Tagságot érintő jelentős változások

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tagságot érintő jelentős változások"

Átírás

1 2012. IV. negyedév Tagságot érintő jelentős változások A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács november 2-i Küldött Közgyűlése a szervezet belső életét meghatározó alapszabályi módosításokat fogadott el. A módosítások egy része a szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről szóló évi CXXVIII. törvény rendelkezéseinek átvezetését jelenti (azaz technikai jellegű ) a döntést követően hatályba is lépett. A szakmaközi szervezet működésével, a tagsági és testületi kompetenciákkal, a reprezentativitással és a választási renddel, valamint az elnökségi összetétellel kapcsolatos változások március 1-jén lépnek hatályba. Ezt a megoldást az indokolta, hogy a következő választások előtt időben, az esetleges személyi kombinációktól elvonatkoztatott, elvi alapú döntések születhessenek. A változtatások közös alapja: a szervezet meg tudjon felelni azoknak a feladatoknak és kihívásoknak, amelyet az uniós tejcsomag, valamint a magyar szabályok egy szakmaközi szervezetre testálnak. Jelentős elmozdulás történt abban a kérdéskörben is, hogy a tagi kötelezettségek és jogosítványok milyen alapon határozódjanak meg. Az eddig követett gyakorlattal szemben, amely rendszerben a gazdasági, piaci súly volt a meghatározó, a jövőben az alanyi státusz kerül egyre inkább a középpontba. Ez a választási, küldöttállítási rendszerre éppúgy áll, mint a tagdíjfizetés alapjának meghatározására. Nem az alapszabály-módosítások részeként, de a fentiek alapján, és azzal összhangban a Küldött Közgyűlés a tagdíjak mértékét 2013-tól a következők szerint határozta meg: A tagdíj alapja a tagsági jogviszony. A tagdíj éves mértéke: kistermelőknél (120 ezer kg tejértékesítésig) ötezer Ft, közepes termelőknél (120 ezer és öt millió kg tejértékesítés között) negyvenezer Ft, nagytermelőknél (öt millió kg tejértékesítés felett) százhúszezer Ft, kiskereskedőknél és feldolgozóknál kettő milliárd Ft értékesítési árbevétel alatt háromszázezer Ft, kettő milliárd Ft értékesítési árbevétel felett nyolcszázezer Ft, feldolgozott tej- és tejtermék nagykereskedőknél hárommillió Ft. A termelésüket a belépést követően megkezdő tagok számára az első évre külön, csökkentett mértékű tagdíj kerül megállapításra. A Kiemelt Pártoló, a Pártoló, továbbá a Társult tagok tagdíját az Elnökség a Küldött Közgyűlés által meghatározott keretek között egyedileg állapítja meg. A Küldött Közgyűlés jóváhagyólag tudomásul vette, hogy az elnökségi hatáskörben megállapított marketing hozzájárulás (a feldolgozók értékesítési árbevételének fél ezreléke) megfizetése kiváltható a Védjegyhasználati Szabályzat alapján a Tej-szív védjegy használatáért fizetendő díj megfizetésével. Jelen Tagi Tájékoztató részét képezik a befizetési kötelezettséget érintő küldött közgyűlési határozatok. A számlázási, fizetési eljárásrend részletes szabályairól a I. negyedéves Tagi Tájékoztatóban fogjuk a tagságot tájékoztatni. A Tej Terméktanács Kiemelt Pártoló Tagjai: 1

2 küldött közgyűlési határozatok 22/2012. (11.29.) sz. küldött közgyűlési határozat A Küldött Közgyűlés 2013-tól a tagdíjfizetés rendjét a következők szerint határozza meg: A tagdíj alapja a tagsági jogviszony. A tagdíj éves mértéke: kistermelőknél (120 ezer kg tejértékesítésig) ötezer Ft, közepes termelőknél (120 ezer és öt millió kg tejértékesítés között) negyvenezer Ft, nagytermelőknél (öt millió kg tejértékesítés felett) százhúszezer Ft, kiskereskedőknél és feldolgozóknál - kettő milliárd Ft értékesítési árbevétel alatt háromszázezer Ft, - kettő milliárd Ft értékesítési árbevétel felett nyolcszázezer Ft, feldolgozott tej- és tejtermék nagykereskedőknél hárommillió Ft. Az azonos többségi tulajdonosi irányítás alá tartozó, kapcsolt vállalkozásnak minősülő tagok külön kérelemre a kisebb tagdíjfizetési kötelezettséggel járó vállalkozásuk után legfeljebb 50 %-kal mérsékelt tagdíjat fizethessenek, külön elnökségi felhatalmazás alapján. A tevékenységüket a terméktanácsi belépést követően indító tagok tagsági díja az első éves tagdíj vonatkozásában az alábbiak szerint kerül meghatározásra: magántermelők Ft társas termelők Ft kereskedők és feldolgozók Ft. a Pártoló tagok tagdíját az Elnökség határozza meg az egyedi felvételi kérelmet mérlegelve, melynek összege legalább Ft, legfeljebb Ft legyen a jövőben pártoló tagként belépni kívánó tagok esetében. A Kiemelt pártoló tag tagsági díja minimum évi 1,5 M Ft, ami kizárólag a Marketing Alapba kerülhet befizetésre és a TT a kiemelt támogatásért cserébe külön megállapodás szerinti promóciós együttműködést és szolgáltatást valósíthat meg. A Társult tagok tagdíját az Elnökség határozza meg az egyedi felvételi kérelmet mérlegelve, úgy, hogy a fizetendő minimum éves tagdíj Ft legyen felsőhatár megkötés nélkül. A Küldött Közgyűlés felkéri az Elnökséget, hogy az Alapszabály VI i) pontja alapján határozza meg a tagdíjbefizetés teljesítési rendjét. 24/2012. (11.29.) sz. küldött közgyűlési határozat A Küldött Közgyűlés jóváhagyólag tudomásul veszi, hogy az Elnökség az Alapszabály V. 6. pontja alapján a Kommunikációs és Marketing Tervben foglalt feladatok végrehajtása érdekében 2013-ban marketing hozzájárulás befizetését írja elő a Marketing Alapba. A hozzájárulás mértéke a kereskedőknél és a feldolgozóknál a évi nettó árbevétel fél ezreléke, azzal, hogy azok a kereskedők és feldolgozók, akik védjegyhasználati díjat fizetnek, mentesülnek a marketing hozzájárulás befizetése alól. A Küldött Közgyűlés jóváhagyólag tudomásul veszi, hogy a Marketing Alap adott évi bevételeinek legfeljebb húsz százaléka felhasználható az adott évben az alap működtetésével kapcsolatos titkársági feladatok finanszírozására 25/2012. (11.29.) sz. küldött közgyűlési határozat A Küldött Közgyűlés jóváhagyólag tudomásul veszi, hogy az Elnökség a Védjegyhasználati Szabályzat pontja alapján évre a védjegyhasználati díjat az alábbiak szerint állapítja meg: védjegyhasználó kategóriák 12 hónapos időszakra fizetendő védjegyhasználati díj cégenként (Ft), az összes forgalmazott termékre vonatkozóan Tej-szív 1 termelő pártoló tag közvetett tag millió kg alatti éves tejfelvásárlás alatti feldolgozó millió kg éves tejfelvásárlás közötti feldolgozó 100 millió kg éves tejfelvásárlás feletti feldolgozó Tej-szív minőségi, magyar kereskedő A pont szerinti besorolás a évre vonatkozó terméktanácsi statisztikai adatszolgáltatás eredménye alapján a Titkárság feladata. 2

