A 19. század második felében, a Vadnyugaton játszódó történet főhőse, Ace Keegan visszaköltözik gyermekkora, egyben családja tragédiájának

Átírás

1 A 19. század második felében, a Vadnyugaton játszódó történet főhőse, Ace Keegan visszaköltözik gyermekkora, egyben családja tragédiájának színhelyére. A nemes lelkű, talpig becsületes emberré érett férfi nevelőapjának gyilkosán akar bosszút állni. A gyilkos azonban már nem él, így Ace csak gyermekeit találja meg. A férfi fokozatosan megismeri a testvérpárt: Caitlint és Patricket, akiknek nehéz, bántalmazásokkal terhes gyermekkora megindítja bosszúra szomjazó lelkét. A testvérpár élete ma sem felhőtlen: magukra maradva kell boldogulniuk a Vadnyugat kegyetlen világában: különböző úton járva, de egymás támaszaként. Ace egyre közelebb kerül Caitlinhez, s rá kell ébrednie, hogy a gyönyörű lány, apjával ellentétben, becsületes, önzetlen és önfeláldozó. A múltjával hadakozó férfi nehéz döntés elé kerül, de egy pillanatig se habozik, hogy helyesen cselekedjen.

2 GYÓGYÍTÓ SZEVEDÉLY GENERAL PRESS KIADÓ ALAPÍTVA 1988-BAN

3 A mű eredeti címe Keegan's Lady Copyright 1996 by Adeline Hungarian translation NÉMETH ANIKÓ GENERAL PRESS KIADÓ Az egyedül jogosított magyar nyelvű kiadás. A kiadó minden jogot fenntart, az írott és az elektronikus sajtóban részletekben közölt kiadás és közlés jogát is. Fordította NÉMETH ANIKÓ Szerkesztette HÁMORI VALI A borítótervet GREGOR LÁSZLÓ készítette ISSN ISBN Kiadja a GENERAL PRESS KIADÓ 1138 Budapest, Viza utca fszt.2. Telefon: , Fax: generalpress@generalpress.hu Felelős kiadó LANTOS KÁLMÁNNÉ Irodalmi vezető BESZE BARBARA Művészeti vezető LANTOS KÁLMÁN Felelős szerkesztő PÁLVÖLGYI LÍDIA Készült 25 nyomdai ív terjedelemben Kiadói munkaszám Nyomdai előkészítés TORDAS és TÁRSA KFT. Ez a könyv a debreceni könyvnyomtatás több mint négy évszázados hagyományait őrző ALFÖLDI NYOMDA ZRT.-ben készült Felelős vezető György Géza vezérigazgató A mi drága, világjáró virágszálunknak

4 Prológus Colorado állam, 1866 áprilisa A szél úgy süvöltött az éjszakában, mint egy magányos kísértet. Végigsöpört a holdfényben fürdő prérin, fagyot hozva a nyugaton magasló, hósipkás Sziklás-hegységből. Jamie Keegan nekitartotta felhevült arcát a hideg fuvallatnak, és mély lélegzetet vett. Emlékei szerint sohasem volt még ennyire fáradt élete eddigi tizenegy éve alatt. Napnyugta óta megállás nélkül dolgozott, s a dolgok jelenlegi állása szerint csak órák múlva térhet majd nyugovóra. Muszáj volt megpihennie. Nekitámaszkodott a lónak, melyet nevelőapja az imént fogott be az ekhós szekér elé, majd poros ingujjával letörölte a verejtéket a homlokáról. Nyugalom, Patch dünnyögte, amikor a fáradt, deres színű herélt ló felhorkantott, tiltakozva az ellen, hogy a fiú ismét befogta. Apa tudja, mit csinál. Reggelre találunk majd egy szép füves legelőt valahol vízközelben. Meglátod, így lesz. És amíg mi lustálkodunk a szekér alatt, ti, négylábúak legelészhettek és pihentethetitek fáradt tagjaitokat. Miközben ezt mondta, szerette volna hinni, hogy így is lesz. Az eddig látottak alapján úgy tűnt, a környék lakói éppen annyira barátságosak, mint a jenki adóbehajtók, akik elüldözték őket az otthonukból. Eszük ágában sem lesz megengedni, hogy használják a vizüket főleg nem a Délről érkező idegeneknek. Mivel még legalább két napig a nyílt prérin kell utazniuk, nem kevés megpróbáltatás vár rá és a család többi tagjára. Igazság szerint Jamie egyszerűen csak félt. Ami St. Louisban még úgy tűnt, mint közös álmuk valóra válásának kezdete, hamarosan rémálomnak bizonyult. Azt sem tudhatta, hogy törékeny édesanyja túléli-e a megpróbáltatásokat, ha visszautaznak keletre: biztosan nincs esélye erre, ha indulás előtt nem sikerül rendes étkezést és kiadós pihenést biztosítaniuk számára. Nem értem, miért nem áll a sarkára apa. Meg kellene küzdenie azokkal a fickókkal dünnyögte a még mindig nyugtalan lovaknak. Nem mintha gyávának vagy valami effélének tartanám őt ezért tette hozzá sietősen. Épp elég bizonyíték az a sebhely a karján, amelyet egy jenki ejtett rajta a kardjával. Patch ismét horkantott