20 éves a LÁNYI RÓBERT EMLÉKALAPÍTVÁNY

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "20 éves a LÁNYI RÓBERT EMLÉKALAPÍTVÁNY"

Átírás

1 20 éves a LÁNYI RÓBERT EMLÉKALAPÍTVÁNY augusztus 20-án, villámcsapás következtében a Dunakeszi repülőterén elhunyt fiúnk emlékére alapított Lányi Róbert Emlékalapítvány (továbbiakban Alapítvány) idén már 20. éve díjazza a legjobban repülő fiatal vitorlázó pilótákat. Fiúnk tragikus halálának részleteit és az Alapítvány alapításának történetét részletesen már megírtam, amely megjelent a Magyar Repüléstörténeti Társaság évi évkönyvében, illetve online bármikor olvasható a Magyar Vitorlázórepülő Szövetség honlapján, az alábbi linken: Az ott leírtakat nem szándékozom ismételni, csak az azóta történtek rövid összefoglalását írom meg. Az Alapítvány Kuratóriumában bekövetkezett egy sajnálatos változás. Fehérvári Tamás Kuratóriumi Elnök április 9-én bekövetkezett repülőhalála miatt új elnököt kellett választani. Az Alapítvány Kuratóriumának új elnöke Valter Róbert lett. Valter Róbert, Robi fiúnk gimnáziumi osztálytársa és barátja volt, akivel a MALÉV Repülőklubban is együtt repültek. Valter Róbert kezdettől fogva aktív tagként vett részt az Alapítvány munkájában. Nagy László, aki eddig is tagja volt a kuratóriumnak, vállalta a további tagsági munkát. Alapítványi második tagnak pedig beválasztottuk Vámosi Miklóst. Vámosi Miklós - mint a Vitorlázórepülő ifjúsági válogatott keret edzője - nagyon jól ismeri a fiatal vitorlázó pilótákat és repülési eredményeiket is naprakészen. Ezzel nagyon nagy segítséget tud biztosítani a Kuratórium munkájához. A Kuratórium a munkáját a megalapítás óta díjazás nélkül végzi, nagyon magas színvonalon. Tevékenységüket ezen alkalommal is köszönjük. A Kuratórium az alapító okiratban megfogalmazott elveknek megfelelően minden évben kiválasztja az előző évben repülő fiatal pilóták közül a legeredményesebb 1 vagy 2 pilótát. Eddig minden évben 2 pilótát díjaztunk. A kiválasztott díjazottakat az első 13 évre az idézett történeti összefoglaló is tartalmazta. Az összes eddigi díjazottat pedig jelen írásom mellékletében táblázatosan adom meg. Fiatal vitorlázó pilótáink nagyon jól repülnek és komoly repülő sikereket érnek el. Az utóbbi években a rendelkezésükre álló gépállomány minőségi javulása és a szakértő edzők irányításával végzett repüléseik a legjobb senior pilóták repülési eredményeivel is összemérhetőek. Kuratóriumunk nehéz feladata, hogy a sok jó repülés alapján ki tudja választani a legjobb pilótákat. A kuratórium eredményességét az bizonyítja leginkább, hogy a díjazott fiatal pilótáink közül jelenleg is: 9 pilóta van a vitorlázó ranglista élvonalában (Tamás Ferenc, Vámosi Tamás, Arday Dániel, Szegény Péter, Diófási Orsolya, Siket Zsolt, Kassai Péter, Kovács Krisztián, Tóth Róbert), 4 pilóta a felnőtt vitorlázó válogatott keret tagja (Tamás Ferenc, Vámosi Tamás, Arday Dániel, Diófási Orsolya),

2 2 pilóta az ifjúsági válogatott keretnek is tagja (Laktis Balázs, Bíró Bálint). Terpó Zoltán díjazott pilótánk Gripen vadászgépen repülő hivatásos pilóta lett. A Kuratórium által kiválasztott, díjazandó pilóták Róbert fiúnk születésnapján, február 21-én kapják meg az értesítést a díj odaítéléséről. Ezután a díjazottakról egy rövid indoklással kiegészített írást is közzéteszünk a soaringhungary.hu honlapon. A díjazott pilóták oklevelet, emlékplakettet kapnak, amit az éves Repülős Díjkiosztó ünnepségen adjuk át részükre. A pilóták egyszeri pénzbeli sporttámogatást is kaptak, amit a sportegyesületükön keresztül a versenyekre való felkészüléshez, vagy versenyekre való nevezési díjként használhatnak fel. Sajnos az Alapítvány bankban elhelyezett alaptőkéje az utóbbi két évben szinte semmi kamatjövedelmet nem hozott. Az Alapítvány részére felajánlott személyi jövedelemadó 1 %-nak összege is csökkenő tendenciát mutat, mert az eddigi támogatóink közül sokan nyugdíjba vonultak. Mivel az Alapítvány semmiféle kereskedelmi tevékenységet nem végez, egyéb bevételünk nem keletkezik. Ha a pénzbevételeink továbbra is hasonlóan alakulnak, akkor lehetséges, hogy az anyagi támogatástól el kell tekintenünk és díjazottjaink csak oklevelet és emlékplakettet fognak majd kapni a jövőben. A Lányi Róbert Emlékalapítvány a 20 éves eredményes működése alapján ismert lett a repülők között és reméljük, hogy dicsőséget jelent az alapítvány díjazottjának lenni. Gödöllő, jan. 31. Lányi Aladár Lányi Aladárné alapítók

3 Az első sorban ülnek: Lányi Aladárné Valter Róbert Fehérvári Tamás+ Nagy László alapító a Kuratórium a Kuratórium Kuratóriumi tag jelenlegi elnöke előző elnöke Vámosi Miklós Bíró Bálint Lányi Aladárné Laktis Balázs Lányi Aladár Kuratóriumi tag díjazott alapító díjazott alapító

4 Lányi Aladárné Lattmann Zsolt Diófási Orsolya Lányi Aladár Lányi Róbert Emlékalapítvány plakettje a Pirat kitűzővel

5 A Lányi Róbert Emlékalapítvány oklevele

6 A díjazás időpontja 1./ / / / / / / / / / / / / / / / / / / / A díjazott neve Antalfay Gábor Tamás Ferenc Tóth Géza Ördögh László Kolozsvári Miklós Várkonyi Szabolcs Szegény Péter Kassai Péter Tamás Ferenc Tóth Róbert Kovács Krisztián Tóth Csaba Kassai Péter Kovács Krisztián Terpó Zoltán Papp József Lattmann Zsolt Diófási Orsolya Bereczky Nikolett Kapuy Ádám Diófási Orsolya Siket Zsolt Vámosi Tamás Vass Tamás Kapuy Gábor Vámosi Tamás Paszternák László Korándi Sámuel Kapuy Gábor Arday Dániel Paszternák László Lencsés Péter Arday Dániel Bíró Bálint Laktis Balázs Bíró Bálint Pós János Lencsés Péter Pós János Tóth Barnabás A díjazott repülőklubja Kvasz András, Békéscsaba Szeged MATÁV, Dunakeszi Szeged Kvasz András, Békéscsaba Szeged DUNAFERR MÁV ACFH EGOM Horizont Hármashatárhegyi Sportrep. Alapítvány Öcsény Repülőklub DUNAFERR Opitz Nándor, Dunakeszi Kvasz András, Békéscsaba Opitz Nándor, Dunakeszi Borsod megyei Repülő Egyesület Borsod megyei Repülő Egyesület Hajdúszoboszló Aero Klub Baranya megyei Repülő és Eje Klub MÁV Repülőklub MÁV Repülőklub Hajdúszoboszló Aero Klub Szombathelyi Repülőklub