3 Szervezeti hírek A Tej Terméktanács Elnökségének állásfo gl a l á sa a m e z ő - é s er d ő ga z da sági f ö l d e k forgalmáról szóló törvénytervezet parlamenti vitája kapcsán A Vidékfejlesztési Minisztérium és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács között létrejött Stratégiai Partnerségi Megállapodásban foglaltak alapján, a Terméktanács Elnöksége elemezte és kiértékelte a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvénytervezet jelenleg ismert változatát, annak a tejpiaci viszonyokra gyakorolt várható hatásának tekintetében. Az Elnökség megállapítása szerint a tervezet jelenlegi formájában tovább fokozza a piaciár-változás, a támogatási rendszer és a 2015-ös tejkvóta-kivezetés kapcsán egyébként is meglévő ágazati bizonytalanságot. Az Elnökség rögzíti, hogy a szarvasmarha-tartás technológiai feltételeiben nincs alternatív lehetősége az üzemi takarmánytermő területen megtermelt tömeg- és szálastakarmányok saját előállításának, ezért kiemelten fontos, hogy olyan törvény kerüljön elfogadásra, ami a jelenleg működő tejtermelő gazdaságok takarmányigényének kielégítését nem korlátozza. Az Elnökség a törvénytervezet várható hatását a gyengébb tőkeellátottságú, kis- és közepes tejtermelők, illetve a magángazdaságok tekintetében különösen kedvezőtlennek tartja, ami a termelési kapacitások leépülésével járhat annak ellenére, hogy ez feltehetően nem célja a döntéshozóknak. A bizonytalanság megszüntetése érdekében a Tej Terméktanács javasolja, hogy az Országgyűlés a tervezet olyan módosított változatát fogadja el, ami igazodik az ágazati sajátosságokhoz és egyben végrehajtható eljárásrendet határoz meg. A Terméktanács fontosnak tartja, hogy a törvény a tejtermelő magángazdaságok és pályakezdő fiatal gazdálkodók fejlődését lehetővé tevő előírásokat tartalmazzon és ne alakuljon ki a tejtermelés feladását eredményező gazdasági környezet a törvény hatására. A Terméktanács javasolja, hogy a birtokmaximum számításánál ne legyen figyelembe véve az állattenyésztési céllal takarmánytermő-területként hasznosított terület, valamint a birtokmaximum az egy életviteli és gazdasági közösséget alkotó egyenesági rokonok viszonylatában legyen meghatározva. A Tej Terméktanács kéri, hogy a felmerült aggályok tisztázása érdekében a Minisztérium teremtsen egyeztetési lehetőséget a törvény elfogadása előtt. A Vi dé k f e j l e sz t é si Mi n i sz t é r i u m é s a Te j Terméktanács közös közleménye A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács képviselői november 28-án egyeztetést folytattak a Vidékfejlesztési Minisztérium munkatársaival a mezőés erdőgazdasági földek forgalmáról szóló T/7979. irományszámú törvényjavaslatnak a tejágazatot érintő rendelkezéseiről. A megbeszélésen a Terméktanács üdvözölte, hogy a tervezet szerint a jövőben kiemelt preferencia illeti meg az állattartást folytató gazdálkodókat, ugyanakkor javaslatokat fogalmaztak meg a tejtermelés kiszámíthatóságát és a bizonytalansági tényezők csökkentését, illetve a takarmánytermő területek biztosítását szolgáló módosításokra. A megbeszélés érdemi és színvonalas szakmai szinten folyt, melynek során a felek álláspontja jelentős mértékben közeledett. Kifejezetten megnyugtató a Terméktanács számára a közeli hozzátartozók használatában álló földterületek összeszámításával kapcsolatos terméktanácsi javaslat Minisztériumi fogadtatása, valamint biztatónak ítéli a takarmánytermő területek biztosításával kapcsolatos szabályozásra vonatkozó elképzelések előrehaladását. Utóbbi témában azonban a részletek kidolgozásával összefüggésben a jövőben további egyeztetések lesznek szükségesek. A Minisztérium jelezte a Terméktanács részére, hogy a törvényjavaslat országgyűlési tárgyalása során számos módosító javaslat kerül még benyújtásra, melyek mások mellett a Terméktanács által felvetett problémákat is megnyugtatóan kezelni tudják. 3

4 A Te j Sz a k m a köz i Sz e rv e z et é s Te r m é k- tanács Alapszabályának módosítása A Küldött Közgyűlés a november 29-i ülésén elfogadta a Tej Terméktanács Alapszabályának technikai jellegű módosításait, valamint a 2014-ben esedékes tisztújító választási rendszerrel kapcsolatos változtatásokat. A jelenleg érvényes Alapszabály a Terméktanács weboldalán elérhető ( csakúgy, mint a március 1-jétől érvényes módosításokat tartalmazó küldött közgyűlési határozat is. Új Elnökségi Tagok A Tej Terméktanács tagsági körében bekövetkezett változások okán új tagokat választott a Küldött Közgyűlés az Elnökségbe. A feldolgozói oldal képviseletében Németh János (Gici Tej és Tejtermék Kft.) és Volosinovszki János (Nádudvari Élelmiszer Kft.) urak, a termelői oldalon Baksa Sándor úr, míg a pártoló tagok képviseletében Tresó István úr (Kereskedelmi és Hitelbank Zrt.) került megválasztásra. Regionális Taggyűlések október-november hónapokban megrendezésre kerültek a második féléves Regionális Taggyűlések. Az 5 helyszín (Nagykőrös, Karcag, Mihályi, Kaposvár, Encs) közül kettőben termelői küldött megválasztására is sor került, Somogy megye, valamint Jász-Nagykun- Szolnok megye vonatozásában. Ezen kívül november 8-án feldolgozói küldöttválasztó taggyűlést is tartottunk, ahol 5 új feldolgozói küldöttet választottak meg a jelenlévők. A Tej Terméktanács marketing kampánya Az Elnökség által március 1-jén elfogadott Kommunikációs és Marketing Tervben megfogalmazott célok mentén november végén elindult a Tej Terméktanács marketing kampánya, melynek keretében egyrészt óriásplakátok kerültek kihelyezésre az autópályák és nagyobb főutak mellé, melyeknek elsődleges célja a tej-szív logó ismertségének és elismertségének növelése, egy erős brand felépítése. Fentieken túl online-, valamint nyomtatott sajtó reklámkampányt folytattunk december második felében a rögös túró népszerűsítésére, valamint recept összeállításokkal igyekeztünk felhívni a fogyasztók figyelmét a túrós ételek fogyasztására. KÜLÖNLEGES HIRDETÉSI ÖSSZEÁLLÍTÁS Milyen a magyar rögös túró? A régi magyar specialitás, a körözött télen-nyáron a legnépszerűbb ételek közé tartozik. De az egyáltalán nem mindegy, milyen túróból készül. KÖRÍTETT TÚRÓ Hozzávalók 6-8 főre: 50 dkg rögös túró 5 dkg puha vaj 2 kis fej hagyma nagyon apróra vágva 1 evőkanál tejföl 1 kiskanál mustár 1 mokkáskanál őrölt kömény 1 mokkáskanál édesnemes fűszerpaprika, só és frissen őrölt bors, ízlés szerint TIPP! ÉDES ÉS SÓS ÉTELEKHEZ A rögös túró szinte kizárólagosan magyar termék. A magyar túró só és cukor nélkül készül, csak kis mértékben savanyú, sajátos nedves és morzsalékos állapotban kerül forgalomba. A rögös túró gyakran használt alapanyag a konyhában, különféle recepteknél hasznosítjuk. Egészséges táplálék, amely önmagában is nagyon finom, könnyen beszerezhető, olcsó. A túró felhasználása édes és sós ételek készítésénél egyaránt ajánlott. A hozzávalókat összekeverjük, hűtőben 1-2 órán keresztül pihentetjük, hogy az ízek összeérjenek. Friss kenyérre vagy pirítósra kenve, zöldpaprikába töltve és szeletelve, vagy zöldséghasábokkal mártogatva kínáljuk (ez esetben több tejfölt tegyünk bele, hogy az állaga krémesebb legyen). A Tesco, Interspar, valamint Spar áruházakban pedig december hónap közepétől 4 héten keresztül futott a bevásárlókocsi kampányunk. Megújult a Tej Terméktanács weboldala A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács egyik legfontosabb törekvése, hogy a tejágazat piaci szereplői rendelkezzenek azokkal az ismeretekkel (különösen információkkal, adatokkal és előrejelzésekkel), amelyek szükségesek a gazdasági tevékenység tervezhetőbbé tételéhez, valamint az eredményes működéshez. w 4