egyet, és forgatta a szemét. Virginiában Josephnek még féltucatnyi lova volt. A tolvaj jenkiknek köszönhetően azonban már csak kettő maradt, Patch és a fivére. A deres nyújtogatta a nyakát, hogy orrát beledörgölhesse Jamie ingének elejébe. Ő pedig arra gondolt, miközben a ló bársonyos orrát simogatta, milyen kár, hogy nincs a zsebében néhány jutalomfalat. A háború óta nehéz napokat éltek, és csak távoli emlék volt az az időszak, amikor az édesanyjuk még félre tudott tenni néhány kockacukrot erre a célra. A prérit pásztázva Jamie pislogott néhányat, nehogy könnybe lábadjon a szeme. Csak a csecsemők sírnak, márpedig ő nem az. Csak az a baj, hogy nehezére esett visszafordulni, miután oly sok megpróbáltatás árán jutottak el idáig. Értelmetlennek érezte. Igen, ő úgy találta, ennek az égvilágon semmi értelme. 4

5 Sohasem látott még ilyen kies vidéket. Nyugaton a Sziklás-hegység csúcsai magaslottak a holdfényben, csipkézett körvonalaik a palaszürke égre rajzolódtak, a kopár gránitlejtők előhegységben, majd a prériben folytatódtak. Az apja azt mondta, ezen a dimbesdombos vidéken zsíros és termékeny a föld, kiválóan alkalmas akár a gabonatermesztésre, akár a jószágtartásra. Jamie úgy vélte, ha száz évig keresgélnének, akkor sem találnának ehhez foghatót. Hogyan is hagyhatta az apja, hogy néhány csaló szélhámos megfutamodásra kényszerítse? Ez a föld az övék, megvásárolták ráköltöttek az utolsó vasukat is, amelyet az édesapjuknak sikerült összekuporgatnia. Jamie a saját szemével látta Joseph szerződését erről a földről. És bár lehet, hogy nem értett minden egyes szót abból a cikornyás megfogalmazásból, de az édesapja neve tisztán, kivehetően ott áll a papiros tetején, az egyik sarkában pedig egy hivatalosnak tűnő, aranylóan csillogó pecsét és egy vörös szalag díszelgett. Nos, nem lett volna szabad hagynia, hogy azok a minden hájjal megkent fickók meghiúsítsák mindannyiuk álmát. Jamie azt kívánta magában, bárcsak idősebbek lennének már elég nagyok ahhoz, hogy móresre tanítsák azt a handabandázó, csaló Conor O'Shannessyt. Biztatásképpen megpaskolta Patchet, majd megkerülte a most már teljesen megrakott szekeret, és elindult a tűz felé, amely mellett Joseph ismét pakolt: legfontosabb ingóságaikat és a főzéshez használt eszközeiket rámolta be egy ládába. Joseph meghallotta, hogy Jamie csizmája alatt ropog a száraz fű, és felnézett. Sovány vállának valamennyi izma megfeszült. Bár a polgárháború több mint egy éve véget ért, ő még mindig ijedős volt. Jamie úgy vélte, azért, mert Joseph más, mint az emberek többsége: szelíd és érzékeny. Hallgatag pillanataiban a háború borzalmain rágódott, amelyek nem hagyták nyugodni. Most, ahogy végignézett a nevelőapján, Jamie tiszta szívből azt kívánta, bárcsak megtarthatták volna valamilyen módon a virginiai ültetvényt. Akkor most nem volna ilyen kutyaszorítóban Joseph, nem lenne hajléktalan és nincstelen, miközben egy fészekalja éhes porontyról kell gondoskodnia. Apa, beszélhetnék veled négyszemközt? kérdezte Jamie a lámpa fénykörébe lépve. Joseph érdeklődve pillantott rá. Hát persze, fiam, csak előbb add ide azt a kávéskannát. Joseph lassan és vontatottan beszélt, és ez is inkább szerény kérés volt tőle, mintsem utasítás, Jamie mégis azon nyomban teljesítette a kérését, tisztelettudóan hozzátéve, ahogy az édesanyja tanította: Igenis, uram. Befogtad már a lovakat? kérdezte Joseph, miközben Jamie a kezébe adta a kannát. Igenis, uram, ahogyan kérte. Amint édesanyád visszajön a fiúkkal a patakról, elindulhatunk. Úgy számolom, néhány óra múlva megérkezünk No Name-be. Gondolom, ott éjszakázhatunk majd a béristálló mögött. Ki tudja? Lehet, hogy kiganéjozzuk a bokszokat, és kaphatunk egy kis pénzt a tulajdonostól némi ellátmányért cserébe. Jamie a vízmosás irányába pillantott. Szép kis patak csörgedezett ott a rozsdavörös sziklákon. Az édesanyja, szokásához híven, most is megfürösztötte Jamie kistestvéreit, mielőtt lefektette őket a szekér hátuljában. Jamie fülelt, és már hallotta is a nyolcéves 5

