2013. március XXIII. évfolyam 3.szám

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2013. március XXIII. évfolyam 3.szám"

Átírás

1 1 Bajóti Kisbíró A BAJÓ TI Ö NKO RM ÁNYZAT LAPJA március XXIII. évfolyam 3.szám Március 21-én volt a tavaszi napéjegyenlőség. A húsvét mozgóünnep, időpontja a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni vasárnap. A keresztények Jézus halálára és feltámadására emlékeznek húsvétkor.. Jézus a valaha volt legnagyobb tanítómester. Mert lázadni és megkérdőjelezni évezredes törvényeket. Tanításai ma is igazak, példabeszédei egyszerűek és érthetőek. Az igazság az van, azt nem kell magyarázni. A hazugságot kell kitalálni. A természetben rend van. Jézus rájött isteni voltára, én és az Atya egyek vagyunk. A mennyek országába rajta keresztül vezet az út. Azt mondta: kövessetek engem, nem azt mondta, hogy imádjatok.. A kereszthalált értünk vállalta, nem helyettünk. Helyettünk senki nem teheti meg azt ami a saját dolgunk. Jézus azt mondta, eltörlök minden törvényt, szeressétek egymást. Ez egyszerűnek hangzik, de milyen nehéz megvalósítani! Pedig ez az egyik legfontosabb dolgunk itt e földi létben. Törekednünk kell annak felismerésére hogy az ember nemcsak test és lélek, hanem szellem. Többek vagyunk a múló anyagi dolgoknál, a romló húsnál. A kereszthalál emlékeztessen Jézus mintát mutató életére, ne feledjük el és értsük meg a tanításait,hogy a húsvét ünnepe áldott legyen mindannyiunk számára. Mi köze a piros tojásnak a nyúlnak a locsolásnak a húsvéthoz?lehet, hogy az ébredő tavasz, a megújuló természet szimbólumaként használták megújuló természet szimbólumaként használták Húsvéti jelképek, szimbólumok Barka A barka bolyhos virágainak különleges gyógyerőt tulajdonítottak a régiek. Ha a családi tűzhelybe dobták, megóvta a házat a bajoktól, lenyelve pedig gyógyszerként elmulasztotta a torokfájást. A tojás A tojás az élet újjászületésének, a termékenységnek legősibb jelképe. Bármilyen kicsi is, képes a világegyetem nagyságát s az élettelenből az élőbe való átmenet rejtélyét jelképezni. Fontos szerepe van a húsvéti étrendben is, de a tojások színezése, díszítése is régi korokra nyúlik vissza. A leggyakrabban használt szín a piros, magyarázatát a színek mágikus erejébe vetett hit adhatja. A pirosnak védő erőt tulajdonítottak. A tojások piros színe egyes feltevések szerint Krisztus vérét jelképezi. A tojásfestés szokása, s a tojások díszítése az egész világon elterjedt. A tojásfestés népszokásként elsősorban Kelet-Európában maradt fenn a XXI. századig. Eredetileg egyszínűek voltak, pirosas színüket növényi festőanyagoktól kapták. Erre szolgált a vöröshagymahéj, a börzsöny, a bíbortetű. Később kialakultak a feliratos tojások. A díszítést viasszal "írták" a héjra, melyet festés után lekapartak. Magyarországon a festett, díszített tojás ajándékozása elsősorban a húsvéti locsolkodáshoz kapcsolódik. A díszített tojások festésének formái, a minták elrendezése tájegységenként változott Bárány A legősibb húsvéti jelkép a bárány. Eredete a Bibliában keresendő. Nyúl A másik húsvéti állat, a húsvéti nyúl megjelenésének magyarázata már jóval nehezebb. Az ünnep termékenységgel kapcsolatos vonatkozásában magyarázat lehet a nyúl szapora volta

2 2 Bajóti Kisbíró ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lakossági tájékoztató! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Lakosság! Mint arról már a közmédiából biztosan értesültek, több, az önkormányzatokat, az önkormányzatok működését, finanszírozását érintő változást hozott a 2013-as esztendő! Ezek a változások néhány esetben pozitívak, más esetekben azonban nem feltétlenül kedvezőek. Először talán a községünket érintő működéshez kapcsolódó változásokról ejtenék szót, majd a finanszírozásról, legvégül a fent említett területekhez kapcsolódó változások tükrében a fejlesztési elképzelésekről! A 2012-es, bizonyos paragrafusait tekintve 2013-ban hatályba lépő, módosított ÖTV. (Önkormányzati Törvény) szerint, december 31-i hatállyal a körjegyzőségek a törvény erejénél fogva megszűntek. Ezt követően 60 nap állt rendelkezésre, hogy az érintett, 2000 fő lakosságszám alatti települések közös önkormányzati hivatalt hozzanak létre! Hosszas egyeztetések és alapos megfontolás után Bajót község képviselő testülete úgy döntött, hogy a korábbi partnertelepüléssel (Mogyorósbánya község) a közös hivatal kialakításánál nem kíván együttműködni, az új társulási forma létrehozásában Nagysáp községgel fog társulni. Tehát, március 1-i dátummal, Bajót székhellyel, létrejött a Bajóti Közös Önkormányzati Hivatal! A hivatal átszervezés utáni létszáma 8 fő, a jegyzőt is beleértve. Ebből a jegyző és 4 fő ügyintéző Bajóton, míg 3 fő ügyintéző Nagysápon végzi a napi feladatait. Az ellátási terület lakosságszámát tekintve így 3200 főre növekedett. A végleges 8 fős apparátusi létszám 2 fő nyugdíjba vonulásával valósul meg. Szeretném felhívni mindenki figyelmét, hogy a korábban megszokott ügyintézésben gyakorlati változás nem történik! A járási hivatalhoz került feladtok ügyintézését kihelyezett járási ügysegéd segíti, aki minden héten hétfőn 08:00 órától 12:00 óráig várja az ügyfeleket hivatalunkban. Nyilvánvaló tény, hogy a szervezeti változások egy teljesen új finanszírozási rendszert kellett, hogy maguk után vonjanak. Részben állami fenntartásba került az általános iskolánk. A hivatali apparátus finanszírozása pedig egyfajta fejkvóta alapján történik. Ezektől a változtatásoktól azt vártuk, hogy önkormányzatunk gazdálkodása tovább javul. Sajnos a központi elvonások, és a feladatfinanszírozás alulfinanszírozottsága miatt nem így történt. Önkormányzatiunk stabil gazdálkodása megroppant. A 2013-as esztendő költségvetésének elkészítésekor szembesültünk azzal a ténnyel, hogy az új szervezeti és feladatfinanszírozási struktúrában nemhogy 0 szaldós, de jelentős negatívumot tartalmazó költségvetést tudunk csak tervezni. S a legnagyobb erőfeszítések ellenére sem vagyunk képesek önerőből ezt a matematikai feladványt megoldani. Azért is meglepő ez a tény számunkra, mert az elmúlt, közel hét esztendőben, mióta én töltöm be a község polgármesteri tisztét, arra törekedtem, hogy a település hitelmentes, stabil pénzügyi gazdálkodást folytasson és ebben a munkában maximálisan támaszkodhattam mind az apparátus, mind pedig a képviselő-testület támogatására. Az elért eredmények pedig önmagukért beszélnek. Hogy mondandómat megfelelő módon alá is támasszam, természetesen mellékelem az elmúlt évek főbb gazdálkodási mutatóit tartalmazó táblázatot. Ebből kitűnik, hogy az érintett időszakban sok nehéz döntés, racionalizáció, átszervezés, óvatos gazdálkodás eredményeként ez az önkormányzat kilábalt a pénzügyi nehézségeiből és stabilizálta gazdálkodását. Hitelünk évek óta nincsen, óvatos fejlesztési politika mellett a méreteinkhez képest évről évre jelentős pozitív mérleget tudhattunk magunkénak.