5 Fenti cél megvalósítása érdekében szerkesztjük tagságunk számára minden hónapban a Sajtószemle, a Jogszabály figyelő és a Piaci helyzetelemzés című kiadványainkat, valamint negyedévente a megújult Tagi Tájékoztatónkat. Szintén a fenti cél szellemében újítottuk meg a Tej Terméktanács weboldalát ( melyen az imént említett szakmai kiadványaink mellett megtalálhatóak mindazok az ágazatot érintő tájékoztatók, jogszabályok, közlemények, érdekességek, szervezeti hírek, piaci és ár adatok, melyeket ezúton is ajánlunk tagjaink szíves figyelmébe. Tejpiaci információk Általános helyzet A év folyamatai igazolták azokat az előrejelzéseket, miszerint az első félévben a világ tejtermelésének bővülése nyomán kínálati piac alakul ki, mely a felvásárlási árak csökkenését hozza magával. A második félévben a tendencia megváltozott, a nemzetközi kereskedelem egyre inkább a keresleti pozíciók erősödését mutatja. Ezt egyértelműen jelezte a spot árak csökkenése, stagnálása, majd növekedése, amelyet a felvásárlási árak változása országonként eltérő mértékben és meredekséggel, de biztosan követett. (CLAL, LTO) Termelési alapok A tejhasznú és kettős hasznosítású tehenek száma alapvetően meghatározza a termelési potenciált év pozitív változását jelzi többek között az is, hogy az ÁT Kft. által ellenőrzött állománynál csökkent a kivágások, nőtt a beállítások száma. Az állományváltozás egyenlege hónapok óta a pozitív tartományban van. 5

6 Te r m e l é s, f e l v á s á r l á s Európa szinte valamennyi országában az első tíz hónapban összességében nőtt a termelés és a felvásárlás, ugyanakkor az év második felében a havi adatok az előző időszakhoz képest csökkennek. Magyarországon a tej felvásárlása a 11. hónapban 4,1 %-kal volt több, mint az előző év azonos időszakában. 6

7 Kü l k e re s k e d e l e m A külkereskedelmi adatok továbbra is a tejtermékek exportjának bővülését, a behozatal csökkenését, az egyenleg javulását mutatják. Árak alakulása A hazai felvásárlási árakat alapvetően meghatározzák a nemzetközi tendenciák. Az enyhe kínálati többlet az év első felében szinte valamennyi meghatározó piacon az árak stagnálásában, csökkenésében mutatkozott meg. Ezt a folyamatot az olasz és a holland spot árak év eleji esése már megelőlegezte. A spot árak csökkenése a nyár közepén megállt, megindult a növekedés, ez az ősz folyamán a felvásárlási áraknál is megmutatkozott. 7

8 Magyarországon a nyerstej novemberi felvásárlási átlagára 89,47 Ft/kg volt, 4 %-kal több az októberinél. Decemberben a felvásárlási átlagár 91,32 Ft/kg volt, 2,7 %-kal több az előző hónap szintjénél, megegyezik az egy évvel ezelőtti mértékkel. A naptári éves átlagár 0,45 Ft/kg-mal magasabb, mint 2011-ben. A korábban előre jelzett második félévi árnövekedés bekövetkezett. 8

9 A termelők és feldolgozók célterülete alapvetően a hazai piac. A felvásárlási ár változása mellett a kereskedelmi beszerzési (átadási), valamint a fogyasztói árak változásai egyrészt a piaci jelzőrendszer fontos elemei, másrészt a termékpálya résztvevőinek jövedelemét meghatározó módon befolyásolják. A korábbi hónapok tendenciájához képest elmozdulás, hogy 4 terméknél az átadási árváltozás pozitív előjelűre változott. Ágazati hírek Hatályba lépett az egész Tej-csomag október 3-tól a Tej-csomag összes rendelkezése hatályos. A jogszabály az EU Bizottság közleménye szerint az uniós tejkvóta-rendszer évi megszűnése utáni helyzetet, illetve a tejágazat hosszú távú jövőjét kívánja rendezni. A 2009-es tejpiaci válság után kidolgozott jogszabály a tejtermelők tejpiaci ellátási láncban elfoglalt szerepét kívánja erősíteni, miközben a tejágazatot felkészíti egy piacorientáltabb és fenntarthatóbb jövőre. A rendeletet március 30-án tették közzé. Egyes elemei már április 2-án, mások pedig csak (6 hónap múlva), október 3-án léptek hatályba. Cioloş biztos az alábbiakat mondta a rendeletről: A Tej-csomag egészének hatályba lépése fontos pillanat a tejágazat számára. Lényeges, hogy a termelők kihasználják az új szabályozási keretet, szervezettebbek legyenek, és valódi befolyással rendelkezzenek az élelmiszer ellátási láncban. A jogszabály tartalmazza a termelők és a feldolgozók közötti írásbeli szerződésekre, illetve a termelők együttes ártárgyalásaira vonatkozó rendelkezéseket, megállapít továbbá új és egyedi szabályokat a szakmaközi szervezetek számára (mindez lehetővé teszi a piaci szereplők egyeztetéseit), meghatároz egyes, immár általuk is végezhető piaci tevékenységeket, magában foglal számos, a piac átláthatóságának fokozására irányuló intézkedést is. A jogszabályt 2020-ig kell alkalmazni. Az EU Bizottság feladata, hogy a Tej-csomag végrehajtásáról és a tejpiac állapotáról jelentést készítsen, 2014-ben és 2018-ban. Ezeket a jelentéseket a Tanács és az Európai Parlament megvizsgálja (koncentrálva a hátrányos helyzetű régiókban élő tejtermelőkre és az ottani tejtermelésre). A jelentések, 9

10 illetve a vizsgálatok ki fognak terjedni azokra a lehetséges ösztönzőkre is, amelyek a termelők közös termelési megállapodások formájában történő együttműködését előmozdíthatná. Az EU Bizottság jelentése a tejpiac helyzetéről és a kvótarendszer megszűnése utáni helyzetre való felkészülésről A 1234/2007/EK rendelet értelmében az EU Bizottság a tejkvóta rendszer kivezetésének eddig megteremtett feltételeit vizsgáló, jogalkotási javaslatokat is tartalmazó jelentést tett közzé 2012 decemberében. A jelentés szerint a közép- és hosszú távú kilátások kedvezőek a tejágazatban, ez azonban nem zárja ki a rövid távú piaci ingadozások lehetőségét. A közötti időszakban az árak alakulása ugyan hullámvölgyekkel jellemzett, azonban döntően emelkedő tendenciát mutatnak. A legtöbb EU tagállamban a kvótát már nem a termelés korlátozására használják; a kvóta ára már elérte, vagy megközelítette a nullát. Az EU Bizottság azon a véleményen van, hogy nincs változásra/változtatásra szükség a meglévő jogszabályi keretben. Iskolatej A megjelent iskolatej rendelet értelmében 2013-ban 1,5 milliárd forintot biztosít a Vidékfejlesztési Minisztérium a programra. A program főbb változásai a Jogszabályok fejezetben kerülnek bemutatásra. Támogatás Az MVH december 21-ei közleménye értelmében a évi nemzeti tejtámogatás történelmi bázis jogosultságonként 4,60 forint helyett 5,80 forint fizethető ki. Egyeztetések a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Tej Terméktanács között 2012 októberében az agrártárca parlamenti államtitkára a tejpiac aktuális kérdéseiről egyeztetett a termelők, a feldolgozók, a nagy kereskedelmi üzletláncok, a Magyar Agrárkamara, valamint a Tej Terméktanács képviselőivel. A megbeszélésen a résztvevők megállapodtak abban, hogy az Agrárkamara és a Terméktanács a hazai tejtermékek piaci részesedésének növelése céljából javaslattervezetet dolgoz ki, amelyet az Országos Kereskedelmi Szövetség is véleményezni fog. 10 Jog s z a b á l y o k Módosult a szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozásról szóló szabályozás Az Országgyűlés július 9-i ülésnapján fogadta el a szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről szóló évi CXXVIII. törvényt. A törvény kiemelt célja, hogy biztosítsa a hatékony piacszabályozást az egyes ágazatokban. Az agrárpiaci rendtartásról szóló törvény helyébe lépett jogszabály a mezőgazdaságban működő termelői szervezetek, termelői csoportok valamint szakmaközi szervezetek működését is szabályozza. A szakmaközi szervezetek létrejöttével a kialakuló önszabályozó tevékenység megkönnyítheti az ágazati érdekegyeztetéseket, és elősegítheti a kormány szakmai és jogalkotási munkáját is. A törvény az egységes közös piacszervezésről szóló 1234/2007/EK tanácsi rendelet szakmaközi szervezetekre vonatkozó rendelkezéseinek végrehajtási szabályait tartalmazza. A 2012 novemberében megjelent első törvénymódosításban (2012. évi CLXXVI. törvény) a versenytörvény mezőgazdasági termékekkel és eljárásokkal szembeni alkalmazhatósága kapcsán új szabályok kerültek meghatározásra. Abban az esetben, amikor egy versenykorlátozó magatartás horizontális jellegű (pl. ha egy szakmaközi szervezet keretében jön létre), azaz az ágazat valamennyi piaci szereplője egyformán érintett benne (így egyik piaci szereplő sem kerülhet előnybe általa a többihez képest) nem merül fel a klasszikus értelemben vett kartell. Az új rendelkezés értelmében a versenyfelügyeleti eljárásban az agrárpolitikáért felelős miniszter állásfoglalását kell beszerezni annak eldöntésére, hogy a megállapodás által elért árelőny nem haladja meg a méltányos mértéket. Lehetőség van továbbá arra is, hogy a versenykorlátozó magatartásban résztvevő felek a Gazdasági Versenyhivatal