6 Joseph viháncolását és a kisebb fiúk sikítozását. Jamie néha de azért nem túl gyakran örült annak, hogy ő a legidősebb, és már nem a mamája fürdeti. Joseph kitörölte a kávéskanna belsejét egy ronggyal, majd berakta a láda megfelelő rekeszébe. Aztán, mintha olvasni tudna Jamie gondolataiban, azt mondta: Tudom, hogy másként gondolkodsz erről a földkérdésről, fiam, mint én, de ha majd neked is gondoskodnod kell a családodról, másképpen látod majd a dolgokat. Jamie a füvet rugdalta közben a csizmája orrával. Értem, uram. Az ezüstös holdfényben az árnyékok még erősebben kirajzolták Joseph arcán a fáradtság barázdálta ráncokat. Felsóhajtott, és a sarkára ült. Próbáld megérteni a helyzetet, Jamie. Egymagam vagyok öt ellenében. Én is melletted állok. És én nagyon szerencsésnek érzem magam ezért. De akkor is gyerek vagy még, és erőben nem érhetsz fel egy felnőttel. Ők pedig mind felnőtt férfiak már, és a tetejébe elvetemültek is mondta Joseph a fejét ingatva. Gondolnom kell az édesanyádra és a kisöcséidre. Az összecsapásban könnyen előfordulhat, hogy kereszttűzbe kerülnek. És ezt sohasem bocsátanám meg magamnak. De apa, mégsem állhatunk odébb csak így! érvelt a fiú. A sarkunkra kell állnunk, és felvenni velük a harcot! Ez a mi földünk. Megvásároltad, és jóhiszeműen kifizetted. Mitévők leszünk föld nélkül? Alig maradt pénzünk. A tartalékaink hamarosan elfogynak. Azt mondod, visszamegyünk keletre, de mit fogunk enni? Elég, ha az egyik lovunk lesántul. Akkor nem tudunk továbbmenni. Mint mindig, Isten most is gondoskodik majd rólunk. Joseph lezárta a láda fedelét, majd felállt, és beletúrt Jamie sötét hajába. Ami pedig azt illeti, hogy álljunk a sarkunkra és vegyük fel velük a harcot A vér szerinti apádra ütöttél, annyi szent. Édesanyád elmondása alapján ő is ilyen harcias lehetett. Persze, nincs ebben semmi rossz, nehogy azt hidd, hogy én azt gondolom, van. A Biblia szerint maga Szent Péter is karddal élt. Jamie egyre csak ingatta a fejét. Csalódottságát nem lehetett szavakkal kifejezni. Apa, van, hogy az embernek nincs más választása. Vagy felveszi a harcot, vagy meghal. Joseph feltartotta a mutatóujját. Az istentelenek számára talán nincs más lehetőség. De a Szentírás mást mond. Arra figyelmeztet, hogy az erőszak csakis erőszakot szülhet. Feltartotta a kezét, hogy Jamie ne vághasson a szavába. Reggel az lesz az első dolgunk, hogy felkeressük No Name békebíróját. Elmondom neki, mit műveltek velünk ezek az emberek, és megmutatom neki az adásvételi szerződést a földről, amelynek kifizettem az árát. És ha a békebíró jóravaló és istenfélő ember, ő majd számon kéri rajtuk, amit tettek, mi pedig végül mégis itt maradhatunk. És mi lesz, ha nem egy jóravaló és istenfélő ember a békebíró? Jamie keze ökölbe szorult. Mi lesz, ha nem segít nekünk? Akkor el kell mennünk innen. Nem tehetem ki veszélynek édesanyádat és a kistestvéreidet. Egyetlen hajatok szála is sokkal többet ér, mint bármely birtok ezen a földön. Joseph lehajolt, hogy a vállára emelje a ládát. Jamie követte a szekérhez, majd tőle telhetően segített neki átemelni a saroglya fölött, és helyet találni a többi ingóságuk 6

7 között. Joseph aztán ellenőrizte, hogy elég erősen tartják-e a kötelek a ponyvát a szekér oldalán. Jamie megszokta, hogy minden lehetséges módon segítsen a szüleinek amiben csak tud, így hát átment a kocsi másik oldalára. Amikor az utolsó kötelet is meghúzta, furcsa, süvítő zajt hallott. Hátrapillantva négy fényes fáklyát látott közeledni a táborhelyük felé. Hogy áll a másik oldal? kiáltotta Joseph. Jamie nyelt egyet, hogy leküzdje a torkát fojtogató félelmet. Apa, lovasok közelednek! Nagyon gyorsan! Négyen vannak, fáklyával a kezükben. Joseph megkerülte a kocsit, hogy megnézze. Fehér inge már-már kéknek tetszett a holdfényben. Jamie odafutott hozzá, és karon ragadta. Hozzam a puskát? Joseph megfogta a fiú kezét. Ne butáskodj, fiam. Talán inkább a kávéskannát. Ne ess abba a hibába, hogy a legrosszabbat feltételezed minden idegenről, aki csak közeledik feléd. Jamie a sötétség felé meresztgette a szemét. A lovasok feltartóztathatatlanul közeledtek, s az ösztönei azt súgták, fel kellene készülniük arra, hogy megvédjék magukat. Josephnek