-es és Fiatalkorúak Hosszútávú Gyalogló Bajnoksága 2017 Békéscsaba EREDMÉNYEK Férfi 20km gyaloglás Időfutam 09:00 1. nap Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord 1 5 Helebrandt Máté 1989 NYSC 13 1:23:11 SB 2 34 Venyercsán Bence Barnabás 1996

Részletesebben

A fiú gyermek korosztály (14 évesek) 50 m-es medencében elért országos csúcsai 2014.12.31-én

A fiú gyermek korosztály (14 évesek) 50 m-es medencében elért országos csúcsai 2014.12.31-én A fiú gyermek korosztály (14 évesek) 50 m-es medencében elért országos csúcsai 2014.12.31-én Versenyszám Versenyző neve (szül. éve) Egyesülete Eredmény Dátum Helyszín 50 m gyors Fekete Ferenc (1999) Szf

Részletesebben

Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Pontozásos Ágazat. 2018/19. évi szezon

Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Pontozásos Ágazat. 2018/19. évi szezon Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Pontozásos Ágazat 2018/19. évi szezon Bevezető Cél: Reformálás Lezárult az előző Olimpiai Ciklus Új jövőkép felállítása klasszikus megbízható rendszerek, 21. századi

Részletesebben

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság Budapest, Budapest

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság Budapest, Budapest Nevezési lista Férfi 100 méter Barczai Botond 2001 Vasas Elfogadva Bujdosó Áron 2001 Tiszaújvárosi SC Elfogadva 12.78 Csörgő András Zoltán 2003 Vasas Elfogadva Gönczi Pál 1991 BHSE Elfogadva 10.98 Haufe

Részletesebben

Magyar Egyetemi Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság

Magyar Egyetemi Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság Magyar Egyetemi Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság A verseny célja: **Versenykiírás** A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség által 2013/2014-ben meghirdetett egyetemi főiskolai országos atlétikai

Részletesebben

Héraklész programba kinevezett, U23 korcsoportú versenyzők felkészülési terve. 2012. év. Készítette: Bökfi János Szűcs Endre Likercz Attila

Héraklész programba kinevezett, U23 korcsoportú versenyzők felkészülési terve. 2012. év. Készítette: Bökfi János Szűcs Endre Likercz Attila Héraklész programba kinevezett, U23 korcsoportú versenyzők felkészülési terve 2012. év Készítette: Bökfi János Szűcs Endre Likercz Attila Az U23 korú válogatott: Név, születési év Magát Krisztina 1989.

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 020 Juhász Balázs 1996 DSC-SI 38 30:31 SB 2 038 Kovács Tamás 1983 VEDAC 39 A 30:34 SB 3 028 Koszár Zsolt 1986 SYN FIT SZTG 40 30:52 4 021 Galamb

Részletesebben

Külön futamban futnak és külön is értékeljük az Országos Bajnokság és az Amatőr Futam résztvevőit.

Külön futamban futnak és külön is értékeljük az Országos Bajnokság és az Amatőr Futam résztvevőit. Külön futamban futnak és külön is értékeljük az Országos Bajnokság és az Amatőr Futam résztvevőit. A verseny rendezője: Magyar Atlétikai Szövetség megbízásából a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület Közreműködő

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 24/2012.(11.29.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 24/2012.(11.29.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 24/2012.(11.29.) számú határozata a 2012. évi 04/2012Sportösztöndíj támogatása pályázati kiírásra beérkezett pályázatokkal

Részletesebben

Magyar Egyetemi Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság

Magyar Egyetemi Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság Magyar Egyetemi Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság A verseny célja: *Versenykiírás* A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség által 2012/2013-ban meghirdetett egyetemi főiskolai országos atlétikai

Részletesebben

Részvétel a évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon

Részvétel a évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon Részvétel a 2016. évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai igazgató Az előterjesztést az MBSZ Elnöksége 2016. július 6-i ülésén 30/2016. számú határozatával elfogadta. 1 A

Részletesebben