11 jelzései alapján bírság kiszabása nélkül összhangba hozhassák a magatartásukat a jogszabályi előírásokkal, megadva ezáltal a lehetőséget az önkéntes jogkövetésre. A törvény második módosítására 2012 decemberében került sor (2012. évi CCXIII. törvény). A törvény eredetileg nem tartalmazta a szakmaközi szervezetek elismerésénél a kérelmek elbírálására a miniszter számára rendelkezésre álló határidőt (ez négy hónapban került meghatározásra). A tejágazatban működő szakmaközi szervezetek esetében a 1234/2007/EK rendelet kedvezőbb elismerési szabályok alkalmazását is lehetővé tesz a tagállamok számára. A 2012 áprilisát megelőzően a nemzeti jog alapján már elismert szervezet automatikusan megszerezheti a szakmaközi elismerést. Ennek a lehetőségnek magyarországi átvétele várhatóan gyorsítja az ágazatban a szakmaközi elismerés megszerzését. Rendkívüli jelentőséggel bír, hogy a nyerstej Magyarországon történő értékesítésére irányuló szerződést a végső fogyasztó részére történő közvetlen értékesítés kivételével a nyerstej feldolgozásáig írásba kell foglalni. A felek között a határozott időre kötött szerződés időtartama legalább 6 hónap. A felek a határozatlan időre kötött szerződést rendes felmondással hat hónapos felmondási idővel szüntethetik meg. Amennyiben a szerződés a hatósági ellenőrzés, illetve a figyelmeztetés után sem kerül megkötésre, a mezőgazdasági igazgatási szerv visszavonhatja az érintett piaci szereplők működési engedélyét. Megjelent továbbá a szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozásról szóló törvény első végrehajtási rendelete is (tej- és tejtermék-ágazatban működő termelői szervezetek és társulásaik nemzeti szabályozásáról szóló 124/2012. (XII. 6.) VM rendelet). A rendelet meghatározza a tej- és tejtermék-ágazati termelői szervezetek és a tej- és tejtermék-ágazati termelői szervezetek társulásai elismerésére vonatkozó eljárási szabályokat és az elismerés egyes feltételeit. Az ágazati termelői szervezetként történő elismerést csak olyan jogi személyiségű szervezet kérheti, akinek a termelői tagjai a benyújtást megelőző évben legalább 30 millió kg igazolt beszállítási kvótával rendelkeztek és az elismerést legalább ezen mennyiségre vonatkozóan kéri. Az elismerési kérelemről az agrárpolitikáért felelős miniszter dönt. Az elismert termelői szervezetek társulást hozhatnak létre, amely társulás elismertetését szintén kérhetik. A társulások elismerésének feltétele, hogy igazolt módon legalább 100 millió kg éves kvótával lefedett mennyiséggel rendelkezzenek és az elismerést legalább ezen mennyiségre vonatkozóan kérjék. A nyerstej-szállítási szerződések megkötésére irányuló tárgyalásokra, a kapcsolódó adatszolgáltatásra vonatkozó részletszabályok is meghatározásra kerültek ebben a miniszteri rendeletben évi CLXXVI. törvény a szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről szóló évi CXXVIII. törvény módosításáról évi CCXIII. törvény az egyes agrár tárgyú törvények módosításáról (A szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről szóló évi CXXVIII. törvény módosítása) 124/2012. (XII. 6.) VM rendelet a tej- és tejtermékágazatban működő termelői szervezetek és társulásaik nemzeti szabályozásáról A fenti jogszabályokat tárgyalja a Módosult a szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozásról szóló szabályozás című írásunk. 90/2012. (XII. 12.) OGy. határozat az agrárgazdaság évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról Az Országgyűlés elfogadta az agrárgazdaság évi helyzetéről szóló jelentést. A jelentés elérhető az Országgyűlés honlapján (J/9230. számú jelentés). 107/2012. (X. 11.) VM rendelet az egységes területalapú támogatás, valamint a különleges tejtámogatás összegének megállapításáról Egységes területalapú támogatás jogcímen hektáronként legfeljebb ,98 forint összegű támogatás vehető igénybe. A támogatásra jogosult országos bázisterület nagysága hektár. A tejtermelőket sújtó különleges hátrányok kezeléséhez kapcsolódó, évi különleges támogatás igénybevételének szabályairól szóló 11

12 18/2012. (III. 6.) VM rendelet alapján járó különleges támogatás mértéke legfeljebb 9,09 Ft/kg, a számításba vehető összes tejmennyiség legfeljebb kg (1 kg tej 0,971 liter tejnek felel meg). 118/2012. (XI. 22.) VM rendelet az egyes beruházási jogcímek esetén nyújtandó támogatási előlegfizetésről A rendelet értelmében valamennyi közösségi forrásból finanszírozott beruházási típusú támogatási jogcím esetén a támogató határozattal rendelkező kedvezményezettek előleget vehetnek igénybe a projektjük megvalósításához. Az előleg igénybevételére vonatkozó jogosultsági feltételek megegyeznek a kifizetési kérelem benyújtására vonatkozó általános feltételekkel. A rendelet valamenynyi már megítélt és hatálybalépését követően megítélésre kerülő beruházási támogatási jogcímre vonatkozik. Az ügyfél által igényelt támogatási előleg mértéke a támogatási határozattal jóváhagyott támogatási összeg legfeljebb 30%-a lehet. 120/2012. (XI. 23.) VM rendelet az Agrár Forgóeszköz Hitelprogram kapcsán igénybe vehető kamattámogatásról Az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram célja a mezőgazdasági termelés, elsősorban az állattenyésztés versenyképességének javításához, a jó minőségű termékek előállításához történő forrás biztosítása a mezőgazdasági termékek elsődleges előállításával foglalkozó vállalkozások részére. A mezőgazdasági termelők, akik a rendelet hatályba lépése napján és azt követően Agrár Forgóeszköz Hitelprogram keretében hatályos hitelszerződéssel rendelkeznek az esedékes kamatfizetéshez kamattámogatás igénybevételére jogosultak. 123/2012. (XII. 6.) VM rendelet a termelői csoportokról szóló 81/2004. (V. 4.) FVM rendelet módosításáról A rendelet a következő lényeges részeken módosul: termelői csoportként történő elismerés feltételei, vis maior, az elismerés iránti kérelem és az elismerés feltételei betartásának ellenőrzése. Korlátolt felelősségű társaság formában működő gazdasági társaság termelői csoportként történő elismerése január 1-jétől már nem kérelmezhető. 131/2012. (XII. 20.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás (SAPS), valamint az ahhoz kapcsolódó kiegészítő nemzeti támogatások (top up) évi igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 32/2012. (IV. 2.) VM rendelet alapján nyújtható kiegészítő nemzeti támogatások jogcímeihez kapcsolódó támogatási összegekről A rendelet tételesen tartalmazza a évi bázisjogosultság alapján igénybe vehető támogatások mértékét: hízottbika történelmi bázis jogosultságonként, illetve kiegészítő történelmi bázis jogosultságonként legfeljebb ,- Ft; tejtámogatás: történelmi bázis jogosultságonként legfeljebb 3,- Ft; anyatehéntartás termeléshez kötött támogatása anyatehenek után egyedenként legfeljebb ,- Ft; extenzifikációs szarvasmarhatartás történelmi bázis jogosultságonként legfeljebb 7300,- Ft. 141/2012. (XII. 27.) VM rendelet a évi óvoda-, és iskolatej program szabályozásáról A korábbiakhoz képest a legfontosabb változás az, hogy 2013-ban már nem minden esetben az önkormányzat az általános iskolák intézményfenntartója. Általános szabály szerint a 3000 lélekszám alatti települések önkormányzataitól a Klebelsberg Kunó Intézményfenntartó Központ szakmai irányítása mellett a működtetéssel járó feladatokat és ezek költségét is átvállalja, az ennél nagyobb lélekszámú településeknél pedig az önkormányzat hatáskörében maradnak. Az óvodák fenntartói továbbra is az önkormányzatok maradnak. Az óvoda-, és iskolatej program eddigi ( ) szabályozásában meghatározó szerepük volt az önkormányzatoknak. Továbbra is biztosított a közvetlen feldolgozói igénylési lehetőség, de az Intézményfenntartó Központ is csatlakozni tud a programhoz. Megemelésre került a folyadék tej, illetve ennek ízesített változatai (pl.: kakaó) esetében igényelhető támogatás mértéke: 27,6 Ft/dl-ről 30 Ft/dl-re. Bővül a programban igényelhető termékek köre ban már laktózmentes tejet is kaphatnak az iskolások. Közlemény a termelt nyers tej mennyiségeinek az 1234/2007/EK tanácsi rendelet 126c. cikkének (5) bekezdésében említett közzétételéről (2012/C 296/01) A 1234/200/EK rendelet értelmében az EU Bizottság közzéteszi az Unióban és a tagállamokban termelt öszszes nyers tej mennyiségét. A közzétett évi tejtermelési adatok Magyarország esetén a következők: tehén tonna; juh tonna; kecske tonna.