azonban mást diktált a meggyőződése. Elindult a lovasok felé, hogy üdvözölje őket. Ebben a pillanatban rajzolódott ki a sötétségből Dory, Jamie édesanyjának alakja. Kik azok, Joseph? kérdezte idegesen. Pontosan ezt szeretném kideríteni felelte Joseph lassan, elnyújtva ejtve a szavakat, és bátorító mosollyal fordult az asszony felé. Késő van már ahhoz, hogy valaki csak úgy erre tévedjen, nem gondolod? Dory hatalmas kék szeme fekete foltnak tűnt sápadt arcán a holdfényben. Amikor odalépett Joseph mellé, a férfi átfogta törékeny vállát. Igen, egy kissé későre jár már. Körülnézett. Hol vannak a fiúk? A kis Joe segít nekik felöltözni. Nem is olyan mély a víz. Amint meghallottam, hogy közeledik valaki, arra gondoltam, jobb lesz, ha visszajövünk, hátha szükséged van rám. Joseph elnevette magát. Úgy tűnik, ma este mindenki idegesebb a szokottnál. Dory Jamie-re pillantott, majd aggódva figyelte a gyorsan közeledő fáklyásokat. Ismerd el, Joseph, hogy nem nevezhető kifejezetten barátságosnak a fogadtatás, amelyben ma részesültünk. Így igaz, de én magam is úgy gondoltam, jobb lesz, ha odébbállunk. O'Shannessy pedig elégedetten távozott abban a tudatban, hogy reggel így is teszünk. Sem tőle, sem pedig senki mástól nem kell fenyegetésre számítanunk Paxton! mennydörögte egy dühös férfihang. Te nyomorult féreg! Amint a lovasok lefékezték hátasaikat, fojtogatóan sűrű porfelhő szállt fel körülöttük: csípte Jamie szemét, miközben a négy férfit figyelte. Az élen a tagbaszakadt, széles vállú Conor O'Shannessy érkezett, aki aznap valamivel korábban elzavarta őket a földjükről. Az őt követő Estyn Beiler egyike volt a két gazembernek, akiket Joseph Saint Louisból ismert. A cimborája, egy alacsony és kövér férfi, akit Camlin Beckettnek hívtak, most nem tartott vele. Jamie még a gyenge fényben is látta jól a férfiak feszültséget tükröző arcvonásait. Tekintetükből gyűlölet sugárzott, az a fajta értelmetlen indulat, amelynek, láttán majd kiugrott a szíve a mellkasából. Az ösztönei azt súgták, fusson a fegyverért. Joseph téved 7

8 a jó Isten nem mindig gondoskodik az emberekről. Van, hogy nekik kell menteniük az irhájukat. Sarkon fordult, és már futott is a szekérhez, miközben vére vad lüktetésétől visszhangzott a dobhártyája. Sípolva vette a levegőt, mire a kocsi farához ért. Belekapaszkodott a saroglyába, majd átvetette magát rajta, lehorzsolva a sípcsontját és a könyökét, miközben fogást keresett. A puska Meg kell találnia a puskát. Amikor nem a nyeregtáskában tartotta a Spencert, Joseph Jamie édesanyjának egyik takarójába csavarva biztonságos helyre rejtette a szekérderék alján. Úgy vélte, veszélyes lőfegyvert tartani olyan helyen, ahol kisgyermekek lábatlankodnak. A kintről jövő indulatos kiáltások alig-alig jutottak el Jamie tudatáig. Lehasalt és benyúlt az ágy alá. A kocsi hirtelen megrázkódott, ő pedig eldőlt. Rájött, hogy valaki felszállt a bakra, és a lovakkal bajlódik. Hallotta Patch nyerítését, miközben az ágy alatt kotorászott, kétségbeesetten keresgélve a takarók között. Már-már azt hitte, nincs is ott a fegyver, amikor mégis megtalálta a karabély csövét. Feltérdelt, és mozdulatlanná dermedve fülelt. Ha jól értette, O'Shannessy és a többiek gyilkossággal vádolták Josephet. Jamie sohasem hallott még ehhez fogható őrültséget. Gondolataiból édesanyja sikoltása, majd a következő mondatai zökkentették ki: Ó, istenem, ne Megőrültek? Hagyják békén a férjemet! Kérem! Ő a légynek sem ártott. Soha életében senkinek sem. Ó, istenem! Fejezzék be! Hagyják abba most rögtön! Az édesanyja hangjából érződő félelem cselekvésre sarkallta Jamie-t. Kikászálódott a kocsi hátuljából. Amint földet érzett a talpa alatt, ismét megtorpant, hogy felmérje a helyzetet. A négy férfi már leszállt a lóról, és leszúrták fáklyáikat a földbe. Patchet, Joseph deresét már kifogták a szekér elől, amely most a férfiak gyűrűjének közepén állt. Egyikük a jószág pofaszíját tartotta, míg két társa feldobta a hátára a hátrakötözött kezű, tiltakozó Josephet. Jamie-t hatalmába kerítette a félelem. Ezek a gazemberek meg akarják lincselni a papáját úgy, mint a