A Lányi Róbert Emlékalapítvány története

A Lányi Róbert Emlékalapítvány története A Lányi Róbert Emlékalapítvány története Lányi Aladár vagyok, magam is repülő ember. Házasságomból három fiú született, Lányi Balázs 1975-ben, Lányi Miklós 1978-ban és Lányi Róbert 1980-ban. Robi fiam

Részletesebben

MVK 2012 I. Kategória # Név MRSZ Klub Szám Össz. Sz1. Sz2. Sz3. Sz4. Négy % Minősítés

MVK 2012 I. Kategória # Név MRSZ Klub Szám Össz. Sz1. Sz2. Sz3. Sz4. Négy % Minősítés MVK 2012 I. Kategória # 1 SZABÓ József 779 ARK 17 19453 1393 1382 1325 1308 5408 100.00 1.osztály 2 FÖLDI Zoltán 3235 ARK 19 18232 1445 1323 1321 1125 5214 96.41 1.osztály 3 VEREBÉLYI Zoltán 29 MÁV 6 7064

Részletesebben

MVK 2013 I. Kategória

MVK 2013 I. Kategória MVK 2013 I. Kategória 1 HEGEDŰS László 1309 MALÉV 49 52280 1485 1467 1441 1383 5776 100.00 1.osztály 2 VEREBÉLYI Zoltán 29 MÁV 6 7755 1420 1413 1383 1323 5539 95.90 1.osztály 3 SZABÓ József 779 ARK 17

Részletesebben

MVK 2014 I. Kategória # Név MRSZ Klub Szám Össz. Sz1. Sz2. Sz3. Sz4. Négy % Minősítés

MVK 2014 I. Kategória # Név MRSZ Klub Szám Össz. Sz1. Sz2. Sz3. Sz4. Négy % Minősítés MVK 2014 I. Kategória 1 HEGEDŰS László 1309 ARK 26 27618 1518 1510 1482 1452 5962 100.00 1. osztály 2 BARTOLF Richárd 1393 ARK 5 7149 1513 1487 1448 1397 5845 98.04 1. osztály 3 VEREBÉLYI Zoltán 29 ARK

Részletesebben

# Név MRSZ Klub Szám Össz. Sz1. Sz2. Sz3. Sz4. Négy % Minősítés

# Név MRSZ Klub Szám Össz. Sz1. Sz2. Sz3. Sz4. Négy % Minősítés 1 VEREBÉLYI Zoltán 29 ARK 6 8520 1534 1527 1460 1347 5868 100.00 1. osztály 2 HEGEDŰS László 1309 ARK 34 35289 1524 1360 1291 1282 5457 93.00 1. osztály 3 LAURINYECZ Sándor 1538 BCSABA. 26 26591 1456 1339

Részletesebben

2013. ÉVI DÍJKIOSZTÓ ÜNNEPSÉG

2013. ÉVI DÍJKIOSZTÓ ÜNNEPSÉG 1 Tisztelt Vendégeink! Kedves Repülő Barátaim! 2013. ÉVI DÍJKIOSZTÓ ÜNNEPSÉG Magyar Repülő Szövetség elnöksége nevében tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket a 2013. évi díjkiosztó ünnepség alkalmából.

Részletesebben

Magyar Repülő Szövetség Rendkívüli Közgyűlés. ált. motoros repülő. vitorlázó repülő

Magyar Repülő Szövetség Rendkívüli Közgyűlés. ált. motoros repülő. vitorlázó repülő vitorlázó repülő ált. motoros repülő műrepülő ejtőernyős könnyűrepülő (UL) szabad repülők hőlégballonrepülés összesen: Magyar Repülő Szövetség Klub neve: 1 Aero Klub Debrecen SE. 13 13 2 AERO CLUB Hajdúszoboszló

Részletesebben

Magyar Repülő Szövetség Közgyűlés. vitorlázó repülő

Magyar Repülő Szövetség Közgyűlés. vitorlázó repülő vitorlázó repülő ált. motoros repülő műrepülő ejtőernyős könnyűrepülő (UL) szabad repülők hőlégballonrepülés összesen: Mandátum Klub neve: 1 Aero Klub Debrecen SE. 13 13 2 AERO CLUB Hajdúszoboszló Sportegyesület

Részletesebben

ált. motoros repülő vitorlázó repülő ejtőernyős műrepülő

ált. motoros repülő vitorlázó repülő ejtőernyős műrepülő Klub neve: 1 Aero Klub Debrecen 14 14 1 2 Aero Club Esztergom 25 25 1 3 Aeroclub Hajdúszoboszló Sportegyesület 8 16 7 13 5 49 2 4 Aeroclub Kaposújlak Repülő Egyesület 5 Aeroglobus Repülő Sportegyesület

Részletesebben

Tisztelt Vendégeink! Kedves Repülő Barátaim!

Tisztelt Vendégeink! Kedves Repülő Barátaim! 1 2015. ÉVI DÍJKIOSZTÓ ÜNNEPSÉG FORGATÓKÖNYV 17.30 Himnusz ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Megnyitás Tisztelt Vendégeink!

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA BUDAPESTI TERÜLETI DÖNTŐ 2006/2007 tanév Budapest, március V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA BUDAPESTI TERÜLETI DÖNTŐ 2006/2007 tanév Budapest, március V-VI. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Budapest, 2007. március 9-10. Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Gimn. 47,100 43,900 47,250 47,250 47,400 46,300 279,200 2 Nagykőrös Arany János Ref. Gimn. 45,800 45,350 45,650 47,800 45,650

Részletesebben

VIII. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny

VIII. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2007.04.28 1.oldal 1.Jurandori versenyszám (52 nevezés) Jurandori Mini Fiú (5 nevezés) I. Dinnyés Roland TATAMI CENTRUM Hetényi dojo II. Göbölyös Márk III. Göbölyös Ákos IV. Dobos István Jurandori Mini

Részletesebben

PARAGI FERENC GERELYHAJÍTÁS UTÁNPÓTLÁSÉRT & BHSE GERELYHAJÍTÓ MINŐSÍTŐ VERSENY ERDÉLYI GYÖRGY ( ) GERELYHAJÍTÓ MAGYAR BAJNOK EMLÉKÉRE

PARAGI FERENC GERELYHAJÍTÁS UTÁNPÓTLÁSÉRT & BHSE GERELYHAJÍTÓ MINŐSÍTŐ VERSENY ERDÉLYI GYÖRGY ( ) GERELYHAJÍTÓ MAGYAR BAJNOK EMLÉKÉRE PARAGI FERENC GERELYHAJÍTÁS UTÁNPÓTLÁSÉRT & BHSE GERELYHAJÍTÓ MINŐSÍTŐ VERSENY Gyermek ügyességi számokkal kiegészítve (4 próba C változat) Verseny jellege: Minősítő Ranglista verseny Verseny ideje: 2013.