3 3 Bajóti Kisbíró Bajót Község Önkormányzat Költségvetés (TERV) Beszámoló (TÉNY) Pénzmaradvány Év. Bevételek Kiadások Bevételek Kiadások hitel hitel eft év év év év év év év év Településünk 2000 óta körjegyzőségben vesz részt, melynek keretében két település teljes közigazgatási feladatait elláttuk. Hatékony apparátust alakítottunk ki, felszámolva a párhuzamos munkavégzést, fiókintézményként működtetve az együttműködő önkormányzat hivatalát. Ezt csak munkahelyek megszüntetésével tudtuk elérni. Intézményeinket (óvoda, iskola) társulások keretében működtettük 2006 óta, majd 2007-ben felszámoltuk helyben az általános iskolai felső tagozatot, a felső tagozatos gyermekeinket azóta beutaztatjuk a székhely-intézménybe. Ez ismételten munkahelyek megszüntetéséhez vezetett. A közös önkormányzati hivatal kialakításának tervezésekor, létrehozásakor is a hatékony működést céloztuk meg, további megtakarítást remélve. A 2012-es év eredmény-kimutatása szerint 18 millió forint könyvelt eredmény realizálódott a múlt évben, melyből bankszámlánkon rendelkezésre állt december 31-én közel 16 millió forint. A 2013-as év tervezése során a legtakarékosabb kalkulációk szerint is a megtakarításon felül 27 millió forint fedezetlen forráshiányos rész jelenik meg. Ez 45 millió forint költségvetési hiányt jelent egy 128 milliós költségvetésben! Ha újabb létszám-racionalizálást hajtunk végre amivel a biztonságos és hatékony működést kockáztatjuk sem tudunk 7-7,5 millió forintnál nagyobb megtakarítást elérni. Így is fennmarad 20 millió forintnyi (20+18=38) hiány! Ráadásul az átszervezés költségei az idei év terheit növelnék és az ebből eredő megtakarítás csak 2014-ben realizálódna. Fontos tény az is, hogy ez a költségvetéstervezet egyetlen fillér pluszjuttatást, fejlesztési vagy tervkészítési költséget, valamint civil támogatást, rendezvény költséget sem tartalmaz! Nincs honnan elvonni, nincs már mit átszervezni! Bennünket nem kellett megmenteni, mert átérezve a gazdasági válság okozta problémák súlyosságát, az ország nehéz helyzetét, megpróbáltunk tartalékot képezni, ami sikerrel is járt. Azt gondolom, hogy nehezen elfogadható, hogy a kialakult helyzetért akár a képviselő-testület, akár a polgármester viselje a következményeket, vállaljon felelőséget. A felvázolt probléma megoldásához kértem országgyűlési képviselőnk Dr. Völner Pál segítségét, valamint a nagy országos önkormányzati szövetségek is támogatólag álltak az ügy mögé, mivel több száz önkormányzat került a miénkhez hasonló helyzetbe! A felvázolt helyzet tükrében azt gondolom nehéz fejlesztési, beruházási elképzelésekről beszélni! Ennek ellenére az idei évben egy jelentős, 60 millió forintos beruházás valósul meg településünkön. A Dobozi utca végében az évtizedek alatt illegálisan lerakott szemét