ponyvaregény szereplői, amelyet egyszer az édesanyja olvasott fel neki. Dory odaszaladt. Joseph lábába kapaszkodva, szaggatott zokogás közepette könyörgött a férje életéért. Az egyik férfi erre félrelökte, mire az asszony a földre esett. Jamie úgy érezte, mintha kiszaladna alóla a lába, de valahogy mégis sikerült állva maradnia, jóllehet elnémította a félelem. Aztán eszébe jutott a fegyver. Ez volt az édesapja egyetlen esélye. Engedjék el az apámat! kiáltotta, és a vállához emelte a puska tusát. Engedjék el, ahogy kértem, különben lövök! Még be sem fejezhette a mondandóját, máris elvette tőle a fegyvert egy hatalmas kéz. Amikor felnézett, Conor O'Shannessyt látta maga fölé tornyosulni. A tagbaszakadt vörös hajú férfi bűzlött a whiskytől és a ló verejtékének szagától. Kissé megtántorodott, miközben gyakorlott mozdulattal kitépte a fegyvert a fiú kezéből. Takarodj innen, kölyök! Nem segíthetsz az apádon! Senki sem segíthet rajta. Dory szívet tépően zokogott. Joseph! Ó, istenem, Joseph! 8

9 Jamie megfordult Már-már úgy érezte, megszűnt dobogni a szíve, látva a magatehetetlen Josephet, aki Patch széles hátán ült egy közeli tölgyfa alatt, sápadt arca előtt pedig egy kötélhurok himbálózott. Ne! Engedjék el az apámat! Tiltja a törvény a lincselést! A törvény mi vagyunk! kiáltotta Estyn Beiler. No Name-ben én vagyok a békebíró, fiacskám! A békebíró?! Jamie már indult volna felé, de Conor O'Shannessy visszahúzta. Nem akaszthatják fel az apámat! tiltakozott Jamie. Semmit sem követett el! Dehogynem, fiacskám! Megölte Camlin Beckettet! Orvul hátba lőtte. Maga téved! Az én apám nem tett ilyet! Nem ő volt az! Ki más tehette volna? Camlin rendes fickó volt Nincs olyan ember se közel, se távol ezen a vidéken, aki rosszat akart volna neki. Senki, az apádat kivéve. Gondolhattam volna persze, hogy mire képes. A pokolba is, a földfoglalók mind ilyenek! Egy sincs közöttetek, aki érne annyit, mint a puskapor, amivel egyenesen a pokolba küldelek! Jamie látta, hogy a férfi cimborái lejjebb húzzák a Joseph feje fölött himbálódzó kötélhurkot. Ökölbe szorított kézzel rontott O'Shannessynek. Engedjék el! Engedjék el! Mit képzelsz magadról, te kis taknyos! A puskatus fémlapja megcsillant a fáklyafényben, amikor O'Shannessy hátralendítette a fegyvert. A következő pillanatban Jamie úgy érezte, mintha szétrobbant volna a feje. Iszonyatos, csontig hatoló fájdalom hasított végig arca bal felén, és mindössze néhány fehér fényű felvillanást látott maga előtt. Egyetlen szusszal szakadt ki belőle a levegő, miközben elterült, ahhoz is kábultan, hogy kiköpje a szájába került földet. Furcsamód alig érzett fájdalmat, amikor O'Shannessy csípőn rúgta a csizmája orrával. Jamie! A fiú úgy érezte, mintha a rátörő hőhullámok kisodorták volna a valóságból. Hallotta anyja sikolyát, és látta, amint a szoknyaalját összefogva futni kezd felé. Már majdnem odaért hozzá, amikor O'Shannessy utánanyúlt és visszatartotta. Az asszony megpördülő ruhaalja alól kivillant fehér alsószoknyája, amikor a férfi magához rántotta, és mély, ördögi hangon hahotázni kezdett. O'Shannessy elhajította a puskát. Nocsak, milyen finom kis vászoncseléd vagy! Dory megpróbált szabadulni a férfi szorításából. Engedjen el! A fiam Megérdemelte, amit kapott! Mint az a semmirekellő gazember is. Jamie szerette volna kinyitni a száját, hogy értésére adja az édesanyjának, jól van, de ha megfeszül, sem tudta volna kipréselni magából ezt a néhány szót. Elnézett az anyja mellett, a tölgyfa irányába. Joseph kétségbeesetten próbált hol az egyik, hol a másik oldalra hajolni, hogy kitérjen a feje fölé lógatott hurok elől. Mama segíts apának! a fiúnak ennyit sikerült kinyögnie végül. Dory követte Jamie tekintetét. Látván, hogy mi történik, felhagyott a küzdelemmel. Arcából kifutott a maradék vér is. Könyörögve kérem, uram, hagyják abba ezt a borzalmas kegyetlenséget! Higgye el nekem, hogy Joseph soha, de soha nem ölt még embert. Esküszöm, hogy így van. Kérem, legalább addig várjanak, amíg a bíróság dönt erről az ügyről! O'Shannessy megrázta a fejét. 9