Részletesebben

VELENCE ORSZÁGÚTI MARATON RT55 EREDMÉNYEK 2018

VELENCE ORSZÁGÚTI MARATON RT55 EREDMÉNYEK 2018 HELYEZÉS RAJTSZÁM NÉV KORCSOPORT IDŐ NŐI ABSZOLÚT 1 5933 URBÁN ANITA FELNŐTT (1979) 1:50:04 2 5938 KEREKES EDINA MASTER (1975) 1:50:08 3 5981 NYÉKI ESZTER MASTER (1978) 2:01:56 4 5993 HORVÁTHNÉ BAGOSI

Részletesebben

Gyémántkoszorú feltételeit teljesítették

Gyémántkoszorú feltételeit teljesítették Gyémántkoszorú feltételeit teljesítették Ssz. Név Magasság /Időp. Céltáv / Időp. Szabadtáv /Időp. 1. Nándor 2. Szeredai Pál 3. Áldott Sándor USA 4. Tury Kornél ITRK 5. Ujvári György ITRK 6. Kotrás Gábor

Részletesebben

XI. Fenyves Crossfutás április 3.

XI. Fenyves Crossfutás április 3. XI. Fenyves Crossfutás 2011. április 3. Végeredmény 5 KM Gyerek 1. Csák Tamás 2000 1164 26:49 2. Heller Dániel 1998 1145 28:56 3. MOLNÁR LILIÁNA ANITA 1997 1166 30:14 4. HALLGAT FANNI 1999 1104 30:38 5.

Részletesebben

I.Pelican Cup. A Szolnoki Repülő Egyesület a magyar versenyrendszernek megfelelően, ranglista versenyt rendez Szolnok-Szanda sportrepülőtéren.

I.Pelican Cup. A Szolnoki Repülő Egyesület a magyar versenyrendszernek megfelelően, ranglista versenyt rendez Szolnok-Szanda sportrepülőtéren. Verseny információk A Szolnoki Repülő Egyesület a magyar versenyrendszernek megfelelően, ranglista versenyt rendez Szolnok-Szanda sportrepülőtéren. A verseny célkitűzései: A vitorlázó teljesítményrepülés

Részletesebben

5. Jeremiás Roland Dávid 2002 Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pest Megyei D 13,0

5. Jeremiás Roland Dávid 2002 Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pest Megyei D 13,0 FIÚ EREDMÉNYEK - V. KORCSOPORT ssz név szül. év Iskola (Feladatellátás helye) város (cím) OM kód megye eredmény 100 m fiú V. kcs. 11.7 Tokos Zsolt 2002 Perczel Mór Gimnázium 11.7 1. Tóth Csaba 2002 Törökbálint,

Részletesebben

Magyar Erőemelő Szövetség XVII. Balaton Kupa Balatonszárszó, 2011. június 25-26. NEVEZÉSEK - FÉRFIAK IFJÚSÁGI

Magyar Erőemelő Szövetség XVII. Balaton Kupa Balatonszárszó, 2011. június 25-26. NEVEZÉSEK - FÉRFIAK IFJÚSÁGI N - 53 kg 1. Lőrincz Dávid 1996 Tabi Fitness Klub SE 55,0-59 kg 1. Bácsi Dávid 1993 Bihari Szabadidő és 120,0 2. Fazekas Tibor 1996 Marvel Team, Vésztő 80,0 1. Gombos Attila 1993 Bihari Szabadidő és 120,0

Részletesebben

3.Pelican Cup. A Szolnoki Repülő Egyesület a magyar versenyrendszernek megfelelően, területi versenyt rendez Szolnok-Szanda sportrepülőtéren.

3.Pelican Cup. A Szolnoki Repülő Egyesület a magyar versenyrendszernek megfelelően, területi versenyt rendez Szolnok-Szanda sportrepülőtéren. Verseny információk A Szolnoki Repülő Egyesület a magyar versenyrendszernek megfelelően, területi versenyt rendez Szolnok-Szanda sportrepülőtéren. A verseny célkitűzései: A vitorlázó teljesítményrepülés

Részletesebben

Futapest - Nógrád Crossfutás június 20.

Futapest - Nógrád Crossfutás június 20. Futapest - Nógrád Crossfutás 2010. június 20. Végeredmény 4 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. RAJSZKI LILI 1998 845 22:00 2. Csák Tamás 2000 2289 22:16 3. Kiszelák Nicholas 1997 2297 22:59

Részletesebben

A vitorlázórepülő versenyrendszer

A vitorlázórepülő versenyrendszer Magyar Repülő Szövetség Vitorlázórepülő Szakbizottsága A vitorlázórepülő versenyrendszer Érvénybe lép: 2004. március 31. Kidolgozta a VTSB Címlap hátolda A VERSENYRENDSZER A vitorlázórepülő versenyrendszer

Részletesebben

9. Veresegyházi Amatőr Asztalitenisz Verseny BESZÁMOLÓ Újra a Galaxis pályáin száguldoztak a kaucsuk labdák!

9. Veresegyházi Amatőr Asztalitenisz Verseny BESZÁMOLÓ Újra a Galaxis pályáin száguldoztak a kaucsuk labdák! 9. Veresegyházi Amatőr Asztalitenisz Verseny BESZÁMOLÓ Újra a Galaxis pályáin száguldoztak a kaucsuk labdák! Vasárnap 2017. február 12-én reggel 8 és este 21 óra között 150 nevezéssel a 11! különböző kategóriában

Részletesebben

I. Debrecen Grappling Bajnokság

I. Debrecen Grappling Bajnokság I. Debrecen Grappling Bajnokság G4 Grappling Liga 2013-2014 4. forduló 2014.03.08 Végeredmény Gi Grappling leányok, nők Ifjúsági1 korosztály 48+ kg. 2 versenyző I. Tóth Anett Gracie Barra Orgovány II.

Részletesebben

Ablakszerker Crossfutás június 1.