4 4 Bajóti Kisbíró eltávolítására a Duna Vértes Hulladékgazdálkodási Társulás égisze alatt pályázatot nyújtottunk be, mely sikeres volt, így 100%-os EU-s támogatásból ez a probléma megoldásra kerül és eleget tudunk tenni az Eterniti közös lerakót érintő rekultivációs kötelezettségünknek is. Ez újabb több 100 milliós beruházás terheit veszi le településünk válláról. További lehetőségként pályázatot nyújtottunk be az egészségház energetikai hatékonyságának növelése érdekében. Ebből a pályázati forrásból a nyílászárók cseréje, külső hőszigetelés, födém hőszigetelés, fűtésrekonstrukció valósítható meg. Az önrész előteremtése érdekében pályázatot nyújtunk be a Holcim Zrt. térségfejlesztési alapítványához. Tisztelt Lakosság! Röviden és remélem közérthetően, így tudtam összefoglalni községünk jelenlegi helyzetét! Kérem Önöket, hogy amennyiben bármilyen témában ötletük, észrevételük, véleményük van, osszák azt meg velünk a településünk jövője érdekében! Tisztelettel Tóth Zoltán polgármester ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ FELHÍVÁS Az AVE Tatabánya Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Zrt május 22-én TAVASZI LOMTALANÍTÁST végez Bajót településen Lomtalanításba tartozó anyagok: az ingatlanoknál keletkező hulladék, lom ( nagyobb berendezési tárgy ) Nem tartozik a lomtalanítás anyagai közé: veszélyes hulladék, építési törmelék, szénpor, falevél, gally, állati tetem, trágya valamint az olyan méretű, súlyú tárgy, amelyhez darus gépkocsi igénybevétele szükséges (pl. gépkocsi karosszéria, kazán, stb. ) a gumiabroncs ( a 20/2006.IV:05. KVVM bekezdés d. pontja alapján) A lomtalanítás anyagai közé nem tartozókat külön megrendelés alapján térítés ellenében szállítjuk el. Érdeklődni: a 34 / a 34/ telefonszámokon lehet. LOMTALANÍTÁS A LAKOSSÁG RÉSZÉRE TÉRÍTÉSMENTES A lom kihelyezhető: május 22-én reggel 6 óráig. Kérjük a Tisztelt Lakosságot, hogy az elszállítandó lomot csak a meghirdetett időpontban helyezzék el ingatlanaik elé oly módon, hogy a tehergépjárművel megközelíthető legyen. Segítő közreműködésüket előre is kérjük és köszönjük. AVE Tatabánya Zrt ================================= BORVERSENY 2013 Bajót Község Önkormányzata és az Örekőaljai Pincebarátok Köre Egyesület április 06.-án(szombaton) tartja 2013-as évi borversenyét. A borversenyen bárki részt vehet saját, ill. bárhol termelt, vásárolt szőlőből, saját készítésű borával. Meghívott vendégként vesznek részt a borversenyen, a Szlovákiai Karva község borbarátai, saját készítésű boraikkal. Borversenyre az alábbi borfajtákkal lehet nevezni: - fajtiszta fehér - vegyes fehér - rosé - schiller - fajtiszta vörös - vegyes vörös - couvé A mintákat 0,7 l-es zöldszínű palackban, mintánként 2 üveggel kell leadni. Az üvegeken lévő jelölő címkének tartalmaznia kell: - bor fajtáját,-

5 5 Bajóti Kisbíró évjáratát,- szőlő terület helyét,- és a tulajdonos nevét. A versenyre leadott bormintánként, egyesületi tagnak 500 Ft-ot, nem tagnak 700 Ft-ot kell a minta leadásakor befizetni. A borminták leadási időpontja: 2013 április 05.-a (péntek) 17 órától óráig. Helye: Bajót Kultúrotthon, Kossuth Lajos utca 84. A verseny eredményhirdetésére április 06.-án 18 órakor kerül sor a Kultúrotthonban. Az eredményhirdetést követően vacsorával egybekötött borkóstolót tartanak a gazdák a benevezett boraikból. A vacsora díja személyenként 1400 Ft/fő, melyet a borminták leadásakor kell befizetni. Eredményhirdetésre, ill. a borkóstolós vacsorára szívesen látunk mindenkit aki a vacsora díját befizeti. A hagyományoknak megfelelően a borverseny színvonalát a Német Nemzetiségi Dalkör műsora emeli. Minden borkészítőnek eredményes szereplést kíván Bajót község Önkormányzata és Öregkőaljai Pincebarátok Köre egyesület tagsága. Aki az Öregkőaljai Pncebarátok Köre Egyesületet az adója 1% -val kívánja támogatni:a adószámon teheti meg. Köszönjük. Öregkőaljai Pincebarátok Köre egyesület ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ MÁRCIUS 15 Az óvodások és az általános iskolások nagyszerű műsort adtak az 1848 as forradalom és szabadságharc ünnepi megemlékezésén.

6 6 Bajóti Kisbíró Elment Jani bácsi Jani bácsi, Török János aki 26 éven át volt a falunk vezetője mint tanács elnök, 1989 után polgármester. Az egész falu döbbenten fogadta a hírt, hogy Jani bácsi elment. Olyan felfoghatatlan volt, hogy szinte kimondani is alig merte az ember óta nyugdíjas volt, de a közéletből nem vonult vissza, a falu dolgait mindig a szívén viselte. A hosszú hivatali évei alatt sokat alakult a falu, sok beruházás valósult meg, mi sokszor nem is tudtuk, hogy mennyi munka, utána járás, gond volt mögötte. Ezt a családja bizonyára jobban tudja. Ha Jani bácsira emlékszünk nem ezek jutnak eszünkbe, hanem az ember. Az az ember aki tudott együtt érző lenni, segített ha tudott. Észrevett, szóvá tett dolgokat, de mindig javító szándékkal. Őszintén mondta el a véleményét, bár lehet hogy nem volt mindig hízelgő, de mindig jobbító szándékkal tette. Hiányzik a tapasztalata, bölcsessége, nincs kire nézni, kérdezni - most hogyan legyen? Nem az érdemeket akartam felsorolni, nem is ismerem mindet ezért erre nem vállalkozom.a 26 év és faluját szerető és érte dolgozó EMBERnek szeretttem volna köszönetet mondani és tiszteletemet tenni. Mné A csiga vagyona Az állatok tanácskozást tartanak, és arról kezdenek el panaszkodni, hogy az emberek mindent elvesznek tőlük. Ellopják a tejemet mérgeskedik a tehén. Elorozzák a tojásaimat kesereg a tyúk. Elveszik a húsom és kolbászt/szalonnát csinálnak belőle jajgat a disznó. Engem levadásznak az olajért háborog a bálna. És így folytatják tovább a panaszkodást. Végül a csiga jelentkezik szólásra. Nekem olyan valamim van, amit jobban szeretnének, mint minden mást. Szívesen elvennék tőlem, ha tudnák. De nem tudják. És mi az? kérdezik kíváncsian a többiek. A csiga válasza nagyon rövid: Nekem időm van. FORDÍTÁS Forrás: Jürgen Fuchs: Märchenbuch für Manager Das Gute-Nacht-Geschichten für Leitende und Leidende Seite 37 Der Schatz der Schnecke (Mesekönvv menedzsereknek. Jóéjt történetek vezetőknek és vezetetteknek 37. oldal) Fordította:Dóczi Zsoltné Az az ésszerű az emberben, hogy vannak belátásai, az viszont ésszerűtlen, hogy nem hallgat rájuk. P. Dürrenmatt A szív gyűlölni gyűlöl, csak szeretni szeret. Lope de Vega Ugyanazon férfi egyik asszony mellett gyáva bölcs, a másik mellett eszeveszett hős. Jókai Mór Nem maga a tudás a boldogság, hanem a tudás megszerzése. E. A. Poe Mielőtt másnak mondod, mond előtte magadnak.