10 Már túl vagyunk az összes bírósági tárgyaláson, ami csak megillette. És mi bűnösnek találtuk őt. Kérem kegyelmezzenek meg neki! Én megadok érte bármit vigyék a kocsinkat, a lovainkat, a kevéske pénzünket az utolsó vasig! Bármit! O'Shannessy felhorkant. Nincs szükségem az ócska szekeretekre meg a kivénhedt lovaitokra, asszony! Hát akkor mit akar? Csak nevezze meg, és máris az öné. Kérem, Mr. O'Shannessy! Dory könyörgése szívszaggató zokogásba fulladt. O'Shannessy egy pillanatra ránézett, majd újabb ördögi vigyor ült ki széles képére. Intett a cimboráinak, hogy várjanak még az akasztással, majd így szólt: Nos, kedves, ez nagyon csábító ajánlat. Ne, Dory, ne! kiáltotta Joseph. Az ég szerelmére, ne tedd, én inkább Az egyik férfi elhallgattatta Josephet: zsebkendőt tömött a szájába. Doryból már-már eszelős nevetés tört elő sírós, éles és kurta. Jamie minden erejét összeszedve próbált volna felállni, ám O'Shannessy eközben odébbvezette az édesanyját a fényről. A fiú lassacskán magához tért. Először csak az ujjait, majd a kezét is érezte már. Sikerült ugyan feltérdelnie, de megszédült közben, így ismét a földön találta magát. Fogalma sem volt róla, mennyi idő telhetett el, mire O'Shannessy ismét előkerült. A nadrágját igazgatva, imbolygó léptekkel egyenesen a tölgyfa felé tartott. Uraim mondta egyik kezével integetve. Most már igyekezzenek, hogy tisztességes férfi maradhassak. Mint tudják, nem szokásom férjezett asszonyokkal kezdeni. Az özvegyek azonban vadászható vadak. Ne! Dory kirontott a bozótosból, ruhája ingválla nyitva volt. Megígérte! A szavát adta rá! O'Shannessy durva röhögést hallatott. Egyik társa rácsapott Patch farára, mire a szelíd hátas ijedtében meglódult, a nyergébe ültetett férfival együtt. Amikor a kötél megfeszült, Joseph leesett Patch hátáról. A hurok megszorult a nyaka körül, teste görcsösen vonaglani kezdett. Majd, mintha felesége szívszaggató zokogására válaszolna, rúgkapálni kezdett. Árnyéka hátborzongató haláltusát rajzolt a földre, levegő után kapkodó szája mintha groteszk vigyorba torzult volna a belegyömöszölt zsebkendő alatt. Amint kiszállt az élet Joseph testéből, O'Shannessy imbolygó léptekkel a lovához ment. Odakiáltott társainak, hogy kövessék a példáját, és felkapaszkodott a nyeregbe. Hagyjátok itt a fáklyákat! tette hozzá röhögve. A fiúnak szüksége lesz rájuk, hogy lásson, amikor elássa ezt a gazembert. Azzal elvágtattak a sötét éjszakába. 10

11 Első fejezet No Name, Colorado állam, 1885 júniusa Caitlin O'Shannessy mennydörgésszerű robajra riadva ébredt álmából. Felült, és alvástól kótyagos fejjel először arra gondolt, hogy megint részegen jött haza az apja: beviharzott a házba, és most az ő szobája felé tart. Már kipattant az ágyból, és magára kapta a pongyoláját, amikor eszébe jutott, hogy Conor O'Shannessy immár csaknem egy éve halott. Miközben a szíve továbbra is hevesen vert, Caitlin mozdulatlanná dermedt a tintakék sötétségben, s fejét oldalra hajtva fülelt. Ekkor tudatosodott benne, hogy a zaj odakintről jött. Lovak lennének azok? A zajból ítélve hatan-heten is lehetnek, és mintha mindannyian az istálló felé tartanának. Kisimított egy hosszú, göndörödő tincset a szeméből, sietve megkötötte magán a pongyolát, s a padlón mezítláb lépdelve elindult az ablakhoz. Az ír csipkefüggönyön beszűrődött a fogyó hold fénye. Amikor félrehúzta, hogy kinézzen, a több hónapja megtelepedett por ingerelni kezdte az orrát. Undorral hessegette maga elől. Az istálló úgy száz lépésre innen, a házzal szemben állt. Sötétnek és nyugodtnak látta olyannak, amilyennek lennie kell. A kontytető fölött a sápadt fényű félhold egy csorba elefántcsont gombra emlékeztette, melyet láthatatlan cérnaszállal varrtak fel egy flitteres kék bársonyruhára. Hiába meresztgette a szemét addig, hogy már megfájdult: mozgásnak legkisebb jelét sem látta a sötét udvarban, a bólogató tölgyfaóriások alatt. Furcsa. Biztosra vette, hogy az imént lovakat hallott közeledni. Hát akkor hol lehetnek? Még meg sem fogalmazódott benne a kérdés, máris észrevette, hogy az istállóban halványan pislákol egy lámpás. Ahogy erősödött a fénye, hosszú árnyékok keltek életre a belső