Sokasodó kihívások a kvótakivezetés évében egy új tejháború küszöbén? Regionális Taggyűlések 2015.

Sokasodó kihívások a kvótakivezetés évében egy új tejháború küszöbén? Regionális Taggyűlések 2015. Sokasodó kihívások a kvótakivezetés évében egy új tejháború küszöbén? Regionális Taggyűlések 2015. Tejpiac Támogatási rendszer Beruházások Integráció GMO kérdés Marketing alap Kiskereskedelem EKÁER/FELIR

Részletesebben

2016. ÁPRILIS. Miniszteri rendeletek

2016. ÁPRILIS. Miniszteri rendeletek 2016. ÁPRILIS Miniszteri rendeletek 22/2016. (IV. 5.) FM rendelet az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, valamint a központi költségvetésből finanszírozott egyes támogatások igénybevételével kapcsolatos

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A TEJ SZAKMAKÖZI SZERVEZET ÉS TERMÉKTANÁCS ÉVBEN VÉGZETT MUNKÁJÁRÓL

TÁJÉKOZTATÓ A TEJ SZAKMAKÖZI SZERVEZET ÉS TERMÉKTANÁCS ÉVBEN VÉGZETT MUNKÁJÁRÓL TÁJÉKOZTATÓ A TEJ SZAKMAKÖZI SZERVEZET ÉS TERMÉKTANÁCS 2012. ÉVBEN VÉGZETT MUNKÁJÁRÓL Szervezeti hírek A 2011. májusi tisztújító Küldött Közgyűlése óta a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács tevékenységét

Részletesebben

2012/7. Állományváltozás az első félévben Állománynövekedés Állománycsökkenés Állományváltozás

2012/7. Állományváltozás az első félévben Állománynövekedés Állománycsökkenés Állományváltozás 2012/7 A KSH adatai szerint a szarvasmarha-állomány júniusban 733 ezer egyed, 41 ezerrel több, mint egy évvel ezelőtt. A tehénállomány 8 ezerrel haladja meg a tavaly júniusit, 335 ezer darab. E pozitív

Részletesebben

Magyar joganyagok - 51/2017. (X. 13.) FM rendelet - az egyes agrártámogatások oldal 3. Termeléshez kötött közvetlen támogatás 3. (1) A termelé

Magyar joganyagok - 51/2017. (X. 13.) FM rendelet - az egyes agrártámogatások oldal 3. Termeléshez kötött közvetlen támogatás 3. (1) A termelé Magyar joganyagok - 51/2017. (X. 13.) FM rendelet - az egyes agrártámogatások 2017 1. oldal 51/2017. (X. 13.) FM rendelet az egyes agrártámogatások 2017. évi összegeinek megállapításáról A mezőgazdasági,

Részletesebben

Magyar joganyagok - 51/2017. (X. 13.) FM rendelet - az egyes agrártámogatások oldal 3. Termeléshez kötött közvetlen támogatás 3. (1) A termelé

Magyar joganyagok - 51/2017. (X. 13.) FM rendelet - az egyes agrártámogatások oldal 3. Termeléshez kötött közvetlen támogatás 3. (1) A termelé Magyar joganyagok - 51/2017. (X. 13.) FM rendelet - az egyes agrártámogatások 2017 1. oldal 51/2017. (X. 13.) FM rendelet az egyes agrártámogatások 2017. évi összegeinek megállapításáról A mezőgazdasági,

Részletesebben

VI. Tejágazati Konferencia

VI. Tejágazati Konferencia VI. Tejágazati Konferencia Mélykuti Tibor elnök Tata, 2016. november 23. A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács Miniszter által elismert reprezentatív szakmaközi szervezet (2013) A Terméktanácsnak

Részletesebben

96/2015. (XII. 23.) FM rendelet. a tejtermelőknek nyújtható ideiglenes rendkívüli támogatásról

96/2015. (XII. 23.) FM rendelet. a tejtermelőknek nyújtható ideiglenes rendkívüli támogatásról 96/2015. (XII. 23.) FM rendelet a tejtermelőknek nyújtható ideiglenes rendkívüli támogatásról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó

Részletesebben

A Tej Terméktanács 2014. június 19-én megtartott elnökségi ülésének határozatai

A Tej Terméktanács 2014. június 19-én megtartott elnökségi ülésének határozatai A Tej Terméktanács 2014. június 19-én megtartott elnökségi ülésének határozatai 37/2014. (06.19.) sz. elnökségi határozat Az Elnökség a jegyzőkönyv vezetőjévé Hajdú Bernadettet választotta meg, a jegyzőkönyv

Részletesebben

51/2017. (X. 13.) FM rendelet. az egyes agrártámogatások évi összegeinek megállapításáról

51/2017. (X. 13.) FM rendelet. az egyes agrártámogatások évi összegeinek megállapításáról Magyar joganyagok - 51/2017. (X. 13.) FM rendelet - az egyes agrártámogatások 2017. évi összegeinek megállapításár 1. oldal 51/2017. (X. 13.) FM rendelet az egyes agrártámogatások 2017. évi összegeinek

Részletesebben

Szarvasmarha ágazat aktuális kérdései. Dr. Wagenhoffer Zsombor ügyvezető igazgató wzsombor@t-online.hu

Szarvasmarha ágazat aktuális kérdései. Dr. Wagenhoffer Zsombor ügyvezető igazgató wzsombor@t-online.hu Szarvasmarha ágazat aktuális kérdései Dr. Wagenhoffer Zsombor ügyvezető igazgató wzsombor@t-online.hu Támogatási lehetőségek 2013-ban Összesen 690 Mrd Ft (2012-ben 628 Mrd +10%) mezőgazdasági és vidékfejlesztési

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 65/2013 (IV. 5.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 65/2013 (IV. 5.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 65/2013 (IV. 5.) számú KÖZLEMÉNYE a tejtermelőket sújtó különleges hátrányok kezeléséhez kapcsolódó, 2013. évi különleges támogatás igénybevételének feltételeiről

Részletesebben

Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében

Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium 2015. szeptember 29. Mezőgazdaság

Részletesebben

Te j Te r m é k t a n á c s

Te j Te r m é k t a n á c s Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács hírlevele 2012. I. negyedév 1115 Budapest, Bartók Béla út 152/c. Telefon: 06-1-203-14-50 Fax: 06-1-203-14-77 E-mail: tejtermek@tejtermek.hu www.tejtermek.hu A tej

Részletesebben

A Tej Terméktanács 2015. február 24-én megtartott elnökségi ülésének határozatai

A Tej Terméktanács 2015. február 24-én megtartott elnökségi ülésének határozatai A Tej Terméktanács 2015. február 24-én megtartott elnökségi ülésének határozatai 3/2015. (02.24.) sz. elnökségi határozat Az Elnökség a jegyzőkönyv vezetőjévé Hajdú Bernadett választotta meg, a jegyzőkönyv