7 7 Bajóti Kisbíró Húsvét új Pápa egyház ne sokáig maradjon Pásztor nélkül. Ferenc pápa megválasztásáról, és az ő személyének bemutatásáról bőven kaptunk tájékoztatást. Nagy feladat elé állította XVI. Benedek pápa a katolikus egyházat. Miközben nagy alázatáról tett tanúságot lemondásával, az őt követő pápa megválasztásával felbolydult az egész világ. Eközben Csaba testvér nyugalomra és hitre intő szavait olvasom: Persze, hogy imádkozom szaporán, kérem az Istent, hogy ne legyünk sokáig pásztor nélküli nyáj, de lelkem mélyén tudom, hogy ez nem az én dolgom és tudjátok a jelszót: Jobb ha az ember a saját dolgát, amit Isten rábízott, még ha rosszul is de végzi, minthogy a mások dolgát nagyon jól végezné. Higgyétek el, annyira leegyszerűsödik minden, ha az ember élete vezérfonalának a szeretet parancsát teszi. A mi dolgunk, hogy szeressük egymást. És valóban, Isten rövid időn belül gondoskodott arról, hogy a katolikus A hírközlő eszközök által, szinte mi is részesei lehettünk az eseményeknek. A felszálló fehér füst tanúsítsa mindnyájunknak, hogy Jézus egyháza él és hirdeti tovább a legnagyobb örömhírt: JÉZUS FÖLTÁMADT! ISTEN SZERETET MINKET! Higgyük, viszonozzuk és adjuk tovább családjainkban, közösségeinkbe. Így kívánok szeretettel áldott Húsvétot, Molnár Alajos, plébános. Bajóti Kisbíró az Önkormányzat lapja. Felelős kiadó: Bajóti Önkormányzat. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő:malagurszkiné Szabó Éva Készült a MűvelődésiHáz gondozásában. ISSN (Nyomtatott) ISSN (Online) Tel.:

8 8 Bajóti Kisbíró - Kézműves foglalkozás - Tojásfestés - Csillámtetoválás,, Arcfestés - Gofrisütés - Állatsimogatás és lovagoltatás (jó idő esetén!!!!) Aki kifújt tojással, vagy a gofri sütéshez szükséges hozzávalókkal segíteni szeretné a rendezvényt, azt az iskolába jutassa el, Minden támogatást köszönettel fogadunk. Helyszín: Időpont: Helyszín: Általános Iskola (Bajót, Petőfi utca) Időpont: Március 31.-én, órától

Húsvéti jelképek, szimbólumok

Húsvéti jelképek, szimbólumok 2015 április 05. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A Húsvétot régi néphagyományok egész sora övezi, jelképek, szimbólumok tapadtak az

Részletesebben

SZIFON.COM CSAPAT. Húsvét Nyuszifon

SZIFON.COM CSAPAT. Húsvét Nyuszifon SZIFON.COM CSAPAT Húsvét Nyuszifon SZIFON.COM Nyuszifon? Ezt az ibook-ot azért készítettük, hogy megmutassuk Nektek, mennyire egyszerű egy ilyen könyvet létrehozni. A Nyuszifon könyvben gyerekek és felnőttek

Részletesebben

2011.június XXI. évfolyam 6.szám BAJÓTI LAKODALMAS A BAJÓ TI Ö NKO RM ÁNYZAT LAPJA. Bajóti Kisbíró

2011.június XXI. évfolyam 6.szám BAJÓTI LAKODALMAS A BAJÓ TI Ö NKO RM ÁNYZAT LAPJA. Bajóti Kisbíró 1 Bajóti Kisbíró A BAJÓ TI Ö NKO RM ÁNYZAT LAPJA 2011.június XXI. évfolyam 6.szám BAJÓTI LAKODALMAS A vőfély elbúcsúztatja a menyasszonyt és a vőlegényt szüleitől,testvéreitől, barátaitól, Lakodalmas menet

Részletesebben

Húsvét Magyarországon

Húsvét Magyarországon Húsvét Magyarországon 1. Történelem A húsvét a keresztények egyik legfontosabb ünnepe, a Krisztus-központú kalendárium központi főünnepe. A Biblia szerint Jézus pénteki keresztre feszítése után a harmadik

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

Végh György: Virághozó április Elmúlt a tél: itt a tavasz, minden bokor újra éled, a földből a virágokat előhúzzák a tündérek.