Ablakszerker Crossfutás június 1. Ablakszerker Crossfutás 2008. június 1. Végeredmény 4 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. GERLEI MÁTÉ 1996 175 22:49 2. SOLYMOSI DÁNIEL 1995 166 24:04 3. Schmidt Balázs 1994 184 25:53 4. Bottka

Részletesebben

A Magyar Vitorlázórepülő Szövetség Elnökségi Ülése emlékeztető

A Magyar Vitorlázórepülő Szövetség Elnökségi Ülése emlékeztető A Magyar Vitorlázórepülő Szövetség Elnökségi Ülése emlékeztető Időpont: 2013. február. 06. (szerda) 173`LT órai kezdettel, Hely: MVSz Iroda, Dagály utca 11/A (2. emelet). Meghívó: 1 sz. melléklet Napirend

Részletesebben

Szolnok terep félmaraton Női Felnőtt Kategória. Szolnok terep félmaraton Női Senior 1 Kategória

Szolnok terep félmaraton Női Felnőtt Kategória. Szolnok terep félmaraton Női Senior 1 Kategória Női Felnőtt Kategória 1 Marosvári Márta 432 1:59:33 Cegléd 2 Jaczina Dóra 431 2:14:08 Ceglédi Arany Oroszlán Futóklub 3 Szabadi Andrea 435 2:20:22 Szolnok 4 Péntek Zsuzsanna 434 2:23:40 Szolnok 5 Nagy

Részletesebben

Magyarország évi Nyílt Hegyifutó Országos Bajnoksága május 18., Parádfürdő-(Mátraháza)-Kékestető

Magyarország évi Nyílt Hegyifutó Országos Bajnoksága május 18., Parádfürdő-(Mátraháza)-Kékestető Újonc Lány (2006-os születésűek, 5 km) 1. Tóth Barbara SAC 2006 29:45 Újonc 2. Szemán Kata VEDAC 2006 31:44 Újonc 3. Zibrinyi Luca Kata MVSI 2006 32:04 Újonc 4. Halászy Tamara GEAC 2006 32:18 Újonc 5.

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2014/2015. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III.

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2005/2006 tanév Budapest, március 31-április 1. V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2005/2006 tanév Budapest, március 31-április 1. V-VI. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Budapest, 2006. március 31-április 1. Hely. Cím Csapatnév 1 Makó Erdei Ferenc Ker. és Közg. Szki. 48,250 45,050 46,200 45,950 46,650 46,700 278,800 2 Nagykőrös Toldi Miklós Szki. 46,800 44,400 46,550 45,900

Részletesebben

I.osztály Ősz Eredményei. XV. FORDULÓ Elmaradt mérkőzése

I.osztály Ősz Eredményei. XV. FORDULÓ Elmaradt mérkőzése SZABADIDŐSPORT SZÖVETSÉG 9700SZOMBATHELY, MARKUSOVSZKY U. 8. 2016. év I.osztály Ősz Eredményei XV. FORDULÓ Elmaradt mérkőzése Egyetemi SE - Delphi Dozen 4 : 3 ( 1 : 3 ) Gólszerzők : Kalmár Sz., Héra cs.,

Részletesebben

Magyarország évi Nyílt Hegyifutó Országos Bajnoksága július 21., Parádfürdő-(Mátraháza)-Kékestető

Magyarország évi Nyílt Hegyifutó Országos Bajnoksága július 21., Parádfürdő-(Mátraháza)-Kékestető Újonc Lány (2005-ös születésűek, 5 km) 1. Farkas Orsolya Anna MVSI 2005 32:56 Újonc 2. Lengyel Lizett Pegazus Atlétika 2005 33:45 Újonc 3. Zsák Eszter Csömör Sport 2005 39:36 Újonc A bajnok edzője: Zámbori

Részletesebben

Ferencz Károly Emlékverseny. Felnőtt

Ferencz Károly Emlékverseny. Felnőtt Ferencz Károly Emlékverseny Galgamácsa 2019.08.03-2019.08.04 Felnőtt 1 6 Szerdahelyi András ATKLE MAN 25 24 25 25 99 24 23 25 24 96 195 2 95 Jéri Tamás MVE MAN 24 22 25 25 96 23 25 24 24 96 192 3 84 Varga

Részletesebben

SERDÜLŐ FIÚ EGYES FŐTÁBLA

SERDÜLŐ FIÚ EGYES FŐTÁBLA SERDÜLŐ FIÚ EGYES FŐTÁBLA. 5 6 ANDRÁS Csaba... 59 7 MEDVEGY Ákos Univer-Sport Kft. 5. 589 VIRÁG Bence Szarvasi Körös ASE 6. 7. 8. 7 99 HŐGYE Gábor PTE PEAC 9. 875 9 MOLNÁR Dávid Nyírbátori ASE... 555 BARANYAI

Részletesebben

III. PEST MEGYEI RÉZFÚVÓS VERSENY - DÍJAZOTTAK

III. PEST MEGYEI RÉZFÚVÓS VERSENY - DÍJAZOTTAK I PEST MEGYEI RÉZFÚVÓS VERSENY - DÍJAZOTTAK Korcsoport Helyezés Díjazott neve Pontszám Település Intézmény Tanár Trombita Varga Blanka 54 Abony Bihari János AMI Trombita Nagy Domonkos Trombita Nagy Ágoston

Részletesebben

Díjak, elismerések a ZMNE I. Ludovika Fesztiválon

Díjak, elismerések a ZMNE I. Ludovika Fesztiválon Díjak, elismerések a ZMNE I. Ludovika Fesztiválon 1. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem kancellára kiemelkedő közéleti tevékenysége és az egyetem kapcsolatrendszerének bővítése érdekében végzett munkája

Részletesebben

U13 lányok : 1. Vágvölgyi Virág Salgótarjáni HKE 0:16:58 2. Bali Sára Salgótarjáni HKE 0:21:33

U13 lányok : 1. Vágvölgyi Virág Salgótarjáni HKE 0:16:58 2. Bali Sára Salgótarjáni HKE 0:21:33 EREDMÉNYLISTA - HEGYIKERÉKPÁROSOK - ELEMÉR-FORRÁSIG U13 lányok : 1. Vágvölgyi Virág Salgótarjáni HKE 0:16:58 2. Bali Sára Salgótarjáni HKE 0:21:33 U19 nők : 1. Csikány Bianka Salgótarjáni HKE 0:14:07 2.

Részletesebben

XI. Kecskemét Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny

XI. Kecskemét Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny ZÁRÓ JEGYZŐKÖNYV 2005.11.26 2.oldal 1.Jurandori versenyszám (61 nevezés) Jurandori Mini Fiú (6 nevezés) I. Mintál Erik Halasi Harcművész Egyesület II. Náder Ákos Hetényegyházi Ju-Jitsu Klub III. Buda Szabolcs

Részletesebben

TDVT2019 VELENCEBIKE MTB MARATON RT/KT/HT EREDMÉNYEK

TDVT2019 VELENCEBIKE MTB MARATON RT/KT/HT EREDMÉNYEK MTB RÖVID TÁV FÉRFI ABSZOLÚT 1 356 BÓDI MÁRTON 0:55:06 FELNŐTT 2 377 KOVÁCS GYŐZŐ VELOCLASS VELENCE 0:56:21 MASTER2 3 357 SOÓS TAMÁS 0:59:03 MASTER1 4 368 ZSOFCSIK PÉTER 0:59:49 MASTER1 5 370 MÉHÉSZ TAMÁS

Részletesebben

MALÉV Flatland Cup 2010. 4. Magyar Női Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság, 55. Magyar Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság

MALÉV Flatland Cup 2010. 4. Magyar Női Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság, 55. Magyar Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság BULLETIN # III. (Szabad, 18m, 15m, Standard, FAI Club osztály) amely egyben 4. Magyar Női Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság, (FAI Club osztály) 55. Magyar Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság (Szabad osztály,

Részletesebben

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA .... 5.. 7. 8. 9. 0..... 5.. 7. 8. 9. 0..... 5.. 7. 8. 9. 0... 7 BALÁZS Bence Univer-Sport Kft. 9 MOLNÁR István Patrik Jászkun Volán Sport Club Kft. - 0 (5, 8, ) 7 BALÁZS Bence 7 SZABALICS Tamás KSI SE

Részletesebben

17 saját rendezésű program 1500 résztvevő

17 saját rendezésű program 1500 résztvevő 2013. december 21. 17 saját rendezésű program 1500 résztvevő 10 futórendezvény 4 streetball-kupa és dobóverseny 2 kerékpáros teljesítménytúra 1 gyalogos teljesítménytúra 1 12+1 program DÖKE-tagok részvételével

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest II. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest II. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Vénkerti Ált. Isk. és AMI 37,850 37,650 38,250 113,750 2 Tatabánya Dózsakerti Váci Mihály Ált. Isk. 37,550 37,750 36,700 112,000 3 Szeged Arany János Ált. Isk. 37,100 37,400

Részletesebben

XII. Kecskemét Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny. III. Dinnyés Roland TATAMI CENTRUM Hetényi dojo. TATAMI CENTRUM Bányai dojo

XII. Kecskemét Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny. III. Dinnyés Roland TATAMI CENTRUM Hetényi dojo. TATAMI CENTRUM Bányai dojo 2006.11.25 1.oldal 1.Jurandori versenyszám (65 nevezés) Jurandori Mini Fiú (4 nevezés) I. Győrfi Tamás II. Kalmár József III. Dinnyés Roland IV. Szűcs Ferenc Jurandori Mini Leány (4 nevezés) I. Sőregi

Részletesebben

JÁKI PAPÍR. I. B.osztály Ősz Eredményei XIX. FORDULÓ. Zotu Reklám - DPSE 1 : 7 ( 0 : 3 ) Peakfitness - EPCOS 4 : 3 ( 2 : 1 )

JÁKI PAPÍR. I. B.osztály Ősz Eredményei XIX. FORDULÓ. Zotu Reklám - DPSE 1 : 7 ( 0 : 3 ) Peakfitness - EPCOS 4 : 3 ( 2 : 1 ) SZABADIDŐSPORT SZÖVETSÉG 9700SZOMBATHELY, MARKUSOVSZKY U. 8. 2016. év Zotu Reklám - DPSE 1 : 7 ( 0 : 3 ) Peakfitness - EPCOS 4 : 3 ( 2 : 1 ) Harangláb Söröző - Nyugat Rádió 3 : 6 ( 1 : 1 ) Rács SE - KÖRY-KER

Részletesebben

VII. Fenyves Crossfutás április 1.

VII. Fenyves Crossfutás április 1. VII. Fenyves Crossfutás 2007. április 1. Végeredmény 5 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. PÁPAI MÁRTON 1995 562 21:00 2. PÁPAI GERGELY 1993 547 24:10 3. SZABÓ ADRIENN 1994 576 24:52 4. PÁLL

Részletesebben

VERSENYJEGYZŐKÖNYV A TOLNA MEGYEI ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG ÁLTAL 2012. ÁPR. 27-ÉN SZEKSZÁRDON RENDEZETT NYÍLT MEGYEI RANGLISTA VERSNYRŐL

VERSENYJEGYZŐKÖNYV A TOLNA MEGYEI ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG ÁLTAL 2012. ÁPR. 27-ÉN SZEKSZÁRDON RENDEZETT NYÍLT MEGYEI RANGLISTA VERSNYRŐL VERSENYJEGYZŐKÖNYV A TOLNA MEGYEI ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG ÁLTAL 2012. ÁPR. 27-ÉN SZEKSZÁRDON RENDEZETT NYÍLT MEGYEI RANGLISTA VERSNYRŐL EREDMÉNYEK: 80 m serülő férfi 1. Valkay Tamás 99 AC Szekszárd 10,3 2.

Részletesebben

Serdülő fiú páros főtábla

Serdülő fiú páros főtábla ...... 7. 8. 9........ 7. 8. 9........ 7. 8. 9.... KSI SE 9 TERÉK Norbert KSI SE - (,, ) VIRÁG Bence Szarvasi Körös ASE 9 TERÉK Norbert - (9,, 7) MEDVEGY Ákos Szarvasi Körös ASE9 9 / 9 TERÉK Norbert KOVÁCS

Részletesebben

Országos Régiós Felmérő Verseny

Országos Régiós Felmérő Verseny Országos Régiós Felmérő Verseny 2014. február 1. Leányfalu Rendező: Helyszín: Uszoda megnevezése: Medence adatai: Időmérés típusa: Lebonyolítás típusa: Verseny típusa: Jegyzőkönyv adatai Közép-Magyarországi

Részletesebben

EREDMÉNYEK. Az Atlétikai Club Bonyhád évi téli felkészülési ranglista versenysorozata 1. Bonyhád Férfi 60 méter fedett pálya Döntő

EREDMÉNYEK. Az Atlétikai Club Bonyhád évi téli felkészülési ranglista versenysorozata 1. Bonyhád Férfi 60 méter fedett pálya Döntő Az Atlétikai Club 2016. évi téli felkészülési ranglista EREDMÉNYEK Férfi 60 méter fedett pálya Döntő 15:50 1. nap Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény 1 Papp Bence 1999 DOVASE 4 7.27 2 Szemes

Részletesebben

Jurandori ( egyéni bemutató, 8 kategória, 57 nevezés )

Jurandori ( egyéni bemutató, 8 kategória, 57 nevezés ) Jurandori ( egyéni bemutató, 8 kategória, 57 nevezés ) Leány ifjúsági kategória ( 7 nevezés ): I. Morvai Tímea ( Darányi Dojo Ju-Jitsu Klub Kiskunhalas ) II. Hegedűs Éva ( Tatami Centrum Ju-Jitsu Klub

Részletesebben

Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány 1. kör

Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány 1. kör Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány 1. kör U9 Unisex 1 Gy702 RÓNAY Bálint BIKE ZONE Gödöllő 00:08:42 00:00:00 00:08:41 2 Gy801 KISS Emma Lotti BIKE ZONE Gödöllő 00:09:14 00:00:31 00:09:11 3 Gy27