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ IV. TEJÁGAZATI KONFERENCIA

SZAKMAI BESZÁMOLÓ IV. TEJÁGAZATI KONFERENCIA SZAKMAI BESZÁMOLÓ IV. TEJÁGAZATI KONFERENCIA A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (továbbiakban Tej Terméktanács) 2014. október 30-án rendezte meg a Mérföldkő Tagországi válaszlépések a tejágazat

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.3.22. COM(2016) 159 final 2016/0086 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az 1306/2013/EU rendeletben meghatározott, a közvetlen kifizetésekre a 2016-os

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 165/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 165/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 165/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE az Új Magyarország TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram kapcsán kamat megfizetéséhez igénybe vehető csekély összegű támogatásról,

Részletesebben

Tejpiaci támogatások, a rendkívüli támogatások felhasználása

Tejpiaci támogatások, a rendkívüli támogatások felhasználása Tejpiaci támogatások, a rendkívüli támogatások felhasználása Sárecz László Agrárpiaci Főosztály Földművelésügyi Minisztérium Budapest, NAK konferencia 2017. Április 10. A tejpiac helyzete A tejpiac stabil,

Részletesebben

Magyar joganyagok - 3/2017. (I. 23.) FM rendelet - a tejtermelőknek és az egyéb állat 2. oldal (3)1 Kettőshasznú fajtájú egyed vonatkozásában a kérelm

Magyar joganyagok - 3/2017. (I. 23.) FM rendelet - a tejtermelőknek és az egyéb állat 2. oldal (3)1 Kettőshasznú fajtájú egyed vonatkozásában a kérelm Magyar joganyagok - 3/2017. (I. 23.) FM rendelet - a tejtermelőknek és az egyéb állat 1. oldal 3/2017. (I. 23.) FM rendelet a tejtermelőknek és az egyéb állattenyésztési ágazatok gazdálkodóinak nyújtandó

Részletesebben

A8-0380/3. A vidékfejlesztési programok időtartamának meghosszabbítása

A8-0380/3. A vidékfejlesztési programok időtartamának meghosszabbítása 6.12.2017 A8-0380/3 Módosítás 3 Czesław Adam Siekierski a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság nevében Jelentés A8-0380/2017 Albert Deß A mezőgazdaság és a vidékfejlesztés területén érvényben lévő

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei 1998 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 25. szám V. A Kormány tagjainak rendeletei A vidékfejlesztési miniszter 8/2013. (II. 18.) VM rendelete az egyes különleges támogatások szabályozásáról szóló miniszteri

Részletesebben

A spot árak alakulása (erucent/liter, eurocent/kg

A spot árak alakulása (erucent/liter, eurocent/kg 213/7 Az unió országaiban a tejfelvásárlás az előre jelzetteknek megfelelően marad az előző év azonos időszakának szintjét még mindig nem éri el, bár a különbség csökken. Ez az egy éve fennálló állapot

Részletesebben

A vetőmagágazatot érintő aktuális szabályozási kérdések

A vetőmagágazatot érintő aktuális szabályozási kérdések A vetőmagágazatot érintő aktuális szabályozási kérdések Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Vidékfejlesztési Minisztérium Martonvásár, 2012. szeptember 25. Az agrár- és élelmiszergazdaságstratégiai

Részletesebben

Tájékoztatás az EU-s és a hazai tejpiac helyzetről április 10.

Tájékoztatás az EU-s és a hazai tejpiac helyzetről április 10. Tájékoztatás az EU-s és a hazai tejpiac helyzetről 2017. április 10. Piaci helyzet EU Tejfelvásárlás az Európai Unióban (ezer tonna) 16 000 12 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 10 8 6 4 százalék

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 143/2014. (IX. 22.) MVH KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 143/2014. (IX. 22.) MVH KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 143/2014. (IX. 22.) MVH KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez a 2011. évtől igényelhető

Részletesebben

I. A támogatásban való részvétel feltételei

I. A támogatásban való részvétel feltételei A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 56/2010. (IV.15.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött a Rábaközi Tájtermék Klaszter tagjai között (a továbbiakban Tagok) az alábbi feltételekkel: Az együttműködési megállapodás megkötésének célja, hogy a klaszter

Részletesebben

2015. OKTÓBER 61/2015. (X. 12.) FM

2015. OKTÓBER 61/2015. (X. 12.) FM 2015. OKTÓBER Miniszteri rendeletek 61/2015. (X. 12.) FM rendelet az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás, valamint az ahhoz kapcsolódó átmeneti nemzeti

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.3.30. COM(2017) 150 final 2017/0068 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az 1306/2013/EU rendeletben meghatározott, a közvetlen kifizetésekre a 2017-es

Részletesebben

Aktualitások a tejágazatban október 26.

Aktualitások a tejágazatban október 26. Aktualitások a tejágazatban 2017. október 26. Tejfelvásárlás az Európai Unióban (ezer tonna) Jan-Aug. 2017/16: +0,08% Tagállami trendek tejfelvásárlás 2015.IX.-2016.VIII. 2016. IX.- 2017.VIII. SK -2,7%

Részletesebben

Az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 5/2013. (I. 9.) közleménye

Az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 5/2013. (I. 9.) közleménye Az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 5/2013. (I. 9.) közleménye az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a nem mezőgazdasági tevékenységgé történő diverzifikálásra nyújtandó

Részletesebben

A Bizottság nyilatkozatai. A vidékfejlesztési programok időtartamának meghosszabbítása /17 ADD 1 (hs)/ms 1 DRI

A Bizottság nyilatkozatai. A vidékfejlesztési programok időtartamának meghosszabbítása /17 ADD 1 (hs)/ms 1 DRI Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. december 12. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0282B (COD) 15577/17 ADD 1 FELJEGYZÉS AZ A NAPIRENDI PONTHOZ Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága

Részletesebben

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 2015. április 20. 13:23 Összesen 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni a 2007-2013 között még fel nem használt keret terhére

Részletesebben

1/2014. ( I. 21) MVH Közlemény. a nemzeti kvótatartalékból történő közvetlen értékesítési és beszállítási tejkvóta igénylésének feltételeiről

1/2014. ( I. 21) MVH Közlemény. a nemzeti kvótatartalékból történő közvetlen értékesítési és beszállítási tejkvóta igénylésének feltételeiről 1/2014. ( I. 21) MVH Közlemény a nemzeti kvótatartalékból történő közvetlen értékesítési és beszállítási tejkvóta igénylésének feltételeiről I. A tejkvóta igénylésének alapja A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.3.21. COM(2014) 175 final 2014/0097 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a 73/2009/EK tanácsi rendeletben meghatározott közvetlen kifizetésekre a 2014-es

Részletesebben

A 23/2016. (IV. 5.) FM

A 23/2016. (IV. 5.) FM A földművelésügyi miniszter 23/2016. (IV. 5.) FM rendelete a tejtermelőknek nyújtható ideiglenes rendkívüli támogatáshoz kapcsolódó mezőgazdasági csekély összegű támogatásról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,

Részletesebben

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása. 1. Támogatás célja: 2. Támogatás összege:

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása. 1. Támogatás célja: 2. Támogatás összege: GINOP 1.2.2-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása 2017. január 16-tól 2019. január 16-ig

Részletesebben

A dohány támogatása az új ciklusban

A dohány támogatása az új ciklusban A dohány támogatása az új ciklusban Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Ófehértó, 2015. szeptember 10. Az agrár- és vidékfejlesztési támogatások

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 146/2015. (XII. 03.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 146/2015. (XII. 03.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 146/2015. (XII. 03.) számú KÖZLEMÉNYE az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók keretében a kedvezőtlen időjárással érintett vállalkozások általi csekély összegű

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 198. szám 81705 V. A Kormány tagjainak rendeletei A földművelésügyi miniszter 80/2016. (XII. 13.) FM rendelete az egyes agrárgazdasági tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

Részletesebben

tervek és kialakítás 2013 után Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár

tervek és kialakítás 2013 után Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Piacszabályozás és kockázatkezelés tervek és kialakítás 2013 után Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár A KAP négy fő jogszabálya (2014-2020) Közvetlen támogatás szabályozása

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A TEJ TERMÉKTANÁCS ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL

BESZÁMOLÓ A TEJ TERMÉKTANÁCS ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL BESZÁMOLÓ A TEJ TERMÉKTANÁCS 2012. ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL Az elmúlt évben a Tej Terméktanács Küldött Közgyűlése 2 alkalommal ülésezett és 37 határozatot hozott, míg az Elnökség megtartott 8 ülésén és két írásbeli

Részletesebben

6200 Kiskőrös, Luther tér 1. Tel.: 78/415-540 2014. szeptember

6200 Kiskőrös, Luther tér 1. Tel.: 78/415-540 2014. szeptember Megvalósítási határidő hosszabbítás A LEADER HACS közreműködésével megvalósuló, 2012-2014. években benyújtott támogatásban részesült kérelmek esetében meghosszabbításra került a megvalósítási határidő.