Végh György: Virághozó április Elmúlt a tél: itt a tavasz, minden bokor újra éled, a földből a virágokat előhúzzák a tündérek. Április Szent György hava (Forrás: https://viragutazo.blogspot.hu/2013_04_01_archive.html) Végh György: Virághozó április Elmúlt a tél: itt a tavasz, minden bokor újra éled, a földből a virágokat előhúzzák

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés munkaterv szerinti ülésre Nagykovácsi, 2011. június hó 23 nap. Előterjesztő:Bencsik Mónika Polgármester. Előadók: Tóthné Pataki Csilla aljegyző Melléklet: Rendelet tervezet + módosított táblái

Részletesebben

Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Óvoda HODÁSZ

Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Óvoda HODÁSZ TÁMOP-3.1.4/08/2-2009-0039 Kompetencia alapú oktatás fejlesztése Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Óvoda HODÁSZ Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázati program

Részletesebben

POLGÁRMESTER. BESZÁMOLÓ az Önkormányzat által alapított alapítványok tevékenységéről

POLGÁRMESTER. BESZÁMOLÓ az Önkormányzat által alapított alapítványok tevékenységéről BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER BESZÁMOLÓ az Önkormányzat által alapított alapítványok tevékenységéről Készítette: dr. Süli Eszter jogi ügyintéző S. Szabó Ferenc Előterjesztő: Tóth

Részletesebben

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA A szentmisében a kenyér és a bor Jézus Testévé és Vérévé válik. Lehetséges ez? Nézzük meg először Jézus szavait. János evangéliumának hatodik fejezetében hosszan beszélget

Részletesebben

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi munkaterve Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére 1 M U N K A P R O G R A M 2013. január 1-től lényeges változások következtek

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges Béke tér 14. 11-A/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 19-én megtartott üléséről. 2

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. nem képviselő, a bizottság tagja

JEGYZŐKÖNYV. nem képviselő, a bizottság tagja JEGYZŐKÖNYV Készült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő- testületének Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2010. december 14-én tartott üléséről. Jelen vannak: Zrinszki István B.Tóth Attila

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: február 14-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselőtestületének

Jegyzőkönyv. Készült: február 14-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselőtestületének Jegyzőkönyv Ikt.: 139-9/2018. Készült: 2018. február 14-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselőtestületének nyilvános ülésén. Jelen vannak: Meghívottak: Kálozi Sándor polgármester Varga Attila alpolgármester

Részletesebben

A költségvetés főbb adatai

A költségvetés főbb adatai 3/2008. /II.25../ sz. KT. RENDELET Monostorpályi Község Önkormányzatának 2008. évi költségvetésére Monostorpályi Község Önkormányzati Képviselő Testülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 13/2010. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat 2010. október 26.-án tartott soros ülésén. Jelen vannak: Tóth Kálmán polgármester Kis-Tóth István alpolgármester Horváth Zsuzsanna Ivancsics

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 10/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mérges Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. december 16-án 17. 00 órakor a mérgesi

Részletesebben

Jásd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2013. (II.28.) önkormányzati rendelete. az Önkormányzat évi költségvetéséről

Jásd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2013. (II.28.) önkormányzati rendelete. az Önkormányzat évi költségvetéséről Jásd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2013. (II.28.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Jásd Község Önkormányzata képviselő-testülete az Államháztartásról szóló

Részletesebben

Ikt.sz: 35-30/2011. Jegyzőkönyv. Határozatok: 67-től 70-ig. Határozat száma. 0-tól 0-ig. Rendeletek:

Ikt.sz: 35-30/2011. Jegyzőkönyv. Határozatok: 67-től 70-ig. Határozat száma. 0-tól 0-ig. Rendeletek: Ikt.sz: 35-30/2011. Jegyzőkönyv Készült: Hevesaranyos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. szeptember 6- án megtartott rendkívüli testületi üléséről Határozatok: 67-től 70-ig Határozat száma

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Vámoscsalád Község Képviselő-testületének 2015. február 18-án 18 óra 30 perckor a Vámoscsaládi Kultúrház klubhelyiségében megtartott közmeghallgatásáról Jelen vannak: Németh

Részletesebben

A BAJÓ TI Ö NKO RM ÁNYZAT LAPJA. 2015. február XXV. évfolyam 2.szám. Óvodás és iskolás farsangok képekben

A BAJÓ TI Ö NKO RM ÁNYZAT LAPJA. 2015. február XXV. évfolyam 2.szám. Óvodás és iskolás farsangok képekben A BAJÓ TI Ö NKO RM ÁNYZAT LAPJA 2015. február XXV. évfolyam 2.szám Óvodás és iskolás farsangok képekben 2 Bajóti Kisbíró ÖNKORMÁNYZATI HÍREK FELHÍVÁS BORVERSENYRE Bajót község Önkormányzata és az Örekőaljai

Részletesebben

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében 2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás

Részletesebben

Sokszínű húsvét Sokszínű tár

Sokszínű húsvét Sokszínű tár 2012/04/02-2012/06/15 [1] Mini tárlatunkon ezúttal a húsvét sokszínűségéhez kapcsolódva mutatunk be néhány dokumentumot a sokszínű Plakát- és Kisnyomtatványtár anyagából szemezgetve, és kívánunk minden

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének február 14-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének február 14-i ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. február 14-i ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója a 2010. évi tevékenységéről Előterjesztő:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 12-én (csütörtök), 17.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál, Bocskayné Tóth Katalin,

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. Tisztelt Képviselő-testület!