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

Futapest Crossfutás Csömör december 11. Futapest Crossfutás Csömör 2011. december 11. Végeredmény 4 KM Gyerek 1. RAJSZKI LILI 1998 280 15:55 2. Turschl Bence 1999 241 16:56 3. Bócz Patricia 1998 244 16:59 4. Kiss Viktor Zsolt 1997 246 17:57

Részletesebben

V. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2004.04.24 1.oldal. Jurandori Maxi Fiú (7 nevezés) I. Vartek Mátyás Lágymányosi Ju-Jitsu Klub

V. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2004.04.24 1.oldal. Jurandori Maxi Fiú (7 nevezés) I. Vartek Mátyás Lágymányosi Ju-Jitsu Klub V. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2004.04.24 1.oldal 1.Jurandori versenyszám (54 nevezés) Jurandori Mini Fiú (7 nevezés) I. Halmagyi Viktor II. Kisling Zénó III. Vígh Péter IV. Petővári Nicola Jurandori

Részletesebben

2015. évi Közhasznúsági jelentés

2015. évi Közhasznúsági jelentés 2015. évi Közhasznúsági jelentés Budapest, 2016. április 5. Popp Judit elnök 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Mező Tandem Egyesület a 2015. évben gazdálkodásáról a Számviteli törvénynek és a kapcsolódó előírásoknak

Részletesebben

Sopron 2017 Grappling Bajnokság végleges nevezések a sorsolásokkal 9. verzió október 27. péntek 6 óra

Sopron 2017 Grappling Bajnokság végleges nevezések a sorsolásokkal 9. verzió október 27. péntek 6 óra Klub neve Sopron 2017 Grappling Bajnokság végleges nevezések a sorsolásokkal 9. verzió 2017. október 27. péntek 6 óra I. Nevezések klubonként: Fő Gi Gr. NoGi Gr. Combat Gr. Kesztyűs Küzd. NoGi Open Kesztyűs

Részletesebben

Cserhátszentiván-Kutasó-Bokor-Crossfutás október 13.

Cserhátszentiván-Kutasó-Bokor-Crossfutás október 13. Gyerek Cserhátszentiván-Kutasó-Bokor-Crossfutás 2007. október 13. Végeredmény 6 KM Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. SZOBOSZLAY TAMÁS 1993 388 24:46 2. Wágner Barbara 1994 492 35:26 3. Tolnai Rita

Részletesebben

1. Asztalos Antónia 2008 Békéscsaba Előre ÚK 0:45,58 141p 5. Kósa Nikolett 2008 Békéscsaba Előre ÚK 1:03,7 51p

1. Asztalos Antónia 2008 Békéscsaba Előre ÚK 0:45,58 141p 5. Kósa Nikolett 2008 Békéscsaba Előre ÚK 1:03,7 51p 50 m. leány gyorsúszás 7. Csendes Eszter 2007 Békéscsaba Előre ÚK 0:46,73 130p 8. Hrabovszki Lara 2007 Békéscsaba Előre ÚK 0:47,00 128p 14. Endrényi Lara 2007 Békéscsaba Előre ÚK 1:05,30 48p 1. Asztalos

Részletesebben

Hullámtábor 2014-2015. Bulletin - no.1

Hullámtábor 2014-2015. Bulletin - no.1 Hullámtábor 2014-2015 Bulletin - no.1 A Repülőklub Gyöngyös és a MVSz közös szervezésében a MVSz támogatásával A tábor időtartama Célja Helye Szervezők Vontatópilóták Meteor 2014. december 1. és 2015.

Részletesebben

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA .... 5. 6. 7. 8. 9. 0..... 5. 6. 7. 8. 9. 0..... 5. 6. 7. 8. 9. 0... Ceglédi VSE 77 BÖHM Gábor TURRIS SE S - 0 (,, ) 69 LENGYEL Ádám Dunakes 77 BÖHM Gábor - 0 (5, 6, 5) 70 PÁVEL Attila Dunakes 6 9687 /

Részletesebben

XI hu - Karancs Királya

XI hu - Karancs Királya hegyikerékpáros eredménylista 1. 40 Adame László Nagybárkány 34 év feletti férfiak / Elemér-forrás 0:10:45 2. 35 Frics Balázs Salgótarjáni HKE 34 év feletti férfiak / Elemér-forrás 0:13:53 3. 12 Kreicsi

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET 2017.

KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET 2017. KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET 1. Az alapítvány adatainak ismertetése Az alapítvány neve: alapítója: Víz az Élet Alapítvány Magyar Víziközmű Szövetség 1051 Budapest, Sas u. 25. (korábbi nevén: Víz- és Csatornaművek

Részletesebben

Ifjúsági-, és felnőtt Tereptriatlon egyéni Országos Bajnokság

Ifjúsági-, és felnőtt Tereptriatlon egyéni Országos Bajnokság OB ifjúsági nő 1 30 SOÓS Fanni Fergeteg Triatlon SE 2784 01:56:07 00:00:00 00:10:12 01:04:29 00:41:25 2 43 PURUCZKI Dorina FTC 5425 02:14:29 00:18:22 00:11:05 01:09:21 00:54:02 Tempo Sport Kft 1/ 22 OB

Részletesebben

2014. március 3. Jelenlévő elnökségi tagok: Megjelent meghívottak:

2014. március 3. Jelenlévő elnökségi tagok: Megjelent meghívottak: MSSZ RENDES ELNÖKSÉGI ÜLÉS HATÁROZATAI 2014. március 3. A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 2014. március 3-án 16 órakor a Magyar Sport Háza 3. emeleti tárgyalójában tartotta 2014. évi második (2.)

Részletesebben

Ablakszerker Crossfutás június 5.

Ablakszerker Crossfutás június 5. Ablakszerker Crossfutás 2011. június 5. Végeredmény 4 KM Gyerek 1. Keresztes Róbert 2000 681 20:22 2. Bottka Bálint 1998 683 20:48 3. Kántor Bence 1997 677 21:03 4. Palkovics Patrik 2000 684 21:16 5. Nagy

Részletesebben

Középtáv Év kategória szerinti eredménylista

Középtáv Év kategória szerinti eredménylista Férfi 25-29 1 29 PANGL Ádám 1991 05:01:37 Férfi 4 4 00:33:08 02:46:34 01:41:55 2 5 BOMBICZ János 1990 05:15:26 Férfi 9 9 00:36:38 02:43:05 01:55:42 +00:13:48 3 9 ERDŐS Péter 1993 05:38:12 Férfi 19 19 00:34:22

Részletesebben

Ablakszerker Crossfutás november 26.

Ablakszerker Crossfutás november 26. Ablakszerker Crossfutás 2011. november 26. Végeredmény 5,1 KM Gyerek 1. Okuma Levente 2000 101 21:20 2. Romvári Bence 1997 109 21:39 3. Cseri Bettina 1999 103 23:04 4. Horváth Karolina Helga 2002 102 23:05

Részletesebben

Kutasó-Bokor-Cserhátszentiván Crossfutás szeptember 28.