palánkfalakon. Mivel számtalanszor éjszakázott már az istállóban, a beteg állatokat gondozva a lámpásfény mellett, felismerte az eltorzult árnyalakokat: férfiak és lovak voltak. A nagy mozgolódás alapján arra következtetett, hogy többen vannak. Bár túlságosan sötét volt ahhoz, hogy láthassa az ágya melletti órát, úgy vélte, jócskán elmúlt már éjfél. Későre járt ahhoz, hogy vendégek érkezzenek. Ám mivel az öccsének, Patricknek immár három hónapja az ivászat volt a legkedvesebb időtöltése, semmin sem lepődött meg igazán. Most már teljesen éber volt. Sóhajtott egyet, majd az ablakkeretnek támaszkodott, itt van hát az évszak első kaszálási és bálázási időszakának kellős közepén, és erre Patrick egy csapat cimborával állít haza? Az ég szerelmére, hiszen húszesztendős mindössze két évvel fiatalabb nála. Mikor lesz már vége ennek a pokoli tivornyázásnak, és teszi végre a dolgát a tanyájuk körül? Azóta, hogy ivásra adta a fejét, Patrick csak keveset időzött otthon, így jórészt az ő reszortja is Caitlinre maradt, akinek a többletmunka miatt ritkán maradt ideje a ház rendben tartására. Erre most idehozza a cimboráit? Biztosan nagy felfordulást csinálnak majd a konyhában, és ha valamelyikük még itt is éjszakázik, a jövő héten le kell cserélnie és ki kell mosnia az ágyneműt. Mintha volna ideje ilyesmire! Miközben Patrick whiskybe próbálja fojtani a démonait, valakinek gondoskodnia kell arról, hogy ennivaló kerüljön az 11

12 asztalukra. Úgy tűnt, nem sokra menne azzal, ha megkérné, legyen legalább némi tekintettel rá. Türelem, Caitlin Csak egy kis időre van szüksége. Miközben erre a következtetésre jutott, arra is ráeszmélt, hogy ismerős már ez a gondolat. És ma este, amikor halálosan fáradt, nincs elég türelme ahhoz, hogy megértő legyen. Igaz, hogy Patrick sok megpróbáltatáson ment keresztül az utóbbi időben, de ez vajon feljogosítja-e arra, hogy felelőtlenül viselkedjen? Caitlin rendszerint meggyőzte magát arról, hogy igen a válasz. Ám most, amikor két férfi munkáját végezte egymaga, és minden porcikája fájt, egyre kevésbé volt kedve a nagyvonalúsághoz. Nem volt könnyű dolga, ismerve az igazságot az édesapjukról, aki részegen és józanon is ugyanolyan mihaszna és gátlástalan volt, aki a legcsekélyebb szándékot sem mutatta, hogy jóvá tegye vétkeit. És Conor vére folyt az ő ereiben is, amitől eleve romlottnak érezte magát. Szinte egész eddigi életét úgy élte le, hogy próbálta elfelejteni, ki is nemzette. Ennek eredményeképpen talpig becsületes volt, és a világ minden kincséért sem szegte volna meg az ígéretét. Egyedüli fiúgyermek lévén Patricknek mintha még nehezebb lett volna elfogadnia az igazságot apjukról. Caitlin nagy bánatára azonban ahelyett, hogy feledtetni próbálta volna mindezt, úgy tűnt, mintha a fiú azt szeretné bebizonyítani önmaga és mindenki más számára, hogy a vér mégsem válhat vízzé. Conor O'Shannessy fia éppenséggel azt példázta, hogy nem esik messze az alma a fájától: ha egyik kezében üvegpalackot szorongatott, a másikat ökölbe szorította. Patrick úgy érezte, mintha az utóbbi három hónapban semmivé lett volna saját férfiassága, azonosságtudata, büszkesége, hogy ennek a családnak a nevét viselheti. Dühös volt, és neheztelt is ezért. Caitlin bizonyos fokig még értette is a viselkedését, azt, hogy kitöltötte a haragját nemcsak új szomszédjukon, Ace Keeganen, akit Patrick minden bajuk okozójának tekintett, hanem a város lakóin is, azáltal, hogy megfelelt feltételezett elvárásaiknak. Ám ami sok, az sok. Caitlin már belefáradt abba, hogy öccse terheit is neki kel! viselnie. És ennél is fontosabb, hogy egyre jobban félt. Patrick hétről hétre eszelősebben viselkedett, ha ivott. És Caitlin újabban már akkor is idegennek érezte az öccsét, ha az józan volt. Mintha lassan, de feltartóztathatatlanul távolodna tőle. Nem is olyan rég még Patrick volt a legjobb barátja. Most azonban úgy érezte, mintha egy vadidegennel lakna egy fedél alatt egy ellenszenves ismeretlennel, aki ijesztő módon egyre jobban hasonlít néhai apjukra. Caitlin elmondhatatlanul fáradt volt. Egy pillanatra lehunyta a szemét, azon tűnődve, vajon