POLGÁRMESTERE. Tisztelt Képviselő-testület! BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLET POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZAT Tárgy: Sürgősségi indítvány Tisztelt Képviselő-testület! A Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat SZMSZ-e lehetőséget ad sürgősségi indítvány

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

A Képviselő-testület március 10-i ülésén hozott határozatok:

A Képviselő-testület március 10-i ülésén hozott határozatok: A Képviselő-testület 2012. március 10-i ülésén hozott határozatok: 1/2012. (III. 10.) együttes határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete és Áporka Község Önkormányzatának

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Mányi Német Nemzetiségi Önkormányzata Maaner Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung Képviselő-testületének 2012. június 1-én, délelőtt 8.30-kor, Mány Község Önkormányzata

Részletesebben

A Sólyi Sőlőhegyi Kertbarátok Egyesülete borverseny szabályzata

A Sólyi Sőlőhegyi Kertbarátok Egyesülete borverseny szabályzata A Sólyi Sőlőhegyi Kertbarátok Egyesülete borverseny szabályzata A Sólyi Szőlőhegyi Kertbarátok Egyesülete minden évben borversenyt rendez, hogy a gazdák egymás között meg tudják méretni boraikat. I. Nevezési

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni!

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! 2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! Annak ellenére, hogy bár Jézus tanítását törekszünk megérteni, befogadni, mégis azt éljük meg, hogy bizonyos esetekben nem tudtunk, vagy nem tudunk jól dönteni.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 25-én órakor megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 25-én órakor megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 25-én 15 00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Nagy András polgármester Patyi Norbert alpolgármester

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 7/2012. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. április 25-én 19 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

Mátraterenyei Közös Önkormányzati Hivatal 3145 Mátraterenye Kossuth út 178.

Mátraterenyei Közös Önkormányzati Hivatal 3145 Mátraterenye Kossuth út 178. Mátraterenyei Közös Önkormányzati Hivatal 3145 Mátraterenye Kossuth út 178. Szám: 195-6/2015/I. Előterjesztés Mátraterenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Mátranovák Község Önkormányzata

Részletesebben

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00 Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testülete által november 14-én megtartott közmeghallgatásról

JEGYZŐKÖNYV Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testülete által november 14-én megtartott közmeghallgatásról Szám: 159-12/2012. Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testülete által 2012. november 14-én megtartott közmeghallgatásról Szám: 159-12/2012.

Részletesebben

BLABLA ÁPRILIS HÚSVÉTI SZÁM. A húsvéti hagyományőrzés története EFOP

BLABLA ÁPRILIS HÚSVÉTI SZÁM. A húsvéti hagyományőrzés története EFOP BLABLA 2018. ÁPRILIS HÚSVÉTI SZÁM A húsvéti hagyományőrzés története / Riport Stallenberger József tanár úrral/ A mai riportban a húsvéti népszokásokat, hagyományokat kívántam feltárni, de egy picit más

Részletesebben

1,) A kerékpárút önrészének módosítása és a kivitelező kiválasztása

1,) A kerékpárút önrészének módosítása és a kivitelező kiválasztása Készült: Bajót Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 2008. október 14- én megtartott rendkívüli testületi ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme Bajót, Kossuth Lajos utca 69.

Részletesebben

A 2011. KÖLTSÉGVETÉSI ÉV SZAKMAI BESZÁMOLÓJA

A 2011. KÖLTSÉGVETÉSI ÉV SZAKMAI BESZÁMOLÓJA JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT (DOMBÓVÁR, ATTALA, DALMAND ÖNKORMÁNYZATOK TÁRSULÁSAKÉNT MŰKÖDŐ INTÉZMÉNY) A 2011. KÖLTSÉGVETÉSI ÉV SZAKMAI BESZÁMOLÓJA Dombóvár, 2013. február 15. KÉSZÍTETTE:

Részletesebben

Gyöngyöshalász Községi Önkormányzat képviselő-testületének 13/2015.(VI.23.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi zárszámadásáról

Gyöngyöshalász Községi Önkormányzat képviselő-testületének 13/2015.(VI.23.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi zárszámadásáról Gyöngyöshalász Községi Önkormányzat képviselő-testületének 13/2015.(VI.23.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi zárszámadásáról Gyöngyöshalász Község Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

A betegek tanítvánnyá tétele

A betegek tanítvánnyá tétele január 25 31. A betegek tanítvánnyá tétele A lecke rövid áttekintése ALAPIGE: Máté 15:30-31 A TANULÓ CÉLJA: Tudni: A betegség kéretlen látogató, az viszont jó lehet, hogy a betegek gyakran nyitottabbá

Részletesebben

2. forduló. a) Milyen hagyományt ábrázol az alábbi kép, és melyik ünnepkörhöz tartozik?

2. forduló. a) Milyen hagyományt ábrázol az alábbi kép, és melyik ünnepkörhöz tartozik? GUGLIZZ RÁ! 2. forduló 1. feladat a) Milyen hagyományt ábrázol az alábbi kép, és melyik ünnepkörhöz tartozik? Locsolásnak hívják a hagyományt és a húsvét ünnepköréhez tartozik. b) Honnan ered ez a hagyomány?

Részletesebben

Erzsébet Királyné megkoronázásának évfordulója tiszteletére június. 7. napján 10 órai kezdettel SISI KEDVENC BORA.

Erzsébet Királyné megkoronázásának évfordulója tiszteletére június. 7. napján 10 órai kezdettel SISI KEDVENC BORA. Sisi Alapítvány Székhely: 2344 Dömsöd, Dabi krt. 30/a. Telefon:+36 24 434 412 Mobil:+36 70 332 8852 Bankszámlaszám: 51700272-10013711 IBAN: HU19 5170 0272 1001 3711 0000 0000 www.sisibal.hu Felhívás A

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat a képviselő-testület

Részletesebben

1/E/TD/2013. Tartalmazza: Torony: 5/2013. (II.13.) számú határozatot A Csicsergő Óvoda 2013. évi költségvetésének. elfogadásáról.

1/E/TD/2013. Tartalmazza: Torony: 5/2013. (II.13.) számú határozatot A Csicsergő Óvoda 2013. évi költségvetésének. elfogadásáról. 1/E/TD/2013. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete és Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 13-i nyílt együttes ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: Torony: 9/2013. (II.13.)