Részletesebben

1. Egységes területalapú támogatás. 2. Különleges tejtámogatás. 3. Záró rendelkezés

1. Egységes területalapú támogatás. 2. Különleges tejtámogatás. 3. Záró rendelkezés M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2012. évi 134. szám 22661 A vidékfejlesztési miniszter 107/2012. (X. 11.) VM rendelete az egységes területalapú támogatás, valamint a különleges tejtámogatás összegének megállapításáról

Részletesebben

Vajai László, Bardócz Tamás

Vajai László, Bardócz Tamás A halászat helye a magyar agrárágazatban A Közös Halászati Politika reformja és az EU halászati és akvakultúra ágazatának fejlesztési irányai Vajai László, Bardócz Tamás Az előadás tartalma: Magyarország

Részletesebben

2013/2 KIVONATOS ISMERTETŐ. Erhard Richarts: IFE (Institut fürernährungswirtschaft e. V., Kiel) elnök

2013/2 KIVONATOS ISMERTETŐ. Erhard Richarts: IFE (Institut fürernährungswirtschaft e. V., Kiel) elnök 2013/2 KIVONATOS ISMERTETŐ Erhard Richarts: IFE (Institut fürernährungswirtschaft e. V., Kiel) elnök Az európai tejpiac helyzete és kilátásai 2013 január-április Készült a CLAL megrendelésére Főbb jellemzők:

Részletesebben

MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. félév

MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. félév MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS Műtrágya értékesítés Megjelenik negyedévente Felelős szerkesztő: Dr. Vágó Szabolcs osztályvezető Készítette: Petőné Varga Éva petone.varga.eva@aki.gov.hu Telefon: (06 1) 476-3081 Közreműködött:

Részletesebben

GINOP A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén

GINOP A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén GINOP-2.1.8-17 A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén Pályázat benyújtása A támogatási kérelmek benyújtása 2017. december 6-án 9 órától 2018. február 15-én 12 óráig lehetséges.

Részletesebben

Takács Attila Termeléshez kötött támogatások: állattenyésztés. Kecskemét, 2015.02.05.

Takács Attila Termeléshez kötött támogatások: állattenyésztés. Kecskemét, 2015.02.05. Takács Attila Termeléshez kötött támogatások: állattenyésztés Kecskemét, 2015.02.05. Az agrár- és vidékfejlesztés új rendszere Magyarországon Közös Agrárpolitika I. pillér közvetlen támogatások (uniós

Részletesebben

I. A támogatás jogszabályi alapja

I. A támogatás jogszabályi alapja A Magyar Államkincstár 20/2017. (III. 17.) számú KÖZLEMÉNYE a tenyészkos és tenyészbak tenyésztésbe állításának mezőgazdasági csekély összegű támogatásáról szóló 74/2016. (XI. 29.) FM rendelet szerinti

Részletesebben

GINOP

GINOP ÉLELMISZERIPARI KOMPLEX BERUHÁZÁSOK TÁMOGATÁSA KOMBINÁLT HITELTERMÉKKEL GINOP-1.2.6-8.3.4-16 A Felhívás és a Hitelprogram együttes célja, hogy komplex beruházások támogatásával, vissza nem térítendő támogatás

Részletesebben

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, IV. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1124,9 milliárd Ft

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, IV. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1124,9 milliárd Ft 441,2 458,3 508,8 563,3 605,0 622,5 644,7 610,7 580,4 601,9 625,3 623,0 Az agrárfinanszírozás aktuális helyzete az AM adatgyűjtése alapján (2018. IV. negyedév) Az agrárgazdaság egyéni és társas vállalkozásainak

Részletesebben

I. Zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti programban résztvevő ügyfél kötelezettségei

I. Zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti programban résztvevő ügyfél kötelezettségei A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 3 / 2015. (I. 13.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 58/2014. (IV.11.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 58/2014. (IV.11.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 58/2014. (IV.11.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások

Részletesebben

Az Agrár-Vállakozási Hitelgarancia Alapítvány évi Üzletszabályzatának módosulása július 1-i hatállyal

Az Agrár-Vállakozási Hitelgarancia Alapítvány évi Üzletszabályzatának módosulása július 1-i hatállyal Az Agrár-Vállakozási Hitelgarancia Alapítvány 2009. évi Üzletszabályzatának módosulása 2009. július 1-i hatállyal Az elmúlt évben bekövetkezett pénzügyi-gazdasági válság hatására kialakult helyzetben a

Részletesebben

129/2007. (X. 31.) FVM rendelet

129/2007. (X. 31.) FVM rendelet 129/2007. (X. 31.) FVM rendelet a természetes édesítőszerek termékpályáinak szabályozásához kapcsolódó egyes kérdésekről Az agrárpiaci rendtartásról szóló 2003. évi XVI. törvény 32. (1) bekezdés a) és

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 8. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 8. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. szeptember 8. (OR. en) 12047/16 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU igazgató Az átvétel dátuma: 2016. szeptember 8. Címzett:

Részletesebben

XVI. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. negyedév

XVI. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. negyedév XVI. évfolyam, 2. szám, 2015 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2015. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XVI. évfolyam, 2. szám, 2015 Megjelenik negyedévente Osztályvezető Dr. Vágó Szabolcs

Részletesebben

A húsmarha-ágazatot érintő kormányzati intézkedések, támogatási lehetőségek

A húsmarha-ágazatot érintő kormányzati intézkedések, támogatási lehetőségek A húsmarha-ágazatot érintő kormányzati intézkedések, támogatási lehetőségek Dr. Vásáry Miklós Földművelésügyi Minisztérium, Agrárközgazdasági Főosztály Budapest, 2015. december 3. Helyzetkép Megnevezés

Részletesebben

HIVATALOSAN IS SZAKMAKÖZI SZERVEZETTÉ VÁLT A TEJ TERMÉKTANÁCS

HIVATALOSAN IS SZAKMAKÖZI SZERVEZETTÉ VÁLT A TEJ TERMÉKTANÁCS 2013. III. negyedév HIVATALOSAN IS SZAKMAKÖZI SZERVEZETTÉ VÁLT A TEJ TERMÉKTANÁCS Az Országgyűlés 2012. július 9-i ülésnapján fogadta el a szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről

Részletesebben

MVH hírlevél 59. szám, 2013.január 28

MVH hírlevél 59. szám, 2013.január 28 MVH hírlevél 59. szám, 2013.január 28 Ön a Mez gazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal hírlevelének 59. számát olvassa. Hírlevelünkben az elmúlt hét legfontosabb agrártámogatásokhoz kapcsolódó információit

Részletesebben

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése. Az első értékelési határnap: január

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése. Az első értékelési határnap: január GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása 2017. január 16-tól 2018. január 15-ig lehetséges.

Részletesebben

GINOP Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára

GINOP Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP-6.1.6-17 Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára Pályázat benyújtása Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2018. március 21.- 10.00

Részletesebben

26/2008. (III. 7.) FVM rendelet

26/2008. (III. 7.) FVM rendelet 1 26/2008. (III. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági,

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2007. ( ) FVM rendelete

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2007. ( ) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2007. ( ) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kedvezőtlen adottságú területeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs

Részletesebben

Határozati Javaslatok

Határozati Javaslatok Határozati Javaslatok Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége 2019. évi rendes évi Közgyűlésére Az Alapszabály és Tagdíj mértékének változására vonatkozóan 2019. május 2. (csütörtök)

Részletesebben

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Beruházási pályázati lehetőségek 2014-2020 Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály TÁMOGATÓ VÁLLALKOZÁSI KÖRNYEZET Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája A STRATÉGIA

Részletesebben

Közvetlen Támogatások Egységes Kérelem

Közvetlen Támogatások Egységes Kérelem Közvetlen Támogatások Egységes Kérelem 2015 Egységes Kérelem felületén beadandó kérelmek 37 jogcím kerül megjelenítésre az 2015. évi EK felületen 1. Közvetlen Támogatások: Alap támogatás (SAPS), Zöldítés,

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 88/2013 (V.30.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 88/2013 (V.30.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 88/2013 (V.30.) számú KÖZLEMÉNYE A 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényléséről I. A támogatásban való részvétel általános

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 80/2015. (VII. 15.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 80/2015. (VII. 15.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 80/2015. (VII. 15.) számú KÖZLEMÉNYE a kéknyelv immunizálással kapcsolatos költségek mezőgazdasági csekély összegű támogatásának igénybevételéhez szükséges nyomtatvány

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 167/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 167/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 167/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE a 118/2013. (XII.16.) VM rendelet alapján az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és tagszervezetei által igénybe vehető egyes

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatás 2016.