Kutasó-Bokor-Cserhátszentiván Crossfutás szeptember 28. Gyerek Kutasó-Bokor-Cserhátszentiván Crossfutás 2008. szeptember 28. Végeredmény 6 KM Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. Schmidt Balázs 1994 985 26:50 2. RAJSZKI LILI 1998 919 28:53 3. KORPONAY GYÖRGY

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Általános Iskola Pedagógium Alapítványa 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 29/c. 2011. évi Közhasznúsági jelentése

Berzsenyi Dániel Általános Iskola Pedagógium Alapítványa 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 29/c. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Berzsenyi Dániel Általános Iskola Pedagógium Alapítványa 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 29/c 2011. évi Közhasznúsági jelentése Kaposvár, 2012.május 18. Kovács Zoltán Kuratórium elnöke A Berzsenyi Dániel

Részletesebben

SERDÜLŐ FIÚ EGYES FŐTÁBLA

SERDÜLŐ FIÚ EGYES FŐTÁBLA SERDÜLŐ FIÚ EGYES FŐTÁBLA. 8 ANDRÁS Csaba BVSC-Zugló ANDRÁS Csaba. 70 8 7 SÖVEGES Zalán TURRIS SE Sopron - 0 (,, ) ANDRÁS Csaba. 9 8 KISS Dániel TURRIS SE Sopron - 0 (7,, ) 9 BALOGH Bence. 8 8 9 BALOGH

Részletesebben

Serdülő fiú páros főtábla

Serdülő fiú páros főtábla ..... 6. 7. 8. 9....... 6. 7. 8. 9....... 6. 7. 8. 9.... KSI SE MOLNÁR István Patrik Jászkun Volán Sport Clu - (,, ) PORUBSZKI Martin SZERVA Asztaliten MOLNÁR István Patrik - (7,, -, ) 6 KOVÁCS Gábor SZERVA

Részletesebben

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA ...... 7. 8. 9. 0....... 7. 8. 9. 0....... 7. 8. 9. 0... 9 MOLNÁR István Patrik Jászkun Volán Sport Club Kft. 9 BALÁZS Bence Univer-Sport K - 0 (-) 9 MOLNÁR István Patrik x BYE 0 9 BALÁZS Bence - 0 (,,

Részletesebben

100 m fiú VI. kcs. 1. ief. 1.

100 m fiú VI. kcs. 1. ief. 1. FIÚ EREDMÉNYEK - VI. KORCSOPORT ssz név szül. év Iskola (Feladatellátás helye) város (cím) OM kód megye eredmény 100 m fiú VI. kcs. 11.6 Kiss István 1999 Eötvös József Gimnázium Tiszaújváros 11.6 1. Ajide

Részletesebben

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2016/2017.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2017. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 34. hely Ábrahám

Részletesebben

Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak

Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak 1 Kapcsolattartás 2 Kapcsolattartás 3 Telefonos ügyfélfogadás / Kapcsolattartás Technikai gond: (061)-398-8550

Részletesebben

VÉGEREDMÉNY ÚJONC FIÚ. Helyezés Kiem.hely No. CSAPAT NÉV J1 JÁTÉKOS 1 J2 JÁTÉKOS 2 J3 JÁTÉKOS 3 J4 JÁTÉKOS 4 J5 JÁTÉKOS 5

VÉGEREDMÉNY ÚJONC FIÚ. Helyezés Kiem.hely No. CSAPAT NÉV J1 JÁTÉKOS 1 J2 JÁTÉKOS 2 J3 JÁTÉKOS 3 J4 JÁTÉKOS 4 J5 JÁTÉKOS 5 VÉGEREDMÉNY ÚJONC FIÚ Helyezés Kiem.hely No. CSAPAT NÉV J JÁTÉKOS J JÁTÉKOS J JÁTÉKOS J4 JÁTÉKOS 4 J5 JÁTÉKOS 5 7 VÖRÖS Balázs 68 TÖRÖK Seiya Krisztián 6 KLAMPÁR Tibor z z OROSZKI Péter 4 SZLIVKA Norbert

Részletesebben

I. Veszprém Grappling Bajnokság 2013 január 19. Végeredmény

I. Veszprém Grappling Bajnokság 2013 január 19. Végeredmény I. Veszprém Grappling Bajnokság 2013 január 19. Végeredmény Gi Grappling nők Gi Grappling Női 3 versenyző I. Kuti Veronika Titánok HKSE Bocfölde II. Greffer Kinga Marcali Városi SZSE III. Gáspár Lívia

Részletesebben

Olimpiai táv Év kategória szerinti eredménylista

Olimpiai táv Év kategória szerinti eredménylista Férfi 18-24 1 113 TÓTH Zalán Zénó 1999 02:11:40 Férfi 2 2 00:21:22 01:08:35 00:21:46 00:19:55 +00:00:00 2017.07.09 09:19:21 Oldal: 1 of 11 Nő 18-24 1 114 GRAJZEL Sáron 1998 02:39:13 Nő 13 2 00:27:26 01:25:02

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. A Püspökladány Sportjáért Közalapítvány. Kuratóriuma. 2013 Január-2013 December

TÁJÉKOZTATÓ. A Püspökladány Sportjáért Közalapítvány. Kuratóriuma. 2013 Január-2013 December TÁJÉKOZTATÓ A Püspökladány Sportjáért Közalapítvány Kuratóriuma 2013 Január-2013 December 1 Tisztelt Polgármester Asszony, Tisztelt képviselőtestület! Beszámoló a 2013.január.01.-2013. december 31. között

Részletesebben

SERDÜLŐ FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

SERDÜLŐ FIÚ PÁROS FŐTÁBLA ...... 7. 8. 9........ 7. 8. 9........ 7. 8. 9.... TERÉK Norbert BVSC-Zugló KREBS Bálint BVSC-Zugló - (J.N.) 9 MOLNÁR Ádám 9 MOLNÁR Ádám Siófoki Asztalitenisz Klub BAUER Szilárd Miklós - (, 8, -7, 7) BAUER

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

Zen Bu Kan Kempo Eger Kupa jegyzőkönyv

Zen Bu Kan Kempo Eger Kupa jegyzőkönyv Zen Bu Kan Kempo Eger Kupa jegyzőkönyv 103 fő versenyző (86 felnőtt, 17 junior) 24 egyesület Ács László Bakos Balázs (Gazdagréti Kempo HE) Barabás Béla (Agacu ZBKKSE) Balla Tamás Bognár Levente (Tatabánya

Részletesebben

MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG Üzembentartási Kézikönyv Operations Manual M1- MRSZ légijárművet üzemeltető tagszervezetei

MAGYAR REPÜLŐ SZÖVETSÉG Üzembentartási Kézikönyv Operations Manual M1- MRSZ légijárművet üzemeltető tagszervezetei 1. sz. Melléklet: Az MRSZ légijárművet üzemeltető tagszervezetei MRSz tagegyesület: Központi Repülőtér, Budaörs Repülésoktatási engedély: H-022/40 00-1845 Mészáros László Főiskola Elnök 00-5945 Kékesi

Részletesebben

Futapest - Baracska Crossfutás július 12.