Részletesebben

Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete II. félévi M U N K A T E R V E

Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete II. félévi M U N K A T E R V E - 1 - Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. II. félévi M U N K A T E R V E A Képviselő-testület a Szervezeti és Működési Szabályzat 17. -a értelmében féléves munkatervet készít, féléves

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2012. január 13.-i ülésének határozatai

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2012. január 13.-i ülésének határozatai Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2012. január 13.-i ülésének határozatai 1/2012. (I.13.) SZKT határozat 4 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete jegyzőkönyv

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 4/2013.(II.19.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól Nyergesújfalu

Részletesebben

Az átlagember tanítvánnyá tétele

Az átlagember tanítvánnyá tétele február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1 fő képviselői hely betöltetlen. Czövekné Duduma Ildikó. Zsobrákné Balogh Mária. Távol vannak: Fiedler Albertné képviselő (Isztimér)

Jegyzőkönyv. 1 fő képviselői hely betöltetlen. Czövekné Duduma Ildikó. Zsobrákné Balogh Mária. Távol vannak: Fiedler Albertné képviselő (Isztimér) Jegyzőkönyv Készült: Isztimér és Kincsesbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2012. április 23-án 16.30 órakor megtartott együttes üléséről. Az ülés helye: Községháza 8044 Kincsesbánya, Kincsesi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám:D-17-16 /2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 5-én 18 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásról. Ülés helye: Művelődési Ház Doba, Kossuth u.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült 2011. március 22-én Dunasziget község Képviselő-testületének rendkívüli nyilvános testületi üléséről. Jelen vannak: Baranyai László, Belovitz Károly, Cseh József, Kiss Sándor,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 7/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-ei ülésére Jegyzői törvényességi észrevétel: nincs. Tárgy: Beszámoló a civil szervezetek 2014.

Részletesebben

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. 58/2013. (IV. 30.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2013. április 30-i nyilvános ülés napirendi pontjait elfogadja az alábbiak alapján: 1. Lejárt határidejű határozatokról tájékoztató.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. év december 20.-ai ülésére Tárgy: Veszprém és térsége szennyvízelvezetési és kezelési Önkormányzati Társulás alapító okiratának

Részletesebben

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV A kötet gondozásában közremûködött a Feldmár Intézet. A Feldmár Intézet szellemi mûhely, amely a filozófia, az etika és az interperszonális fenomenológia eszközeivel

Részletesebben

N A G Y T E V E L. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. május 19. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

N A G Y T E V E L. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. május 19. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 221-3/2015. N A G Y T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. május 19. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8562 Nagytevel,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Makád Község Polgármesteri Hivatalában a 2012. április 23-án tartott Makád község képviselő-testülete és Szigetbecse község képviselő-testülete által tartott közös ülésről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pápakovácsi Község Önkormányzat képviselő-testülete február 8-án órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pápakovácsi Község Önkormányzat képviselő-testülete február 8-án órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi Fő utca 19. Szám:7-2 /2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pápakovácsi Község Önkormányzat képviselő-testülete 2012. február 8-án 18.00 órakor

Részletesebben

Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 15. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 15. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 25-én megtartott nyilvános rendkívüli

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Gecse község Önkormányzata Képviselő-testületének június 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Gecse község Önkormányzata Képviselő-testületének június 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről Gecse Község Önkormányzata 8543 Gecse, Kossuth u. 39. Szám: 22-13/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Gecse község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. június 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről

Részletesebben

Előterjesztés AZ ÖNKORMÁNYZATI FELADATELLÁTÁS ÉRTÉKELÉSE

Előterjesztés AZ ÖNKORMÁNYZATI FELADATELLÁTÁS ÉRTÉKELÉSE 1.napirendi pont Tárgy: 2014. évi zárszámadás elfogadása Előterjesztés Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 88.. (1) bekezdése, valamint a 4/2013. ( I.11.) Kormányrendelet 5. -ának (1) bekezdése

Részletesebben

Gazdagodó, fogyatkozó zsidóság

Gazdagodó, fogyatkozó zsidóság Gazdagodó, fogyatkozó zsidóság Az egyszázalékos felajánlások és a zsidó felekezetek 2008 Az egyházak illetve a civil szervezetek számára felajánlott egy százalékok terén a már tavaly is észlelt tendenciák

Részletesebben

Pitvaros Térségi Petőfi Sándor Napközi Otthonos Óvoda és Egységes Óvoda- Bölcsőde

Pitvaros Térségi Petőfi Sándor Napközi Otthonos Óvoda és Egységes Óvoda- Bölcsőde Pitvaros Térségi Petőfi Sándor Napközi Otthonos Óvoda és Egységes Óvoda- Bölcsőde 694 Pitvaros, Petőfi tér. Tel: 62/650-43 OM azonosító: 20237 E-mail: pitvarosiovi@gmail.com KÖZZÉTÉTELI LISTA Az intézmény

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 23-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Szociális feladatellátás átszervezése Iktatószám: 9672/2011. Melléklet:

Részletesebben

Várgesztes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Várgesztes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Várgesztes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:2013. november 21-én Várgesztes, Községházán 19,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Menoni

Részletesebben

Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2013. (IV. 10.) önkormányzati rendelete

Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2013. (IV. 10.) önkormányzati rendelete Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2013. (IV. 10.) önkormányzati rendelete Dunavarsány Város Önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról Dunavarsány Város Önkormányzatának

Részletesebben

Vilonya Község Polgármestere 8194 Vilonya, Kossuth u. 18., Tel./Fax: 88/ 490-162; e-mail: vilonya@invitel.hu