Részletesebben

MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram Termékleírás Általános feltételek

MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram Termékleírás Általános feltételek Hatályos: 2013. február 13. 1 MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram Termékleírás Általános feltételek Hitelprogram keretösszege 15 milliárd forint. Hitelprogram célja A mezőgazdasági termelés, elsősorban

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 84/2011 (VI.1.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 84/2011 (VI.1.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 84/2011 (VI.1.) számú KÖZLEMÉNYE A 2011-es támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényléséről I. A támogatásban való részvétel általános

Részletesebben

A baromfi-egészségügy aktuális

A baromfi-egészségügy aktuális A baromfi-egészségügy aktuális kérdései Dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár országos főállatorvos XIX. Derzsy-napok 2011. június 2-3. Témák: Az állategészségügyi

Részletesebben

4. A támogatást igénylők köre:

4. A támogatást igénylők köre: GINOP-2.1.8-17 A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén 1 Pályázat benyújtása Projekt helyszíne Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2017. december

Részletesebben

Állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatás

Állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatás Állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatás Wayda Imre vezető főtanácsos Agrárfejlesztési Főosztály Kaposvár, 2012. szeptember 21-22. Előzmények A 2007-2013. vidékfejlesztési program (ÚMVP

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 83/2014 (V. 26.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 83/2014 (V. 26.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 83/2014 (V. 26.) számú KÖZLEMÉNYE A 2014-es támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényléséről I. A támogatásban való részvétel általános

Részletesebben

w w w. c s i g e e s c s i g e. c o m

w w w. c s i g e e s c s i g e. c o m A pályázatok benyújtása 2015. május 18-tól lehetséges! Támogatás célja Cél a fiatal mezőgazdasági termelők gazdaságalapításának és a birtokstruktúra átalakításának előmozdítása, a mezőgazdasági munkaerő

Részletesebben

LXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2014. április 2. A VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA T A R T A L O M. 3. S z á m T á r g y O l d a l.

LXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2014. április 2. A VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA T A R T A L O M. 3. S z á m T á r g y O l d a l. LXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2014. április 2. A VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA T A R T A L O M 3. S z á m T á r g y O l d a l Közlemény Tájékoztató a mezőgazdasági- és az általános csekély összegű

Részletesebben

Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2010.12.22. COM(2010) 772 végleges 2010/0372 (COD) Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a 378/2007/EK tanácsi rendeletnek a közös agrárpolitika keretébe tartozó

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

T/1489. számú. törvényjavaslat

T/1489. számú. törvényjavaslat MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/1489. számú törvényjavaslat az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról, valamint a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 1996.

Részletesebben

Állattartó telepek korszerűsítése A vidékfejlesztési miniszter 61/2012. (VI. 29.) VM rendelete

Állattartó telepek korszerűsítése A vidékfejlesztési miniszter 61/2012. (VI. 29.) VM rendelete Állattartó telepek korszerűsítése A vidékfejlesztési miniszter 61/2012. (VI. 29.) VM rendelete A támogatás jellege és célterületei Vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe az ügyfél egy vagy több

Részletesebben

A kiskérődző ágazat kormányzati megítélése és támogatási forrásai

A kiskérődző ágazat kormányzati megítélése és támogatási forrásai A kiskérődző ágazat kormányzati megítélése és támogatási forrásai Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Budapest, 2016. november 10. A mezőgazdasági

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, március 17. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, március 17. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. március 17. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2014/0013 (NLE) 15436/15 AGRI 684 AGRIORG 101 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS RENDELETE

Részletesebben

A tej termékpálya nyerstej alapár prognózisa

A tej termékpálya nyerstej alapár prognózisa 213. I. negyedév A tej termékpálya nyerstej alapár prognózisa A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács az előző kvótaévhez hasonlóan az elmúlt időszaki piaci trendeket figyelembe vevő, korábban kialakított

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, június 17. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, június 17. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. június 17. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0181 (NLE) 10166/16 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AGRI 328 AGRIFIN 68 AGRIORG 51 A TANÁCS RENDELETE

Részletesebben

OROSZ EMBARGÓ HATÁSA, KÖVETKEZMÉNYEI A MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS ÁGAZATRA. Készítette: Márton Gábor

OROSZ EMBARGÓ HATÁSA, KÖVETKEZMÉNYEI A MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS ÁGAZATRA. Készítette: Márton Gábor OROSZ EMBARGÓ HATÁSA, KÖVETKEZMÉNYEI A MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS ÁGAZATRA. Készítette: Márton Gábor A FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ JOGI AKTUS HÁTTERE Oroszország kormánya augusztus 7-én importtilalmat vezetett

Részletesebben

Tovább nőtt a mezőgazdaság hitelállománya. Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai III. negyedév

Tovább nőtt a mezőgazdaság hitelállománya. Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai III. negyedév Tovább nőtt a mezőgazdaság hitelállománya Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai 17. III. negyedév I) Az agrárgazdaság (mezőgazdaág és élelmiszeripar) hitelállományának alakulása Az agrárgazdaság hitelállománya

Részletesebben

7801/16 NP/is DGB 1A. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, április 14. (OR. en) 7801/16. Intézményközi referenciaszám: 2016/0111 (NLE)

7801/16 NP/is DGB 1A. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, április 14. (OR. en) 7801/16. Intézményközi referenciaszám: 2016/0111 (NLE) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. április 14. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0111 (NLE) 7801/16 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AGRI 177 AGRIFIN 34 AGRIORG 28 A TANÁCS RENDELETE

Részletesebben

2013.07.30 2013.12.31 10. 24/2010. (III. 19.) FVM rendelet. a zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásáról

2013.07.30 2013.12.31 10. 24/2010. (III. 19.) FVM rendelet. a zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásáról 24/2010. (III. 19.) FVM rendelet a zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásáról 2013.07.30 2013.12.31 10 24/2010. (III. 19.) FVM rendelet a zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásáról A mezőgazdasági,

Részletesebben

A Magyar Államkincstár 5/2017. (II. 14.) számú KÖZLEMÉNYE

A Magyar Államkincstár 5/2017. (II. 14.) számú KÖZLEMÉNYE A Magyar Államkincstár 5/2017. (II. 14.) számú KÖZLEMÉNYE a méhészeti járművekre 2017. évben igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű támogatásról I. A támogatás jogszabályi alapja A méhészeti járművekre

Részletesebben

Az Üzletszabályzat február 3-i módosításának részletei

Az Üzletszabályzat február 3-i módosításának részletei Az Üzletszabályzat 2011. február 3-i módosításának részletei Tájékoztatjuk tisztelt Partnereinket, hogy az Európai Bizottság az "Ideiglenes közösségi keretrendszer a finanszírozási lehetőségek elérésének

Részletesebben

1. Értelmezõ rendelkezések. 2. A támogatás jellege és tárgya

1. Értelmezõ rendelkezések. 2. A támogatás jellege és tárgya MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 51. szám 8813 A vidékfejlesztési miniszter 41/2012. (IV. 27.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 erdõterületeken történõ gazdálkodáshoz

Részletesebben

/2015. szeptember 7./

/2015. szeptember 7./ /2015. szeptember 7./ I. FELVÁSÁRLÁS Tejfelvásárlás az Európai Unióban Az EU tejfelvásárlása 2015. első negyedévében elmaradt a 2014. évi szinttől, a kvótarendszer április elsejei eltörlését követően azonban

Részletesebben

Fiatal Gazda Pályázat 2015.

Fiatal Gazda Pályázat 2015. Műszerteszt Kft. www.muszerteszt.hu A 2014-2020-as mezőgazdasági pályázati rendszer nagy nyertesei kétség kívül a fiatal mezőgazdasági termelők lesznek. Ilyen jellegű pályázat eddig 2008-ban, 2009-ben,

Részletesebben