mennyi időnek kell még eltelnie, mire megszabadulnak a lelket megnyomorító Conor O'Shannessy örökségétől. Az ember azt gondolná, miután az apjuk meghalt, többé már nincs hatalma felettük. De nem így van inkább úgy tűnt, mintha még a sírból is utánuk nyúlna. Caitlin még egyszer megrázta a poros függönyöket, majd nyelt egyet, mert a sírás kerülgette. Ha nem a legnagyobb butaság sírni, akkor vajon mi lehet az? Mintha a pityergés megoldást jelentene a problémáira? Ehelyett inkább megfájdul majd tőle a feje. Már csak ez hiányzik! Nem mintha megengedhetné magának, hogy egész nap heverésszen, borogatással a homlokán. 12

13 Nos, van egy új híre az öccse számára. Vannak, akiknek reggel dolgozniuk kell, ezért szükségük van pihenésre. Ha azt hiszi, a nap minden órájában virrasztani fog miatta, hát nagyon téved. Már épp el akarta engedni a függönyt, hogy visszamenjen az ágyhoz, amikor észrevette, hogy három férfi ront ki az istállóból. Egyikük néhány lépéssel a többi előtt haladt. Mivel Caitlin ez idáig abban a hiszemben volt, hogy az öccse és két cimborája az, most meglepetten látta, hogy verekednek cséphadaróként járt kezük-lábuk. Hátulról a lámpás fénye már-már kísértetiesen világította meg őket, a por aranyló felhőként gomolygott körülöttük. Az öccse, Patrick vörös haja fáklyaként világított: ő volt legalul. Caitlin elfordult az ablaktól. Keegan! Mintha golyó fúródott volna a koponyájába, olyan érzése támadt, amikor eszébe jutott ez a név. Ugyan ki mással verekedhetne Patrick éjnek évadján? Azóta, hogy a férfi három hónappal ezelőtt megérkezett a városba, ő volt a célpontja Patrick indulatainak. Remegett a dühtől a keze, amikor ökölbe szorította. Ez az ő fivére! Hányszor, de hányszor megmondta már neki, hogy hagyja békén Ace Keegant! Caitlinnek ez idáig sikerült megúsznia a személyes találkozást Keegannel, de épp elég pletykát hallott már róla, s ezek egytől egyig rémtörténetek voltak. Hírhedt bandita, aki San Francisco játékbarlangjaiban alapozta meg a vagyonát. Kétség sem férhet hozzá, hogy veszélyes fickó. És mióta visszaköltözött erre a környékre, Caitlin öccse mindent elkövetett, hogy verekedést provokáljon vele. Keegan a jelek szerint úgy döntött, megverekszik vele. Caitlin sohasem volt még ennyire mérges az öccsére. Olyannyira dühbe gurult, hogy a legszívesebben hagyta volna, hogy Keegan alaposan eltángálja a fiút. Patrick bőven rászolgált már. Sőt, lehet, hogy éppen erre van szüksége. Jaj, dehogy! Alighogy megfogalmazódott benne ez a gondolat, összehúzta magán a pongyolát, és elindult az ajtó felé. Mindegy, mit művelt Patrick, mégiscsak a testvére. Az utóbbi időben tanúsított botrányos viselkedése ellenére alapjában véve rendes fiú, aki mindig is szerette és pártfogolta őt. Nem állhat itt tétlenül, miközben egy barbár útonálló banda ellátja a baját. A hálószobájából kilépve az ablaktalan folyosón koromsötétség fogadta. Mint az úszó, aki a víz színére szeretne feljönni, úgy tapogatta az utat apjuk dolgozószobája felé. Amikor belépett a helyiségbe, mintha falba ütközött volna, olyan tömény volt a whisky savanykás szaga. Kellemetlen emlékeihez hasonlóan ettől sem szabadulhatott. Tudta, hogy csak a képzelete játszik vele, mégis jóval hidegebbnek érezte a levegőt ebben a szobában, mint a ház többi részében. Libabőrös lett tőle, a tenyere hideg volt a verejtéktől. A damasztfüggönyökön alig szűrődött be némi fény. Tapogatózva haladt, nehogy megbotoljék valamelyik bútorban, miközben a fegyvervitrin felé tartott. Odakintről foszlányokban hallotta a férfiak dühös kiáltásait. A nagy kapkodásban ügyetlenkedett, a szekrény zárjával bíbelődött. Végre elfordította a kulcsot, és ujjai rátaláltak saját fegyverére. Abban a pillanatban megkönnyebbült valamelyest, hogy a kezében érezhette. Ha Ace Keegan kötözködni jött ide, akkor nagy meglepetésben lesz része. Tizenöt darab 44-es kaliberű ólomgolyóval fogadja, mindegyikben nagy szemű puskapor van. Kezében a fegyverrel végigfutott a sötét házon. A bejárati ajtóhoz érve azonban elbizonytalanodott. Nem csak egy férfi van odakint. És kétség sem férhet hozzá, mindegyi- 13