Futapest - Baracska Crossfutás július 12. Futapest - Baracska Crossfutás 2008. július 12. Végeredmény 3 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. RAJSZKI PÉTER 1995 198 14:26 2. Kószás Kriszta 1994 225 16:33 3. GERLEI MÁTÉ 1996 215 18:09

Részletesebben

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény 50m férfi gyors Juhász Patrik 2002 Aquasport min. vizsga 2. Varga András Gergő 2002 Aquasport min. vizsga 3. Dénes Noel 2007 Aquasport min. vizsga 4. Horváth Simeon 2007 Aquasport min. vizsga 2. Kiss László

Részletesebben

X. Futapest-Etyek Crossfutás 2010 január 24.

X. Futapest-Etyek Crossfutás 2010 január 24. X. Futapest-Etyek Crossfutás 2010 január 24. Végeredmény 5 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. Venyercsán Bence 1996 1273 20:38 2. PÁPAI BENEDEK 1998 1223 23:24 3. Pavlics Ignácz 1996 1248

Részletesebben

Dunavarsányi Futónap 2015 Férfi korcsoport RAJT HELYEZÉS EREDM KORCSO VERS NEV NEME :37 18 km g Glázer György Férfi

Dunavarsányi Futónap 2015 Férfi korcsoport RAJT HELYEZÉS EREDM KORCSO VERS NEV NEME :37 18 km g Glázer György Férfi 42001 1 31:37 18 km g Glázer György Férfi 2129 2 35:42 18 km g Nagy János Férfi 35 3 36:11 18 km g Nyikon Csaba Férfi 42006 4 37:59 18 km g Burián Attila Férfi 2125 5 39:18 18 km g Adamcsik János Férfi

Részletesebben

II. Futapest - Zebegény Crossfutás augusztus 16.

II. Futapest - Zebegény Crossfutás augusztus 16. II. Futapest - Zebegény Crossfutás 2009. augusztus 16. Végeredmény 4 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. PÁPAI MÁRTON 1995 1469 13:52 2. PÁPAI BENEDEK 1998 1468 15:37 3. KORPONAY GYÖRGY 1995

Részletesebben

Gyártástudomány és -technológia Tanszék

Gyártástudomány és -technológia Tanszék Dr. Takács Márton Dr. Gyurika István Gábor, Hegyi Róbert Dr. Czampa Miklós, Kutrovácz Lajos, Dr. Németh István Püspöki János Balázs Barnabás Zoltán Megnyitó: Időpont: 8.30 Eredményhirdetés: 14.50 Záróvizsga

Részletesebben

CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014

CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2014 június 6-án, a Bugaci Lőtéren tartotta meg a hagyományos Csontos István Lövész Emlékversenyt a KEFAG Zrt. és az Egyesület közös szervezésében.

Részletesebben

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA ...... 7. 8. 9........ 7. 8. 9........ 7. 8. 9.... 9 ANDRÁS Csaba BVSC-Zugló BOTH Olivér BVSC-Zugló - (-) 9 ANDRÁS Csaba x BYE BOTH Olivér - (8,, -, ) x BYE / 9 ANDRÁS Csaba BOTH Olivér 9 KÁRPÁTI Ágoston

Részletesebben

M Bodó Levente 85 DSC-SI M Pokol Csaba 83 DSC-SI M Szabó Tamás 84 DSC-SI M Szabó Róbert 85 DSC-SI Pál Tamás 89 DSC-SI DNS

M Bodó Levente 85 DSC-SI M Pokol Csaba 83 DSC-SI M Szabó Tamás 84 DSC-SI M Szabó Róbert 85 DSC-SI Pál Tamás 89 DSC-SI DNS Atlétikai Világnap - VIII. Nemzetközi Tiszaújvárosi Verseny Tiszaújváros - 2008. május 17. 100 m síkfutás férfi junior 1. időfutam M Bodó Levente 85 DSC-SI 10.92 100 m síkfutás férfi junior 2. időfutam

Részletesebben

Oldal 1. Acél a cél eredménylista

Oldal 1. Acél a cél eredménylista U9 Unisex 1 Gy702 RÓNAY Bálint BIKE ZONE Gödöllő HUN20060330 00:08:42 00:00:00 00:08:41 2 Gy801 KISS Emma Lotti BIKE ZONE Gödöllő HUN20060809 00:09:14 00:00:31 00:09:11 3 Gy27 SZÜR Brendon 00:09:45 00:01:02

Részletesebben

Licencek és kategóriák

Licencek és kategóriák Licencek és kategóriák Sorszám Név Kat Egyesület Kártya sz. Senior Senior Félig senior Amatőr Félig amatőr 1 Bálint Péter sen KS Köröstarcsa 1162 2 Balog Ádám am OMVK 1270 3 Békési Roland kezd OMVK 1585

Részletesebben

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016.

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016. 2016/1. sz. határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a 2015. 12. 10-i elnökségi ülés emlékeztetőjét. 2016/2. sz. határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a következő elnökségi

Részletesebben

Serdülő fiú páros főtábla

Serdülő fiú páros főtábla .... 99 HEISZMAN Henrik KSI SE MOLNÁR István Patrik Jászkun Volán Sport Clu PORUBSZKI Martin SZERVA Asztaliten 6 KOVÁCS Gábor SZERVA Asztaliten / / LOSONCZI Benjámin Budai XI. SE MAROSSY Dénes BVSC-Zugló

Részletesebben

MAGYARORSZÁG EGYETEMI FŐISKOLAI ATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA Miskolc

MAGYARORSZÁG EGYETEMI FŐISKOLAI ATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA Miskolc Nevezési lista Férfi 100 méter Bódis Kornél 1990 Győri Atlétikai Club Elfogadva 11.10 Ecseki Dániel 1989 Szolnoki MÁV-SE Elfogadva 10.67 Farkas Dominik 2000 BSC Elfogadva 11.61 Grill Dániel 1996 Győri

Részletesebben

Jegyzőkönyv Diákolimpia

Jegyzőkönyv Diákolimpia Jegyzőkönyv Diákolimpia III. korcsoport - Fiú Egyéni Zala Zalaegerszeg 2009.06.05. 1 Magyar Bence 96 Kossuth Lajos Ált. Isk. Monor 748 8,00-511 - 59,29-01:36,85 2 Kiss Csaba 96 Ált. Isk. AM Tiszaújváros

Részletesebben

Szálka Triatlon M egyéni abszolút eredmények

Szálka Triatlon M egyéni abszolút eredmények hely. hely. R.sz. Név Szül. Kategória kat. hely. Úszás Depo 1. Kerékpár Depo 2. Futás CÉL 1 1 215 HADHÁZI Máté Férfi 1991 Felnőtt 1 00:07:13 00:00:46 01:10:18 00:00:48 00:31:44 01:50:51 2 2 200 SZANISZLÓ

Részletesebben