Vilonya Község Polgármestere 8194 Vilonya, Kossuth u. 18., Tel./Fax: 88/ 490-162; e-mail: vilonya@invitel.hu Vilonya Község Polgármestere 8194 Vilonya, Kossuth u. 18., Tel./Fax: 88/ 490-162; e-mail: vilonya@invitel.hu Beszámoló A közfoglalkoztatás tapasztalatairól Tisztelt Képviselő-testület! A közfoglalkoztatás

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: a Képviselő-testület 2013. június 25-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Beszámoló a Vecsés Tájékoztatásáért Közalapítvány 2012. évi munkájáról Előterjesztő: Szlahó

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 16-án (hétfő) de.: 9.00 órára összehívott rendkívüli ülésén Jelen vannak: Hamza Gábor polgármester, Tóth

Részletesebben

Húsvéti szokások és hagyományok

Húsvéti szokások és hagyományok Húsvéti szokások és hagyományok A húsvét a keresztény egyház egyik legfontosabb és legnagyobb ünnepe, ugyanakkor a tavasz eljövetelének köszöntése is. Egyházi és családi ünnep egyaránt, amelyhez világszerte

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

SZÖVEGES BESZÁMOLÓ. Kiskunmajsa Város évi zárszámadásáról. Önkormányzati feladatellátás általános értékelése

SZÖVEGES BESZÁMOLÓ. Kiskunmajsa Város évi zárszámadásáról. Önkormányzati feladatellátás általános értékelése SZÖVEGES BESZÁMOLÓ Kiskunmajsa Város 2013. évi zárszámadásáról Önkormányzati feladatellátás általános értékelése Önkormányzatunk a törvényben meghatározott kötelező, illetve önként vállalt feladatai ellátásának

Részletesebben

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE XIV. évfolyam 2. szám _ ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE HIVATALOS LAP 2013. FEBRUÁR 12. TARTALOM A KÖZGYŰLÉS RENDELETE ZMJVK 6/2013. (II.12.) ÖR. a 2012. évi költségvetésről szóló 7/2012.(II.10.)

Részletesebben

Előterjesztés AZ ÖNKORMÁNYZATI FELADATELLÁTÁS ÉRTÉKELÉSE

Előterjesztés AZ ÖNKORMÁNYZATI FELADATELLÁTÁS ÉRTÉKELÉSE Előterjesztés 1.napirendi ponthoz Tárgy: 2013. évi zárszámadás elfogadása Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 88.. (1) bekezdése, valamint a 4/2013. (I.11.) Korm. rendelet 5. -ának (1) bekezdése

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2008/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14.00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai 1/2015. (II.25.) SZKT határozat 3 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete ülésének jegyzőkönyv

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Rendelet: Határozatok: Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről

JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Rendelet: Határozatok: Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről Rendelet: 6 /2014.(IV.29.) Önkormányzat 2013. évi költségvetési rendeletének módosítása

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2010. december 6-i nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2010. december 6-i nyílt ülésére Péteri Község Polgármesterétől 2209 Péteri, Kossuth Lajos utca 2. Telefon: 06-29/314-069. Fax: 06-29/314-070. E-mail: polgarmester@peteri.hu ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2010. december 6-i nyílt

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

Szám: /2014. BÉB

Szám: /2014. BÉB Szám: 297-10/2014. BÉB Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 25. napján 19 órakor megtartott közmeghallgatással egybekötött nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: a Bakonyszentkirály, Bakonyoszlop és Csesznek községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek 2013. február 18-án (hétfőn) 17 órai kezdettel megtartott együttes üléséről Az

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Szociális alapszolgáltatási feladatokat ellátó intézményi társulásból Ambrózfalva község Önkormányzatának kilépése

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Szociális alapszolgáltatási feladatokat ellátó intézményi társulásból Ambrózfalva község Önkormányzatának kilépése Iktatószám: /2010. Kövegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. év november hó 29. napján 17.00 órakor tartott nyílt rendkívüli képviselő-testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E O K 88/2010.(XI.29.)Kt.h.

Részletesebben

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék Falukirándulás Tisztelt Lakosaink! Az idei falukirándulásra megfelelő létszámú résztvevő jelentkezett. Az úti cél: Pécs és környéke Időpont: 2017. 10. 07-08. (szombat vasárnap) Részvételi díj: 3.000,-

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT 13/2014. számú Társulási Tanácsi határozat: A Társulási Tanács a 2014. évi költségvetésről szóló 5/2014. számú határozatát az alábbiak szerint módosítja: 1. A Társulási Tanács a 2014. évi költségvetés

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: Aggné Kovács Ildikó körjegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző.

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: Aggné Kovács Ildikó körjegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző. Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 29-6/2012. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2012. április 23-án (hétfőn) 18 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

55/2014. (IV.28.) számú határozatot A Toronyi Csicsergő Óvoda évi

55/2014. (IV.28.) számú határozatot A Toronyi Csicsergő Óvoda évi 3/E/TD/2014. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete és Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. április 28-i nyílt együttes ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: Torony: 54/2014. (IV.28.)

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. július 11-én megtartott rendkívüli üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

11. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2012. június 15-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből.

11. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2012. június 15-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. 11. SZ. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2012. június 15-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív alapján. Pisók István polgármester:

Részletesebben

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes (Róm

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének november 26-án 8,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének november 26-án 8,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről. Szám: V/2-18/2018. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. november 26-án 8,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről.

Részletesebben

Elterjesztés Vaszar Község Önkormányzata 2013. szeptember 11-i ülésére

Elterjesztés Vaszar Község Önkormányzata 2013. szeptember 11-i ülésére 1 Elterjesztés Vaszar Község Önkormányzata 213. szeptember 11-i ülésére Tisztelt Képviselők! A Vaszari Közös Önkormányzati Hivatal (a továbbiakban: közös hivatal) 213. évi költségvetésének készítésekor

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV 2015. január 28. (szerda) 1. Az önkormányzat 2015. évi költségvetése (első olvasat) 2. A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben